Sikátorok

-Yaay...
Adtam hangot örömömnek gy gyerekes mosollyal. Mint akinek a körmét vágják. Csak ez tényleg fájt. Szemmel tartottam és figyeltem minden szavára. Kissé szkeptikusan fogadtam őket. Bár a bor hallatán kicsivel több érdeklődést mutattam irányába. Aztán kicsit rosszul esett amit mondott, hogy túl sokat tudok.
-Azért, remélem nem akarsz majd egy párnával megfojtani álmomban...
Vettem poénra a figurát, végül is tényleg kicsivel többet tudok mint másról aki/akit leszólított/am egy kocsmában.
-Az az üveg bor egyébként jól hangzik. Ha csak azon múlik én elalszok a széken is. Vagy eltámogatlak a szobádig ha mutatod az irányt... bajom pedig...
Lesandítottam a kezemre.
-Ennél nagyobb nagyon nem eshet... Vagyis... de... de arra figyelek.

*A megjegyzésére csak felnevettem és hátra dőltem az ágyon a menyeztet kémlelve.*
- Azt majd meglátjuk. De ha megtörténne, nyugtasson a tudat, hogy Te vagy első, akinek elveszem az életét. * Mosolyodtam el, miközben oldalra fordítottam a fejem és ránéztem. A következő megjegyzésére csak a fejem ingattam meg szinte már lemondóan. *
- Ahhoz, hogy támogass, hozzám kell nyúlnod. De rendben… ha elaludnék, akkor a bátyám szobája ez mellett van. Csak kopogj be hozzá, hogy vigyen a helyemre. A szobám kicsit más mint ez… nem akarom, hogy szívrohamot kapj. *Nyújtottam ki a nyelvem a másikra. Az tényleg más volt mint ez… színekben is és díszítésileg is.*
- Most mondanám, hogy szolgáld ki magad… de talán ez korai lenne, és ha eltévedsz, felvered anyuékat. *S már fel is álltam, hogy menjek a borért. Csak épp nem a lépcső felé indultam meg, hanem előbb a szobámba. Kikaptam egy rövidnadrágot és egy nagyméretű férfi pólót a szekrényből. Ami ránézésre még Dareiosnak is nagy lett volna. Kifele menet végig húztam a kezem egy képen és már mentem is a konyhába, majd egy üveg bort kivettem a hűtőből és hozzá két poharat. Olyat, mint amit az előbb is felvittem. Szimpla vizes poharat. S az ajtón belépve tettem le az asztalra a dugóhúzóval együtt.*
- Nem túrtam fel borospohárért a konyhát, szóval… * S már mosolyogva meg is fordultam a férfi felé.*
- ... remélem nem zavar. * Kibontva az édes vörös bort töltöttem ki és az egyiket Dareios kezébe nyomtam, aztán helyet foglaltam az ágyán, a falnak vetve a hátam.*
- És most hogyan tovább? Nehogy visszahárítsd... én már csak sodrodom az árral...

-Engem a szívverésem hiánya fog halál nyugodttá tenni. Téged meg az nyugtasson hogy nem nehéz azon se túllépni... 1 kalóz vagy egy tucat. Felakasztani úgy is csak egyszer fognak... Na jó csak vicceltem.
Emeltem fel gyorsan a kezem védekezően, aktivistának ilyet benyögni kész életveszély.
-Remélem ő nem olyan háklis az ébresztésre, mint te az érintésre. Mert akkor lehet inkább elviszlek a vállamon.
Hecceltem egy kicsit és lemosolyogtam rá ahogy az ágyban hevert. Szemöldökön a nyelvnyújtásra felszaladt de a vigyor nem tűnt el a képemről. Jólesett látni ezt a gyerekes hozzáállást a részéről. Ha már állásnál tartunk... Úgy pattant fel két lábra mintha rántották volna.
-Azt inkább nem kockáztatom meg.
Miután kiment a szobából ismét ásítottam egyet. Felálltam és kézzel tartottam a sérült végtagom ahogy körbe jártam a szobát. Mikor visszaért a munícióval és szabadkozott a pohár miatt csak mosolyogtam rá.
-Nem különösebben. Én egy egyszerű ember vagyok, nekem minden pohár pohár.
~Még ha nem is így neveltek.
Elfogadtam a bort, mielőtt belekortyoltam volna azért koccintásra emeltem. Utána csak ízlelgettem végül egy elismerő bólintással fejeztem ki rokonszenvem a nedű iránt.
-Zamatos... Mond csak, holnap mikor terveztél hazamenni?
Fordultam felé és egy cinkos vigyor kerekedett az arcom jobb féltekére.

