Hunter Street

Most tényleg nem volt itt az ideje, hogy számon kérjem Aurorán, miért nem tette, amit mondtam, hiszen nagyobb baj is lehetett, vagy lehet belőle, hiszen a kis papagák még nincs meg.
Azt azonban el kell ismernem, hogy hatékonyan intézte el a másik banda egy-két tagját, bár most valószínűleg nélküle is elbírtunk volna velük, és jobban díjaztam volna, ha azt teszi, amit mondok.
- Szép munka volt egyébként. - vetettem oda. - De, ha a kis barátnődnek baja esik, akkor számíts rá, hogy a nyakunkba kapjuk a fajtársait és a zsarukat is, ha olyan nagykutyák a rokonai, mint mondta. - rohantam a raktár felé sebesen.
Mikor aztán a sarkon befordulva megláttam a virító hajzatot, ami azonnal lerohanta Aurorát, alig álltam meg nevetés nélkül.
De azt elkomolyodtam, mert nagyon úgy nézett ki, hogy a lány menekült valaki, vagy valaki elől, akik meg is jelentek lihegve és dühösen.
- Klassz vagy főnök, hogy elkaptad ezt a kis pattogó bolhát! - ért oda Zsebes és két haverja és már nyúlt is Alison felé, hogy felrántsa a földről.
- Ácsi Zsebes! A pattogó bolha a védelmem alatt van! - ingatom meg a fejem, majd mogorván vetem oda nekik. - És kicsit elkéstetek a bunyóból, habár, ha még őt sem vagytok képesek elkapni, akkor jobb is, hogy nem voltatok ott. - nézek rájuk egy megsemmisítő pillantással, míg felfogják, hogy nem volt szerencsés napjuk. - Ennek örömére, kezdhettek őrködni, mert Gombócék lehet, hogy visszavágót akarnak majd, de nehogy elaludjatok közben. - teszem még hozzá, majd indulok a raktárba.
- Menjünk! Bent majd kitaláljuk, hogy juttatunk haza. - morgom oda a lánynak.

- HA baja esik, az okozója számítson arra, hogy felakasztom és a kezem lesz a fogas, miközben kileheli az életét. *Morogtam Paulnak. a bók nem hatott meg, csak biccentettem egyet. Hisz tudtam, hogy nem sokára majd hatalmába kerít a lelkiismeret-furdalás a tettem miatt és erre Paul fejmosása is jócskán ár fog tenni egy lapáttal. Ha nem kettővel. Ellenkező esetben, talán még büszke is lettem volna a dicséret hallatán. Befordulva azonban egy újabb mellbevágó érzésnek lehettem részese. Pislogva néztem, hogy ki az és mosolyt csalt az arcomra, hogy ismét Alison ismerkedik közelebbről. Kezem nyújtva tettem felé egy lépést, hogy felsegítsem.*
- Ha tetszik, csak mond meg és… *Kezdtem volna elviccelni az újabb zavarom, amit az ütközés okozott. Ez látszott a kipirult arcomon is, azonban az érkező szavak belém fojtották. Látásból megismertem a két srácot, így csak egy csúnyán néztem rájuk miközben megfogtam a gyerek kezét. Nem szorítottam meg, meg semmi ilyesmi csak megvártam, míg Paul rájuk szól. Mikor végzett nyomban el is engedtem. Ha Alison eddig nem állt fel, hát segítettem neki és továbbra is magam mellett tartva indultam a raktárba.*
- Hívunk egy taxit, addig elkísérjük és onnantól meg haza viszik. *Vontam meg a vállam mintha mi sem volna egyszerűbb.*

Mikor kacagás tört ki, egy nagyjából ismerős hang által már ki mertem nyitni a szemem. Aurorával szembesültem és a felém nyújtott kezével. Dekoltázsába pillantva elvörösödtem.
~Már megint hová tettem a fejem.. izé, az eszem...
Szemem sarkából megláttam az üldözőimet. Tág szemekkel a földön Aurora felé araszoltam De szerencsére Paul emberei voltak. Amikor kiosztotta őket egy büszke vigyor ült ki az arcomra.
-Hehe...
Csúszott ki a számon. Végül Elfogadtam Aurora segítségét és talpra álltam. Mikor viszont arról volt szó, hogy indulni kéne kissé vonakodva álltam meg egy helyben.
-Öhm... Én jobb ha itt maradok. Láttam erre jönni a "taxim" és mindjárt ide ér... Addig neketek le kéne lépnetek de sürgősen.
Macska körmöztem a kezeimmel is. Hangomban aggódás volt. Aurorára néztem.
-Főleg neked Rori... Cerbi nem az a minta rendőr.... "kutya"... Hozzá képest a Mora gyűlölők Óvnának a naptól...
Erős túlzás volt őt kutyának nevezni.
-Szöszi, köszönöm a segítséget és.....
Nem tudtam befejezni a mondatot. Cerbi-bácsi égtelen ricsajjal betoppant és letaposta féllábbal a kerítést amit én alig bírtam megmászni.
-B+....
Hűlt ki bennem a vér. A majd 6 méteres Cerberus 3 szájból nyálazott és idegesen kapkodta ide oda a fejeit ahogy szimatolt. Végül szagot fogott és mind a 3 fej ránk szegeződött. Szimatolni kezdett és egyszer csak kitágultak a pupillái és össze húzódtam az arcizmai mind a 3 fejen.
-Na most bajban vagyunk...
'-Mora...
Morogta ránk és lassan megindult felénk. Kalimpálva kiszaladtam elé.
-ÁLLJ! NE! ITT VAGYOK! JÓL VAGYOK CERBI-BÁCSI! HAHÓ!

