Argus Magánnyomozó-iroda

Egy kopottas, kicsi magánnyomozó-iroda, melynek egyetlen alkalmazottja s egyben tulajdonosa Matthew Kyle.

Kihúztam a fiókot, benyúltam, és elővettem a háromdecis vodkás üveget. Meghúztam, és éreztem, hogy az ital átmelegít. Ez nem pancsolt, szintetikus szar volt, hanem igazi alkohol. Aztán visszacsavartam az üvegre a pléhkupakot, és eltettem. Ügyfélre vártam. Még azt sem tudtam, férfi lesz-e vagy nő. Nagyon titokzatosan viselkedett. Az ilyen általában nem jelentett túl nagy gondot, legfeljebb azt, hogy valamennyire ismert, és titokban akarja tartani, hogy nyomoztat.
Ültem tehát, és türelmesen vártam.

A Marsra nem mint elnök léptem, és igyekeztem, hogy erre ne is cáfoljak rá. Testőr csak egy volt velem, de az is csak, mint sofőr. Shiva is otthon maradt, és a ruházatom, bár minőségi volt, mint mindig az álcázást szolgálta. Sál, kalap, szemüveg. Minden ami ahhoz kell, hogy ne ismerjenek fel. Cipőm sarka hangosan koppan minden egyes lépcsőfokon, útban a nyomozó irodája felé. Kopogással nem vesződtem, csak benyitottam.
- Maximális diszkréciót várok! - ültem le.

Nyílt az ajtó, és valaki kopogtatás nélkül belépett. Még a szemöldökömet sem emeltem meg. Ez a Mars. Réges-rég hozzászoktam a rossz modorhoz. És tény, ami tény, ez a látogató legalább megengedhette magának, hogy rossz legyen a modora. Egy ilyen nőnek könnyebben elnézi az ember az ilyesmit.
Látszott, hogy kerülni próbálja a feltűnést. Éppcsak arra nem gondolt, hogy a kupola miatt itt nincs szükség napszemüvegre, mert a fényt kiszűrik annyira, hogy ne sérthesse még a legérzékenyebbek szemét sem úgy, hogy mégis mindenki lásson. Így pedig alighanem ő volt a legfeltűnőbb alak a városban, de ezt nem osztottam meg vele.
- Magának is szép napot, hölgyem. Kérem, foglaljon helyet - gúnyolódtam, a már elfoglalt szék felé intve - Miben segíthetek?

Legyintettem, mintha egy pimasz legyet igyekeznék elűzni. A férfi gunyoros modora, csupán ennyi volt. Zavaró, és felesleges időfecsérlés.
- Még mindig nem tudom meg bízhatok-e magában. - körbe néztem. - Nem lehet olyan jó, ha csak... erre telik. - mutattam ezúttal körbe. - De én gazdaggá teszem, ha megteszi, amit kérek és mindezzel engem nem sodor kellemetlen helyzetbe. - A táskámba nyúltam, majd egy képet csúsztattam a férfi elé. - Tudom, hogy bűnös, több minden is.
A képről Jason nézett vissza ránk.

Én is körbenéztem a helyiségben. Egy falba süllyesztett számítógép-konzol, egy íróasztal, két szék, egy heverő, meg egy kép a falon, valami régi whiskeyreklám. Vállat vontam.
- Nekem ez éppen megfelel. Ha magának nem, tudok nálam sokkal pocsékabb hekusokat ajánlani, szép irodával, akik meggazdagodtak a sztárocskák válási ügyein.
Végighallgattam őt, és megnéztem a képet is. Aztán felnéztem a nőre.
- Persze, hogy sok mindenben bűnös. Elvégre politikus. Kurt Vonnegut, egy ezer évvel ezelőtt élt író egyszer azt mondta, hogy csak az elmebetegek akarják a hatalmat. Már a gimiben is csak a leghülyébb akart osztályelnök lenni. Na mindegy.
Magam elé húztam a képet.
- A díjazásom ötven dollár naponta, plusz a felmerülő költségek, amikről számlát adok. Ha gazdaggá akar tenni, adhat az ügy végén plusz honoráriumot, ha elégedett. Ha nem, az se érdekel. A napi ötvenet akkor is kérem, ha semmit sem találok. Pontosan mit vár tőlem?

