Köztes űr

Ahogy az idegen lövésre emeli a fegyverét, kitárom a szárnyaimat és a levegőbe emelkedek, hogy aztán hol itt, hol ott leszállva, majd elrugaszkodva térjek ki a lövések elől.
~Húúú, ezt nevezem én fenyegetésnek! -nyüsszögöm vissza válaszul, jeleze, hogy ilyen piti ijesztgetésekkel úgy se megy semmire ellenem- Teszek én a kattogásra, a pufi telepata disznó horkolása úgy is elnyom minden mellékzajt...
Mondjuk abban rohadtul reménykedek, hogy nem valami kifogyhatatlan töltényű fegyvere van, mert akkor megszívtam... Persze, közben egyszer-kétszer betámadtam a betolakodót is, vészesen közel elrepülve mellette, azzal a nem titkolt szándékkal hogy kikapjam/rúgjam a kezéből a stukkert. Vagy meghúzzam a haját. Vagy megharapjam az ujját, velem aztán lehet alkudni. Esetleg a hátára csimpaszkodva kicsit megkarmolászom, akkor már csak nem fog lőni, ha a nyakában lógok... Lássa csak, hogy velünk, kalózokkal nem lehet ujjat húzni!
Persze, ha ehhez olyan szintű golyózáport produkálna, hogy a közelébe se tudok kerülni, akkor inkább angolosan távozok, túlságosan is veszélyeztetett faj vagyok én ahhoz, hogy itt haljak hősi halált... Akkor már inkább rükverc, visszatolatok a folyosóra, berágom magam a falak mögé, és onnan közelítem meg a vezérlőtermet. Oké, tudom, kisebb a hely, meg annál több a kábel, de mást nem szarrárágok mindent ami eddig tabu volt odabent. A főnök úgy is k.o., nemde?

Abban már biztos vagyok, hogy nem egy kistermetű kalózzal van dolgom, hanem valami röpködő valamivel, amit meg is állapíthatok hamarosan, ahogy szinte pár centire tőlem zúg el kamikáze módjára párszor, de még célozni is elfelejtek a látványtól, hiszen ilyen állatot még életemben nem láttam, pedig azért találkoztam már jó pár furcsasággal életem folyamán, arról nem beszélve, hogy magam is alakváltó vagyok.
Mivel eléggé sebesen mozog, hiába vagyok aránylag jó lövő, csak a pisztoly telepét sikerül lassan lemerítenem, és már a szint jelző vészesen közeledik a piroshoz, eddig még csak megperzselnem sem sikerült ezt az bolyhos, agancsos, nagyfülű valamit, viszont neki már egyszer sikerült megrángatni a hajamat és most meg éreztem, ahogy a hátamon landol és éles fájdalom nyillal belém.
A pisztoly most hasznavehetetlennek bizonyult, mert a hátam mögé nem tudtam lőni, így gyorsan elhajítottam és dühösen vetettem magam háttal a falnak, hogy levakarjam magamról ezt a kis dögöt.
- Szállsz le rólam, te kis alattomos ….öööö….űrnyúl vagy mi! – szitkozódtam folyamatosan közben, és ha továbbra sem száll le rólam, akkor bár nem szívelem a metamorf alakomat, most mérgemben átváltozok, hiszen úgy számára szinte sebezhetetlen vagyok, na meg ha több kalóznak eszébe jutna előbújni, akkor még kellően félelmetes is. Igaz, hogy így viszont csak jóformán görnyedten tudok közlekedni, mert kicsit alacsony a mennyezet.
- Na most gyere komám! – dörmögöm egészen elmélyülő hangon, miközben kivillannak éles agyaraim. – Talán jó leszel vacsorának!

Azt hiszem, még sem volt túl jó ötlet ez a másik hátán landolás. Vagyis, a bőrömet nem lyuggatta ki, ellenben olyan szinten vágott a falhoz, hogy csak úgy nyekkentem, ahogy lepattantam. Igaz, repülés közben még egy "nem űrnyúl hanem wolpertingeeeeer!!!" kiáltást elengedtem, a sajátos nyüszögő nyelvemen amit eddig a mezei nyulakon kívül senki sem értett meg, de amíg élünk, remélünk, nemde?
Miután lefolytam a falról, kissé kóvályogva ugyan, de megráztam magam. Persze közben úgy dűlöngéltem mint aki becsiccsentett, így aztán még párszor megráztam a fejem, annak reményében, hogy jobban kitisztul a fejem. Tévedtem, csak még jobban szédülni kezdtem. Reménykedtem, hogy agyrázkódás azért nem lett belőle, elvégre az agancsomből se tört le egy darab se, így aztán hogy a főnököt megbosszuljam, újra támadásba lendültem. Igaz, már kevésbé gyorsan, és kissé kóvályogva a levegőben. De a golyózápor is alább hagyott, így ez is belefért.
Bosszantottam tovább a csajt, ahogy csak tudtam, egészen addig, mígnem arra eszméltem fel, hogy b+, nem nekem van agyrázkódásom, ez tényleg megnőtt...
~Némá', egy yeti... te aztán jó nagy rusnya egy izé vagy... -ültem a padló közepén, füleimet lekonyítva, ahogy felnéztem a nagy behemótra.
~Ne félj pajti, megyek! -rikkantottam vissza válaszul, majd már repültem is, hogy folytassuk a játékot.
Az agyarvillantásra én is megmutattam a sajátomat, "bibibí, ilyenem nekem is van", igaz, hogy jó ha tizedakkora... Kár, hogy a csaj ilyen nagyra nőtt, így még lomhább volt mint eddig, de nem baj, addig is elfogócskázok vele amíg nem jön az erősítés... Viszont ez a hátán csimpaszkodok egyre jobban megtetszett, kíváncsi vagyok, így is hátra tud-e nyúlni értem. Mert ha nem, istenbizony én felmászok és megharapom a fülét...

