Iroda

Scott Zahn irodája.

Másnap, amikor szóltak, hogy miss Moreira megérkezett, nem mentem elé. Helyette megkértem a pultost, hogy mielőtt a hölgy munkába állna, küldje be hozzám egy megbeszélésre. Amolyan utolsó eligazítás...
Türelmesen vártam tehát, hogy az emberi nőstény megjelenjen az irodámban. Ujjam a kis érintőfelület felett táncolt, melyet az íróasztalom lapjának aljába szereltettem, s mely hangparancs nélkül, észrevétlenül fogja bezárni az érkező nő mögött az ajtót.

*Mikor visszatért a férfi az üzenettel, kissé zordan bólintottam. Nem tetszett az engem fürkésző tekintetek és pláne nem az éhes tekintetek. Ezt még én is kiszúrtam, pedig aztán ezekhez értettem a legkevésbé. A szívem a torkomban dobogott mikor követtem az irodáig a másikat. De amint eltűntük a vendégek szeme elől már nem volt sehol a feszültség és egy mosoly is megjelent az arcomon. Kabátom még mindig a karomon feküdt és alatta a táskám. Az ajtóhoz érve halkan, de mégis határozottan bekopogtam. Ha utat kaptam belépve, mosolyogva köszöntöttem a férfit.*
- Szép estét Mr. Zahn. Szóltak, hogy szeretne valamit tisztázni… * Mondtam, miközben becsuktam magam mögött az ajtót és az asztal felé indultam.*

Szívélyesen intettem az emberi nősténynek, hogy foglaljon helyet. Megvártam, míg kihúzza a széket, és csak akkor érintettem meg a kis érzékelőt, hogy ne halhassa a zár diszkrét kattanását.
- Igen, szerettem volna beszélni kegyeddel.
Elővettem a saját szerződés-példányomat és egy hirtelen mozdulattal a falhoz vágtam. A papírvékony adattároló ripityára tört. Utána, pillantásom súlyától, az apró memóriaegysége bűzölgő műanyagkupackává olvadt.
- Kegyed példánya ezekben a pillanatokban törli magát. A memóriaegységben eltárolt gyerekjáték perceken belül örökre és végérvényesen elfoglalja a szerződésünk helyét, eltüntetve minden hivatalos nyomot.
A nőre mosolyogtam, kedvesen, megnyugtatóan.
- Kegyed túlzottan vonzó ahhoz, hogy pincérnőként dolgozzon itt. Sokkalta több hasznot fog hozni, ha nem ön árul, hanem önt árulják. Ezt nyilván megérti... Ám ha nem, az sem baj. E perctől fogva önnek nincs beleszólása a saját sorsának alakulásába, Miss Moreira.

- Köszönöm. * Biccentettem és minden szó nélkül húztam ki a széket és foglaltam rajta helyet. Mikro elővette a szerződést összeszaladt a szemöldököm.*
- Valami… * Kezdtem volna kérdezni, hogy baj-e van vele. De az már repült is. A csattanásra összerezzentem és a mosolyom lehervadt az arcomról. Szavait hallgatva csak még értetlenebbül néztem, már ha, ez még lehetséges volt. Utolsó szavaira azonban a fejem ingattam.*
- Azt hiszem értem, hisz ezt hallgattam tegnap. De egy valamiben téved. Az életemet még mindig én irányítom. Nem igazán tudom, hogy mit találnak bennem vonzónak, de ez nem is érdekel. Azonban kinek kéne olyan nő, aki 1. nem akarja a másikat. 2. és nem könnyű préda. Tudomásom szerint ide azok a férfiak járnak, akiknek most azonnal kell az öröm és nem azért, hogy megvívjanak érte. * Hangom nyugodt volt és tárgyilagos. De a szívem a torkomban dobogott és a szám is kiszáradt.*
- Kérhetnék egy pohár vizet? * Tettem fel a kérdést egy halvány mosollyal. *

