Glaw Theater

- Köszönöm a bókot. Hmm… az 0önbizalmad csillagos ötös. Másban is így jeleskedsz? Vagy csak a szád nagy? * Kérdeztem vissza, hisz a helyszint tekintve aligha lehetett ebben biztos, azonban megcáfolni sem tudtam. Ennél remekebb alkalom meg aligha lehetett, hogy kissé megismerjem a másikat.*
- De ha megnyugtat, eszemben sem volt keresni. Megtalálnak maguktól is. * Mosolyogtam rá kedvesen, bár szerintem inkább ez a halvány mosoly el sem tűnt az arcomról. Csak kiszélesedett, ahogy végig mértem a másikat.*
- Azzal azért remélem tisztában vagy, hogy mikor ezt mondtam csak a jól megszokott módon kötekedtem. De megtisztelő, hogy így hallgatsz a véleményemre. * Az utolsó mondatomból hallhatott egy kis iróniát is. Elvégre nem vagyok stylist, hogy értsek csak ilyenekhez. Még annak ellenére sem, hogy a vörös és a fekete tölti be az egész életem. Ahogy a szobám is. Egy forgás után tértem vissza mikor a szavaira felnevettem.*
- Többnek hiszel, mint ami vagyok. A táncot tény, imádom és ovis korom óta táncolok. Kikapcsol és feldob. A motorozás meg… az csak az évek alatt szeretette meg velem Penge. Kicsinek féltem a hangjától. De ha ennyi piszkálódástól a sírba viszlek… akkor ígérem, viszek virágot a temetésedre és rendeld meg a koporsód, mert most még vissza is fogom magam. * Vigyorogtam rá.*
- Űristen adta tehetségem még bajba kerülni a nagy szám miatt, félálomba pizzát rendelni és begurulni, ha hozzám érnek. De ezen kívül minden másban pocsék vagyok. A főzési tehetségem kimerül a rántottában és a spagettiben. Fegyver ismereteim annyiban, hogy jééé… ezzel ölni lehet, pusztítsuk el. Az érzelmi skálámon négy dolog szerepel. Düh, harag, undor és vidámság. *Vontam meg tánc közben a vállaim.*
- Nem véletlen akarok mindenkit lebeszélni magamról Mr. Smith… Túlságosan is önfejű, szeszélyes és kibírhatatlan lettem ahhoz, hogy valaki egy-két alkalomnál tovább elviseljen. Ha meg mégis, a kihívásoknak nem tudok ellenállni ez pedig az oldalbordáim, sodorná veszélybe. Semmi értelme nincs egy kapcsolatnak. * Ó igen, kissé megeredt a nyelvem, hogy a másikat lebeszéljem a szándékairól, és még ha most csak szavakban is, de megmutassam, hogy nem olyan jó ötlet és ezt Ő is észrevegye.*

- Igazán nagyon hálás vagyok érte, hogy megmentettél a mérgezéstől, szerelmem - mondtam éles gúnnyal a hangomban - És most kérlek maradj nyugton és ne mocorogj, akkor előbb szabadulsz.
Vissza akartam helyezni az arcára a maszkot, de ebben megelőzött. Nos, annyi baj legyen. Megsimogattam a fejét, és megcsókoltam a homlokát.
- Nyilván Mr. O'Connor az, aki miatt még maradni akarsz... De azt hiszem, megértené azt is, ha eltűnnél. Nyugodtan fogd rám... Talán ma már, túl egy mérgezésen, nem kéne dolgoznod. Dicséretre méltó a munkamorálod, de most vegyél ki egy kis szabadságot.
Ahogy lenéztem rá, láttam valamit a szemében, amit egyszerűen nem tudtam máshogy definiálni, csak színtiszta szerelemként.
- Én is szeretlek téged, Helena - súgtam neki, majd megint megcsókoltam a homlokát.

- Nem, azt hiszem, nem csak a szám nagy -feleltem neki mosolyogva. - Én remélem, hogy nem találnak meg, legalább ma este. Tudom, nem teljesítettem a feladatomat, de ez az egy este attól még hadd legyen az enyém.
Vállat vontam, jelezve, hogy nem zavar, ha nem volt komoly tanács.
- Attól még szerintem jó ötlet volt. Nekem legalábbis tetszik. És hát, én hordom, nem igaz?
Azoknak meg, akiket az utcán kiütök, oly mindegy, mi van rajtam...
- Istenien táncolsz, és ugyanúgy motorozol. A piszkálódás... Hát jó, bevallom, azt is istenien csinálod. Ami pedig a főzést illeti... Valahogy nem is néztelek annak a főzőcskézős fajtának.
Elgondolkodtam azokon, amiket mondott. Közben a szám lassan véget ért.
- Talán én nem akarom, hogy bárki is lebeszéljen rólad. Lehetséges, hogy nekem a dührohamaiddal, a piszkálódásoddal és a félálomban rendelt pizzával együtt kellesz. Lehetséges, hogy nem romantikus drámára vágyom, hanem egy igazi nőre, aki nem tökéletes. Tudod... Minél jobban megismerlek, annál biztosabb vagyok benne. Na és kihívás? Ugyan már... Maszkos igazságosztó vagyok... Tehát nyilvánvalóan tökéletesen eszement. Ne hidd, hogy úgy gondolkodom vagy cselekszem, mint a többi ember. Eldöntöttem, hogy te kellesz nekem, és nem fogsz tudni eltántorítani ettől.
Rámosolyogtam, majd amikor összebújós-átkarolós zene következett, kérdőn húztam fel a szemöldökömet.

