Argus Magánnyomozó-iroda

A poharamat kerestem. Sehol sem találtam, már vagy tíz perce. De hát... Ja, ez végül is érthető. Nem is volt poharam. Ebből az következik, hogy az az üres vodkás üveg, ami előttem állt az asztalon, pohár nélkül ürült ki. És a másik üveg háromnegyede sem poharakba vándorolt. De vajon miért érzem ilyen fontosnak a pohár kérdését?
Hallottam, hogy a szomszéd házban valaki énekelt a zuhany alatt. akkor tehát a spéci hallásom is bekapcsolt. Érdekes... Bár, egész szépen énekel. Aztán hallottam annak a kölyöknek a hangját is, aki a minap itt járt. Nocsak... Hát tényleg visszajött. Vajon tényleg hozott egy olyan telefonost? Nem... Tele... Telepatikust? Vagy valami ilyesmit...
- Gyertek csak... Hikk! Be. Hoztatok... Vodkát? Kicsit elfogyózott...

- Okés, 5 méter. - bólintottam kissé csalódottan, mert így már tuti be kell jönnie velem, de hát a trükk attól még beválhat. - És ne izgulj, abban biztos vagyok, hogy utánunk nézett, de kétlem, hogy minden kölyköt nyilvántartásba vett volna, aki nekem dolgozik. - vigyorogtam a srácra. - És fejezd már be ezt az állandó lelépési kényszert, mindjárt túl vagy rajta és mehetsz amerre akarsz. - néztem rá kicsit morózusan. - Csak tedd a dolgod. - azzal mellőzve a kopogtatást lendültem be az ajtón a nyomomban a srácokkal, majd azonnal meg is torpantam, ahogy a fickó keresztben álló szemeit megláttam és megcsapott a tömény pia szag.
- Atyavilág srácok! Ezt hulla részeg! - szólaltam meg hangosan és nem tudtam, hogy ez most jó nekünk vagy sem. - Így is tudsz vele valamit kezdeni? - kérdeztem Luke-t.
Közelebb mentem a magánkopóhoz és kicsit megráztam.
- Hé hombre! Kapsz piát, ha kicsit kedves vagy hozzánk és válaszolsz pár kérdésünkre, rendben? Ragyás, hozz valahonnan egy üveg vodkát. - adtam ki az ukázt, majd Matt felé fordultam vissza. - Emlékszel a raktárra, amit felrepítettél a levegőbe? Szép kis tűzijáték volt. - veregettem meg a vállát. - Biztos a megbízód is gratulált volna, ha látja, nem igaz? Vagy látta? - kezdtem bele, miközben figyelmeztetőleg néztem Luke-ra hogy vesse be magát.

-Lelépési kényszer - ismétli meg, csöppet morcosan - tudod mit, ha ennek vége, nézz be hozzánk az Orion űrbázisra. Kíváncsi vagyok te meddig élveznéd a vendégszeretetünket, mielőtt kijönne rajtad az "űrkór".
~Komolyan...mintha díszvendég lennék, és nem túsz. Mégis mit várnak tőlem, akció után írjam alá a gipszüket?~
Paul és emberei után lépked be az irodába, cseppet bátortalanul. Kialvatlansága miatt annyira rossz a közérzete, hogy már kijavítani sincs kedve, hogy nála nincs olyan, hogy "aktiválja a képességét", inkább csak közelebb sétál a magánnyomozóhoz.
-Azt hiszem bejössz neki - szól a bandavezérnek pimaszul, majd Matt felé fordul, és megpróbál csak az ő gondolataira figyelni. Annyira nincs nehéz dolga, csupán arra a hangra kell koncentrálni, ami nem panaszkodik megállás nélkül a bűz miatt.
~Hombre? Sosem fogom megszokni ezeket a marslakókat...~

Hé, na! Miért viselkedik úgy velem ez a szemtelen kölyök, mintha totál részeg lennék? Na, nehogy már itt rázogass engem... Hess innen a fenébe! És mi ez a zaj? Ja, hogy a robotkezemmel löktem el magamtól? Hiop... Kár azért a szekrényért...
- Tűzijáték? Itt a Marson nincs tűzijáték, te ostoba... Hikk... Túl alacsony a kupola, odakint meg nem égne szépen, mert nincs rendes légkör...
Megbízó? Egy csomó megbízóm volt már... Nagyon sok... Összemosódó arcok...
- Hámittudomén... Biztos örült neki, ha tűzijátékot látott...
A vodka szóra felkaptam a fejem.
- Oké, srácok - egyenesedtem fel - Az jöhet. Még a végén kiderül, hogy nem is vagytok olyan rossz fiúk... De te szöszke, minek nem mászol ki abból a szekrényből? Valahogy eltört...

