Hunter Street

-Jah béketárgyalás... Szépapám a tanács feje aztán próbálnak egyezkedni de csak balhé lesz belőle figyeld meg. Vagy csak napolják amiből évek lesznek... Se eleje se vége... Moráknak se jó semmi, Ben-bácsinak se jó semmi. Mint a 3 évesek...
Legyintettem lemondóan és sóhajtottam. Szemem nagyra kerekedett ahogy meghallottam, hogy miről is van szó. Minket itt tényleg el akarnak kapni. Be is indult a nagy zümmögés a fejemben.
~Eladják a szerveinket, megerőszakolnak előtte utána közbe... váltság díjat kérnek értünk... Levágják a hajamat és elküldik borítékban!
Több se kellett Aurora szavánál, mint akit puskából lőttek ki úgy kezdtem el sprintelni amerre Aurora vezetett. Ugyanis bármennyire igyekeztem ő csak egyre távolodott. A mögöttem lévők pedig egyre csak közeledtek. Az adrenalin elárasztotta a testem a pánik pedig kezdett úrrá lenni rajtam de így sem sikerült kellő sebességre kapcsolnom.
-Ne hagyj itt!
Kiáltottam utána és próbáltam utána nyúlni. Hiába volt lehetetlen azt a több métert áthidalni egy kéznyújtással, én próbálkoztam.

*Figyeltem, de akár hogy igyekeztem Alison elfáradt s lassulni kezdet. Az egyik pillanatban még egy lépéssel mögöttem volt, a másikban már kiabált, hogy ne hagyjam itt. Még hogy Én, ne hagyjam itt. Ha nem lett volna ilyen sürgetős a helyzet, már a feltételezéstől is duzzogva megharagudtam volna. De erre most nem volt idő. Immár meg sem próbálva titkolni a származásom vissza rohantam, amiből csak annyi látszódott, hogy az egyik pillanatban itt a másikban meg ott. *
- Csukd be a szemed. *Figyelmeztettem, de aligha tartotta be. De azért Én felkaptam és már ott sem voltunk. A srácok előnye jó volt, ha ember lettem volna. De mire kettőt pislogtak már hűlt helyünk volt. Kacskaringózva, egy-egy nagyobb akadályt átugorva haladtam, míg meg nem érkeztünk egy kihalt környékre a gyártelep és a kikötő között. Itt, már ha nem is száz százalékig, de nagyobb biztonságban voltunk. Óvatosan letettem Alisont, remélve, hogy megtudd állni a lábain. Ha nem, hát tartottam.*
- Öregek. Elvakítja őket egy olyan gyűlölet, amelynek okára már szerintem senki nem emlékszik. Csak őrzik, mint egy hagyományt. *Mosolyodtam el keserűen. Féltem, hogy Alison miként fog reagálni. Engem ugyan nem érdekelt, hogy metamorf, de ha elég magas rangú, mint ahogy mondja… nos akkor valószínűleg őt zavarni fogja.*
- Mellesleg pedig, soha nem hagytalak volna ott. Sem Téged, sem pedig mást.

Egy szempillantás alatt sikerült áthidalni azt a néhány métert amivel lemaradtam. Mire egyet pislogtam már az egész világ elmosódott a srácok akik üldöztek pedig jócskán lemaradtak. Próbálta nézelődni, hogy most mi a fene van. Az extrém körülményekhez már hozzászoktam trambulinozás közben de ez azért sok volt. Mikor már biztonságban voltunk és túltettem magam azon hogy mi is történt valójában kezdett összeállni bennem pár dolog. Először is a reggelim a gyomromban. Másodszor pedig Auroria miben léte. Kezdtem azt is felfogni, hogy ha ő nincs akkor most valószínűleg már legalább 2 darabban lennék.
-Köszönöm!
Öleltem át hirtelen és szorítottam ahogy csak bírtam. A sírás kerülgetett de nem akartam megint tönkre vágni a sminkemet. A vézna tagjaimnak köszönhetően ez nem volt túl erős szorítás. Arra eszméltem hogy fejemet még mindig tudtam felé nyomni... Szemeim kipattantak, elengedtek, fejemet levettem kebleiről és céklavörös arccal távolodtam el tőle.
-Öhm... bocsi... szóval... köszönöm.
Hálálkodtam megint, lassan fakuló arccal hálás mosollyal. Megfogtam a jobb kezét és felemeltem, innen onnan megnéztem, finoman megmozgattam a csuklóját, megnyomkodtam a bőrét.
-Szóval te tényleg egy mora vagy? Milyen érzés annak lenni?
Elengedtem azt a kezét és a másikat is megvizsgáltam.

