Sikátorok

Kihívóan mosolyogtam rá, majd kicsit lesütöttem a szemem.
- Amilyen veszélyeken én már átmentem, azok után aligha tudsz bajosabb dolgokat kérni.
Jó, aláírom, fogalmam sem volt róla, hogy Mira mit kérhet. De volt különbség a veszélyes és a ciki dolgok között... ő pedig valószínűleg az utolsó kategóriából választana. Azok meg, bár gyakran fogja az ember a fejét tőlük, hogy miért is csinálja azt és hogyan tudták rávenni őt erre, megtehetőek... és fele annyira nem veszélyesek, mint belerohanni a lézertűzbe a csatatéren.
- Ahogy mondod, Mira... túlságosan úriember vagyok én az ilyesmihez. Mondjuk nem egy gettómilliomos, de... na mindegy.
A beszélgetés komolyabb része aztán költődött tovább, lassan mint ha kezdte volna elvenni a pajkosságot az estétől. Jó volt látni, hogy azért Mira is tud ilyen komolyabb gondolatmenetekre és nem csak egy vigyorgó, vihogó férfi. Ám biztos voltam benne, hogy jelenleg inkább nem erre koncentrálna. Szóval csináltam egy hangulatoldó csavarást a beszélgetésben.
- Talán mert az ember nehezebben ismeri fel magában a jót, mint a rosszat... mint általában mindenben. Ezért nem árt a jóra is odafigyelni, nehogy elveszejtsük. Ugyanakkor - csalfán néztem most rá, jelezve, hogy kanyarodunk a komoly dolgoktól - amilyen kis rosszcsont és pimasz vagy, egyszer tényleg el fogod érni, hogy elfenekeljelek érte.
Örültem neki, amikor közölte velem, hogy szívesen találkozna velem még egyszer. Mondjuk ez biztosított volt, elvégre vállaltam, hogy tanítom, legalább is tanítani fogom, hogy ha megfelelőnek tartja az átadandó tudást. Ez viszont a jelek szerint valami más lenne, mint verejtékben püfölni egymást... és ahogy emlegette a havat, eszembe is jutott valami.
- Hát, most így télen ildomos, nemde? - elgondolkoztam. - Valami olyasmi rémlik, hogy a jövőhétre elég erős havazást mondtak a szigetre. Lehet érdemes lenne majd akkor kimenni vidékre, elvégre ott szebb. Mindenesetre majd ne felejts el felhívni, hogy el tudjam tárolni a számodat.
A főnökére inkább nem reagáltam, láttam rajta, hogy idegesíti a téma. A fürdőben pedig kezdődött a következő menet, ahogyan Mirát elkezdtem eláztatni a zuhanyrózsával. Bosszúságomra elég jól viselte, mintha még tetszett is volna neki. De aztán közelebb jött és próbálta megszerezni a fegyvert... én meg ellenálltam... bár féltem tőle, hogy mi lesz, ha megérintem... ám a kezünk véletlenül összeütközött és láthatóan nem zavarta éppen. Jééé... ez kicsit könnyíti a dolgokat... de csak kicsit. Semmi lefogás, semmi lökdösés, csak a kezeit igyekeztem elhárítani a közeledéstől... közben pedig én is eléggé vizes lettem, de nem zavart. Úgy is mosni kellett. Aztán ha sikerült hárítanom, olyankor pimaszul közelnyomtam hozzá a rózsát és fröcsköltem közvetlenül. A célpontok között pedig minden szerepelt, amit el tudtam találni a ruhája pontjain. Ám már nagyon erősködött a megszerzéséért és pedig úgy voltam, ha nagyon kell... megpróbáltam benyomni a nyaki kivágásnál vagy a ruhája ujjánál a zuhanyrózsát, hogy belülről ázzon el, persze úgy, hogy ne sértsem fel vele a bőrét, azért erre figyeltem... már ha sikerül, mert eléggé meg tud lepni, arra már rájöttem. De akár sikerül, akár nem, egy megjegyzést azért közbe szúrtam.
- Megmondtam, hogy be foglak nedvesíteni.

- Ebbe azért ne legyél biztos. De majd megtapasztalod. * Kacsintottam rá és volt egy olyan érzésem, hogy ezt is kimerítettük. Következő szavaira csak bólintottam és egy elismerő mosolyt villantottam felé. Semmit nem tudtam szinte róla, de egy ilyen környéken. Nehéz tisztességes maradni. Más már… jobb ha inkább nem gondolok bele, hogy mit tett volna. Pláne, ha még rendelkezik elegendő harctudással is ahhoz, hogy leszereljen. Szavaira azonban meg ráztam a fejem.*
- Tévedsz. Az emberek képtelenek a saját maguk rossz tulajdonságait észrevenni, vagy csak nehezen. Míg másban… *Ingattam meg a fejem. De utolsó szavai teljesen elűzték ezen gondolat menetem foszlányait és már vigyorogva tekintettem fel rá.*
- Nézd… ha annyira viszket a tenyered, mondanám, hogy áldásom rá. De van egy olyan érzésem, hogy azért az nem menne ilyen könnyen. De ha legközelebb erre járok, hozok egy bigét aki biztos, hogy értékelni fogja. * Kacsintottam rá, és a hó lehetőségére csillogni kezdtek a szemeim. Amik nem tartottak sokáig.*
- Igen. De Én nem járok vidéken és még csak házam sincs, vagy legalább egy ismerősöm arra. A koszos motelek meg… nos… nem állnak közel a szívemhez. * Vetettem el logikus dolgok miatt a vidéki kiruccanást. De meg kell hagyni, hogy csábított a gondolat… *
- Ha működik, akkor megkapod… ha nem, nos… tudom, hol laksz. * Szaladt egy széles mosoly az ajkaimra. Enyhe fenyegetés volt ez. Hogy bizony bármikor betoppanhatok. Az meg már mellékes, hogy nem szokásom. De ezt nem tudhatja a másik.
Az ahogy hárította a játékos próbálkozásaimat olykor-olykor nevetést csalt az arcomra. Sőt... csak még jobban erősítette bennem azt, hogy megszerezzem a víz forrását. Szerintem már nem volt egyetlen tű hegynyi nyom sem rajtam, ahol nem lettem volna vizes. Hosszú hajam a hátamra és az arcomra tapadt ahogy a többi ruhám is, már csurom víz volt. Ahogy az arcomba fröcskölt a vízzel, játékosan felsikítottam egy kicsit. De amint kitöröltem szememből a vizet, már folytattam is a támadást. A zuhany fej, pedig már a pólómban landolt, mire hátrébb ugrottam a sugár közvetlen maszirozásától. Nos… ennyi év után, talán nem csoda, hogy beindított valamit. De ez csak a szemem csillogásában látszódhatott, én észre sem vettem és nem is foglalkoztam vele. Csak kikaptam és nyomban a férfi felé fordítva ugrottam közelebb hozzá, hogy most bizony jön a megtorlás. De az ugrásomban megcsúszott az egyik lábam és egyenesen a férfinek estem. Kezemből kiesett a rózsa és a földön vergődve áztatott mindent tovább, míg én… én meg a férfi karjaiba kapaszkodva igyekeztem visszanyerni az egyensúlyom. De ahogy léptem volna nevetve hátra, hogy bizony az most már az enyém és felkapjam. Megint megcsúsztam és a kezem a hidegvíz gombra nyomott, ahogy megakartam kapaszkodni. A hirtelen hőmérsékletváltásnak köszönhetően úgy ugrottam vissza sikítva,meglepetten a férfihez, hogy a hátam teljesen hozzá simult és beleépíteni készült az ajtóba. Kezeimmel megemeltem az övét, hogy magam köré vonva – Vagyis inkább magam elé tartva - védjem magam…*
- Hééé… kapcsold ki. Ez baromi hideg… * Kiabáltam fel, de a hangomban még mindig ott volt a jó kedv. De aztán eljutott a tudatomig a korábbi szavai és vállam felett tekintettem fel a szemeibe.*
- Igen, megmondtad.De te is kaptál...

