Utcák és sikátorok

*Csak ámulva néztem, ahogy elkezdtek keringeni a kések, de látszólag nem csak engem nyűgözött le a mutatvány, mert a srácok hátrálni kezdtek miután az ismeretlen előre lépet. Szerencsétlenségemre azonban csak még közelebb kerültek hozzám. *
- Nyugi ember… * Kezdte az egyik, de amint az oszlop szikrákat vetett inkább elhallgatott és nem folytatta amit elkezdet. Én szóhoz sem jutottam, és azt sem vettem észre, hogy ha akarok akkor távozhatok, hisz a hajam már nem volt fogja a gyereknek. A srácok az oktatásra sűrűn bólogattak, míg a legnagyobb szájú csak inttet a fejével és erre mindannyian futni kezdtek. Az ingaóra fejű, még egy utolsót rám pillantott, de a tekintete nem ígért sok jót. De aztán Ő is ment a társai után, halkan szitkozódva. Kissé kifújtam a levegőt, végül az idegenre tekintettem. Még mindig féltem, így nem mozdultam egy tapodtat sem.*
- Kö… köszönöm Uram. * Makogtam bizonytalanul, hisz nem tudtam, hogy mi lesz ezután. *
- Mivel hálálhatnám meg? * Erőltettem ki magamból még egy bizonytalan kérdést.*

A kis mutatványom végre megtette a hatását. Nagyon ideje volt. Össze ugyan nem vagdostam volna őket, de a következő lépés az lett volna, hogy rájuk hajtogatok egy lámpaoszlopot. Akkor meg fizethettem volna a városfenntartásnak, feltéve, hogy megtalálnak... Bár, erre még sosem volt példa.
Megint széttártam a kabátomat, és a bozótvágók visszaröppentek a helyükre. Összecsuktam a kabát szárnyait, és a derekánál megkötöttem a bőrszíjjal. Aztán a zsebembe nyúltam, és szivart kapartam elő. A számba vettem, és egy öngyújtó szökkent ki a másik zsebemből, hogy a levegőben lebegve tüzet adjon nekem, aztán visszavándoroljon a helyére. Jólesően pöfékeltem, aztán a rémült kislányra néztem.
- Ne félj, nem azzal, amit ők is akartak.
A falnak dőltem, és oldalra néztem a lányra.
- De hálából elmondhatnád, mi a fenének járkálsz itt egyedül. - recsegtem.

*Válaszára kicsit megnyugodtam, de még igy sem volt valami bizalomgerjesztő. A szivar szaga meg csavarta az orromat. Valószínűleg nem tudtam az undorom elrejteni….*
- Maga szerint? Épp vásárolni készültem és figyelmetlen voltam. Délután elutazom a Marsra. * Mondtam büszkén, mintha legalább egy óriási küldetés lenne a feladatom.*
- Egyébként meg… ne velem zsörtölődjön, mert ezen az úton kell végig mennem. Nem én építettem. * Vontam vállat.*
- Mégis hogy csinálja ezeket? * Kérdeztem kíváncsian az előző mutatványaira.*
- Egyébként meg Aurora Moreia a nevem. * Mutatkoztam be és kissé bizonytalanul a kezem nyújtottam felé.*

Láttam rajta, hogy nem tetszik neki a szivarom. Vagy én magam nem tetszettem neki, megesik. Ahhoz, hogy én legyek egy nő ideálja, legalábbis ínyencnek, vagy baromi részegnek részegnek kell lennie annak a bizonyos nőnek. Előbb i rajta múlik. Utóbbi azon, mennyi pénzem van piára.
Kivettem a számból a szivart, és elnyomtam a mögöttem lévő falon.
- Szóval nem tudsz magadra vigyázni itt, ahol az a francos királynő kibeleztet minden rendbontót, de azért elmégy a Marsra, ahol aztán tuti, hogy még ma kinyírnak. Ha ezt előbb mondod, nem vesződtem volna azzal, hogy a srácokat elkergessem. Legalább lett volna egy jó napjuk.
Ellöktem magam a faltól, és meglepően gyengéden megfogtam a lány kezét.
- Hívhatsz Johnn-nak. Telepata vagyok, hogy máshogy mozgatnám a dolgokat?
A lámpaoszlopra néztem, mire az csikorogva meghajolt a közepénél, míg a teteje egy vonalba nem került a fejemmel. Aztán kiegyenesítettem.
- Semmi extra. Na mesélj csak, mi a fenéért mennél te a Marsra, kislány?

