Anastasia Camilon háza

A Temze partján található kertes házak egyike. Egy szintes, nagy udvarral, egy kisebb hátsó épülettel melyet kerítés véd. Lakójáról a sok kamera és az állandó szolgálatban lévő őrök árulkodhatnak. Melyek nem csak a kapuban állnak, hanem az udvar egész területén járőröznek.

[Anastasia Camilon otthona]

*Dühösen robogtam be a nappaliba mely igen figyelemre méltó volt. Fehér bőr fotelek és a hozzá tartozó kanapé. Az előtte való üvegdohányzó asztalon egy hamus pihent és némi fehér liliom egy vázában. Ledobtam mellé két dossziét és a felsőn Jimmy neve állt. A fehér szőnyeg szinte beterítette az egész helységet. Szerettem itt lenni, de most csak sétáltam fel-le, mint egy ketrecbe zárt vad. Gyűlöltem, ha becsaptak és még jobban azt, hogy hazudtak. Persze, ez nem volt újdonság, de ettől még nem kellett szeretnem. Bementem a konyhába mely csak egy pulttal volt elválasztva a nappalimtól. Töltöttem egy pohár vizet, hogy ha már enni nem tudtam legalább folyadék legyen bennem. Tekintetem körbe járta a konyhám, de minden rendben volt. Persze, ritkán volt használva így ez nem is lehetett másképp. Tekintetem találkozott a kandalló feletti képpel melyen alig tűntem fiatalabbnak, mint most. De ott nevettem és boldogságtól csillogott a szemem. Nem bírtam tovább, a nappalin végig haladva kiléptem az üvegajtóval elválasztott tornácra és a hintaszéken lévő plédbe bebugyolálva magam vártam a férfi érkezését. Tudtam mit akarok Tőle, de ettől féltem is. Tudtam, hogy az előttem elterülő gondozott udvaron, több helyen is örök állnak, ahogy a bejárati vaskos kapunál is ketten. Egyedül a lakásom volt az, amit nem mocskoltak be rideg hűvösségükkel. Legalábbis akkor nem mikor egyedül voltam. Figyelmen kívül hagyva őket meredtem a házhoz vezető kövezett útra és vártam.*

Mikor megkaptam a Protectornő levelét és a jól öltözött úriemberre néztem, aki türelmesen várakozott, sejtettem, hogy jobban teszem, ha most nem ellenkezem és a "sofőrrel" tartok, hiszen nem szándékoztam üldözött vad lenni itt a Földön, és a levél eléggé visszautasíthatatlannak tűnt.

Kis idő múlva, mikor a levél és a kísérő segítségével bejutottam Anastasia magánbirodalmába, a belső udvari úton már egyedül ballaghattam a ház felé, bár a hátamban több tucat szempárt éreztem, és tudtam, hogy jó pár biztonsági őr és testőr vigyázza minden mozdulatomat.
Közelebb érve, már a nőt is megláttam, ahogy fázósan egy plédbe bugyolálva pihengetett a teraszon, így nem léptem be a házba, hanem egyenesen odamentem hozzá.
- Minek köszönhetem a meghívását asszonyom? És honnan tudta, hol lakom.....bár ez azt hiszem elég nyilvánvaló egy ilyen hatalmasságnál. - álltam meg előtte várakozóan. - Lebuktam?

*Ahogy megérkezett a férfi illendőbb lett volna felállnom és normális körülmények között köszöntenem, de inkább maradtam ott ahol voltam. Csak egy kicsit megacéloztam magam és eltüntettem még a félelem nyomait is a lelkemből. Ahogy megérkezett meg sem szólaltam. Oldalra biccentett fejjel mértem fel újra a férfit és nem foglalkoztam a szemem sarkában észrevett mozgással. A kérdését hallva azonban egy féloldalas gunyoros mosoly volt az összes reakcióm. Még így is bele telt pár pillanatba még a férfit méricskéltem, de aztán megszólaltam.*
- Ahogy a Főnőkének úgy nekem is megvannak a magam kapcsolatai. Mellesleg nem úgy tűnt, mint aki épp el akar bújni. De a meghívásom oka pár kérdés és egy ajánlat. *Még a pléd alatt kinyújtottam a lábaimat, melyek eddig magam alá voltak gyűrve. Visszabújtattam a magas sarkú cipőbe és felálltam. Az öltözékem csak a megszokott viselet volt. Kicsivel térd fölé érő fehér szoknya, harisnya és ma egy vörös blúz. Ezeknek maximum csak a színe változik a mindennapjaimba.*
- Bent kényelmesebb, és ha már meghívtam, akkor iszik valamit? * Előre invitáltam a férfit. Kicsit sem bíztam benne, azok után, hogy hazudott. De az imént odaért testőr megállított, hogy belépjek utána. *
- Ana? * Kérdezte az imént odaért férfi, aki figyelemmel tartotta Jimmyt már kint is. Magas, széles vállú, jó test felépítésű és higgadt ember. Hangja rezzenéstelen volt és hivatalos. Csak a megszólítás volt nem megszokott.*
- Igen Ryan? * Fordultam a férfi felé. Tudtam mit akar, anélkül, hogy megszólalt volna. Kieresztettem egy lemondó sóhajt és bólintottam.*
- Rendben. * Szólaltam meg végül. A férfi Jimmy után belépet a házba és onnantól kezdve elfoglalta a helyét, de nem szólt. Csak éberen figyelt minden mozdulatra.*
- Mivel maga már egyszer hazudott, így Ryan jobbnak látta, ha nem hagy magával kettesben. Addig, míg én másképp nem rendelkezem. De, ha már itt tartunk… Mért hazudott? * Kérdeztem, és ha kért valamit, akkor elindultam előkészíteni, magamnak pedig egy teát csinálni.*

Azt hiszem nem lepett meg, amikor a tudomásomra hozta, hogy rájött, ki is vagyok valójában és honnan jöttem. Az, hogy Jack kapitányt is ismeri, az meg pláne nem, hiszen pont ezért próbáltam meg titkolni a kilétemet is.
A megjelenő testőr sem ért váratlanul, hiszen végig éreztem, hogy figyelnek és azt is sejtettem, hogy nem fognak egyedül hagyni a nővel, mert nem tűnhetek valami megbízhatónak, ami igaz is, hiszen még fegyver is van nálam, ami bár nem kívánok használni, nagy botorság, hogy nem motoztak meg. Súlyos hiba! Akár merénylő is lehetnék. Egy sanda pillantást vetettem a sarokban álldogáló férfire, de aztán a kérdésekre koncentráltam és el is gondolkoztam rajta, vajon mennyire avathatom be Anastasiát, és mennyi az, ahol a főnököm nyír ki saját kezűleg.
- Igazából nem állt szándékomban hazudni magának, csak nem volt tervben, hogy magába futok. - vontam meg a vállam. - És mondanom kellett valamit. Már akkor éreztem, hogy nem volt valami hihető, de ideiglenesen bevált. Italt nem kérek, köszönöm. - hárítottam el az ajánlatát. - De akkor és most sem jelentek Önre veszélyt, csak véletlen találkozás volt.
Egyelőre nem hozta szóba a keresett férfit, így én sem utaltam rá.