*Ahogy átölelt a testem megmerevedett és hirtelen se köpni, se nyelni nem tudtam. Bár az előbbi előbb egyébként sem szokásom. De aztán végül felemeltem a karom és finoman megsimogattam a hátát.*
- Nyugodj meg Alison. *Nem akartam azt mondani neki, hogy biztonságba vagyunk, mert ez nem lett volna igaz és nem szoktam hazudni. Amíg el nem húzta magát, csak simogattam remélve, hogy legalább ezzel segíthetek neki.*
- Semmi baj. Csak, szóval… Én nem vagyok hozzá szokva a testközelséghez. *Ingattam meg a fejem, de tudtam, hogy előbb vagy utóbb de meg kell szoknom. Vannak a környezetemben Alisontól is fiatalabbak, akiknek ez igen fontos. A vizsgálódására, csak összevontam a szemöldököm, de nem húztam el a kezem. Sőt, a másikat is hagytam, hogy megnézze. Annak ellenére, hogy úgy éreztem magam mint egy kísérleti nyúl a nagyító alatt.*
- Ugyan olyan vagyok, mint Te, vagy bárki más. A különbség annyi, hogy a Te fajtád át tud változni. Nekem meg… nos… ilyen nincs, de gyorsabb és erősebb vagyok. Ahogy az érzék szerveim is jobbak. De ezt már biztos tudtad. Ezért hallottam meg a fiúkat még mielőtt befordultak volna és ezért tudtam, hogy mit terveznek, mert hallottam. De héé… *Most már viszont elhúztam a kezem, még mielőtt túleset volna a ló túloldalára.*
- Nem vagyok kísérleti nyúl. Én sem vetlek alá Téged mindenféle vizsgálódásnak azért mert más vagy. Mellesleg pedig, ha nem akarod, hogy minden percben elpiruljak és zavarba jöjjek, akkor ne tapizz. *Ütöttem el a szavaim élét egy kis viccelődéssel. De attól még komolyan gondoltam, és ha sokat tapiz, hiába lány bizony kényelmetlenül éreztem volna magam.*
- Az én fajtám tartózkodó fajta… Ráadásul a neveltetésem még tartózkodóbbá tett. *Magyaráztam meg, még mielőtt bármit is kérdezhetett volna.*

-Bocsi, majd igyekszem észben tartani.
Szégyeltem el magam és cipőm orrával beletúrtam a földbe. Vagyis próbáltam de a betonba elég nehézkes volt. Így a vékonyka kis tornacipő csak halkan nyikorgott.
Vizsgálódásom nem hozott semmi érdemleges eredményt.
-Látom, szóval tényleg nem értem az öregeket. Szinte semmiben sem különböztök jobban tőlünk. Vagyis... ugye ott a nap meg ez a gyorsaság dolog de egyébiránt... Ez körülbelül olyan mint régen a vallási háború, hogy kinek van jobb képzeletbeli barátja. Vagy a népirtások csak mert fekete vagy fehér...
Ijedten hátra hőköltem mikor elrántotta a kezét.
-Bocsi... Hát, szerintem nem kéne ennyire tartózkodónak lennetek. Biztos meg lehetne oldani a nézet eltéréseket meg a táplálkozási problémákat... Tényleg... Ha szabad megkérdeznem...Milyen érzés.. öhm... szóval,... egy "kiadós vacsora"...?

- Okos meglátás Alison. *Biccentettem felé elismerően a monológjára.*
- Én egyet értek a meglátásoddal, de lehetőleg ezt magasabb körökbe ne hangoztasd meg kimossák a szádat. *Figyelmeztettem finoman. Bár magasabb körökben nem volt részem, de apu, ha meghallotta, hogy egy mondatba ejtem a morákat és a metamorfokat máris a tetőfokára hágtak a kedélyei. Alison hátrahőkölésére elszégyelltem magam.*
- Nem bántalak Alison. *Ingattam meg a fejem szomorúan. Nem szerettem, ha félnek Tőlem. Pont tőlem mikor még egy legyet sem vagyok képes lecsapni. Jó tény, hogy ha feldühítenek, akkor ütök, és nem érzem mekkorát, de akkor sem egy gyereket. Már pedig Alison kinézetre és viselkedésre is pontosan olyan volt.*
- Meglehetne, de tudod. Okos enged, szamár szenved. És az idősek okosnak hiszik magukat, de úgy viselkednek, mint a szamarak. *No itt eszembe jutott, hogy épp a Szépapjáról is nyilatkoztam és zavartam tekintettem a szemébe.*
- Ne haragudj, nem akartam megbántani a Szépapádat. De én így gondolom… *Vontam meg könnyedén a vállam, de a következő kérdése meglepett.*
- Furcsa, egy olyan számára, aki még nem csinálta. De olyan mintha… hmm… ittál volna egy energia ittalak lefőzött jó erős feketekávét. Felpörget és energiával tölt el. Sok buta olyankor csinálja a legnagyobb ostobaságokat, mert azt hiszik, hogy kicsattannak erőtől és golyóállóak is lesznek tőle. *Fintorodtam el. De persze én nem bombáztam kérdésekkel. Az illem nem engedte, még ha kíváncsi is voltam.*

-Tudom csak olyan gyors vagy. Meg kell szoknom.
Mosolyogva nyugtatgattam, illetve próbáltam, mert egy kicsit letörtnek tűnt.
-Kicsit még bennem van az előző. Ennyi az egész.
Mikor jött ezzel az ősi közhellyel és össze kötötte az öregekkel jót mosolyogtam, főleg amikor magyarázkodni kezdett. Akkor már fel is nevettem.
-Ugyan ő Teknős... Mondjuk nem kopasz meg fürgébb mint hinnéd... Amúgy meg kapásból 3 szamarat ismerek a tanácsból. Olyan 250 évesek. Abból az egyik albán. Mondjuk ott van az öreg Elwood. Agglegény, szerintem még nővel se volt meg gyereke se született... én csak öszvérnek hívom. Szerencsére nem tudja össze rakni, hogy miért... addig jó nekem...
Nevettem fel hangosan. Utána pedig gyermeteg kíváncsisággal hallgattam Aurorat, hogy milyen érzés lehet számára a táplálkozás. Kikerekedett szemekkel néztem ahogy próbáltam elképzelni a szituációt.
-Ez.... jópofa lehet.
Böktem ki végül vigyorogva. Majd folytattam jókedvűen a komolyság minden jele nélkül.
-A holdon bunkó dolog lenne RedBull-os pólóban császkálni?

