Argus Magánnyomozó-iroda

Erős volt bennem a kényszer, hogy hirtelen a férfi felé fordulok és megcsókolom, de végül csak őszintén és hangosan felnevettem az utolsó mondatát hallva.
- Velem nehéz? Hisz még mindig maga köti az ebet a karóhoz... bocs Shiva... És már mindent megbeszéltük. A vacsora felesleges... üzletileg. - A franc. Az utolsó szót már nem akartam hangosan kimondani. Hálát adtam a sorsnak, hogy háttal állok a férfinak, mert elsüllyednék, ha a szemébe kéne néznem. Már a tudat is, hogy pár centi választ el tőle...

Megrándult a szám sarka, amikor bocsánatot kért a farkastól. Nem pontosan tudtam, hogy akkor most éhes-e, vagy nem, úgyhogy beütöttem a kommunikátoromba a rendelés egy nagy pizzára, és arra gondoltam, ha nem kér belőle, legfeljebb jó lesz nekem reggelire a maradék. Vagy odaadjuk a farkasnak. amúgy sem úgy nézett ki, mint aki magának vadássza le a zsákmányát.
Szórakozottan megérintettem a nő vállát, aztán leengedtem a kezem. Csak a hatásra voltam kíváncsi.
- Én rendeltem kaját. Hogy megvárja-e vagy sem, nem az én dolgom. Üzletileg - tettem hozzá gonosz vigyorral.

Összerezzentem, ahogy hozzám ért és ez még nagyon diszkrét kifejezés volt arra, hogy ugrottam egyet, mintha villám csapott volna belém, és mindezt egy sikkantással tetéztem.
- Nem eszek meg minden szemetet. - Hülye! Ezek szerint maradok? Kikerültem a férfit és Shivához siettem. Ha tanácsra vártam, be kellett érnem annyival, hogy: - Azt mondja, kényelmes a szőnyeged, csak koszos. - mosolyogtam vidáman.

Kajánul vigyorogtam azon, amit az érintésem kihozott belőle, de nem tettem semmilyen megjegyzést. Még hogy nem fél a férfiaktól... Na persze...
Elgondolkodtam, lemondjam-e a rendelést, ha már így kijelentette, hogy nem eszik szemetet. Ez a Mars... Sehol sincs igazán jó kaja. Még ez a pizzéria az egyik legjobb, amit találhat az ember... Na persze abban az árkategóriában, amit egy magamfajta meg tud fizetni.
Kétkedve néztem a farkasra és a nőre.
- Tényleg tud kommunikálni vele? Elég... Nehéz elhinni. És közlöm, hogy megint igazam volt: gyönyörű, amikor mosolyog.

Szégyenlősen fordítottam el a fejem.
- Igen... mondhatni egyek vagyunk. Látom amit ő, hallom, amit ő, tudom mire gondol és mit érez. És irányítani is tudom, ha akarom. Ahogy minden más állatot is. - Jó volt bele gondolni a kötelékbe, ami köztem és Shiva közt volt. Bár, még senki előtt nem tártam ki ilyen őszintén. De én nem ez voltam. Nem szoktam, csak úgy megnyílni... bárkinek. Mi történik velem? És mit kéne tennem? Ismét a férfi felé fordultam.

Bólintottam. Ezt nagyon érdekesnek találtam. Telepátia volt, amennyire én tudom, de nem emberek, hanem állatok irányába. Vajon miért? ez csak a képesség első megmutatkozása lenne? Lehetséges, hogy később majd képessé válik a klasszikus értelemben vett telepátiára is?
Megszólalt a csengő. A pizzázó közel volt, és gyorsan is dolgoztak, nem véletlenül tőlük rendeltem.
- Egy perc - mondtam, és kimentem átvenni a pizzát. Fizettem, és igyekeztem úgy állni, hogy a futár ne láthasson be az irodába. Jobb, ha nem terjed el, kiket látok vendégül.
Letettem az asztalra a dobozt és felnyitottam.
- Biztos nem kér? higgye el, tényleg finom. Egyébként... Gondolom, emberekkel nem tudja ugyanazt megtenni, amit a kutyussal, igaz? Őrzök az elmémben néhány illetlen és kissé arcpirító képet kettőnkről...

