Glaw Theater

A férfi válaszára csak összeráncoltam a homlokomat és már a nyelvem hegyén volt a válasz, de Ana rám villanó tekintetére inkább csak nyeltem egyet, hogy ne csússzon ki semmi olyan a számon, amit később, vagy akár azonnal megbánnék és rossz színben tűntetné fel Ana-t.
- Nem vagyok testőr. – morogtam azért oda, mert szó nélkül azért csak nem kell elviselnem a dolgot, de már ez is sokkal enyhébb volt, mint amit eredetileg szándékomban állt visszaválaszolni.
Aztán egy gyönyörű hölgy csatlakozott hozzánk és én meghajtottam a fejem előtte, bár meglepett, hogy ő a mora királynő, valahogy másnak, talán idősebbnek gondoltam, igaz, ettől még lehet egy matuzsálem is, hiszen gondolom ő sem öregszik, ahogy a legtöbb fajtársa sem, aki másokból táplálkozik.. Mondjuk ezt talán nem vetném a szemükre, hiszen én sem vagyok különb.
Mivel a beszélgetésükből tényleg csak a legvégét hallottam, így végül is fogalmam sincs, miért emlegetik a háborút, de csak biztatásként megszorítom Ana derekát, hogy tudja mellette állok, hiszen a nő utolsó szavai nagyon ultimátum szerűen hangzottak.
Azért jól esik, hogy Ana megerősíti a státuszomat és egy bólintással és némi bocsánatkérő mosollyal veszem tudomásul, hogy a férfi nem zaklatta, még ha kívülről úgy is látszott.
Mivel épp elég feszültség volt már ezen a rövid időn belül is, így jó néven vettem, ha vissza tudunk térni valami könnyedebb témához, hiszen tényleg kikapcsolódni jöttünk ide ma, és nem akarom, hogy valami is elrontsa Ana kedvét.
- Igen tényleg pazar. – értettem egyet egy bólintással egyetértve a szavaival. – És drágám, még nem is sokat táncoltunk, talán vissza kéne térnünk a parkettre.

Szerencsém volt, vagy éppen pechem... Ez majd attól füg, mit kapok Mirandától. Mindenesetre megtaláltam, és amikor arrébb húzódott, mosolyogva leültem mellé. Aztán a mosolyt eltüntettem az arcomról, és levettem a csuklyám.
- Oké, belátom, tényleg ostoba dolog volt. De ha visszaemlékszel, sok jó tulajdonságomat kiemeltem, de az okosság nem volt köztük... Mentségemre legyen mondva, hogy túl gyönyörű vagy, és elveszed az eszem. Jó, tudom, bókokkal nálad semmire sem megyek... Nem is tudom, miért fárasztom magam. Különben meg nem taktikáztam, nem azért hoztalak ide, hogy büntetlenül megcsókolhassalak. Azért hoztalak ide, mert szeretsz táncolni, és azért csókoltalak meg, mert nem tudtam ellenállni a kísértésnek.
Kitéptem egy fűszálat, és apró darabokra szecskáztam.
- Hogy mit reméltem? Fene se tudja. Talán pont azt, amit mondtál, nem tudom. Ha rossz volt... Mármint nem a csók, abban jó vagyok... De ha az érzés rossz volt, akkor sajnálom. Nem akartalak bántani.
Felálltam, önkéntelenül leporoltam magam.
- Gondolom jobb, ha megyek.

*Szavaira egyre jobban ráncba szaladt a homlokom, ahogy hallgattam. Már épp felhívtam volna a figyelmét, hogy felesleges bókolnia mikor maga is felfedte. Ezt csak mosolyogva fogadtam és bólintottam, hogy ez valóban így van. Na de ahogy a fűszállal játszott, hirtelen egy elveszett gyerek jutott róla eszembe, a gyerekről meg automatikusan Luke. Na de ezt a gondolatot gyorsan keresztbe húzta az egós megjegyzésével, amire elnevettem magam. De mikor felállt és indulni készült csak megfogtam a kezét.*
- Héé… ígértél nekem valamit, most még is egyedül hagynál egy ilyen ellenállhatatlan nőt a sok férfi között? Még a végén másik is ellenállhatatlan késztetést éreznek arra, hogy megtegyék, amit Te. De még a legjobb esetben is táncba vigyenek.* Kérdeztem mosolyogva, de már el is engedtem és megpaskoltam magam mellett a helyet, hogy annyira ne legyen már úri, üljön vissza.*
- Mellesleg számomra pocsék volt. De talán a te javadra dönti a mérleget, hogy már szerintem azt is elfelejtettem, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Vagy bármi olyasmit amihez fizikális kontaktus szükséges. S persze ez alól kivétel a tánc és az edzéseim. * Vontam meg a vállaimat és magam elé meredtem.*
- Nem akarom elmondani Pokémon, de egy-két dolgot talán elmondhatok, hogy jobban megértsd a reakcióm és a viselkedésem. * Sóhajtottam lemondóan és ezzel felvértezve magam kezdtem bele.*
- Már több mint három éve, hogy ilyen vagyok. Ez alatt csak a nagyon-nagyon régi ismerőseim vagy az aktuális edző partnerem értek hozzám. De sokszor még Tőlük sem tudom elviselni, még a saját anyámtól is húzódzkodtam az első évben. Utána ez enyhült és már képes voltam Én megérinteni másokat. De azt, hogy más hozzám érjen nem tudom elviselni a mai napig sem. A rendfenntartók és kapitányság adatbázisában is vaskos a dossziém az önvédelmi kitöréseim miatt, hisz el nem zártam magam a világtól. Legalábbis nem teljesen. S mivel az érintéssel ilyen problémáim vannak, így más jellegű kapcsolat szóba sem kerülhetett és nem is gondolkoztam rajta. Pszichésen nem vagyok képes elviselni Zack, nem pedig a makacsságom és az önállóságom miatt. Az, hogy ez miért van nem olyan fontos, mint maga a tény, hogy ez így van. * Sütöttem le a szemem, és ha kérdése van, vagy valamire még kíváncsi akkor, ha kérdezz még talán választ is kap, ha nem túltolakodó a kérdés. De a fél válasz is válasz lehet.*