Én már indultam volna is, de a színes hajú lány motyogott valami érte jövő taxiról, így gyanakodva körül néztem, hiszen ide csak akkor merészkedik taxi, ha valaki fegyverrel kényszeríti.
- Hát .....szívesen. Remélem elég tanulsá....... - tátottam el a számat döbbenetemben, ahogy megláttam közeledni azt a valamit, ami úgy gázolt át a kerítéseken, mintha fűszálak lettek volna.
- Mi a jó élet ez? - bámultam a közeledő, nyáladzó és szuszogó háromfejűre, de mivel úgy látszott Aly ismeri, nem kellett sok logika hozzá, hogy egy matemorffal állunk szemben. Az a megjegyzés, hogy a morákat nem nagyon kedveli, eléggé baljóslatúan hangzott ezek után.
- Csinálj valamit a "kutyáddal", mert , ha Aurorának baja esik, pörköltet csinálunk belőle! - villantak meg a szemeim és mivel már közel voltunk a raktárhoz, pár srácot elugrasztottam a lézervetőért.

- Fura becenév. Nem szoktak becézni és nem is tetszik. Nincs valami jobb a tarso… ó-ó… *Akadt meg a tekintetem azon a lényen, ami épp felénk közeledet. Tettem egy lépést hátra és igyekeztem magam mögé rántani Alisont, de Ő kirántotta magát és láthatólag ismerte a szörnyecskét. Na csak ekkor értettem meg a célzását, hogy elkell mennünk mert nem épp szereti az említett bigyó a magam fajtát. Ahogy a fajom hörögte csak kitágultak a szemeim.*
- Ennek Én kellek… *Ingattam meg a fejem miközben próbáltam felfogni, hogy mi a francokat csináljak. De hát nincs más hátra… Paul szavaira megingattam a fejem.*
- Ne bántsd… *Csak ennyit kértem és talán ez volt a legnagyobb ostobaságom, de léptem egy nagyot óvatosan előre. Onnan tekintettem fel a sok közül az egyik fejbe, miközben feltartottam a kezeim.*
- HA tudsz beszélni, akkor hallasz is. Aly elszökött Tőlettek és csak segíteni akartam neki, hogy visszajusson. Egészben. Ha félre raknád a gyűlöleted és egy pillantást vetné rá, akkor ezt Te magad is láthatnád. Mora vagyok… ez igaz. De nem minden mora egyforma, ahogy Ti sem. HA így lenne… akkor Alisonba is szorult volna némi engedelmesség, mint ahogy más metamorfokba. *És csak reméltem, hogy nem az ördögöt hívtam fel egy táncra és eljutnak a szavaim a tudatáig is. Nem csak a füléig…*

Paul szavaira a jobb feje csak mélyet szippant a levegőből és megvetően morogja neki.
-Ember...
Ha ilyen alakban tudna akkor már biztos csulázott volna egy embereset. Figyelmét azonban Aurora monológja vonja el ami szemlátomást dühíti. Egyre csak morog és morog.
-Igaza van! Itt vagyok, egyben vagyok hála neki! Ha most bántani mered elintézem, hogy Ben-bácsinál legyél szobakutya! Hallod?! Nem vicceltem!
Valahogy nem úgy tűnt mint aki érdekel bármelyikünk véleménye. Kezdtem komolyan kétségbe esni mikor a kutya megtorpant és egy fáradt ám hangos hang megszólalt.
'-Cerberus, elég legyen! Innen megoldom...
Azzal a kutya szépen lassan elkezdett zsugorodni, fejei eltűntek és egy kicsivel több mint 2 méteres kopasz ipsévé alakult. Háttal nekünk egy idős ember, a Szépapám mellett. Megkönnyebbülésemben nagyot sóhajtottam és zavartan vakartam a fejem és intettem neki. Majd egy pillanatot mutattam a kezemmel amit egy bólintással, mosolyogva fogadott. A többiekhez fordultam.
-Skacok... köszi a segítséget és bocsi... úgy mindenért...

Bár nem voltam biztos benne, hogy nagyobb veszteség nélkül elbánnánk egy ekkora állattal, hiszen azt sem tudtam, hogy nem rendelkezik-e még valami egyéb képességgel is a tarsolyában, mint pl. ellenálló bőr, vagy valami ilyesmi, de azért előbb vagy utóbb legyűrtük volna, ha nem visszakozik, esetleg Aly nem tudja visszafogni.
Aurora meggondolatlan és nagyon veszélyes cselekedete, kellően felborzolta az idegeimet, hiszen mi a csudáért kell jóformán felajánlkoznia a szörnynek. Nem mindenki olyan értelmes és jóindulatú, mint ő maga, de úgy látszik ezt a saját bőrén akarja megtanulni, csak, hogy ezt meg nem hagyhatom.
A színes hajú lány ugyan mindent megtett, hogy megállítsa, de ez nagyon úgy nézett ki kevés lesz és én már megragadtam Aurora kezét, hogy hátra rántsam, mikor meghallottam még egy ismeretlen hangot és ezzel megváltoztak az események.
Aly megnyugvó arcára és várakozóan felemelt kezére nézve, én is lettem a botomat, de azért erősen szemmel tartottam, mint az emberi formát öltő kopaszt, mind az idős embert.
- Ne nekünk köszönd, nagy mákod volt, hogy Aurorába botlottál és nem másba. - vontam meg a vállam. - Azt hiszem elmondhatom, hogy színt hoztál az életünkbe. -vigyorogtam rá, hiszen kezdett oldódni bennem a feszültség. - Jó utat visszafelé, és emlékezz néha erre a kis kalandra a kényelmes szobádban.
Ezzel összetrombitáltam a kölyköket és a raktár felé indultam.

