Név: Anastasia Camilon
Születési idő: 2937.07.04. (65)
Faj: Ember
Rang: Protektor
Képességek: -
Család:
Fernand Camilon; Édesapja elhunyt 19 éve egy kocsmai verekedésben, 90 évesen. Korábbi foglalkozása kutató volt, egy implantokat gyártó cégnél.
Samantha Camilon; Édesanyja 87 éves, és mindig is háztartásbeli volt. Férje halála után kisebb munkákat vállalt, hogy a hátrahagyott pénz teljes mértékben lánya taníttatására fordíthassa.
Franko Fernand Camilon; Öccse jelenleg 30 éves. Semmit nem tud róla és azt sem, hogy mivel foglalkozik. 16 éves korában megszökött otthonról.
Foglalkozás: Protektor; Az emberek vezetője. Munka helye a parlament. Keresete 200.000/hó
Ingóságok: Van egy háza a Temze partján, egy praktikus autója. Illetve a posztjához tartozó űrhajó, mely nem a sajátja csak használja, ha szükséges. Megtakarítása nem nyúlik az egekbe, mindössze 1.450.000 az egyik kártyáján és 750.000 a másikon mely az anyja nevére szól.
Egészségi állapot: Egészséges. De az évek során szeme megromlott, és ezért ha olvas vagy dolgozik, akkor kénytelen szemüveget viselni. (Jól érzi így magát és nem óhajtja megműtetni)
Kinézet: Középmagas, gömbölyded alakú. Nem kövér, csak épp nem xs-es méreteket hord. Hajszínét szereti váltogatni, ahogy a megjelenését is. Volt már barna, fekete, mellírózott, de jelenleg szőkés barna. Hossza csak a háta közepéig ér. Szemszíne az egyetlen dolog, ami állandóan barnán villog. Az esetek többségében elegáns és praktikus ruhákat hord, azonban a lakásában szereti a lazaságot és a kényelmet.
Személyiség: Határozott és céltudatos, nehéz attól eltántorítani attól, amit a fejébe vesz. Igazságos és lelkiismeret, a munkájában és a magánéletben is. Bár az utóbbira nem sok ideje jut és nem is igazán foglalkozik vele. Tökéletesen boldog Ő így is. Alapjáraton kedves és nehezen lehet felhúzni, de ha ez megtörténik, akkor jobb, ha nincs közelben senki. Vágyik családra, de ezt még Ő maga sem képes beismerni magának, még a legnehezebb pillanataiban sem. Azonban fél, hogy rosszul hoz meg egy-egy döntést és ezzel visszafordíthatatlan kárt okoz azoknak, akikért felelős.
Szexualitás: Heteroszexuális
Előtörténet:
- Végre itthon… - Sóhajtottam fel megkönnyebbülve, miközben ledobtam magam a kanapéra. Itthon már nem volt semmi dolgom. A bejárónő mindent elintéz, mikor jön. Fáradtan, szemem dörzsölve nyúltam a dohányzó asztalhoz a szemüvegemért és egy szál cigiért. Rossz szokás, de igazából nem érdekelt. Ennyi kikapcsolódást senki nem hányhat a szememre. Rágyújtva, bekapcsoltam a gépem és újból neki álltam írni. Kitudja, már hányadszor futok neki és hányszor végezték már ugyan úgy törlésre ítélve. Na, szóval, talán kezdjem a legelején.
