Köztes űr

Mira

Hangosan felkacagtam amikor a gép ereje belepréselte a székbe a fenyegetésével együtt. Nem sokkal azután, hogy kiértünk a légtérből és a föld fenségterületéről bekapcsoltam a robot pilótát. Előre sandítottam Mirára aki szemlátomást nem volt önmaga. Fényképezés helyett csak ült meredten. Előrébb hajoltam, hogy jobban lássam.
-Minden rendben?
Ha nem válaszolt akkor a vállára tettem a kezem. Finoman megkocogtattam.
-Mira, jól vagy? Ne aggódj, a nehezén túl vagyunk...
Próbáltam egy kis életet lehelni bele. Reménykedtem abban, hogy nem itt akarja feldobni a pacskert.

* Az érintésre egy kis élet került a tekintetembe. Hisz ez volt az egyetlen támpont amibe kapaszkodhattam, még ha csak képletesen is. Szavaira meg csak megráztam a fejem. Nem hiszem, hogy pont úgy néztem ki mint aki tökéletesen jól van. Pláne, hogy még megszólalni sem tudtam. Persze egy élmény volt ez az egész… de valahogy még sem úgy, ahogy arra számítottam. De ácsi, én nem is erre számítottam, hisz egy szóval sem mondta... S ha elvette a kezét, akkor bizony visszatért a riadalom és a tudaton kívűliség*

Amint megrázta a fejét és tudatosult bennem, hogy nm fogja letépni a kezemet vagy kicsavarni, előre dobni, kivágni a gépemből, ráfogtam a vállára határozottan és egy picit megráztam.
-Nyugi, ha rakétát lőnénk ránk, akkor csak odalépek a gázra és lehagyjuk. Inkább kifele nézz. Mindjárt jön egy volt csata helyszín. Tele mindenféle roncsokkal, érdekes látvány... Látod? Azokat a sötét foltokat? Mutattam előre a közeledő roncsokra. Jó néhány apró alkatrész nekünk ütközött de csak halk koppanással tovalibegett. Elhagyva a roncsokat lassan hátra dőltem és élveztem az utat.

*S mivel bár feszült voltam de valahol nyugtatott is a jelenléte igy a megjegyzésére keservesen felnevettem.*
- Ez aztán a megnyugtató szöveg Dareios. Ettől még egy gyerek is jobbat kitalált volna. *De közben már kutattam is a gépemért, hogy ha jön amit mondott letudjam fényképezni. A gépen kikapcsoltam a visszatükröződést és a fókuszt úgy, hogy a hajónak még a tartó pillérjét se lássam. Már a gép mögött vártam a roncsokat és mikor elhaladtunk mellette csináltam pár képet. De aztán éreztem, hogy kezdtem vissza zuhanni az előző állapotomba, és újra nőni kezdet bennem a feszültség, ami szép apránként de ki ült az arcomra is.*

-Pedig más veszély itt nem les ránk.
Vontam vállat és összefont karokkal néztem ki a gépből. Többször is előre néztem és nem kerülte el a figyelmemet Miranda arcra visszatérő rettegés.
-Héé....
Súgtam halkan és előre dőltem. Mind két kezemet finoman a vállára tettem.
-Nyugalom... Nem lesz semmi baj, nem fog nekünk jönni senki oldalról, se szemből,se felülről, hátulról meg pláne nem.
Próbáltam nyugtatni és gyúrtam egyet a vállán.

*Ahogy megéreztem újból a kezet vagyis kezeket a vállaimon megint kissé oldódott és a szavaira megingattam a fejem.*
- Kicsi a hely és zárt… külön-külön nem volna bajom vele, de így egyben… valahogy nem jön be. Mellesleg ha közlöd, hogy ez ilyen pici és két személyes akkor inkább ültem volna fel egy idegen kalózhajóra potya utasként. *Aztán megéreztem a nyomkodását és a szemeim felé villantak.*
- Jelenleg ez az egyetlen támpont, ami itt tart. S ha nem szeretnél megint fájni, akkor jobb lesz, ha nem viszed túlzásba Dareios. Bőven elég az egyik kezed és maszirozni sem kell. *Mosolyogtam ugyan, de csak kínból. *
- Így is nehéz elfogadnom, hogy érintés kell ahhoz, hogy ne essek pánikba. Ne tedd kérlek nehezebbé.

