Utcák és sikátorok

- Ó... kicsi lány - dőltem ismét háttal, ezúttal a másik falnak. Annak amihez az előbb még a lányt szorítottam. - Olyan vagy mintha még sosem léptél volna ki a saját kis rózsaszín mázas palotádból. Különben hogy nem vetted volna észre, ami körülötted történik? Na nem mintha nem lenne így is lehetséges... de ahhoz egy különleges fajta hülyének kell lenni... Mint mondtam ki kéne nyitni a szemed talán. De innentől nem mondhatod, hogy én nem szóltam, nem az én hibám lesz..
- Nos... elég sok minden érdekeset csinálok, vagy csinálok valamit érdekesen, a bókoláson kívül is. Különben másképp nehéz lenne egy életen át... az én életemen át elszórakoztatnom magam - mondtam kissé fellengzősen.

*Nagyot nyeltem a megszólítás hallatán. Valami mélyen rejlő dolgot kavart fel bennem, de igyekeztem visszafojtani Édesapám gondolatát. Ő hívott mindig így ha valami olyat tettem amit könnyű szerrel, szimplán tapasztalattal átlehetett volna hidalni. Elterelve a gondolataimat inkább feleltem a férfinek.*
- Nem épp egy palota és egyetlen rózsaszín fala sincs. De tény, nem igazán mozdulok ki. Csak ha dolgozni megyek. * Vontam meg könnyedén a vállaimat, mintha ez nem lenne tragédia. Ha valóban ilyen sötét, akkor anyuék miért mondták, hogy itt a legjobb nekem? *
- Akkor nyisd fel… * Feleltem kissé kihívóan és bólintottam is hozzá. De utóbbival leginkább csak magam akartam meggyőzni. *
- Ezt most inkább nem hallottam, különben kérdeznék és nem szokásom mások magánéletében kutakodni. * Feleltem, bár tényleg érdekelt volna. DE inkább egy kedves gesztusként a kezem felé nyújtva bemutatkoztam.*
- Aurora Moreira.

- Biztos hogy ezen az úton akarsz végig menni? - néztem rá kérdően. - Én nem szoktam szépíteni az ilyen dolgokon. - De jobban belegondolok azt amit ebben a témában elmondtam volna, már az előbb már elmondtam. Talán leszek vele olyan kegyes hogy megismétlem másképp. Bár nem tudom mi nem lehet neki abban világos, ha egy vad idegen csak úgy a falnak löki, minden indok nélkül... vagyis azért mert éppen ahhoz volt kedve. Gyorsan végig pillantottam rajta ismét, és az jutott eszembe, hogy legközelebb nem a falnak lökném legszívesebben... hanem valami vízszintesnek... Na de mindegy.
Újból felvontam a szemöldököm.
- Te tipikusan egy áldozat típus vagy, jól gondolom? Amúgy Vincent Waterloo... - kaptam el a kezét egy kézdogásra de addig nem engedtem el még az előbbi kérdésemre nem válaszolt.

*Nem. Egyáltalán nem voltam biztos benne, de szerettem volna megmutatni a másiknak, hogy egyáltalán nem olyan gonosz a világ, ahogy Ő látja. Ha pedig kiderülne, hogy mégis neki van igaza… nos… *
- Valahol el kell kezdeni… * Fejeztem be a gondolataimat egyúttal válaszolva a férfi kérdésére. Bár egyáltalán nem a szavakra voltam kíváncsi. Azokat már hallottam és ha kéri még vissza is tudnám mondani. Könnyen tanulok és sok minden megragad hallás után is. De ezek a dolgok olyanok, hogy hiába mondaná ismét. Az elméletet tudnám, a gyakorlat meg… az más kérdés.*
- Örülök Vincent. * Mondtam udvariasan, ám a kezem nem eresztette pedig a kérdését egyáltalán nem értettem.*
- Azt hiszem ebben sincs tapasztalatom. * Ám ahogy kimondtam egy könyv részlete ugrott be, ahol inkább szitoknak tűnt ez a kifejezés abban a környezetben.*
- Inkább leleményes és talpra esett. * Vontam össze a szemöldököm, de még mindig nem voltam biztos benne, hogy ilyesmire gondolt-e.*

