Hunter Street

Valahogy nem tetszett ez az egész szituáció! Volt ebben a két emberben valami gyanús, amit a rendfenntartó ösztöneim vadul jeleztek, valami feszült szikrázás, hiszen látszólag nem ismerték egymást, mégis úgy viselkedtek, mint akik flörtölnek, fél szavakat váltottak, direkt félreértve egymást, szóval a kezem egy pillanatra sem került le a fegyveremről.
A férfi minden mozdulatát követtem a szememmel és mikor már a kezemben tartottam az igazolványt sem engedtem egy pillanatra sem a figyelmem fenntartásából.
Nem mondom, hogy nem lepett meg, amit a kártyán láttam, de most már nagyon is gyökeret vert bennem a gyanú. A szavaira csak egy könnyed mosollyal és a fegyverem előrántásával feleltem.
- Nagyon vicces és biztosan jót röhögnék is a szavain, ha el tudná magyarázni, hogy hol is szolgál hadnagy úr? – néztem rá érdeklődve és a pisztolyom csöve egyértelműen rászegeződött. – Mivel én elég régóta vagyok már itt ahhoz, hogy ismerjem a parancsnokaimat és egyről sem tudok, akit így hívnának. De semmi gond, hívom Jack kapitányt és ő biztosan igazolni fogja Önt. – vettem elő a kommunikátoromat. – Önt is szívesen bekísé…….- kaptam a szemem a nő irataira, - Elnézését kérem hölgyem, de ezek után kénytelen vagyok az Ön okmányait is leellenőriztetni. Egyébként, mit keres egy ilyen rangos hölgy egy ilyen helyen? – intek az állammal a környékre, igyekezve évődésüket kizárni a tudatomból.

Szélesen a nőre mosolyogtam.
- Tudok ám jobbat is, mint a bilincs...
Aztán elkomorodtam, és az izgága férfi felé fordultam.
- Na jó, akkor csak a maga kedvéért, barátom, hogy megértse. A hölgy és én épp valaminek a közepén tartunk, és maga kimondottan zavaró tényezőként viselkedik. Szóval, ha olyan ostoba és tájékozatlan, hogy pont rólam nem hallott, akkor próbálja meg nem elárulni az öreg Jacknek a tájékozatlanságát, mert szerencsétlen lenyeli meglepetésében a szivarját, tegye el azt a vackot, és húzzon a fenébe, mielőtt én tartóztatom le magát, a jelvénnyel való visszaélésért. Bajtárs.
Visszafordultam a nőhöz, és megint elmosolyodtam.
- Ezek a mai fiatalok... De hát kegyednek ezt nem kell elmagyaráznom, nemde? És mégis miféle diplomáciai rangot tölt be? Azt hittem, csak a vezetőknek és a különböző tanácstagoknak jár diplomáciai mentesség... Esetleg közülük való volna? Csak nem Morgana elnöknőhöz van szerencsém?
Természetesen tudtam, hogy ez a nő nem Morgana, és nem is Amets, de még csak nem is a metamorfok kölyökladyje. De akkor ki lehet?

Halkan kuncogtam a kèt fèrfi szerencsètlenkedèsèn. A mora hazudott, mint a vízfolyás, de kezdett kiesni a szerepèböl, ahogy a kopò szagot fogott. Mondjuk ìgy, hogy akadèkoskodik, nem jósolok neki hosszú èletet. Úgy meg, hogy tudja ki vagyok, garantálni tudtam neki a rõvid èletet.
Válaszolni akartam, mikor a szèpfiú közbeszólt. Mentálisan megszorìtottam a golyóit... egyesèvel...
- Sajnálom, de nem árulhatom el ittlètem cèlját. A telepaták belügyèrõl van szó. Keresek valakit,aki feltehetöleg itt tartózkodik. De a szemèlyazonossága bizalmi kèrdès.

Egyáltalán nem tetszett, ahogy hozzám beszélt a férfi, ahogy megpróbált hülyét csinálni belőlem, ezért ezzel egy cseppet sem tántorított el a célomtól, hogy felhívjam a kapitányt.
- Baromian téved, ha megpróbál lebecsülni és a sértegetéseivel sem ér célt. Ha kiderül, hogy tényleg rendfenntartó, amit kétlek, mert akkor egy 2bajtárssal2 nem beszélne így, aki a munkáját végzi, akkor azt majd a parancsnokságon lejátsszuk, de most, ha megbocsát.
A szám már kijelzett és reméltem, hogy elérem még a kapitányt, hiszen jó lett volna ezt a faramuci helyzetet minél előbb tisztázni.
Kénytelen voltam most a figyelmemet megosztani a kommunikátor, a férfi és diplomata nő beszélgetése között megosztani, de a fegyverem nem mozdult, bár egyelőre nem is fenyegetett közvetlenül senkit.
Minden esetre meglepett, hogy egy ilyen magas rangú diplomata személyesen ered valakinek a nyomába a marson, mindenféle védelem nélkül és ez újabb vészcsengőt indított el a fejemben. Ű
~ Telepata és nincs szüksége testőrökre! Ez eléggé nagy önbizalomra vall, amire biztosan meg van az oka. ~ méregettem a nyugodtan álldogáló mosolygó nőt.
Aztán úgy nézett ki a hívás sikeres lesz, bár csak az egyik ügyeletesnek villant fel az arca képernyőn.