2937 nyarán születtem. Gyermekkorom csendesen telt a kiegyensúlyozott családomban. Apám sokat maradt el otthonról, de még így is nagy hangsúlyt fektettek a taníttatásomra. Soha nem mondta, de valahol mindig is tudtam, hogy arra vágyott, ha a nyomdokaiba lépek a cégnél. De még gyerekként sem mutattam semmiféle érdeklősét a szerkezetek és az orvoslás iránt, amit mindig próbált belém sajtolni mikor nagyritkán elvitt magával. Anyunak ez sosem tetszett, de egyszer sem hallottam, hogy felszólalt volna akár értem, akár magáért. Az elemi iskolás éveim csendesen teltek, nem voltam lázadó fajta. Középiskolába felkerülve azonban minden megváltozott. A legjobb iskolába járattak mely egy egyszerű ember számára elérhető volt, azonban ez csak a látszat volt. Gyakran jártam szórakozni és lógtam ki éjszaka. Nem lett volna erre szükség, hogyha apám egy kicsit is engedett volna. De már akkor éreztem, hogy valami nincs rendben. Egyre nyúzottabb és mogorvább volt. A csendes emberből agresszív vénember vált, pár év leforgása alatt. Lehet, hogy ekkor tudatosult benne, hogy engem még így is jobban érdekel mások sorsa mintsem a tudományok. Anyám beletörődött, hogy nem leszek ügyvéd vagy valami ehhez hasonló magas rangú ember. De Ő hagyta, hogy azt tegyem, ami nekem a legjobb. Sosem próbált meg másfelé téríteni, annak ellenére, hogy Ő is szigorúan fogott. Neki sem tetszet, hogy ellógok éjszaka és kitudja, merre töltöm az éjszakáimat. Bár fizikálisan sosem bántottak, a lelki büntetés mindig is hatásos volt a szobafogságok mellett. Mint minden ember életében a középiskolai éveim bár tanulmányilag jók voltak életem legszebb és legboldogabb időszaka volt. Egy nyár elteltével, elkezdtem a fő sulit és innentől minden olyan gyorsan történt. Barátokat szereztem és a kommunikációs szaknak köszönhetően, no meg az iskolának és egyre magasabb körökben kezdtem mozogni. A tanulás mellett egyre sűrűbben jártam el vacsorákra az ismerőseimmel, melyeken az Ő ismerőseikkel találkoztunk. Kész elme téboly volt nyomon követni, hogy ki honnan és merre tart épp vagy kinek a jóvoltából van jelen. De ezek hozták meg számomra a sikert. Mindig is tudtam, hogy hol akarok majd helyet foglalni, de nem gondoltam volna, hogy a társaságból a suli után tudna segíteni. De tévedtem. Az ajánlólevelem a kezemben volt, s a parlamentig meg sem álltam. A kormányszóvivő keze alatt tanultam, bár legtöbbször a kávéját megcsinálni, vagy épp, hogy honnan szereti az ebédjét hozatni. Keserves időszak volt, de a kitartásom és lelkesedésem sosem csappant. Igaz, néha úgy éreztem, hogy elegem van és nem csinálom tovább de reggel újult erővel láttam hozzá. Hosszú évek után azonban szerencsére a hárpia szülni készült és hamar otthagyta a stresszes munkát a kicsi miatt. Így a helyét Én vettem át és innentől a kormány szóvivőjeként dolgoztam. Nem tudom, hogy ez volt a stresszesebb vagy épp az, mikor a keze alá dolgoztam. Apa úgy látszott, hogy kissé megnyugodott. De ez nem tartott sokáig. Egy családi vacsorán Anya bejelentette, hogy gyermeket vár. Apa is és Én is majd kiugrottunk a bőrünkből. A munkám mellett, a lehető legtöbb időt arra fordítottam, hogy mindent megcsináljak anyu helyett. De miután megszületett a kicsi, kinek a Franko Fernand Camilon nevet adták apu körül minden megváltozott. Ismét reménykedni kezdett, hogy valaki talán át veszi a helyét s ha már nem Én akkor az öcsém lesz az. Ennek köszönhetően ismét egyre többet dolgozott és alig volt otthon. Nem voltam féltékeny a figyelemre mely most már teljesen az öcsémre irányult. Magam is rajongtam érte és sokszor próbáltam anyáskodni is felette. Az évek csendesen szaladtak és Franko egyre elevenebb lett és nehéz volt lekötni a figyelmét hosszútávon. Az az este is így telt, mely teljesen felborította az addigi életünk. Én épp a tizenegy éves öcsémmel tanultam, mikor kopogtattak. Nem vagyok biztos benne, hogy felfogta-e amit a bácsik mondtak vagy csak az ijedelem vezette a szobájába. Bejelentették, hogy apám meghalt egy rossz nevű kocsmában. Nem tudtam, hogy mit kereshetett ott, de anyám látszólag egyben maradt. Nem sírt, míg én zokogtam a vállán. Akkor megfogadtam, hogy mindent megteszek, hogy kiderítsem ki a felelős érte. De még a kormány oldalán sem nyúlt elég messze