- Valami mást esetleg? * Kérdeztem és ez volt az utolsó olyan kérdésem, ami a szükségleteire vonatkozik az est folyamán. Kivettem egy teafüvet és a vízforralóból ráöntettem a meleg vizet.*
- De mielőtt ezt folytatnánk… azt nem mondom, hogy érezze otthon magát, de talán helyet foglalhat. Én nem jelentek veszélyt és Ryan sem, ha valóban igazak a szavai. A lakásomban pedig nincs helye a hivatalos megszólításnak, szóval szólítson nyugodtan a keresztnevemen. Magam is ezt fogom tenni Jimmy… * S ha az ajánlatot megint elutasította helyet foglaltam a kanapén kibújva a cipőmből és gondosan magam alá húzva, úgy ahogy máskor is.*
- Mi volt a terv? S ha nem akart hazudni, akkor talán elmondhatta volna az igazat is… * Vontam meg a vállam és nem reménykedtem túl sok válaszban, de érdekelt, hogy egy rendfenntartónak mi keresni valója volt a parlamentben.*

Sajnos azonban tudom, hogy, ha már ilyen kedvesen ide lettem invitálva, biztosan nem úszom meg azzal a kérdéssel, hogy mit szeretnék enni vagy inni, és akármennyire is nem hivatalos a dolog, azért jobb, ha vigyázok mit is fecsegek el ennek a csinos asszonynak.
A szemem ismét a hallgatag őrre siklik, de egyelőre nem jelent veszélyt számomra és nem is szeretném, ha azt jelenteni.-
Hát talán egy teát elfogadok. - engedek az unszolásnak, majd leülök az egyik fotelba. - Rendben Anastasia. - bólintok a szavaira és nem teszem hozzá, hogy nem hiszem, hogy bármelyikük is gondolt jelentene, ha valóban úgy ítélném meg, hogy veszélyesek.
- A terv? - kérdeztem vissza, kis időhúzás céljából. - A terv az volt, hogy megkeresem Petert és beszélek vele, ahogy azt el is mondtam, csak nem találtam meg, ellenben belefutottam Önbe Anastasia. - Gondolom, most kíváncsi lenne, hogy mi dolgom volt Peterrel, de ezt, ha nem bánja nem taglalnám, mert ez igazán kettőnkre tartozik, de biztosítom, hogy nincs benne semmi politika. - előzöm meg a valószínű következő kérdést. - Nem okoztam bajt, miért érdeklődik ennyire mégis? - néztem a nőre kíváncsian.

*Ryan semmi jelét nem mutatja annak, hogy jelen van. Elvégre nem is azért fizetik, hogy beszéljen, vagy épp bájcsevegjen a vendégekkel. Továbbra is némán áll a helyén. Előszedtem egy újabb csészét és egy tálcán citromot illetve cukrot tettem le az asztalra.*
- Egészségedre. * A férfi válaszát hallgatva épp közbe vetettem volna egy kérdést, de már meg is válaszolta. S ugyan így tett a következő épp csak felmerülő kérdésemre. Elnevettem magam és a fejem ingatva tekintettem a férfire. Ana nevetése volt az egyetlen dolog ami Ryant kissé kizökkentette a merevségéből és egy mosoly kúszott az ajkára egy pillanatra. Aztán mintha csak a képzelet játszott volna azzal, aki ezt észrevette már nyoma sem volt. Még számára is új volt, hogy az alig párperce még dühös nő nevet.*
- Nem csak tökéletes hazudozó Jimmy, de még okos is. * Húztam el a számat kissé keserűen. De végül az asztalról elvettem a dossziét.*
- Miután Keran, a biztonságiak főnökének majdnem leszedtem a fejét. Utána nézet a kamerák felvételeinek és felhívta a figyelmem, hogy az ajtón érkeztél. Kissé kutattam… Bocsánatod kérném, hogy ezek miatt nem hozzád fordultam, de nem viselem jól, ha szemrebbenés nélkül kihasználják a jóhiszeműségem. * Villant egy pillanatra a szemem a férfire, miközben átnyújtottam neki az aktáját.*
- Minden nyilvános adat benne van a jelenedről és a múltadról. Meg egy két olyan is, ami nincs benne az adatbázisban. Kitűnő a munkájában… *Leplezetlen undorral ejtettem ki az utolsó szót. Mely nem a férfinek szólt, mindössze csak a munkájának.*
- …és vannak kapcsolataid. Olyan is, melyek az Én jó híremet romba döntenék, ha bármi közöm lenne ahhoz a réteghez. Nekem erre volna szükségem és Rád. Mint említettem van egy ajánlatom a számodra. Viszont a teljes diszkrécióját kérném. Ami jelen esetben a főnöködre is vonatkozik. Őt nem érinti és nem is elcsábítani akarlak az oldaláról. Szóval? * Tettem fel a kérdést, hogy mi a véleménye. Nem akartam feleslegesen jártatni a szám, így nem folytattam még.*

Anastasia nevetése kissé meglepett, hiszen arra számítottam, hogy most olyan magánkihallgatásféle lesz és a testőr jelenléte is ezt sugallta, bár más magyarázatot kaptam rá, de hát azért én sem most kezdtem a szakmát.
- Köszönöm. – vettem el tőle a teát, de ez egyben szólhatott az képességem elismerésének is, bár nem voltam büszke rá, hogy hazudnom kellett neki, de hát már megtanultam hosszú-hosszú évek alatt leplezni magam, így ez sem esett nehezemre.
Persze azon, hogy utánam nézetett, már egyáltalán nem lepődtem meg, hiszen az lett volna furcsa, ha nem teszi, hiszen akkor le is cserélhette volna azonnal a biztonsági személyzetét alkalmatlanság miatta.
- Mondom, Anastasia. – vettem el tőle az aktát, bár nem tartottam szükségesnek belenézni, hiszen tudtam mi áll benne. – Nem állt szándékomban magának, mint Protectornak hazudni, de akkor abban a helyzetben kénytelen voltam, és ez nem a rangjának, vagy a beosztásának szólt. – válaszoltam nyugodtan, mert kezdtem azt érezni, hogy ennek a meghívásnak, nem ez a célja, valamit tartogat számomra. És nem is kellett sokáig várnom, hogy kibújjon a szög a zsákból.
- Ááá, már értem. – bólintottam és most már kissé felengedve dőltem hátra a fotelban. – Szóval kell magának valaki, aki nem átall bepiszkítani a kezét, hogy elintézzen valamit, ráadásul, olyan, akit nem lehet semmilyen módon agával összefüggésbe hozni. Nagyszerű asszonyom! Ön tényleg kiváló politikus. – engedtem meg egy kesernyés mosolyt. – De azt hiszem nincs sok választásom, - néztem rá nyíltan, - hiszen a kezében vagyok. Hallgatom, mit kíván tőlem?