A következő amire emlékszem, hogy egy iszonyú ütéstől egyszerűen elemelkedem a földről és a sarokban lévő szekrényajtót magammal sodorva, annak belsejében landolok. Aztán pár perc kiesik a dolgok menetéből, majd fokozatosan térnek vissza a hangok és a szobában kialakult csendélet.
Azt hiszem kicsit elöntötte az agyamat a düh, de mire kikecmeregtem némi segítséggel a romok közül és nagyjából rendbe szedtem magam, addigra némileg lehiggadtam.
Ha most nekiesek azzal nem valószínű, hogy sok mindent elérek, hiszen annyira részeg, hogy talán a fájdalmat sem érzi. Viszont azzal a kezével vigyázni kell, mert implant.
- Ne aggódj Matt. – igyekeztem magnyugtatóan beszélni hozzá. – Jól vagyok és mindjárt itt lesz a piád is, de addig is beszélgessünk! Miért nem ülsz le? – toltam alá egy széket, én meg az asztal szélére ültem. – Szóval a tűzijátéknál tartottunk. – kezdtem előröl. – Arról, amit te csináltál egy robbantással a gyárnegyedben. Így már rémlék? És amit egy gyönyörű nő kedvéért tettél meg, akinek volt egy farkasa, ugye? – szuggeráltam, hogy csak rám nézzen és közben lelkesen mosolyogva bólogattam hozzá.
Közben megérkezett Ragyás az itallal, amit ki is bontottam és felmutattam neki.
- Egy válasz, egy korty.

Rémülten ugrik hátra, mint egy nyuszi, aki mellett hirtelen kapcsolnak be egy csutkára tekert erősítőt, ami Heavy Metalt bömböltet magából, mikor Paul átszáll a fél szobán, és összetör néhány bútort, amit amúgy is ideje lenne kidobni szerény véleménye szerint. A falhoz lapulva figyeli, mi lesz ebből, de aztán mikor már tud zihálás nélkül is levegőt venni, visszasétál Matt mellé(szigorúan kartávolságon kívül - és újra koncentrálni kezd.
~Lássuk csak, eddig sikerült megtudnom, hogy a fickó tényleg magánnyomozó, vagy csak imád másokat követni, elment a kedvem egy életre az alkoholtól, főleg a sörtől, és tudok pár helyet a Marson, ahova anya testőreivel sem tenném be a lábam, de még házhoz szállításra sem rendelek onnan, ha kedvesek nekem a beleim. Ó, és a robbantós dumával sem túlzott, tényleg volt egy pár...szerencsétlen rágcsáló.~
Paul-nak jóval tömörebben, mindössze egy fejrázással jelzi a nagy semmit amit talált, aztán Ragyásra mutat, és rákacsint, jelezve, hogy ő is bejön Matt-nek.

Én nem aggódtam, hogy a szöszke jól van-e vagy sem. Minek aggódtam volna? Haragudtam rá, mert összetörte a szekrényemet.
A gyárnegyed? Ja, hát ott jártam nemrég... Meg ki is? Ő azt mondta, Light is... Ja, ő is volt a gyárnegyedben. De ezt a tűzijáték dolgot akkor sem értem...
A farkas... Igen, hogy is hívták? Ja igen, Shiva... De ezt nem fogom neki elárulni.
- Az... Az egy metamr... Meta... Morf volt. Nem igazi farkas... - ezt a hazugságot már korábban kitaláltam, így most elő is adhattam... De valahogy még én sem éreztem meggyőzőnek.
Gyönyörű nő... Nem! Ő... Ő csak egy nő a sok közül, akivel dolgom volt, és ehhez igazán senkinek semmi köze, mert hát nincs is közünk nekünk se... És...
Teljesen összezavarodtam. Tudtam, hogy van egy információ, aminek a birtokában vagyok, vagy legalábbis egy sejtés, ami, ha most eszembe jutna, nagyon sokat segítene. De semmi sem jutott eszembe... Vagyis... Morgana... Morgana egy telepata, aki... Aki... Egy telepata... Telepata! Eredetileg azokat hívták így, akik beleláttak mások fejébe!
Gyanakodva néztem az irodámban lévőkre. Bármelyik képes lehet erre. Vajon mennyit árultam el máris?
Nagy nehezen felegyenesedtem, és imbolyogva az ajtóra mutattam.
- Kifelé mindenki! Most!