- Azt hiszed? * Vontam fel a szemöldököm, amit nem látott, maximum a tekintetemből, ha olvasott egy kicsit, hisz bizony abba benne volt a kérdés.*
- Nem ígérhetek semmit… de erős esély van arra, hogy végig veled maradok. Az Én köreimből aligha lett meghívva bárki. * Nyugtattam meg némileg, hogy itt bizony nem sok esély van arra, hogy bárkit is ismerek.*
- Jó-jó… tényleg jól néz ki. Csak lehetne egy kicsit puhább… * Húztam el a számat. Egy jó ideig sajgott még a vállam is mikor megakartam, ütni a másikat.*
- Eh… most ezzel azt mondtad, hogy rossz háziasszony vagyok? Sérted az önérzetem… * Játszottam meg a felháborodottat. Elég rosszul tekintve, hogy a kék szemeimben ott csillogott a vidámság. Aztán a következő szavaira összevontam a szemöldököm.*
- És mind ezért képes vagy elviselni a hóbortjaimon felül azt is, hogy nem érhetsz hozzám akkor, úgy és ott ahol akarsz? Te tényleg nem vagy normális… más azért keres barátnőd, mert szeretne egy társat, egy olyan embert, akihez odabújhat, ha haza megy. * Ingattam meg a fejem halványan.*
- Jól van na… egy próbát megért, hogy megpróbáljam. * Feleltem arra, hogy őt bizony nem lehet eltántorítani. De annyiszor hallottam már… A szám váltásra egy pillanatra megálltam, aztán a kérdésére csak a szemem forgattam.*
- Ez csak tánc… * Hívtam fel a figyelmét, hogy ugyan mégis mire vár, tapsra? De ha ez nem volt elég, akkor Én magam léptem közelebb hozzá és tettem az egyik kezem a vállára, míg a másikat a kezébe.*
- Ha táncolok… nem zavar. Az érintés és a közelség elengedhetetlen hozzá, ilyenkor érzem azt, hogy élek. * Na meg persze mikor túlteng bennem az adrenalin. *
- S amíg nem pofátlan a partnerem, még csak lecsapni sem akarom érte… * Suttogtam a fülébe, mintha egy, hű de nagy titkot osztanék meg vele. De persze csak a tűzzel játszadoztam, mint mindig.*
- De Te jössz Zack… Te mit szeretsz és ki vagy valójában? * Néztem a szemeibe kutatóan, olyan közelről, amit a tánc megkívánt miután elhúzódtam fülétől. *

- Ha puhább lenne, akkor nem teljesítené a feladatát, engem már rég lepuffantottak volna, és most nem volna kivel táncolnod. Vagyis volna, mert bárki szívesen táncolna veled De most nem örülök, hogy ilyen... Alig érzem a kezed a kezemben.
Jót nevetettem a tettetett felháborodásán.
- Én egy szóval sem mondtam, hogy rossz háziasszony vagy. Ezt éppenséggel te mondtad. Én csak azt mondtam, hogy nem is nagyon tudtam volna elképzelni, hogy vasárnap sütikét sütsz. Valahogy nem vagy az a fajta.
- Ha elérem, hogy bármikor megérinthesselek, akkor nem fognak számítani a szabályok. Ha pedig nem sikerül elérnem, akkor meg sem érdemlem, hogy valaha is megérinthesselek. Ha így állok hozzá a dologhoz, akkor még csak nem is tűnik különösebb akadálynak a dolog. Társat én is szeretnék... De a bújáshoz nem ragaszkodom - vigyorogtam.
Bólintottam, és örültem, amikor közel jött hozzám. Még egy kicsit meg is borzongtam, mikor a fülembe súgott.
- Nem vagyok az a pofátlan fajta... Na jó, az vagyok, de most nem leszek.
Ahogy keringtünk, elgondolkodtam a kérdésén.
- Én? Hát... Ez nehéz kérdés. Az az arcom, amit akkor láthattál, amikor először találkoztunk, sokkal közelebb áll a valósághoz, mint az, amit most látsz. Nem... Ez így nem igaz. Amit most látsz, az én vagyok, azt hiszem. De amit néhány órája hittél rólam, amit az egész világ hisz rólam, az egy ugyanolyan álarc, mint amivel éjszakánként az arcomat takarom el. Megvéd, és megvédi azokat is, akiket ismerek. Hogy ki vagyok valójában? Azt nem tudom. Valaki, egy túlfejlett igazságérzékkel rendelkező kölyök, vagy egy hős... Nem tudom. Hogy mit akarok? Jelenleg téged, ezen kívül pedig jó akarok maradni. És jó dolgokat tenni, vagy legalább helyeseket. Nézd, nem vagyok az a tervezgetős fajta. Ha azt akarod tudni, mik a terveim, kérdezz meg mondjuk öt év múlva, mert egyelőre csak úgy élek.