*Érdeklődve hallgattam mikor Alison elkezdett kiabálni a védelmembe, ám a fenyegetés egy apró mosolyt csalt az arcomra, ami aztán a helyzetet tekintve hamar le is hervadt. Pláne, mikor Paulra még jobban vicsorgott, mint rám. Ahogy visszahúzott, tettem egy lépést hátra. Hisz nem akartam bántani a sokfejű kutyust, így nem voltam felkészülve erre. De mikor egy újabb hang szólt, már kerestem is a forrását. Nem ismertem. De talán jobb is így. *
- Hát így sem egy szívdöglesztő ipse… *Jegyeztem meg halkan, hisz még normális alakban is ha ölni tudott volna már meghaltam volna a szúrós tekintetétől. Alison elköszönésére csak közelebb léptem hozzá és megöleltem.*
- Örvendtem a szerencsének. Azért ha legközelebb kiakarsz lógni, előtte hívj fel, hogy ne kerüljünk nagy bajba. *Suttogtam neki a fülébe.*
- A nyilvános adatbázisban benne van a számom. *Simogattam meg a színes hajzuhatagát.*
- Vigyázz magadra és rendesen tesiz! *Fedtem meg viccelődve. Talán éreztem, hogy felesleges lett volna azt kérni, hogy viselkedjen. Mikor elment csendesen követtem Paulékat és már semmi nem terelte el a figyelmem a tettemről és elhangzott szavaimtól. A legrosszabb az volt, hogy ha valaki tényleg bántotta volna, akkor valóban kinyírtam volna. Még ha nem is szó szerint. A gyár előtt rátettem Paul karjára a kezem, mielőtt belépet volna.*
- Egy percre… *Kértem és ha mindenki eltűnt, akkor nem foglalkozva semmivel helyet foglaltam a földön, felhúzva a térdeim.*
- Inkább itt, mint bent. De mielőtt megkapom a dupla fejmosást, csak egy kérdésemre válaszolj. Igaz nem okoztam neki komoly bajt? *Tekintettem fel kissé szégyenkezve, kissé félve és reménykedve Paulra. Nekem nem volt kérdés, hogy kire gondolok. Reméltem nem kell jobban kifejtenem, hogy a srácra, akit megütöttem. *

-Nekem mondod?... A i kertünket ássa fel folyton és ami fánk alá pisál állandóan... Teliholdkor meg... Ne tudd meg... a kutya vére meg az ellenszenve... kész katasztrófa...
Húztam el a számat és még a fejemet is megcsóváltam. Arcomat pedig kezemmel fedtem el.
-Pfu, na mindegy...
Fordultam Aurora felé de belém ragadt a szó mikor megölelt. Még Szerencse, hogy Cerbi nem látta mert márt ketté lennénk tépve. Viszonoztam az ölelést. Szúrós tekintettel néztem fel rá mikor szóba hozta a tesit.
-5-ös voltam tesiből...
Motyogtam még neki.
-Megtalállak, neked is minden jót.
Adtam ég egy puszit az orcájára és ruganyos léptekkel mentem is haza felé. Paul mellett elhaladva csak vágtam a pofákat a színt vittem az életükbe.
-Nye-nye-nye-nye... Szöszi...
Lendületből ahogy elmentem mellette még rácsaptam a hátsójára egy nagyot.
-Aztán csak ügyesen...
Kacsintottam rá Aurora felé biccentettem. Majd mielőtt bármit mondhatott volna intettem és kocogásra váltottam.
-Mire vissza jövök rend legyen itt, sziasztok!
Szépapuékhoz érve már sütöttem le a fejemet éreztem hogy most nagy bajban vagyok De apus mindig meg tud lepni a kérdéseivel. Semmi, mi az hogy mit képzelek, frász jött rám meg ilyenek. Ahelyett mit kérdezett?! Hogy jól éreztem e magam...Pislogtam kettőt a döbbenettől, ezalatt Cerbi a biztonságom érdekébe még a nyakába kapott félkézzel. Mikor magamhoz tértem a döbbenetből a kopasz fejére támaszkodtam és mesélni kezdtem. Szerencsére nem láttam a mogorva képét, biztos vágta rendesen a pofákat...

/Köszönöm a játékot, egy élmény volt /

Mikor végre a kiscsaj a nagy összeborulás után, amit Aurorával megejtett, távozni készült, hogy végre eltüntesse innen ezt a metamorf bagázst, hát majdnem lenyeltem a nyelvemet, mikor a keze csattant a hátsómon.
- Mi a frászt képzelsz te magadról! - csattantam fel elvörösödve, hiszen a többiek igen csak alig bírták visszatartani a röhögésüket. Alison-nak csak az volt a szerencséje, hogy már a háromfejű és az idősebb fickó mellé ért és én meg nem akartam újabb balhét, mert különben kapott volna minimum egy tockost, az tuti.
Dúlva-fúlva és vasvilla szemeket meresztve azokra, akik még mindig vigyorogni mertek, indultam a raktárhoz, de mielőtt bemehettem volna, Aurora megállított.
Abban igaza volt, hogy alapos leszúrásban akartam részesíteni, hiszen kétszer is ellenszegült annak, amit kértem tőle, ráadásul mindezt az embereim előtt, és ez nem nagyon tetszett, de a kérdésével megelőzött, bár kellett pár másodperc mire rájöttem, hogy kire céloz a szavaival.
- Ááá....nem hiszem. - ráztam meg e fejem. - Szívós egy dögök ezek, egy pár bordatörés és agyrázkódás meg sem kottyan nekik, és még örülhetnek, hogy ennyivel megúszták. - vontam meg a vállam. - Remélem nem sajnálod? Hidd el nem akarod tudni, mit tettek volna veletek, ha a kezükbe kaparintanak. - néztem rá meggyőzően. - Egyébként jól érezted, szóvá akartam tenni, hogy alig voltál itt egy-két napot, de máris megszegtél két kérésemet is. Mindezt az embereim előtt. - vizslattam komor tekintettel. - Aurora ez egy csapat és vannak szabályok, amit nem azért kell sokszor betartani, mert én úgy akarom, persze azért is, de főleg azért, mert meg van a kellő tapasztalatom, hogy átlássam a teendőket és ahhoz, hogy nagyobb veszteség nélkül kerüljünk ki egy veszélyes helyzetből azt kell tenni, amit akkor mondok. Különben a többiek is bajba kerülnek.....miattad. - ingattam meg rosszallóan a fejem. - Tudom, hogy erős vagy és bizonyítani akartad, hogy meg tudod védeni magad, de mi akkor téged és Alisont védtünk és ha akkor valamelyikőtöket elfogják, könnyen megzsarolhattak volna vele minket is. Nem ismered az itteni körülményeket még annyira, hogy ilyen döntést meghozz, ezért kéne rám hallgatnod, de ha ez nem megy......- néztem rá szomorúan, és nem fejeztem be, de gondolhatta mi lett volna a folytatás.
- De most nem akarok erre több szót vesztegetni, hiszen nem történt nagyobb baj, menjünk be és nézzünk valami kaja után. - könnyebbedett meg a hangom és nyújtottam a kezem, hogy felhúzzam a földről Aurorát.

