Köztes űr

A kalózok támadási közege. Ha valaki elhagy egy adott égitestet bármikor számíthat támadásra.

Hetek teltek el azóta, hogy kigyulladt a gépem és nem engednek rendes gépre. Semmi oka nem volt a gépnek kigyulladni. Mint kiderült nem rajtam múlt, de nem is műszaki hiba okozta. De végre lezárták a vizsgálatot, engem pedig kiengedtek a szimulátorok mögül. De nem is akármilyen alkalomból. A múltkori próba repülésem után akartak leküldeni erre a teszt útra. Kifejlesztettek egy új gépet, a fény vadászt. Csak ugye a baleset visszavetette az egész programot. Most azonban a gépben ülök. Alig érezni bármit is. Mintha a szimulátorban ücsörögnék és videón nézném az egészet. Olyan finom az egész szerkezet. Az órára pillantok. Ekkor látom, hogy csúcsidőben vagyok a koordinátákhoz képest.
-Központ, jelentem a gép remekül megy. Már elhagytam a hármas ellenőrző pontot. Ez úgy tűnik új rekord.
'-Kétség kívül pilóta. De koncentráljon a repülésre, a négyes ellenőrző pont a Marsnál lesz. Legyen óvatos, központ kiszáll.
Elhagyva a holdat is repesztettem a nagy vörös felé.

Ma komplettül elegem lett mindenkiből a Mimas-on. Két fazonnak máris megkapirgáltam az agyát belülről, remélem azóta is szép színeseket látnak és hallanak! Aztán elszaladtam, kezemben a késsel, ami tudtam, hogy semmit nem ér, de ha közel került volna valaki hozzám, ugyanúgy artériát szaggathattam volna vele, mint egy komolyabb fegyverrel, úgyhogy csak szépen markoltam a kést és a hangárok felé vettem az irányt. Tudtam, ha megállok és elkapnak, talán napokra is bezárnának a kapszulába, azt meg most nagyon nem akartam! A porontyok is biztattak, és szidtak is egyszerre. Biztattak, hogy fussak el és leszidtak, ha a megadásra gondoltam. A hangárban aztán felugrottam egy békésen pihiző Pengére. Volt benne egy sisak is, azt is felraktam a fejemre. Végigsimítottam azon hosszú, csontos ujjaimmal, aztán már kapcsoltam is be az öveket, majd a masinát is. Nagy mázlim volt, mert kinyílt a hangár ajtaja, épp jött be rajta valaki. Több se kellett nekem, már szálltam is el a csudába!
~Ne csinálj semmi hülyeséget! Ne csinálj semmi hülyeséget! Ne...~ ismétlődtek a parancsok százszor, vagy talán ezerszer is. Lényegében csak ezt hallottam, miközben vezettem. Nem állítható, hogy zökkenőmentesen ment ez a kiszállás a bázisról, kétszer is nekikoccant a gép a felszínre vezető aknaféle falának, de baj lenne, ha ettől bedöglene alattam a hajó! A fejem most épp nem fájt... hanem hasogatott! De el sem hittem, hogy elköthettem a saját "bajtársaim" gépét és most egyedül szállok! Csak a rohadt, alattomos Szaturnusz látványa izzasztott meg keményen, úgyhogy kitaláltam, hogy behunyom a szemem és vakon nyomogatom a gombokat. Elrántottam a kormányt, majd úgy egy perc múlva kinyitottam a szemem. Csak a békés, sötét világűr nézett vissza rám.
- Huhhh... - megkönnyebbülten sóhajtottam fel, majd elkezdtem a Naprendszer belseje felé száguldani. Órákkal később egyszer csak kiszúrtam valamit a radaron. Egy nagyon gyors gép halad el keresztbe, nem is olyan messze tőlem. Bármi is legyen az, én most a seggére tapadok, mert ez a nap az enyém! Csakis az enyém!! Közelebb érve hozzá már láttam, hogy ez egy vadász-féle lehet.
- Az... - mutattam magam elé az üvegre. - Az kell nekem! - azzal megpróbáltam bevágni elé, mert az látszott, hogy leelőzni sosem fogom.
- Hogy kell lőni? Hogy kell ezzel a szarral lőni??? - ordítoztam és az öklömmel végigvertem az egész műszerfalat és a kormány minden gombját. Egyszer csak két lézercsík röppent előre, nem sokkal tévesztve el a célpontot.
- Hű... - többet nem is tudtam mondani hirtelen.

