Anastasia Camilon háza

*Hallgatja a nőt, próbálja feldolgozni a szavakat, amiből le is szűri, hogy a bejárónő egy kedves néni, s ezzel le is tudta a kérdést.*
*Hirtelen összerándul, ahogy jelet a mikró, pedig hozzászokhatott már a hangokhoz, elvégre az utca általában nem a legcsendesebb hely a világon.*
*Lelkesen tűri, ahogy a nő felemeli, s lábaival átfogja a derekát, míg kezeivel a nyakát öleli, s nevetve értékeli azt a röpke utat, míg a nő kerít a feneke alá egy párnát, majd visszaülteti a székbe.*
- Köszönöm. *mondja illemtudóan, s kezeit megtörli a nadrágjában, amolyan rögtönzött kézmosás gyanánt.*
*Valahol a messzeségben hallja, s agya fel is dolgozza a nő szavait, ám körülbelül ugyanekkora energiát fordít arra, amit a tányér mellett lát. Ránéz a nőre, s látja, hogy azokkal eszik, s mintha emlékeiben is volna valami hasonló, még szülei halála előtt. Esetlenül megfogja a villát, s igyekszik nem a legfeltűnőbb módon leégetni magát Ana előtt, miközben agyilag is visszatér a valóságba.*
- Mit kell csinálni? *kérdezi, megpróbálva egyszerre enni, s értelmesen beszélgetni.*

*Az evés más, majd megszokja a kislány az evőeszközöket. Így ebbe nem szóltam bele és csak mosolyogtam neki, nem is néztem, hogy miként eszik a kislány. Arról már nem is beszélve, hogy eszembe sem jutott, hogy megetessem. Ahhoz már nagy…*
- Ó csinálni semmit. A hangsúly azon van Nuo, hogy mit nem szabad csinálni. Például a házban van riasztó rendszer, minden helységben. Na azokat nem szabad piszkálni és nyomkodni. A tv-t majd megmutatom és nyomkodhatod kedvedre. De jelenleg büntetésben vagyok, és sok kamera van a házban is. NA azokat sem szabad piszkálni, mert kikapunk. De remélem ezek a kamerák nem véglegesek. A telefon működik és használhatod is, de nem szabad játszani vele. Bár… azt hiszem játék nincs is a házban. Ha valamit szeretnél, akkor segítünk, de mikor nem vagyok itthon akkor más fog. De inkább szólj, oké?

*Nem is várja el, hogy megetessék, még itten gáznak érezné magát. Annyira azért nem életképtelen, csupán csak elszokott az úri étkezésektől. Többnyire a két kezével megoldotta az étkezéseit, amikor szerencsés napja volt, s volt mit ennie.*
- Mi az a tv? *kérdezi mosolyogva, ezúttal nem várva meg, míg a nő mondandója végére ér.*
- Büntetésben vagy? Josszat csináltál? *kérdezi kuncogva.*
- Mi az a telefon? *teszi fel az utolsó kérdését, szintén nem várva meg, míg Ana kifogy a szuszból.*
- Van saját játékom. *mondja, lelkesen felemelve piszkos maciját, az asztal fölé.*
- Nem vagyok… *kezdi, de nem találja meg a megfelelő szót, így szállni hagyja, s inkább megkerüli a mondatot.* - Elég, ha anyáékat megtalálod. *mondja, szemében a bánat legkisebb jele nélkül, lévén, hogy leértek az első falatok a gyomrába.*

- Az az, amin majd tudsz mesét nézni vagy filmeket. * Adtam meg az egyszerű választ, aztán a következő kérdésére egy pillanatra megálltam a mozdulatban, ahogy a számhoz emeltem a villát. Végül csak sóhajtottam egyet és bólintottam.*
- Van egy barátom és hát… kiszöktem vele nem is olyan rég. Szóval igen rosszat csináltam és meg is kaptam a büntetésem miatta. Amit persze el kell viselnem, míg Ryan úgy nem dönt, hogy eléggé megbántam a bűneim. De az igazság az Nuo, hogy kicsit sem bántam meg és valószínűleg nem is fogom. Bár a büntetés jogosságát elismerem. De meg kell tanulnunk, hogy mi felnőttek sem csinálhatjuk azt, amit akarunk. Szóval neked is csak ajánlani tudom, hogy ne szökj ki engedély nélkül. Különben Ryan téged is megbüntet. * Mosolygok a lányra. Hisz ha már elmondtam, akkor legalább valami tanulság is legyen a történetben vagy mi. *
- Az, az, amin feltudsz, engem vagy Ryant hívni, hogyha valami gond van. * Meg bárki mást is, de kételkedtem abban, hogy a lánynak volna kit felhívnia.*
- Nem vagy nagyravágyó… * Egészítettem ki a kislányt ezzel megadva a megfelelő szót. Nem voltam biztos benne, hogy erre gondolt. De a következő mondatából erre tudtam csak következtetni.*
- Ami pedig az ígéretem illeti Nuo… Hidd el, mindent meg fogok tenni, hogy megtaláljam Őket. *Válaszoltam s utána ittam is egy kicsit.*