Valahol el kell kezdeni... ez valahol ismét felkeltette az érdeklődésemet iránta. Tetszett, hogy ezt mondta. Egy kissé el is mosolyodtam rá. Pimasz módon, de ezúttal egyáltalán nem fenyegető módon. Legalábbis azt hiszem.
- Nekem annak tűnsz - mondtam flegmán. - Nem tudhatod kivel beszélsz akibe csak úgy belefutsz, megütni nem ütöttelek meg, de azért biztos nem volt kellemes, hogy megszorongattalak, és még mindig itt vagy! Néhány beteges idiótának kész felhívás lenne, hogy: Rabolj el! Aztán ki tudja milyen szörnyűségeket művelnének veled. Aztán egyszerűen kifordítanák a beled, csajszi.
- Egy ragadozókkal teli világban élsz és te is az vagy. Ezt mindig szem előtt kéne tartanod!

*A mosolya nem kerülte el a figyelmem, és arra engedett következtetni, hogy jó úton haladok akár merre is megyek.*
- Ez most sértésnek szántad? * Szúrtam be a kijelentése után egy kérdést gyorsan. De már figyeltem is, hogy ismét mit mond.*
- Neked sem lehetett kellemes a pofon. * Mutattam rá a tényre, mely szerint megérdemeltem a taszítását mintegy figyelmeztetést.*
- Talán mert a segítséged kell… * Vontam össze a szemöldököm. Ha bántani akart volna, már megtette volna. Akkor meg már úgy is mindegy. *
- Vagy felkeltetted az érdeklődésem annyira, hogy kimásszak a rózsaszín palotámból. * Szúrtam utána, mikor végre befejezte az előző gondolatmenetemhez. A saját szavait idéztem a lakhelyem illetően. Bár nem értettem, hogy mért tartott még mindig olyan gyereknek aki babázik és minden csili-vili rózsaszín körülötte. Soha nem szerettem a rózsaszint.*
- Ragadozó? * Felröhögtem. Természetesen mulatságosnak tartottam, hogy ragadozónak nézet.*

- Egyszerű ténymegállapítás volt, aztán veszed aminek akarod.
- Ugyan kérlek! - mondtam túl affektálva és gúnyosan. - Éltem már meg ennél rosszabbat is. Elég, ha csak a saját dolgaim közül valami az arcomba robban. Egy két női-hölgyeménytől kapott pofon, nem a világ vége... - bár lehet ha egy nálam idősebb moráról lenne szó már lehet kicsit másképp állnék hozzá. Ők valószínűleg tudnának már olyat adni, hogy beszakad a fejem.
- Nos én sok mindenben szoktam segíteni sok mindenkinek. De ezért általában nekem fizetnek...
- O-ho-hó! Valóban? Akkor valószínűleg eléggé egy kicsavart izélésed lehet. Bár igaz... velem talán még jobban jársz mint egyesekkel. Szóval mondd meg nekem, mi is az ami úúúgy érdekel téged bennem?
- Igen az - mondtam komolyan, és ha csak nem folytatja a témát, most nem terveztem részletezni.

- Tény. De férfi vagy, s egy pofon sérti a férfiak önérzetét, ha egy nőtől kapják. Ha pedig egy társuktól, akkor azt kihívásnak veszik. * Legalábbis elméletileg. Kitartóan álltam az mellett, hogy jogos volt. De szavaim úgy hangozhattak mintha belém sulykolták volna ezeket a dolgokat, két matek feladat között. A „foglalkozását” illetően nem szóltam. Ha munkát keresek valószínűleg nem azért, hogy bárkinek bármit is fizessek. Kivéve a számlákat és az egyéb ilyen dolgokat. *
- Mondtam én egy szóval is, hogy BENNED kelltette fel valami a figyelmem? * Vontam fel a szemöldököm kihívóan, kihangsúlyozva a „benned” szót.*
- Ami pedig az ízlésemet illeti… ahhoz tapasztalat is kéne. Nem gondolod?
- Nézd Vinc… állandóan azt hallgatom, hogy társasági életet kéne élnem. Emma nem hagy békén… Szóval, mondjuk úgy, hogy Veled kezdem. * Túrtam a hajamba és tekintetem az égre emeltem. Már megbántam, hogy bele kezdtem…*
- De jelenleg éhes vagyok, innen nem messze van egy kis büfé. Tarts velem és közben elmesélhetnéd, hogy miért vélsz ragadozónak. Tény, nekem vagyis nekünk nem elég csak az étel. De ezért soha nem bántanék senkit…

