Argus Magánnyomozó-iroda

Nem sikerült kiütnöm a kölyköt, ő viszont alaposan végigszántotta a tenyeremet a pengével. most már örültem, hogy nem szereltem fel a műkaromat fájdalomérzékelőkkel... Ahogy annak is, hogy egy ilyen vágás még nem teszi tönkre a mechanikus végtagokat. Ha előbb gondolkodom, el is törhettem volna a pengét, de most már mindegy...
Aztán a telepata kölyök tényleg fegyvert rántott én, meg csak pislogtam meglepetten. Ez most komolyan... ez tényleg... egy fénykard? Basszus!
- Azt mondtam, a plazmavetőt, te szerencsétlen... - morogtam - Ezzel hogy kábítasz el bárkit is?
Aztán a szöszkére néztem.
- Te nem motoztad meg? Te tényleg hülye vagy... Na jó, nézd. Ez a kis padavan felszecskáz mindenkit, aki a közelébe megy. Én már alig-alig vagyok részeg, és szívesen szétrúgnám a segged. szerintem húzzatok a fenébe, mielőtt kitör a bunyó, mert lehet, hogy lenyomtok, de az tuti, hogy nem mind mentek el élve. a döntés a tiéd, szöszke.
Karba tettem a kezem és vártam, hogy mi lesz.

Luke megmozdulására most már teljesen leesett az állam, hiszen az eddig nyuszikánt lapuló srác, most egy.....egy olyan lézerbot szerűséggel fenyegetett meg mindenkit és mivel a hangja alapján nem állt messze a pániktól, így nem akartam kockáztatni az embereim életét, annyit talán nem ért az egész, .....legalábbis most.
Akár megvárhatjuk máshol is és elkaphatjuk, de akkor tuti nem ússza meg egy kis fejmosással.
- Azért nem motoztuk meg, mert nem volt a foglyunk észkombájn! - vetettem oda dühösen a kopónak. - Még pénzt is ajánlotta a melóért, de ő nem akarta elfogadni és csak egy kis agyturkászásról lett volna szó, de neki meg kellett bonyolítani a dolgokat. Köszi haver! - köptem egyet a földre megvetésem jeléül, de aztán visszahúztam a pengéket és sötét pillantást vetettem a magánnyomozóra.
- Ne hogy, azt hidd megijedtem tőled, biztos vagyok benne, hogy találkozunk még és azt már nem fogod megköszönni. - vágtam még oda, aztán intettem a srácoknak, hogy nyalábolják fel Ragyást és menjünk. - Te is tudod, hogy ezzel nincs vége. - szóltam még vissza az ajtóból és elviharzottam.

//Köszönöm a játékot, remek volt //

~Hogyhogy hogy akarom lebénítani őket? Hát nem nyilvánvaló?~
-Tartósan! - Veti oda, átszellemült arccal, nagyjából olyan hangsúllyal, ami még csak pont elég őrült...és aztán rátesznek pár lapáttal. Paul szavaira szemei villámokat szórnak, és a kard élét is felé fordítja, igaz ilyen messziről úgysem tehetne benne kárt, de azért érezze a törődést.
-Üzleti ajánlatra nemet is lehet mondani.
~És már akkor sem akartam ebbe belekeveredni, amikor még nem tudtam, hogy Light, meg...hát valójában fogalmam sincs, mi folyik itt, de nekem rossz az tuti.~
Aztán, percekkel az után, hogy a banda elhúz, és végre ő is hajlandó elhinni, hogy egyenlőre ezt megúszta, hátát a falnak dönti, és leereszti a fegyverét, majd kikapcsolt állapotban a combja mellé engedi, el viszont nem teszi, azok után, amit Paul fejében hallott, lehet soha többé nem fogja.
~Meg kell tanulnom egy kézzel pisilni, nem gáz... ~
-Tényleg nem ijedt meg tőled...mellesleg, nem vicceltem, a csajod lehet, hogy tényleg megsérült.
Aztán a fal mentén lecsúszik a földre, és arcát a tenyerébe temeti, könyökét pedig a térdére támasztja. Most, hogy az adrenalin hatása elmúlt, már csak a fáradtság marad, s az "úr isten, ez én voltam???" életérzés.

