Anastasia Camilon háza

[Ryan]

- Majd meglátod… * Kacsint a lányra vigyorogva. Bizony a fejébe vette, hogy Ő most játszani fog a kislánnyal s fel is méri, hogy a kislánynak mekkora a keze. Lassan végez a reggelivel és megvárja, hogy a lány is végezzen.*
- Öltözz fel addig én összeszedem a játékokat. Aztán mehetünk is. Lehet, hogy kicsit sokáig tart, mert a többi bácsit ellenőriznem kell, de sietek vissza. A tányérod meg hagyd itt, majd elpakolják. * Bólint a férfi, és ha nincs több kérdés, akkor Ő távozik.*

Egy jó húsz perc múlva ér vissza, ahogy előkészített mindent és az embereit is ellenőrizte.*
- Nuo! Gyere! * S azzal a kislányt a hátsó kertbe vezeti végig az örökön keresztül akiknek fel sem tűnik a dolog. Legalábbis nem látni rajtuk és mivel Ryan jelen van, nem is foglalkoznak vele. Ha hátra érnek a földön egy kis fegyver található illetve egy gépezett ami lufikat lő fel. Anát is ezzel tanították. Felemelve a fegyvert a kislánynak adja, persze megmutatva, hogy hogyan kell fogni.*
- Ne félj Tőle… csak tű van benne. A gép lufikat fog kilőni és azt kell eltalálnod. Na mit szólsz? * Kérdi vigyorogva a kislány buksijától hisz mögötte áll, hogy az első pár lövésnél segítsen neki.*

*Egészen barátságos a férfi mosolya, s ez bejövős a kislánynak, ígyí, ha volt is valami rémképe a játékot illetően, az elillan, s mikor Ryan kijelenti, hogy összeszedi a játékokat, a lány felöltözik, ami abból áll, hogy felvesz egy pulóvert. Hozzá szokott a hideghez, s továbbra sem áll ínyére, hogy sok új ruhát sózzanak rá. Megszokta a szegénységet, s az éjjel azt is bebizonyította, hogy jobban is élvezi, mint újdonsült gazdagságát.*
- Megyek! *mondja lelkesen, s reflexszerűen fogja meg a férfi egyik ujját. Bár Ryan látszólag nem problémázik a fegyveresek miatt, ám a lányra ez már nem igaz. Bár oxidot nem bocsájt ki magából, a férfi érezheti, hogy a kislány nem teljesen nyugodt.*
- Biztos nem fogok vele bajt okozni. *kérdezi a fegyverre nézve, s egyelőre nem veszi át a férfitól, csak mikor megbizonyosdik, hogy nem tud vele kárt tenni. Kicsit fura számára a helyzet, nem felttétlenül erre gondolt, játszás alatt, de mivel látszólag a férfi nem fogja megverni, nem problémázik túlzottan. Lassan fogja csak meg a fegyvert, figyelve, hogy egyáltalán hogyan kell. Mikor már kellő tapasztalatot szerzett a fegyver megtartását illetően, egy újabb kérdést intéz a férfi felé, arcán látszólag boldog mosollyal a lufik miatt.*
- Mikoj jönnek a lufik?

[Ryan]

A kislány szavaira csak megingatta a fejét, nem érti, hogy miért akadékoskodik ennyit. Azt meg pláne nem, hogy mitől fél. Hisz itt van vagy mi és még segít is. Le sem tagadhatná ez a gyerek, hogy nő lesz belőle.*
- Nem Nuo… nem tudsz bajt okozni vele, ha csak nem magadra irányítod. * S mikor meggyőződött arról, hogy a lánynak semmi fenntartása nem maradt megmutatja neki.*
- Nézd csak… itt a markolaton van ez a gomb, a kisujjaddal eléred. Mikor zat megnyomod, jön is a lufi a gépből. * S a próba kedvéért egyszer meg is nyomja, de ezt hagyja elszállni a fellegekbe.*
- Na most, mind a két kezed tedd a fegyverre és koncentrálj a gépre. Ezek lassan jönnek. * S nem engedte el a kezét, mikor kész volt a kislány és megnyomta a gombot, csak irányította a kezét a lufi útján. De a ravaszt neki kellett meghúznia.*
- A következőt egyedül csinálod…

