Köztes űr

Tisztelet... tisztelet... tisztelet... ez a pasas nem volt képes másról beszélni, csak a tiszteletről, miközben azt sem tudja mit jelent! Ó milyen édesen jó érzés lett volna a képébe vágni mind azt amit gondoltam! Mondtam volna pár olyan dolgot, amin bizony meglepődött volna!
Persze volt annyi eszem hogy ne tegyem.
Összébb szorultak a fogaim, de annyira, hogy tovább már nem mertem szorítani őket, félvén hogy eltörhetnek. Bármi megtörténhet, de ne én tegyem magamnak tönkre őket. Cserébe viszont az ujjaim egyre fehérebbé váltak.
Elismerem, ezzel O'Connorra hárítottam a beszéd és felelősség nagyját, de benne még jobban bíztam. Magamtól tudtam már mit várjak, és az nem tűnt valami jónak. De tőle hátha frappánsabb ötletek várhatóak, nem akartam elszúrni az esélyét.
A fejemben már valami éteri hárpiákhoz sikolyához hasonló hangzott fel. Bár csak megtehettem volna ezt a valóságban. Ez a pasas nem csak egy rohadék, hanem még nem normális is! Szadista, téveszmés, utolsó söpredék! Akinek még hatalma is van hozzá.
O'Connorra néztem, és nem tudom mi ült ki az arcomra. Rájöttem, hogy ha eddig még nem is mutatta, nem tudhatom mire számíthatok tőle. Akár még el is fogadhatja ennek az ébren lévő holdkórosnak az ajánlatát! Csak egyet tehettem... reménykedtem benne, hogy nem így lesz.

Egyáltalán nem tetszett Collector nevetése és a humora sem volt az én ízlésem.
Miközben ő az emberével trécselt a rádión, a szemem a velem szemben ülő Lyenre villant, hogy lássam jól van-e és még bírja-e a gyűrődést. Nem lett volna jó, ha idő előtt borul ki, mert akkor erősen romlottak volna az esélyeink.
Láttam az összepréselt ajkain, hogy nagyon-nagyon igyekszik türtőztetni magán, és én biztatóan biccentettem felé, egy épp csak észrevehető mosoly kíséretében.
Aztán persze a kalózkapitány ki is mutatta a foga fehérjét.
- Tisztelet? Ez nem arról szól Collector, hiszen van akit tisztel az ember és van akit nem, mert nem érdemli meg. - rázom meg a fejem és azt hiszem lassan eljön az idő. - Én a hölgyet igen is tisztelem és eszem ágában sincs megküzdeni vele, főleg nem a maga szórakoztatására.
Mivel sejtem, hogy ez nem fogja elnyerni a tetszését, így a kezem már csak pár centire van a pisztolyomtól. Ha bármire is ragadtatja magát, már lövök is, és az embereit sem hagyom ki a szórásból, miközben aktiválom a metamorf képességemet is, hogy valamennyire sebezhetetlen legyek.

/Infernonak/

Ahogy így a járgány alatt kóvályogtam, eszembe jutott, hogy talán ez a francos sisak többet is tud annál, minthogy kinézzek rajta a világba. De fogalmam sem volt, hogy működik és hogy egyáltalán vannak-e benne extrák. Nem ismertem ezt a modellt.
- Egy hőtérképet szeretnék látni. - adtam ki az utasítást egészen nyugodt hangon, amibe csak némi rekedtség zavart bele. Semmi válasz, semmi ábra a sisak plexijén. - Akkor legalább egy kib*szott auratérképet! Vagy mozgásérzékelőt! Vagy valamit!! - ordítoztam, úgy tűnt, hogy csak magamnak. A homlokom izzadni kezdett és mivel minden szőrt leborotváltam a fejemről, a rohadék kis izzadtságcseppek egyenesen belefolytak a szemembe. Reflexből kaptam az arcomhoz, hogy megtöröljem a szemeim, de hát nem útban volt ez a keresztbecseszett sisak??!
Talán percekig is elkínlódtam magamban, az ideg rázott, mint az áram, a fejem pedig olyan erővel ráztam meg, hogy utána úgy terültem el a vörös marsi kavicsosban, mint egy rokkant alkoholista. Megint a fejemhez akartam nyúlni, mert azt hittem, hogy jól beütöttem, de aztán kapcsoltam, hogy rajtam volt a sisak - és ennek most kivételesen nagyon örültem. Felszedtem a kövek közül az időközben elejtett késem és többször körbefordultam a tengelyem körül. Ez az átokkúrta pilóta sehol nem volt! Vagyis valahol volt, de határozottan nem ott, ahol láthattam volna én is. És mivel a két űrhajón kívül más mögé nem tudott volna itt elbújni, ezért arra jutottam, hogy talán felszökött a Pengére. Hiszen tárva nyitva az ajtaja. Hisztérikus anyázásba kezdtem, majd még több eltökéltséggel indultam vissza a hajómra. Öklömben a késsel, agyamban a nagy tervvel.
~Csak közel kell hozzá kerülnöm... igen, mindössze ennyi, és kész.~

