Stephen King Place

Természetesen meg volt a véleményem a módszereiről, és bár én sem voltam egy fehér bárány, de azért soha nem vetemedtem ilyen nyílt zsarolásra, mint ők. Már csak ettől is meg volt a véleményem az egész uralkodó rétegről.
- Méltó? - emeltem meg a szemöldököm, de végül visszanyeltem a mondanivalómat, hiszen ezzel, az ilyen viselkedéssel válnék méltóvá? Akkor már inkább maradok senki csempész és soha nem dicsekszem vele, mi vagyok.
Mikor elmondta, hogy nem elég, hogy meg kell alázkodnom a fennhájázó némber előtt, még majd meg is várakoztat, és még ez sem elég, még addig el sem mozdulhatok innen, hát akkor nagyon örültem, hogy nem olvas a gondolataimban.
- Nagyszerű! Majd szétvet a boldogság, hogy még dolgozhatok is őfennségének. – nyögtem ki, bár reméltem, hogy nem érzi az iróniát a hangomban.
- Akkor, ha megkérhetem, tolmácsolná a királynő felé, hogy esedezem egy audenciáért? Hátha, ha maga kéri, akkor kegyesebb lesz irányomban. – kértem meg rá a consult, nagyon igyekezve, hogy eléggé megtörten hangozzon.
~ Jaj! Mit tudnék tenni ezzel a nőszeméllyel, ha nem állna mögötte ilyen hatalom! ~ álmodoztam keserűen.
Ha ezzel befejeztük a beszélgetést és utamra enged, gyorsan visszamegyek a hajómra és igyekszem nagyon gyorsan hulla részegre inni magam, hogy másnap még tükörbe is tudjak nézni.

//Köszönöm a játékot - élvezetes és tanulságos volt //

- Dolgozni? - kérdeztem kuncogva - Dehogy! Szó sincs róla. a munka kifejezése magával von bizonyos ellenszolgáltatást, de ön azt természetesen nem fog kapni, hiszen a királynőjének tesz meg egy apró szívességet.
Bólintottam. végül is, miért ne? jobb ezt az ügyet minél előbb lezárni. szerencsétlen flótás... Sietteti a végzetét.
- Ezt megtehetem. A Rezidencia titkárságának adja meg a szállása címét, hogy könnyebben elérhessük. Talán én is ott leszek, amikor bocsánatot kérhet. remélem, akkor nem fogja magát semmi oktalanságra rászánni. Félek, hogy a királynő türelme is véges.
Azzal intettem, hogy elmehet, és én magam is távoztam.

//Én is köszönöm a játékot, nagyon jó volt! //

//Előzmény: Ez//

A landolást követően felbukkan ő is, Melissa kérdésére pedig csak "együtt érzően" bólint, hisz valóban, a zsebében heverő 2 dollárból, és másfél centből aligha vehetnék meg azt az alkatrészt, még így gyári áron sem, pláne, hogy biztos akadna olyan rossz indulatú rendfenntartó, aki szerint ebből két sör árával még lóg neki.
~És akkor hol van még a lakbér?~
Viszont, Melissa nem lenne az a tündéri, imádni való cukorfalat, ha nem találná fel magát, és viselkedne úgy, mint egy hárpia a pokol mélyéről, akit csak azért küldtek, hogy Rick életét megkeserítse, s állna elő egy pompás tervvel.
-Feleségül ne vegyelek? - Kérdi morcosan, aztán a fejével a tér felé bök. - Arra lesznek, kétlem, hogy a zsebében hordja a fél gyárat, szóval úgyis csak este kapjuk kézhez a relédet, addig megszerezheted a pénzt, ha netán te is csóró vagy.
Aztán megindul, és hamarosan láthatja is az embertömeget, akik "lelkesen" várják a járművet, hogy elvigye őket hőn szeretett munkahelyük.
-Jobb, ha távol maradsz - szól Melissa-nak - kevesebb a nyílvesszőm, mint amennyi kolbászuk van, és túl nagy lenne a kísértés, hogy ne lőjek ki egyet sem.
Ha hagyják egyedül menni, az egyik pocakos, körszakállas alak vidáman üdvözli őt a távolba, pár perccel később pedig, amikor megérkezik a busz, visszasétál a megüresedett peronról.
-2 rugó, és a tiétek, azt hiszem mégsem fogok olyan sokat inalni a hajótokon.

Gondoltam, hogy nem fog felhőtlenül boldog lenni az ajánlatomtól Macerick, de hát kit érdekel? Ő sem kérdezte, hogy örültem-e mikor összetörte az alkatrészt!
Most meg még kifizetni sem tudja, így örüljön, hogy nem adom el, és az érte kapott pénzből veszem meg a kütyüt.
- Még csak az kéne! Még csak meg se forduljon a fejedben! - nézek rá mérgesen, mert nehogy már ilyen gondolatokat dédelgessen.
Nem értem ugyan a célozgatásait a kolbászokkal, a megállóban várakozó férfiakkal kapcsolatban, de azt igen, hogy egyedül akar oda menni.
- Oké! Menj csak, de rajtad tartom a szemem, meg a fegyverem. - morogtam végül és úgy is tettem.
- Szóval 2000 dollár? - csuklottam egyet, az összeg hallatán, bár azért felkészültem valami hasonlóra, de akkor sem volt piskóta. - Dehogy nem fogsz sokat dolgozni érte! Mit gondolsz, olyan jó fizetés van egy ilyen kis hajón? - vigyorogtam rá kajánul. - Mikorra szerzi meg? - kérdeztem célratörően, hiszen még be is kell szerelni és jobb ha hamar elhúzzuk utána a csíkot, mert nem szeretném, ha a hadsereg kopogtatna a hajó ajtaján pár óra múlva.