-Ehh...Értem...
Kicsit szíven ütött, hogy egy kalózhajón jobban érezte volna magát mint ezen.
-Ha gondolod még átszállhatunk egyre. Errefelé szoktak cirkálni.
Kacagtam fel halkan, csak hogy még jobban megnyugtassam. Tekintetéből sejtettem, hogy valami nagyon nem tetszik neki. Ezt csak hamar szóban is a tudtomra adta. Bal kezemmel így felkönyököltem a széktámlára és a fejemet támasztottam. Majdnem elkezdtem dobolni a vállán de még időben kapcsoltam.
-Ezek szerint van amit még az érintésnél is jobban utálsz. Sőt, valami amit csak azzal tudsz elviselni... Érdekes.

- Veled? Kösz de nem akarom még egyszer alá írni a halálos ítéletem. Egyszer bőven elég volt… *Tolult némi fájdalom a szemeimbe, de aztán csak behunytam pár pillanatra, hogy legalább onnan elűzzem ha már a lelkemből nem is tudom és soha nem is fogom tudni. De aztán a feszültségem csak még jobban oldódott, ahogy elvette az egyik kezét és csak a szükséges maradt ott, az is mozdulatlanul. Szavaira kinyitottam a szemem és fáradtan mosolyogtam rá.*
- Erre mondod azt, hogy érdekes? *Vontam fel a szemöldököm kérdőn, de igazából nem vártam választ és már folytattam is.*
- Akkor látnád, hogy milyen vagyok, ha idegen helyen ébredek és az agyam még nem fogja fel, hogy hogyan kerültem oda. Vagy csak szimplán láttál volna a szakítás utáni első egy évben. Ezek az apróságok, ahhoz képest már a menny még a környezetem számára is. Akkoriban nem úszta volna meg a tegnap esti pasas annyival, hogy meg csavargatom a kezét és ellököm. *Ingattam meg a fejem.*
- Akkoriban sokszor megmentet a börtöntől az, hogy aktivista vagyok. Tekintve, hogy bizonyíték nem volt arra, hogy Én jutattam korházba Őket így, az ügyvédeim nyugodtan védekezhettek azzal, hogy egy magam fajta aktivista ki lázad a halál ellen mért törné el bárkinek a bármilyét.

-Mehetsz egyedül is. Valakinek vissza kell vinni a gépet előbb utóbb, és nem bíznám a kalózok londinereire... bármennyire is menő lenne vörös szőnyegre kilépni egy ilyen jó nővel és lepasszolni a kulcsot hogy valaki parkoljon le vele...
Merengtem el egy kicsit. Ritka volt hogy valakivel tudtam beszélgetni az úton.
-Miért, nem az?
Kár volt kérdezni. Úgy tűnt neki is jót tesz ha beszélhet és el tudja tereli a figyelmét a helyzetről. Érvelései is helytállóak voltak. Szorgosan bólogattam. Bár a végén már azt se tudtam, hogy re. Kicsit elkalandoztam.
-Ühüm... jogos...
Levettem a válláról a kezemet és gyorsan pötyögni kezdtem a karomon a kijelzőn. Hamar megtaláltam amit kerestem. Aztán vissza fogtam a kezére a karomból szólni kezdett a nóta.

- Hát… nem fejeztem be a színművészetit, szóval ez bukta és inkább maradok. * Nevettem el magam a jelenetre ahol felelevenedet előttem. Beszéltem én, mint egy güzü de mintha süket fülekre lelt volna. Így inkább abbahagytam és csak néztem kifelé az ablakon. Valahogy most semmi nem tűnt elég érdekesnek ahhoz, hogy megörökítsem. Amikor elengedte a kezem reflexszerűen kaptam az övé után és én helyeztem a karjára a kezem, amíg Ő nyomkodott. Összevont szemöldökkel hallottam a zene elejét, de mikor pár másodperc után kapcsoltam, hogy mi ez. Hátradőlve nevettem el magam, miközben kezem az övébe csúszott finoman.*
- Ez telitalálat volt… *Egész régi emlékek tódultak a fejembe és ezekben mind röhögtem és boldog voltam. Ezek ráragadtak a felszínre és mind akkor, úgy most is rá kezdtem.*
- Társra vágyom én is, értsd meg, ugyanúgy, mint te. Ne kérdezd! Őrült legyen, vagy nem kell senki sem. Legyen őrült! Csak én vagyok, aki megért téged, persze csak akkor, ha rám hagyod. Társ legyen, de őrültet akarok! Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás, gyere őrült, gyere őrült, szükségem van rád! * Kezdtem el hangosan énekelni miközben a szemeimben is a boldogság fényei kezdtek el csillogni. Néha-néha Dareiosra néztem, hogy nem-e zavarja vagy, hogy társuljon. De ha zavarta, akkor abba hagytam.

