Köztes űr

Nyugodtan szürcsölgettem a gőzölgő teámat miközben csecsebecséimet nézegettem. Mai napig nem tudtam betelni Mona Lisa szépségével. Meg úgy az egész festménnyel. A második évezred óta nem tudták megállapítani a titkát. Én is mit össze nem kerestem az elmúlt néhány száz évben az eredetit. De most meg van és itt mosolyog rám a trónusom fölött. A vitrinen tükröződött a monitorom. Rögvest szemet szúrt a kis pittyegő kék lámpa. Zsebemből előtúrtam a kis kivetítőmet. Megnyomtam egy gombot és a monitorról átkerült oda a képernyő. Egy aprócska bárka lépett be a zónánkba.
-Legénység, mindenki készüljön a vendégeink fogadására.
Azzal irányba állítottam a hajót és megindultunk az aprócska hajó felé. Egyenesen szembe kormányoztam vele a hajót és vártam hogy látótávolságon belül legyünk. A zavaró berendezések nonstop működtek.
-X1 és X2-t készíts. 3as és 4 es hangárt kinyitni. Parancsomra kísérjétek ide őket... Séf, remélem hallottad, ma kaviárt szeretnék előételnek. Vendégeink lesznek.
Azzal eltotyogtam az étkezőbe és leültem a hosszú asztal végébe, nyugodtan szürcsölgetve a teámat és a kijelzőn követtem az eseményeket.

- Talán legközelebb visszajön turistának.
- Na azt megköszönném... mármint ne vegye magára, nem magával van a bajom. Legalábbis egyenlőre - mondtam egy kicsit kedélyesebb hangom. A társalgást a részemről egy kicsit sikerült szűkebbre szabni. Nem volt szándékos, de legjavában arra koncentráltam, hogy minél gyorsabban repesszen végig a távot.
Ki tudja, talán még rekordot is állítok a végén. Keserűen elmosolyodtam. Ez, az én szemszögemből több helyről is egy rossz viccnek tűnt. Mi több, ostoba, olyan viccnek amit fel sem kellett volna vetni.
A szenzorok viszont eszméletlen módon visítani kezdtek. A maradék gázt is rá adtam. Azt ami nem számított utazó sebességnek. Mondhatni olyan vésztartalékként ki lehetett préselni a gépből, de még a gép részéről sem volt ajánlott, hogy egy teljes fuvart ezzel nyomjon végig a pilóta.
- Fenébe! - csattantam föl. Egy csavart, éles manőverrel próbáltam lerázni egy kicsit, a minden bizonnyal azzal a szándékkal közeledő hajókat, hogy rám tapadjanak. És utána pedig... nos sok minden következhetett volna, és egyik sem tetszett volna nekem.
- Talán későn szólok, de kapaszkodjon! - szóltam utólag hátra, hiszen biztos voltam benne, nem ez volt az utolsó hirtelen manőverem az elkövetkezendő örökké valóságnak tűnő időben.

- Hát, nem sértődtem meg, vagy valami. - nevettem fel a nő szavaira, hiszen tudtam én, hogy nem velem van a baja, hiszen nem is ismert, bár lehet rám azért mérges, mert miattam kellett elvállalnia egy nemszeretem fuvart, de láttam rajta, hogy nem ez a helyzet.
Aztán már nem nagyon tudtam, mit kérdezni, mert az egyik műszere felvisított és Lyen kicsit kapkodni és szitkozódni kezdett, ami egy hajóskapitánynál sosem jelent jót, majd éppen időben huppantam bele a székembe, hgy a következő manővernél, ne a plafonon kössek ki, így is alíg bírtam a székben maradni, így gyorsan becsatoltam magam.
- Mi történt? - kiáltottam a feszülten ténykedő nőnek. - Meteorok? Vagy megtámadtak? Tudok segíteni?

Szemöldököm összevontam amikor a hajó hirtelen irányt váltott. Majd csak elmosolyodtam.
-3-as 4-es hangár készen áll?
'-Igen uram.
-X1 és X2 indulás. De ne lőjetek csak zárkózzatok fel. Csákját készítsd.
Azzal zároltam is a kommunikációs csatornát a két hajóval akik zokszó nélkül kiröppent a gép oldalából és üldözőbe vették a hajót. Közben a vezér hajtóművei is feldübörögtek és meglódult a kicsikém. Belekortyoltam a teámba és hívni kezdtem a menekülő hajót. Közben a terembe már jöttek be a felszolgálók és pakolták ki az étket régimódi ezüst tálcákon. Háromágú gyertyát is meggyújtották amiről én egy szivart próbáltam meg meggyújtani miközben csöngött a telefon. Ha felveszik és van kijelzőjük akkor láthatják hogy az asztal fölé hajolva próbálkozom még egy ideig mire begyullad. Aztán belekezdek elégedett mosollyal.
-Jó napot kívánok. Van önök számára egy visszautasíthatatlan ajánlatom.
Dőltem hanyatt a székembe amikor elém hozták a kaviárt indokolatlanul nagy tálcán lefedve egy még nagyobb fedővel amit távozáskor vittek is magukkal. Elkezdtem kenni a kenyeremet számban pedig izzott a szivar.
-Mi lenne ha ezt egy vacsora közben megbeszélnénk?