Felhúztam a szemöldökóm a megjegyzésére a politikusokról.
- Ebben még lehet is valami... - Nem érdekelt, hogy mennyit kér, csakhogy legyen valamim Jason ellen. Mert tudtam, hogy szükségem lesz az ilyesfajta biztosítékra. - Bizonyítékot, mi mást. A kért összeget megkapja, ha hasznos lesz számomra, többet is. Tudom, hogy az Elnök mindent eltüntetett vagy retusált a múltjában, és a jelen botlásaiban. Azt akarom, hogy erre rácáfoljon.

Elgondolkodtam. Ha megbízatás lehetetlen, még mindig elpepecselhetek vele vagy íz napig, az is egy ötszázas. De ez a nő úgy-ahogy tisztességes volt velem, ezért, bár tudom, hogy a kasszája aligha sínylené meg, nem fogom átverni.
- Talán tudok segíteni. De szükségem van mindenre, amit tud. Miért gondolja, hogy sáros? Hallott vagy látott valamit? Van valami támpontja? Mégis mire akar pontosan bizonyítékot? És az sem lenne rossz, ha elmondaná, ki maga. Már csak azért is, mert érdekelni kezdett a dolog.
Azzal villámgyorsan, mégis óvatosan az arcához kaptam, és levettem róla a napszemüveget. Szép női arc tekintett rám. Szép, és legalább olyan ismerős, mint a férfié a fényképen.
- Üdvözlöm, Elnöknő.

Odakaptam az arcomhoz, de túl lassan. Miután a férfi immár felismert feleslegessé vált a kalap is, így lemondóan le is vettem és a hajamat is megigazítottam.
- Az nem fontos honnan tudok bármit is. - Arcátlan és pimasz egy alak... - De Jason tolvaj, talán gyilkos. Bármilyen, pontosabban bármelyik bűntettéről beérem bizonyítékkal. - lehunytam a szemem. Próbáltam visszaemlékezni.

Ahogy a haja a vállára hullott, egy kissé elrévedtem. Milyen szép nő...
- Tehát nem tud nekem közelebbi támpontot adni. Így egy kissé tovább fog tartani, de ha van valami, amit meg lehet találni, azt én meg is fogom találni.
Vajon fél ettől a Jasontől? Talán. Irracionális, megmagyarázhatatlan vágy fogott el, hogy megvédjem tőle. Érdekes... Nyilván csak mert szép.
- Van még valami? Szívesen elvinném vacsorázni, de félek, hogy sem az én pénztárcámnak való helyek, sem a lerobbant magánhekusok nem felelnek meg az ízlésének.

Majdnem felnevettem. Végigmértem a férfit.
- Nem tudom miből vonta le ezek, de igaza van. Bár, az okokat tekintve részben téved. Nem vetem meg az olcsó ételeket, és... maga az első magánnyomozó, akit megismerek. Csak mert magát primitívnek, kulturálatlannak és igénytelennek tartom, még nem lehet általánosítani. - Itt tartottam egy pillanatnyi szünetet, hogy visszatérjek az eredeti témára. - Amit mondani tudok, már elévült. De a régi szokások nehezen múlnak.

Halványan elmosolyodtam. Kulturálatlannak tart valakit, aki Vonnegutot idéz? Hát miféle sznob nő ez?
- Na jó, ez akkor most végül is igent vagy nemet jelent? Mert nem volt teljesen világos... Nem mondták még, hogy túlzottan... Politikus, ahogy beszél? Na mindegy. Azért engem az elévült ügyek is érdekelnek, főleg ezek miatt a régi szokások miatt, amiket emleget. Tudom, nehéz elképzelni, de voltaképpen kifejezetten körültekintő fickó vagyok. Igyekszem minden oldalról megközelíteni a problémát.

Egy gúnyos mosolyt küldtem a férfi felé.
- Tekintse aminek akarja, de a korábbi jellemzését tekintve, ami politikusokra vonatkozott én még nyílt voltam és diszkrét. - A Jasonről szóló képeket próbáltam felidézni. Szokatlan. Általában a látomások nem homályosulnak el ilyen gyorsan. - Lopások főleg. A képessége segítségével. - Az érzés is más volt. Mintha... az emlékei is benne lettek volna. - Talán csalások.