Félelemre számítottam, nem higgadt viselkedésre. Ráadásul tudtam, hogy nem hazudik, hiszen azt megéreztem volna. Eszerint vagy erősen hisz benne, hogy neki senki sem árthat, vagy pedig van egy titka, amit eddig nem sikerült kifürkésznem.
- Természetesen - bólintottam, és felkeltem a székemről.
A bárszekrényhez léptem, ami az irodám egyik sarkában kapott helyet. Kevés emberi szenvedélyt voltam képes megérteni (az egymás iránti vonzalmukat például kimondottan gusztustalannak tartottam) de egyet mégis, és ez pedig az alkoholos italok iránti vonzalom volt. Így hát bárhol is jártam, gondoskodtam róla, hogy legyen a közelemben egy kevés jó minőségű ital.
A bárszekrény beépített kis hűtőjéből egy üveg ásványvizet vettem elő, a tetejéről pedig egy tiszta poharat emeltem le. Visszamentem az asztalhoz, kibontottam a vizet, és kitöltöttem a nősténynek egy pohárnyit. Utána visszaültem a helyemre.
- Sajnos ki kell, hogy ábrándítsam kegyedet. Egy foggal-körömmel védekező hölgy némely kuncsaftomat éppúgy érdekelné, mint másokat egy kezes teremtés. Bármelyik eset álljon is fent, kegyed értéke nem változik. De azt tudnom kell, hogy kegyed milyen fajba tartozik... Csupán a biztonság kedvéért. Talán mora vagy telepata? Úgy vélem, semmi esetre sem ember.

- Köszönöm. * Míg visszasétált a helyére én csak nyugodtan bele kortyoltam az italomba, miközben az agyam folyamatosan járt. Ha nem tudtam volna, hogy lehetetlen azt is mondhattam volna, hogy hallom, ahogy dolgozik. De figyeltem a férfi szavaira és a poharam letéve, kissé mereven, ugyan de hátra dőltem a székben. Ám a kérdésre akaratlanul is nevettem magam. Pláne, az okát hallva. Kezem a szám elé tettem és tokom köszörülve igyekeztem csillapítani.*
- Bocsánat. De miért árulnám el, azt, hogy hova tartozom? Csak azért, hogy el tudj intézni a fogva tartásom? *Ingattam meg a fejem lemondóan. Röhej, hogy mindenki olyan hülyének néz, hogy az már eszméletlen.*
- Lehet Mr. Zahn, hogy nem ide valósi vagyok és már a megjelenésem is egyfajta naivságról árulkodik. De ne tévessze össze a naiv embert az ostobával, vagy ha úgy jobban tetszik a hülyével. * Néztem határozottan a szemébe, de aztán elmosolyodtam.*
- Ami pedig a vendégeit illeti. Kétlem, hogy Velem bármelyik is jól járna. Már csak azért sem, mert Én nem tudnám kielégíteni az ilyesfajta igényeiket. *~No igen… egy 21 éves leányzótól aki még ártatlan még is mit várnak? ~*
- Mondanám, hogy ha kell, ezt alá is írom magának. De az imént bizonyította, hogy ez egyenlő a semmivel.

- Nincs mit - biccentettem udvariasan, majd jómagam is hátradőltem.
Figyelmesen hallgattam végig. abban reménykedtem, hogy egyiknek vagy másiknak vallja magát, és így hazugságon kaphatom, de mintha csak tudta volna, hogy mire vagyok képes, ügyes kitérő feleletet adott.
- Igen, pontosan ezért kérdeztem. Nagyban leegyszerűsítette volna a dolgokat... No de hát, nem lehet minden egyszerű. A titkolózása természetesen nem fogja megmenteni. Ami a naivitását illeti... Garantálom, hogy azt nagyon hamar el fogja veszíteni.
A megjegyzése gondolkodásra késztetett.
- Értsem úgy, hogy kegyed még érintetlen? - elmosolyodtam - Ez csak megnöveli az értékét. Akár a sokszorosára is. Kegyed ártatlansága, Miss Moreira, egy kisebb vagyont fog jövedelmezni nekem. De kérem, ne rabolja az időmet. Utána is nézhetek, de sokkal egyszerűbb, ha elárulja. Milyen faj sorait erősíti?