Ismètelten lehùztam a maszkot.
- Milyen fura humora van az èletnek... Itt fekszem egy vìzleviatán ölèben, ès mègis ki vagyok száradva... - fintorogtam.
Akartam èn mèg veszekedni, hogy maradnom kell, de be kellett látnom, hogy kell pár nap, míg helyrejövök.
- Rendben... Menjünk haza, de mindenkèppen köszönjünk el... ès nem ártana, ha bocsánatot kèrnèl tôle... - nèztem szigorúan. - De tènyleg szabadságra kell mennem... legalàbb az emberi munkahelyemrõl...
Lehunytam a szemem... A szervezetemnek idõ kell, míg kilöki a mèrget ès most nem maradt elèg erõm mèg talpraállni sem. Ha pár napra megszabadulhatnèk mindentõl...

- Ha vizet kérsz, csak egy szavadba kerül. Emberi fogyasztásra alkalmas van az épületben... Onnan nem nehéz kihozni.
A szememet forgattam, ahogy megpróbáltam őt talpra támogatni.
- Bocsánatot? Fenéket. Hadd giggye csak, hogy egy vadállattal jársz... Legalább szimpátiát és sajnálatot fog érezni irántad, az meg a malmodra hajtja a vizet...
Fáradtan sóhajtottam. Mára ennyi cselszövés éppen elegendő volt...
- Na jó, ez így nem fog menni. Tudod fogni a táskádat? Jól van, remek... Akkor...
A lány térdhajlatába csúsztattam a karom és felemeltem őt. A karomban fogom hazavinni...
- Na gyere szépen. Ha véletlen összefutnánk a te Jimmyddel, majd elköszönhetsz. Ó...Ö.. Egy kicsit sok volt a pezsgő, tudja - mondtam egy gyanakodva felénk pillantó pincérnek, aki aztán megértően bólintott. Mert nem néznek filmeket... Minden valamire való emberrabló ezzel a szöveggel csempészi ki az őrök orra elől a bedrogozott nőt...
- Ne haragudj, de azt mégsem mondhattam, hogy ciánmérgezésed van - súgtam Helenának, ahogy lassan a kapu felé tartottam. Így is túl nagy feltűnést fogunk kelteni...

//Köszönöm a játékot, mint mindig, most is nagyon élveztem!//

Felnevettem, ahogy a karjâba vett.
- Úúh... de klafa kis bulli... - adtam a rèszeget a szemlèlönek, majd ismèt felkacagtam, ahogy Edward a fülembe suttogott.
- Ne feleljtsünk felkapni egy üveg vizet... - emlèkeztettem. Hogy ennek milyen visszhangja lesz...
Miközben kufelè haladtunk, gyorsan elõkotortam a kommunikátoromat ès bámulatos ügyessèggel kezdtem írni ( Hogy van rajta hangvezèrlès, márcsak otthon jutott eszembe.

COM-üzenet
Fogadó:Jimmy O' Connor
Küldõ:Helena Grey
Üzenet:
Sajnos sietnünk kellett ès igazából meg se akartalak zavarni titeket. Edward üzeni, hogy sajnálja a törtènteket. (Amúgy nem ekkora seggfej âm ) Együtt reggelizhetnènk így nègyesben, valamikor a közeljövõben. Tudod... ha nem.keresel, levadászlak
Helena


(Èn is köszönöm Nagyon jô volt)

- Sokat bókolsz Pokémon… * Hívtam fel a figyelmét egy aprócska tényre. *
- Ó hát igen… a ruha nélkül, még velem szemben sem lenne esélyed. Ezt alapul véve igazad van, hasznos ruha. * Még mindig nem tudtam megemészteni, hogy akkor saját magamnak okoztam fájdalmat és nem tudtam kiugrasztani a ruhájából, hogy megmutassam, hol a helye. De a nevetése elűzte ezeket, s őszinte mosolyt hívott az arcomra. Mindig ez volt… szerettem, ha nevetnek az emberek. *
- Én csak kimondtam azt, ami nyilvánvaló. Hamarabb égetném le a lakásom, mint elkészülne valami ehető. Pedig elhiheted, hogy egy párszor megpróbáltam… De mindig szellőztetés lett vége. * Na igen, volt amikor úgy gondoltam, hogy ez a kötelességem és nem árt kedveskedni. Na ez már elmúlt… nincs azaz űristen akinek a kedvéért még egyszer megpróbálkozom a főzéssel. Csendesen hallgattam a szavait, amire csak egy sóhajjal feleltem.*
- Makacs öszvér vagy. De ha ez minden vágyad… ki vagyok Én, hogy megpróbáljalak lebeszélni róla. * Adtam fel, hogy bizony nem erősködöm tovább. Ha ezt szeretné, lehet próbálkozni. Nyugtatására már nem reagáltam, ez is olyan, amit nem mondani kell, hanem bizonyítani.*
- A jó az egy nagyon relatív fogalom Zack, és nem, nem a terveid érdekelnek. De ha már Pokémon van közelebb a valósághoz, akkor azt hiszem, nem leszünk jóban. Majdhogynem megígérted, hogy kutatni fogsz a múltamban, hogy megtudd mitől lettem ilyen, hmm… hogy is fogalmaztál „hárpia”? Jutottál valamire?* Igyekeztem mosolyogni, de a tekintetem elsötétült. Már nem csillogott, csak a kék mélység volt benne, de egy kis félelemmel.*
- Amit most látok az meg kimért, udvarias és egy idő után unalmas. *Fő az őszinteség. De hát így van… most jó… de ki tudja, mikor unom meg és vágyom valami másra. Hevességre, játékra, szenvedélyre… széles a skála.*