Az íróasztalt megkerülve kihúztam egy fiókot. Az övembe dugtam a plazmavetőmet, és kábításra állítottam, hogy bármikor használhassam, késlekedés nélkül. Aztán előkaptam egy új laposüveget, jól meghúztam, lezártam, és az íróasztal lapján a kölyök felé löktem.
- Igyál. Jót fog tenni.
És már nyomkodtam is a kommunikátoromat, hogy üzenetet írjak Morganának. Mikor végeztem, eltettem a kütyüt, és felnéztem a telepatára.
- Mennyit tudsz? Van róla egyáltalán bármi fogalmad, hogy mibe keveredtél?
És mindig hallod a gondolataimat?, tettem hozzá gondolatban.

Gépies mozdulattal veszi el a felé kínált üveget, és már a szájához is emelné, ám amikor megérzi az erős ital aromáját, már az is bőven elég ahhoz, hogy majdnem hanyatt vágódjon, így aztán végül inkább mégsem kortyol bele.
-Kösz, de inkább valami gyengébbel kezdeném..mi ez Pángalaktikus Gégepukkasztó? - Viccelődik kínjában, aztán feltápászkodik nagy nehezen, és visszaadja az italt.
-Igen, hallom...mindig, mindent...És nem, még ennek ellenére sincs fogalmam sem, igaz minél többet tudok meg, annál kevésbé vagyok képben, szóval ez nem meglepő. Igazán nem is érdekel, én csak haza akarok menni, bezárkózni a szobámba, és ájulásik játszani, hogy aztán elfelejtsem ezt az egészet...
Aggódva emeli tekintetét a férfire, aztán egy lemondó sóhaj kíséretében teszi fel a kérdést:
-Erre viszont esélyem sincs, igaz?

Fáradtan elmosolyodtam. Ezek szerint nem csak én olvastam azokat a könyveket... Visszavettem a laposüveget, és még egyet kortyoltam.
- Csak sima vodka. Na jó...
Vártam, vártam, de Morgana nem üzent. Most mit tegyek? Menjek oda? Vigyem a kölyköt is?
- Várj még pár percet, jó? Egy üzenetet várok. gondolom, te nem tudod elérni azt, akivel az előbb beszéltél, igaz? És tudod, ki ő? Persze, hogy tudod, mert én tudom... Azt hiszem, még szoknom kell a telepaták világát. Szóval várjunk egy kicsit. Addig mond el, hogy kaptak el.

-Nem, nem csak te... - Jegyzi meg mosolyogva. Furcsa, de ez valahogy segít elfeledtetni vele, hogy a fejére pályázó alakváltó utcai banda a jelek szerint valahogy a legkisebb problémája jelenleg, még ha csak egy pillanatra is. - És nem vagyok kölyök...de komolyan, a filmekben is majdnem mindig az ilyen becenevű karakterek patkolnak el, vagy a kockafejek...a lényeg, hogy nem kell még több balszerencse, köszi!
~De most komolyan, mi jöhet még, valaki álmomban célkeresztet rajzol a homlokomra? Mondjuk, nem lehetek biztos benne, hogy nem történt meg tegnap éjjel, amikor néha "pihentettem a szemem", hmm...~
-A barátnődre gondolsz? Nem, nem tudom, hogy... - Mondat közben azonban elakad a szava, és kikerekedett szemekkel bámul Matt-re - Bakker, te együtt jársz Valeur Elnöknővel? Tehát akkor... - kezeivel darabosan mozogva hadonászik a levegőben, miközben hebeg, és habog, mint egy bábjátékos, aki csak a darab közepénél vette észre, hogy otthon felejtette a munkaeszközeit. Azonban több percnyi ideges tátogás, és hadonászás után sem képes összerakni magában a képet, pedig igazán lelkiismeretesen csinálja mindkettőt, s a végén inkább visszafordul a férfihez.
-Nem, nem tudom felhívni őt...DE MÉGIS MI EZ AZ EGÉSZ???

Már épp belekezdtem volna a válaszba, amikor csipogó hangot adott ki a kommunikátorom.
- Egy perc - mondtam, és előkaptam a szerkezetet.