Megtapsolta magam milyen remek elfoglaltságot találtam magamnak. Még egy taps és már jöttek is eltakarítani az étket. Mindössze 3 nyüzögébb pincér. Elég megtört tekintetük volt, beesett arcuk és sápadt bőrük.
-Tudják a kiéhezett Moráknál nincs is jobb szolga a világon. Tartósak és bármit megtesznek egy kis élelemért... Csak jól kell őket tartani.
Kacagtam fel majd Jimminek adtam át a lehetőséget a beszédre. Teljesen nyeregben éreztem magam ennek megfelelően hátra is dőltem. Csak össze szűkült szemekkel néztem rá. Mikor végzett már nagyon csúnyán néztem rá. Sóhajtottam és lassan felálltam a székből és rátenyereltem az asztalra, először Lyenre néztem. Jó érzéssel töltött el ahogy magában őrlődött. Nem tudtam pontosan mi játszódik le benne, a lényeg az, hogy szenved, és ez nagyon is tetszik. Lassan átfordultam Jimmy felé. Őt látva gonosz moly lehervadt a képemről
-Kölök... először is, neked én Collector KAPITÁNY vagyok...
Hangsúlyozta ma rangomat. Aztán lassan felegyenesedtem. Elindultam Lyen felé. ujjamat húzva az asztalon. Ahogy közeledtem ujjaimmal lépdelni kezdtem majd át ugrott a lány vállára ahogy beértem mögé. Másik kezem is a vállára simult. Határozottan ráfogtam és a feje mellé hajoltam hogy a fülébe dörmöghessek.
-Reméltem is, hogy ezt válaszolod. Kár lenne egy ilyen csinos darabért...
Szívtam be mélyen az illatát és gyúrtam egyet a vállán mint egy masszőr. Jobb kezemmel el engedtem a vállát és intettem a fegyvertartóknak.
-Kísérjétek ki az urat. Remélem szereti a hideget... Magával pedig szívesen megbeszélném a szabadlábra helyezés feltételeit. Mit szól?
Duruzsoltam fülébe gonoszan vigyorogva közben pedig elkezdtem masszírozni a vállát. Természetesen ha hagyja. Bár az ellenállást nem fogom tolerálni.

Morák? Azt mondta morák? Felkaptam a fejem, a rémület pedig óhatatlanul kiült az arcomra és a szemembe. Már csak ez hiányzott a képbe!
És igen... Azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Tévedtem.
A pasastól... a szavaitól, attól hogy hozzám ért, hogy ilyen közel volt hozzám, hogy a lehelete szinte súrolta bőröm, szép lassan fel akart fordulni a gyomrom ennek az egésznek a tetejébe.
Nem bírtam tovább elviselni.
A fogaim megint összeszorultak. Magam elé bámultam a hajam rejtekében, de a tekintetem szinte elsötétedett egy pillanatra. Pár pillanat múlva két egymással érintkező hegyes kúp jelent meg a vállam környékén. Az egyik azzal a célzattal, hogy a pasas kezét szúrja keresztül, a másik, jóval hosszabb,pedig lehetőleg valahol mellkastájékon, meg ahol eltalálja.
Megpróbáltam felpattanni, és megirányozni a kijáratot, valószínűleg készen arra, hogy bárkit levágjak aki az utamba kerül. A morák nem számítanak, a kalózok meg kb. annyit érnek mint a morák, sőt talán kevesebbet.

Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön a pillanat és el kell szánnom magam arra, hogy a saját kis birodalma közepén megtámadjam, bár kivártam az utolsó pillanatig, hogy a lehető legmegfelelőbb pillanat legyen az és már kellően nyeregben érezze magát, abba a hitbe ringatózva, hogy védtelenek és kiszolgáltatottak vagyunk.
Azonban most már nem húzhattam tovább, hiszen eldöntötte a sorsunkat, véget vetve az eddigi játszadozásának és színészkedésének, amivel az úriembert akarta megjátszani felénk.
A beesett arcú morákra néztem és nem hiszem, hogy ők gondot jelentenének, sőt talán még segítenek is nekünk, így a fegyvereinket tálcán maguk előtt tartó embereire és magára Collector-ra koncentráltam.
Láttam Lyen szemében mikor elszakadt nála a cérna és mivel nem tudtam, hogy metamorf, így meglepődtem kissé mikor a fülébe duruzsoló kapitányra reagálva megjelent a képessége.
Innentől, ahogy a régi mondás tartja „a kocka el volt vetve”, nem volt visszaút.
Előkaptam a bokámra csatolt tokból a lézerpisztolyt és először a kalóz embereit vettem célba és tüzeltem rájuk, majd magára a kapitányra is. A morákat egyelőre kihagytam a szórásból, ha nem tesznek semmi fenyegetőt.
Reméltem, hogy sikerül megölni Collector-t, de ha nem legalább annyira megsebezni, hogy ne tudjon azonnal regenerálódni. Én meg alkalmaztam a másik képességemet, ami a testemet részben sebezhetetlenné teszi.

Embereim parancsomra kezükbe vették a tálcán tartott fegyvereket és elindultak felénk, hogy Jimmyt eltávolítsák a helységből. Azonban a dolgok váratlan fordulatot vettek és éles fájdalmat éreztem a kezemben. Felkiáltottam ás másik kézzel odakaptam, de az elakadt valamiben, valamiben ami a mellkasom felé száguldott. Így azzal a lendülettel el is toltam magam a lánytól. Le nem szúrt a vállamat sikeresen felsértette. Így bal kezem két seb is tátongott. Egyik a vállamon, másik pedig átdöfte a tenyeremet. Csuklómat szorítva, vicsorogva bekuporodtam a szék mögé. Nagy levegőt vettem és a sebem alig egy másodperc alatt összeforrt ahogy a vállamon lévő sebnek is nyoma veszett. Ekkor hallottam meg négy lövést és két puffanást, majd tányérzörgést. A két emberem akik Jimmyért indultak úgy tűnik nem jutottak túl messzire.
~Haszontalan banda...
Az én fegyveremet tartó emberemre néztem, hogy miért nem lőtte már le Jimmyt. Meglepődve konstatáltam, hogy vígan tüzel.
~Vakegér, ki szedem a szemedet, nem igaz, hogy nem tudsz lőni...
Előkaptam a Colt Pyton-t, kinéztem a szék mögül és Jimmy lábára lőttem kettőt. Mivel ez nem volt túlzottan hatásos, és valószínűleg az emberemet is lelőtte inkább kibújtam aszék mögül és azzal a lendülettel ahogy álltam fel már borítottam is rá az asztalt kissé nyögve ugyan de még bele is rúgtam az asztalba. A fegyvert pedig Lyen után fordulva rá fogtam.
-MEGÁLJ!
Recsegtem bele az éterbe.
~Dög nehéz ez asztal...
Hátráltam, hogy mind kettejüket, lehetőleg jól láthassam.
-Vörös kód!
Ettől a fehér világítást felváltotta a félhomály és bekapcsoltak a vörös lámpák. A két mora a lövéseket hallva csapot papot ott hagyva kimenekültek a konyhába.
-Ez nagyon rossz ötlet volt...

A nagy kavarodásban meglepődve konstatáltam, hogy valamibe sikerült belerúgnom a földön, és az nem volt más mint a fegyverem. Emellett úgy vettem észre, hogy senki nem sütötte még el, mert arra bizony felfigyeltem volna. Talán egyikük sem tudta hogy kell. Ilyen agyament kalózokból még azt is kinézném. De milyen kedves tőlük, hogy közelebb hozták...
Már a kezemben tartottam, mikor egy fegyver csövével kellett szemeznem. És nem mondanám hogy tetszett a helyzet.
A fény váltás meglepett. Ellenben a fény az fény, amíg van, addig jó nekem. Viszont kihasználva a pillanatot, remélve, hogy az ellenfelem szemének is szokni kell a dolgot, felvontam magam elé egy fénypajzsot, előrébb léptem egy nagyot félguggolásba, és tüzeltem. A lökéshullám sodort magával mindent ami elékerült. Székeket, tányérokat, törmeléket... és reményeim szerint a kalózkapitányt is.
- Jimmy, mi lenne ha mennénk? - vetettem oda neki. Én már az előbb is több mint készen álltam a távozásra, és tekintve, hogy a szemem sarkából úgy láttam még egészen élt, reméltem hogy ő is így van vele.

