Glaw Theater

A hölgy kezdett bosszantóan viselkedni. Tovább vezettem őt a parketten, és nem adtam jelét ingerültségemnek.
- Megéltem a rasszizmus össze létező formáját, Anastasia, és bíztam benne, hogy mostanra az emberiség és a velük együtt élő többi faj van olyan bölcs, hogy elhagyja e rossz szokást. De kérdem én, egy egész fajt néhány egyedének tettei alapján megítélni mi, ha nem rasszizmus?
Kedves mosollyal táncoltattam őt tovább.
- Kegyed tapasztalatai a morákkal igen csekélyek, hölgyem. Engem például egészen biztosan nem ismer még. Nos, hogy értsük egymást... Ez volt a fenyegetés...
A zene gyorsult, és lépést sem tévesztve gyorsítottam én is a tempón.
- Természetesen tudok róla, hogy a könyvtár még áll. Ott voltam, mikor megkötötték a békeszerződést, melyben a könyvtár pusztulása is benne foglaltatott. Miként ítéljem hát ezt meg, protektor? Háborús cselekedetként?

Még táncolni is kell? Erről igazán nem volt szó... Mély sóhajjal hagytam, hogy Shalimar a táncolók közé rángasson. Mindkét kezem a derekára fűztem, és lassan keringeni kezdtem vele, mert nem ismertem ezt a táncot. Hiába, a tiszti akadémián a táncetikett fakultatív volt...
- A szülinapod nem is volt olyan nagyon régen - mondtam védekezőn - A tánc nem az én világom, Shal. Jobb, ha felkészülsz, hogy legközelebb majd az esküvőnkön táncolok...
Azért el kell ismernem, a dolog nem volt kellemetlen. Persze ha választani kell e között, meg egy jó kis bunyó között... Hát, jó, ez nyer, de csak ha nincs hozzá közönség, mint most.
Megütötte a fülemet a "Háborús cselekedet" kifejezés. Oldalra pillantottam. Hát igen, az öreg Hector nem vesztegeti az idejét...
- Igen, valami célja biztos van - értettem egyet - De ha azt akarod, hogy őrizzem a békét, annak az a legjobb módja, hogy nem tartózkodom egy bolygón a királynővel...

Felnevettem ès megcsókoltam a fèrfit.
- Az ajánlata drága Donom igen csábító, de attól tartok nem távozhatunk a rendezvènyrõl. Addig nem, míg ki nem derül, hogy vendèglátónk milyen cèllal rendezte. -
Tudtam, hogy igaza van. Túl sok az ember, hogy bárki nyilvánosan botrányt kavarjon. Valahol úgy vèltem, mègha valaki ilyen cèllal is van jelen, az nem nekem fog szólni. Bár, pont hogy a sok ember miatt nem tudtam a kèpessègemet használni...
- A moráktól..? Nem mindtõl... Ès nem moráktól... De, ha te vigyázol rám, máris kevèsbè ilyesztõ ez a sok álarc... -

Elmosolyodtam, és megint megcsókoltam, nem törődve vele, hogy a vén, begyöpösödött morákat esetleg megbotránkoztatom ezzel. Ideje, hogy felnőjenek...
- Vigyázok rád, ne félj.
Bár nem tudtam, hogyan is tehetném ezt meg a valóságban, ha szükség volna rá. Egyetlen fegyverem a műanyag kardom volt, ami még elrettentésnek is kevés. Robotkar nélkül még mindig gyengének éreztem magam. De ha kell, puszta kézzel megyek neki bárkinek, aki bántani akarja őt...
- Politika - mondtam keserűen - Folyton csak játszadoztok. Ha akar valamit, írjon egy üzenetet... Sosem fogom ezt megérteni...
A számnak vége volt, de én még táncolni akartam vele. Nem engedtem hát el.

