Köztes űr

Bármilyen harcedzett is vagyok a lövésre azért behúztam a nyakamat és kis híján hasra vetettem magam, de aztán rájöttem, hogy ez nem lenne most valami fenomenális ötlet, így tovább lépkedtem remélve, hogy a következőt nem rám célozzák.
Mikor meghallottam a hangot, azért mondanom sem kell, hogy nagy kő esett le a szívemről.
- Igen, egyedül! Tárgyalni szeretnék a vezetőjükkel. - kiáltottam vissza, de a következő szavak azért megakasztanak, mert belegondolok a dologba és nem biztos, hogy annyira jó lenne, ha most mindenki megtudná, hogy én is közéjük tartozom.
Persze nekem ez jó lenne, de ha vannak itt kamerák és vannak, hiszen láttam én magam is, akkor Rhodan is megtudja, hogy ki vagyok és az már gáz lenne.
Viszont, ha nem igazolom magam, akkor meg ezek a kissé ideges fiúk fognak lelőni. Ráadásul még nem kaptak parancsot, ezek szerint. Így húzni kéne az időt.
- Igazolni......- néztem rájuk kissé az értetlent játszva. - Hááááát, azt hiszem az irataim a kabinomban maradtak. Bocs, de nem gondoltam még 10 perccel ezelőttig, hogy szükségem lesz rájuk. - vonom meg félszegen a vállamat. - Én most csak azért jöttem, hogy tisztázzuk a félreértéseket, ugyanis ez egy gabona szállító hajó, szerintem nem jó címre jöttek. - játszom az ártatlant remélve, hogy Rhodan is díjazza majd.

A sziporkára jutalmul újabb lövést kap a füle mellé, mely ezúttal olyan közel volt, hogy az szinte égeti a bőrét. Nagyon úgy néz ki, hogy a fiúk nem igazán eszik meg a gabonás sztorit, és ezt az érzésüket szavakba is öntik:
-Persze, és hol volt az aratás? a Néma revolverek városában? Mondja meg a kapitányának, hogy... Igen?
Nyom egy gombot a sisakján, és erre eltűnik az arca, többé pedig nem hallhatja őt senki sem a szobában. 10 másodpercig tart csak ez az állapot, aztán újra felbukkan a férfi arca, és láthatóan nincs elragadtatva.
-A kapitány valami olyasmit kezdett magyarázni, hogy hagyjuk el azonnal a hajót, mert valami bugrist itt nem szabad kinyírni. Sajnos a végére elég zavaros lett az adás, úgyhogy kénytelenek leszünk az eredeti terv szerint haladni tovább. Hívja fel a kapitányát, és közölje vele, hogy fél perce van megadni magát, különben először maga hal meg, aztán mindenki más a hajón!

A következő lövés egy kicsit közelebb volt már, szinte éreztem, ahogy megperzseli a hajamat. Ebből azért leszűrhettem, hogy nem nagyon díjazták a mondókámat, de nem is kellett sokáig találgatnom, mert elmondja a vezetőjük maga is.
- Már elnézést, de én csak egy utas vagyok és a kapitány nekem nem a kapitányom. - kezdtem kicsit belebonyolódni a dologba. - Arról már nem is beszélve......... Hogy mi? - néztem a férfire megütközve, hiszen már annyira megörültem, mikor láttam, hogy megkapták a visszavonulásra a parancsot, erre meg ez a fafejű önállóskodni kezd! - Na ne már! Mondom, hogy nem a kapitányom és felhívni sem tudom! lát nálam valahol kommunikátort? És már ne haragudjon,, hogy belekotyogok, de nem kéne teljesíteniük a parancsot, amit kaptak, biztos "nagyon nyomos" oka van. - igyekszem nagyon meggyőző lenni. - Vagy esetleg kérdezzenek rá, ha nem értették tisztán, de halomra lőni egy hajó legénységét egy félreértés miatt......azért nem éppen fair.

Fapofával várja végig Jimmy beszédét mind a négy rendfenntartó, vezetőjük pedig a végén az órájára néz, aztán pedig fegyverét tudtán kívül a kollégája két szeme közé szegezi.
-Lejárt az időd. - Közli halálos nyugalommal, azon pedig, hogy ez nem fair, majdnem elröhögi magát. - Az élet igazságtalan.
-Ahogy mondod! - Kiáltja el magát Franko lentről, a padló alatt meghúzódó szervizjáratból, s közben meghúzza fegyverén a ravaszt. A parancsnok feje hatalmas robajtól fezsül hátra, majd egész teste elvágódik, szénné égett arccal. Ezzel egy időben Jimmy mellett bukkan fel egy másik kalóz, kezében az aranyló fényű puskával, amivel mellkason lövi az egyik rendfenntartót. A fegyver pont olyan erős, mint amilyennek kinéz, még ilyen távolságból is úgy üti át a személyi elhárító pajzsot, mintha az ott sem lenne, de még a nő hasába is lyukat éget. Eddigre elszabadul a pokol. Az életben maradt duó hátrálni kezd, és jóformán vaktában lövöldöznek, hogy ezzel fedezzék visszavonulásukat. A puskás kalózt még így is sikerül torkon találnia egyiküknek, kit mivel nem véd pajzs, azon nyomban holtan dől előre, a feje pedig hátra.