Vállat vontam, és intettem, hogy felőlem aztán hívja a központot, ha akarja. Megint a telepata nőre mosolyogtam, és aztán mindenfajta figyelmeztetés nélkül eltűntem az árnyékok között. a Rendfenntartóhoz suhantam, kivettem a kezéből a kommunikátort és egy mozdulattal tönkretettem. Utána meglehetősen nagy pofont kevertem le a férfinak.
- Mint mondtam, jobban örülnék, ha nem szólna bele az ügyeinkbe, barátom. Takarodjék, amíg még szépen mondom.
Utána a nőnél termettem, és közvetlen közelről néztem a szemébe.
- Szórakoztatónak tűnsz... Még az is előfordulhat, hogy nem öllek meg. Ami erről az okvetlenkedő úriemberről nem feltétlen mondható el...
Úgy fordultam, hogy mindkettőt szemmel tudjam tartani, mert nem tudtam, honnan fog érkezni a támadás.

Mosolyogva ès èlvezettel figyeltem az esemènyek alakulásàt, mègha fel is rèmlett bennem az óvatosság gondolata, látva a fèrfi erejèt.
Nem mozdultam, mikor elöttem termett.
- Igen csábìtó... - a fülèhez hajoltam. - De mèg a nevedet se tudom. - suttogtam mèly, sokat ìgèrõ hangon.
Majd a rendfenntartót kezdtem figyelni... szegèny pàra...
A szemem se rebbent, ahogy a morát elhajítottam, majd úgy rántottam vissza, hogy a bal füle leszakadjon. Korai lett volna mèg felfedni, hogy ez az èn müvem... talán mèg mókás is lehet nèzni, ahogy más darabol.
Megepett ès ijedt arccal nèztem hol egyik, hol a másik fèrfira.

//előzmény: művelődési ház//

-Peerszeeee...egy dögös kis vörös közénk ugrana, hogy megvédjen engem a tíz karommal támadó nőtől, aki aki majdnem harmad akkora mint én. - Annyira nevetségesnek tartja ezt, hogy el is neveti magát a dolgon, méghozzá hangosan. Más kérdés, hogy a konyakmaciktól most már lassan minden viccesnek tűnik.
-Ha ez bekövetkezne, esküszöm megvédelek tőle. Nekem viszont sokan vannak...de ha otthon még van hozzá erőd, felőlem csinálhatjuk.
Abba inkább nem megy bele, mennyire rossz ötletnek tartja bezáratni a Hereford-ot...mondjuk a kaja tényleg kriminális, de attól még nem rossz hely, és el sem tudja képzelni, mihez kezdtek volna az öccsével, ha a hadsereg nem...
~Ó, várjunk...Garret elesett egy bevetésen...igaza van a csajomnak! Ex...csajomnak...fel kell gyújtani az egészet a rákba! vagy mi...~
-Nem baj, gyere csak - feleli cseppet borízű hangon. - Úgyis olyan jó forró vagy, én meg szokás szerint egy szál semmiben jöttem. Na gyere...
Út közben feldereng neki, hogy mintha látta volna a nőt a múlt héten valaki mással a házába lépni, erre gyorsan rá is kérdez:
-Mond, a lakótársadat ugye nem fogjuk zavarni? Nagyon ádáznak tűnt...kb mint Gabe...nem...ha jobban belegondolok, Gabe plüssmacija is barackot adna a fejére....na mindegy, ugye nem zavarjuk majd?