Azt azért örömmel láttam, hogy Luke, bár kicsit összetojta magát a férfi és az én bemutatómon, azért hamar összeszedte magát és újból ráhangolódott a nyomozó agytekervényeire.
Most nagyon igyekeztem, hogy valami használhatót csikarjak ki belőle, mert, ha még én is elkezdem itatni, akkor azt hiszem már hamar ki fog dőlni, az össze-vissza szavaiból és el-elrévedő tekintetéből kiindulva.
- Metamorf? És farkas alakban látogatott meg? - kezdett felfelé görbülni a szám, hiszen ez azt jelentette, hogy valószínűleg elértem a célomat. A szemem a telepata srácra ugrott és, ha kaptam tőle jelzést, hogy sikerrel járt, akkor máris nem háborodtam fel a barátságtalan kiutasításon. Ha ez viszont még kevésnek bizonyult, azért még igyekeztem próbálkozni.
- Most miért kapod fel a vizet? Nézd itt a vodkád, húzd csak meg az üveget, jó haver vagy: - nyomtam a kezébe az üveget. - De ez a farkasos lány nagyon bejöhetett neked, igaz? És ez az utolsó kérdésem, és már megyünk is. - álltam fel és hátráltam pár lépést, így kevésbé érezhette fenyegetve esetleg magát és ezzel talán serkentettem a gondolatait is.
Ha ez még segített, akkor vigyorogva intettem, hogy mindenki húzzon kifelé.
- Nagyon köszi a segítséget. - szóltam még hozzá. - És én még igyekeznék sok mindent elintézni az elkövetkezendő pár napban pajti. - adtam egy jótanácsot.

[A karakter fizikailag nincs jelen, rohamosan fejlődő, és mindeddig mindenki előtt titkos telepatikus képességei révén tesz mindössze kirándulást Matt Kyle fejében. Képes látni, érzékelni és nagyon alapfokon irányítani]

Gondolom fáj a fejem... Meg az is, amibe csöppentem. Csak egy rántás éreztem, mintha valaki elhívott volna. Csakhogy mindezt egy látomás közben. Ahogy én becsöppentem, valaki ki. Matt irodája... Az a kölyök nem az egyik tanácstag fia? Vajon hallasz? Matt? Csak egy hang vagyok, ha nem hallasz kár is itt lennem. Próbálj nem gondolkodni... Én meg megpróbálok beszélgetni itt... Azt hiszem megnyitottam Matt elméjét.
-Nocsak-nocsak, anyukád nem mondta, hogy illetlenség az ilyesmi?

~LIGHT? Mármint Jason Light??? Igen...ő az...na jó, kissé zavaros, mi köze van neki ehhez, és nem is fontos. Sosem voltam nagy hazafi, vagy olyan, aki nem tartja baromságnak ezt az egész "külön faj vagyunk, mert csak" dolgot, de kizárt, hogy eláruljam, hogy az elnöknek van valami köze egy ilyen alakhoz. Ez a farkaslány úgyis jobban izgatja őt.~
Bólint Paul-nak, hogy ő részéről eleget hallott már bőven, és mellesleg a szagtól is kezd kissé becsípni, szóval ő már menne, ha lehet, de ha netán ebből csak az megy át, hogy menne, neki már az is bőven elég.
~Mia a...~
Hirtelen Matt felé kapja a fejét, amikor meghall egy sokkalta szexibb hangot a férfi fejéből, mint ami indokolt lenne egy ilyen poszterektől arra, hogy mitől féltik az anyák a lányaikat. Egy ideig némán pislog, aztán behunyja a szemeit, és koncentrálni kezd.
~Ő...helló...hallasz engem?~
Soha életében nem sikerült neki még a gondolatátvitel, de azért megpróbálja, biztos ami biztos.
~Igen, én vagyok az akire gondolsz...és nem épp önszántamból vagyok itt. Nem tudom, mi folyik itt, de már fáj tőle a fejem.~
Aztán megrázza magát, és kifelé indul, ha senkinek nincs kifogása.
~Mit tegyek?~