*Szavaira tátva maradt a szám. Emma is valami ilyet mondott, annyi, hogy finomabban megfogalmazva és mellé tette, hogy ostoba és felelőtlen kölyök vagyok és egyéb érdekes jelzőket melyet a haragja vonzott az ajkára. *
- Ha leakar beszélni, akkor bele se kezdjen… A nevelőnőm sem járt sikerrel. * Vontam meg könnyedén a vállam miközben a szemem forgattam. Mikor megfogta a kezem azt hittem, hogy összefog törni az Ő lapát tenyerében. De meglepetésemre még csak szorosan sem fogta. Bizonyára nagy erőfeszítésébe tellett, hogy ilyen óvatos maradjon. De ennek azért örültem. A hang nem volt kellemes és kirázott a hideg tőle.*
- Oké, oké elhiszem. Csak hagyja békén azt az oszlopot. Nincs kellemes hangja. * Magyaráztam meg, hogy miért tiltakozom ennyire, hogy játszadozzon a fémmel. *
- Egy magam fajtának nem lehet ott semmi dolga? * Kérdeztem kissé mérgesen, ám elvette az élét a gyerekesen csípőre vágott kezem.*
- Egyébként sem egyedül megyek. S tudom, hogy Paul tud rám vigyázni. * Haraptam az ajkamba. Nem biztos, hogy jó ötlet idegenek orrára kötnöm, hogy Paullal tartok. Reméltem, hogy nem ismeri vagy legalábbis nem mond neki a vezeték név semmit.*

Mindent megtettem, hogy egyelőre még elrejtsem az arcomra kívánkozó gúnyos vigyort. Kezdett nagyon tetszeni a helyzet.
- Szóval a nevelőnőd is ezt mondta - visszhangoztam - Akkor, kislány, szerintem hallgass a nevelőnődre, és pár évig még maradj a csinos fenekeden. Nem való még neked a való élet. Ez a Paul meg nyilván azt állítja, hogy majd megvéd... Minden strici ezt csinálja. Megvédi a lányait. Merthogy nem másért akar ő téged a Marsra vinni, az is tuti. Egy olyan szépség, mint te, arrafelé rengeteget ér. Hallgass rám és menj szépen haza a nevelőnődhöz a villádba, amíg el nem tűnik a tojáshéj a hátsódról.

*Hát tessék elviharzok vásárolni és végre magam mögött hagyom Emma szentbeszédét, erre jön más aki még provokatív is. Kezdtem unni ezt az egész herce-hurcát és már az idegeim is felmondták a szolgálatot.*
- Nem vagyok már kislány John. Nem rég múltam 21 és higgye el, hogy ha nagyon kell tudok vigyázni magamra. Mellesleg, nem mintha magára tartozna de tettem egy olyan ajánlatot Paulnak, ami számára többet ér mint az a pénz amit rajtam kereshetne. * Legalábbis nagyon reméltem. De akkor sem tágítottam. Megyek és kész.*
- És nincs is villám… * Feleltem dacosan. Nem értettem, hogy miért akar hírtelen minden elbátorítani az ötletemtől.*
- Ha meg nem jó ott nekem, akkor haza jövök. * Igen, ebben biztos voltam. Paul nem kényszerítene maradásra, max jót röhögne rajtam. Amit sem neki és sem másnak nem óhajtottam megadni.*
- És nem megyek!