"Pedig ne aggódj. Félek, Jason ezekben a percekben jön rá mindenre. Jobb lenne, ha eltűnnél. Ha nem ö, akkor egy nő fel fog keresni. És nekem nincs erőm megvédeni. Kicsit... nem tudom használni a képességeimet, meg úgy lábra állni sem. A gyereket küld haza az állomásra, de Jasont kerülje."

Ahogy végigolvastam Morgana üzenetét, kissé elsápadtam. Ez baj. Elég nagy baj. De...
- Na jó... figyelj, elmondom, mi lesz. Te, ha tudni akarod, mibe keveredtél, keresd fel az Elnöknőt, akivel egyébként nem járok...
szavaimra rácáfolt az emlékkép, hogy nemrég azon a szőnyegen szeretkeztünk, ahol most a fiú áll.
- És semmiképp se menj az elnökhöz. Light most egy kicsit.. Labilis. És ha egy szép nő el akar csábítani, ne higgy neki, csak az információidat akarja.
Bár ez utóbbi nekem szólt, jobb a biztonság. - És most menjünk. El kell mennem valakihez, beváltani egy régi ígéretet... Ha rám hallgatsz, Morganához mész.
Azzal már el is indultam az ajtó felé.

//Köszönöm a játékot! //

Amíg Matt olvas, ő továbbra is a sarokban duzzog, amiért ez a csaj még látatlanban is legyerekezi őt SMS-ben. Ezek után talán érthető, ha Matt tiltakozására egy szemtelen mosoly a válasz.
-Ha te mondod én elh...UGHN!!! - Ugrik hanyatt fintorogva, ahogy megérkezik a ki nem mondott adalékinformáció, és innentől kezdve külön gondot fordít rá, hogy messzire elkerülje a a szőnyeget, az íróasztalt, vagy úgy bármilyen vízszintes felületet, ahol elfér egy ember háta.
-Most komolyan? Ó bakker...na jó, én húzok innen. - Azzal kinyitja az ajtót, és már távozik is a folyosó felé, de a jó tanácsot a vonzó nőkkel kapcsolatban még meghallja, és a szokásos "miért ne tetszhetnék egy csajnak, nem vagyok rossz fej?" kezdetű mondóka helyett csak keserűen sóhajt.
-Vettem észre...Ha netán érdekel, a holonetes randik sem túl biztonságosak egyébként. No...viszont szaglásra.
Ezzel maga mögött hagyja az épületet, majd vissza is rohan, és újra Matt oldalán találja magát.
-Izé...nem baj, ha elkísérlek egy darabon ugye? Fogalmam sincs, hol vagyok, de a haverjaid azt tervezték, hogy elkapnak az utcán.
Később viszont már elválnak útjaik, Luke pedig egy forgalmasabb bárban ücsörögve szürcsölgeti az eperturmixát, miközben kommunikátorán az Orion-ra induló járatokat böngészi.
~Vissza a bázisra...remek ötlet...de nem ott lakik véletlenül Light is? Na mindegy, még mindig jobb hely, mint ez itt...~

//Én is köszi //

A lopott hajót oda vittem vissza, ahonnan elvettem, és némi pénzért cserébe a tulajdonos még attól is eltekintett, hogy feljelentést tegyen. Ennek örültem, mert a legutolsó, ami hiányzott, az egy vizit volt a volt főnökömnél.
A fiola, amit a királynőtől kaptam, a belső zsebemben pihent. Út közben felbontottam, és egy injekciós tűt mártottam bele, amit a hajón találtam. Vagy egy drogosé, vagy egy orvosé volt... Nem szívtam fel belőle egy cseppnyit sem, mert tudtam, az is épp elég fegyver, hogy a tű véres. Szerencsére a fecskendőnek volt egy kis műanyag kupakja is, amit rátehettem, így elég kicsi volt az esélye, hogy belenyúljak.
Azt terveztem, hogy magamhoz veszem a fegyverem, amit itt felejtettem, elintézek egy-két dolgot, és bármilyen veszélyes is, meglátogatom Morganát.
Azonban amint beléptem az irodámba, tudtam, ez a látogatás még várat magára. Egy nő ült a székemben, nyilván ugyanaz, akire Morgana is figyelmeztetett.
- Jó estét. Segíthetek esetleg valamiben? - kérdeztem nyugodt hangon.