Úgy látszik ez a kis nyüsszögő szívósabb volt, mint gondoltam, hiszen még a falhoz lapítás után is képes volt összekapnia magát és igaz, hogy kissé kóválygósan, de megint csak a levegőbe emelkedett, bár most ezt vigyorogva figyeltem, hiszen ebben a méretemben csak egy szemtelen légynek tűnt.
Azt hiszem ezt kezdte ő is felfogni, hiszen meglepődésében leereszkedett a földre és onnan bámult fel rám lesunyt fülekkel, amit én a megadás jelének vettem, de hát ember tervez, szaszkacs téved, mert a következő pillanatban már pattant is a levegőbe, valamiféle harci rikkantást hallatva, vagy valami hasonlót azt hiszem.
Mikor rám vicsorgott komolyan azt hittem, hogy az a terve, hogy halálra nevettessen, de még mielőtt ezt megvalósíthatta volna, rá kellett jönnöm, hogy még sem ezt akarta, hanem megismételni az előző műveletét, ami azért is volt hamvába halt ötlet, hiszen még emberi alakomban is majdnem palacsintát csináltam belőle a falnál, nem, hogy így!
Viszont tetszett a bátorsága a kis mitugrásznak, így aztán még sem ezt a taktikát ismételtem meg, hiszen az talán a végét is jelentette volna, hanem csak hatalmas kezeimmel a fejem fölött hátranyúltam és megpróbáltam nyakon csípni, hogy aztán magam elé emelve, jól megszemléljem, majd egy hatalmas, bajuszt rezegtető ordítást hallatva megfélemlítsem.
- Szállj le rólam és életben hagylak! – vicsorogtam rá, persze csak ha sikerült a tervem, ha nem, akkor igyekeztem megint ledörzsölni magamról.

-Elég legyen! - Hangzik fel Rhodan tiszteletet parancsoló hangja. A férfi vérző fejjel, és egy hatalmas, aranyszínben ragyogó puskával érkezik, mit természetesen Milessa-ra szegez, s bár nem fogja valami biztos kézzel, hisz ahhoz a falnak kell támasztania a vállát, hogy két lábon tudjon maradni, azért ezen a távon, egy ekkora fegyverrel csak eltalál egy ekkora célpontot.
-Nem vagyok az a fajta, aki leír egy jó szerelőt, csak mert fejbe vág, kihagy néhány tucat szőrtelenítést, és felszed pár ezer kilót, de ha bántani mered a wolpentingerem, elhamvasztalak, mielőtt megkérdezhetnéd, mi a rák az!
A fegyverét természetesen akkor sem állítaná kábító üzemmódra, ha tudná, hogy lehet olyat, ezért ha a nő okosan dönt, és visszaváltozik, a házi kedvencéhez szól, szemét le sem véve a foglyáról.
-Jól vagy Jaya? - Kérdi nem kevés aggodalommal, közben pedig megérkezik a legénység még három másik tagja, fegyverrel a kézben.
-Ti meg hol az anyámban voltatok eddig???
-Ebédeltünk...
Nem bírja tovább, leereszti a fegyverét, annyira elfárad. Szerencsére elég cső szegeződik a szaszkvacsra nélküle is most már. Legszívesebben a falba verné a fejét, de egy agyrázkódás egy napra bőven elég neki.
-De amikor az IQ tesztek alapján a nyuszit neveztem ki első tisztnek, akkor vérig voltak sértve...látod mivel kell dolgoznom Melissa? Hajlandó vagy végre segíteni, mielőtt valamelyik baromarc maga próbálja megjavítani a hajtóművet?

