Anastasia Camilon háza

Miután szerencsésen megérkeztünk a Holdi kupolavárosba és túlestem egy kihallgatáson és egy kommunikátor által közvetített beszélgetésen Jack kapitánnyal, még meg kellett szerveznem az utamat a Földre. Tudtam, hogy nem nagyon fogom megúszni ezt a kis külön kalandomat minimum egy fenyítés nélkül, de hát Ana lelki békéje és az adott szavam nekem ennyit megért.
Nem akartam a világűrben szétkürtölni, hogy milyen híreket viszek a Protector asszonynak, hiszen mostanában mindenki igyekszik lehallgatni mindenkit a nagykutyák közül, így csak akkor hívtam fel, mikor már a Földön voltam és letettem a cuccomat egy motelban.
- Ana, Jimmy vagyok és sikerült pár érdekes dologra rájönni. - szóltam bele a készülékbe, de most sem akartam részletekbe bocsátkozni. - Találkoznunk kéne, mikor kereshetlek fel?

*Nagy gondolkodásomban már kezdett migrénem lenni, de a kommunikátorom csipogása ezt megzavarta. Meglepetten néztem a kijelzőt és bele telt pár pillanatba mire visszacsöppentem a jelenbe, hogy ezt fel kéne venni.*
- Jó napot Mr. O’Connor. Ezzel nincs egyedül. Már itthon vagyok, szóval akár most is. Mondja meg a címet és máris küldetek Önért. * S ha elhangzott, akkor a gépemre lepötyögtem.*
- Viszlát. *Tettem le a telefont, hogy ha nem volt más, amit mondani szeretett volna. S ha elfogadta a fuvart, akkor a már jól ismert kocsi ment, ha pedig nem. Akkor csak vártam… Zavaromról tanúskodott, hogy már ismét magáztam. De ez csak annyit bizonyított, hogy még nem estem ki a gondolataimból. Eszembe sem jutott, hogy átöltözzek. Elegem volt a flancból. Az utasításokat kiadtam az érkezésének regisztrálására, így már senki nem állíthatta meg. Kivéve persze Ryant. Ha megérkezett Jimmy, akkor Ő fogadta és kérte el a fegyverét mielőtt még bekísérte volna. Én meg a konyhába mentem főzni egy kávét.*

Meglepett ez a visszafogott üdvözlés, főleg a történtek és a segítség kérés függvényében, de arra gondoltam, hogy talán fél, hogy lehallgatják, vagy valaki volt a szobában, ahonnan beszélt, így nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget.
- Azonnal oda tudok menni, már itt vagyok a Földön, de nem kell fárasztania a sofőrjét, magamtól is odatalálok, csak a házőrzőjét fogja vissza, nehogy megint a lelkére vegye, hogy oda megyek. - tettem még hozzá, átvéve a magázódást, majd megszakítottam a vonalat és egyenesen a házhoz gyalogoltam, hiszen nem voltam túl messze tőle.
Ryan persze már kihegyezve várt, és most sem lett sokkal barátságosabb irányomban, de én ennek ellenére vigyorogva adtam át neki a fegyverem.
- Tessék! De nem lenyúlni ám!
Persze viccnek szántam, bár kérdés, hogy ő annak vette-e, nem úgy nézett ki.
Aztán végre bebocsátást nyertem Ana-hoz és most már igyekeztem a helyzethez mérten komoly képet vágni és szívesen üdvözöltem volna egy csókkal, de valami az arcán megtorpanásra késztetett és ez elbizonytalanított, így végül csak megálltam a konyhapultnál.
- Szerbusz Aya. Először is köszönöm, hogy kihúztál bennünket a pácból a kapitánynál. Nem sokon múlt a dolog. - kezdtem bele. - Azt hiszem elég érdekes beszámolóval jöttem. - néztem rá, hogy miként reagál a hírekre.

*Ryan valóban nem örült annak, hogy Jimmynek ilyen jó kedve volt. DE tudta, hogy ez nem fog sokáig tartani, így csak egy kárörvendő vigyor jelent meg az arcán. Nem beszélt Anával arról, hogy mi baja de ismerte a nőt, és tudta, hogy ott kell lennie. Így aztán mikor bekísérte Jimmyt, elfoglalta a helyét. De most feltűnően elővigyázatos volt és úgy alkalmazkodott a mozgása, hogy mindig a két fél közé tudjunk ugrani, ha kell.
Én csak komor arccal töltöttem ki a kávét, mikor Jimmy megérkezett és köszöntök. A kezem megállt egy pillanatra és ha most ölni tudtam volna, akkor már halott lenne a másik.*
- Nos AYA, nem biztos, hogy tett bármit is. De ezek szerint nekem sem kellett volna, hisz hallhatólag egész jól elszórakoztál. * Szűrtem a félre sikerült nevet a fogaim között. No ez nem tett jót a hangulatomnak de már fordultam is vissza, hogy elkészítsem a kávét és azokat az asztalra tegyem. Egymással szemben.*
- Nos… akkor foglalj helyet, ott a kávéd és hallgatlak. De azért a szórakozást hagyd ki a beszámolódból. *Foglaltam helyett zordan, és amire múltkor nem volt példa, most bizony rágyújtottam.*
- Ó és Ana nevem, ha elfelejtetted volna. * Fújtam ki a füstöt oldalra és láthatólag már nem is voltam annyira feszült.*

Persze, most sem maradhatunk egyedül, hiszen a testőr ott liheg a nyomomban, de igyekszem kizárni őt most a tudatomból. Ha Ana, úgy látja jónak, hogy jelen legyen ezen a beszélgetésen, engem aztán nem zavar.
Továbbra sem tudtam hová tenni a nő komor arcát és késként vizslató pillantásait, hiszen nem tudtam róla, hogy bármit is tettem volna, amivel ezt kiérdemeltem, hacsak nem kellett valami nagy dolgot ígérni az öreg Jack támogatásáért, és most ezért pipa rám. De, hát én csak az öccsét akartam megvédeni!
Aztán, ahogy megszólal, mintha leforráztak volna, úgy érzem magam és azt hiszem kezdem kapisgálni, hogy honnan fúj a szél! Én hülye! Megbotlik a nyelvem, Ana meg féltékenykedik! Most nem tudom, hogy ez jó jel vagy rossz, de valahogy ki kell köszörülnöm a csorbát.
- Ha azt hiszed, hogy szórakozás volt az életem, míg távol voltam, akkor nagyon tévedsz. – ráztam meg kissé zavartan és kissé talán dühösen is a fejem. – Azt tettem, amire megkértél és kis híja volt, hogy sem én, sem az öcséd nem hagytuk ott a fogunkat. De nem akarom fényezni magam az ügyben, nem is ez a lényeg. – vontam meg a vállam, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire hidegen viszonyul ahhoz, hogy sikerrel jártam, nem úgy mint előtte hosszú évekig jó páran, aki lebuktak. Ráadásul azt hittem kialakult közöttünk valami, de úgy látszik ez csak a megbízás része volt számára.
Mikor leültem vele szemben az asztalhoz, az arcom megrándult a szavaira, de aztán összeszedtem magam és felvettem én is a közömbös és profi rendfenntartó álarcomat. Ha ő így, akkor én sem maradok adósa.
- ANA! Hogyne, majd észben tartom, köszönöm! – bólintottam, majd érzelemmentes hangon belekezdtem a beszámolóba. Röviden összefoglaltam, hogyan jutottam el a Roppant Kellemetlen nevű űrhajóig, majd azt, hogyan kerültem a fedélzetre. Csak említés szintjén hoztam fel az addig történteket, amikor neki telefonáltam, hiszen azt a részét már ismerte, majd pár szűkös mondattal kitértem az azt követő eseményekre.
- Mielőtt elváltunk ennyit mondott, hogy adjam át neked: „apa büszke lenne rá, de a következő embert akit utánam küld, cafatokban küldöm vissza, vagy még úgy sem.” – idéztem szó szerint a férfit. – Ennyi, amit sikerült elérnem, innentől már a te kezedben van a döntés, mit kezdesz ezzel. – fejeztem be, majd némaságba burkolóztam.