Lábaim az asztalon, körülöttem kiürült gyorséttermi dobozok. Unatkoztam na. Még a szekrénnyel is puzzleztam...
- Nem sietted el - mértem fel a férfit. Ha valóban Morganával hentergett, a nő szerencsésebb, mint gondoltam. - Ugyan, Matt... nyomozó vagy és picit sem ostoba, ha jól hallottam. Ráadásul le merném fogadni, hogy az újdonsült cafkád is mesélt már rólam valamit. Tudod miért jöttem és talán sejted, hogy mit akarok. De, ha mást nem, hogy ki küldött. - mosolyogtam.

Becsuktam magam után az ajtót. A fegyverem az íróasztalban volt, de hát ugyan már! ez csak egy kicsi nő, és még ha ki is derülne, hogy veszélyes, ott van a fecskendő a méreggel a zsebemben. az ugyan végleges, de jobb híján kénytelen volnék használni. Morgana igazán mondhatott volna többet is arról a nőről...
- Ha tudod, ki vagyok, akkor azt is tudnod kell, hogy milyen vagyok, azt hiszem. Ennélfogva nem ajánlom, hogy még egy becsmérlő megjegyzést tégy Morganára, mert különben kitépem a nyelved.
Színesíthettem volna még a fenyegetést, de reméltem, hogy ez elég lesz. Már belefáradtam az intrikákba, nem tudtam, kinek mit mondhatok el és mit nem.
- Halljam, miért küldött az a pojáca, nem érek rá egész nap.

Megvillant a szemem, de nem haragomban. Az oka ennél... vidámabb volt.
- Azért küldött, hogy megtudjam, Morgana a szeretőd lett-e. És lám... hamar megadtad a választ, pedig még se szépen, se csúnyán nem kértem. A folytatás viszont... Arra kaptam utasítást, hogy öljelek meg. - löktem magam hátra. A szék hangos puffanással dőlt el, míg én lassan eresztettem le a lábam a földre. - Ugye sejted, akkor az elnöknőre mi vár? - szélesedett ki a mosolyom.

Felvontam a szemöldököm, de nem mutattam félelem jelét. Tulajdonképpen nem is féltem épp csak pokoli fáradt voltam. Láttam, hogy ez a nő sem ember, de hát az egyenlőtlen esélyek lettek a specialitásom. Épp ezért volt szükségem a királynő vérére is.
- Nézd, én elismerem, hogy halálosan szexi vagy, bár én foglalt vagyok, vagy mi. De nem látom be, hogy azon kívül, hogy halálra kefélsz, mit árthatnál nekem, ahhoz meg most valahogy nincs kedvem. De gyere vissza pár hónap múlva, akkor megmondom, mi a helyzet.
Persze sejtettem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Felkészültem arra, hogy kell, az életemért harcoljak, vagy akár öljek is. De ezt jobb lenne elkerülni. Azonban amikor a nő szemébe néztem, láttam, hogy nem lehet.
- Light azt mondta, ölj meg, ezt értem. De miért engedelmeskedsz? Talán félsz tőle? A markában tart? Mert talán segíthetek...
De valószínűleg nem erről van szó, gondoltam. Látszott a nőn, hogy élvezi a helyzetet.

Harsányan felkacagtam.
- Hogy a markában tart? Talán ő még így is véli. Szerintem két oka is volt, hogy ide küldött megölni téged: féltékenység, és hogy egyedül legyen, mikor Morganát... Nos igen dühösen és férfiasságában sértetten hagytam ott... - Játszottam a gondolkodót. - Hátrányban vagy vele szemben... nincstelen vagy, csak egy ember, és még mű is az egyik kezed... - Éreztem, ez nem meglepő. Elvégre bármit tudok mozgatni és gyógyítok is. Felismerem az emberi szövetet. - Ez utóbbin, talán még segíthetek is. - Azzal a művégtag már ki is repült az ablakon.

- Morgana erős nő, és meg tudja védeni magát. De egy üzenetet elvihetsz Lightnak. Ha az elnöknő meghal, ő sem éri meg a következő hajnalt. Én nem vagyok jó ember. Ha kell, az egész rohadt műholdjával együtt robbantom fel.
- Honnan...? - nyílt kerekre a szemem, de nem fejezhettem be.
Egy rántást éreztem, azután csörömpölést hallottam, és ahogy az ablak felé néztem, láttam, hogy műkarom épp elhagyja az épületet. A vállamra néztem, azonban ott csak egy vörös, pépes csonkot láttam. Ekkor érte el a fájdalom az idegvégződéseimet, és én ordítva térdre rogytam.