Meglepett, hogy nem engedett elmenni. Már majdnem az ujjaiba kulcsoltam az enyémet, mikor elengedte a kezem. Halványan elmosolyodtam, és leültem, vissza a fűre. Figyelmesen hallgattam mindent, amit mondott.
- Ez igaz. Ha egyszer megígértem, nem engedhetlek át másnak.
Arcomról lefagyott a mosoly a következő mondata hallatán.
- Hát, azért kösz. Pedig még nem volt rám panasz... Na mindegy. Tudod, ha valaha, egyszer az életben, kedved volna újra megtanulni, hogyan kell, én nagyon szívesen állok rendelkezésedre. Na jó, csak vicceltem. Illetve nem, de vedd annak, és ne üss meg, légyszi.
Szánalmas egy szuperhős vagyok...
- Nézd... Ha nem akarod, hát nem mondod. Amúgy sem kell zseninek lenni, hogy az ember levonjon következtetéseket. Nem mintha érdekelne. Olyan vagy, amilyen, és elfogadlak úgy, ennyi. Akkor sem fogom feladni. Nagyon sajnálom, ami veled történt, és ha valaha bosszút akarnál állni... Tudod, a magamfajta álarcosok pont erre valók. De máskülönben nem érdekel a dolog. Mármint... Nem érdekel a múltad. A jövőd sokkal jobban izgat, és az, hogy van-e benne hely nekem. Aztán amit kell, azt menet közben megtudom rólad.
Nem tudván, vajon ostobaságot csinálok-e, óvatosan megfogtam a kezét, de csak egy pillanatig, hogy érezze, vele vagyok, aztán elengedtem és rá mosolyogtam.
- Oké, nem vagy rá képes. Megértettem. De talán egyszer majd lesz másképp... Ne, ne mondj semmit. Örök optimista vagyok. Hagyd meg nekem az illúzióimat.
Felálltam, és a kezemet nyújtottam neki.
- Na gyerünk, menjünk táncolni. Ígérem, csak akkor csókollak meg, ha kifejezetten kéred, oké?

- Eszemben sincs megütni, itt legalábbis. * Mosolyogtam rá, azt persze nem kötöttem az orrára, hogy az utóbbi időben túl sokat kapott a kezem és ez is közrejátszik, ha már a fáslimat le kellett szednem, akkor legalább ne rontsam a helyzetet. Az ajánlatát meg csak egyszerűen figyelmen kívül hagytam. Felesleges lenne közölnöm vele, hogy erre nem lesz példa egy párszor már megemlítettem. Eddig sem érdekelte, hát most sem fogja jobban. Így csak csendesen hallgattam, ám a varázsszóra már felé is kaptam a lesütött tekintetem.*
- A sajnálatod tartsd meg másnak… * Szúrtam közbe, nem is foglalkozva azzal, hogy esetleg a szavába vágok. Ebből sosem kértem, még akkor sem mikor friss volt. ~ Bosszú… igen, régen szerettem volna. De akkor féltem. Ma már… ma már csak jelentéktelen lenne. A halála sem adna megnyugvást.~ Na de az érintésére nem számítottam, és ahogy megéreztem a bőrét már össze is rezzentem és reflexből rántottam le a kezem, ahogy tekintetem meg felé. Szemeimben olyan fájdalom ült, mintha minimum eltörte volna az összes csontom egyenként. Már nyitottam is a számat, hogy nyíltlapokkal játsszak és tudja, mire számítson mikor csendre kért.*
- Rajtam ne múljék… * Egyeztem bele és a felém nyújtott kezére csak összevont szemöldökkel néztem pár pillanatig, amíg hezitáltam.*
- Megegyeztünk Pokémon… * Csúsztattam a kezébe a kezem mosolyogva, és felálltam. A ruhám leporoltam és csak bíztam benne, hogy a fű nem tett benne feltűnő kárt.*
- A bál utánra mik a terveid és meddig szeretnél egyáltalán maradni? * Tettem fel egy általános kérdést, hogy ne csak itt csendesen haladjunk egymás mellett az ajtó felé. No meg ezeket amúgy sem ártott tisztázni, hisz még csak a háziakat sem ment el köszönteni vagy mi a szokás ilyenkor. *