Hálás voltam neki, hogy, ahogy én láttam, igyekszik nem felfedni, hogy itt vagyok. A pizza illata viszont bűnösen csábító volt.
- Nem, az emberek egy kicsit másho... - belém fagyott a szó. Lassan felálltam és a férfi arcát tanulmányozva, hozzá léptem. - Tessék? - húztam össze a szemöldököm. Ez az utolsó megjegyzés, vagy vicc a férfitól, legalább megakadályozta, hogy felfedjem a képességem titkát. Ettől még igen zavarba ejtő volt, bár ez az arcomra nem ült ki. Még közelebb mentem a férfihoz. Kinyújtottam a kezem és közel hajoltam hozzá. És mikor ajkunk már majdnem összeért, hátralendültem, kezemben egy szelet pizzával.

Láttam, hogy ez a megjegyzés azért hatással volt rá. mintha eddig titkoltam volna, hogy érdekel... A nők olyan furcsák tudnak lenni. Aztán közelebb jött, és még közelebb, és én visszatartottam a lélegzetemet... És akkor hátra lépet, olyan hirtelen, mintha eltaszítottam volna. Egy fél pillanatig értetlenül néztem rá, aztán megláttam nála a pizzát. Keserűen elmosolyodtam.
- Jó étvágyat - mondtam, és én is elvettem egy szeletet.
Most mit lehet erre mondani? Valahol teljesen jogos volt, amit tett. Amennyit én már incselkedtem vele, ez volt a legkevesebb, amit érdemeltem.
- Tehát, az emberek egy kicsit máshogy működnek, igaz? - tértem vissza a témához - Hát, nekem mindegy, amíg nem látja, amit gondolok - mondtam kajánul.

Majdnem elnevettem magam, és gyorsan a szám elé tettem a kezem. Hű de régen voltam ennyire illetlen és felszabadult.
- Hááát... ami azt illeti... Van egy titkom, amit ha elmondanék, meg kéne, hogy öljem. - vigyorogtam. - Már így is túl sokat tud rólam. - Többet, mint bárki, talán. - De abban hasonlítunk, hogy nem akarjuk, hogy a másik lássa a gondolatainkat... főként azokat a részeket, amik rá vonatkoznak. - kacsintottam. Na ez volt az én hangom!

Visszamosolyogtam a nőre, aztán haraptam egyet a pizzából. Szemem a laposüvegre tévedt, amiben volt még pár kortyra való vodka. Fogtam, és elsuvasztottam az íróasztal egyik fiókjában. Ma már többet nem.
- Tudja, engem nagyon sokan próbáltak már megölni mindenféle titkok miatt. Nem hiszem, hogy olyan könnyen boldogulna - mondtam, majd megint elmosolyodtam - Szóval olyasmit gondol rólam, amiket titkolni akar? Ha abból indulok ki, hogy egy rakás gorombaságot egy kicsit sem titkolt, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mik lehetnek azok, amiket mégis... - vigyorogtam.

Vissza mosolyogtam.
- Ne kíváncsiskodjon. Árt a szépségének és ennél alább már nem kéne adnia. - lehajoltam Shivához és törtem egy darabot neki a pizzámból. - Eddig nem volt még semmi, amit ne tudtam volna megoldani. - lassú léptekkel indultam a férfi felé. - De még az élete is ér annyit, mint a titkaim... Némelyik. Szóval... - álltam meg előtte. - Ha olyan jó kopó, biztosan rájön néhányra magától is... És nekem is vannak módszereim, hogy megtudjam, amit akarok.

Megint haraptam egyet a pizzámból, aztán megráztam a fejem.
- Egyet-kettőt tényleg ki tudnék deríteni. Meglepné, ha tudná, hogy egy kis pénzzel meg némi türelemmel egy hozzáértő mit ki nem deríthet... De nem érdekelnek titkai. Mármint... Nem érdekelnek azok a titkai, amiket meg akar tartani magának. De ha van, amit majd egyszer talán elmondana nekem, akkor azt meghallgatom. És meséljen, mégis hogyan szedné ki belőlem a sajátjaimat?