Igen... jól sejtettem. A feszültség egyre nőtt bennem, és szépen szitkozódtam is magamban, de ettől nem lett jobb. Még szorosabban fogtam kormányt és összeszorultak a fogaim.
- Hát ha esetleg nem valami szuper ember, akinek a képességével leszerelhetném, az épp rám tapadó hajókat... Akkor azt hiszem nem sokat! - hadartam idegesen az utasomnak.
Eszem ágában sem volt egyenlőre lelassítani. Csak egy pillanatra engedtem el az egyik kezemmel a kormányt, na jó talán kettőre. Müont felkapcsoltam, és nem vártam meg, még az udvariaskodó beszédét elszavalja.
- Hangirányítás - rivalltam rá, majd rácsaptam a már nagyon villogó kommunikátorra. Müon ilyenkor csak bizonyos parancsszavakra reagált, így kicsit olyan volt mintha három kezem lenne...
Félfüllel a kommunikátorba szóló pasas hangját és önkénytelenül is elfintorodtam kicsit. Épp csak nem törtem ki egy kisebb fajta megkínzott nevetés belőlem.
- Tudja minden valamire való embernek megtanítják már kiskorában hogy ne álljon szóba idegenekkel! Mellesleg nem terveztem mára villámrandit! - mondtam miközben újból élesen irányt váltottam. Amúgy pedig eszméletlen módon vissza kellett fognom magam, hogy ne az bukjon ki a számon amit eredetileg gondoltam. Gondolom nem vette volna ki jól magát ha jó fűszeresen káromkodva elküldöm vissza az édes jó anyja méhébe legalább...

Persze pár feszült perc után már én is megtudtam, hogy mi a szitkozódás és kapkodás oka és akkor már én sem voltam boldog.
~ A fene, ez valami vicc? Hiszen nem lehet igaz, hogy pont most gebeckednek erre ezek a nyomorultak és pont egy ilyen kis mitugrász hajóval akarják elverni az étvágyukat! ~ futott végig rajtam a gondolat keserűen.
- Hát szuper képességeim nincsenek, csak a fegyverekhez értek, de nem hiszem, hogy magának most lenne olyanja, amivel azt a böhöm járgányt ott le tudnánk szedni, mielőtt ő lő cafatokra minket. - válaszoltam neki kissé morózusan, ahogy a kijelzőket néztem a háta mögött állva, de erősen kapaszkodva az ülésébe, hogy talpon maradjak az éles manőverek közben is.
Bár láttam, hogy mindent bevet, de ha csak nincsenek rejtett képességei a hajójának és nem tud fénysebességre kapcsolni, akkor nem sok esélyünk van, de hát ezt persze nem fogom elmondani neki, ő a pilóta.
Amikor aztán megláttam a képernyőn a férfit és meghallottam a hangját, akkor már még ennyi esélyt sem adtam magunknak, hiszen minden rendfenntartó ismeri jól ezt az alakot: Collector kapitány, a kalózok vezetője, aki a kegyetlenkedéseiről híres.
- Hát azt hiszem, nagyobb bajban vagyunk, mint gondolja. - morogtam a hajóval küzdő Lyennek és le nem vettem a szemem a szivarozó alakról. - Talán mégis el kéne fogadni az ajánlatát,ha csak nem tudunk azonnal meglépni.