Lyen akciója sikeresen sebzi meg a kalóz kapitányt, de mivel láttuk, hogy milyen gyorsan regenerálódik, erre nem alapozhatunk, de azért megsérült és most gyorsan lebukott az asztal másik oldalán, így én ugyan a két emberét sikeresen leszedtem, de őt egyelőre nem sikerült.
A morák, ahogy sejtettem azonnal elhúzták a csíkot, így velük nem kellett bajlódnom, Lyen meg megindult az ajtó felé. Reméltem, hogy azért nem fog itt hagyni, de mindenesetre igyekeznem kellett utána. Azonban nekem is meg volt a saját bajom, mivel a kalóz fegyverét tartó fickó tüzet nyitott rám és bár egy része nem talált, a másik részét meg felfogta a bőröm, azért nem volt kellemes érzés. Közben a kapitány is magához tért, amit rögtön meg is tapasztaltam, ahogy érzetem a lábamnak csapódni a lövéseket. Szerencsémre valami ósdi darabbal puffogtatott, így ez nem okozott bennem kárt.
Azonban az utána lévő ténykedése már alaposan meglepett, hiszen az asztal elől alig bírtam elugrani, hogy ne temessen maga alá, de ahogy még felém is csúszott, már nem bírtam megtartani az egyensúlyomat, és hanyatt vágódtam. A pisztolyom azonban nem ejtettem el hála az égnek, bár a meglepetésnek már lőttek, hiszen beindította a vörös kódot, bármi is legyen az, de biztos, hogy nekünk az nem jó.
Az asztal mögül kikukucskálva láttam, hogy Lyen-t sakkban tartja a pisztolyával, így kockáztatnom kellett, hogy közelebbről is kibírom-e a lövéseit. Ha sikerülne leütni, akkor regeneráció ide, regeneráció oda, egy darabig talán nem tudna parancsokat osztogatni, és amilyen egyeduralmat tart ezen a hajón, addig senki nem tesz majd semmit, és mi elmenekülhetünk.
Így aztán lőttem felé párat, majd átugorva az asztalt igyekeztem a közelébe jutni, hogy le tudjam ütni, majd Lyennel együtt elsöpörni innen.
- Hát ezt én is mondhatnám, hogy rossz ötlet volt! – sziszegtem felé.

~Az a rohadt szemkötő, hogy mindig elfelejtem...
Pupilláim próbáltak a lehető leggyorsabban kitágulni, látni nagyon nem láttam Lyent de amíg volt fény addig sikerült célkeresztbe venni. Így rögvest lőttem is felé ahogy sötét lett. Aztán nagy zsibaj, és valami hátra taszított, pontosabban neki vágott a közeli falnak. El nem estem de meg kellett támaszkodnom hogy eltoljam magam tőle. A tenyeremet amivel a falnak támaszkodtam egy golyó átlőtte. Ismét magamhoz kaptam egy kicsit amíg el nem múlt a fájdalom a golyó pedig elenyészett az idő homokjában és ki nem pergett a kezemből. Gyorsan ellenfeleim felé fordultam akik közül Jimmy már itt is volt. Felém lendülő kezét látva mindent eldobtam ami a kezem ügyé e volt, pontosabban csak fegyverem engedtem el. Keze felé nyúltam, elvezettem oldalra, alá fordultam és a lendületét kihasználva, a átdobtam a hátamon a falnak.
-Menjetek csak...
~Legalább erre jó volt az a néhány évtized háború...
Fölé egyenesedtem megroppantottam a nyakam. Aztán mindenki mozdulatlanná dermedt. Összeszedtem a fegyvereimet, a Pytonból kiszedtem az ellőtt 3 üres hüvelyt és elhelyeztem bele újabb 3-at. AZ üres hüvelyek egy helyben lebegtek a levegőben. A konyha felé távoztam a vas ajtón. Egy csuklómozdulattal összezártam a hatlövetűt, erre mindenki mozgásba lendült, mögöttem az ajtó pedig becsukódott korábbi helyemen pedig a 3 töltény hüvely pedig zuhanni kezdett.
~Franc vigye el ezeket...
-Zsákmány hajót lecsatolni! Indulás haza...
'-Uram a behatolókkal mi legyen?
-Vigyázzanak velük, veszélyes banda... Vörös kód vége. Jó vadászatot mindenkinek. Maguk pedig, ha megadják magukat és nyugodtan helyet foglalnak az étkezőben, fegyver nélkül, még beszélhetünk...
Hangzott el minden(vastagbetűs) utasítás az egész hajón a hangos bemondóban. A vörös fényeket felcserélte a rendes világítás. Én pedig kézfejemet tornáztatva visszatértem a kabinomba.
Az étkező fő bejárata kicsit nyitva volt, át tudjátok rajta préselni magatok, a hosszú üres folyosó végén pedig egy alak, aki ide kísért titeket, elöl összefont kezekkel mosolyog. Köztük egy lézervető pihent. Megingatta a fejét.
'-Nem jönnék ki a házból ha én lennék az egér és ennyi cica szaladgálna a fedélzeten...

