Morgana lakosztálya

Én is leültem. Igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra. Ha neki sikerült, gondoltam, akkor nekem is menni fog.
- Érvekkel tárgyalni? Kedvesem... Az érvek és a tárgyalás a döntés halála. Dönts és cselekedj vagy ne dönts, de ne vitázz, ne kérd ki mások véleményét. Ha bizonytalan vagy, valószínűleg tévedsz. Ha nem vagy, akkor pedig ne húzd az időt, tedd, amit kell. Az élet nem túl hosszú, az uralkodásunk még rövidebb, és az alatt tennünk kell valamit, hogy ne tűnjünk el a semmiben.
Belekortyoltam az imént kitöltött boromba.
- De legyen, ahogy kívánod. Beszéljük meg a döntést, a te módszereddel. Tehát... Helytelennek tartod, mert kegyetlen és olyan gyakorlat, mely szerinted a múlt barbár korszakaiba vezet vissza. Jól mondom?

- A probléma az Jason, hogy neked mindegy hogyan emlékeznek rád. A döntéseket meg kell fontolni, nehogy a telepaták ellen cselekedj. Szép dolog, hogy minél gyorsabban, minél többet akarsz tenne a fajunkért, de időnként meg kell állni és el kell gondolkodni a következményeken. Nem véletlen, hogy a telepatáknak két vezetőjük van. Kiegészítik egymást és visszafogják a másikat, nehogy az hibásan döntsön. Tudom, hogy semmilyen értéket nem látsz benne, sőt... De tudod mit? Visszavonulok a döntéstől. Hisz, úgysincs beleszólásom, mint mondtad. Mindenben és minden körülmények közt te hozod a döntést, amit a tanács jóvá hagy. Nekem semmi szerepem, hatalmam. Nem lehet véleményem és esélyem sincs tenni az ellen, amit a fejedbe veszel. - ismét bort töltöttem, majd visszaültem. - De igen. Helytelennek tartom. Nem elvetni akarom, de nem is általánossá tenni. “A szemet-szemért vakítja meg az egész világot"

Elgondolkodtam mindazon, amit mondott. Többségében igaza volt, de azért akadtak dolgok, amikkel nem értettem egyet.
- Nem vagy értéktelen a szememben. Látom benned az erőt. De valamiért visszafogod. Nem mersz nagy lenni. De ez nem az én dolgom... Ami viszont a mi dolgunkat illeti... Nem tudom, hogy mit értesz ez alatt. A halálbüntetés lényege nem az, hogy megöljünk valakit. az, hogy a megbocsáthatatlan bűnöket a mijeink ne merjék elköveti. Lesznek halálok, ha megszavazzuk a törvényt. De nem sok. Elrettentés, ez a cél, érted? Nem több és nem kevesebb, csak elrettentés.
Felhajtottam a bor maradékát, és a nőre néztem.
- Azt mondod, nem veted el teljesen. Akkor tehát vannak feltételeid. Halljam, mik azok?

Talán ráleltem a helyes irányra, talán nem. A férfi hol hajlott arra, hogy tárgyaljon velem, hol pedig makacsul hajtogatta az igazát.
- Nem nevezném feltételnek. Csak beszélgetünk. Nekem kell még ez után is idő arra, hogy elgondolkodhassak rajta. - Letettem a poharat. - A francba is Jason! Életekről akarsz dönteni! Erre senki se lehet feljogosítva! - felálltam és idegesen kezdtem járkálni. - Elrettentés igen, de... ugyanmár! Hogyan is dönthetnénk el, mi az amiért már halál jár? És mi garantálja, hogy nem egy ártatlant ítélünk el? A te szavad? Nem. Sajnálom, de erről nem tudok most dönteni. - Háttal neki álltam meg ismét. Sejtettem mi jön. Az egész kezdődik előről.
Megpróbáltam kizárni a férfit a tudatomból és zenét kapcsoltam.