A tervem jól is működött, egészen addig, amíg közel nem hajoltam a jeti füléhez. Rá is haraptam, de az olyan szőrös volt, hogy csak egy fél marék jetiszőrt sikerült harapnom. Na meg addigra sajna bebizonyosodott, hogy így is elég lazák az ízületei ahhoz, hogy hátranyúljon. Bezzeg én átváltozva nem tudom…
Ahogy a hátsó lábamnál megragadott, én meg fejjel lefelé lógtam, miközben farkasszemet néztem vele, bátorkodtam kiköpni a jetiszőrét, és elereszteni egy újabb vicsorgást apró agyaraimmal. Mire válaszul egy velőtrázó ordítást kaptam, de olyat, hogy csak úgy lobogtak a füleim meg a bajszom a szelében. Miután elhallgatott, a mancsommal kitöröltem a nyálat a képemből, majd megráztam a bundám, és felé fordulva visszanyüszögtem:
~Hát basszuskulcs, mikor mostál fogat utoljára? Legalább egy Tic-tacot bekaphattál volna előtte… Amúgy már nem vagyok rajtad, szóval életben hagyhatsz. –nyújtottam rá a nyelvem, még mindig fejjel lefelé lógva a mancsában.
Amikor azonban meghallottam Rhodan hangját, egy szempillantás alatt eltűnt a nyelvem, s csak mutogattam a nagydarab csajra, hogy „ő kezdte, ő kezdte, esküszöm!”. Majd nekiálltam forgolódni, hogy szemmel is megbizonyosodjak róla, hogy jól van kedvenc főnököm.
Ahogy a szavait hallgattam, tisztára könnybe lábadt a szemem a meghatottságtól.
~WolpeRtinger, főnök, wolpeRtinger! –javítottam ki, de a szívem mélyén azért büszke voltam rá, hogy ilyen hamar sikerült megjegyeznie ezt a gyönyörű szót.
Kárörvendő vigyorral fordultam vissza a jeti felé.
~Sakk-matt haver, én a helyedben megadnám magam. –súgtam még oda neki, majd a főnök kérdésére heves bólogatásba kezdtem.
Közben pedig az erősítés is megérkezett, melyhez az első és egyetlen reakcióm az volt, hogy:
~Banyek, és nekem nem hoztatok semmit?! Idióták...

Bár a fogva tartott terminátor nyúl, továbbra is hevesen ficánkolt, amire válaszul tényleg megkordult a gyomrom, végül mégis csak úgy nézett ki, hogy megmenekül, hiszen felcsattant egy kemény hang, amitől a vérben forgó szemeim az ajtó felé fordultak.
Bár az állati ösztönök ilyenkor hevesen működnek, azért az életösztönöm is, ami azonnal közvetítette az agyamnak, hogy az a puska nem tűnik gyerekjátéknak és valószínűleg még az én bőrömet is keresztül vinné, és bár a férfi még elég ingatagnak tűnik, azért elég közel van egy halálos lövéshez.
~ Wolpentinger? ~ néztem a kezemben lóbált aggancsosra. ~ Sosem hallottam még róla, de ha ő mondja! ~
Minden esetre a kis gonosz szőrmók a segítség láttán még élénkebb mocorgásba kezdett, így aztán kinyitottam a markomat, hogy lássák velem lehet alkudni, de reméltem, hogy ha a kis ”drága” , akit így féltenek zuhan egyet, akkor a gazdinak is elvonódik a figyelme, és akkor…..
Persze megint keresztül húzták a számításomat, mert betrappol még három ember, akiknek fegyver van a kezében és mind engem vesz célba.
~ Fene! ~ prüszkölök egyet, majd megrázom magam és visszaváltozom.
Bár legszívesebben Rhodan szemébe röhögnék, hogy milyen béna emberei vannak, az elsőtiszt nyúlról már nem is beszélve, ~ ez kész röhej! ~ Azért az egyre érdekesebb hang, melyet most egy hatalmas rántás követ, amitől majdnem elvágódok és csak az segít, hogy megragadom az irányítópult szélét, azért nem tölt el mámorral.
- Nem nagyon motivál, hogy ki és mit csinálna egy kalóz hajóval, de mivel most én is rajta ülök, azt hiszem nem ártana, ha villámgyorsan eltakarodnátok az utamból, hogy a gépházba mehessek. – ráncoltam a homlokom, miközben a haldokló bálna hangjához hasonló zajokra füleltem. – Azt hiszem van olyan kb………10 percem, hogy csináljak valamit. – néztem kérdőn a kapitányra. – Jaaaa! És fogd vissza a nyulambulamodat, ha nem akarod, hogy a következő fogásom legyen!