*Szavaira nem kicsit, hanem nagyon megmerevedtem és kezem már ösztönösen kutatott valami kemény iránt. De hát csak a párnát találtam, ami valljuk be inkább gyerekes dobálózás mintsem egy magam fajta lány dühe. Így hirtelen felpattantam az ágyra és a háta mögül fogtam rá az alkarjára, természetesen arra, amit az imént kötöttem be. Fejem a feje mellett volt, a másik kezem meg a kulcscsontjához tettem. Finoman kissé megnyomtam, míg a másik kezemmel megszorítottam a fájós karját.*
- Rossz vicc. S ha nem szeretnéd megismerni azt, mikor valóban dühös vagyok, akkor hagyd abba, mert előbb, vagy utóbb de engem is be kell kötözni. *Suttogtam a fülébe. Nem voltam ostoba. Tudtam, hogy el fogom érni a férfinél azt a pontot mikor már nem, fogja tűrni és akkor bizony nekem is kötszer kell. De ez eddig sem érdekelt és nem most fogom elkezdeni. De ennyi volt és el is engedtem, majd a háta mögött keresztbe visszadőltem az ágyra...*
- Hát… nem szereti, ha felkeltik. De mielőtt megszólalhatna, nyögd be Gabrielnek, hogy Miranda elaludt a szobádba. Tuti, hogy nem azzal fog foglalkozni, hogy neked rontson. Sőt… még csak azzal sem, hogy ki a fene vagy és mit keresel itt. Csak az lesz a szeme előtt, hogy a szobámba száműzzön még mielőtt rohamom lesz. *Vontam meg a vállaim könnyedén… A kérdése meglepett és összevont szemöldökkel kezdtem el méregetni a másikat.*
- Nem tudom. Nem terveztem semmit. Reggel letudom anyut és a kocsiját és azt hiszem, hogy ennyi. Miért? *Kérdeztem miközben a boromat kortyolgattam.*

Mozgolódására csak hátra sandítottam de az arca a látóterembe került. Mire észbe kaptam a jobb kezem már a kínok kínját élte át. Ösztönösen előre toltam, bal kézzel pedig egy vállkörzés után könyököltem hátra. Ahogy fordultam balra, bal kezem bele ütközött a lányba, kicsit behajlítottam és hátra dőlve fordulással magam alá szorítottam. Pontosabban a bal hónom alá és kicsit rá is feküdtem. A poharam végig függőlegesben volt és fogyott belőle annyi, hogy ne lötykölődjön ki. Aztán észbe kaptam és felpattantam róla. Nem törődve a fájdalommal amit a hirtelen mozdulat okozott úgy fordultam felé.
-Bocsánat... Egyben vagy? Nem akartam csak... inkább hagyjuk.
Ettől a mozdulattól az ijedségen kívül nagyobb baja nem igazán lehetett. Még csak nem is fordultam gyorsan, meg se sütöttem. Minek után kicsit lejjebb csillapodtak a kedélyek egy szó nem hagyott nyugodni.
-Rohamod?
Kérdeztem kissé félénken.
-Csak azért mert holnap van egy köröm a Marsra. Gondoltam, elviszlek. Ez a legkevesebb azok után amit
~Velem...
-értem tettél.

*A hirtelen mozdulat meglepett azonban túlkerekedett rajtam az ösztön, mely a fogság érzése váltott ki. Lábam ösztönösen lendítettem fel és – hála a rugalmasságomnak és Shepy perverzióinak – fontam a nyaka köré azonnal. De nem vagyok egy hű de magas teremtés, így nem a térd hajlatommal értem el a férfi nyakát hanem mindössze a vádlim feszült a torkának mely ösztönösen és erősen feszítette hátra a férfi fejét és ezzel a testét is, ha csak nem akart megfulladni. A bökkenő ott volt, hogy mindez rajtam keresztül vezetett, hisz én még mindig a hóna alatt voltam, ahogy rám dőlve kissé lefogott. De ez aligha érdekelt, még ha tudtam is, hogy fájni fog… Arcomon semmi nem látszott és szürkéskék szemeimben ijedelem helyett jegesség tükröződött. Tettem közben pedig a leszorított karommal és a felső testem megemelésével igyekeztem magamon átlendíteni a férfit.*

Mire a torkomnak feszült a lába már tiszta volt a fejem így nem reagáltam túl a kelleténél. Amíg tudtam vettem egy nagy levegőt. Igyekedztem higgadt maradni. Legalább én ne kattanjak be. Nincs kedvem senkit agyonütni a saját házában, főleg nem a vendégszobában.
-Mira... engedj el... Miranda, térj magadhoz...
Préseltem ki azzal a kevés levegővel ami bennem rekedt. Ha nem hallgatott rám akkor hátammal támasztottam neki magamat, és felszabadítottam a kezem. Nem állt szándékomban hanyatt zúgni, sem pedig megfulladni. Bokájába akasztotta ma csuklómat, ügyelve, hogy a bor függőleges maradjon. Próbáltam eltolni a lábát, hogy kiszabadítsam a fejemet a feszítésből. Ha sikerül akár annyira eltávolítani a lábát, hogy kibújjak belőle akkor megteszem és felállok majd teszek két lépést hátra. Nagy levegők után kapkodva.

*A szavakra csak felvontam a szemöldökömet és egy higgadt mosoly jelent meg az arcomon. Lazítottam a fogáson és úgy szólaltam meg.*
- Teljesen magamnál vagyok Dareios. Szóltam, hogy ne nyúlj hozzám és ennek fényében még egy katonától is ostoba tett csapdába ejti. * Hangomban azonban semmi nyoma nem volt a jegességnek. Ugyan olyan kedves és lágy dallamú maradt mint előtte. Ezután a lábam le is vettem a nyakából és kicsit hátrébb csúsztam az ágyon, kezeimet összefontam a hasamon és oldalra biccentett fejjel mosolyogtam a férfire.*
- Mondanám, hogy bocs… de a Te hibád. Az ismereteid fényében számítanod kellett volna rá, hogy egy ilyen tettre beindulnak a védelmi ösztöneim. *Vontam meg a vállam mintha ez volna a legtermészetesebb.*
- Szóval hol is tartunk a történtek előtt?