-... illetlenség az ilyesmi?
Mi a jó franc ez? Ezt nem én mondtam! Ez... Ez meg mi?
Hé... Morgana... Hallak! Itt vagyok! Itt... Segíts! Valamelyik kölyök telepata, és...
Aztán Morgana tudásának egy csöppnyi része vége átszivárgott ködös elmémbe, és legalább azt megtudtam, ki a gondolatolvasó. Utána kezdett egészen olyan érzésem lenni, mintha üzenőfalnak használnák az agyamat.

Morgana:
Pislogtam. Vagy Matt pislogott. Na, gondolatban pislogtam. Hallom, amit mondasz, és te is engem. Én nem adnék információt a szőkének. Kivéve, hogy van itt valaki kiégeti az agyát, ha nem távozik. Legalábbis a sajátomból anno ment... Ahogy elzárni is. Ezt Matt is mondhatná... Hallod? Mond te Matt! Ha maradsz telepata, talán megvédhetünk. Mert se Jason, se az embere nem fog életben hagyni. Lüktetést éreztem. Nem... nem tudom, meddig bírok maradni... Az orrom... vagy Matt orra... már...

- Elzárom... Az agyad - mondtam ki azt, ami számomra értelmetlennek tűnt, de amit valamiért muszáj volt kimondanom- Telepata... Megvédünk.
Morgana, ne! Elég! Az orrom...
Odanyúltam, biztosan abban, hogy ömlik a vér az orromból a megerőltetéstől, de nem volt ott semmi. Akkor nem is az én orrom vérzik...
Tűnés innen, mielőtt bajod esik! - ordítottam gondolatban, és közben a rémülettől szinte teljesen kijózanodtam. A szőke kölyökre vetettem magam, hogy elvonjam a figyelmét arról, ami itt történik, hátha még tudom menteni azt, ami menthető...

Az ajtó felé menet megtorpantam, hiszen a Luke gyerek most meg nem jött, pedig azt hittem ő fog elsőnek elrongyolni innen, de csak állt ott a nyomozóra meredve, mint aki rémeket lát, majd behunyta a szemét és nekem kezdett nagyon nem tetszeni az egész.
A magánszimat is megmerevedett és a szemei kikerekedtek, mintha valami hihetetlen dolgot tapasztalna és bár nem tudtam mi zajlik itt, tudtam, hogy jobb ha véget vetek ennek mielőtt valakinek baja esik.
Ekkor indult meg, mint egy alvajáró Luke, és ekkor szólalt meg a férfi.
- Mi? - néztem rá értetlenül a hadoválására. - Mi ez az egész? Megvédünk? Kit? - néztem a gyanúsan szótlan srácra, de nem jutottam tovább, mert a kopó egyszerűen, mintha zsinóron rángatnák, nekem ugrott és lesodort a lábamról.
Persze védekeztem, ahogy tudtam és próbáltam bemosni neki egyet.
- Hé srácok, szedjétek le rólam! Ez meghibbant! Luke, mit csináltál vele? - terelődött a gyanúm a srácra.