// Kasper //

Úgy tűnik sikerült felosonni a hajóra. Könnyedén megtaláltam a vezérlő pultot, eddig meg volt a tananyag, meg ezt gyakorlaton is százszor átvettük. A pulthoz érve ismerős volt, mégis nagyon elveszettnek éreztem magam.
~Gyűlölöm a pengét... Olyan idióta a rendszere, hogy az nem igaz... hol is kell a rádiót állítani... meg azt a nyomorult ajtót becsukni?!
Idegesen görnyedtem a pult felett, rákeresni nem akartam, még számon kérik rajtam aztán megnézhetem magam a hadbíróságon... Szerencsére a stressz kihozta belőlem az emlékeket amikor megpillantottam egy gyanús gombot. Fel ismertem majd szépen előkerültek a tanultak. Rekord idő alatt sikerült bepötyögnöm a vészjelzést és kiküldeni a katonaságnak. Még a végére biggyesztettem, hogy örömlányra siessenek... Elégedetten fordultam meg amikor szembe kerültem a kalózzal.
~ÓÓ B+...
-Öhm...Csövi...
Köszöntem rá amint észhez tértem a meglepetésből.

Azt hiszem már így is közel jártam ahhoz, hogy valami tényleg eltörjön bennem... odabent lélekben, vagy tudatban... vagy hogy is nevezzék ezt.
- Jimmy! Idő van! - fakadt ki belőlem, még hozzá meglepően magas tónusban, már ami engem illett. Talán még fel is tűnt volna, ha nem ebben a helyzetben lettünk volna.
Ismét az ajtó felé kezdtem futni, de nem én mentem át elsőnek. Talán mondhattam volna, hogy Jimmyt fedeztem, de egy olyan fegyverrel, és közelharci képességekkel elég nehéz. Minden esetre nem terveztem, magára hagyni a szarban azért.

Hát leütni éppen nem sikerült, de baromi nagyot estem, ahogy nekidobott a falnak, aztán meg már csak arra figyeltem fel, hogy nincs sehol a kapitány, csak az ajtó bezáródását láttam még a szemem sarkából, aztán a hangját a hangszórókból, amik végig hullámoztak az egész hajón.
~ Hát ez még jobb! Igaz, hogy nincs ez a vörös kód, amiről ugyan nem tudom, hogy mi, de még mindig szimpatikusabb, mint az, hogy szabad vadászatot engedélyez ránk! Vajon, hány embere van? 50? 100? 200? ~ pörögtek a vidámabbnál vidámabb ötletek a fejemben.
Lyen kiáltása térített magamhoz, hogy jó lenne, ha nem itt ábrándoznák, hanem menekülnénk, így aztán gyorsan összekaptam magam és továbbra is fenntartva a pikkelybőrt és kezemben a kis lézerpisztollyal, igyekeztem az ajtó felé, ahol előzékenyen előre engedett és ahol megláthattam a férfit a folyosó végén.
- Remek! - mondtam kicsit pikírten a mögöttem álló Lyen-nek. - Van egy nagy puskája és nem úgy néz ki, mint aki nagyon betojt tőlünk.
- Ezek az egerek macskahúst esznek, így jobb lenne, ha az utunkra engednél minket. - szóltam a fickónak és gondoltam meg kéne kockáztatni egy hazafutást.