- Mint Protector asszony megszoktam, hogy hazudoznak nekem. De akkor épp ebédszüneten voltam, ergo magán személy. De mindegy… ezen változtatni nem lehet. És Te sem tudhattad, hogy miként választom el a munkám és a magánéletem. * Vontam meg könnyedén a vállam és bele ittam a teámba. Igazán finom volt, de Jimmy szavaira mégis keserű ízt hagyott a számba. A kedvem is elment Tőle, így leraktam az asztalra. Szerettem volna megtartani a nyugodtságom. De most nem ment. Barna szemeimben düh cikázott, és hangom túlságosan is ingatag volt, ahhoz, hogy természetesnek tűnjön. *
- Kiváló politikus vagyok, ezért vagyok a helyemen! * Csattantam fel, de végül szemeim lehunyva egy pillanatra fogtam vissza magam. Ez csak egy pillanat volt és tekintetem ismét a férfire meredt. Nő voltam én is. Akaratlanul is észrevettem, hogy van a férfiben valami… valami, amitől így elengedve magát egészen jól mutat a fehér fotelben. Erről a felfedezésről maximum csak egy pillanatra végig szántó tekintetem árulkodhatott. Mikor megszólaltam hangom túlságosan is kimért volt ahhoz, hogy szakmai ártalomra lehessen fogni.*
- Téved. *Ingattam meg a fejem, és ha már megint magázódik, ám legyen.*
- Ha a célszemélynek, egy haja szála is meggörbül. Pokollá teszem annak az életét, aki ártott neki. Bár ennek semmi köze a politikához, sem a helyemhez, ha valami rosszul sül el, minden lelkiismeret furdalás nélkül nyúlnék a hatalmamhoz.* Egy újabb dossziét nyújtottam át neki.*
- Frank Fernand Camilon. A dossziéban csak a nyilvános adatok vannak, és néhány jegyzetem illetve kiegészítésem. A korábbi kutatások eredményei is megtalálhatóak. De ha megtaláltuk volna az öcsém, akkor most maga nem volna itt. Vagy legalábbis nem ez miatt. Az öcsém 14 éve tűnt el, és az óta semmi hír róla. Egyszer valaki rátalált, de valószínűleg az öcsémet sem ejtették a fejére, hisz amit kiszúrta eltűnt mintha nem is létezet volna. * Hangomba némi szomorúság is megbújt.*
- Azt kérem magától Jimmy, hogy találja meg. Az, hogy milyen eszközöket alkalmaz, engem nem érdekel. De ha engem kérdez, akkor nem kérem, hogy mocskolja be a kezét. Még magától sem kérnék ilyet, hol ott tisztában vagyok a módszereikkel. Mivel ez magánéleti, így azt mondom, hogy van választása. Ha velem tárgyal, akkor még a politikánál is megtalálom a középutat. *Vontam meg a vállam. Valóban nem szoktam senkit sem kényszeríteni semmire.*
- Magán múlik, hogy vállalja, avagy sem és az is, hogy mit kér cserébe. Felajánlanám, hogy megadom Peter elérhetőségét, ha megígéri, hogy nem kell másik embert keresnem a helyére. De mint mondtam maga nem h$lye. Tökéletesen tisztában van azzal, hogy ez nekem többet ér mint egy telefon szám. S meglepődnék, ha ezt nem használná ki. Szóval hallgatom… *

- Az, hogy kiváló politikus, egy percig sem vontam kétségbe! – bólintottam nyugodtan a kirohanására, de azért éreztem a testőr hátamba fúródó izzó tekintetét, bár erre nem adtam csak érzelmi okot, ami viszont igen meglepő volt. Nocsak, no csak!
A rajtam végigfutó tekintetében egy pillanatra megéreztem a változást, de aztán megint a kiismerhetetlen arca nézett vissza rám. A változás a magázódásban is visszatért, bár én eddig is tartottam magam a három lépés távolsághoz, igaz, mint nő nekem is bejött, de most azt hiszem nem volt itt a megfelelő alkalom.
- Szóval személyes hadjárat és bosszú, ha rosszul mennének a dolgok. Azért szép dolog, hogy hangoztatja, hogy szét tudja választani a magánéletét és a munkáját, de hát maga is láthatja, hiszen okos nő, hogy itt bukik meg a dolog. – mosolyogtam rá kajánul, miközben elvettem a kezéből a dossziét, amit átnyújtott.
A név egyből sokat mondó volt, de aztán percek alatt megtudtam, hogy nem véletlenül, hiszen az öccse volt az, akit meg kellene keresnem.
- 14 éve? – lepődtem meg. – Az szép hosszú idő! – néztem bele futólag az iratokba, de most inkább Anastásia szavaira voltam kíváncsi, a többit majd elolvasom, ha magam leszek. – És ezek szerint magától ment el és nem nagyon akar visszatérni, hiszen magát nap, mint nap láthatja a holoneten, még sem jelentkezett. – csóváltam meg a fejem. Ha meg is találnám, miből gondolja, hogy most ez megváltozna? Vagy talán erőszakkal cipeljem maga elé?
Aztán gúnyosan fel vigyorogtam, ahogy megint azzal jött, hogy nem vetné be a politikai hatalmát, ha most nemet mondanék.
- Az előbb mondta, hogy, ha nem tűnt volna el az öccse, akkor most nem ezért lennék itt. Tehát akkor elmondaná, hogy mit tervezett volna velem? Talán megmosta volna a fejem, mint egy iskolai csínytevőnek? – kérdeztem kíváncsian, de igazából nem érdekelt a válasza, csak rá akartam világítani, hogy itt nem lehet elválasztani semmit semmitől, hiszen, ha nem az lenne aki, akkor most sem ülnék itt. - Az, hogy mit kérek még, hagy legyen az én meglepetésem, hiszen egyrészt még nem tudom, hogy sikerrel járok-e, másrészt, hogy ez mivel fog járni. Majd ha legközelebb az öccsével együtt ülünk egy asztalnál magával együtt, akkor megmondom, de abban igaza van, hogy az nem Peter telefonszáma lesz, hiszen már azt is tudom, hol lakik. – vigyorogtam a nőre magabiztosan.

