Anastasia Camilon háza

*Nem sokat láttam, de a kiabálás hozzám is eljutott. Kezdtem biztos lenni abban, hogy új szőnyeget kell majd vennem és abban is, hogy soha többé nem léphet be senki a házamba. Legalábbis nem egy ilyen ember. Megpróbáltam eltolni az előttem lecövekelt őrt, de hiába. Egy házat is könnyebben odébb toltam volna… A következő pillanatban valaki meghúzta a ravaszt és én halk sikollyal ugrottam egyet. A férfi a földön feküdt, a legközelebb álló őr egy pillanat alatt odébb húzta a lángoktól és valamelyik, aki engem védet egy tál vízzel rohant el mellettem. A füstjelző visítva felmordult és nem akarta abba hagyni… A következő kép, hogy Ryan a fülembe sugdosva nyugtat és a férfi a kanapémon fekszik. A pult mellett rogytam össze és magam átkarolva, lábaim felhúzva sírtam. Ehhez még Ryan is kevés volt. Nem volt nyugtom, nem volt semmim sem. Egy férfi miattam halt meg. Ebben az állapotban aligha jutott eszembe az, hogy akkor nem fektették volna a kanapéra. De ez most lényegtelen volt. Még akkor is ilyen állapotban voltam, mikor megérkezet a roham kocsi és fehér ruhás emberek lepték el a házam. Ryan utasításokat adott és bár velem foglalkozott, de hangja majdnem kiabált az embereivel. Sürgött forgott mindenki, de én szóhoz sem jutottam. Ryen magamra hagyott, míg elmondott mindent az orvosnak, akik elvitték a férfit. Én csak megtörve ültem talán több órán keresztül…*

- Félreért barátom, engem nem feszélyez a maga jelenléte, hanem úgy gondoltam fordítva van a dolog és ezért akartam oldani a feszültségét azzal, hogy legalább e miatt ne aggódjon. – mondtam a testőr kissé meglepő szavaira, ami megint csak azt sugallta, hogy sokkal többet engedhet meg magának, mint egy szimpla személyi testőr.
Persze azért elvette a pisztolyt és a nadrágjába tűzte.
- Csak ne felejtse majd visszaadni, ha megyek. – biccentettem, hiszen nem erőszak a disznótor, ha így akarja, akkor éhen marad.
Minden esetre úgy nézett ki, hogy ezzel a kis közjátékkal sikerült Anastasia-t kicsit felvidítani, mert jókedvű nevetésben tört ki.
- Nekem nincs mit megbocsátani, nem az én testőröm. – vontam meg a vállam, ahogy visszaültem az asztalhoz. – Az, hogy Ön mit enged meg neki, kettőjükre tartozik. – vigyorodtam el én is, hiszen meg volt a saját véleményem erről.
Falatozás közben persze figyelmesen hallgattam, ahogy beavat azokba a dolgokba, amikhez nem nagyon ért.
- Még a borászatot és a technikát megértem, de egy minimális fegyverhasználatot mindenki meg tud tanulni. – mondtam neki ellent mosolyogva. – Talán csak még nem találta meg a megfelelő embert a feladatra. – mondtam, ügyelve, hogy ne nézzek Ryan-ra, mert még képes és magára veszi. – Én? – kérdeztem vissza. – Én, teljesen átlagos vagyok, talán a megérzéseim és a szimatom elég jó, már, legalábbis a társaim szerint, de én nem érzem, hogy ez így lenne. – válaszolok őszintén, majd lerakva az üres tányérra az evőeszközt iszom egyet, majd hátra dőlök. – Köszönöm, tényleg finom volt.

- Jogos. De velem nem is szemtelenkedik… *De végül csak legyintettem. Valóban nem sok köze volt az egészhez ennek a férfinak. De nem feltétlen ez gátolt meg. Inkább az, hogy ezt aligha lehetett elmagyarázni bárkinek is és nem is volt még erre igazán szükség. *
- Maga még nem látott az én kezembe fegyvert. Higgye el, már próbálták de egyhangúan ön és közveszélyessé nyilvánítottak. S a további órák helyett pedig inkább mindent elkövettek, hogy véletlen se kerüljek olyan helyzetbe, hogy a közelembe legyen bármilyen fegyver a késen kívül. * Vontam meg a vállam jó kedvűen és inkább a válaszára figyeltem. Ami újabb kérdést vetett fel.*
- Maga milyennek látja magát? * Billentettem oldalra a fejem egy pillanatra miközben újra a tányéromra összpontosítottam.*
- Kér még? * Kérdeztem fel vont szemöldökkel. A magam részéről nekem már ez a kevés étel is sok volt, pedig még a fele a tányéromban lapult. De azt tudtam, hogy egy férfinek más szükségletei vannak, és a mennyiség is változik.*

- Mindenkit meg lehet tanítani a fegyverrel bánni, ha megfelelően állnak hozzá. - kötöttem az ebet a karóhoz. - Csak ez Öntől is más hozzáállást kíván. - villantottam rá egy vigyort, hiszen számomra elképzelhetetlen volt, hogy valaki nem tud egy pisztollyal bánni. - De, hát Önnek nem is nagyon van rá szüksége, hiszen éjjel-nappal van Ön mellett valaki.
- Köszönöm nem kérek többet. - ingattam meg a fejem. - Tele vagyok.
Mikor arra kérdezett rá, hogy én milyennek látom magam, kicsit elkomorodtam, hiszen erre nem igazán fogok neki igaz választ adni.
- Hát ez egy érdekes kérdés. - húztam kicsit az időt, hogy összeszedjem a gondolataimat. - Még sosem tettem fel magamnak. Azt mondanám, hogy egy életunt, elszánt és makacs ember vagyok, aki a munkájába temetkezik.
~ És egy szörnyszülött! Ezt kellene még hozzátenni és majd egyszer meg is teszem, ha végeztem az összes gyűjtővel. Akkor véget vetek a bujkálásnak. ~
- De kölcsön kenyér visszajár! Ön milyennek látja magát? - dobtam vissza a labdát.

- A fél karom odaadnám, hogy ezen egy kicsit lazíthassak. *Értettem ez alatt a napi védelmem. Bár tény, kényelmes volt ez így, de olykor legalább olyan zavaró is. S tudtam, hogy hiába is tanulnék meg minimálisan fegyverrel bánni, ezen aligha lazíthatnék. De mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.*
- De ha szereti a kihívásokat, akkor talán a kezei közé kaphat. *Dobtam fel az ajánlatot. Azonban már rég elhangzott a mondat a számból, mikor leesett, hogy kissé kétértelműen fogalmaztam. Arcom lángba borult és zavaromban a poharamért nyúltam. Tudtam, hogy ha megpróbálom kimagyarázni, csak rosszabb helyzetbe kerültem volna.*
- Fiatal és mégis életunt? Ez hogy lehet? *Vontam össze a szemöldököm kérdőn. Kicsit sem próbálva leplezni, hogy a kettő aligha fér össze. A visszakérdésre ismét elnevettem magam.*
- Azt hiszem vigyáznom kell a kérdéseimmel. De maga is válaszolt… lássuk csak… *Gondolkoztam el egy pillanatra, miközben hátra dőltem a székemben. És megpróbáltam összeszedni azon dolgokat, amiket én magam láttam és kiszűrni azokat, amiket csak mások ültettek el.*
- Makacs, önfejű, meggondolatlan, céltudatos, kedves, gondoskodó, agresszív és vidám. Tudom, hogy van benne ellentmondás és sok dolog nem fér meg egymás mellett, de ez csak viszonyítás kérdése. Döntse el maga, hogy melyik ered belőlem és melyik tulajdonság az, amit csak a pályámmal ivódott belém. *Húzódott széles mosolyra az ajkaim. Nem épp egy egyszerű dolog volt elválasztani… még nekem sem sikerült rájönnöm, hogy melyik volt eredeti és melyik képződött belém az évek folyamán.*