Egy kacsintással jeleztem, hogy szerintem is egy jó találat. Ahogy elcsúszott a keze az enyémbe finoman ráfogtam. Mosolyt csalt az arcomra hogy énekelni kezdett. Tekintete nélkül is kedvem volt csatlakozni de amikor rám nézett magától kibuktak a szava ma számból.
-Csak én vagyok, aki megért téged, persze csak akkor, ha rám hagyod. Társ legyen, de őrültet akarok! Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás, gyere őrült, gyere őrült, szükségem van rád...
Még sosem voltam ennyire felszabadult egyenruhában. Ennyit a több éves kiképzésről és fegyelemről. Erre, mint egy tizenéves úgy énekelgetek a hajómon, több száz km/h val száguldozva milliméterekre a biztost halál rejlő űrtől. Ahogy haladt a zeneszám egyre jobban beleéltem magam a buli hangulatba. Ha éneklés közben összeakadna a tekintetünk akkor állam kissé felé tolva mondom a szöveget végig rá nézve majd az őrülthöz érve már az égbe éneklem. AMikor letelt ez a kellemes 4 perc nevetve fejelek a háttámlába.

*Már Én sem tudom megmondani, hogy mikor énekeltem utoljára. Vagy is, de azt, hogy kivel igen és ez azért lebontja két évre az idő intervallumot. Tovább énekeltem Dareiosszal még véget nem ért. Aztán Ő hátra, én meg nevetve előre dőltem. Egyrészt, nehogy szétcsússzon a kezünk és pánikoljak, másrészt meg azért, hogy a karjához férjek.*
- Na most én jövök. *elkezdtem nyomkodni azt a kütyüt és bár nem voltam analfabéta, azért reméltem, hogy nem nyomtam el semmit. Mikor le okéztam csak hátra dőltem egy kicsit és néztem a férfi reakcióját. A számmal pedig egy időben én is elkezdtem énekelni… *
- Te ugyanúgy akarsz, ahogy én téged, És éjjel az ágyban is ugyanazt érzed. Én látom a szemeden, ha nem is mondod; Őrültek vagyunk és nem bolondok! Nem kell más, úgy csókolnám a szádat, Letépném az összes ruhádat…

Előre dőltem a röhögés után, hogy elérje a kijelzőt. Hagytam, hogy keresgéljen. Direkt nem néztem a számot, hogy mit választott ki. Ahogy meghallottam az első mondatot hitetlenkedve tátottam el a számat egy széles mosollyal egyetemben.
-Hahha...
Kellett egy kis idő amíg a meglepetés és az öröm némító ereje megtört.
-...Őrültek vagyunk és nem bolondok! Nem kell más, úgy csókolnám a szádat, Letépném az összes ruhádat, ahogy azt nem csinálta még más... Nem kell más!...
Mikor ép nem énekeltem fejemet ide oda ingattam és lábammal vertem a ritmus a talajon. A dalnak ugyan egy idő után vége szakadt de azért még dúdoltam tovább. Közelebb ültem a székéhez és mellette átnyúlva kerülve a testi kontaktust kereszteb raktam a kezem amin a kijelző volt. Így átkukucskálva a válla fölött én is jól láttam a kijelzős, nem volt semmim kicsavarodva neki is kényelmesebb volt. A kezemen kívül amivel az övét fogtam másutt igyekeztem nem hozzá érni míg a listát böngésztük.
-Szólj ha látsz valami jót...
Én többször is feltekintettem, hogy a vörös itt van e már de még csak valahol félúton járhattunk.