- Mindig is voltak, vannak és lesznek is olyanok, akik előítélettel viselkednek az ismeretlen iránt. Pláne, ha az ismert tudás csak félelmet kelt, akkor ismeretlen meg gyűlöletet, ami szintén a félelemből fakad. Nevezhetjük rasszizmusnak is ha óhajtja, de itt inkább áll fent az, hogy a fajok többségét az érzelmei vezérlik és a túlélési ösztön. *Hát, ha a véleményem bosszantó, akkor annak a nőnek a tette egyenesen… nos, szavakat épp nem találtam rá, de az mindent megmagyarázhatott, hogy a férfi lábára léptem. S szégyenemben fülig pirultam. Ezt még a maszk és az a töménytelen festék sem tudta teljesen eltakarni. Ahogy a szemeim villanását sem, mely arról árulkodott, hogy legszívesebben…*
- Bocsásson meg… * Rebegtem még mindig zavartan, és ha csak nem lett irtó dühös a hibám miatt, akkor újra felvettem a már gyorsító tempót. De tekintetem szüntelen visszatért a párocskához és nem tudtam teljesen figyelni a másikra, mondjuk legalább nem léptem a lábára megint. De szavai még így is eljutott a tudatomig.*
- Az, hogy eddig nem került rá sor, nem azt jelenti, hogy elzárkózóm előle. A fenyegetése hasztalan… ha ártani akarna, már megtette volna minden figyelmeztetés nélkül. * Vontam meg könnyedén a vállaim. Persze belül háborogtam, de volt valami, ami elnyomta a félelmem. A harag… az miatt a nő miatt és Jimmy viselkedése miatt.*
- Mire alapozza a feltevését Uram? Mellesleg, mint maga is tudja, röpke 65 éves vagyok. Mi közöm nekem ahhoz, hogy mit tettek az elődeim az elmúlt több mint 300 évben? * Tettem fel két kérdést. Nem tagadtam, felesleges lett volna hazudni azonban meg sem erősítettem. *
- De nem folytathatnánk ezt egy nyugisabb helyen? Akár a kertben, már ha van… Én is azon egyedek közé tartozom, akiket hajlamos az érzelmei irányítani és szükségem volna egy kis friss levegőre. * Kértem meg udvariasan a távozást a táncikálók közül. Minél távolabb vagyok a kis közjátéktól annál jobb. Mindenkinek… leginkább nekem. *

Megfordult a fejemben, hogy inkább Ben lábára állok, aztán lèpked, ahogy akar, de ezt inkább nem mások elött tettem meg. Pedig... praktikus lett volna...
- Ha már diplomatának öltöztèl, tègy is úgy, mintha az lennèl... máskülönben legközelebb tènyleg zöld szörnynek öltözz. - mosolyogtam. - Ha akarod, mehetek helyetted èn... ha jól emlèkszem, a királynõ amúgy is a lányok iránt èrdeklôdik inkább... - tudtam, hogy ezt nem engednè. De hát, valahogy csak elõ kell csalnom belöle a Lordot...
- Ha mègis te mennèl, ígèrem a... attól - mutattam egy rágcsálnivalókkal megrakott asztalra - az asztaltól foglak figyelni ès majd sokat mosolygok bátorítòan... - ès az elsõ adagot meg is kapta egy vigyor formájában

- Ha a királynővel kell bájcsevegnem, a zöld szörny még jobb is, mint a diplomata, hidd el. Két szörny jobban megérti egymást...
Persze sejtettem, hogy az a nőszemély minden szavamat hallja, de még ő sem lehet annyira kicsinyes, hogy a szememre olvas olyan szavakat, amikhez hallgatózás révén jutott... Arról meg igazán nem tehetek, hogy ezeknek mind hiúzfülük van.
- Nem, nem, tudod, Amets egy kicsit túlzottan is megkedvelne téged... Már csak azért is, hogy engem bosszantson. Na jó, eredj, nasizz, amíg én szenvedek... És maradj távol attól a muskétástól, majdnem olyan rossz, mint a főnöke... De őt már ismered, nem? Na mindegy, a lényeg, hogy senkivel se állj szóba. Ami azt illeti, azt a zombit is jobb, ha kerülöd... Nem vagyok biztos benne, hogy csak jelmez...
Lehajoltam, megcsókoltam, majd sóhajtva az erkély felé indultam. Magamhoz vettem egy pezsgőt, és rögtön fel is hajtottam, hogy legyen bennem némi üzemanyag.
- Gratulálok - szólítottam meg a királynőt a tőlem telhető legudvariasabb hangon - Nagyon kellemes estély.

Elègedett mosoly szaladt az arcomra, ahogy meghallottam a Lord hangját. Megfordultam ès hátamat a korlátnak támasztottam.
- Mindigis èrtèkeltem az erõltetett bôkokat köszönöm... Egyèbkènt szèp Lady... A magáè? - szèlesedett ki a mosolyom.
- Olyan... energikus... ès a fogai is impozánsak... Vámpír, a vámpírok közè... Mondjon bármit, a menyasszonyának csipkelõdõ a humora... De kell is az, ha az ember ilyen... - mèlyet lèlegeztem. - áryatlan. Mond magànak valamit a pedofília szó?