Alaposan végig mértem Anastasiát, mikor vidáman közölte, hogy a kezeim közé kaphatom, hogy megtanítsam a fegyverrel bánni, majd egy lapos pillantást vetettem a testőrére is, hogy lássam a reakcióját, bár ha fapofát is vágott a dologhoz, azért gondoltam, hogy nem nagyon örülhet neki, hogy védence, egy jóformán vadidegennek ajánlja fel, hogy tanítsa.
- Én sohasem futamodom meg a kihívások elől. – mondom először halálosan komolyan, majd elnevetem magam, ahogy látom milyen zavarba jött.
Persze tudom, hogy miért vörösödött el, de direkt nem reagálom le, hogy ne hozzam még kínosabb helyzetbe.
- Higgye el Anastasia, meg van rá az okom. – komorodom el kicsit, ahogy válaszolok, de aztán inkább az ő válaszára figyelek, elvonva a gondolataimat.
- Talán alap tulajdonságának gondolnám…. – nézek rá felmérően, - a makacsságot, önfejűséget, a meggondolatlanságot, a gondoskodót és a vidámat, és szerzettnek a céltudatosságot, a gondoskodót és az agresszívet. De igazából, azt hiszem mindenkiben lakoznak ilyen kettős, ellentmondó dolgok. - merengek el.

*Mélyen bennem valami megmordul mikor a vacsora vendégem az ajánlatom hallatán Ryan felé pillantott. Becsületére váljék, hogy az arca sem rezzent a férfinek, annak ellenére, hogy magában valószínűleg majd felrobban a dühtől. Némi szomorúsággal vettem tudomásul, hogy akármennyire is szeretném, nem feledtethetem a másikkal Ryan jelenlétét. Mikor végre megszólalt, ami a gondolataim áramlásának köszönhetően egy örökké valóságnak tűnt karba font kézzel feleltem.*
- Ennek örülök. De nem fog még egyszer nyilvánosan megkérdőjelezni. Még akkor sem ha ostobaságnak tartja az ajánlatomat. Amiben biztos vagyok… * Biccentettem oldalra a fejem. Természetesen a szavaim Ryenre vonatkoztak. Némi csalódottság csenget a hangomban annak ellenére, hogy a nevetés mosolyt csalt az arcomra feledtetve korábbi zavarom.*
- Sajnálom. Nem akartam érzékeny témát érinteni… *Sütöttem le a tekintetem egy pillanatra és igyekeztem továbbra is távol tartani a gondolataimat.*
- Leleményes, de talán az agresszívvel vitatkoznának páran és anyám is köztük lenne. Régen mindig azt mondogatták, hogy rosszabb vagyok, mint egy házisárkány. * Kuncogtam el magam, ahogy felelevenedet előttem anyu arca és az öcsémé miközben épp kiosztottak.*
- Magában is? * Tettem fel egy újabb kérdés, aminek köszönhetően újra özönleni kezdtek a gondolataim. Kényelmetlenül izegtem a székemben és végül sóhajtva, hajamba túrva tekintettem a férfire.*
- Nem tudom nem észrevenni, hogy akármit mondok vagy teszek maga mindig megerősítésért tekint az Őr felé. Miért hiszi azt, hogy folyamatos megerősítésre van szükségem vagy, hogy minden lépésem a férfitől függ? * No igen. Ez zavart igazán és bármilyen kellemetlen is volt, de muszáj volt megkérdeznem. De eszembe jutott valami. De ezt szerettem volna annak a számlájára írni, hogy csak Ryant akarom bosszantani. De mielőtt végig gondolhattam volna, már beszélni is kezdtem.*
- Nem akarom, hogy fáradt legyen miattam. De ha még maradna, akkor szívesen előkészítem a vendégszobát éjszakára. *Ryan szeme figyelmeztetésként villant felém, de én csak kihúztam magam és igyekeztem a férfi válaszára összpontosítani kizárva az Őrt az egészből.*

- Rendben van, Anastasia, ha végeztem ezzel a melóval, mielőtt vissza indulok a Marsra, megejtünk egy lőgyakorlat órát. – vigyorgok a Protector asszonyra és remélem, tényleg sikerül majd eredményt elérnem, különben nagy égés lesz és a környezete, és itt nagyrészt a testőreire gondolok jót fognak röhögni rajtam.
Ahogy aztán elmondtam neki, hogy mit gondolok, milyen tulajdonságai, honnan erednek, megint csak sikerült jókedvet varázsolni az arcára.
- De, akkor úgy látszik a többit eltaláltam, nem igaz? – mosolyogtam én is el magam, de a következő szavai azért igen csak megleptek és nagyon is rátapintott a lényegre, hiszen úgy beszélgetni egy csinos nővel, hogy közben árgus szemekkel figyeli egy hozzá közel álló férfi, hát nem egy jó dolog, még, ha az illető nem is a férje vagy valami, de a viszonyuk az elejtett megjegyzéseiket nézve, azért eléggé egyedi.
Nem mondom, hogy zavarba jöttem volna, de azért egy igen érdekes kérdés volt, amit így nyíltan nekem szegezett és tudtam, hogy ebből nem jövök ki jól, ha becsületesen akarok neki válaszolni.
- Nos, azt hiszem teljesen igaza van, de ezen nem hiszem, hogy annyira kéne csodálkoznia Anastasia. Ryan felelős magáért és ezért igen is, akár tetszik, akár nem majd nem minden lépése tőle függ, bár nem csak ezért feszélyez a jelenléte, ezt be kell vallanom. Inkább úgy érzem, hogy több van Önöknél szimpla munkakapcsolatnál, amit Ő folyamatosan megerősít bennem, innentől kezdve kevésbé érzem azt, hogy lenne esélyem egy ilyen kedves és csinos asszonynál, mint Ön. – felelem halkan és előredőlve, folyamatosan a nő szemét keresve.
Az ajánlata, hogy aludjak a házában, alaposan meglepett, hiszen erre számítottam a legkevésbé, és nem tudtam, hogy ez nekem szól igazán, vagy ez Ryan és a Protector asszony közötti erődemonstráció része.
- Nem tudom…. – haboztam, de aztán szélesen elmosolyodtam és most direkt nem néztem a testőr felé. – De, azt hiszem, élek az alkalommal, tényleg fáradt vagyok. – bólintottam.