*Nem érdekelt, hogy közelebb jött. A zene, az éneklés no meg persze a számok egész jól oldották a hangulatom és bíztam annyira a másikba, hogy nem fog hozzám nyúlni. Ha másért nem is, a saját testi épsége érdekében. *
- Oké… nem is tudtam, hogy ilyen is tud lenni egy katona. * Tekintettem egy pillanatra oldalra mosolyogva de aztán már meg is a akadt a szemem valamin.*
- Nos… ez nem a legjobb, de én imádom és az elmúlt években sokat hallgattam. * Nyomtam rá a számra és a kezdéssel egyidejűleg énekelni kezdtem…*
- Azt hiszem fáj, de mégis mosolygok. Arcomra ráfagyott dolgok. Jelzik, hogy nincs minden rendben. Minden, amit tőled kértem. Ágyamban kihűlt testem, képedet a falra festem. Szavakkal ha írni tudnék, velük együtt ugyanúgy égnék szét, ahogy parázs a tűzben, izzik itt bent a fejemben Álmom ha másról szólna, mindened enyém volna. Sötétebb lett az ég igen A fű sem olyan zöld , mint rég Te sem fordulsz, már felém bárkitől kéred is számon… *Nem egy vidám dal, de a szemeim még mindig boldogságtól csillogtak a jelenlegi élménytől még ha a szám másfelé is vezette a tudatom emlékeit.

Csupán egy sejtelmes mosollyal és egy huncut szemöldök ugratással reagáltam hátra pillantására és kérdésre. De valamiért úgy éreztem muszáj még mondanom valamit hiszen...
-Nem vagyunk gépek....még.
A kellő komor hangulat kezdett megalapozódni, ez a borongós szám pedig csak olaj volt a tűzre. A szövegét nem tudtam de a dallamát hamar lekaptam és dúdolni kezdtem. Kezem viszont kezdett fáradni, rá könyökölni nem akartam és könyökömet a gép ablakának vetettem és nekidőltem. hogy ne keljen saját erőből tartani. Így a kijelző furcsán lógott lefelé de amíg a zene szólt nem volt gond. Ahogy hallgattam és figyeltem valahogy Mirára találtam a szövegben, talán nem véletlen választotta ezt. Minden esetre próbáltam legalább dúdolni a számot.

*Feltűnt, hogy a másik nem ismeri a számot, de ez nem állított meg. Most már megy, így végig is fog menni. Mikor csend lett, azonban csak lehajtottam a fejem és pár pillanatig nem szóltam.*
- Hát ez voltam Én… De most Te jössz Dareios. Mutasd meg, hogy Te mi vagy… *Biccentettem oldalra kicsit a fejem, hogy jobban lássa a kijelzőt, ha visszaemeli maga elé. A mozdulat nekem fel sem tűnt, de így kabát nélkül azonban igen csak megfeszült a nyakam és láthatóvá vált, hisz a hajam össze volt fogva.*
- Azért remélem nem nagyon lombozott le. *Pillantottam kissé hátra reménykedve és csak türelmesen vártam, hogy Ő mit fog választani.*

Kisit meglepődtem. Tényleg nem véletlen választotta ezt a számot.
-Valahogy, sejtettem...
Közelebb ültem, végig néztem a nyakán aztán magunk elé vettem a kijelzőt.
-Ám legyen...
Másik kezemet kicsit feljebb csúsztattam az övében, hogy a csuklómat, vagy alkaromat fogja, míg az ujjaimat használom a pötyögéshez.
-Inkább csak elgondolkoztatott.
Leheltem csupasz nyakára akaratlanul is a szavakat. Állammal megtámaszkodtam a szék támláján. A lista legmélyén megláttam amit kerestem. Kissé tétován de végül ráböktem. Nem volt kedvem énekelni. Inkább megemlékeztem szóban forgó barátaimról. Csak a második versszakban kapcsolódtam be.
-Nem számít a száz vihar, ha acélos a férfi kar...
Ez is inkább csak borús dünnyögés volt, de már lapoztam is valami vidámabb után, de el még nem kapcsoltam.