Az előbb csak viccnek szánta, hogy kezd becsípni ezen a helyen, ám a nő hangjának köszönhetően szép lassan már kezdi produkálni az alkoholmérgezés minden tünetét, kezdve a szédüléssel, és a hányingerrel. Nem szokott hozzá, hogy ilyen intenzíven használja utált örökségét, amit pedig hall, annak sem örül túlzottan, és az igazat megvallva nem is nagyon érti.
~Ha ezek Light emberei, miért akarnak megölni? Mi ez az egész? Haza akarok menni...~
A végére egészen szánalmas, gyámoltalan hangszínt üt meg még fejben is. Kezd nagyon elfáradni, s csak akkor fogja fel, hogy Paul a földön fekszik, mikor az őt vádolja meg, hogy csinált valamit Matt-el.
-Huhh? - Kérdi, s bár ehhez nem férhet kétség, nem is magyaráz meg vele sok mindent, így gyorsan hozzáteszi. - Semmit...én, komolyan...vááá!
Hátrébb lép, és el is botlik, hogy a saját lábában, vagy Matt kezében nem tudja, de aztán a falig hátrál, még mindig ülve, s onnan figyeli tovább a csatát.
-Én tényleg...semmit....nem tudom...
Keze görcsösen a nadrágján keresztül a zsebében lapuló tárgyra szorul, elővenni azonban nem meri.

Alig éreztem az államra mért ütést. Az a szörnyű félelem mardosott belülről, hogy Morgana túlerőltette magát, hogy túl sok volt neki ez az óriási távolság, túl erejét használta el, és most haldoklik.

Morgana:
Súlyosnak éreztem magam. A képek villódzni kezdtek, a hangok tompulni. Éreztem, amit Matt, a félelmet, elhatározást és a fizikai fájdalmat is. Hallottam Shiva hangját is. Halkan, de egyre élesebben. 'Matt! Nem... nem akarok menni. De...' Mintha valami kemény tárggyal sújtottak volna le rám. Nehezen, de kinyitottam a szemem... Shiva... a szőnyegem... a vérem. Aztán minden elsötétült.

Még hallottam a fejemben Morgana hangját, de aztán eltűnt. Felüvöltöttem, és hátralendítettem a karom, hogy bemossak egyet a kölyöknek, de elkapta valaki és hátrarántott. Sajnos nem a műkaromról volt szó. A hátamra estem, és ott is maradtam. A sötét hajú, kuporgó kölyökre néztem, tekintetemben kérdéssel, hogy vajon ő mennyit érzékelt ebből.

[Morgana tudata már nincs jelen.]

A srác elesett mellettem és csak hebegett-habogott valamit, hogy ő nem csinált semmit, de egyelőre a magánszimattal voltam elfoglalva, hogy elkerüljem az ütését, hiszen éppen csak nem habzott a szája, így meg voltam győződve róla, hogy teljesen megőrült.
Szerencsémre a fiúk hamar reagáltak és lerángatták rólam Matt-et, mielőtt még sérülést okozott volna, így pár pillanat múlva, a férfi már a földön lihegett és én végre fel tudtam állni.
Dühösen meredtem először rá, majd a falnál kuporgó Luke-ra.
- Mi a fene volt ez! – címeztem főleg a fiúnak a szavaimat, hiszen a makogása nem elégítette ki a kíváncsiságomat. – Azonnal magyarázd meg mi volt ez az egész! – mordultam rá most eléggé vészjósló tekintettel, miközben intettem Ragyásnak, hogy figyeljen. – Ha hazudsz, úgy is meg fogom tudni és akkor azt hiszem lőttek a gyors távozás reményének. Halljam!
- Te meg maradj ahol vagy, mert nem akarom, hogy bárkinek baja essen, de ha tovább hősködsz, akkor ez még megváltozhat.

-Nem tudom - hebegi maga elé, aztán lassan felemeli fejét, hogy tekintete találkozzon Paul-éval. - Annyira zavaros volt az egész. Mintha a pasinak két agya lett volna egy pillanatra, aztán teljesen összekavarodott, és...
~Pontosan ezért nem akartam soha foglalkozni az ilyesmivel. Orrvérzés, szédülés, törött csontok, kinek kell ez? A world of Starcraft-ban úgysem tudom felhasználni semmire ezt az erőt...~
-Valaki behatolt az agyába - kockáztatja meg, miután egy pillanatig elgondolkodik a dolgon. Azt viszont inkább nem közli, hogy szerinte ki volt ez, és milyen kapcsolatban áll Matt-el, pedig számára elég nyilvánvaló, az utóbbi legalábbis. Tekintete Találkozik Matt-el egy másodpercre, aztán visszafordul Paul-hoz.
-Valami Hanna nevű csaj volt a farkasod, aki a holdon él, csak ezt hallottam tőle, mielőtt lekapcsolták. Most már mehetek, mielőtt nyakunkon az egész rendőrség?