Ahogy enyhített a szorításból úgy szép lassan lelélegeztem. Nem állt szándékomban leállni vele vitatkozni. Megköszörültem a torkomat és ittam egyet a pohárból.
~Akár meg is tudnám szokni ezt a bírkózósdit.
Méláztam el egy kicsit. De miután elhelyezkedett és feltette a kérdését töprengeni kezdtem. Valahol a Marssal kapcsolatban hagytuk abba. Valami köze volt hozzá. Végül beugrott, hogy mit akartam megkérdezni.
-Ja igen, hogy ha gondolod akkor holnap eltudlak vinni a marsra.
Belekortyoltam megint a borba.
-Ha ott lesz a felettesem akkor egy kicsit füllenteni kell, hogy miért viszlek magammal és miért nincs rajtad bilincs. Máskülönben minden gond nélkül el tudlak furikázni. Ja...
Emeltem el a számtól a poharat mielőtt ismételten bele ittam volna.
-Én vezetek...
Mosolyodtam el. Ezt a mosolyt utána borba fojtottam.

*Az ajánlaton elröhögtem magam és felültem, hogy újra a kezeimbe vegyem a borom és magam is inkább igyak, minthogy gondolkozzak.*
- Szóval bilincs… Érdekes perverzió… *Ragadtam ki a lényeget a mondandójából így első körre. De aztán egy korty után már válaszoltam rendesen.*
- Biztos okos dolog a legénység közé vinni engem, aki nem tűri még azt sem ha véletlen hozzá érnek? A hazugságot meg rád hagyom. Arról nem is beszélve, hogy számolnod kell azzal is, hogy ismernek, és ha kitudódik… nos… nagy port fog kavarni a sajtónál.*
- De amíg a felettesed nem ad a kezemre bilincset addig nincs baj. Onnantól lehet, hogy Ő lesz a következő, akinek neki megyek. Bár akkor már lesz okom ott lenni.*
- Szinte egész este Te vezettél. De ettől most félnem kéne vagy elolvadnom? Nem bukom a pilótákra.

Vissza emlegetve nekem is lekalandoztak a gondolataim a bilinccsel kapcsolatban.
-Valóban, de hát, kinek mi. Egyébként meg.... egyszer érdemes kipróbálni.
Kacsintottam rá.
-A többiek miatt pedig ne aggódj, egyedül a főtörzs akivel probléma lehet de ő most kiküldetésen van New Yorkban, holnap legfeljebb darabokban látnánk.
Próbáltam nyugtatni.
-Én vezettem?
Zavart meg a kijelentése. Összeszűkült szemekkel próbáltam az övében fürkészni miközben valami segítségre vártam. Szemeim kikerekedtek és homlokon csaptam magam ahogy leesett a tantusz.
-Ja, hogy úgy... Inkább megnyugodni, hogy nem fognak belénk jönni.
Mosolyogtam rá gonoszul.
-Nem kell rájuk bukni, csak megbízni bennük.

- Miből gondolod, hogy már nem tettem? *Dobtam vissza reflexből a kérdést felvonva a szemöldököm a kacsintására.*
- Ez esetben, köszönöm és elfogadom a fuvart. Mikor indulunk? Ó de, felelőséget nem vállalok, ha kitudódik és belekeveredik a hajó neve egy-egy cikkbe. Én tartom a szám, ezt megígérhetem. *Nem akartam, hogy baja legyen belőle így ezt inkább még egyszer leszögeztem és felhívtam a figyelmét. Tekintetét álltam, de a huncut és játékos csillogásában, amiben, nagyban segített az alkohol is más támpontot nem találhatott. De a megjegyzésére megragadtam az egyik párnát és hozzá vágtam.*
- Ez mocsok volt… * Röhögtem fel jókedvűen és már sehol sem volt az a leányzó, aki az imént még meg akarta fojtani a másikat.*
- Minden utazásomnál ezt teszem. Nem sűrűn használom a menetrend szerinti járatokat. *vigyorodtam el sejtelmesen.*

-Hogy miből? Igazándiból semmiből, csak kíváncsi voltam mit reagálsz.
Vigyorogtam vissza utána pedig gondolkozni kezdtem.
-Nos ez jó kérdés... legkésőbb 13:00 kor el kell rajtolnunk a talajról, hogy fél 2 re a városban legyünk... Egy ebéd akkor még belefér, kiraklak otthon és így 3-ra már a bázison vagyok. Ami annyit tesz...
Néztem fel a plafonra és fejben számolni kezdtem, próbáltam nagyjából megsaccolni a dolgot. Néhány szó akaratlanul is kiscsószott a számon, de volt amit szánt szándékkal mondtam.
-akkor az annyi... mivel nő vagy az plusz 2 óra... minimum... az annyi mint.... Téged is belekalkulálva nagyjából most kéne indulnunk...
Hecceltem fel majd folytattam.
-Na jó a taxi egy óra alatt kivisz szóval 11 kor érdemes lenen felkelni. Hééé...
Fordultam felé a párna miatt, de jót nevettem a dolgon. Végül is az üzenet célba ért ért elérte a kívánt hatást is.
-Biztosíthatlak hogy ez sem lesz menetrend szerinti... Nem kell 50 percet zötykölődni a kikötőtől a másikig.