- Képesni képesek, csak a legtöbb hiú beismerni, mert a gyengeség jelének vélik őket. Pedig ha tudnák, milyen építő jellegű lenne... már amikor nem megy át önsajnálatba, persze.
Oké, oké, sikerült a hangulatot visszahozni pajzánföldjére. Bár a felajánlásával sikerül eléggé megszeppentenie engem. Na tessék, már bújna ki az esemény alól. Tch, nők.
- Nem viszket az, csak lesújt oda, ahova kell - kacsintottam, majd kuncogtam. - Igen, tudom, hogy nem lenne, de ettől lenne élvezetes, ha sikerül... hááát... igazából ha jössz, akkor már hozol magaddal bigét... magadat - pimaszkodok vele.
Amikor megemlíti, hogy nem igen tudná elképzelni a vidéki látogatás lehetőségét, kicsit lelomboz. New Londonban vannak jó parkok, de a havas dolgokhoz inkább a természetes közeg kell. Jó végignézni a tájon, amikor mindent csak nagy fehér tömeg borít, néhány fával és nem hatalmas épületekkel megszakítva. Gyerekkorom nagy élménye még régről, amikor még kint sétáltam az erdőben vidéken... aztán... ahogy ez így szépen eszembe jutott... heuréka.
- Történetesen én eredetileg Edinborough-ból származok és ha gondolod, el tudom intézni, hogy legyen szállásunk egy-két nap erejéig. Tudod, a családtagokért mindent.
Igaz, most így hirtelen el nem tudtam képzelni, hogyan oldom ezt meg. Csak úgy nem mehetek haza szólni, hogy ,,Hello fater, kellene a kégli pár napra". Bááár... na nem, ezt nem, halottnak hisznek. Ám ez nem jelentette azt, hogy nem tudok semmit se tenni az ügyben. Ha már ahhoz elég ügyes voltam, hogy megszökjek egy titkos laboratóriumból, amit elég korszerű biztonsági rendszer védett, akkor egy kis elterelő hadműveletet gond nélkül elérek.
...
A fürdőben folyó ,,harc" elég érdekes fordulatot vett. Mira vadcicaként védekezett, mindent megtett, hogy elvegye a rózsát és megállítson, de sikerült ennek ellenére benyomnom a zuhanyrózsát a ruhája alá. Úgy reagált, ahogy szokott... vagy még se? A tetteiből nem tükröződött semmi, de mint ha valami megcsillant volna a szemében... valami... amit eddig nem tudtam kicsalni vele a szövegelésből. De aztán felém lendült, hogy visszaadja a dolgot... és megbotlott... és a kezeim között kötött ki... és nevetve, az a legszebb az egészben, semmi fejbevágás vagy valami. Most ennyire hozzám szokott, vagy mi? Visszanyomtam őt egyenesbe és még mindig nevetve ment volna a földön levő rózsáért.... hogy aztán megint elessen... és...
- Naneeeeee...
Kb ennyi volt a reakcióm, ahogy Mira lenyomta a hideg gombot és beindította a hidegzuhanyt. Na erre most már önszántából ugrott hozzám és keresett menedéket, igaz, csak a karjaimat használta, melyek a húzására reagáltak is és átkaroltam, húzva hátra fele, de már így is az ajtóban voltunk és az elállta az utat... ráadásul a fetrengő zuhanyrózsa teljesen eláztatott most már mindkettőnket. Na és ekkor eljutott hozzám a lány szava... mennyi esze van. Szerencsére a szabályozó ott volt az ajtó mellett, így rácsaptam, a víz pedig hamarosan elállt... az eredmény pedig egy elázott zuhany és két víztől nedves ember lett.
- Igen... de végül is, páros fürdés volt, úgy meg élvezetesebb - vigyorogtam a hátrafele néző lányra.
Aztán csend szakadt ránk, én a magam részéről halkan lihegtem - akaratlanul is meleg levegőt fújva a lányra -, mert azért Mira eléggé keményen meg akarta szerezni és rózsát és fárasztó volt egy csöppet. Talán fel se tűnik, hogy ott van a kezem között, de a hideg víz annyira felébreszt, hogy erre rájövök. Érdekes mód még nem reagált a dologra, de az előbb is úgy beszélt, hogy tartom és nem zavarta. Hátamat az ajtónak döntve, ő meg neked dőlve helyezkedtünk el, regenerálódva az előzőből... engem meg kellemes érzések kerülgettek, mert az átázott ruhán keresztül éreztem a másik kihűlt bőrét... de nem vesztettem el az eszem. Még tartottam őt, de csak azért, mert nem húzódott el... ám a tartásom nem volt olyan szoros, hogy ne tudjon ellépni, ha akar, akkor az első próbálkozásra elengedem... csupán annyira fogom most, hogy ne essen el...

- Csak, hogy Én nem értékelném, még ha Te a kihívást igen. Mellesleg ilyen bigét nem találok akárhol még egyet. * Udvaroltam egy kört magamnak, ahogy végig néztem magamon. Persze, ez csak a hatás kedvéért volt és, hogy felpiszkáljam a másikat. De ezt azért nem kötöttem az orrára. De az ötlete felvillanyozott és szélesen mosolyogva bólintottam a megoldásra.*
- Ha meg tudod oldani, akkor szívesen elmegyek veled. Ha megígéred, hogy nem használod ki a hazai pálya előnyeit. * Kacsintottam rá kicsit élcelődve. Még mindig nem hittem azt, hogy megtenné. De na… azért néha nem árt lefektetni a szabályokat sem.*
…
*Nem nagyon kellett megerőszakolnom a karjait, hogy kevesebb hideg permet érjen el hozzám és most ennek kimondottan örültem. Jó persze nem volt fair, hogy őt használtam pajzsnak de a karjai ölelése most legalább nem zavart és nem akartam egyből lecsapni. Talán fel sem fogtam, hogy magamhoz képest túlságosan is közel kerültem a másikhoz. De csak nevettem és a zuhannyal egyidejűleg halt csak el, hisz közben igyekeztem minél jobban a másikba ékelődni. Mintha átmászhatnék a testén, hogy a háta mögé kerüljek… De ahogy a víz ostroma elállt, elengedve magam hajtottam hátra a fejem, ezzel megtámasztva Doki mellkasán. Szavaira csak elmosolyodtam, hisz most kényelmes volt így nem akartam ismét hátra nézni… még. De ahogy a légzésem szép lassan visszakényszerült a normális tempóra, úgy nyitottam ki a szemeim és vettem figyelembe az eredményt. Az eredmény után pedig eljutott a tudatomig az is, hogy bakker… egy idegen férfi karjai közt pihentem ez idáig. Amivel alapjáraton még nincs baj. Azzal azonban már igen, hogy még a lábán áll. Jó ezt azért Dokival szemben eléggé reális. Eltekintve attól, hogy még csak meg sem próbáltam lecsapni. Kicsit kétkedve és ijedten fordítottam hátra a fejem, de nem léptem el Tőle. Szemeimben ott volt minden, és még talán több is. Vidámság, boldogság halvány csillogása, a zuhany rózsa által kiváltott belső késztetés. De meglapult benne az ijedelem, az értelmetlenség és a hezitálás is…*
- Kérlek… * Szóltam halkan, de hogy végül mire is, azt nem tudtam. Hogy elengedjen? Vagy maga távolodjon el? Vagy csak ne fogjon ilyen erősen? NA jó, erre nem, hisz ez nem volt opció. De az viszont igen, hogy talán magamtól nem távolodok, ami abszurd, tekintve, hogy én tudok csak vagy épp ellők magától… Vagy talán más volt az, amit akartam. De akárhogy is, ez a pillanat mindössze csak pár másodpercig tart és már léptem is egyet hátra, miközben körbe kaptam a tekintetem. Az ajtó mellett kiszúrva a szekrényt már énekelve léptem oda. *
- Minden munkán átsegít ez a kicsi dal. - Nyitottam ki a szekrényt és vettem ki a felmosót - Ének szóval érjük el, minden munka végét. Jöjj hát gyorsan vödrökkel és súrold fel a wc-t. – Kacsintottam a férfire – Megy a munka könnyen, csak énekelj el néhány szót, amíg használod a felmosót. – Na itt kicsit átköltöttem, de attól még jó maradt. – S közben vígan szól, e vidám kicsi dal. E vidám kicsi dal. – Persze közben én már elkezdtem felmosni és csak reméltem, hogy a vödröt is idehozta… Nem voltam énekes, de tekintve, hogy ez egy játékos dal. Nem volt benne semmi hiba.*