Úgy véltem, hibát követek el, ám ez a hiba egy nagyobb győzelemhez vezethet, így nem is bánkódtam miatta annyira. Odaléptem a nőhöz és megszólaltam.
- Kedvesem... Pontosan az én szavam dönti el. Én... Képes vagyok belelátni mások fejébe. Megnyitom az elméjüket, ahogy egy ajtót, vagy ahogy az imént a ruhádat. Mindig tudni fogom, ki bűnös és ki nem. Nem lesz tévedés.
Megérintettem a karját a köntös ujján át. Aztán visszahúzódtam. Nem néztem bele, nem is lettem volna rá képes a ruhán át. Ennyire még nem voltam erős.
- A többit csak ki kell dolgozni. Alapvetően egy dologért járna, a tervezetem szerint, a halál: gyilkosságért. Minden más súlyos bűnre ott az életfogytiglani börtönbüntetés. Véleményem szerint az elég.

Nem nyitottam ki a szemem. Ám az érintésére összerezzentem. Egyszerűen, ha nem számítok arra, hogy valaki megérint autómatikusan bepánikolok egy pillanatra. De talán ez valahol érthető.
- Ne haragudj Jason, de... te is csak egy vagy a sok más faj tagjai közül, akik tudnak hazudni. Ha az érdkeidet az szolgálja... Nem mindig fognak hinni a szavadnak, hisz te is csak egy vagy. - Arrébb sétáltam, majd lehajoltam Shivához és megsimogattam a szőrét.
Megfordult a fejemben, hogy esetleg bennem is turkált már így, de ez nem igen változtatott volna bármin is.
- És, mint azt az előbb bemutattad vissza is élsz a hatalmaddal. De rendben. Megfontolom, amit mondtál, bár lényegtelen hogy döntök.

Lehajtottam a fejem. Tudtam, hogy ez a pillanatnyi vereség még nagyobb lesz, de muszáj volt megtennem. Akartam a nőt, és ahhoz, hogy az enyém lehessen, el kellett őt ismernem, mint társat. Talán nem olyan nagy baj... Elvégre, ezt a törvényjavaslatot felhozhatom jövőre újra...
- Nem, Morgana. Esélyt adok... Nem is ez a jó szó, azt hiszem. Nincs jogom esélyt adni neked, igaz? Szóval... Lehetőséget adok neked. Hogy gyakorolhasd, amire megválasztottak. A fajunk érdekeit nézem, és ők mellettem téged is akarnak, mint vezetőjüket. A döntés a tiéd lesz. Hajlok a szavadra.

Talán meg kellett volna köszönnöm a gesztust, de annyira lenézően tárta elém...
- Mond Jason, miért ilyen leereszkedően hátrálsz meg? Jól figyelj! - felálltam és a férfihoz léptem úgy, hogy egy légy nem tudott volna kettőnk közt elszállni, majd a szemébe néztem. - Nincs szükségem könyöradományra. Most csak annyi történt, hogy elismerted a markodban tartod a tanács tagjait. Kizsarolod a döntésüket. Ez neked a demokrácia és a telepaták érdeke? Hogy nem hozhatnak döntést? Nem kérek esélyt. Tőled főleg nem! Esély, hogy gyakoroljam, amire megválasztottak? Ezt úgy érted, hogy eddig nem tettem semmi? - húztam fel a szemöldököm. - Hagyd el a lakosztályomat Jason! Ha döntésre jutottam, majd értesítelek. - Ordítani tudtam volna. Mit képzel magáról ez a kis... Ennyi volt! Eddig néztem el a pitiáner húzásait! - És, ha megkérhetnélek ne merészeld még egyszer rajtam használni az erődet. Vagy az ajtómon, ha már itt tartunk. Lebecsülsz engem Jason... súlyosan. Nehogy megbánd!