- Egy újabb teszt. *Sóhajtottam fel lemondóan, de végül oldalamra fordulva könyököltem fel és támasztottam meg a fejem, a kezemen.*
- És mire számítottál, hogy fogok reagálni? *Kérdeztem, hisz most kivételesen fogalmam sem volt. Oké, egy párszor zavarba hozott az est folyamán, de azért nem ennyire nem vagyok egy szent fazék.*
- Otthon? A lakásomnál vagy a kikötőnél? * Vontam össze a szemöldököm, miközben a borom kortyolgatva igyekeztem megfejteni ezt az otthonkérdést. De aztán eszembe jutott valami.*
- Ühmm… - nyeltem le a korty bort - … El is felejtettem. Nekem holnap… vagyis ma, be kell ugranom Sebhez még indulás előtt. Tudod, a pultoshoz… ott hagytam a táskám. Üzentem neki, hogy vigye haza. De ha nem jelenek meg, akkor az asszonya kitekeri a nyakát, hogy kié az a latex cucc. Így azt el kell hoznom és vinnem kell helyette másik táncos ruhát, hogy ha úgy járok mi tegnap, hogy hirtelen tévedek be… Nos, ne dobjanak ki, mert nem megfelelő az öltözékem. Ismernek, de ha még 5 percig a latex, bakancs kombóban maradok olyan szépen kikísértek volna, hogy csak na. * Na igen… volt már rá példa. Nem véletlen tartok ott egy felszerelést, hogy erre ne legyen probléma. Azóta ha bikiniben jelenek meg, vagy esetleg űrruhában akkor is beengednek. No de aztán elkezdet számolni, nekem meg kikerekedtek a szemeim. Fogva a másik párnát is hozzá vágtam.*
- Ne keverj össze a pláza macákkal. 2 órát törött lábbal és törött kézzel sem készülődtem, pedig mind a kettő be volt gipszelve. Úgy is csak félóra volt. A Bódéban is 10 perc alatt kész voltam, úgy, hogy átverekedtem magam a táncoló tömegen kétszer és levakartam magamról a harisnyát és még a bakancsomat is kifűztem. Szóval hagyj az előítéletekkel, mert a következő a borom lesz ami nálad landol. *Nyújtottam ki a nyelvem már megint.*
- Zötykölődtem már 3 órát is… hála a csodás Rendfenntartóknak. *Vontam meg a vállaim és ismét inni kezdtem.

-Nem számítottam úgy igazán semmire, ezért kérdeztem mert kíváncsi voltam.
Kiittam az utolsó kortyot is a pohárból és az asztalra tettem.
-Lakásodnál... Igen-igen tudom, hát akkor talán jobb lesz 10 kor kelni, vagy a közelben lakik?
Ahogy arcomba repült a párna utána kapva odafogtam. Lassan levettem onnét, de még ne meresztettem el. Végig hallgattam magyarázkodását de csak egy hosszas mosollyal reagáltam. A bor említésére a poharára néztem onnét pedig vissza rá.
-Ezt vegyem, úgy hogy töltsek még?
Ha bármivel akár egy kis utalást is tesz arra, hogy igen akkor egy csuklómozdulattal rá pöttyintem a párnát, elveszem a poharát és mindkettőnknek után töltöm. Félszemmel rá sandítottam.
-Mit műveltek, hogy 3 órát kellet várni?
Amennyiben kért inni felé is fordultam és átadtam a poharat.

- Kelni? *Sandítottam fel az órára, ami már jócskán 3 órát mutatott. De aztán megingattam a fejem és lemondóan sóhajtottam.*
- Én ma már nem alszok. Ha kirakod a szűrőm, utána kicsit nosztalgiázok a szobámban, reggel kikönyörgöm a tesóm kocsiját, elmegyek Sebastianhoz. Aztán mire felkelsz, már itt is vagyok, hogy reggelizzünk és induljunk. Legfeljebb a mai napom kávékból áll, míg haza nem érek és nem tudok ledőlni. *A kérdésére felvontam a szemöldököm, de csak felé nyújtottam a poharam. *
- Nem árt. Mert ha tovább szemtelenkedsz, tényleg rád borítom. * De jött a párna, amit elkaptam és a távolodó férfi után dobtam. Ám a kérdésére csak a szemem forgatva dőltem a hátamra vissza.*
- Unatkoztak. Úgy vélték, hogy az a legjobb ha egy kereskedelmi hajót az utolsó csavarig is átnézik. Az ott tartozékoddal együtt. Grr… szerintem még a hajamat is szálanként nézték át, hogy nem-e rejtegetek valahol fegyvert. Ami egy aktivistától elég érdekes volna. S elég jól ismernek már ahhoz, hogy tudják, ki vagyok. Egy párszor már nyújtottak nekem szállást pár éjszakára. * Húzódott széles vigyorra a szám.*
- De vendéglátónak pocsék bagázs. No meg eljutniuk sem volt könnyű odáig, hogy átnézzenek. Konkrétan négyen kellettek hozzá. *Röhögtem fel, ahogy elő jött a kép. Egy-egy ember a karom fogja, miközben alkarral és könyökkel támasztották meg a fejem, hogy ne tudjak fejelni. Egy a lábam és egy meg tapiz. *
- Aztán meg úgy gondoltok, hogy nekik elsőbbségük van a leszállásra. Szóval csak a szokásos…