*A megjegyzése jelenleg nem érdekelt. Tudtam, hogy csak pillanatok kérdése és úgy is megtudok mindent, ami történt. Talán olyan részleteket is, amelyekre egyáltalán nem vagyok kíváncsi. De mikor leült és szavai elértek hozzám, arcom nem rezdült csak egy fájdalom hullám söpört végig a tekintetemben. Szavai mélyen belül fájtak, de az istenért sem mutattam volna ki. Ryan a szavakra halkan mordult egyet, de még én is hallottam a hangot így Jimmy is hallhatta. De ezután már csak figyelmem a történetre fordítottam és legszívesebben üvöltöttem volna. De tartottam magam… egészen addig, míg meg nem hallottam az öcsém üzenetét. Most már az arcomon is látszott, a mély fájdalom. Fejem a tenyerembe hajtottam, de ez sem segített, így a konyha ablakhoz sétáltam. Ryan mellett elhaladva éreztem, hogy finoman végig simít a vállamon. De most ez sem tudott mosolygásra késztetni, csak felkaptam a pultról a konzolt és párat nyomva rajta elindult a nappaliban a zene. Az amit hallgatni szoktam. Most szükségem volt rá, a zongora lágy és erőteljes dallamára, ha egyben akartam maradni. Míg szólt a zene felmásztam a párkányra és a keretnek vetettem a hátam, míg lábaimmal kitámasztottam a másik keretnél.*
- De apa már nem él. *Hangom halk volt, ahogy a hófödtetájat vizsgálhattam. Hiába voltam sikeres, mind hiába és tudtam, hogy be kell tartanom, amit kért. Nem akarja, hogy bárkit utána küldjek.*
- Jackket úgy győztem meg, hogy elmondtam neki, hogy egy embere van a hajón. Nem árultam el neki nevet, de nem bizonyult elégnek az, hogy egy olyan személy van a hajón, aki egy ellenem irányuló merénylet információit hordozza. Az emberéről annyit árultam el, hogy az a feladata, hogy ezt a személyt elém szállítsa. * Hangomban még mindig ott volt a temérdek mennyiségű fájdalom, és a fejem a keretnek támasztva folytattam, miközben lehunytam a szemeim.*
- Ryan. Menj ki kérlek. *Néztem a férfire, akinek a homlokáig szaladt a szemöldöke.*
’- Biztos vagy benne, hisz Te intettél elővigyázatosságra. * Hívta fel a figyelmem korábbi utasításaimra. De akkor még nem tudtam, hogy előhozakodok ezzel.*
- Tudom. De kérlek… a házat is hagyd el, hogy ne legyél hallótávolságba. A szobádba mehetsz, mert hangszigetelt vagy menj ki az üvegajtó elé. Ott sem hallasz. * Meglepő mód nem kötekedet tovább csak eltűnt a szobája felé, miközben figyelmeztetőileg villant szeme Jimmyre. Mikor hallottam a zár kattanását ismét kitekintettem, és folytattam.*
- Míg te oda voltál, találkoztam a Kapitánnyal. Aki egy érdekes felvételt mutatott, miközben bohócot csinált belőlem. A videón egy gyűjtő szerepelt és a Te nevedhez kötötte. Két napra rá pedig, vagyis ma megjelent az irodámba egy gyűjtő kezével, amit tartósított a képességével. S közölte, hogy az a Te karod. * Tekintettem vissza Jimmyre, hogy lássam a reakcióját.*
- Kaptam egy sticket és egy jelszót, amivel utána járhatok a dolognak. De még nem tettem meg. Szeretném először a Te álláspontodat is meghallgatni még mielőtt olyannal szembesülök amivel nem kéne.

Bár mennyire is igyekeztem a rettenthetetlen katona látszatát kelteni, ahogy egyre jobban belementem a történetbe, nem kerülte el a figyelmemet Ana egyre fájdalmasabb arckifejezése, főleg, mikor az öccse számomra kissé kegyetlen üzenetéhez értem.
Legszívesebben magamhoz öleltem volna, olyan elesettnek és sebezhetőnek tűnt, de egyrészt ott volt a testőr, aki árgus szemekkel figyelt és most határozottan éreztem, hogy nem biztos, hogy tolerálná a mozdulatot, másrészt ott volt Ana távolságtartó viselkedése, amit még mindig nem tudtam hová tenni.
Mikor felállt és bekapcsolta a zenét, majd az ablakpárkányra telepedett és is felálltam, és közelebb sétáltam hozzá, mert azért szerettem volna ha közel vagyok hozzá. Zavart, hogy mennyire keményen tartotta magát, nem sírt, nem kiabált, hanem csak csendben szenvedett és ez a visszafojtott bánat még nekem is fájdalmat okozott, ahogy átéreztem.
- Frankotól ez egy nagyon is érzelmes elismerés volt, hidd el. – mormoltam neki halkan. – Nem tudom mire számítottál vele kapcsolatban, de az időt nem tudod visszaforgatni és ő csak magától akar megóvni téged. – tettem még hozzá és így is gondoltam.
Lehet, hogy kegyetlen kalóz, de a gépén láttam, hogy nyomon követi a nővére életét és azzal, hogy elengedett és üzenetet küldött bizonyította a legjobban, hogy igenis számít neki.
Egyelőre nem akartam még ezzel is fájdítani Ana szívét, de ha majd megnyugszik, akkor talán ezt is elmondom neki.
Elismerően pillantottam rá, ahogy elmondta, mivel vette rá a parancsnokot, hogy visszahívja az embereit.
- De azt tudod, hogy ezt számon fogja kérni rajtad és az embere nevét is. Akkor ki kell adnod engem. – jegyeztem meg reálisan nézve a dolgokat. – De ezt majd megoldom…..valahogy.
Meglepett, mikor ezek után kiküldte a testőrét, még hozzá hallótávolságon kívülre, és most már egészen kíváncsi voltam, hogy mit akar, de ahogy meghallottam ki és mivel látogatta meg, egy pillanat alatt komorodtam el és vadul száguldottak a gondolatok a fejemben, hogy mivel is tudom magyarázni. De a legnagyobb veszélyt az a stick jelentette. Nem tudtam mi van rajta, de az az alávaló kalóz biztos nem dobálózott üres szavakkal. El kéne érnem, hogy Ana ne nézze meg, csak semmisítse meg.
- Nem tudom mire megy ki a játék Ana. – ráztam meg végül a fejem. – Az az ember egy kétlábon járó átverés és manipulátor. Talán van valami a tarsolyában, amit ezzel akar elérni, nem tudom. – néztem a szemébe a nőnek, hogy minél hihetőbb legyek.
Nem mondhattam el neki az igazat, hiszen akkor azonnal bedugtak volna valami földalatti cellába és soha nem hajthattam volna végre, amit elterveztem. Senki nem hitt volna egy gyűjtőnek! Sajnos ezzel kell élnem, hogy egy szörny vagyok, és soha nem lehetek az, aki valójában lenni szeretnék.
- Az igaz, hogy jártam a hajóján, vagyis egy szolgálati út során megtámadta a hajót, amivel utaztam és foglyul ejtett engem, meg a pilótát, aztán valami perverz játékot akart űzni velünk, de kivágtuk magunkat, mert mint kiderült a pilóta telepata volt és ez sokat segített. Elmenekültünk. És meg is sebesítettek, de látod, meg van a karom, senki nem vágta le. – mutattam fel, de ez volt a legrosszabb rész, nyíltan a szemébe hazudni. – Valami nagy-nagy simlisségre készül az a kalóz és téged akar felhasználni, ha rám hallgatsz. – fejeztem be remélve, hogy elég meggyőző voltam.

