Argus Magánnyomozó-iroda

Most már igazán, komolyan mérges voltam. Megragadtam a nő karját, és épp csak arra vigyáztam, hogy ne okozzak neki fájdalmat. köze húztam magamhoz, és az orrunk szinte összeért.
- Nem? És akkor mi az, ami magát jobbá teszi nálam? - kérdeztem haragtól izzó hangon - Nagyon kíváncsi vagyok rá! Talán a vagyona, amit nyilván ugyanúgy szerzett, mint minden beképzelt gazdag liba? Vagy talán nem örökölt, hanem vette a fáradtságot arra, hogy kizsákmányoljon másokat? Igen, egyszerű ember vagyok, és erőszakos. De legalább nem képmutató...
Elengedtem a karját, de nem léptem hátra. Haragosan meredtem a szemébe még mindig.

Megrökönyödtem, de álltam a férfi tekintetét, mikor magához vont. Aztán, szinte azonnal el is eresztett, nem mintha ezzel távolabb kerültem volna tőle.
-Igaza van. Csak egy örökös vagyok. -fordítottam hátat. A vagyonom nem a saját munkám eredménye volt, és ezen a jótékonyság sem segített. -Engem nem csak az érdekel, amiért fizetnek és... -És hazudok mindenkinek a környezetemben...-sosem zsákmányoltam ki senkit! -mondtam határozottan, és gyors léptekkel indultam az ajtó felé.

Láttam rajta, hogy valóban megsértettem. Nem tudtam, hogy pontosan mivel, de az elevenjébe találtam. Különösebben nem izgatott, hogy a megbízóim mit gondolnak rólam, de ez a nő valahogy más volt. Két gyors lépéssel elé kerültem.
- Oké, maga egy elkényeztetett, sznob liba, aki azért annyira nem vészes, amennyire lehetne. Én meg egy tanulatlan paraszt vagyok, egy elviselhetetlen bunkó. Gondolhatjuk ezt is egymásról, vagy elmehetünk tényleg vacsorázni, és megpróbálhatunk emberként viselkedni egymással, ha már úgy alakult, hogy kapcsolatba kerültünk. Maga dönt.

Először határozottam és dühösen nemet akartam mondani, de aztán a gyomrom ismét görcsbe ugrott. A férfi nem csak haragot ébresztett bennem és a büszkeségemet piszkálta fel, hanem... mit is? Még senki nem szállt szembe velem ilyen nyíltan. Felfrissített és felpezsdített egyszerre. És felizgatott. Amit korábban Jason váltott ki belőlem, az ennek a nyomába se ért. Ez nyers volt, vad és igazi. És végre nem egy olyan sima modorú, de erőszakos és megalomániás férfi, mint, amilyenek eddig megkeserítették az életem. És ismét nemet akartam mondani. De mit veszíthetek? Hisz egy felől még jól is szórakoztam a férfi társaságában. De...
- Nem tudom, hogy jó ötlet-e, ha együtt látnak minket. Nem azért, mert nem... Azaz, szíve... Magával vacsoráznék, de félek, az a nyomozásra nem lenne jó hatással. Lelepleződnénk. És Jason... Nem szeretném, ha magának kára származna a dologból, mert az... Nem akarom, hogy az elnök bármit is megsejtene és kész! - csattantam fel zavaromban. - Még azt sem, hogy valaha itt jártam.

Gonoszul elvigyorodtam, és hátranyúltam, hogy kinyissam az ajtót magam mögött, de még nem álltam félre. A nő szemébe néztem.
- Nos, ez érthető. Kedves magától, hogy félt engem. Akkor azt tudom ajánlani, hogy elviszem vacsorázni, ha végeztem az ügyével.
Most már félreálltam, átkaroltam a derekát és kitereltem az irodából. Az ajtóban megálltam, és megint rá néztem.
- És meg se próbáljon nemet mondani. Ha kell, elrabolom. Az a lúzer a kocsiban amúgy sem tűnik túl nagy ellenfélnek.
Azzal rámosolyogtam, ezúttal kedvesen, és megfogtam az ajtót. Még nem csuktam be, vártam, hátha akad valami mondanivalója.