-Hmmm? - Kérdi a nyusszogó szőrpamacstól, mikor az magyarázni kezd neki valamit, aztán leesik a tantusz, és nyomban rávágja. - Ja, igaz, bocs. WolpeRtinger. Ha pedig rá a fáj a fogad... - Fordul vissza Melissa felé. - Nos, a húsa mérgező, és a torkodon is akadna az agancsaival, ezért pont olyan fajta vacsi, amit örömmel ajánlanék neked, de a szívemhez nőtt, szóval inkább ne akard bántani.
A hajó morgása azért az ő önbizalmát is megrengeti kissé, aztán fejével int embereinek, hogy engedjék el nyugodtan a nőt, hogy tehesse a dolgát, a dolog szépséghibája felett pedig, hogy ez az után történik, hogy Melissa már nincs a szobában, amikor kiadja az utasítást inkább átsiklik, aztán feltápászkodik, és megsimogatja Jaya fejét.
-Örülök, hogy legalább te itt vagy ezen a hajón...ti meg mire vártok??? Egy idegen babrál a hajtóművel, nem akarjátok ellenőrizni, vagy valami? Á, tudjátok mit? Te...most nincs türelmem úgy csinálni, mintha tudnám a neved...szóval te, maradj itt, és kapcsold ki a vészjelzőt, a többiek pedig utánam!
~Nem, nem bízom bennük annyira, hogy ketten tudnak vigyázni egy fegyvertelen nőre...aki ráadásul fehérneműben matat az olajos műszerek közt, szóval muszáj rajta tartanom a szemem...~
-Jaya? Megtennéd, hogy fülön harapod azt, aki még egyszer elbambul? Kezd zavarni ez a fegyelmezetlenség...
Aztán már "rohan" is a gépházba, hogy rendesen megfigyelje a csajt, munka közben. Természetesen ülő helyzetben teszi ezt, mert még mindig szédül egy kicsit, azonban ez a célzásán nem ront, elvégre, ha itt süti el a puskáját, bármit talál el, meghalnak mindannyian.
-Jut eszembe, úgy döntöttem mégsem fizetlek ki. Remélem nem baj.

Nem nagyon hat meg, amit a kis idegesítő nyuszóról mond, kevés dolog van, ami egy szaszkvacsnak megfekszi a gyomrát, így ez sem tartana vissza, ha úgy isten igazából ráfanyalodnék, de hát még abban a formában is van amihez nincs gusztusom.
De, most nincs időm ezt elmagyarázni, mert nem szeretnék űrszemét lenni a galaxis eme elhagyatott zugában, így meg sem várva, hogy mit szól a dologhoz a kapitány, vagy a muja legénység, egy szép sprintet levágva érkezem meg a gépházba, azzal sem igazán törődve, hogy csak a speciális fehérnemű van rajtam, ami képes elviselni a metamorf méretváltozásomat, ráadásul mezítláb is vagyok.
Azonnal a vezérlő panelra vetem magam és gyorsan átnézem az elém táruló információhalmazt, majd pár gomb megnyomásával kinyitom a hajtómű burkolatát rejtő panelt, de csak még a sugárzást biztosító burkolat előtt, aztán türelmetlenül pillantok a hátam mögött békésen ücsörgő, kocsányon meredő szemmel engem stírölő kapitánynak.
- Ha képes vagy levenni a szemed a fenekemről, elárulhatnád, hogy hol a fenében tartjátok a szerszámokat, mert aminek itt lenne a helye, - bökök a szép nagy kulcstartóra, ami most üres, - az éppen nincs itt és arra meg nincs időm, hogy keresgéljek.
A hajó megint rángat egyet, mint egy megbokrosodott …..ló, vagy valami hasonló, de aztán még megy tovább, de gyanúm szerint nem sokáig, mert az eddig megnyugtató sárga fénynyaláb, ami a csőben áramlott, most kékes árnyalatot vesz fel.
- És emeld fel a hátsódat, mert kell a segítség, mert egyszerre kel elfordítanunk két csavart. – morranok rá, ha sikerül előkeríteni a kulcsokat.- Tényleg? - teszem fel a kérdést fél füllel figyelve csak a fizetéssel kapcsolatos fenyegetésére, de tudom, hogy ezt még át fogja értékelni. - Hát, ahogy gondolod. - vonom meg a vállam és belebújok a kinyitott panel mögötti lyukba.

-Bocs! - Feleli nagyjából olyan hangsúlyban, mint a börtönben narkózáson kapott rab, aki még a igazgató szentbeszéde időtartamára sem hajlandó abbahagyni önmaga lövését. - De tartok tőle lehetetlent kérsz. Csak akkor tudnám levenni a szemem a seggedről, ha szembe fordulnál velem!
A legénység másik két tagja erre harsány nevetésben tör ki, ám ez abba is marad, mire Rhodan egy gyilkos pillantást vet rájuk.
-Kuss legyen, bunkók! Húzzatok inkább innen, ha 10 perc múlva nem jövök ki, a csaj megölt, és küldjétek be Jaya-t.
Ezzel feláll a székről, kissé még mindig dülöngélve -bár ez inkább a hajó instabil állapotának köszönhető, a szédülés szinte már teljesen elmúlt - és Melissa mögé sétál.
-Ide rejtettem őket, nehogy valamelyiknek barkácsolni támadjon kedve - magyarázza, és benyom egy falfelületet, mire az eltűnik, és megjelennek mögötte a szerszámok, amiket a nő keres.
-Kezdem érteni, miért nincs pasid. A természetes bájod hatására én sem tudom eldönteni, hogy agyoncsapjalak, vagy beléd szeressek.
A kezébe vesz egy szerszámot, és szorosan Melissa mellé húzódik, hogy ő is odaférjen a géphez, amikor szükség lesz rá. Takarítani persze nem sűrűn szoktak, így a nő selymesnek nem nevezhető, ám valahogy mégis kellemes tapintású bőre mellett egy jó adag olaj, és rozsda is rárakódik izmos testére, mire vág egy fájdalmas grimaszt, hisz a fején lévő sebet nagyon marják ezek az anyagok - mármint az olaj, meg a Rozsda, Melissa nem, igaz hozzá sem ér.
-Nem etetlek meg Jaya-val, mint az előző lázongót, mit szólsz ehhez? - Kérdi gúnyosan, a következő remegésre, és sípolásra viszont már elveszti a jókedvét, és bár híres önuralmának nem kapkod, azért fürgén engedelmeskedik a nőnek, kinek pár percig a stírölésétől is eltekint.
~Basszus...basszus...~
-Utoljára akkor volt ilyen hangja, miután lezuhant, és három darabba robbant! Remélem tényleg tudod, mit csinálsz!

