Hunter Street

Épp a szolgálatból igyekeztem haza és még a felszerelésemet sem vettem le, mert eléggé fáradt voltam és alig vártam, hogy végre beájulhassak az ágyamba.
A 24 órás járőrözés itt a Marson egyenlő volt egy maratoni futással és egy agyleszívással, ami még a legkitartóbbakat is megviselte, ráadásul vesztettünk két embert és ez sem igazán tett boldoggá, Jack kapitány fejmosásától meg főleg nem.
Már majdnem befordultam a lakásomhoz vezető utcába, mikor hangokat hallottam. Egy nő és egy férfi hangját, és bár egyelőre nem volt benn semmi gyanús, azért úgy gondoltam nem árt utána nézni, hiszen ez a környék nem épp a legbiztonságosabbak közé tartozott.
Így aztán irányt változtattam és a fegyveremre markolva, sétáltam a két alak felé.
- Valami baj van? Segíthetek?

Mind a nő válasza, mind pedig a gyors reakciója meglepett. Mintha fel lett volna készülve, vagy, mintha nem először érné ilyen támadás. Elmosolyodtam. Kedveltem az ilyen helyzeteket. Olykor kellemes volt megküzdeni a jutalomért. Ragadozót ölni nagyobb kéjt jelentett.
Már épp válaszoltam volna a nőnek, mikor egy másik hang harsant. Futó pillantást vetettem a gazdájára, és láttam, hogy egy Rendfenntartóval van dolgom.
- Nos, attól félek, a hölgy nem igazán képes elfogadni a visszautasításomat, barátom. De kérem, ne foglalkozzon velünk... Ki hallott már olyat, hogy egy férfi tegyen feljelentést szexuális zaklatás miatt? - kérdeztem egy cinkos kis kacsintással - Meg tudom oldani a helyzetet.

*Ahogy a kocsi leparkolt, máris kifizettem a díjat. Rühelltem taxizni. Nem kerestem valami jól, de még egy saját kocsit is olcsóbb lett volna fent tartani mint ezeket megfizetni. *
- Na gyere Luke… * Igyekeztem egy kicsit magához téríteni és kirángatni a kocsiból. A másodikra kellett menni. Hát nem volt egy okos dolog oda költözni, de nem számítottam rá, hogy valaha részeg embert kell majd vendégül látnom. A lakás nem volt nagy, de egymagamnak bőven elég. Egy kisebb szoba, ami a hálom volt. Ebben csak egy ágy és egy ruhás szekrény volt, no meg az éjjeli szekrényként szolgáló szék. Egy nappali, ami a kanapénak adott helyett, egy dohányzó asztalnak és a gépemnek. De a falakon, asztalon, táblákon mindenhol lehetett látni képeket, még a földön is. Tájakról, emberekről, akik nevettek, sírtak, szaladtak, csókolóztak, táncoltak és állatokról is. Valamint egy-egy testrészről. Kezek, szemek, ajkak sokassága. A konyha egy pultal volt elválasztva és két embernek kevés lett volna, no meg mellette a fürdő. De ennyi. Kicsi és praktikus. Rend volt, legalábbis a képek káosza nekem sosem számított felfordulásnka.*
- Aludj… * Dobtam le a kanapéra, úgy ahogy volt. Aztán tettem mellé egy pohár vizet, meg egy gyógyszert és magam is lefeküdtem. *

Komás fejjel egy fehér köntösben, szemeimet dörgölve indultam meg a kávémért a konyhába. Az én fejem fájt, hol ott nem is ittam csak két sört. A lábamon nem volt papucs, sosem szerettem. Viszont a konyhában ha még nem volt ébren Luke, akkor csináltam neki is egy kávét.*

Harsányan kacagtam fel. A a fèrfi humora beteges, mègis fejlett volt.
- Ugyan - legyintettem - Hallottam ennèl már jobb kifogázt is. Nem tudta volna azt mondani, hogy... - köröztem a csuklómmal - pèldául, hogy az elmezavart kishuga vagyok? - nevettem tovább.
- Csak rám kell nèzni- mutattam vègig magamon. - Nem rossz a kínálat, de másra vágyom ma. -
Kettöt öljek meg egyszerre? Règ volt már ilyenem.. Egy iskolabusz... Egy piknikezõ pár... Egy tùrázó család... De, ha revansot akarok venni a vámpìron, a rendfenntartó se maradhat èletben.