- Az volt. De nem az elismerése kell. Hanem az, hogy mellettem legyen. Ha ezen múlna, még le is mondanék érte. * Ingattam meg a fejem. Bár magamban elismertem, hogy szép volt Jimmytől az öcsém mentegetése, de haszontalan. *
- Olyan nincs Jimmy, hogy kell. Ha nem akarom, akkor nem mondom el a nevet. Derítse ki ha annyira akarja. S meglátásom szerint ezt is fogja tenni és nem hozzám fordulni a név miatt. Ha pedig a merénylet után érdeklődne, hát istenem… nem hoztad el, így nem tudok semmi közelebbit. Szóval… még csak hazudnom sem kell. * Vontam meg a vállaim és válasza közben olykor-olykor a kezemre pillantottam, amit tördeltem. Tartottam a válaszától… Mikor végzett csak határozottan néztem a szemeibe.*
- Én sem tudom, hogy mire megy ki a játék. De felhasználni nem akar, ebben biztos vagyok. Hidd el, észreveszem, ha valaki felakar használni valamire. Nagy tapasztalatom van benne. De akkor ezek szerint semmi közöd az egészhez. *Vontam meg könnyedén a vállaim és lehuppantam az ablakból. Már innen néztem Jimmy szemébe.*
- Akkor talán azt sem bánod, ha megnézzük a sticket. Igaz? * Vontam fel a szemöldököm egy pillanatra és igyekeztem elhaladni mellette egyenesen a napaliba. *

Most tényleg az volt a legkisebb gondom, hogy hogyan fogom kimagyarázni magam Jack kapitánynál, hiszen a közvetlen veszély itt fenyegetett és Demoklész kardjaként függött a fejem fölött.
Bár azért volt halvány reményem, hiszen Ana elküldte a testőrt, ami arra utal, hogy nem avatott be ebbe a dologba senkit és nem is akarta most sem.
Mikor elindult felém és a nappali felé indult, önkéntelenül is utána kaptam, majd magamhoz rántottam.
- Ana, miért csinálod ezt? Nem bízol bennem, nem tettem meg mindent, amit szerettél volna? Talán megbántottalak valamivel, hogy most ilyen ridegen bánsz velem és bedőlsz az alaptalan vádaskodásoknak. Okot adtam a bizalmatlanságra, hogy ahhoz, hogy higyj a szavamnak a Kapitány bizonyítéka kell? Pedig én szeretlek. - csókoltam meg hevesen, majd hirtelen engedtem el. - De, ha ez kell, akkor menj és nézd meg, de én elmegyek és soha többé nem jövök vissza.
Azzal kivonultam a konyhába, hogy felvegyem a dzsekimet és távozást színleljek, bár reméltem, hogy ez talán megállítja, ha nem akkor tényleg elmegyek.

*Mikor elkapta a karom és magához rántott, egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom és neki ütköztem. A meglepettség tükröződött az arcomon, de hamar összekaptam magam és megrántottam a kezem. De hiába. Csak tartott és én meg hallgattam a szavait. Közben forrongott a düh bennem és összekapni is sikerült magam. Egészen addig, amíg el nem hangzott a varázsszó. No ettől megkeményedtem, amivel a meghökkenésem lepleztem. Csókját akaratlanul és ösztönösen viszonoztam, de mikor elengedett olyan hirtelen tántorodtam meg, hogy csak pislogni tudtam. *
- RYAN!!! * Kiáltottam el magam, miközben a pulton megnyomtam egy gombot. Nem kellett fél perc és már viharzott is kifelé, mint akit űznek.*
- AJTÓBA ÉS AKTÍVÁLD A KÜLSŐ RIASZTÓKAT! SE BE, SE KI! TE PEDIG, KIVŰL!* Adtam ki a parancsot szinte még mindig kiabálva, miközben dühödt tekintetem folyamatosan Jimmyt követte. Ryan azonnal engedelmeskedett, és ha elnézett Jimmy az üvegablakon, akkor oda is került két ember és biztos voltam benne, hogy minden ablakhoz is. Más bejárat meg nem volt. Mikor Ryan eltűnt, én azonnal a kabátjáért matató Jimmy után mentem és megragadtam a karját.*
- Most pedig, Te fogsz végig hallgatni! Első körben, egyetlen hely van ahol rángathatsz, az pedig a háló! *Szórtak szikrát a szemeim miközben a lehető legerősebben szorítottam a férfi karját. *
- És baromira elegem van abból, hogy hülyének nézel! Öreg vagyok már ezekhez a játékokhoz Jimmy. Egy fruskánál beválik, ez az elmegyek és vissza sem jövök. De nálam nem. Ha annyira alaptalan, akkor mégis mivel magyarázod, hogy ilyen hevesen reagáltál rá? Szóval, most vagy kibököd, hogy mit titkolsz, vagy szépen megvárod, míg magam nézem meg. Elmondom a véleményem és végig nézed a reakcióm. Aztán mehetsz. Vagy, elmondod Te és békén hagyom Sticket. De ajánlom, hogy ne próbálj meg hülyének nézni. * Engedtem el a karját, ha eddig nem rántotta még ki.*
- Mellesleg pedig, ennek a vallomásnak jobban örültem volna, ha nem mentségnek használod és látnám, hogy valódi.