Döbbenten néztem a férfira, miközben az előadta mondandóját, majd gyakorlatilag kidobott az irodájából. Nagyokat pislogva néztem vissza.
- Nem maga miatt aggódom... És azt hiszem túl sokat képzel magáról. - Mégse mozdultam. Figyeltem a férfit. Kidobott. Kidobott! - És a helyzet nem fog változni! - fűztem még hozzá. A lábaim ismét működtek. Gyors, kopogó léptekkel indultam le a lépcsőn. A kocsiba beszállva nem mondtam semmit. Vajon haragot, sértettséget, vagy izgalmat éreztem inkább? Nem fontos! Nem, nem, nem fontos! Csak egy... Á! Nem hittem volna, hogy egyszer Jasonra fogok vágyni, csak mert kicsit sem hasonlít a nyomozóra...

Jót mosolyogtam azon, mennyire elhűlt ettől a bánásmódtól. Pedig én csak a játékszabályokat akartam lefektetni. Egyelőre csak azokat... Nem árt ha tudja, hogy nem fogom jobban tisztelni a többi megbízómnál, csak mert egy olyan faj egyik vezetője, amibe nem tartozom bele. Talán még akkor sem lettem volna tisztelettudóbb, ha ő lett volna a protector. Végül is mit nekem az ilyen címek?
- Hát persze, hogy nem - hagytam rá, már az ajtóból - Hogyne. Akkor további szép napot, és vigyázzon, nehogy megpukkadjon mérgében!
Jót nevetve csuktam be az ajtót. Ez a nő egészen feldobta a napomat...

Morgana Valeurra vártam. Üzentem neki, egy meglehetősen biztonságos csatornán, hogy találtam valamit, amit el akarok mondani neki. Addig is, míg várakoztam, eltüntettem magamban egy fél üveg vodkát. Egy ideje már tudtam magamról, hogy alkoholista vagyok. Azt nem mondom, hogy alkoholproblémáim vannak, mert számomra ez nem jelentett problémát.
Amikor eljött az idő, elraktam az üveget. Most már bármikor itt lehet. Türelmesen vártam.

Pitiánernek tűnhetek, de mikor a nyomozó üzent, reménykedtem benne, hogy Jason korábbi, hirtelen távozásának okát tudom meg. Nem örültem, hogy megint személyesen kell megjelennem, kockáztatva ezzel sok mindent. Üzenetet hagytam, hogy a Földre mentem, aztán Le Mortot el is küldtem abba az irányba, míg én egy kisebb cirkálóval, vagy mivel, a Marsra mentem. Testőrt nem vittem, csak Shivát.
Amilyen gyorsan csak tudtam, mentem a férfi irodájához, majd sűrűn nyugtatgatva magam, be is léptem. - Csak gyorsan! - mondtam.

Felnéztem, amikor a nő belépett. A tisztelet jelének tűnt volna, ha felállok, így ezt hanyagoltam, és csak az üres szék felé intettem.
- Magának soha senki nem mondta, hogy ha belép valahová, illik köszönni?
Ekkor láttam meg a nő után bekocogó állatot. Éreztem a szagát, és hallotam a légvételét is, hisz az érzékeim épp olyan élesek, mint az övéi. Kissé elsápadtam.
- Elárulok egy titkot. Ha egy nő három nagydarab pasi társaságában megjelenik itt a Marson, akkor az lehet bárki, akinek testőrökre telik, esetleg egy bevállalós prosti. De ha egy farkassal jelenik meg, akkor teljesen egyértelmű, hogy ez a nő maga. Gondolom, ez eszébe sem jutott... - fintorogtam. Alig láthatóan hátrébb húzódtam a székkel, hogy ne legyek olyan közel a ragadozóhoz. Mármint a négylábúhoz.