- Akkor változom meg, ha magam is ezt akarom. És higgye el, hogy nem áll szándékomban. *No igen, magam is ebben hittem. Mindenféle felkészítés ellenére is és az elmúlt hetek hatása sem vetkőzte le rólam.*
- De egy kérdés. Még is mi olyat tud maga tenni, ami miatt levetkőzném? Lassan egy hónapja itt vagyok és a Marsnak sem sikerült elérnie. *De a hirtelen kérdésre kipirult az arcom és a szemem lesütve a kezeim kezdtem el nézegetni. *
- Vagy, csak mert nem akarom. *Tényleg nem akartam senki kedvére tenni, de a beismerés nélkül is nyilván való volt a reakcióm, amit felváltott egy fajta sápadtság, ahogy Zahn folytatta. Azonban az időrablásra felkaptam a fejem összevont szemöldökkel.*
- Jelenleg maga rabolja az enyémet, a munkaidőmből. Ja, várjunk… nincs is munkám. Szóval akkor a szabadidőmből. Kellemesebben is el tudnám tölteni. De ehelyett itt ülök és a saját testemről „tárgyalok” Önnel. Nem könnyítem meg a dolgát Uram… A Moreia család egyetlen élő tagjaként nem lesz nehéz dolga még így sem kiderítenie. *Vontam meg a vállaim és ha csak nem rontott nekem a pimaszságom miatt, akkor kényelmesen keresztbe tettem a lábaim. *
- Már csak azt nem értem, hogy miért szán egyáltalán időt arra, hogy felvilágosítson, hogy mi fog velem történni. Bele szólásom nincs, magának meg határozott és valószínűleg jól megfontolt terve van. Akkor mégis mire ez a körítés? Nem hiszem, hogy egy beleegyező nyilatkozatot szeretne aláíratni Velem. Ha mégis… akkor mély sajnálattal közlöm, hogy hamarabb vágnám le a kezem, mintsem, hogy ezt megtegyem. Ez meg már ügye veszítene a maga szerinti értékemből, így az üzlete hanyatlásnak esne ezzel a szándékkal. Szóval tényleg nem értem…

Kedves, ám elnéző mosollyal néztem a nőstényt.
- Üzletfeleim egy része kedveli az igencsak extrém dolgokat. Tartok tőle, hogy bizonyos történések akarva-akaratlanul meg fogják változtatni kegyedet. Azonban ha mégsem, én leszek a legboldogabb, elvégre nem célom tönkretenni önt. Csak használni akarom.
Láthatóan zavarba jött. Ez is tetszett. A kislányosan viselkedő, pironkodó hölgyek nagy népszerűségnek örvendenek. Az ártatlanok pedig... Nos... Még nagyobbnak. Talán árverést kéne kikiáltanom Miss Moreira első éjszakájára... Igen, határozottan tetszetős ötlet. Az ilyesminek megvoltak a maga fórumai és módszerei.
- Ebben tökéletesen igaza van. Személyazonosságának pontos adatait felderíteni csupán néhány perc. Remélem, megbocsát...
Elővettem a kommunikátoromat, és valóban percek alatt megkaptam a kért információt. A HoloNeten rengeteg adatot találhatunk, ha tudjuk, hogyan kell keresni. Bár bevallom, gyakran bosszantott az emberi technológia esetlensége és fejletlensége... De hát azzal kell beérnünk, amink van, ugyebár.
- Tehát kegyed mora. Ez megnehezíti a dolgokat, de nem túlzottan. A miértre pedig a válasz nem más, mint a tisztelet. Az ön személyével, Miss Moreira, az égvilágon semmi problémám nincs. Ennélfogva tisztelem önt annyira, hogy a tudtára adjam, miben lesz része. Vegye ezt kedves gesztusnak, ha tetszik.