- Nem épp nőkre gondoltam és alapos ismereteim szerint, nem jönnek be neked a kocsmatöltelék nőstények. *Ingattam meg a fejem, aztán már jött is a nevetése, no meg az ajánlat, amire csak elmosolyodtam és nem tudnám már megmondani, hogy egy sokat sejtető mosoly volt vagy reménnyel teli. De már nem is számított, ahogy a hangok sem.*
- Az erőm még a régi és reményeim szerint valamennyire ki is fogok józanodni, mire odaérünk. De szavadon foglak, csak aztán nehogy eldőlj, mint egy zsák, ha haza érünk. *Kacsintottam fel rá és nem kellett kétszer mondani, hogy nyugodtan menjek. *
- Egy száll semmiben? Egy száll semmiben akkor voltál Shepy, mikor fogadásból körbe szaladtad a Hunter Streetet egy alsóban, miközben azt kiabáltad, hogy; „Katona vagyok és élvezem.” *No igen… a Marson nem épp okos dolog ezzel rohangálni, pláne nem azon a környéken. De ahogy akkor aggódtam érte, most annyira mulatatott az emlék. Menetközben olykor-olykor meghúzza a vizes üveget, hogy tisztuljon és néha Shepynek is nyújtja hátha… de erre aligha van esély, hogy iszik is belőle a férfi. A kérdésére, az egyik ilyen korty előttünk landolt, ahogy sikerült nagy értetlenségemben kiköpnöm. Meglepetten néztem rá, hisz nem tudtam miről beszél.*
- Egyrészt nincs lakótársam és ezt elmondtam legalább kétszer a ma este folyamán. Másrészt pedig… egy elkényeztetett Telepatakölyköt aki ráadásul még elég magas rangban is van, pláne nem vennék magamhoz. Vagyis a szülei. De van elég gondom e nélkül is, de a képessége jól jön. Én fizettem, Ő beszélt… de mivel két mondatot nem tudott kinyögni anélkül, hogy ne ásta volna magát az Orion közepéig, így kapott egy kis oldószert, hogy gyorsan túl legyünk rajta. De elszámoltam magam és lerészegedve eljött velem a Marsra. Kegyetlen riporter és aktivista vagyok, de a kiskutya szemekkel nem tudok mit kezdeni. Így megkapta a kanapén éjszakára, de… *Azonban itt felfogtam, hogy Rick ezt meg honnan tudja és mosolyogva tekintettem fel rá.*
- Csak nem kémkedsz utánam Shepy? *Kérdeztem csipkelődve.*

-Nem hát...de gondoltam, ha már fantáziálunk, lehetne ez egy ilyen babaarcú ninja nőstény, aki véletlenül tévedt ide...várjunk, miért segítene nekem egy hapsi? Ugye nem...inkább ne mond el, mire gondoltál, nekem vagy 5 iszonyú dolog jutott eszembe, és tényleg nem akarom tudni, melyik az igaz.
~Vagy, ha egyik sem, és te tudsz egy hatodikat...na az pláne nem izgat.~
Az emlékre megint felnevet, miközben támogatja exét, a vízből viszont természetesen nem kér. Hogy is ne, vizet egy ilyen szép estén? Aztán kiderül, hogy a nő többször is mondta már, egyedül él....és rémlik is neki valami ilyesmi, de valahogy...rohadt alkohol, olyan zavaros tőle minden.
-Telep...papta...Űristen, hogy keveredsz te ilyesmikbe állandóan? És szegény srác, ha tényleg gondolatolvasó, nem csodálom, ha állandóan zavarban volt a közeledben.
Arra, hogy kémkedne utána megrázza a fejét, és kicsit megveregeti a nő vállát is, amolyan barátságosan.
-Ugyan dehogy. Néha megleslek zuhanyzás közben, de ez minden esküszöm, csak véletlen jártam erre, amikor bevonszoltad azt az üveges szemű manust a múltkor.
Közben felbukkan a ház, ahol a nő él, és annak lépcsője előtt meg is torpan.
-Nos, itt volnánk. Sosem tűnt fel, milyen veszélyesen közel laksz ahhoz a lebujhoz...

- Már megint az a mocskos fantáziád. *Ingattam meg a fejem, hisz most semmi rosszaság nem fordult meg a fejemben. Szimplán férfiúi becsület védés vagy összetartás, vagy minek is nevezik.*
- Nos… mindig tudom, hogy hova kell mennem, ha információt akarok. Apropó, ha már itt tartunk… Nem ismersz egy Paul Donovan nevű fickót? * Kérdeztem, mint egy mellékesként. Máskor is volt már rá példa, hogy ilyet tettem. Azonban mikor megemlíti Luke képességének a mibenlétét már felkaptam a fejem. Oké, ittam. De nem hülyére magam.*
- Shepy… nem mondtam el, hogy milyen képességgel rendelkezik a srác. * Hívtam fel a figyelmét az iménti gondolatolvasós kirohanására. Az előbbi elszólás után, már aligha volt hihető, hogy nem kémkedett. Így inkább azt a részt hagytam is.*
- Eh… csak leselkedtél? Ha már itt voltál, akkor segíthettél is volna. *Vigyorodtam el, de aztán mikor megérkeztünk már szinte semmivé foszlott és elkezdet rám telepedni a kínos „ na hogyan tovább” kérdés, amire jelenleg csak két opcióm volt. Jön és a kanapén alszik, vagy jön és mellettem. De mielőtt megszólalhattam volna megtorpant és szavaira elmosolyodva álltam meg én is, úgy, hogy az első lépcsőre felálltam vele szembe, hogy azért egy magasságba legyünk. Azért a kapu alj is egy érdekes hely és ha beszélni tudna…*
- Lehet, hogy nem véletlen az a törzshelyed. *Kacsintottam rá mosolyogva.*
- No de gyere Shepy, ezen a kamaszos megtorpanáson már túl vagyunk egy pár éve. Különben is ígértél nekem egy edzést. Nem kell félned, alszom Én a kanapén… ha szeretnéd. * Mosolyodtam el halványan.*