Mikor Ragyás vöröslő fejjel berobogott, akkor már sejtettem, hogy baj van.
- Aurora? - kérdeztem szinte kapásból, hiszen nem láttam a lány bejönni.
- Igen főnök! Lerázott! Az a tyúk hibbant, én mondom! Miért nem valahol máshol lakik? Akkor nem kéne bébicsőszt játszanom miatta: - morog feldúltan a fiú, és bár megértem, hiszen nem lehet könnyű a feladata, de nem engedhetem meg, hogy kétségbe vonja a parancsomat és a döntéseimet.
- Mert én így akarom és ezt adtam neked feladatul! - csattantam fel, de már az aggodalom is rátett egy lapáttal. - Esetleg van valami problémád ezzel? - néztem rá összeszűkült szemmel, és mivel jól tudott olvasni az érzelmekben tudhatta, hogy igazán dühös vagyok, így aztán lehajtotta, majd megrázta a fejét, miután fél másodpercig farkasszemet néztünk.
- Nem, nincs főnök.
- Oké, akkor most menjünk és kerítsük elő Aurorát, ha a helyettesem akarsz maradni. - vettem fel a botomat, mert gyanítottam, hogy nem fogjuk megúszni a mai napot a lány miatt.

Nem mondom, hogy könnyű volt rájuk akadni, de kis kérdezősködés után, már legalább megközelítőleg betájolhattuk az irányt, amerre látták, de állítólag valaki volt vele, méghozzá egy szivárvány hajú lány, legalábbis az egyik kölyök szerint. Ez még nem is lett volna baj, de pont a legnagyobb ellenségeink a Szeméttelep Őrei nevű banda területe felé mentek, ami nem kecsegtetett semmi jóval. Most már szinte rohantunk és menet közben még összetrombitáltam pár nagyobb srácot, meg Arkangyalt, így voltunk már vagy tízen, mire megláttam az egyik sikátorban őket ácsorogni.
Úgy látszott nincs nagy baj, csak beszélgetnek, így talán még kijuthatunk észrevétlen.
- Aurora! Mi a jó..... - elharaptam a káromkodásomat. - Nem szabadna itt lenned! Miért szöktél el Ragyástól? Azonnal vissza kell mennünk! - fékeztem le kissé lihegve, de eléggé feldúltan.

- Sima helyzetekben ugyan olyan gyors vagyok, mint egy ember. Nem szoktam használni a képességeimet, csak ha nincs más választásom. És elhiheted, hogy az esetek többségében találok más kiutat. De most még dübörög a fejemben az adrenalin, szóval igyekszem figyelni és nem használni.*Ígértem meg neki, és tényleg figyeltem minden mozdulatomra innentől, hogy csak olyanok legyenek, mintha csak egy ember lennék. A nevetése egy őszinte mosolyt csalt az arcomra.*
- Hát… azért Én nem szívesen futnék össze a Teknős papáddal. Nem biztos, hogy jó néven venné a származásom. *Fintorodtam el. Utáltam az ilyen szintű előítéleteket. Mintha tehetnék én arról, hogy hova születtem. Szavaira megingattam a fejem.*
- Kicsit sem vicces, hogy a legtöbb mora erőszakkal veszi el mások energiáját. Én például soha nem tenném. De azért ha összekerülsz eggyel, légy óvatos. Te nem érzed mikor csinálja, csak kezdesz fáradni és álmosodni. Ilyenkor pedig sebezhetővé tesz. Szóval ne hagyd, hogy egy mora megérintsen. * Pár hitetlenkedő pillantás után pedig… kibukott belőlem a nevetés. *
- Aly, mennyi idős vagy? De, hogy válaszoljak. Van, akinek akad humor érzéke és van akinek nem. Nem láttam ilyen pólóban rohangáló embereket. DE azért kísérő nélkül ne próbáld ki. *Vigyorogtam teli szájjal. De ismét hallottam a robogó lépteket, és ez lemosta a mosolyom. De most csak Alison elé álltam, felkészülve, hogy ismét felkapjam a lányt, de mikor megláttam kik azok leengedtem és megkönnyebbültem. Paul kérdésére újra felmértem Ragyást.*
- Azt talán kérdezd meg Tőle. Nem én igyekszem arra törekedni, hogy elkergessem, hanem Ő. Lehet, hogy nem tetszik neki a védelmem. De ezért ne engem hibáztasson. Nem én kértem. De még mindig jobb volt, hogy eljöttem Tőle. Ha nem teszem akkor valószínűleg palacsintává lapítottam volna azt a konok és beképzelt fejét. *Dühöngtem egy kört és a fejem vörös volt a dühtől. De mikor azt mondta, hogy nem szabadna itt lennem elszégyelltem magam, és egy pillanatra lesütöttem a szemem.*
- Én… sajnálom. Nem akartam ilyen messzire jönni, de nem volt kedvem prostituálttá avanzsálni és Alisont sem hagyhattam ott. Erre futottam, mert erre vezetett az út. *Hátra nyújtva megfogtam Alison kezét, hogy ha indulunk, akkor jöjjön velem és eszébe se jusson, hogy itt marad egyedül. De egyelőre nem indultam meg, csak kihúztam magam és újra felmértem Ragyást.*
- Még a Te területeden voltunk, mikor három idegen srác észrevett minket és hallottam, hogy mit beszélnek. *Húztam el a számat. De természetesen ha Paul megindul akkor mentem és csak reménykedtem benne, hogy Alison nem most fogja kérdésekkel húzni az időt.*