Olyan arcot vágtam, mint aki épp most hallott valami nagy teljesítményről, amit méltányol.
- Ejha! Huszonegy? akkor biztos tisztában vagy már az élet dolgaival, mi? Nyilván már nem okozhatnak neked meglepetést, átverni meg aztán biztos nem tud senki. Egy felnőtt és tapasztalt huszonegy éves lány... Mekkora hülye vagyok, hogy egyáltalán arra következtettem, hogy nem tudsz mindent, ami a világon van...
Megint a falnak dőltem, és már bántam, hogy elnyomtam a szivarom egy ilyen buta liba kedvéért.
- Azt elhiszem, angyalom, hogy te aztán tudsz mit ígérni egy férfinek - mondtam, végigmérve őt - De hidd el, nem lesz ott jó neked. Ki fognak használni, és nem fogják engedni, hogy visszagyere. De tudod, mit? Én szóltam. A nevelőnőd is szólt. Innentől úgy cseszed el az életed, ahogy akarod.

*Egyre jobban idegesített a bácsika élcelődése. Nem kellett sok ész, hogy észrevegyem a gúnyolódását bármennyire is az ellenkezőjét mutatta. Szerettem volna rá szólni, hogy hagyja abba. De nem szóltam, csak némán hallgattam. Soha nem hittem volna, hogy visszakívánom Vincentet. De ettől még Ő is jobb volt. Legalábbis kevesebbet gúnyolódott. A feltételezésére elpirultam, és inkább a föld vagyis a Hold alá ástam volna magam. *
- Soha nem voltam tisztességtelen… * Ripakodtam rá és kezem elindult az arca felé. Persze nem simogatás céljából és nem is próbáltam meg visszafogni az erőm. Mérges voltam, ilyen állapodban aligha tudtam koncentrálni a tanításra, hogy ne használjam azt, ami a tulajdonomban van.*

Pimasz vigyorral álltam, amikor láttam, hogy lendül a kislány keze. Van az a pofon, amitől az ember fél, de ha egy vasággyal ötven kilós tinilány akarja megpofozni, az pont nem az a fajta. Hittem én. Az utolsó pillanatban ugyan eszembe jutott, hogy nem is biztos, hogy ez a kislány csak egy sima kislány, de akkor már olyan mindegy volt...
Attól, hogy amúgy emberesen beépüljek a sikátor falába, csak a képességem mentett meg. Valahogy elértem, inkább csak önkéntelenül, hogy az erőm két lámpaoszlop közé ékeljen, mintha egy láthatatlan biztonsági háló kapott volna el. Így is éreztem, hogy legalább egy őrlőfogamnak annyi, és az arcomnak az a fele, amit a lány eltalált, érzéketlenné zsibbadt. Gyanítottam, hogy az arccsontom is eltört, de legalábbis megrepedt, és még hálás is voltam az érzéketlenségért. Zavarni nem igazán zavart a dolog: a csontokat, fogakat meg lehet gyógyítani, vagy lehet pótolni, az arcom meg rondább már úgysem nagyon lehet.
Kiköptem egy adag vért, megfordultam és a lányra néztem.
- Ez a hála? Ha mora vagy, miért nem védted meg magad azoktól a kölyköktől?

*Csak tátott szájjal meredtem a pasasra. Nem kellett sok ész, ahhoz, hogy rájöjjön, nem igazán vagyok tisztában azzal, amit épp tettem. Vagyis de, azzal nagyon is csak az erőmmel nem. Tettem pár megdöbbent lépést felé. Csak álltam és néztem tovább miközben megfordult és köpött egyet. A vér látványától megijedtem és oda mentem hozzá. Kérdésére elpirultam és vacillálva lassan emeltem fel a kezem hátha hagyja, hogy megérintsem és megnézzem az arcát.*
- Sajnálom. Nem tudtam. Szóval… * Kezdtem bizonytalanul. Végül megingattam a fejem.*
- Mindig is azt tanították, hogy nem szabad használnom. De ha felidegesítenek… nem érzem, hogy mekkorát ütök. * Ingattam lemondóan a fejem.*
- Mond, hogy nincs komolyabb bajod… * Tekintettem a vér felé a földön, s ha megengedi, hogy megérintsem, akkor egy picit megnyomkodom a csontok. De csak finoman, hogy ne okozzak fájdalmat viszont kiderüljön, hogy van-e valami baja.*