A szememet forgatva leültem. Shiva mellém telepedett és érdeklődve nézett a férfira. Nem mint vacsorára, inkább, mint aki nem érti mi baja.
- A testőrök fejébe Jason bele tud nézni. Shiváéba nem. Úgy nem, hogy ne szerezzek róla tudomást. De lehet, hogy még úgy se. - Ha már a titkoknál tartottunk, előhúztam egy szál cigarettát és meggyújtottam. - Szóval? Miért kellett személyesen idejönnöm? - fújtam ki lustán a füstöt. - Inspiráció nélkül már nem is tud dolgozni? - vigyorogtam kihívóan.

- Nem zavar, ha rágyújt, de azért kösz, hogy megkérdezte - mondtam gúnyosan.
A farkas esküszöm, hogy engem fixírozott. És azt hiszem nem tetszettem neki.
- Nos igen, és ha otthon hagyta volna a kutyust, akkor holnapra nem lenne fent mindenhol Holonet-szerte, hogy itt járt. Azt hiszem, sokat kell még tanulnia a mi világunkról. Aki nem visz magával testőrt, se emberit, se másmilyet, nagyobb biztonságban van, legalábbis többnyire. Itt ugyanis mindenki testőrrel jár, akinek telik rá, még akkor is, ha másra nem nagyon jut. A hely átka. Tehát előbb támadják meg testőrrel, mint anélkül, mert feltételezik, hogy magától van mit ellopni. Mondom: sokat kell még tanulnia.
Aztán eléggé meglepődtem majdnem nyílt kacérkodásától. Sok mindenre számítottam, de erre azért nem.
- Nos... Meg kell hagyni, maga igazán inspiráló látvány. Eredetileg semmit sem akartam mondani, de mivel félek, hogy rám uszítja az állatkáját, lehet, hogy jobb volna, ha hozzáfognék.

Egyszerre lettem dühös magamra és a férfira. Mert igaza volt. Ha Jason megneszeli, hogy itt jártam, valami nagyon jó kifogásra lesz szükség. Elővettem a kommunikátoromat és tárcsáztam.
ú- Hozzák Le Mortot a Marsra. Én még... Az árvaházba megyek. - miközben beszéltem a nyomozót figyeltem. - Értesítsék az elnököt, hogy az itteni telepata gyermekeket látogatom. - Majd kinyomtam a készüléket. - Igen. Tanácsos lenne belekezdenie.

Gúnyos kis mosollyal néztem, ahogy intézkedik. Csendben maradtam, és csak akkor szólaltam meg, mikor befejezte.
- Nagyon ügyes - mondtam - Így talán megúszhatja. Már ha nem nézik meg a hajója repülési adatait. De ez már nem az én dolgom.
Elővettem a fiókból egy karcsú, ezüstszín lézervetőt, és az asztalra raktam.
- Látott már ilyet? Hivatalosan nem létezik. A Földön gyártották őket, de mivel valamilyen tervezési hiba folytán néha felrobbannak, visszavonták őket. Ez még tavalyelőtt volt. Azóta elvileg beolvasztották őket. De ez egy kétezer darabos szállítmány része, ami tegnapelőtt érkezett a Marsra. Utcakölyköknek akarják eladni őket, mert a Rendfenntartók nem vennék meg. Ők vették észre annó, hogy felrobbannak. Ha valami itt mindig elkel, az a fegyver. Bizonyítani nem tudom, de nagyon valószínű, hogy a szállításban Light keze is benne van. Állítólag társult a helyi kiskirállyal, Zahn-nal. Na, vacsorázunk végre?

- A Földről jön a hajóm, ahova eredetileg mentem. Legalábbis így tudják. A kishajó, ami ide hozott, pedig meg fog semmisülni. - léptem közelebb, és kezdtem nézegetni a fegyvert. - Kaptam már ilyen ajánlatot. És nem könnyen csábulok el. A társaság elveheti az ember étvágyát. - mosolyogtam gúnyosan. - Tegnap előtt este, úgy nyolc körül... Jason üzenetet kapott, aminek nem örült. Még a vacsorát is... - túlságosan belefeledkeztem... Fenébe! - Tehát fegyverek... Ez biztonságos? - mutattam a fegyverre. - Magammal vinném. Nem azért, hogy használjam... - döntöttem oldalra a fejem, mikor a férfi nem felelt azonnal.