- Min? *Kérdeztem vissza a gondolkodására már majdnem visszafordítottam a fejem, hogy rá tudjak nézni, mikor eljutott a tudatomig, hogy túl közel van az arca az enyémhez. S ha megteszem, ennyi erővel meg is csókolhatom… Na meg egy frászt. Eddig is meg voltam tök jól egyedül. Figyelmem a választott számra fordítottam. Nem ismertem a szöveget, így csak csendben süppedten egyre jobban magamba és valahogy a lényeg szerintem nem jött át. Mikor elhalkult a zene, lesütött tekintettel néztem a kezeim.*
- Ezt nem értem… *Most vagy ennyire megzavart valami, amit kétlek vagy csak tényleg fáradt voltam. Ami viszont valószínűbb.*

-Rajtad.
Feleltem még gyorsan a beköszöntő csönd előtt. Eleinte furcsálltam, hogy nem igazán értette meg. Pedig ez még közelebb állt a nyilvános igazságtól annál, ami valójában vagyok. De talán ezt egyszerűbb kimagyarázni mint a tűzvarázslót... Nem?
~Nem...
-Azt kérdezted, hogy ki vagyok, hát ez vagyok, egy egyszerű katona akinek csak a jó isten tudja mennyi van hátra.
Magyaráztam egészen addig amíg meg nem találtam egy olyan számot mai minden búmat feledtetni tudja. Ahogy sokaknak másoknak is. Széles mosolyt csalt az arcomra és mielőtt bekapcsoltam volna kacagtam egy halkat.
-Desemmi gond, ez minden bajt megold...
Azzal rá is böktem és elindult a nóta. Felpillantottam és láttam egy aprócska vöröslő pöttyöt a távolban ami lassacskán közeledett. Szomorkásan sóhajtottam majd visszakapcsolódtam az éneklésbe, talán lefut addig míg hívnak. Kezemet megforgattam az övében és ha lenéz rá akkor a mars felé mutatok, ha rám néz akkor pedig fejjel biccentek a vöröske felé.

//Melissa//

-Igaz, otthon csak egy van - ért egyet - viszont, az RK is lehetne az otthonod egy ideig, erről legalább tudod, hogy hol van. De, ah nem akarsz ide költözni azt is megértem. Viszont, neked kell egy hajó, amivel a nyomára akadhatsz a a Bolhapiacnak, és én is nagyon örülnék egy gyönyörű, és kompetens mechanikusnak. Kérlek, gondolkodj el ezen.
Aztán hagyja, hogy lezuhanyozzon, visszatérte után pedig furcsán néz rá.
-Hosszú...barna hajszálak? - Kérdi, és gyorsan végigfuttatja a legénység tagjait, akiknek bejárása volt ide az elmúlt...hát, amióta meghalt az előző kapitány. Amennyire tudja, csak ő, és az a rendfenntartó tusolt itt(ennek egyébként a gondolatától is kirázza a hideg), illetve még Jaya, de neki nincs annyira hosszú szőre, és egyébként is utál fürödni, szóval kizárt, hogy ő a bűnös. A legénység többi tagjának is rövid haja van, szóval végképp nem tudja eldönteni, most mi a fene van.
-Öltözz fel, addig megyek egy kört én is - utasítja, hogy leplezze zavarát, aztán bezárkózik a fürdőbe. Egy ideig még elgondolkodva vizsgálgatja a hajszálakat, de aztán megvonja a vállát, és letusol. Sosem volt nagy rajongója ennek az igencsak erős, alfa hím illatú folyékony könnygáznak, de tisztálkodásra megfelel, és úgy tűnik, nem is fogy annyira, mint a korábbi, epres illatú. Dolga végeztével, teljesen felöltözve tér vissza a szobájába.
-Hmm...ahogy látom kicsit szűk lett a ruha, főleg a póló, de nekem tettszik - jegyzi meg mosolyogva, aztán a gépén előhívja a csillagtérképet.
-No, mi legyen, kitegyünk a Marson, vagy velünk maradsz? Szívesen elbeszélgetnék azzal, aki el tud lopni egy hajót egy kikötőből, úgy, hogy nem tűnik fel senkinek, szóval...