- Hercegnő... amennyi pofon én kaptam már - nevettem. - Nőktől is! Ez nem egy olyan nagy dolog amit túl kéne spilázni.
- Nem tudom - vontam meg a vállam. - Tudod mondják, hogy egy férfi nem értheti mi zajlik egy nő fejében... Másrészről viszont... - nem fejeztem be, csak bazsalyogtam a dolgon.
- Szóval tapasztalat, és társasági élet kéne? Nos velem azt elég rendesen megkaphatod - mosolyodtam. - Nos egy bizonyos irányban. Mivel nem vagyok a gyámod, vagy akármi hasonlód... - fintorodtam el kicsit a gondolatra. Én aztán nem gyámolnék csak bármilyen jött mentet, akihez semmi közöm. Talán egyszer majd a saját kölkeimet, de az már más tészta. - Szóval? Ez az amit szeretnél?
- Micsoda tiszta és ártatlan lélek vagy te akkor... - sóhajtottam. De az előtte lévő felkérésére még nem feleltem. Ahhoz érdekelt a kérdésemre adott válasza.

- Általában az amit mond. Minden mást csak túlreagáltok vagy túlgondoljátok az évezredek során megfogalmazódott előítéletek alapján. * Válaszoltam az inkább megállapítására, mintsem kérdésére.
- Viszont? * vontam fel a szemöldököm, hogy fejezze csak be. Nem értek a bazsalygásból vagy nagyvonalú gesztusokból. Maximum annyit, ami a könyvekből rám ragadt. De az ízlésem ami a könyveket illeti, nagyrészt inkább csak fantázia történetek. Amiben aligha lelni reális dolgot.*
- Milyen irányba? * Billentettem oldalra a fejem, láthatóan megfontoltam a kérdését.*
- Valóban ezekre van szükségem. Viszont mivel nem tudom, hogy mire vállalkozom a vétó jogom megtartanám. * Feleltem alku készen. De érdekes volt, hogy én alkudoztam mikor pont én voltam rászorulva a másikra. De anya mesélt a férfiakról, no meg egy-két apróságról aminek mindig az lett a vége, hogy elpirultam és anya annyiban hagyta a témát. De soha nem volt már alkalma teljes mértékben megvitatni velem, hogy hogyan is működik az ilyesmi.*

- Viszont, van hogy némelyikükön teljesen átlehet látni, és nem csak ők lehetnek az egyetlen bonyolult dolgok a világon.
- Te szegény elveszett lélek... - igazából magamban mulattam a dolgon. - Néha egészen olyannak tűnsz, mint aki azt sem tudja merre az előre - kuncogtam magamban a dolgon.
Ellöktem magam a faltól, és közelebb léptem hozzá.
- Ó a vétójogod a tied. Talán az egyetlen ami a tied... és mindenki másé, bár ezt nem mindenki ismeri el - mondtam kis csalódással a hangomban. Azonban pár pillanatnyi hatás szünet után, minden előzetes nélkül elkaptam az állát, és megcsókoltam.

*Erre már csak bólintani tudtam. Nő vagyok, és javarészt köztük nőttem fel. De a világ többi dolgairól nem tudtam, és így véleményt sem alkotni anélkül, hogy újabb nevetség tárgyává nem váltam volna.*
- Az azért még megy… * Nem meglepő módon szó szerint értettem a szavait. Nem szoktam túl bonyolítani a dolgokat, legalábbis általában nem. De egyáltalán nem tetszett amit mondott, volt benne valami… valami lenéző. Vagy csak bele képzeltem volna?*
- Ez elég szégyenletes dolog… de, ha meghagyod, akkor probléma nem lehet. * Márha menetközben nem gondolja meg magát. De ebben nem lehettem biztos. Csak néztem, hogy mire akar kilyukadni de szavak helyett inkább éreztem. Dühből próbáltam ellökni magamtól. Soha nem voltam még ennyire mérges. Senkire. Hiába tanították, hogy fogjam vissza az erőmet és minden olyan dolgot mely a származásomból fakadóan előnyt jelet. Most elveszítettem a kontrolt. Gyorsan utána léptem – már ha, sikerült ellöknöm, ha nem akkor a csóknak a végén, hisz ez jár – és ezúttal születésem jogán származó erővel ütöttem meg. Zöld szemeim szikrát szórtak. *
- Mi a frászt képzelsz magadról? * Kérdeztem. Nos igen… nem így és nem is itt képzeltem el az első csókomat.*