- Nézni? *bukik ki a kérdés a kislányból, egészen nyíltra sikerült, ámde kíváncsiságba keretezett hangon, mely hasonlóan, a csuklásnak álcázott tüsszentés esetén, nevetséges hangnemet ad, amúgy nem feltétlenül annak szánt kérdésnek.* - Én idáig csak hallottam. Anya mesélt, amikoj kicsi voltam, s aludtam. *mondja, s ha a nő nincs kötekedős hangulatában, nem fog belekötni az olyan apróságokba, hogy nem alvás közben hallgatta a mesét, hanem mikor csak készülődött a csukott szemes élethez, mit nem véletlenül, az emberek túlnyomó többsége alvásnak hív.*
*Kicsit kavarognak Nup fejében a gondolatok, a komolyabb, nullánál több, számára bonyolult, s értelmetlen szót tartalmazó mondatok miatt, de gyermeki lelkesedéssel dolgozza fel az agyában egész háborút lefolytató, s mindezt számára megmosolyogtatónak szánt párnacsatának álcázott ütközeteket, s ha a háborút nem is, a csatát megnyeri.*
- Nem akajtam. Kint vannak az ijesztő bácsik. *mondja, a nem is olyan régen látott fegyveresekre célozva, bár azt nem tudja, hogy komoly félnivalója nincsen, hisz képessége idáig is megmentette azoktól, akik bántani akarták.*
- Az az, amin a bácsik meg a nénik szidják egymást, s gombok vannak jajta? *kérdezi, bár külön-külön egyikkel sem szűkít a lehetséges dolgok körét, lévén, hogy az emberi faj rendkívüli kreativitással tudja saját magát is anyázni, s a technika fejlődésével valószínűleg nem a telefon az egyetlen, amin gombok van. Ám a két kör képzeletbeli metszete talán cak a telefonra vonatkozik, ha nem is teljes egészében.* - És ha sikítok? Azt nagyon tudok. *mondja nevetve, s felfújja magát, hogy rögtönzött bemutatót tartson a nőnek, miként képes a hangerőt, s a frekvenciát olyan leleményesen ötvözni, hogy azzal a legtöbb ember másodperceken belül kiborítson.*
*nem tudja, hogy a nő a fejében megfogalmazott gondolat, verbális megfelelőjét mondta e, számára ugyanis továbbra is rejtély a megfejtés, így csak egy bólintással, s egy „igennel” fejezi ki, amúgy valós gondolatait.*

- Hát majd most hallhatod és nézheted is. * Vontam meg a vállaim könnyedén. De az meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg nekem kéne olvasnom. Még is mit olvasnék neki? Középkori katonákról? Vagy esetleg a háború történetéről? Nem, egyik sem bizonyult olyannak, amitől jól aludna a kislány. Más meg nincs, kivéve egy-két pikánsabb fantasy regényt.*
- Ennek örülök Nuo. Viszont ha szólsz, akkor azok a bácsik nem bánthatnak és nem is akarnának. Az udvarra is kimehetsz és az egyik bácsi kíséretében még a partra is.* Vigyorogtam rá megnyugtatóan. Engem megnyugtatott a jelenlétük, még ha sokszor a hátam közepére sem kívántam őket. A kérdésre összevontam a szemöldököm, de inkább biztosra mentem. Felállva elvettem egy készüléket a pultról és a lány felé nyújtottam. Na ezen semmilyen gombok nem voltak. Érintőpaneles volt az egész szerkezet.*
- Ez az Nuo… * S ha a kislány megfogta akkor figyeltem, nehogy elnyomkodja hisz ezt nem lehetet lezárni és a gyorshívók állandó készleten voltak és gyorsan elérhetőek. A sikítás lehetőségére belém fagyott a vér is.*
- Ne Nuo…* Kiabáltam a kislányra véletlen aztán már el is szégyelltem magam.*
- Bocsánat… De ha kiabálsz, akkor a sok csúnya bácsi berohan és fegyvereket fognak majd ránk mert azt hiszik, hogy baj van. *Igyekeztem elmagyarázni. ~ Jézusom… Mit vettem a nyakamba. Ez így nem lesz jó… valahogy tisztázni kell a szabályokat. Amiből még számomra is baromi sok van~ Lemondóan sóhajtottam.*
- Nézd Nuo… a bácsik azért vigyáznak rám, mert… Én vagyok a Protektor. Az emberek vezetője és sok másik bácsi és néni akar nekem ártani. Így a biztonságomra vigyáznak. Míg itt vagy rád is vigyáznak. Mert… azt fogják hinni, hogy gyenge pont vagy az életembe és nincs kizárva, hogy rajtad keresztül akarnak majd ártani nekem. *Aztán csak vártam, hogy a kislány mennyit fog fel belőle.*