Azt hiszem kissé elszámítottam maga azzal kapcsolatban, hogy értelmesen tudok hatni a támadó alakulatra, pedig azért ismerhettem volna már a kollégáim többségét, hogy nem nagyon szoktak cicózni, ha kalózhajót kerítenek maguknak. Általában nem nagyon szokott túlélő maradni valahogy. Hát most testközelből tapasztalhatom meg, hogy mennyire nem szokták megadni magukat a kalózok, mikor farkas szemet nézek a lézervető csövével.
Mielőtt azonban végső megoldásként mégis csak előkapnám az igazolványom, megérkezik Franko, aki ezek szerint közben szépen becserkészte a társaságot és most habozás nélkül lőtte szét a fejét a csapat vezetőjének. Erre aztán persze elszabadul a pokol én meg bevetem magam az egyik ajtó takarásába, de nem emelem fel a fegyverem, mert már így is hányingerem van attól, hogy a saját társaimat látom meghalni, még ha nem is jártak el teljesen szabályszerűen.
A két életben maradt rendfenntartó visszahátrál a járművébe, gondolom csak időleges meghátrálásra, mert majd jön az erősítés, viszont a folyosón hever pár hulla.
- Oké, ez marha szép volt, de most már tuti rommá lőnek minket. – nézek le a szervízjáratban álló Rhodan-ra. – De kaptak egy parancsot a visszavonulásra, így talán még megúszhatjuk. – mondom neki reménykedve.

-Ugye? Szerintem is! - Kiált fel lelkesen, aztán egy nagy, gömb alakú valamit gurít a két visszavonulót fújt katona után, a zsebéből pedig elővesz egy távirányítóra emlékeztető dolgot. - Kivéve rommá lövés dolgot. Khmm. Aki nem akar felrobbanni abban a teknőben, az lesz szíves eldobni a fegyvert, és aztán kijönni tarkóra tett kézzel!!! Nem tudok sokáig ellenállni a kísértésnek, hogy megnyomjam ezt a gombot, úgyhogy húzzatok bele!
Másodpercek kérdése, és a duó engedelmeskedik, hisz felismerik a robbanótöltetet, amit ők maguk cipeltek erre a hajóra, pontosabban a másik csapat, akik a gépház felé mentek, és egy ideje már nem hallottak felőlük.
-Jól van, álljatok a falhoz szépen, te pedig - Szól Jimmy-hez. - Válassz egy fegyvert, és segíts már, nem csinálhatok mindent én egyedül!
Ha Jimmy segít, felveszi ez egyik rendfenntartó sisakját, és beszélni kezd.
-Itt Rhodan beszél...Mondjátok be a neveteket szépen! - Parancsol a foglyaira, majd ezt követően ő is megszólal: - Remélem hallották, továbbá tartózkodik a hajómon még egy Ibanez, vagy hasonló nevű specialista, akinek üzenem anyukájának, hogy ha jól viselkedtek, még viszont láthatják őket. Ami a másik hat embered anyját illeti...nos tőlük akár rosszalkodhatsz is, de akkor kinyírod még három embered, ami lássuk be, elég görény húzás lenne a részedről kapitány.
Mosolyogva fordul Jimmy felé.
-Szabad eltávozást ígérnek, szerinted higgyek nekik?

Persze alaposan alábecsültem Rhodan szervező képességét és tapasztalatát az ilyen helyzetekben, mert gondolom nem ez az első eset, hogy megállítottak, vagy legalábbis megpróbálták, így hamarosan a nem éppen jóképet vágó két rendfenntartó már tarkóra tett kézzel ácsorog a falnál, miközben Franko tárgyalást folytat a rendfenntartó hajó kapitányával az életüket felajánlva.
~ Hát nagyon remélem, nincs kamera, ami felveszi, ezt a másik hajón, mert akkor lesz egy kényelmetlen beszélgetésem Jak kapitánnyal, és azt hiszem Anastasianak is, ha kiderül, miért is volt ez az egész. ~
Közben, azért teszem amit Rhodan mond, hiszen nem akarom, hogy a végén engem is egy kalap alá vegyen a fiúkkal és, ha mégis meggondolja magát, kidobjon az űrbe.
Mikor megkérdezi, hogy elfogadja-e az ajánlatot lelkesen bólogatok, mert szerintem nem csak a srácok élete miatt kaptuk az ajánlatot, de végre a visszavonulási parancs is célba ért.
- Szerintem fogadd el! Ennél jobb ajánlatot úgy sem kapsz! – erősítettem meg szóban is, miközben nagyot sóhajtottam, bár a pár halott nem javított a kedvemen.
- Aztán húzzunk a fenébe Fra….frankón Rhodan! Jobb nem kísérteni a szerencsénket. – javasoltam, de majd nem sikerült elszólnom magam. – Már így is jobban belerángattál a dologba, mint kellett volna, hiszen én csak egy utas vagyok. – vontam meg a vállam és vártam, hogy elengedje a katonákat és tényleg igyekezzünk eltűnni innen.
Aztán, majd megpróbálok tapogatózni nála, hogy mi a véleménye a nővéréről, persze, csak mint Protectorról egyelőre.