Bár érezhető volt a feszültség a két ember között, azért ahogy megpillantottak, valamiért rögtön nem is volt olyan fontos, ami miatt nézeteltérésük volt, legalábbis nekem ezt mondták.
Igaz, hogy továbbra sem volt egyetértés a dologban, hogy mi is történt közöttük, hiszen az férfi ezt mondta, a nő meg ezen jót mulatott, de láthatóan nem volt egy cseppet sem megrettenve, így elbizonytalanodtam egy pár másodpercig, de ha már itt voltam….
- Azt elhiszem, hogy meg tudják oldani, de, ha más ilyen váratlanul összefutottunk, ugye tudják igazolni magukat, ha kérhetem. – léptem még pár lépéssel közelebb, de azért egy egészséges távolságot tartva, hogy a még mindig a pisztolyomon nyugvó kezemnek legyen ideje azt elő is rántani, ha mégis fordulna a helyzet. – Csak a biztonság kedvéért, tudják nem a legjobb környéken vagyunk, jobb az óvatosság, remélem megértik. – magyaráztam felettébb udvariasan, mert most nem hiányzott, hogy valaki még alám rakjon a kapitánynál.

Elfojtottam egy mosolyt a nő szavait hallva. Magabiztossága csak megerősítette a korábbi gyanúmat: egy ragadozóval van dolgom. Nem tudtam, hogy vajon fajtámbéli-e... De az biztos, hogy nem egy a sok bárány közül, akiket oly könnyű lemészárolni.
- Tekintve, hogy kegyed idősebbnek tűnik nálam - vágtam vissza gonoszul - Ez aligha lenne hihető. Ami pedig a kínálatot illeti... Nos, elismerem, valóban figyelemre méltó.
Pontosan ezért esett rá a választásom, gondoltam, de a férfi előtt ezt nem mondtam ki hangosan. Helyette kedvesen rámosolyogtam.
- Természetesen, hogyne. Máris igazolom magam... De előbb szeretném látni az ön igazolványát... Sajnos, ilyen jelvényt bárki varrhat a ruhájára. És természetesen afelől is megbizonyosodnék, hogy szolgálatban van, máskülönben sajnos nem áll módomban engedelmeskedni...
Egyetlen oka volt a húzódozásomnak: elfelejtettem, melyik személyazonosságom van nálam. Furcsa kérdésekhez vezethet, ha nem tudom a saját nevem...

Nekem rszembe se jutott, hogy ilyen kitèröt kèrjek a rendfenntartócskátôl... meg kell hagyni találô. Mindig volt kèznèl egy hamis szemèlyazonosságot igazóló igazolványköteg, bár Jason mellett... talán túl nagy publikum is jut nrkem mostanában...
- Nem... idösebb biztos nem vagyok... ellenben van sok más erènyem, amivel kompenzálom ezt... Ilyen a megjelenès. - mosolyogtam. - Nks, biztos úr... lesz bilincs? - nyújtottam elöre mindkèt kezemet vigyorogva. - Ègetett a vágy, hogy eljátszadozzak egyikkel, másikkal.

Igazán nem zavartatták magukat előttem sem és továbbra is vagy civódtak, vagy évődtek, ezt nem lehetett tudni a hanghordozásukból, hiszen nem ordítottak egymással, csak oda-oda szúrtak, már ahogy kivettem a szavaikból.
Minden esetre én most nagyobb figyelmet szenteltem a férfi szavaira, hiszen egyértelművé tette, hogy ódzkodik az igazoltatástól, más különben, simán átadta volna a személyazonosítóját és nem keresett volna kifogásokat.
Ez már alapból gyanús volt. Nem tudom miért van az, hogy ha hivatalos személlyel állnak szemben, még az ellenségek is tűzszünetet tartanak, csak, hogy őt piszkálják? Hiszen most a nő is eljátszotta, hogy van miért letartóztatnom őt és esze ágában sem volt azt tenni, amit kértem.
- Uram, itt az igazolványom. - mutattam felé a holofényképes kártyát. - És sajnálom, de egy rendfenntartó bármikor szolgálatba helyezheti magát, ha úgy ítéli meg, hogy erre szükség van, és én most úgy ítélem meg. Szóval kérem az igazolványát! - keményedett meg a hangom, majd a nőre néztem. - Ha nem tudja igazolni magát, akkor lesz bilincs és bekísérem, de ne játsszon a türelmemmel, kérem. Ez nem játék! - ingattam meg a fejem, de most már kimondottan feszült voltam.