-Bocs, a közeledben nehéz... vehetnénk úgy, hogy most nem mondtam semmit? - Rá is térnek a következő témára, de az agya nem vág úgy, mint rendesen, ezért most tényleg sokáig kell gondolkodnia a néven, de nagyjából fél percnyi agyalás után csak beugrik neki.
-Paul Donovan....személyesen nem volt hozzá szerencsém, de hallottam már róla. Állítólag rendes fazon...néhány utcakölyökkel együtt él a régi gyárnegyedben, amolyan "Valahol Európában" stílusban...legalábbis ez az amit hallottam, de ha egyedül mész oda, én esküszöm kitekerem a nyakad...puszta szórakozásból természetesen, nem aggódom miattad, vagy ilyesmi.
Aztán a nő kifakadására csak pislog.
-Nem? Tényleg nem? Ez egyre jobban megy nekem! - Kiáltja büszkén, aztán néhány decibellel szerényebben még hozzáteszi: - Na jó...valójában csak mindig elfelejtem, hogy nem minden telepata gondolatolvasó, most boldog vagy?
A lépcső előtt állva neki is fura dolgok jutnak az eszébe. Ahogy a nő a szemeibe néz, és elcsendesedik körülöttük minden, szinte már csak az hiányzik, hogy essen is a tökéletes jelenethez. Na persze, eső a Marson...
-De, véletlen, biztos lehetsz benne - jegyzi emg gúnyosan, de ő maga is mosolyog. - Ó, nem félek, de csak, hogy tisztázzunk valamit: még egy Shepy, és főznöd is kell rám!
Azt mondjuk nem tudja elképzelni, miféle edzés lesz ebből, hisz alig áll a lábán, de azért követi őt a házába.

*A kérésére csak bólintottam és nem foglalkoztam vele tovább. Legalábbis látszólag. A tudatomban ott volt, és a másik sem hülye, Ő is tudja, hogy ha valamiről úgy teszünk mintha nem hangzott volna el, az attól még megtörtént. Aztán ahogy mesél Paulról összeszalad a szemöldököm és gondolataim ki is buknak a számon.*
- Ez éles ellentéte annak, amit Én hallottam. Valami gyerek maffia fejeként beszélt Róla. De ha át vert a telepata… élve fogom megnyúzni az Orion közepén. Te meg kezdheted kitekerni a nyakam, mert nem díszkísérettel megyek oda kideríteni, hogy mi van vele. Csak Én és a gépem. *Vontam meg a vállaimat könnyedén. Már épp szólni akartam neki, hogy de még csak nem is gondoltam rá amikor kiegészítette a mondani valóját.*
- Pedig nem ártana… sosem tudhatod, hogy kivel találkozol. *Hívtam fel a figyelmét immár kitudja hány ezredszer erre a tényre és szinte mérget vettem volna rá, hogy ez is le fog peregni róla, ahogy a többi is. A megjegyzésére mosolyogva vágtam rá azonnal.*
- Igen is értettem Shepy! *Feleltem és már sarkon is fordultam, hogy bepötyögjem a belépő azonosítót a kapuba és feltornázzam magam a másodikra. még mindig nem szerettem lépcsőzni, de ez van. Belépve minden a régi a volt. Aligha változott valami… egy kisebb szoba, ami a hálom volt. Ebben csak egy ágy és egy ruhás szekrény volt, no meg az éjjeli szekrényként szolgáló szék. Egy nappali, ami a kanapénak adott helyett, egy dohányzó asztalnak és a gépemnek. De a falakon, asztalon, táblákon mindenhol lehetett látni képeket, még a földön is. Tájakról, emberekről, akik nevettek, sírtak, szaladtak, csókolóztak, táncoltak és állatokról is. Valamint egy-egy testrészről. Kezek, szemek, ajkak sokassága. Talán ebből még is több lett az évek alatt. A konyha egy pulttal volt elválasztva és két embernek kevés lett volna, no meg mellette a fürdő. Kicsi és praktikus. Rend volt, legalábbis a képek káosza nekem sosem számított felfordulásnak. Szóval csak minden ugyan olyan mint régen.*
- Remélem emlékszel, hogy a képeimért harapok. * Mondtam mikor félre állva beengedtem a lakásba. Már csak egy „üdv, újra itthon”-t kellett volna benyögni a boldogan csillogó szemeim mellé, hogy tökéletesen elássam magam. No de nem mondtam…*
- Most főzzek vagy majd reggelire?