-Majd igyekszem.
Bólintottam mosolyogva. Kissé zavarba jöttem a koromat illetően.
-Nem rég lettem 20.. Áhh, a Holdra még nem engednek utazni. nem is értem miért...
Forgattam a szemem. Ahogy körbe ért Aurora mögött néhány suhanc tűnt fel. Már kezdtem megint aggódni, hogy bajban vagyunk. De úgy tűnt, hogy Aurora ismeri őket, sőt... Én csak bátortalanul kukucskáltam ki a háta mögül a kezét fogva. Mikor rám terelődött a a szó csak intettem szabad kézzel Aurora takarásából.
-Csövi skacok... Nem tűnnek túl vidámnak...
Aztán végül is lehallgattam és a nagyokra hagytam az ügyet. Ha mentek én inkább Aurora közelébe maradtam, jelenleg ő volt az egyetlen biztos pont ezen a bolygón. Felnézve az égre láttam hogy a nap lassan eltűnőben van.
~Basszus kulcs...
-Öhm Szöszi, tehetnénk 1 kis kitérőt a szenátus felé? Nekem lassan haza kéne mennem...

Aurora magyarázkodása cseppet meglep, mert nem úgy ismertem meg, hogy ennyire ki tudja akasztani valami, vagy valaki, így aztán feledve egy percre, hogy hol vagyunk és, hogy sürgős lelépni valónk van, szigorúan néztem Ragyásra.
- Mi a fenét műveltél vele? Nem azt mondtam, hogy lihegj a sarkában és vágj hozzá grimaszokat, mert nem tetszik, hogy ezt kell csinálnod, igaz?
- Igaz főnök. - jött a mogorva válasz és a fiú még véletlenül sem nézett volna Aurorára. Gondolom elég gyilkos lett volna most a tekintete. - Figyelj tulok, a lány mora és fél kézzel fel ken a falra, ha felbosszantod, úgy, hogy azt ajánlom viselkedj!
Ragyás csak morgott valamit a bajsza alatt, de nem válaszolt, viszont tudtam, hogy ezentúl vissza fogja magát.
- De te meg akkor se rohangálj el csak úgy. - fedtem meg a lányt is azért. - Ha gondod van, mondtam, hogy szólj nekem. Most meg itt állunk a legnagyobb ellenségünk területének közepén miattatok. De ha már itt tartunk, ki a barátod, és hogy tettél rá szert? - nézem meg én is a papagáj hajszínű lányt magamnak.
- Három srác? Hmmm! Ez érdekes, de most tűnés innen.
Amikor azonban megszólal a kiscsaj, az agyam ledobja az ékszíjat.
- Szöszi? Te ki a franchoz beszélsz? - néztem körbe tettetett kíváncsisággal. - És a Szenátus, mi? - vigyorogtam egyet. - A közelébe se engednének, legfeljebb kapnánk egy-egy seggberúgást az őröktől. - vontam meg a vállam.
- Főnök! - jött rohanva az egyik emberem. - Azt hiszem gáz van, jönnek. - mutatott a hátunk mögé.
- Na, szedjük a lábunkat, ha nem akarunk halottak vagy rabszolgák lenni hamarosan. - kezdtem el loholni, a saját területünk felé.

- Rendben. De nem akartalak zaklatni. *Hangom halk volt, de biztos voltam benne, hogy ha más nem is az a pár ember, aki a közelembe volt meghallotta. Hallottam Alison szavait, de magam is láttam, hogy egyik sincs jó kedvében. De én legalább tudtam, hogy miért. Paul kérdésére egy pillanatra Alyre tekintettem s elmosolyodtam.*
- Úgy, ahogy Te Rám. * No igen. Mikor Paullal találkoztunk épp belé rohantam. Bár tény, hogy nagyobb erővel tettem, mint Alison velem szembe. Az felszólításra bólintottam és megindultam visszafelé. *
- Öhm… Paul, Alison Lord Ben akárkinek a rokona. *Nem jutott eszembe a Lord vezeték neve. Nem épp bújom a bulvárt és kicsit sem érdekelt a politika. Ám a rohanó léptek nem jelentett jót és egy pillanatra sem engedtem el Alison kezét.*
- Mg egy kicsit bírd ki a futás… *Néztem szinte könyörögve a lányra, de nem eresztettem. Ha nagyon nem bírta az iramot felkaptam. De még én is csak Paulékkal futottam, bár tény, a srácok tudtak futni hisz megedződtek, de csak minimálisan kellett használnom a gyorsaságom.*

-Ez volna ragyás? Hát,, még pénzért se...
Súgtam oda Aurorianak. Aztán csak csöndben hallgattam amit ezek 3-an leművelnek.
-Hozzád te agyoniskolázott...mégis hány szőke van még itt rajtad kívül?
Válaszoltam a kérdésére szemforgatva és kicsit lesajnálóan. Majd fejcsóválva kifejtettem halkan Aurorianak a véleményem.
-Hogy lett ez a főnök? A papucsomba több logika szorult... Amúgy Ben-bácsi csak úgy névlegesen a rokonom...
Egy újabb srác szaladt be közénk elég rossz híreket hozva. Sőt, nagyon rossz híreket. Nyeltem egyet és ijedten néztem fel Auroriara. De nem volt mit tenni futni kellett. Szedtem a lábamat ahogy csak bírtam. Válaszolni sem volt erőm, annyira igyekeztem tartani a tempót. Tudtam ha megszólalok akkor egy rossz levegő és vége a menekülésnek. Lassítani pedig nem akartam őket.