- Kétlem, hogy egyetlen óra elég lesz. De arra biztosan, hogy elvegye a kedvét az oktatásomtól. *No igen. A kudarc garantált és a testőrség röhögése is. Még ha nyíltan majd nem is merik megtenni… Bár ki tudja, elvégre Ők is csak emberek. Az meg már más kérdés, hogy a tanár vagy a tanuló lesz a nevetség tárgya. *
- Mondhatjuk így is. Jó megfigyelő… *Biccentettem elismerően egy halvány mosollyal az ajkaimon.*
- De ne feledje, hogy a szerzett tulajdonságnak is meg vannak a magvai mindenkiben. Csak a külső hatás kissé felgyorsítja azok csirázását. * Érdekes hasonlat, de így gondoltam. Télen is hajt a liliom, ha megfelelő külső hatásoknak tesszük ki. A választ feszülten vártam, és ha más nem is de a testbeszédem eléggé árulkodó lehetett. Fogalmam sincs, hogy mire számítottam, de azt igen, hogy nem erre. Bár tény, hogy nem Jimmy volt az első, aki ezt felvetette. A különbség annyi, hogy a többieknek a munkájába került és nem kérdeztem. De most igen. Én voltam kíváncsi az okára, és ha tetszik, ha nem már nem tudom visszavonni a kérdésem. A választ végig hallgatva csak felálltam az asztaltól és a mosogatóhoz sétáltam. Hátat fordítva a férfinek markoltam a márványlapot, hogy a dühös remegésem leküzdjem. Még az ujjaim is elfehéredtek. Még mindig így álltam, mikor az éjszakára tett ajánlatomra is a válaszolt a másik. S ha tudtam volna, hogy mosolyog talán még meg is fordultam volna. De jelenleg bár felfogtam a szavait, kicsit sem hatott meg, hogy milyen arccal válaszolhat a férfi. Fejem lehajtottam és csak némán ingattam mikor mozgást érzékeltem a szemem sarkából. Nem kellett oda fordulnom, hogy tudjam ki az. Már csak azért sem, mert Ryan megtalálta a hangját.*
- Idi0ta… *Szűrte zabosan a fogai között a férfinek, miközben megpróbált hozzám érni. Reflexből kaptam oldalra a fejem, és szóltam rá.*
- Meg ne próbáld! *S bármi is játszódott le az Őrben, de a keze visszahullott maga mellé.*
- Anastasia… kérlek. *A meglepettség és a gyengéd hangnem ellenére nem feledkezett meg Jimmyről, egy percre sem fordított neki hátat, és ha rátévedt a tekintete, nos ha azzal ölni tudott volna már rég sírt kéne ásni. Kérése mindössze egy apró figyelmeztetés volt, de leginkább arra irányult, hogy hagyja, hadd nyugtassa meg. Hisz elég ideje dolgozott már mellette ahhoz, hogy tudja, ha mérges marad, abból semmi jó nem fog kisülni. Hát nem tévedet…*
- Nem! Mint hallhattad a vendég marad. A sofőrt haza küldheted, ma már nem lesz rá szükségem! A vendégszoba mozgás érzékelőit kapcsold ki és éjszakára, most a nappali és a konyha is szabad terület. A terasz ajtóhoz visszavonulásunk után állíts két őrt, a technika helyet! Jimmy tartózkodási idejét írd felül a gépben, és ha végeztél, akkor mára ennyi! Reggel találkozunk. *Egy-egy rideg parancs, mely felszólította a férfit, hogy távozzon. Ryan arcán a döbbeneten kívül csak a szemfülesebbje veheti észre a sértettséget. Pár pillanat múlva talán elért a tudatáig, hogy felesleges a nővel vitatkozni, mert bólintott.*
- Értettem asszonyom. Kellemes éjszakát. *És már a megszokásokhoz híven lépet volna egyet előre, hogy adjon egy puszit Ana hajára, de meggondolta magát és a nőnek hátat fordítva indult el kifelé. De Jimmy székénél megállva egy pillanatra a másikra tekintett.*
- Ha csak… *Kezdte volna megfenyegetni a másikat. De már elegem volt ebből az egész kakaskodásból. Lehet, hogy jobb lett volna, ha ezt a két férfire hagyom, hogy intézzék el és a közbeavatkozásommal ne sértsem meg egyiknek se a büszkeségét. De hát ki mondta, azt, hogy képes vagyok ésszerűen gondolkozni, ha mérges és sértett vagyok? Na, az hazudott. Vagy csak nem ismer.*
- Ryan! *Halk, de veszélyes felszólítás volt ez, hogy a férfi tegye azt, ami valójában a dolga. Nem kellett több, hisz már távozott is. Kutatva néztem Jimmyre, hogy vajon mi mindent gondolhat, de önkéntelenül is beszélni kezdtem.*
- Valahol igaza van, de nem úgy, ahogy gondolja. *Öleltem át a saját testem és igyekeztem mindenfelé nézni, csak nem a másik sötét szemeibe.*
- Ryan már hosszú ideje mellettem van. Eleinte csak bizonyos alkalmakkor volt rá szükségem, mint például egy sajtótájékoztató. De azóta, már feljebb is jutottam és neki több munkája akadt. Jó testőr és érti a dolgát, de ez mellett még jó barát is. Mikor a közvetítő cége, hamis vádak alapján felbontotta a szerződését én magam alkalmaztam. Egy magam fajta ember senkiben nem bízhat, így barátai sem lehetnek. De ott már megette a fene, ha a saját testőrömben sem bízhatnék. Ryan a testem védelme mellett gondoskodik a lelkemről is. Miatta tudtam megtartani a valódi személyiségem, hisz sosem hagyta, hogy a munkám zordsága kiterjedjen a magánéletemre. Ezért lehet neki több mindent, mint másnak és ezért fejtheti ki a véleményét akár mások előtt is. *Nem tudom mikor értem arra a pontra, hogy már el kellett fordulnom a férfitől. De ismét hátat fordítva álltam mire végeztem a magyarázattal és a márvány pultot szorongattam és hangom egyre szomorúbb lett.*
- Többen hiszik azt, hogy Ő a vágyaim kielégítéséért is felelős. De, most először sajnálom azt, hogy magyarázkodnom kell miatta. *Túrtam a hajamba, de nem fordultam meg. Szerettem volna összeszedni magam. De ez aligha ment… ilyenkor mindig Ryan segített, akit épp az imént dobtam ki.*