A visszavágása nem nagyon izgatott, és ahogy ő is, én is küldtem pár vasvilla pillantást a röhögő matrózokra.
- Akkor nézném meg milyen jót vihogtok, ha nem lennék itt és ez a csotrogány 10 percen belül darabokra hullana. – vetettem oda, remélve, hogy ez kellően lelohasztja a vidámságot.
Miután elkotródtak Rhodan parancsára és a férfi megmutatta hová is zárta a szerszámokat, elismerően biccentettem.
- Bölcs előrelátás, hiszen ezektől még az is kitelik, hogy menet közben szerelik ki a hajtóművet és észre sem veszik, hogy átsétáltak a másvilágra.
- Mintha kértem volna, hogy idehurcolj! – vonom meg a vállam. – És azért nincs pasim, mert ……mert csak! – vetem oda dühösen. – És meg ne próbálj a közelembe jönni! – fenyegettem meg a kezemben lévő méretes kulccsal.
A hely, ahová muszáj volt bemászni, nem volt túl bőséges, ráadásul, szerintem még a szemetet is idesepregették, ha takarítás volt, a felgyülemlett olaj és egyéb folyadéktócsákról már nem is beszélve. Mikor már kellően kitüsszögtem magam, akkor megkerestem a csavart, amin egy halálfej volt, persze nonfiguratív mintával, hogy a gyengébbek ne kapjanak frászt.
- Kell lennie előtted egy emberi lábnyomhoz hasonló mintának lenni, és keresztben két csavarkulccsal, na azon csavarj hármat jobbra, de ne többet. – adtam ki az ukázt. – És ne rezelj be, tudom mit csinálok.
~ Ha meg nem azt már úgy sem veri le rajtam! ~ vonom meg a vállam gondolatban.
Én is hasonló módon jártam el, majd egy másik csapot utána letekertem, és benyúlva a lyukba kihúztam belőle egy félig megszenesedett és megrágott kapitányi sapkát.
A hajó hangja egyből csendesebb lett és a rángás is megszűnt. A csapot visszatekertem, majd miután még tekertem hol itt, hol ott pár dolgot, kimásztam a lyukból és ha Rhodan is így tette, akkor a kezébe nyomtam a talált tárgyat.
- Tedd el emlékbe, hogy majdnem ettől szálltatok a mennybe.

Gonosz vigyora húzódik a szája, mikor Melissa az emberei kézügyességét, és intelligenciához való viszonyulását becsméreli. Főleg a vége tettszik neki nagyon...
-Ó, azt azért észre szokták venni, amikor elpatkolnak, nekem elhiheted.
~Hmm, egészen aranyos, amikor mérges.~
Minden esetre, nagyon nem szeretne felrobbanni, és az egyre hangosabban pittyegő vészjelző szirénák ütemére teljesíti is a nő minden utasítását, egy pillanatig sem habozva, s még arra sem tesz megjegyzést, hogy milyen érdekes módon jegyzi meg a nő a különböző csavarok formáját. Igaz, erre ideje is alig lenne, hisz jelenleg nagyon lefoglalja az, hogy megmentse saját, és legénysége életét, miközben úgy izzad, mint egy pirított zeller a vega konferencián. Percekkel később aztán, mikor már csak a füle sípol egy kicsit, úgy tekint az előtte álló, mocskos, lenge öltözetű nőre, mint valami angyalra, a sapkára pedig a második legszebb ajándékra, azok után, hogy mégsem patkolnak el. Fáradtan dönti a hátát az egyik - most már egészségesen búgó - gép falának, aztán nevetve fordul Melissa felé.
-Szép munka Pocahontas.
Természetesen ezzel arra utal, hogy a nő akaratlanul is harci díszbe mázolta magát, s bőrén most több a sötét folt, mint Rhodan múltján.
-Rád férne egy zuhany - teszi még hozzá, aztán letörli homlokáról a verítéket, amivel egy úttal szétken magán vagy fél liter kormot.

