Sikátorok

Meglepetten néztem rá.
- Először is: pár kisebb kihágás még nem jelent gyilkosságra való hajlamot. A bátyja viszont látens pszichopata. Másodszor: nem akartam az életemet kockáztatni emiatt. Nem tudtam, hogy vadászni fognak rám, ha a Marsra megyek. Harmadszor: honnan tudsz te ennyit az ügyről? És negyedszer: nem dohányzol egy kicsit sokat? Tudom, tudom, már ötszáz éve nem káros, de te láncdohányos agy, ami hidd el, nem szexi. Csak amikor szívod... Hagyjuk. Csak az első háromra válaszolj.
Kíváncsian néztem rá, és vártam a válaszát. Lehet, hogy belebotlottam valakibe, aki tud nekem segíteni? Nem tűnt túl valószínűnek, de hát ki tudja?

Felhúztam a szemöldökömet, majd elgondolkodtam.
- Nem, nem lehetett tudni, dolgoztam az ügyön és nem vagyok az. - mélyet szívtam a cigiböl és elnyomtam. - Ritkán szívok ilyen sokat. Joshua Palmer nem mutatott hajlamot a pszichotikus betegségekre egészen a szülei megöléséig. És mégis miből gondoltad, hogy nem fognak vadászni rád, ha drogról, gyilkosságról és még kitudja miről van szó? Újságíró vagyok. Ez az ügy meg... kirívó. A rabszállító lezuhanása is megtervezett volt, szerintem.

Eltartott jó néhány másodpercig, míg az összes információt sikerült kibogoznom és megértenem. akkor bólintottam. Sőt, kapva kaptam az utolsó mondatán.
- Igen! Ez az, amit nem értettem. A technikusok meg karbantartók nem tudták hová tenni. Elvileg meghibásodás volt, de hát gép tök új volt, ez volt a harmadik vagy negyedik útja... Eh, mindegy! mondj, amit akarsz, én igenis foglalkozom ezzel. Ha kiderül, hogy az a lány ártatlan volt, ha más nem is, de az igazi bűnöst el tudjuk kapni. Szóval ha tudsz még valamit, azt igazán nagyra értékelném... Na, mondjuk, nem egy csókkal köszönném meg, hanem azzal, hogy nem csókollak meg...
Karba tettem a kezem, és várakozva néztem rá. Közben az üldözők hangja odalent lassan elhalt. Szinte sajnáltam, hogy a lánnyal elválnak útjaink, kisé szúros modora ellenére.

Feszült voltam. A férfi az én dolgomba akart beavatkozni, ráadásul elég pocsékul csinálta.
- A gépet lelőtték, nem meghibásodott. - mondtam halkan. - Ez minden. Ha hálálkodni akarsz, a holnap estém szabad, és érdeklődve hallgatnám végig, hogy te mire jutottál... Újságíró vagyok. Ha megoldod az ügyet, nyilvánosságra lesz szükséged. Én magam vagyok a publikum. - mosolyogtam a férfira kihívóan.
Nyilván nem tudom lebeszélni a férfit, arról, hogy nyomozzon az ÉN ügyemben. Akkor meg miért is ne használjam fel?

Eltátottam a számat. Ez érdekes...
- Szívesen meg...vacsoráztatlak holnap este. Még akár erről is beszélhetünk. De egyvalamit már most tudnom kell. Miből gondolod, hogy lelőtték? Annak nyoma kell, hogy maradjon. Hacsak nem fizették le az egész vizsgálóbizottságot, ki kellett volna derülnie, hogy mi történt...
Elhallgattam.
- A vizsgálóbizottság egyik tagja tavaly eltűnt az űrben. Az általános vélekedés szerint kalózok kapták el. A vezető két éve halt meg egyszerű szívrohamban, de... Van olyan szer, ami azt előidézi, és az ő szervezetében nem kutattak ilyesmi után, mert amúgy is gyenge volt a szíve. A harmadik tag még él, de... Mi van, ha el akarják hallgattatni őket? Kaptak pénzt, persze, de csak a halott ember nem tud beszélni...

