Utcák és sikátorok

Ahogy a marsi kupolavárosban, úgy itt is a fő térre futnak össze a város utcái.

Mivel eléggé forró árú volt most a raktér rejtett kamráiban, nem mondhatom, hogy magam voltam a nyugalom szobra, de hát már volt elég tapasztalatom, hogy ezt ügyesen leplezzem. A Földön felpakolt ládákban alkatrészek voltak, és a nyakamat tettem volna rá, hogy vagy fegyver, vagy valami harci robothoz tartoztak. Persze nem mutatták meg, meg kötötték az orromra, de én szeretem tudni mit szállítok, miért dugom hurokba a nyakam, így egyet felbontottam és megnéztem. Nem tetszett, de elég sokat fizettek érte, hogy ne problémázzak sokat rajta. Viszont nevezze bárki bárminek, de nekem a hetedik érzékem rosszat sejtetett. Az úton többször is ellenőriztem mindent, hogy kellően rajtettek e a holmik és semmi hibát nem követtem el, így mikor dokkoltam a kikötőben, akkor már igyekeztem nyugodtan fogadni a vámtisztet, akinek a vastag boríték és a láda jóféle whisky, már készenlétben állt, hogy megkenje a bürokrácia néha kissé akadozó kerekeit és én egy látszólagos ellenőrzés után, már felkajtassam az üzlettársamat, és megszabaduljak a forró cucctól.
Egy nagy levegőt véve aztán kinyitottam a zsilipet és az ajtót.

Felnyílt a dokkoló zsilip, de nyugodtan kivártam, míg a velem érkező tucatnyi rohamosztagos és két nehézfegyverzetű harci droid besorjázik előttem biztosítva a terepet. Most is szénfekete, arany pántos hosszú katonai kabátot, hasonló egyenruhát, tányérsapkát, csizmákat és bőrkesztyűket viseltem, ez alkalommal kifejezetten a hangsúlyos, félelmet keltő fellépés volt a célja. Odabent egy fiatal férfi és egy középkorú, gyomorbeteg arckifejezésű vámtiszt ácsorgott az érkező hajó mellett. Bár utóbbi arcmimikája talán inkább az érkezésemnek szólt. Még ha semmit sem találok esetleg, amit nagyon kétlek, akkor is nehezen lehet majd egy jó ideig megvesztegetni a helyes vámosokat, jobban rettegnek tőlem és a rangomtól meg a híremtől, mint a kénköves pokol összes lángjaitól együtt véve. Feszesen tisztelegtem a férfi felé, aki viszonozta is azt majd halk, zavart hangon mormolta:
- A...admirális úr? Mi... én... mindössze csak... nos... most érkezett ez a hajó és... csak a szokásos rutinellenőrzést... és...
- Igen - bólintottam nyugodtan. - A Lapuló Árnyék. Mathias Gilmore kapitány űrjárója, éppen ezért vagyok itt. Leléphet hadnagy, ezt a vizsgálatot magam fogom vezetni.
- Uram, igen, uram! - találta meg a hangját végre a fickó és sebesen elpályázott. A fiatalemberhez fordultam:
- Antoine Jacques du Saint-Étiennes admirális, a holdi űrvédelmi erők altengernagya, flottaparancsnok és egyben őkegyelmessége, a legnagyobb királynő, Amets úrnő preatora. Üdvözlöm a Holdon - tettem hozzá egy szarkasztikus mosollyal. - Van valami bejelenteni valója, mielőtt elkezdjük csavaronként átnézni a hajóját a legújabb műszaki drodijainkkal? Megjegyzem, ez most kicsit több időt vehet igénybe. A műszaki rendszerek adatai szerint az eddigi vámvizsgálatai ezen hajónak 5 és 8 perc közti időtartamot vettek igénybe. Meglehetősen gyors munkát végeztek a kikötői hatóságok... Én igyekszem alapos lenni inkább. Néhány óráról van szó, amit szétszerelünk a hajóján, azt a műszaki droidok vissza is illesztik, ne aggódjék. Tehát, bármi elvámolni való? - vontam fel a szemöldökömet.

