Morgana lakosztálya

Megdöbbentem a kérdésén.
- Ööö... Igen. Persze. - erőltettem mosolyt az arcomra.
Több szempontból se mondhattam nemet, de, hogy miért mondtam igent azt nem tudtam. Tartsd közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb. Könnyebb volt erre fogni. Ambivalens amit, Jason iránt éreztem. Remény, arra, hogy megváltozzon nem volt. Akkor miért támad fel bennem mindig az érdeklődés iránta? Mazhoizmus... mi más.
De, amit még magam is el tudtam fogadni indokként, az az volt, hogy fent kell tartani a látszatot, hogy a vezetők jó viszonyban vannak egymással.

Vajon vívódást láttam az arcán? Meglehet. De a válasz igen volt, amire elégedetten elmosolyodtam.
- Remek. Tudok egy jó éttermet a Holdon... Nem baj, ha a te hajóddal megyünk?
Az ajtóhoz mentem, egyetlen érintéssel kinyitottam, épp egy pillanattal az előtt, hogy eszembe jutott volna, mit kért Morgana a képességemmel kapcsolatban. Hoppá... De hát ezért csak nem haragszik meg! Egyszerű kis baki, semmi több...
- Mit szólsz mondjuk a csütörtök estéhez. Csak egy kis szórakozás, semmi munka...

(Részemről vége, köszönöm, nagyon élveztem! )

A hátam közepére nem hiányzott az a vacsora, főleg, hogy a férfi már azt is eltervezte, vagy inkább megálmodta, hogy mi fog utána következni. Hisz... az ő fajtája igen. Rámosolyogtam.
- Hogyne... az jó lesz. - Már megint nem rendeltetés szerint használta az ajtót, de úgy döntöttem, rá hagyom, csak menjen már.
Haha... az én hajómmal megyünk, de csak én térek vissza! Szép kis ábránd...
Mélyet sóhajtva rogytam le a fotelbe és nyitva álló ajtóra fintorogtam, amin a férfi pár pillanattal ezelőtt lépett ki.


(Köszönöm a játékot. Szuper volt, mint mindig.)

Valóban úgy terveztem, hogy ezúttal tisztelettudó leszek. Elvégre úriember vagyok, vagy mi. Így tehát odakint, az ajtó előtt vártam, legalább egy fél órát, mire megelégeltem. Ekkor beengedtem magam Morgana lakosztályába, leültem a legkényelmesebb fotelbe, és töltöttem magamnak egy pohár kitűnő bort.
Senki sem tudott felvilágosítással szolgálni a tekintetben, hogy hová ment az Elnöknő. Mindössze azt tudtam, hogy órákkal ezelőtt elindult. Ez a tény engem roppant kíváncsivá tett, és mivel dokkolási engedélyt kért a későbbiek folyamára, gondoltam, megvárom ébren, mint egy férj vagy egy jó barát.
Így tehát a nő nappalijában várakoztam.

Az ajtó nyitva... Én meg fáradt. Na vajon ki lehet az..? Mikor azt gondoltam, szükségem lenne Jasonra, hogy lehűtsön, nem hittem volna, hogy az ördögöt festem a falra. Pedig alapja lett volna... Nagy levegőt vettem és beléptem.
- Nem mintha nem kultiválnám, hogy megint beengedted magad, mert hát nem is, de most nagyon fáradt vagyok, így nem hiszem, hogy jó társaság lennék. Gyere vissza holnap. És egy ötlet: kopogással kitűnően jelezheted érkezésed.

Felálltam, és elé mentem. Örültem, hogy látom, de ezt nem mondtam ki.
- Igazán kedves tőled, hogy a szórakoztatásomat tartod szem előtt. Látom, hogy fáradt vagy.
Töltöttem neki egy pohárt bort, és a kezébe nyomtam.
- Nos, ha te fáradt vagy, és mégis ilyen fontos neked, hogy jó társaság légy, üzletet ajánlok. Nem, nem azt... Bár, az sem volna ellenemre. De most arra gondolok, hogy elmondhatnád, hol járt a telepaták elnöknője, és erről miért nem tudtak még a testőrei sem felvilágosítással szolgálni.

Elvettem a poharat és beleittam a borba. Nem tudok ellenállni, ha a saját borommal kínálnak... Aztán majdnem a férfira köptem a nedűt, mikor ő... arra célozgatott. A nevetés és a hányinger fura elegye... Na nem a férfi külseje miatt, csak magára a gondolatra reagáltam így. Leültem a fotelba és hátra dőltem.
- Egyedüllétre vágytam, így sétálni mentem. Nem a kötelességeim rovására, ne aggódj. - fűztem hozzá.