Nagy nehézségek árán talpra kecmeregtem. A szőke suttyóra néztem, és igyekeztem kihúzni magam, hogy fölé magasodjak.
- Ne parancsolgass nekem a saját irodámban -. mondtam halkan és fenyegetően.
Aztán elhallgattam. Egyelőre nem érzetem elég erősnek magam egy verekedéshez, és aggódtam is, hogy mi lehet Morganával. Az utolsó pillanatokban borzasztó gyengének tűnt, és mintha fájdalmai lettek volna. De amíg ezek itt dekkolnak, sehogyan sem tudok utána nézni, hogy mi történt vele.
Legnagyobb meglepetésemre a telepata kölyök nem köpött be minket. Úgy látszott, mintha Morganának sikerült volna meggyőznie őt. Akkor viszont ki kell szabadítani innen...
- Most már mindent tudsz - léptem a szőke felé - Húzz a fenébe. A telepata itt marad, és még örülhettek, hogy nem hívom a Rendfenntartókat, amiért elraboltátok. Tűnés, de azonnal!
Még mindig elég gyengének éreztem magam, de végső soron ott volt a karomba épített új fegyver, mint vésztartalék.

Persze nem nagyon hittem el, amit a srác nyökögött, hogy két ember van valakinek a fejében, szerintem csak képtelen volt normálisan használni a képességét és valamit összekutyult odabenn, és ettől gajdult meg a kopó is.
De mikor még a sejtéseimet sem erősítette meg, hanem valami Hanna nevű farkasról hadovált, akkor már nálam is betelt a pohár, hiszen időt és energiát nem kímélve próbáltam teljesíteni a megbízásomat, erre ez a kis köcsög itt keresztbe akar tenni nekem.
Ránéztem Ragyásra, de meg kell vallanom e srác egy szavát sem hittem el, főleg, mikor láttam, hogy összevillan a tekintete a nyomozóval.
Ragyás csak felhúzta a vállát.
- Zavart és ideges félelmet érzek, de tőle viszont nagy megkönnyebbülést. - mutat Matt-ra a helyettesem.
- Szóval megpróbáltok átejteni valami módon. - szűkültek össze a szemeim. - Ne parázz ember! - vetem oda a szimatnak. - Megyünk már, de ő velünk jön és majd felrakjuk egy hajóra, hogy szaladhasson anyuci szoknyája mögé,de....- nézek Luke-ra, - ....de előtte még beszélünk. Menjünk! - szólok a srácoknak, majd felrántom Luke-t a földről és az ajtó felé irányítom.

Luke a jelek szerint a lehető legjobb pillanatot választotta ki arra, hogy kiálljon a fajtársaiért, és az elnökért, s nagyon büszke lenne magára, ha valóban ilyen cinikus gondolatok kergetnék egymást a fejében, ahelyett, hogy:
~ÚRISTEN, MEG FOGOK HALNI!!!!!!!!!~
Kedélyén az sem javít sokat, hogy a szimpatikus, kedvenc klasszikus színészére emlékeztető manus elhatározza, hogy ki kell mentenie innen, ami valljuk be, rendes tőle, csak épp akkor is túlerőben lenne az ellenség. Egy pillanatra megfordul a fejében, hogy hazudnia kéne valami hihetőt, de ragyásnak igaza van, abszolúte, totálisan be van tojva, és képtelen bármi mással foglalkozni.
-Jól van na, megyek már... -szól megszeppenve, és az ajtó felé indul, lehajtott fejjel. Nem felejtette el, hogy nála is van fegyver persze de...
~Matt részeg, én pedig annyira lennék hasznos az ütközetben, mint egy télikabát a pokolban. Egyébként is...minél előbb tűnök el innen, annál előbb tud segíteni annak a csajnak...és talán jut idejük megmenteni engem is...ha nem, legalább a kedvese megmenekül.~
Ritka pillanatok egyike, hogy másra gondol magán kívül, úgyhogy szedi a lábát, nehogy elrontsa, s már át is lépi a küszöböt.