- Megvannak a magam forrásai, amiket nem adok ki! - mondtam durcásan. Hisz ott voltam, mègha magát a lövèst nem is láttam. De èrezte... megtapasztaltam. Hirtelen ötlettöl vezèrelve, vagy a halál gondolata miatt... Vagy egyszerüen csak mert ezt akar, akár elègtètül, a fèrfihoz lèptem ès megcsókoltam. Rõviden, de annál szenvedèlyesebben.
- Ilyen, ha èn is rá tudok kèszülni. - mosolyogtam szèlesen. - Hètre gyere èrtem. És most vigyèl le.

A szememet forgattam. Hát persze, megvannak a forrásai... Mindenki ilyen baromi menő, mi, Megvannak a forrásai...
- Pedig biztosan nagyon sokat segíthetnél, ha akarnál...
A csók meglepett. Utána vagy fél percig nem is tudtam megszólalni.
- Ha ezt tudom, bevállalok egy két tarkólövést, hogy legyen időd felkészülni - mondtam kótyagosan.
Levinni, hát persze... Oké... Megnövesztettem a szárnyaimat, és a karjaimba kaptam a lányt.
- Este hétre, világos... És úgy mégis hová?

*Mikor felhívta a figyelmem, hogy ne ijedjek meg csak összevont szemöldökkel tekintettem a másikra de a következő pillanatban már az érintését éreztem magamon és akaratlanul is hozzá ért a bőrömhöz amire csak kikerekedet a szemem, de aztán már hiszti rohamot is kaptam.*
- TEGYÉL LE!!! Engedj el Dar. Ne nyúlj hozzám… *Kezdtem el ütögetni a vállát és addig rugkapálóztam és ütöttem, amíg le nem tett.*
- Ha nagyon zavar a cipőm, akkor majd leveszem. De te is vezethetsz… nem érdekel, csak tegyél le. *S amint letett már be is húztam neki egyet. Már ha nem védte ki. Hisz nem akartam sem finomkodni és sem lányosodni. Ököllel és dühből céloztam be az álkapcsát. *

*A hazavezető úton már megint csendben voltam. Nem az alkohol miatt, hanem mert vezetés közben nem beszélek. De most még a gondolataimba is el voltam mélyülve. Annyira, hogy bár zene nem szólt a kormányt ütögettem egy fajta ritmusra. A gondolataim ritmusára, ami jelenleg kész káosz volt. Mikor feltűnt, egy pillanatra Darra mosolyogtam megnyugtatásként. De mikor visszamerültem, újra előjött és még csak észre sem vettem.
- Mindjárt ott vagyunk. *Szólaltam meg egy lámpánál mikor megálltam. Már rég a külvárosban voltunk és én ennek a résznek a végét kerestem, azt ahonnan a következő utcától már a kertváros volt. Ez sem volt rossz környék… az eleje ugyan gettó volt, a másik része a normál halandóké, na aztán jött a puccos rész, ami már a kertváros volt. A szüleim háza meg az utóbbi kettő határánál van. A lámpa váltott és elhagyva a kereszteződést haladtam egyenesen a főúton. A következő pillanatban meg már a féket nyomom, de az ütközés már elkerülhetetlen… Ijedten kaptam a fejem oldalra, hogy az utasom jól van-e és csak aztán néztem ki az ablakon, hogy mi történt… Miközben az ujjaim már elfehéredtek annyira szorítottam a kormányt.*