*Gyermeki lelkesedéssel nézi, ahogy a lufi elszáll a fellegekbe, spontán elfelejtkezve arról, hogy egy fegyver van a kezében. Szerencsére a férfi csak bemutatónak szánta az első léggömböt.*
*Nyelvét kicsit kidugva koncentrál, de kezeit Ryan irányítja, neki csak a ravaszt kell meghúznia, amit nem is rest megtenni, aminek következménye, hogy a tű bőven elkerüli a lufit.*
*Mikor azonban már egyedül kell csinálnia, jobban koncentrál, nyelve egy kicsit jobban kijön, s mint a profik, koncentrál. Csupán csak a kellő türelme, s a reflexe nincs meg. Végül isméti elsüti a fegyvert, s a visszaható erő következményeként azzal a lendülettel fenékre is huppan a füvön.*
*nem sír fel, meg sem fordul a fejében, azért ennyire nem gyenge, de a meglepettségtől egy pillanatig pislogni sem tud. Nagy nehezen feláll, nem is gondolva arra, hogy esetleg letegye a fegyvert, s akkor könnyebben menne.*

[Ryan]

*Elengedte a kislány kezét, hogy a következőt valóban egyedül tegye meg. De nem akart hátralépni, azonban mégis megtette, hisz… nos, akármiért is, de hátralépett. Elbambult és nem látta, hogy a kislány elesik. Meg, nem is számított rá hisz ez egy apróság. Olyan mintha csak egy játék lenne, hisz az is volt. Csak színes golyók helyett ebbe tűk voltak.*
- Jól vagy? * Ugrott nyomban vissza a kislányhoz, ahogy meglátta, hogy hogyan akar felállni a vér is meghűlt benne. Oké, csak tűk. De ha a kislány magába lővi ilyen közelről akkor súlyos károkat is okozhat. Pláne, ha a mellkasa felé irányítja. Keze azonnal a kislányéra simult és kivette belőle a fegyvert.*
- Add ide Nuo… * Szólt a parancs és ha nem adta a kislány akkor tényleg elvette Tőle.*
- Ülj le egy kicsit. * Szólt és Ő maga is leült a kislánnyal a szemben.*
- Beszélgessünk kicsit… ez egy jó játék, de nagyon veszélyes. Ebben csak tű van, ez igaz és nagy távolságból nem tudsz kárt okozni. DE nem szabad soha magadra irányítanod. Még akkor sem mikor üres. A lufik lassan jönnek és lebegnek, nem tűnnek el. Mindig várd ki a megfelelő pillanatot.

*Meglepetten huppan le a fenekére, majd próbál meg felállni, de a férfi megállítja, s a fegyvert is elveszi tőle, majd a földre parancsolja a kislányt, aki szófogadóan vissza is huppan a fenekére.*
- Jól vagyok. Csak meglepett. *mondja, kicsit elvörösödve, inkább a földnek címezve szavait, mint a férfinak.* Éjtem. *mondja végül, immár Ryanra nézve, s ismét feláll, hogy megpróbálkozzon a lufi módszeres eltüntetésével. Már ha visszakapja a fegyvert. Kisujjával megnyomja a gombot, s a lufi elő is kerül, s azon nyomban utat talál a fellegekbe. Gondosan céloz, nyelvével bemérve a léggömböt, majd meghúzza a ravaszt, s ezúttal már a két lábán állva nézi, ahogy a tű elkerüli a lufit, ám ezúttal már lényegesen közelebb. Mondjuk méteres luft után elvárható néminemű javulás.*
Ha Ryan nem veszi ki a kezéből, akkor harmadszorra is célozni kezd, s most még tovább irányítgatja nyelvével a kezét, majd meghúzza a ravaszt, s a lufi szétdurranva a földre kerül.*
- Ügyes vagyok? *kérdezi, mosolyogva, csillogó zöld szemekkel.*

[Ryan]