Tudtam, hogy nem lesz kellemes, ha nyíltan válaszolok, de úgy éreztem, ha már megkérdezte, akkor jobb tiszta vizet önteni a pohárba, ráadásul, ha én ezt szűrtem le a viselkedésükből, akkor ez másnak is sikerülhet, ha elég ideig látja őket együtt.
Mikor a nő felállt és hátat fordított nekem, attól még nagyon jól érzékeltem a feldúltságát, amit akár borítékolhattam is volna előre és azt is, hogy Ryan-nak nem nagyon fog tetszeni.
Aztán a közöttük feszülő kis közjáték, amiben természetesen Anastasia került ki győztesen nem, hogy meggyőzött volna az ellenkezőjéről, hanem pont megerősítet, bár a testőr hozzám vágott, szinte perzselő szava elnéző mosolyra késztetett.
Azt hittem ezzel aztán lőttek is a meghívásnak, ezért meglepett, mikor Anastasia intézkedett, hogy mindent készítsenek elő a maradásomra.
Mikor aztán végleg elküldte Ryan-t, aki mikor elment mellettem villámokat lövellő tekintettel igyekezett volna figyelmeztetni, csak rávigyorogtam és már készültem felállni, mikor a nő halk szava ostorként vágott végig a férfin. Anastasia nem látta az arcát, de én igen. Azt hiszem szereztem magamnak egy ellenséget egy fél nap alatt. Ez egyéni rekord.
- Majd legközelebb, pajti! – leheltem a testőr felé, hogy a nő ne hallja, és alig tudtam megállni, hogy ne veregessem meg a vállát, ahogy vert kutyaként elkullogott.
Aztán Anastasia felé fordultam, aki bár semmi nem kényszerítette rá, mégis magyarázkodni kezdett és, ahogy felfogtam a szavai értelmét és egyre jobban beleláttam egy törékeny asszony életébe, aki megerősítésre, támogatásra és néha zordabb napjain egy kis melegségre vágyik, úgy legszívesebben fejbe vertem volna magamat előző szavaimért, bár akkor sosem derül ki, mit is érez. Nem ártana néha emlékeztetnem magamat, hogy valamikor még én is ember voltam, vagyis emberként éreztem és szerettem, amíg el nem ragadták tőlem ezeket a nagyszerű érzelmeket.
Ahogy ott állt és hátat fordítva nekem, egyre halkuló hangon beszélt, már nem tudtam megállni, hogy ne lépjek oda hozzá és simítsak végig gyengéden a haján és a hátán. Őszintén sajnáltam és semmi hátsó gondolat nem volt ebben a mozdulatban, csak az, hogy megvigasztaljam.
- Bocsásson meg nekem Anastasia! Durva és meggondolatlan voltam, bele sem gondolva, hogy elefántként viselkedem egy porcelán boltban. Meg tud bocsátani egy, egyszerű gondolkodású rendfenntartónak? – fogtam meg a vállát és igyekeztem magam felé fordítani.
- Elhiszem, hogy szüksége van néha lelki támogatásra, és soha többé nem vonom kétségbe a szavait, ígérem. – emeltem fel esküre a kezem egy halvány mosollyal.

*Ó ha láttam volna, vagy csak hallottam volna Jimmy megjegyzését, ami egyenesen kihívásnak is minősülhetett – és Ryan annak is vette-, már tuti nem állna a lábán, és ami azt illeti sehol máshol sem. Mint nő sosem tudtam elviselni a férfiak „ki tud messzebbre pisilni” viselkedését. Pláne nem az otthonomban. De nem láttam és nem is hallottam. Így egyiknek sem kell féltenie egyelőre semmijét sem.
Bár hallottam a férfi közeledését, az érintése mégis meglepett. Hiába volt vigasztaló és nyugtató mégis mintha áram cikázott volna keresztül rajtam. Ennek köszönhetően bár már nem szorongattam kétségbe esetten a pultot, de kissé megmerevedtem. Közel volt, így biztosan érezte a változást, még ha az csak egy pillanatig is tartott. Szavaira elmosolyodtam, de csak akkor tekintettem fel rá mikor a vállaimnál fordított maga felé. Nos, tény nem kellett sokat győzködnie és a következő áramlás már elviselhetőbb volt. *
- Ezt majd még eldöntöm… *Feleltem incselkedve és a mosolyom elég árulkodó volt, hogy az érintése megtette a hatását. Furcsa, de tényleg csak ennyire volt szükségem, független attól, hogy ki teszi. Maximális különbség a mellékhatásokban különbözött. Hisz azért nekem sem volt mindegy, hogy egy olyan ember teszi, aki közel áll hozzám vagy egy olyan, aki vonzó is lehet számomra. Ha hajlandó volnék ilyenekkel foglalkozni. S ekkor megszólalt a riasztó csipogása, mely jelezte, hogy szabad a pálya.*
- A soha elég hosszú idő Jimmy… De jobb, ha megyünk előkészíteni a szobáját. Ryan végzet az utasításaimmal és már szolgálatban sincs. Így nem vállalok felelősséget a tetteiért, ha magának óhajtana ugrani. *Persze soha nem tett volna ilyet. Legalábbis előttem biztos nem és csak bíztam benne, hogy máskor sem. Szavaim mindössze további csipkelődés volt, miközben próbáltam kideríteni, hogy az előző közbeavatkozásommal mennyire sértettem meg a másikat. Kibontakozva indultam el keresztül a nappalin egy félre eső szobába. Az ajtót kinyitva egy egyszerű szoba tárult fel. Falai fehérek és csak egy-egy tájkép volt, ami feldobta kicsit. A közepén egy nagy ágy, vörösbe bújtatva két oldalán pedig, szintén fehér éjjeliszekrény. A falba épített szekrények, az asztal és minden más is fehérben pompázott. Hogy az ágy, mért volt kivétel azt talán csak az tudja, aki így rendelkezett.*
- A szekrényben vannak plusz takarok, ha ez kevés volna. *Kezdtem miközben a vörös ágytakarót leszedtem és kibújt alóla a szintén vörös selyemágynemű. A takarót pedig összehajtva a székre raktam.*
- Ezen a konzolon állíthat a hőmérsékleten. Gondolom, nem kell elmagyaráznom, hogy miként működik. *Jegyeztem meg mosolyogva az asztal felett felszerelt készülékre.*
- Ha menüt vált, akkor az ajtó elhelyezett mozgásérzékelőket is felkapcsolhatná. De nem fogok magára törni az éjszaka, szóval nem kértem külön kódot. *Vigyorodtam el és már nyitottam is a fürdőbe, amely a szobából nyílt. Itt is a fehérség uralkodott és a vörös még csak nyomaiban sem volt megtalálható.*
- Törölköző, a beépített szekrényben. A tisztálkodási eszközök, pedig a mosdó alatti szekrény fiókjaiban. Fogkefe, borotva, tusfürdő és szerintem minden, amire csak szüksége lehet. A köntös pedig az ajtóra van felakasztva. Sajnálatos módon férfiruhát nem tartok az otthonomba, de ha kiteszi, akkor hagyok egy üzenetet a takarítónőnek, hogy gondoskodjon, a tisztaságáról mire indulna. *S itt eszembe jutott, hogy még csak nem is tudom, mikor szeretne indulni. Így aligha volna erre esély.*
- Vagyis ha túl korán indul, akkor gondoskodok Én róla, még mielőtt lefekszek.