- Szerintem mindketten tudjuk, hogy ez így van - kacsintottam Mirának, egyszersmind visszaszerválva a labdáját.
Az ötletemet láthatóan nagy lelkesedéssel fogadta, bár meg kell hagyni, ő mindent így reagál. Legalább is az elmúlt órákban eléggé hiperaktív volt, nem olyan könnyű megakasztani az ujjongását holmi közbeszólással... najó, talán ha faragatlan tuskó style-ba mennék át, akkor talán már nem lett volna ez az este ilyen kellemes, de szerencsére ma távol állt tőlem minden ilyesmi. Túlságosan is jókedvem volt hozzá. Két nap... két jó élmény... csak nehogy túlságosan hozzászokjak, mert utána már vár a kegyetlen valóság. De addig is:
- Ha leesik a hó, felhívom apámat és megkérdezem, hogyan tudnánk megoldani a dolgot... szerintem meg jól fog jönni az az előny - mosolyogtam. - Tudok pár szép dolgot arrafelé hóesésben és fehérben.
Magamban pedig már tervezgettem néhány gonosz dolgot a lány ellen.
...
Csendben álltunk jó darabig a cunami-sújtotta területté vált fürdőszobában, miközben éreztem, hogy Mira tarkója a mellkasomnak dől... én meg persze ellentartottam neki, mert a végén még elcsúszik és seggreül itt a vizes csempén, aztán azt is lett volna oka rám kennie. Aztán a jelek szerint lassan realizálódott benne, hogy hogyan is vagyunk, mert megint hátranézet... az a tekintet pedig... hasonlót nem igen láttam még. Egyszerre volt boldog és várakozó, de félős is. Mint ha ő se teljesen tudná, hogy mi legyen most... meg aztán az a befejezetlen kérdés is.
- Hallgatlak.
De nem felelt. Jó ideig, óráknak tűnő másodpercekig csak néztük egymást közelről, pislogva a másikra... majd megéreztem a szándékát és nem köteleztem maradásra. A kezeim lassan szétnyiltak és előre engedték gond nélkül, csak az egyik kezem maradt a vállán, de miután láttam, hogy stabilan megáll a lábán, az is lehanyatlott. Kicsit fájt, hogy elment, azonnal éreztem is a hiányát, mert hideg lett ott, ahol eddig ő volt... de aztán majdnem dobtam egy hátast attól, ami ezután következett. Akárhogy kutattam az emlékeim között, ilyen dalra nem emlékeztem... jah, jól homlokon is csaptam majdnem magam, amikor rájöttem, hogy csak random énekelgeti a szavakat. Legalább is én így láttam. A lényeg, hogy elég aranyos volt így. Erre én csak egyszerűen ennyivel reagáltam.
- Ooookééééééééé - adtam hangot a szónak, mint valami egytagú templomi kórus.
Kivettem az ütött-kopott felmosóvödröt a helyéről és leraktam lány mellé, guggolva feltekintve rá... na ezt nem kellett volna. Ő is és én is bőrig áztunk az elmúlt percekben... csak volt egy kis különbség. Mira volt a szebbik nem tagja és a ruhája a víznek köszönhetően... nagyon rátapadt, mindenhol szinte. Zavartan félrenéztem és inkább elmásztam egy másik rongyért és elfoglaltam magam, mielőtt még azt hiszi, hogy bámulom őt... bár egy darabig az összkép ott lebegett a szemem előtt és kínzott.

*Szavaira bólintottam, de csak ennyi volt minden reakcióm. Nem akartam nagyon beleélni magam, hisz akkor csak csalódnék. Pfff… arra pedig már nincs szükségem. De megjegyeztem, hogy a gépemet vinni kell. Na nem mintha bármikor máskor nem lett volna nálam.
„Hallgatlak” Vízhangzott egy ideig a kobakomban. Már beszéltem, csak ezek szerint nem világosan. Bár, ha valaki azt mondta volna, hogy érti, mi zajlott le akkor azt körbe csókolom, az tuti. Már csak azért is, mert én sem tudtam. De másokkal ellentétben Én talán nem is akartam. A „rögtönzött” éneklésem közben pedig meg is kaptam a felmosó vödröt. Miközben kicsavartam, egy apró mosolyt engedtem meg az épp guggoló Doki felé. A hangom elhalt, ám az elfordított tekintete nem kerülte el a figyelmem és egy apró nevetést váltott ki belőlem. De ennyi volt az összes reakcióm, hisz már fordultam is el, hogy tovább itassam fel a vizet.*
- De a konyha tényleg a Tiéd én meg majd végig nézem. * Vigyorogtam hátra a vállam fölött egy pillanatra, de már folytattam is, amit eddig csináltam. Szabadítsuk meg a fürdőt a víztől első kiadás. Főszerepben Miranda Owen és Nicholas…ööö… Doki. Amiből azért volt bőven.*
- Gyakran vagy ilyen gyerekes? * Kérdeztem, hisz ha már nincs nóta akkor legalább beszélgessünk. Még is csak kellemesebb.*

- Azt már tényleg nem akarom a nyakadba varrni.
Miután immáron elszakadva egymástól munkához láttunk, lassan elkezdett megtisztulni a fürdő. Igazság szerint elég jól haladtunk, elvégre maga a fürdő kicsike, csak azért volt Mirának hova hátrálnia előlem, mert valahogy be kellett suvasztani a mosógépet és a WC-t. Lassan a rongy megtelt vízzel, szóval visszakuporodtam a vödör mellé, hogy kicsavarjam azt... közben pedig küzdöttem azzal, hogy lefelé nézzek. Ugyanis Mira nadrágjára is igaz volt az ázottság és a tapadás, egy röpke pillanatra felnézve láttam, hogy nekem háttal áll... szóval tapintatosan inkább nem néztem fel.
- Nem, a helyzet az, hogy nagyon ritkán vagyok ilyen állapotban... általában kihozzák belőlem, szóval partner kell hozzá... de ha ez előjön, én élvezem a dolgot.
Közben lassan felszámoltuk a rumlit és visszakerült minden segédeszköz, kicsit dideregtem egyet, de nem számontevően. Aztán eszembe jutott, hogy Mira jobban ott volt a hideg víz tűzvonalában. Szóval szembefordultam vele, mindvégig arra koncentrálva, hogy a szemébe nézzek és ne lentebbre. Hm, egész aranyos ezekkel az ázott tincsekkel az arcában.
- Fázol? Mert felmelegítelek, ha gondolod.
Közben felvettem a földről a rumliért felelős zuhanyrózsát és megkocogtattam vele a kád szélét, jelezve, mire is gondoltam. Még csak le sem kellene vetkőznie hozzá, elvégre amilyen szinten eláztunk, most már édesmindegy még pluszban némi víz.

- Akkor most örülök neki, hogy beléd estem. * Kacsintottam hátra aztán már azt a maradék kis vizet is felszedtem, vagyis szedtük hisz bár pasi, de elég rendesen kivette a részét a takarításban. Sőt, a pakolásnál én bizony a kezébe is adtam a cuccot, hogy ha már én kivettem, akkor Ő meg rakja be. Mire berakta és visszafordult a kezeim össze voltak vonva magam előtt és kissé fázósan simogattam a karjaim. Oké, jó móka a pacsálás, csakhogy egy idő után már hideg. Pláne, ha a végén még hideg víz is zúdul az emberre. Láttam a szemein, hogy mondani akar valamit így csak álltam és vártam. Azonban a szavakra lesütöttem a szemem és zavartan kezdtem rágcsálni az ajkaim. De már hallottam is a kocogtatást amire viszont felkaptam és hitetlenkedve tekintettem a másikra. Hát mit is mondhatnék… nekem nem épp ez a variáció jutott eszembe. Ennyitől aligha jövök zavarba. Tekintve, hogy már egyébként is tök mindegy a ruhámnak. Összevont szemöldökkel néztem vissza a Dokira, hogy kiderítsem miben sántikál.*
- Én bemászom oda és még azt is hagyom, hogy rám irányítsd a vizet. De hol ebben a buktató? Mire készülsz Dokikám? *Tettem fel egyértelműen a kérdést, hisz itt bizony valaminek még lennie kellett. De ha nem volt semmi és elég hihetőre is sikerült, akkor bizony bemásztam abba a kádba. Úgy látszik jobban fáztam, mint gondoltam.*

Rámosolyogtam.
- Hát igen, anyám megmondta, hogy vonzani fogom majd a másik felet és nagy csattanó lesz - szőttem tovább az általa megkezdett szálat.
Aztán Mira végzett, ahogy én is, jókora adat vizet összegyűjtve a vödörben... ebből pedig szennyvíz lett, mert leengedtem a WC-n és utána a lány közreműködésével összeraktam a felszerelést... de nem raktam ki vissza a helyére, hanem kiraktam a nappaliba, elvégre még szükség lesz rá a konyhában. Na de utána sor került a kérdésemre, amire meglepettségemre megint az ajkát rágcsálta... most már azért feltűnt, hogy ezt zavarában csinálja. Nem igen értettem, miért volt zavarban, elvégre most megint semmi olyat nem akartam mondani... jaaa, miután elismételtem magamban a dolgot már én is félreértem a sajátomat... mondjuk, kellemes lenne... most inkább a lányra figyeltem, aki visszakérdezett gyanakvásában.
- Jaj Mira, mit kell ezen magyarázni? Te beleülsz, én melegítelek, ennyi - na aztán rájöttem, hogy ez se volt egy meggyőző magyarázat, szóval az ilyen szövegek után szokatlanul inkább komoly arcot vágtam és úgy folytattam. - Csak ülj be a kádba és én majd meleg vízzel lemoslak. Nem szeretném, hogy ha meghűlnél és tüdőgyulladásod, vagy akármi bajod lenne. Ennyi az egész.
Szerencsére a lány most látta, hogy oké, semmi extra pajzán gondolat, szóval helyet foglalt, elhelyezkedett, míg én bedugaszoltam a lefolyót. Utána leültem mellé, a kád szélére, kézbe vettem a zuhanyrózsát és aktiváltam a vizet. Kellemesen áradatot zúdítottam a lányra, kezdetben a mellkasát melegítve a vízzel... majd utána elkezdtem más felé is célozgatni, ha kérte valahova, akkor oda. Közben pedig a víz kezdett felgyülemleni a kádban.