a kezem, hogy fényt derítsek az igazságra, melyre a rendőrség képtelen volt. Öcsém egyre kezelhetetlenebb lett. Szerintem mindössze az apa hiánya tette kezelhetetlenné, de léhűtő lett belőle. Egy este sokáig fent voltunk, mert még mindig nem ért haza. Az esti hírekben a feszült, politikai helyzetről szóltak a hírek. Anya megjegyezte, hogy nekem is ott lenne a helyem. De engem nem érdekelt. Nem akartam az Ő életüket, nekem a jelenlegi és éppen elég volt. Ekkor ennyiben is maradt. Azonban egy nap anya felhívott, hogy Frank nem jött haza már egy ideje. Próbáltam nyugtatni, hogy nem volt rossz anya csak az apa hiánya miatt ilyen. De persze nem láthattam a fejébe az öcsémnek. Sokat kerestük és igyekeztem minden szálat megmozgatni ahhoz, hogy előkerítsem. Én magam sosem voltam jártas az alvilágban, azonban nem volt újdonság, hogy a mintapolgárnak tűnők nagy része szinte benne élt. Frenky nem került elő, én meg pár biztató beszélgetés után. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valóban ilyen jó vagyok, vagy csak hízelegni akarnak, így elindultam. Ha más nem is, legalább egy próbát megért. Hosszadalmas és idegőrlő herce-hurca után végül megnyertem. Talán ez volt életem egyik legjobb és legrosszabb döntése is. Innentől még annyi életem sem maradt, mint előtte volt. Csak a munka, a munka és a Föld szabályozása a leghatékonyabban azonban mégis legkedvezőbb módon az itt élőknek. A legrosszabb az, hogy ez csupán egy ördögi kör. De az öcsémig még innen sem ért el a kezem, hiába próbálkoztam mindennel, amivel módomban állt. – Újra olvasva azt, amit leírtam, úgy döntöttem, hogy ezt megtartom egy kis időre. Aztán kitudja… Letettem a gépet és gondolataim messze szálltak. Franko felé, de Róla még mindig nem tudtam semmit az édesanyám meg beleöregedett az elmúlt tizennégy évbe. De még mindig nem mondott le Róla, ahogy Én sem. Ami pedig a munkám illeti, bízom benne, hogy ha egyszer el kell hagynom a helyem, mosolyogva tekinthetek vissza, hogy; Igen. Sikerült maradandót alkotnom és a legjobb döntéseket hoztam mások számára. Itt jártak a gondolataim, mikor egyszer csak elsötétült minden és mély álomba merültem.
Születési idő: 2937.07.04. (65)
Faj: Ember
Rang: Protektor
Képességek: -
Család:
Fernand Camilon; Édesapja elhunyt 19 éve egy kocsmai verekedésben, 90 évesen. Korábbi foglalkozása kutató volt, egy implantokat gyártó cégnél.
Samantha Camilon; Édesanyja 87 éves, és mindig is háztartásbeli volt. Férje halála után kisebb munkákat vállalt, hogy a hátrahagyott pénz teljes mértékben lánya taníttatására fordíthassa.
Franko Fernand Camilon; Öccse jelenleg 30 éves. Semmit nem tud róla és azt sem, hogy mivel foglalkozik. 16 éves korában megszökött otthonról.
Foglalkozás: Protektor; Az emberek vezetője. Munka helye a parlament. Keresete 200.000/hó
Ingóságok: Van egy háza a Temze partján, egy praktikus autója. Illetve a posztjához tartozó űrhajó, mely nem a sajátja csak használja, ha szükséges. Megtakarítása nem nyúlik az egekbe, mindössze 1.450.000 az egyik kártyáján és 750.000 a másikon mely az anyja nevére szól.
Egészségi állapot: Egészséges. De az évek során szeme megromlott, és ezért ha olvas vagy dolgozik, akkor kénytelen szemüveget viselni. (Jól érzi így magát és nem óhajtja megműtetni)
Kinézet: Középmagas, gömbölyded alakú. Nem kövér, csak épp nem xs-es méreteket hord. Hajszínét szereti váltogatni, ahogy a megjelenését is. Volt már barna, fekete, mellírózott, de jelenleg szőkés barna. Hossza csak a háta közepéig ér. Szemszíne az egyetlen dolog, ami állandóan barnán villog. Az esetek többségében elegáns és praktikus ruhákat hord, azonban a lakásában szereti a lazaságot és a kényelmet.
Személyiség: Határozott és céltudatos, nehéz attól eltántorítani attól, amit a fejébe vesz. Igazságos és lelkiismeret, a munkájában és a magánéletben is. Bár az utóbbira nem sok ideje jut és nem is igazán foglalkozik vele. Tökéletesen boldog Ő így is. Alapjáraton kedves és nehezen lehet felhúzni, de ha ez megtörténik, akkor jobb, ha nincs közelben senki. Vágyik családra, de ezt még Ő maga sem képes beismerni magának, még a legnehezebb pillanataiban sem. Azonban fél, hogy rosszul hoz meg egy-egy döntést és ezzel visszafordíthatatlan kárt okoz azoknak, akikért felelős.