Éppen az ismerős vámtiszttel zsíroztam volna le a sima ellenőrzést, mikor meghallottam a zsilip jellegzetes sziszegését és kíváncsian fordítottam arra a fejem, hogy vajon ki zavar meg ilyenkor minket. Aztán csak álltam ott tágra nyílt szemekkel nézve, ahogy először egy osztagnyi rohamosztagos masírozik be sorfalat állva, majd két dübörgő léptű katonai droid, aztán egy legvégül peckesen besétált egy fekete egyenruhás és felettébb rátartinak tűnő figura is, aki egyenesen hozzánk lépett.
Nem úgy tűnt, mintha valami baráti látogatásra érkeztek volna, de akár hogy törtem a fejem, nem tudtam róla, hogy valami hiba csúszott volna a számításomba. Viszont a mellettem falfehérré váló vámos arca nem sok jót ígért a látogatóval kapcsolatban, hiszen láthatóan jól ismerte.
~ Admirális??? ~ értetlenkedtem magamban, most már végképp. ~ Mi a jó fenét keres itt egy admirális a hajómon? ~
A rólam és a járgányomról való tájékozottsága még jobban gyanússá tették a dolgot és kezdtem eléggé ideges lenni, de azért még kifelé ebből semmit nem mutattam.
Mikor a vámtiszt, olyan sebesen elszelelt, hogy még a szelét is éreztem és a fekete egyenruhás férfi feszesen elém lépve bemutatkozott, hát akkor már valószínűleg titkolni sem tudtam rendesen, hogy mennyire feszült lettem.
~ Antoine….a…preator! Áááá! Róla beszélt a consul, hogyha meg akarnának büntetni, akkor őt küldenék! ~ csapott le rám a felismerés és most már azt is el tudtam képzelni, hogy Amets felől fújt a szél. Talán ezzel is megpróbálnak ellehetetleníteni és beállítani a sorba?
- Öööö! Admirális! - kezdtem kissé döcögve. – Ne haragudjon, hogy kicsit meg vagyok lepve, de nem számítottam rá, hogy egy……ilyen magas rangú tisztviselő fog ….elvámoltatni. – igyekeztem húzni az időt, hátha eszembe jut közben valami mentő ötlet, de egyelőre olyan üres volt a fejem, mint egy léggömb. – Nem tudtam, hogy a legutóbbi látogatásom óta, így megváltoztak itt a szokások, vagy esetleg más oka van, hogy pont én vagyok az áldozat? – állok még mindig az ajtóban, nem mozdulva onnan. – És mi ez a felhajtás, hiszen csak sima gépalkatrészeket hoztam a bányagépekhez, ahogy már máskor is. – intettem a hajó belseje felé. Miért kellene ehhez szétszednie a hajómat? És, hogy a kérdésére ezzel már válaszoltam is, nem ezen kívül nincs más elvámolni valóm.
Közben azért elég tisztességesen folyt a hátamon a víz, de bíztam a szerencsémben és a hajót átalakító mora szakértelmében, hogy nem találják meg a titkos rekeszeket, hiszen elég jól el vannak látva álcázással.
- De, ha nagyon elhatározta magát csak rajta, vizsgálódjanak, de tiltakozni fogok a minisztériumban az eljárás ellen. – jelentettem ki ennek ellenére határozottan. – Viszont amíg a fiúk dolgoznak, megkínálhatom egy kis egzotikus gyümölccsel, vagy esetleg egy kis finom itallal? – nyitottam ki az ajtót, hogy előre engedjem.
- Lóri „egyenruhás” vendégeink vannak, ne zavard az urakat!- szóltam figyelmeztetően a madárra, aki az egyenruhás szóra tudta, hogy tartani kell a csőrét.

- Nem is ez a szokványos eljárás - feleltem. - Az itt létemnek oka van. Amennyiben a hozzánk eljutott információ hamis, nincs miért aggódnia, Mr Gilmore. Ha igaz, akkor főbe fogom lőni itt a hangárban, ez ügyben én vagyok a vádló, a bíró, az esküdt és a hóhér is - összegeztem, majd felvillantottam egy konvencionális mosolyt: - De mint mondottam, ez nyilván nem fog megtörténni, ha nincs semmi rejtegetni valója. Mellesleg ott tesz panaszt, ahol csak akar, én felettem itt nagyjából két személy áll összesen, vagyis most közölném: a panasztételre a Holdon ellenem nincs lehetőség, legalábbis időpazarláson kívül másra nem való.
Biccentettem, amint kinyitotta a rakteret, majd az ajánlatára felpillantottam:
- A szükséges vitaminbevitelt már megtettem ma, szolgálat közben pedig sohasem iszom - feleltem, majd a kari kommunikációs és személyi komputer egység segítségével kivetítettem a hajója vázlatos képét. Hamarosan vörösen villogni kezdtek egyes alkatrészek, területek, erre már némileg hökkentebben hajolt előre ő is. - Ezek itt, kapitány, a műszaki tisztjeink általi ellenőrzés során úgynevezett csempészraktér kialakítására alkalmas területek. Vagyis ahol egyáltalán fizikailag lehetséges. A műszaki droidok hamarosan itt vannak, ezen területeken végigbontják az elektronikát és a mechanikát, függetlenül attól, hogy a detekciós eljárás talál-e valamit. Ne aggódjon, vissza is fogják szerelni, ha nem találnak semmit.
Begördült az első tucatnyi mechanikus robot, amelyeket felküldtem a fedélzetre, átküldve memóriájukba a szükséges adatokat és paramétereket.