Először azt hittem, hogy győztem, hogy elértem a célomat. Hálát vártam, talán még csókot is... De amikor a nő szemébe néztem, láttam, hogy valami nincs rendben. Ott nem volt hála, csak harag és talán gyűlölet.
Amikor meghallgattam, őt, hátráltam egy lépést, és hidegen végigmértem.
- Azt hiszem, nem értettél meg - mondtam fojtott dühvel - Én Jason Light vagyok. A telepaták Elnöke. Te pedig Morgana vagy, a másik Elnök, a nő, akinek vissza kéne fognia engem, de aki undorodik az érintésemtől és attól, hogy a közelemben kell lennie. Együttműködést akarsz? Én felajánlottam! Eltaszítottál, ahogy mindig... - majdnem hozzátettem, hogy és ahogy mindenki, de az túl gyerekes lett volna - És ezért meg fogsz fizetni. Én nem becsüllek le téged, kedvesem. Nagyon is sokra becsüllek. De ha azt nézem, hogy most utasítottad el a lehetőséget, mellyel végre igazi társammá válhattál volna a kerékkötőm helyett... Nos, azt hiszem, talán túl is becsültelek. Játsszuk tovább a kisded játékainkat, ha így akarod. Hogy nem tettél semmit? De igen, tettél. visszafogtál. Ha szerinted az a telepaták érdeke, hogy a két vezető civakodjon, és ne változzon semmi, a te dolgod.

Kavarogtak a fejemben a gondolatok.
- Én nem utasítottalak el! - orditottam, majd lerogytam a fotelba. - Jason, kérlek gondolkozz! Mindent megtettem, hogy a tudtodra adjam: nem gyűlőllek, nem akarlak bántani, nem vetlek meg. De te... annyira el vagy telve magadtól. Lehet, hogy mindent meg akarsz tenni a telepatákért, de csak a saját fejed után mész. Önkényesen cselekszel és... lenézel másokat. Fogod magad és csak úgy bárhova belépsz. Nemtűröd, ha valakinek más a véleménye.Mindennek csak úgy szabad történnie, ahogy te azt elgondolod. Figyelmen kívűl hagyod mások érzéseit. Folytassam? - felálltam a minibárhoz mentem a borért.

A fejemet ráztam.
- Olyannak látsz, amilyennek látni akarsz - mondtam igazi keserűséggel a hangomban - Gyermeket látsz bennem, beképzelt és önfejű gyermeket. Amit teszek, egy férfi tettei,és a vállamat is egy férfi felelőssége nyomja. akkor hát miért nem tekintesz rám te is férfiként?
Felálltam, odaléptem hozzá. Háttal állt nekem. mindkét kezem a vállára tettem, és a fejére egy csókot adtam. Beszívtam a haja fenséges illatát.
- Ha te is a férfit látnád bennem... Akkor talán lehetnék más ember. Jobb.
Nem tudtam, ez valóban igaz-e, de úgy gondoltam, talán lehetséges.

Ezt most eltalálta. Egy elkészesztetett, akaratos gyereket láttam benne. De ezt mégse mondhattam. Ám mielőtt megszólalhattam volna megéreztem a kezeit a vállamon. Enyhe és szokatlan bizsergés futott végig a gerincemen, ahogy ajka hozzá ért, és ahogy a lehelletét éreztem.
- A vállaidat lehet, hogy egy férfi terhe nyomja, de mégse kezeled őket úgy. Félek, ezen az én véleményem mit sem változtatna. - mondtam szelíden. - Jason... - fordultam felé. Talán, ha most jól játszom, még valami jó is kisülhet belőle. - Alig pár perce mondtad, hogy nem tartasz egyenrangúnak magaddal. Most mégis arra kérsz én viszont tekintselek téged annak. Ráadásul ismételtemmegfenyegettél. Mond... mégis akkor hogy értelmezzem mind ezt? Mintha két Jason létezne... -
Összerezzentem és megszédültem. A képek megrohamoztam, mint már annyiszor. Egy kisfiút láttam, aki... talán a Romvárosban, vagy inkább a Marson... Az nem lehet! A szeme... Ez Jason szeme! És épp... úristen! Hát innen van a vagyona!

- Nem... Nem tartalak alsóbbrendűnek. Téged nem - tiltakoztam hevesen.
Megint megráztam a fejemet.
- Nem vagyok jó ember, Morgana. sosem voltam az. De te... Téged... Nem is tudom, hogy mondjam...
Valljak neki szerelmet? Ugyan már! Nevetséges volna. De akkor meg? Mit mondhatnák?
Láttam, hogy megborzong, de éreztem azt a másikat is, ami mintha egy kellemetlen meglepetés lett volna, és ez nem töltött el olyan elégedettséggel, mint a borzongás. Azt én okoztam, és tudtam, kellemes volt neki. Féltem, hogy ezt, a kellemetlenebbiket is hozzám kötheti.
- Mi az? Mi történt? Valami baj van?
Hangomban aggodalom csengett.