Elgondolkodva tekint először Jimmy-re, aztán az időközben ide hurcolt harmadik fogolyra, kit megmaradt embere bökdös hátulról a fegyverével.
-Tudod mit, ártatlan? Igazad van. Húzzunk innen.
A baj csak ott kezdődik, hogy a másik hajó nem akar elmenni, sőt, miután elzárták a foglyaikat(a légzsilip mellé természetesen), és van idejük figyelni erre is, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy követik őket.
-Kapitány, nem erről volt szó! Hogy mi...nem hiszi el nekem, hogy elengedem majd őket? Tudja mit, jóakaratom jeleként visszaküldöm az elesett katonái földi maradványait az űrkompon, amit belém lőttek? Mit szólnak?
Eddigre megérkezik a legénység utolsó túlélője.
-Bepakoltad a hullákat?
-Igen.
-Rendben, küldjük a csapatszállítót.
Ez után a monitoron figyelik, ahogy az apró hajó szép lassan, csendben eltűnik a nálánál jóval nagyobb gyomrában, aztán Rhodan int, és a hajójuk teljes sebességre kapcsol, a másik pedig követné őket ugyan, de sajnos egy robbanás a belsejében komoly károkat okoz benne, és egyszerre lesz más bajuk is, mint őket kergetni.
-Hogy ezek mindennek bedőlnek...No, Mattie, vigyél minket a holdra, te pedig Johny, gyere velem, derítsük ki, miért gondolta meg magát a Dredd bíró fan club, támadás közben.

Én már azt hittem, hogy ezzel vége is lesz az egésznek, de nem! Rhodannak még húznia kell a Rendfenntartó hajó parancsnokának idegeit, hogy nem adja át a foglyokat, aztán meg csodálkozik rajta, hogy még mindig a sarkunkban vannak.
Én már örültem volna, ha mindenki a saját térfelén játszik, és nem kell azon is aggódnom, hogy a megmaradt három katonát, mikor ereszti ki az űrbe felháborodásában.
Persze a másik hajó parancsnoka is szóvá tette ezt, de erre csak annyi kedvezményt kapott, hogy Franko kegyesen visszaküldte az űrkompot az elesettekkel megrakva.
Bár nem ez volt se az én, se a rendfenntartó parancsnok vágya, ezért el kell ismerni nemes gesztus volt, és egészen addig ezt hittem, míg a küldemény fel nem robbant a nagyobbik hajó gyomrában.
- De, ezt most miért kellett? – kiáltottam fel mikor megláttam a képernyőn a rombolást. – Ha elengeded a katonáit, már rég elhúztak volna a fenébe! – morogtam egyet, de gyorsan visszavettem a hangom, bár azért ezt sem kellett volna. Így talán feltűnik neki, hogy minek aggódom ennyire.
- Hát én azt honnan tudjam? – vontam meg a vállam rosszat sejtve, és megint csak meg kell állapítanom, hogy azért mert kalóz, attól még nem ejtették a fejére, és ha kicsit is hasonlít a nővérére, akkor bizony hamar össze tudja rakni a mozaik darabokat és az nem biztos, hogy jó nekem. – Biztos valami nagyobb hal akadt a horgukra. – vetettem fel, de nem nagyon akaródzott mozdulni.