A száguldás szép és jó, de ezzel a géppel kicsit unalmas.Az én heves természetemhez nem volt való a lassú mozgás, hogy a berendezés ne érzékelje irányítási parancsnak. Lassan forgattam a fejem ide oda, elérve a negyedik ellenőrző pontot tovább haladtam a mars mellett egyre kijjebb a naprendszerből. Már az se volt túl izgalmas tény, hogy ismét világ rekordot döntöttem Föld-Mars távolságon. Tekintve, hogy ez sem kerül be a nagy könyvbe az elkövetkezendő 50-60 évben.
-Tralala, gratulálunk...
Forgattam körbe mutató ujjamat mire a gép orra felemelkedett és csinált egy 360 fokos átfordulást.
-Voah....oké... ezt hanyagoljuk...
Ijedtem meg egy pillanatra. Majd ahogy nézelődtem a nagy semmiben megláttam két fény csóvát közeledni. Ismerős csóvák voltak, pont mint a lövedékek. Ösztönösen elhúztam a fejem és kissé össze húztam magamat is. Erre a gép csinált egy dugóhúzót a géptesten kívül eső tengely körül. Kissé megijedtem a hirtelen jött lövéstől és manővertől.
~Biztos egy kalóz...
Sisakom kijelzőjén megjelent a pillanatnyi radar kép egy apró pöttyel rajta. Ez rögvest nagyításra került és oldalt lefutottak a gép adatai.
~Penge... remek, kalózok katonai űrben...
-Csatornát nyiss.... Ön lezárt területre lépett, haladéktalanul hagyja el a körzetet!
Szóltam át a kommunikációs csatornán. Őszintén szólva nem gondoltam hogy bármi értelme lenne most a protokolt követni. Az imént lőtt rám egy kalóz. De ez a szutyok most mindent felvesz...

Nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen izgatott, mint most! Szinte ordítani tudtam volna szünet nélkül, hogy valahogy kiadjam magamból a feszültséget! Eddig egészen jól ment a vezetés, de hirtelen mintha összekuszálódtak volna bennem a dolgok. Villogott itt már minden, a sisakban is meg a műszerfalon. Behunytam a szemem és csöndért imádkoztam. Egy percnyi átkozott csöndért! De ehelyett valakik beszélgetni kezdtek mögöttem rólam, szólt valaki a csatornán keresztül is és lehet, hogy meghallottam az ősrobbanás morajló zaját is a háttérben...
- ELÉÉÉG LEGYEEEN! - ordítottam teli tüdőből és letéptem a fejemről a bukósisakot, majd belevágtam azt a műszerfalba. A halántékomhoz kaptam, utána meg próbáltam mindenhonnan körbeölelni szegény fejem. Úgy éreztem, még néhány perc és megpusztulok, ha nem lesz itt csönd!
...De semmi nem lett jobb, én meg itt voltam tökegyedül a Naprendszer közepén. Kinyúltam magam elé, hogy megnyomjak egy gombot a műszerfalon, de a kezem már veszettül remegett és közben potyogtak a könnyeim. Aztán meg röhögni kezdtem.
- H...halló. Lassítson! Lassítson, lassítson, vagy... vagy szétlövöm... - próbáltam valahogy üzenni annak a vadásznak, de a hangom egészen elment már. És az is lehet, hogy nagyon nem jó gombot nyomogattam és csak magammal kezdeményeztem beszélgetést. Azt hiszem az kéne már csak ide...
- Ez kalóztámadás, lassítson! - kezdtem újult erővel kiabálni a kommunikációs csatornába. Egészen feljöttem már a gépre, talán megint meg kéne próbálnom tüzelni. Kilőttem egy újabb adag lézert és feszülten vártam, ezután vajon mi fog történni. Igazándiból úgy éreztem, hogy fogalmam sincs, mit csinálok éppen és hogy mit is akarok én tulajdonképpen...

Igen csak meglepődtem azon amit a túloldalról hallottam. Üvöltözés, fenyegetés, sírás, nevetés.
~Ez szerintem nem ép...
'-Fény vadász itt a központ, azonnal térjen vissza.
-Központ, valami nincs rendben a kalóznál.
'-Ez parancs katona.
-Vettem... Vadász kilép.
Azzal vettem egy 360 fokos fordulatot vissza föld felé. Meg is indultam de egy kósza lövedék eltalálta a hajtóművet. Az egész gép megpördült és sípolni kezdett. A sisak monitor is vörösen villogott. Az egyik hajtómű elszállt és ha ez nem lenne elég az üzemanyag is fogy.
-Huston baj van... Hallanak? Központ!
~Remek a gép kommunikációja is elszállt...
Gyorsan lefuttattam egy kárfelmérést közben a monitoron a környező bolygókat nézegettem ahova talán eltudok döcögni. De jelenleg csak sodródtam az űrbe kitudja hova.
~Kell itt lennie valami kisbolygónak...