-Annak jó anyád nem igazán örülne ha boros lenne minden.
Azzal már mentem is az asztalkához hogy töltsek. Vállam felett átnéztem miután puffant rajtam a párna. A poharak megteltek, én pedig fel vettem a párnát és vissza dobtam.
-Csak szólok, hogy profi ketrec párnaharcos vagyok.
Húztam i magam kezemben a poharával amit aztán a kezébe nyomtam. Enyémet is magamhoz véve visszaültem. Kicsiket kortyoltam belőle, ízlelgettem és félfüllel hallgattam, miként is járt a rendfenntartókkal. Magam elé képzelve a jelenetet, hogy négyen kellett, hogy lefogják, mosolyt csalt az arcomra.
-Akkor valamit elég rosszul csináltak. Elég szedett vetett csapat az övék. Egy rendesen kiképzett katonának félkézzel le kell tudnia fogni valakit de legalább 2vel, a másik meg motozhatja... Bármennyire harcias kis tigrisről is van szó.
Azzal kortyoltam egy emberesebb adagot és az órára néztem.
-Majd a fiúktól kérek bent alkohol lebontót meg kávét.

- Anyám a kocsijának sem fog örülni, szóval… *Vontam meg a vállaimat könnyedén, hogy már ez az egy kis plusz nem oszt és nem is szoroz semmin. A visszadobott párnát elkaptam, és kényelmesen a fejem alá gyűrtem.*
- Most kérdezném, hogy vegyem-e kihívásnak, de ha mégis rávágnád, hogy igen… félő eldurvulna a helyzet. *Mosolyodtam szélesen, valahol komolyan gondoltam, de csak fel akartam hívni a figyelmét. Azonban ha ez nem tartotta vissza, biztosan nem ellenkeztem volna egy kihívástól.*
- Engem? Fél kézzel, úgy, hogy közben át tudjanak nézni? Két ember még oké… de azért nem vagyok olyan gyenge, hogy fél kéz elég legyen. És nem Tigrisről van szó, hanem rólam. Most ha nem volnál, bekötözve mondanám, hogy teszteld. De nem akarok több fájdalmat okozni. *Vontam meg a vállaim könnyedén és az újabb pohár borba belekortyoltam egy kicsit.*
- Nekem is, kérlek. Bár még a lebontóról lemondok, de a kávéról semmi kép sem, ha van tej és cukor hozzá.

-Igen...Az könnyen lehet... Pedig esélyed sem volna.
Sóhajtottam egy nagyot. A lágy szellőt érezem a kezemen kis bizsergést éreztem, oda nyúltam és finoman megdörgöltem.
-Nem mondom hogy félkézzel bénán sántán letudnálak fogni de a tömegedből adódóan nem lenne nagy kihívás. Ha nem lennék bekötözve már gúzsba kötve feküdnél az ágyon és pasziánszoznék rajtad.
Vágtam úgy oda önelégülten és ittam ég a borból Jó édes volt, csak úgy itatta magát. Így még egy nagyobb hörpintés lecsusszant.
-Igazából az a kávé sem éppen kávé. Egy fekete koffein massza... A tej az valami szintetikus kalcium trutyi. A cukor az... talán még cukor.
Fintorodtam el. Gyűlöltem azt a micsodát amit mi kávénak neveztünk de biztosította az egész napos energiát az tény.

- Erre azért ne vegyél mérget. De talán majd legközelebb kiderül. * Vontam meg a vállaimat és ennyit a párnacsatáról. Ám a következő mondatára csak felnevettem.*
- Sajnálom, hogy ennyire lebecsülsz. Ezek szerint az előbb nem voltam elég meggyőző… * Hülyéskedtem el egy kicsit, de attól még ez igaz maradt. Szimplán, azért mert nő vagyok, ennyire alábecsül egy férfi. Pff… de már jött is a kávé és az arcomra egy undor ült ki.*
- Oké… meggondoltam magam. Majd szólok anyunak, hogy főzzön le nekem pár adagot indulás előtt. Még hidegen is jobb, mint amit felvázoltál.*