Franko úgy sóhajt fel, mint akit a világ fájdalma kínoz, Jimmy rinyálásának hallatán a szerinte szükségtelen erőszak miatt.
~Hát igen, ezért vagyok én a főnök. Az egyik túl erőszakos, a másik nem elég erőszakos, a harmadik meg rossz felé tartotta a puska csövét, isten nyugosztalja szegény barmot, ez itt meg könnyet ejt minden halott kopóért. Az eszem megáll.~
-Szerezz magadnak saját kalózhajót, azt akkor majd ha fel akarod adni a túszaid, és szétlövetni magad, megteheted, itt viszont mások a szabályok. - Magyarázza út közben, aztán megáll a légzsilip ajtaja előtt, és bekapcsol egy kijelzőt, melyen megjelenik a három fogoly.
-Üdv. Itt a kapitány beszél. Nemrég parancsot kaptak a visszavonulásra. A kollégám szerint azért, mert akadt fontosabb dolguk is, szerintem viszont azért, mert valaki szólt, hogy a hajómon tartózkodik egy ember, akit élve akarnak. Elmondják melyikünknek van igaza, vagy nyissam ki inkább a zsilipet?
Ujjával finoman cirógatni kezdi a nagy piros gombot a kamera előtt, hogy azok hárman is jól láthassák, milyen közel is van hozzájuk a végtelen, hideg űr, ha nem felelnek, de gyorsan.
-Az óra ketyeg...

De, nem nagyon volt választásom, hogy megyek-e vagy nem, így aztán mielőtt még ezért is gyanút fogott volna, magamtól is megmozdultam.
- Nekem nem kell kalózhajó, mivel nem vagyok kalóz, csak egy peches utas. - ráztam meg a fejem. - Ezért ne ródd fel nekem, ha nem ugrálok örömömben, hogy részt vehettem a rendfenntartók kinyírásában.
Azonban annak örültem a legkevésbé, ami most következett, mert bár elsőnek azt hittem, hogy élből ki akarja hajítani a foglyokat a szemem láttára, de ez talán rosszabb volt, hiszen azt hiszem egy hajszál választott el a lebukástól.
Mikor pár másodperc eltelt, már tudtam, hogy nem fognak falazni senkinek, hiszen ki akar ilyen randa módon meghalni, ráadásul egy vadidegenért.
- A második variáció az igaz. - szólal meg egy fiatal rendfenntartó, de kis habozás után a másik kettő is rábólint. - De, azt ne kérdezze, hogy ki az, mert azt velünk sem közölték. - teszi hozzá hadarva a fiú, miközben le nem veszi a szemét a kapitány kezéről.
Bár ettől még nem kéne feltételezni, hogy ez a személy én lennék, mint ahogy igazából nem is én vagyok az, de sejtem, hogy ezt most elég nehezen tudnám megmagyarázni.
- Tényleg? - néztem én is Rhodanra meglepődöttet játszva. - Pedig már azt hittem, tényleg ilyen jó diplomata vagyok.

-Mindjárt gondoltam - feleli Franko a fiatal rendfenntartónak, aztán mosolyogva Jimmy felé fordul. - Tök durva lenne, ha kiderülne, hogy a két halottam közül az egyik az nem?
Az viszont, hogy ők sem tudják, ki lehet a célpont, már nem villanyozva fel, de nyilván hisz nekik, hisz leveszi a kezét a gombról.
-Nagyon helyes. Ilyen beszari alakokra én sem bíznék ilyen fontos információt. Jutalmul haza mehettek, ha a kapitányotok nem csinál semmi hülyeséget, persze csak miután segítettetek kirakódni. Nem akarok kizsákmányolónak tűnni, de mégiscsak lelőttétek a trógereim.
Kikapcsolja a kijelzőt, aztán Jimmy felé fordul.
-Öregem...nem tudom, bátor vagy-e, vagy csak nagyon hülye, de az a húzásod, valami hihetetlen volt, na gyere ide!
Ez után, ha hagyja, szorosan magához öleli a másik férfit...amolyan férfiasan, nem csajosan!!!

Miután Franko kifaggatta a halálra vált rendfenntartókat, én már készültem rá, hogy most majd meg kell védeni magam, hiszen eléggé nyilvánvaló volt, hogy itt valami igen érdekes dolog folyik a háttérben és így most rögtön kérdőre fog vonni, bár azért igyekeztem adni a tudatlant.
Így aztán, ahogy végre elvette a kezét a zsilip gombjától, nem a megkönnyebbülésé volt a főszerep, hanem a feszült figyelemé.
De úgy látszik valamit nagyon jól csináltam, mert legnagyobb meglepetésemre, hirtelen magához ölelt és meglapogatta a hátamat, miközben még meg is dicsért.
Se köpni, se nyelni nem tudtam megrökönyödésemben, csak önkéntelenül visszaütögettem, és még mindig nem voltam biztos, hogy ez nem-e valami trükk a részéről.
- Igazán? – nyögtem ki mikor elengedett. – pedig csak egy kétségbeesett kísérlet volt, mert nem szerettem volna elpatkolni. – tettem hozzá fokozatosan magamhoz térve.
Ha tényleg bevette, akkor egyelőre elvonultak a viharfelhők a fejem fölük és rátérhetek majd a további tapogatózásra.
- De lehet, hogy csak az új Protector asszonynak köszönhetjük ezt a dolgot, mert egyre jobban szeretné elérni, hogy ne csak a Földön, hanem máshol is törvényesen menjenek a dolgok. – vetem fel, miközben a férfi reakcióit figyeltem.