Egész zuhanyozás alatt, a szavai jártak az eszemben és mikor kijöttem a fürdőből, azonnal neki is támadtam.
- RK? Először is gondolom ez a hajó neve, de ez elég fura egy név, nem? A másik meg, hogy honnan tudod, hogy eltűnt…….Áááá, gondolom azért eléggé utánam néztél, de bennem még az is felmerült, hogy te segítettél abba, hogy szegény Bolhapiac a kapitánnyal együtt elvesszen valahol az űrben. – néztem rá szúrós tekintettel.
Persze arra is volt időm bőven, hogy mérlegeljem az ajánlatát, ha bebizonyosodik, hogy tényleg nincs köze az öreg Ben hajójának eltűnéséhez, de most, hogy megszereltem ezt a csotrogányt, igazán nem értettem miért ragaszkodik még mindig hozzám.
Azért a barna hajszálak feltűnése a fürdőjében láttam, hogy nagy dilemmát okoztak neki, ami azért meglepő volt, hiszen csak emlékszik, hogy ki használta nem olyan rég a tusolóját!
A nem éppen az én méretemre készült ruhára tette megjegyzésére csak rosszallóan felvontam a szemöldököm.
- Ha maradok is – már, ha maradok (!) – emeltem meg a kezem mielőtt még készpénznek veszi. – Akkor az első feltételem egy normális ruha, ami lehetőleg ugyan olyan legyen, mint amilyen volt. Aztán meg szeretném tudni, hogy miből gondolod, hogy te sikeresebben találod meg a Bolhapiacot, mint én a saját csapatommal? Ha jó indokot mondasz és meggyőzöl, hogy veled több esélyem van, akkor maradok, míg meg nem találjuk, de ………max. egy hetet. – szögezem le határozottan, nehogy aztán soha ne találjuk meg azt a hajót.

Oldalra dönti a fejét. Mindig csodálta azokat az embereket, akik képesek rá, hogy szinte egy lélegzettel kritizálják a hajóját, amiért RK a neve, aztán megemlítik a Bolhapiac nevű bárkát, ami a sajátjuk. Minden esetre nem mondja ezt ki hangosan, csak sokatmondóan néz a nő két szép szemébe, hátha leesik neki a dolog magától is.
-Ha a hajód megsemmisült volna arról tudnánk, hisz semmi értelme felszállni vele, ha a dokkban is fel lehet robbantani, sokkal egyszerűbben. Következésképpen valaki ellopta.
Itt megkopogtatja a kabin falát öklével, és mosolyogva néz végig kissé rozoga, de egyébként most már teljesen működőképes hajóján.
-Én nem akarok másikat ehelyett, arra pedig nincs elég emberem, hogy két hajóm legyen.
Az önbizalma némileg megnövekszik, mikor a nő már alkudozni kezd. Ez feltétlen jó jel, és komoly előrelépés ahhoz képest, amikor dolgokat vágott a fejéhez, meg lövöldözött.
-A ruhát inkább rád bízom, hála neked egy órán belül a földön leszünk, és ott bevásárolhatsz nyugodtan a számlámra. Ami pedig a második kérdésed illeti...
Ellöki magát a faltól, és lassú, ragadozó léptekkel sétál közelebb a nőhöz, amíg kartávolságba ér.
-A "csapatod" tagjai egy tetkót sem találnak meg a saját seggükön, ha nem képesek felhagyni a civakodással, az informátorom szerint viszont erre kevés az esély. Mi azonban úgy tűnik tudunk civilizáltan is beszélni egymással, annak ellenére, hogy kicsit rázós volt a megismerkedésünk. Emellett, kalóz vagyok, szóval a kollégák is szóba állnak velem, és nem kell vérfürdőt rendeznem minden városban, magamra haragítva a teljes űrflottát lassan. Őszintén, ha ez egy verseny lenne, te kire fogadnál?
Összekulcsolja maga előtt két karját, és magabiztosan mosolyog. Nagyon meglepődne, ha ez a szépség nem tartana vele. Persze, pár emberének kell majd tartania egy szexuális zaklatás kurzust a légzsilipben, de ennyi még bőven belefér...