Szexualitás: Heteroszexuális
Előtörténet:
- Végre itthon… - Sóhajtottam fel megkönnyebbülve, miközben ledobtam magam a kanapéra. Itthon már nem volt semmi dolgom. A bejárónő mindent elintéz, mikor jön. Fáradtan, szemem dörzsölve nyúltam a dohányzó asztalhoz a szemüvegemért és egy szál cigiért. Rossz szokás, de igazából nem érdekelt. Ennyi kikapcsolódást senki nem hányhat a szememre. Rágyújtva, bekapcsoltam a gépem és újból neki álltam írni. Kitudja, már hányadszor futok neki és hányszor végezték már ugyan úgy törlésre ítélve. Na, szóval, talán kezdjem a legelején.
2937 nyarán születtem. Gyermekkorom csendesen telt a kiegyensúlyozott családomban. Apám sokat maradt el otthonról, de még így is nagy hangsúlyt fektettek a taníttatásomra. Soha nem mondta, de valahol mindig is tudtam, hogy arra vágyott, ha a nyomdokaiba lépek a cégnél. De még gyerekként sem mutattam semmiféle érdeklősét a szerkezetek és az orvoslás iránt, amit mindig próbált belém sajtolni mikor nagyritkán elvitt magával. Anyunak ez sosem tetszett, de egyszer sem hallottam, hogy felszólalt volna akár értem, akár magáért. Az elemi iskolás éveim csendesen teltek, nem voltam lázadó fajta. Középiskolába felkerülve azonban minden megváltozott. A legjobb iskolába járattak mely egy egyszerű ember számára elérhető volt, azonban ez csak a látszat volt. Gyakran jártam szórakozni és lógtam ki éjszaka. Nem lett volna erre szükség, hogyha apám egy kicsit is engedett volna. De már akkor éreztem, hogy valami nincs rendben. Egyre nyúzottabb és mogorvább volt. A csendes emberből agresszív vénember vált, pár év leforgása alatt. Lehet, hogy ekkor tudatosult benne, hogy engem még így is jobban érdekel mások sorsa mintsem a tudományok. Anyám beletörődött, hogy nem leszek ügyvéd vagy valami ehhez hasonló magas rangú ember. De Ő hagyta, hogy azt tegyem, ami nekem a legjobb. Sosem próbált meg másfelé téríteni, annak ellenére, hogy Ő is szigorúan fogott. Neki sem tetszet, hogy ellógok éjszaka és kitudja, merre töltöm az éjszakáimat. Bár fizikálisan sosem bántottak, a lelki büntetés mindig is hatásos volt a szobafogságok mellett. Mint minden ember életében a középiskolai éveim bár tanulmányilag jók voltak életem legszebb és legboldogabb időszaka volt. Egy nyár elteltével, elkezdtem a fő sulit és innentől minden olyan gyorsan történt. Barátokat szereztem és a kommunikációs szaknak köszönhetően, no meg az iskolának és egyre magasabb körökben kezdtem mozogni. A tanulás mellett egyre sűrűbben jártam el vacsorákra az ismerőseimmel, melyeken az Ő ismerőseikkel találkoztunk. Kész elme téboly volt nyomon követni, hogy ki honnan és merre tart épp vagy kinek a jóvoltából van jelen. De ezek hozták meg számomra a sikert. Mindig is tudtam, hogy hol akarok majd helyet foglalni, de nem gondoltam volna, hogy a társaságból a suli után tudna segíteni. De tévedtem. Az ajánlólevelem a kezemben volt, s a parlamentig meg sem álltam. A kormányszóvivő keze alatt tanultam, bár legtöbbször a kávéját megcsinálni, vagy épp, hogy honnan szereti az ebédjét hozatni. Keserves időszak volt, de a kitartásom és lelkesedésem sosem csappant. Igaz, néha úgy éreztem, hogy elegem van és nem csinálom tovább de reggel újult erővel láttam hozzá. Hosszú évek után azonban szerencsére a hárpia szülni készült és hamar otthagyta a stresszes munkát a kicsi miatt. Így a helyét Én vettem át és innentől a kormány szóvivőjeként dolgoztam. Nem tudom, hogy ez volt a stresszesebb vagy épp az, mikor a keze alá dolgoztam. Apa úgy látszott, hogy kissé megnyugodott. De ez nem tartott sokáig. Egy családi vacsorán Anya bejelentette, hogy