Aurora nem sokat vitatkozott csak tette amit mondtam, és ezzel is bizonyította, hogy a múltkori beszélgetésünket komolyan gondolta, viszont meglepett, amit a kiscsajról mondott, hogy a Lordnak lenne a rokona.
jobban megnéztem, de mielőtt még magyarázatot kérhettem volna, hogy mi a fészkes fenét keres egyedül egy ilyen prominens személy ezen a helyen, az ő válaszát is meghallottam.
Azonnal lefékeztem a következő sarkon és megragadtam a grabancár.
- Hát idefigyelj te.....te kis....elkényeztetett liba. Először is van itt még vagy két szőke rajtam kívül, másodszor én nem szólnám le mások iskolai végzettségét, mikor így viselkedem azokkal, akik épp megmentenek. De tőlem nyugodtan maradhatsz a nagy intelligenciáddal itt egyedül és, mi, az "alul iskolázottak", majd kicsit távolabbról megnézzük mire mész vele. És nem érdekel, hogy mit szól hozzá a Lord, ő innen baromi messze van.- engedem el aztán, majd tovább indulok. - Mozgás, tovább! - adom ki a parancsot, hiszen most a többiek is megálltak rám várva. - érjünk közelebb a mieinkhez, akkor már nem lesznek olyan bátrak. - vetem még oda.

*Aly sértésére csak nagyokat pislogtam. Alig pár napja vagyok itt, de ez még nekem is fájt, annak ellenére, hogy az én iskoláimmal semmi baj nincs. Még ha nem is iskolába jártam, hanem magántanárokhoz. Figyelmeztetően pillantottam Alisonra, és igyekeztem magam mögé rántani még mielőtt valamelyik neki esett volna. De ezzel elkéstem. Felállt a két szék esete és csak pislogtam Paulra, Nem épp rászámítottam, hogy ki fog akadni. Igyekeztem nem elengedni Alison kezét és a másik kezem Paul karjára tettem, amivel épp a lányt tartotta. *
- Ő olyan itt, mint Én… csak nyersebb. Kérlek Paul… *Suttogtam Paul fülébe, hogy a többiek még véletlenül se hallják. Mikor elhúzódva tekintettem Paul szemeibe látszott rajtam a kétségbe esés. Nem akartam, hogy bántsa a lányt és nem is akartam itt hagyni. Ha hátra hagyná, akkor maradnék magam is. Már pedig nekem ehhez semmi kedvem nem volt. Nem tudom, hogy miért engedte el Paul, de megkönnyebbültem és Alisonra néztem.*
- Nézd, én kedvellek és megértelek. De ha még egyszer bántod Őket, Én foglak a falnak nyomni mients biztonságba érünk. De azt nem úszod meg ilyen könnyen. Most pedig futás, vagy ha nem tudsz, akkor hopp a hátamra. *HA a szemembe nézet, akkor láthatta, hogy szavaival nem csak Pault bántotta meg, hanem engem is. De így vagy úgy tovább indultam Paulék után, behozva a lemaradásom, amit a szavaim okoztak. Ha pedig Alison ellenkezett volna, hogy inkább marad a történtek után… hát istenem, van nekem vállam is ahol kissé kényelmetlenül ugyan, de elfér. *

Meglepődtem, amit egyébként nem kellett volna az elhangzottak után, Paul láttán aki rögvest a torkomnak esett. Teljesen lefagytam egy időre így még védekezni se védekeztem, még csak a kezét se fogtam meg csak lógattam az enyéimet lihegve. Auroria jelen léte adott egy kis erőt. No meg időd, hogy össze szedjem a gondolataimat így nagy hirtelen.
-A logikádra gondoltam nagyfiú... Tudom nem látszik de hálás vagyok. Csak nincs időm kimutatni mert még szeretnék élve haza jutni úgyhogy szedjük a lábunkat és ne töketlenkedjünk mert fejetlenség lesz belőle ami nem túl egészséges...A kedvenc pulcsimat pedig...
Sziszegtem és rámarkoltam a kezére és elkezdtem lehúzni magamról. De szerencsére magától levette, mert esélytelen volt, hogy én a saját erőmből leszedjem magamról. Már futottam is volna tovább de Auroriának is volt mondani valója.
-Nézd, sajnálom, nem akartam ezzel senkit minősíteni csak őt, de neki se az iskolázottságát...
Szemeimben ott lapult az őszinteség de a félelem elnyomta. Azzal tovább is szaladtam a nagyfiúk után akik tudták merre kell menni. Futottam ahogy lábam bírta de nem bizonyult elégnek így kénytelen voltam ismét Aurorián potyázni.
-Hát... ettől függetlenül még mindig fölöslegesnek érzem a tesiórákat...
Mondtam neki rajta zötykölődve.