*Alison szavaira csak a fejem ingattam. Azonban mikor elhaladt Paul mellett, nem bírtam nem elmosolyodni, hogy húzta a srác agyát. De ami ez után jött… szemeim kikerekedtek és a kezemmel takartam el a számat. Nem tudtam, hogy most jót röhögjek vagy kitekerjem a kicsi szivárvány nyakát. De egyikre sem került sor, de azért nehéz volt visszafogni a nevetésem. Amire nem volt jó hatással Paul kitörése sem. Ma mintha túl érzékeny lenne… mindenre.
Összefont kézzel vártam a fejmosásom, ám a kérdésére lesütöttem a szemem.*
- Nem akarom tudni… dee… azt sem mondhatom, hogy nem sajnálom. Tőletek sok baja nem lehet, de én… én más vagyok. *Céloztam a mora származásomra, de ezzel le is tudtam ezt a részt, még ha nem is nyugtattak meg Paul szavai. A következőek meg még úgy sem. Immár sokadjára akartam elásni magam, mikor megemlítette, hogy bajba sodortam a többieket és lehetett volna ettől nagyobb is. Szavaira kissé durcásan tekintettem fel, de ott volt az is, hogy át láttam, hogy igaza van. A bűntudatom nem egy könnyű lenyugtatni.*
- Hééé… nem akartam Én semmit sem bizonyítani. Csak… csak egyszerűen… nem tudom Paul… elindultam, szót akartam fogadni. De nem bírtalak titeket ott hagyni és karba tett kézzel várni, hogy mi lesz abból, amit csináltam csak mert a baby-sintéred feldühített. Sajnálom… De azt verd ki a fejedből, hogy haza küldesz. Ha megnyugtat, nekem már nincs otthonom. Csak nem raknál ki az utcára? *Mosolyodtam fel rá, de mikor a kezét nyújtotta, hogy kaja idő azon nyomban elfogadtam és igyekeztem nem magamra rántani, hanem felállni és bemenni.*

//Én is köszönöm. Várlak vissza //

- Baby-sintér.... - nevettem fel a lány szavain, amit szegény Ragyásra ragasztott. - Szerencséd, hogy nem hallotta, különben még jobban megkeserítené az életedet. - biccentettem a raktár felé. - De, vele is lehet beszélni és, ha végképp nem vergődsz zöldágra, akkor velem is. Nem az a megoldás, hogy elszöksz. Ugye megígéred, hogy nem lesz többet ilyen? - kérdeztem várakozóan.
Láttam rajta, hogy bár nehezen, de belátja, hogy nem volt jó ötlet, nem szót fogadni, ezért biztos voltam benne, hogy máskor nem lesz ilyen gond, bár ő nem egy kiszolgáltatott utcagyerek, így lehet, hogy alaposan tévedek vele kapcsolatban.
- Nem, nem raknálak az utcára, az biztos, de van más megoldás is, ha kihúzod a gyufát. - vigyorgok rá, amit vehet akár fenyegetésnek is, persze most csak tréfálok.
Mikor már mindent tisztáztunk, én is jobb kedvvel léptem be vele együtt a raktárba, hogy az éhünket elverjük.

/ Köszönöm én is a játékot mindkettőtöknek, nagyon klassz volt /

*Már vagy egy teljes napja nem jelentkezett Csoki. Kissé elkenődve és elszontyolodva ültem az utcán, ugyan úgy, ahogy már annyiszor. Tudtam, hogy ha beszélt a bácsival, akkor majd megkeres és elvisz magával. Térdeimet felhúztam és az óriási kabátomat ráhúzva, a kezemben egy bottal piszkáltam a földet. Nem tudtam mit csinálni, de a sok szemét és piszok zavart. Mindenkinek jobb, ha az utcák tiszták. Tekintetem rászegeztem a felhalmozódott dobozokra, és koncentráltam. Nem tudom mennyi idő telt el, de mikor az lángra lobbant tapsikolva ugrottam fel a földről és ugráltam körbe-körbe.*
- Yuhéééjjj… *Kiáltottam el magam nagy örömömben. Mikor megálltam, oldalra biccentettem a fejem és csak gyönyörködtem a melegben. Közelebb sétáltam… de nem túl közel, hogy ne fájjon. A botot felemelve koncentráltam tovább és azt akartam, hogy ahogy a botot mozgatom, úgy mozogjon a papírhalom lángja, melyből már nem sok maradt. És csak picit igyekeztem mozgatni… ez még nem ment és nem akartam bajt.*