*Ryan nem veszi el a fegyvert, ha a kislány nem csinál olyat amit nem szabadna. Mint például hadonászik, maga felé irányítja vagy ilyesmi. Így aztán mögötte áll és csendesen, kihegyezett figyelemmel várja, hogy mit hozz össze a leányzó.*
- Majd nem… * Szól le és mintha egy kis mosoly bujkálna a hangjában. De az arcán nem látszik semmi. Aztán már csak figyeli, ahogy a kislány eltalálja a következőt. Ami szét is pukkan. Pislog párat és ahogy a lány ránéz ezúttal el is mosolyodik. Miközben lehajol a kislányhoz.*
- Hát… ügyesebb vagy, mint Anastasia. Neki nem sikerült sokadikra sem, nem még ilyen hamar. Ő aztán nagyon ügyetlen. Na lőj még egy párat aztán előveszünk valami komolyabb játékot. * Kacsint a lányra, ahogy megborzolja a haját és vissza emelkedve várja, hogy a kislány mégis, hogyan dönt.*

*A fegyver a kezében marad, s Ryan is csak a második lövése után szólal meg. Végül a harmadik lövése célba talál, s könnyedén átsuhan a léggömbön, ami aztán a földre hull. Megjelenik mellette a férfi arca, mely ezúttal mosolyog is, olyat produkálva, amit az elmúlt 1 napban nem sokszor, a lány jelenlétében, amit Nuo hasonló arcmimikával viszonoz.*
*Újra céloz, majd rájön, hogy először a lufit kéne ismét elővarázsolni, s kicsit leengedi, hogy meg tudja nyomni a gombot, s mikor a léggömb ismét felszáll, célzásba veszi, s lelkesedésében, hogy az előbbit eltalálta, megszégyenítő gyorsasággal, s ezzel közel egyező mértékben mellé is lövi a tűt, ami fütyülve húz el célja mellett. Rá sem mer nézni a férfira, csak hallgatja, hogyha esetleg tanácsokat, vagy leszidásra készülne, majd céloz, s több, mint 10 másodperc múlva, ismét meghúzza a ravaszt, s talán a kezdők szerencséje áll mellé, talán csak a vérében van a lövészet, de a lufi ismét a földre hull, s a lány vigyorogva ismét a férfira néz, ezúttal a föld felé tartva a fegyvert.*
- Meguntam. Mit játszunk még? *mondja, egészen nyíltra sikerült hangsúllyal, kíváncsian nézve Ryanra.*

[Ryan]

*Csak unottan, de mégis némi lelkesedéssel nézi, ahogy a kislány lő. Unja, de egyszerre érzi azt is, hogy sikerrel járt. Bár röhej, hogy egy 10 év körüli kölyökkel többre megy mint egy 65 éves nővel. Na de mindegy, hisz jött a sokk. A kislány megunta. Ezt meglehet unni? Bár a lufikat Én is unnám hisz lassú célpont. *
- Add ide. * Kéri el a fegyvert és markolat felé nyúl, hogy ha már ilyen ügyesen lefelé tartja, nehogy meggondolja magát a kislány és felé irányítsa.*
- Most pedig harcosat fogunk játszani. Te nekem támadsz én meg kivédem. Te megfigyeled, hogy hogyan csinálom és utána cserélünk. Na mit szólsz? * Kérdi, és már hátrál is pár lépést miután letette a fegyvert a fűbe, hogy ne legyen semmi probléma belőle. Ahogy meghátrált térdeit kissé befogyassza. És int a lánynak, hogy jöhet. *

*Nem látja a férfi arcát, de talán jobb is így. Nem biztos, hogy gyermeki lelkesedésének jót tenne az, hogyha látná a némi lelkesedést, de ugyanakkor unottságot sugárzó arcot. Ami pedig azt a gondolatát illeti, hogy vele többre megy, mint Ana-val, a körkülönbség ellenére is, sajnos nem reagálhat, lévén nem gondolatolvasó, ám tettekkel egészen jól kifejezheti, nem sokkal később.
Mosolyog, de gondolkodás nélkül átadja a fegyvert. Bár poénos volt a lufikat lövöldözni, azonban a fegyverek világa nem tartozik azok közé, amiket a lány úgy feltűnően élvezne. Bár arcáról, a legtöbb esetben, csak másodpercekre lehet eltüntetni a mosolyt, nem is tudja, mikor érezte magát felhőtlenül boldognak.
Meg sem várja, hogy Ryan befejezze a mondatát, gyermeki mivoltát meghazudtolás nélkül úszik egy boldog mosoly a vonásaira, s gondolkodás nélkül ront neki a férfinak, amit ő minden bizonnyal messze nem hívnak szakszerű lerohanásnak, s igazság szerint a kislány sem, lévén, hogy az ellenfélnek való nekirohanás, fejjel, illetve az ezután, illetve a fejelés közbeni emberi megmászás a legtöbb mesében sem szakszerű támadás, azonban a kislány egy visítás keretében annak érzi, s ez neki bőven elég. Nyilván nem sikerül teljesen meglepnie a férfit, elvégre ez a mindennapi feladatához tartozik, de azért lelkesen próbálja a földre teríteni Ryant, apró kezeivel, s lábaival, valószínűleg nem sok fájdalmat okozva a férfinak.