- És magának a nekrofília?-kérdeztem vissza kedves mosollyal az arcomon.
Jó, tudom, gyakorlatilag nem halottak, de hát a vámpír, az vámpír, nem igaz?
- És köszönöm kérdését, az enyém. Így talán az volna a legokosabb, ha levenné róla a szemét... Tudjuk, hogy az ön viszonyulása a Ladykhez kissé túlontúl barátságos... És nyilván ön is szeretné elkerülni a múlt hibáit, nemde?
Shalimar és az ő viccei... De akkor még jó ötletnek tűnt, hogy vámpírnak öltözzön... De én ostoba! Nekem meg van Hellsingnek kellett volna... Hát, talán majd jövőre.
- Ha már szó esett a vámpírokról, mi a helyzet azzal, amelyik a telepata elnöknőt zaklatja? Jó lenne, ha kordában tartaná a sajátjait, mert nem igazán tisztelik a törvényt...

Jómagam ritkán veszek részt bármiféle társasági eseményen, s ha mégis, általában az sem egy álarcosbál. Azonban ha az ember nem akarja, hogy olyan hatalmasságok, mint Amets királynő, az után szaglásszanak, hogy egy milliárdos vajon miért utasítja vissza a meghívásukat, akkor annak a bizonyos milliárdosnak bizony ki kell mozdulnia saját magányának erődjéből. Különben sincs kizárva, hogy jó hatással lesz rám ez az este...
Sok úriember, ha egyedül van, bérbe vesz egy csinos nőt ilyen alkalmakra valamelyik escort-szolgálattól. Én ilyesmit sohasem teszek: nyilvánosan nem jelenek meg nővel. Nem akarom, hogy azt higgyék, bárki is pótolhatja Rose-t...
Egy pohár pezsgővel a kezemben, kissé messzebb húzódva a táncolóktól, a botomra támaszkodva álltam, és udvarias mosolyt villantottam mindenkire, aki rám nézett. Reméltem, hogy akad valamilyen társaságom, és az utazás nem bizonyos hiába valónak.

- Valóban... a múlt hibáit tanácsosabb lenne elkerülni... De, ha egyszer olyan cuki... - csücsörítettem. - mindenesetre a viselkedèsi normák hàlásak magának, hogy megvárta, míg nagykorú lett... Ugye megvárta? - nèztem eltúlzott rèmülettel a szemèbe.
- Hát már mindenki rajtam keresi Phillipeet? Ha tudnám hol van, már nem lenne rá gond Lordom... Vagy idáig már nem terjednek ki az ismeretei? - komorodtam el.
- Ha rám hallgat... Szentèg miket beszèlek! - intettem. - Azèrt mègis elmondom... Beszèlgessen el drága barátjával... Azzal, aki a drága elnökasszonyt... Szórakoztatja. - mosolyogtam ismèt. - Ès... milyen az èlet az Udvarban? Ès kèrem, hanyagoljuk a napsütèses vicceket...

Láttam magam előtt, ahogy torkom ragadom ezt a nőt, felemelem, és az erkély korlátja felett a mélybe hajítom. Azt hiszem, ezt hívják álmodozásnak...
- Gyanúsan sokat érdeklődik a kapcsolatomról Shalimarral, kedves királynő. Mondja csak, kifogyott a Rezidencia a pénzből? Sokba került ez a bál, igaz? Muszáj volt leszerződnie egy bulvárlaphoz... De ne aggódjon, ez imázsán ez nem fog rontani. A Bulvármédia is csak a szemétben kotorászik...
Küldtem egy kedves mosolyt Shalimar felé, hogy tudja, minden rendben van, aztán folytattam.
- Nem tudom, mennyire jó megfigyelő maga, Amets, de ha nem vette volna észre, szólok: az az őrült egy mora. Gondolom, ezért lehet az, hogy magától érdeklődnek a holléte felől... Ugye tudja, hogy maga a királynő?
Arrafelé néztem. Zorro vajon mit tud, amit én nem? És kit rejt a maszk? Ha a pletykák igazak, egy volt kollégát. Majd utána nézek...
- Pedig napfényből nincs hiány, bár... Tudom, a korral jár, ez a feledékenység... De talán még emlékszik, télen viszonylag keveset süt a nap...