Teljesen lebénultam, amikor játszi könnyedséggel, még csak a monoton hangszínén sem változtatva közölte, hogy, ha találnak valamit, akkor itt helyben és minden további nélkül lepuffant.
- Ööööö! És ez mióta lett divat, hogy csak úgy simán kivégezzenek valakit, egy kis csempészésért? – nyögtem ki végül. – Már nem azért mert ez nálam szóba jöhet, - emeltem fel a kezem, - csak erről most hallok először. Talán valami háborús vészhelyzet van, vagy statárium? Lemaradtam valamiről míg az űrben voltam? – kérdeztem még mindig elég döbbenten és most már határozottan ideges voltam, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy ez most kimondottan rám irányul és nagyon is célirányos.
Mikor megláttam a kivetítőjén a hajó titkos rekeszeinek pár helyét, akkor is néztem nagyot, de valahol áldottam az eszem, hogy egy olyan morát bíztam meg az átalakítással, aki a hadseregnek is dolgozik és felhívta a figyelmemet, hogy végeztek felmérést ilyen esetre is, hogy hol lehet eldugni valamit. Talán csak tényleg a csempészek elleni hadjárat miatt, de most jól jött, hogy a szerelő átalakítva kissé a hajót, a kettős burkolat teljesen más helyén alakított ki tárolót. Persze ez nem volt akkora, mint azok, amik az admirális kijelzőjén villogtak, de pár értékes cuccnak nagyon is elég.
Az azonban tagadhatatlan, hogy ezek a helyek az én hajómon is megvoltak és néha használtam is, de most üresek voltak, a meglétükért meg csak nem lőnek le?
Ettől függetlenül ha darabjaira szedik a hajómat még a másikat is megtalálhatják, így kezdtem számot vetni azzal, hogy miként tudok majd eltűnni, vagy kiverekedni innen magam.
- Érdekes kis játékszerei vannak Admirális. – intettem a kivetítő és a kép felé, és a hangom csak egy icipicit remegett meg, talán nem is lehetett észre venni. – De feleslegesen pocsékolja az idejét. De azért kíváncsi lennék ki terelte rám a figyelmét? - kérdeztem, bár nem gondoltam, hogy válaszolni is fog.

Megráztam a fejemet a fiatal mora irányába:
- Nem, a csempészetet egyelőre még a Holdon sem büntetik halállal - feleltem. - De egy orvgyilkos droid, amelyet az uralkodó meggyilkolására programoztak, darabonkénti becsempészése egy teljesen más kategóriába esik. Ha ez bebizonyosodik, akkor eltekintünk kivételesen a szokványos eljárásoktól. Márpedig jelenleg éppen ez a gyanúnk. Mivel Ön már korábban is mutatta nyílt ellenszegülés és ellenérzések jelét csodálatos uralkodónőnkkel szemben, így aligha lesz szükséges bármi egyebet feltételezni, mint hogy magában az összeesküvésben is benne van - elutasító mozdulattal intettem, hogy nem érdekelnek az ellenérvei. - Jöjjön velem, a drodiok találtak valamit.
Felsétáltunk a rámpán át a hajó rakterébe, közben szűkszavú választ adtam:
- Mint mindenkinek, nekünk is megvannak a magunk forrásai és információs hírbázisa.
Ahogy a hajóraktérben voltunk előre lépdeltem az oldalamon Gilmoreral a szorgosan pittyegő, apró robot felé. Feltárta az egyik kritikus pontot, amely alatt érdekes kis üregféleség nyílt.
- Ez egy úgynevezett csempészraktér - néztem a kapitány szemébe. - Bár jelenleg üres. Van valami magyarázata minderre? Mindenesetre tájékoztatom, hogy ennek puszta megléte is elegendő a letartóztatásához és egyúttal ahhoz, hogy az utolsó csavarig szétszedessem a hajóját. Tekintve, hogy én felelek az úrnő biztonságáért is akarata betartatása mellett, így ezt természetesen habozás nélkül meg is fogjuk tenni. Tehát: van valami magyarázata erre?