-Hát, mászni nem is, de repülni talán igen a tündérszárnyakkal, amiket itt rejtegetsz a hátadon! - Jegyzi meg komolytalanul, aztán kicsit meg is csikizi a lányt ott, mielőtt még elszaladna előle. Futás közben van ideje gondolkodni, mégis hova tegye ezt a lányt. Nála nem lenne biztonságban, egy részeg tivornyával eltöltött éjszaka alatt több haragost szed össze, mint szegény lány egész gyújtogató életében, mást pedig nem ismer a bolygón. Ahogy a puha kis keze megérinti őt, még mindig ezen gondolkodik, mikor ismerős látvány fogadja, mire az első reakciója pár másodperces néma önkéntelen nosztalgia, aztán pedig néhány lépés beljebb, az épületek takarásába.
~Ja persze...itt lakik a környéken. Látom talált még valakit a gyűjteményébe...érdekes, általában nem kell ájultan a lakására cipelnie őket egy fotóért.~
-Igen, te nyertél...azt hiszem kell találnunk egy harmadik játékot, mert ez így sajnos döntetlen.
~Koncentrálj. Ha neked most nincs is nagyobb gondod nála, Rose-nak biztosan akad, és ez zavar...valamiért....mikor vált belőlem Jótevő Szent Sam? Na mindegy...~
-Szóval, előle is hiába bújsz el, hmm? Tehát, akkor ha elrejtenélek valahova, csak ő találna meg, igaz? Remélem gyorsan keres majd minket, mert nem jut eszembe semmi jó játék hirtelen, hacsak...
~...nincs kedved felgyújtani ezt azt, mondjuk itt a környéken? Lenne is egy TÖKÉLETESEN VÉLETLENSZERŰEN kiválasztott célpont ami....áh...~
-Hol dolgozik ez a Csoki amúgy? Remélem rendes munkája van...
~Ja, 12 évesen biztos vagyok benne, hogy szerződéssel nyomja, meg orvosi ellátással, és nyugdíjjal, meg minden.~

A furcsa álmot követően, amiben egy tanárfejű skorpió elől menekül, és közben azt próbálja elmagyarázni neki, hogy tényleg kész a leckéje, csak út közben belekerült egy miniatűr mágnesviharba, ezért meghalt az USB-s adathordozója amin hozta, nagy nehezen felébred, majd újra visszafekszik, és békésen szuszog tovább. Pár órával később újra kinyitja a szemét, és cseppet kómásan néz körbe, sejtve, hogy valami itt nem stimmel, és biztosan nem otthon van, egyenlőre azonban még nem egészen fogja fel, mi is a baj ezzel. Meglepő rutinnal nyúl a pohár víz után, és veszi be a gyógyszert, aztán hátra dől, és sajgó nyakát kezdi nyomogatni, közben pedig megnézi magának az ezernyi képet.
~ÁÁÁ! Szóval ezért kellettek neki a szemeim...mármint...erre...azt még mindig nem magyarázza meg, hogy miért pont az enyém, de...~
Egyszerre kipattannak fáradt szemei, és úgy ugrik fel, mintha valaki lángra lobbantotta volna a kanapét, amin eddig ült. Cseppet hisztérikusan rohan az ablakhoz, és miután kitekint rajta, a fejét fogva hátrál meg onnan.
-Ó ne...ne ne ne...
Eddigi gondolatmenetei alapján is sejthette volna, de a teóriája, hogy a tegnap este csak egy fura álom volt akkor kaja meg az utolsó szögét a koporsóba, mikor meglátja a fehér köntösben flangáló gyönyörű nőt, ki ezek szerint nem csak a képzelete szüleménye. Ez viszont azt jelenti...
-A Marson vagyok? - Cincogja, reménykedve, hogy inkább a pokolba hozta őt a nő...ott tuti nem keresnék.
-Köszi...nem iszom kávét...én...le kell ülnöm...
És már huppan is vissza a "lángoló" kanapéra, arcát a két tenyerébe temetve.