-Nyugi elég meggyőző vagy így is, nem kell tovább bizonygatni.
Csitítottam gyorsan mielőtt nekem ugrana, bár szerencsére ahhoz fel kellett volna kelnie az ágyból amin olyan jól el helyezkedett.
-Hidd el azzal jobban jársz mintha nálunk akarnál inni.
Miután ezt leszögeztük elkortyoltuk a maradék bort, elhülyéskedtük az időt. Én hecceltem a jó ízlés határain belül d 4 órakor végül úgy döntöttem, hogy alszok egye mielőtt gépre szállnék... Fájós kezemet a fejem mellé raktam és lassan lebóbiskoltam. Mint egy rendes férfi... fekszik alszik.
Reggel ahogy csörgöt az óra szemeim kipattantak, felültem az ágyon. Jól kinyújtottam minden egyes végtagomat. Némi vakarózás után tűnt fel, hogy a kezemnek semmi baja. Vagyis egyenlőre nem fájt és mozgott is rendesen. Megforgattam, markolásztam, csináltam vele pár körzést és próbálgattam azt is hogy mennyire tudom terhelni de nem éreztem semmi fájdalmat.
~Fura...
Fintorodtam egyet de csak fej rázva kimásztam az ágyból, összekaptam magam, Addigra Mira is elintézte az elintézendőket. Megejtettünk egy elég érdekes reggelit a családdal. Amennyire tudtam csöndben maradtam. Kicsit fura volt számomra, hogy ennyit beszélgetnek meg ökörködnek evés közben. Nálunk mindenki egyenes hát, pofa súlyba, egyél. Kantinban a többiekkel néha beszélgettünk de csak néhány tőmondatot. Persze mikor kérdeztek valamit válaszoltam. Úgy mondtam mintha komolyan gondoltam volna, de a végére azért elnevettem magam. A reggeli után megköszöntem a vendéglátást, letudtam a formaságokat és végül kiléptünk a házból.

Folytatás: Űrkikötő

*Mikor úgy éreztem, hogy na itt elég a poharamat letettem az asztalra és visszavonultam a saját szobámba. Előszedtem az egyik „titkos” albumomat, amibe száműztem az egyetlen férfi képeit akire most gondolni tudtam. Fura este volt és úgy éreztem, hogy most szükségem van erre. Mikor feltűnt, hogy pirkad csináltam pár képet és Gabet kivertem az ágyból, hogy vigyen el mert Én ittam. Nem kellett sokat győzködni, pláne mikor megtudta, hogy anya kocsiját összetörtem. Rögtön nem akarta, hogy ittasan vezessem az Ő kocsiját.
Mire visszaértem anyuék már fent voltak és javában készültek az omlettek, mikor benyögtem, hogy van még egy vendégünk. A kérdések elől a szobámba menekültem összecsomagolni és mosolyt csalt az arcomra, hogy ezeket most bizony Dareiosnak fogják feltenni. Apa feltűnően hallgatag volt, anya meg beszédes, mint mindig. Gabe se volt pofátlanabb, mint amit megszoktunk. Illetve annál a pontnál, hogy felhozta Shepyt már túl lőtt a célon. Felugorva az asztaltól kapott egy nyakast, minek köszönhetően anyu meg bele akart fulladni a reggelijébe és apu a fejét csóválta.*
- Ne felejtsd el drága bátyám, hogy Tőle tanultam és tudd, hogy mit beszélsz. Nem szeretnék a vendégem előtt palacsintát csinálni belőled. Te nem úszod meg, könnyű sérülésekkel. * Suttogtam félhangosan a fülébe, de aztán visszaültem és tovább folyt a csevej és az ökörködés. Indulásnál anya, mint mindig a következő jövetelem felől érdeklődőt, míg öcsém kifejezte, hogy mennyire is örül annak, hogy nem lát megint egy ideig. A kocsin meg egész könnyen túltette magát anyu. Mikor végre kiértünk a kapunk csak egy válltáska volt nálam. Minek cipeljek ruhát, ha itthon is van? Felesleges. *
- Túlélted. Ez már felér egy bókkal is. *Vigyorodtam Dareiosra mikor beszálltunk a taxiba.*

//Folytatás: Űrkikötő//

*Tudjátok, hogy mire jó a szerződés? Nem, nem csak egyszerű feltételekkel szabott cucc, ami korlátozza a főnökünk határait és a munkánkat foglalja össze. Ez csak humm-bukk, amivel az olyan ostobákat etetik, mint amilyen én is vagyok. Épphogy betettem a lábam az otthonomba, hogy kiheverjem az utazásomat és elhatározásra jussak, na mi történt? Hát persze, hogy a főnököm hívott fel… A világ legkedvesebb, legbájosabb embere… hogy hajítaná ki valaki az Űrbe. Fáradtan, másnaposan, vagyis még aznaposan vettem fel a készüléket…
- Mit akarsz? *Szóltam bele gyűlölködve és kissé sem próbáltam meg ezt leplezni.*
- Nem érek rá… Add oda Josénak… De nem érdekel mennyit fizet, most értem haza… Másnapos vagyok, nem megyek az… Cseszd meg a szerződésed… De… Nézd, így nem vagyok képes dolgozni. Pláne nem azon a környéken. Míg Te az irodában ápolgatod, a titkárnődet én tudom, hogy mi folyik az utcán és… Hééé! Ha még egyszer ki ejted a szádon, hogy „Mircsikém”, beleépítem a fogaidat a fejedbe. Nem megyek oda… De akkor sem. Nézd, nem éri meg ez az egy anyag, azt, hogy utána hónapokig itthon üljek, mert valami bajom esett. Értsd má… r0hadj meg és tégy egy szívességet a szerződéseddel együtt. *Nyomtam rá a kommunikátorom és már indultam is csomagolni. Na erre jók a szerződések, hogy a főnököknek tej hatalmat adjon. És nekem ebből még van röpke két évem. Már ha van olyan bal szerencsém, hogy él addig ez a mocsok. Na de a szerencsémet inkább hagyjuk. Összekapva magam indultam útnak… de azért nem siettem el a dolgot. Ha már ilyen nagylelkű, akkor fizesse csak ki a normál járatokat és az órabérem. Ami persze hívástól számított…