- Te fogod eljátszani, s elmesélni is? *kérdezi a nyilvánvaló butaságot, ami talán csak a nőnek az, hisz a lány egészen másképp nevelkedett, más körülmények között, s kicsit más körökben is. Valahogy nem ragad meg a fejében, hogy annak kéne örülnie, hogy jelenleg nem az utcán van, s nemsokára talán a szüleit is megtalálja Ana, jelenleg valahogy nagyobb prioritást kap az, hogy mennyi mindent nem ért.*
- Idáig is szejettek a bácsik és a nénik. *mondja, kikotyogva azt, amiről még ő maga sem tud. Illetve annak egy előfutárát, hisz azt már tapasztalta, hogy kellemetlenül ritkán kerül bajba, s akkor sem igazán, de az okát soha nem értette, ahogy azt sem vette észre, hogy mit „művelt” a férfival, mikor megérkeztek, s meglátta az őröket.*
*Félénken átveszi a telefont, de esze ágában sincs hozzáérni. Az utcán eltöltött idő megtanította arra, hogy nem mindent kell összetaperolni, ami nem a mienk, vagy ha nem tudjuk mi is az pontosan. S ez Anaé volt, s a kislány emlékei szerint az utcán nem is ilyen fajta készüléken keresztül szidták egymást az emberek, így aztán csak visszaadja a készüléket eredeti állapotában, használhatóan.*
*Gondolkodás nélkül fújja fel tüdejét, hogy aztán a világra szabadítsa hangját, de Ana leállítja, s a kislány szót is fogad. Szomorúan kifújja a levegőt, a normális frekvencia alatti hangokat produkálva. Nem lát a nő gondolataiba, s nem érti, hogy egy kis sikongatás miért baj, ráadásul úgy, mindezt önmagától adta volna elő, de nem próbálkozik meg újabb kísérlettel.*
- Bocsánat. *mondja motyogva, sejtve, hogy valami rosszat csinált, még akkor is, ha nem érti, hogy mit.*
*A gyenge pontos mondatig sikerül feldogoznia a hallottakat, leszámítva a Protektoros részt, de utána elakad, hogy egy ember, hogy lehet egy másiknak a gyenge pontja, amiről szintén nem tudja, hogy micsoda. Végül csak, immár a jól megszokott, bár nem a hatalmas, mosoly pihen az arcán, mikor megszólal.
-Akkoj igyekszem nem sikítani.

- Én? * Hökkenek meg a kérdésen, amit először nem is értettem, aztán meg csak legyintettem mikor sikerült felfognom. Rég éreztem már magam ennyire butának egy gyerek mellett.*
- Én politikus vagyok Nuo, nem színész. Ők arra vannak, hogy játszanak… különböző szerepeket. *Igyekszem ezt is elmagyarázni, de aztán ahogy végeztem a vacsorámmal neki láttam elpakolni. *
- Kérsz még? * Kérdeztem, mint egy mellékesként a kislánytól, aztán már megint rá figyeltem miközben pakoltam és a telefon is a helyére került. Mosogatni nem álltam neki, csak otthagytam a mosogatóban az edényeket.*
- Semmi baj Nuo…* Mosolyogtam elnézően, hisz nem várhatom el, hogy azonnal alkalmazkodjon. Nekem is nehezen ment, pedig már nem gyerek voltam. Arra, hogy a kislány hallhatóan csak azt fogta fel, hogy nem szabad sikítani egy halk, keserves és segítségkérő nyögés hagyta el az ajkaim, ahogy megtámasztottam magam a pulton a kezeimmel. Fejem lehorgasztottam és egy néma imát mormoltam valamelyik istenségnek… ~ Könyörgöm, segíts… legalább egy értelmes lényt küldj, aki ért a kölykök nyelvén. Vagy legalább Jimmyt… neki biztos nem okozna gondot. Mi a frászért nincs, itt mikor szükségem van rá? Miért kell ilyen messze lennie? Ahwww… meg fogok örülni, ha nem segít valaki… kérlek… ~ Na de az imám valószínűleg nem talál meghallgattatásra és nem fog itt teremni senki, pláne nem Jimmy. Így csak visszafordultam a kicsi felé és igyekeztem kitalálni, hogy hogyan tovább.*
- Mit szeretnél csinálni? Mármint fürdés után…