*Talán nem volt a legbölcsebb magammal hoznom a lányom is, de hát Ő volt az, ami, és aki miatt egyáltalán eljöttem és hajlandó voltam kifizetni a belépőt. Ami számomra kész rablásnak minősült, de hát olyan kis lelkes volt. Épp egy hölgyet szemeltem ki magamnak, mikor észrevettem, hogy a Lady egyedül ácsorog. Ben csak nem esz meg, mert nem hagyom unatkozni a Kedvesét. Na jó, varázsló vagyok és abból is Hókuszpók… Ez még mindig jobb volt mint a törpe. *
- Szabad egy táncra Lady, még a Kedvese báj csevejt folytat? * Mosolyogtam a nőre kedvesen miközben a kezem nyújtottam felé, kissé meghajolva. S ha épp nem maradt a nasi mellett, akkor a parketre vezettem.*
- Hogy tetszik az este? *Kezdtem udvarias csevegésbe, meglepő mód.*

[Vanessza személyében]

*Apa az nózimra kötötte, hogy nem szabad elmennem az asztaltól. De már a sütim megettem, ami után meg is töröltem az arcom… kisebb-nagyobb sikerrel. De unatkoztam. Hosszas láblógatás után végül lecsusszantam a székről és épp a legjobban unatkozó bácsihoz sétáltam. Ha nem vett észre, akkor a nadrágját kissé megrángatva jeleztem, hogy itt vagyok lent. Tündér jelmezben, igazi szárnyakkal és a mancsomban egy csillagos varázspálcával.*
- Unatkozom… Te is. Táncolsz velem? * Kérdeztem egy széles vigyorral, s kissé maszatos arcommal, amit persze letöröltem korábban, csak épp nem rendesen. Kékséges szemeimben pedig valószínűleg a remény csillogott. Annak ellenére, hogy pici voltam.*
- Nem kell félned… pici vagyok, de Én vagyok a legjobb táncos. Apa mondta. *Húztam ki magam büszkén, még mielőtt megkaptam volna, hogy kicsi vagyok, és inkább üljek le. *

Pillantásom vissza-visszatért az én magára hagyott szerelmemhez, akinek egyre bosszúsabbá váló arca nem sok jót ígért, ha hamarosan nem térek vissza hozz, és ezen az sem változtatott sokat, hogy volt táncpartnere jelenleg.
Mikor Helena hirtelen a terem közepe felé kezdett húzni, hogy táncoljak vele, rémülten kaptam Ana felé a fejem és csak azon imádkoztam, hogy eléggé jó okot tudjak kitalálni, hogy miért is hanyagolom őt és táncolok egy másik nővel.
- Rendben, de akkor te magyarázod meg a kedvesemnek, hogy miért vagyok hűtlen hozzá, ha csak egy szám erejéig is. – mondtam kényszeredetten és már nem tartottam olyan jó ötletnek, hogy ide jöttem üdvözölni Helena-t.
Mikor aztán rá is tette egylapáttal és ő maga is észrevette, hogy talán Ana nem nézi éppen jószemmel a mi kis duettünket, erőszakkal kellett elfojtanom a zavaromat.
- Igen, Anastasia-nak hívják, és nem tudok róla, hogy féltékeny típus lenne, de azt hiszem ideje lesz…….. – visszamenni, akartam mondani, de ekkor egy kéz ragadta meg keményen a vállamat és egy erőteljes férfi hang szakított félbe, ami felettébb ismerősnek tűnt, de egyelőre nem ugrott be honnan.
- Már elnézést uram! – rántottam meg a vállam, hogy lerázzam magamról a kezét. – Ne talán valami problémája van? Ismered? – néztem kérdőn Helena-ra.
Viszont nagyon is botrány szaga kezdett lenni a dolognak és mivel megígértem Ana-nak, hogy igyekszem kimaradni ilyesmiből, így most nagyon visszafogott próbáltam lenni, de nem hagyhattam valami őrült részeg karmaiban a nőt, így csak álltam egyelőre várakozóan. Remélem, hogy szép csendben elrendezhetjük a dolgot.

- Az agyafùrt visszavágásai irigylèsre mèltóan gyermekiek. De legalább igazodni tud a menyasszonyához... - löktem el magam a korláttól. - Phillipe du Saint-Ëtienne megkínozta ès megcsonkította a fiamat. Magának pedig nincs joga számonkèrni rajtam, hogy milyen eszközökkel kutatom fel ès vègzem ki - kemènyedett meg a hangom. - Matt Kyle... - álltam meg a fèrfi elött - Morgana Valeur párja. Majd õ felvilágosìtja. Vagy egyenesen az elnöknõ. Elvègre Phillipe kis játèkszere volt... - Ellèptem a fèrfi mellett. - Azt hiszem köszönök a Ladynek... Ennèl jobban már úgyse ronthatom meg... Ugyebár Ben, a mars dèmona... Vajon mit kellhetett ezèrt a cìmèrt tennie..?