Mi a fene? Csak nem sértettséget hallok a hangjában? Még a végén kiderült, hogy azzal, hogy kimondtam, amit a politikusokról mindenki nyíltan gondol, megsértettem a törékeny érzéseit. Egy sértődékeny politikus... Jesszus. Bár, nő. Akkor meg min csodálkozom?
- Lop és csal. Talán még hazudik is. Nos, ezzel még mindig nem lépte át egy rendes politikus átlagos bűnkvótáját, de ha többet nem tud mondani, kénytelen leszek ez alapján elindulni, bármilyen kevés is. Különben is, azt Mr. Vonnegut mondta. Én csak idéztem. Mi is a pasi képessége? Már nem Vonneguté, hanem az Elnöké.

Alig sikerült visszatartanom a nevetés az utolsó megjegyzése hallatán. Végül, csak megköszörültem a torkom. Pedig milyen rég nevettem őszintén...
- Nem az adóból vagy hasonlóból szerzett vagyont. Műkincsek, régiségek, ékszerek bankrablás, és ki tudja még mi. - Jobban felmértem a férfit. Beképzelt és igénytelen. De bizsergető... Meghülyültem volna? - Nyit. Ajtókat... igen gyakran - fintorogtam. - elméket, konzerveket... bármit.

Mintha megrándult volna a szája sarka. Vagy csak képzeltem? Talán szórakoztatom. Az jó dolog. Már ha nem rajtam nevet...
- Tehát nyit. Ebben nekem is van némi tapasztalatom - kihúztam a fiókot, mutatva, hogy értem - De ha jól sejtem, ehhez neki nincs szüksége kulcsokra és hasonlókra. Esetleg a térrel is boldogul? Mintha valahol olvastam volna, hogy némely telepata ilyen-olyan módszerrel képes a gépek nélküli teleportációra. Mert akkor a dolog kicsit könnyebb lenne... Olyan eseteket kéne keresnem, ahol a bejutás az adott helyre, széfbe vagy bármibe, lehetetlennek tűnt. Ez már elég jó kiindulási pont lenne. És azt mondja, elméket? Mit ne mondjak, ez aképesség minden betörő álma.

- Igen... a teret is, úgy hiszem, de... Mióta elnök biztosan nem élt... Ó, a francba! - Valami bevillant. Miért pont most? A férfi... a nyomozó. Micsoda kis zugivó... semmi fontos. - Szóval: Fiatal korában lehet, hogy még nem volt ilyen erős, de ez nem biztos. Az elnöksége alatt viszont vagy nem élt ilyen pénzszerzési módszerekkel, vagy ügyesebb lett. Kifinomultabb. Nem olyan primitív, mint... - elfordítottam a fejem. - mások. - Megvan! Meggárgyultam! A nyomozó, most meg Jason?

Most meg védeni akarja, vagy mi a franc? Így nem fogunk egyről a kettőre jutni, az biztos. Na mindegy, nem az én dolgom, hogy titokban szerelmes-e belé, vagy sem. Kifinomult... Hát persze. Egy igazi Arséne Lupin! Nyilván öltönyös a fazon. Minden politikus az...
- Tehát ez a helyzet. Jó, ez alapján már el tudok indulni, bár bújnom kell majd egy kicsit a telepaták erőnövekedési statisztikáit, azt meg utálom. De mindegy. Szóval akkor lesz vacsora, vagy nem lesz vacsora? Nem akarom megbántani, de úgy néz ki, mint akire ráfér egy kis lazítás.

- Felesleges aggódnia a szórakozási rátám miatt. - csattantam fel magamat is meglepve. Mi ütött belém? Átmentem lotyóba? Az ajánlat jobban izgatott, mint azt szerettem volna. A franc esne bele. - Csak tegye a dolgát Mr. Kyle. Azt, amiért fizetem. - mondtam kissé higgadtabban. Felálltam, hogy távozzak. - És megismétlem: Legyen fokozottan diszkrét. Az én nevem semmilyen körülmények közt nem merülhet fel.