- Nem tudom, mennyire vagy ügyes bunyós, de mivel ha csak tehetem, nem ütök meg nőt, ez valószínűleg igaz. Előbb hagyom, hogy megverj, minthogy kezet emeljek rád, amíg nem ölsz meg valakit a szemem láttára.
A főzéssel kapcsolatos okfejtésére csak a szememet forgattam. Én sem igénylem, hogy egy asszonyka tüsténkedjen a konyhában, míg én dolgozom...
- Igen, ez minden vágyam - bólintottam mosolyogva - Jó, hogy végre ezt letisztáztuk... Nem volt könnyű menet.
Elgondolkodtam azon, amit mondott.
- Nem fogom megváltoztatni, amit mondtam, csak, hogy jobban tetszek neked. De ha azt kéred, ne tegyem, természetesen nem fogok a múltadban kutakodni. Ami pedig a hárpiát illeti... Nem, azt hiszem, azt sem fogom visszavonni - vigyorogtam.
Az utolsó mondata szíven ütött. Na jó... Ha a normális Zack nem kell, akkor csináljunk valami eget verő baromságot, amivel vagy tönkreteszünk mindent, vagy elérjük a célunkat... Vajon volt már, akinek ez tényleg bejött? Mert nekem még soha. Talán majd most.
- Engedd meg, hogy figyelmeztesselek arra, hogy ha fájdalmat akarsz okozni nekem, az arcomra kell céloznod - mondtam, aztán gyors mozdulattal hátrahajtottam a nő testét, fölé hajoltam, szájon csókoltam, és kiegyenesítettem. Mosoly nélkül, nyíltan néztem a szemébe, és vártam az ítéletet.
- Azt hiszem, ma ez volt a legőszintébb Zack - mondtam neki.

- Most mondanám, hogy majd egyszer megtapasztalod. De a könnyű dolgokat nem szeretem. Nincs bennük kihívás… annyit meg nem ér. * Már pedig ez elrontja, pláne, ha nem ad rá nyomós okot a másik. De ölni… kizárt. *
- Semmi sem könnyű… *Pláne, ha rólam van szó. De most mit csináljak? Legyek olyan amilyen nem vagyok?*
- Nem is kértem… azonban annak örülnék, ha nem kutakodnál. Nem fogok könyörögni vagy megalázkodni, hogy ne tedd. De mindkettőnknek addig jó, míg a múltam árnyait homály fedi. *De aztán elnevettem magam a komoly szavaim után.*
- Ó nem… nem is kértem, hogy vond vissza. Így utólag igen szórakoztató és volt már rosszabb is. * Vontam meg a vállaimat aztán már nem tudtam mire vélni a szavait. ~ Bakker, most komolyan azt hiszi, hogy egy döntést nem tudok követni?~ Kezem már kecsesen csúszott is ki az övéből, hogy a mozdulatot teljessé tegyem mikor megtorpantam. Döbbenten pislogtam rá és kezem a mellkasánál próbálta eltolni Zacket. Ó nem… eszembe sem jutott viszonozni. De mire visszahúzott, már a döbbenet helyét átvette a harag. Undorodva töröltem meg a számat a kézfejemmel, mikor meghallottam a hangját. Tekintetem az övébe fúrtam, s a vidámság helyét bizony átvette a düh, gyűlölet, szánalom, sértettség érdekes keveréke.*
- Menj a Pokolba… * Sziszegtem a fogaim között kipirult arccal. Senki nem engedte még meg ezt magának. Ám, valahol azért értékelnem kellett a bátorságát, hisz nem ütöttem meg. Csak egyszerűen hátat fordítottam, egyik kezemmel megemeltem a ruhám, a másikkal leszedtem a maszkom és kiviharoztam a teremből, amilyen gyorsan csak tudtam és még nem minősült futásnak. Feltéve persze, hogy ha nem próbált meg megállítani. Amit persze nem vettem volna jó néven... ~ Id0ta, b@rom... hogy merészeli? Hogy tud úgy elvenni valamit, amihez nincs joga? Amit nem akarnak? Amit elmondtak, hogy ki van zárva… Össze kéne kötni Jeremyvel. Biztos jó párost alkotnának a főnökömmel. Még Szépfiú sem volt ilyen pofátlan, erkölcstelen… pedig Ő annak a mintaképe.~ Háborogtam közben gondolatban összeszorított fogaimmal. Mikor neki mentem az ajtóban valakinek, csak a szemem villant arra és azt az idióta „láncruhás”, műkardos embert meglátva még csak bocsánatot sem kérve léptem ki. *