- Igaza van. De az öcsémről van szó… szerintem ez teljesen érthető. *Vontam össze a szemöldököm, és sajnálattal vettem tudomásul, hogy a férfi összezavar.*
- Nézze, ha nem találja meg elkönyvelem és keresek mást, aki talán képes rá. De ha baja esik, azok után, hogy megtalálta és magának köze van hozzá. Miért ne nyúlnék ahhoz, amim van? Mások folyamatosan ezt teszik, én csak akkor, ha a Frankról van szó. *Vontam meg a vállam. De nem magyarázkodtam tovább, inkább csak csendesen vártam.*
- Igen. De ismerem Őt. Lehet, bajba keveredet, és nem mer kockáztatni. Sosem volt egy könnyű eset. De ennyi idő után csak találgatni tudok… Erőszakkal? * Pislogtam hitetlenkedve.*
- Jimmy, ha azt akarnám, hogy erőszakkal járuljon elém kiadtam volna egy általánosan érvényes parancsot, mely kiterjed mindenhova egy mondva csinált indokkal. *Ingattam meg a fejem. Nehezemre esett tudomásul venni, hogy a férfi vagy nem érti vagy nem is akarja, hogy ez mit jelent nekem és mi a célom. *
- Férkőzzön a közelébe és győzze meg. A cél mindössze annyi, hogy legalább egyszer tudjak vele beszélni. *No igen. Ritka látvány, de Ana arca kipirult a kérdést hallva és zavarában még az ujjait is elkezdte tördelni. Ebből mindössze Ryen halk kuncogása rángatta vissza melyet köhögésnek próbált álcázni. Szemeim megvillantak az őr felé, aki egy halk bocsánatot remeget és ismét megpróbált láthatatlanná válni.*
- Vagy csak kimostam volna savval a száját, hogy megtanulja, hogy nem szép dolog hazudni… *No igen. Ez most lehetet incselkedő is, azonban anyáskodó is. Jimmynek szíve joga eldönteni, hogy melyiket veszi alapul. Összevont szemöldökkel hallgattam a férfit végül megingattam a fejem.*
- Ez nekem nem tetszik. Tény, hogy fontos a dolog. De nem minden áron akarom megtalálni. Nem mondhatom azt, hogy bele megyek, ha később olyannal áll elő, amit nem teljesíthetek. *Ingattam meg a fejem keserűen. Nem ismertem a férfit így azt sem zártam ki, hogy valami olyasmit akar majd, ami árthat akár nekem akár azoknak, akiket képviselek.*
- A költségei fedezésére természetesen előre bocsájtok egy számlát. De, legalább valami irányelvet tudnom kell, hogy tudjam, nem fog olyat kérni, ami ütközne azzal, amit képviselek.*Arra, hogy tudja Peter címét is csak elismerően bólintottam.*

Bólintottam a magyarázatára.
- Meg kellett kérdeznem, hogy miért szeretné és hogyan viszont látni, hiszen nem említette, hogy még lyukat is kell beszélnem a hasába, hogy vissza találjon az elhagyott tyúkólba. – néztem rá nyugodtan, nem véve fel a felcsattanását. – Mivel magától nem jelentkezett évek óta, sejtésem szerint esze ágában sincs meglátogatni magát, ezért kérdeztem. – vontam meg a vállam. – De maga a „megbízó”, így az lesz, amit kér.
Nem kerülte el a figyelmemet a testőr és Anastasia közötti kis közjáték sem, de hát elvégre semmi közöm a magánéletéhez, azzal vezeti le a munkahelyi ”feszültségét”, akivel akarja.
- Kösz, ezt jól esett hallani, és bár el is hinném. – vigyorogtam a megjegyzésére. – Bár lehet, hogy erre is vannak itt emberei.
Az, hogy nem tetszik neki, hogy zsákbamacskát vásárol a megbízásommal, marhára nem érdekelt, én sem teljesen önszántamból vállalom a feladatot, de ha a Protector asszony kitálal a többi vezető előtt, hogy a kapitány az embereit fenyegeti, akkor nekem reszeltek, személyesen Jack kapitány fog felkoncolni. Szóval, ha nem is közvetlenül az előttem ülő nő zsarol meg, ez számomra közvetetten mégis igaz.
- Ne féljen nem költekezem ki a vagyonából és attól sem, hogy valami lehetetlen dolgot fogok kérni magától. Nem lesz politikai vonzata, ha ettől fél. Ez számomra is személyes lesz.- nyugtatom azért meg.
Miközben előre hajolok, hogy letegyem a teás csészét, érzem, hogy a dzsekim felcsúszik a hátamon és valószínűleg kivillan a pisztolyom is, de gyorsan visszadőlök, remélve, hogy nem vontam magamra a testőr figyelmét. Már el is feledkeztem róla, hogy nálam van. Mondjuk mindig nálam van.

- Higgye el, ha nem tartanám képesnek rá magát, nem kértem volna fel. * Nem akartam ezen tovább vitatkozni és felsóhajtottam. A képlet egyszerű volt; vállalja, elvégzi, megkapja amit akar és mehet. Ha nem vállalja, most is szabadon távozhat. De hiába volt ilyen egyszerű, kezdtem azt hinni, hogy kínaiul beszélek. Szavaira kissé oldalra biccentettem a fejem és csendben méricskéltem egy ideig. *
- Ha akarnám, valóban lenne. De mért gondolja azt, hogy mindent mással intéztetek? Mért van ilyen rossz véleménnyel rólam? * Kérdeztem egy kesernyés mosollyal. Nem sok kapcsolatom volt a hivatalon kívül, de valamiért érdekelt, az, hogy mért vélekedik így a férfi. S átfutott a fejemen, hogy; mindenki ilyenek lát vajon?*
- Nem féltem a vagyonom. *Feleltem őszintén, de a másik részre ezt már nem mondhattam el. Végül bólintottam.*
- Ez esetben részemről rendben. *Nyújtottam a kezem a férfi felé, miközben Ő letette a csészéjét. Engem kicsit sem lepet meg, hogy van nála fegyver. Már a hivatalban is láttam mikor visszaadták neki. De Ryan megindult, és kezem gyorsan felemelve megállásra késztettem a férfit.*
- De Ana… * Semmi nem hallatszott a férfi hangján a tekintetem meg nem vettem le a férfiről. Tudtam, hogy mi a gondja Ryannek.*
- Vissza… * Hangom parancsoló volt miközben oldalra biccentettem a fejem, továbbra sem szakítva tekintetem a férfitől. Ez meglephette a férfit…*
- Ana… * Hangján hallatszott a meghökkenés, amikor újra próbálkozott.*
- Tudtam, hogy lesz nála fegyver mégsem hívtam fel a figyelmeteket arra, hogy elvegyétek. Meg van az oka. Vagy talán megkérdőjelezi a döntésem Ryan? * A kérdés szinte pengeként repült az őr felé, ki kicsit küzdve magával, de feladta.*
- Nem asszonyom. *S visszavonulót fújva vissza állt a helyére. A megszólításból tudtam, hogy megsértettem. De még Tőle sem viseltem el, hogy ne engedelmeskedjen. S kezem ismét Jimmy felé nyújtottam.*