~Utálom a 21-ét. Azon kívül, hogy nem vagyok oda semmiért, ami babonához köthető, ráadásul ez az a nap, amikor már 3 hete vagyok elmaradva az adott lakbérrel abban az adott hónapban, kivéve, ha épp időben fizettem...haha, persze, álmodozz csak. Mázli, hogy a helyi kocsmáros megint talált nekem egy melót, igaz ő is csak azért, mert nélkülem lehet rárohadna az a sok vizezett **** amit ő sörnek nevez.~
Nagy lendület, és átszökken az egyik épület tetejéről a másikra, majd gurulva ér földet, hogy ezzel is tompítsa az esés okozta ütközést. Aztán, mintha mi sem történt volna, lábra áll, és fut tovább előre, hogy megismerje ezt a műveletet még számtalanszor.
~Valami nagyfejű alak unja, hogy egy piromániás egyén mostanában kicsit sokat játszik a tűzzel, és engem kért fel, hogy intézkedjek az ügyben. Szívem szerint megköszönném a semmirekellőnek, hogy hála neki lesz fedél a fejem fölött egész télen, de a megbízóm inkább annak örülne, ha egy nyilat röpítenék a szívébe, szóval...hoppá!!!~
Kiszúrja a lángokat, melyek furán viselkednek, és amelyeket feltehetően ő hivatott végképp eloltani, ezért nyomban fedezékbe húzódik, kihúz egy nyilat, és célozni készül, mikor az épület pereme mögül kilesve meglátja végre, ki is az a szörnyű gonosztevő.
~Na végre, már órák óta keresem és...bakker!!! NEM! Ilyen nincs!!~

-Szia kislány - szól hozzá a tőle telhető legkedvesebb hangon, miután lemászott a másik oldalon. Íja még mindig a vállán pihen, másik oldaláról pedig bőven kilátszik a nyilakkal teli tegez.
-Nagyon szép tábortüzet raktál, de ugye tudod, hogy az utcán ezt nem szabad?
~Fasza, most kezdem úgy érezni magam, mint egy rohadt beszélő plüssdínó a matinékból!!!~

- Naaa… csak egy picikét… kérlek,kérlek… *Kérleltem hangosan, hátha ez segít neki, hogy mozogjon. Hisz tudom… Ő tud mozogni, csak egy kis segítség kell neki. De hát ezért vagy én. Vagy nem? Tovább koncentráltam, és egy kicsit meg is mozdult jobbra. *
- Ügyes… na most vissza. *Parancsoltam a tűzre szelíden miközben visszavezettem a helyére. Épp megpróbáltam kicsit a másik irányba is kibillenteni, mikor valaki rám köszönt. Ijedtemben ugrottam egyet, mikor megzavart a koncentrálásban és még a varázspálcám is kiesett a kezemből. Most csak ott gurult, egyenesen a lángok felé. Tekintetem végig vezettem az idegenen, hogy lássam az arcát.*
- Csókolom. *Köszöntöttem csendesen. De mikor szólt, hogy olyat teszek, amit nem szabad. Egyből Golyó jutott eszembe és a cipőmet kezdtem el nézegetni. Már amennyit láttam belőle. Lehajoltam és a legalább három számmal nagyobb nadrágom szárát elkezdtem visszahajtani. *
- Igen. Tudom. De olyan büdösek voltak. Csak útban van mindenkinek. *Mosolyodtam el, miközben a piszkos kezemmel a még piszkosabb hajam kisepertem a szememből és láthatta a melegtől kissé kipirult arcomat.*
- Húúúú…. *Tágultak ki a szemem ahogy megláttam a tollas valamiket kilógni a vállából.*
- Azok mik? Szépek. *Kérdeztem kíváncsiságtól csillogó szemekkel.*
- Hogy hívnak? Az Én nevem Sarah Rose… De jobban szeretem ha Rosenak hívnak. *Csacsogtam lelkesen. Csokin kívül senki nem szól hozzám, csak ha baj van. De akkor meg nem tudok beszélni. Olyankor csak futni szabad.*

Mivel azt már eldöntötte magában, hogy nincs annyi lakbér, amiért szíven lőné ezt a pirospozsgás arcú, csillogó szemű kislányt, Rose-nak nincs félnivalója tőle, ám ahogy elnézi, szegénynek van elég problémája nélküle is. A csöppség egyértelműen az utcán él, ki tudja már mióta, de az biztos, hogy nem egy órányi játéktól néz így ki, és talán ilyen fiatalon még fogyózni sem fogyózik. A seregben az első dolog, amit megtanítanak valakinek, hogy hogyan szálljon szembe saját emberségével, és fojtsa vissza az érzelmeket, hogy végezni tudja a munkáját. Szükség van erre, hisz nem szabad belefolynia kisemberek életébe, mert az veszélyes, és hosszú távon mindenkinek jobb, ha nem tekint rájuk emberként, és amikor a feladat kész, egyszerűen csak lelép. Hasznos képesség ez, s ezért igazán kár, hogy neki sosem ment...
-Hát, ha büdösek voltak, az más... - feleli bólogatva, aztán oldalra dőlve megvizsgálja a tűzet. - De ugye gondoskodtál róla, hogy más ne kapjon lángra? Tudod, ha büdös is az a ház ott mögötte, a benne élők lehet pont így szeretik, és hiányozna nekik.
Aztán a kislány izgatottan figyel fel fegyverzetére, és bár a "tollas izék" elég fura megnevezés, ám ezt leszámítva örül, hogy végre olyannal találkozott, akinek nem az volt az első reakciója, hogy: "ugyan miért nem használ valami normális fegyvert?".
-Nyilaknak hívják őket, várj, megmutatom. - Oldalra lép kettőt, hogy a kislány véletlenül se higgye, őt akarja bántani, aztán mint a villám előkapja az íjat, és kilő egy nyilat a bot mögé, hogy azt megtámassza, és így ne gurulhasson a varázspálca a tűzbe.
-Az én nevem Maverick, nem olyan szép, mint a te neved, kicsi Rose, de egy fiúnak pont megfelel, nem igaz? - Kérdi mosolyogva, aztán leguggol a lány elé. - Te is itt élsz a városban?