- Nem azt mondtam, hogy öregebbnek nézem… Hanem azt, hogy idősebbnek gondoltam. * Mosolyodok el ismét halványan, én sem épp annyinak néztem ki, mint amennyit a születési bizonyítványom mutat. *
- Igaziak? * Kérdeztem bohóckodva és kissé jobban megnéztem magamnak a Lady ajkait, persze csak a fogai címszó alatt. *
- És mind ez mellett még van ideje gyerekeket fenyegeti? Elképesztő energiával rendelkezhet. * Néztem rá kissé hitetlenkedve, bár Én nem voltam ilyen becsületes hallgató, mint valószínűleg a Lady, de akik tanultak azok mindig arra panaszkodtak, hogy fáradtak.*
- Geológus, mellékállásban beugrós pincér, apa és háziasszony egy személyben… *A Lady következő szavai közben megtorpantam és napbarnított bőröm el is sápadt.*
- Nem gondoltam komolyan a kérdésem… de… * Akartam mondani, hogy le kell állítanom a lányom. Mikor az épp egy pohár pezsgőből akart inni. De szerencsére az az úr megállította és arcomba is visszatért a szin. Közben meg a számnak is vége lett…*
- Bocsásson meg, hogy ilyen csúfos véget ért a szám. De a lányom hajlamos a frászt hozni rám az ilyen megmozdulásaival. *Néztem bocsánatkérőn a nő szemeibe.*
- Köszönöm a táncot, nagyon élveztem. Csatlakozik hozzánk egy italra, vagy visszatér a Kedveséhez? * Intettem az asztalhoz ahol kikötött Vani még mindig annak az úrnak a társaságában. Meg kell vallani, elég sok türelme lehet a férfinek.*

A fèrfinak igaza volt... majdnem. Mióta nem szökhettem el csak úgy, sok minden mással kötöl le magam. Talán ez is volt Ben szándèka azzal, hogy Ladyvè tett.
- Igen... Eredetiek... - mosolyogtam, majd magam is az ijesztõ jelenet felè kaptam a tekintetem.
A szám vèget èrt, ès bólintottam a fèrfinak, hogy vele tartok az asztalukhoz.
- Azèrt az se kis teljesítmèny... - mondtam közben. - Egyedül nevelni egy ilyen palykos kis tündèrt. Èn emellett mèg dolgozni is... De a geológia èrdekes munka... Fõleg most, mikor új ègitesteket is megismerhetünk. - Na jó... csak a sötètben tapogatóztam. Tudtam mit csinál nagyjából egy geológus... De ugyan mit ès hol tudna mèg kutatni?

Mint mondtam, az ilyen hülyeségek nekem nem szoktam bejönni. Most sem igazán számítottam rá, de azért jó lett volna. Néztem, ahogy a lány elviharzik, és gondolkodtam, hogy mégis mit kéne tennem. Menjek utána? Minek, hogy szétverje magát a ruhámon? De ha hagyom elmenni, ki tudja, mibe keveredik egyedül...
Ilyen egy kiszámíthatatlan, ostoba libát! Megmentem az életét: haragszik érte. Kedves vagyok, ő bunkó. Bunkó vagyok, tetszik neki. Előbb nem akarja, hogy hozzáérjek, majd megölel. Tálcán nyújtom neki az év szenzációját, és újságíró létére nem foglalkozik vele. Eljön velem táncolni, de amikor igyekszem nem unalmas lenni, elrohan... Most komolyan, ki tud kiigazodni rajta?
Mélyet sóhajtottam, és felhúztam a csuklyámat, hogy lehetőleg ne kapjon el egy újságíró vagy rajongó sem. Azt csak nem hiszi senki, hogy az igazi Bagoly vagyok... Mira után indultam, de már jó messzire tűnhetett. Kimentem a kertbe.
- Hahó! Mira, merre vagy?

- Tudom, hogy nem törted volna össze - mondtam a kislánynak engesztelően - Csak tudod, ebben olyan innivaló van, ami nem való kisgyerekeknek. De kértem neked valami finomat, amit nemsoká ki is hoznak. Ez - emeltem a pezsgőt a magasba - Amúgy sem ízlene neked, azt hiszem.
Az asztal közepe felé néztem, és már láttam, hogy a kislány akár így, akár úgy, de szerez magának egy olyan rózsaszín sütit. Gyengéden visszanyomtam a székébe, amikor mászni kezdett.
- Várj egy pillanatot, inkább majd én - mondtam neki.
Ismeretlenül is tiszteltem a kislány apját, aki a nap huszonnégy órájában kordában tudja tartani ezt a kissé eleven teremtést. Bár, ahogy a kislány szavaiból kivettem, az apuka nem mindig boldogul fényesen...
Egy rózsaszín süteményt tettem a kislány tányérjára, és közben megérkezett az üdítő is, amit rendeltem neki.
- Tessék... Ez jobban fog ízleni, hidd el - mosolyogtam, és láttam, hogy a lány apja felénk közeledik, egy másik lány társaságában. Talán Vanessa nővére? Nem... Ismerős az arca... Hát persze! A Lady...