Mikor meghallottam, hogy milyen alkatrészek csempészésével gyanúsítanak, komolyan megállt bennem az ütő.
~ Hogy azt a jó csillagporos, meterorzáporos, kutya úristenit neki! ~ robbant a fejembe az első gondolat. ~ Most vagy ez a karót nyelt ametsimádó, vagy a megbízóm hazudik, de most ez marhára nem segít rajtam! ~
- Orvgyilkos droid? – hüledeztem azért hangosan is és a döbbenetemet nem kellett megjátszanom. – Már bocsánat, de az, hogy nem állok be a királynő talpnyalói közé, az még nem jelenti azt, hogy a halálát akarom! – mentegetőztem hevesen, bár láttam, hogy valószínűleg meg sem hallotta ez a vaskalapos fafej. – Én nem tudok semmilyen összeesküvésről és soha nem is keverednék bele, hiszen, ha már ennyire tájékozott azt is tudja, hogy szeretem a függetlenséget.
Persze a védekezésem süket fülekre talált, viszont azok a nyavajás droidok meg mást találtak, pontosabban, az egyik üres csempész rekeszt, ami persze máris nagyobb bajba kevert, mint gondoltam volna. De, hát mit tehettem volna, nem tudom eltűntetni, ha egyszer ott van!
- Tényleg! – ámultam el és megjátszott színpadiassággal vizsgáltam meg a lyukat, miközben a hátamon már folyt a víz és magamban már a menekülést fontolgattam. – Higgye el Admirális, fogalmam sem volt erről itt. – intettem a raktér felé. – Ezek szerint már így vettem a hajót és nem is tudtam róla. – bizonygattam. – Remélem nem gondolja ezt az egészet komolyan! Csak nem engem tesz felelőssé, hiszen, ahogy mondja láthatóan üres. Ismételten mondom, nincs szándékomban Amets életére törni! – győzködöm egyre kétségbeesettebben, hiszen egy tucat rohamosztagos ellen, akik úgy szintén morák, tudom, hogy semmi esélyem. Egy hülye megbízás miatt, meg nem akarok meghalni. De, hogy erről majd hogy fogom meggyőzni ezt a fanatikust, arról még gőzöm sincs.

Határozottan megráztam a fejemet a fiatal fajtársam felé:
- Mr Gilmore - válaszoltam súlyosan. - A hajóján csempészrekeszek vannak kialakítva, az eddigi vámvizsgálatai az űrkikötőben sohasem vettek igénybe többet 10 percnél, a vámtiszt, aki végezte hirtelen kicsit mindig tovább nyújtózkodhat, mint ameddig a takarója ér, jó pár alvilági besúgó nevezte meg magát mint legjobb személyt, ha valamit ki akarunk vinni vagy be akarunk hozni, ezen felül letartóztatunk egy bizonyos Ludvig Randner nevű morát, aki a személyes holotárolói tanúsága szerint érdekes változtatásokat eszközölt ezen a hajón, amikor az már az Ön tulajdona volt. Maga nyíltan megtagadta az úrnőnket, a morák legnagyobbikát, az élő és egyetlen hatalmat és most hírszerzői jelentések szerint épp az Ön hajójával akarnak behozni egy prototípus orvgyilkos droidot, amelyet a legfenségesebb úrnő meggyilkolására programoztak.
Minden átmenet nélkül úgy vágtam szájon a férfit, hogy nekizuhant a hajó falának, majd onnan négykézlábra rogyott.
- Ezt tekintse apró figyelmeztetésnek. Amets fenséges úrnőnek Ön még a lábai nyomát megcsókolni sem méltó, ha még egyszer egyszerűen csak a nevén nevezi, akkor a vizsgálat eredményétől függetlenül lassan fogom darabokra vagdosni. A legfenségesebb úrnő, avagy az őkirályi fensége a minimálisan elfogadható hivatkozási kifejezés. Remélem megértette - mondtam neki kijelentő hangsúllyal, majd hozzá lépve félkézzel felrántottam a földről és a falhoz vágva, még mindig nyugalommal a hangomban mondtam neki: - Hogy én mit gondolok komolyan? Mr Gilmore, a szülőanyámnak volt mersze megkérdőjelezni tündöklő úrnőnk bölcsességét és kétségbe vonni politikai irányvonalát. A saját kardommal fejeztem le érte. Apámmal nem tartom a kapcsolatot, mert nem tökéletes az imádata a magasságos úrnő személye iránt annyira, mint azt megérdemelné. Egyszer, egyetlen egyszer voltam méltó másfél évezred alatt csókommal illetni az Ő lábait, melyért az egész közép-amerikai indián birodalmat irtottam ki, és amit azóta is életem leggyönyörűbb emlékeként őrzök. Nem csak a fenséges úrnő lesújtó ökle, de élete védelmének felelőse is vagyok. Most gondolja újra, hogy tényleg szét fogom-e szedetni ezt az ócskavasat? - néztem a szemébe ridegen, noha a hangsúlyom épp olyan volt, mintha csak az elmúlt napok időjárásáról beszéltem volna.