*A kérdésére csak felmértem azt amit csináltam. De egy keserű mosollyal vettem tudomásul, hogy már nem sokára vége. ~Ha csak… De nem. Majd később. Mára elég ennyi.~ *
- Nincs a közelében semmi, ami meg tud gyulladni. Ez még kicsi ahhoz, hogy kárt tegyen a környezetében. *Ingattam meg a fejem. Hisz nem vagyok én buta. Tudom, hogy nem szabad… valaki már egyszer mondta.*
- De a tűz okos. Tudja, hogy nem szabad nagy kárt okozni. *Ingattam meg a fejem egy kicsit de már figyeltem is a bemutatóra. Ami olyan gyors volt, hogy nem is láttam.*
- Váááóóó… *Kerekedtek el az ajkaim és már oda is ugrottam, hogy elvegyem a botomat.*
- Köszönöm. Megmentetted a varázspálcám. *Ért fülig a szám nyomban amint megmutattam neki. *
- De ezt most elteszem. Mert ha rossz kezekbe kerül, akkor nem lesz több tűz. *S el is dugtam a zsebembe.*
- Egy fiúnak talán igen. Az egyik barátomat Csokinak hívják. Ő is fiú. *Vontam meg a vállam, ám mikor leguggolt már nem is kellett felnéznem rá. Sokkal könnyebb volt így a szemébe nézni.*
- Igen. Itt élek. *Intettem a hátam mögött lévő utcára, ahol csak raktárak és omladozó házak sorakoztak. *
- Megmutatod még egyszer Mavercicc? Az előbb olyan gyors voltál, hogy nem láttam…. *De itt aztán elkaptam a kezét és úgy kérleltem, hogy minden ugrásomnál rángott.*
- Kérlek, kérlek… Én is szeretném megtanulni. *Álltam meg egy pillanatra, nehogy kirázzam belőle a reggelit is.*

-Jól van akkor - bólogat mosolyogva, aztán ahogy a lány felkapja a botját, csak még büszkébb magára, amiért megmentette azt.
-Héhé! - Kiált fel, és játékosan hátraugrik, ahogy a pálca vége felé mutat egy pillanatra. - Ha az tényleg egy varázspálca, ne fogd rám! Az én pálcám nem tud varázsolni, szóval úgyis te győznél.
-Csoki? Hát, egyedi név, az biztos, engem amúgy szólíts nyugodtan Rick-nek, sokkal egyszerűbb, és nem is hangzik úgy, mintha a szüleim őrültek lettek volna...
A keze rángatására, és a szűnni nem akaró unszolásra megadóan bólint, aztán kihúzza a nyilat a földből, és még mindig guggolva az íj húrjára teszi annak végét.
-No akkor most figyelj.
Lassan kihúzza a nyilat, mély levegőt vesz, és becéloz egy apró elszíneződést a szemközti falon, majd elengedi az ideget, és egyenesen a közepébe talál.
-Félek, ehhez az íjhoz még kicsi vagy - jegyzi meg, még mindig játékosan, és a lány mellé rakja a csaknem vele egy magas fegyvert. - Ki sem tudnád húzni. De aki varázsolni tud, annak nincs is szüksége ilyen fegyverre, nem igaz?

- Ó… bocsánat. *Azonban a győzelem említésére felcsillannak a szemeim és csak még lelkesebben mosolygok.*
- Szeretek győzni. De ez így tényleg nem igazságos. *Ingattam meg a fejem.*
- Rendben Rick. Hmm.. tényleg egyszerűbb kimondani. De hol vannak a szüleid? *Kérdeztem. Persze azt láttam, hogy nagyfiú. De ez egy nem jó környék.*
- Itt nem biztonságos… ha csak nem tudsz futni. *S annyira elgondolkoztam ezen, hogy még a szemöldököm is összeszaladt. De ezen sem gondolkodtam sokáig, hisz már jött is az újabb bemutató csak lassabban. Minden egyes mozdulatot felmértem, végig követtem, de még most is csak elcsodálkozva néztem, ahogy az nyíl a falba áll.*
- Nagyon ügyes vagy. * Dicsértem is meg nyomban. Hisz jár neki… kétszer egymás után is ki tudta lőni és mind a kétszer meg is állt.*
- De én már erős vagyok… csak még nem nőttem nagyra. *Akadékoskodtam tovább miközben durcásan karba fontam a kezem.*
- Ez igaz. De ha nem tanítasz meg, elvarázsolom a húrodat. *Fenyegettem meg szigorúan. Persze nem csak a húrra értettem, hanem maga a fegyverre.*

-Győzni mindenki szeret - jegyzi meg, mosolya pedig akkor sem fakul el, amikor a lány a szüleiről kérdezi őt, igaz kissé halkabban válaszol, ám az apróság kedvéért nem hajlandó engedni a szomorúságnak, mely lelkét ostromolja.
-Az én szüleim sajnos már nem élnek - magyarázza amolyan tanárbácsisan - de nem vagyok egyedül, hisz itt vagy velem te is, és futni is nagyon gyorsan tudok. Hát te? Tudsz úgy szaladni mint én?
Közben azért megfigyeli a helyet, amerre a lány mutat. Tényleg nem tűnik biztonságos helynek, igaz ő pont ezért költözött ide,utál látogatókat fogadni, és itt nem kell sűrűn, ennek a lánynak viszont...
-Ó, azt ne! Ilyen íj nincs még egy az egész világon, és ha eltűnik, nagyon szomorú leszek, mert nagyon szerettem azt, aki csinálta nekem. Egyedül viszont biztosan nem tudod kihúzni, ahhoz sajnos ilyen izmok kellenek - magyarázza tovább, és befeszíti fedetlen karját, amin ki is duzzadnak azok a bicepszek, nem is kicsit.
-Viszont, ha nagyon szeretnéd, megpróbálhatjuk, hogy együtt lövünk egyet, mit szólsz hozzá?