gyermeket vár. Apa is és Én is majd kiugrottunk a bőrünkből. A munkám mellett, a lehető legtöbb időt arra fordítottam, hogy mindent megcsináljak anyu helyett. De miután megszületett a kicsi, kinek a Franko Fernand Camilon nevet adták apu körül minden megváltozott. Ismét reménykedni kezdett, hogy valaki talán át veszi a helyét s ha már nem Én akkor az öcsém lesz az. Ennek köszönhetően ismét egyre többet dolgozott és alig volt otthon. Nem voltam féltékeny a figyelemre mely most már teljesen az öcsémre irányult. Magam is rajongtam érte és sokszor próbáltam anyáskodni is felette. Az évek csendesen szaladtak és Franko egyre elevenebb lett és nehéz volt lekötni a figyelmét hosszútávon. Az az este is így telt, mely teljesen felborította az addigi életünk. Én épp a tizenegy éves öcsémmel tanultam, mikor kopogtattak. Nem vagyok biztos benne, hogy felfogta-e amit a bácsik mondtak vagy csak az ijedelem vezette a szobájába. Bejelentették, hogy apám meghalt egy rossz nevű kocsmában. Nem tudtam, hogy mit kereshetett ott, de anyám látszólag egyben maradt. Nem sírt, míg én zokogtam a vállán. Akkor megfogadtam, hogy mindent megteszek, hogy kiderítsem ki a felelős érte. De még a kormány oldalán sem nyúlt elég messze a kezem, hogy fényt derítsek az igazságra, melyre a rendőrség képtelen volt. Öcsém egyre kezelhetetlenebb lett. Szerintem mindössze az apa hiánya tette kezelhetetlenné, de léhűtő lett belőle. Egy este sokáig fent voltunk, mert még mindig nem ért haza. Az esti hírekben a feszült, politikai helyzetről szóltak a hírek. Anya megjegyezte, hogy nekem is ott lenne a helyem. De engem nem érdekelt. Nem akartam az Ő életüket, nekem a jelenlegi és éppen elég volt. Ekkor ennyiben is maradt. Azonban egy nap anya felhívott, hogy Frank nem jött haza már egy ideje. Próbáltam nyugtatni, hogy nem volt rossz anya csak az apa hiánya miatt ilyen. De persze nem láthattam a fejébe az öcsémnek. Sokat kerestük és igyekeztem minden szálat megmozgatni ahhoz, hogy előkerítsem. Én magam sosem voltam jártas az alvilágban, azonban nem volt újdonság, hogy a mintapolgárnak tűnők nagy része szinte benne élt. Frenky nem került elő, én meg pár biztató beszélgetés után. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy valóban ilyen jó vagyok, vagy csak hízelegni akarnak, így elindultam. Ha más nem is, legalább egy próbát megért. Hosszadalmas és idegőrlő herce-hurca után végül megnyertem. Talán ez volt életem egyik legjobb és legrosszabb döntése is. Innentől még annyi életem sem maradt, mint előtte volt. Csak a munka, a munka és a Föld szabályozása a leghatékonyabban azonban mégis legkedvezőbb módon az itt élőknek. A legrosszabb az, hogy ez csupán egy ördögi kör. De az öcsémig még innen sem ért el a kezem, hiába próbálkoztam mindennel, amivel módomban állt. – Újra olvasva azt, amit leírtam, úgy döntöttem, hogy ezt megtartom egy kis időre. Aztán kitudja… Letettem a gépet és gondolataim messze szálltak. Franko felé, de Róla még mindig nem tudtam semmit az édesanyám meg beleöregedett az elmúlt tizennégy évbe. De még mindig nem mondott le Róla, ahogy Én sem. Ami pedig a munkám illeti, bízom benne, hogy ha egyszer el kell hagynom a helyem, mosolyogva tekinthetek vissza, hogy; Igen. Sikerült maradandót alkotnom és a legjobb döntéseket hoztam mások számára. Itt jártak a gondolataim, mikor egyszer csak elsötétült minden és mély álomba merültem.
A hozzászólást Anastasia Camilon összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 17, 2012 12:52 am-kor.
» Dühöngő
» Vezetőségszidó
» Társoldalak, baráti oldalak
» Ösvények
» Hunter Street
» Irodák
» Sikátorok
» Mólók