Nem merészkedtem tovább a finom érintésnél, hiszen éreztem, ahogy a kezem alatt szinte megdermedt, de reméltem, hogy ez csak a váratlanságnak köszönhető és nem másnak.
Aztán már éreztem is az enyhülést, hiszen ellazultak izmai a kezeim alatt.
Mikor aztán még rám is mosolygott, akkor már tudtam, hogy nem fog kidobni, legalábbis most nem. Talán még jobban is meg tudtam volna vigasztalni, ha nem halljuk meg a csipogást, ami azt jelentette, hogy Ryan teljesítette a Protector parancsait, és amiért Anastasia, most kicsit sietősen indult, hogy megmutassa a szobámat, és ezzel eltávolodott tőlem.
Nem is nagyon néztem meg a berendezést, mert a nő ringó járását és formás hátsóját láttam csak magam előtt, de mikor megláttam a vörös ágyneművel ellátott ágyat, hát nem mondom nagyot nyeltem, hogy visszafojtsam a kitörő füttyentésemet.
- Öööö! Szép szoba! – nyögtem ki, de igazából nem tudtam mire vélni ezt a szín összeállítást, és arra gyanakodtam, hogy ez kicsit olyan provokatív. Viszont Anastasia olyan természetesen sertepertélt körülöttem és tette alvásra való állapotba az ágyat, hogy ez meg merően ellentmondott ennek.
- Köszönöm, azt hiszem elég melegem van már takaró nélkül is. – jegyeztem meg zavartan, de azért kiskutyaként követtem minden hová, amit meg akart mutatni nekem és sűrűn bólogattam, hogy mindent megértettem, de mivel minden más fehér volt, a vörös ágy nem ment ki a fejemből, mert úgy virított a szobában, mint egy pipacs a fehér liliomok között.
- Mi??? Szó nem lehet róla, hogy Ön tisztítsa ki a ruhámat. – rázom meg a fejem észbe kapva és levéve a szemem róla. – Magam szoktam ezt intézni, elég gyakorlatom van benne. – teszem hozzá. – És egyébként mindenhol van riasztó éjszaka? Nem szeretnék beleszaladni egybe és felverni a házat, ha mondjuk eltévedek a sötétben. – kérdezem kíváncsian. – De én nem félek Öntől, Anastasia, még az ajtómat is nyugodtan nyitva hagyom, és számíthat a segítségemre, ha esetleg baj lenne.
Azt nem mondtam, hogyha egyedül érzi magát, akkor szívesen megvigasztalom, mert nem akartam lerohanni. Ha úgy érzi kedve lenne egy kicsit kikapcsolódni, annak nem leszek az elrontója, de nem akarok ráakaszkodni.

*A férfi megjegyzésére csak összevontam a szemöldököm és bár furcsállottam, hogy az eddig határozott férfi kissé mintha hezitált volna a dicséret előtt. Azért mosolyogva feleltem.*
- Köszönöm. Magam rendeztem be, ahogy a ház többi részét is. * A következő megjegyzésre azonban mosolyogva csípőre tettem a kezem.*
- Mondja meg nyugodtan, ha valamitől kiveri a víz a szobában. Ha módomban áll orvosolom a problémát, ha meg nem, nos… marad a kanapé a nappaliba. *Cukkoltam kicsit a másikat de tényleg kíváncsi voltam rá, hogy mi zavarta meg ennyire. Hisz hamarabb nyújtottam volna át a szobám, minthogy a vendégemet egy kanapén helyezzem el. De ha Jimmyt ettől az egyetlen színtől, mely kevés teret kapott így érzi magát. Akkor a szobám egyenesen kihívásnak bizonyulna a számára. De ezt persze nem tudtam. Az ellenkezésére csak kétkedőn tekintettem rá, de ezt egy pillanatra elterelte a kérdésével.*
- Általában igen. De mint hallhatta maga miatt kikapcsoltattam a nappaliban és a konyhában. Ezért van szükség az üvegajtó előtt két őrre. Kiengedni nem fogják magát, és ha sétálni szeretne, a nyomában lesz valaki. De az említett helyeken nyugodtan közlekedhet, a mosókonyhában nem hiszem, hogy volna keresnivalója, de ott üzemel. A riasztó Ryen szobája után ismét aktív. Így ha a szobám felé venné az irányt, akkor felveri a házat és célba se érne. Arra már semmi nincs, rajtam kívül. Ha a riasztó érzékel, akkor automata lezár a szobám ajtaja és csak én tudom kinyitni belülről. A lezárás pedig riaszt Ryan szobájában, az enyémben és a biztonságiaknál. Akik nem rögzített vendég esetén azonnal jeleznek a rendőrségen is. Ugyan ez a rendszer van ebben a szobában is. Muszáj volt ez, ha nem akartam kamerákat a házon belül. *Adtam egy kimerítő választ a kérdésére, szándékosan kihagyva a hatékonyságát, a jelzés mibenlétét illetve a reakció időt. De ha volt esze a másiknak, akkor tisztában van vele, hogy ha megszólal a riasztás Ryen kilépve a szobájából azonnal sarokba szorítja azt, aki megszakította. Hisz onnan egy út van menekülésre az pedig az Én szobám, ami zárva van.*
- Ami pedig a ruháit illeti… Elhiszem, hogy van benne gyakorlata. De nem esik le a gyűrű az ujjamról, ha megnyomok pár gombot, hogy elindítsam a mosást és a szárító funkciót is bekapcsolja. Mellesleg pedig, ne sértse meg háziasszonyi mivoltom. Szóval ide vele… *Nyújtottam a férfi felé a kezem. Hiába hallatszik úgy, hogy nincs más választása a férfinek attól ez még egy gyengéd kérés volt. Szavaimban azonban ott volt a kihívás is, amire csillogó szemeim és a mosolyom utalhatott.*
- Az ajánlataival meg óvatosan. Mint nő lehet, hogy kihasználom…

Sejtettem, hogy az éles szemű politikus hölgy észreveszi a pillanatnyi megingásomat, az ágy láttán, de nem akartam megbántani, vagy valami félreértésbe keveredni, habár megért egy misét a dolog.
- Ááá! Nincs semmi baj, csak meglepő a sok fehér között a vérvörösben pompázó ágy. – néztem vissza a fekvő alkalmatosságra. – Szinte felkínálja magát! – teszem hozzá, de már meg is bánom, mert még a végén félreérti, bár ha jól reagálná le, még nem is bánnám, de félek nincs ilyen szerencsém.
Persze figyelmesen hallgatom, hogy mennyi riasztó és biztonsági intézkedés védi a személyét, és eléggé csalódottá tesz, mert talán egyébként megpróbáltam volna valami kis trükköt éjjel, amikor az elesett és bátortalan férfit kisegíthette volna. Az éjszaka sok mindenben szabadabbá és romantikusabbá teszi az embert. Reggel, meg elválhattak volna útjaink és soha senki nem tudott volna meg semmit, de így…….Egy egész hadsereg védi, Ryanról már nem is beszélve, aki alig várja az alkalmat, hogy földbe döngöljön.
Arra, hogy ne sértsem meg, mint háziasszony csak jót mosolyogtam, de a következő szavaira le is lohadt az arcomról és kissé meglepődve néztem rá.
- A…..a….ruháimat akarja? Most …..rögtön? – nyeltem egyet, majd reménykedve nekiálltam vetkőzni. – Hát a parancs az parancs! Ki vagyok én, hogy ellenkezzek Önnel.
Persze, nem lettem volna olyan bátor, hogy tényleg előtte vetkőzzem le, hacsak……, de nem egyelőre, csak cukkolni akartam.
- És én, mint férfi boldog lennék, ha kihasználná. – néztem nyíltan a gyönyörű nevető szemeibe.
Mintha mindketten játszottunk volna a másikkal, kezdtem élvezni a dolgot.