(Kicsit eltűnök, ebéd céljából.)

- Hát azt látom, hogy sose voltál az - szűrtem a fogaim közt inkább csak magamnak, aztán eltávolodtam a férfitól és inkább a földre ültem.
Ítéljem el? Helytelen volna, látva, hogy rászorult arra, ami tett. De a múlt nehézségei nem jelenthetnek kibúvót a mostani tetteiért. Főleg, hogy később nyilván már nem csak a megélhetésért tette, amit tett.
- Nem, semmi. Csak... megszédültem. Biztosan a bor... - tény, ami tény, elég rendesen fogyasztottam idegességemben.
Shiva idegesen morgott, majd hozzám bújt. 'Cssss... nincsen semmi baj.' nyugtatgattam elmémmel.
- Jason... amiket mondtál... Megfizetek érte, eltaposol, egyenrangú lehettem volna, úgyse dönthetek, ez csak formaság a véleményem nem számít... Ezek elhangzottak és a szívedből jöttek. Már, ha van olyanod. - Amiket meg most kezdett szajkózni egy kicsit lejjebb lévő testrészéből...

Nem feleltem. Hagytam, hogy eltávolodjon és leüljön a földre. Aztán odaléptem hozzá, és elé térdeltem. Nem féltérdre, annyira nem vagyok melódramatikus, de akkor is térdeltem. Meg akartam érinteni, de aztán nem tettem. Azt egy pillanatig sem hittem el, hogy gondjait a bor okozná, de nem tudtam, mi más lehetne az oka.
- Amiket mondtam, komolyan mondtam. elnök vagyok, akit hátráltatnak. De amiket most mondok... Azokat is komolyan mondom. Jason vagyok, egyszerűen csak Jason, és kedvellek téged.
Mennyi volt ebben a hazugság? Ha úgy vesszük, az egész. Néha ez megvigasztalt, néha zavart, de én soha nem leszek"csak Jason". Annál sokkal többre születtem...
- Kérlek, próbáld megérteni, amit teszek. Akkor talán... Talán együtt is működhetünk majd.

Érdekes dolog ez amások fejében való turkálás. Jason azt várja mindeki kétséget kizáróan higgye el, hogy ha ő aztállítja, hogy valaki bűnös. Akkor, csak mert én láttam a múltját azonnal igazat adjon nekem mindenki? Bizonyíték nélkül?
Majdnem hangosan felnevettem, de visszatartottam. Igen... a korábbi szavai igazak voltak, de ezek... Viszont nem tehettemmást... játszanom kell a szerepem, hátha azzal célt érek, bár legszívesebben ordítottam volna a férfival.
- Nem állítom hogy kedvellek... téged nem. Azt a megalomán, önző, önkényes, erőszakos állatot nem, aki korábban voltál. De abban igazad van, hogy együtt kéne működnünk. A kérdés az, vajon erre te képes vagy?

Felálltam, leporoltam drága öltönynadrágom térdét. Lenéztem a nőre. Arcomról eltűnt minden érzés, egyedül a jeges megvetés látszott rajta.
- Két dolog lehetséges- mondtam - Vagy ennyire ostobának nézel, vagy csak te magad vagy ostoba. Nem fogod te elhinni, hogy én megváltozok, legalábbis nem ilyen könnyen. Ha mégis... Akkor félreismersz. Megmondtam, hogy sosem voltam jó ember, és talán nem is leszek. Ha te nem úgy viselkedtél volna velem, ahogy... Az más volna. De ez, hogy teljesen hülyének nézel, azt hiszed, elhiszem ezt a maszlagot... Hagyjuk is. Felesleges erről beszélni.
Hátat fordítottam, és szórakozottan kinyitottam egy másik üveg bort. A dugó szinte kiröppent az érintésem nyomán.
- Működjünk együtt. De ne tégy úgy, mintha megpróbálnál szeretni, mert mindketten tudjuk, hogy ez nem így megy. Van valami benned... Talán a múltadban, nem tudom... Valami miatt nem vagy képes megbízni senkiben. Igazam van? Nem vagy képes szeretni. Vonzódsz hozzám, de arra nincs esély, hogy megszeress. A tested tudja, mit kéne tennie, de az elméd, vagy ahogy a bolondok nevezik, a szíved... Az mást mond.