Amikor elindult felém, hátráltam egy lépést, de aztán láttam, hogy nem akar bántani. Hülyén éreztem magam, amiért tartok tőle, de hát a látszat a legtöbbször csal. Ő nem szende, veszélytelen kislány, én meg nem vagyok romlott lelkű, undorító bűnöző... Nos, legalábbis nem annyira.
- Mit nem tudtál? - kérdeztem mogorván - Hogy erőset tudsz ütni? Szóval mindig is azt tanították, hogy fogd vissza magad. Örülök, hogy a srácokkal szemben, akik meg akartak erőszakolni, megtetted. Kár, hogy a pasival szemben, aki megvédett tőlük, már nem.
Hagytam, hogy megérintse az arcom, és felszisszentem, mikor megnyomkodta.
- Túl fogom élni - feleltem, és elhúzódtam.
Talán épp itt volna z ideje lelépni, gondoltam. Ez a nap eléggé pocsékul alakult. Ha egy férfitől kaptam volna ezt a pofont, már ráhajtogattam volna hat mázsa fémet, de egy kislányt nem akartam bántani. Más értelmes meg nem jutott eszembe.

- A pasi aki megvédett Tőlük gonosz volt és gúnyolódott rajtam amivel felidegesített. A félelmet tudom kezelni, de ezt sajnos nem. * Mosolyogtam rá kedvesen és bűnbánóan. Tényleg nem akartam. Vagyis de, csak épp nem ekkorát. Ahogy felszisszent elrántottam a kezem, ám ha csak nem hátrált újra megsimogattam épphogy csak érintve az arcát. Nem akartam újra fájdalmat okozni neki és féltem a kezemtől. Ahogy elhúzodott, magam mellé ejtettem a kezem lesütött tekintetemmel csak azt figyeltem.*
- Sajnálom John… Tényleg nagyon sajnálom… * Motyogtam halkan. Nem tudtam, hogy mivel tehetném jóvá.*
- Kiengesztelhetnélek valahogy? * Kérdeztem és csak reménykedtem benne, hogy nem érti félre a kérdésem.*

Féloldalasan elvigyorodtam, amitől nagy általánosságban csak még randább lettem, de most még fájt is,úgyhogy gyorsan felhagytam vele.
- Ma nem vagyok olyan kedvemben, tündérem - recsegtem gonoszul - De add meg a számod, és majd felhívlak. Sajnos a szám valahogy nem az igazi...
Persze csak meg akartam sérteni. Bántotta a büszkeségemet, hogy megütött. Nem, nem is az bántotta, hogy megütött, sokkal inkább az, hogy fájt.
Legyintettem.
- Hagyjuk. Hívj meg egy italra, ha akarsz, aztán le van tudva. Még szemétkedni sincs kedvem... Még a végén lerombolod itt nekem ezt az utcát, csak mert csipkelődök kicsit...

*Hát persze, hogy félre értette és szavai nyomán ismét harag szikrái gyúltak zöld szemeimben, hiába próbáltam meg mosolyogni.*
- Ahogy hallom, nem fáj eléggé… *Jegyeztem meg, de eszem ágába sem jutott megütni vagy bármit is tenni. Vinc nem került a falnak, pedig Ő aztán tényleg megérdemelte volna. De korábban eszembe sem jutott, hogy John nem mora. De ennek tudatában már féltem, hogy mit okozhatok benne ha továbbra sem fogom vissza magam. Mélyet sóhajtva a hajamba túrtam.*
- Mond, Te ezt élvezed? * Tegeztem le hirtelen, amit észre sem vettem. Szavaira elkomorodtam.*
- Rendben. De ha EZ volt a KICSI, akkor milyen a NAGYON? *Vontam össze a szemöldököm.*
- A vezetés meg Rád vár. Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, hogy nem ismerem a kocsmákat és véleményem szerint nem épp egy pohár üdítőre gondoltál amit a sarkon lévő kajáldában is megkaphatok.