- Örömmel hallom, hogy nem vitte túlzásba. * Mosolyogtam barátságosan a férfire és már le is guggoltam a Vani mellé, miután az asztalról elvettem egy szalvétát.
*Ahogy a nő lehajol, máris a maszatos, rózsaszín máztól ragacsos kezét nyújtja felé. Hisz a többiek is így köszöntek, így úgy gondolta, hogy neki is kell.*
’- Szia Sa... Sacimar… ööö… Köszönöm . * Adja fel a próbálkozást, hogy kimondja a nő nevét. Míg az apukája beszélt Jamesszel és szalvétát vadászott.*
’- Te is olyan vagy, mint a papa? És Te is?* Tette fel kíváncsian a kérdést, mint a két ismeretlennek. *
- Kicsim, nem illik ilyet kérdezni és add a mancsod, hadd töröljem meg különben még téged nézlek sütinek és megeszlek. * Bocsánatkérőn mosolyogtam fel a többiekre a lány kérdése miatt, de aztán már inkább igyekeztem leszedni a kezéről a mázt. A nagyja sikerült is, de ebből kézmosás lesz, de azért még megtörölgettem a száját is és mosolyogva néztem, a grimaszt a kicsi arcán. Akinek a tekintete továbbra is érdeklődve nézte Shalimart.

Bólintottam, jelezve ezzel, hogy tudomásul vetem a szavait, de udvariasan kétkető arcom ugyanakkor azt is sugallta, hogy bár megértettem, amit mondott, egyetérteni aligha tudnék vele.
- A nyilvánosság előtt valóban nem tett ilyet, amennyire én tudom... De a tettei is ékesen szólnak, Miss Camilon, talán még ékesebben, mint a szavai.
A protektorasszony társaságában lévő férfibe több sütnivaló szorult, mint amit elsőre feltételeztem volna róla, ugyanis egy semleges választ leszámítva csendben maradt. Nagyon helyes. A gyermekek csak ne szóljanak bele a nagyok dolgába...
Megérkezett Amets is. Fejet hajtottam, majd mosolyogva a szemébe néztem.
- Igen, úrnőm, én voltam az, aki használta a szót, de biztosíthatlak, hogy nem tervezem tettre váltani a szavaimat.
Amit Amets csinált, azt nevezik "erős kezdésnek", azt hiszem. Kis híján kibuggyant belőlem a nevetés a szavai és a másik kettő reakciója miatt. Nehezemre esett komoly arcot vágni.
Elképesztő volt látni, hogy amit én hosszú percek győzködésével és fenyegetőzésével sem értem el, azt úrnőm egyetlen mondattal elintézte. Egy hét... Varázslatos nő vagy, Amets. A legvarázslatosabb és legveszélyesebb...
Kedélyesen összecsaptam a tenyeremet.
- Akkor tehát minden elrendeződött, nem igaz? Szívesen követném Nemtestőr Jimmy javaslatát, és mennék vissza magam is a táncparkettre... Amets úrnő, megtisztelnél?

- Ezért mindenesetre nagyon hálás vagyok - mondtam neki egy alig titkolt mosollyal. Azért ha valóban félnék tőle, az eléggé szánalmas volna...
Számíthattam volna rá, hogy egy olyan büszke nő, mint ő, nem fogja annyiban hagyni, amit mondtam. Úgy éreztem, meg kell tudnom, mi történt vele, és ha ő nem is akarja, nekem bosszút kell állnom. Szörnyű bosszút... De megígértem, hogy nem vájkálok a múltjában. Szóval azt kell elérnem, hogy ő maga akarja elmondani...
Felhúztam, és ha csak nem tett kimondottan ilyen irányú célzást vagy mozdulatot, nem is engedtem el a kezét. A kérdésén viszont elgondolkodtam.
- A bál után szerettem volna szenvedélyesen szeretkezni veled, de mivel erre egyre kisebb esélyt látok, valószínűleg elviszlek kávézni, vagy haza, vagy amihez kedved van. Maradni pedig addig maradunk, amíg kedved van táncolni. Mára kisajátítottalak, szóval kötelességem szórakoztatni téged, amíg igényt tartasz rá - mosolyogtam.
New London pedig kénytelen lesz túlélni egy éjszakát a Bagoly nélkül...