Kissé elkomorodtam és komorságomat a poharam mögé dugtam, tekintetem elmélyült és úgy néztem rájuk.
~Gyerek kor, ami nekem egy laboratórium volt az udvar pedig a kiképző pálya. Ahogy lenyeltem a kortyot harsányan felkacagtam.
-Mint mondottam a meghívást nem áll módukba visszautasítani.
Vettem komolyabbra a figurát, alkarommal megtámaszkodtam az asztalon és kissé előre dőltem szigorúan nézve.
-Óh, az igazán bölcs döntés volna. Hallgasson a barátjára. Az embereim elkísérik magukat a Vezérhez. Vagy így vagy úgy de maguk legfeljebb 20 percen belül a hajón lesznek, élve vagy holtan ez már magukon múlik, döntsenek okosan.
Mormoltam kimérten, végére egész helyes mosoly kerekedett az arcomra amitől még a bentlévő személyzet is megborzongott. Hátra dőltem és a megkent kenyeremre kaviárt kezdtem pakolni egy kis kanállal.
-X1 és X2, a hajó 20 percen belül legyen itt, ellenállás esetén tüzeljenek...
Felnézek a monitorra.
-Magunknak pedig baleset mentes közlekedést kívánok... mindannyiunk érdekében.

A két X 100-as már be is mérte a kis hajót a csákányokkal. Amiket hamar ki is lőttek. Ha talál két nagy koppanás jelzi majd egy halk búgást lehet hallani ahogy az elektromágnes beindul. Aztán ha minden rendben finoman vonszolni kezdik a hajót a Vezér felé ami idő közben leállította a hajtóműveket.

Úgy látszik a mondhatni kedves megjegyzésem nem nyerte el a pasas tetszését. Pedig én tényleg... Áh!
- Kommunikátor kapcsolat bontása! - csattantam fel, az meg szépen ki is kapcsolt. Így ismét magunk között maradtunk az utasommal.
- Nos? Most mondja amit akar... bármi is legyen az. Mellesleg nyitott vagyok az ötletekre!
Ellenállás... mi számít ellenállásnak? Komolyan! Én csak tovább akartam volna menni. Még olyan hülye sem lettem volna, hogy tüzet nyitottam volna rájuk, amíg ők el nem kezdik. Mellesleg amúgy sem túl sok esélyem lett volna. Valami kárt még tudtam volna tenni, egy aprócskát még a nagy hajóban is ha nagyon akarom, de abba tuti beledöglünk. És most nem egy hülye kamikaze akcióra gondoltam.

A fickó láthatóan kezdte elveszíteni az eddig magára aggatott türelmét és én nem szerettem volna, ha kiadja a tűzparancsot annak a hatalmas batárnak, mert akkor belőlünk max. egy füstpamacs maradna, de lehet, hogy még annyi sem.
Azt azonban nem akartam, hogy előtte beszéljük meg a dolgot Lyennel, hiszen már annak sem örültem, hogy hallotta, amit oda dörmögtem neki.
Így aztán tudtam díjazni, amikor a lány kikapcsolta a kommunikátort, egyébként sem szívesen hallja az ember, hogy ha épp a feje felett lóbálják a bárdot.
- Kösz! Csak azt akartam mondani, hogy ismerem a pasast és nem hiszem, hogy egy hangyányi esélyt is hagyna nekünk a menekülésre. Ha tovább húzza az agyát úgy lő szét minket, hogy észre sem vesszük és már az űr sötét poklában főznek minket egy kondérban. – intek az ablak felé, amit szabályosan lassan betakar a járgánya.
- Azt javaslom, adjuk meg magunkat és fogadjuk el a „visszautasíthatatlan meghívást” és akkor a hajója is megúszhatja. Utána mikor már odabenn vagyunk felmérhetjük a terepet. Én sem szívesen teszem, de még van pár meglepetés a tarsolyomban és ha szerencsénk van, talán megléphetünk.
~ De még milyen meglepetésem van! Talán még jól is lakatom a szörnyet, ami bennem lakozik. Ezekért úgy sem kár! Nem jobbak, mint a Gyűjtők. ~
Ekkor koppantak a csáklyák a hajó oldalán és éreztük, ahogy megmozdulunk a nagy űrhajó felé.

Kissé megszeppentem mikor a kapcsolat bontva lett. Vállat vontam de ugyan úgy kiadtam a parancsot. Így legalább hamarabb elkészült a szendvicsem.
~Rám csapja a telefont... meg kell tanítanom neki, hogy mit jelent az a név, hogy Collector kapitány...
Harsányan felkacagtam, az egész helység csak úgy zengett tőle. Közben bejött az infó, hogy a hajót befogták és közelednek a Vezérhez.
-Vendégek fogadására felkészülni. Vezessétek őket ide.
Ahogy ezt kimondtam a legénység java része a dokkolóhoz sietett és felálltak a fal mellett egymástól alig 3 méterre fegyverrel egészen az étkező ajtajáig mutatva az utat. A vezérből egy vaskos cső indult meg a befogott hajó ajtajáig. És négy masszív csáklya csatlakozott rá a két X 100 as pedig visszavonult a hangárba. Először az ott lévő 3 emberemből az egyik csak bedörömbölt, a másik kettő pedig várt kezükben a lézervágóval, hogy ha szükséges kivágják az ajtót.
'-Kérem siessenek, a kapitány üzeni, hogy elhűl az étel.