Láttam az arcán az ötletemnek járó reakciót, de nem vettem magamra. egyértelműen nem volt több színészkedésnél, hisz nyilvánvaló, hogy a nő legalább annyira akar engem, mint én őt.
Felvontam a szemöldököm.
- Sétára vágytál, és mivel a több négyzetkilométer kiterjedésű űrállomás ehhez nyilván kicsi volt, fogtad magad, és a holléted meghagyása nélkül, ami, megjegyzem, biztonságtechnikailag elvetendő megoldás, tehát fogtad magad, és egy másik bolygóra utaztál... Sétálni. Nos, Morgana, ezt egy kicsit nehéz elhinni.

Mélyet sóhajtottam.
- A szüleim sírjánál voltam. -Hajtottam le a fejem. A szomorú hangot nem kellett színlelnem, ugyanis ettől a hazugságtól még én is elszégyelltem magam. - Csak egyedül szerettem volna lenni. Sajnálom, ha ezzel gondot okoztam neked. - Csak tudnám hogy rázzam le... Ha lehunyom a szemem, a nyomozót látom, ha kinyitom Jasont. Egy barbár és egy rohadék. És a kettő közt én, a férfigyűlölő ribanc.

Láttam a nő zavarát, és hirtelen megsajnáltam. Közelebb léptem hozzá, és megérintettem a karját, anélkül, hogy bármit is kiolvastam volna az elméjéből. Ez mégiscsak a legbelsőbb magánügye... Jó, ha tudja, hogy ezt tisztelem, még akkor is, ha úgy gondolom, nem volt joga eltitkolni előlem.
- Értem - mondtam halkan - Nincs semmi baj. Én igazából csak... De ne nevess ki... Aggódtam egy kicsit. Talán hallottad, mi történt a morák hercegével... Féltem, hogy esetleg valaki a vezetőkre utazik, és téged is elkaptak. Bocsánat, hogy úgy rád förmedtem.
Ez egészen hihető volt a részemről, és bár nem éreztem különösebb megbánást, azért nem volt olyan nagy hazugság.

Kedvesen mosolyogtam a férfira, bár a gyomromat a félelem, a fejemet a fáradság fájdította. És a nyomozó... Nem! Ha valamikor is gondolnék rá, hát az pont most a legrosszabb időpont lenne.
- Tényleg sajnálom Jason. Nem akartam, hogy aggódj miattam. - Vagy, hogy egyáltalán gondolj rám. - Legközelebb szólok. - léptem arrébb.
Szerettem volna rövidre vágni a látogatást. Csak... egy kis bor, egy forró fürdő, valami kifigurázásra alkalmas film... És mind ezt EGYEDÜL! Egy kicsit irigyeltem a mora királynőt... Na őt biztos nem nyomasztja éjszakánként egy férfi képe sem.

Visszamosolyogtam a nőre, és közben arra gondoltam, mennyire undorítóan érzelmesnek találnám ezt a beszélgetést, ha nem épp ővele folytatnám. Amikor arrébb lépett, leengedtem a kezem, majd visszaültem a fotelbe.
- Arra gondoltam, hogy esetleg... Szóval, hogy talán most nem szeretnél egyedül lenni. Mert ha így volna, én szívesen itt maradok veled. Borozgathatnánk, hozathatnék valami vacsorát... De persze nem kötelező.
Kedves mosolyt villantottam rá. Nem kötelező, de azért jó lenne, ha nem akadékoskodna megint...

A szememet forgattam, háttal a férfinak. Tudtam mi a célja. Az, ami minden férfinak. Csakhogy a többi férfival ellentétben, az ő ajánlata érdekelt sajnos. Addig lesz csak ilyen előzékeny és viszonylag formálható, míg nem kapja meg, amit akar. És az se mindegy, hogy a hozzá hasonló aljas férgekből egy életre elegem volt.
- Ez csodásan hangzik. - fordultam a férfi felé, mosolyogva.
Az arcomat és a falat egyszerre szerettem volna kaparni. De sajnos minden alkalmat meg kell ragadnom, hogy könnyebben befolyásolhatóvá tegyem. "Ereszd meg-húzd meg."

Meglepve hallottam a válaszát. Talán a kedvesség és megértés végül valóban célt ért, bár korábban meg mertem volna esküdni rá, hogy Morganának az erő és hatalom érzése imponál. Ékes bizonyítéka ez annak, hogy még én sem vagyok tévedhetetlen.
- És mihez volna kedved? Máris leadom a rendelést. És ma este nem volna ildomos munkáról beszélni, azt hiszem. Töltsük együtt az estét, mint két barát. - mosolyogtam.
Talán végre elérem a célomat... De ha nem, egy-két lopott érintés során még mindig szerezhetek a nő fejéből hasznos dolgokat...