Az ölelés azonban nem marad abba, sőt, egyre szenvedélyesebben szorítja magához Jimmy-t, és a keze lejjebb is téved a lapockáiról.
-Ugyan öreg, ne szerénykedj! Szemkápráztató volt, amit műveltél. A legtöbb emberemnek úgy kell elmagyaráznom, mire való az elterelés, úgy. - Miközben tovább áradozik, kezei egyre lejjebb haladnak, s a hangja is egyre lekesebbé válik, ahogy a széles vállait éri.
-No lám, és milyen jól megmunkáltak az izmaid. Erős és szexi együtt! Ez nem semmi, ezt már szeretem!
~Hmmm, ez itt egy pisztoly, vagy csak ennyire örül nekem? Az ég adja, hogy pisztoly legyen!~
Ha sikerült kellőképpen zavarba hoznia, megpróbálja elragadni Jimmy fegyverét, siker esetén pedig hátrébb ugrik, és a sajátját is előkapva mindkét stukkert a férfi mellkasának szegezi.
-Ez a csajoknál szinte sosem jön be. Kár...
Viccelődése ellenére az arcáról fokozatosan olvas le a vidámság, hogy átvegye helyét egy másik, sokkal szigorúbb pofa, ami nem tűr meg hülyéskedést, sem kegyelmet, azt pedig annyira sem, ha hazudnak neki.
-Szóval, szerinted ezen a hajón Frankó valami...gondolom a neve, amit szintén tudtál, és feltűnően szíven üt a rendfenntartók halála, ami azt jelenti, hogy vagy szültél egyet, vagy te is közéjük tartozol. Mond egy jó okot, hogy miért ne lőjelek le.

Erősen kezdtem zavarba jönni, mikor az ölelgetés csak nem akart abba maradni, sőt a kezei kezdtek lejjebb vándorolni. És, ha mindez még nem lett volna elég, akkor a szövegétől már kellően felállt a…..szőr a hátamon.
Már éppen úgy döntöttem, hogy véget vetek ennek a nagyon is szoros baráti gesztusnak, mikor rájöttem, hogy mire megy ki a játék, de ekkor már sajnos késő volt és nem csak Franko pisztolyával, hanem a sajátommal is farkas szemet nézhettem, ma már másodszor kerülve ebben a helyzetbe.
Az eddig az arcán ülő széles vigyor helyét most átvette egy kegyetlen és nem éppen türelmes várakozás, hogy választ adjak a kérdéseire.
- Így nyerhetném meg az űrközi lottót, hogy nem a fenomenális diplomáciai sikereimért ölelgettél. – sóhajtok egyet, de aztán felemelem a kezem, hogy várakozásra intsem, mielőtt mégis csak meghúzza a ravaszt.
- A nővéred küldött, hogy kutassalak fel. Ez talán van olyan ok, hogy ne puffants le? De mivel, egészen mostanáig nem voltam biztos benne, hogy te vagy Franko, így nem akartalak ezzel letámadni. – vonom meg a vállam, hiszen most már kár tagadni a dolgot.
Ha meg lelő, mert nem válaszolok, akkor meg úgy sem megyek vele semmire és a feladatom sem oldom meg. Talán most legalább előrébb tudok lépni az ügyben.

-Mit mondhatnék? Ennyire azért nem jön be a kislányos sármod, bocs. - Jegyzi meg, még mindig fapofával, arra pedig, hogy mi az, amiért nem kéne lelőnie...nos...
-Szóval, nem elég, hogy túl sokat tudsz, de ráadásul a Protector küldött személyesen? Biztos jól hallottad a kérdést, az érdekelt, miért NE lőjelek le.
Tagadni mondjuk nem tagadja, hogy ő a célszemély, igaz nem sok értelmét látja ezek után. Máskor simán meggyőzné az illetőt, hogy tévedett, hisz ha ő lenne ez a franko gyerek, ugyan mi értelme lenne ilyen lelkiismeretesen kalózkodni a puszta megélhetésért? Ha csak az izgalom kell, venne magának egy Nintendo-t!!! Na, de ez a duma most kivételesen nem menti ki.
-Felteszem, valahányszor egyedül hagytalak, jelentettél neki, és ő hívta fel a rendfenntartókat, hogy húzzanak el, nem igaz? Hála neked, az űrflotta főparancsnoka tudja a nevem, és a személyleírásom, és azt, melyik hajón utazom. Szinte már bánom, hogy nem ölhetlek meg kétszer. Van még valami mondani valód?