*Ahogy kiléptem több párt is észrevettem sétálgatni, így semmi kedvem nem volt nagyon bemenni a kertbe. A szépsége meg… nos, jelenleg nem érdekelt csak az, hogy lehűtsem magam és képes legyek normális, mosolygós emberként elhagyni a bált, ahogy bejöttem. Így csak az épület oldalánál kiszúrtam egy sötét részt és oda sétálva leültem a földre, a hátam és a fejem a falnak vetve néztem magam elé. *
- A pokolba, csak egy kicsit túlöltöztem… * Motyogtam magam elé ridegen és csak oldalra fordított fejjel néztem, hogy merre is indul el. Bár kissé lenyugodnom sikerült, de még így sem voltam biztos benne, hogy kíváncsi vagyok rá. Kiszámíthatatlanabb, mint Én és ez zavart. Hisz az előbb is még jó pofizott aztán meg megcsókolt. Hát minek? Mért olyan nagy tragédia, hogy nem szeretem a testi kontaktust?*

[Vani]
- Furcsa illata volt, de ha szomjas vagyok, akkor mindegy… * Feleltem a bácsinak, de ha nem szavad, hát nem. Majd iszom akkor, ha meghozzák az enyémet. Már másztam is volna mikor a bácsi visszatessékelt a helyemre. Lábam lóbálva vártam türelmesen. Mikor megkaptam a sütit, megnyalva a számat vetettem rá magam. Mit nekem villa… jó az kézzel is. Sokkal egyszerűbb.*
- Köszönöm… * Vigyorogtam fel a bácsira mikor az üdítőm is megérkezett. Maszatos kézzel fogtam rá a pohárra és kezdtem el inni. Naná, hogy leöntöttem magam. De csak egy picit, nem nagyon. Vigyorogva tekintettem fel Jamesre miközben letettem a poharam.*
- Jön papa… * Szóltam a bácsinak, és apára mutattam.*

[Nich]
- A családom sokat segít. Anyu vagy a húgom mindig ott van, ha kell. Így nem olyan nehéz, mint az elsőre hangzik. * Mosolyodtam el halványan, ahogy az embereket kissé kerülgetve vezettem a Ladyt az asztalhoz.*
- Érdekes munka… volt. Ma már semmi dolgunk nincs. Ülünk egy jól felszerelt központban és a monitorok figyelése helyett pasziánszozunk. Hisz ha valami nincs rendben, a gépek sípolnak, pityegnek. * Somolyogtam oldalra, hogy ettől unalmasabb munka már nem kell. Odaérve az asztalhoz vigyorogtam le a lányomra.*
- A frászt hoztad megint apára… * Nyomtam egy puszit a feje búbjára és a kezem az úr felé nyújtottam.*
- Szép estét. Nicholas. Sajnálom, hiú ábránd volt, hogy itt meg is vár a tündérem. Remélem nem rontotta el a kedvét. * Kértem bocsánatot a férfitől miután bemutatkoztam s már mutattam is volna be a Ladyt, mikor Vani megszólalt.*
’- Nem voltam rossz… csak táncoltam a bácsival és sokkal ügyesebb, mint Te. És ki a néni? * Kotyogott közbe durcásan, hogy már megint azt feltételezték, hogy rossz volt. *
- Hát persze, hogy nem… De épp ezt akartam mondani Szépségem… A hölgy Lady Shalimar. Lady, ez a Tündérke Vanessza. * Az urat nem mutattam be, hisz Én magam sem ismertem. Gondoltam, majd ezt elintézik egymás között.*

Dühös voltam, hogy ennyire félreismertem ezt az embert, de uralkodtam magamon, mert nem akartam Ana-t kellemetlen helyzetbe hozni, így úgy tettem, mint aki nem hallotta Edward utolsó szavait, egyébként is nagyon nagyképűen hangzott és Helena-t sem akartam megbántani azzal, hogy leamortizálom a barátját.

Mivel az előbb láttam a kedvesemet a kertbe távozni azzal az idősebb pacákkal, így én is arrafelé igyekeztem. Szerencsémre azért nem voltak még kint olyan sokan és a hely is szépen ki volt világítva, így nem kellett túl sokáig bolyonganom, hogy meglássam őket.
Közben éreztem, hogy rezeg a készük a zsebemben és a kijelzőre pislantva egy pillanatra felszaladt a szemöldököm, de aztán jót vigyorogtam rajta, és bekapcsoltam az emlékeztetőt, hogy majd később válaszoljak is rá, ha már beszéltem Ana-val.