*Megjegyzést nem tettem rá, azonban a kezem felcsúsztattam a karjára, ahelyett, hogy elengedtem volna. Na nem azért mert késztetést éreztem, hanem mert így illet és kész. Néha még Én is tudok viselkedni ha muszáj és persze ha akarok. De a válaszát hallva az állam leesett és hamarabb ért be az ajtón mint Én. Miután megemésztettem a hallottakat egy óriási nyelés kíséretében meg vontam a vállaimat.*
- Ez esetben a sz3xre szavazok… * Vontam meg a vállaimat, de ha rám nézett, akkor láthatta, hogy csak megint ugratom, és kicsit sem gondolom komolyan. A mosolyom és szemeimbe visszatérő játékos csillogás erről árulkodott. *
- És ezzel kötelességeddé vált a programot is kitalálni Zack… * Hívtam fel a figyelmét, de persze a változtatás jogát mindig is fenntartottam.*
- Reggel kilencre a teremben kell lennem, aztán elutazom. De egy 4 óra alvás bőven elég szóval szabad az éjszakám. * Kacsintottam rá, ezzel jelezve, hogy maradhatunk még egy kicsit.*

Nem húzódott el tőlem, aminek örültem. Ha belegondolok, hogy mennyire rühelli az érintést, és én mégis megtehetem már, még ha bizonyos feltételekkel is, már a második találkozásunkkor, ráadásul még csak ki sem herélt, amiért megcsókoltam, azt kell, hogy mondjam, nem is haladok olyan nagyon rosszul.
Oldalra kaptam a fejem, de láttam, hogy megint csak szórakozik velem.
- Haha, igazán nagyon vicces... De aztán hiszem, ennyit azért megérdemeltem...
Elgondolkodtam, miféle programot ajánlhatnék fel neki.
- Hát... Ez végül is a szuperhős ruhám. Ha nem zavar, hogy közben foglak, hazamehetünk NL-be, és ugrálhatunk biztosíték nélkül háztetőről háztetőre. Ha jól sejtem, nem csak a motorozást szereted az extrém sportok közül... Tudod, van abban valami, amikor felmész egy felhőkarcoló tetejére, aztán leveted magad... De még mindig áll az ajánlatom a szenvedélyes szeretkezésre és a kávéra is. A döntés a tiéd... De most gyere!
Derékon kaptam, és a táncparkettre suhantam vele. Valami gyors, déli zene szólt, úgyhogy igyekeztem ennek megfelelően táncolni.

- Még többet is… * De hát ez nálam csak természetes volt, ritka volt azon alkalmak mikor csipkelődéseimet nem kaptam vissza. De Zacknak úgy látszik nem volt ínyére a dolog, így majd igyekszem visszafogni magam. Már amennyire erre képes vagyok. Oldalra biccentett fejjel hallgattam az ajánlatát és nem állt messze a valóságtól.*
- Minden olyat szeretek, ami veszélyes… * Feleltem egyszerűen, míg magamban megrágtam az ajánlatát, mire sikerült addigra már derékon is ragadott.*
- Zack… * Kezdtem figyelmeztetően, hogy ne essen túlzásokba, de mivel a tánctérre mentünk, így befogtam a szám. De ez még nem jelentette azt, hogy jó néven vettem vagy legközelebb is befogom a szám.*
- Mellesleg meg, de igen… zavarna, hogy fogsz. És lehet bármennyire jó, ennyit nem ér semmi. * Feleltem miközben felvéve az új ritmust táncoltam, miközben igyekeztem maga a zenét beazonosítani. De nem erőltettem tovább a program listát, majd lesz, ami és ahogy alakul. Felesleges tervezgetni, hisz addig még sok minden történhet.*

- Igen... mèg azt használom. - Válaszoltam az eddig ismeretlen fèrfinak. Ès mèg fogom is... tettem hozzá gondolatban. Hisz... csak ennyi maradt a családomból. Ès nèhâny naplóbejegyzès...
Halkan kuncogva fogtam kezet a kislánnyal is, nem törõdve azzal, hogy máz volt a tenyerèn, mint az egèsz tálca süteményen. - Igen... olyan vagyok, mint az apukád... azt hiszem. - Remèltem, hogy arra gondol, metamorf vagyok-e, nem arra pèldául, hogy tudok-e szakállat növeszteni... - Valami hasonló. - fejeztem be a gondolatot.
Mr. Kowalsky felè pillantottam... Nem, azt hiszem õ nem az... Látva lába gyengesègèt. Vagy csak a kislány volt a látottnâl is aktívabb...