*Bár nincsen fix gonolata arról, hogy mi is az a politikus, s ennek következtében az előnyeiről, s a hátrányairól sincs, így csak azt mondja, amiben biztos.*
- Mesélni minden néni tud. Nem tudtad? *kérdezi, ártatlanul mosolyogva, nem bántóan, ez arcáról is egyértelműen sugárzik, de hát egy gyereknek nyilván más a bántás, mint egy felnőtt, érett politikusnak.*
- Köszönöm, finom volt. *mondja, ismét megcsillogtatva gentlegirlös mivoltát, s nem is hazudott. Régen evett meleg ételt, s az akkor is hideg volt. Így jószerével mindent finomnak talál, ami nem mozog. A többi már csak hab a tortán, a kislány szemében.*
*Lecsusszan a székről, s ügyességének köszönhetően nem huppan azzal a lendülettel a fenekére, majd visszateszi a párnát a helyére, már amennyire emlékszik arra, hogy Ana azt honnan vette el, ám a szék visszatolására már nem „marad” kapacitása.
*Valamilyen szinten felfogta a dolgot, bár tény, hogy ennek sem kifejtése, sem mértéke nem közelít a 100%-hoz, ami a teljességet jelenti, mind a két esetben.*
*Bár vonásairól nem tűnik el a mosoly, s a boldogság, miszerint étel van a gyomrában, s nem is fázik, egy pillanatra megrémül, mikor találkozik a nő vonásaival, s ezáltal az érzelmeivel. Nem érti, hogy mi rosszat mondott, s bár nem értett meg minden szót, amit hallott, azért lényegesen többet értett meg, mint amit válaszából sejteni lehet, bár ő erről nem tud. Korához híven nem mindig tudja rendesen kifejteni magát, mint ahogy azt a nő is láthatta pár perccel korábban, a nagyravágyó szó esetében.*
- Nem tudom. Nem szoktam sok mindent csinálni. Általában az utcákat jájom. *mondja, a nőre nézve.*

- De igen Nuo, tudtam. De nekem nincsenek mese könyveim. * Ingattam meg a fejem lemondóan. Kezdtem frusztrált lenni és esetlen. Nem tudtam mit kezdeni a kislánnyal, nem tudtam, hogy miket kéne vele csináltatnom. *
- Egészségedre. * Bár látszólag nem menthetetlen a kislány. Mármint ami az illemet illeti, hisz a köszönöm már kétszer is elhangzott. Ahogy a hozzá tartozó bók is, ami jelen esetben igaz. Hisz a házvezetőnőm jól főz.*
- Akkor nekem van egy ötletem. Elmegyünk, lefürdesz, utána bekapcsolom neked a tvt és nézel mesét. Én meg neki állok dolgozni. Így jó lesz? Nem megyek el, ott leszek a nappaliban Én is veled. *Mosolyogtam lányra és a kezem nyújtottam felé, hogy akár mehetünk is. A kislányt a vendégszobába vezettem, ahol minden csupa fehér volt. Kivéve egy dolgot. A vörös selyembe bújtatott nagy francia ágyat. Ezt meglátva egy ábrándozó sóhaj hagyta el az ajkaim.*
- Ez lesz a Te szobád. Van hozzá külön fürdőszoba is. * S az ajtót kinyitva beengedtem a másik helységbe, ami kék volt. Kád, tükör és szekrények voltak itt is, na meg persze egy wc. *
- Ehhez itt… * Mutattam a kicsi dobozra az ajtófélfa mellett. Ami magasan volt a kislányhoz képest.*
- Nem szabad piszkálni. De egyébként sem éred fel. * Mosolyogtam rá és elkezdtem engedni a vizet.*
- Abban a szekrényben találsz törölközőt és abban pedig tusfürdőt. Mients megtelik, a kád magadra hagylak és le tudsz fürdeni. Mire kész leszel az ágyon lesz a tiszta ruhád. Azt vedd fel. Tudom, hogy ezt szereted, de ezt ki kell mosni. HA beszárad, és még mindig szeretnéd, akkor majd visszaveheted. Rendben? *Néztem a kislányra a kád szélén ülve.*