Bár magamtól is elengedtem volna a kiscsajt, de látva Aurora szemében a kérlelést, kicsit gyorsabban tettem, mint egyébként. Mindenesetre úgy láttam, hogy a kis úri csemete felfogta, hogy ha továbbra is játssza az eszét, akkor könnyen pórul járhat, itt nincs senki, aki megvédje a bársonyban nevelt kis hátsóját.
Viszont az meglepett, hogy Aurora is keményen helyre tette, azt hittem majd a pártját fogja, de nem és ez kimondottan tetszett.
- Kicsit furán mutatod ki a háládat, de most nincs időm ezen agyalni. Először jussunk ki innen, aztán, majd foglalkozhatunk azzal is, hogy miként jutathatunk vissza. – szóltam vissza futás közben, de aztán elképedve hallgattam el, ahogy láttam, hogy Aurora cipeli a hátán, és bár nem látszott, hogy nagyon erőlködne, azért igen furcsa látvány volt. -Bírod? – kérdeztem azért rá, de úgy néztem nem lesz gond. – Egyébként remélem, ha utánad küldték az őrséget, akkor majd minket gyanúsítanak meg, hogy elraboltunk. – húztam el a számat, mert általában velünk nem sokat szoktak cicózni, hogy meghallgassanak.
Mikor már csak pár utcára voltunk a biztonságtól, hirtelen előttünk is megjelent vagy öt sárga-fekete színeket viselő alak.
- Állj! Arkangyal! Próbáld meg megtisztítani a terepet. – kanyarodtam be egy másik kerülő útra. – Mi erre megyünk. – markoltam rá a botomra, mert gyanítottam, hogy erre sem lesz egyszerű.

*Alison szavaira csak szomorúan a fejem ingattam, de azért válaszoltam. Nekem nem okozott gondot, hogy futás közben beszéljek.*
- Én tudom Aly, hogy mire gondoltál. De ha megnyugtatásnak szántad, hogy csak Paulnak szólt, akkor szolok, hogy érte még jobban harapok. * Kacsintottam a lányra, és igyekeztem úgy intézni a szavaim, hogy Paul ezt ne hallja. Az kéne még, hogy félre értse.*
- Neki van a legnagyobb szíve, még ha olykor meg is kövesedik. *Suttogtam. Nem álltam meg, hogy Alison felugorjon, menetközben segítettem magamra. Paul kérdésére mosolyogva válaszoltam.*
- Ha egy ember a saját súlya másfélszeresét képes megemelni, és ha az én erőm felér tíz emberével. Nos, akkor a súlyom tizenötszörösét bírom. De legyen csak tíz. Ami körülbelül a 650 és a 700 kiló között mozog. Szóval, ha elfáradsz… *Kacsintottam a férfire hülyéskedve a helyzet ellenére.*
- Ha sokat szökdösöl ki egyedül, akkor legalább járj be tesi órára. Itt nem nézik, hogy ki vagy. *Javasoltam a lánynak szavait meghallva. De mikor Paul parancsa elhangzott, megtorpantam és biztos nem lehetett kellemes Alisonnak. Nem tartottam jó ötletnek a vöröst ott hagyni egyedül. De nem kérdeztem, hanem követtem Pault.*
- Ha itt is feltartóztatnak, akkor leteszlek. Próbálj meg mögöttem vagy Paul mögött maradni. Figyelek, de véletlen se hagyd majd, hogy bárki rajtunk kívül a közeledben legyen. Ha mégis sikerül hozzád férniük, akkor csak kiabálj és megyek. De lehetőleg maradj életben. *Hadartam gyorsan a lánynak és bár még nem volt részem ilyenbe, de határozottan néztem Paulra, hogy komolyan gondolom. Még akkor is, ha parancsba kapom, hogy maradjak ki belőle.*

-Legalább igyekszem...
Válaszoltam még egy utolsót Paulnak. Csak azért is enyém az utolsó szó. Más nem legalább ezt megtanultam a szenátusban. Szemeim csak kerekedtek egyre jobban s jobban ahogy Auroria elkezdett matekozni egy ilyen helyzetben.
-Hűű....
Több valahogy nem jött ki belőlem. Elképesztő mire nem képes. Kezdtem aggódni, hogy fasírtban vagyunk a Morákkal. Esélyem se lenne egy ellen. Még Ben-bácsi acélgolyóit is meg szorongatnák sejtéseim szerint. Már kezdtem elmerülni gondolataimban és átgondolni az életem, hogy Szépapu miért sulykolja ennyire ezt a tanácsos dolgot. Még mielőtt nagyon bele lendültem volna Auroria kizökkentett belőle.
-Én jártam tesire! Csináltam rendesen, de így futni csak az élet taníthat meg...
Végig néztem az előttünk, mellettünk futó díszes társaságon. Mindenki az életéért küzd én meg így leszólom akár valamelyiküket is?
~Akkor is megérdemelte...
-Te... most esik le! Csak nem tetszik?
Súgtam a fülébe vigyorogva. Majd a hátának préselődtem ahogy megállt. Irányt váltva erősen kapaszkodtam, hogy le ne pottyanjak róla.
-Én is úgy terveztem, a halál nincs a napi programjaim között..
Szorítottam ahogy csak tudtam. Fogásom kicsit enyhült ahogy felnéztem az égre. A nap már süllyedt el a horizont alá.
~Basszus kulacs...
-Ha értem jönnek majd igyekszem...
~Csak ne Cerbit küldjék értem....