- Értem. *Szontyolodtam el egy pillanatra, de aztán már nem is volt sehol és megint csacsogni kezdtem.*
- Biztosan jól vannak a tűzben. Tudod, Golyó azt mondta, hogy ahol az angyalkák vannak ott nincs tűz csak madarak. De az szerintem nem jó, és ha majd mennem kell, nem akarok oda menni. De utána meg azt mondta, hogy van egy másik hely, amit a tűz ural… a szüleid biztos ott vannak és várnak Téged is. A lángok mindenkire vigyáznak. Golyó néni azt mondta, hogy oda a rosszkislányok kerülnek. De szerintem hazudott. * Vontam meg a vállam mintha mi sem volna természetesebb. *
- Ó hát én nagyon jól tudok futni. Sűrűn csinálom. De úgy, mint Te biztos nem. Te öreg vagy, és sokkal többet futottál, mint Én. Meg neked hosszúak a lábaid is. * Mértem végig megint. Még így guggolva is nagyobb volt min az enyém. *
- De majd nekem is lesz, és akkor majd legyőzlek Rick. *Szaladt széles mosoly az arcomra az ígéretemre. Azonban a szavaira ismét csak kérdeztem.*
- Ki csinálta? * Vágtam közbe és mikor megemelte a kezét és a bőre feldagadt mint egy lufi csak néztem nagyokat.*
- Szép lufi… *És egy ujjammal megbökdöstem kicsit.*
- És kemény. A lufik pedig puhák… De nézd, nekem is van. * És ugyan úgy megemeltem a kezem mint Ő. Igyekeztem erőlködni, de ebből csak az lett, hogy a fogaim szorítottam össze. Sokat nem láthatott, mert a kabátom is takarta, ami lógott rajtam. De ez most nem számított.*
- Rendben. De ha nagy leszek, majd magam csinálom. *Szögeztem le. Itt viszont nincs kec-mec egy bizony így lesz. S már ugrottam is lelkesen az íj és Rick közé.*
- Hol fogjam?

-Tudod, tűz van ám odafent is, csak az nem éget, viszont jó meleg...nekem legalábbis ezt mesélték mindig. Nem tudom, milyen lehet ez a golyós néni, de ezek szerint ezt ugyanúgy tudjuk. Az én szüleim amúgy szerintem ott annak az angyalkákkal, mert nagyon szerettek volna oda menni, rám viszont még sokáig kell várniuk. - Aztán kicsit félve teszi fel a kérdést, amire remélte, hogy választ kap, és igazán sejti is, de jobb megtudni biztosan:
-A te szüleid amúgy hol vannak?
~Én öreg? Na szép...~
-Már előre félek! Látom, nagyon le leszek győzve - jegyzi meg mosolyogva, a lány erődemonstrációján pedig kis híján elneveti magát. Hiába, olyan édes, hogy majd meg kell zabálni.
-Hogy ki csinálta? A tesóm, amikor megunta, hogy eltöröm az összes íjamat, mert egy nagy mamlasz vagyok. Egyébként pedig, nem lufi, ez sosem fog kipukkadni, még akkor sem, ha megszúrod egy ilyen nyíllal.
Arra viszont fogadni mert volna, hogy a lány nem utasítja vissza. nincs gyerek az univerzumban, aki ne játszana szívesen fegyverekkel, bármilyen pacifisták is a szülők. Valahol irigyli ezt a fajta ártatlanságot, nem csupán azért, mert belőle már kiölték, hanem, mert a lány korában ő bizony már használt fegyvert, nem is egyet.
-Na jól van. A jobb kezeddel fog meg szépen az enyém alatt, így ni. A másikkal fog meg ezt a nyilat. Most rátesszük a húrra, és kihúzzuk együtt.
A fegyver hátrafeszül, és bár roppant erő kell hozzá, a férfinek ez már gyerekjáték, a lánynak pedig épp csak annyira engedi, hogy erőlködjön vele, hogy átérezze, mennyire nem gyerekjáték ezt a fegyvert használni, a munka oroszlánrészét viszont ő végzi.
-Mit szeretnél eltalálni? Mutass rá a nyíl hegyével, és ha megvan, engedd el a húrt.
Ha nem valami élőlényt választ ki, ő is elengedi vele egy időben, a nyíl pedig egészen közel repül hozzá, ha nem valamelyik holdat célozta be, vagy ilyesmit.
-Elsőre nem is rossz, de a helyedben egyenlőre maradnék a varázslatnál. Mond, hol van ez a csoki barátod most?

- Ez sem éget. De ha oda vágytak, akkor biztos ott is vannak. *Bólintottam határozottan. Hisz mindenki oda kerül, ahova szeretne.*
- Nem golyós, hanem Golyó. *Kuncogtam el magam mikor golyósnak nevezte.*
- De Ő olyan… rossz. Mindig megfenyegetett. De Én eljöttem. *Vontam meg a vállam és nem akartam erről többet mondani. Féltem, hogy visszavisz.*
- Az enyémek? *Pislogtam döbbenten. Ezt még senki nem kérdezte meg, így nem is tudtam, hogy mit kell válaszolnom. De végül csak megvontam a vállam.*
- Nem tudom. Nem emlékszem, hogy nekem volnának szüleim. Csak álmaimban… néha.* Szomorodtam el.*
- De már megszoktam.* Mosolyodtam el hirtelen és már figyeltem is arra, hogy mit mond.*
- Akkor a tesód is nagyon ügyes. Ezért minimum jár neki egy csoki. *Mértem fel újra az eszközt. De a nyílnál megakadt a tekintetem.*
- Szabad? *Lelkesedtem be immár sokadjára és ha engedte, akkor elvéve tőle kicsit megszurkáltam. Persze nem erősen, hisz nem akartam, hogy fájjon neki. Olyan kedves velem, nem volna szép Tőlem. De aztán vissza is adtam.*
- Tényleg nem. *És csináltam is amit mondott.~ Kezem ide… a másikkal így ni… uh… ez nehéz~ Igyekeztem, de alig jutottam valamire és ahhoz is erőlködnöm kellett. De a felszólításra megcéloztam egy jó nagy vízfoltot a ház falán és koncentrálni kezdtem. Annyira koncentráltam, arra nyílra, hogy az kissé felmelegedett a kezemben és megijedve elengedtem és kissé hátra ugrottam, szegény Rickre.*
- Ez meleg… * Hebegtem hitetlenkedve.*
- De mellé ment. *Biggyesztettem le az ajkaim egy pillanat alatt feledve, hogy felmelegedett az íj.*
- Varázsolni könnyebb. *Bólintottam. De a kérdésére csak pislogtam.*
- Csoki? Nem tudom… azt mondta, hogy majd megkeres. De már lassan egy napja nem jött… de biztos csak elfoglalt. Csoki nem felejt el engem. Megmentett. *Húztam ki magam a szóban forgó személy helyett is büszkén.*