Nem mondtam semmit. Nekem, akinek valószínűleg soha életében nem lesz annyi pénze, hogy hajót vegyen magának, egy kissé pazarlásnak tűnt, hogy ő csak így felrobbantat egyet, de hát ez a gazdagok világa. Más szabályok szerint játszanak. És legalább mindig van miért lenézni őket.
- Aha, értem. Szóval azzal a féreggel, aki gyerekeket akar felfegyverezni a Rendfenntartók ellen, vele vacsorázik. Velem, pedig nem. Ez... Hát, ez igen tanulságos.
Vállat vontam.
- Ha nem használja, valószínűleg nem robban fel. De én azért a maga helyében töltetlen állapotban hagynám. Egyébként tegnapelőtt este? Ja... Akkor robbantottam fel az egyik ilyen szállítmányt. Talán az lehetett...

- Azért vacsoráztam volna vele, hogy elhitessem vele, hogy bízhat bennem, és hogy befolyásoljam, hogy ne hozzon olyan döntéseket, amikkel másoknak árthat és... Miért is magyarázkodom magának? - csattantam fel. Tényleg, miért is? - Csak arra kell, hogy lemérjem Jason reakcióját. - raktam el a fegyvert, majd visszaültem. - Jasonnal muszáj... elhihetnem, hogy az övé vagyok. A nyomozótól meg nem akarok semmit! De akkor miért ver gyorsabban a szívem? Idegesség. Ez az. Semmi több.

Vállat vontam, lustán elvigyorodtam és hátradőltem a székemben.
- Fogalmam sincs, miért magyarázkodik nekem, de nyilvánvaló, hogy szükségét érzi. Én a maga helyében elgondolkodnék, hogy mi ennek az oka. Esetleg mégis jobban vágyik arra a vacsorára, mint mondja... De hát, maga tudja... Felőlem a nyálgéppel is enyeleghet, ha egy igazi férfi magának derogál.
Aztán kicsit elkomorodtam, és morcosabban folytattam.
- Kösz, hogy kérdezi, jól vagyok, nem sérültem meg. Kicsit megpörkölődött a hajam. És nem, nem buktam le, tehát egyikünk sem került veszélybe, hacsak nem a maga zseniális álcázási módszerei miatt. És kösz a lelkesedést meg a gratulációt, tudom, hogy megakadályozni egy rakás gyerek felfegyverzését nagy dolog volt. De nem kell ennyit áradoznia rólam, tényleg. Csak a munkámat végzem.
Csöpögött a hangomból a maró gúny, ahogy előadtam ezt a kis beszédet.

Felhúztam a szemöldököm, de türelmesen végighallgattam a férfit.
- Akkor jó. - válaszoltam egyszerűen. Nem reagálok a az első megjegyzésre, nem reagálok, mantráztam. Hasztalanul. - A nyálgép hasznot hozhat, veszélyes lehet, és túlságosan férfi is, legalábbis ezt hiszi magáról. Részemről, az összes hímnemű egy rohadék, de most a fontos dolgok: Ha beadja a kulcsot, azzal spórolok. Ne kényeskedjen, megfizetem, igencsak jól, a munkáját és... Az, hogy megakadályozta, hogy a gyerekeknek bajuk essen... - nagyot nyeltem és a fejemet is elfordítottam. - Tiszteletre méltó.

Megvontam a vállam. hirtelen fárasztani kezdett az egész beszélgetés, az, hogy kerülgetjük egymást, és úgy minden. Egyedül akartam maradni a vodkámmal, vagy pedig ágyba vinni a nőt. Minden más köztes dolog untatott.
- Mindegy - mondtam - Én a maga helyében nem szembesíteném Light-ot a fegyverrel. Lehet, hogy csak kineveti, de az is lehet, hogy megöli. Nekem eléggé kiszámíthatatlannak tűnt. De maga tudja. Nyilván... Jobban ismeri.
Jó erősen megnyomtam az utolsó előtti szót.
Aztán úgy gondoltam, pont leszarom, mit gondol rólam a nő, és ha ő rágyújthatott, akkor én is mérgezhetem magam. kihúztam a fiókot, kivettem a laposüvegem, és jókorát húztam belőle. Aztán a nő felé nyújtottam, kérdőn.
- Ne legyen mindig olyan karót nyelt.

