Morgana lakosztálya

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar beadja a derekát. Még azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy rajta fog megbukni az egész. Ha sírni kezdett volna, vagy könyörögni, aligha tudtam volna megtenni. Ezek szerint megint alábecsültem. Még annál is sokkal nagyobb szerencsém van vele, mint eleinte hittem...
- Morgana, én... Ne félts engem. Túléltem Blaire-t is... Ezt is túl fogom.
Mondhattam volna, hogy olyan vagyok, mint egy csótány, még az atomháború sem pusztít el, de még ebben az életben terveztem, hogy szeretkezem a nővel.
Felemeltem a kezeimet, amin az övéi voltak, és mindkét kézfejét megcsókoltam.
- Én is szeretlek. És ígérem... Nem, esküszöm, hogy visszajövök hozzád.

- Azt ajánlom is Kyle, különben megkeresem a hulládar, ha olyan nincs, a hamvaidat, ha olyan sincs, kikaparlak Darkheartból.... Szóval újra èletre keltelek, hogy utána ordìthassak veled és a puszta kezemmel szoríthassam ki az èlet utolsó morzsáit is... - Mosolyogtam a fèrfira kedvesen, miután a kezeimmel szemlèltettem.is a felvázolt interakciót. - De Blaire kispályás Darkhearthoz képest... Ès, ha már itt tartunk... hozzám kèpest is. - keményedett meg a hangom. - Ès, hogy èrtsük egymást: Ez fenyegetès volt, nem.ígèret.

Esküszöm, hogy borzasztóan igyekeztem. Soha még ekkora erőfeszítést nem alkalmaztam, vagy ha igen, hát ritkán. De végül kudarcot vallottam. És kitört belőlem a nevetés.
- Sajnálom, én... Én tudom, hogy nem beszélsz a levegőbe, de... Annyira, de annyira édes vagy, amikor haragszol...
Nem is tudtam tovább mondani, felálltam, fölé hajoltam, és csókokkal borítottam el a száját. Közben is kuncogtam, mint egy őrült, főleg azért, mert a feszültség egy része távozott a testemből ezzel a beszélgetéssel. Kicsivel később aztán, még mindig vigyorogva, a nő szemébe néztem.
- Erre nem lesz semmi szükség. Sajnálom, de a következő százkilencven-kétszáz évben nem fogsz megszabadulni tőlem, úgyhogy erre rendezkedj be.

Ahogy nevetett a legrondább nèzèsemet vettem elõ, makd mikor kartávolságon belülre èrt, a csókokkal nem törödve kezdtem püfölni a hátât... De vègül mègis a csók gyõzõtt... meg a kezem is elfáradt és megfájdult, így a fèrfi nyaka körè fontam.
- Mindig is tudtam, hogy nem a matematika az erõssèged... Ám... ha jól emlèkszem a harmadik találkozásunkkor megcsillant egyik tehetsèged... Volt egy asztal... egy szõnyeg... Nos, ezek itt is vannak - mosolyogtam szèlesen. - Ès Shiva is a hálóban alszik... Sõt... mèg pizzát is rendelhetünk...

Bár fájtak az ütései, a nevetést és a csókok osztását nem tudtam abbahagyni. Elkapott valamiféle eszement, boldog érzés, olyasmi, amit már nagyon, nagyon rég nem éreztem.
- Matematika? A gimiben egyszer megbuktattak belőle... Mehettem pótvizsgára. Nem, az nem az erősségem. Ellenben... Utána akár tényleg ehetünk pizzát is.
Derékon ragadtam, és óvatosan, hogy nehogy megüsse magát, kikaptam a foteljéből. Végigfektettem a szőnyegen, és mellé heveredtem. Tenyeremmel végigsimítottam a hasán, miközben fölé hajoltam és hosszan megcsókoltam.
- Lássuk, még mindig jó vagyok-e ebben... - nevettem halkan, majd gombolni kezdtem a nő felsőjét, miközben csókokkal borítottam el a nyakát.