A gyerekességről szóló megjegyzésre inkább nem mondtam semmit.
- Voltaképpen egyenrangúak vagyunk, és a világot együtt vezetjük, kedves királynő. Így ha én azt mondanám, hogy nem végezheti ki azt a valakit, akkor magának a többi vezető jóváhagyásáért kéne folyamodnia, hogy megtehesse, mert a gyilkosságot a törvény bünteti. Az, hogy maguk, morák, a világ szégyenfoltjaként továbbra is élhetnek, mint gyilkosok, csak a sors kegyetlen fintora.
Ahogy elhaladt mellettem, elkaptam a karját.
- Ha a közelébe megy, távozunk. A sajtót pedig nyilván érdekelni fogja, miért kellett a metamorfok vezetőinek menekülniük egy morák által rendezett estélyről. Lehet, hogy maga élvezi ezeket a kisded játékokat, de én nem. Ami nem jelenti azt, hogy nem tudok keresztbe tenni magának, szóval fogja vissza magát, világos?
Elengedtem a karját, és rá mosolyogtam, mintha mi sem történt volna.
- És higgye el, feleolyan rémes dolgokat sem kellett tennem, mint magának a puszta életben maradásért.

Láttam Jimmyn, hogy feszült, így megèrtõen nèztem rá.
- Tudod... èn megèrtenèm, hogy fèltèkeny... hisz dögös vagyok! - nevettem. - De most komolyan... Csak mint barát raboltalak el ès már engedlek is vissza... - Ekkor csrndült az ismerõs hang ès csakhamar követte az a megnyugtató illat is, mint mindig...
A szívem.hevesen kezdett verni ès kiszáradt a szám... de ellen álltam a kísèrtèsnek, hogy Edward nyakába boruljak
- Semmi baj Jimmy... Õ itt a... párom. Menj csak nyugodtan, de mielött elmennètek, köszönjetek el... A protectorasszonnyal... - csak tipp volt, de annak erõs.

Az apró falatkák igan íncsiklandók voltak, fõkèpp, mert vadászni már règ voltam. "Akkut vegeta... ri... a liz... mus. Vagy ilesmi." Jutottak eszembe Cassy szavai. De vègül úgy döntöttem adom ette a tudományosságot nèlkülözö ès alkoholba mártott tanácsra ès megtámadtam a kaszinótojásokat...
Csak mikor egy hang kiragadott a válogatásból èz említette meg a tènyt, hogy párral èrkeztem, nèzyem Ben felè...
- Igen... köszönöm. - fogadtam el a felkínált kezet ès a táncra való felkèrèst. - Ami azt illeti le vagyok nyügözve. Mèg nem jártam a Holdon... - Ès... Miután Ön tudja ki vagyok, talán èn is megismerhetnèm magát? - mosolyogtam barátságosan. Mègse olyan jól rejt a jelmez...

Kissé elméláztam, és arra lettem figyelmes, hogy valaki a nadrágomat húzogatja. Lenéztem, és egy apró tündérrel találtam szemközt magam. Elmosolyodtam.
- Szervusz, kis tündér. Az én nevem James. Nagyon szívesen táncolnék veled, mert biztosra veszem, hogy az apukádnak igaza van, de sajnos nem igazán tudok táncolni.
Kicsit megemeltem a botomat, hogy észrevegye.
- Rossz a lábam. De ha téged nem zavar, hogy sántítok, és mindenki rajtunk fog nevetni, akkor megmutathatod nekem, hogyan táncol egy tündér.
Kedveltem a gyerekeket. Ők legalább őszinték.

- Akad némi problémám, Jimmy O'Connor, és jobban teszi, ha nem gyűjti magának őket maga is. - mondtam, erősen megnyomva a kulcsszót.
Igyekeztem visszafogni a haragomat. Ha egy Gyűjtő és egy leviatán egy hivatalos eseményen harcolni kezdenek, abból nem sok jó sülhet ki.
- Valóban jobb volna, ha távozna, barátom. A hölggyel vagyok, és beszédem van vele.
Ha belegondoltam, miket mondok, azon sem csodálkoztam volna, ha Jimmy nekem esik, mint zaklatónak, aki rosszul bánik Helenával. De valahogy semmi kedvem nem volt odafigyelni, milyen szavakat használok...