-Nyugi csak... Oké...oké...
Lassan letettem ,már kezdtem is volna a magyarázkodásba de kaptam egy balost. Egy elég nagy balost. Ki is fordultam tőle oldalra. Szemöldököm összeszaladt
szemeimben pedig kék lángok gyúltak. De még mielőtt hirtelen vissza fordultam volna és reflexszerűen összecsomagoltam volna vettem egy nagy levegőt. A lángok kialudtak a szememben és sikerült megnyugodnom. Lassan visszafordultam. Fájó állkapcsomat megdörgöltem.
-Bofánat...
Kértem elnézést de úgy tűnik az állam kiakadt. Így nem igazán akartam erőltetni a beszélgetést. Meg vezetés közben egyébként sem beszédes. Ahogy ücsörögtem a kocsiban, kicsit elpilledtem. A szám még kicsit zsibbadt. De ez nem zavart meg abban, hogy elbóbiskoljak. Nagy csattanásra és lökésre tértem magamhoz. Az hogy az öv majd kipréselte a tüdőmet az már nem volt akkora gond. Kótyagosan dőltem vissza a székbe. Félarcomat csípte valami hála a kitört ablaknak.
-Áúúú.... Mi történt?
Állkapcsom ugyan vissza ugrott de a sajgó nyakamat nem tudtam megfogni. Ugyanis a jobb kezem teljesen elzsibbadt, talán el is tört pár helyen. Szerencsére a zsibbadás miatt fájdalmat nem éreztem.
-Basszus....
Nyöszörögtem mint akinek az a legnagyobb baja, hogy most kelt fel és másnapos. Ahogy körbenéztem egy Kocsi volt tőlem jobbra, ami felettébb kellemetlen volt, tekintve, hogy egyesült ami kocsinkkal és egy kicsit a kezemmel is. Ballal ki ügyeskedtem a biztonsági övet és megpróbáltma belőle kibújni, fejjel biccentettem Mira felé.
-Másszunk ki mert ez így nem lesz jó...
Míg ő is magához tér addig vetek egy pillantást furcsán deformálódott kezemre.
-Pffúúúú basszus....
Fel sem tűnt, hogy ahogy végig fújtam rajta a kisebb szilánkok, szinte kiugrottak belőle és a kis karcolások helyén már csak vérfoltok voltak. Az a kellemetlen S alak is egészen megemberelte magát. De mozgatni még így sem tudtam és könyéktől lefelé pedig még mindig elég ramatyul festett. Ha Mira végre kimászott a kocsiból félkézzel én is meg próbáltam az ő oldala felé ki evickélni a járműből.

*Az ijedségemből Dareios hangja rángatott vissza és már kapkodtam is az övemért, hogy áttudjak hajolni a túloldalra. Kezem az arcára simítottam és aggodva néztem a szemeibe. *
- Jól vagy? * Kérdeztem miközben elhúztam a kezem, és ahogy megláttam a vérét ledermedtem. A következő amit felfogtam, azaz volt, hogy szálljak ki a kocsiból. Robot pilotára kapcsolva kiszálltam és mikor Dareios átküzdötte magát jobbam meglátva az arcát a döbbenetem dühbe gurult. Nyomban el is indultam a másik kocsi felé, amiben három fiatal ült. Kezem a kocsi tetejére csapott.*
- Mi a frászt csinálsz? *Kiabáltam, miközben az ablakhoz sétáltam, hogy felakasztom az ipsét. Még kezdőként sem volt balesetem soha és már van egy pár éve jogsim. *
- Szállj ki Te barom. * Kiabáltam be a kocsiba, miközben kinyitottam az ajtót. Tekintetem azért felmérte, hogy nem-e lett valami nagy baj az utasokkal. De csak a fejüket fogó kezeket láttam. Vért sehol. Ebből arra következtettem, hogy mi húztuk a rövidebbet. Aztán ahogy a srác kikászálódott a szemeim döbbenten kerekedtek ki. Ez a srác még nem is állt a lábán, kiszállnia is csak másodjára sikerült.*
- Most mi legyen?* Néztem Dareiosra. Na igen. Nem lett volna okos húzás, tekintve hogy a véralkohol szintem bár nem volt az egekben, de a jogsimba fájt volna. Márpedig a tömegközlekedést nem szerettem.*