Látszólag egészen meghatódott Rhodan, amikor végre már biztonságossá vált a hajója és a talált tárgyat is megkapta, bár ez engem csak annyiban vígasztalt, hogy a következő percekben nem robbanok cafatokra az elszálló hajtómű miatt.
Mikor valami Poca…valamit kezd emlegetni kérdőn nézek rá, de aztán követve a szemét, amiben most kissé kevesebb élvezkedés és több megbecsülés látszott, rá kellett jönnöm, hogy vajon mire célozhat, hiszen ő maga is csupa kosz és olajfolt volt, és ahogy elnéztem én sem nézhettem ki jobban.
- Azt hiszem rám férne, ahogy rád is. – vigyorodtam el önkéntelenül is, ahogy szétmázolta magán az olajat. – Meg egy ruha sem ártana, mert a végén még legénységet kell majd toboroznod a megjavított hajódra, ha sorban lecsapkodom őket a zaklatásuk miatt. – utalok az előbbi kis közjátékra. – És lassan visszatérhetünk majd a fizetés és a házhoz szállítás ügyére is. – indulok meg a legénységi kabinok felé. – De előtte mutasd meg hol tisztálkodhatok és hol találok tiszta ruhát.

Meglepetten tapasztalja, hogy egészen szép ez a nő, ha sikerül rávenni, hogy mosolyogjon. Mármint, azt eddig is látta, hogy szexi, de a szép az más. Aggodalmára legénységével kapcsolatban legyint egyet.
-Szóltam Jaya-nak, hogy harapja répán azt, aki elő meri venni a közeledben. Persze undorodik tőle a kis drága, és sosem vetemedne erre, de nekik ezt nem kell tudni.
Kezét a távozni készülő nő vállára teszi, hogy megállítsa, és halkan folytatja.
-A kabinomban van zuhany, gyere. - Ha erre esetleg furcsán nézne, megrázza a fejét. - Nyugi, nem terveztem bemászni melléd. Félek, ha hozzád érnék, nem férnénk el ketten.
Hogy ezt pontosan hogyan értette, azt a fantáziájára bízza, minden esetre a bőrkabátját lekapja, és a nőre adja menet közben, mert igaz ami igaz, marhára nincs most kedve újakat toborozni.
-Hazaszállítás? Mi bajod ezzel a hajóval? Én nagy hasznodat venném, és neked sem kéne elviselni azt a pacákot, aki "nem a pasid".
Közben megérkeznek a kabinjába, ahol egy mozdulattal kinyitja Melissa előtt a fürdőszoba ajtaját.
-Tessék, felteszem innen megoldod. Tusfürdő csak férfi illatban van, de legalább szeretnek majd a csajok, ruha meg...na, majd megoldom.
Amíg vendége letusol, ő előkotorja a fehér pólót, és szűk farmert, amit a múltkor talált a mosógépben, mikor Jaya-t kereste. Lövése sincs, hogyan került oda az egyértelműen női méretekre szabott holmi, hisz amennyire emlékszik Melissa az első nő, aki a hajón találta magát...meg persze Jaya, de ő nyuszi, szóval nem hord ilyesmit...pláne nem melltartót.
~Biztos valamelyik barom felcsempészte a csaját...aztán nem tudom...lehet szerencsétlen pára itt bujkál a szekrényében, a pancser pedig nem is sejti. Na az szép lenne.~
A ruhák az ágyon várják Melissa-t, ahogy Rhodan is. Ha végzett, a résnyire nyitott ajtón nyújtja be őket.
-Remélem nem használtad el az összes meleg vizet.

Kicsit gyanakodva követem a felajánlott zuhany lehetőségig, és nem igazán nyugtat meg, amiket mond, bár azért még van pár trükk a tarsolyomban, ha mégis meggondolná magát a közös fürdőzést illetően.
- Ezzel? – bökök az előbb megbuherált gépezet felé. – Áááá, semmi! – forgatom meg a szemem. – Már, ha eltekintek a ténytől, hogy ez egy kalózhajó. – vontam meg a vállam. – Nekem a Bolhapiac az otthonom, így nem sok esélyed van, hogy ezt bármivel túllicitáld. – közöltem vele a nyomós érceket.
Közben megérkeztünk a kabinjába, ahol már egyszer volt szerencsém járni, csak nem önszántamból, majd jólesően vettem tudomásul, hogy a parányi fülkét azért be lehet zárni.
Bár sejtelmem sincs, hogy honnan fog ruhát szerezni, de remélem, hogy nem valamelyik legénységi tagjától, mert akkor kénytelen leszek fehérneműben távozni, még, ha nem is lesz túl kellemes.
Nem akartam a tusfürdőjét pazarolni, de mivel az olaj nem akart lejönni a forró vízzel, így kénytelen voltam, igaz nem volt olyan borzasztó, mint elsőre gondoltam.
Aztán rajtam volt a meglepődés sora, hiszen kaptam egy női farmert, meg egy pólót, ami még tiszta is volt. Igazi megkönnyebbülés volt végre ruhában a szeme elé kerülni, a hűvös levegőn való, mezítláb grasszálásról már nem is beszélve. Kész tüdőgyuszi!
- Ó! Hát előbb is szólhattál volna, hogy ti is használjátok! – húztam el bocsánatkérően a szám, de aztán csak elvigyorodtam. – Persze, hogy hagytam, nem vagyok én olyan kegyetlen, bár a lefolyót nem ártana sűrűbben tisztítani, mert tele volt hosszú barna hajszálakkal. – néztem rá sokat mondóan.