- Na... Nem szeretnénk, ha itt véreznél el, ugye? - Zártam le a sebet. - Igencsak fantáziátlan vagy... Morgana és Jason egy pár. Jaj... Csak nem hitted, hogy..? Szegény naiv Matt... - vágtam szomorú arcot. - Csak kihasznált téged. Viszont, te most elárultad őt. Ezt... te nem éled túl, ő meg... Hát ő is megfizeti az árát. Csak neki jobban fog fájni. - A férfihoz léptem. - Persze tudni fogja, hogy te milyen könnyen adtad ki. - nevettem fel. - De addig is játszunk! - Leguggoltam a férfihoz és a csonkhoz tettem a kezem. A sejtek életre keltek ujjaim alatt és a csontok, inak fejlődni kezdtek. Rétegről rétegre nőtt ki a férfi karja újra. - Szép mi? De... ha nem tetszik visszavehetem...

A fájdalom enyhült, majd megszűnt, ahogy összezárta a sérülésem. Talpra akartam állni, de nem volt hozzá elég erőm.
- Hazudsz - krákogtam - Vagy neked hazudtak. Mindegy. Morgana sosem lenne önként Jasonnel.
A szavaim magabiztosak voltak, de a kétely gyökeret vert bennem. Mi van, ha mégis? Mi van, ha egy olyan nőért kockáztattam mindent, aki csak játszott velem, és akinek semmit sem jelentettem? Végül is, ő maga ugyanezt mondta... De akkor nem hittem neki. Talán mégis igaz volt...?
Döbbenten néztem, ahogy rég elvesztett karom visszanő. Vagyis.. Nem, ez nem lehet az én karom. Ez egy új kar. Sejtregeneráció... Nem hittem volna, hogy ilyen magas szinten működik. Hogy egyáltalán működhet.
- Miért? Ha meg akarsz ölni, csináld, és ne játssz velem...
Közben látványosan mozgattam új kezemet, mintha próbálgatnám, hátha az elvonja a nő figyelmét arról, hogy a másikkal a kabátom alá nyúltam...
Aztán kirántottam az injekciós tűt, hüvelykujjammal lepattintottam róla a kupakot, és a nő felé lendítettem, hogy a torkába szúrjam.

Szöget ütött a fejemben, hogy, ha ilyen hálátlan, valóban letépem a kezét... újra, vagy mi.
- Morgana a telepaták vezetője... ha nem hazudna jól, most nem tartana ott, ahol. - Későn vettem észre, mire készül a férfi. Ennek főleg az a gondolat lehetett az oka, hogy 'ugyan, mit ártana ez a kis tű nekem?' Elhajoltam ugyan, de a tű felkarcolta a bőröm. Félreugrottam. Ismertem ezt az érzést. Moravér. De nem olyan, mint egykor rég, mikor egyenesen egy morából folyt belém. Az a mora 1200 éves volt, a mérge nem győzött le. Hát, lehet, hogy ez most máshogy lesz... Vonaglottam a fájdalomtól. A regenerációm szembeszállt a méreggel és nekem át kellett élnem, hogy minden szervem egymás után áll le és indul újra. Görcsök rántották össze testem, és én, amennyire tehettem, azt akartam elkerülni, hogy méreg elérje az agyam.