Felkészültem, de aztán rájöttem, hogy még sem eléggé, hiszen mire egyet pislantottam, a férfi nem volt sehol, aztán hirtelen a kommunikátorom kirepült a kezemből és még a levegőben darabokra hullott, a következő amire emlékszem, mielőtt meghúztam a pisztoly elsütőbillentyűjét, hogy a semmiből akkor pofont kaptam, hogy a fal adta a másikat, jóformán szó szerint, amitől szépen lecsúsztam a fal tövébe.
A szavai csak valami éktelen csengésen át hatoltak az agyamba, de megrázva a fejem igyekeztem kitisztítani azt és talpra kecmeregni, mert azt is hallottam, ahogy most a nőt kezdi el fenyegetni.
~ Jimmy szedd már össze magad, különben itt elfajulnak a dolgok! ~
A fegyverem még mindig a kezemben volt, így gondolkodás nélkül lőttem a férfi irányába, amikor már egyet láttam belőle.
De megint csak a levegőt találtam el, mert a férfi szabályosan hátra repült, aztán meg vissza rándult, egészen úgy, mint akit dróton rángatnak, de most mintha vérzett is volna.
~ Mi az isten folyik itt! ~
Mert, hogy ezt nem ő csinálta magával, az tuti, de a nő meg olyan ijedt arcot vágva állt ott, hogy úgy gondoltam, őt is meglepte a dolog. Gyorsan körbe néztem, de nem láttam senki mást.
- Nincs Önnél egy kommunikátor? – kérdeztem még mindig kicsit szédelegve. – Ha nincs, akkor jobb lesz, ha velem jön. – próbáltam hátrább tolni, kifelé az utcából, miközben a férfire fogtam a pisztolyt és ha mozdult, lőttem.

A várt támadás meg is érkezett, de olyan formában, ami ellen nem tudtam védekezni. Egy irdatlan erő ragadott meg és hajított el, de közben sem engedett ki a markából... Aztán szaggató, éles fájdalom csapott le rám, és újra a magam ura voltam. A fejemhez kaptam. Összecsomósodott, átázott hajat éreztem, és egy nagy sebet, aminek nem kellett volna ott lennie. Megszédültem, s akkor meg is értettem, mi történt velem. A fülben lévő apró csontok felelősek az ember egyensúlyérzékéért. De az én fülem, s ezzel együtt valószínűleg a belső, kis csontok is, megsérültek.
A fájdalom távolodott, és már nem folyt le semmi a nyakamon, ahogy egy perccel ezelőtt. a seb elkezdett összezáródni. Tudtam, hogy a sejtjeim az eredeti állapotukba csak órák múlva fogják visszaállítani magukat. Új fülem fog nőni a letépett helyett, de sokára.
A véres kezemre pillantottam, majd az ijedt nőre. Halványan rámosolyogtam. láttam, hogy ez már sok volt neki.
- Semmi baj, hölgyem, ettől odalent még működöm - nyugtattam meg. Aztán a férfire néztem, aki immár fegyvert szegezett rám, sőt, megpróbált le is lőni!
- Te nyomorult pondró - mondtam - Utolsó rohadt telepata! Harcolj, ha mersz férfiként!

Hú... de nehèz volt nem felnevetni! Hi-hihi-hi... Az ajkamba haraptam, belül pedig makd szètvetett az izgalom. Tènyleg isteni móka volt kialakulóban! Ijedten lèptem egyet hátra, majd csak figyeltem... ' Nem elèg jó...' Meg se moccantam, a mora bal lábán mègis egy vágás keletkezett.
- Nem... nem lehetne, hogy... kèrem... könyörgöm... hagyják abba! - mèg pár könnycsepp is legördült az arcomon. Egyszerü ès talán kicsit ostoba játèkszetek, de ha egyszerüen ilyen szórakoztatóak! Tapsolni támadt kedvem, de inkább csak elörelöktem a rendfenntartót, egyenest a mora karjaiba. Persze mindezt ártatlan arckifejezèssel.

A nő láthatóan teljesen bepánikolt, így tőle semmilyensegítséget nem várhatta, dőt inkább jó lett volna, ha én időben tudom innen kimenekíteni mielőtt a mora teljesen begőzöl, mert, hogy a férfi mora volt abban már biztos voltam, hiszen egyrészt a mozgása, másrészt, a sérülésének gyors regenerációja ezt bizonyította.
Bár nem érttetem az egészet, hogy ki az aki a másik férfivel szórakozik, hacsak valaki el nem bújt a közelünkben, attól még nagyon úgy nézett ki, hogy a férfi engem gyanúsít vele.
Ismét ráemeltem a fegyvert, hogy figyelmeztessem, ne szórakozzon, miközben megpróbálkoztam egy magyarázattal.
- Nem vagyok telepa………….- de befejezni nem tudtam, mert valaki nagyot taszított rajtam hátulról, amire egyrészt nagy lendülettel estem a morának, másrészt belém nyillalt az aggodalom, hogy ha a támadó hátulról jött, mi lett a nővel.
Minden esetre most már gondolkozás nélkül lőttem a mora férfira, hiszen láttam hogy regenerálódik és másként nem fogom tudni leállítani. Az biztos, hogy nem fogok vele leállni bunyózni.