- Jó reggelt. Remélem, fáj mindened, kezdve a fejeddel. * Mosolyogtam rá köszönésképp fáradtan és már indultam is a konyhában. Mit sem törődve azzal, hogy kócos vagyok és nem vagyok egyedül. *
- Nem. Az Űrmennyekbe és ez csak a képzeleted szüleménye, ami belőled fakad, mert erre vágysz. * Pislogtam felé bájosan az orrom alatt mosolyogva a srácra. A tegnapit még nem sikerült kialudnom és volt egy olyan érzésem, hogy nem is nagyon fogom. Ha emlékszik rá.*
- Nem vagyok egy házvezető nő, de tejjel vagy teával még tudok szolgálni. Kakaót ne kérj, mert ha volna, itthon sem adnék. De most sajnos nincs. *Ingattam meg a fejem. A kakaót én is imádtam, pláne a téli estéken. De ez most csak piszkálódás volt egy kómás nőtől, akinek a lakásán egy idegen férfi van. *
- Csak nyugodtan. De a képekre vigyázz mert ha rájuk lépsz akkor dühös leszek. Közben azért elmesélhetnéd, hogy hogyan tovább. Értem én, hogy nem jó anyucinál és ezért eljöttél velem a Marsra. De ez aligha volna kényelmes számodra, arról nem is beszélve, hogy egyedül is tudom fizetni a számlákat. Nem kell albérlő. *Najó, néha nehezen megy a fizetés és olykor megcsúszom egy kicsit. De ez lényegtelen, hisz ki van fizetve.*

-Hát, a fixa ideálom itt van, a barna hajtól kezdve a szarkasztikus természetig, szóval ez is egy opció - vágja rá, az űrmennyes dologra, aztán pedig a halántékát kezdi masszírozni.
-És nem...mindenem azért nem...megvan még mindenem ugye?
~Hmm...két kéz, két láb, egy fej...gondolom...és ha az űrmenny csak duma volt, akkor még egész jól....mimimi???~
-Nincs kakaó? - Kérdi olyan hangon, és tekintettel, ahogy egy bébinyuszi nézne fel a nőre nyüszögve, miután az belé rúg egy hatalmasat, és elveszi tőle a répáját.
-Hát, akkor...rálépni? - Kérdi, s mint a villám emeli fel mindkét lábát, hogy meggyőződjön róla, nincs alatta semmi. Ezt követően megnyugszik kicsit...nagyon kicsit, és hátradől a fotelben.
-Én tényleg a Marson vagyok...bakker...pont ezért nem szoktam inni. Hát, gondolom haza kéne jutnom akkor, mielőtt...
Itt megáll egy pillanatra, és elgondolkodik, de aztán vállat von. Végül is, mekkora az esélye annak, hogy a nő egyáltalán elhiszi amit mond? A tegnap éjszaka után meg meg lenen lepve, ha nem mondta volna el neki már vagy hússzor.
-Az elnöknek kissé a bögyében vagyok, és nem kéne ugrálnom, amíg leváltják.

*A válaszára felvontam a szemöldököm, de ezt aligha láthatta én meg bár már feltettem a kávét de csak neki dőltem a pultnak és úgy vártam.*
- Persze, és ne felejtsd ki, hogy Oidipuszi komplexusod van, és mivel tudom mi az a bélyeg ezért tegnap megkérted a kezem. * Érdekelt, hogy miként is reagál rá. Sejtettem, hogy nem emlékszik sok mindenre, de olyan szívesen ugrattam. Szinte már kegyetlennek éreztem magam. De ennyi jár a fájós vállaimért. S a hatás kedvéért még fel is emeltem a kezem. Hisz az gyűrűs ujjamon volt egy gyűrű, amit még a katonámtól kaptám. Nem egy drága, csicsás dolog, de nekem fontos volt.*
- Tényleg nincs. Hiába nézel így. Ha nem tetszik, menj le a boltba. De akkor hozhatnál tejet is, meg csokit. *Vontam meg a vállam. Én bizony Luke miatt nem ugrálok a boltba. Legalábbis addig biztos nem, míg nem ittam meg a kávém. *
- Most ezzel azt akartad mondani, hogy rakjalak fel egy járatra és küldjelek haza vagy azt, hogy hadd húzd meg magad itt míg elül a vihar? *Vontam fel kérdőn a szemöldököm.*

Arca, melyről süt, hogy "pukkadj meg", azon nyomban átvált döbbentté, és jobb híján a levegőt prüszköli ki, mikor meghallja, mit követett el tegnap, a gyűrű láttán pedig rémülten pillant saját kezére, mind kettőre, biztos ami biztos, hisz ő maga is emlékszik rá nagyjából, hogy hülyeségeket beszélt egész éjjel, ám eddig reménykedett benne, hogy legalább annak a töredéke nem igaz, és például nem szavalta el neki az erő kódját, írt neki verset, vagy...vagy....
-És...te...igent mondtál??? - Kérdi sápadtan, de aztán az idióta tabletta hatása elmúlik, és amint a hülyesége lankad, telepata agya is kezd végre magához térni, hogy mint egy méltatlanul elhanyagolt jó barát megsúgja neki: az előző pasijától kapta a gyűrűt. Mellesleg gonosz nőszemély, aki imád ugratni téged, szóval abszolúte az eseted...sajnos.
-Hát...lehetne rosszabb is. Szavamat adtam, és állom is! A szüleimmel mikor szeretnél találkozni?
Természetesen közel sem játssza olyan jól a dolgot, mint Miranda, ahhoz túlságosan ki van pirulva közben, de azért megteszi ami tőle telhet. A kakaó dolog viszont tényleg nagyon érzékenyen érinti, az utolsó kérdésre pedig valóban nem tudja, mit feleljen.
-Nem is tudom...te mit tennél a helyemben? Nem vagyok egy James Bond...