Rettenetesen szomjasnak éreztem magam és aggasztott az a gondolat, hogy itt most nem tudok inni. Mintha a testem teljesen kiszikkadt volna, talán az új, egyre nagyobb űrlénypeték szívtak szárazra ott belül... sajgott az egész testem. Ha megvágom magam, akkor egy kicsit mindig jobb lesz. De most nem vághatom meg magam...
Alig bírtam már arra koncentrálni, amire akartam és a gép még mindig ezer féle dolgot jelzett ki nekem mindenféle monitorokon. Fáradtan temettem az arcom a tenyerembe, majd jött egy mentő gondolat. Megint üzentem a másik pilótának.
- Lassan haladjon a Mars felé! Én... én meg... - majd elgondolkodtam, hogy én meg mit is... - Követem hátulról. Kibírja addig? - nyeltem egy nagyot és vetettem egy pillantást a kijelzőkre, de tök felesleges volt, mert máris elfelejtettem, hogy mit láttam rajtuk.
~És mi van, ha szarik a parancsomra?~
- Akkor szétlövöm!! - válaszoltam saját gondolatomra egy hangos ordibálás formájában. Remélem, érthető voltam neki! Adtam egy kis gázt és egészen közel mentem a vadászhoz. Ha egyben eldöcögünk így a Marsra, én szépen megölöm, elkötöm a gépét és elköltözöm máshova. Olyan rohadt nagy a Naprendszer, a Jupiternek meg remek nagy holdjai vannak, ott van például a Ganümédész! Talán ott kéne új életet kezdenem. Én, a vadász és... és persze a porontyok. Mert most még inkább szükségük van rám, tudom! Kéne még nekem pár rabszolga a Marsról, akik építenének nekem valami lakhelyet, mert egy űrhajón mégsem lakhatok. Jót nevettem hirtelen. Ez az ötlet mindenkinek tetszett!

Annyi nafta még volt a kicsikében, hogy meginduljak vele a Mars felé. Talán még oda is fogok érni.
-Hát nem biztos...
Amikor azonban beüvöltötte hogy akkor inkább szétlő gyorsan visszakiabáltam.
-Vagyis de! Kibírja addig...
~Remek, meghalok és még a gépnek is annyi lesz...
Bontottam a kapcsolatot és próbáltam morse jelekben SoS-t küldeni a központnak. Valószínűleg mire oda ér vagy mire én oda érek addigra már a létezésem gondolatát is törölték a világról. Nem egy jó barátom veszett oda próba repülésen. Másnap már egy 40 éves házaspár élt a lakásukba 30 éve...
~Reméljük engem valamivel többre becsülnek.
-Remélem tisztában van vele, hogy ez igen komoly következményeket fog maga után vonni? Legjobb esetben hadbíróság és minimum 500 év.
Szóltam át el rablómhoz.

Igen, ezt szeretem, amikor félnek tőlem és engedelmeskednek! Talán mégsem kéne megölnöm, vehetném valami hasznát is akár... Például ő lehetne az első rabszolgám az új otthonomban. Én csak ülök majd egy fotelban és nézem, ahogy ez a szerencsétlen leburkolja a padlót. Azt hiszem, vele nem leszek kedves. Talán még verni is fogom, mert tudom, mennyire szeretik a porontyaim a szenvedést! Na de mit merengek én itt a jövőn, egyenlőre kössünk ki azon a rohadt Marson! Vagy legalább az egyik holdján...
- Na, akkor csak így szépen menjen a Mars felé. Csak semmi trükk! Az ujjam a gombon! - fenyegetőztem, majd hosszas csönd következett. Megint elfogott az az érzés, hogy a világűr micsoda egy gyomorforgatóan unalmas és túlméretezett izé. A szemeim kezdtek leragadni, mivel lassan két napja nem bírtam egy szemhunyásnyit sem aludni... Minél előbb nyélbe kell ütni ezt az akciót, emberkét elverni és megkötözni, aztán megpróbálni aludni egy keveset... a francba is, ez már a sokadik tervem, ez így nem lesz jó!
Majd megint megszólalt a pilóta.
- Blablabla blabla blablablabla bla. - ennyi volt mindössze a válaszom a fenyegetőzésére. Aztán egyszer csak észrevettem a kijelzőn azt a kis pirosas kavicsocskát, a Marsot. Jót nevettem. És megnyugodtam, hogy ilyen közel járunk már hozzá.
~Minden rendben lesz, csak ne veszítsem el a fejemet!~
- Végig a közelében leszek a landolásnál és ha bárki rám akarna támadni, tüzet nyitok! - szóltam megint át. Nem vagyok én hülye, tudom, hogy az a terve, hogy átszól a haverjainak, azok meg lekapcsolnak, amint talajt fogok. De nem a lézervetőimmel felszerelkezve...!