Az első tiszt továbbra is csak mosolygott. Éppenséggel nem először hallotta ezeket a szavakat. Fel is kacagott egy rövid időre majd illedelmesen a szája elé emelte üres kezét.
-Tudja Jimmy O'Connor... Jobban tenné ha alkudna a kapitánnyal, mielőtt IGAZÁN felkeltené a figyelmét... de hát, ha maguk is megakarnak halni felőlem menjenek... De jobb lesz még a muzsika előtt lelépni...
Azzal félre is állt az útból, háttal nekidől az ajtónak. Majd mosolyogva még hozzá tette miután elhaladtatok előtte.
-Kedves Lyen, a maga helyében nem ellenkeznék, úgy nem fog annyira fájni. Örülök hogy találkoztunk, remélem lég látnak engem. Mert én fogom magukat.
Kacagott fel egy utolsót és ezzel részéről lezárta a csevegést és elindult az étkezőbe. Alig koppant kettőt a lába meg is torpant. Szomorkásan nézett fel az égre ahonnan a zongora szólómat lehetett hallani.

Nem mondanám, hogy nem lepett meg, hogy a pasas beszélni kezdett. Épp egy kisebb háború készülődött kitörni, a mi kis kétszemélyes ,,hadseregünk", és a kalózok között, erre ez meg dumál! Bár időhúzásnak tökéletes technika. Annál jobban bosszantott.Sürgetően néztem Jimmyre ha eddig még nem indult el, mert az óra bizony nagyon is ketyegett számunkra.
A szószátyár pasasra azon kívül csak egy szúrós pillantást vetettem. Ha már egyszer elhatároztam, hogy mindenkin keresztül vágok, aki az utamba kerül szó szerint is... persze tudtam, hogy vannak rosszabb dolgok a szimpla halálnál...

Már éppen elhatározom magam, hogy lerohanom, mert mást nagyon nem tehetek, bár az a lézervető nem csábít nagyon, hiszen a képességem ellenére simán kilyukasztaná a bőrömet, de nincs más út, mint előre.
Aztán elkezd beszélni a fickó és én először még azon filózok, hogy honnan a fenéből tudja a nevem, hiszen nem mutatkoztam be még a kapitánynak sem emlékeim szerint, de hát lehet, hogy a hajót átkutatva leltek a nevemre, valamelyik adatfájlban.
- Nem hiszem, hogy tudna újat mondani a kapitánya. - válaszolom gúnyosan, majd ismét elindulok, hogy elsöpörjem az útból, de a legnagyobb megdöbbenésemre félreáll, majd valami muzsikáról regél, és utunkra enged.
~ Hát ezt el sem hiszem! Ez tuti valami csapda! ~
_ lyen csak óvatosan, mert ez nem lehet ilyen egyszerű! - súgom oda a nőnek, majd futólépésben elindulok a folyosón, nem törődve azzal hogy a hátunk mögött felhangzik a zene.

-Óóóh, ne aggódjon az újdonságok miatt, a kapitány a régi és ritka dolgok kedvelője... Főleg az utóbbi az ami igazán feltudja csigázni.
Mosolyodik el sokat sejtetően.
Miután meghallotta gyors lépteiteket tekert egyet a fegyverén, megfordult és elsütötte kétszer. A fegyver bénítóra volt állítva így csak eldőltetek mint két zsák krumpli miután nyakon cserdített benneteket. Üggyel bajjal, átvonszolt benneteket a hajón, betett egy kapszulába. Mielőtt Jimmyt is betuszkolta volna a kis kapszulába egy lézeres pengével megszabadította a jobb karjától könyéktől lefelé. A levágott testrészt látva kissé meglepetten konstatálta hogy alakot váltott és valami nem e világi kézzé lett. A sérült végtagot is szemügyre vette ami szinte azonnal regenerálódni kezdett. Tudván, hogy nem fog elvérezni bepakolta őt is, és kilőtt benneteket a hajótokra, a kapszula rácuppant a nyitott bejárati ajtóra és miután belül élhetővé vállt a környezet egybe nyílt a hajóval.

'-Kapitány, azt hiszem ez érdekelheti...
Kissé szkeptikusan nyúltam a pólyába csomagolt, véres valamiért. Kézbe vettem a súlyos hengeres darabot. Masszív fogása volt, meleg is volt úgy ahogy. Lassan bontogattam ki. A színe és a mintázata ismerős volt. Ahogy egy kis darabkáját megláttam gyorsan bontogatni kezdtem.
-Mi a szösz...
Ahogy a kéz teljes valójában a kezeimbe került, egy kis ügyködéssel elállítottam a vérzését, és megőriztem az utókor számára ebben a formában amiben most van. Csillogó szemekkel néztem a végtagot.
-Ezt, honnan szerezted?
'-A férfiről... Jimmy O'Conor.
-Hm... Érdekes... Nézz egy kicsit utána... Köszönöm egyes.
Leraktam a kezet keresztbe az asztalomra és fejemet támasztva a sötétből mosolyogtam a lámpa fényében terpeszkedő végtagra.
~Szóval nem vagy egyedül Zahn...