Mira

Hangosan felkacagtam amikor a gép ereje belepréselte a székbe a fenyegetésével együtt. Nem sokkal azután, hogy kiértünk a légtérből és a föld fenségterületéről bekapcsoltam a robot pilótát. Előre sandítottam Mirára aki szemlátomást nem volt önmaga. Fényképezés helyett csak ült meredten. Előrébb hajoltam, hogy jobban lássam.
-Minden rendben?
Ha nem válaszolt akkor a vállára tettem a kezem. Finoman megkocogtattam.
-Mira, jól vagy? Ne aggódj, a nehezén túl vagyunk...
Próbáltam egy kis életet lehelni bele. Reménykedtem abban, hogy nem itt akarja feldobni a pacskert.

* Az érintésre egy kis élet került a tekintetembe. Hisz ez volt az egyetlen támpont amibe kapaszkodhattam, még ha csak képletesen is. Szavaira meg csak megráztam a fejem. Nem hiszem, hogy pont úgy néztem ki mint aki tökéletesen jól van. Pláne, hogy még megszólalni sem tudtam. Persze egy élmény volt ez az egész… de valahogy még sem úgy, ahogy arra számítottam. De ácsi, én nem is erre számítottam, hisz egy szóval sem mondta... S ha elvette a kezét, akkor bizony visszatért a riadalom és a tudaton kívűliség*

Amint megrázta a fejét és tudatosult bennem, hogy nm fogja letépni a kezemet vagy kicsavarni, előre dobni, kivágni a gépemből, ráfogtam a vállára határozottan és egy picit megráztam.
-Nyugi, ha rakétát lőnénk ránk, akkor csak odalépek a gázra és lehagyjuk. Inkább kifele nézz. Mindjárt jön egy volt csata helyszín. Tele mindenféle roncsokkal, érdekes látvány... Látod? Azokat a sötét foltokat? Mutattam előre a közeledő roncsokra. Jó néhány apró alkatrész nekünk ütközött de csak halk koppanással tovalibegett. Elhagyva a roncsokat lassan hátra dőltem és élveztem az utat.

*S mivel bár feszült voltam de valahol nyugtatott is a jelenléte igy a megjegyzésére keservesen felnevettem.*
- Ez aztán a megnyugtató szöveg Dareios. Ettől még egy gyerek is jobbat kitalált volna. *De közben már kutattam is a gépemért, hogy ha jön amit mondott letudjam fényképezni. A gépen kikapcsoltam a visszatükröződést és a fókuszt úgy, hogy a hajónak még a tartó pillérjét se lássam. Már a gép mögött vártam a roncsokat és mikor elhaladtunk mellette csináltam pár képet. De aztán éreztem, hogy kezdtem vissza zuhanni az előző állapotomba, és újra nőni kezdet bennem a feszültség, ami szép apránként de ki ült az arcomra is.*

-Pedig más veszély itt nem les ránk.
Vontam vállat és összefont karokkal néztem ki a gépből. Többször is előre néztem és nem kerülte el a figyelmemet Miranda arcra visszatérő rettegés.
-Héé....
Súgtam halkan és előre dőltem. Mind két kezemet finoman a vállára tettem.
-Nyugalom... Nem lesz semmi baj, nem fog nekünk jönni senki oldalról, se szemből,se felülről, hátulról meg pláne nem.
Próbáltam nyugtatni és gyúrtam egyet a vállán.

*Ahogy megéreztem újból a kezet vagyis kezeket a vállaimon megint kissé oldódott és a szavaira megingattam a fejem.*
- Kicsi a hely és zárt… külön-külön nem volna bajom vele, de így egyben… valahogy nem jön be. Mellesleg ha közlöd, hogy ez ilyen pici és két személyes akkor inkább ültem volna fel egy idegen kalózhajóra potya utasként. *Aztán megéreztem a nyomkodását és a szemeim felé villantak.*
- Jelenleg ez az egyetlen támpont, ami itt tart. S ha nem szeretnél megint fájni, akkor jobb lesz, ha nem viszed túlzásba Dareios. Bőven elég az egyik kezed és maszirozni sem kell. *Mosolyogtam ugyan, de csak kínból. *
- Így is nehéz elfogadnom, hogy érintés kell ahhoz, hogy ne essek pánikba. Ne tedd kérlek nehezebbé.