Sejtettem, hogy nem lesz túl népszerű a válaszom, de azt is reméltem, hogy azért lesz annyira kíváncsi, hogy miért is küldött a nővére a nyomába, hogy nem lő le rögtön, és akkor talán van esélyem a kimagyarázkodásra. Azt is reméltem, hogy Anastasia nem hallgatott el előlem semmit, amiért a kedves öcsike haragudna rá, vagy nem akarna szóba állni vele, mert akkor elég nagy bajban vagyok. Na nem, mintha most nem, ahogy hallom a szavait és kezd kiverni tőlük a víz. Az viszont fél siker, hogy legalább nem tagadta le, hogy ő a keresett személy.
- Na, ne rohanj ennyire előre! – emeltem fel a kezem, mintha azzal megállíthatnám a lövést. – Az igaz, hogy felhívtam, mikor megtámadtak minket és szorulni kezdett a hurok, de nem jelentettem neki addig semmit, hiszen abban sem voltam még biztos, hogy te vagy, akit keresek. – rázom meg a fejem tiltakozásul. – És igen van mondanivalóm! Nem hiszem, hogy Ana volt olyan meggondolatlan és elárulta volna, hogy ki vagy. Azért elég tapasztalt és dörzsölt politikus, hogy ne adjon ki ilyen információt, így valószínű senki nem tudja, hogy miért is kell békén hagyni ezt a hajót, de, hogy mivel érte ezt el, azt talán személyesen kéne megkérdezni. Miért nem beszélsz vele? – tettem fel váratlanul a kérdést.

Széles, gonosz mosolyra húzódik a szája, mint egy "egyél meg" feliratú pólót viselő ember felé úszó cápának, és a szemeiben is ugyanaz a lélektelen üresség tombol, mint a föld legősibb ragadozójának.
-Szóval, ha jól értem, senki sem tudja, hogy itt vagy, mit keresel itt, és ha megöllek, ez így is marad, igaz?
A felvetésre, hogy személyesen kéne beszélnie a nővérével, csupán egyetlen arcizma rándul meg, ám az arcon amit most vág még ez is van olyan feltűnő, mint egy tűzijáték.
-Biztos marha büszke lesz rám, amikor meghallja, mi lett belőlem. Mondjuk, lehetett volna rosszabb is, én legalább nem politizálok. Na, de ne kalandozzunk el, még valami az utolsó szó jogán? Csak bátran...

Láttam, ahogy a szeme megvillan a szavaimra, és már sejtettem, hogy mi jár a fejében, de nem kellett gondolatolvasónak lennem, mert már ki i mondta, ezzel jóformán aláírva a halálos ítéletemet, de hát azért rendes gyerek volt, meg kell hagyni, hiszen meghagyta az utolsó szó jogát.
- Azt hiszem több is van, mint egy utolsó. – mosolyodtam el keserűen, de azért nem adtam fel, nem állt szándékomban egy kalózhajó fedélzetén bevégezni, ráadásul úgy, hogy nem teljesítem azt, amit Ana-nak ígértem. – Ana tudja, hogy itt vagyok, hiszen az előbb mondtam, hogy beszéltem vele, és azt is tudja, hogy te vagy a testvére, hiszen éppen ezért vetette be magát, hogy megússzuk a támadást, különben már holtan hevernénk valahol. – ingattam meg a fejem elnézően, hogy mennyire figyelmen kívül hagyja a szavaimat. – Szóval nem nyersz vele semmit, ha most lelősz, hiszen jön majd más. Most már tudja, hogy kit kell keresni, így könnyebb dolga lesz. Egyébként is kedvel engem és biztos rossz néven venné tőled, ha végzel velem. – néztem rá megrovóan. – Egyébként, ha már itt állok a halál szélén, igazán elárulhatnád, hogy miként jutottál idáig, ami megjegyzem egy szerető testvért baromian nem érdekel, és Ana, már túl régen keres ahhoz, hogy törődjön bármivel is, ha megtalálhat. – jegyzem meg. Nos? – tettem le a kezem és dőltem a folyosó falának várakozóan.
A halál már túl régen nem ijeszt meg, csak nem szeretnék dolgavégezetlenül elmenni.

Egye jobban összeszűkülő szemekkel hallgatja a férfi beszámolóját, a pisztolyai viszont nem tágítanak.
-Nem hiszem, hogy van arra alkalmas időpont, hogy bevalld valakinek, lefeküdtél a nővérével, de amikor fegyvert fog rád, az az egyik lehető legrosszabb. Egyébként meg nem volt szükségem a segítségére, 10 év alatt nem ezek voltak az első rendfenntartók, akik megfogadták, ha élve hazajutnak, keresnek inkább valami normális munkát.
Arra pedig, hogy a testvére tárt karokkal várná őt, csak a vállát vonja meg...mármint képletesen, két karja merev mint a cövek, nem kockáztatja, hogy megmozduljon, és ne lőhesse le Jimmy-t, ha ara kerülne a sor.
-Képzelem mennyire. - Jegyzi meg nem túl lelkesen, aztán meghúzza a ravaszt, hogy enyhén súrolja a lövedék Jimmy vállát, mikor az a falnak dől lezseren.
-Nem mondtam, hogy pihenhetsz! Mellesleg, nem nagy sztori, felvettek erre a hajóra aztán a kapitány, és a legénység kihalt, én nem, ezért most már az enyém. Ami téged illet, úgy döntöttem egy darabban küldelek haza, hátha Anastasia-nak komolyak a szándékai veled, neked pedig ugye feltétlenül? Na, nyisd ki szépen az ajtót, és húzás a kollégák közé a légzsilipbe, ha kipakoltátok a gabonát, elengedlek téged is.