*A kérdésre nem válaszoltam, csak szélesen elvigyorodtam. Más ugratni valakit és más hazudni. Így ráhagytam, hogy gondoljon azt, amit akar de nem válaszoltam.*
- Előbb a földre megyünk. Áldását kell kérned a faternak, aztán anyámat újraéleszteni egy szívrohamból. Aztán mehetünk az agyas szüleidhez, hogy felmentsenek a kérdésed alól a lefizetésemmel vagy valami hyper-szuper-hytech mentális betegségre hivatkozva. *Vontam meg a vállaim és élvezettel szívtam be a kávé illatát.*
- Nem vagyok a helyedben. És van egy apró különbség kettőnk között. Én a saját lábamon is megállok míg te nem. Mellesleg ha maradsz és rá jön az elnökötök nekem is végem, arról nem is beszélve, hogy anyucid felfogja forgatni az univerzumot utánad és nem mosnám le magamról, hogy nem raboltalak el. Ami szintén nem jó pont az agyasoknál… Szóval én sehogy sem jövök ki belőle jól. Így már mindegy. Ha maradsz nem foglak az utcára dobni. Amúgy is lógsz egy képpel és én neked 60 dolcsival. Ha nagylelkűen eltekintek az idevezető utad áráról.

-hát, az újjáélesztés annyira nem megy, de majd legfeljebb gyakorlom út közben, a faterod meg...sörözni nem fogunk együtt úgy érzem, de valamit csak kitalálunk. Az én szüleim miatt pedig ne aggódj - teszi még hozzá, egyre szélesedő gonosz vigyorral. - Imádni fogna téged. Mondjuk, ez nem nehéz feladat senkinek, amennyire emlékszem, de na...rendes lánynak tűnsz, és anyám mindig is riporter szeretett volna lenni, mielőtt magával rántotta a politika mocska, szóval nála már bevágódtál, apám pedig már attól is boldog, hogy ember vagy, és nem egy videójáték karakter.
Jókedve azonban hamar elszáll,a másik téma hallatán. Nem, nem azért, mert reménytelen, hogy kapjon kakaót(bár az sem dobja fel éppen), hanem mert igaza van Mira-nak. A jelenlétével veszélybe sodorja őt, és azt nem szeretné. Senkit sem szeretne veszélybe sodorni...vagy úgy unblock bármit csinálni.
-Igazad van. El kell tűnnöm innen...bármilyen ördögi nőszemély vagy is, nem szeretném, ha bajod esne...hogy mi??? - Hökken meg a végén. - Na jó, tudod mit, essünk túl azon a fotón, ha ennyire szeretnéd, bár még mindig nem értem, mit akarsz pont az én szemeimtől. ami pedig a hatvan dolcsit illeti...szívesen lemondanék róla, de akkor sosem jutok haza.

- Pláne, hogy faterom egy ideje már nem iszik. *Szúrom közbe, ahogy beszél. De érdeklődve hallgatom a szüleire vonatkozó részt, ám a mosolyát kevésbé látom hisz le jött a kávé és épp azzal foglalkoztam inkább. De mikor kitér a faterjára, elröhögöm magam és egy kicsit mellé lötyköltem a forró kávét. Hát hova máshova mint a kezemre.*
- Aucs… azt a… *Szűrtem a fogaim között és már nyúltam is a konyharuháért, hogy letöröljem. ~ Ennyibe nem halok bele. ~ S már folytattam is a kávé csinálását.*
- Faterodat már most kedvelem. *Mosolyodtam fel a kiöntőből, miközben a cukorért és a tejért indultam. Édesen és tejesen szeretem. *
- Hívd fel a szüleid és mond meg nekik, hogy jöjjenek érted. Két legyet ütsz egy csapásra. El is mész innen és bemutathatsz a szüleidnek is. * Ám az újabb felocsúdására csak a szemeimet forgattam, miközben felé haladtam a kávémmal.*
- Azt, hogy itt legyen a többi között. *Intettem körbe mikor lehuppantam mellé a kanapéra. De persze olyan távolba, hogy véletlen se érjek hozzá.*
- De most már megkávézom. Meg már egyébként sem sürgős, lesz egy életem rá. * Mosolyodtam a poharamba, amit már alig láthatott.*