Egyik tökèletesen ívelt szemöldököm.a magasba szökött... Nocsak... Hozzá voltam szokva, hogy megrettennek tõlem... de nem.az elsõ mondatom után. Persze a Lorddal folytatott parázsvita után mást nen is türtem volna el...
Èreztem, hogy Hector hangulata bámulatos gyorsasággal ívelt felfelè... De ez nem biztos, hogy feltètlen indokolt lett volna. Hisz... választ nem kaptam, csak egy megadó bólintást. De ez is elèg volt egyelõre.
- Köszönöm... De lesz alkalma túlszárnyalni, mikor egy hèt múlva viszonzom a látogatását... - mosolyogtam, èz ebben a mosolyban egy ragadozó köszönhetett vissza, aki emberien derüs. - Hát hogyne... - nyújtottam a karom Hector felè.

Már csak Miss O'Dell-re kellett felnéznem, hiszen Vanessa aprócska volt, az apja pedig leguggolt hozzá.
- Vanessa igazán nagyon okos kislány, bár, meg kell hagyni, eléggé virgonc is - mondtam, a kislányra kacsintva, de többet nem árultam el a tervezgetett csínyeiről, végül is nem akartam, hogy árulkodósnak tartson.
Egy pár másodpercig elmerengtem a Lady arcán. Egy dajka-android projektben tökéletes lenne... Szép, kedves, és megbízható. Vagy pedig különleges igényű férfiaknak, mert ugye, kimondottan fiatalnak tűnik... De olyasmit egy ideje már nem gyártok.
Shalimar szavaiból kikövetkeztettem, mit szeretne tudni a kislány. Mosolyogva válaszoltam.
- Én nem örököltem ilyen szerencsés géneket - mondtam - Csupán csak egyszerű ember vagyok.
Az már, hogy több vagyok bármely metamorfnál, más kérdés...

Azért azzal nem értettem egyet, hogy egy csók miatt bűnhődnöm kéne, de ezt nem tettem szóvá. Végül is, ha ő így gondolja, én nem fogok erről vitát nyitni. Amúgy is teljesen felesleges lenne bármiről is vitát nyitni ezzel a nővel...
A tánc közbeni szavai megleptek. Nem gondoltam volna, hogy ezt fogja választani. Felajánlottam neki a világ egyik legjobb szórakozását, és nem kért belőle, mert ahhoz el kéne viselnie a közelségemet. Visszafojtottam egy nem túl kedves káromkodást, ami pontosan arra szólította volna fel őt, mint az előzőekben adott ajánlataim, csak sokkal kevésbé kulturáltan, és vállat vontam.
- Ha nem, hát nem. Akkor maradunk a kávézásnál... De... Eh, mindegy.
Mosolytalanul, elkomorodva táncoltam tovább. Nem arról volt szó, hogy máris feladtam volna, épp csak rájöttem, hogy sokkal nagyobb fába vágtam a fejszémet, mint hittem. Tánc közben majdnem bármit lehet, amúgy meg semmit...
- Veszélyt akarsz? - kérdeztem hirtelen ötlettel - Igazi veszélyt? Gyere velem el egy éjszakára járőrözni a városban. Ott rálőnek az emberre, vascsővel, lézerkarddal, meg ki tudja, mivel támadnak rá... Tiszta adrenalinbomba. Még jelmezt is csináltatok neked.
Egyfelől gúnyolódni akartam, de hogy rajta-e, vagy magamon, azt nem tudtam. Másfelől, bátorságpróbának is szántam a dolgot. Harmadrészt akartam, hogy lássa, mit csinálok, hátha ettől ha meg nem is szeret, de legalább elkezd egy kicsit tisztelni. De nem hittem igazán, hogy eljönne, vagy, hogy ha mégis, átérezné a dolog lényegét.

- Mi a baj Zack? Most már fejezd be…*Kérdeztem összevont szemöldökkel, mikor elkomorult az arca. Oké, tudtam, hogy az a baja, hogy visszautasítottam a lehetőséget – ami igazán nagyon vonzó volt -, csak épp azt nem értettem, hogy miért viseli meg ennyire. A következő ajánlatra, egy pillanatra lemeredve néztem a másikat, nem akartam hinni a fülemnek.*
- Én dolgozom Pokémon. Nappal és van, hogy éjszaka is. De még ez lenne a legkevesebb… egy olyan lányt akarsz kivinni, aki rühelli a fegyvereket és még csak nem is képzett. Azt a minimális tudást is csak akkor használja, mikor Ő maga van veszélyben. Ezt te sem gondolhattad komolyan. * Ingattam meg a fejem lemondóan. A veszély az elég relatív fogalom volt nálam, hisz az is beletartozott, hogy ha valaki nem értett a szép szóból és továbbra sem hagyott békén. De az ötlet abszurditása túlment mindenen. *
- Inkább hagyjuk… ne erőltessük. Mint mondtam, lesz ahogy lesz. * Engedtem meg felé egy halvány mosolyt. Kezdtem azt hinni, hogy annyira el akarja nyerni a tetszésem, hogy még csak végig sem gondolja, azt amit épp mond. Ez pedig senkinek nem tett jót. Ő hülyét csinál magából, nálam meg felszakíthat valamit, hogy ha belenyúl véletlen.*