Arra nem számítottam, hogy a másik is telepata. Fenébe! Ezzel bizony befürödtünk.
Hé, kölyök! Hallasz engem? Figyelj! Ki tudlak húzni a szarból, de azt kell tenned, amit mondok. Fenyegesd meg a szöszkét valamivel, azzal, hogy kiégeted az agyát, vagy ha van valami fegyvered, akkor azzal... a másikad bízd rám.
Reméltem, hogy azt teszi, amit mondok neki, illetve, hogy egyáltalán hallotta, amit mondtam neki. Nagy levegőt vettem, előre léptem, és a kölyök vállára tettem a kezem.
- Bocs, haver - mondtam még Ragyásnak, bár én nem tudtam, mi a neve.
Aztán életemben először bekapcsoltam a műkezem új funkcióját, kemény kis elekrtosokkban részesítve a fiút.

Bár nem gondoltam, hogy az eddig is kis nyuszinak tűnő srác, majd most fog oroszlánként harcolni, így persze nem is lepett meg, hogy engedelmesen tette, amit mondtam. Persze továbbra sem állt szándékomban bántani, de tudtam, hogy eltitkol valamit és, ha továbbra sem mondja el az igazat, akkor az én életemet viszont senki nem garantálja Jason-nal szemben. Hallottam már hírét annak az embernek és tudtam, hogy nem nagyon viseli el a kudarcot.
Nem akartam valami pacaként végezni, vagy örökre eltűnni, de ez a jövő egyre közelebb kúszott.
- Mi van már megint? - fordultam hátra, ahogy meghallottam a nyomozó hangját és még láttam, ahogy megragadja Ragyást és csinál vele valamit, mire az rángatózva, egy hang nélkül csuklott össze.
- Hogy az a.... - téptem ki a botomat az egyik srácom kezéből és kipattintva a pengéket igyekeztem Matt felé csapni. - Tűnés srácok, a raktárban találkozunk és ezt is vigyétek magatokkal. - intettem Luke-ra. - Ha valami furát művelne valamelyikőtökkel, csapjátok le.

~Ó ne...~
Elképesztően felgyorsulnak az események, főleg az ő számára. Nem tudja, mi lehet az az izé Paul kezében, de hosszú, és hegyes a vége, ráadásul a gondolatai alapján nem szemetet akar vele szedni, szóval a lényeg, hogy megint csak tévedett, amikor az előbb azt hitte, hogy ennél rosszabb már nem lehet a helyzet.
~Bocs Matt, de...Néha azt kívánom bárcsak erős lennék, kitartó, s bárcsak odafigyeltem volna apámra, hogy most előkaphassam a fénykardom, és a Phobos-ra kergessem az egész csürhét, de sajnos...~
Nyel egyet, és a két férfi közé ugrik, hogy ha Paul valakit döfködni akar, ő legyen az. Nem, ő sem tartja túl jó ötletnek ezt, de mivel jelenleg a szíve háromszor több vért pumpál az agyába, mint kéne, annak is örül, hogy egyszerre tud mozogni, és beszélni.
-A húgod, aki a fejedben beszélt...lehet kómába esett, vagy még rosszabb, láttam már ilyet. Sietned kell oda, különben lehet már késő lesz. - Szól Matt-nek, enyhén túlozva, igaz most már nincs senki, aki leleplezhetné a hazugságát...s nem mellesleg, őszintén reménykedik benne, hogy ez tényleg csak hazugság. - Én jól leszek... Tudom, hogy Paul nem akar bántani, de most fuss, amíg még lehet!
~...sajnos csak ennyi telik tőlem. Remélem elég lesz. Sok szerencsét.~

Számítanom kellett volna rá, hogy a szöszinél is lesz valamilyen fegyver. Mondjuk, ha ez eszembe is jut, biztosan nem erre gondolok. Ahogy arra sem, hogy a telepata ficsúr a lehető legostobább módon teszi azt, amit kérek tőle.
Ó, te ostoba barom!, üzentem neki, és reméltem, hogy meghallja. Húzz az utamból!
Nyomatékot adva a szavaimnak félre is löktem. aztán műkezemmel elkaptam a lendülő bot pengés végét, és áramot vezettem bele. Nem tudtam, miből van a bot, de nagyon reméltem, hogy olyasvalamiből, ami majd szépen eljuttatja a kis sokkot Az idegesítő szőke kölyök karjába.
Az íróasztalom fiókjában van egy plazmavető, próbáltam megint üzenni, keresd meg, és kábítsd el ezeket!