*Nem kezd el feleselni, hogy az igazán jó meséhez nem kell könyv, csak két ember, jelen esetben egy felnőtt, aki szeretne mesélni, s egy lelkes hallgatóság, alias Nuo, csak csöndben befejezi a spagettijét.*
*Megköszöni az ebédet, majd a helyére rakja a párnát, s miközben visszafelé sétál, lelkeen próbálja nyelvével eltüntetni az étkezés maradványait arcáról, nem kevés piszkot nyelve ezzel be.
Tudva, hogy a nő ott lesz mellette, s hogy ezzel a saját, fegyveres elrablásának esélye igen meredeken távolodik a nagyon esélyestől, az egyáltalán nem lehetségesig, megnyugszik, s mosolyogva bólint, hogy ezúttal nem értetlenkedik, egészen perverz módon megértett mindent, vagy legalábbis a szavak mondatok értelmét, s ennek tükrében ujjai a nő egyik ujjára kulcsolódnak, ahogy átmennek a leendő saját szobájának nevezett, a lány szemében igen csak nagyméretűnek nevezhető lakosztályba, s zöld íriszei önkéntelenül is felmérik a szobát, ám a csillogás, a nővel ellentétben elmarad.
Nem mintha nem volna a szemében palota, ami a nő számára valószínűleg csak egy megszokott szoba, de nem tudja értékelni a pompát. Részben az utca nevelte fel, s nem hiányzik neki az a pompa, ami körülveszi Ana-t, bár az étkezés rendszerszerűségét meg tudná szokni.
Ahogy a nő belép a szobába, Nuo ujjai lehullnak eddigi társáról, s csak pár másodperccel később követi őt.
Arcán átsuhan egy amolyan tagadhatatlanul csintalan gyerekmosoly, de aztán eszébe jut, hogy hogyan reagált, mikor evés közben visítozni akart, s hogy az valószínűleg Ana-nak nem volt olyan vicces, mint neki, s bólint, hogy megértette.
- Jendben. *mondja, örülve, hogy a fürdést ölelő mondatokból mindent megértett, s minden szó világos számára.*
- Jendben. *mondja a nő kérdésére, s egyik ujját bedugja a vízbe.*

- Valami baj van a szobával Nuo? * Kérdeztem a kislánytól, mikor feltünt, hogy neki valami nem stimmel. Persze nincsenek állatok, macik meg ilyenek. De ez nem is egy gyerek szoba, hanem egy vendégszoba. Nem igazán van szükség ilyenekre. Mikor megtelik a kád elzárom a csapot és felemelkedve nézek a kislányra.*
- Ügyes kislány vagy, mindent elmondtam, hogy hol van. Ha végeztél, akkor majd gyere ki.* Mosolyogtam le rá és magára hagytam magam mögött becsukva az ajtót. A nappaliba visszaérve a kanapéra huppantam le és néztem a plafont.*
- Ana, itt a ruha… * Érkezett meg Ryan aki eddig az embereit ellenőrizte. Mondhatni, hogy kissé zordabb volt mint mikor távozott.*
- Tudom, hogy nem tehetek semmit, de a kislány körül nincs rendben valami. Kedveltem… most meg nem. Tudod, hogy utálom a kölyköket. Hisztisek és hangosak. * Nézett a férfi zordan Anára miközben helyet foglalt mellette.*
- Láttam… de nem tudom mi lehetett. De nyugi, nem marad itt sokáig. Megtalálom a szüleit és visszajutatom hozzájuk. Addig meg embereld meg magad és szerezz egy nevelőnőt. Én nem értem a kölykök nyelvét, Ő meg azt nem érti amit Én mondok s ebből baj lehet. Na de most ezt beviszem neki. * Sóhajtva felálltam és egy kis szoknya, felső került Nuo ágyára, ahogy visszamentem, kávét kezdtem el készíteni.*

- Az utcájól jöttem. S hijtelen a változás. *mondja a kislány mosolyogva, elvégre tényleg semmi baja nincs a szobával, azt leszámítva, hogy a legjobb esetben sem nevezhető gyerekszobának, még Ana neveltetési szemszögéből sem.* - Ott ágy sincs, nem még ilyen. *mondja, majd követi a nőt a fürdőbe, s mikor magára marad, gyorsan lezuhanyozik. Valamiért van egy tippje, hogy a nő visszaküldené, ha ugyanolyan piszkos hajjal visszamenne, s rekordsebesség időn belül, így aztán legalább 10 perc eltelik, míg a lány ismét kilép a fürdőből, egy nagyobb méretű takaróval gyakorlatilag eltakarva mindenét, csak a szemei látszódnak ki, hogy ne essen orra semmiben, majd, ha nem is felhőtlenül boldogan, de felveszi a kikészített ruhát, amit Ryan hozott neki.
A szobát azonban nem hagyja el, nem szeretne galibát csinálni, ezért míg Ana vissza nem jön, a szoba felfedezésére szenteli figyelmét. A ruháit az ágyára teszi, mellé pedig a naplóját. Macija most is a kezében lóg, s ha nem is olyan gyerekesen, mint ahogy életét szokta feljegyezni a naplójába, azért egyetlen állatkájának is megmutatja a szobát.*