Az egy hét gyorsan tovaszállt. Igaz, amikor elváltam Melissától, azt hittem, egy örökkévalóságnak fog tűnni, de aztán annyi dolgom volt, hogy nem maradt időm ezen gondolkodni. Mire az eltűnt laptop egy gyerek ügye sikeresen lezárult, megírtam a jelentést is, máris csupán egy napom maradt a találkozóig. Csak ekkor keríthettem sort a szabadnapok megemlítéséről, ami megbocsáthatatlanul késő lett volna, de az én esetemben kivételt tettek.
-Chloe! - csapott az asztalra az íróasztala mögött ülő jól megtermett férfi, akivel szemben álltam én mozdulatlan, merev, vigyázzállásban.
-Uram, igen, uram!
-Pihenjen, a szentségit!
Kisterpesz, kezek hátra.
-Négy éve várok erre a pillanatra. Takarodjon a szemem elől, és meg ne lássam itt két hétnél hamarabb, vagy készülhet az újgazdag pudlik alól söpörni a sz@rt egészen nyugdíjig! Elég világosan fogalmaztam?!
-Uram, igen, uram!
Tehát volt két hetem. Nem tudtam, hogy ebből mennyit tölthetek a nővérem társaságában, de szerettem volna minél többet. A találkahely egy holdi helyszínen volt, egészen pontosan a Stephen King téren. Én már fél órával a megbeszélt időpont előtt megjelentem, hogy felmérhessem a terepet. Biztonságosnak tűnt. Hamarosan pedig Melissa is megjelent oldalán egy ismerős alakkal, akivel alig pár napja találkoztam. Megvártam, amíg Maverick elintéz valamit egy szakállas alakkal, aztán ismét csatlakozott hozzá, csak akkor léptem oda én is. Vészhelyzet esetén nem akartam elvonni sem a saját, sem az ő figyelmüket.
-Melissa, örülök, hogy látlak - köszöntöttem, majd biccentettem Maverick felé is. - Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan fogjuk látni egymást. Amennyiben megint küldetésen vagy itt, és annak köze van a nővéremhez, megkérnélek, hogy avass be, akkor is, ha köt a titoktartás.
Ismét Melissára néztem.
-Baj van?

Arra, ahogy Melissa kiakad a beszólásán, csak a szemeit forgatja.
-Ne aggódj, annyit nem tudok inni, hogy megnősüljek, és TE legyél az ara, nekem is csak egy májam van.
A megbeszélést követően Garrat régi cimborájával Rick spirituális élményben részesül, már ha az annak számít, amikor eszünkbe jut valaki, és nem sokkal később összefutunk fele az utcán. Nincs két órája, hogy a bolhapiac rakterében megunta saját leheletét nézegetni, és zsebéből előhúzta a névjegyet, majd egy gombnyomással később szemügyre vette Chloe holografikus képét, s a cége elérhetőségeit. Abban a pillanatban viccesnek gondolta, hogy lám lehet mégis szüksége lesz rá, mint testőrre, és azóta sem tudja, miért nem hívta fel, hogy segítsen neki lelőni fogva tartóit.
~Chloe?~
A jelek szerint jobb is, hogy nem bízta meg ezzel. Egy pillanatra meglepetten nézi, aztán kihúzza magát, és egy harcoshoz méltó komolysággal felel a nőnek.
-Ahogy én sem. Ne aggódj, ez nem küldetés csak egy személyes ügy a nővéreddel. - Feleli, s bár kívülről úgy tűnnek ezek ketten, mintha ugyanannak a háborús drámának a meghallgatására gyakorolnának, Maverick agya azért köröket repül a saját koponyája körül, és tényleg komoly erőfeszítésébe kerül ezt eltitkolni.
~Ő lenne az elveszett tesója??? Hát ilyen nincs...ha nem tudnám, hogy 20 évig nem látták egymást, most azon gondolkodnék, mit tett ez a fúria Chloe-val...~
-Látom, a testvéred lokalizálása mégsem volt lehetetlen feladat a számodra - jegyzi meg, aztán Melissa-ra sandít - a haverom este hatra ér ide. Azt mondta, addigra meg tudja szerezni.
Most, hogy válaszolt a fekete hajú nőnek, és ezzel talán enyhítette a viszkető érzést, mely a ravaszon pihenő mutató úját kínozza, visszafordul a vörös hajú nő felé.
-Attól tartok, az én hibámból meghibásodott a plazmameghajtóba szerelendő indukciós relé pótalkatrésze, ezért most segítek neki egy újat szerezni, nehogy valakinek baja essen...és mert fegyverrel kényszerít rá. Továbbá "felajánlottak" nekem egy ideiglenes pozíciót a legénységben is.

- Nem, kislány, dehogy! Itt maradok. Jó itt nekem, kényelmes, meg minden.
Legalább annyi eszem volt, hogy nem fejjel lefelé tartottam a könyvet, miközben a két jómadárra felügyeltem.
Talán ennek köszönhető, hogy Cukorfalat "elfelejtett" szólni, hogy megérkeztünk, így a vécéből visszafelé jövet az egész hajót üresen találtam. Illetve, a kapitány még a kabinjában hortyogott, de hát az már csak így megy.
Utánuk eredtem tehát, és hamar meg is találtam őket, egy vörös nő társaságában.
- Azért szólhattál volna, hogy leszállunk... - morogtam Melissának - Ez az izomfiú még mindig itt van? Azt hittem, itt kitesszük, aztán viszontlátás... Ez a vöröske meg kicsoda?

Mikorra Maverick visszaér egy hatalmas meglepetésben van részem, hiszen megérkezik Chloe, akivel mára beszéltük meg a randevút, csak épp nem itt számítottam rá, hanem a kikötőben. De még nagyobb volt a meglepetésem, hogy ismerték egymást ezzel a vademberrel, akivel úgy nézett ki, hogy elég jól meg is találták ezt a hülye katonás hangvételt.
A szövegüket hallva szemforgatva néztem a szintén befutott Machata-ra, akinek persze már lelkesen elmeséltem, hogy megtaláltam a húgomat, így most személyesen is megtapasztalta, hogy miről beszéltem, mikor ecseteltem, hogy olyan, mintha valami katonai androidot ültettek volna bele.
- Bocs Macheta, de ide kellett érnünk időbe, hogy elcsípjük Rick ismerősét. - mosolyogtam az öregre elnézően, hogy ne harapjon annyira. - És a vöröske Su...Chloe, a húgom. Chloe, ez itt Macheta, akiről már meséltem. - mutattam be őket egymásnak.
- Nincs baj hugi, csak amit ez a ballábas előadott, bár kissé sajátos szemlélettel. De ti ismeritek egymást? - öleltem meg gyorsan Chloe-t és néztem rá kérdőn. - És ráadásul még életben van? - tettem még hozzá gunyorosan, mert elképzelni sem tudtam, hogy ezek, hogyan jöttek ki egymással. - De nem hiszem, hogy gond lenne az alkatrész beszerzésével, így azt sem hiszem, hogy nagyon kéne segítség, de hatig még van időnk, menjünk vissza a hajóra? - néztem körbe.