Gúnyosan mosolyogva megráztam a fejem, és elindultam.
- Nem, nem üdítőre gondoltam. Olyasmi kell nekem, ami fájdalomcsillapítóként is működik, ha már egy tinilány széttörte az arcom...
Elgondolkodtam. Aztán megfontoltan válaszoltam ami már önmagában meghlepő volt.
- Ez volt a kis csipkelődés. a nagy csipkelődést a késeimmel végzem.
Pár saroknyira volt egy kis kricsmi, pár lépésnyi talponálló, semmi egyéb.
- Mondanám, hogy csak utánad, de mire becsuknám az ajtót, ketten már rád másznának... Szóval próbálj ne nagyon eltávolodni tőlem.
Ahogy beléptünk, mindenki elhallgatott. Ismertek itt engem, és nem volt túl jó hírem. Sehol sem volt túl jó hírem. de talán ha elterjed, hogy erre a kislányra a Machete vigyáz, nem nyírják ki rögtön, amikor a Marsra megy. Talán.
- Mit iszol?

- Hányszor mondjam még, hogy nem akartam? * Csattantam fel, ami miatt azonnal pír borította az arcomat. Mi a pokol van velem? Nem szoktam így viselkedni… Jártak a gondolataim, de tudtam, hogy mi a baj. Zavart voltam az elmúlt nap eseményei miatt és feszült az miatt, ami délután várt Rám.*
- ÉS mi lenne, ha inkább abba hagynád? Ez lenne a legjobb megoldás. A kicsivel feldühítesz, s így van egy olyan érzésem, hogy a nagyhoz is lesz szerencsém. Ami elhiheted, hogy kicsit sem vonz. * Néztem rá oldalra, miközben haladtam mellette. Szavaira felkaptam a fejem az ajtóban, de jobbnak láttam nem makacskodni. Így hát bólintottam. Mikor beléptünk a füst csavarta az orrom és eltéveszthetetlen grimaszba húzta izmaim.*
- Ez… ez kellemetlen. * Persze a füstre céloztam és nem mozdultam mellőle. Körbe járta a tekintetem a termet és kétkedve néztem Johnra.*
- Mért vannak csendben és mért néznek ilyen furán? Az ott fél Tőled… * Biccentettem az egyik irányba.*
- Ő pedig azt hiszi, hogy szellemet lát, míg a veled szemben lévő arca inkább lemondó és beletörődő. Az meg épp engem méreget miközben nyaldossa az ajkát… * Válaszokat akartam, mert számomra ez az egész fura volt és ismeretlen. Még ha a tekintetükből és kifejezéseikből lehetet olvasni. Legalábbis azokéból, akik meg sem próbálta elrejteni.*
- Azt amit Te? * Kérdeztem bizonytalanul, de már akkor megbántam mikor kimondtam. S ha csak nem csapott le az alkalomra, akkor gyorsan javítottam.*
- Vagyis egy pohár rostos levet.

Karcosan felnevettem.
- Hát persze, hogy fél tőlem. szerinted dísznek hordom magammal azt a négy bozótvágót? Nekem errefelé hírem van, kislány. Nem épp a legjobb a hírem, de hát az ismert emberek nem hihetik, hogy mindenki kedveli őket...
Hátamat a pultnak vetettem, és körülnéztem.
- Na lássuk... az azért hiszei, hogy szellemet lát, mert két éve felrobantott a házzal együtt, amiben voltam. De hát, mint láthatod, nem járt sikerrel, bár megsúgom, a szőr leégett a hátamról. - odaintettem a régi cimborának, mire az sietve távozott - Hát, úgy látszik, dolga akadt.
A lemondó arcú... Ő már kétszer próbált megölni. Csupa régi haver... De azért nem fizetek nekik egy kört.
A pultos mögötti italválasztékra sandítottam, és felhorkantam.
- Nem... Nem akarod ugyanazt inni, amit én. Add neki, amit kér, nekem meg egy tequilát.