[Ryan]

*Összevont tekintettel nézi, ahogy a lány neki rohan. Fejjel előre… hát oké, ezt még hagyta. Legalább megtudja, hogy milyen erőben van a kislány, na de a mászáskísérletére csak megfogta a karjait és egy viszonylag gyengéd mozdulattal a földre helyezte és a mellkasára téve a kezét ott tartotta, de ajkain mosoly bujkált, így nem érezhette támadásnak.*
- Nuo… figyelmesebben. A lábaimon állok, próbáld azokat. Hasznosabb, mint ölelkezni… * Kacsintott a lányra, fel sem fogva, hogy Ő talán nem épp úgy értékeli ezt mint saját maga, vagy egy nagyobb ember tenné. Utána hátrált pár lépést, hogy a kislány újra megpróbálja.*
- Na gyere… * Int felé és ismét berogyassa a térdeit, hogy stabilan álljon. *

*Megrohamozza a férfit, fejjel előre, majd lelkesen megmássza őt, legalábbis megpróbálja, de Ryan nem abból a fából faragták, hogy az ilyet értékelje, mint Nuo, így aztán egy gyengéd mozdulat kíséretében a földre kényszerítette, s kezével ott is tartotta, így a kislány felkelni sem tudott. Mikor felhangzik a férfi szava, s keze is lekerül a mellkasáról, ülő helyzetbe tornázza magát, s onnan válaszol.*
- Én lány vagyok, nem harcolok. *mondja, teljesen komolynak szánt hangon, amit csak a mosoly csúfít el, de véleményétől nem tér el.*
- Mit szólnál valami kojombeli játékhoz? Tudsz bújócskázni?

[Ryan]

*A kislány nem támadt, hanem csak üldögélt. Kérdőn vonta fel a szemöldökét a férfi, hisz nem tudta mire vélni az ellenállást. Azonban már jött is a válasz, hogy mi is a probléma. Na erre már nem tudta visszafojtani a nevetését és leült Ő maga is.*
- Nuo ez nem igaz. A lányoknak ugyan úgy kell tudniuk harcolni, mint a fiuknak. Sőt, nekik néha több szükségük is van rá, mint a magamfajtáknak. Így nem árt, ha tudsz harcolni. De ez csak játék Nuo… Egy igazi harc nem ilyen. *Világított rá a tényekre, amit a kislány aligha fogott föl vagy értett meg. De hát, ha valami érdekli, úgy is kérdez.*
- Bújócskázni? Én csak ilyen játékokat ismerek, és nem bújhatok el… mindig szem előtt kell tartanom Téged és a környezetem is. Ahogy az embereimre is figyelnem kell. De mit szólnál, ha bemennénk és bekapcsolnám neked a tv-t. Azzal tegnap is jól elvoltál…

*Magabiztosan leül, lévén, tudja, ő nem akar harcolni, s bármit is mondjon a férfi, a harc, s verekedés, az férfi dolog, s neki sincs hozzá túl sok kedve. Így aztán szó nélkül hadja az okítást, mit a férfi neki intéz, s mikor Ryan kijelenti, hogy a bújócska nem jó, mert neki az őrökre kell figyelnie, szomorúan lebiggyeszti ajkait, de elfogadja, s kivételesen nem kezd a férfi módszeres kiborításába egy amolyan gyerekes hisztivel.*
- Jendben. *mondja végül a tv-zésre.*

[Ryan]
*Rannek igazán örömére szolgált, hogy a kislány a tévézés mellett döntött. A szavaira nem reagál és ahhoz, amihez a férfiért azt meg férfias dolognak tartja. Na szépen vagyunk, mintha harcolni csak férfiak tudnának. De akár hogy is, feláll és a kislány kezét megfogva visszavezeti a házba s meg sem áll a nappaliig, ahol aztán újra keres egy mese csatornát.*
- Én megyek a dolgomra, ha valami kell, akkor csak szólj a néninek. *Kócolja össze a lány haját és már ott sincs. Talán csak ebédnél látni, mire mindig bejön. Még akkor is ha nem… Az ég óvja a szakácsok haragjától azt az embert aki nem eszik…