Már épp rá akartam kérdezni, hogy a másik férfi kicsoda, bár elég valószínűnek éreztem, hogy ő lehet az egyik nevelője, legalábbis eléggé ráillet Melissa korábbi személyleírása, de a nővérem megelőzött. Azonnal vigyázzállásba vágtam hát magam, ahogy az illett, és a fejemet felszegve, elnézve Macheta feje mellett beleharsogtam az éterbe:
-Chloe Skater személyi testőr, 3/B csoport. Azonosítószám: 426-316/Alfa-Q.
Addig ebben a pózban maradtam, amíg nem engedélyezték, hogy ismét civilként viselkedjek.
A Maverick-kel való ismeretségünket mindkettőnknek tisztáznia kellett. Ők kezdték. Meghallgattam Maverick, majd Melissa verzióját is a történtekről, és valahol úgy éreztem magam, mintha két civakodó gyereket hallgatnék arról vitatkozni, hogy melyikük törte el anyu vázáját. Nagy szerencsémre nem én voltam a döntőbíró anyu. Ezt a szerepet másik két ember töltötte be, akik közül az egyik szintén velük tartott.
-Tehát Maverick tönkretette a hajótokat, úgyhogy a kötelező kártalanításon kívül még büntetőmunkára is fogtátok - összegeztem. - Nagyon helyes, csak ne felejtsétek el, hogy a Herefordon végzett, úgyhogy a latrinapucolásnak már nincs súlya. Én magam már ott is a zuhogó esőben való fekvőtámaszozást támogattam, utána jó ideig nem volt probléma az adott szabályszegővel.
Végigmértem Maverick eléggé jó izomzatban lévő testét, majd hozzátettem:
-Őt kétszáz alatt be nem engedném.
Aztán jött a kérdés, hogy én honnan ismerem. Nem akartam túlságosan belemenni a részletekbe, mivel először is tilos volt, másodsorban pedig sokáig tartott volna, ezért szigorúan a lényegre koncentráltam.
-Nem olyan régen együtt töltöttünk egy éjszakát. Véletlenül futottunk össze, egyikünk sem így tervezte azokat az órákat, de végül minden a lehető legjobban sült el - időnként szó szerint is - biccentettem Maverick felé, ezzel is jelezve neki, hogy ennél konkrétabb információkat ő se osszon meg senkivel, mert baj lehet belőle, ha kiderülne. Aztán, mivel én is tanultam a Maslow-piramisról, ráadásul a férfi meg is érdemelte, ezen kívül, ha már Melissáék hajóját javítja, rájuk fér a biztatás, még kiegészítettem: - Maverick meglepően jól teljesített. Bár az talán első ránézésre is látszik rajta, hogy akár egész éjszaka bírja az iramot, nagyon örültem neki, hogy ennyire érti a dolgát. Szóval nem kell aggódni, ha bírta velem a tempót, akkor egy hajó helyrehozatalával sem gyűlhet meg a baja.

-Én is örülök, hogy látlak - Biccent Ramirez felé, de figyelmét már ekkor is inkább a Skater tesók ölelése köti le, mint nagyjából minden férfiét ezen az istenverte égitesten. Annyira azonban még oda tud figyelni, hogy meghallja, amint majdnem rossz néven szólítja Melissa a húgát, és ez elgondolkodtatja.
~Su...? Erre muszáj lesz rákérdeznem.~
Mivel sejthető, hogy Chloe "bemutatkozását követően mindenki elképedve fogja csak bámulni őt, Maverick veszi a fáradtságot, és néhány másodpercnyi kínos csend után szigorúan ejti ki a vezényszót:
-Pihenj.
A javaslatra pedig, hogy hogyan büntessék, kezd rádöbbenni, hogy ezek ketten tényleg testvérek(!!!), ám arra az elejtett megjegyzésre, hogy 200 fekvőtámasz legyen nála a minimum, nem tudja megállni, hogy ne mosolyodjon el kissé.
-A mi egységünkben ez a mennyiség jutalomnak számított - súgja oda Chloe-nak, aztán csak úgy lezseren kinyújtózik, és befeszíti az említett karizmokat, had nézze, ha ennyire szereti. Aztán a következő szavak hallatán majdnem hanyatt vágódik. Nem állíthatja, hogy rendesen kiismerte a nőt, de annyira már igen, hogy tudja, számára mit jelent, amit mondott, de sajnos azt is hallja, a többiek fülében ez mennyire félreérthető lehet, és már éppen magyarázkodni kezdene, ám ekkor újabb alattomos gondolat ötlik fel benne, Melissa sápadt arca láttán.
~Igaza van, a titoktartási kötelezettség szent, és sérthetetlen!!!~
-Valóban. De azért hozzátenném, hogy Chloe felkészültsége, és sok éves rutinja nélkül aligha lett volna akkora durranás az az éjszaka - szólal meg végül a nőéhez hasonló nyugodt vonásokkal, és visszabiccent felé - de egyébként, én csak az alkatrészt szállítom, beszerelni Melissa fogja. Állítólag neki is nagyon ügyes kezei vannak.