Védekezően felemeltem mindkét kezem.
- Hé, csak nyugalom. Nem akartam megbántani, csak kedves akartam lenni. Úgy tűnt, magával viszonylag ritkán kedvesek az emberek. De most már azt is tudom, miért - tettem még hozzá epésen.
Én is felálltam, de mentem előre, hogy ajtót nyithassak neki. Annyira azért nem akartam kedves lenni.
- Ha ez a Jason olyan ügyes, mint gondolja, előbb-utóbb fel fog tűnni neki, hogy valaki szaglászik utána. De engem nehéz elkapni, és még nehezebb bármit is kiszedni belőlem.
Bár, gondoltam, ha ez a Jason belelát az emberek fejébe... Bár, arra is van mód, hogy kivédjem. Bár nem egyszerű...
Hagyni akartam, hogy a nő elmenjen. De aztán mire észrevettem, hogy kinyílt a szám, már beszéltem is.
- Nézze, komolyan gondoltam azt a vacsorát. Maga szép nő, én meg a látszat ellenére érdekes fazon vagyok. Gondolja meg. Nem feltétlen most... De még az is lehet, hogy ezt kérem honorárium helyett.

- Inkább fizetnék duplán! - vágtam vissza. - És képzelje, nagyon is sokan kedvesek velem. Akik pedig nem, azok vagy tisztelnek, vagy félnek. - Bravo! Már azt se tudom mit hordok össze. Bár minden szavam igaz volt... - Remélem, hogy a munkáját olyan jól végzi, mint hiszi. Az önbizalmával nincs baj, az biztos. Kár, hogy ennek legfeljebb a munkája ad okot. - Ragadtam meg a szemüvegem és a sapkámat.

Vállat vontam, aztán a zsebembe süllyesztettem mindkét kezem.
- Vagy az is lehet, hogy azért kedvesek magával, mert félnek magától - mondtam, jól megnyomva a mertet - De engem ez nem érdekel. Meghívtam vacsorázni, mert szépnek és érdekesnek tartom. Maga visszautasított. Akkor maradjon a munkakapcsolat. Mondom, nekem tényleg mindegy. Ha pedig nem hajlandó jobban megismerni, ne is kritizáljon - tettem hozzá keményen - Még a végén kiderül, hogy kettőnk közül nem én vagyok az ostoba.
Kihúztam az egyik kezem a zsebemből és az ajtó felé intettem.
- További szép napot. Amint jutottam valamire, jelenteni fogok.

Ökölbe szorítottam a kezem. A korábbi, enyhe görcs, ami a gyomromat uralta, a harag hatására teljesen megszűnt.
- Az elhamarkodott kritika terén messze elmaradok maga mögött. Süt magáról a bárdolatlanság! - emelkedett meg a hangom. Azt le kell szögezni, hogy ilyen férfival még nem volt dolgom... - Aki pedig fél tőlem, talán csak elég óvatos! De magának hiába mondok bármit is. Ha fel is fogja, még akkor se biztos, hogy elfogadja. Mi a módszere? A stílusával vallat?

Most már engem is elragadott a harag. Örömtelenül, gúnyosan felnevettem.
- Bárdolatlanság? Nem hittem volna, hogy van még elő ember, aki használja ezt a szót... Vagy csak így akar tanúbizonyságot tenni az intelligenciájáról? Hogy milyen sok szót ismer?
Megkerültem az asztalt, és elé álltam.
- Nem tudom, miért félnek magától. Én egy beképzelt, sznob nőnek látom, aki túl nagyra van azzal, amit elért. Maga egy közszolga, nem uralkodó. Úgy választották. Nyilván későn szólok, de vigyázhatna, hogy ne szálljon a fejébe a hatalom!

Meg se rezzentem, ahogy a férfi elém állt, de a légzésem felgyorsult.
- Ha a fejembe szállt volna a hatalom, maga már nem tudna megállni a saját lábán. - Mélyeket lélegeztem. A kihívás, a vágy vagy harag váltott ki belőlem ilyen izgalmat? - Jól mondja. Közszolga vagyok. A telepatáké. Akik engem akartak. Szabadon döntöttek. De engem mégse csak az ő sorsuk érdekel. Nem mintha ez magára tartozna! Egy ilyen kopott, kiégett rendfenntartó bizonyára tudja milyen nem ököllel kommunikálni. Jah... mégse. - néztem a szemébe. - Nem a gazdag szókincsem tesz magánál jobbá... - szűrtem a fogaim közt.