- Nem magáról van rossz véleményem, hanem általában a hatalom birtokosairól, de hagyjuk, végül is elvállaltam a munkát, így kár tovább beszélni róla. – ráztam meg a fejem, hiszen melyik vezető intézi saját maga a piszkos munkát. Itt van rá az élő példa, hogy most is mást használ fel, ahelyett, hogy nyíltan vállalná a dolgot, hiszen tényleg megtehetné, hogy akár körözést is adhatna ki az öccsére.
Mikor a felém nyújtott kézre reagálva és a csészét letéve előre hajoltam, a testőr is megmozdult, még sem kerülte el a figyelmét a fegyver és már felkészültem a magyarázkodásra, de végül nem kellett rá sort keríteni, mert Anastasia megállította a fickót, még ha annak ez nem is nagyon tetszett.
Csodálkozva néztem a nőre, miután megráztam a kezét.
- Miért? Ha tudta, hogy nálam van, miért nem motoztatott meg? Hiszen, mint mondta nem bízott bennem, mert hazudtam magának? – néztem rá kérdőn, hiszen kíváncsi voltam mi motiválta. – Talán még sem voltam annyira veszélyes, a meglátása szerint? Vagy más oka volt?
Azt viszont elkönyveltem magamban, hogy nem loptam be magam Ryan szívébe és legszívesebben most megfojtana egy kanál vízben, mert miattam cseszték le. Jobb lesz, ha ezek után néha magam mögé is nézek, ha erre járok, mielőtt belefutok egy-két pofonba.

- A válasza attól függetlenül érdekel, hogy elvállalta-e vagy sem. De nem erőszak válaszolni, ahogy a munka sem az. * Vontam meg a vállam. A kis közjáték után nevetnem kellett a férfi arcát látva, de ajkamba harapva igyekeztem vissza fojtani.*
- Ne vágjon ilyen arcot, mert nevetnem kell Tőle és nem akarom megbántani azzal, hogy azt higgye magán nevetek. Meglep, hogy azt hitte erről hajlamos vagyok megfeledkezni. Én kísértem ki és láttam, hogy a biztonságiak visszaadják a fegyverét. Mellesleg a rendfenntartók annyira az emberek szívébe lopták magukat, hogy azon is meglepődnék ha a mellékhelységre nem visznek magukkal legalább egy fegyvert. *Ingattam meg a fejem.*
- Tényleg nem bízom magában és így ostobaságnak tűnhet, hogy ennek ellenére még Ryant is visszaküldtem a helyére, és Ő az egyetlen őr a szobában. De az aktája alapján annál okosabb, minthogy a saját házamban törjön az életemre. Pláne, hogy a külső kamerák minden be és kilépőt azonosítanak és beviszik a rendszerbe, még az őröket is mikor elhaladnak előtte. Így visszakövethető. Ez nem lehet magának újdonság. Szóval véleményem szerint, ha egyszer meggondolja magát és nem Peter lesz a cél, akkor biztos vagyok benne, hogy nem ellenőrzött körülmények között lesz magához szerencsém. De jelenleg még ettől sem tartok. A főnökének egyelőre még semmi haszna nincs abból, hogy eltegyen láb alól. Magának meg még kevesebb… * Persze ez egy tökéletes magyarázat volt, még ha igaz is. D nem ez volt a teljes igazság, bármily szép is lett volna.*
- De ezen kívül pedig tényleg más oka is volt. Nem akartam azt a hamis érzést kelteni önben, hogy nincs más választása mikor előállok a kérésemmel. *Nem feledtem a levelem hangvételét, de annak is meg volt az oka.*

[Anastasia Camilon otthona - Kasper]

*Egész úton másfelé jártak a gondolataim. Egészen pontosan Frank felé és a másik kocsiban ülő férfi felé. Ryan csak magához vont, hisz már kettesben voltunk és nyugtatóan simogatta a vállam, míg meg nem érkeztünk. Onnantól pedig minden ment a régi kerékvágásba. Egyenesen az ajtóhoz rohantam és utat engedve az ismeretlennek, illetve a két kísérőjének léptem be az otthonomba. Kulcsokat csak ledobtam az asztalra és már mentem is a vendégszobába.*
- Fektessék le. Hol a doki? * Néztem Ryanre, miközben egy plédet kaptam elő a szekrényből és betakartam vele a férfit. A szoba egyszerű volt. Fehér falak, egy nagy kényelmes ágy, két éjjeli szekrény és egy falba épített ruhás szekrény. Egyszerű volt, azonban mégis érződött rajta, hogy gondosan berendezték.*
- Ryan, szóljon a többieknek. Most itt adom ki az utasításokat. * Nem is kellett sokat várnom és már ott is volt fél tucat őr, akik most érkeztek.*
- Maguk ketten az ajtó előtt várnak. Ryan és maga a szobában addig még itt tartózkodom. Önök pedig a nappaliba. *S úgy is tettek. A többieknek semmi nem változott, ugyan úgy a kapuknál voltak illetve az udvaron és a ház körül járatoztak.*
- Mi a neve? * Kérdeztem a férfit remélve, hogy tud válaszolni. Én az ágy szélén ültem, Ryan szorosan mellettem állt a másik pedig az ágy túloldalán.*
- Mindjárt jön egy orvos…