Alaposan meglepődtem azonban mikor hallótávolságba értem és elkaptam Ana beszélgetőpartnerének utolsó szavait, és mivel amúgy is zaklatott voltam az előzőek után, nem kellett sok, hogy felkapjam a vizet, bár Ana ennek ellenére nagyon is higgadtan válaszolt, amire én is visszavettem magamból egy kicsit.
- Valami baj van drágám? – értem oda és természetes mozdulattal karoltam át Ana derekát, miközben vasvilla szemekkel igyekeztem felnyársalni a beszélgető partnerét. – Talán zaklat az úr? – igyekeztem még mindig elég udvarias lenni a kedvéért.

Követtem a fèrfit a vendègek tengerèn át, közben a tömegen át Bent kerestem, majd mikor tekintetünk találkozott megnyugtató mosolyt küldtem felè. Sejtettem mennyire nehezère is esik a királynõvel beszèlgetnie, pont ezèrt büszke voltam rá ès meg is mosolyogtam a dolgot.
A bemutatásomra kirázott a hideg. "Lady Shalimar" Hála Tylernek, ez a megszólítás rám ragad egy èletre, de nem bántam. A fura, mèg mindig a rangjelzèsem volt... Hogy a metamorfok vezetõje vagyok, ès, hogy ennek nyilvánosan is meg kell felelnem.
A fogaimat is visszahúztam, bár így elvesztettem jelmezem lènyegèt, de mègse sziszeghetem vègig az estèt...
Kezet nyújtottam az ismeretlen fèrfinak, majd lehajoltam a kislányhoz.
- Nagyon szèp neved van Vanessza... - mosolyogtam barátságosan rá. -

Elnéző mosollyal néztem, amit a kislány étkezés címén művelt. Időközben megérkezett az üditője is, amit hasonló stílusban fogyasztott el. Elgondolkodtam, vajon rá kellene-e szólnom, de aztán úgy döntöttem, hogy ez nem az én dolgom.
- Igen, valóban jön, és hoz magával mást is - mosolyogtam.
Kissé nehézkesen felálltam a székemről, és a kezemet nyújtottam a Nicholasként bemutatkozó férfinek.
- A nevem James Kowalsky, szolgálatára, uram. Nem, a kis Vanessa egyáltalán nem okozott gondot, igazán nagyszerűen szórakoztunk.
Aztán a Lady felé fordultam, és neki is kezet nyújtottam.
- Miss O'Dell... Mert még ezt a nevet viseli, igaz? James Kowalsky vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhetem.
Ezzel leültem, és mereven előre nyújtottam a lábam, hátha úgy kevésbé fog fájni.

- Tehát két éve. Értem.
Hátradobtam a köpenyem, persze nem azért, amiért régen is... Akkoriban ezt azért csináltuk, hogy könnyebben kardot ránthassuk. De most ez nem szerepelt a szándékaim között.
- Hátborzongatónak valóban hátborzongató, de valahogy az volt a benyomáson, hogy kegyed nagyjából ezt gondolja rólunk. És ez igencsak nagy kár volna. Nem vagyunk vérengző fenevadak. És egy faji vezetőnek mást állítania nem ildomos... És veszélyes.
Felbőszített az, hogy megint hazudni próbált. Mélyen a szemébe néztem.
- Engem küldtek oda, de nem tudtam elmenni, és mivel megbíztam újdonsült szövetségeseinkben, mást sem küldtem magam helyett. Erre nyilván azt fogja mondani, hogy az én hibám is így, de kérem, ne alázza meg magát ezzel. Biztos vagyok benne, hogy a könyvtár még áll, erről inkább ne nyissunk vitát. A miért kérdése az, ami engem sokkal jobban érdekel.
Ekkor ért oda hozzánk a hátam mögül hallható csörtetés tulajdonosa. Nyilván ijesztően próbált rám nézni, én pedig látványosan elnyomtam egy ásítást.
- Az úr nem zaklatja, fiatal barátom. Egy úr és egy hölgy fontos politikai kérdésekről beszélgettek, egy önmagát túlértékelő testőr, vagy hasonló pedig igyekszik belekontárkodni. Mindössze ennyi történt.
Éreztem, hogy Amets királynő is közeledik, és nem irigyeltem a nőt azért, amit tőle fog kapni a könyvtárért. Kettőnk közül mindig én voltam a türelmesebb.

Tudtam, hogy könnyedén megtalálhatnám Mirandát. Csak be kéne kapcsolnom a csuklyám éjjellátó funkcióját, hogy minden árnyékos búvóhelyet egyetlen pillanat alatt átkutathassak. Csakhogy az már gyanúsan jó jelmez lett volna... Én pedig nem szándékoztam lebukni. Így is épp elég nagy baj, hogy a nőnek elmondtam, ki vagyok... Így hát csak találomra indultam el egy irányba, hogy aztán rögtön meg is forduljak. Egy pár és egy öregember beszélgetett az ösvényen, amin elindultam, de túl jól ismertem a híradásokból az arcukat ahhoz, hogy a társaságukra vágyjak. Politikusok...
Inkább megcéloztam egy sötét sarkot az épület oldalán, mert ideális búvóhelynek tűnt.
- Csak tudnám, miért kell mindent úgy túlreagálni... - motyogtam félhangosan - Egy csók csak egy csók... Ezzel még nem kértem meg a kezét...