*Kétkedve mértem fel újra a szobát és nekem pontosan oda illett a vörös anyag. Ugyanúgy, mint amikor megálmodtam a saját otthonom és később be is rendeztem. Lazán az asztalnak dőltem és karba font kézzel válaszoltam a férfi felvetésére.*
- Az a dolga, hogy csábítsa a vendéget egy kiadós pihenésre. De az igazat megvallva azt hittem, hogy a sok fehérrel lesz a gondja és szobafestést nem vállaltam volna be. De az ágynemű színén tudok változtatni. Kaphat feketét. De ha jobban érzi magát egy olyan szobában, ami inkább hasonlít egy elit korházi szobára, akkor fehéret is kaphat. *Vontam meg könnyedén a vállam. A férfi szavait nem értettem félre, de valószínűleg jól sem. Mivel még mindig nem tanultam meg gondolatot olvasni, így még csak jót nevetni sem tudtam Jimmy gondolatain. Bár meg kell hagyni, hogy elég fura és eleve halálra ítélt oldalról próbálta volna megközelíteni a dolgokat. Kinek kéne egy elesett ember, akinek segítségre van szüksége? Nekem biztos nem és onnantól meg a romantika és a többi is már csak szimpla időpocsékolás. A férfi zavarát látva elnevettem magam, de még csak válaszolni sem volt időm, már fordult is a kocka. Jimmy vetkőzni kezdet, én meg fülig pirulva „kiabáltam” rá.
- Jimmy! Meg ne próbáljon levetkőzni előttem, pláne úgy, hogy az egyetlen dolog, amit magára kaphat, az a fürdőben van. *Hogy az esetleges meztelenség vagy csak az utóhatásai zavartak volna még magam sem tudtam. De a felháborodásom ellenére ott bujkált még a korábbi nevetésem, mely elvette a felszólításom élét és majdhogynem még több kihívást tárt az újdonsült vendég felé. De ez nekem fel sem tűnt.*
- Ó… igen? És mégis miért? *Tettem fel az első kérdést, ami a meglepettségem után megfordult a fejemben.*
- Mellesleg, aligha lelné örömét abban, ha kihasználnám… *Nos, öcsém régebben erre már azt mondta volna, hogy ez már egy felhívásnak minősül keringőre. De nem volt itt, hogy a megjegyzésének köszönhetően változtassak a megfogalmazásomon. De ez talán nem is volt baj.*

Majdnem hangosan felnevettem a hangján, amikor rám szólt, hogy ne, hogy levetkőzzem előtte, de valahogy éreztem, hogy nem volt benne túl nagy határozottság, ami kissé felbátorított. Nem tudom, hogy egy ilyen karizmatikus nő, mit szeret egy férfinál, de szerintem a tutyimutyit biztos nem, ezért talán, ha merész és határozott, de egyúttal gyengéd leszek, az bejön nála.
Nem vettem volna azért rá mérget, hogy ő is benne van a játékban, de folyamatosan kétértelmű szavakkal bombáz és egy ilyen okos nőtől ez nem lehet véletlen.
- Tehát még se vetkőzzek? - játszottam el a csalódottat, de persze abbahagytam, csak a kabátomat és az ingemet vettem le, és most ott álltam előtte farmerban és egy szál trikóban.
- Most már igazán kíváncsivá tett Ana. - léptem hozzá közelebb és kisimítottam egy arcába hulló tincset. - Hogy hogyan is szándékozna kihasználni az alkalmat, ha nyitva hagynám az ajtót és amikor nincs bezárkózva a szuperbiztos szobájába, mint egy megközelíthetetlen csipkerózsika. - néztem közelről a szemébe várakozóan. - Talán most itt az alkalom, hogy ne csak ábrándozzon róla, hanem tényleg kihasználja. - léptem hátrébb, hogy ne érezze kényszernek a választ.

*Saját magam csaptam volna be, ha megpróbáltam volna tagadni, hogy míg megszabadult az ingjétől kissé elkalandozott a tekintetem. Még pedig nem is más irányba, mint a jól karban tartott izmai felé. De úgy éreztem magam, mint egy kukkoló, így lehajtottam a fejem és csak akkor emeltem fel újra mikor megszólalt.
- Én csak annyit mondtam, hogy ne előttem. *Emeltem fel a kezeim „védekezéskép” a „vád” ellen, amit épp az imént hagyta el a férfi száját. Hát mondana ilyet egy valamire való nő, aki épp a vendége kényelméről igyekszik gondoskodni? Ruhában pedig aligha kényelmes aludni. De hol érdekelt már ez a gondolat, mikor alig egy karnyújtásnyira volt Tőlem a korábbi csodálatom tárgya. De feltűnően igyekeztem a másik szemébe nézni és kicsit sem hagyni, hogy az íriszein kívül másfelé terelődjön az érdeklődésem. A mosolyom szinte az arcomra fagyott, ahogy közelebb lépet, de mégis hatalmába kerített egy fajta várakozás. Ha tehettem volna, tuti felpofozom magam, hogy észhez térjek. De ez egy kicsit érdekesen vette volna ki magát így megpróbáltam válaszolni.*
- Talán az életére törnék és elvenném azt, amire szükségem van. Nem kérve ki a véleményét vagy kérdezve, hogy akarja-e. *Hangom kissé reszelős lett a hirtelen közelségtől és a koncentrálástól, hogy ne barangoljon el a tekintetem. A kezeimről ösztönösen gondoskodott az, hogy már ismét fehéredtek miközben szorítottam az asztal szélét. Ahogy hátrébb lépet a kezeim felengedtek és már csak lazán helyezkedtek el az asztal szélén. A megfagyott mosolyt pedig valódi váltotta fel.*
- Miből gondolja, hogy a tipikus gyengéd és/vagy ábrándozó típus vagyok? *Vontam fel a szemöldököm, de nem mozdultam el a korábbi pozíciómból.*

Megint éreztem a belőle áradó feszültséget, ahogy egészen közel léptem hozzá, és bár azt is hallottam, hogy kissé szaggatottá vált a lélegzése, tudtam, hogy most nem szabad tovább feszítenem a húrt.
~ Csak szép nyugodtan Jimmy! Látod nem szaladt el és vágta az orrodra az ajtót, így van esély, hogy neki is bejössz, csak még nem tudja elengedni magát. ~ biztattam magam.
Azért én is igyekeztem fogva tartani a tekintetét, mely most valamiért kétségbeesetten kapcsolódott az enyémbe.
- De biztosan, nem vagyok rózsaillatú. – léptem el kicsit tőle, magyarázva a viselkedésemet. – Így mindjárt tényleg megszabadulok a ruhámtól, de ne féljen, majd diszkréten a fürdőben teszem. – kacsintottam rá halkan felnevetve.
A válasza arra, hogy hogyan használna ki most már határozottan vidámsággal töltött el, és valahogy úgy éreztem ő is valami ilyen incselkedésnek szánta, ami továbbra is meggyőzött, hogy nem járok rossz úton az elcsábításában.
- Nem egészen tudom mire gondol, de nem kell elvennie az életemet, hogy a magáé legyen, amit csak akar tőlem. – válaszolok kétértelműen. – Csak kérnie kell, vagy ha azt jobban szereti parancsolnia, hiszen ha jól ismertem meg, akkor van hozzá érzéke és határozottsága, bár engem nehéz betörni. – léptem ismét mellé szorosan, hogy a lehelletem megcirógatta a füle mellett a hajszálait, de most csak annyira, hogy elsurranjak mellette és belépve a fürdőszobába, gyorsan ledobjam a ruhákat, majd egy törölközőt magam köré csavarva, léptem ki ismét az ajtón mellé.
- Bocsánat, de nem szeretem a köntösöket. – vontam meg a vállam. – És, hogy válaszoljak a kérésére: azt nem gondolom, hogy gyengéd, inkább céltudatos és határozott, ha akar valamit, de most valamiért ha jól látom mégis habozik. Ezért mondtam, hogy nem a szobájában ábrándozzon azon, ami alig karnyújtásnyira van és meg is szerezhetné, ha elhatározná magát. – mondom neki kissé nyíltabban, de még mindig elég kétértelműen ahhoz, hogy meghagyjam neki a kibúvót, anélkül, hogy bármelyikünknek rossz szájíze lenne. – tessék, itt vannak a ruháim, teszem le az asztalra mellé, az összehajtogatott kupacot.