- Nem. Azt hiszem nem… * Feleltem a kérdésére és érdeklődve méregettem az embereket akikről épp beszélt. Végül csak elfintorodtam és Rá figyeltem.*
- Csupa jó indulatú ember… de van egy olyan érzésem, hogy rá szolgáltál a tetteikre… * Jegyeztem meg, hisz nem gondoltam volna soha, hogy valaki ok nélkül bánt valakit. Bár még okkal sem. De hazudni nem lett volna oka. A horkantására felvontam a szemöldököm és makacsságom életbe lépet.*
- Szóval meg akarod mondani, hogy mit akarok John? * Néztem rá kihívóan. S a pultos felé tett rendelésem, kiegészítettem még egy tequilával. Aminek már a szaga is csavarta az orrom még ebben a bűzben is. A táskámból előhalászva a tálcám vártam, hogy közöljék az összeget, melyet ha John nem hordott le kifizettem. *

Vállat vontam és visszafordultam a pult felé. az arcom még mindig fájt. Úgy tűnik, ebből a végén orvos lesz... De előbb beviszek némi érzéstelenítőt.
- Hát, mozgalmas életet élek. Mifelénk ez már csak így megy.
A makacsságára csak a szememet forgattam.
- Felőlem aztán ihatsz azt is, amit én, de ha fulladozni kezdesz, még ki is röhöglek - mondtam a tőlem telhető legkedvesebb hangom.
Hagytam hogy fizessem. Miért ne hagytam volna? Megmentettem az erényét, bár, ha a Marsra megy, akkor nem is megmentettem, csak egy kis haladékot adtam neki. De utána még el is törte a pofázmányom... Szóval fizessen csak.
Felhajtottam a piát, jóízűen cuppantottam, és lecsaptam a poharat a pultra.
- Jöhet a következő.

- Ti felétek? Miért, honnan jössz? * Kérdeztem kíváncsiskodva. Na igen, a másik olyan dolog, aminek nem tudok ellenállni, az a kíváncsiságom. Szavaira összevontam a szemöldököm és gyanúsan méregettem azt a kicsiny poharat. Segítség kérőn a pultosra tekintettem, de Ő csak megvonta a vállát. Nehéz volt nem észrevenni a várakozást a tekintetében, még ha a mosolyát a munkája számlája is írtam.*
- Fuldokolni? Már mért tenném? * Kérdeztem, de tekintetem nem vettem le a mozdulatairól, és ahogy megitta azt a löttyöt még annyira sem értettem. Törékenynek látszó ujjaim a pohárka köré fonva emeltem közelebb és szemeztem vele. Valami belül visszatartott, de vártam, hogy John megkapja a következőt.*
- Ha iszol még egyet olyan rossz nem lehet. *Vontam meg kicsit a vállam, nehogy kiöntsem.*

Elgondolkodtam. honnan is jövök?
- Egy kicsit innen, egy kicsit onnan - feleltem végül - Egy űrhajó az otthonom. Utazom a legénységgel. Semmi különös... A mifelénk, azt úgy értettem, hogy a mi világunkban. abban, amelyikben ezek a kellemes küllemű és jó szándékú urak is élnek - intettem a kocsmai csürhe felé.
Türelmesen sóhajtottam.
- Azért fogsz fuldokolni, mert ez a cucc méregerős, főleg neked, aki nincs hozzászokva. Én hozzá vagyok. És jól esik, azért veszek még. Neked nem fog jól esni. Nem mondhatod, hogy nem szóltam előre...