Még jó, hogy a morák alapból elég sápadtak, mert most talán nem tűnt fel annyira, hogy a fejemhez vágott bizonyítékait hallva, egyre fehérebb leszek. Most már látszott, hogy alaposan felkészültek a fogadásomra és még a szerelőt is elkapták, aki a hajóm átalakítását végezte, így nem is tudom, mire volt jó ez az egész színjáték, hiszen már jóformán mindent tudnak rólam. Kivéve, hogy abba a tévhitben vannak, hogy közöm van az összeesküvéshez.
- De én nem……..- próbálkoztam volna ismét, mikor olyan ütést kaptam tőle, hogy szó szerint a fal adta a másikat, mert döngve vágódtam neki, majd szédülten zuhantam a földre.
Éreztem, ahogy a számszéle felrepedt és vékony vérpatak indult meg lefelé, de persze ez azonnal regenerálódni kezdett.
Mikor folytatta és megtapasztaltam fanatikus imádatát Amets iránt, már tudtam, hogy ez a fickó teljesen őrült, és hogy esélyem sincs ellen, ha továbbra is makacskodom. Azt mondják, hogy a bolondokkal nem szabad vitatkozni és most azt hiszem a saját jól felfogott érdekemben ezt kell tennem, akár mennyire is nehezemre esik majd még kiejteni is a szavakat. Mivel nem akartam meghalni, én nem leszek olyan bolond, hogy ennyit ne tegyek meg. Azt meg, hogy mit gondok közben, úgy sem látja.
Elszörnyedve hallgattam, hogy a fanatikus imádata meddig terjedt, hogy még az anyját is megölte érte. Uram Atyám! Akkor nekem mennyi esélyem van?
Rongyként rántott fel a földről és lökött ismét a falnak, miközben tovább ragozta beteges imádatát a királynő iránt. Azokba a rideg, élettelen szemekbe nézve tudtam, hogy vesztettem.
Most már csak a túlélés a cél.
- Oké, oké! Rendben! – emeltem fel megadóan a kezem. – Maga nyert! Nem kell szétszednie a hajómat, …..elmondom….- kis megadó szünet után folytattam, - elmondom, hol vannak a ládák, de………..de tényleg nem tudok semmit a ki……királyi fenség elleni merényletről! – ráztam meg a fejem. – Nekem csak azt mondták hozzam el ide őket, ennyi! – gördült le az első verejtékcsepp a halántékomon. – Mint mondta jó csempész vagyok, de nem vagyok őrült, hogy ilyenbe belemenjek!

- Egyszóval bevallja - jelentettem ki. - Remek. Mutassa meg a tárolókat, aztán végrehajtom a kivégzést - intettem az egyik katona felé, aki erre felemelte a kezében tartott dobozt, majd felnyitotta, láthatóvá téve a toledoi acél rapírt. A férfi most már határozottan nyugtalannak tűnt. - Amennyiben együttműködik, nem lesz fájdalmas. Ha nem, centiről-centire nyiszálom át a torkát. Mozgás!
Elindult, de persze közben nyüglődve magyarázkodott tovább. Egy idő után, amint napvilágra kerültek a robot alkatrészek, amelyek közé pluszban rejtettek némi egyebet is, hogy egy laikusnak ne szúrjon azonnal szemet megráztam a fejemet. Bár az egyéb alkatrészek mellette szóltak, de ez akkor is mesének tűnt habbal.
- Nincs okom hinni magának Gilmore - feleltem. - Őkegyelmessége személyével szemben eleddig sem mutatta az elvárt viselkedést, amely minden morára kötelező, ha valakiről, hát magáról feltételezhető, hogy a legnagyobb úrnő ellen irányuló akció részese legyen. Maga engedetlen, szókimondó, tiszteletlen és lázadásra hajlamos természetű. Tulajdonképpen még ha nincs benne a keze, akkor sem vesztene semmit magával a társadalom, még akkor is tisztább és egyszerűbb lenne lefejeznem, már csak azért is megérdemelné, amilyen viselkedésmintát mutatott eleddig az úrnővel szemben. Miért is kéne hinnem magának, kapitány?