- Nem mondtam, hogy lefeküdtem vele! - mondom zavartan és igyekszem meggyőző lenni, de még túl friss az élmény ahhoz, hogy hihetően is hangozzon. - Különben sem vettem észre, hogy annyira a szíveden viselnéd a sorsát. - vetem a szemére. - Mi lenne, ha végre erőt vennél magadon és felvállalnál legalább egy beszélgetést vele. Biztosan megnyugtatná a tudat, hogy legalább élsz és virulsz. - győzködöm tovább, bár nem úgy néz ki, mint akit meghatnak a szavaim, sőt, még rám is lő, de szerencsémre, csak figyelmeztetőleg, így is megégeti a vállamat, amihez önkéntelenül odakapom a kezem.
- Szemét! - sziszegem a fogaim között, de közben azért megtudom, hogy miként lett ennek a hajónak a kapitánya.
- Nagyon előzékeny vagy Franko, igazán kössz! - fintorodom el. - És nem akarsz üzenni valamit a nővérednek mégis? - lépek közben az ajtóhoz és nyitom ki fél kézzel, egyelőre nem törődve a rám szegeződő tekintetekkel a rendfenntartók felől. - Gondold meg, rendezhetnéd az életedet. - lépek be aztán, hiszen nem tehetek mást, megtámadni öngyilkosság lenne és értelmetlen is most már.

-Nem volt rá szükség. - Jegyzi meg komoran, hisz zavartsága csak még jobban bizonyítja, hogy igaza van. - És mellesleg, ha akarom majd felhívom...
~...az elnöki lakosztályban, amit lehallgatnak, bemérnek minden hívót, és analizálják minden szavát, ha meg pechem van, valamelyik hatalom mániás kiszivárogtatja a firkászoknak. Persze, rohanok! A nővérkém túl fontos személy lett ahhoz, hogy egy ilyen alak legyen a családjában, mint én.~
Az, hogy szemét lenne, számára dicséret egy rendfenntartó szájából, és ezért el is mosolyodik kissé, ahogy betereli a férfit a többi közé, és rázárja az ajtót.
-Mond meg neki, hogy apa büszke lenne rá, de a következő embert akit utánam küld, cafatokban küldöm vissza, vagy még úgy sem.
Az ajtó bezárul, Franko pedig a konzolhoz lép, és a nagy piros gombbal kezd szemezni. Ejt még egy bűbájos mosolyt az a négy felé a monitoron, aztán csak ennyit mond:
-Pápá.
Ököllel csap le a gombra, mire a légzsilip kinyílik, és egyszerre egy láthatatlan erő szippantja ki a négy férfit a...holdra.
-Nem is éreztétek, hogy megérkeztünk mi? - Kérdi a rádión keresztül, mindazokat a szerencséseket, akik nem vették le a légzőmaszkjukat, vagyis remélhetőleg mindenkit. Na, munkára, nyitom a rámpát!
Közben fél tucat fegyveres veszi körbe a hajót, egy idősebb fazon pedig egy nagy köteg pénzt nyom Franko kezébe.
-Öröm volt önnel üzletet kötni. Ezek négyen vállalták, hogy kipakolnak mindent ingyen. Ha végeztek, mutassa meg nekik, merre van kupolaváros, ha sietnek, akár már elég levegőjük is lesz hozzá, hogy oda érjenek.
Ezzel visszaindul a hajója felé, a fedélzeten viszont még Jimmy felé mutat a tőle ellopott pisztollyal:
-Ezt megtartom, ha nem gond. A Gameboyomba is ilyen "elem" kell, mint ebbe. Na pá.
Ígéretéhez híven amint végeztek a pakolással, már tova is száll a "Roppant kellemetlen, sértetlenül hagyva négy foglyát a felszínen, kiknek már csak a városig kell eljutniuk valahogy...valahogy gyorsan!