-Voltam már jobban is...
Böktem ki mocorgás közben. Miután kint voltam a kocsiból ránéztem ismét a kezemre.
-Íí... ez holnap nagyon fog fájni...
Másik kezemmel matatni kezdtem meg nyomogatni, finoman forgatni. Összeszűkült szemöldökkel vizsgáltam a vérfoltokat aminek nem igazán volt forrása. tanácstalanságomban szám elé tette ma kezem ekkor éreztem meg, hogy az orcám jobb oldalában még mindig vannak szilánkok. Egy pillanatra meghűlt bennem a vér, ekkor fogtam fel, hogy valójában valami csípi az arcom. Hüledezésem közben ráfújta ma tenyeremre majd óvatosan kisepertem a szilánkokat. Homlokomig nem jutottam el ugyanis Miranda kicsapta a balhét a kocsiknál. Mire oda értem a pofám már begyógyult de a homlokom még sebes volt.
-Nyugalom, nyugodj meg...
Próbáltam csitítani. Kezem súlya húzta a vállamat így a másikkal alátámasztottam a könyökömnél..
-Először is az legyen, hogy mindenki megnyugszik... Áú...
Simítottam végig a felkaromon és kőröztem egyet a sérült vállammal. Utána már fel se tűnt, hogy fogni kell. Örültem, hogy felszabadult a bal kezem.
-ssssz... Utána pedig ellátjuk a sérülteket, mindenkit kitelepítünk a veszélyes zónából, az utat el kell zárni valamivel. Vagy a forgalmat elterelni, majd erős... izé hívjuk a rendőröket. Meg egy szanitécet.
Néztem le a jobb karomra mai már csak könyéktől zsibbadt, tele volt szilánkokkal és néhány vágással és legalább 1 helyen töréssel ahogy a púpokat elnéztem. Egy picit meg tudtam mozdítani de semmi több. Benézte ma kocsiba és végig néztem a 3 részegen.
-Ezt a pert megnyertük egyébként... áú...

*Szemem forgatva néztem Darra, ha ennyire okoskodott akkor tényleg nem történt nagybaja.*
- Veled is csak többen vagyunk. Értem én, hogy katona vagy meg minden. De szerinted itt akarom tölteni az éjszaka hátralévő részét, a másikat pedig a kapitányságon majd a korházba? *vontam fel a szemöldökömet, miközben csípőre csaptam a kezem kissé dühösen.*
- Mellesleg pedig, ne feledd, hogy Én is ittam. Annak ellenére, hogy nem nézek ki úgy mint ez itt, attól még a jogsimba kerül és várhatom mire megint kocsit kapok a kezem közé. Szóval valami gyorsabb? *De nekem már eszembe is jutott valami. Csak azt nem biztos, hogy díjazta volna. Mellesleg pedig ez engem mióta érdekel? No mindegy...*

Úgy tűnt nem igazán díjazta az ötletemet. Bár lehet én bonyolítottam túl a dolgot. Kezdtem úgy érezni, hogy agyamra megy a munka, ha már ezt is a nagykönyv szerint próbálom meg megoldani.
-Nem... nem valószínű... Nesze neked ittas vezetés...
Forgattam meg a szemem, sóhajtottam egyet fáradtan.
-Rendben, akkor mit csináljunk? Megölni még sem kéne őket...
Jelentettem ki, nem túlzottan komolytalanul. Ha azon múlt volna, még akár tényleg opcióként tekintek a dologra. Nálunk parancsba van adva, hogy ha civil olyat lát amit nem kéne, azt gondolkodás nélkül főbe kell lőnünk. Belestem az ablakon a gyógyegerekre, talán még azt se fogták fel, hogy karamboloztak. Megingattam a fejemet és elhúztam a számat a karomba nyilalló fájdalomtól. Felegyenesedtem és tanácstalanul néztem Mirára.

*A kérdésére elmosolyodtam, ám ez a mosolyom semmi jót nem sejtetett. *
- Nos, mivel alapból nem én voltam a hibás, tekintve, hogy ez egy főút. Arról nem is beszélve, hogy csak jót teszek vele. Most szépen az úr kiszáll a kocsiból, aláírja a megfelelő helyen a betétdokumentumot és voilá… mehetünk is haza. Vagyis ha szeretnéd, akkor előbb egy röntgenre. Innen már csak 2 utcára lakom. * S ha csak nem volt semmi kifogása visszamentem a kocsimhoz, elővettem azt a hajszálnyi dokumentum fájlt, amit aztán a motorháztetőre tettem a hozzá tartozó tollal együtt. *
- Most pedig drága… megfogod magad és aláírod, ott, ahol beismered a hibádat. *S oda raktam az ujjam, ahol alákellett írnia. Ezzel a javíttatás is ráhárul, de az már engem nem érdekelt. S talán így anyu is kevésbé öl meg.*
- Ha nem megy egyedül, segíthetek… * Vigyorogtam az alkohol bombára, hogy vajon meddig kell győzködnöm még.*