Ki is nyomtam a rádiót amint bele blablázott. Nem tűnik túl épelméjűnek. Más nem a gépet lekövetik, vagy megnézik valamelyik hubble el.
~Épeszű ember inkább elhúzza a csíkot, nem hogy rá lőne egy vadász gépre...
Gondolkodtam el.
-Vettem...
Szóltam vissza majd ismét csatornát bontottam. Ahogy telt az idő és közeledtünk a marshoz egyre idegesebb lettem. Tudtam mi a protokol kalózok esetében... Kell a fél marsot bezúzzák csak, hogy az új technológia ne kerüljön jó kezekbe. Az hogy a ruha csak engem fogad el a gép pedig csak a ruhát nem jelenti hogy idővel nem tudják meg hackelni.
~Nem lesz ez így jó...
Lassan de biztosan leszálltunk a mars sötét oldalán. Közel a pereméhez. Gondolom azért, hogy az éjszaka tovább tartson. Óvatosan leraktam a gépet, és dobtam egy Morse jelet amiben az állt, hogy: Mars, sötét. Annyi intelligenciát kinéztem a többiekből, hogy rájöjjenek mit jelent ez.

Közvetlenül landolás előtt rá kellett jönnöm, hogy a régnél is régebben csináltam hasonlót legutoljára... mármint landolást. Ujjaimmal az ülésen doboltam és magam elé meredve vártam, hogy jöjjenek a megmentő gondolatok. Valami homályosan fel is derengett... de összevissza, mint egy halom, kiborított szemét. Aztán az is eszembe jutott, hogy talán fel kéne kapnom valamit magamra, mert nem igazán volt rajtam olyan gönc, amivel csak úgy sétálgatni lehetne a Marson. Elnéztem a másik ülés irányába és kiszúrtam, hogy ott egy komplett felszerelés szépen felpakolva egymásra. Ezután perceken át tartó zavaros kormányzással egybekötött öltözködés következett. A legvégén a nemrégiben a kijelzőknek vágott sisak felvétele is megtörtént. Egészen komoly embernek éreztem így magam. Egy komoly pilótának! Elégedett vigyor ült ki a képemre, de nem szarakodhattam tovább, eljött a nagy pillanat: a landolás. Eléggé megizzasztott, hogy a gépet lehetőleg ne lapjával tegyem le, de elképesztő, mik eszembe nem jutnak, ha nagyon kell!
- Igen, igen, szerintem is. Na ugye hogy ugye hogy! - válaszoltam az eddig engem sértegető, majd hirtelen dicsérni kezdő hangokra. Azért az igazság az, hogy megizzadtam egy kicsit.
- Most pedig szálljon ki és jöjjön ide a gép felé! Felemelt kezekkel! - adtam utasítást a pilótának az éteren keresztül. Az ujjam megint a tüzelésre kész állapotban várakozott a gomb fölött. Az izgalomtól ráharaptam a nyelvemre. Olyan erővel, hogy az egy idő után határozottan fájt már, talán vérzett is, de innentől lett csak megnyugtató a dolog.
~Csak gyere ide szépen és nem lesz itt semmi gond... eddig nagyon jól alakul minden...~
~Ne öld meg. Itt nem vagy biztonságban. Ne öld meg.~ ismétlődtek a szavak a fejemben, mint egy végtelenített felvétel.
- Jó jó megpróbálom nem megölni. Tudom én, hogy akkor nagy szarban lennék! Tudom én... - halkultam el és vártam, mi fog ezután történni.