Bár kicsit aggódtam Arkangyal miatt, de tudtam mire képes, így bíztam benne, hogy hamar eltakarítja az útból azt a pár embert és ezzel elvonja rólunk a figyelmet.
Aurora kis magyarázatára, azért elismerően néztem rá, bár az utolsó mondatában tett felajánlására csak rávigyorogtam.
- Azt hiszem, ha ilyen jó erőben vagy, inkább tartogasd a későbbiekre, mert, ha jól látom Ragyás jelzéseit, előttünk is van egy kisebb csapat, de ez már a vége, mert a mögöttük lévő utca már a miénk, és ha átverekedjük rajtuk magunkat, akkor már nem mernek utánunk jönni. - nyugtatom meg őket, bár azért nem mutatom, de aggódom a lányok miatt.
Sem Aurora, sem az Aly nevű kis metamorf nincs hozzászokva egy ilyen csetepatéhoz és nem tudok harc közben folyamatosan rájuk figyelni.
- A többiek igyekeznek utat nyitni nektek, ahogy én is. - mondom nekik kicsit lassítva, ahogy meglátom a kb. 6-7 főből álló sorfalat az utca végén. - Aurora, most nagyon kérlek tedd, amit mondok és te is. - nézek komolyan a lányra. -Gyertek szorosan mögöttem és ne törődjetek senkivel, csak azzal, hogy átjussatok a túloldalra. Ha ott vagytok, onnan már ismered a járást. - nézek Aurorára. - Akkor irány a raktár, vissza se nézzetek. - forgatom meg a botot a kezemben próbaként, ahogy a botokkal és vascövekkel felfegyverzett ellenfelekre nézek.
- Áááá! gombóc! - lépek közelebb a középen álló, jócskán testes, 20 év körüli sráchoz. - Takarodjatok az utunkból bolhazsákok!
- Ronin, mondtam, hogy kivágom a nyelved, ha még egyszer így szólítasz. - vörösödött el dühében a fiú. - Ti jöttetek a területünkre, így itt is maradtok. - vigyorgott ördögien.
- Azt te csak szeretnéd Gombóc! - csattantam fel, és már meg is lendítettem a botomat, hogy a vállára üssek vele, majd a másik végével kirántsam a lábát, ezzel lyukat ütve a sorfalba.
A többiek is nekilendültek és majdnem egy az egyben küzdelmek alakultak ki, de most nyílt egy rés a falban.
- Futás! - kiáltottam a lányokra.

*Alison kérdésére fülig vörösödtem, de nem tudtam, hogy mit válaszoljak és a szemfüles csak annyit láthatott, hogy vörös a fülem. Ebből azt vont le, amit akart.*
- Remélem Ragyás csak vak. Szívesebben kaptalak volna fel Téged. *Húztam el a számat, és a lassításnál letettem Alisont. Paul utasításaira, bólintottam, de eszembe sem jutott Őket itt hagyni. *
- Tedd, amit Paul mondott! *Írtam felül a korábbi szavaim, miszerint maradjon mellettünk. Akkor még nem tudtam, hogy mi a terve a másiknak. De az Ő szava szent, még ha most kicsit túl is lőtt, ami engem illet. Vártam egy kicsit, közben magamba hezitálva és elfojtva Paul szavai okozta dühömet. Jót akart, de ezzel sikerült megbántania és az alábecsülésével feldühítenie. Ami jelenleg csak jót tett. A parancs elhangoz tával, megragadtam Alison kezét és átvágtam magunkat a verekedésbe. A túloldalt elengedtem és rászóltam.*
- Egy utca előre és fordulj jobbra. Ott várj. Futás! *És csak reméltem, hogy hallgat és nem szereti a veszélyt. Azonban én magam, bár nem szerettem de nem hagyhattam őket itt. Én már hozzájuk tartozom. Visszaléptem, és nem tudtam kit, aki az egyik társunkkal küzdött hirtelen megrántottam a hajánál fogva és tenyérrel meglegyintettem. Nos, ha a nőiesnek szánt pofonomtól pár métert megtántorodott John és eltört az arccsontja, akkor ennek még foga sem maradt, amikor a falnak csapódott. Ha ebből volt egy kis előnyöm, akkor már ugrottam is tovább a következőre szintén megcsinálni. Pault figyelemmel tartottam, de az Ő harcába nem akartam belenyúlni, csak ha már nincs választás. Nem hiszem, hogy jót tett volna a hírének, ha egy lány „védi” meg. Sejtettem, hogy előbb vagy utóbb észrevesznek, és valaki majd ellenem fordul… *

-Hihi...
Kuncogtam a fülébe még vidáman mikor láttam, hogy valamelyest elvörösödött. Lepattantam Aurora hátáról mihelyst jelét adta, hogy letenne. Paul szavaira csak bólintottam. Az idegességem kezdett átmenni izgatottságba. Még nem igazán éltem meg ilyen bandaháborút. Sőt, semmiféle komolyabb összetűzésben nem volt részem. De tudtam értékelni. Ahogy kiadták a parancsot elstartoltam Auroriával együtt. A sorfalhoz érve valaki közénk lökött egy félnótás Sárga-fekete göncös srácot. Akarva akaratlanul elengedtem Auroriát. Parkournak köszönhetően ösztönösen jött az akadály kikerülése. Ellöktem magam a hátsó lábammal és háton átgördültem az ipse hátán. Földre érve bukfenceztem és szaladtam tovább és felzárkóztam Auroria mellé. Mikor közölte, hogy nem jön egy pillanatra kétségbe estem. Eddig a tudat hogy mellettem van adott erőt. Tétován tipegtem ide oda kettőt végül futni kezdtem a kijelölt útvonalon. Sűrűn hátra néztem így nem is vettem észre hogy ahova befordultam ott már vártak rám ketten. Ijedtemben ugrottam egyet és a fejére támaszkodva féloldalasan átvettetem magam a másik fölött, földet érve hátra bukfenc és talpra löktem magam. Gyorsan körbe néztem, hogy hova lehetne gyorsan felmászni menekülés céljából Közben pedig lassan hátráltam a két jómadártól egyre beljebb az utcán.