Fogós kérdés volt és egy olyan csapdát rejtett, amire még a férfi se gondolhatott.
- Ahhoz, hogy erre válaszoljak, egyik vagy másik titkomat el kéne árulnom... De mégis... milyen nyomozó az, aki csak pénzzel tud információt szerezni? Az még nekem is megy. - Újabb pizza szeletért nyúltam. - És milyen nő az, akinek nincsenek titkai? - suttogtam a fülébe. Hangomban nevetés bujkált. Most először nem hátsó szándékkal akartam manipulálni valakit, főleg egy férfit. Vidámmá tett.

Nyeltem egyet, ahogy éreztem a leheletét a fülemen. Aztán elvettem én is egy újabb szeletet. A sarkát a farkasnak dobtam, mert kicsit keményre sütötték.
- Ez jogos - mondtam aztán - Egy nőnek kell, hogy legyenek titkai. Viszont... Mit gondol, hogy dolgozunk mi? Megérzésekkel? Jólelkű utcakölykökkel, akik fél dolcsiért segítenek? Ugyan... Az információ pénzbe kerül. Ez van. Máshogy sajnos nem megy. Nem olyan ez, mint a filmeken...
Szabad kezemmel megsimogattam a karját, aztán felötlött bennem valami.
- De játszunk egy játékot. Elárulok egy titkot, ha maga is. Tudja... Ismerkedés.
Felemeltem a karom.
- Pár éve volt egy kis... Hm... Balesetem. Ez a kar válltól mű. Robotkarom van.
Elmondhattam volna bármi mást is, de azt akartam, hogy ezt tudja,. Ha esetleg testi kapcsolatba keverednénk, amire egyre több esélyt látok, ezt joga van tudni. Van, aki undorodik az ilyesmitől.

Beleborzongtam az érintésébe. De amit mondott... Egy pillanatra elszomorodtam, de nem akartam azzal megsérteni, hogy ennek hangot adjak. Óvatosan megérintettem az említett kart. Nem tudtam mit mondhatnék, így könnyeden folytattam a beszélgetést.
- Azt hiszem, ez nem volt túl nagy titok, Így... Én is csak egy apró dolgot árulok el magamról: túlságosan a borra támaszkodom, ha dühös vagyok, vagy mélabús.

A fiókra pillantottam, mely a vodkával egykor teli laposüveget rejtette, és biccentettem.
- Ezt én is ismerem. Néha nagyobb vigasz, mint hinné az ember... De... Amikor legközelebb "mélabús", jöjjön át és sértegessen kicsit. Úgy vettem észre, az nagyon fel tudja vidítani.
Amikor megérintett, azt kívántam, bár igazi volna az a karom, és érezném az érintését.
- Na jó... Akar még titkokat? Egyszer voltam házas. Sok-sok éve. Még gyerekem is volt. De már egyedül vagyok.

Nem, azt hiszem ezt nem akartam tudni... olyan... szomorú volt. A pizzám maradékát Shivának adtam és leültem.
- Volt egy férfi... Szerettem. De ő... - nagyot nyeltem. - Csak kihasznált. A testemet, a képességemet és mivel mora volt, a büntetéseket is igen kreatívan osztotta. - Miért is bízom meg a férfiban maradéktalanul? Mert már olyan rég tettem? Vagy mert hittem neki és benne?
- Nagyon sajnálom. - mondtam őszintén, reagálva arra, amit elmondott.

Vállat vontam, és egy könnyednek szánt mosoly kíséretében legyintettem.
- Régi történet. A magáé viszont...
Leguggoltam elé, emberi kezembe vettem a fél arcát, és lágyan, de határozottan megcsókoltam. Csak egy pár másodperc volt az egész, és aztán felegyenesedtem.
- Csak, hogy tudja, mi érdekel engem. Maga. Nem a képessége, se semmi mása, csak maga. De ezt már mondtam. Öhm... Ugye nem lesz féltékeny a kutyája? Nem szívesen verekednék meg vele, bármilyen szépnek is tartom magát...