-Ehh...Értem...
Kicsit szíven ütött, hogy egy kalózhajón jobban érezte volna magát mint ezen.
-Ha gondolod még átszállhatunk egyre. Errefelé szoktak cirkálni.
Kacagtam fel halkan, csak hogy még jobban megnyugtassam. Tekintetéből sejtettem, hogy valami nagyon nem tetszik neki. Ezt csak hamar szóban is a tudtomra adta. Bal kezemmel így felkönyököltem a széktámlára és a fejemet támasztottam. Majdnem elkezdtem dobolni a vállán de még időben kapcsoltam.
-Ezek szerint van amit még az érintésnél is jobban utálsz. Sőt, valami amit csak azzal tudsz elviselni... Érdekes.

- Veled? Kösz de nem akarom még egyszer alá írni a halálos ítéletem. Egyszer bőven elég volt… *Tolult némi fájdalom a szemeimbe, de aztán csak behunytam pár pillanatra, hogy legalább onnan elűzzem ha már a lelkemből nem is tudom és soha nem is fogom tudni. De aztán a feszültségem csak még jobban oldódott, ahogy elvette az egyik kezét és csak a szükséges maradt ott, az is mozdulatlanul. Szavaira kinyitottam a szemem és fáradtan mosolyogtam rá.*
- Erre mondod azt, hogy érdekes? *Vontam fel a szemöldököm kérdőn, de igazából nem vártam választ és már folytattam is.*
- Akkor látnád, hogy milyen vagyok, ha idegen helyen ébredek és az agyam még nem fogja fel, hogy hogyan kerültem oda. Vagy csak szimplán láttál volna a szakítás utáni első egy évben. Ezek az apróságok, ahhoz képest már a menny még a környezetem számára is. Akkoriban nem úszta volna meg a tegnap esti pasas annyival, hogy meg csavargatom a kezét és ellököm. *Ingattam meg a fejem.*
- Akkoriban sokszor megmentet a börtöntől az, hogy aktivista vagyok. Tekintve, hogy bizonyíték nem volt arra, hogy Én jutattam korházba Őket így, az ügyvédeim nyugodtan védekezhettek azzal, hogy egy magam fajta aktivista ki lázad a halál ellen mért törné el bárkinek a bármilyét.

-Mehetsz egyedül is. Valakinek vissza kell vinni a gépet előbb utóbb, és nem bíznám a kalózok londinereire... bármennyire is menő lenne vörös szőnyegre kilépni egy ilyen jó nővel és lepasszolni a kulcsot hogy valaki parkoljon le vele...
Merengtem el egy kicsit. Ritka volt hogy valakivel tudtam beszélgetni az úton.
-Miért, nem az?
Kár volt kérdezni. Úgy tűnt neki is jót tesz ha beszélhet és el tudja tereli a figyelmét a helyzetről. Érvelései is helytállóak voltak. Szorgosan bólogattam. Bár a végén már azt se tudtam, hogy re. Kicsit elkalandoztam.
-Ühüm... jogos...
Levettem a válláról a kezemet és gyorsan pötyögni kezdtem a karomon a kijelzőn. Hamar megtaláltam amit kerestem. Aztán vissza fogtam a kezére a karomból szólni kezdett a nóta.

- Hát… nem fejeztem be a színművészetit, szóval ez bukta és inkább maradok. * Nevettem el magam a jelenetre ahol felelevenedet előttem. Beszéltem én, mint egy güzü de mintha süket fülekre lelt volna. Így inkább abbahagytam és csak néztem kifelé az ablakon. Valahogy most semmi nem tűnt elég érdekesnek ahhoz, hogy megörökítsem. Amikor elengedte a kezem reflexszerűen kaptam az övé után és én helyeztem a karjára a kezem, amíg Ő nyomkodott. Összevont szemöldökkel hallottam a zene elejét, de mikor pár másodperc után kapcsoltam, hogy mi ez. Hátradőlve nevettem el magam, miközben kezem az övébe csúszott finoman.*
- Ez telitalálat volt… *Egész régi emlékek tódultak a fejembe és ezekben mind röhögtem és boldog voltam. Ezek ráragadtak a felszínre és mind akkor, úgy most is rá kezdtem.*
- Társra vágyom én is, értsd meg, ugyanúgy, mint te. Ne kérdezd! Őrült legyen, vagy nem kell senki sem. Legyen őrült! Csak én vagyok, aki megért téged, persze csak akkor, ha rám hagyod. Társ legyen, de őrültet akarok! Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás, gyere őrült, gyere őrült, szükségem van rád! * Kezdtem el hangosan énekelni miközben a szemeimben is a boldogság fényei kezdtek el csillogni. Néha-néha Dareiosra néztem, hogy nem-e zavarja vagy, hogy társuljon. De ha zavarta, akkor abba hagytam.