Már attól rosszul voltam, mikor Chloe vigyázzba vágta magát Machata-nak, mert el tudtam képzelni, hogy mi járhat az öreg fejében és még szerencse, ha nem teszi szóvá. Aztán szerencse, hogy Rick ismerte a varázsszót, amivel ezt az állapotot kicsit lazítani lehetett, különben lehet ott áll nekem egész beszélgetés alatt, mint a cövek.
Viszont, amikor teljes mellszélességgel helyeselte a döntésemet Rick-kel kapcsolatban, minden hibáját elfelejtettem és legszívesebben egy nagy csattanós puszit nyomtam volna az arcára, de sejtettem, hogy ezt nem nagyon díjazná ennyi ember előtt.
-Ahogy mondod hugicám! Teljesen egyetértek veled, a bűnös nyerje el méltó büntetését és, ha segít megszerezni az alkatrészt még akkor is lesz mit ledolgoznia. Kicsit sokba került nekem. – bólintottam lelkesen, ahogy elképzeltem a férfit fekvőtámaszok közepette, ahogy végigcsorog a karján és a hátán az izzadság, ahogy megfeszülnek azok az iz……
~ MELISSA! Ébresztő! Ez egy bajkeverő, semmi dolgod vele! ~ fedtem meg magam és még örülhettem, hogy nagy elmerengésemben nem nyaltam meg még a szám is.
- Öööö….kétszáz? – tértem vissza a valóságba és néztem hol Chloe-ra, hol a férfire, de aztán megint elkalandoztam, ahogy vigyorogva befeszített ott előttünk.
- Akkor talán még megfontolom, hogy mennyi legyen. – szakítottam el róla erőszakkal a tekintetem. – Meg aztán a hajó kipucoválása úgy is előrébb való. Épp nem régen hívta fel a figyelmemet, valami fémporra, ami belepi a hajót. Úgy, hogy ráfér a takarítás. – tettem hozzá kaján vigyorral.
Ami viszont ez után jön, az kiveri nálam a biztosítékot és úgy állok ott, mint akit fejbe vertek és még párszor kiszívták az agyát, szóval zombi mód meredtem a két előttem állóra.
~ Ezt nem hiszem el! Ezek ketten egy olyat kettyintettek pár napja, hogy még a fülük is kettéállt és még minden további nélkül elém is tárják? Bár Sue-n nem csodálkozom, hiszen ahogy mondta neki ez kb. annyit jelent, mint egy fogmosás, és úgy is adja elő, olyan tárgyilagos hangon, de, hogy ez a szerencsétlen Rick is ugyan ezt a stílust képviselő……Ez katasztrófa! És én még itt merengek rajta……Hülye Melissa! ~
- Aha…. – nyögöm ki, mikor már meg tudok szólalni. – Azt hiszem ez nem nagyon tartozik rám. – igyekszem hárítani a további beszámolót arról a vehemens pár óráról. – De örülök, hogy meg voltál elégedve a ….hmmm……teljesítményével. Azt hiszem bízhatok a véleményedben. – jövök kissé zavarba.
- Nem kell belemélyedni a részletekbe Fafej! – reccsentem rá Rickre. – Tartsd meg magadnak, vagy mindenkit kibeszélsz, miután felpróbáltad? – néztem rá villámló szemekkel, hiszen váratlanul ért, hogy a húgomat ilyen szituációban kell elképzelnem. – És mi az, hogy neki is! – hördültem fel és a pisztolyom után kaptam. – Most azonnal fogd be és dugulj el, ha élve akarod elhagyni ezt a bolygót! Értve vagyok? – emelkedett meg a hangom, de aztán lejjebb is halkítottam, mert már a fél utca minket figyelt. – Azt hiszem jobb, ha visszamegyünk a hajóra. – próbáltam úrrá lenni az érzéseimen, amik azt üvöltötték a fejembe, hogy lőjem le ezt a vészesen sármos fickót, mielőtt még nagyobb bajt kever.

A vezényszóra kisterpeszbe álltam, majd a hátam mögé kulcsoltam a kezem.
-Feltétlenül - bólintottam Melissa szavaira. - Különben sosem tanulja meg a leckéjét, ráadásul a végén még elpuhul. Igaz, Maverick? - néztem szigorúan a férfira. - Végig fogod csinálni, amit kiosztanak rád, ez nem is lehet kérdés.
Észrevettem különös mosolyát, megjegyzését, dagadó izmait, ahogy valamiért a nap kellős közepén nyújtózkodott, mire összevont szemöldökkel csóváltam meg a fejem.
-Ebben az esetben - fordultam Melissához, hogy színtelen hangon megosszam vele a véleményemet -, duplázd meg és emeld napi három alkalomra. Főleg mivel úgy látom, igen kényelmesen él, ha délben képes nyílt téren úgy nyújtózkodni, mint egy kismacska. Ha ezt a szakaszparancsnok látná, bevágná egy hétre a budiba, és a fogkefén kívül nem is kapna más társaságot, csak egy doboz hashajtót, és bizonyos ígéreteket arra, mi fog történni, ha a hét végére nem lesz olyan a csésze, mint a tükör.
Nálunk ez bevett szokás volt, de mivel Maverick biztos csinálta ezt eleget annak idején (látva ezt az elfogadhatatlanul laza hozzáállását nem is ritkán), úgyhogy ezzel nála aligha érnének el látványos eredményeket. Nem mintha rosszat kívántam volna a férfinak, de ez nem személyes kérdés volt. Magántulajdon rongálásért hálás lehet, hogy nem jelentették fel, de a következményeket akkor is viselnie kell.
Hamarosan azonban más probléma vetődött fel. Nem mondhatnám, hogy különösebben értettem volna a mélyebb emberi érzésekhez, de azt még n is észrevettem, hogy Melissának valami problémája volt a beszámolónkkal, és őszintén egészen büszke voltam rá, amiért ennyire érzi az ügy súlyát.
-Nem, valóban nem tartozik rád - értettem egyet megkönnyebbülve, amiért ilyen profi módon átlátja a helyzetet. - Ahogy senki másra sem, akit nem érintett közvetlenül. A véleményemben meg természetesen megbízhatsz, hiszen kellőképpen értek hozzá, tudom, mit beszélek.
Maverick leteremtésére pedig már elismerően bólintottam is.
-Valóban nem volna tanácsos jobban belemerülni a részletekbe - értettem egyet vele, ezúttal azonban már a férfihez intézve a szavaimat. - De köszönöm az elismerést, magam is elégedett voltam a teljesítményemmel, igaz legközelebb talán lehetnék egy kicsit gyorsabb és használhatnám kevesebbet a pisztolyomat, de ez talán ízlés kérdése. Viszont sosem árt a gyakorlás, úgyhogy ha még több ideig tartózkodunk ugyanazon a hajón, esetleg volna kedved egy kis továbbképzéshez? Véleményem szerint időnként kifejezetten hasznos, még akkor is ha nincs rá éppen égető szükség, és te optimális partnernek bizonyultál már a múltkor is. Persze nem ismerem a hajó kapacitását, úgyhogy csak akkor, ha ezzel nem okozunk problémát - néztem a két tulajdonos felé. - Nem szeretném a hajót még jobban tönkretenni, ha esetleg túl aktívak lennénk.