Már megint itt. Már megint csupa feketében. Hogy én mennyire utáltam már ezt a színt. Na jó azért azt el kellett ismernem, hogy a fekete csak még jobban kiemelte az arcom és világos, szürkéskék vagy zöld? Már nem is emlékszem, hogy melyik pontosan. De a lényeg, hogy kiemelte a szemeim és a bőröm. Amin ugyan volt pár heg, de ezt hívják szakmai ártalomnak és jelenleg egyébként is takarta a ruhám. Ami nem állt másból, mint a kényelmesnek ugyan kicsit sem mondható hosszított szárú, fekete tornacipőmből, egy cső szárú, feszülős fekete farmerből, fekete pulcsi és a fekete kabátomból, melynek a kapucnija a fejembe volt húzva. Fényképezőm a nyakamba lógott, a diktafonom ami kb akkora volt, mint egy kavics és igazából úgy is nézet ki, már a helyszínen volt a járdaszegély mellett. Sokat nem kellett várnom, hogy megérkezzenek az emberek. Innen nem hallottam, hogy mit beszélnek, ezért volt a kavics. Nekem csak képeket kellett mellé csinálnom, mint bizonyíték. ~Mennyivel könnyebb életem volna, ha befejezem a színészi pályafutásom.~ Futott át a gondolat a fejemen, de már el is hessegettem és igyekeztem a legelőnyösebb, vagyis az Ő szemszögükből nézve a legelőnytelenebb pillanatokat elkapni. Egész jól ment és nem sok kihívás volt benne, de könyörgőm ez a gettó. Olyan nincs, hogy itt ne történjen valami. Ezt mi sem bizonyíthatta jobban, minthogy a búvóhelyemtől, ami jelenleg egy sötét kapu alj volt számítottam egy alig tíz lépésnyire felkapcsolódott egy lámpa, ahonnan valaki kirepült az ablakon. Sok baja nem eshetett maximum az üvegszilánkoktól, de ahogy ijedtemben ugrottam a világítófény felkapcsolódott a gépemen. Amit hála a fáradságomnak bár kiiktattam, de elfelejtettem leszerelni. Pontosan megvilágította az arcomat, és ez feltűnt a megfigyelt személyeknek is. Nos… hahó… riporter vagyok, még a leghülyébb is felismer, aki minimum holohírt néz. A földi csatornákról már nem is beszélve, arról meg pláne nem, hogy innen indultam. Még ha pár utcával följebbről is. De nem tanakodtam sokáig… fülemben dübörgö zenét felállás közben kirántottam és azon nyomban felvettem azt a bizonyos szőrős valamit amit nyúlcipőnek neveznek még a mai napig. Vagy űr már ez is űrcipő lett? Nem, ezt azért nem hiszem. A szememmel nem volt baj, és a sebességemmel sem. Hozzá voltam szokva, bár ez inkább az aktivistafoglalkozásomhoz társítanám. Az egyik sarkon le, aztán a következőn föl, aztán meg már nem is néztem hol fordulok le, de a lényeg az volt, hogy fel ne forduljak idő előtt. Az egyik ilyen fordulásnál egy járó kellő igyekezett bejutni az egyik házba. Ez nekem pont kapóra jött, mire odaértem már épp belépett és háttal állt nekem. Gyorsan hátra pillantottam, hogy láthatnak-e de eddig lemaradtak. A férfi után ugrottam és egy hirtelen taszajtottam rajta, hogy mind a ketten bejussunk. Kapucnimat hátra vetettem, hogy lássa, nem vagyok egy szörnyeteg és halkan visszaengedtem az ajtót.*
- Ne kapcsolj lámpát és lehetőleg maradj csendben, ha még szeretnél élni. *Kezeimet kissé megemeltem, hogy lássa, nem Tőlem kell félni, ha nem volt elég beszédes az, hogy szavaim közben alig kaptam levegőt. Az utcáról beszűrődő fényben lehetet látni, hogy bár a szavaim komolyak voltak, de egy apró mosoly ott volt ám, csak kissé gondterhelt. Gyorsan körbe kaptam a tekintetem, mikor hallottam a közeledő robogást.*
- Pff… egy elfuserált és rozsdás robot is halkabban közlekedik, mint ezek. Gyere… * Ragadtam meg a karját és húztam az első fordulóig, ami takarhatott minket. Aztán ott majd akadékoskodhat, ki röhöghet, amit csak akar, amíg ezt csendben teszi…*