*** Este ***

Hát a nagy igyekezek haza csak addig tartott még be nem értem a munkába. Ahogy belevetettem magam, már azt is elfelejtettem, hogy hány éves vagyok nem még azt, hogy otthon vár valaki. Pff… engem… jó vicc. S így kissé fáradtan és nagy sóhaj közepette üdvözöltem magam itthon. Kabát a fogasra, cipő le és már mentem is a konyhába, a jól megérdemelt kávémért és persze egy ilyen nap után rám fért egy szál cigi is. A dossziém a pultra tettem és mintha mi sem volna természetesebb, míg jött a kávé lehuppantam az egyik székre. Karomat az asztalra fektettem arra pedig előre a fejem. Fáradt voltam és leginkább fájtak a szemeim az egésznapi olvasástól és még éhes is. Remek kombináció.

*Csendesen beül a fotel elé, tanulva tegnapi hibájából, ezúttal már rendszerinti módszerrel kihagyva a szenvedést, amit a szék, s éjjel az ágy okozott neki. Ryan kapcsol neki mesét, s mint valami úrihölgy, egész nap csöndben elvan, csak akkor látni, mikor gyomra jelez, s végül a konyhában köt ki. Ám nem időzik ott sokat. Bár nem habzsol, egyedül még azért nem érzi biztonságban magát, ezért igyekszik minél rövidebbre fogni az étkezését, s aztán ismét visszaül a fotel elé, s legközelebb csak este kel fel. Óvatosan lépdel a konyháig, ám Ryanal ellentétben, ezúttal nem rohamozza meg a nőt, csak csendben megszólítja az ajtóban állva.*
- Szia.

*A lépteket meg sem hallottam, de ez nem újdonság. Ilyenkor még azt sem vettem volna észre, ha átcipelnek az ágyamba. Na de valami azonban mégis fel kelltette az érdeklődésem. Az a vékonyka hang, aki üdvözölt. Fejem hirtelen felkaptam és először kétkedve néztem a lányra, aztán leesett, hogy kicsoda is Ő. Így az helyett, hogy számon kértem volna, hogy mit keres itt csak elmosolyodtam és biccentettem felé.*
- Szia Nuo… * S kezeim előre nyúltak felé és magamhoz hívtam. Ha pedig jött akkor egy puszit nyomtam az arcára és az ölembe ültettem.*
- … ne haragudj, hogy nem jöttem korábban. Csak sok volt a munka és… szóval eddig nem várt itthon senki Ryanen kívül. * Adtam a tudtára, hogy bizony elfelejtkeztem róla. Aztán a fene se tudja, hogy miért de lágyan simogattam a karját ahogy adtam egy puszit az arcára.*
- Vacsoráztál már? * Kérdeztem mosolyogva. Így fáradtan valahogy nem tudom… olyan természetesek voltak ezek a tettek, szavak és a jól eső érzés, hogy a kezeimben tarthatom.*
- Reggel akartam kérdezni, de ha azért aludtál a földön, mert ott biztonságosabb volt, akkor aludhatsz mellettem is, míg megszokod. S így nem fogsz félni… Mit szólsz hozzá? * Kérdeztem egy fáradt mosollyal az ajkaimon. *

*Ijesztően magabizonytalan hangon szólal meg, hogy utána magán érezze a nő nem feltétlenül szívmelengető pillantását, ám végül a nő int, s lábai meg is indulnak az Ana melletti szék felé, hogy felmásszon rá, ám a nő az ölébe ülteti, s az üdvözlő puszi után a kislány sem ellenkezik a helyét illetően, s ő is ad a nőnek egy cuppanós puszit, arcán a megszokott mosollyal.*
*Türelmesen vár, míg a nő kifogy a szuszból, hogy elujságolhassa, hogy két lufit is eltalált a tűkkel.*
- Még nem. Mesét néztem! *mondja, s fejéből azzal a lendülettel, ha nem is hosszú időre, de kiröppen, vagy legalábbis hátrébb sorolódik a fontossági sorrendben a lufik lövöldözése, s a férfi módszeres „beárulása”*
- Jégóta a földön alszom. *mondja halkan.* Azt szoktam meg, és nekem fuja az ágy. *mondja, félig meddig megkerülve mind a két választ, bár tény, hogy a nő mellett alvást nem megkerülne, hanem kihagyta. Az utcán hallotta, hogy az emberek egymással alszanak, s ha nagyon koncentrálna, talán emlékeiben is találna olyan alkalmat, mikor anyjáék együtt aludtak, s nem akar zavarni.*