Nem, azt azért el nem vettem volna tőle! Csinálok én sok mindent, ami lehet valakinek nem tetszene. Fegyver gyártás, gyilkolás, talán ha valami nagyon kellene, és másképp nem tudnám megszerezni, még akár el is lopnám, verekszem ha úgy esik, és bizonyára volt már olyan, hogy valakit holtra vertem volna, vagy talán csak egy ütéssel holtra súlytottam. De ilyesmit nem tettem volna.
Mikor ellökött magától nem erősködtem. Csak nevetve hátra léptem. A további felháborodása, talán meg még inkább szórakoztatott. Ahogy láttam kiülni az arcára... Mondjuk az újabb pofon már annyira nem tetszett. Egy pillanatra elfeledtette velem a jó kedvemet. És az arcomat dörzsöltem közbe.
- Azért ehhez ne szokj túlságosan hozzá... - morogtam félhangosan.
- Ó én sok mindent - feleltem mikor már kezdett rendbe jönni az arcom. Igen, valószínűleg ha nem lett volna a regeneráció, bosszúsabb lettem volna ennél.
- Talán ennyire rossz volt? - mondtam gunyorosan, épp afelé haladva, hogy nem sokára ismét nevetni kezdek a dolgon.

*Az, hogy kinevetett csak még jobban felidegesített s már az arcom is pírban volt. Különböző érzések futkároztak bennem. Szégyen, kétségbeesés, zavartság és csalódottság. *
- Te tehetsz róla! Soha, senkit nem ütöttem meg. Te meg percek alatt a másodikat kapod… * Szinte már kiabáltam. Hangom remeget, nem volt ehhez hozzászokva ahogy én magam sem, az ilyen bánás módhoz.*
- Talán nem így képzeltem el az elsőt… * ezt is kiabálva mondtam, ám mégis kitérve a kérdése elől. Szavaim felfogva, hogy elárultam saját magam, a düh mellé szégyenkezés is keveredett. Borzalmas volt ez a kettő így együtt. Pláne ilyen hirtelen… Szemeimet lesütöttem. Nem tudtam, hogy mit mondjak vagy mit csináljak. Bár egy gondolat megfogalmazódott bennem, miközben próbáltam rendbe szedni az érzelmeim háborúját… Talán ha… Ha másképp… akkor nem hiszem, vagyis nem biztos… hogy, ez lett volna… vagy igen? Valóban rossz volt vagy csak váratlan? Vagy azért volt rossz, mert... Dúltak bennem a gondolatok melyek nyomán csak tovább pirultam és elástam volna magam.*

- Mondtam, ez nem egy tökéletes világ ahol mindenki kedves és boldog! Én meg aztán főleg nem vagyok a legkedvesebb bizonyos helyzetekben. Néha az vagyok - gondolkoztam el a dolgon -, de általában még akkor sem értékelik.
- Óh - ismét elnevettem magam. - Szóval kis szűzlányka vagy? - tovább nevettem. - Nos erre nem tudom mit mondjak... na nem mintha eddig nem lett volna szerencsém eddig még egyhez sem. De tény hogy jóval ritkában. Így legalább talán tudod miről beszélek - vigyorodtam el. - A vétójogod még mindig áll. A te döntésed, csak aztán ne kérd számon rajtam...