//Köszi a játékot //

Nem éppen erre az üzenetre számítottam, de hát már ez is több a semminél, így aztán engedelmesen bevonultam a szűkös helyre, ahol már ugye tartózkodtak hárman.
Eléggé vasvilla szemekkel méregettek, hiszen elkönyveltek már, hogy a kalózokkal vagyok, és most nem nagyon értették miért is landoltam közöttük.
Viszont nekem meg az nem tetszett, ahogy Franko a zsilipnyitó gombbal szemezett, majd rá is csapott, amit én egy kiáltással honoráltam, és megpróbáltam megkapaszkodni valamiben, de elkéstem…….
Elég hülyén néztem ki a fejemből, ahogy könnyedén lehuppantam a felszínre, és rájöttem, hogy közben megérkeztünk, amit persze rögtön az orrunk alá is dörgölt.
- Gondolom, most halálra röhögted magad! – morogtam dühösen, miközben feltápászkodtam óvatosan és ellenőriztem, hogy a maszkom jól van-e rögzítve, hiszen nem a Kupolavárosban voltunk, hanem valahol attól látótávolságon kívül..
A fegyveresek sem tetszettek, de az, hogy tényleg kipakoltatta velünk a hajót, hát az volt a hab a mai tortán.
- Remélem felrobban a kezedben! – villant rá a szemem a megjegyzésére, de aztán rájöttem, hogy ez nem lenne jó, legalábbis Ana szempontjából, így csak bemutattam egyet dühösen.
A kényszermunka után, koszosan és büdösen vághattunk neki a városba vezető útnak, és ha szerencsénk van oda is érünk időben, már ha jó irányt mutattak és nem a Hold másik felére gyaloglunk éppen.
~ Ezt még egyszer vissza kapod! ~ csikorgattam a fogaimat, mikor megláttam a kupolát, de azért megkönnyebbültem.

//Én is köszönöm – még ha nagy szívás is volt //

A világűr. Az "RK" fedélzetén:

Melissa zúgó fejjel tér magához, egy gyéren megvilágított szobában. Egy régi, nyikorgó széken ül, melynek mind a négy lábát megcsócsálta valami rágcsálóféle, két csuklója pedig a háta mögött pihen, összebilincselve. Vele szemben egy férfi ül, ki épp a holoneten nézeget valamit, míg fel nem tűnik neki, hogy asztaltársasága ébredezik. A chloroform szaga még mindig érezhető a levegőben, igaz csak akkor, ha valaki nagyon közel hajol a fekete hajú nőhöz.
-Á, hát felébredt Ms.Skater - Állapítja meg Franko mosolyogva. - Had mondjam el, mekkora öröm a számomra, hogy elfogadta a meghívásomat. Remélem nem volt túl kényelmetlen az ide út?
Természetesen most látja Rhodan-t életében először, és arra sem igen emlékszik, hogy került ide, bár ez talán elég evidens.

A bányagépek zakatolása kismiska volt ahhoz képest, ami most a fejemet akarta szétkalapálni.
Ezek voltak az első tudatos gondolataim, de ezt is fájdalmas volt végig gondolni.
Egy rövid hezitálás után, mikor azért a vihar csendesedett a koponyában, résnyire kinyitottam a szemem, de egyelőre nem sokat láttam, amihez hozzájárult, hogy gyorsan vissza is csuktam, mert igen kellemetlen szurkálás vágott bele, de egyre jobban az volt az érzésem, hogy nem egy átdorbézolt éjszaka után érzem ilyen cefetül magam, mert azt már ebből a fél pillantásból is kezdtem felfogni, hogy nem a szobámban és főleg nem az ágyamban vagyok, hiszen az ülőalkalmatosság, amin helyet foglaltam eléggé kényelmetlenül nyomott.
Gondoltam nem ártana megtapogatni a fejem, hogy még egyben van-e, de ekkor arra is rá kellett jönnöm, hogy nem tudom mozdítani, és egy pár perces tapogatózással már azt is tudtam, hogy miért. Bilincsek!
Erre már, ha fájt, ha nem azonnal kipattantak a szemeim és meredten néztem a velem szemben helyet foglaló markáns arcú férfire, aki, ahogy észrevette, hogy magamhoz tértem, máris megszólított.
- Mégis ki a jó büdös franc vagy te és mit keresek én itt? Főleg megbilincselve, ha szerinted a kedves meghívásodnak tettem eleget? És hol a fenében vagyok egyáltalán? – nézek körbe idegesen, de nem rángatom a kezem, hiszen elég strapabírónak tűnt a karperec, minek fárasszam ki magam, hátha szükség lesz még az erőmre később.
Egyelőre azonban akárhogy törtem is a fejem, nálam ott volt vége a filmnek, hogy a kocsmából elindulok az utcán, és mintha valami zúgást hallottam volna, amire…… Na innen snitt!
- Mit akarsz tőlem? Talán így fogsz magadnak nőket vagy mi? Utálom a szado-mazót! – mondom neki gúnyosan.