- Csak nem tapasztalatból tudja Mr. Zahn? *Húztam egy enyhe mosolyt az arcomra, hogy biztosan megértse, mire is gondoltam a kérdés alatt. Persze megfontolatlan válaszom egy olyan embernek, aki ismer, egyértelművé teszi, hogy kezdem elveszíteni az uralmamat magam felet. Nem szokásom ilyen gonosz célzásokkal dobálózni, mások nemi identitására meg pláne nem. De egyelőre még csak ez árulkodott arról, hogy kezdem felfogni, hogy mi is folyik itt. *
- Szerintem meg a kettő szorosan összefügg. * Vontam meg a vállaimat, aztán még Ő az adataimmal foglalatoskodott én körbe tekintettem az irodában. Kifelé egyetlen út az ajtó volt.*
- Gratulálok Mr. Zahn… igazán lényeges információra bukkant és még számolni is tud. *~Na jó… ideje lesz befogni a csőröm, ha nem akarok még nagyobb bajt hozni a nyakamra.~ De alig, hogy gondolatban elhatároztam magam, már ki is bukott belőlem a nevetés.*
- Tisztelet… kedves gesztus… Mit ne mondjak, egy szál virágnak vagy ajánlatnak ahol van döntésem jobban érezném az esetleges kedves gesztust. A tiszteletet meg abban, hogy hagy választási lehetőséget. * Ingattam meg a fejem és felsóhajtottam.*
- Ha azt várja, hogy most eszem vesztve fogok szabadulásért kapálózni vagy fenyegetőzni, akkor kár az időért. Amíg maga ott van és én meg itt, semmi okom agresszíven reagálni.

Bólogattam, jelezve, hogy tökéletesen egyetértek vele.
- Valóban feleslegesnek és fárasztónak tartom az esetleges védekezését és az azt követő teljesen értelmetlen erőszakot. A hatalmamnak senki sem tud ellenállni, én pedig nem szívesen tennék kárt önben. Mégiscsak civilizált "emberek" vagyunk, egy esetleges külső sérülés ráadásul nagyban csökkentené kegyed értékét. Tekintsünk tehát el az efféle balgaságoktól.
Elmosolyodtam. Felálltam, és ezúttal egy fél pohár tiszta ginnel tértem vissza. Jólesően kortyoltam belőle.
- Alighanem lesz része virágokban és egyebekben is a romantikusabb lelkületű üzletfeleimtől. Alkalmasint még házassági ajánlatokban is. Az ajándékok, amiket kapni fog, márpedig egy olyan szépség, mint kegyed, rengeteget fog kapni, természetesen megtarthatja. Bár előbb át kell vizsgálnunk majd őket, rejtett fegyverek után, de ezt leszámítva... Nem lesz oka panaszra, azt hiszem. Feltéve, hogy nem fertőzte meg túlzottan a szabadság és a szerelem eszméje ifjonti elméjét. Azt hiszem, végeztünk a megbeszéléssel. Kérem, vetkőzzön le fehérneműre, hogy készíthessek néhány képet a hirdetéséhez.

- Engem meg nem érdekel a hatalma. Ahogy az sem, hogy mit tesz. *Vontam meg a vállaim. De már a fele se tűnt viccnek, szóval ideje lesz valamit kitalálnom, vagy tényleg itt ragadok. ~ Kellett nekem ellenkezni a kíséret ellen. Komolya, ha innen kijutok többet tuti nem ellenkezek Paul akaratával.~ A következő szavaira először csak összevontam a szemöldököm, aztán meg el is nevettem magam.*
- Most komolyan azt várja, hogy az ajándékok, házasság és ezektől most elolvadjak, és ez legyen az álmaim munkája? Nincs szükségem ajándékokra Mr. Zahn. A szerelemben pedig nem nyilatkozhatok, mert nem tudok. De a szabadság a metamorfok után talán egy morának a legfontosabb. *Az utolsó mondatára azonban letöröltem a vigyort az arcomra és csak úgy néztem a szemeibe.*
- Nem!

Kezdtem elveszíteni a türelmemet. Ideges vagy dühös még nem voltam, de ez csak átlagon felüli önuralmamnak volt köszönhető. Ő azonban erről nem tudott, s így a hőmérséklet hirtelen megugrását akár a kezdődő dühkitörésem előjeleként is értelmezhette.
- Nem emlékszem, hogy választási lehetőséget kínáltam volna, Miss Moreira, ahogy arra sem, hogy a szabadságról alkotott nézetei felől érdeklődtem volna. Ez önnek többé különben sem jelent semmit.
Felálltam az asztaltól, és a nő fölé magasodtam.
- Megkérem, hogy ne ellenkezzen tovább, máskülönben valóban kénytelen leszek erőszakot alkalmazni.
A nő pohara egy forró levegőlökettől szilánkokra robbant.
- Kérem, Miss Moreira! Ne kényszerítsen.