- Anyukád egy bölcs ember volt. Vagy csak látta előre az érkezésem.* Próbáltam elviccelni a dolgot, bár felmerült bennem, hogy Nicho, hogy nézhetett ki a műtét előtt. Egy pillanatig megpróbáltam magam elé képzelni, de valahogy nem ment. Aztán meg már a szavaira figyeltem, amik első körben tényleg nem voltak valami meggyőzőek. DE utána már bólintottam, persze a saját egészségem védelmében. Még véletlen sem azért, mert jól esett a figyelmessége. A kádba huppanva élveztem, ahogy rám irányítja a vizet és ösztönösen biccentettem hátra a fejem, hogy becsukott szemmel a sugárba tartsam az arcom. Kezeimmel pedig hátra simítsam a hajam. Arcom mosolya elárulta, hogy bizony nagyon is jól esik ez a meleg víz. Mikor már félig megtelt a tudatomban egy gondolat ütötte fel a fejét.*
- Öhm… a meghűlés rád is vonatkozik. Szóval mi lenne, ha Te is átmelegítenéd magad? De előtte, hozz be kérlek nekem egy pólót. * Pislogtam a másikra. No de aztán ha kitette a lábát, mint egy villám kezdtem el gyorsan lerángatni magamról a ruháimat miután kipattantam a kádból. A felsőmmel könnyen megküzdöttem és az ott lévő törölközőbe csavartam magam. A nadrágom kicsit neccesebb volt. Tekintve, hogy farmer. Így a pólóm és a melltartóm már a földön hevert, amikor a kádszélére ülve igyekeztem levenni a nadrágom is, amit már a combomig leküzdöttem. Itt viszont már ott volt az esélye, hogy benyit a Doki. De sokat látni nem láthatott, hisz a törölközőjét jó szorosan magamra tekertem.*

- Na igen, sajnos az előrelátását nem örököltem... de... határozottan örülök, hogy erre jártál, Mira - mondom melegséggel a hangomban.
A kád szélén ülve én is mosolyogtam, de teljesen más miatt, mint a kádban élvezkedő nőnemű. Jó volt látni a mosolyt az arcán, ahogyan élvezi az általam nyújtott szolgáltatást. Számomra már ez elég melegséget jelentett ahhoz, hogy száradni kezdjek, de ez persze nem volt lehetséges. Bár, egy idő után lehetett látni, hogy gőzölög felfelé rólam a pára, mint ha égnék. Hiába, a belső hő azért dolgozik. Na de vissza a témába. Valahogy... nem tudom, az évek folyamán sokat csorbult az önbecsülésem. Katonaként rengeteg halált kiosztottam, rengeteg társamat láttam elesni. Néha felvetődött bennem a kérdés, hogy egyáltalán minek élek még, ha csak pusztulást hozok magammal. Főleg az elmúlt időkben, a négy gyilkosság után... és még egyszer meg kell tennem. Van egyáltalán valami jó abban, amit csinálok... ilyenkor tudom, hogy igen, tudok jót is... hiszen most is boldogságot okozok valakinek és még arra se kellett sort kerítenem, amivel kóstolgatjuk egymást. Szóval ezért is mosolyogtam magamban, ahogy néztem Mirát a kádban. Persze még így is hecceltem, amikor néha feltűnően sokat locsoltam a mellkasára meg a combjaira. Ám aztán feltett egy kérdést, én csak előzékenyen néztem rá.
- Nem szükséges. Ha Szibériában nem fagytam meg órák alatt, akkor pár perc alatt itt se lesz gond. Szóval élvezd csak.
Ám a ruhára már bólintottam. Odaadtam neki a zuhanyrózsát, hogy boldogítsa vele magát, aztán átmentem a hálószobába és keresgélni kezdtem a szekrényben. Hosszas keresgélés után találtam egy szürke inget, ami kissé meg volt nyűve, de még bőven egyben volt az anyag, így tökéletes lesz egy éjszakára. Kicsit még körbenéztem és találtam egy tiszta törülközőt. Visszamentem a fürdőbe de aztán amit benyitva egy villanásra láttam, attól el is takartam a szemem... de aztán nem hallottam sikítást, az ujjam közül kinézve pedig láttam, hogy nincs gond. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd leraktam a pólót a szennyestartó fedelére. A lány mellé lépve ráterítettem a hátára a törülközőt, hogy az még melegen tartsa pluszban.
- Segítsek? - böktem fejemmel problémája gyökerére.

*Mikor válaszolt ráncba szaladt a szemöldököm és szerintem még a fejemen is a bőr. Volt valami a hangjában, ami más volt, mint az előző ugratások alkalmakor, mikor épp bókolt. Akár burkoltan tette akár nem. *
- Hé.. ha most neki állsz itt nekem csöpögni még ettől is jobban – néztem végig a ruháján, hogy értse mire gondoltam itt -, kiugrom az ablakon. * A fenének sem hiányzott most ez. De hát azért még sem vághattam rá nyíltan, hogy nincs szükségem férfire és felesleges körbe udvarolnia. Elégszer tettem már rá utalást azt est folyamán. Ha sokáig heccelt azzal a vízsugárral akkor bizony lefröcsköltem a másikat, ha nem volt elég a csúnyán nézésem, hogy abba hagyja. Így tiszta fejjel, ahol már nem az a legfőbb gondolat, hogy gyerek megtorlásokkal foglalkozzak eszembe jutott, hogy miként hatott, ahogy közvetlen közelről ért a sugár lágy keménysége ahogy záporozott. Na azért nem pirultam bele, hisz már takarítás közben tudatosult bennem, de nem szerettem volna még egyszer olyan helyzetbe kerülni. Pff… az hiányzik még, hogy nemi vágyat érezzek. No meg, hogy utána megint hosszasan szenvedjek, mire leküzdöm. Hisz kielégíteni aligha lehet, ha nem nyúlnak az emberhez. Vagyis… áh… mindegy. A lényeg, hogy a testi reakcióimat vissza kell fogni. HA tetszik… ha nem. Talán ezért is pattantam meg nyomban a kádból, ahogy kitette a Doki a lábát. Persze miután csak elzártam a vizet. Nem akartam megint takarítani. Ahogy az ajtó nyílt a Dokira nézve vontam fel a szemöldököm.*
- Visszamentünk az oviba? * Tettem fel a kérdést, az eltakart szemeire. Igazán vicces volt ezt látni egy velem egyidős férfitől. Oké, udvariasság… de könyörgöm, törölköző van rajtam. Oké, ez azért bátor kijelentés volt még gondolatban is. Hisz mikor mellém ért, egy pillanatra lemerevedtem és csak azután enyhült a tartásom, mikor éreztem, hogy csak a törölközött rakja rám és nem nyúl hozzám. Folytattam is a szenvedést a nadrággal… Grrr… a csőszárú nadrágokat alapból nem egyszerű még szárazon sem felvenni, nem még vizesen levenni. Miért is születtem nőnek? Morogtam gondolatban, amin keresztül szűrődött be a Doki kérése. Olyan hirtelen emeltem meg magam, hogy bizony a fenekem megcsúszott a kád szélén.*
- Ááááh… * S egy kiáltással csúsztam vissza a vízbe. Így bizony. Keresztbe. A törölközővel együtt és a bár összetett és a lényeget törölközővel elfedet lábaim viszont kint voltak a perem szélén. Pár pillanatnyi meghökkenés után. Röhögve kezdtem el a fejem dörzsölgetni.*
- Oké… feladom. Ez nem az én napom… * Most viszont a csuklómon volt a sor, amin a kötés átázott. Azt kezdtem el masszírozni, mert nem tett neki jót, hogy az estét azzal akartam tompítani. Idióta reflexek. De ez után csak a fájós kezemmel megfogtam a törölközőt a kebleimnél, hogy az ne essen le és a jó kezem Doki felé nyújtottam.*
- Segítesz? * Kértem, ezzel egyúttal az engedélyem is adva arra, hogy megérintsen.*