/ Köszi a játékot, legközelebb igyekszem valami jobbat kihozni a dologból /

Bólintottam Jimmy szavaira, majd sietős léptekben elindultam mögötte, sűrűn hátra pillantgatva. Elvileg megfogadtam hogy vigyázok a hátára, ha már ő megy elől, de úgy hogy haladjunk is, ezt nehéz volt kivitelezni...

Kótyagosan tértem magamhoz, és nem akartam elhinni amit látok. Fogalmam sem volt mi történhetett, és bár az egész nagyon gyanús volt nekem, az hogy a hajómat láttam elég reménykedésre adott okot.
Viszont Jimmy vérző, és hiányzó keze annál kevésbe.
- Egek! - kaptam a szám elé a kezem. Majd felpattantam amit tudtam, és az első segély csomagért siettem. Kivettem az irányító pult alól, közben szinte rácsaptam a kezem a pultra felkapcsolva Müon rendszerét. Az kivételes módon nem szólal meg, én viszont igen.
- Lyen Cross, védelmi rendszerek feloldása. Az összesé! - hadartam idegesen miközben visszasiettem Jimmyihez. - Memória használat átírányítása Müon rendszerre. Robot pilóta. Úti cél Mars. Teljes meghajtás. - folytattam kemény hangon, és közben a dobozt nyitottam szét és a megfelelő eszközöket kerestem benne.

//Köszi a játékot kapitány, és állok elébe //

Ám alig tettünk pár lépést az elsőtiszt számomra kissé értelmezhetetlen kijelentései után, hirtelen ütést éreztem a hátamon és már el is sötétült előttem minden.
Arra ébredtem, hogy valaki a kezemet babrálja és erre önkéntelenül is elrántottam azt, mert még csak halványan és ködösen jutottak el hozzám az információk a külvilágról, de arra emlékeztem, hogy veszélyben voltunk.
- Hé! – motyogtam magam elé, miközben egyre jobban tisztult a kép, és felfogtam, hogy Lyen az, aki éppen bepólyálja valami kötszerrel a ………a felkarom csonkját!!!!!!
- MI! MI A FENE TÖRTÉNT! – kiáltottam, miközben majdnem feldöntve szegény nőt felugrottam és megrökönyödve bámultam a kezemet, vagyis, a megmaradt részét, majd Lyenre néztem, aztán körbe, hogy hol is vagyok, mert azt hittem még mindig a kalózoknál vagyunk fogságban. – Kérlek mondj valamit? Mi történt és, hogy hogy a hajódon vagyunk?
Nem tudtam, hogy a nő észre vette-e, hogy milyen gyorsan forrott be a csonk, mert abban biztos voltam, hogy máris megkezdődött a regeneráció, hiszen éreztem a fájdalmat, ahogy a növekedés és a sejtosztódás megindult. Nem kell sok és a kötést is lerúgja magáról, így már, ha eddig nem is tudta, akkor nem lesz előtte titok. Bár legfeljebb azt hiszi mora vagyok.

- Nyugalom - mondtam mikor az első jeleit adta Jimmy annak, hogy ébredezik. Persze a helyében én sem lettem volna túl nyugodt. Épp ott tartottam, hogy a bekötött kezére rakom az elszorítót, ami megakadályozta volna, hogy a sejtjei elhaljanak mire a Marsra érünk. Úgy még tudtak volna akármit is kezdeni a karjával. Ekkor viszont felugrott, amire nem számítottam. Mondjuk nem sok ilyen helyzetben volt még, hogy egy csonkolt végtagot kellett volna ellássak.
Mélyet sóhajtottam, miután visszavett egy kicsit a hangjából.
- Nem tudom - feleltem őszintén. - Mögötted haladtam, és próbáltam arra figyelni hogy semmi ne érjen minket váratlanul, utána meg itt ébredtem. Téged meg így találtalak. Szóval, hagyod hogy ellássam a sebed, vagy elvérzel? - néztem rá kissé idegesen.