*Érzékeltem a meleget, bár nem tudtam mire vélni. Hogy nem belőlem származott a tuti, de igyekeztem minél gyorsabban megszokni, hogy ne lássa, hogy nem rajongok a Trópusokért. De ez a valami nem igazán jelentett jót. Legalábbis nekem nem.*
- Nevezze rossz szokásnak. * Ez valóban így volt, bár én nem neveztem volna rossz szokásnak azt, hogy hangot adok a véleményemnek. Ahogy felállt csak felvont szemöldökkel tekintettem rá. Nem mozdultam. Ahogy az újabb felszólításra is csak egy mosolyt erőltettem az arcomra. Na de aztán tört a pohár én meg akkorát ugrottam, hogy a lendülettől a székem a falnak csapódott, és nem csak feldőlt. Megijedtem és ezt a mozdulataim is tanúsíthatták ha az arcom nem volt elegendő.*
- Kettőnk közül maga teszi. * Szűrtem a fogaim között, miközben tettem két lépést hátra az asztaltól.*

A türelmem legvégén jártam. A szobában már harmincöt foknál is melegebb volt. Még néhány pohár szétrobbant a bárszekrényen. Megkerültem az asztalt, és a nő elé léptem. A szemébe néztem.
- Fél percet kap. Vetkőzzön le, és erőltessen egy csábos mosolyt az arcára, különben leégetem a haját. Majd ültetünk be újat, ha valaki eleget fizet magáért... Ha még akkor sem fogja azt csinálni, amit mondok, felhólyagosítom a bőrét. Ne szórakozzon velem, Miss Moreira, mert elveszítettem a türelmemet.
Hátra léptem, és intettem, hogy kezdjen neki.

*Najó.. ez már tényleg elviselhetetlen. Lassan ott tartok, hogy önként vetkőzök le, hogy ne legyen ennyire meleg. No de erről a gondolatról ennyit, hisz hátrébb léptem, ahogy a férfi megindult. Még akkor is, hogy ha csak az asztal ezen oldaláig tartott az útja. Szavaira kissé összeszűkültek a szemeim és pár pillanatig csak néztem a másikat, de aztán már meg is indult a kezem a csípőmhöz, hogy kikötözzem a felsőm, és könnyű szerrel le tudjam venni. Aztán mikor végeztem, a vörös sejem anyagot a férfihez dobtam.*
- És mégis milyen az a csábos mosoly? * Takartam el magam egyből felülről, hisz már látható volt a vörös melltartóm. Ami ciki, hisz ha tovább akarok vetkőzni, akkor bizony használni kell a kezem. Hmm… lehet a csizmámmal kellett volna kezdenem? *
- Táncra jártam, nem dráma tagozatra. * Jegyeztem meg gyűlölködve. Dühös voltam és féltem… a melegtől. Hát így maximum csak Paul látna vonzónak, de neki meg nem kéne mosolyognom. Szóval dühösen csábos mosolyt varázsolni? Képtelenség a számomra.*

Elismerően bólintottam, de ez csak annak szólt, hogy végre engedelmeskedett. Szemügyre vettem az idomait. Tudtam, hogy ingerlőnek kellene tartanom, ha undorító majomszármazék volnék. Azonban nagy kár lett volna ezen lelepleződni, így vágyakozó kifejezést varázsoltam az arcomra, és tettem felé néhány lépést. Szerencsére nem kell azt a végtelenül gusztustalan, szexuális aktusnak nevezett undormányt művelnem vele, hogy hiteles maradjak. Megvéd tőle a tény, hogy érintetlenül többet ér nekem.
- A tánctudása és a hajlékonysága az előnyére fog válni - mondtam mosolyogva - A csábos mosolyt pedig ne erőltesse. Kegyed mindenhogy gyönyörű, mosollyal is és anélkül is. Szabaduljon meg a szoknyától... És maradjon a csizma. Kicsit sablonos, de azzal kell dolgoznom, amim van.
Az íróasztal fiókjába nyúltam, és megkerestem a fényképezőgépet. Tökéletesen örökítette meg a valóságot, a lehető legjobb minőségű és legélesebb képet adva. Sok majomszármazék hím alighanem lenézően nyilatkozott volna rólam, ha tudja, hogy a szerkezet jobban érdekel, mint az előttem vetkőző nő.