Chloe szerencsére van olyan dögös, hogy elnézze neki a megjegyzéseket a latrinatakarítással, még akkor is, ha ez olyan kellemetlen emlékeket ébreszt benne, amiknek pusztán a gondolatára is kiráz a hideg. Na igen, a hadsereg számára olyan volt, mint egy második, kissé részeges apa: kemény, könyörtelen, és bár férfit faragott belőle, azért nagyon értett hozzá, hogyan rontsa el a szülinapját.
-Nem is kérdés - ismétli utána engedelmesen, mintha a szakaszparancsnoka beszélne hozzá, igaz annak, hogy letett a szökési terveiről semmi köze a becsülethez... - A hajó oxidálódott burkolatát pedig kevés lesz lepucolni. Javaslom lépj kapcsolatba egy szakemberrel, hogy pontosan milyen eszközre lesz szükséged, hogy az anyag szilárdságát visszaállítsd a kielégítő szintre. -Felel Melissa-nak is, ha már ott van, de csak azért, hogy felé fordulhasson, és láthassa az arcát, ugyanis ahogy ez a beszélgetés előre halad, rá kell döbbennie, hogy Chloe minden szava aranyat ér. Ő maga is felveszi a nő által alkalmazott laza testtartást, a háta mögé kulcsolt kezekkel, ugyanis úgy találja, hogy így könnyebben tudja megállni röhögés nélkül, ami nem könnyű feladat.
-természetesen, talán már így is túl sokat mondtunk! - Ért egyet, aztán elgondolkodik a következőkérdésen. - Mindig is kíváncsi voltam, miket oktatnak a női barakkban, így örömmel fogadom az ajánlatod! A tágasnak mondható raktárban szállásoltak el, így helyünk lesz bőven. Fűtés nincs, így viszont legalább pont olyan lesz, mint Hereford-ban.
Aztán váratlan dolog történik vele. Nem hitte volna, hogy lehetséges, de kezdi egészen megsajnálni Melissa-t. Persze, ott még nem tart, hogy megkegyelmezzen neki, hisz tudja jól, hogy ez a nő egy valóságos hárpia, aki utoljára két másodperce nyúlt fegyverért, hogy őt lelőhesse(nem, nem kerülte el a figyelmét, csak már kezdi megszokni) viszont úgy dönt, egyenlőre békésebb mederbe tereli a beszélgetést.
-A gyerekkel minden rendben van? - Kérdi Chloe-t, teljesen ártatlanul, aztán észbe kap, hogy hopp, lehet nem ez a legjobb módszer, hogy kímélje a hollófürtös leányzó idegrendszerét.
-Bízom benne rendesen viselkedett, miután leszálltunk a földön. - Teszi hozzá, nehogy ebből is félreértés legyen....báááár ha Chloe megszólal, azt még kivárja, kiváltképp, ha megint valami olyasmi, amitől a nővére ledobja az ékszíjat.
-Nem tudom...a kapitány mennyire vészes alak, ha másnaposan ébred, és a hajóját megszállják a fegyveres vadidegenek? - Kérdi gúnyosan. - Én személy szerint boldog lennék, ha legalább egy valaki nem azzal kezdené, hogy fegyvert fog rám...
Körbenéz a társaságon. Na igen...
~Álmodozz csak Maverick...~

Bár már kezdem megszokni a nyers beszédet, ami Chloe számára olyan természetes, hogy fel sem tűnik neki, mennyire bántó néha, mikor egy olyan emberhez beszél, aki nem katona és ráadásul még a legaranyosabb nővére is, azért ezt kicsit túlzásnak érzem, amit most itt előadnak nekem.
Persze, továbbra is agyba-főbe dicsérgetik egymást, még ha legalább aránylag konszolidált szavakkal, de az amit élénk képzeletem mögé lát, hát nem hiszem, hogy nagyon magyarázatra szorulna, ha kivetíteném.
- Azért bocsássatok meg, de úgy beszélni ezekről a dolgokról, mintha csak egy szimpla küldetés lenne, azért nekem sok. Én nem tudom mit oktatnak azon a sokat emlegetett Herefordon, de szerintem egy androidba több érzelmet és empátiát programoznak, mint amit az ott kiképzettek és az emberiségre szabadítottak valaha is érezhetnek. – szóltam közbe az áradozásba, nem kicsit kiakadva.
Aztán dühösen fordulok a közben Chloe-hoz testtartásban és beszédben is idomuló férfihez, aki szinte felélénkül, hogy a húgom előkerült és még rá is tesz egy lapáttal, annak naturalista beszámolójához és még a hajó rakterét is felajánlja erre a célra.
- Ne álljunk csak meg barátocskám! Nem csinálsz a raktárból kuplerájt, arról gondoskodom. Örülj, hogy nem a légzsilipben szállásoltalak el, amit egészen véletlenül nem nyitok ki útközben. – vetem oda villámló szemekkel, hogy nehogy már jót szórakozzon itt rajtam.
De, csak a következő szavaktól kerekednek csak nagyra a szemeim és hirtelenjében még a hangom is elveszik valahol.
~ Hogy mi????? Gyerek? Chloe és egy gyerek! Uram Isten! Én ezt a lányt teljesen félreismertem! És még adta nekem az ártatlan, érzelemmentes, nagy katonát! Hogy azt a….! ~
- Gyereketek is van? – tört ki belőlem végül, nem tudva már magamban tartani a feldúltságomat. – Ez nagyon nem volt fair Sue! – rázom meg elkeseredve a fejem. – Így átvágni engem, hogy csak a munkádnak élsz és senki nem érdekel, meg nem akarsz kötődni mert az veszélyes rád és a másikra nézve…..! Ez szép!
Aztán a közbevetésre is válaszolok.
- A kapitány egy mogorva medve és kedvenc elfoglaltsága a futó vad lövészet és ezt a potyautasokon szokta gyakorolni. Persze előtte tőlem fogja megkérdezni, meg Machetá-tól, hogy ki és, hogy került a hajóra és, ha mi ebben elbizonytalanodunk…… - néztem rá egyfajta farkasmosollyal.