Olybá tűnt, van ötlete, nem is akármilyen. Ahogy a végére ért, elismerően bólintottam. Aztán az autó ajtajába rúgtam egy nagyot.
-Hallottad, kifelé...
Azzal feltéptem az ajtót és megvártam míg nagy nehezen kievickél belőle. Míg ők a papírmunkával voltak elfoglalva én körbejártam a kocsit. Felülről rosszabbul festett mint kívülről. A srácnak igen csak nehezére esett tollat ragadni. Én pedig fáradt voltam. Ásítottam egy nagyot, de még időben a szám elé kaptam a kezem. Bele is könnyeztem egy csöppet. Vissza cammogtam Mirandához és ha szükséges volt akkor én is tudtam csúnyán és ezzel együtt meggyőzően nézni.
-Jobban jársz ha megy egyedül is... A hadbíróság nem olyan vicces hely, de ha gondolod kipróbálhatod. De ha nem vagy rá kíváncsi, akkor körmölj...
Mondtam kissé ingerült hangom, ehhez képest sokkal kedvesebben szóltam Mirához.
-Azt a 2 sarkot akár le is sétálhatjuk, ezt meg...kibírja holnapig. Talán csak meg zúzódott egy kicsit. Bekötöm és jó lesz.
Vontam vállat flegmán. Tényleg nem akartam ügyet csinálni belőle.

*A rúgásra összerezzentem még én magam is. Oké, hogy nem voltam kedveskedő hangulatomban, de ettől még én is ugrottam egyet. Pedig nem szokásom félni vagy túlságosan is ijedezni. De aztán már nyoma sem volt, csak annak, hogy kezdtem kijózanodni. Már pedig ez kicsit sem tetszett. De hát… áh… otthon van apunak bora. S már meg is oldottam a problémám.*
- Sétálni? Azt már nem… ha nem lesz otthon a kocsi reggel anyu még élve felakaszt. De ha megvédesz, akkor lehet róla szó. *Mosolyodtam el, s mikor a másik végzett elvettem a papírt és visszasétáltam a kocsimhoz, minden köszönés nélkül.*
- Szóval hogy döntesz? *S ha még így is sétáltunk, akkor csak lezártam a kocsit és haza indultam a férfi mellett.*
- Majd én bekötöm… de nem vagyok ápolónő, szóval… Egyébként meg bocsánat. *Pislogtam fel rá bűnbánón a „pofonom” miatt.*

-Nem tűnik vészes helynek, csak nem viszik el vasnak. Anyukádat meg bízd csak rám. Egyet már megtanultam kezelni, másik sem lehet nehéz.
Vontam meg flegmán a vállamat heccből. Megvártam míg elpakolja a cetlit addig én benyúltam a felsőmért és a vállamra dobtam.
-Ha te nem is, de én sétálnék egyet. Egész jó idő van...
Leszámítva, hogy mínusz 5 fok van tényleg szép az idő. Enyhén csípős hideg, a holdnak is szép nagy udvara van. Felhő egy szál se. Több se kellett úgy tűnt sikerült meggyőzni a sétáról.
-Ó, köszönöm, akkor majd ha elakadsz segítek. Kötözte meleget annak idején.
Kirázott a hideg ahogy visszagondoltam azokra az időkre. Aztán magunk mögött hagyva a kocsit elindultunk. De az első lépés után megtorpantam mikor bocsánatot kért. Nem tudtam hova tenni hirtelen. Aztán beugrott, hogy biztos a kezem miatt.
-Nem a te hibád, be volt rúgva, rossz helyen ültem, előfordul.