Szívesen nyugtattam volna meg, hogy a jelmezével semmi baj. De Ben felismerhető és ki mással érkezne egy nyilvános eseményre, mint a Ladyvel. De persze ezt nem tudtam megtenni. A kérdésére elmosolyodtam. Na jó nem, a mosolyom mindig ott volt csak néha vigyorrá fajult.*
- Nicholas Greed… szolgálatára. * S magam helyett bizony, a Ladyt döntöttem kissé hátra, ha már a tánc megkívánja. De csak egy pár pillanat volt az egész, már emeltem is vissza egyenesbe.*
- Aligha találkozhattunk korábban maximum futólag, miközben az Udvarban üldöztem egy kis bestiát. * Mosolyodtam el, és apropó… hol is a kis bestia? Tekintetem egy pillanatra elkalandozott a lányom keresve. Áh… jobb lesz oda figyelni a kis beszélgetőre.*
- Hogy sikerült rávennie a Lordot, hogy eljöjjön? * Kérdeztem vigyorogva már. Bent nem egy bulizós, bálozós fajtának ismertem. Túl… kemény volt ehhez jellemben.*

[Vani]

- Óóó… Szia. Vanessza a nevem. * Pótoltam gyorsan az elmaradt köszönést, amiről általában megfeledkezet. Na jó, mindig. De hát, ha oda megyek valakihez, akkor fontosabb dolgot akarok mondani, mint a nevem. *
- Ha nevetnek az emberek az jó. De ha kinevetésnek szánják, akkor majd békává varázsolom őket. Aztán várhatnak a hercegre vagy a hercegnőre…* Ígértem meg megmutatva a varázspálcám és szavaim bizony komolyan gondoltam. Ez azt is mutatta, hogy a másik kezem csípőre csaptam. *
- De ha szeretnéd, akkor a lábad is meggyógyíthatom. A tündérek bármire képesek.* Ajánlottam fel mosolyogva, ahogy felfelé néztem. De aztán már meg is fogtam a bácsi szabad kezét el kezdtem menni a táncparkett felé. Persze apa közelébe, hogy ne aggódjon… annyira és lássa nem szöktem meg. Most… vagy még? Pár pillanatig tanácstalanul álltam, mert meg kéne fognom a bácsi másik kezét is. De ezt nem lehetett. Így csak minden ritmust mellőzve kezdtem el a karja alatt forogni körbe-körbe nevetve. Néha egyet előre, egyet hátra lépve. Na nem azért mert ez volt a lépés… hanem mert néha elvesztettem az egyensúlyom.*
- Te jössz James… * Vigyorogtam fel rá és feljebb emeltem a kezem annyira amennyire csak tudtam, hogy forogjon alatta Ő is.*

Meg kell hagyni, a fèrfinak volt egy stílusa... Ennek... pontosabban a hirtelen egyensúlyvesztèsnek majdnem hangot is adtam, de vègül visszatartottam a kitörni kèszülõ 'hú'-t.
- Nem volt nehèz... Csak megfenyegettem, hogy egy hètvègère "kettesben" hagyom a metamorf gyerekekkel. Mondjuk... ugyanezzel fenyegettem meg a kölyköket is, hogy jók legyenek... - mosolyogtam, majd követtem a fèrfi tekintetèt. Mivel úgy vèltem, nem az idegen fèrfival jött, mosolyom mèg szèlesebbè vált.
- Ha jól sejtem, magát pedig Nicholas, egy kis tündèr varázsolta ide... Az Udvarban? Csak nem metamorf..? - nèztem a fèrfira, majd ismèt a kislányra.

Szomorúan mosolyogtam a kislányra. A lábamat én magam is meg tudtam volna gyógyítani, és én is varázslattal... De nem akartam. Ez volt minden, ami Rose-tól nekem maradt. A fájó láb és az emlékek.
- Igen, Vanessa... A tündérek bármire képesek.
Akkor talán ideje volna keresnem egy tündért, gondoltam keserűen, aki majd visszaadja a feleségemet... De mindezt nem mondtam ki. Inkább a kislányra figyeltem, és rossz hangulatom hamar el is illant. Sőt, csakhamar hahotára is fakadtam.
- Hát nem is tudom - mondtam, amikor nekem kellett volna átperdülnöm a kislány karja alatt - Na jó... Lássuk csak...
Azzal valami csodálatosan esetlen mozdulattal végrehajtottam a mutatványt. A lábamba belehasított a fájdalom, de nem érdekelt.