-Ne aggódj a hideg miatt! - hárítottam el szigorú tekintettel az aggodalmát. - Kellő mennyiségű és intenzitású testmozgásra számíthatsz, ami nyilván át fog melegíteni mindkettőnket. Ráadásul biztos nagyobb mozgásteret biztosít majd, mint a lakásod. Az elég kicsi volt.
Melissa felháborodása eléggé meglepett. Komoly értetlenséggel álltam előtte, hiszen ötletem sem volt, mi lehet a probléma. Az a baja, hogy nevén nevezzük a történteket? De hát azon sem sértődhet meg, ha nyíltan kimondom, hogy a víz folyékony, a lőtt seb meg fájdalmas.
-De hát... hogy beszéljünk róla? - néztem rá tanácstalanul.
Vagy talán az bántotta, hogy nem avattuk be őt a részletekbe? De hát ilyet nem is várhatott tőlünk, biztosan tudta ő is, hogy azt nem szabad. Éppen ezért volt az is, hogy amikor Maverick a gyerekről érdeklődött, csak bólintottam egyet, amit mindössze egy jelentőségteljes ,,Igen!"-nel egészítettem ki. Villanó szememmel igyekeztem emlékeztetni Mavericket, hogy nem túl jó ötlet mások elől ilyesmiről beszélni, hiszen köt minket a titoktartás, és ha nem hagyja abba, legközelebb már nem csak a szemem fog villanni.
Melissa leteremtésére akaratlanul is megdermedtem, és szoborként hallgattam végig, ahogy a Herefordon is kellett. Ha valakit épp a földbe döngöltek, sosem volt jó megzavarni az éppen aktív tisztet. Mikor azonban emlékeztettem magam, hogy a nővérem nem a felettesem, ráadásul most nem is katonai regulázás folyik, amint végzett, bátorkodtam én is megszólalni. Főleg mivel olyan dolgok is szóba kerültek, amiket nem hagyhattam szó nélkül.
-Természetesen igazolom majd a belépésre való jogosultságot, ha ez szükséges - jelentettem ki. - Ha a testvéri kötelék elég is, ezt bizonyíthatjuk is. Ami pedig a személyazonosságomat illeti, az még könnyebb ügy. Maverick nevében persze nem beszélhetek, de ha jól értelmeztem az elmondottakat, az ő jelenléte nem önkéntes, így ő nem is tartozik arról számadással. Mindezek mellett pedig kötelességemnek érzem felhívni rá a figyelmedet, hogy félreértés áldozata vagy.
Itt nem álltam meg, hogy egy röpke hitetlenkedő pillantást vessek Maverickre.
-Nekem nincs gyerekem. A legutóbbi küldetésem alkalmával egy gépet kellett visszaszereznem a megbízóim számára, Mavericknek pedig egy elrabolt gyereket. Mivel a megbízók egy háztartásban éltek, és az elkövető bűnbanda is ugyanaz volt, arra az egy éjszakára vállaltuk, hogy együtt dolgozzunk. A gyereket viszont már egyedül vittem vissza a szüleihez, Maverick már hamarabb távozott. Sajnálom, Melissa, de ennél többet igazán nem mondhatok, akkor sem, ha a nővérem vagy.

Tényleg kezd megesni a szíve szegény Melissa-n, és ahogy jobban belegondol, annyira azért tényleg nem volt vele galád, hogy ezt érdemelné, és nem is igazán emlékszik rá, miért akarja gyötörni ezt a kedves, elveszett lánykát, aki csak vissza akarta kapni a húgocskáját és...
~Örüljek, hogy nem a légzsilipben szállásolt el...kösz Melissa! Majd elfelejtettem, mi bajom veled!~
Így aztán nem is szól közbe, csak néz tovább fapofával, amíg további félreértések áldozata lesz a nő, bár a gyerekes dolgot tényleg nem direkt csinálta, csak amikor elkezdte kimagyarázni, elfelejtkezett arról az apró félmondatról, amiből Melissa számára is kiderülhetne, hogy nem a közös gyerekükről van szó.
-Chloe! - Szól rá a vörös hajú nőre szigorúan. - Már így is túl sokat osztottunk meg egy kívülállóval! A megbízó nagyon nem lenne boldog, ha ez kiderülne!
Egy ideig fenntartja a vasszigor látszatát, aztán kicsit lazábbra engedi testtartását, és miután vet egy pillantást Melissára, a hangja is lágyabb, szigorú arca azonban marad, mondandója ellenére.
-Mindazonáltal, a nővéred korrekt nőnek ismertem meg, ezért úgy vélem, bízhatunk benne annyira, hogy nem fogja beleártani magát a dologba, és ne feledd mit tanultunk az akadémián: néha jobb az őszinteség a családtagokkal, hogy ne keverjék magukat nagyobb bajba.
~Sue? Szóval Chloe Suzy lenne? Ez a név legfeljebb a plüssnyulához illene...bár lehet a Chloe-ról is ezt gondoltam volna, amíg nem ismertem őt.~
-Egyébként, nyugodtan megírhatod a jelentésedbe, hogy a hajóról gondoskodtam, és semmilyen módon nem köthető a megbízóhoz.
~Vagy bárkihez, aki vezetett már életében.~
-Ami pedig a kapitányt illeti: ha a jelenlegi állapotában képes lenne eltalálni engem, az mindenek előtt az én hibám lenne. Csak azt remélem, hogy erre az előtt kerít sort, mielőtt a világűrben lennénk, nehogy komoly kárt okozzon a hajóban az a nagy kaliberű energiafegyver.
Ezután, mint aki jól végezte dolgát elhallgat, sőt, kicsit hátrébb is lép, ugyanis van egy olyan érzése, hogy a két lánynak van mit megbeszélnie egymással, abban azonban fájdalom, de igazat kell adnia, hogy a nyílt utcán nem valami jó ötlet ilyesmiről csevegni, ezért rövid gondolkodás után előáll az ötletével:
-Ha egyetértünk abban, hogy a "Bolhapiac" jelenleg nem megfelelő hely két ismeretlen fegyveres számára, javaslom menjünk máshova. Ismerek egy helyet a közelben, ami tökéletesen megfelel az igényeinknek, és egyikünket sem néznek ki onnan.
Ha elfogadják az ajánlatukat, a főutcán át vezeti őket, vagy 3 kocsma mellett elhaladva, mire ráakadnak a megfelelő látványcukrászdára(!), ahova minden gyermek ajtóstól szaladna be örömében, ha meglátná.
-Az első kehelyt én állom mindenkinek, valami HI-Sec nevű cég úgyis küldött 200$-t a "szolgálataimért" - jelenti ki, majd kérdőn néz Chloe-ra, a végén azonban biccent felé. - Köszönöm.