Bár én úgy éreztem, hogy mindent tőlem elvárhatót megteszek, hogy a kérésének eleget tegyek, ezzel csak azt értem el, hogy a halál kevésbé fájdalmas formájában akar részesíteni. Ez tényleg a legkegyetlenebb és legridegebb alak akivel életemben találkoztam, még a morák között is.
- Kösz, igazán nemes lelkű. – húztam el a szám miközben a nem éppen finom nógatásra nekiindultam, hogy felfedjem a rejtekhelyeket.
- De továbbra is szeretném meggyőzni, hogy nincs közöm a tervezett merénylethez, már ha helyesek az információik. Sejtheti, hogy egy fuvarosnak nem kötik az orrára, hogy mit és miért szállít! miért is tennék? Én megkapom a kialkudott összeget és részemről nincs kíváncsiskodás, ez a munka ezt követeli meg. – magyarázkodom közben folyamatosan, hátha sikerül meggyőznöm, hogy engedjen futni.
Aztán kipakolják a rekeszeket és láthatóvá válnak az említett dobozok, melyeket kibontva látható, hogy nem csak az általa mondott droid alkatrészek vannak benne, ami az én verziómat erősíti meg.
- Lehet, hogy nem mutattam tiszteletet Am….a fenséges úrnő iránt, de talán a mentségemre szolgál, hogy eddig sosem találkoztam vele és, mint ostoba űrcsavargó, az etikett formáival sem vagyok túl jóban, talán a törvényt is szeretem egyénien értelmezni, de nem vagyok gyilkos és, ha tudtam volna milyen célból béreltek fel, higgye el, sosem megyek bele, bármennyit is ígérnek érte. – ráztam meg a fejem kétségbeesetten. – Nem vagyok én olyan fontos ember, hogy bárkinek is bármilyen mintát mutathatnék, ráadásul alig tartózkodom egy-egy bolygón addig, míg megmelegszem, a Holdon meg még annyit sem. Igazán nem érdemes rám pazarolnia a drága idejét és pengéjét. – néztem nagyot nyelve a dobozban pihenő kardra. – Lehet, hogy nem veszítene velem a társadalom, de nem is nyerne semmit a halálommal. – nézek rá reménykedve, hiszen a szavai talán engednek némi kibúvót. – Talán segíthetnék leleplezni az igazi bűnösöket? – vetettem fel, bár ez csak olyan csali volt. Ennek az embernek még az ellenségemet sem adnám a kezére.

*Annyi mindent kellett végig gondolnom és annyi minden bántott, pedig tudtam… Tudtam, hogy igaza van Emma néninek. De az utam mégsem szórakozni vezetett, hanem munkát keresni. Nem, a szórakozásra nem álltam készen. Hogyan is tehetném ilyen helyzetben? Már nincs apa és anya… Na de ebből elég. Korholtam magam némán és inkább csak követtem a macskakövek vonalát. Néztem a kirakatokat, hátha találok valamit vagy legalább egy kocsmát vagy ilyesmit. Egy hosszú szárú csizma koptatta a már annyiszor megjárt köveket. Lábaimon egy szűk farmer feszült, felette egy fekete dzseki volt látható, melynek a hátát hosszú hajam takarta. Már nem tudtam, hogy merre menjek mikor megpillantottam egy férfit. Mosolyt erőltettem ajkaimra és kedvesen szólítottam meg.*
- Bocsánat, nem tudja megmondani, hogy hol találok egy olyan szórakozó helyett, ahova alkalmazottak keresnek? * Kérdeztem, miközben zöld szemeimmel tekintetét kerestem.*

Néha még én is leereszkedek az utcákra... néha. Azon kívül, hogy ha a kikötőbe megyek. Igazából, valamiért nem szívlelem igazán ezt a helyet. Pedig itt élek! Többnyire. Na jó, az otthonomat szeretem. De hát azt persze én rendeztem be, amit meg nem, azt azelőtt az apám.
- Úgy nézek én ki? - vontam fel a szemöldököm a nő szavaira. Majd egy kis szünet után hozzátettem - Bár ha jobban belegondolok... - néztem végig tetőtől talpig. - Mondd meg te - vigyorodtam el kissé ragadozó mosollyal. Az agyam közben már pörgött de következtetést még nem vontam le. Több információra volt szükségem.

- Nem. De normálisnak nézel ki és szavaid mégsem erről árulkodnak. * Jegyeztem meg lebiggyesztett ajkaimmal, arra célozva, hogy a látszat olykor csal. Mint ahogy jelenleg is. No meg, ha már letegezett hát én is megtettem. A kérdést nem értettem, erről összevont szemöldököm árulkodhatott a leginkább.*
- Ha tudnám, nem kérdeztelek volna Téged. * Frusztráló volt a tekintete ahogy végig mért, de nem foglalkoztam vele. Elvégre pasiból van vagy legalábbis látszatra annak tűnt. De hát ki tudja, hogy mit rejt a ruha.*
(Bocsánat a késlekedésért, de elraboltak. )

- Normális... Mondd csak kis lány tudod te hol élsz? Ezen a helyen elég tág fogalom a normális... Szóval igen, normális vagyok, már ha az általánosan elfogadott valami értelemben értjük.
- Hány éves vagy egyáltalán? -néztem rá ismét kérdően. Lehet hogy ezt előbb kellett volna megkérdeznem, és aztán kislánynak hívnom, de akkor jó tippnek tűnt.
Nagyot sóhajtottam.
- Hova is gondoltam egyáltalán... Nem vagyok én szamaritánus nővér, hogy mindenkit alkalmazzak... - fintorodtam el.