Aztán az események nem várt fordulatot vesznek, legalábbis én egyáltalán nem számítottam rá, hogy a hülye gyerek beveti magát kettőnk közé és csak valami nagyon jó reflexekkel bíró őrangyala mentette meg attól, hogy fel ne nyársaljam, bár senkit nem állt szándékomban egyelőre bántani, csak túl közel jött hirtelen.
- Húzz innen a fenébe Luke! - kiáltottam rá, mert sejtettem, hogy a magánkopó sem fogja ezt szó nélkül nagyon és a srác meg nagyon útban volt.
- Ne erőlködj! Nem hiszek neked! - tettem még hozzá, arra, hogy a nyomozó húgáról zagyvált. - Tudom, hogy ki volt itt, és te csak megerősítésnek kellettél volna, bizonyítéknak, érted? Erre meg valamilyen számomra rejtélyes oknál fogva összeállsz ezzel az alakkal. - vetem oda neki dühösen, de tovább nem jutok, mert a férfi ellöki maga elől Luke-t és a keze megragadja a bot végén lévő tőröket, melyek szikrázni kezdenek.
~ Ááá! Szóval így ütötte ki Ragyást! ~ esik le, de most árnyékra vetődött a pali, mert a bot, nem fémből, hanem nagy szilárdságú üvegszálból volt, így nem vezette az áramot.
- Ez bebuktad. - rántottam el a pengét, az sem érdekelt, ha végigszántom vele a tenyerét, ha nem engedi el, majd a bottal megpróbáltam elgáncsolni. - Vigyétek már innen! - intettem a srácoknak, remélve, hogy végre elrángatják innen Luke-t és Ragyást is, míg én lekötöm a zsarut. Aztán én is húzok a fenébe mielőtt jönnek a rendfenntartók.

~Miért hülyéz le mindenki? Mármint, oké, az egy dolog, de miattuk kerültem ebbe a helyzetbe!!! Az én taktikám az volt, hogy maradok a seggemen, és nem csinálok semmit, hát akartam én kiborgok, és alakváltó űrszmötyik kereszttűzébe kerülni?~
Nagyot nyekken, amikor Matt olyat lök rajta, hogy a fal adja a másikat, s remegő kézzel kezd a zsebeiben kotorászni, ahogy látja a banda tagjait felé lépkedni.
~Nem nem akartam...~
Kezével rámarkol a henger alakú tárgyra, hogy kirántsa azt, és maga elé tartsa. Eleinte csak így fogja maga előtt az elég jelentéktelennek tűnő tárgyat, de aztán kapcsol, és fegyverét is bekapcsolja, mely mint a villám egy zöld színű energianyalábot bocsát ki magából, melynek monoton, mélyen brummogó hangja és az, ahogy még maga a levegő is igyekszik elkotródni a közeléből a legtöbb ember hátán felállítja a szőrt. Luke egész biztos libabőrös lesz tőle, de ez most egyfajta kellemes borzongás. Minden mindegy alapon, mániákusan vigyorogva tápászkodik fel, hátát a falnak döntve, pengével maga előtt.
-Tartsd meg a fegyvered, nekem ez is jó lesz. - Veti oda, és ha valaki ez után is közelebb lép, felé suhint, csak, hogy megijessze kicsit. - Szép mi? Ezért kellett volna megmotoznotok, vagy valami. Aki közelebb jön, kettévágom! És nem, nem vagyok olyan ügyes, hogy félrerántsam, ha valaki felém ugrana, szóval tűnés!!!
Szemeivel közben futólag egy ablak után kezd kutatni, amin kimászhat, hogy végre megszabaduljon ettől a helyzettől. Soha életében nem verekedett még, most meg csillagokat lát, fáj az oldala, és egész biztos benne, hogy még a szája is felrepedt, de nem érdekli, most már ki kell szöknie innen!