- Maradjunk annyiban, hogy nem vetlek meg annyira. - Sajnosát látott a szitán. Nem hittem neki, és talán még akkor se hittem volna, ha valóban tanubizonyságát adja annak, hogy megváltozott.
De abban is igaza volt, hogy érzek valamit iránta az utálaton túl.
Felálltam és hozzá léptem, majd minden további gondolkodás nélkül megcsókoltam.
Hosszú, bensőséges, szenvedélyes csók volt. De nem váltott ki belőlem semmit. Tehát nem szexuális a feszültség, ami miatt ki nem állhattam.
Szó nélkül kivettem az üveget a kezéből és bort töltöttem magamnak, majd leültem a fotelomba.

Bevallom, ezúttal sikerült meglepnie. Igazán meglepnie. Ha volt valami, amire végképp nem számítottam, akkor az egy csók volt.Legalábbis őszinte csók... Vagy ez sem az volt? Magamat csapom be, hogy hinni tudjam, hogy kellek neki? Objektíven vizsgálva a kérdést, lehetséges. De ez a csók... Hiába tudtam, hogy lehet egy újabb, minden eddiginél kegyetlenebb csapda, mégsem tudtam parancsolni magamnak. A testem válaszolt, magamhoz húztam a nőt, kezem a hajába túrt... De valahol mélyen, valami egyszerű, ösztönös fél-tudatalatti énem hidegen, számítón kihasználta a helyzetet.
Megnyitottam a nő elméjét, végtelenül óvatosan, és csak egy pillanatra, hogy ne vehesse észre, és belestem. Egy jóképű férfi arcát láttam, amint mosolyog... De ehhez a képzethez mélységes fájdalom, félelem, kétségbeesés és megalázottság-érzet társult. Kihátráltam, mielőtt lebuknék. Mi lehetett ez? Ki lehetett ez?
A csók után én is leültem, sietve, hogy a nő ne vegye észre, alig tartanak meg a lábaim.
- Ezt miért csináltad? - kérdeztem rekedten.

Borral öblitettem ki a férfi ízét a számból, ami talán túl csábító is volt. Legalábbis a testemnek. Nem arról volt szó, hogy ő is férfi, csak... annyira hasonlít Philipre. Nem a külseje, a jelleme, a belső tulajdonságai. Megköszörültem a torkom.
- Két célom volt a csókkal: Egyrészt, hogy abbahagyd a becsmérlésem és a feltételezéseid sorolását. Másrészt, hogy így bizonyítsam: igazat mondtam. Nem ítéllek el, csak... ahogy te mondtad: nem vagy jó ember. És attól még, hogy nem kedvelem ezt az oldalad, hiszem, hogy van, ami jóvá tesz. Nem akarlak megváltoztatni, csak örülnék neki. De ez a férfinak szólt itt előttem. Az Elnök más lapra tartozik... -
Picit csöpögött és erősen sántított, amit mondtam, de mit lehet tenni... politikus vagyok.

Nem tudtam, hihetek-e neki, és nem mertem megkockáztatni még egy pillantást az elméjébe. Ez az egy is veszélyes volt. Csak nemrég fedeztem el, hogy így is képes vagyok használni a képességem, és még kissé bizonytalan voltam benne. Így viszont csakis az eszemre és megérzéseimre hagyatkozhattam, bár tegyük hozzá, ezek sem elhanyagolhatóak.
- Nem tudom, tényleg így gondolod-e. A csók... Igazinak tűnt, Morgana. Mintha tényleg akartad volna. De vajon hogyan reagálnál, ha én csókolnálak meg téged? Tudod, mit? Ne válaszolj. Hagyjuk.
Megfogtam a poharam, de üres volt. Visszaraktam az asztalra.
- Talán szorítkozzunk a munkára, és hagyjuk az érzelmi kérdéseket más korra. Ennyi egy napra elég volt belőlük. Tehát, a Tanács előtt te egyértelmű nemmel fogsz szavazni?