- Valaki háborút emlegetett... - kacagtam Hector mellè lèpve. - Micsoda... hm... zavaró gondolat ezen a diplomáciától.mentes esemènyen... - sóhajtottam, majd vègigtekintettem a protectoron ès a fèrfin mellette. Nem testör... vagy pedig az âgyban is nagyon vigyáz a nõre..n
- Ha háborúra törekednènk, akkor biztosan egy moráktól hemzsegõ helyen tartanánk bált, meghívva a vezetõket, ahova õk.testõr nèlkül èrkeznènek... - nèztem a szemèbe ès vártam.
Hector dühe rám.is kihatott, nem mintha egyèbkènt kedveltem volna a nõt.
- A megállapodás egyertelmü volt... A könyvtárnak nem szabadna lèteznie. Egy hèt Anastasia...

*Mosolyogva vettem tudomásul, hogy teljesen rossz felé igyekszik. Én meg megkönnyebbültem merültem a gondolataimba, miközben lehunytam a szemem. Azonban ebbe befészkelte magát a közeledő léptek és csak felsóhajtva fogadtam el, hogy itt aztán nem lehet megbújni. Az utolsó szavait már egész jól hallottam és a szemöldököm ráncba szaladt.*
- Az a baj veletek, hogy mindent azonnal akartok. Letámadni egy olyan lányt, aki irtózik minden érintéstől a legostobább dolog, amit valaki tehet. Bár becsületedre legyen mondva, hogy az alkalmat megragadtad. Te is ugyan olyan tisztában vagy azzal, mint Én, hogy nem rendezhetek itt jelenetet. A sajtó még egy dolog, de nem biztos, hogy ilyen körülmények miatt szeretném megismerni a királynőt.
Oké… bátor vagy és a többi, vagy csak meg akartad mutatni, hogy milyen is vagy valójában. De Zack… mit reméltél a tettedtől? Mikor először találkoztunk, csak hozzám értél és megbírtalak volna fojtani. Ebből kiindulva aligha hiszem, hogy ettől azt vártad, hogy majd a karjaidba omlok és vágytól csöpögő tekintettel fogok rázni az undor helyett… * Kezdtem el magyarázni neki és a ki nem mondott kérdéseimre válaszokat keresni. Közben egy kicsit odébb helyeztem magam, hogy ha akar üljön le. Még nem álltam készen visszamenni.*
- Különben a lánykérésért meg csak kiröhögtelek volna. * Nyugtattam meg váll vonva.*

- Mindenkinek vannak rossz tapasztalatai, a friss sebeket pedig csak az idő gyógyítja. Soha, egyetlen egyszer sem nyilatkoztam magukról negatívan. Tisztában vagyok a szavaim súlyával és nem is akartam megsérteni sem magát, sem mást. * Feleltem. Igen, a sebek nálam lassan gyógyulnak, de nem szabad a magán véleményemnek a munkával keverednie. Mint magán ember válaszoltam és beszélgettem. Már nyitottam is volna a számat, hogy válaszoljak mikor Jimmy megérkezett és a kedves mosolyom, ami éledezni kezdett a láttán meghökkenésbe csapott át, mikor megszólalt. Újra nyitottam a szám, hogy megnyugtassam a másikat de Hector válaszolt helyettem. Még ha nem is úgy ahogy Én akartam. Mikor láttam a királynőt érkezni, már meg se próbáltam megszólalni. Nem vagyok Én hal a szatyorban. A testőrős megjegyzésére egy pillanatra lesütöttem a szemem, de aztán már ismét visszaemeltem. Ők is tudják, hogy az épületben egyetlen testőr sem tartózkodik. S azon kívül is csak biztos távolságban, ami csak arra szolgált, hogy épségben ideérjek. Nem pedig arra, hogy az eseményen tegyék a dolgukat.*
- Királynő… * Üdvözöltem, mikor végre szóhoz jutottam.*
- Az úr nem a testőröm. Jimmy, csak megerősíteni tudom Hector szavait. Senki nem zaklat és ez a gondolatod még engem is meglep. * Néztem rá értetlenül, hisz fogalmam sincs miből következtetett erre. De biztos a drága „ismerőse” felkavarta a lelkiállapotát, pedig direkt megkértem, hogy vegyen vissza erre a pár órára a véréből. Na de se baj… Ám ennek még csak a jelét sem adtam. Eleget bakiztam ma már a féltékenységem homályában és egyébként sem szerettem volna, hogy távozzon nagy dühében. ~ Egy hét Anastasia… ~ Mért hangzott ez egyszerre lágyan és fenyegetően? De a szavakra csak halványan bólintottam… innentől már oly felesleges lett volna minden.*
- S ha már diplomáciamentes est, akkor talán visszatérhetnénk a többiekhez. De engedje meg, hogy gratuláljak Királynő. Igazán remek estét hozott össze. * A királynő jó emberismerő hírében állt. Láthatta is, hogy ezek csak nem udvarias szavak. Tényleg szépest és ötletes.*