A monitorokról néztem ahogy szerencsétlenkednek... vagy szerencsétlenkedik a gép letételével. Ha nem az életem forogna kockán még mulatságos is lenne. Míg a géppel bíbelődött én kikerestem róla egy adatot ami az istenért sem akart eszembe jutni.
~2,8 méter...
Ekkor csendült fel a parancs, hogy ideje kiszállni a gépből. Ahogy talajt értem teljes menetfelszerelésben magasba emeltem a kezem és óvatosan a tarkómra tettem.
-Távolság mérést kérek, bolygó, mars...
Súgtam a computernek a parancsot. A sisak kijelzőjén megjelent egy piros csík rajta egy 20 as számmal. Nagy levegőt vettem és nyújtott léptekkel elindultam a gép felé. A távolság szépen csökkent ahogy illet neki.
-Sárga jelzés 3 és fél méteren. Színátmenet...
A csík lépésről lépésre sárgulni kezdett. Ha sikerül elérnem a 3 és fél méteres távolságot előre vetődök és gurulok egyet majd tovább szaladok a gép alá ahol az ágyúi már nem érhetnek el. Csak remélni tudom, hogy nem állít meg sokkal előbb. Csak a 2,8 méteres távolság lebegett a szemem előtt ahol már nem tud lelőni...

Közben eszembe jutott, hogy az oké, hogy lövöldözhetek ezzel a géppel, de valami a kezembe is kéne. Viszont a nagy útra csak egy szál pillangókést hoztam magammal, ami világítani is tud a sötétben. El is képzeltem, ahogy a sötét, kietlen Marsi tájon ezzel az igen komoly fegyverrel rabolok magamnak vadászgépet. Élesen felvihogtam a gondolatra és nehezen tudtam szabadulni a fejemben kavargó, tréfás kis képektől.
- Az lenne csak az évszázad rablása! - kiabáltam bele a nagy sötét csöndbe, mire halk kuncogásra lettem figyelmes. Aztán megráztam a fejem és úgy döntöttem, sztárt csinálok magamból és tényleg a pillangókésemmel fogom végrehajtani az akciót.
~Vagy a biztostűkkel a hasfalamon. Csak ne lenne ilyen piszok nehéz levenni ezt a szkafandert...~
- Na jól van, ideje belevágni! - mondtam csak úgy és azzal sem foglalkozva, hogy hol lehet most ebben a pillanatban az eltérített pilóta, kinyitottam a Penge ajtaját. Kezemben a késsel, szinte macskaszerű lopakodásba kezdtem. És még csak most - némileg megkésve - vettem észre, hogy elvesztettem ezt hülyét! Teljesen kiesett, hogy mit csináltam addig, amíg ez idejött a géphez, de most határozottan nem ott volt, ahol én gondoltam.
~A rohadtba! És itt még kiabálni sem tudok neki! Haszontalan, szar bolygó ez a szar, belélegezhetetlen légkörével!~ vertem egyet-kettőt a sisakra mérgemben. Úgyhogy maradt az, hogy a gép hasa alatt felfedező körútra indultam és bíztam benne, hogy nem fog egy váratlan pillanatban valami nekem nem tetszőt művelni ez az alak.

// Lyennek - bocsi fiúk //

Csak egy bólintással veszem tudomásul, hogy ez a szép hajó az övé, amit azért nem sokan mondhatnak el magukról, így vagy a családja tehetős, vagy baromi jó pilóta és fuvaros, hogy ennyit összespórolt.
- Nem sértett meg. – vonom meg a vállamat, hiszen nem ismeretlen előttem ez az álláspont. – Hiszen pont ezért vagyunk ott, hogy ezen változtassunk, bár nem kényeztet el minket a központ felszereléssel és emberrel, de azért szép eredményeket érünk el, és a kikötő teljesen biztonságos, így nem kell tartania semmitől. – nyugtatom meg, amennyire tőlem telik.
Mikor elindulunk becsatolom magam, de egyáltalán nem úgy indul el, mint a legtöbb vagány pilóta, miután megtudja az utasáról, hogy nem sokat járt az űrben és mindenáron meg akarja neki mutatni, hogy milyen fasza pilóta is ő. Szép finoman emelkedtünk.
- Nem panaszkodom. – néztem rá, miután már felemelte tekintetét a műszerekről. – Van dolgunk elég, de én ezt a pörgést szeretem. Meg lehet élni, bár nem vet fel a pénz, viszont unatkozni sem lehet. Pár napot voltam csak a Földön, de már hiányoztak a bevetések. – merengek el egy kicsit vágyakozva. – Tudja, azért az ottani lakosok is értékelik, ha kicsit biztonságosabbá tesszük a környéküket, csak hát még mindig kevesen vagyunk. Soha nem járt a Marson? Szerintem azért a pletykák jócskán túloznak az ottani állapotokkal kapcsolatban.