Elvigyorodtam. Méghogy nem telepata, hát persze... Hogyne. A fülem pedig nyilvánvalóan magától szakadt le.
Azonban elkezdtem hinni neki amikor egyszer csak ő is elvesztette az uralmat a teste felett. Akár szét is zúzhattam volna a fejét, ha már így felém repült, de nem akartam addig végezni vele, míg a helyzet nem tisztázódik. Így csak megtántorodtam, és arrébb löktem a férfit. Ekkor vettem csak észre a lábamon nyílt sebet. Na ez most már tényleg túlzás! A fegyverem után kaptam, mikor előbb a vállam, utána pedig a derekam érte egy-egy lézertalálat. A harmadik lövés elől a sötétségbe menekültem. A helyzet kezdett roppant kínossá, hanem még megalázóvá is válni.
Hiába szaggatta a vörös lézerfény az árnyakat, bennem nem tehetett kárt. Árnyékról árnyékra suhantam, és nem is céltalanul: a nőt néztem ki magamnak. Egyfelől, ha túszul ejtem, talán rá tudom venni a Rendfenntartók szégyenét, hogy ne lövöldözzön már, mint valami őrült. Másfelől, korábbi magabiztossága, és a rejtélyes telekinetikus támadó együtt elég okot adtak a gyanakvásra egy okos embernek. Nem csodáltam hát, hogy a rendfenntartó még nem vette észre az összefüggést.
A nő mögé léptem, és az árnyakból előlépve a hátába nyomtam a fegyverem.
- A morák mérgével van töltve. Nem tudod olyan gyorsan leszakítani a kezem, hogy ne tudjam meghúzni a ravaszt. - súgtam a fülébe.

Gyanússá vált a helyzet, de mikor a mora az árnyèkba olvadt már tudtam: hozzám igyekszik. Az okot csak megtippelni tudtam volna, mègse mozdultam. Mikor megèreztem a pisztolyt a gerincemen ès a fèrfi lehelletèt a nyakamon, szèles vigyor kúszott az arcomra. Hátra hajtottam a fejem.
- Hm... abban remènykedyem, hogy másfajta fegyvert fogsz ilyen szorosan hozzám nyomni... - nevettem fel èlvezettel telve. Móka ès kacagâs... - A királynõ vère se tudott megõlni nagyfiú... - suttogtam csábosan.

Egyre inkább forog vele a világ, és mintha az utcán is megnőne a tömeg, ezért aztán nem is bánja, hogy belement a dologba, és elfogadta a meghívást. Mázli, hogy becsiccsentve is képes koncentrálni a maffiavezérekre, és hasonlókra, hisz így tud felelni Mira kérdésére, igaz ha gondot jelentene neki, hogy részegen katonáskodjon, már biztosan halott lenne...
-Láttad te egyáltalán azt a filmet? Na mindegy...a gyerekmaffia szerintem túlzás, de gondolhatod, hogy több tucat összeverődött metamorf utcakölyöknek nincs éppen jó híre a városban.
Azon viszont komolyan elgondolkodik, hogy mégis mit üthetne össze neki vállalkozó kedvű szakácsa. Jól emlékszik a rendelt pizzák dobozából épített totemoszlopra ami közös otthonukban állt, és kétli, hogy azóta megtanult volna rendesen főzni, vagy jobban mint ő(igaz Rick szakácsművészetére sosem volt még panasz, de ennek fő oka, hogy csak napok óta éhező bajtársai kóstolhatták még a grillezett húsfalatkáit) de ugyanakkor enni azt tudna, és reggelig ez csak rosszabb lesz...
-Emlékszem hát...van egy sebhely a hátamon, amiről évek óta azt hazudom, hogy egy medve harapásától van - jegyzi meg gúnyosan, ám különösebben nem erőlteti meg magát, hogy hihető legyen a sztori, hisz ha valaki, akkor Mira tudja, hogy testét nem csúfítja el egyetlen heg, vagy tetoválás sem, hála óvatosságának...és az esetek többségében a felcsernek. Minden esetre lábujjhegyen lépked el a kanapéig, mintha egy aknamezőn próbálna átsétálni, aztán fáradtan huppan le.
-Ráér reggel is...kizárt, hogy ébren tudnék maradni, amíg végzel...hmm....el is felejtettem, hogy ez milyen kényelmes...