Nevettem egy jóízűt a fenyegetésén.
- Ugyan már, én csak örültem a találkozásnak, ennyi az egész... hát ami nálam jobban csöpög, az már nyáladzik.
Némi fröcskölés bőven megérte azt a tekintet, amit rám vetett ilyenkor. Kis durci. Mondjuk, tény, hogy volt valami a tekintetében, ami azt súgta, hogy ezt inkább ne erőltessem. Ezért összesen egyszer játszottam el, utána már inkább jobban figyeltem rá, hogy a lábai is megkapják a törődést és nehogy elfagyjanak. De aztán megvolt az a bizonyos körutam és egy eléggé csattanós beszólással gazdagodtam rögtön az elején.
- Oké, akkor innentől kikapcsolom a lovagias faktort - tettem karba a kezem, durcisan nézve... de aztán el is nevettem magam, nem volt túl meggyőző alakítás.
Hiába, Mirára nem tudtam haragudni... főleg, hogy riadtan ugrottam utána, amikor elkezdett hátra esni. Ahhoz nem volt elég gyors, hogy megakadályozzam, de még a tarkója mögé be tudtam nyomni a kezét, mielőtt szétveri azt a porcelánon... aztán jobban megnézve nem is volt veszélyben, szóval gyorsan el is vettem a kezét... aztán a kád szélén támaszkodva, mosolyogva ingattam a fejem, amikor nézett.
- Jaj te, szeleburdi nőszemély - aztán észreveszem a fáslit. - Látom a kezedet megint kezelésbe kell vennem.
Na de aztán megtört a jég, mert beleegyezett, hogy segítsek, én meg közelebb is húzódtam hozzá. Megfogtam a kacsóját és egy könnyed mozdulattal, köszönhetően a könnyűségének, kihúztam őt. Utána a másik kezemmel mögé nyúltam, hogy megtámasszam, míg újra egyensúlyba jön. Igaz, én nem ezt a segítséget kérdeztem... de aztán eszembe jutott valami. Kiskapu és talán felpofoz, de nemes célért teszem, szóval bejátszom. Szóval újra egyenesbe állítottam és elengedtem... legalább is úgy tűnhetett neki. Ha jobban megnézte, láthatta, hogy a két mutató ujjam hegye még hozzá ér és az oldalán a törölközőn keresztül megy lefelé. Talán ha nem nézi, észre se veszi az érintést, annyira a tapintás határán voltam. Szerencsére volt egy része a törölközőnek, ami rálógott a nadrágra, így nem kellett Mira combján végighúznom a kezem, hanem az is anyag mentén történt. Így aztán elérkeztem kérdésem témájához és mivel adott engedélyt a megérintésére, nekiálltam kicsomagolni őt a nadrágjából... és láthatja, hogy csak szükség esetén érintem meg olykor nedves bőrét...

- Pontosan erre akartam utalni. * Vontam össze a szemöldököm. De most olyan nagy tragédia, hogy nem akartam valamit nyíltan közölni? Nem, így legalább maga látta be, hogy mi is a helyzet. A nevetésére csak mosolyogva ingattam meg a fejem. Azt hiszem csak ennyire jutott időm, még mielőtt belepottyantam volna a kádba. A fejem koppanását valami tompította, valami keményen csontos, de puha. Oldalra kapva a fejem vettem észre, hogy az bizony Doki keze. Amibe még nem lett volna semmi, de mikor hirtelen elhúzta a kezét akarva vagy akaratlan, de az alkarja végig súrolta az ajkaimat. De aztán már vissza is kaptam a fejem és igyekeztem figyelmen kívül hagyni az égető érzést.*
- Öhm… azt hiszem, itt hagyom emlékbe. Úgy is többet foglalkozol vele, mint én. * No igen. Arra mérget is lehetet volna venni, hogy ha nekem egyszer átázik, vagy piszkos lesz, leszedem, és tuti nem kötöm újra. Na de már meg is fogta a kezem és rántott, ez így túlzás de kihúzott a vízből. Igyekeztem neki lendületet adni a lábaimmal és csípőből, na de erre meg mi lett? Már megint neki ütközve álltam a lábaimon. Túlságosan is szerettem volna megkönnyíteni a dolgát.*
- Még ha a szavaink igen, de a mozdulataink annyira nincsenek összekovácsolódva, hogy az már bénává tesz. *Morogtam. Oké, segítség nélkül is képes vagyok összetörni magam, de nem ennyiszer egymás után. Aztán már a saját lábamon álltam, de nem léptem hátra és nem is volt nagyon hova. Vagyis… vissza a kádba, de azt hiszem a fürdésből elég volt egy időre. De minimum reggelig tuti. Csak pislogva néztem fel, hogy most mi van, és mért nem hátrál, de valami furcsát éreztem a nedves törölközőn keresztül. Ahogy az ujjai az anyag bolyhos szálait birizgálta. Tekintetem oda kaptam és meglepetten néztem, hogy most mi van. ~ Vajon ha megismerkedik, a térdemmel az észhez téríti?~ De nem mozdultam, csak magam mellett szorítottam ökölbe a kezeim, ahogy egyre lejjebb haladt. Na jó… ebből elég. Elegem van a fantáziámból, és már tiltakozásra nyitottam a számat mikor eljutott a nadrágomig és elkezdte leszedni rólam. Tekintetem volt valami furcsa és fenyegető is. *
- Te direkt kínzol? *Bukott ki a kérdés a számon, mikor a véletlen folytán már másodjára ért a bőrömhöz. *

Már nem reagáltam a megjegyzésére, tény, valahogy eléggé ellágyult a hangom annál a bizonyos résznél... nem szokásom holott. Na de az a bizonyos szájsimi sem volt egyszerű manőver. Egy pillanatra meg is dermedtem, miután az amúgy kellemes érzés elért a tudatomig, de miután Mira nem ugrott a nyakamnak, hogy megfojtson, megnyugodtam.
- Hát végül is enyém a fásli, nemde? - vigyorogtam azon, hogy itt fogja hagyni a leesett fáslit.
Hát a kihúzásnál nem pont az történt, amire számítottam. Csak ülésbe akartam felhúzni a lányt, de annyira belendült, hogy hamarosan már szemtől szembe ott állt előttem, épphogy nem ért össze az orrunk. Aztán hangot ad az aggályainak, nyugtatóan nézek rá.
- Majd dolgozunk azon is, ha már felkértél.
Közvetlen közelről figyeltem, hogyan reagál a mozdulataimra. Láttam rajta a megilletődöttséget, de még sem lépett el... pedig mint ha csillogott volna a tekintetében valami, ami erre utalt volna... ám amikor már előtte térdeltem a hideg kövön és a nadrág anyagával bíbelődtem, nem néztem fel rá. Viszont éreztem a tarkómon a tekintetét, de nem engedtem a kísértésnek, hogy felnézzek... de igazából megint csak tapintatos voltam. Amilyen helyzetben most voltam előtte, minden gond nélkül beláttam volna a törülközője alá. Aztán amikor kissé hideg ujjaim hozzáértek a bőréhez és szólt, egy pillanatra megmerevedtem... majd utána már direkt figyeltem rá, hogy csak az anyaghoz érjek hozzá.
- Nem, nem direkt volt... sajnálom.
Végül pár perc huzavona után sikerült lefejtenem a térdei alá is a nadrágját, onnantól pedig már lényegesen könnyebb volt le húzni a bokájáig, igazából egy idő után a nadrág már leomlott gazdája lábáról.
- Rendben, most már ki tudsz lépni belőle.
A művelettel végeztem, de nem kezdtem el felállni. Ugyanazzal a pózzal maradtam ott előtte, mint voltam. Tisztában voltam vele, hogy akármennyire is segíteni akartam, túlmentem egy határon, kihasználtam az engedélyét. Szóval... lent maradtam a csempén és megadtam neki a lehetőségét, hogy ha akar, most azt tegye, amit megérdemlek ezért az egész akcióért.