Mikor már eleresztettem és kifelé indultam éreztem, hogy nem fog jól elsülni a dolog és nem is csalódtam a megérzéseimben, hiszen még el sem értem a kabátomig már felcsattant mögöttem Anasztázia hangja, de ebben nem volt semmi Ana-s, ez már a Protector parancsoló hangja volt.
A testőr úgy robogott be a szobába, hogy azt hittem meg sem áll, míg le nem dózeról mindenkit, de aztán most kivételesen, minden szófecsérlés nélkül tette, amit mondtak neki, így pillanatok alatt be voltam zárva a házba, bár egy igen értékes és izgalmas tússzal együtt.
Meglepődve néztem a kezére, mellyel megragadott és erősen szorította a karomat, mert ilyen erőt ki sem néztem volna belőle. A szemébe nézte, hogy mit akar mondani.
Az első mondatra már majdnem elvigyorodtam, de még jó, hogy nem tettem, mert nem tréfának szánta, ahogy a többi mondanivalóját sem és ez egyre rosszabb helyzetbe hozott engem.
- Hogy mivel magyarázom? – emelkedett felfelé a hangom, de nem húztam el a kezem, bármennyire szorította is. – Hiszen megjövök egy életveszélyes küldetésről, amit csak miattad csináltam végig és majdnem ott hagytam a fogam, erre mi az első, hogy letámadsz, hogy a kalózvezér szerint én egy gyűjtő vagyok! Szerinted hogyan kellett volna reagálnom? – néztem rá várakozóan. – Azt hittem jelentek neked valamit és én az előbb sem csak játékból mondtam, amit mondtam Ana. – simítottam végig gyengéden a karján. – De te nem bízol bennem, hanem bizonyítékot követelsz és csodálkozol, ha megbántódom ezen. – csendesedtem el, nem csak azért mert tényleg érzetem azt, amiről beszéltem, hanem, mert már az előbb megpillantottam a sticket az asztalon és most használtam a telepatikus képességemet, amiben nem volt túl sok gyakorlatom és elég megerőltető volt.
Főleg úgy, hogy közben még nem is nagyon nézhettem oda, nehogy Ana észrevegyen valamit. Az usb szép lassan, de kicsit remegősen emelkedett a magasba, majd elvándorolt a konyhapulthoz, ahol az egyik pohár mögé tettem le, ahol majd észrevétlen magamhoz tudom majd venni.
- Ana, én úgy jöttem ide, hogy megvigasztaljalak az öcséd miatt, hogy segítsek, de azt hiszem nincs rám szükséged. Ha akarod csak nézd meg azt a sticket, de ezért jobb, ha tudod, ma már bármit lehet hamisítani, így akármit is fogsz látni, vagy nem látni a kétely már beleette magát a szívedbe. – ültem le a székre, jelezve, hogy maradok, és nem kell tartania attól, hogy meg akarok lógni.

- Ne gyere nekem ezzel a csak miattad bar0msággal… TE is ugyanolyan jól tudod, hogy volt választásod! Bármikor felhívhattál volna, hogy nem fejezed be. Ahogy elvállalni sem volt kötelező. És nagyon is meg fogod érte kapni a fizetséged, ha majd kinyögöd, hogy mi az… * Frissítettem fel a memóriáját még mindig dühösen.*
- Nem letámadtalak, csak rá kérdeztem. * Javítottam ki ismét. Nem értettem, hogy miért reagálja ennyire túl ezt az egészet. Minden szándékom és szavam kiforgatja. Ez pedig csak még jobban dühített, ahogy az is amit a szemeiben láttam. Mikor elcsendesedett a mosogatóhoz mentem és a kezeimmel, háttal Jimmynek megtámaszkodtam rajta. Zsongott a fejem és igyekeztem vissza szorítani mindent, amit az elmúlt három nap kiváltott belőlem. De mikor újra az öcsémet emlegette elpattant az a vékony hajszál, ami még tartott. Hirtelen mindent lesöpörtem a mosogató pult mellől. Tányérok, poharak, edények hullottak a padlóra és tört némelyik darabokra. Valaki berohant, de csak az ajtót hallottam.*
- KIFELÉ! * Kiabáltam el magam miközben megfordulva egy idegen, egyenruhás férfit megláttam aki nyomban visszafordult. *
- Elegem van! Elegen van abból, hogy megmondjátok, mit tegyek! Hogy jogot formáltok arra, hogy kioktassatok, és olyan dolgokra hívjátok fel a figyelmem, ami nyilvánvaló. * Dühödten letöröltem a kézfejemmel a könnyeim, miközben szemeimben már minden ott volt. Fájdalom, kétségbeesés, bosszúság, düh… annak ellenére, hogy keservesen felnevettem.*
- Elegem van abból, hogy érzéketlen dögnek nézel még Te is. Hogy Ryannen kívül senkiben nem bízhatok, és még a saját öcsém is eltazsít. * Sepertem végig most az asztalon. Ahonnan a két csésze kávé, a cukor és a tej is a padlón landolt. De nem álltam meg, tovább haladtam Jimmy széke felé.*
- Hogy olyan vak vagy, hogy nem veszed észre, hogy a kétely már több évtizede bele ette magát az egész életembe és lényembe. Hogy Én meg akkora idi0ta vagyok, hogy mégis elhiszem amit mondasz, holott süt rólad, hogy hazudsz. *Könnyeim tovább potyogtak és már magam is tudtam, hogy bizony mára ez a vég. Hisz már annyi eszem sem volt, hogy felfogjam, hogy be kell vennem a nyugtatómat. Jimmy ezt nem tudhatta, de Ryan meg nem volt bent. Jimmy előtt megállva néztem le rá, miközben magam mellett ökölbe voltak szorítva a kezeim.*
- Miért Jimmy? Mi az, amiért azt mondod egyet éjszaka után, hogy szeretsz? Mi az, ami erre ráébresztett mikor úgy mentél el, hogy nem akarsz semmit. Talán Aya? *A név említésére már az arcomon is átsuhant a fájdalom nem csak a tekintetemen. De határozottan álltam a másik előtt. Még elbírtak a lábaim.*