- Azt hiszem, akkor visszafogom a kíváncsiságom és igyekszem, hogy eszembe se jusson, hogy megnézem a világod. * Szóltam, ám nem tudom, hogy magam akartam meggyőzni vagy Őt.*
- De szerintem, ha nem ártasz, akkor neked sem fognak… *Vontam meg a vállam és újra körbe tekintettem a kocsmán. Egyáltalán nem tetszett, ahogy méregetett egy-két ember, így inkább visszafordultam John felé. Figyeltem szavaira, de végül bátorságot merítve nem tudom honnan még be sem tudta fejezni a mondandóját meg le is húztam, ahogy tőle láttam az imént. Fuldokoltam? Az nem kifejezés… ahogy az első cseppek végig gurultak a torkomon, a maradék, ami a számban volt a pulton landolt beterítve mindent, ami ott volt. Kezem a barack levem után kapott és inni kezdtem könnybe lábadt szemekkel. Hallottam néhány nevetést és visszatartott kuncogást a hátam mögül. De jelenleg nem érdekelt. A csapos egy pohár vizet tolt elém, azzal, hogy ezzel jobban járok. De nehéz volt nem észrevenni, hogy Ő is alig bírja visszatartani. De hogy a munkáját féltette vagy az együtt érzése volt nagyobb nem tudtam. Mikor kiürítettem a vizes poharat is rá néztem.*
- Köszönöm… * Hangom reszelős volt, mintha lúgot öntöttek volna végig a torkomon.*
- Ez rosszabb, mint gondoltam… * Fájt beszélni, de azért beszéltem.*

Kifejezéstelen arccal néztem a lány szenvedését, és nagyon igyekeztem, hogy ne törjön ki belőlem az a röhögés, ami belülről feszített. Végül, amikor már úgy gondoltam, hogy biztonságosan megszólalhatok, odafordultam hozzá:
- Én szóltam. Az ilyen italok nem neked valók. Ha alkoholizálni akarsz, próbálkozz meg a sörrel. Kicsit keserű, de azért jó. Vagy akár a likőrökkel azok úgyis nőknek valóak...
Kértem egy harmadik tequilát is, és azt is a gallér mögé hajítottam. Ennyi egyelőre elég is lesz.
- Egy kávé se lenne rossz... mit gondolsz? Amúgy meg... Ne akard megismerni a világomat. Olyan, mint a tequila. Nem neked való.

- Lám és ismét felütötte a fejét a tévhitekre épült előítélet… * Jegyeztem meg gúnyosan, de eszembe sem jutott, hogy kérjek bármi ilyesmit. *
- Sör? Mindig is taszított még az illata is mikor lementem apámhoz a pincébe. * De nem tudtam elrejteni a mosolyom, talán nem is akartam. Az emlék, amelyben a sörtől és az izgatottságtól csillogó szemek mikor rám vetültek. Már tudtam, hogy épp valami új dolgot tesztel vagy kezd el tervezni. Sajnáltam, hogy belém semmi nem jutott belőle csak a kíváncsisága. Bármit tettem, nekem soha nem csillogott olyan élettel telien, izgatottan a szemeim. Vagy csak én nem láttam… Maga az emlék kellemes volt, de egyfajta hiány is felütötte a fejét. Ha más nem, a szemeim elárulhattak volna, de inkább kértem még egy barack levet.*
- Kávé? *Vontam össze a szemöldököm. Az illatára emlékszem, és ha elém kerül biztos, hogy felismertem volna. De…*
- Én nem kávézom. Nincs rá szükségem. * Vontam meg a vállaim magyarázat kép. Anyának sem volt, de Ő már csak élvezetből itta. Tekintetem megkereste az órát, de még nem akartam visszamenni. Volt még időm.*
- Maró, könnyfacsaró, utóízes és égetően meleg? *Adtam le a jellemzésem az alkoholról. De nem tudtam ilyen világot elképzelni. Hisz ezek mellé nem illet volna a nevetés és az önfeledség, még ha határok közé is van szorítva.*
- Mért látod ilyennek? *Néztem rá kíváncsiskodva. Még ha elméleti tudás is volt, de akkor is többet tudhattam meg.*
- Mért, az milyen embereknek való? De ha most rávágod, hogy az olyanoknak, mint Neked dühös leszek… * Persze, nem erre voltam kíváncsi, ezt már hallottam korábban. Az érdekelt, hogy milyennek látja a környezetét. Ergo azt amilyennek magát látja.*