- Nem éppen… nem kérted még meg aputól. Szerencsétlenségedre él még az öreg. * Vontam össze a szemöldököm elgondolkodva. Még hogy az övé… na azért tenni is kell ám. S nem feltétlen csak annyit, hogy bekopog faterhoz. Tekintve, hogy apám első kérdése az volna, hogy „A lányom mit szólt ehhez?”. Persze csak az után, miután jól kiröhögte, és tudtára adta, hogy jó nagy barom, ha pont Mirnadával akarja összekötni az életét. No igen. Apu tudta, hogy milyen kezelhetetlenül vad vagyok. *
- És mégis, hogy gondoltad? * Tettem fel a kérdést, bár számomra is egyértelmű volt a gondolat menete. Csak épp, ha már Én nem tudom zavarba hozni, legalább a saját szavai tegyék meg helyettem. Vagy csak én gondoltam bele már megint kétértelműséget és kanyarodott el a gondolatom? Grr… első észrevétel: Nicholas rossz hatással van rám. Vagyis… a franc… majd otthon kiegészítem a gondolati jegyzeteim. *
- Bocsánat… *Sütöttem le a szemeim, miután meghallottam a szavait. Persze, hogy nem szándékos volt és a másik nem tehetett arról, hogy selejtes vagyok. Szóval felütötte a fejét némi lelkiismeret. Így néztem az előttem térdepelő férfinek a buksiját és megingattam a fejem. Mikor végzett vártam, hogy elmenjen, és ki tudjak lépni, de nem tette. Így kissé ügyetlenkedve ugyan, de letapostam magamról a nadrágot és Nicho mögé mentem. Nem tudtam mire vár, de volt egy sanda gyanúm. De ehelyett, mögötte megálltam és kissé előre hajolva kezdtem el suttogni.*
- Azért, mert leleményes és használod a fejed, még nem foglak megharapni. Egy olyan férfit meg pláne nem, aki segíteni próbál. Nem te tehetsz arról, hogy ilyen lettem bár tény ez nem mentesít a következmény alól. De most nem az érintéssel volt baj, Nicholas. Elfelejtette azt az aprócska tényt, hogy bár elérhetetlen, de mégis csak nő maradtam. * Suttogtam lágyan a fülébe, miközben meleg leheletem cirógatta. Egy hirtelen ötlettől vezérelve nyomtam az arcára egy puszit és már felemelkedve becsuktam magam mögött az ajtót, miközben elvettem a gépről a szürke inget.

Na nem a nappaliba mentem. Nem volt nagy lakás, így már csak egyetlen ajtó volt ahova mehettem. Na az volt Nicho szobája. A törölközőket letettem egy olyan helyre ahol száradhattak én meg bele bújtam az ingbe és nyomban az ágyba is. Igyekeztem nem elaludni, hisz nem mondta hogy hol fogok és azért annyira bunkó nem akartam lenni, hogy önkényesen eldöntöm egymagam.

Na ezen most elmorfondíroztam egy kicsit, hogy mi a lófenéről van már szó megint. A fásli az enyém lényegében, miért kellene nekem Mira apjához mennem azért, hogy elkérjem tőle. Ez az egész... ja hogy jaaaa... na oké, kis híján bezúgtam a kádba. Ahha, szóval erről van szó. Hát nekem meg se fordult a fejemben... bááár... ha ezen a szálon mentünk tovább.
- Hááát... hol lakik a kedves papa? Csak hogy tudjam, hova kell mennem.
Amikor rákérdezett a dolgok mikéntjére, csak feleltem csípőből.
- Hidd el, elég jó módszereim vannak rá.
Na, kicsit aztán kínos volt, amíg végül megadta magát az anyag és elengedte a lány lábát... meg az is, hogy utána térdepeltem a kövön. Vártam és vártam... az se kerülte el a figyelmemet, hogy Mira elment előlem, de lehet, hogy csak lendületet meg teret akar gyűjteni ahhoz, hogy kiadósan szájbarúgjon. De aztán ez is elmaradt. Sőt, elég kellemes lett a vége. Amiket mondott és amivel lezárta ezt az egész fürdőszobai jelenetet... megdobogtatták a szívemet. Na most ő volt az, aki sikeresen zavarba hozott engem a tetteivel, még ha valószínűleg már nem látta, hiszen kiment. Sóhajtottam egyet, majd egy halvány mosollyal az arcomon felálltam. Észrevettem, hogy a víztől csöpögő ruhái még mindig itt vannak. Összegyűjtöttem őket és bepakoltam a pakkot a szárító gépbe, majd miután kihúztam a dugót és a csapnál letusoltam, felvéve az alvós pólómat és a büdöset hátrahagytam, kiballagtam.
...
Mirára az ágyamban találtam, amin mosolyogtam is, megállva az ajtóban. Odasétáltam hozzá, de ha láttam, hogy el akar menni, felemelt kézzel jeleztem, maradjon csak.
- Látom megtaláltad, mit szántam neked alvóhelyül.
Az ágyam egy kis egyszemélyes ágy volt, megfelelő ágyneművel ellátva. E mellé térdeltem most le és néztem rá a leányzóra.
- Beraktam a ruhád a szárítóba, reggelre újra használható lesz. Szükséged van még valamira?

- Reggel megmutatom, már ha áll még… vagyis, ha végre válaszolt majd arra a megjegyzésemre, hogy reggel kikísérhetnél a kikötőbe, ha rá érsz. * Na igen, erre nem kapott kimondott választ korábban mikor felvetette. Na aztán már inkább nem mondtam semmit a megjegyzésére mert akkor örökké a karjaiba lettem volna és jobbnak láttam onnan távolodni egy kicsit. De ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettem és reméltem, hogy a későbbiekben sem fogom.*
…

Kerestem a helyem az ágyban, furcsa volt, hogy más ágyában feszek. Ahham… na erről beugrott az, hogy milyen érdekes lesz a reggel. Voltak furcsa dolgaim és ez is közé tartozott. Emlékszem, hogy Dareiost figyelmeztettem is erre mikor a vendégszobát a szolgálatába bocsájtottam. De Dokinak még nem említettem. Na majd ha vissza jön… de egyelőre fogalmam sem volt, hogy ezt miként tálaljam anélkül, hogy ne legyen félreérthető. De nem volt sok időm végig gondolni, már nyílt is az ajtó. Ahogy felém jött felugrani nem ugrottam, de odább csúsztam az ágyon és úgy néztem fel rá.*
- Igazából csak itt volt kéznél takaró. Nem akartalak zavarba hozni a virgácsaimmal. * Kacsintottam rá kissé lustán, kissé fáradtan. Azért csúsztam odébb, hogy leüljön, de láthatólag minden érintkezést elakart kerülni, hisz az ágy mellé térdelt. Furcsa volt így látni és nem tetszett a térdelő férfi látványa… most nem… majd ha én jutatom ebbe a helyzetbe, oké. De így… Szavaira elmosolyodtam és a kezem az arcára csúsztattam egy pillanatra megsimogatva.*
- Köszönöm. Hát öhm… igazából nincs, leszámítva azt, hogy bent említetted, hogy jó módszereid vannak, és ez érdekelne. De van itt még egy apró probléma. Nem csak az érintéssel van a bajom. Nem tudok… vagyis… tudok aludni, csak… * Sóhajtottam fel lemondóan, miközben a nedves hajamba túrtam és egy pillanatnyi szünet után ismét a férfi szemeibe néztem.*
- Ha idegen helyen ébredek, akkor érdekesnek is mondhatnám az ébresztést. De ha rám hallgatsz, inkább azt mondanám, hogy veszélyes mind addig, míg nem térek magamhoz eléggé ahhoz, hogy felfogjam, hol vagyok. *Sütöttem le a tekintetem. Nem tudtam hogyan folytassam, így ráhagytam, hogy kérdezzen.*