Rohadt egy nap volt, pedig milyen kellemesre sikerült az a tegnapi a parkban... ah, hiába, ez van, hogy ha az embernek nincs stabil megélhetése és szó szerint napról napra, pontosabban munkáról munkára kell megélnie. Az egyik munkaközvetítőnél vagyok regisztrálva és időről időre értesítenek, hogy ha szükségük van egy kis kisegítő erőre. Hiába, azért volt katonaként van egy fizikumom, pakolásra teljesen alkalmas vagyok nagy tömegig. Most is hasonló munkán voltam. Az űrkikötőbe érkezett egy konvoj a Plutóról, azt kellett segíteni kipakolni, mivel az egyik munkás eltörte a kezét előző nap és nem tudott segíteni. Szóval berendeltek... majdhogynem egy órám volt felöltözni, megmosakodni, reggelizni és átsietni az űrkikötőbe, mert persze reggel szóltak csak. Na mindegy, kifüstölögtem magam a helyi járaton, amit sikerült pont elkapnom, így eljutottam időben a kikötőbe és jelentkeztem szolgálatra... és beindult az agyrém. Magával a munkával semmi bajom nem volt igazából. Karban tartottam vele a testemet, mozogtam egy jót, csináltam valami értelmeset. Pár dolgot még tanultam is, mert néha elolvastam az általam vitt tárolók címkéjét. Nem is tudtam, hogy ennyi kőzet van a Plútón. Az igazi probléma inkább a munkatársaimmal volt. Ugyanis a ezek a rakodómunkások, akik az űrkikötőben voltak foglalkoztatva, teljesen sötétek voltak. De tényleg. Annyi eszük sem volt, mint egy makrélának. A műszak vége felé már azon gondolkoztam, hogy legközelebb már füldugót fogok hozni magammal, mert agyszart kapok. Ezek a degeneráltak olyan válogatott szókinccsel rendelkeznek, hogy ha striguláznám, kitetoválhatnám magamat vele. Így aztán szinte fellélegeztem, amikor a műszak végén felhangzott a művezető utasítása és befejezhettük a dolgot. Gyakorlatilag menekültem a titkárságra, hogy átvegyem a fizetésemet, majd utána rohantam is el, nehogy még halljak valami hülye szóviccet.

Szóval így vágtam neki aznap a sötét utcáknak. A járat visszavitt a gettóba, majd ott zsebre dugott kézzel sétáltam a szállásom felé. Nem voltam ideges, pedig lett volna rá okom. Ez volt New London azon része, amit valahogy a hatóságok sosem tudnak teljesen megzabolázni... vagy nem is akarják? Hm. Érdekes kérdés lenne, de nem akartam végiggondolni, mert csak elterelné a figyelmemet. Pár embernek a bögyében voltam már a környéken, sosem tudhattam, mikor akarnak megkéselni. Szerencsére a mai hazavezető úttal nem volt gond, elértem a bérház ajtaját. Már ki is nyitottam az ajtót a kulcsommal, amikor trappolásra lettem figyelmes magam mögött. Viszont mielőtt még megfordulhattam volna, valami a hátamnak taszítódott és belökött az épületbe. Azonnal megpördültem, támadásra készen, de csak egy nőt láttam, aki eléggé riadtan nézett kifelé.
- Te meg mit...
Nem volt időm befejezni, megragadta a kezemet és ráncigálni kezdett a lépcsőforduló felé. Nem álltam ellent, de most már kezdett nagyon gyanús lenni. A gettóban sosem lehet tudni, mikor találnak ki újabb rablási formákat és semmi garancia nem volt rá, hogy ez a csaj nem egy rablógyilkos. Szóval hagytam magam felráncigálni... de amint elfogyott a merőleges terep és vízszintesbe értünk, támadtam. A nő azon kezét, amivel húzótt, a háta közepére nyomtam, míg az alkaromat nekinyomta ma nyakának és neki szándékoztam nyomni a falnak úgy, hogy egész testemmel nekisimultam. Ebben nem kellett semmi szexuális körítést keresni, szimplán azt akartam elérni, hogy ne legyen mozgástere egyáltalán. Ezt terveztem... meg egy kérdést:
- Mit akarsz?

*Ki röhögés? Akadékoskodás? Komolyan mondom, még egy szexuális felkérést is jobban viseltem volna, mint azt, amit kaptam. Mire kettőt pisloghattam volna már a falnak voltam nyomva, úgy, hogy még csak mozdulni sem tudtam. Ami azért elég ciki, tekintve, hogy rühellem, ha hozzám érnek. A kérdést hallva azonban keservesen felnevettem, ahogy megéreztem a kis gépet a melleim közé épülni.*
- Kezdetnek azt, hogy engedj el. * S a másik kezemmel a düh, a kétségbeesés és a korábbi futás adrenalinja keverékéből merített erőből hátra vágtam könyökkel. A fogása tapasztalatról árulkodott, így ha megérezte sem tartottam valószínűnek, hogy szabadulhatok.*
- Aztán meg az égvilágon semmit. Mindössze Te voltál itt és tökéletes menedéket nyújtottál az érkezéseddel. *Biccentettem a bejárati ajtó felé, ahol a kinti kiabálások szűrődtek be, valami „bugris k*rvát” keresve.*
- Mellesleg rühellem, ha hozzám érnek, szóval tégy egy szívességet drága… húzódj el és ne érj hozzám. *Szűrtem a fogaim között undorodva.*