Szinte iszonytatóan beleborzongtam a koppanásokra a hajóm oldalán. Úgy éreztem ez már a vég, és egy csapdába esett állat is így érezheti magát.
Visszahúztam a kormányrudakat, a hajtóművek pedig leálltak.
- Megálltunk - állapítottam meg, és nem mondhatnám hogy ettől a ténytől jobban éreztem volna magam. Sőt!
- Legyen. De számítok magára. Meglátjuk mindkettőnk vésztartalékai elegek lesznek-e - fintorodtam el. Igazából nem voltam túl optimista. Felálltam és az irányító pult fölé hajoltam.
- Ha készen áll nyitom az ajtót... - mi mást tehettem volna? Azért a jelére vártam, és utána kiadtam a parancsot a gépet, hogy minden rendszert zárjon le. Még hozzá a legmagasabb feltörés védelemmel következő parancsig tőlem.

Bár nekem sohasem volt hajóm, azért el tudtam képzelni, hogy mit érezhetett, mikor az elfogók megcsáklyázták és a kalózhajó felé vontatták.
- Ne aggódjon, szerintem nagyobb esélyünk lesz így, mintha tovább menekültünk volna. - igyekszem kicsit megnyugtatni, bár azért én sem vagyok annyira magabiztos, amennyire mutatom, hiszen az is lehet, hogy ahogy kilépünk a hajóból azonnal lelőnek minket. Bár talán Lyen-nek nagyobb esélye van, hogy nő létére esetleg tovább életben maradjon.
Persze nagyon is egyetértettem aztán a további biztonsági intézkedéseivel, mert hát a hajóra a meneküléshez is szükségünk lesz, az nem lenne jó, ha addigra lerabolnák, vagy tönkre tennék.
A dörömbölésre csak Lyen-re néztem és felkészültem rá, hogy esetleg rögtön tűzharcba keveredünk, így a pisztolyt előreszegezve álltam az ajtó oldalához, amikor azt kinyitotta, hiszen ez az egész meghívás, akár csak csali is lehet, hogy egyáltalán ne védekezzünk.
Az ajtó kinyílt és megláttam a fegyveres sorfalat, ami nem biztatott semmi jóval.

Ahogy kinyilt az ajtó a maréknyi kis lángvágó egy pisszenéssel kikapcsolt. Az ajtófeszítők félre álltak.
'-Kitűnő döntés, a kapitány értékelni fogja. Szerencséjük van, ma nagyon jó kedvében van.
Kacagott fel majd intett, hogy kövessétek. A két alak akik az imént félre álltak feltűnően jól fel voltak szerelkezve. De egyenlőre nem mozdultak inkább lepakoltak a gépetek mellé. Ahogy mentek a szűk folyósokon a legénység nagy része kulturáltan csorgatta a nyálát Lyen láttán. Sokan azonban megtörve a sorfalat kihajoltak, bohóckodtak és mindenféle jelekkel adták tudtára, hogy közösülni kívánnak vele. Jimmy sem maradt ki a jóból, páran neki is küldtek egy kacsintást vagy puszit. Többsége ugyan komolytalanul de van akiről nem lehetett megmondani, hogy akkor most ez komoly vagy sem. Az út maga egy kellemes 10 perces séta volt. Egy díszes bő két emelet magas szépen díszített ajtó elé érkeztetek. Az ajtó teli s tele volt nonfiguratív domborművekkel. Azonban középen egy csíkban rendezettebben helyezkedtek el furcsa rúnák. Annyi kivehető belőle, hogy valamiféle szöveg lehet. Az ajtóhoz vezető folyosó üres volt. Kísérőtök már a folyosó elején megállt és biccentett, hogy menjetek tovább. Ahogy két lépésre megközelítitek a gigantikus ajtót az kinyílik és eltűnik a vaskos falban. Benn a terem fehér volt és legalább 3 emelet magas, középen egy hosszú asztal rajta 2 főre teríték.