Aztán megkövülten ültem, csak és néztem Ana dühkitörését, amivel aztán sikerült mindent eltüntetnie először csak a pultról, majd az asztalról is, így csak éppen az utolsó pillanatban csíptem el, hogy a stick berepült az egyik padlóváza mögé, a terasz ajtó mellett, így tudtam, hogy majd honnan kell előhalászni, már, ha szabadon távozom innen.
Szerencsére az őrök már rutinosak voltak, és bár jöttek a csörömpölésre, az első kiáltásra már fordultak is vissza.
Szégyelltem magam, hiszen igaza volt, de nem tehettem mást, csak az utolsó leheletemig védelmeznem az inkognitómat, bár legszívesebben mindent elmondtam volna neki, de ezzel nem csak a saját halálos ítéletemet, de az övét is aláírtam volna, így ez szóba sem jöhetett.
Miután szinte remegő dühvel megállt előttem, azt hittem a következő pillanatban ököllel vág a képembe, de csak a szavai vágtak végig rajtam, de az sem volt kellemes.
Felálltam, hogy a szemébe nézhessek, hogy lássa, nem akarom átverni, ebben nem!
- Akkor, mikor elmentem, azt hittem így lesz jó, de rá kellett jönnöm, hogy csak magamat csapom be Ana.
Mikor kiejti a nevet, amit botor módon elszóltam, látom, hogy megrándul az arca, és ez már sok nekem. Magamhoz húzom és azt sem bánom, ha megüt, csak szorítom erősen, miközben magamba szívom a haja és a bőre illatát.
- Aya, az egyik rendfenntartó társam, akivel sokszor vagyok szolgálatban. – kezdem magyarázni halkan. – Mivel szinte minden percünket együtt töltjük és a nevetek annyira hasonlít, véletlenül jött a számra, de nincs köztünk semmi. Neki családja és két ki lurkója van. – fejezem be, majd egy csókot lehelek a hajára és úgy nézek a szemébe. – Bár nagyon szeretném, ha elhinnéd nekem, de nyugodtan ellenőrizheted az adatbázisban is, benne van a neve és a lapja is. Életemben most éreztem másodszor, hogy érdemes valakiért élnem, eszembe sem volt elrontani ezt az érzést. – vallottam be és éreznie kellett, hogy ez most igen is igaz.

*Dühödten álltam és csak néztem lefelé. Mindaddig, míg Jimmy fel nem állt és már felfelé kellett néznem. *
- Ahogy azzal is, ha szeretsz. * Szűrtem fogaim között, de mikor magához rántott ficánkolni kezdtem. Vagyis csak ficánkoltam volna, ha lett volna némi terem. De lefogott és szorosan magához húzva beszélt tovább. Én biztos nem vertem volna láncra egy őrjöngő oroszlánt. De Jimmy mégis megtette és ezzel csak tovább szította a dühöm. Míg nem, már levert a lábaimról. Szó szerint. Nem bírták tovább és csak tehetetlenül támaszkodtam Jimmynek. A magyarázata hihető volt, de nekem nem szolgált mentségnek és kezdtem rá jönni, hogy nem is kell, hogy azzal szolgáljon. *
- És mégis mond meg Jimmy, hogy, hogy a pokolba gondoltad ezt? Én nem vagyok szerelmes és öreg is vagyok már ehhez. Mellesleg Te a Marson dolgozol, míg én itt. És ez csak a hely különbség… Mégis mikor erre rájöttél mi zajlott le? Hogy a f3nébe képzelted? *Hangom halk volt ugyan, de jól érthető és határozott. Lássuk be, nem vagyunk kölykök és ezek olyan dolgok, amikre az ember nem mondhatja, hogy majd az idő eldönti.*

Nem kellett ugyan túl szorosan fognom, de azért éreztem az ellenállását, ahogy magamhoz szorítottam és ez valahol fájt, így hamar el is akartam engedni, mert nem akartam kényszeríteni semmire, csak megnyugtatni szerettem volna, de úgy látom talán pont az ellenkezőjét értem el vele.
Bár a végén éreztem, ahogy elernyed a teste és attól féltem, hogy talán túl sok volt ez neki, így mégis csak a karjaimban tartottam, miközben beszélni kezdett.
A szavai túlságosan is reálisak és higgadtak voltak, ami rádöbbentett, hogy talán tényleg túl sokat kezdtem képzelni ebbe a kapcsolatba, és arra nem is gondoltam, hogy ő, hogyan érez, mit gondol felőle.
- Talán igazad van Ana! – szólaltam meg és a hangom most rekedt és száraz volt, miközben leültettem a mellettem lévő székre, hogy a szemébe tudjak nézni. – Nem gondoltam végig, igazából nem is gondolkoztam, csak engedtem a régen eltemetett érzelmeimnek.
Fájdalmas emlékek lepték el az agyamat, mire megráztam a fejem és a vonásaim megkeményedtek. Azt hiszem felfogtam, hogy hülye voltam, hogy elhittem ő is érez irántam valamit. Itt az ideje, hogy megint az legyek, aki eddig, egy érzelemmentes robot, egy parancsot végrehajtó katona.
- Értékelem, hogy erre rávilágítottál és most már én is tisztán látom, hogy ennek így semmi értelme. És most, hogy ezt tisztáztuk azt hiszem nincs tovább miért maradnom. A dolgom elvégeztem, és vedd úgy, hogy ez egy baráti szívesség, egy katona kötelessége volt feléd.
Hangom rideg és kimért lett, szememben kihunytak a fények és tompán meredtem magma elé.
- Ha megtennéd, hogy szólsz a kutyáidnak, hogy távozom, azt megköszönném.

*Ahogy elengedett, kissé összekaptam magam, hogy ne omoljak teljesen össze. De hagytam, hogy leültessen. Az asztalra könyökölve túrtam a hajamba, ám a szavai csak mozgásra ösztökéltek. Felpattantam a székről és csak fel-le sétáltam, mint egy sebzett vad, akit ketrecbe zártak. Kezem a hajamba túrt és ott is maradt, miközben próbáltam összeszedni a gondolataimat. DE ahogy meghallottam a folytatást megtorpantam és lassan megfordultam. Féltem attól, hogy mit fogok látni az arcán. De amit láttam az kétségek közé űzött. Mikor már azt hittem, hogy ennél mélyebbre már semmi nem űzhet. A kérésébe viszont már beleremegtem.*
- Nem. *Szóltam határozottan, és valóban eszembe sem jutott vissza hívni Ryanéket. Még nem… De a határozottságom eddig tartott és már ismét fel-le járkáltam csendben. De nem jutottam sehova még csak gondolatban sem. S dühöm újabb áldozata a kávéfőzőm lett, ami az ablak alatt csapódott a falnak. Úgy látszik ez segített, hisz csak előre dőlve megtámaszkodtam a pulton és néztem a kávéfőző helyét.*
- Van maradásod és különben sem vagy a katonám. Szívességeket meg már csak elvből sem fogadok el Rendfenntartóktól. Már csak ezért is van maradásod. De ez érdekel most a legkevésbé. Csak pár kérdésre válaszolj… Mi a pokol az a szerelem Jimmy? Miért tudod, annyira biztosan kijelenti, hogy ezt érzed? Igaz. Nem vagyok szerelmes. De nem akarom, hogy elmenj. Nem akarom… Még az érveim ellenére sem. Amiket nem lehet áthidalni…