- Jahm… Nekem meg a tarkómra tetoválva a neved. * Válaszoltam a fognyomra, de akárhogy akartam némi gúnyt csempészni bele nekem bezzeg nem ment. A fene vigye el az összes ilyen baromságot. Szemeim kissé összeszűkülve követik Rick mozdulatait, de mikor az megérkezik anélkül, hogy rá lépne bármire csak ledobom a táskám a pultra, bekapcsolom a kávéfőzött, és már vissza is térek, az ajtónál menetközben elhagyva a cipőmet. *
- Azért mert nem főzök, attól még Te is tudod, hogy van hűtő. Abba pedig szendvicshez cucc. Nem egy ötcsillagos fogás, de több a semminél. De még mindig a legfelső szekrény hátuljába tartom a dugi kekszem és a csokim. * Mosolyodtam el, miközben négykézlábra ereszkedve igyekeztem összekapkodni a képeket a földről. Nem mostanában kellett arra gondolnom, hogy legyen hely, ha véletlen neki állnék edzeni.*
- Ha ilyen kényelmes, akkor megkapod éjszakára. *Én meg maradok a szobámban.*
- De azért nehogy annyira kényelmes legyen, hogy most bealudj. Tudod, előtte még dolgunk van. * Pillantottam fel az egyik képből mosolyogva, de aztán ahogy visszafordítottam a fejem már nem volt sehol. Annyira kényszeresnek hangzott, olyan erőltetettnek… szóval egyszerűen csak szánalmasnak. Legszívesebben fejbe vertem volna magam, hogy térjek már észhez. Hisz soha nem voltam ilyen. Oké, meggyengültem néha… de nem mutattam ki. Meg egyébként is… eltelt rohadt 3 év. *

-Űristen,a teljes nevem? Az legfeljebb a lábadra férne el, ne ugrass.
Nem tudja, miért bókol neki, és hogy sikerült-e, de igazándiból az ólmos fáradtság egyre erőteljesebben uralkodik el rajta. Általában jobban bírja, de az alkohol, és persze az ismerős érzés, hogy már itthon van egyszerre megteszik a hatásukat...
-Jaham...szupppi... - feleli egyre laposabban pislogva. A nő hangja messzebb és messzebb száll tőle, ő pedig morogva rázza a fejét, hogy nem, esze ágában sincs bealudni...vagy ezt csak álmodta már? Minden esetre egy krumplis zsák kecsességével dől oldalra a kanapén, és csak szuszogása a válasz Mira mosolyára, amit megint nem biztos, hogy tényleg látott...főleg így csukott szemmel.
Ha Mira esetleg felkelti, gyengéden ragadja meg a nő kezét, és rántja be maga mellé, hogy aztán szorosan megölelje, mint valami nagy, forró édesen méltatlankodó és kapálózó plüssjátékot, aztán pedig alszik tovább.

*A kettő az egyben bókra elmosolyodtam és valahol mélyen melengette a szívem a megjegyzése. Csakhogy, ez még mindig nem volt helyes. A semmit mondó válaszra feltekintve már gondolatban előre ingattam a fejem. Ebből bizony alvás lesz. A nagy pakolásban pedig már hallottam is a kávégép apró pityegését, ahogy jelezte, hogy az bizony elkészült. A kezemből a paksamétát csak ledobtam az asztalra, majd lekapcsolva a kávéfőzött tértem vissza a kanapéhoz. Mellé leülve a szőnyegre, térdeimet felhúztam, és míg azokat öleltem csak néztem, ahogy alszik a másik. Ilyenkor mindig békésebb volt, olyan ártatlan. Ha nem volnának a tekintélyes izmai, senki nem gondolta volna, hogy mivel foglalkozott és az ég tudja mikbe nem keveredhet. Meg akartam érinteni, újra. Érezni akartam, hogy szeret. Na nem mintha féltem volna, de mellette még a biztonság érzetem is meg volt. elhittem, hogy ha itt van, akkor sok bajom nem eshet. A múlt szinte mázsás súlyként nehezedet rám, ahogy szép lassan feltörtek az emlékek. De végül kezeimmel megtöröltem az arcom és a szemem. Egy mosolyt erőltetve magamra álltam fel és vettem le a cipőjét, remélve, hogy nem rúgja ki reflexből a fogaimat. Aztán ha ez a művelet sikerrel jár, mellé sétálva egy pillanatnyi hezitálás után finoman ébresztgetni kezdtem. A reakciója nem volt meglepő, de mégis egy pillanatra elfeledtette azt, hogy mi is volt a terv. Pislogtam párat a karjai között immár feküdve és igyekeztem kivonni magam az ölelésből, ami nem engedett. *
- Shepy… menj be az ágyra. Ébredj egy kicsit… * Kérleltem szavakkal is, ugyan úgy, ahogy a karján a cirogató ujjaim.*
- Fájni fog mindened reggel… * Suttogtam neki lágyan, ám, hogy honnan jött azt már meg nem mondom, de apró puszikkal kezdtem keltegetni. A fejem üvöltött, hogy ne… de nem álltam meg. Addig tuti nem, míg nem fekszik kényelmesen.*
- Kérlek Shepy… * Nem, könyörögni nem könyörögtem. De szavaimmal kérleltem, miközben a testem csak bele olvadt a karjai közé. Hisz annak mindig is ott volt a helye, még ha másként is lett. De hogy mire kértem valójában? Szerintem még én magam sem akartam tudni, annak fényében, hogy ez a pici tett három éve nem érzet reakciókat váltott ki belőlem. De az ébresztést nem hagytam abba továbbra sem, csak a szemeim teltek meg vággyal, amit meg… nos… a falaknak bár fülük van, de szemük nincs.*