*Lefőtt a kávé és már a felét meg is ittam, mikor gyanús lett, hogy a lány még mindig sehol. Na ekkor sóhajtva felálltam és bementem érte. Persze előtte kopogtam az ajtón.*
- Nuo, jól vagy? * Kérdeztem kissé aggódó hangon. Én is imádtam fürdeni de ez már sok. Na meg persze nem mentem be a szobába hisz akár öltözhet is a kislány, és nem akartam rárontani. Ha viszont beengedett akár szavakkal akár tettekkel mosolyogva léptem be.*
- Gyere, nézd a mesét. Nekem dogoznom kell egy kicsit. * S ha követett, akkor leültettem a kanapé egyik foteljába és bekapcsoltam a szerkezetet. Egy tenyérnyi nagyságú szerkezetből villant fel a kép amit épp kivetített. Kerestem egy mese csatornát és ott hagytam neki.*
- Ezzel tudsz csatornát válltani. * S mutattam meg neki és a kezébe adtam a távirányított. Én pedig eldőltem a kanapén, felvettem a szemüvegen és neki álltam dolgozni a gépen. De gondolataim mind untalan elterelődtek a számoktól és a szerződésektől, kérvényektől. *

*Kitartóan nézegette a szobát, próbálta felfogni az ágyat, s mivel ideje engedte, szép lassan minden apróságra kiterjesztette vizslató szemeinek hatáskörét.
Kissé megijed, mikor kopognak az ajtón, s reflexből válaszol, mintha az ő szobája lenne, s kiváltságos joga van megszabni, hogy ki léphet be azon a bizonyos ajtó.
- Igen? Igen. *kérdezi, majd mondja, mikor felhangzik Ana hangja, s azzal a lendülettel, pillanatnyi ijedtsége is elillan.
Követi a nőt, ujjai a biztonság kedvéért rákulcsolódnak Anaéra. Szerencsére nem ijedt meg túlságosan a szerkezettel, mikor a nő bekapcsolta, jelenleg ugyanis a fotel vonta el a figyelmét, ahova végül is feltornászta magát, s valami kényelmes pozitúrát keresve, fészkelődött benne.*
- Köszönöm. *mondta, s mikor Ana elsétált, hogy dolgozhasson, még mindig valami kényelmes pozitúra reményében mozgatta a fenekét jobbra-balra. Végül feladta az eredménytelen küzdelmet, s lecsusszant a földre, ahol végül is törökülésben azonnal megtalálta a nyilván sokak számára kényelmetlen helyzetet, amit az utcán megszokott, s a távirányítót biztos távolban hagyva, belemerült a mesébe.*
*Órákig csak nézi a kis képernyőt, észre sem véve, hogy repül az idő, s néha elklandozik azokba az időkbe, maikor még anyja mesélt neki, általában alvás előtt. Végül az álom urrá lesz rajta, s laposakat pislogva feláll, hogy Ana-hoz menjen.*
- Elmehetek aludni? *kérdezi illedelmesen, a kis szerkezetet átnyújtva neki, mert ő inkább nem kapcsolná ki, nem szeretne benne kárt tenni. Ha a nő bólint, jóéjszakát kíván, ad Ana-nak egy jóéjtpuszit, s elmegy a saját szobájába.*

*Néztem a kislányt, ahogy a földön ült. DE hát nem szólt, hogy neki úgy nem jó így nem is foglalkoztam vele. Ryan a helyén állt a kandalló mellett én pedig belemerültem a munkába. Pár olykor elkalandoztam, hogy jó volna felhívni Jimmyt de még csak a beosztását sem tudtam. Munka közben meg nem akartam zavarni, így maradt a munka….
Kis időnek tűnő idő múlva Nuo hangjára lettem figyelmes és levéve a szemüvegem néztem a lányra. Összevont szemöldökkel néztem ki az ablakon. Ó már sötét volt. Még hogy kevés idő. Végig dolgoztam az egész délutánt… nesze neked hétvége.*
- Persze. Nem vagy éhes? Megtudsz ágyazni magadnak? * Tettem fel két kérdést, miközben lepakoltam a kézi számítógépem. Ha Nuonak nem volt semmi kívánsága akkor eljutottunk a pusziig, amit meglepődve fogadtam.*
- Jó éjszakát Nuo… * Köszöntem el s valamikor több óra elteltével mentem én is a saját szobámba.*