Alig ültettem le, máris felpattant és ide-oda kezdett járkálni, mint aki képtelen a lábának parancsolni és ezzel vezeti le a feszültségét, ami valószínűleg így is volt.
Legszívesebben én is rohantam volna és meg sem állok, míg kapok egyáltalán levegőt, vagy össze nem esem a fáradtságtól.
De, nem engedett el és most már kezdtem teljesen összezavarodni. Nem akar semmit tőlem, mert öreg és nem szerelmes, de elengedni sem akar, bár nem tudja, hogy miért!
Bár az arcom változatlanul érzelemmentes maradt azért a szemembe visszaköltözött némi érdeklődés, hogy most akkor, hogyan tovább. Igazán vajon mit vár ezek után tőlem? Hiszen én kiadtam magam neki, amit jóformán visszautasított, így nem volt értelme ezt tovább ragozni.
Egy darabig még néztem a sanyarú sorsú kávéfőzőt, ami követte az előbb összetört poharakat és tányérokat, és irigyeltem Ana-t, hogy ő legalább ilyen módon le tudta vezetni a feszültségét, míg én tehetetlenségre voltam kárhoztatva.
- Nem szívesség akkor…..akkor vedd, aminek akarod. – vontam meg a vállam. – De mond Ana, ha nem vagy szerelmes, akkor miért akarod, hogy maradjak? Legyek a szeretőd, érzelmek nélkül, vagy a barátod, akit használhatsz az ágyban, amikor erre van szükséged? Vagy álljak be a testőreid közé? – álltam fel és mentem oda hozzá, hogy magam felé fordítva nézzek a szemébe. – Mit vársz tőlem, ha azt sem akarod, hogy maradjak, de azt sem, hogy menjek? Én nem akartam semmilyen érveket áthidalni, sem megváltoztatni az életedet, csak szimplán szeretni akartalak, és azt hittem…….de hagyjuk! Világosan a tudtomra adtad, hogy te nem érzel semmit és ez így van jól. Jó volt, szép volt, élveztük, ennyi, de akkor most engedj el, ha nem akarod, hogy én is kövessem a példádat és törni-zúzni kezdjek, mert akkor itt néhány fej ma be lesz törve. – kérleltem őt.

*Szavaira megmerevedtem. Annyira bántott és annyira rosszul esett ezt hallani, hogy a kezeim ökölbe akartak szorulni miközben a márványlapot fogtam. Ezzel fogtam vissza magam és egészen addig sikerült is, még meg nem fogta a karom és szakított el az egyetlen ponttól, ami vissza fogott. Ahogy maga felé fordított ezzel egyidejűleg kevertem le neki egy dühödt pofont, amitől ismét csak könnyek szöktek a szemembe.*
- Hallgass… Ne… bánts… *Suttogtam megtörten miközben szemeibe néztem. Nem akartam tovább hallgatni, nem akartam, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon.*
- Azt mondtam, hogy nem vagyok szerelmes. De nem azt, hogy nem érzek semmit. Nem azt mondtam, hogy nem akarom. Hanem azt, hogy féltelek. A főnököd mit szólna hozzá? Szerinted utána lenne még munkád? Nekem maximum csak csámcsognának rajta egy ideig, de ennyi. Nem várok semmit, csak azt, hogy megérts. Ütni akarsz? Hát tedd meg… Minek mennél máshova mikor én is itt vagyok? * Húztam ki magam büszkén. Ha ütni akar, akkor áldásom rá. Itt vagyok, de a lábát akkor sem teszi ki innen, míg fel nem fogja, hogy mit akarok neki mondani.*

Nekem is nehezemre esett kimondani, azt ami nyomta a szívemet, de úgy éreztem, hogy muszáj tisztáznom, hogy mit érez, vagy nem érez, ha nyugodtan akartam elmenni innen.
Mikor meglendült a keze már tudtam, hogy mire készül, hiszen a szeme szinte szikrát szórt, és meg is akadályozhattam volna, de nem tettem. Nem fogtam le a kezét, mert úgy éreztem, valamiért megérdemlem, hiszen nem mondhattam el neki az igazat és ez az egész emiatt tört ki, így egy percig sem hibáztattam érte.
- Én???.....Bántani?....Ana! – védekeztem halkan, de maradtam, ahol voltam, hogy ha ismét meg akarna ütni, tegye csak. – Soha, nem bántanálak! – tört ki belőlem, és úgy hallgattam a szavait, mint akit villám sújtott le.
Miért nem hallottam ki a szavai mögül mindezt? Miért nem voltam képes felfogni, hogy nem azt mondja, amit mond, hanem mögé kellett volna látnom? Mert talán nem ismerem még ahhoz elég jól, hogy ez eljusson hozzám. És én meg rögtön lemondtam róla, az első szóra, mert megbántva éreztem magam. Azt hiszem jól elbeszéltünk egymás mellett, de nekem még szoknom kell a burkolt megjegyzéseket és mondatokat, hogy ha ki akarom hámozni belőle az igazságot. A szemeim ismét felragyogtak, majd döbbentté váltak, ahogy ott állt előttem kihúzott derékkal, hogy üssem meg.
- De,….Ana! – fulladt el a hangom, hogy egyáltalán feltételezné rólam, hogy ilyet tennék. – Nem…..nem rád… gondoltam….Óóóóó! – léptem közel hozzá és mielőtt még megint mondott volna valamit, amit félreérthettem volna a két kezem közé fogtam dühtől kipirult arcát és megcsókoltam. Gyengéden, érzelmesen.
- Én csak egy buta és keményfejű rendfenntartó vagyok. Ne csodálkozz, ha néha nehéz velem, de innentől nem fogok ellenkezni veled, az lesz, amit mondasz, csak mond ki kérlek!
Engem félt! Ó istenem! Szinte el sem hittem, hogy ilyet hallok tőle, de ezt most megtartottam magamnak.
- Vigyázok majd magamra és rád is, de egyébként nem érdekel, ki mit szól hozzá, de azt nem szeretném, ha rajtad csámcsognának. – rázom meg a fejem. – Ha akarod, akkor csak akkor jövök, ha megfelelő indokot találunk rá, de most már legalább tudom, hogy …,hogy akkora hülye voltam! – vigyorogtam rá.
Közben persze teljesen elfelejtkeztem róla, hogy miért is kezdtünk el veszekedni, mert az a kis szerkentyű még mindig fenyegetést jelentett rám nézve. lehet, hogy mégis az lett volna a jó, ha szépen távozom, egy dühös szakítással, mert most aztán tényleg bajban leszek, ha kiderül mi vagyok.
Utálom, azt ami vagyok!