- Ha rózsa illatra vágyik, akkor hozhatok némi aromát a saját fürdőmből. Csak nehogy azt higgyék az embereim, hogy egy nő tartózkodik a szobában.*Jó persze, tudtam Én, hogy nem így érti. De olyan jól eset a lelkemnek cukkolni, még ha nem is fejtettem ki jobban, hogy miként van egy nő jelenléte hatással a férfiakra. De reméltem, hogy a mosolyom minden kétséget eloszlat afelől, hogy mire is akartam kilyukadni.
Ahogy elhaladt mellettem, hírtelen még válaszolni is elfelejtettem, és mint egy középkori fruskának még a szám is tátva maradt. Ahogy belépet gyorsan megráztam a fejem és kicsit megemelve a hangom, hogy biztos hallja válaszoltam.*
- Túl fontos feladatot kapott ahhoz, hogy már most az életét vegyem. Egyébként meg, egész nap parancsolgatok, utasításokat adok. Miért gondolja, hogy pont erre van szükségem a magánéletben is? Akkor tényleg elkönyvelhetném, hogy egy unalmas hárpia vagyok. *Tekintetem az ágyra tévedt és azon kezdtem el gondolkodni, hogy tényleg nem illik-e oda a húzat. Aligha volt időm befejezni a gondolatmenetet, aminek úgy is az lett volna a vége, hogy a másiknak izlés ficama van. De már meg is jelent mellettem egy szál semmiben, na jó, egy törölközőben ami felér egy semmivel. A bocsánatkérésére csak sután bólintottam, és nem tudtam már kontrolálni magam. A lábujjaitól a szeméig mindent felmértem, amit csak láthattam. Persze megnehezítette a dolgom a törölköző, de elég jó fantáziával és képzelőerővel áldott meg a sors. De a szavai mintha felpofoztak volna ebből a merengésből. Nyeltem egy nagyot és határozottabban néztem a másikra.*
- Úgy látja, hogy habozok? *Biccentettem oldalra a fejem és egy röpke pillanatra elkalandoztam a mellkasán. *
- Nem tudom eldönteni, hogy most Én fásultam be az évek alatt, vagy maga. *Fontam karba a kezeim, miközben visszatértem a mélységes szemeibe.*
- De azt tudom, hogy, ha egy dédelgetnivaló, folyamatos megerősítésre szoruló valamiről álmodoznék, akkor már volna egy macskám. Esetleg egy pincsim. Sosem az volt a kérdés, hogy meghozom-e a döntést, hisz azt teszem a nap huszonnégy órájában. Hanem, hogy valaki eltudja-e érni azt, hogy ne tudjam ezt megtenni. *Fogalmam sem volt, hogy ebből a másik mennyit értett. De abban biztos lehet, hogy nem épp bókolni akartam neki. Persze, jó dolog kerülgetni és ugratni egymást. Megvan a maga varázsa, és hazudtam volna, ha azt mondom, hogy nem volt örömömre, pláne miután Jimmy is felengedett mikor távozott Ryan. De mégis volt valami, amit csak egy nő vagy legalábbis egy olyan nő, mint én, érthetett csak. Gyengédséget bárkitől kaphatok, még Ryantől is. De férfit… férfit nem, és ha a magánéletemről volt szó, akkor bizony bármily meglepő is erre volt szükségem. Egy határozott és erős férfire. Aki olyan a magánéletben, mint Én a munkámban. Nem kérdez, csak elveszi azt, ami kell neki. *
- Köszönöm, remélem a zsebei üresek. Nem szeretem a meglepetéseket… *Feleltem a ruhákra és kezem elindult, hogy felmarkolja azt.*
- Ha nincs más, amit tehetek Önért, akkor ezeket elindítanám. * Néztem Jimmyre és ha csak nem tartott fel, vagy elbocsájtott akkor bizony Én távoztam.*

Miután kiléptem a fürdőből éreztem magamon a nő parázsló tekintetét, ami be kell vallonom kellemesen megborzongatott, hiszen nagyon is szemrevaló teremtés volt, akire sokkal előbb is ráhajtottam volna, ha nem ilyenek a körülmények, de most ez már nem számított.
Éreztem, hogy megmozdul bennem valami és a szavai csak olaj volt a tűzre, mert nagyon is értettem, hogy mit akar mondani.
A mozdulatai, a viselkedése és a most már nem is annyira burkolt szavai, melyekkel tettekre sarkalt, tudatták velem, hogy itt az idő. Nem kell attól tartanom, hogy visítva hívja a testőreit, hogy megtámadtam.
Általában én játszom a domináns felet, hiszen nem szoktam hozzá mostanában, hogy gyengéd legyek bárkivel is, így most sem esett nehezemre, átvenni a kezdeményezést.
- Talán nem habozik, csak én nem látom a fáról az erdőt. – indulok meg felé és most már tudom, hogy nem fogok tágítani a közeléből, még ha érzem is, hogy megint megdermed. Most már lebontom a falakat, ha egyáltalán szükség lesz rá. – És nem kell tovább virágnyelven fogalmaznia és azt hiszem nekem sem. – fogom meg a kezét, mellyel a ruháim után nyúlt és akadályozom meg, hogy most menjen el, mikor már tisztába tettük a dolgokat és ő is és én is tudom, hogy mit akarok.
- - De, nagyon is van mit tenni értem. – suttogom már közvetlen közelről, aztán a tarkójára csúsztatom a kezem és magamhoz húzva hevesen megcsókolom, miközben a derekát is átkarolom, hogy szorosabban tudjam ölelni.
Hosszan élveztem a csókját, ha nem tolt el magától, vagy nem akart elszabadulni, hiszen erőszakkal nem tartottam volna a karjaimban, de ha nem ellenkezett, a derekát ölelő kezem vándorútra indult a hátán, igyekezve bejutni a ruha alá.
- Azt hiszem most már eltudom viselni ezt az ágyneműt is. – húztam aztán az ágy felé, miközben hol az ajkait, hol nyakának finom ívét csókolgattam.