- Lepj meg. - mosolyogtam, majd eltűntem pár percre a fürdőszobában. Gondolkodni akartam. Ha valaki Jason Lighttal akarja tölteni az időt, jobb, ha nincsenek titkai. Vagy zombi... Nem gondolhatok a nyomozóra, se arra, amit Jason fejében láttam. Újra akartam. Meg akartam tudni, hogy valóban csak a múltját láttam-e, vagy a gondolatait? De az is lehet, hogy, ahogy betört az elmémbe, úgy én is beleláttam az övébe. Majdnem úgy, mint Shivánál.
Visszamentem Jasonhoz, elmém pedig tele volt hasztalan, unalmas, és taszító képekkel.

Elmosolyodtam. Lepjem meg? Valami ínyencfalat jó lenne, hozzá egy különleges bor, és esetleg némi gyümölcs... Igen, és...
A gondolataimból a diszkrét csilingelés szakított ki. Elővettem a kommunikátoromat, és bosszúsan ránéztem. Az arcom elfelhősödött, ahogy a feliratot elolvastam. Ó, hogy az a...
- Sajnálom, kedvesem, de ezt máskorra kell halasztanunk - mondtam csalódottan - Akadt egy kis probléma az egyik üzleti ügyemmel, és sajnos nem tűr halasztást... Nagyon sajnálom.
Azzal az ajtó felé indultam, és már kint is voltam. Bárki is rontott el valamit, nagyon meg fogja báni...

//Köszönöm a játékot!//

Koromat meghazudtolva akartam ugrálni és visító hangon örömködni. Pont ezért igen nehéz volt szomorú arcot vágni.
- Ez... - remek? szerencse? csodás? megkönnyebbülés? - elszomorító. Mindenképpen bepótoljuk. - mosolyogtam, majd mikor már a lépteit se hallottam, berohantam a szobámba és az ágyamra hanyatlottam. Vajon mi lehet az, ami Jasont arra sarkallja, hogy egy ilyen alkalmat kihagyjon? És, ha szemem nem csalt, még a nyugalom álcája is lehullt róla egy pillanatra...

(Köszönöm a játékot )

Üzenet érkezik Morgana kommunikátorára.
Feladó: Matt Kyle

"Most ment el tőlem Jason egyik embere. Helyi bandavezér, és tudja, hogy én robbantottam. Bizonyítéka nincs, de abban is biztos, hogy nálam jártál. Kényelmetlenül okos. Ölesd meg, vagy amit akarsz. Ha nem hazudott, van egy telepatája, és ha vele jön vissza, ki leszek nekik szolgáltatva. Semmit sem mondtam neki. Ha lehet, valami okosat csinálj.

M"

Persze, hogy azonnal meg akartam semmisíteni a kommunikátort, nemhogy az üzenetet, mikor megláttam ki küldte, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek 'Mert azt be nem is ismerném, hogy reménykedtem egy romantikusabb üzenetben' és mégis elolvastam. Elhűlt bennem minden érzelem és szédülni kezdtem. Remegő ujjakkal töröltem az üzenetet, majd ugyanolyan gyenge lábakkal mentem a mosdóba.
Kinyitottam a kis tükrösszekrényt és kivettem a fegyvert. Azt, ami Jason megsemmisült rakományából maradt. Azt, amit Matt adott és amit azért hívtak vissza a gyárba, mert felrobban a használója kezében. De nekem nincs más választásom. Korábban már feltöltöttem, mint egy végső mentsvárként... És most kockáztatnom kell. Feltűrtem a köntösöm ujját a bal kezemen, majd másik kezembe vettem a fegyvert és céloztam. Egy törülközőre haraptam. Jobb, ha senki nem értesül az itt történtekről, legyen a kimenetele bármi. Nagy levegőt vettem és elsütöttem a fegyvert. A fájdalomtól a földre rogytam. Hangosan akartam ordítani, fogaim a törölközőbe vájtam. Kinyitottam könnytől nedves szemem, és csak ekkor csúszott ki a fegyver ujjaim közül. Jobb kezem sértetlen maradt. A másikon viszont nagy, égett seb tátongott. Nem az első eset, de legalább már hozzászokhattam.

Valahogy jobbnak látta nem bejelenteni magát az állomáson, mielőtt még elrendeződik az az egész, vagy legalább kiderül a számára, hogy pontosan mekkora céltáblát festettek a homlokára, ezért az állomásra érve nyomban meglép a barátságos mora hajójáról, és nyomban az elnöknő lakosztálya felé veszi az irányt. Még a szüleit sem hívja fel, úgyis csak aggódnának. Lehajtott fejjel, a térfigyelő kamerák látómezejében csak pillanatokig tartózkodva lopakodik át az állomáson, s már egészen kezdi úgy érezni magát, mint valami titkos ügynök, amíg szembe nem találkozik a biztonsági személyzettel, s a recepcióssal, kiken át kell jutnia, ha egyáltalán Morgana ajtajáig el szeretne érni.
-Jó napot...a nevem Luke Darrow, és sürgősen beszélni szeretnék az elnöknővel. Családi ügy...
~Ééééés, ennyit az inkognitómról! Esküszöm, én vagyok a legbénább titkosügynök James Bond óta...~