*Néztem a szemeit, de csak összevontam a szemöldököm. Nem tudtam, hova rakni ezt a kifejezést, szóval felőlem aztán gyilkos tekintetet is lövellhetett volna, mint ahogy Én tettem. Na, azt, legalább felismerem. Ragyás mellett nem volt nehéz hozzászoknom. De mikor megindult felém, csak magam elé tartottam az egyik kezem tenyérrel felé.*
- Ácsi… semmi kedvem elcsúfítani a pofiját. *Engedtem meg egy mosolyt a másik felé. Bár mozdulataim elárulhatták, hogy nekem aztán fogalmam sincs az önvédelemről. De nem sok tudás kell ahhoz, hogy eljárjon a kezem. Szavaira azonban felhorkantam. *
- Micsoda bók, egy maga fajtától… *De a szavaimmal sejtettem, hogy feszegetem a másik határait ahogy korábban is. De, hogy ellensúlyozzam már vettem is le közben a szoknyám. Aztán mikor végeztem, azt is a férfihez vágtam.*
- Megfelel? * Kérdeztem gúnyosan. Na ha aztán nem esett nekem és inkább a képeket csinálta. Akkor a gúny, a félelem, a kényszer, de leginkább a dühödt tekintetem csillogása dominált. Fajomra maximum a tökéletes testem utalhatott, amit nem torzítottak hegek. Jó, egy pár apró a tenyeremen, de az nem látszódhatott. A testtartásom merev volt, ahogy ökölbe szorítottam magam mellett a kezem. *

A szoknyát elkaptam, még mielőtt az arcomba vágódhatott volna. Akár vissza is adhattam volna neki, de inkább elégettem. Egyetlen másodperc alatt lángolt fel s hullt hamuvá a kezemben. Ez jó lecke lesz: alsóruha nélkül kell majd lemenni a pincébe, és úgy is kell maradnia, míg máshogy nem döntök. Fel kell végre fognia, hogy hatalmam van felette.
A fényképezéshez kimondottan jól jött dacos, dühös tekintete és a mozdulatlansága. Mosolyogva tettem el a gépet.
- Igazán kitűnő képek lettek, köszönöm a közreműködést. Nagyon sokat segített a testtartásával és az arckifejezésével. Nos... Akkor nem maradt más hátra. Lemegyünk szépen a pincébe, ahol a lányokat szállásolom el. Kellemesnek fogja találni. A ruháira nem lesz szüksége...
Elporlasztottam a felsőjét is.
- Ott fogja megvárni a férfit, aki lesz olyan szerencsés és gazdag, hogy megkapja kegyedet.
Az íróasztal lapja alatt megnyomtam egy másik érintőgombot. A fal egy része félrecsúszott, felfedve egy kis liftet.
- Csak ön után...

*Csak összevont tekintettel néztem, hogy mit csinált a ruhámmal, de külső lángot nem láttam. Nem értettem, hogy mi történt ám nem is kellett sokat várni arra, hogy ennek hangot is adjak. *
- Mi a maga? * Bukott ki belőlem a kérdés. De utána jöttek a képek, amikkel viszonylag gyorsan végzett a férfi. Szavaira csak elhúztam a számat.*
- Újabb bókok Mr. Zahn… kezdenek nyomasztani. * Sütöttem le a tekintetem. Hisz bár nem arra ment ki, hogy el lehetetlenítsem a férfi dolgát de akkor sem volt jó érzés, hogy még segítettem is neki. Persze felfogtam én, hogy nincs más út addig, míg valakinek fel nem tűnik, hogy nem érkeztem meg reggel. De tudtam, hogy Paul lesz az első, aki már a negyed szélén fog várni. A gond az, hogy nem kéne ide jönni… Na a nagy merengésemből az invitálása rángatott ki. Csak körbenéztem, hogy miről is van szó mikor megláttam a liftet és már a felsőm se volt sehol. Na ez eszembe jutatta, hogy el kéne takarnom magam és hirtelen meg is tettem.*
- Ha nem gond, akkor inkább előre engedem. Nem tűnik valami biztató helynek. * Tekintettem a lift felé. De végül is… ha baj volt se indultam el.*