- Hmm... - gondolkoztam el a hallottakon. - Na legalább ezt jó hallani. - Így sem volt túl sok kedvem sokáig ott maradni, de legalább a hajót nem lopják ki alólam.
Amikor azt említette, hogy a pörgést szereti, kicsit felvontam a szemöldökömet, de ezt nem láthatta mert háttal ültem neki. Valahogy nem tudtam ezt a helyére tenni. Az ilyen állapotok között, meg amit a rendfenntartókról hallani... nem vérszomjas egy kicsit?
- Nem, nem jártam. New Yorkban viszont igen. Azt mondják hasonló a két város helyzete. És azért New York egy olyan város amiben nem szeretnék eltévedni...
- Nos.. azért ha egy mód van rá, nem akarom első kézből kitapasztalni, hogy mennyire túloznak is azok a bizonyos pletykák.

mindjárt gondoltam, hogy nem túl sűrűn fordul meg a Marson és ezért az én fuvarozásomat is a háta közepére kívánhatja, ezért nem is álltam meg, hogy meg ne kérdezzem.
- Ha ennyire nem szereti az a bolygót, akkor miért vállalta el a fuvart?
Miközben a válaszára vártam, azért most már kihasználtam az alkalmat, hogy kicsit nézelődjek is, hiszen mikor idefelé jöttem, egy ablaktalan és zsúfolt tömegjáraton utaztam.
- Egyébként mennyire veszélyes útjai szoktak lenni? Nem tart a kalózoktól, hogy csak így egymagában röpköd ide-oda? Sokat hallani manapság a kegyetlenkedéseikről. - kérdeztem kíváncsian, bár ránézésre sem tűnt egy nyámnyila fehérnépnek.

Most hogy egy kicsit nyugalmasabb szakaszon voltunk, elengedtem az egyik kormánykart. Kitartottam a kezem, úgy hogy ő is láthassa, és összedörzsöltem az ujjaimat válaszképp. Hiszen az egyik legegyszerűbb indok valójában a pénz volt.
- Mellesleg - egészítettem még ki. - Vannak fuvarok amiket muszáj elvállalnom akár mi van, különben akár nem csak egy, hanem több megbízást is veszíthetek vele, ha nem teszem.
- A legtöbb utam általában a Föld és az Orion közé korlátozódik. Az még egy eléggé biztonságos szakasz.
- Ennek ellenére, drága barátom, a kalózoktól viszont mindenki tart, maximum csak a hülyék nem. De az ilyen... vagy legalábbis a hasonló helyzetekkel, talán magának több tapasztalata van. Talán még az Orionon sem lennék hatósági szerv, nem hogy egy olyan helyen mint a Mars. De ez az én személyes véleményem.

Persze nem csodálkoztam, mikor az egyik legegyezményesebb jelet mutatta fel arra a kérdésre, hogy miért is vállalta az utat, hiszen az előzmények ismeretében én is erre tippeltem volna, na meg a második szempont sem volt megvetendő.
- Igen, vannak akik meg tudják nehezíteni az ember életét, ha nem azt csinálják, ami az ő szájízükre való. – bólintok szavaira.
Az, hogy az Orionon túl nem nagyon merészkedik, mindent megmagyaráz, hiszen így tényleg kicsi az esély, hogy kalózokba fut, hiszen ez egy aránylag jól ellenőrzött és forgalmas szakasza az űrnek. A drága barátom szófordulatra egy halvány mosoly szalad végig az arcomon, bár ő nem láthatja, hiszen a kilátásban gyönyörködöm.
- Hát a kalózokkal nekem sincs túl nagy tapasztalatom, hiszen mint említettem, nem nagyon mozdulok ki a Marsról, így ebben nem nagyon tudok tanácsokkal szolgálni, meg aztán két személy egy kis űrhajón, nem hiszem, hogy túl nagy falat lenne nekik. – rántom meg a vállam. – A Rendfenntartói szolgálat meg mindig is kemény meló volt és tényleg nem mindenki alkalmas a feladatra és a fluktuáció is elég magas ez tény. – mondtam neki halkan. – De, ha mi nem lennénk, akkor ott már totális anarchia lenne és a Föld elveszítené az egyik legjobban termelő bányáit.

- Gondolom te is bőven tudnál mesélni róluk... - fintorodtam el. Aztán felnéztem egy rövid fél pillanatra csodálkozni az Orion elénk táruló képén. - Otthon édes otthon... - sóhajtottam bár még nem voltunk teljesen ott. Milyen kár, hogy utána szinte egyből tovább is kell mennem.
- Gondolom semmi esélye, hogy meggyőzzem, hogy inkább mégis települjön át az Orionra, igaz? - nevettem kicsit. Igazából viccnek szántam. Egy részt fogalmam sem volt, hogy azon kívül mégis ki ez a pasas. Másrészt a megbízásom arról szólt, hogy igen is le kell tennem a Marson és kész.
- Gondoltam azért a Marson is vannak bőven rabló-gyilkosok... velük biztos több dolga volt eddig, mint nekem. - És hogy mennyire lennénk nagy falat... hát azért reménykedtem benne, ha esetleg mégis... akkor talán ki tudnánk vágni magunkat. HA nem más szó szerint.
- Látom azért a munka morál az meg van magának.