Na, akkor van bennünk valami közös, tegnap óta én sem iszom soha többé... - jegyzi meg keserűen, aztán jobban szemügyre veszi friss menyasszonyát, miközben az elneveti magát.
-Jól vagy? - Kérdi aggódva, ahogy a nő leforrázza magát, de hallja is azonnal, hogy ez azért nem egy halálos sérülés, legfeljebb amolyan karmikus, mert a kárára röhögött, szóval viszonylag gyorsan megnyugszik, és rátér az egyéb dolgokra, amik miatt aggódhat...meghalni fiatalon, és társaik, a szokásos...
-Hívjam....hát, nem tudom. Viszonylag könnyű...bakker!
A zsebébe nyúl, és előkapja a kommunikátort...majd meglepve tapasztalja, hogy a múltkori óta nem kapcsolta vissza rajta a nyomkövetőt, szóval aggodalomra semmi ok.
-Huhh...ha nem látta senki, ahogy elvonszolsz, most biztonságban vagyunk itt mind a ketten, de a szüleimet inkább nem hívnám fel, azt túl könnyű lenyomozni. Jobb, ha hazarepülök megint, és ha elrendeződött minden, akkor küldetek érted, szerelmem.
Nagyon próbál felülkerekedni a játékban, tényleg igyekszik, de a nő megjegyzéseire minduntalan elpirul, és akaratlanul is a cipője orrát kezdi tanulmányozni, hiába hallja folyamatosan, hogy csak vicc az egész.
-És mond, olyan képet nem szeretnél, mint az ott fent? - Kérdi, miközben arra mutat, melyen csak két ajak szenvedélyes találkozása látszik.
-Azt hallottam, az ilyen fotókat rögtön a reggeli kávé után érdemes elkészíteni...

- Volt már nagyobb bajom is. * Feleltem, de nem is akartam többet foglalkozni a bénaságommal. Nem újdonság az ügyetlenségem. Legalábbis számomra. A megjegyzésre azonban csak felvont szemöldökkel néztem rá.*
- Elhiszem, hogy az agyasok a fejükben élnek. De van szemük. Végig kellett vonszolnom az Vándortól egészen a kikötőig. Jó ott már a fiúk segítettek felrakni. De a földön fetrengtél és még a gyomrod tartalmát is otthagytad. Szóval… még ha nem is hiszik azt, hogy elraboltalak nem nehéz utána járni, hogy ki vagyok. És nem nagy titok övezi azt sem, hogy itt van a lakásom. De legalább senki nem kérdezett semmit. * Vontam meg a vállam, de belül azért kissé feszült voltam. Nem hiányzott még egy felhajtás körülöttem.*
- Oh… királyi kíséretet is kapok? Milyen… romantikus. * Pislogtam párat a férfire, de aztán a kávémnak szenteltem minden figyelmem. Vagyis szenteltem volna, ha a kérdést és a képet látva nem akartam volna megfulladni benne. De aztán kissé elgondolkozva tekintettem a képre, oldalra biccentet fejjel. *
- Az információid tévesek Luke. Ezeknek a képeknek a többsége lesifotó. A fényképezőm nálam van és van szemem a széphez. Ők még csak nem is tudták, hogy készül a kép. Különben nem volna ilyen… lágy, őszinte és érzéki. *Kezdtek el csillogni a szemeim izgatottan. Ez mindent elárulhatott, arról, hogy mennyire élvezem, mikor fényképezek.*
- Az emberiség egyik rossz tulajdonsága, hogy ha tudják, hogy kép készül róluk, akkor megfeszülnek és nem ér egy forintot sem a kép. *Ingattam meg a fejem, majd rá mosolyogtam.*
- De az ötlet nem rossz. Ha gondolod, megcsinálhatom. A másik fél pedig a szobámban van… kihozzam? * Vontam fel szemöldököm kérdőn. Egy gyönyörű és kecses fehér leányzó volt Mancs személyében az ágyamban. Mancs, egy macska. S most komolyan gondoltam Luke és a macskám képét.*