Elengedtem a fülem mellett a megjegyzését.
Nem tudtam, hogyan kéne kinéznie ennek a dolognak, de sejtettem, hogy nem így. Elvégre, Amets azt mondta, a vére szinte bárkit azonnal megöl. Pont ez a nő lenne a kivétel? Nos, ahogy regenerálódik, ez még akar lehetséges is volna. Ha vissza tudta növeszteni a karom, amit nyilván DNS-ből reprodukált... Akkor ezt is túlélheti. Hacsak nem segítek egy kicsit a jó öreg Kaszásnak.
Feltápászkodtam. Furcsán féloldalasnak éreztem magam. hiányzott a magabiztosság, amit a robotkéz adott. Annak a tudata, hogy olyan fegyverem van, amiről senki sem tud, és amivel meglephetem az ellenségeimet. Sokat álmodoztam róla, hogy visszakapom az igazi karom, de sohasem hittem volna, hogy amikor ez egy csoda folytán megtörténik, nem fogok örülni neki.
Az íróasztalhoz léptem, és előkotortam a plazmavetőmet. A nő fejére céloztam.
- Azt te sem éled túl, ha szétdurrantják a fejed, mi? Milyen érzés a másik oldalon lenni, ribanc? Milyen érzés félni a haláltól?
Közel mentem hozzá, és a homlokához nyomtam a csövet. Tartottam néhány másodpercig, aztán leengedtem.
- Nyilván meg fogom bánni, de nem öllek meg. Hogy lásd, hogy nem mindenki olyan, mint te meg az a rohadék gazdád.
Azzal az ajtó felé indultam.

Hogy félek-e a haláltól? Nem tudtam volna megmondani, elvégre eddig még sose kerültem közel hozzá.
- Ha megölsz, talán Morgana is meghal... Nincs túl jó bőrben. - vigyorogtam, majd köhögni kezdtem. A hasamra fordultam és kiköptem a számban felgyülemlett vért. A férfira akartam támadni, de... - Hogy rohadnál meg! - Egészséges voltam, lábra tudtam állni... de a képességem lemerült. Most legalább fél napig öregedni fogok...

Visszafordultam, és megint felemeltem a fegyvert.
- Ne fenyegetőzz, világos? Ismerem a gyenge pontodat. Lehetünk akár barátok is, tudod? Segíthetsz nekem megdönteni azt az elmebeteget, hogy a telepaták olyan vezetőt kapjanak, amilyet megérdemelnek. De nem fogod megtenni, igaz? Téged ő inspirál. egymáshoz valók vagytok - mondtam undorodva, és eltettem a fegyvert.
Még mindig zavart a műkarom hiánya. Mű? Talán mégis inkább ez a mű, és az a fém és szintetikus hús volt az igazi? Jobban a magaménak éreztem, mint most ezt annyi biztos.
- Akár távozhatsz is. Nem látom be, miért én mennék el a saját irodámból.

Felnevettem.
- Valóban. Jobb, ha én távozok... Vajon egy méreg, amivel már egyszer elbánt a szervezetem, veszélyt jelenthet? - indultam az ajtóhoz. A válasz pedig: igen, még ha ennyire nem is fogja kiszívni az erőmet, de lebéníthat.
- Félreértettél. Nem fenyegetőzöm... Morgana élete nem az én kezemben van. Vagy belehal a megterhelésbe, vagy nem. Vagy Jason ápolgatja épp le, vagy... - vontam vállat. - Még biztosan találkozunk. - Hagytam el az irodát. Tetszett a férfi... És dühített a vereség...

Megkerültem a nőt, és visszamentem az asztalomhoz. Aztán meggondoltam magam. itt a soha vissza nem térő alkalom...
- Szerintem ilyen legyengült állapotodban elég sok gondot okozhatna. elvégre, ha maradt volna bármi erőd, én már nem élnék, nem igaz. Nos, mosolyogj, és nézz a fénybe...
Azzal lelőttem. Persze csak a kábító erejű töltettel, hogy aztán megkötözhessem. Közel áll Light-hoz, sokat tud, és van esze. Az életéért cserébe mindent el fog árulni nekem. Morganához kellett volna rohannom, de úgy éreztem, ezel most többet segíthetek rajta. És az egész csak egy órányi késlekedés...
Vártam, hogy felébredjen, és szemben ültem vele, a kényelmesebbik székben. A másikba őzt kötöztem.

'A rohadt kurva életbe!' Volt az első gondolatom, ahogy magamhoz tértem. Emlékeztem, hogy már szinte kint voltam... És a fájdalmas lövésre. Na nem volt olyan vészes, csak... A jó francba! Kinyitván a szemem, a férfival találtam szemben magam és nem tudtam mozogni... Megpróbáltam lefejteni a kötelet magamról, de még a rám erőszakolt alvás sem volt elég, hogy visszatérjen az erőm.
- Mit akarsz? - néztem a nyomozó szemébe dühösen.