Egyszer csak megérkeztünk valahova. Most először fordítottam el a fejem az ablak felé, de akkor is csak a saját tükörképem láttam meg benne. Az iszonyat ült ki a képemre, ahogy farkasszemet néztem magammal, úgyhogy gyorsan el is fordítottam a fejem valami más irányba. Utána továbbra is az idegen férfiakra bíztam a sorsom, hagytam, hogy betereljenek egy házba. Egy meglehetősen szép házba. A szoba, ahova bekísértek, egyszerű volt, de mégis olyan jó érzés töltött el, ahogy körbenéztem. Biztos kellemes illat lehetett itt, de a nátha miatt semmit sem éreztem. Miközben az ágyra meredtem, akkor éreztem csak igazán halálosan fáradnak magam. Egyre inkább erővel kellett koncentrálnom arra, hogy ébren maradjak, főleg miután le is lettem fektetve az ágyra és a nő betakart egy pokróccal. Máris egy fáradt, torz mosoly ült ki az arcomra, miközben megigazítottam magamon a meleg holmit. Mintha emberek jöttek-mentek volna ez idő alatt, de szinte semennyi figyelmet sem pazaroltam rájuk. A Protektor kérdésére csak egy végtelenül erőtlen választ tudtam kipréselni az egyre inkább rekedtes hangomon.
- Kasper. - mutatkoztam be röviden, a szemeim már le-le ragadtak néha. A hangok egyre távolibbnak tűntek és nem tudtam, meddig bírom még ki ébren. Megmozdítottam a karom és remegő kezekkel a fejemhez nyúltam. Megpróbáltam valahogy leszedni a nevetséges pulóver-turbán-kötésemet, hogy látszódjon a fejem tetején lévő, el nem látott seb.
- A... mellkasomon is van. - utolsó szavaim szinte már csak leheltem és nem tudtam, értik-e mit akartam mondani. A mellkasomat magam intéztem el, néhány napja egy üvegszilánkkal. Össze-vissza vagdostam, amíg az egész vörös nem lett a sok vértől. Jól esett akkor, de most így betegen zavart, hogy beleragadt a pólóm az egész véres dzsuvába. Remélem leszedik rólam, már igazán kényelmetlen...

Vállat vontam, aztán magyarázni kezdtem.
- Az emberek azokról, akiknek valamilyen hatalom van a kezében, tapasztalják, hogy maguk helyett másokat tolnak előre, ha intézni kell valamit, ezzel is csökkentve a lehetőséget, hogy belekeveredjenek bármibe is. Látja, itt van maga is, az elején is mondta, hogy nem akar belekeveredni semmibe, nem akarja, hogy a nevét összefüggésbe hozzák olyan alakokkal, akikkel nem szívesen mutatkozna esetleg együtt és ezért kellek én. Még csak nem is a saját emberei. A hatalmasok mindig védik a saját se…….hátukat.
Remélem nem sértettem meg, hiszen nem ez volt a célom, de ő erőszakoskodott, hogy hallani akarja, így hát elmondtam.
A magyarázata, hogy miért nem aggódott a fegyverem miatt, elég meggyőző volt és még bóknak is vehettem egy részét, így csak bólintottam rá.
- Oké, értettem. És azt én is szeretném hozzáfűzni, hogy nem szeretném ebbe belekeverni Jack kapitányt. – néztem Anastasia-ra komolyan. – Ő nagyon rendes ember és mindent el szeretne követni, hogy konszolidálódjanak a dolgok a Marsin is, csak ehhez semmilyen segítséget nem nagyon kap, így azzal kénytelen főzni, amilye van. – tettem hozzá. – De, visszatérve hozzám, szép amit levezetett rólam, de akkor is nagy botorság volt meghagyni nálam a fegyvert. – ingattam meg a fejem. – Egy olyan pozícióban lévő hölgy, mint Ön, nem kockáztathat, nem építhet csak a megérzéseire és a logikájára. Egyébként akármit is gondolok, a munkát már elvállaltam. – erősítettem meg szóban is az előbbi kézfogást.
- Szeretne még valamit közölni velem, vagy kíváncsi még valamire? Mert, ha nem, akkor távoznék, hogy minél előbb munkához lássak. – néztem rá kérdőn. – Tudja ez a bolygó nem az én világom.

*A megfogalmazásra szerintem a hajamig szaladt a szemöldököm, de végül elröhögtem magam és lágyan ingattam a fejem. *
- Ebben egyet kell értenem. De nem mindenki egyforma Jimmy. Ha magam venném a kezembe a dolgot, hogy megtaláljam az öcsém… *Hallgattam el egy pillanatra mielőtt folytattam volna.*
-… és ha megtudják, hogy köze van hozzám. Akkor rajta keresztül ártanak nekem. Én meg nem tudnám elviselni azt, hogy miattam bármi baja essék. Nem a pozícióm féltem, hisz azért nap, mint nap megkell küzdenem. De nem kell sok ész, hogy az embereim kapcsolatba hozzák velem… s ennyi erővel magam is útra kellhetnék. *Vontam meg a vállam könnyedén. De ez csak a látszat volt. Bennem harag tombolt azért, hogy mert az vagyok aki, bajba keveredhetik az öcsém. Nem tudom a férfi mennyit értettet meg ebből, de akár érti, akár nem attól még ez van. El sem gondolkoztam azon, hogy miért akarom egyáltalán, hogy értse. Inkább csak érdeklődve hallgattam, azt, amit mond.*
- Épp ezt kértem Én is Jimmy. Nem szeretném, ha bármi köze lenne hozzá a főnökének. Bár tény, a jellemzésével vitatkoznék, de ez a saját véleményem és az is láthatatlanban. Mellesleg pedig, pár éve mikor kiestem az iskolapadból és bekerültem a parlamentbe járta az a hír, hogy Jack megpróbált segítséget kérni, de falakba ütközött. Nem tudom, hogy ebből mennyi igaz és mennyi volt pletyka. De azóta több év eltelt és már a vezetőség is lecserélődött. Mióta Én ülök abban a székben, egyetlen kísérletről sem tudok, hogy akár csak a kapcsolatot is próbált volna felvenni velem. Nem még a segítségem kérni. *Gondolkoztam el egy röpke pillanatra. S tudtam, vagy legalábbis sejtettem, hogy a következő szavaim sok dolgon változtathatnak.*
- De talán ha megpróbálná, lehet, hogy közös nevezőre tudnánk jutni. * Hangsúlyoztam ki a szót, hisz nem voltam benne biztos. Nem találkoztam még a fickóval és a Mars sem volt a kedvenc helyem ahova szívesen mentem volna. Így csak a pletykák jutottak el hozzám, illetve az onnan menekülő emberek meséi.*
- Talán át is adhatná neki üdvözletem. *Az, hogy miként meséli ki, hogy ehhez az információhoz miként jutott hozzá nem az én dolgom volt. De ha valóban segítségre szorul a Rendfenntartók vezetése, akkor el fog jutni hozzá. Oldalra biccentett fejjem mosolyogtam továbbra is.*
- Valóban nem. De az Én székembe csak egy ember ülhet. És a jelenlegi verseny társaim közül… nos… vak, azaz ember, aki nem veszi észre, hogy mindenkinek az a legjobb ha Én ülök ott. Sok olyan tulajdonsággal rendelkezek a hivatalos álarcom mögött, ami lehetővé teszi a fejlődést. Úgy, hogy ne az Én érdekeim szolgálják, hanem a közérdekét. *Hangomban egy cseppnyi ego vagy fennhéjázás sem volt. Ezek csak szimpla tények. Hisz az elődöm mit tett? Semmit, azon kívül, hogy meggazdagodott csak felborította azt a kevés egyensúlyt is, ami akkoriban uralkodott. Kérdésére felálltam, és bár nem szívesen vettem tudomásul, hogy máris távozna, de mit tehettem. Tartsam itt erőszakkal? Meg egy fđnéket. Oda sétáltam a konyhát elválasztó pulthoz és egy cetlit meg egy tollat vettem ki. Lefirkantottam valamit, és visszasétálva Jimmy kezébe adtam.*
- Ez a magán számom. Ezen még akkor is elér, ha épp alszom. Szóval… *Vontam meg a vállam. Evidens volt számomra, hogy ha bármi híre van vagy ha szüksége van valamire hívjon. És ez talán neki is.*
- Mi az Ön világa Jimmy? *Csúszott ki a számon, miközben összefogtam hátul a hajam és besétáltam a konyhába. Ryan azonnal a pult mellé állt, ahol akkor volt a helye, ha ott tartózkodtam. Egy edénybe vizet tettem fel és pultra dobtam egy csomag tésztát. Míg a kiolvasztóból elővettem egy kis darált húst. Ha más nem is ez jelezte, hogy vége a korábbi ajánlat megbeszélésének. *