- Akkor rossz helyen próbálkoztál. * S ezzel le is zártam a témát, nem voltam hajlandó tovább beszélni erről. Sokkal több dolog ért ma, mint az elmúlt pár év alatt. De a nevetése visszarángatott a kiábrándító valóságba. Elhúztam a számat szavait hallva, mit sem foglalkozva a pírral mely az arcomon volt. *
- Akkor talán tudnod kéne, azt is, hogy hogyan kell bánni egy ilyen nővel… * Ha volt része ezzel tisztában kell lennie. Az utolsó szavai, a korábbi tettével együtt mosolyt csaltak az ajkaimra. Közelebb léptem és még mindig azon pörögtem, hogy jó ötlet volna-e. Végül kezeim a nyaka köré fontam, ahogy azt anyutól láttam és megcsókoltam. Minden dühöm benne volt, az ügyetlenséggel együtt. Nem tartottam valószínűnek, hogy visszautasítja így ettől nem féltem. Ő is ezt tette az imént. Akaratlanul is, néha megharaptam a száját… hirtelen túl soknak éreztem a fogam és nem tudtam figyelni az összesre. De ez nem igazán fájhatott a másiknak. Végül elhúzódva ugyan ott simítottam végig az arcán ahogy hátrébb léptem, mint ahol megütöttem.*
- Ez jobb volt… *Feleltem, majd teljesen eltávolodtam Tőle. *
- Nem fekszek le veled Vincent. Ez az egyik vétóm… a többi meg… nos, majd az út során kiderül.
- Szóval jössz enni vagy sem?

Az lehet... de ezt már nem mondtam ki. És hogy hogy kell bánni az ilyen nőkkel... azt egy bizonyos szint után tudtam, de a beszélgetés része...
Viszont azt nem mondanám, hogy nem lepett meg, hogy megcsókolt. Természetesen nem zavart a dolog. Aztán ahogy mindketten bele jöttünk a dologba, megfogtam a fejét közben, és végig simítottam a haján. Meglepett hogy milyen vad volt. Persze nem volt tökéletes, de ezt igazán el lehetett nézni neki.
- Húúúú... - lélegeztem fel végül mikor elengedett. - Nocsak nocsak... ki gondolta volna... - mosolyodtam el.
- Azt nem mondhatnám, hogy nem keltetted fel az érdeklődésemet - somolyogtam tovább. - Az meg hogy nem fekszik le velem... nem mondanám hogy egy icipicit nem csalódtam, de mint mondtam, ha úgy dönt hogy nem akkor nem, ez van...
Meg vontam a vállam.
- Ha megunom akkor majd úgy is haza megyek... de addig is miért ne?

- Ha nem kelltettem volna fel az érdeklődésed, akkor nem csókoltál volna meg. Ehhez nem kell tapasztalat. Ez szimpla logika… * Ezért még mindig haragudtam, de ez, az utolsó elvette annak az elsőnek az élét. Erőszakoskodhatott volna az ütés után is, de nem tette.*
- Megunod? Ha más nem, akkor, hogy kinevethess ott tart majd. * Hangomban érződött a keserűség a férfi viselkedése miatt, de azt hiszem ezt meg kell szoknom vagy mehetek vissza a könyveimhez és Emma szentbeszédéhez. A gondolatra felnevettem, mintha csak magamnak meséltem volna egy viccet. Bár tény, Emma néni arca elég vicces lesz, ha meghallja a történteket.*
- Szóval… ott tartottunk, hogy… * kutattam az elmémben, de az istenért sem jutott eszembe, hogy miről volt szó mikor először elhívtam enni hívtam. Kiss szünetet tartottam végül csak megvontam a vállam és lassan elindultam visszafelé, amelyről jöttem. Alig egy saroknyira volt egy kisebb gyors büfé. *
- Mindegy… miként értetted azt, hogy Tőled érdekes kaphatom meg azt, ami nekem kell és mit? No meg, mire értetted, hogy „ki hitte volna”?* Tettem fel két másik kérdést. De mi a pokol zavart meg ennyire, hogy elfelejtettem a korábbi kérdéseim? Persze, tudtam a választ valahol mélyen.*

- Mondtam már, nekem minden nő felkelti az érdeklődésemet akiben van egy kis minőség.
- Hát akkor legyen igazad, és érdekes estének nézünk elébe.
- Nem tudom.. legalábbis azt nem ahol te tartottál, de én valahol egészen máshol jártam gondolatban valószínűleg.
- Mondtam én ilyet? - mondtam meglepődve majd elgondolkodtam. - Lehet, már nem tudom. De ha azt nézzük hogy igen, akkor ezt már túl tárgyaltuk, és nemet mondtál.
Aztán a következő kérdésére kuncogva elnevettem magam.
- Ehhez tényleg magyarázat kell? - vártam egy kicsit mielőtt tényleg belekezdtem a magyarázatba, hátha elgondolkozik rajta, és leesik neki. - Kis palotába zárt hercegnő vagy, még ha nem is a való életben, de a fejecskédben még mindenképpen. De most elárultad magad! Úgy bizony! - mondtam mintha gúnyolódtam volna rajta. - Tele voltál szenvedéllyel, tűzzel, és vadsággal... -vigyorogtam hozzá huncutul.