Nem gondoltam semmi rosszra és nem is számítottam semmire, mikor megérintette az arcom. A csók amilyen váratlan volt, olyan felkavaró. Egyszerre nyugtatott meg és pezsdített fel. Bizsergett a testem, és a gyomromban lévő csomó oldódni kezdett. Miután véget ért sem tértek vissza a gondolataim és nehezemre esett a beszéd. Megnyaltam a számat és nyeltem egyet.
- Shiva lány. - feleltem. Aztán kezdtem észhez térni. - És nem mellesleg farkas.

Elgyönyörködtem egy percig az arcában, ami egészen kivörösödött a csók hatására. Elmosolyodtam, lenyúltam, és megcirógattam az arcát.
- Maga gyönyörű.
Aztán halkan felnevettem. Lány! hát persze, hiszen Shiva a neve.
- Még a végén kiderül, hogy igaza volt, és tényeg egy műveletlen tuskó vagyok... Shiva...
Elvettem még egy pizzaszeletet, a végét megint a farkasnak dobtam, aztán a nőre néztem.
- Hogy érzi magát?

- Aha... az. Műveletlen tuskó. - Tényleg ezeket a szavakat használtam volna? Hogy hogy érzem magam? Mint akivel forog a szoba. Mint aki, túl sokat ivott. Mint akit felpofoztak. - A körülményekhez képest jól. - válaszoltam határozottan. - Ennyi? Nincs is több titka? Ilyen könnyen kiszedtem volna magából az összeset? - a vidám mosoly mögé rejtőztem. Valami nem hagyta, hogy folytassam ezt a nyílt... Állapotot.

A nőre mosolyogtam, és nagyot haraptam a pizzámból, bár kezdtem jóllakni vele.
- Talán inkább hagyjuk mára a titkokat. Kissé elszomorítóak. és, ha őszinte akarok lenni, jó műveletlen tuskóhoz méltán már csak az az egy titok érdekel, hogy mi van a ruhája alatt.
Kihívóan vigyorogtam, majd letettem a fél szeletet és megint odaléptem hozzá. Felhúztam a székből, és röviden megcsókoltam.
- Nos? Téged is érdekelnek a titkaim?

Alighogy ismét rendesen tudtam levegőt venni és beszélni, a férfi ismét zavarba hozott. Igen... Ez a jó szó. Szinte éreztem, ahogy kitágulnak a szemeim, ahogy a férfi szavai elértek hozzám, mégha az értelmüket nem is akartam felfogni. Aztán már nem is számítottak, mert a férfi ismét a karjában tartott, ajka pedig az enyémet érintette. Az agyan kikapcsolt, a testem ellazult. Majd összerándultam. A látomás ismét visszahúzott a földre.
- Azt hiszem éppen most tudtam meg párat.

Éreztem, ahogy ellazul a kezeim alatt. A derekát fogtam át, és épp újra meg akartam csókolni, amikor megszólalt. Megdermedtem egy pillanatra, majd kissé hátrébb húzódtam, de a derekát nem engedtem el.
- Szóval mégis látnok vagy - mondtam erőltetett mosollyal - És mit láttál?
Sok mindent láthatott. A feleségemet, a fiam holttestét a koporsóban, a vadállatias tombolást, amit Rendfenntartóként az összetűzésekben mutattam, az alkoholmámoros, prostituáltakkal töltött éjszakákat... Ha belegondolok, alig láthatott valamit, ami hízelgő lett volna rám nézve.

- Öhm... igen. - Összezavarodtam. Nem tudtam mit is mondhatnék, vagy mit szabad mondanom. - Sajnálom. Én... én nem tudom irányítani és... És ez teljesen új. Belelátok a múltba, a jelenbe és olykor a jövőbe, de... De mostanában a fejekbe is azt hiszem. És ez... Ezt nem mondtam el még senkinek. Kivéve... Hát azt az egyetlen férfit. - Szégyelltem magam és zavarba jöttem.
- Innen tudok Jason múltjáról is. A múltkor amikor megcsó.. mó dolog járt a fejében, főleg a gyerekkora. - Ajjaj, két férfi, két csók, két látomás. Médiumlotyó vagyok...