*James szavaira egyből körbenéztem majd visszafordulva rávigyorogtam.*
- Nos, nem tört el semmi, nem kiabál senki a ruhája miatt és még borogatás sem volt… szóval szerintem beteg lesz. * Ez egyáltalán nem jellemző a kislányra, hogy minden épségben marad körülötte és nem bosszantott fel senkit. *
’- Az jóóó… és neked milyen a másik formád? * Csillannak fel a szemei nagy kíváncsiságában. Miközben egy ásítást elnyomva teszi a kezét a szája elé.*
- Na gyere, vége mára a mókának… * Emeltem le a székről jelezve, hogy kézmosás aztán indulás haza. De már oda is ment a széken ülő férfihoz és oldalról megölelte a nyakát. Feltűnően ügyelve arra, hogy ne piszkolja össze a mancsaival.*
’- Akkor már ketten vagyunk… De még így is ügyesebb, vagy mint a papa, pedig Ő meta… meta akármicsoda… * Súgta a fülébe mosolyogva, feltéve, ha hagyták neki, hogy egyáltalán megölelje. Egy puszit nyomot az arcára, és már a következő ölelést a Lady kapta a derekánál.*
- Még egyszer köszönöm uram. * Nyújtottam felé a kezem, miközben elköszöntem.*
- Lady… köszönöm a táncot. * Hajtottam meg magam udvariasan*
- További jó szórakozást Önöknek… * Köszöntem el és már meg is fogtam a kicsi kezét, aki még menetközben integetve nézett hátra.*
’ – Sziasztok… * De aztán már csak követte az apukáját, amerre épp akarta miközben locsogni kezdett.*

//Köszöntem a játékot mindkettőtöknek. //

*Túlszárnyalni… mintha azt lehetne. Na de sipirc innen kellemetlen gondolatok.*
- Örömmel látjuk… * Mosolyodtam el, figyelmen kívül hagyva a hátsó balsejtelmet, melyet az Amets mosolya váltott ki. Hector és Jimmy javaslatának igazán örültem. Bár az utobbi szavaira csak kérdőn vontam fel a szemöldököm. S olyan szívesen rá kérdeztem volna, amolyan mézes-mázos hangon, hogy; mi van megunta a játszó pajtiját. De most nem lehetet és bíztam benne, hogy mire hazaérünk, addigra ez a gondolat a mélybe hull és nem fogja a másik megtapasztalni, hogy milyen kényelmetlen aludni a süppedős kanapén. *
- Hát hogy ne, menjünk. Hector, Királynő… viszontlátásra.* Köszöntem el, ha nem volt más. S Jimmybe karolva elindultam befelé követve Hectort és Ametset. Az ajtóban megálltam egy pillanatra és bár felesleges volt, de azért visszavettem az álarcom, ha már ebben érkeztem.*
- Hova lett az „ismerősöd”? * Kérdeztem kíváncsian, ám a megszólításnál volt egy kis gúny is a hangomban. Az, hogy ezt észre veszi-e Jimmy rajta múlik, hisz a bájos mosoly ott lapult az ajkaimon. De kitudja, hogy a másik milyen jó emberismerő és mennyire sikerült kiismernie.*

Halkan nevettem, ahogy Nicholas a kislány okozta károk nyomait kereste, majd ahogy Vanessza megölelt, megsimogattam a buksiját.
- Hát... majd, ha egyszer eljössz hozzánk megmutatom. - mosolyogtam rá kedvesen. - Kèsõ volt már... Nem akartam megijeszteni a kislányt azzal, hogy egy hètmèteres, mèregfogakkal ellátott, fèlig kígyó akármi vagyok...
Mèg vissza integettem, ahogy távoztak, majd kerestem egy szalvètát, hogy megtöröljem a kezem.
- Önnek van èrzèke ès türelme a gyermekekhez... - szóltam mosolyogva Mr. Kowalskyhoz. - Csak nem önre is vár egy otthon?

Világ életemben szerettem a bálokat. A tánc, és a bele szőtt, alig észrevehető, titkos szenvedély... A lopott csókok a nehéz brokátfüggönyök mögött, a párbajok másnap hajnalban, a menekülések a dühös házigazda elől... Szép emlékek. Elvégre, francia vagyok, nem igaz?
Mindezekkel együtt is ez a legveszélyesebb bál, amin valaha részt vettem. Az itt jelenlévők jelentős hányada szeretné karón látni a fejemet, és azt még én sem élhetem túl. Nem csoda hát, hogy igazán remek maszkkal készültem. Szinte az egész arcomat fedte, és hollófekete volt. Egyszerű, fekete kalapot tettem a fejemre, és a csizmám és nadrágom is fekete volt. Csak az ingem volt fehér, bő ujjú, hófehér ing, félig nyitva. Tudtam, hogy még így, az arcomat eltakarva is kevés nő akad, aki ellen tudna állni nekem. De nem ezért jöttem...
Egy pohár pezsgővel a kezemben igyekeztem elvegyülni a tömegben.