***Másnap***

*Az óra ébresztése kicsit sem volt kellemes, ahogy a vele egy időben a kopogás hangja sem. Nyöszörögve néztem fel a nyíló ajtóra.*
- Jójójó… megyek már. *Duzzogtam és egy köntöst kaptam magamra. De nem a konyhába mentem hanem Nuo szobájába. Valahogy nem ment a ki a fejemből a kislány… ami meglepő, hisz még kávét sem ittam. Meglátva a sarokba oda mentem és óvatosan keltegetni kezdtem.*
- Nuo… kicsim… ébredj…

- Nem vagyok, köszönöm. *mondja, ad egy puszit Ananak, s kifelé menet jóéjszakát kíván Ryannak is, majd maciját magához szorítva megkeresi az ágyát, s felmászik rá. Azonban az álom nem akar eljönni érte, s a kislány hosszú ideig csak forgolódik az ágyban. Végül arra is rájön, hogy miért nem tud aludni. Frusztrálja az elegancia, s végül megfogja a párnáját a takarót, s a maciját, s bevonul a sarokba. „Szépen” megágyaz magának, bár a minőségjelzőt bármelyik, ízléssel rendelkező ember számonkérné rajta, s lefekszik. Bekapja a macija egyik fülét, s szinte azonnal elalszik.

***Másnap***

Az ajtónyitásra ébred fel ő is, bár az első pár másodpercben csak hangokat képes feldolgozni, míg szeme nem dolgozza fel a tényt, hogy reggel van.*
- Jó Jeggelt! *mondja, s az utcán eltöltött idő hatására azzal a lendülettel ülő helyzetbe is kínlódja magát. Másodpercekig csak pislog, hogy a kép kitisztuljon előtte.*

*Akaratlanul is mosolyra húzódik a szám, ahogy Nuo ébredezni kezd. Kócos fürtjei, álmos szeme mindent elárul. De azt azért nem, hogy miért is aludt a földön.*
- Gyere fel az ágyra. Itt bizonyára kényelmetlen. Ott aludhatsz tovább, ha szeretnél, még korán van. Gyere kicsim. * S ha sikerült az ágyba tornázni, akkor bizony betakartam és mellé ültem az ágyra.*
- Én nem sokára megyek dolgozni. Ryan bácsi itt marad és már itt van a házvezetőnőm is. Megkérem, hogy maradjon veled és ne kelljen a mogorva bácsival lenned egész nap. Nem tudom mikor végzek, de rendszerint későn és aztán üzleti vacsorára kell mennem általában. De ma nincs vacsora eddig legalábbis nem szóltak eddig. Igyekszem haza, de nem tudom, hogy mikor végzek. HA bármi gondod volna, éhes vagy vagy szükséged van valamire, szólj a néninek és megteszi. Rendben?

*Fáradtan nyitja ki szemeit, s szép lassan körvonalazódnak is a dolgok, így többek között a nő arca is. Kissé kábán, de megtalálja az ágyát, s nagy nehezen, második nekifutásra fel is mászik rá. Túl fáradt volt hozzá, hogy elmagyarázza, miért is aludt a földön, s hogy annyira nem is kényelmetlen, ha az ember megszokja, csak szemei árulkodtak arról, hogy nem teljesen hálátlan a gondoskodásnak, csupán csak még életképtelen.
*A lényeget megérti a nő szavaiból, bár van pár homályos szó, amit nm tud hirtelen feldolgozni, de azt, hogy Ana elmegy, s hogy fognak rá vigyázni, azt megérti.*
- Jendben. *mondja, s ha a nő távozik, félig visszazuhan az álomba, ám az ágy, mint valami mágnes, taszítja őt, ám ezúttal csak félig jut el a sarokba vezető úton, s ott alszik el.*

*A kislányt nézve el kellett nyomnom egy ásítást. Na igen… szívesen bújtam volna vissza Én is az ágyamba, hogy aztán kialudhassam magam. Bár valószínűleg a világ összes alvás ideje is kevésnek bizonyulna ehhez. Betakargatva otthagytam a kislányt és halkan csukódott mögöttem az ajtó. Aztán már nem volt más, mint a szokásos napi rutin. Kávé, reggeli az asztalon, reggeli után fürdés, öltözés, eligazítás és aztán irány a munka. A mai annyiban változott, hogy Ryanre bíztam a kislányt és kivételesen, ha bármi gond történik amihez kellek akkor nem eszem meg, ha haza rángat. No meg megkértem a házvezetőnőm, hogy maradjon a kislánnyal. S már ott sem voltam… *