*Felhorkantam szavai hallatán és a fejem is hátra vetettem. Hogy lehet valaki ennyire… ennyire egyirányú és… és érdekember?*
- Erre ment volna ki az egész? * Kérdeztem ostobán, hisz eddig egyetlen dologra mondtam nemet. Az pedig nem a világ vége, hogy nem adom magam az első útba esőnek. Kérdésén elgondolkodtam, végül bólintottam. Értetlenül tekintettem rá, mert még így sem volt egyértelmű, hogy mire gondol? Elárultam magam? Tény, de még a vak is láthatja azt, amit elárultam magamról. *
- Tűzzel? Szenvedéllyel és vadsággal? * Ismételtem a szavakat, mintha csak egyre jobban nem értettem volna Őket.*
- Én úgy fogalmaznék, hogy dühvel és haraggal. * Tekintettem a másikra.*
- Ha pedig valóban együtt töltjük az estét és komolyan gondoltad, hogy megadod, amire szükségem van. Akkor hozzá kell szoknod, hogy majdnem mindent meg kell majd magyaráznod. S örömödben gúnyolódhatsz, kinevethetsz és piszkálhatsz. * Közöltem. Bár az untobbikat elég könnyedén űzi, mintha ez természetes lenne már így is a számára.*
- Azt már tisztáztuk, hogy vállalom és csak a vétójogom tartom meg. De minden másba, amit nem vétózok szót fogadok. De a te feltételeidről még nem esett szó…

- Mást jelenleg nem tudok mást nyújtani... a rendkívül szórakoztató társaságom kívül - mondtam a végét szarkasztikusan. Hiszen én azonban tudtam, hogy amilyen jól szoktam szórakozni bizonyos személyeken, ha direkt nem figyelek hogy ők is jól szórakozzanak, ami ritkán szokott lenni, főleg hogy ha nem nőkről van szó, akkor általában mások nem szokták olyan jól érezni magukat.
- Drágaságom... akire haragszunk azt általában nem szoktuk megcsókolni. Nem mondta ezt neked még senki?
- Az utóbbiak miatt valószínűleg nem kell aggódnod, lesz belőle bőven ha úgy érzem szükségét - vigyorogtam.
- Az én feltételeimről? - néztem rá kérdőn. Most őszintén nem tudtam mire értheti ezt. - Ezt most nem értem... kifejthetnéd hogy mire gondolsz...

- Azt sem mondták, hogy valaki csak úgy megcsókol az utcán minden előzmény nélkül. * Ingattam a fejem lemondóan és egyre ostobábbnak éreztem magam. *
- De most hagynom kellett volna, hogy tovább szórakozz rajtam? Így legalább nem mondhatom azt, hogy nem akartam. De ha már megtörtént, akkor nekem is legyen jó. * Vontam meg a vállam, hisz a második valóban az volt még ha nem is erről álmodoztam. Vajon hány álmomat fogja még lerombolni?*
- Efelől semmi kétségem nem volt. *Kérdésére bólintottam, de csak összezavart a szavaival. *
- Nocsak… van valamit amit nem értesz? Pláne egy Hercegnőtől?* Kérdeztem kihívóan. Hisz ez egy kicsi örömet okozott nekem és látszott is a szemeim csillogásán.*
- Nézd, lehet, hogy én vagyok a legnaivabb ember a Holdon, de nem vagyok hülye. Azt még én is tudom, hogy semmi sincs ingyen. Még ha ez a tudás elméleti szintig terjed. Szóval? * Kérdeztem ismét… nem tudtam elhinni, hogy semmilyen elvárásai ne lennének velem szemben, vagy esetleg nem kérne valamit cserébe. *