- Jó vicc… anyut még én sem tudom kezelni. Bár még kicsi voltam a könnyek hatásosak voltak, aztán meg a fenyegetés, hogy elszököm. De már… ezek tárgytalanak. *Ingattam meg a fejem lemondóan én tudtam, hogy milyen nagy hiszti lesz reggel a kocsi miatt. *
- Fázol? Visszaadjam a kabátod? *Kérdeztem, és ha kérte, akkor le is vetettem, hogy átadjam neki. Elvégre az övé. Mikor megtorpant csak összevont szemöldökkel néztem rá. Így sem fogadták még a bocsánatkérésem. De szavaira csak megingattam a fejem.*
- Nem erre gondoltam. Olyanért nem kérek bocsánatot amiről nem tehetek. Az állkapcsodra szólt… bár még mindig úgy gondolom, hogy megérdemelted. De akkor sem volt szép Tőlem.

-Az én bociszemeimre biztos nincs felkészülve.
Kacagtam fel harsányan. Kabátommal kapcsolatban csupán megráztam a fejem de nem fordultam felé.
-Nem köszi, maradjon csak, nincs olyan hideg mint ígérték.
Szemöldököm felemelkedett és szinte reflex szerűen kérdeztem vissza.
-Hanem?... Jaaa, hogy az...
Ép kezemmel megdörgöltem az államat. Kicsit meg is mozgattam. Azt hittem még fájni fog de nyomát sem éreztem a dolognak.
-Épp ellenkezőleg. Szép ütés volt el kell ismernem. Teljesen jogos volt. Szem előtt kellett volna tartanom, hogy nem vagy oda a közelségemért. De inkább felejtsük el.
Legyintettem és tovább indultam.

- Oké. Ez egy próbát megér. Ha sikerül és bejön a boci szemed, akkor kérhetsz valamit. Katona létedre nem fogsz tisztességtelen kéréssel elő állni. *Bólintottam. Bár hogy magamnak, vagy neki az már más kérdés. Egy kicsit neki, hogy megerősítsem a szavaim. No meg egy nagyot nekem, hogy elhiggyem a saját szavaim. A dicséretre egy pár pillanatra megcsillant szemeibe a büszkeség, hisz még csak el sem kezdtem dörgölni a kezeim, pedig én sem úszta meg olyan könnyedén. Eléggé kemény feje van Dareiosnak.*
- Köszönöm. * De az utolsó mondatára szembe fordultam vele, és háttal mentem tovább, hogy lássam a tekintetét mikor elindult.*
- Miért hiszed azt, hogy a Te közelségedért nem vagyok oka? Nem. Én tudni szeretném…

-Óóó...
Vigyorodtam el kajánul. Még el is nevettem magam, hogy csak zengett a kihalt utca.
-Ne légy benne olyan biztos, most civil vagyok... Egy éhes civil... Talán még holnap is az leszek...
Itt hagytam egy kis hatás szünetet és kekeckedőn néztem a szemeibe majd folytattam.
-Ha nem hívnak be valami miatt...
Csak nem elbombáztam mikor befordult elém, vissza is vettem a séta tempómból és enyhén oldalra biccentett fejjel vártam, hogy mire akar kilukadni. A válasszal egy kicsit várnom kellett. Mire összeszedtem a gondolataimat és érthető talán nem sértő formába gyúrtam az el tartott egy pár másodpercig. Halogatni ugyanis nem tudtam. Mielőtt bármit mondhattam volna már ellenezte a kibújást. Nagyot sóhajtottam és belekezdtem.
-Például ezért.
Kocogtattam meg az államat. Utána folytattam.
-Tudom megérdemeltem. Nem ez a lényeg. Az intim közelségre, gondoltam. Vagy csak egy sima érintésre.
Kinyúltam felé és megpróbáltam finoman rábökni az orrára. De csak éppen, hogy hozzáérni.

- Attól, mert lerakod a szolgálatot az értékeid és az erkölcseid nem változnak. De ha illetlent kérnél, azt nem teljesíteném. Szóval… buta lennél, ha nem egy olyat választanál ami még teljesíthető is. *Vontam meg könnyedén a vállam mintha misem volna természetesebb annál, hogy valaki becsületes. Ráncolt homlokkal hallgattam, amit mondott és már épp kezdtem volna szabadkozni mikor folytatta. A kinyújtott kezet, ami megint érinteni akart elkaptam a csuklójánál, ha csak nem volt gyorsabb, hogy elhúzza. De megtorpantam, és ha a kezemben volt a csuklója bizony rászorítottam.*
- Mért nem érted meg, hogy nem szeretem. Az eset előtti barátaimtól is nehezen viselem el, de Őket nem bánthatom meg. Viszont újakra nincs szükségem Dareios. Ha azt akarom, hogy hozzám nyúljon valaki, akkor majd szólok. De addig… addig senki. *Hangom jeges lett és már minden érzelem eltűnt belőle. Bár a szenvedést valamivel leplezni kellett így a jegesség is egyfajta érzelem.