Egy percig némán meredtem rá, és halvány tisztelet kezdett ébredni bennem iránta. Mások már térden állva könyörögtek volna az életükért. Ez a nő pedig... Nem, nem volt bátor. De volt ereje. Nagyon sok belső ereje. Csakhogy az nem elég ahhoz, hogy elengedjem...
- Nem adtam választási lehetőséget, Miss Moreira. Ez az utolsó figyelmeztetés, mielőtt kénytelen lennék bántani kegyedet. Induljon. Higgye el kérem, semmi sem változna, ha nem így tenne... Nem tudna megszökni. De nagy fájdalmai lennének, és csúnya sebhelyei. Ezt pedig egyikünk sem akarja igazán. Induljon hát!
Elegánsan az ajtó felé intettem, és vártam, vajon elég okos-e ahhoz, hogy elinduljon, vagy pedig tényleg fájdalmat kell okoznom neki.

*Szavaira összevontam a szemöldököm, bár nem sok lényeges információ volt benne. Bár parancs annál több, még ha nem is igazán hangzott annak. De hogy én ezt mennyire utáltam. Mondjuk, a férfit sem fogom a szívembe zárni az már fix. De csak a szemeimet forgattam…*
- Férfiak… * … morogtam miközben elindultam a lyuk felé, morcosan karba font kezekkel.*
- Egyébként sem kell választási lehetőséget adnia. Megtalálom én azt magamtól is. Mellesleg a hegek nem érdekelnek Mr. Zahn. Nem egy kirakati baba vagyok, akin nem lehet semmiféle hiba. * Folytattam egy feszült mosollyal. Na igen, viszont a fájdalmat nem viseltem valami jól. Nem voltám hozzá szokva, azt meg végképp nem akartam, hogy megtörjön valaki. *

- Látja, kedves Aurora, ebben nagyon téved. Kegyed pontosan egy kirakati bábu, akinek tökéletesnek kell lennie. Mostantól legalábbis az, és tökéletes is marad, amíg valaki nem fizet többet azért, hogy néhány sebhelyet is lásson magán. De én képes vagyok úgy is pokoli fájdalmat okozni, hogy az ne hagyjon külsérelmi nyomot... Például, megkereshetem és megölhetem a barátait, ha nem engedelmeskedik nekem. Kínok kínjai közt pusztulnának el, aztán kényszeríteném magát, hogy végignézze a halálukról készült felvételt...
A nő után indultam, felkészülve az esetleges ellenállására vagy dührohamára.

- Micsoda megnyugtató szavak… Kezdem megtisztelve érezni magam… * Horkantam fel nem kevés iróniával a hangomban. Na de aztán ahogy mondani szokás, a vér is meghűlt az ereimben mikor megemlítette a barátaimat. Oké, nem tudott rólam semmit ahogy azt sem, hogy egyetlen barátom van Paul, a többiek járulékos tartozékok de ettől függetlenül még szerettem őket és foglalkoztam velük, ahogy Ők is velem. De itt a Marson nem olyan nehéz kitalálni, hogy kivel mozgok, és hol lehet megtalálni. Dühös tekintetem a férfire kaptam a testem megfeszült. *
- Ellenkeztem Én eddig? Persze, visszaszóltam és vitatkoztam, de ezen kívül minden kérését megtettem. Ha meg azt akarja, hogy ne beszéljek, fogja be a szám… de a barátaimat hagyja ki a mocskos játékaiból. * Dühömhöz mértem meglepően nyugodt volt a hangom, még úgy is, hogy éreztem, a szívem köré mintha csak egy kígyó tekeredne, hogy összeroppantsa. Nem tettem semmit, nem támadtam meg a férfit felesleges lett volna. Hirtelen vagyok olyakor, de nem hülye. Azért minimális életösztönöm még nekem is van, pláne így, hogy konkrétan megfenyegette Pault.*
- Hova lesz a romantikus séta? * kérdeztem gúnyolódva miközben a lift elindul lefelé.*