---

Elégedetten majszoltam a szendvicsemet amikor az ajtó nyílni kezdett. Nyugodtan megtörültem kezem, a szám szélét. Nyelvemmel kipiszkáltam a kis maradékot a fogam közül. Aztán ahogy az ajtó tejesen kinyílt és beléptek a vendégek intettem a két ajtó mellett állónak akik feléjük fordultak egy egy üres ezüst tálcával. Felálltam az asztaltól és széttárt karokkal köszöntöttem őket személyesen is. Már ha nem léptek le menet közben...
-Legyenek üdvözölve. A fegyvereket ha kérhetem...
Intettem finoman a két tálcával ácsorgó emberemre. Ha letették hozzám is lép egy ezüst tálcás és én is ráhelyezem a lézervetőmet.
-Foglaljanak helyet és együnk valamit. Inni kérnek?
Megvártam míg a tőlem a 3. székhez, ahol meg volt terítve egymással szemben, helyet nem foglalnak. Utána én is leültem az asztal főre.
-Nézzék el hogy lekezdtem, ma még nem ettem. Inni kérnek valamit?
Ahogy ezt megkérdeztem az ajtó halkan becsukódott. Mellette még mindig ott állt a két fegyver tartó személy, aki az én fegyverem tartotta az pedig olyan 3-4 lépésre állt mögöttem jobbra.

Biccentettem O'Connornak. Nem számított, hogy csak az út eleje óta ismerjük egymást, most másra egyikünk sem számíthatott. Én legalább is biztos nem. HA ő átvág valamiért akkor semmi esélyem. Így nem tehettem mást, mint bíztam abban hogy eddig igazat mondott magától és egy olyan alak akinek van gerince.
A kalózok hangoskodására és felém mutogatására csak összeszorultak a fogaim. Pár megrázóbb gesztusra még ki is vicsorítottam őket kicsit. Ha valamelyikre véletlenül ránéztem volna gyilkos szikra villant a szememben.

A terembe érve úgy tűnt muszáj vagyok leadni az egyetlen fegyverem. Az elég feltűnő volt az oldalamon.
Megint O'Connora pillantottam, és csak akkor voltam hajlandó közelebb menni, ha ő is elindult. És leülni is csak akkor voltam hajlandó. Enni vagy inni viszont nem voltam hajlandó. Mellesleg... amúgy is ki tudja, akár mit is rakhatott volna bármelyikbe, meg amúgy is.

Mikor látom, hogy milyen a fogadtatás egy nagy sóhajjal elteszem a fegyvert és már azon is meglepődöm, hogy nem veszik el rögtön. Míg végig kísérnek minket a távolba vesző csövön a gondolom erőfitogtatásként felállított sorfal között, addig jó párszor, csak a hosszú évek tapasztalata tart vissza attól, hogy ne ugorjak neki senkinek, inkább kőmerev arccal igyekszem becsukni a fülem, de azt hiszem senkit nem fogok sajnálni, ha vacsora lesz belőle.

Az impozáns ajtót is csak egy fintorral jutalmazom, hiszen ez igen sajátságos egy kalózhajón, majd belépve azért elismerően villan a szemem a hatalmas méretektől. Kívülről is hatalmas a hajó, de ez nem semmi.
A férfi így még nagyobb darab, mint ami a képen látszott belőle, de az előtte lévő hosszú asztalon tényleg van két teríték, bár, hogy mit szolgálnak fel nekünk az azért kétséges még.
A tálcára, majd a kalózvezérre nézek, aztán az oldal fegyverem kelletlenül ráhelyezem, meg a késem is, de persze a bokámon lévő marad a helyén, amíg nem muszáj, biztos nem fogom előadni.
- Nagyon vendégszerető....uram, de minek köszönhetjük a meghívását? Igazán nincs semmi értékes nálunk, ami egy magfajtát érdekelne. - igyekszem udvarias maradni egyelőre, de azért nem sikerül teljesen kiirtani a megvetést a hangomból.
Lassan lépek az asztalhoz és leülök, de egyáltalán nem áll szándékomban enni is.
- Mondja mit akar tőlünk valójában?

-Nincs maguknál értékes? Na és az életük? Az nem elég értékes? Meg különben is.
Beleittam a poharamba és folytattam.
-Majd én eldöntöm hogy van e valami érdekes maguknál. Tudják, egy időben a Monalisa senkinek nem ért volna egy lukas garast sem. Ma meg nézzék meg, csak találgatnak merre van. Van aki az életét adná érte és van akinek semmit sem ér az egész. Pedig elhihetik, élőben nagyon is gyönyörű.
Azzal hátra dőltem hogy a pincérek odaférjenek. ELvitték a koszos tányért és elém rakták a második fogást. Egy megtermett malac kuporgott az ezüsttálon, szájában egy almával, körülötte pedig köret.
-Vagy ez az ezüst, ma már semmi haszna, de szerintem akkor is gyönyörű, és tökéletes felszolgáláshoz. Az arany, az nem illik a gasztronómiához.
Azzal nekikezdtem a malacnak hogy a nagy késemmel szeleteket hántsak le róla. Ahol a kés megvágta a húst gőz szállt ki belőle. Ínycsiklandó illatot árasztva magából.
-Mondja csak, kinyitná a hajója ajtaját? Vagy inkább megvárja míg mi nyitjuk ki? Remélem most nem lesz olyan meggondolatlan, mint amikor rám csapta a telefont...
A kedves kimért hangom eléggé eltorzult, mély, baljóslatúvá vállt ahogy mondandóm végére értem. A barátságos mosolynak jelenleg nyoma sem volt arcomon. A tányéromon gőzölgő hús szelet mögül néztem egyenesen Lyenre.