Meglepve fordultam felé, mikor nagy sóhajtozva javasolta, hogy mi lenne, ha áttelepülnék az Orionra, de persze, nekem is van humorérzékem, így aztán halványan elmosolyodva ingattam meg a fejem.
- Ennyi erővel én is győzködhetném, hogy rendszeresen fuvarozzon a Marsra és akkor meglátja, hogy nem is olyan nagy mumus, mint hiszi. De köthetünk alkut! Én átköltözöm az Orionra, ha maga minden nap elvisz munkába a Marsra. Na mit szól hozzá? – néztem rá most én, de a lehető legkomolyabb arccal, de persze magamban már előre jót mulatva a válaszán.
Ritkán engedem el magam emberek között, de végül is ezzel a csajjal talán most találkozom először és utoljára, így nem muszáj néznie a savanyú képemet egész úton, nem árt, ha én is kibújok a csigaházamból néha.
- Persze, van belőlük elég, de azt hiszem ez nem csak a Marsra jellemző, csak mivel mindenki ezt hiszi, ezért oda is gyűlnek többen. – mondtam keresetlen őszinteséggel, hiszen mit kamuzzak neki, felnőtt ember és pilóta, aki tisztában van a veszélyekkel.
- De azért ne nézzen engem valami szupermennek, mert félig-meddig katona vagyok. Ha meglőnek én is feldobom a talpam.
Azt már nem tettem hozzá, hogy azért azt igen nehezen és azért nem lenne könnyű megtenni.

Na az ajánlatán, csak úgy jojóztak a szemeim. Valahol nagyon rossz érzéseket keltett bennem, ha komolyan vettem amit mondott. Végül arra jutottam, hogy inkább hagyjuk és ő is csak viccelt vele valószínűleg.
- Nem lenne arra magának elég pénze, hogy a taxit megfizesse. Ingyen meg nem dolgozom - került egy kis élet is a hangomba a végére. Igazából ahhoz is egy kis idő kellett, hogy megszólalni megtudjak, a megjegyzése után.
- Lehet ebben is van valami... - hagytam rá.
- Maga választotta ezt a hívatást. Mit mondjak én még erre? De legalább ezzel tisztában van...
Egy pillanatra elhallgattam, majd rátenyereltem a hajó kommunikátorának gombjára.
- Orion űrállomás, itt az ElectricTango. Leszállási engedélyt kérek.
Ismét egy pillanatnyi csönd következett. Aztán az állomás visszaigazolt, leszállhatunk.
- Akár ki is rendezte el magának ezt a járatot velem, úgy látszik megérthette a maga honvágyát, hogy nem egy rend szerinti csapaszállítóval küldte magát haza. - Azzal komolyabbra vettem a figurát, és a leszállásra koncentráltam.
Letettem a gépet a dokkokban, majd kicsatoltam magam és felálltam. Kinyitottam a raktér ajtót, majd a pasasra néztem.
- Ha bármit elakarnak még itt intézni, szükségleti dolgokat, éhes vagy hasonlók, akkor nagyjából félórája van rá. A kipakolás nem fog sokáig tartani, utána lehetőleg egyből indulunk tovább ahogy mondtam - azzal kimentem hogy elintézzem a kirakodás ügyes bajos dolgait, és felügyeltem. És tényleg miután ez lezajlott, nem sokkal később már a pilóta ülésben vártam, hogy minden rendben van-e és indulhatunk-e tovább.