Mivel eléggé a szívemhez nőtt mondhatni a Bolhapiac, meg az apámként szeretett öreg Ben, így nem csoda, ha minden lehetőséget megragadok arra, hogy minél előbb visszaszerezzem őket lehetőleg épen és egészségesen, és ha ehhez az kell, hogy társuljak egy időre, egy kalózzal, akkor habozás nélkül megteszem, ha ez sikerrel kecsegtet.
Bár vannak kétségeim ennek a férfinak az igazmondását illetően, hiszen gondolom, ha az érdekei megkívánnák a Holdat letagadná a térképről, még ha az ember a saját szemével látja, hogy a helyén van akkor is, azért van benne logika, amiket mond.
Persze azért azt sem akarom, hogy könnyű prédának gondoljon, aki az első szavára beleegyezően bólint, így még jó darabig csak metsző tekintettel méregetem, de mikor a ruha választást rám bízza és azt is megtudom, hogy hamarosan a Földön landolunk, azért már egészen megenyhülök.
- Na, jó, ebben megegyezhetünk, de a csapatom tagjait te csak ne fitymálgasd! – ráztam meg az ujjam az orra előtt, ha már volt olyan kedve, hogy közel jött. – Persze vannak még nehézségek, mert össze kell csiszolódni, de azért bármikor az életemet bíznám rájuk……hát…..talán Rick kivételével, de na! – nézek rá háborogva. –De az, hogy te jobban szót tudsz érteni a magadfajtákkal ezt az előnyt viszont nem tudom überelni, ebben igazad van. – ismerem el, még ha nem is szívesen. – Fogadást meg nem kötök egy kalózzal! – húzom grimaszra a szám.
Jó lesz már valami normális ruhába öltözni, mert ez ami rajtam van cseppet sem kellemes, és addig nagyon úgy néz ki, hogy itt fogok dekkolni, mert nincs kedvem pár fogat kitörni, vagy pár fejet beverni, ha végig akarok menni a hajón.
- Ja és tisztázzuk, hogy ha tényleg komoly, hogy az az idegesítő kis szőrmók az elsőtiszted….- azért hagyok némi szünetet, ha meg akarna cáfolni, de ha nem teszi, csak egy gúnyos mosollyal folytatom, - nekem akkor sem nyüsszöghet semmit, én csak tőled fogadok el KÉRÉST, amíg itt vagyok, érthető? – szögeztem le határozottan a szemébe nézve.

-Ha nem akarod, hogy ilyeneket mondjak, ne legyél ilyen aranyos, amikor mérgelődsz - kacsint rá, aztán hátat fordít neki, miközben felnevet azon, hogy nem kötne fogadást egy kalózzal.
-Okos, és szexi! Tudtam én, hogy jó fogást csinálok. Egyébként, ha szeretnéd, ezer örömmel kicsinálom ezt a Rick-et a kedvedért...ugye az a colos manus, a marha nagy csúzlival?
Arra, hogy Jaya lenne az első tisztje nem mond semmit, miért cáfolná? Nyilván a nő is tudja, hogy egy ilyen megalomániás kalóz, mint Rhodan aligha nevezne ki bárkit bármilyen tisztnek, aki nem az ikertestvére, vagy ő maga, szóval a háziállatára bíznia dolgot nem is annyira furcsa tőle...
-Feltűnt ugye, hogy nem tud beszélni? Ennek ellenére, az a bestia jobb kalóz, mint a legtöbb akivel találkoztam, és okosabb is, mint látszik, szóval ha azt jelzi neked, hogy menekülj valahonnan, jobban teszed, ha futsz.
Aztán elgondolkodik egy pillanatra ezen, és még vigyorogva hozzáteszi:
-Szerencsére elég féltékeny jószág, szóval kétlem, hogy sűrűn nyuszog majd neked. Ami viszont engem illet, rendben, mindent csak kérni fogok tőled - egyezik bele, baljóslatúan bájosan vigyorogva.

*Szavaira csak a szemeim forgattam és néztem vissza a vállaim felet.*
- Komolyan mondom ettől még Luke is érdekesebb. De nem is választhattál volna lehangolóbb számot. * Húztam el a számat, aztán már előre is fordultam. A számra csak ráncba szaladt a homokom. Olyan már volt…*
- Na kellett nekem megszólalni! Mi ez az ocsmányság? * Kérdeztem miközben néztem a vörös fényt. Azért valahol élvezettel hallgattam, hogy a másik énekelni kezdett. Aztán mikor érdekes hang szűrődött be csöndben maradtam. És csak némán követtem, míg leszálltunk. De épphogy betettem a lábam a Marsra már csörgött is az a vacak… Zordan és némán hallgattam.*
- Rendben. 20 perc maximum… * Nyomtam le és csúsztattam vissza a táskámba, miközben kivettem egy mini fénycardot. Egyből Dareios felé fordultam.*
- Nézd… köszönök mindent, nagyon jól éreztem magam. De nekem rohannom kell. Ez a számom… ha gondolod, és rá érsz hívj fel. Vigyázz magadra Dar. * Nyomtam egy puszit az arcára és már ott is hagytam a férfit, a carddal együtt. *

//Köszönöm a játékot igazán jó volt. ^^//