*Alig két órával, a nő távozása után, ébred fel ismét, valahol az ágya, s a sarok között, a földön. Megpróbál mindent visszatenni az ágyra, s 5 teljes percig el is szórakoztatja magát azzal, hogy az ágyon, négykézláb mászkálva, megpróbálja a takaró négy sarkát a helyére tenni, kevés sikerrel. Végül lecsusszan az ágyról, s kilép az ajtón. Mielőtt belépne bárhova is, először bekopog, s egyetlen tévedés után végül kiköt az étkezőben, ahol, ha találkozik Ryannal, azonnal megtorpan, s elmotyog egy szót, amit akár köszönésnek tekinthető.*
- Jó Jeggelt! *motyogja, s nem mozdul az ajtóból.*

[Ryan]

A férfi épp az asztalnál ül és épp reggelizik mikor meghallja a lépteket és már emeltfejjel, kihúzva magát várja az érkezőt. Tudja, hogy ki az, hisz már várták így egy teríték még az asztalon volt rajta zöldséges rántottával.
- Jó reggelt! A reggelid! Gyere be és egyél. * Tő mondatok, melyek inkább utasításnak és tényeknek hangzanak. de hát mit is várnánk egy testőrtől akinek ennyiből áll a kommunikációja minden nap? Utasítás adás és végrehajtás. Ha a lány helyet foglal minden szó nélkül visszafordul a saját reggelijéhez és folytatja amit elkezdett nem is olyan régen. Kékszemei jegesek, mint mindig, haja összefogva és feketébe burkolva az izmai és az egész teste.*

*Bár a szavak parancsolóan hatnak, a kislány leül a székre, ám mivel ezúttal sem éri fel, maga alá húzza a lábait, s csöndben nekiáll a reggelijének. Nem áll fel, hogy hozzon magának egy párnát, ahogy tegnap délután, a nőtől kapta, ugyanis a férfi jelenlétében még nincs olyan nyugodt állapotban. Ettől függetlenül nem fél, így a tegnapi oxid kibocsájtás is elmarad.*
- Játszol velem jeggeli után? *kérdezi, csak hogy ne néma csöndben üljenek ott, bár túl sok reményt nem táplál a válaszhoz, tekintve a férfi tegnapi hangulatát, ám hangja ettől függetlenül még kedves, s bájos, hátha ez használ.*

[Ryan]

A férfit ugyan az sem érdekli, ha a kislány fejen állva ül a székre és úgy lát hozzá a reggelihez. Ahogy az sem, hogy épp mennyit eszik. Nem az Ő dolga és ha csak a lány nem szól segítségért, akkor nem is kap. Nem gondolatolvasó és nem is apuka, hogy tudja, mit is kéne csinálni. Bár Nuonak könnyű dolga lett volna, hisz mindegyik széken van párna, csak az egyik mellette lévőről el kellett volna vennie egyet. De hátha neki így kényelmes… A kérdésre felkapja a fejét és összevont szemöldökkel méregeti a kislányt.
- Játszhatunk… De akkor fel kell öltöznöd, mert azt a házban nem szabad. Ana haza jön és kitekeri a nyakam. * Mosolyodik el a férfi most először mikor a nő általi büntetésről beszél. Aztán megint eszik és közben már ki is találta, hogy mit fog játszani a kislány. Na de eszébe jutott Ryanek valami, amit át kell adnia a kislánynak.*
- A fotelban van egy táska… Asszonyom neked hozatta reggel. Van benne kabát, meleg ruha meg ilyen hajba való kütyük. Abból tudsz felvenni. S megkért, hogy mondjam meg a Te ruháid csak holnap száradnak be, mert ma lett elindítva. *DE azért közben eszik, iszik… Ő nem Ana, Őt nem érdekli az ilyesmi, ahogy a tele szájjal való beszéd is hidegen hagyja.*

*Csöndben majszolja a reggelijét, s bár ő sem az a nagyon kultúrával, s kifinomult táplálkozási módszerekkel megáldott kislány, akit a legtöbben szeretnének, azért mérföldekkel kevesebb kaját ejt ki a szájából, mint a férfi.*
- Mit fogunk játszani Jyan bácsi? *kérdezi, tudta alatt talán elindítva a folyamatot, amivel majd a halálba kergeti a férfit, s szemei felcsillannak a lehetőségre, hogy talán Ana nélkül is foglalkozik vele valaki. Már csak azért is, mert nem hitte volna, hogy a férfi bele fog menni a játszadozásba, ahogy azt sem, hogy ő ezt nem feltétlenül fogja élvezni.
Íriszei a táskára vándorolnak, s tudja, hogy így valószínűleg a pulóvere sincs kimosva, így kénytelen lesz azt is felvenni. Végül csak helyeslően bólint, s leteszi a villáját.*
- Hova tegyem a tányéjom? *kérdezi a férfitól, majd lábujjhegyen pipiskedve beteszi a tányérját a mosogatóba.*
- Mikoj megyünk játszani?