*Büszkén és kissé ridegebben vártam, hogy mit tesz majd ezek után. Kiabál? Meg üt? Vagy mi lesz? Hisz hazudtam volna, hogy ez volt az első, hogy ez a reakcióm valamire. Ahogy azzal is hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha senki nem kapott még az alkalmon. A gyengéd érintésébe akaratlanul is belesimítottam az arcom, és megenyhült a tekintetem és csókját is viszonoztam, úgy mintha az életem múlna rajta. Igyekeztem óvatos maradni, de az nem az én asztalom volt. Most meg pláne nem, mikor ennyi düh és harag keveredet bennem.*
- Azt szeretném, hogy maradj. De ezúttal az én szobámba. * Sütöttem le a tekintetem, hisz nem tudtam, hogy miként fogja fogadni. A múltkori szoba nem tetszett neki, ez viszont így… talán még annyira sem.*
- Jimmy. Ez butaság. Egyrészt engem nem kell védeni, arra vannak az embereim. Másrészt semmi olyan indokra nem akadtam, ami kötelezővé tenné a folyamatos kommunikációt, ha csak nem csapsz fel építési kivitelezőnek vagy titkárnak. A csámcsogás viszont még így is elkerülhetetlen. De abban igazad van, hogy hülye vagy. * Mosolyodtam el egy pillanatra ám a lábaim ismét mozgásra késztettek és elkezdtem fel-le járkálni a konyhában, miközben Ryant visszahívtam.
Berobogva a pult mellett lecövekelt egy pillanatra és gyűlölködő tekintete Jimmy iránt át ment aggódóba. Meg sem próbált meg állítani a járkálásban és ha Jimmy ezt tette volna, rá is rá szólt volna. *
- Vett gyógyszert? Ivott alkoholt? Evett valamit?* Szólt a három kérdés Jimmynek. Hangja sürgető, rideg és kimért volt.

Mikor viszonozta a csókomat, akkor már minden rossz érzésem elszállt és madarat lehetett volna velem fogatni, de azért most már igyekeztem visszafogott lenni, és nem úgy viselkedni, mint egy sértett kamasz, és amiben Ana-nak teljesen igaza volt, hogy néha használhatnám a fejemet is, hisz arra való.
Ahogy azonban megemlítette a szobáját, nem álltam meg, hogy ne szaladjon fülig a szám.
- Óóó, szóval fogságban tartasz majd a szobádban? – bólintottam először komolyan, majd elnevettem magam, hogy lássa csak tréfálok velem, de azért nem kerülte el a figyelmemet, hogy továbbra is feszült maradt, még ha a dolgokat nagyjából tisztába is raktuk és a félreértéseket kisimítottuk.
Ahogy azonban Ana feloldotta a zárlatot és a testőre, mint egy aggódó anyatigris berobogott, sejtettem, hogy nem én leszek a kedvence mostanában. Ha szemmel ölni lehetett volna, most biztos halott lettem volna, de aztán erőt vett magán és bár nem a legkedvesebben, de szóba állt velem.
- Gyógyszert? Nem, nem hiszem. Legalábbis most nem. – néztem rá és hasonlóan hideg volt a hangom. – És tudtommal míg itt voltam, se nem ivott, se nem evett. Miért, azt hiszi megmérgeztem, vagy mi? – fordultam szembe vele. – Tudom, hogy komolyan veszi a munkáját, ahogy saját magát is, de túlzásokba azért nem kell esni. – ráztam meg a fejem, majd a nőhöz fordultam. – Tudnom kéne valamit, hogy miért kérdi? Talán valami baj van?
Hiszen azért azt is tudom, hogy Ryan sokkal régebben és jobban ismeri Ana-t, mint én, és ha aggódik, azért nem árt odafigyelni.

- Ha szeretnéd ki is kötözlek. * Mosolyodtam el a válaszára, de innentől már nem maradt semmi és hallani is alig hallottam, mire Ryan beért. Én már csak járkáltam és járkáltam, aminek igen kevés dolog szabhatott volna gátat, anélkül, hogy ne tegyek magamban vagy valakiben kárt.
Ryan, míg várta a választ rá sem nézett a férfire, tekintete csak a főnökét figyelte feszült aggodalommal. Miközben felmérte a kárt is ami a konyhát érte. A válaszra kissé elsápadt, de ezt megpróbálta leplezni. Mikor Jimmy szembe állt vele, jeges tekintetét egy pillanatra a férfiébe fúrta. Nem szólt, nem mondott semmit azonban mégis volt benne valami figyelmeztető sugallat. De végül csak felhorkantott. *
- Ha választanom kéne, ez és a mérgezés között akkor az utóbbinak jobban örülnék. Azt könnyebb kezelni. Míg ezt nem… * Intett könnyed mozdulattal a járkáló nő felé. Aztán már mit sem foglalkozva a férfivel úgy ment a fiókokhoz, hogy ne állja az útját még véletlen sem. Míg a gyógyszeres fiókban kotorászott azért válaszolt Jimmy kérdésére.*
- Anastasiával csak az van. Az a csoda, hogy eddig bírta. Mióta hírt adott az öccséről rosszabbodik az állapota. De magától nagyon ritkán hajlandó bevenni a gyógyszereit. Aztán meg mikor már baj van, el is feledkezik róla. Mint ahogy most is. Ilyenkor már nem lát, nem hal… csak érez és járkál. Olyan, mint amikor egy gyereket zárnak be egy sötét szobába hetekre, hónapokra és aztán hirtelen kiviszik a napra.* S közben megtalálta a megfelelő pirulát, amiből kettőt vett ki és a hűtőhöz lépve egy pohárba hideg narancslevet töltött.*
- Ha megfogja, le fogja képes kárt tenni magában. Ez az állapot ritka nála és akár miről is maradtam le, az nagyon felzaklatta, és erre csak rá tett az elmúlt napok is. Amiről szintén nem avatott be.* Fűzte közben hozzá, ahogy egy könnyed mozdulattal becsukta a hűtőt. Kellő távolságban, hogy ne akadályozza Anát megállt és mikor a nő megint mellé ért, finoman végig simított az arcán. Ana ahogy megtorpant és felkapta a fejét egy pillanatnyi értelem suhant át az arcán. Ryan ezt kihasználva, nyújtotta felé a gyógyszert és az üdítőt. A mozdulatokon látszott, hogy ösztönösek. Mintha csak egy gép csinálná. Elvette, bevette, megitta és újra járkálni kezdett. Ryan karba tett kézzel dőlt hátra a pultnak és most már minden figyelmét Jimmyre fordította.*
- Ez még egy jó húsz perc. Szóval addig talán cseveghetnénk, hogy mit is keresel még mindig itt… * Ajkaira egy gunyoros mosoly ült ki, de tekintete nem lágyult. Csak egy fajtacsillogás kelt benne életre. Amit nem tudni, hogy javított a jeges tekintetén vagy csak rontott.*