- Nos ha a férfiak körében ez a normális, azt hiszem maradok abban a burokban melyben eddig éltem. * Már nem is volt csábító az a gondolat, hogy valaha is családot alapítsak. Ezt elviselni? Isten ments… talán ha valaki olyan lesz mint apu… Gondolataim messze kalandoztak és csak a másik kérdése rántott vissza a helyszínre. Kissé feszélyeztetve éreztem magam, de hát ha kérdeznek arra válaszolni illik. Mindig ezt mondták, bár azt nem, hogy csak az igazat szabad mondani. De ez amolyan alapelv volt nálam.*
- Huszonegy… * Mondtam ki végül, de szemeimben látszott a határozottság.*
- És Te? * Ha már Ő akkor Én is lehetek pofátlan. Ám az utolsó mondatát nem értettem és kérdőn vontam fel a szemöldököm. Bár ha úgy, ahogy gondoltam… nos akkor csak magam ellen dolgoztam ezzel a viselkedéssel. De nem érdekelt… undok volt még így ismeretlenül is. *

Megráztam a fejem.
- Férfiak? - nevettem el magam. - Egy kis híján őrültek házában élsz, és még nem is tudsz róla... De - halkítottam le a hangomat - nem én mondtam... de nem, nem csak azokról van szó akiknek lóg valami a lábuk között.
- És még mindig hiszel a mesékben... pont mint a viccben. De igen... látszott rajtad.
- Négyszázhuszonhárom - mondtam úgy mintha épp az időjárásról beszélnék.... vagyis, nem túl sok időjárás változás van így erre felénk, de ez van. - Nyitott szemmel kéne járnod - húztam egy kicsit össze a szemem ismét az arcát figyelve.

- A másik nem meg miért érdekelne? * Vontam fel a szemöldökömet. Még a férfiak is csak addig érdekeltek, míg kiszolgáltam őket vagy egy-egy legénylakást kitakarítottam munka gyanánt. Bár ez igaz volt a nőkre is. Egyszerűen nem érdekelt a társasági élet. Szavai mélyen érintettek, hisz nem… a mesékben már nem hittem. De ezt honnan is tudná a másik.*
- Abban azért nem… de sajnálom, hogy ilyen pofátlanul fiatal vagyok. * Biggyesztettem le gúnyosan az ajkam. Egyáltalán nem sajnáltam és az irónia hallatszott is. A másik is volt kölyök, arról nem én tehetek, hogy a világ hagyja, hogy ilyen sokáig koptassa a földet, vagy épp a Holdat több száz évig. *
- Nyitva tartom a szemem. Arra ami számomra lényeges… ami jelen esetben a munkát illeti. *Vagy a tanulást, házimunkát és esetleg egy-egy jó könyvet. De ezt nem akartam önként a kezébe adni.*
- De most segítesz vagy mi lesz? *Kérdeztem, hisz bár még korai volt de szerettem volna minél hamarabb tudni azt, hogy fellélegezhetek megint egy kis időre vagy még görcsölnöm kell pár napot mire találok munkát.*

- Azt meg én honnan tudnám? Nem látok bele abba csinos fejedbe. Még... Hmm... - merültem hirtelen teljesen a gondolataimba. Ez nem is egy olyan rossz öltet. Kár hogy azon a nyamvadt DNS szkenneren is dolgoznom kell. Talán klónoznom kéne magamból még egyet...
- Ami számodra érdekes... - ismételtem meg kicsit szarkasztikusan. - Ebbe akár egyszer még bele is halhatsz, remélem tudsz róla.
- Mért tenném? Mondj egy jó okot. Egy szép kis arc nem mindig elég, gyönyörűm. Na nem mintha nemet mondanék rá, úgy a többi részeddel együtt, de valami azt súgja, hogy ilyesmiről szó sincs.

- Még? * El kellett fojtanom egy türemkedő röhögést. Sokat mesélte apa, hogy sok ember milyen kísérletekbe vág bele mostanában. Mintha minden megvalósítható lenne pár szerkentyű segítségével. De sikerült és talán csak a szemeim csillogása árulkodhatott róla.*
- Mi a frászért ölnének meg? Azért mert nem érdekel semmi más, csakhogy fent tartsam magam? Az istenre… Nem tudom elképzelni, hogy most Te vagy ennyire pesszimista vagy szimplán élvezed, hogy szórakozhatsz rajtam. * Kezdtem dühös lenni és ennek köszönhetően vékony, kemény csíkká változtak ajkaim. De nem, ez nem volt elég a másiknak és már nem tudtam uralkodni magamon és közelebb lépve lekevertem neki egyet. Legalábbis megpróbálkoztam…*
- Azért mert valaki munkát keres, még nem azt jelenti, hogy egy sz@jha. * Köptem szárazon és mit sem foglalkoztam a zsibogó kezemmel. Soha nem pofozkodtam, anya azt mondta, hogy egy úri nő nem tesz ilyet. De azt nem mondta, hogy valaha bárki is azt hiszi, hogy a testemmel akarom keresni a kenyerem. Bár azt sem, hogy valaha is dolgoznom kell majd. Tekintetem nem vettem le a másikról. Sértett és dühös voltam. Ám a reakcióm minden tapasztalatlanságom elárulta.*