Nagy lelki erő kellett hozzá, nehogy elfintorodjak. Még így is megrándult egy picit a szám. A helyzet az volt hogy egyet értettem a kalózzal. Én igen is nagyra értékeltem a saját életemet.
- Meggondolatlan lettem volna? - varázsoltam magara valami mosolyt. Ha velem valami hasonlót csináltak volna undorítónak tartottam volna ezt a fajta szívélyeskedést. - Akkor elnézést. Csak úgy vettem észre, hogy nem értékelte, sőt zavarónak találta a humoromat.
- A hajóm ajtaja nyitva van - szorult egy picit összébb a kezem az asztal alatt. - Nem zártam be.
Nem akartam tetézni a dolgot egy olyan megjegyzéssel, hogy vághatják ugyan de nem túl sok értelme lenne...

Hát mondott valamit azzal, hogy az életünket azért csak értékeljük, hiszen ez tényleg igaz és nem állt szándékomban ennek a kegyetlen kalóznak a hajóján hagyni a fogamat, még ha most nem is állt túl jól a szénánk.
- Igaza van, az élet értékes és mi sem szándékozzuk könnyen eldobni magunktól. - bólintottam kimérten, majd a székben hátradőlve hallgattam végi a nagymonológját arról, hogy milyen szempontok adják meg valaminek az értékét, vagy fontosságát. Mit ne mondjak baromian érdekelt!
Aztán szeletelni kezdte az a szerencsétlen sült disznót és a szemében már egész más tüzek égtek, mint a beszélgetés elején és ez figyelmeztető jel volt, így a lábam egy kicsit feljebb húztam, hogy könnyen elérhessem a bokámat, ha a helyzet megkívánja.
- Én is úgy emlékszem, hogy a hölgy nyitva hagyta az ajtót, így ezen kár felhúznia magát, inkább az embereinek vehetne szemüveget, ha egy nyitott ajtót sem látnak meg. - jegyzem meg érzelemmentes hangon, le nem véve a szemem róla.

-Látom magának sokat ér az élete. Na és mások élete? Mennyire érdekli?
Folytattam a csevegést Jimmel. Ő legalább hajlandó volt válaszolni.
-Nos hölgyem, bizonyára nem tudja kivel is beszél pontosan...
Emeltem magam elé a majd 30 centis kést és megnéztem benne magam, vagyis csak a fél arcomat. Ha Lyen erre fordul ő is láthatja benne magát.
-Tudja nagyon illetlen dolog valaki másra rácsapni a kagylót...
Forgatni kezdtem a kést majd hüvelykujjal megnéztem mennyire éles a kés. Finoman rá nyomtam az ujjam, hogy megvágja. Kicsit kibuggyant belőle a vér majd a seb összezáródott a kifolyó vér pedig elfeketedett és eltűnt. Majd meglepetten fordultam feléjük.
-Valóban nyitva van? Ohh, ez esetben a kérdés tárgytalan... Fiúk... nézzenek körül. Ami nem nyílik azt nyissák ki, a memória egységet pedig majd a kezembe kérem... majd el felejtettem. Aki pedig az álcázásért felelt azt küldjék le... Ami az embereimet illeti...
Folytattam a vendégek irányába és letettem a hatalmas kést a tányérom szélére.
-Mind egytől egyig, remek szakember és kiváló kalóz... Itt csak a legjobbak szolgálhatnak...
Ahogy ezt befejeztem résnyire nyílt az ajtó és egy összebilincselt kezű embert löktek be rajta. Felkaptam a fejem.
-Ha megbocsájtanak...
Felálltam az asztaltól biccentettem egyet és a jövevényhez sétáltam. Nagyot sóhajtottam. Valahol belül kicsit rosszul esett hallgatni ahogy sírva könyörög az életéért és a bocsánatom után esedezik. Aztán rájöttem, hogy ezt igazából jó hallani. Földön kúszva szánalmasan könyörgött. Ez mosollyal és jókedvvel töltött el.
"-Esküszöm többet nem fog előfordulni, nem fogok többet hibázni uram, az életemre esküszöm.
-Ebben biztos vagyok, de arra már ne fogadjon ami nincs.
"-Uram kérem!
Amikor a lábamra fogott, hogy valami kapaszkodót találjon a kezéről a hús elkezdett lemállani könyékig végbe is ment a folyamat. Utána az egész ember öregedni kezdett. A kilógó csontjai elváltak egymástól, besárgultak és könyéktől lefelé mellé hullottak. Egy egészséges csonkja maradt ugyan. Haja lassan kihullott a fogaival együtt a ráncok egész testét ellepték és másodpercről másodpercre mélyebbek lettek. Végül ép kezével szívéhez kapott ami az imént vált porrá majd kiguvadt szemekkel dőlt oldalra de már csak egy aszott test hullt a földre. Csettintettem, hogy takarítsák el. Majd sarkon fordultam, hogy visszaülhessek a helyemre. A kétfős takarító brigád felkészült volt és a megsárgult csontokat egy fekete zsákba pakolták.
-Elnézés, mint mondottam csak a legjobbak szolgálhatnak itt... Hibának helye nincs...
Kezdtem bele szinte rögtön ahogy elindultam.