*Szükségtelen, azonban levetkőzhetetlen reflexeim ismét megmerevítették a testem, ahogy a másik ismét közeledett. Szavaira felvontam a szemöldököm.*
- Én eddig sem fogalmaztam virágnyelven. Mindössze csak… *Kezdtem volna megmagyarázni a tetteim. De ahogy megérintette a kezem, kissé még jobban megmerevedtem és kétségbe esetten néztem rá. Hogy mi volt a tárgya, azt még én sem tudtam eldönteni. Az meg, hogy mit is akartam, az rejtély volt. De hát pont ez a lényeg, ha gondolkodok aligha került volna sor erre a jelenetre. Kétségbe esésem kissé megingatta az érintése, de talán csak még kétségbe esettebb lett. Vágytam, és ezt érezhette, ahogy megremegtem az érintésétől.
Már épp kérdeztem volna, hogy és mégis mit, mikor magához vont feladva a korábbi gyengédségét. Kövezettek meg érte, de én is csak egy nő vagyok, és ha akartam volna sem tudtam volna ellenkezni a férfivel. Persze, meg sem fordult a fejemben. Egy pillanatnyi meglepettség után, szenvedélyesen hívtam táncra a férfi ajkait. Fogaim, olykor-olykor belémartak, hogy utána kissé lágyabb nyelvcsapásokkal enyhítse a korábbi fájdalmat. Hogy mikor csúsztam fel az asztalra és, hogy ezt egyedül tettem-e fogalmam sem volt, de a hajába túrva és kellőnél kicsit sem erősebben rászorítottam fürtjeire így engedve, hogy eltévedjen eddigi helyéről. Pontosan oda irányítva a fejét, ahol a kellő hatást érheti el. De mikor megszólalt, tűztől heves tekintetem fölött összeszaladt a szemöldököm.*
- Sokat beszélsz. *Fel sem tűnt, hogy a korábbi magázódás helyett letegeztem. De azt hiszem, ennyi belefér, és csak azt jelzi, hogy kezdek nem gondolkodni. De nem eléggé, hisz a tekintetem a riasztó rendszerre tévedt kissé elgondolkozva.*
- Bekéne kapcsolnom. *Igen, ez lett volna a helyes és egyben a helytelen is. Hisz ha aktiválom, akkor azt csak belülről oldhattam volna fel. Már ha lesz rá lehetőségem… No igen. Ha csak nem terelték el a figyelmem, akkor egész jól elkezdtek visszatérni a logikus gondolataim. *

A csók alatt fokozatosan ernyedt el a teste és ezt jó jelnek vettem, na meg azt is, hogy nem lökött el magától, sőt olyan hevesen csókolt vissza, hogy néha már azt hittem átment vámpírba, ahogy a fogai belém kaptak, de azonnal enyhítette is azt nyelvének kalandozásával.
Amikor aztán a hajamnál fogva húzott közelebb magához, hogy tudjam mi az ami igazán jól esne neki, akkor már nem fogtam vissza magam.
- Már be is fogtam! – leheltem a nyakába, majd igyekezve megszabadulni a blúzának felsőbb gombjaitól a melltartó felett mellei halmát is elborítottam csókokkal, miközben először az asztalt vettük birtokba.
- Inkább ki kéne kapcsolni. – morogtam csak úgy magamba, bár fogalmam sem volt, hogy mire gondolt, hiszen az agyam vérellátása már igen csak akadozott.
Aztán az asztalon, ahogy ült, egyszerűen rámarkoltam a fenekére, majd szinte ölbe kapva fordultam az ágy felé és párat lépve lágyan döntöttem rajta hanyatt, és most már tényleg nem a beszédre, hanem a cselekvésre koncentrálva, próbáltam megszabadítani először a blúztól és a melltartótól, majd, amikor már mindenhol végig csókoltam és ujjaimmal is kényeztettem a szoknyától is. Közben a kezeim egyfolytában simogatták és dédelgették teste minden érzékeny pontján.

//Ha nem akarod kijátszani, természetesen ugorhatsz is. //

*Bár vámpírnak nem csaptam fel, de sosem volt az esetem a lassú, gyengéd vánszorgás. Persze néha jól esett, de ez nem az a pillanat volt. S szimplán csak ezzel próbáltam a férfit ösztökélni, hogy Ő maga se tegye és hagyja, hogy az ösztönei felülkerekedjenek a józan eszén. Ahogy a blúzommal vacakolt, másik kezem a hátára siklott és apró körmeim kissé belémélyedtek miközben kissé előre hajolva igyekeztem a fülét és a nyakát birtokba venni. Hasonlókép eljátszadozni, mint azt korábban az ajkaival tettem. Szavai megleptek és nem kellett zseninek lenni ahhoz, hogy rájöjjek nem is tudja miről beszéltem. A markolásra határozott bizsergés kerítette hatalmába a lábaim és mindent, ami csatlakozott hozzá. Nem ellenkeztem, csak köré lábaim segítettem a mozdulatban, hogy aztán gyengéden az ágyon landoljak…

***Később***

Hogy mikor és hogyan került rám a vörös selyem fogalmam sincs, de most épp ez fedte a testem pőre domborulatait. Szememet bántotta a fehérség, nem voltam hozzászokva ehhez a látványhoz és inkább visszahunytam a szemem. Nem volt erőm végig tekinteni a másikon, hogy hagytam-e rajta valami nyomot, miközben elvesztettem a fejem és nem féltem használni sem a körmeim és sem a fogaim. No meg azt a minimális erőt, ami női mivoltomban lappangott. Arcomon bágyadt mosoly terült szét és fogalmam sem volt, hogy felkelljek, és meglátogassam, a fürdőt vagy újra ösztökéljem a férfit. Ezért inkább csak feküdtem és igyekeztem helyre állítani a jelenleg épp olvadt agyam. *

Szerencsére nem okozott különösebb gondot megszabadítani Anastasia-t a ruhájától, amiben azért segítséget is kaptam, így hamarosan már nem akadályozta semmi, hogy felhevült bőrünk is összesimuljon. Mivel azt mondta, hogy a magánéletében nem szeret irányítani, így most nem is hagytam, hogy ezzel próbálkozzon. Határozottan én diktáltam az iramot.

„Később”

A selyem érintése jólesően hűtötte le izzadt és forró bőrömet, de a légzésem már kezdett helyreállni, miközben mosolyogva figyeltem Anastasia magához térését. Láttam, amikor lehunyt szemmel elmosolyodott, így hamar közelebb húzódtam hozzá, hogy gyengéden végigcirógassam az arcát, kisimítva arcából a haját, hogy minden rezdülését figyelemmel tudjam kísérni. Finoman megcsókoltam a takaró alól kikandikáló, vonzó vállát, majd a kezem átvándorolt a takaró alá, hogy tovább kényeztessem őt és magamat is, hiszen csupasz bőrének érintése, szinte azonnal újból feltüzelt, amit, ha nem húzódik el, ő maga is érezhetett.
- Gyönyörű vagy és a bőröd édes, mint a méz! – néztem a szemébe, majd megcsókoltam az előző heves rohamtól, még kissé duzzadt ajkait. – Olyan kívánatos vagy, hogy nem bírok magammal. – húztam magamra a testét.

*A kérdést nem kellett eldöntenem, hisz Jimmy már megtette helyettem azzal, hogy közelebb húzódott. Arcom belesimítottam a kezébe, miközben hátat fordítottam neki. Ez nem visszautasítás volt, hisz alighogy elfordultam már a lehető legközelebb faroltam hozzá. Szavaira azonban megfordultam és most szemben voltam vele, miközben a lábam kényelmesen átvetettem rajta. Nem láthatott mást, csak szemeim nyugodt csillogását. Még akkor is, mikor újra megcsókolt. Egy hiú ábránd volt csupán, hogy pihenhetek kicsit. De azt hiszem ezt nem bántam. Hisz nevettem miközben hagytam, hogy magára fordítson. Kezeim automatikusán próbálták meg lefogni az övét és a feje mellett tartani.*
- Nem hiszem, hogy körbe kéne udvarolnod szimplán azért, mert még nem csillapodtak a vágyaid. *Jegyeztem meg miközben közel hajoltam az ajkához és finoman simogattam az enyémmel és a mondatom végeztével finoman megcsíptem. De ha épp megpróbált volna megcsókolni, azonnal kitértem volna előle a nyaka felé. Nem eszik ilyen forrón a kását…*