Nagy kő esett le a szívemről, amikor szó nélkül engedelmeskedtek és, ahogy egy kis rés nyílt a sorfalban, azonnal átvágtatott rajta Aurora és a kiscsaj is. Most igazán nagy hasznát vettem a színes hajkoronájának, mert messziről is lehetett követni, így mikor láttam, hogy az utca felé sprintel, azt hittem Aurora is vele tart.
Nekem viszont eléggé sürgős dolgom akadt Gombóc személyében, hiszen bár sikerült elsőre a földre vinnem, most már újból talon volt és mindenkit félresöpörve, dühösen fújtató bikaként csörtetett felém.
Magam előtt megpörgettem a botomat, de még nem pattintottam ki a késeket, hiszen eddig ők sem használtak vágófegyvereket, így talán ma megússzuk pár törött végtaggal és kék-zöld foltokkal, ha ez így is marad. Nem mindig akartuk egymás vérét, csak kellett a kiverekedett hierarchia, hogy megmutassuk ki az úr a szemétdombon.
- Na gyere Gombócka. - cukkoltam, hogy elveszítse a fejét, majd mikor nekem rohant, leszúrtam a bot végét a földre és rátámaszkodva lendületet véve, keményen mellbe rúgtam, hogy csak úgy repült hátrafelé vagy négy métert, letarolva pár emberét is magával.
Úgy láttam, hogy kezdünk felülkerekedni, mikor egyszer csak feltűnt, hogy mintha Aurorát látnám felbukkanni az egyik sárga-fekete ruhás srác mögött, aki egyszer csak felemelkedett a földről és neki csattant a ház falának, majd szép lassan lecsorgott róla, mint egy felkent lekvár.
- Hát te? - lihegtem neki, de aztán a feltápászkodó Gombóchoz léptem és egy jól irányzott rúgással a fejére elaltattam egy időre. - Nem azt mondtam, hogy húzás a raktárba? És hol van a kis metamorf barátnőd? - néztem körbe gyanakodva, hogy esetleg ő is itt van valahol, de lehet már el is hurcolták valamerre.
- Srácok tipli! - kiáltottam el magam, mikor már jó pár ellenséges bandatag a földön hevert, de nálunk is volt, aki húzta a lábát, vagy a gyomrát szorongatta. - Majd máskor kiverjük belőlük a sz&rt is. - vetettem még oda, majd a saját területünk felé kezdtem szaladni, remélve, hogy a kiscsajnak sem esett baja, mert úgy is rajtunk verik el érte a port a metamorfok és a rendfenntartók is, ha baj lesz.

*Nem érdekelt, hogy milyen sérülése lehet a srácnak. Így nem is foglalkoztam vele, bár reménykedtem benne, hogy túléli. Nem szívesen vettem volna, ha valaki az Én kezem által hal meg. De erre nem volt időm és nem is kellett nagyon a segítségem. Paul attrakciójára némán füttyentettem egyet, de még arra sem volt időm, hogy tátott szájjal, elismerő tekintettel nézem. Mentem is tovább a következőre, de szavaira azonban megálltam.*
- A raktárnál. Nem olyan ostoba, hogy egyedül tovább menjen. A fejmosást meg majd otthon… *Ha a húzott lábú hagyta, akkor segítettem neki vagy épp ha akadt nagyobb sérülés ami hátráltatta volna a haladást hát ott. Bár kitudja, hogy ezek itt mennyire büszkék, ha annyira, hogy senki ne hagyja már rohantam is Alisonhoz. Remélve, hogy nem esett baja… ha igen… nos, inkább nem hergeltem tovább magam a gondolattal, különben tényleg valakiből vacsora lesz.*

Lassan hátráltam azok pedig csak közeledtek, aztán kocogtak majd már rohantak is felém. Több sem kellett menekülőre fogtam. A szembe jövő drót kerítésre felugrottam, felhúztam magam rá, tetején megállva körben néztem de már jöttek is értem. Elrugaszkodtam a jobb oldali házfalra amiről tovább löktem maga ma baloldalira és elkaptam az ablak párkányt. A szemeb lévő ház a 2. emelettől már víz szintes lemezes borítással rendelkezett. A lemezek közt pedig bő 3 centis mélyedések voltak. A két üldözőm pedig már a kerítésen volt. Felhúztam magam de kicsi volt a hely, így csak ellökni volt időm mielőtt hanyatt estem volna. Megkapaszkodtam két lemez között és a ház másik oldalára araszoltam. Onnan leugrottam az alacsony házra amin kitudtam futni a sarokig amin befordultam. Gondoltam vissza megyek a többiekhez. Leugrottam a házról, bukfenccel tompítottam a becsapódás erejét és indultam is vissza fele csak épp hogy két lábra álltam valakibe nagyon bele szaladtam aki a csatamező felől jött sietve. vagyis ő szaladt belém én mg a menetirányra fordulással voltam elfoglalva
Arcomat két oldalról ismerős puhaság ölelte körbe de aztán rögvest hanyatt vágódtam és a vállamon fordultam át két lábra, még tipegtem kettőt hátra végül csak leültem a fenekemre. Félve nyitottam kis a szemem, hogy kik vesznek körbe.