Illetlen dolog... komolyan ez a pasa még a dumájával is simán kikészítene. Kioktat itt hogy mi illetlen és mi nem, miközben ő maga egy rohadék állat...
Amikor a hajómat említette viszont majdnem szó szerint leesett az állam. Az izmaim szépen lassan mind görcsbe álltak. A hajóm! A kis közjátéka a késsel egyáltalán nem érdekelt. Hogy most be mutatta, milyen egy örült idióta is... De ez!
Azt hiszem ami utána következett már nem rázott meg annyira mint kellett volna. Valószínűleg már nem tudott. Így is kezdtem már betelni az hogy mennyire vagyok képes megijedni, feszült és ideges lenni. És azt hiszem miután felfogtam mi történik előttem kissé elfordítottam a tekintetem az eseményekről.

- Nekem minden élet sokat ér. – néztem azokba a hideg szemekbe, amikben semmilyen érzelmet nem lehetett kiolvasni.
Azért örültem volna, ha Lyen nem haragítja magára ezt az őrültet legalább addig, míg valamilyen esélyünk nem nyílik a menekülésre, mert a végén kinyíratja magát idő előtt azzal, hogy nem képes visszafogni magát.
Collector ténykedése és bizarr bemutatója a késsel nem hatott meg, bár azért nem volt rossz látni, hogy regenerálódik, mert ezzel legalább okosabb lettem, és az az elfeketedő vér sem tetszett túlzottan. Tudom, hogy valamit az idővel tud machinálni, de biztosat senki nem tudott eddig még mondani, mert még senki nem élte túl.
Aztán Lyen hajójára terelődött a szó és láttam, hogy szegény nő alig bír magával ennek hallatán, és én is rosszul éreztem magam, mert ha sikerül tönkre tenniük a járgányt, akkor egyrészt mivel menekülünk el, másrész meg megígértem neki, hogy nem lesz semmi baj.
Aztán megérkezett a vasra vert kalóz, aki ezek szerint az álcázásért felelt, és most itt vonaglott a parancsnoka előtt, sírva-ríva az életéért. Megvetően néztem a jelenetet. Egy percig sem volt szánalom bennem a fickó iránt, irtsák csak a fajtájukat, aztán meg tudtam, hogy Collector csak demonstrálni akarja a tudományát, hogy megijesszen minket.
Persze nem volt semmi látni, hogy mire képes, de nem voltam egy anyámasszony katonája, hogy ennyitől a nadrágomba vizeljek.
Faarccal néztem, ahogy eltakarítják a maradékot, de láttam, hogy Lyent azért megviselte a dolog, bár ügyesen igyekezett titkolni.
- Remélem, azért mindig van egy-két delikvens. Gondolom sokat gyakorolta, hogy ilyen látványos legyen az előadás. – biccentettem maró gúnnyal a hangomban. – Minek köszönhetjük, hogy nem jutottunk hasonló sorsra? – kérdeztem a férfi hátát nézve, ahogy a széke felé ment.