Elmosolyodtam és felvontam a szemöldököm.
- Nos, most már tudod. Ez is megtörténhet - vigyorogtam tovább.
- Hmm... viszont ez esetben el kéne gondolkoznod mit akarsz még... Mellesleg igazad van... egészen frappáns megoldás volt, hogy mást nem mondjak. Az meg hogy ez legalább neked is legyen jó, abban teljesen igazad van - mondtam könnyedén, mintha a legáltalánosabb témáról beszélnénk. Igazából ez azon kevés dolgok között volt, amit nem is csináltam volna másképp.
Rásandítottam. Valahol egy kicsit haragos szikra csillant a szememben, de aztán hirtelen el is tűnt, és halványan elmosolyodtam.
- Mint mondtam nem vagyok gondolat olvasó, de mindenható sem vagyok - sóhajtottam -, akármilyen nagy szégyen is. Így én is elveszthetem néha a beszélgetés fonalát, nem?
- Ember vagy? Tényleg? - kérdeztem vissza és végig néztem rajta. Lehet csak szófordulat, de mi van ha nem? Akkor tévedtem... De eddig semmi más nem mutatott erre.
- Úgy tudtam arról van csak szó, hogy elkísérlek enni. Vagy talán tévednék?

- Jó-jó… igazad van. De ha büntetlenül kiröhöghetsz, én mért ne élvezhetném, ha véletlen Te nem tudsz, vagy nem értesz valamit? Ennyi nekem is jár… * S valóban így gondoltam még ha tudtam is, hogy ritka pillanatok egyike volt az iménti. Kérdésére csak a szememet forgattam. Persze, hogy csak egy szófordulat volt.*
- HA az lennék, akkor kedvesebb lennél? *Kérdeztem inkább válasz helyett. De ezt még én sem tartottam valószínűnek akármennyire is reménykedtem a válaszában. Megálltam és ezúttal szembe álltam vele, hogy teljesen rám figyeljen.*
- Akkor valahol nagyon elbeszélhettünk egymás mellett, vagy csak a csók szédített meg ennyire? * Vágtam haragosan csípőre a kezem, melynek köszönhetően még inkább csak egy haragos kislánynak tűnhettem.*
- Nagyon is jól tudom, hogy mit akarok, még ha nem is tudom, hogy mivel jár. S azt is tudom, hogy ezt Tőled akarom, Vincent Waterloo. De ha nem volna egyértelmű, akkor kifejtem neked. Azt akarom, hogy megtaníts mindenre, amit tudnom kell, hogy legyen társasági életem. Melyet a munkámhoz igazítunk, ha találok végre. De nem hiszem, hogy ezt csak úgy önként elvállalnád, mert épp jót szórakozol rajtam. Szóval ki vele… milyen elvárásaid vannak velem szemben és mibe fog ez kerülni nekem? Azon kívűl természetesen, hogy lerombolod a palotám és hallgatnom kell rád, ha nem élek a vétójogommal.* Kérdeztem, ezúttal már tisztázva és nyíltan kimondva minden gondolatom.*

Elmosolyodtam. Ezúttal azonban semmi gúnyos nem volt ebben.
- Tudod ez egészen tetszik benned... - ezúttal ki is mondtam. Talán megérdemelte, hogy ez már a második alkalom volt, hogy ezt gondoltam róla.
- Őszintén? Nem. Sőt. Szóval ember vagy? Mert eddig morának gondoltalak. És ha nem így van akkor, egy kis korrekcióra szorulnak a gondolataim.
Ahogy megállt előttem óhatatlanul is ismét végig néztem rajta. Fenébe is! Baromi jó nő így külsőre...
- Na látod! - mondtam valamiért egészen vidáman. És egy kicsit bele is borzongtam. Egészen sajnálni kezdtem, hogy nemet mondott. Persze a szűz lányok néha trükkösek... talán később... utána jobban járnék vele, de hát ez van. - Máris határozottabb vagy!
Aztán viszont elnevettem magam.
- Tisztázzunk valamit kislány, én semmi ilyet nem mondtam. Senkim nem vagy nekem, szóval nincs miért segítenem. Azt meg már mondtad hogy fizetni úgy sem tudsz. Mellesleg legalább egy milliomosnak kéne lenned hogy az órabéremet megfizethesd, anélkül hogy bármi bűntudatos gondolataid utána. Hogy ennyi pénzt elköltöttél. Szóval enélkül maximum a lepcses számra számíthatsz.