- Megválogatom, mit iszok. - utasítottam vissza az italt, bár nem sértően. Aztán elnyomtam a cigimet és felálltam. Ha mászkálok, talán sikerül lenyugodnom, mielőtt átragasztom a feszültségem Shivára is. - Meglátom. Sok mindenre képes... Igaza lehet: jobb, ha óvatos vagyok. - Minden téren, tettem hozzá gondolatban. Lehunytam a szemem. És akkor... - Vodka. Nem csak most. Azelőtt is, hogy ideértem. - mondtam ki hangosan, bár nem tudtam miért. Ez ugrott be. A tudat... és néhány kép. Hirtelen kinyitottam a szemem. Mi a franc?

Megint vállat vontam.
- Maga tudja... Gondolom a százéves bor jobban csúszik, de errefelé sajnos nem igazán telik rá az embereknek...
Nem tudom, miért akartam őt provokálni. Talán mert dühített a visszautasítása. Igen, nyilván ez volt a dolog hátterében...
- Ugyan már, kislány. Magánhekus vagyok a szektor legundorítóbb bolygóján. És maga kitalálta, hogy rendszeresen iszom? Ejha! Na ehhez aztán tényleg nem kellett látnoknak vagy gondolatolvasónak lennie...
Aztán felálltam, ügyet sem vetve a farkasra odaléptem hozzá és a szemébe néztem.
- Mi baja a férfiakkal? Nem leszbikus, az tuti. Egyszerű ember vagyok, de azért ezt megérzem. Akkor meg?

- Mert nem is vagyok látnok. - suttogtam magam elé, nem túl meggyőzően. Azzal, hogy hozzám lépett, kirántott a transzból, vagy magamba süllyedésből, amibe estem. - A férfiakkal? - néztem kérdőn. - Még eggyel ses találkoztam. - ismét előtört belőlem a távolságtartó. A nagyon nagy távolságot tartó. - Most mondta: Maga magánnyomozó. Lessen utána. - fintorogtam. - Legyen. Segítek, de csak hogy békén hagyjon és a saját dolgával foglalkozzon: Klasszikus eset: elhagytak. Pont!

- Tehát, csak, hogy értsem - mondtam, és nem léptem háta tőle - Egy szép és okos nő, aki elég bátor, hogy megpróbáljon egy egész fajt elvezetni, és még ahhoz is van benne elég kurázsi, hogy szembeszálljon az egyik legnagyobb szemétládával a galaxisban, nos, szóval egy ilyen nő, csak mert valaki elhagyta, utálni kezd minden férfit, és ráadásul még retteg is tőlük.
Még közelebb léptem hozzá.
- Lehetséges. Tényleg. De én valahogy mégsem tudom elhinni. Tudja, szívesen megcsókolnám, csak, hogy lássam, tényleg annyira retteg-e a férfiaktól, mint hiszem, vagy csak azt hiszi magáról.
Még egy centivel közelebb mentem hozzá.
- És ha nem látnok, ne is tegyen úgy. Idegesítő.

Összeszorult a gyomrom, ahogy közelebb jött hozzám, de nem mozdultam. A szemébe néztem.
- Mondták már magának, hogy nem jövedelmező azt fenyegetni, aki fizeti? - utaltam, az említett csókra. - És nem gyűlölöm a férfiakat... És főleg nem félek tőlük! - Végül is. Időnként kellemes tud lenni a társaságuk, csak nem akarok hozzájuk közel kerülni.
Ami a látnok dolgot illette... Na az ijesztőbb volt. Emberrel még sose fordult elő... Az állatok elméje nyitott könyv volt előttem, és irányítani is tudtam, de... Ez már nem az első eset volt. Jasonnal is ilyen volt, mikor láttam a gyerekkorát. És ott vannak a látomások: Láttam, de nem éreztem. Egészen idáig.