Bár nem a férfitől számítottam válaszra, azért meglepődve hallgattam, ahogy ecsetelte, mi a baja Anastasianak, és én egyre jobban kezdtem aggódni, hiszen tudtam, hogy jórészt én vagyok az oka, hogy ilyen állapotba került és még csak észre sem vettem a jeleket, hogy valami nincs rendben vele.
~ Na szépen vagyunk! Nagyon szeretheted Jimmy, ha még ez sem böki ki a szemed! ~ korholtam gondolatban magamat, és legszívesebbe odarohantam volna hozzá, hogy magamhoz ölelve nyugtassam le, de látva, hogy a testőr, milyen óvatosan áll a dolgokhoz, most az egyszer tudtam, hogy az ő viselkedését kell követnem, elvégre már találkozhatott hasonló helyzettel.
Arrébb álltam, hogy ne legyek útban és néztem, ahogy rutinosan teszi a dolgát és ráveszi Ana-t, hogy bevegye a gyógyszert. Borzasztó volt látni ezt az erős nőt, hogy most olyan volt, mint egy android, semmi értelem nem nagyon volt a cselekedeteiben.
- Mi ez tulajdonképpen, valami pánikrohamféle? – kérdeztem rá. – És nem lehet végleg kikezelni, hiszen elég fejlett már hozzá az orvostudomány. – kérdeztem, miközben folyamatosan Ana-t néztem
Aztán csak Ryan szavai rángattak vissza a szobába, és kérdőn néztem rá, hogy vajon miről is akar cseverészni velem. Láttam a megtévesztő mosolyt az arcán és sejtettem, hogy most, hogy Ana nincs a képben nem valami kellemes társalgásra gondolt.
- Ezt majd Ana-val vitasd meg és ha ő válaszol, akkor ennyivel is okosabb leszel. – vontam meg a vállam. – Én csak annyit mondok neked, hogy azért mert ő megkért rá.
Nem foglalkoztam a hideg tekintetével, hiszen ő csak egy testőr, még akkor is, ha ennél sokkal többet engedhet meg magának.

- Orvostudomány? *Hökkent meg a férfi, aztán fejét ingatva elnevette magát. De nem volt ebben semmi jó kedv, inkább csak keserves és tehetetlen düh.*
- Még a pályája elején járt, mikor egyszer rá jött ez. De akkor még beszélni képes volt. Orvost akartam hívni, de nem hagyta. Aztán el akartam vinni, mire a saját embereimmel fogatott le és záratott be. Egészen addig míg magához nem tért. akkoriban még semmit nem szedett és ezt úgy érte el, hogy addig járkált, míg a szervezete ki nem merült és össze nem esett. Aztán ott ahol volt ébredt fel. De tudta, hogy mit csinált és azonnal magához rendelt. Azóta annyit javult, hogy mivel kivizsgáltatni nem hagyja magát, így kap nyugtatókat meg stressz oldót. Ezeket vizsgálat nélkül is felírja neki a dokija. De olyan makacs egy nőszemély, hogy néha már csodálom érte, miközben eléri azt a pontot, hogy önként lőjem fejbe magam. *Húzódik egy szeretetteljes, de feszült mosoly az ajkaira. Ha Jimmy ért a kifejezésekből, akkor láthatja, hogy ebben semmi más érzelem nincs, csak szeretet. Mint mondjuk, egy báty szereti a húgát.*
- Így viszont nem tudni, hogy mikor jön nála elő. De az évek alatt rájöttem, hogy Ana erős nő. Azonban nincs azaz ember, aki minden súlyt el tudd viselni. Előbb utóbb még egy magunk fajta ember is megroppan. Nem még Ő. * Azonban a következő válaszra ismét felölti a már jól ismert arcát.*
- Nem udvariaskodni akartam Mr. O’Connor. Tisztában vagyok vele, hogy Ana erre kérte, annak ellenére, hogy nem voltam bent. Csak egy ost0ba nem veszi észre, hogy kedveli magát. De maga meg nem tűnik olyannak, aki hagyja, hogy egy nő parancsolgasson neki, ha nincs szolgálatban. Ergo, maga sem akart menni. Különben már megpróbált volna kijutni, akár rajtunk keresztül is. Amint látom és hallottam is, Anastasia már jóval azelőtt kibukott, hogy visszahívott. S bár bájosan kisfiús az arca így kipirulva, de egy avatott szem látja, hogy az ott Ana keze nyoma. Szóval engem az érdekel, hogy maga miért maradt és mik a tervei. Nézze, én rühellem magát. Nem tudom miért, de azaz érzésem, hogy sok fájdalmat fog okozni még neki. S ha itt van, akkor feltűnően érzékenyebb leszek és kifinomultabb. A megérzéseim pedig nem csalnak. Ana nem hallgat rám, ha magáról van szó. A ház pedig sem bekamerázva nincs, és sem hanganyagot nem rögzít semmi. Szóval hallgatom, és ne próbáljon meg hazudni, mert magam járok utána minden szavának.

A testőr reakciója a kérdésemre kissé meglepett, de csak a szemöldökök vonta össze kissé, hogy ezt jelezzem, viszont teljesen lekötött, amit Ana betegségével és a hozzá való hozzáállásával kapcsolatban mesélt és ami meg kell vallanom nagyon megdöbbentett.
Fogalmam sem volt, hogy egy olyan okos és talpraesett nő, mint Ana, miért nem hajlandó kivizsgáltatni magát, hogy aztán esetleg örökre megszabaduljon ettől a betegségtől.
Azt hiszem, ha majd ismét önmaga lesz és magunk között maradunk lesz vele egy kis elbeszélgetésem, talán rám majd hallgatni fog, hiszen ez annyira gyerekes viselkedés volt tőle, ami egyáltalán nem volt rá jellemző.
Persze érzékeltem azt is, ahogy ezt Ryan előadta, az aggódást és a szeretet a hangjában, ami valahol féltékenységgel töltött el, hiszen ő ilyenkor Ana mellett lehetett, vigyázhatott rá. Talán pont ezért nem erőltette, hogy a védence ezen változtasson? Ezzel is nélkülözhetetlenné tette magát? Minden esetre érdekes!
- Azt hiszem ezen nem ártana változtatni. – szólaltam meg végül, mikor befejezte, ezzel is érzékeltetve, hogy nem fogom annyiban hagyni ezt a dolgot.
Viszont innen megint olyan fordulatot vettek az események, ami nem nagyon nyerte el a tetszésemet, az meg főleg nem, hogy annyira sasszemű volt, hogy még a pofon nyomát is észrevette.
- Az érzéseink egymás felé azt hiszem kölcsönösek. – erősítettem meg, hogy én sem kedvelem túlságosan. – A terveim meg azt hiszem csak rám és Ana-ra tartoznak. A megbeszélni valókat megbeszéltük és mivel Ana nem tartott igényt a maga segítségére, így azt hiszem ez azt is mutatja, hogy nem tartozik magára. Annyit azonban elmondhatok, hogy megnyugtassam, eszem ágában sincs fájdalmat okozni neki, előbb vágnám el a saját torkomat, mint hogy ezt megtegyem. – válaszoltam élesen, mert nagyon utáltam, hogy mindenbe belekotnyeleskedik. – De azt hiszem magának a testi védelme a dolga és kicsit, vagy nem is kicsit túllépi a hatáskörét Ryan. Én nem Ana vagyok, és nem is a beosztottja, hogy utasítgasson, vagy feltételeket szabjon. És abban igaza van, hogy nem az a fajta vagyok, aki hagyja, hogy egy nő parancsolgasson neki, ahogy azt sem, hogy más, aki nem a főnöke. – keményedett meg a hangom, mert szerettem volna tisztázni, hogy hol a helye. – Esetleg, ha nem tetszik, akkor most kéne ezt lerendeznünk, hiszen, mint ahogy mondta, nincs kamera, és lehallgatás, és Ana sem fog fel belőle semmit. – mondtam gúnyosan és álltam meg előtte.