Végre ismét élvezhettem saját lakosztályom kényelmét. Azonnal töltöttem magamnak egy pohár bort. Nem mintha az hiányzott volna legjobban, de nem is volt utolsó a sorban. Alig helyeztem magam kényelembe, mikor az egyik biztonsági őr látogatót jelentett be. Luke Darrow. Már vártam rá, de... Nagyon beverhettem a fejem, lévén, azt nem tudtam volna megmondani, pontosan mióta is várom. Órák? Napok? Intettem, hogy kísérjék be.
- Lehetőleg azonnal. - mondtam sürgetően, majd, kezemben a borospohárral, leültem az egyik fotelba. Végre... Jason nyaka körül szorul a hurok.

~Basszus,basszus,BASSZUS! Csak most gondoltam bele, hogy az elnöknő nem elég, hogy elnök, de NŐ is!!! Hát, remélem, hogy még mindig gondolatolvasó, mert egyre jobban kétlem, hogy meg merek majd szólalni a jelenlétében!~
Vesz egy mély levegőt, és miután a biztonságiaktól bebocsájtást nyer, megindul a lakosztály felé.
~Á, csak nyugalom...amilyen szenvedélyesen érdeklődöm a politika iránt, még azt sem tudom, hogy néz ki. Matt valszeg csak idealizálja, lehet, hogy egy 190 éves öreglány, festett vörös hajjal...~
Az ajtón belépve viszont "csalódnia" kell, ugyanis ahogy meglátja a borospohárral a kezében üldögélő gyönyörű nőt a fotelban, nyel egyet, és szégyenlősen kezdi a cipője orrát bámulni.
~Basszus...miért pont hozzá kellett jönnöm? Ez nem ér! Akarom mondhatni...kezit csókolom Elnök asszony...ugye hallja ezt is? Istenem, de egy balek vagyok!~
-Jó napot...a nevem...Luke...Luke Darrow... -Préseli ki magából nagy nehezen, küszködve a nyakában található izmokkal, hogy azok legalább szem magasságba emeljék az arcát.

Ha egy férfi jött volna így zavarba tőlem, csak felnevettem volna. De ő csak egy fiú volt. - Ülj csak le Luke. - mutattam az enyémmel szemközti fotelra, remélve, hogy a látótere kicsit kiterjedtebb és a cipője mellé legalább a kezem befér. - Ha kérsz valamit... hozatok. - Nem veszteném el az anyja támogatását azzal, hogy leitatom a fiút.
- Örülök, hogy szerencsésen visszatértél ide. - kortyoltam a borból. Nem akartam egyből letámadni. Nyilván megviselték a történtek. - Ezek szerint Matt... azaz a nyomozó... Szóval minden rendben ment, és senki nem próbált ismét elrabolni?

Elfoglalja a kínált helyet, egyébre viszont nem tart igényt, helyette csak a kezeit tördelve megpróbál valami értelmeset kinyögni a kérdésre, melyet hozzá intéztek.
-Hát..ha megpróbálták, nagyon bénán csinálták, nekem nem tűnt fel - szól reszkető hangon, miközben próbálja összeszedni a gondolatait, ám az egyetlen összetett mondat, ami megfordul a fejében valahogy így hangzik:
~Az elnök asszonynak nagyon szép kezei vannak.~
-Megtudhatom..mi ez...az egész? - Szól egy dadogós hang, valahonnan Luke irányából, a fiú pedig nem egészen biztos benne, hogy belőle jött, pedig nagyon úgy hangzott. - Én nem akarok akadékoskodni, tényleg nem, csak hát...
~Egyszer randizom egy évben, és ez lesz belőle. Kicsit azért akadékoskodhatnék.~
-Szóval...hmm...?

- Szóval... hmm... - Ismételtem meg a fiú szavait mosolyogva. - Nem vagyok biztos benne, hogy ennél is jobban bele kéne folynod a dolgokba, főleg a biztonságod miatt. - Meghiúsíthatja a terveimet, ha Jason belenézne a fiú elméjébe. Legalábbis idejekorán. - De, azt hiszem jogod van tudni mibe keveredtél. Jason... Az elnök, veszélyes és illegális fegyverekkel akart kereskedni. Hogy milyen céllal, arról mindenki másként nyilatkozik. Matt Kyle ezt a szállítmányt robbantotta fel, mire az elnök felbérelte Paul Donovant, a helyi gyerekmaffia-vezért, hogy nyomozza ki, ki a tettes. Innen, már te is tudod mi történt. - Hogy nekem pontosan mi is ebben a szerepem, az nem volt fontos.