Láttam, hogy a megjegyzésem megtette a hatását és még el is gondolkozott rajta, hogy komolyan beszéltem-e.
- Nem is panaszként mondtam, csak azért, mert szóba került. – bólintottam rá, aztán mikor hallottam, hogy már lassan megérkezünk első kikötő helyünkre az Orionra, így visszasétáltam a helyemre, hogy becsatoljam magam a landoláshoz.
- Nem hiszem, hogy az volt a fő szempont, hogy az én lelkivilágomat pátyulgassák, inkább sürgős a csomag, amit viszek. – magyaráztam neki, hiszen valószínűleg ez volt az igazság.
Aztán már nem zavartam meg, mert láttam, hogy a landolásra figyel, így én is csendben maradtam, csak a nő és a kikötő közötti párbeszédet hallgattam, meg figyeltem, milyen gyakorlottan teszi a dolgát. Látszott, hogy nem kezdő már a pályán.
A dokkolás után én is kicsatoltam az övemet és felálltam. Már éppen felajánlottam volna, hogy segítek, ha kell, mikor pattogósan elmondta a lehetőségeimet, ami megint csak megmosolyogtatott. Egészen otthon éreztem magam a parancsnokom előtt.
- Igenis asszonyom! – tisztelegtem neki vigyázzba vágva magam. – értettem, van fél órám, aztán indulás.
Mivel még nem jártam az Orionon így természetesen éltem a lehetőséggel és kimentem körülnézni, meg a folyó dolgaimat is elintéztem, majd pontosan a megjelölt időben visszatértem.
- Itt vagyok Lyen és indulhatunk.

Sikeresen bebukfenceztem a gép alá, villogott is zölden a kijelző, örömében hogy elértem az úti célt. Hát még én mennyire örültem, hogy a közvetlen életveszély egyenlőre eltűnt. Guggolásból felálltam és kézbe kaptam volna a fegyveremhez ami a gépen maradt. Vagy rosszabb esetben a földön.
~Remek... igazán remek. Súlycsökkentés a .szomat....
-Hajó: Penge, ajtó megjelenítése, kis képernyő.
Adtam ki sorra a gépnek a parancsokat, mire a bal alsó sarokba na sisakon egy 3D-s modellje jelent meg a gépnek rajta vörössel feltüntetve az ajtaját.
-Helymeghatározás, géphez viszonyítás.
Hadartam tovább hogy mit csináljon, meg is jelentem a gép alatti területen egy sárga pöttyként. Ráadásul a piros rész alatt. Ami annyit jelentett, hogy az alatt állok. Épp hogy ez tudatosult bennem egy halk pisszenéssel már búgtak is a kis motorok, hogy kinyissák a jármű ajtaját. Megbújtam a rámpa mögött és vártam. Ide, oda kapkodtam a fejem, hogy melyik oldalt fog előkerülni. Ha meglátom és nem vesz észre megpróbálok felslisszolni a hajóra.

- Csomag? - hát ez már inkább érthető. Arról viszont nekem senki sem szólt, hogy a csomagom csomagot visz! Mindegy most már. Azonban ha nem vette a lapot, és nem válaszolt a kérdésre nem akartam feszegetni, pedig lehet jobban tettem volna.
A tisztelgése meglepett, de nagyjából csak az egyik szemöldököm vontam fel. Hogy észre vette-e vagy sem nem érdekelt.
- Na, hogy tetszett a rövidre szabott turista kirándulás? - kérdeztem egy halovány mosollyal az arcomon, közben pedig az ajtót zártam már.
Megvártam még elhelyezkedik, majd beszóltam a rádión, hogy bizony már el is akarjuk hagyni a dokkot. Egy kicsit várni kellett a felszállási engedélyre, de végül megkaptuk.
Hasonló temperamentummal szálltam fel, hagytam el az Oriont mint egy kis ideje a földön az ideiglenes leszálló pályát. A görcs azonban a gyomromban már szépen alakulni kezdett. Ahogy kicsit eltávolodtunk az űrállomásról rendesen gázt adtam a gépnek. AZ előbbi utunk csak kis séta repülésnek lehetett minősíteni ehhez képest. Bár ez nem tudom mennyire volt tapasztalható, esetleg az utasomnak. Talán észre sem vette. Az űrben azért kicsit mások a dolgok...

Valahogy éreztem, hogy ez a gyors igyekezet, hogy minél előbb induljunk és a felszállási engedély utáni roham start, nem azért volt mert annyira vágyott már arra, hogy az űrben legyen, hanem, hogy minél előbb letudja az utat és kitegyen engem a fenébe, hisz a háta közepére sem kívánta ezt a fuvart.
- Hát, ami lehetett ennyi idő alatt, azt megnéztem, de nem volt valami sok, így tartalmas beszámolót ne várjon tőlem, inkább majd maga meséljen az otthonáról, mert így mér talán jobban eltudom képzelni. - szólaltam meg, mikor már kicsatolhattam az övet. - Egyébként megnyugtatom, továbbiakban nem magát kérem, ha röpködni támad kedvem. - vigyorgok rá, hogy kicsit oldjam a feszültségét.
Azért nagyon nagy pechünk lett volna, ha pont most futunk bele egy kalózhajóba, hisz szegény szinte sosem mozdul ki errefelé.