Elmosolyodtam. Nem azért,mert a férfi feltevése érdeklődéssel vagy izgalommal töltött volna el, hanem inkább mert olyan félszegen és bátortalanul vetette fel az ötletet, amire tőle nem számít az ember. Szinte gyermeki, ahogy a visszautasítástól fél... kár, hogy nem úgy kezelné.
- Nos... ha nempróbálod meg sose tudjuk meg... - mosolyogtam tovább, majd komolyabb arcot öltöttem.
- De legyen, ahogy akarod. A Tanács előtt, nem egyértelmű nemmel fogok szavazni. Nemvetem el teljesen az ötleted. Valamelyest helyeslem is. De! Ha miután átgondoltam és arra jutok, hogy igennel szavazok, se fogom elfogadni, hogy csak a te elmondásodra alapozva ítéljünk el személyeket. Csak és kizárólag megdönthetetlen bizonyítékok alapján végezhetünk ki másokat! Már, ha erre jutok.

Bólintottam. Sok csapdájába beleestem ma, de legalább ebbe az egybe sikerült őt ejtenem: megfontolja. Hogy miért? Hogy keresztbe tehessen nekem, hogy elérhesse, hogy ne én dönthessek. Soha nem is akartam... A bizonyítékok politikailag sokkal elfogadhatóbbak.
Bólintottam, és közben szoros vonallá préseltem a számat, mint aki nem örül annak, amit mondani fog. A valóságban a nevetésemet próbáltam visszafojtani.
- Rendben van. Ez a feltétel, már persze a a döntésed igenlő lesz, elfogadható. Ezzel együtt tudok élni.
Aztán felálltam, odaléptem hozzá. Lehajoltam, és az álla alá tettem a kezem, hogy felemelhessem. Futólag megcsókoltam.
- Talán egyszer rólam is változik a véleményed - mondtam mélységes szomorúsággal, ami nem volt egészen színjáték.

Nem tiltakozott, nem akarta, hogy változtassak, nem fenyegetett meg és nem fűzte hozzá, hogy mindegy hogy döntök... Gyanús... nagyon gyanús.
Bár, az igazsághoz az is hozzátartozott, hogy már az elején ez volt a tervem és a véleményem.
Hagytam, hogy megcsókoljon. Fájdalmasan jól esett. Talán a férfi, talán a teste érdekelt csak. Vagy egy nimfomán ribanc vagyok...
- A talán itt a kulcsszó Jason! Nyilván, ha akarnád, hogy megváltozzon tennél érte... De nemolyan lesúlytó a véleményem rólad, mint gondolod. - Pedig jobb lenne. Az a biztonságos távolság... az volt az, ami mindig védett. A férfiakkal való óvatosság... Nemakartam semmit Jasontől, de... nő voltak, aki erőszakkal távol tartotta magától a romantikus érzéseket. Ha a szex meg is volt, ennyi időután egy férfi, aki komolyan érdeklődik iránta... még ha az egy olyanrohadék is, mint az, aki tönkretette az életét és talán a jövőjét is.

Nem tudtam kiigazodni Morganán. Azt tudtam, hogy kíván. ezenfelül tudtam azt is, hogy nem házas, és nem is él együtt senkivel: egy alapos ember ennek utána néz. Amennyire ki tudtam deríteni, nem is a nőket szereti... Akkor pedig miért áll ellen nekem? Mi oka volna rá? Politikai korrektség? Fél, hogy egy esetleges kapcsolat befolyásolná a nézeteit? Nos, erre is van megoldás... Elég, ha lemond. Bár... Talán vonzódik a hatalomhoz is. Érthető volna...
Persze egészen más is lehet a háttérben. Egy rossz élmény, például azza a jóképű férfivel, akit láttam... Ennek is érdemes utána nézni.
- Eljönnél velem vacsorázni? Valamikor a héten.