- Felség, Uram! – biccentettem felettébb udvariasan a páros felé, aztán már inkább Ana felé figyeltem és a kezem a belém kapaszkodó kezére téve, sétáltam be vele az épületbe, ahol már eléggé összegyűlt a nép és igen csak felfokozott volt a hangulat a nem kevés pezsgőnek és már italnak köszönhetően, amit a pincérek fáradhatatlanul és kifogyhatatlanul hordtak körbe.
Sejtettem, hogy elnyertem kedvesem rosszallását és eléggé bűnbánó arcot vágva néztem a szemébe az álarcon keresztül, mikor természetesen rákérdezett, és nem is nőből lett volna, ha nem teszi. Bár szerettem volna jobban látni az arcát, hogy vajon bocsánatot nyerek a tettemért, de hát így csak a szemeire és a szavaira voltam bízva.
- A barátjával együtt nem régen távozott, de nagyon szeretne majd megismerni. – válaszoltam egy könnyed mosolyt varázsolva az arcomra, de reménykedtem, hogy ez megnyugtatja és nem harapja le a fejem azt gondolva, hogy mással flörtölök, mikor itt van ő nekem.
- Javasolta, hogy találkozzunk egyszer majd négyesben, persze csak, ha te is benne vagy. – tettem hozzá sietve, hiszen természetesen nem kerülte el a figyelmemet a hangjában bujkáló gúnyos felhang.
- Táncolunk? Vagy esetleg hozzak valamit inni? Mi volt ez a heves beszélgetés azzal a morával? Lehet, hogy nem zaklatott, de hallottam, amit hallottam. – néztem rá kíváncsian. – És a királynő sem volt valami szívélyes veled. Miért hátráltál meg? Ez egyáltalán nem jellemző rád. – tettem még hozzá.

- Ebben biztos vagyok… * Mosolyogtam és itt már szándékosan volt irónia a hangomban. Az a nő legalább annyira akar engem megismerni, mint Én Őt. Semennyire. De persze azért Jimmyt nem akartam megbántani így ezt nem mondtam ki ilyen nyíltan, inkább csak éreztettem. A barátja meg… akár igaz is lehet. Az ajánlatra kétkedve néztem Jimmyre és megingattam a fejem.*
- Most azt várod, hogy kérjem el a számát, egyeztessek vele bájcsevegve és leszervezzek egy szolid vacsorát? * Mondjuk ez inkább volt kijelentés mintsem kérdés, de azért ott bujkált az is. Igazából… a kedvéért még meg is tettem volna. Az Ő barátai vagy mi, még akkor is, ha nekem egyáltalán nem tetszik a hölgyemén, a parádéjukról nem is beszélve. De hát ez van. A tématerelésre felkaptam a fejem és gyanakodva néztem a másikra. Nem tudtam hova rakni.*
- Valami alkohol menteset, köszi. * Bólintottam, a tánc ráér utána is így vele tartottam.*
- Az a mora, a Konzul. Nos… meghátrálásnak is veheted. Én inkább azt mondanám, hogy nem szítottam tovább a tűzet. Különben is felesleges lett volna. Egyrészt igazuk van, még ha nem is teljesen úgy, ahogy ők gondolják, de ez a lényegen nem változtat. Másrészt meg már az elején elrontottam. Más felé jártak a gondolataim és nem épp azon, hogy mit beszélek. * Vontam meg a vállaimat mintha nem érdekelne. De ez közel sem volt így, zavart és idegesített. De már nem tudok mit tenni, egyébként se biztos, hogy más lett volna a végeredmény.*

- Nem. – jelentettem ki, most már én is határozottan és cseppet rosszallóan, hogy így félreértett. Tudhatná, hiszen sosem titkoltam, többször szavakba öntöttem, hogy mennyire szeretem, amit tőle még egyszer sem hallottam, így bár talán megérdemlek egy kis fejmosást, de ezt az irónikus megnyilvánulást azért talán még sem. – Egyáltalán nem várok el tőled ilyesmit, csak tolmácsoltam egy udvarias kérést Helena részéről, de ebben nincs semmi kényszer, ha nem szeretnéd, akkor azt mond és részemről le van zárva az ügy.
A mosoly most már nem honolt az arcomon, de továbbra is igyekeztem udvarias és kedves kísérő lenni.
- Bocsánatodat kérem, azért mert magadra hagytalak, de csak köszönni szerettem volna neki, és ha emlékszel megkérdeztem, hogy velem tartasz-e, de azért kérem mégis a bocsánatodat, mert a tánc nem volt bekalkulálva és nem az én ötletem volt. Ezért jogosan haragszol, de ezt ne rajta verd le, én nem voltam elég határozott. – fordultam felé, mielőtt elindultam volna az italért.
Nem akartam szóvá tenni még azt is, hogy pont az ő kedvéért nem akartam feltűnést és esetleg vitát, mert tényleg hibásnak éreztem magam és szerettem volna a továbbiakban kárpótolni egy szép estével.
Meglepett, hogy a férfi maga volt a consul, de hát nem mutatkozott be, így honnan is kellett volna tudnom, a királynőt már láttam a holoneten legalább. Nem a kedvenc műsorom a politika.
- Igazuk volt? Miben? Mit követtél el, amiért ilyen hangnemet üthettek meg veled szemben? – néztem rá meglepetten, miközben leemeltem két pohár üdítőt az egyik tálcáról, ha ő nem iszik alkoholt, akkor én sem.
- De persze, semmi közöm hozzá, ha nem akarsz róla beszélni. Talán nem is kéne most ezzel foglalkozni, hiszen szórakozni jöttünk ide, nem? – intettem a táncolók felé.