Na most hogy így megemlítette, tényleg volt egy ilyen kérdése... én hülye meg nem figyeltem itt a nagy pajzánkodóroham közepette. Na de ha már így szóba jött a dolog:
- Még szép, hogy el foglak kísérni... már csak azért is, hogy ha megyek kérőbe, véletlenül ne a szomszédhoz nyissak be. Na meg a "barátainkról" nem is szólva. Csak azt azért mond meg, mikor lesz az reggel, mert akkor úgy állítom be az ébresztőt.
...
Eredetileg tényleg a földre kuporodtam le, de amikor láttam, hogy félre húzódik és eléggé szúrósan néz rám, inkább megemeltem magam és helyet foglaltam Mira mellett. Igazság szerint úgy terveztem, hogy Mira itt fog aludni, én meg majd kicuccolok a kanapéra. Nem nagyon játszottam az együtt alvás gondolatával, ismerve őt az eddigiek alapján.
- Nem gond, de azért kicsit morcos vagyok, hogy megfosztottál a látványtól - vigyorogtam hamiskásan. - De amúgy is az volt a terv, hogy itt szállásollak el az éjszakára.
Na, ha azt hittem, hogy az élet minden puskaport ellőtt már, akkor hatalmasat tévedtem. Mira megpendített még valamit magával kapcsolatban ami őszintén szólva egy kicsit meglepett. Nem igen hallottam még hasonló dologról, de hát amennyi ember, annyi sajátosság. Mirának ez a sajátossága a pimaszsága mellett.
- Szóval azt akarod mondani, hogy amíg ki nem tisztul a fejed a reggeli kábulatból, addig hajlamos vagy a pánikszerű megnyilvánulásokra? - kicsit elgondolkoztam, majd. - Mit szeretnél, milyen óvintézkedéseket tegyek?
Az első kérdésére majd válaszolok, ha ezt tisztáztuk, egyelőre ez égetőbbnek tűnt. Egy ilyen kellemes éjszaka után nem szeretném, ha a folytatása másnap reggel az egészet romokba döntené, csak azért, mert nem voltam elég óvatos. Elég komolyan néztem Mirára, jelezve, hogy most figyelek, mondja nyugodtan... és kicsit nyugtatást is próbáltam sugározni felé, hogy minden rendben lesz.

*A reggelt illető kérésére csak pislogtam párat, míg felfogtam, hogy mire gondol.*
- Nos Nicho… szörnyen nagy mázlid van… ugyanis az ébresztő akkor csipog, mikor kinyitom a szemem. Vagy ha munka miatt felhívnak… * Na igen. Nem kenyerem a korán kelés, pláne nem ébresztőre.*
…
- Valami ilyesmi volt a terv… * Nyújtottam ki a nyelvem a mosolyát látva. Jó persze, nem az volt a célom, hogy „morcos” legyen, hanem csak az, hogy… igazából semmi célom nem volt. Csak szerettem volna ledőlni és úgy, hogy ne legyen ki semmim. De már át is tértünk a fő problémára ám szavaira csak felsóhajtottam.*
- Igen, ha nem ismerem fel a környezetem. De erre nem vennék mérget… *Helyeseltem részben aztán meg már jött is a kérdése, amire hirtelen nem tudtam, hogy mit feleljek.*
- Öhm… nem tudom? Nézd, ez az egész csak… csak egy újabb dolog, ami selejtessé tesz. Az elmúlt két évben még csak másik szobában sem aludtam, nem még egy teljesen idegen helyen. De az előtte való egy évben előfordult, hogy nem épp jutottam haza. * Na igen… ciki de volt rá példa, hogy ott aludtam el ahol épp voltam. Nem hiába… részegen nehéz megmondani, hogy hol lakik az ember.*
- Szóval már az sem biztos, hogy előfordul, de nem tesztelgettem magam. Szóval most mondanám, hogy tartsd magad távol, de mivel nem vagy egy virágszál, így inkább azt javasolnám, hogy nyitva hagyom az ajtót, és ha baj van… nos… bebizonyítottad már, hogy ügyesen össze tudsz csomagolni. Ráadásul úgy, hogy se hozzád, se magamhoz ne férjek hozzá. A környezetemhez meg végképp nem. * Vontam meg a vállaim, de nem tudtam, hogy mi is lesz reggel. Lehet, hogy semmi, lehet, hogy még Doki is kevés lesz. Najó, ebben azért kételkedtem. De lehet az lenne a legjobb ha nem aludnék míg nem érek haza…*

Bólintottam.
- Rendben van. Holnapra amúgy se terveztem semmit, szóval aludhatsz nyugodtan délutánig is, kivárom.
...
Álsértődötten elhúztam a számat.
- Nehogy gyönyörködjek pár másodpercre, mi - de a szemem mosolygott, most még utoljára ezen a napon elsütve a maradék petárdáimat.
Na utána Mira elkezdte ecsetelni a várható dolgokat, én meg... nos, éreztem, hogy szépen lassan kezdek elszomorodni. Alapvetően megvolt bennem a részvétérzet, együtt tudtam érezni az emberekkel... most még jobban... na jó, azért nem könnyeztem vagy valami, de együtt érzőn néztem a lányra, már amennyire látszott ebben a félhomályban. Amikor elhangzott az utolsó mondata is, egy darabig csendben ültem vele szemben. Tudtam volna mit mondani, de nem tudtam eldönteni, mi lenne igazából helyes. Most megint kicsit a sérült oldalát mutatta, azért egy full komolytalan szöveget nem akartam benyomni neki, mert talán nem vette volna jó néven. De aztán végül megszólaltam, elvégre nem tettem le a hallgatási, hát még a hármas fogadalmat... a szüzességit meg már nem tudtam volna betartani.
- Most mondanám, hogy hozzákötözlek az ágyhoz és reggel addig locsollak hideg vízzel, míg magadhoz nem térsz, de mondtad, hogy nem szereted, ha akadályoznak a mozgásban, szóval ez nm játszik most - húztam el a számat. - Jaj Mira - hallgattam el egy pillanatra, de aztán - Selejt? Most komolyan ezt gondolod? Sokaknak hiányzik a karja, a lába, még se mondanak ilyeneket... és nem azért, mert géppel pótolták nekik... és igen, azt is tudom, hogy az ilyen lelki dolgok rosszabbak, mint a testiek. A szavaid alapján azt is látom, hogy nehéz múltad volt. De Mira... ettől te még nem vagy selejt. Selejt az, aki önszánalomba takarózik és csak a rosszat látja mindenben. Selejt az, aki mások gyilkolásában, öldöklésében, kínzásában látja a beteges fantáziáját és még élvezi is. Selejt az, aki akarata ellenére csonkol meg másokat magasztosabb célokat hangoztatva - na itt villan valami a szememben, elvégre velem ez történt. - De te nem tartozol ide. Fáj a múltad, de mosolyogsz. Megvannak a problémáid, de el tudod terelni a figyelmed. A mai napom után én nem gondoltam volna, hogy még lesz valami jó ma, de jöttél és ez változott. Az ilyen dolgok pedig nem felelnek meg az általad definiált dolgoknak. Mondhatod, hogy elfogult vagyok, hogy csak vigasztalni akarlak... de én ezt tényleg így gondolom.
Mindvégig Mira szemébe néztem, míg beszéltem, ezzel is erősítve azt, amit mondok neki. Mondjuk vicces, hogy ezen az alig egy soros gondolaton ennyit rágódtam, de valamiért ez most kikívánkozott.
- Rendben Mira, így lesz, nyitva fogom hagyni az ajtót... de te pihenj csak nyugodtan és ne gondolkozz azon, mi lesz reggel. Minden rendben lesz. Ha történik is valami, akkor... nos, nem fogom neked felhánytorgatni.

- Pármásodpercért a bokámat se mutatnám meg. *Kacsintottam a férfire, de már jött is a kínos csend, amibe legszívesebben láthatatlanná váltam volna. Kár, hogy nincs egy páncélom erre. Shepyt is eltüntette röpke hónapra. Szal nekem is jó volna. De aztán már meg is szólalt és igyekeztem a szemébe nézni. Már épp reagáltam volna a kikötözésre, de akkor folytatta és a sóhaja nem jelentett semmi jót nekem. De inkább becsuktam a szám és tovább figyeltem… egy ideig. Aztán inkább az ablak felé fordítottam a szemem. Fájtak a szavai, mélyen bennem éket vertek és már csak arra vártak, hogy kirántva lyukat hagyjanak maguk után. Aztán mikor végzett egy kicsit hallgattam, de az istenért sem néztem volna a másikra. Nem tudom mikor, de valamikor felültem és már a falnak volt támasztva a hátam mikor visszafordultam felé. Szemeimben nem volt semmi… na jó ez talán nem igaz, hisz a Doki szavainak „apró” mellékhatása ott volt. Az üresség.
- Nem együtt érzést vagy vigasztalást akartam elérni Nicho. Csak azt akartam, hogy tudj Róla és ne úgy érjen mint derült égből a villám csapás vagy orvosokat hívj rám. Tisztában vagyok vele, hogy milyen vagyok. Ahogy abban is, hogy sokban különbözöm másoktól. De neked nem, nekem azonban ezek azt jelentik, hogy „selejt”. Ha tetszik neked a megfogalmazás, ha nem. Nem fogom a Te kedvedért sem hatszor átgondolni azt, amit mondani akarok. Értsd meg így, vagy ne beszélgess velem. Ennyire egyszerű. *Túrtam a hajamba a kezemmel és egy pillanatra lehunytam a szemem.*
- Nézd, köszönöm, hogy ennyire oda figyelsz rám. De nem akarom azt, hogy sajnálj vagy akár csak együtt érez velem. Persze, rossz ezekkel élni de ha valaki ennyi idő alatt nem tanulja meg, az tényleg menjen orvoshoz. Már meg tanultam vele élni, csak szimplán kellemetlen mikor másoknak szólnom kell róluk. Nincs és nem is volt barátom a történtek óta… szóval ez van. * Vontam meg a vállaimat könnyedén. Szavaim alatt hangom kissé színtelen lett, de szavaim komolyak voltak és azt az egy pillanatot eltekintve végig a szemeibe néztem.*