-Valójában, az agyasok közt sem mindenki gondolatolvasó, kb a népem harmada rendelkezik olyasmi képességgel...legalábbis nekem ezt mondták.
Hogy miért érezte szükségét annak, hogy ezt elmondja? Leginkább azért, mert csak ebbe tudott belekötni, sajnos abban igaza van a szexi riporternőnek, hogy a Columbo-t játszó színész beszívott hullája is gond nélkül rájuk akadna, ugyanis tegnap ó, hogy nem festette ki az idevezető utat neon zölden villogó nyilakkal, alatta a felirattal, hogy ide gyertek, vagy legalábbis nagyon reméli, hogy nem tette. A krónikák szerit a tegnap este folyamán legalább egyszer előfordult a zöld szín, mint művészeti elem.
-Ez a minimum az én drágámnak - sóhajt fel, még mindig a korábbi gondolatmenettől kísértve. - Bár, félek csalódást kell okoznom, ha hozzám jössz sem leszel hercegnő, leginkább mert én sem vagyok herceg. Valószínűleg a díszkíséret is csak egy Jedi-ből állna, és ennyi.
Picit azért büszke magára, amiért sikerül zavarba hoznia a nőt, utána pedig, ahogy látja a lelkesedést az arcán, a tőle megszokott szégyenlőssége ellenére is kedvet érez hozzá, hogy tényleg modellt álljon neki, igaz, a partnerről egész más elképzelései vannak.
-Köszi, de nem szívesen smacizom nálam sokkal fiatalabb lányokkal...szőrösebbel meg pláne nem, szóval a cicát inkább passzolnám...de ha elárulod nekem, mi a rák az a forint, arról lehet szó, hogy csinálsz rólam egy lesi fotót, amíg megnézem az E-mailjeimet. Akár még az ölembe is mászhat közben a kis bolyhos, de csak ha megesküszöl, hogy nem fog bérgyilkossá változni.

- Nem is a gondolatolvasásra gondoltam. Vagyis nem kimondottan korlátoztam le erre az egyre. Én úgy tudom, hogy az összes képesség legyen az bármilyen a fejetekhez kötött. Ergo a fejetekben éltek, mert sokan annyira elmerültök ebben, hogy elfelejtkeztek élni. Ha tévesek az információim, nézd el nekem Hercegem. *Kacsintottam rá játékosan, amitől már tudtam, hogy zavarban lesz. Mindössze onnan, hogy mindig zavarba jött.*
- A francba… hát ez az Én sorsom. Herceg helyett, csak egy gyereket kapok és Jedi kísérőt, lovagok helyett. * Csaptam a homlokomra elfojtott kuncogással és tetet sajnálattal. Az ajánlatra mosolyogva hagytam abba a színjátékot.*
- Tudtad, hogy a lesi fotókért nem szoktak engedélyt kérni? Ha akartam volna, már rég egy egész arzenál lenne rólad. Mancs meg nem bérgyilkos, azonban vad természetű. Szóval én nem venném oda, ahol az helyezkedik el, amire szükséged lesz a nászéjszakán. Ami pedig a kérdésed illeti… a „nem ér egy forintot se” egy kifejezés a rég múltból, ami arra utal, hogy értéktelen. Csak olvastam valahol… *Legyintettem érdektelenül. ~ No meg régen fizető eszköz volt egy távoli országban. Arról már nem is beszélve, hogy a forint alapjaiban sem ért sokat még akkoriban sem. Legalábbis azon információk szerint, amikkel véletlen találkoztam.~ De inkább csendben maradtam, nehogy egy újabb ajánlattal kerüljek szembe.*

- Nem csak Ő. Hisz véletlen is megtalálhatnak. De igen, előle hiába. *Ám az új játék lehetőségre felcsillannak a szemeim és így néztem a férfi szemeibe lentről.*
- Hacsak? Mondd el Rick… *Kérleltem lelkesen, hisz nem fejezte be a mondatát. S a kíváncsiságomat így a legkönnyebb felkelteni. Bár ezt aligha tudhatta. Ám az újabb kérdésre lesütöttem a szemem és a földet kezdtem el piszkálni zavartan.*
- Nem sokat mesélt Róla. De mikor azt a keveset elmondta, megígértem, hogy senkinek nem mondom el. Butaság lenne, hogy ha most kitalálnék valamit, és nem szoktam hazudni. De akkor sem mondhatom el. Ügye megérted? *Tekintettem fel rá bűnbánóan. Szerettem volna elmondani, de megígértem, hogy nem teszem.*
- De annyit mondhatok, hogy nekünk nem sok lehetőségünk van itt. *Intettem megint körbe, reménykedve, hogy ez a pici válasz elég lesz neki és nem utál meg nagyon.*