- Ne haragudj… eszembe sem volt megbántani a kis Helenát. *Mosolyogtam mézes mázosan és kezdtem egyre dühösebb lenni.*
- De bocs, nem tudok jó képet vágni ahhoz, amit csinált, és ha egy nyilvános eseményen így viselkedik… * Intettem Jimmy karja felé, hogy értse mire is gondolok. Konkrétan arra mikor Helena megragadta…*
- …akkor felmerül a kérdés, hogy mit csinál, ha nincs ott senki. Vagy nagyon közvetlen a kicsike, vagy nem érdekli a barátja vagy csak pontosan tisztában van vele, hogy mennyire bosszant a viselkedése. * Hangom még mindig rideg volt, mintha csak a menüt beszélném meg. De hát istenem… nem fogok itt őrjöngeni. De a szemeimben már a harag lángjai lobogtak mikor elkezdte védeni a kicsikét.*
- Hát persze… mert egy nőnek fogalma sincs arról, hogy miként törje meg egy férfi határozottságát. Meg sem lepődök rajta, hogy Szent Heléna ártatlan bárány. De ha már Ő a megtestesült ártatlanság és jelenleg Te voltál a bűnbak. Akkor egy kérdésem is volna Jimmy… Miért gyengültél meg? Nem úgy ismerlek, mint aki nem elég határozott… sőt… * Nos igen… pont a határozottsága volt az, amivel levett a lábamról még úgyis, hogy nem akart.*
- Köszönöm, de a kíváncsiságod egyszer bajba fog sodorni. * Vettem el tőle a poharat miközben mosolyogva kikerültem a kérdéseid.*
- Ilyenekről egyáltalán nem kell tudnod, rád nézve sem biztonságos és tekintettel arra, hogy a moráknak felettébb kifinomult a halása, még a hely is alkalmatlan. Igen, valóban szórakozni jöttünk, de azt hiszem ez a részre már kudarcba fulladt. Azonban még a többiekkel nem találkoztam. Valahol itt kell lennie a Lordnak és a Ladynak, a telepaták Elnöknőjének is és azon sem lepődnék meg, ha a főnököd is itt lenne valamerre. *Pásztáztam végig a tömegen, hátha kiszúrom valamelyiket.*
- Velem tartasz köszönni nekik vagy szórakozás után néznél inkább?

Már éppen a nyelvemen van valami keményebb válasz Ana folytonos szurkálódására és gúnyolódó hangnemére, mikor hirtelen bevillan a gondolat, hogy mi ia az oka ennek, és amitől azonnal egy vidám szikra gyúl a szemembe és bár valószínűleg alaposan meghökkentem vele, széles mosoly telepszik az arcomra.
- Óóóóó! Édesem, te féltékeny vagy? – fordítom magam felé a vállánál fogva. – Igen, te féltékeny vagy! – válaszolok saját magamnak boldogan, hiszen bár tényleg nem mondta soha, hogy szeret, ez legalább elárulja a valós érzelmeit irántam. – Drága, drága Anastasia, most olyan boldoggá tettél! – öleltem magamhoz és adtam egy forró csókot az ajkaira.
- És tudd, hogy soha nem gyengülnek meg a hozzád fűződő érzelmeim Ana, soha! – suttogtam neki halkan, de aztán elengedtem, mert nem akartam zavarba hozni. – És én egyáltalán nem adtam fel, hogy még feldobjuk a mai estét, de ahhoz az kéne, hogy ne szóljon közbe a politika édes. De, ha ezt szeretnéd, akkor természetesen elkísérlek és ettől kezdve le sem vakarsz magadról. – tettem a szívemre a kezem egy ártatlan, kisfiús mosollyal az arcomon. – A főnököm meg ezek után csak gratulálhat. Viszont nekem most muszáj innom valamit erre, tényleg nem kérsz semmi alkoholt?