- Hmm… pedig már késő van. Már rég ágyban lenne a helyed. Na de akkor csinálok valamit enni… * Mosolyogtam a kicsire és bár jelét nem adtam csak egy halvány mosollyal de a puszija az jól esett. ~ Bár csak itt lenne Jimmy is… Na persze… akkor csak még jobban elfáradnék.~ A gondolatra már vigyorogtam mikor felálltam a kislánnyal a kezemben és a hűtőhöz mentem.*
- Na lássuk csak… mit szeretnél enni? * Kérdeztem és közben én már magamévá is tettem egy joghurtot. Nekem az bőven elég lesz vacsorára.*
- Szendvics? *Kérdeztem, hisz azért abban bíztam, hogy a kislány ebédelt és nem tartottam valószínűnek, hogy megint főtt kaját enne.*
- Nuo ez nem válasz… Szeretnél mellettem aludni vagy sem? Persze nem mindig aludhatsz velem, mert majd jön a barátom. De Ő keveset van itthon… vagyis itt. *Hangom nyugodt volt és még barátságos is, de nem válaszolt. Ezt pedig nem szerettem.*

*Észre sem vette, hogy elrohant az idő, azt hitte még csak este van, s nem „kell” feküdnie. Nem mintha az utóbbi években konkrét idő lett volna megszabva arra, hogy mikor lőtte fel magának a pizsamát, amije nem volt, de késő este előtt általában mindig elaludt.*
- Jó lesz. *mondja ki az igent a szendvicsre, bőszen kapaszkodva a nő nyakában s derekába, miközben Ana kivesz egy teljes joghurtot, s valószínűleg neki a szükséges ételeket.*
- S ha megint a sajokban kötök ki? És te dolgozol. *mondja, lényegében válaszolva a nő kérdésére, természetesnek véve, hogy odamondta azt is, hogy: S ahhoz nem árt, ha kipihent vagy, s nem egy gyerek után rohangálsz egész éjszaka. Nem merné ugyanis garantálni, hogy attól, hogy a nővel alszik, még nem fog lemászni a sarokba.*

*A joghurtom mellé még vettem ki sajtkrémet, felvágotatt meg némi zöldséget. Ezeket a pultra pakoltam és a szekrényből vettem ki egy szelet kenyeret.*
- Egyet kérsz vagy kettőt? * Kérdeztem mosolyogva és ha kettő volt a válasz akkor tettem mellé mégegyet.*
- Nézd átölelek és ha úgy is megszöksz, akkor majd ha felébredek visszaraklak. *Azért közben szorgalmasan járt a kezem, vagyis csak az egyik és elég furcsán készítettem Nuo vacsiját. Nos, látszott rajta, hogy még nem próbáltam meg fél kézzel kaját készíteni. Meg is untam hamar s Nuo már a pulton ül, hogy szabad legyen, mind a két kezem s ezzel megakadályozzam azt, hogy csak reggelre legyen kész a vacsora.*
- Igen, dolgozom. De nyugi… ha el alszok akkor egy bomba sem kelt ki az ágyból. * Illetve a párom, de Ő jobb mint egy bomba. De ezt már nem kötöttem a kicsi a orrára. Mikor végez a kajával Nuot újra megfogtam és visszavittem az asztalhoz. Ott leültettem és elé raktam a tányérját.*
- Jó étvágyat. *Aztán vissza is mentem, hogy kiöntsem a kávémat és azzal térhessek vissza, na meg persze egy kanállal a joghurthoz s neki is láttam.*

-Egyet! Ettem délután! *mondja, mintha a két dolog összefüggne. Ami a kislány felfogásában így is van. Megszokta, hogy nem minden nap evett, s akkor sem rendesen, s általában nem is meleg kaját, de még csak nem is rendeset. Volt, hogy napokig csak egy almát evett.*
- Jendben. *mondja mosolyogva, beleegyezve abba, hogy a nő valószínűleg nem fog aludni éjszaka. Élvezettel nézi, ahogy a nő szenved, s végül le is teszik a pultra, míg elkészül a szendvicse. Aztán visszacsimpaszkodik Ana-ra, s legközelebb már csak az asztalnál engedi el ismét, hogy vacsorájának szentelhesse figyelmét, s lassan neki is kezd a szendvicsnek, apró falatokban pusztítva el.
- Jendben, akkoj ma melletted alszom. *mondja mosolyogva.*
- Jó étvágyat!