-Egyenruhában sajnos nincs helye az egyénnek.
Jegyeztem meg keserűen. Még a jókedv utolsó jele is le hervadt az arcomról ahogy ismét szóba jött a munka neheze. Reakciója egy csöppet hevesebb volt, mint reméltem. Azt hittem csak elhúzódik, félre áll, vagy valami, nem pedig rám ront. Már ha ezt a húzást annak lehet minősíteni. Nem kaptam ki a kezem az övéből. Akartam egy kis biztonság érzete adni a számára, azzal, hogy hagyom felülkerekedni. Tekintetünk összeakadt. Végig hallgattam az utolsó szóig, alig pislogtam, csak meredtem bele a szemébe. Némi harag gyűlt belém a hallottak után. Fordítottam egyet a kezemen és lassan megfogtam az ő csuklóját, ezzel enyémet kiszabadítva a fogásából. Egy lépést közelebb mentem, könyököm derékszögben állt. Nem szorítottam a kezét, csak stabilan fogtam. Még mindig a hideg tekintetébe fúrtam az enyémet.
-Nem lenne könnyebb elfogadni a történteket, és túllépni rajta? Nem kéne feszengened amikor egy barátodtól köszönsz el, és újakra is szert tehetnél, akik olyan dolgokat mutathatnak, amik meg sem fordulnak a fejemben... A világban nyitott szemmel kell járni. Az az eset pedig nem a te hibád volt...
Ekkor elengedtem a kezét, ujjaim feszesen álltak. Eltávolodtam tőle egy fél lépést.
-...fölösleges magadat okolni emiatt...

*A tekintetébe fúrtam a sajátom miközben próbáltam kitalálni, hogy mi játszódik le benne. Nem az első alkalom lett volna, hogy valaki hülyének néz. De ehelyett olyan volt, mintha dühös lenne, de nem voltam benne biztos. Mikor fogást váltott némi riadalom költözött a szemembe, de nem attól, hogy fordult a kocka, hanem, hogy ismét hozzám ért. Körülbelül a feszengésig jutott, mikor felhúztam a lábam és telitalpal, vagyis sarokkal a térdére rúgtam vissza miközben megpróbáltam kiszabadítani egy rántással a csuklóm…*
- Te túl tudnál lépni, ha elveszted azt, aki mindenkinél fontosabb volt számodra? Te le tudnád győzni az undorod saját magad iránt? * Csattantam fel, miközben cselekedtem és a szemeimbe könnyek gyűltek.*

-Ühm....
Nyögtem egyet az akciója után és hátrébb bugdácsoltam egy kicsit. Szememben egy pillanatra kék láng lobbant amíg össze nem szorítottam a fájdalomtól. Görnyedt testtartásomból hamar megpróbáltam felegyenesedni de kissé groteszkre sikeredett. Valahogy Quasimodo is megirigyelte volna olyan ferdén ácsorogtam. Másik lábamra nehezedtem hogy ezt egy kicsit kíméljem. Kicsit lihegtem és erőt vettem a fájdalmon. Kiegyenesedve néztem könnyes szemébe, megacélozva szívemet és hidegen szóltam hozzá.
-Ezt azután merd megkérdezni, miután azt a valakit saját kezűleg ölted meg...
Nagy levegőt vettem és benntartottam, ahogy sok minden mást is. Jelen pillanatban sok minden kívánt feltörni belőlem. Ezek egy része pusztulást hozott volna a környékre.
-Ha egyedül nem megy, akkor ott a családod és a barátaid. Akik csak akkor tudnak segíteni ha elég közel állnak hozzád...