- Értem. Ryan, derítsen ki róla mindent, amit csak lehet. *Adtam ki az utasítást miközben megpróbáltam segíteni, eltávolítani azt a röhejes turbánt. Szavaira összevontam a szemöldököm, hisz csak az elejét értettem. Lejjebb húzva a takarót, kinyitottam a kabátját és még fel sem fogta az agyam amit látott de máris egy halk sikollyal ugrottam akkorát, hogy ez rögtön mozgásra késztette a mellettem épp telefonáló Ryant és a másik Őrt. Kezem a szám elé kaptam éscsak próbáltam felfogni azt amit láttam. De közben az orvos is befutott és kitessékelt engem a szobából. Egyetlen Őr maradt bent, hisz Ryan épp egy nyugtatót hozott nekem megy egy pohár vizet. Furcsa képek kavarogtak bennem, ahogy összekuporodva és reszketve ültem a kanapén. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mire a doktor ismét előttem volt. Csak figyeltem és vártam, hogy elmondja mi baja az idegennek.*

A nő sikított egyet, amivel meg is akadályozta, hogy elszenderedjek az ágyon heverészve. Először nem is tudtam, mi lelhette, értetlenkedve meredtem rá, majd a szobában ténykedő férfiakra néztem némi aggodalommal. Nem mondott nekem senki semmit, mindössze annyi történt, hogy a nő kiment és helyette bejött egy újabb férfi. Mint hamarosan ki is derült, az orvos. Most őt néztem úgy, mint aki meg lett bűvölve, a szobában maradt őrrel nem is foglalkoztam.
- Doktor úr, meg fogok halni? - kérdeztem rekedt hangon, amit egy sor nem túl jól hangzó köhögés követett. Ő komoly arccal nézett rám és máris elkezdett megvizsgálni. Egy lámpával belevilágított a szemembe, belenézett a torkomba is, megmérte a vérnyomásom, majd a fejem lévő sebet is megvizsgálta. Én eközben kaparászni kezdtem a mellkasom, megpróbáltam valahogy lehámozni róla a sebekbe ragadt ruhadarabot. Az orvos persze rögtön észrevette, hogy mit csinálok és megkért, hogy vegyem el a kezeim magam elől. Így is tettem, azaz inkább úgy csináltam, mint akit épp letartóztattak: magasan magam fölé emeltem mindkét kezem, majd lassan a fejemre tettem azokat. Nahát! Már be is kötötte a sebet a doki! Felnevettem és az örömtől vigyorogva néztem az arcába, de egy pillanat alatt elszállt az összes örömöm és keserves jajgatásba váltottam át.
- EZ FÁJ! NE! INKÁBB HAGYJA ÍGY! NE! - óbégattam, miközben ő egy ollóval vágta le rólam azt az ócska pólót, amit a kabát alatt viseltem. Az egész megbarnult már a vértől és a felszakadó sebek úgy kezdtek égni, mintha parazsat szórtak volna a mellkasomra! Lenéztem rá és nem hittem el, amit láttam! - ÚRISTEN! - ordítottam fel ismét és beteges zihálásba kezdtem. A sebek alatt... valami fehér dolgok mozogtak! - A PETÉK! - kiabáltam, mire odalépett hozzám az őr és megpróbált lefogni, amíg a doki mindenféle ronda szerszámokkal közelített a mellkasom felé. Már pokolian megbántam, hogy szóltam a mellkasomról, inkább hagyták volna úgy, ahogy volt! Most mi lesz így?! A szemem előtt akart szétnyílni a testem, benne azokkal az átkozott, undorító űrlény petékkel! Most már szünet nélkül csak ordítoztam és próbáltam valahogy kiszabadítani magam.
- NEEE!!! - üvöltöttem és már a szám is habzott, de az orvos csak nem szállt le a sebeimről. Megpróbáltam megharapni a kezét, mire az őr fogást váltott rajtam és így már alig tudtam mozogni. Kis híján kicsavarta mindkét karom és a nyakam is, ezért már sokkal inkább őt akartam megharapni! De éreztem, hogy lassan tényleg elhagy már az erőm... mintha valamit beleszúrtak volna a karomba... a szoba lassan elsötétült és a sebeim nem fájtak többé.