~Most tényleg teológiai vitába keveredtem egy gyerekkel, valami olyasmiről, amiben egyáltalán nem hiszek, ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy jól használtam a teológia szót?~
-Nocsak, és mivel fenyegetett meg? - Kérdi nagy komolyan, aztán szigorúan kémlel körbe, hogy ha a jön az a bolond nőszemély, láthassa előre, és megóvhassa tőle a kislányt.
-Ugyan, mindenkinek vannak szülei, még az ilyen nagy mamlaszoknak is, mint én. - Feleli kedvesen, ennél tovább viszont nem faggatja őt, mert nem szeretné felzaklatni szegényt, mert miért is beszélnének erről, mikor neki is akadnak halott családtagjai bőven, akikről elcseveghetnek.
-Igen, ő nagyon ügyes - jegyzi meg egy sóhaj keretében, és keserűen elvigyorodik, most pedig kivételesen kerüli a lány tekintetét beszéd közben. - Annyira, hogy ha legközelebb látom, megkaphatja az összes csokimat, nem csak egyet.
~Mondjuk, ahogy most állok, lehet egy csokival jobban járna, mint az összessel a lakásomban...~
-Hát, persze, de csak óvatosan, ez nagyon hegyes - egyezik bele, aztán hősiesen állja a szurkálást. Az íjászat alatt is fenntartja a nyugodt tanárbácsi látszatát, igaz egyesekkel ellentétben ő eleget felejtett már a seregből ahhoz, hogy ne ordibáljon egy 8 éves gyerekkel azért, mert nem kezeli rendesen a fegyvert, amit a kezébe adnak.
-Ne aggódj, elsőre nekem sem ment. Nagyon nem...az első héten olyan rosszul lőttem, hogy a parancsnok kivette a kezemből a pisztolyt, és adott egy sípot helyette, hogy ha kitör a háború, inkább fújjam meg, és majd ott teremnek, és segítenek rajtam.
~Egy hónappal később lelőttem a kalapot a fejéről. Akkor írt egy gyönyörű ajánlólevelet, ami miatt átkerültem a felderítőkhöz...mert ott hal meg a legtöbb újonc. Príma volt...~
Azzal, hogy az íja forróbb lett megpróbál nem törődni. Az anyaga jól bírja, a keze meg...hát az sem gyengédséghez szokott, úgyhogy csak tűri, míg tart, hogy ne ijesszen rá a lányra, s mikor az elengedi a fegyvert, ő visszateszi a hátára.
-Hmm, azt mondod, már egy napja elment? Mi lenne, ha akkor mi keresnénk meg őt, biztos ami biztos? Csak egy pillanat.
A fal felé fut, majd neki rugaszkodik, és egy alap parkour mozdulattal feljebb jut, hogy kitépje a két nyílvesszőt, majd mielőtt még földet érne, visszaszúrja a őket a tegezbe. Ez után visszafordul a lány felé.
-Szóval, mit mondasz, merre keressük ezt a te csoki barátodat?

- Rosszat szoktam álmodni. Olyankor mindig kiabálok vagy sírok. Golyó azt mondta, hogy ha nem hagyom abba, akkor nem hagyja égve a gyertyákat. Én igyekeztem, inkább nem aludtam… De sosem jött össze és mindig kiabáltam. Rossz voltam Rick, és ezért elvette az összes gyertyám. Nem volt tűz… és ha nincs, akkor félek és olyan… *Kerestem a szavakat, hogy mivel is írhatnám le. De nem találtam, vagyis csak egyet. De nem voltam biztos benne, hogy ez a jó.*
- … beteg leszek. *Sütöttem le a tekintetem.*
- Tényleg? Nem csapsz be? Mindenkinek? *Kérdeztem reménykedve. Hisz akkor, ha nekem is van, majd nem sokára értem jönnek és magukkal visznek. Nem kell többet itt maradnom, és akkor majd szuper lesz. Nem tudom mi történt, de nem nézett rám a bácsi. Hogy felhívjam magamra a figyelmet, hirtelen egy puszit nyomtam az arcára mosolyogva. Jó egy kicsit piszkos maradt az arca, de mikor észrevettem nyomban el is kezdtem letörölni.*
- Piszkos lettél… *Magyaráztam, hogy miért törölgetem olyan lelkesen.*
- Háború? Milyen háború? *Állt meg a kezem miközben beszéltem, de ott felejtettem az arcán, ha csak el nem vette vagy ugrott tőlem korábban.
- Ne… *És már megint elakadt a szavam. Ez a mutatvány, egy halk kuncogást csalt az arcomra.*
- Olyan vagy, mint egy kis majom. Ugrálsz össze-vissza… na jó. Egy nagyra nőt kis majom. * Néztem fel rá. De a kérdésére csak egyhelyben kezdtem el toporogni.*
- Nem meglepő… múltkor három napig nem jött. Ha jól számoltam… De Ő elfoglalt. Nem lehet mindig velem és még sosem próbáltam megkeresni. *Ingattam meg a fejem. De ha megyünk valamerre, Én bizony megyek ezzel a kedves bácsival. *
- Szeretsz bújócskázni? *Kérdeztem hirtelen. Vele még ez is jó móka volna. Bár amilyen nagy… alig bírna elbújni.*