- Csak nem szégyenlősek vagyunk? Ejjej és még te akarsz engem visszaküldeni az oviba - na most rajtam volt a nyelvnyújtás része egy másodpercre
Na de utána átestünk ezen a részen is. Igaz, miután kimondtam a dolgokat, valahogy éreztem, hogy nem kellett volna. Hiszen... mióta is ismerem Mirát, pár órája? Ahhoz képest kicsit olyan hangot engedtem meg magamnak, mint ha legalább is évek óta mellette lennék, ismerősként minimum. Pedig nem így volt és én még örülhettem is, hogy egy ilyen lány... nem, most nem a testi adottságait nézve... került az ismeretségembe... ezért nem lehettem eléggé hálás... mert igazán kedveltem őt... mint egy jó ismerőst... de éppen ezért tudnom kell, hol a határ... mert amilyen gyorsan jött az ismeretség, olyan gyorsan is mehet... ezt pedig nem szeretném, ha már ilyen jól kijöttünk. Végighallgattam hát az ,,ítéletet", szavai súlyos bilincsként hatnak rám, mint ha akarnának lehúzni. Valahova vissza a depresszív életbe, ahonnan akkor másztam ki, mikor találkoztunk és elkezdődött az este. De valahogy nem tudtam nem a szemébe nézni az ezt követő csendet követően... igazából nem tudtam, hogy nézek... dee... végül lesütöttem a szemem... és Mira láthatta a változást, ahogy mosoly jelent meg az arcomon.
- Igen, igazad van. Mindketten felnőtt emberek vagyunk már, jogunk van a saját nézeteinkhez - lassan újra ránéztem, a mosoly pedig nem hervadt. - Mira, nem foglak kérni téged arra, hogy változtass a nézeteiden. A te dolgod, a te életed. De... igen, tudom, ehhez szoktál hozzá... ám ha egyszer úgy érzed, hogy ki kell adnod a feszültséget, én itt leszek... bár... ha beindulnak az edzések, akkor lesz alkalmunk kitombolni magunkat, nemde? - fejeztem be még mindig mosolyogva.
Egy darabig csendbe burkolóztam, hogy a lány megeméssze a szavaimat, mielőtt elsütöttem a hivatalos hangulatoldást.
- Amúgy kilátszik a bokád.
Persze nem látszott ki, csak látni akartam az arcát, amit erre reagál.

*Csendben vártam, hogy miként is dönt. Megy vagy marad. A mosolyra összevontam a szemöldököm, de nem adtam hangot annak, hogy észleltem. Mindössze csak oldalra biccentettem a fejem, hogy jobban lássam a mosolyát és megpróbáljam megfejteni, hogy most mi is zajlott le a másikban. Hmm… Luke most igazán itt lehetne. Ha már egyszer volt kedves megosztani velem, hogy Jerry nagyon is komolyan gondolja az évek óta többször is megtett leánykérését. Akkor ezt is megtenné. ~Na de ne fantáziálj Mira… Te is tudod, hogy nem tennél ilyet. ~ Így inkább elhessegettem a gondolatot és feladtam, hogy megfejtsem a mosoly titkát. Szavai azonban szintén nem az volt, amire számítottam és ez mosolyt csalt az ajkamra. Utáltam mikor valaki túlságosan is kiszámítható. Bár ez… ezt még nem mondanám annak, hogy folyamatosan meglepetéssel szolgált.*
- Lássuk csak… ha kérnéd sem tenném de azért köszönöm, ó nemes Lovag, hogy meghagyod az életem. * Döntöttem meg magam így ültömben kicsit miközben mosolyogtam. Azonban a végére felnevettem, immár megint jó kedvűen. Azért röhej, hogy mire nem képes az, ha valakit mosolyogni látok.*
- Ó hidd el… nagyon szívesen le fogom rugdosni a páncélod. * Kacsintottam rá, jelezve, hogy ha úgy alakul, akkor biztos lehet benne, hogy jelentkezni fogok. Na de jött a bokám vissza és szavait hallva a homlokomra illesztettem a kézfejem színpadiasan.*
- Jaj most mi lesz velem? Elvette a becsületem, kérem… ne árulja el senkinek. * Igyekeztem némi ijedelmet is csalni a csillogó szemeimbe, ahogy előre dőlve finoman megragadtam a karját és megráztam. Feltűnően finoman tettem, ebben semmi Mirás nem volt. *
- Kérem… kitagadna a családom...* Szóltam fel még egyszer végül röhögve dőltem hátra és néztem újra Doki szemeibe.*
- Nos… ez esetben azt hiszem, hogy kaptál pár másodpercnyi potya gyönyöröd. *Kacsintottam rá. De lábaimat nem mozdítottam. Nagyon jól tudtam, hogy nincs kint. Hisz feltűnne, hogy nem a már bemelegített takaró alatt van és éri a hűvösebb levegő. *
- Gyorsan nézd meg, nehogy eldugjam… *~Na erre vajon mit csinál?~*

Mosolyogva néztem Mirára, miközben megnyilatkozott a gondolataival kapcsolatban. Egyik pillanatról a másikra váltott vissza a korábbi aranyos oldalára. Ám fenyegető mementóként egy életre megjegyeztem, hogy mi volt pár perccel korábban. Most már tudom, meddig mehetek el Mirával, mik a korlátok. Kellenek olykor az ilyen mementók, hogy tudjam, mi fontos és mi nem... és már tudom, hogy a lány az, hisz ha nem így lenne, akkor nem vezetném be itt a korlátozást. Nem, ez nem jelentette azt, hogy innentől nem fogok vigyázni a lány lelki békéje, figyelek oda rá... sokkal inkább azt, hogy jobban figyelembe veszem ezeket.
- Még szép, hogy meghagyom - mosolygok továbbra is. - Nem én vagyok a Kaszás... azt egy másik társam kapta becenévnek.
Bár jobban belegondolva, én is viselhettem volna. Elvégre, jópár élőlény vére tapad a kezemhez, még ha most csak képletesen értve is. Szóval nyugodt szívvel lehetnék én is a halál... de most nem vagyok az... csak egy férfi egy lánnyal egy ágyban, beszélgetve.
- Én pedig nagyon szívesen leszek a boxzsákod... már ha el tudsz majd találni - incselkedek tovább, húzom az agyát a lánynak.
Aztán így hirtelen szembe jut valami.
- Ja, igen, a módszereim, amit említettem. Sok mindent tudok, amivel ügyesíteni lehet a mozgásodat. De nem csak ezt. Céltudatosabb mozdulatok, egyszerűbb, mégis nagyobb hatást kiváltó tettek, jobb erőnlét, masszívabb kitartás... ezekben tudok majd segíteni. Ha már összhangról volt szó.
Na ezután következett Mira magánszáma, amin egy darabig csak pislogtam, főleg, amikor a kezemet markolászta... egy jó ideig csak megilletődve néztem rá, majd komolyan hozzátettem.
- Ne aggódjon, nemes hölgyem, őrzöm a szemérmét... - de aztán én se bírtam ki röhögés nélkül. - Ajh... oké, ezt még gyakorolnom kell. De neked azért tényleg van tehetséged ehhez.
Amikor tesz egy megjegyzést arra, legalább is van utalás rá, hogy talán szabad lenne kukkolni, felvonom a szemöldököm. Most komolyan, ennyire alamuszinak néz. Na akkor ugrassuk kicsit. Egyik tenyeremet ráfektettem a lepedőre, majd szépen lassan elkezdtem közelíteni a lányhoz... végül két ujjam közé csíptettem a takaró végét... ám itt megállt a mozdulat, ahogy játékos vigyorral néztem a lányra.