-Ez egyáltalán nem igaz mindenkire! Csak...rám...mondjuk velem sem a képességemmel...mellesleg, anyám például a vízzel tud machinálni, mégis telepata, szóval puff neki. Gondolhatod, mekkora kihívás volt szájalni vele 6 hónapos koromban, ha nem akartam fürödni...na mindegy...Hagyjuk inkább, neked úgyis megbocsájtok mindent, hercegnőm.
~Kezdek belezavarodni ebbe...de komolyan, hol volt ez a csaj, amikor megpróbáltam úgy csinálni, mint akinek hőemelkedése van, mert nem akart dolgozatot írni egyiptomi matematikából(algebra)?~
-Hé...azért annyira nem vagyok rossz. Ha jobban megismersz...hát...és persze...na meg...banyek,és most ráadásul még józan is vagyok. Mi a francért mondtál nekem igent?
Az, hogy a lesi fotókra nem szoktak engedélyt kérni még neki sem újdonság, de ezek szerint most kivételes ő is mondhat valami újat a nőnek:
-Na igen, de mond, szerinted mekkora esélyed van akkor lefotózni egy gondolatolvasót, amikor az nem számít rád? Hmm...egy nem beállított fotó egy telepatáról..na olyat sem láttam még. Sok szerencsét hozzá!
Aztán csillogó szemmel hallgatja a magyarázatot a forintról, igaz amit a nő gondol, szokás szerint megint érdekesebb, mint amit mond, de nála ez már csak így megy úgy tűnik.
-Ne aggódj, nem kell félned mégy egy lánykéréstől, bár beadtad a derekad, nem kockáztatom meg, hogy másodszorra kikosarazz - kacsint rá, jóval kevesebb önbizalommal, melyet mutatni szeretne. - Mellesleg...Csak nem a digitális korbeli Magyarországra gondolsz? Ha nem, bocsi, nem ment soha a történelem...zavarbejtő, hogy valaha több száz ország, és több ezer nyelv létezett egyetlen bolygón...

- Remélem, már jobban szeretsz fürdeni. Ugyanis rád férne… *Aztán már jött az oly ismerős habogás tegnap estétől, amire elnevettem magam. Lehetett látni, hogy mennyire gonoszul élvezem azt, hogy zavarban van. De a kérdésére megint csak nem válaszoltam. Így inkább az okfejtésére figyeltem.*
- Mondjuk, akkor mikor hulla részegen hever a kanapémon vagy mikor eszméletlenül fekszik? * Vontam fel kérdőn a szemöldököm. Aztán már rájöttem, hogy a gondolat olvasása már visszatért.*
- Nem emlékszem az ország nevére. Tényleg csak futólag találkoztam a kifejezéssel és bár utána néztem, hogy mi is az, de a nevet már elfelejtettem. De ha annyira érdekel, keress rá. * Vontam meg könnyedén a vállam, aztán kicsit felé fordulva mosolyogtam rá.*
- Tudod Te is, hogy nemet mondtam. Miért mentél bele abba, hogy gonoszkodjak azután is, hogy rájöttél, hogy nem is mondtam igent? *Kérdeztem kissé bűnbánóan, de nyugtatta a lelkiismeretem az, hogy tényleg jót szórakoztam.*

Már épp megkérdezné, pontosan mire is céloz a nő, de egyrészt ez egy gondolatolvasótól elég gyenge húzás lenne, másrészt, nyomban kitalálja ebből, hogy honnan jöhet az a bűz akkor...
-Igen, jobban... - feleli megsemmisülten, aztán felkel, és már indulna is a fürdőszoba felé, de aztán megtorpan, ész visszafordul Mira felé.
-Izé...nincs véletlenül egy pólód, ami már kinőtt téged ugye?
Akárhogy is, egy zuhany tényleg nagyon ráférne, ám mielőtt még felkelne a kanapéról, melynek a nyugodt éjszakát, és a nyakfájást köszönheti, még szégyenlősen elmosolyodik, ebben a percben talán utoljára, és halkan azt feleli:
-Valójában, nem mondtál nemet. Igent sem persze, de akkor is...egyébként meg, egész jól áll neked az a huncut fény, ami a szemedben csillog amikor dög vagy velem. Na...azt hiszem tényleg jobb lezs, ha lefürdök, mielőtt végképp kiábrándulsz belőlem.