Az orvos ezután elhagyta a vendégszobát és Anastasiához sétált.
'- Ez nem volt épp egy könnyű eset... - törölte meg a homlokát az orvos. - Minden sebét kitisztítottam és elláttam, a meghűlésre pedig beadtam egy pirulát, egy óra múlva már semmi baja nem lesz. Azazhogy azt hiszem, nem a nátha a legfőbb baja... Úgy tűnik, komoly pszichotikus zavarai vannak, ezért egy kevés nyugtatót is be kellett neki adnom. Nem tudom biztosra kijelenteni, hogy nem közveszélyes, de itt semmiképpen nem maradhat hosszú távon. - tanácsolta az orvos, nem tudva, hogy mik Anastasia tovább szándékai az idegennel.

*Még akkor is a megrázkódtatás uralkodott rajtam mikor a doktor ki jött. Már csend volt, de még mindig hallottam a kiáltásokat. Ryan felemelkedése mellőlem volt az, ami visszataszított a jelenbe. Igyekeztem a lehető legjobban figyelni, arra, hogy mit mond. *
- Köszönöm, hogy ide fáradt és azt is, hogy ilyen gyorsan. *Bólintottam miközben a doki letette a táskáját és egy recept tömböt vett elő belőle.*
- Ezt váltsa ki. De vigyázzon, mert erősebb mint amit eddig felírtam. Azonban most erre van szüksége. *A receptet oda adtam Ryannek aki máris elküldött valakit aki kiváltsa az orvosságot. S egy újabb cetlit nyomot a kezembe*
- Ez pedig egy nővér telefonszáma. Gondolom, a biztonságiak nem értenek a fürdetéshez. * Próbált meg viccelődni, ami jelen állapotomba nem ért célba.*
- Köszönöm. Nem tudom Doktor Úr. Azt én is láttam, hogy zavart. De a nevén kívül semmit nem tudtunk meg. Azt sem tudja, hol lakik. De már lekérettem minden adatot Róla. De még nem tudom az eredményeket. Nem gondolja, hogy csak még jobban ártanék, ha bezártatnám?

'- Sajnos a mentális betegségeket még manapság sem lehet olyan könnyűn kezelni, mert egyénenként változhatnak a betegségek tünetei. Gyógyszer nélkül lehetetlen eredményt elérni, viszont a sajnálatos az, hogy a betegek maguktól nem veszik be az orvosságot. - válaszolta meg az orvos Anastasia kérdését azzal kapcsolatban, hogy ártana-e a kórházi kezelés.
'- Azért ha bármi gond adódna, telefonáljon bátran, a telefonszámom tudja. Minden jót! - búcsúzkodott az orvos, majd el is sietett.

*nem sokkal később, a vendégszobában*

Arra ébredtem fel, hogy egészen jól éreztem magam. Tudtam lélegezni az orromon keresztül, nem rázott a hideg és a sebeim sem fájtak. A sebek! Hirtelen kaptam a mellkasomra, amin nem volt semmi ruha, csak egy nagy kötés. A fejem is megtapogattam és ott is csak a kötést éreztem. Letúrtam magamról a plédet és akkor vettem csak észre, hogy össz-vissz egy alsógatya van rajtam. A lábfejem tiszta kosz volt és egy körömvágás is rám fért volna már. Meg a kezeimre is. Meg úgy alapvetően az egész testemre rá fért volna a mosakodás.
Hirtelen felültem az ágyon, amitől annyira megszédültem, hogy azonnal ki is terültem. Ekkor valaki mozgolódni kezdett a szobában és kinyitotta az ajtót. Valaki bejött és odajött hozzám. Bár káprázott a szemem, de azért azt észrevettem, hogy a nő, aki idejött, az nem a Protektor. Nagyon úgy tűnt, hogy egy nővér. Fáradt heherészésbe kezdtem az ágyon fetrengve, egészen addig, amíg hozzám nem nyúlt.
- MIT AKAR?! - jött meg hirtelen a hangom, máris egy ordítozás formájában. Védekezőn magam elé húztam a kezeim. Nem akartam, hogy elvigyenek innen! Nagyon jól éreztem én magam itt!
- Menjen innen!! - rugdostam meg a nővért. Látni se akartam semmilyen kórházi embert! Csak megjelennek és máris elrontják az ember jókedvét!

- Értem én, hogy attól tart, hogy ha megtudják, hogy magához tartozik, akkor talán nagyobb veszélyben lesz, habár az utca önmagában sem egy biztonságos játszótér. Gondolom azóta megtanult magára vigyázni, ha életben van. Én csak azt mondom, hogy ez általában így működik azoknál, akik megtehetik. – vonom meg a vállam. – Egyébként akkor is veszélyben lenne, ha itt lenne maga mellett és lehet, hogy nem vágyik arra, hogy minden lépését testőrök kövessék, talán ezért nem jelentkezett még. – vetettem fel egy gondolatot.
- Jack kapitány kicsit megkeseredett az állandó falakba ütközésektől, de nem vagyok a bizalmasa, így fogalmam sincs, hogy mit tett vagy nem tett azért, hogy megpróbálja normalizálni a dolgokat. – rázom meg a fejem. – De nem ezért vagyok itt és ez a meló valamilyen szinten köztünk marad. – nyugtattam meg, de pont ezért meg is lepődtem, mikor aztán mégis csak azt sugallta, hogy avassam be, még ha utólag is, hiszen, ha átadom a Protektor asszony üdvözletét, azért a kapitány is kíváncsi lesz, hogyan kerültem vele kapcsolatba.
- Ha hazajutok, nem fogom elmulasztani. – bólintottam a javaslatára. – És bár csak ott tartanék, hiszen, akkor már az azt jelentené, hogy jutottam valamire az ügyben.
Aztán mégis csak megkaptam a telefonszámát, amire a büfében nem került sor, de most már igen, és ez majd, hogy nem mosolygásra késztetett.
- Rendben van, értem. – csúsztattam a zsebembe a papírdarabot és felálltam, amikor ő is és néztem ahogy a konyhába sétál, hogy valami ételt készítsen. Természetesen a testőr vele mozdult. Én maradtam a helyemen.
- A Mars, asszonyom és a napi akciók, az adrenalin pörgés. Ott mindig zajlik az élet és én ezt szeretem. Ez itt nekem túl unalmas és nyugodt. – intettem körbe a kezemmel.. – És Ön? Szereti ezt az életet? Azt, hogy még a rég nem látott öccsét is féltenie kell a hivatása miatt? Nem fárasztó, vagy terhes? – kérdeztem vissza merészen, hiszen ő is ezt tette. – Persze ne válaszoljon, ha nem akar, úgy is már mennem kell lassan. – adtam meg a lehetőséget, hogy kibújjon alóla.