Valamelyest erőt véve magamon, most már figyelmesen hallgattam végig Lyen rövid összefoglalóját, hiszen ő sem tudott többet, mint ezek szerint én.
Nagyon úgy nézett ki, hogy valakinek csak a kezemre volt szüksége, mint valami trófeára, de ez engem nem nagyon vigasztal, még akkor sem, ha tudom, hogy pár óra és visszanő, mert sejtem, hogy az, akinél most a végtagom van, nagyon-nagyon csodálkozik majd. És ez nekem nagyon nem hiányzott.
- Igazából hagynám, de nincs rá szükség Lyen. - mondom most már csendesen. - Nem fogok elvérezni, sőt egy kis idő és teljesen egészséges leszek. - mutatok a szépen beheggedő sebszélekre.

- Áh - lepődtem meg nem kissé a dolgon. Egy pillanatra elgondolkoztam a dolgon. - Oké... - őszintén ettől még nem volt kedvem jobban megvizsgálni a vérző csonkot. - Nos ha biztos vagy benne... - néztem rá kicsit kételkedve, és visszatettem a szorítót a ládába.
Tekintettel arra, hogy nem adta további jelét annak hogy meggondolná magát, még egy pillantást vetettem rá majd felálltam.
- Akkor a ládában van még kötszer, amennyire lehet ne vérezd össze a padlót kérlek.
Odasiettem végül az irányító pulthoz, ledobtam elé magam, és gyorsan becsatoltam az öveket.
- Robot pilóta ki! - mondtam közbe.
- Kikapcsolva - válaszolt még teljes nyugalommal a gép hangja, én meg kezembe vettem a kormányt, és ismét teljes gázt adtam.

Örültem neki, hogy nem nagyon mentünk bele abba, hogy miért is gyógyulok ilyen gyorsan, bár az, hogy nem kérdezett rá, azt bizonyítja, hogy volt már dolga morákkal. Azért fogtam egy kis kötszert, hogy amíg teljesen be nem záródik a seb, addig ne kenjek össze semmit, de hát ezt csak percekben lehetett mérni.
- Azt hiszem inkább egy kis fájdalomcsillapító kéne, mert nem kellemes a regenerálódás sem. - mondom neki magyarázólag és amíg Lyen átveszi a gép irányítását, addig én beinjekciózok magamba valamit, amivel átvészelem a növekedési időszakot.
- Remélem már nem jön közbe semmi és simán odaérünk. - sóhajtok fel, miközben még mindig a kalózon jár az eszem, de aztán hátradőlök és igyekszem egy kicsit pihenni, hogy legyen erőm, ha valami mégis közbe jönne.

- A doboz tetején van, szélen.
Gondoltam, hogy hátra pillantok, de aztán meggondoltam magam. A vezetésre kellett figyeljek. Viszont nagyon reménykedtem benne, hogy tényleg igazat mondott, és meggyógyul. Nem pedig csendben elhalálozik itt nekem szépen csendben.
- Én is... nagyon - mondtam halkabban. Azt kívántam bárcsak gyorsabban menne a hajóm, és minél előbb odaérnénk. De száz százalék fölé nem akartam nyomni a hajtóműveket... meg akartam érkezni.

Mikor letettem a gépet a Marsra nem akartam elhinni hogy tényleg sikerült. Kiszálltam a pilótafülkéből és odamentem Jimmyihez, hogy megnézzem hogy van.
- Nos? Mennyire érzed szarul magad? - kérdeztem rá őszintén a helyzetre. PErsze a lényeget láthattam a keze állapotán.
Mondjuk akár mi van így is úgy is utána kell nézzek hogy nyithatom ki újra az ajtót. A már nyitott ajtót...

Az út további része, hála az égnek, simán zajlik, semmi támadás, semmi technika probléma, és így hamarosan landolhatunk a kikötőben.
A leszállás után én is kioldom a biztonsági öveket és Lyen érdeklődésére, a már részlegesen visszanőtt karomra pillantok.
- Még pár óra és teljesen rendben leszek. És te? Jól vagy? Annyira csak az én kezemmel foglalkoztunk, hogy meg sem kérdeztem, pedig neked sem lehetett könnyű. - néztem a fáradtnak tűnő szemekbe, hiszen neki még idáig el is kellett hozni a a hajót, miközben én pihenhettem.
- Ha várunk egy kicsit, amíg a vámosok is végzik a dolgukat, addigra teljesen jól leszek és meghívnálak egy italra valahová. - ajánlom fel neki. - Persze csak ha van kedved hozzá.