Aztán kezdenek felgyorsulni az eseménye4k, és mivel mindketten úgy állnak előttem, mint ha egy kiképzésen lennénk, kezdem egészen rosszul érezni magam, főleg ha ezeket a pattogó, lényegre törő és érzelemmentes szavakat kell hallgatnom, ami, mintha nem is emberek szájából szólna.
- Édes Istenem, hát hol élünk mi? Egy katonai kiképző telepen, vagy az életben? – toppantok egyet dühösen a lábammal, és már nem sok hiányzik hozzá, hogy a levegőbe lőjek dühömben. – Hagyjátok már ezt a titkosított abrakadabrát, mert menten felrobbanok.
- Chloe , nem vagyok kíváncsi a magánéletedre! A tiédre meg végképp! – nézek először az egyikre, majd a másikra.
Aztán azonban megint csak leesik az állam, mikor kiderül, hogy az egész magyarázatot alaposan félreértettem, hiszen teljesen másról volt szó. Egy egyszerű mentőakcióról, én meg …..
~ Jézus! Melissa! Te teljesen megőrültél! Egyből a szexre gondoltál, mikor még csak a közelében sem jártak! Hogyan is képzelted, hogy Sue…… ~
Bár mennyire is szerettem volna, ha nem veszik észre, milyen zavarba jöttem, valószínűleg nem sikerült megakadályoznom, hogy ne boruljon lángba az arcom, így megpróbáltam erősen a földet fixírozni.
- Ööö! Nem! Nem is vagyok kíváncsi, hogy mit és miért csináltatok …Chloe. Nem akarok neked bajt, ha a munkád megköveteli a titoktartást. – ráztam meg a fejem. – És ne haragudj, hogy kicsit felkaptam a vizet, biztos ideges vagyok az alkatrész miatt.
Egyelőre nem voltam hajlandó feljebb emelni a fejem, és főleg nem Rick-re nézni, mert el tudtam képzelni azt a kaján vigyort, ami most kiülhetett az arcára, és ha meglátom, lehet, hogy tényleg lelövöm.
Így aztán csak bólintottam a javaslatára, hogy menjünk és húzódjunk be valahová, amíg az alkatrészt szállító férfi megjön, mert egyrészt kevésbé leszünk feltűnők, másrészt tényleg jobb, ha nem megyünk a fedélzetre, míg Majd Macheta nem beszélt a kapitánnyal.
Mikor azonban megláttam, hogy egy cukrászdába megyünk, döbbenten néztem a férfire.
- Cukrászda? Azt hittem valami lebujba viszel minket, vagy minimum a történtek után sztriptíz bárba, de cukrászda……
Bár dühös és frusztrált voltam, azért ezt most a javára írtam.
- Chloe, ha meg van a kütyü, ígérem máris megyünk a hajóra.

-A jelentésemet rögtön az akció után megírtam - biztosítottam Mavericket. - És részletes tájékoztatást nyújtottam mindarról, ami ott történt, ahogy az okokról is, amelyek a döntéseinkhez vezettek. Tudják, miért mentél el mielőtt még átadhattad volna személyesen a gyereket. Melissát meg nem avatnám be a részletekbe. Egyrészt mert tilos, és jelenleg nem áll fent különleges helyzet, ami indokolná a szabályszegést, másrészt meg már így is felzaklatta magát, pedig azt hitte, hogy csak magánéleti dolgokról beszélünk, ami ezek szerint még csak nem is érdekli. A nővérem nem a megbízóm, de a teljeskörű védelmem alatt áll, legyen az szakmai vagy... egyéb.
Nem tudtam jobban megfogalmazni, mit takar az egyéb, hiszen aminek a fontosságát Melissa egyfolytában ismételgette, azt én nem tudtam volna szavakba önteni, címet adni neki, egyáltalán foglalkozni vele, de ha a testvéremnek arra volt szüksége, én mindent el szándékoztam követni, hogy sikerrel teljesíthessem. Éppen ezért nem is haragudtam rá, amiért indulatossá vált. Miután olyan szemmel próbáltam tekinteni az esetet, amire ő buzdított első találkozásunk óta, könnyű volt kitalálni az okát is.
-Semmi baj, Melissa - veregettem vállon olyan gyengéden, ahogy csak tőlem tellett. - Tudom, miért voltál olyan mérges. Azt hitted, szexuális kapcsolatot létesítettem Maverickkel, ami téged érzékenyen érint, hiszen ezzel megsértettem a territoriális viselkedés törvényeit. A férfi a tiéd, ne érezd veszélyeztetve az előjogaidat, én nem tartok rá igényt. Ami pedig téged illet - néztem Maverickre szigorúan. - Úgy tudom, a legtöbb nő igényt tart arra, hogy az aktus után felhívják, úgyhogy ha végeztetek, te se felejtsd el. De ha egy ágyban alszotok, akkor halkan, nehogy felébreszd.
Miután ilyenformán áldásomat adtam a közösülésükre, ismét komolyabb dolgokra figyelhettem, amikor biztosabbnak is érezhettem a lábam alatt a talajt.
-Bárki bármikor talál el, az a te hibád - jelentettem ki szárazon. - Ha kifogásokat keresel, mint egy újonc, nem csupán veszíteni fogsz, de ezen csodálkozni sem fog senki.
A felvetésre mereven bólintottam. Nem különösebben izgatott, hol tartózkodunk, de azt mindenképpen előnyösnek véltem, hogy valami kisebb, zárt helyen legyünk, amit könnyebb védeni. Egy legyintéssel jeleztem Melissának, hogy nem kell sietni, nem türelmetlenkedek, aztán követtem Mavericket tekintetemmel folyamatosan a környéket pásztázva, hogy minden rendben van-e. A férfi megjegyzésére is csak biccentettem, mivel a cég, ahol dolgoztam, bevetés esetén mindig azonnal fizetett még 24 órán belül, így az ő részének is meg kellett már érkeznie.
-Miért akarsz te fizetni? - néztem aztán rá értetlenül. - Nálam is van pénz.
Ezek után a rózsaszín ruhás, két copfos pultos lányhoz fordultam, aki valamiért csak addig mosolygott, amíg rám nem nézett. Biztos vaj van a füle mögött. Nem árt szemmel tartanom ezt az alakot!
-Citromos kehely menta öntettel - diktáltam keményen pattogó emelt hangon. - Az egész nettó tömege ne haladja meg a hatvan dekagrammot. A kettes asztalhoz hozzák a számlával együtt. Van rá két percük! Kérdés?
-O-ostyában vagy... vagy po-pohárban?
-Pohár!
-Valami üdítőt esetleg?
-Szénsavmentes ásványvizet bontatlan üvegből!
-Még valamit adhatok?
-Semmit!
-A-akkor...
-Mire vár még?! Nyomás!
A lányka ijedten rezzent össze, és már szaladt is dolgozni. A többieket hátrahagytam a soron következő pultosnak én magam pedig leültem a mondott kettes asztalhoz, és szigorú pillantásokkal követtem a kapkodó copfost, aki majd a nyakát törte nagy igyekezetében, hogy időben kihozza nekem a rendelésemet.
-Egy perc ötvenöt másodperc - bólintottam végül, ahogy lihegve, kissé zilált külsővel végre letette elém a kelyhet és a vizet. - Magának ma nincs mitől tartania. Elmehet! Futólépés.
Nem kellett neki kétszer mondani, már ott sem volt.