*Nos… még nem tudtam, hogy hogyan is oldjuk meg. De elég nagy az ágyam, szóval probléma nem lesz. Vagyis…*
- Nuo… viszont az Én szobámba be kell kapcsolni a riasztót, van ott is fürdő, de a szobából nem tudsz kijönni csak ha felkeltesz. *Szólaltam meg, miután megettem a joghurtom és már kényelmesen hátradőlve kezdtem el kavargatni a kávémat.*
- Te mi jót csináltál ma? * Kérdeztem meg, hogy ne csendbe üljünk az asztalnál. Bár meg kell hagyni, hogy már megszoktam a csendet és jól is esett végre. De talán a lánynak nem erre volt szüksége. Apropó szükségletek…*
- Ma nem tudtam utána nézni a szüleidnek. Sok volt a munka, és ha megteszem, még mindig bent ülnék és várnám az anyagot. De ne aggódj, betartom az ígéretem és megkeresem. * Mosolyogtam a kislányra. Bár Én magam is tartottam attól, hogy mit fogok találni. DE az ígéret az ígéret és bármit is találjak Nuonak joga van tudni az igazságot. Még akkor is ha ilyen piszok fiatal és talán… Nem, muszáj megkeresnem és elmondanom azt, amit találtam. * *

- Félnek, hogy elszöksz? *kérdezi nevetve, a nőre emelve íriszeit.* Vagy szoktál sétálni, s akkor a bácsik idegesek?
- Képzeld, Jyan bácsi megtanított lőni. Lelőttem két lufit is. Ügyes vagyok? *kérdezi, belelkesedve.* Aztán hajcoltunk, de nem engedte, hogy felmásszak rá, és bújócskázni sem akajt velem, pedig ajanyos voltam ma. Aztán mesét néztem, míg ő a bácsikat figyelte. *mondja, lelkesen darálva, mai napi teendőit, s ezzel párhuzamosan a vacsorájának is nekiáll, ám a férfival ellentétben, ő mellőzi az étkezés és a beszéd együttes felvonultatását.*
- Nem baj, én jáéjek. *mondja, tudva, hogy a nőnek a szülei keresésén kívül is van elég elfoglaltsága, s nem feltétlenül az az első napirendi pontja az életében, hogy Nuo szülei után kutasson. Örülne, ha kiderülne, hogy szülei élnek, s hazamehetne hozzájuk, ugyanakkor fél is a lehetséges jövőtől.*

- Hát… mivel múltkor kiszöktem, így igen, ettől is. * Na igen, azóta kaptam kamerákat a házba. Pedig ezt soha nem engedtem meg, a házam belseje tökéletesen mentes volt minden ilyesmitől. De hát… egyszer csak megkegyelmez Ryan és végre kiviszi innen ezeket.*
- De inkább attól félnek, hogy bejön valaki és bánt minket. * Osztottam meg az igazságot. Ha a szobám lezár, onnan csak én tudom kinyitni és csak is belülről. Aztán már hallgattam a kislányt és az első mondatánál már is megakadt a kávé a torkomon és köhögve néztem rá.*
- Hogy mit csinált Ryan? * Kérdeztem megdöbbenve. Azzal, hogy birkóztam semmi bajom nem volt hisz a lány épp. De lőni? Egy gyereket?*
- Nos… minden bizonnyal megdicsért Ő is. * Helyeseltem, hisz azért nem akartam elvenni az örömét, de Ryannel ezért még számolok. Hogy a fenébe lehetett annyi esze, hogy egy kislány kezébe fegyvert adjon? NA de folytattam a kávém és vártam, hogy a kislány végezzen a vacsival. Aztán alvás… már így is hulla vagyok. *
- Tetszettek a ruhák?