-Sajnos túl sűrűn kell "gyakorolnom". Az emberek nem túl... megbízható munka erő. Sokat hibáznak. Gyorsan cserélődnek... Aki a hajóra lép, elfogadja, hogy hiba esetén komoly büntetés vár rá. Aki pedig így viseli a büntetést, az nem való kalóznak. Ha emelt fővel jött volna be túléli.
Egy pillanatra azonban megálltam mikor éreztem azt az erős gúnyt a hangjában. Hátranéztem a vállam fölött és megfogtam a székem, vettem rá egy szúrós pillantást. Végül leültem.
-Ennyire meg akar halni? Azt hittem a saját élete fontos. Vagy ez is csak hazugság? Nem igazán szólalt fel az imént, hogy elveszem más életét...
'-Uram csak némi élelmet találtunk.
-A memória egység?
'-Negatív még keressük.
-Várjanak egy kicsit... Nos? Hölgyem, merre találjuk? Gondolom maga sem örülne ha az egészet kibeleznénk. Nekünk is sok munka. A hajónak se tesz jót. Maguk sem tudnának haza menni... Megéri bárkinek ha nem mondja el?
Tettem fel a kérdést hátra dőlve a székemben meglepően kedvesen mosolyogva, ölemben pedig összefonva pihentek az ujjaim.

Ha nem ebben a helyzetben lettünk volna, vagy legalább nem tűnt volna ennyire erősnek az ellenfelünk megjegyeztem volna, hogy akkor alkalmazzon gépeket! Lehet mindenki jobban járna.
Ahogy a hajóm ismét szóba került, megint nagyot dobbant a szívem. Rémképeimben a hajómat már kibelezték és a kábelei is csak úgy lógtak ki mindenhonnan. A következő párbeszéd viszont nem erre engedett következtetni.
Kissé rémülten felnéztem. Először a kalózra pillantottam, de nem kellett volna. Aztán O'Connorra néztem. Még jobban összeszorultak a fogaim. Végül nagyot sóhajtva lehajtottam a fejem, és halkan de érthetően válaszoltam.
- Az irányítópulttól jobbra, a második padlópanel alatt.
Csak az adott egy kis vigaszt(bár ez nem látszott rajtam), hogy ha azt onnan kiszedik hasznukra már nem igazán lehet, még ha dekódolni is tudják (amit mellesleg onnantól már én sem tudnék), a rajta lévő adat megsemmisült. Csak nem olyan módon, hogy azt bárki elsőre észrevehette volna, hiszen adat lenne rajta;csak addigra már értelmetlen betű, kép és egyéb információ halmaz lesz belőle random módon. Amit ugye még megfejel a kódolt védelem.

- Nem nagyon érdekel a kalózok "gyötrelmes" élete és az életemet annyira féltem, mint mindenki más, mint például maga és ne várja, hogy egy körözött kalózért majd könnyeket hullajtsak. - vonom meg a vállam a szavaira.
Viszont ez a kis párbeszéd a legénysége egyik tagjával érdekesen alakult és nem tudtam Lyen erre hogyan fog reagálni, hogy megadja-e ennek a kegytelen embernek amit akar, mert, ha nem akkor lehet, hogy elfajulnak itt a dolgok hamar.
Azért nem mondom, hogy nem lepődtem meg, miután a lány végül , igaz nem valami boldogan, de elmondta, hogy hol találják a keresett memória egységet, amit nem tudom miért keresett ennyire nagyon, hiszen ez egy kis szállítóhajó csak, ami főleg a Föld és az Orion között jár. Mi lehet, ami fontos rajta. Az én küldetésemről meg nem tudhat, abban biztos vagyok, hiszen még egyikünket sem kutatta át.
A mosolya mindenesetre nem tetszett, így csak az oroszlán mosolyog vacsora előtt.
- Haza menni? Komolyan azt mondja, hogy elengedne minket? - kérdezek rá arra, amit az előbb mondott.

-Hallotta a hölgyet, óvatosan szedjék ki.
'-Ez hölgy volt uram?
-HAH! na eredjen.
Kacagtam fel együtt az első tisztemmel, majd a kapcsolat megszakadt. Olyan jóízűt nevettem, mint amilyet már régen nem.
-Imádom ezt a palit... Persze, mi értelme lenne magukat itt tartani? Ha csak nem szállítanak valami érdekeset. Mi dolguk van maguknak a Marson? Ott nálam sokkal kegyetlenebb népség lakik... Na mind egy ha érnének valamit talán itt tartanám magukat de... Elég éles a nyelvük... Meg kéne tanulniuk tisztelni a másikat. Sőt, tudják mit? Ha ennyire nem tisztelik a másikat. Kűzdjenek meg azért, hogy melyikük maradjon életben és mehessne haza.