Miután megszerezte magának az alvóst, csak szuszog tovább békésen, semmilyen módon nem reagálva a szólongatásra. A puszira már annál inkább. Először csak felmorog, mint egy rajzfilmbeli mackó, jelezve, hogy hagyják már aludni, hosszú még a tél, aztán ahogy a szólongatás, és a puszik nem akarnak szűnni, úgy fészkelődik, hogy megszabaduljon ettől a cuppogó valamitől. Álmában persze nem fordul meg a fejében, hogy a másik oldalára fordulni csak akkor működik, ha elengedi Mira-t, ezért ha az után sem hagyna neki nyugtot, hogy exét a háttámla, és saját teste közé szorította, lassan, álmosan nyitja fel mindkét szemét, és úgy tekint előre, mint aki fel sem fogja, hol is van éppen.
-Mondtam már...ne hívj így, ha nem akarsz... - ásít egy nagyot, pislog párat, aztán kipattannak a szemei, és mint a villám pattan fel a kanapéról.
-Öhm....már kész is a kávé?
~Mi a fene....hogyan...~
-Jól vagy?

*Még hogy aranyos… na most kicsit sem volt az, mikor elfordult Tőlem. Nem is ezzel volt a baj, hisz én sem szeretem, ha felkeltenek. De na… nem vagyok porcelánból és el sem olvadok egy kis erőtől. De aucs… nekem is vannak melleim. Amik most bizony erős kínzásnak lettek kitéve. Igyekeztem felkönyökölni, és kezem a derekára csúsztatni, hogy bizony neki fel kell kelnie. Az édes motyogásra egy mosoly kúszik az ajkaimra, amit aztán le is töröl Rick reakciója. Mintha megégette volna magát, annyira sietős lett neki… Fejemet lehajtva szegeztem a tekintetem a hűlt helyére, és áldottam magam, hogy a hajam eltakarta a fájdalmas kifejezésem. Még ha a kanapéba vájó ujjaim nem is takarta. Igyekeztem leküzdeni azt, hogy ne képeljem fel, hogy eltűnjön a vágy és a düh keveréke a szemeimből. *
- Nem Shepy… csak az érzékszerveid játszanak veled és valójában egy adag sört főztem le. * Kaptam fel a tekintetem a másikra. Nos a düh ott volt a hangomban is, így minden másnak is a szemembe kellett lennie. Ha az egyik nem múlt, akkor a másik sem. A kérdése meg… Hát elsoroltam gondolatban egy pár nem épp pozitív jelzőt. De ez csak egy röpke pillanat volt, hisz már ugrottam is mint egy nyúl, hogy előtte teremjek és közelről nézzek a szemeibe.*
- Mond meg TE! Szerinted jól vagyok? * Kérdeztem miközben magam mellett lefeszített kezeimet ökölbe szorítottam, hogy azok ne remegjenek a dühtől.*

A nő csípős humora máskor mosolyt csalna az arcára, ám most inkább aggodalmat szül, hisz hallja a hangjában az indulatot, és mivel újabban nem szeretne fájdalmat okozni neki - bizarr érzés, nem is érti, mi ütött belé - ezért óvatosan méri fel a terepet fegyverek után, hogy ha Mira esetleg rá támadna, ne kell jen kárt tennie benne, mikor lefegyverzi.
-Hát, jól nézel ki - próbálkozik, ő is tudja mennyire gyengén, és nagy nehezen leküzdi az ösztönt, mely azt súgja, lépjen hátrébb. - Nézd, amit az előbb tettem, nem volt szándékos. Te is tudod, miket művelek álmomban...
~Talán jobban járnék, ha befognám...igen, határozottan jobban járnék.~
-Azt hiszem iszom egy kicsit abból a házi fekete sörből...