- Még - ismételtem meg halkabban, de nem fűztem hozzá megjegyzést. Még én sem tudtam igazán foglalkozni akarok-e a témával.
Derűsen hallgattam végig a monológját. Igazából szórakoztatott. Olyan kis ártatlannak tűnt. ÉS ezt valahol még értékeltem is.
Minden további nélkül tűrtem, hogy felpofozzon. Rezzenéstelen arccal tűrtem. Egy pofon még belefért. Próbálta volna elvetni a sulykot...
- Befejezted? - néztem rá közönyös arccal. - Hadd mondjak el neked valamit... - kezdtem, majd teljes erőből elrugaszkodtam. Elkaptam a kezeit, és a szemközti falnak löktem. Szúrós, mégis talán kissé furcsa csillogású szemmel néztem rá.
- Hogy mért is ölne meg bárki? Mert mért ne! Én nem foglak, de ha az itteni életet cukormázasnak hiszed, hát tájékoztatlak róla, itt is bárki úgy dönthet akár még indok nélkül is hogy a fejed jobb ha messzebb van a fejedtől, sőt nem is illeszkedik hozzá! Mellesleg nem néznek szajhának - löktem arrébb, hogy talán még a talpán sem bírt megmaradni, de nem érdekelt. Nagyobb kárt úgy sem tettem benne. - Nő vagy... még hozzá elég formás darab, és talán még nem is egy hulladék. Nekem ez elég - vontam meg a vállam.

*Támadása hirtelen ért, ahogy a falhoz „csapódtam” kissé eltorzult az arcom, de a tekintetét álltam. Kezem megfeszítettem, de nem túlságosan ellenkeztem. Tudtam, hogy hiába fakad származásomból erő, egy több száz év fölötti morához képest elenyésző. Próbáltam kiolvasni valamit a tekintetéből, de nem tudtam.*
- Ezért nem ártok senkinek! * Szóltam közbe, ám hangom kicsit sem volt megtört vagy megviselt. Nem érdekelt, hogy lefog. Legalább Emma néninek megtudom magyarázni, hogy miért nem érdekel, hogy mi folyik a házunkon kívül. Ellökött és a lábam megadta magát a taszításnak. Utáltam, hogy ilyen instabillá tesznek az ilyen cipők. De máris felálltam és szembe néztem a másikkal. Lehet, hogy gyenge vagyok, ártatlan és mocskos fiatal. De kiállást belém is vertek.*
- Akkor mihez elég, ha nem akarsz bántani? * Kérdeztem, bár az imént cáfolta meg a második részt. De ez relatív dolog… kinek mi a bántás… *

- Az szíved joga, hogy eldöntsd kinek akarsz ártani vagy kinek nem. - Mit érdekel engem, hogy ő talán tényleg egy szamaritánus nővér alkat. - De más nem fogja így gondolni, legalábbis sokan nem.
- Még gondolni sem gondolnék rá, hogy egy értéktelen cafkát az ágyamba vigyek - feleltem. Persze semmilyen becsületkódex nem kötelezett arra hogy őszintén válaszoljak, ha egyáltalán nekem van olyanom. DE most úgy gondoltam megérdemel egy ilyen választ, aztán kezd vele amit akar.
Na ha már ennyire emlegette őket, nem mintha nem fordultam volna meg néha én is egy szajhánál. De szajha és szajha között is van különbség. Bár általában magányos nőkkel... oldom meg a dolgot.

*Elegem lett a mai napból. A férfinek még azt is sikerül elérnie ezekkel a szavaival, hogy azt is megbánjam, hogy felkeltem. Nem még azt, hogy segítséget kértem és nem hagyatkoztam a saját magam ösztöneire, gondolataira vagy tudom is én mimre. Csüggedten felsóhajtottam és megingattam a fejem… *
- Miért… szerinted milyenek mások? Milyennek látod őket? * Kicsit valóban érdekelt, de bíztam benne, hogy a kérdések okozta válaszban elmondja az összes pesszimizmusát és végre haladhatunk is valamerre. Akár együtt, akár külön de el ebből a kényelmetlen helyzetből. Fiatal vagyok, Ő meg bolond… De mára ezt dobta a rendszer. *
- Érdekesen bókolsz… * Csúszott ki a számon, az első gondolat amit azonnal meg is bántam. Ez pont az volt, amit nem kellett volna kimondani. De talán pont az miatt sikerült, hogy meglepett vele.*