Maverick őszintén örül neki, hogy nem jutott előbb az eszébe az ötlet a cukrászdával, akkor ugyanis egészen biztosan kiköpte volna az eperfagyit, nagy ívben bespriccelve vele az egész szobát, mikor Chloe arra célzott...miket beszél, ez a nő nem szokott célozni, csak lőni...sokszor egymás után! Gránátvetővel! Amibe lövegként Az Antióchiai Szent Kézigránát van betöltve.
-Hogy mi...? - Kérdi pislogva, és testtartása is kissé összezuhan. Nem szokott hozzá, hogy zavarba hozzák, de ez az ötlet...ez a képtelen elképzelés hogy ő...felhívná Melissát az a részeg éjszaka után, amit együtt töltenek dühös szexel a helyett, hogy valami lakatlan bolygó vadonjában rejtőzzön el előle! Felháborító, hogy Chloe még ennyire sem gondolja őt előrelátónak.
~Arról ne is beszélve, hogy ha a húga kis sárkánnyá változik, bele sem merek gondolni, ez mire képes, ha felhúzzák. JÉZUSOM!~
-Erősen kétlem, hogy erről lenne szó, a nővéred szerintem inkább csak olyan férfit szeretne az oldaladon látni, aki szerinte is megbízható, és illik hozzád - próbálja kimagyarázni, amennyire csak tudja, aztán inkább rátér a sokkal kellemesebb témára, vagyis arra, hogy ha valaki keresztül lövi, csak az ő hibája lesz, ha elpatkol, és megérdemli a sorsát.
-Ti tényleg testvérek vagytok...megjegyzem, most már tényleg alig várom azt a közös gyakorlást. Azt hiszem ezek után fogok tudni újat mutatni neked.
~Mondjuk, irigylem az önbizalmát.~

Amikor végre valahára a cukrászdához érnek, és meghallja az első félig meddig elismerésnek számító valamit Melissa szájából, először nem is tudja, mit kezdjen vele, így reflexből csak a vállát vonja meg, hisz abban egészen biztos, hogy senki sem dicsérné meg, ha kimondaná, mire gondol abban a pillanatban, aztán halkan megjegyzi:
-Elhinnéd, ha azt mondanám, fogalmam sincs, hol találnék olyat? Nem jártam hasonló helyen a kiképző tisztem legénybúcsúja óta.
Chloe bemutatója után együtt érzően néz Melissa-ra, és komolyan kezd kételkedni, hogy melyik csaj a rosszabb a Skater tesók közül.
~Mondjuk,a fiatalabbik legalább csendes...de ez nem változtat azon, hogy amikor megszólal egy istencsapás! És a vörösek sem jönnek be túlzottan...~
-Nekem egy epres kehely lesz csak...és nem kell rohanni.
-A hölgy ugye csak poénkodott az előbb? - Kérdi mosolyogva a másik felszolgáló, egy mosoly mögé rejtve zavarát, mire Maverick vidáman felkacag, aztán megrázza a fejét.
-Nem, halál komoly volt. Ha jót akarsz, ne kérdezd meg tőle fizetéskor, ajánlhatsz-e neki desszertet, vagy más vicces dolgot.
Ez után ő is helyet foglal a nő mellett...igaz nem szorosan mellette ezek után, és az arcát kezdi fürkészni.
-Te miért nem maradtál a seregben? Mostanra tábornok lehetnél.

- NEM! NEM! NEM! – emelkedett meg a hangom, mint egy mutáló kamaszé, és ha lett volna valami fal a közelben, biztosan belevertem volna a fejem. – Nem tartok igényt erre a …..erre a ….Őrá. – mutattam felindultan Rick-re, mert hirtelen még valami frappáns jelző sem jutott az eszembe, amivel illethettem volna.
Szerencsére most legalább Maverick-et is legalább annyira meghökkentette a drága kis hugicám, hogy láthatóan méretváltozáson ment át és az eddigi pimasz mosoly is leolvadt az arcáról.
- Azt hiszem jobb, ha témát váltunk és senkinek nem forszírozzuk a nemi életét. – emeltem fel a kezem, hogy rövidre zárjam a témát. – Ez a hím itt, hogy te is értsd Chloe, nem az én bikám és nem is lesz az soha. Értve vagyok! Mindenkinél? – néztem körbe vészjóslóan a kezem a pisztolyomra téve, hogy ha csak egy ferde pillantással találkozom, azt azonnal megtoroljam.
A két katonaviselt torzsalkodása már nem tudott meghatni, még ha ebből az egyik a húgom is volt. Talán, ha jól összeverik egymást, akkor lazábbak lesznek egymással és velem is.
- Nem jártál olyan helyen és a csajokra sem hajtasz rá azóta sem? – néztem rá meglepődve, majd tetőtől talpig szemügyre vettem még egyszer. – Hmm! Érdekes. – vontam meg a vállam.
A mai világban ezen már nem nagyon lepődik meg az ember, de azért kár érte, szép példány pedig.
De nem nagyon tudtam ezzel foglalkozni, mert természetesen Chloe, a cukrászdában is előadta magát és szegény pincérlány rettegve menekült el, miután sikerült kiszolgálnia karót nyert testvéremet.
- Én csak csokit kérek, köszönöm. – adtam le a rendelést, majd kettőjük mellé telepedtem.
- Inkább kiképző őrmester! – ráztam meg a fejem rosszallóan. – Chloe, nem a seregben vagy, kérlek fogd vissza magad. – néztem rá könyörgően. – A civil életben nem osztogathatsz parancsokat mindenkinek. Próbálj meg beleolvadni a környezetbe, gondold azt, hogy most ez a feladatod. Tudom, hogy profi vagy és menni fog. – biztattam reménykedve, hátha ezzel most megfogom.
Aztán Rick-hez fordultam.
- A haveros, biztosan meg tudja szerezni az alkatrészt? Tudtommal a telepaták elég szorosan őrzik a fegyvergyáraikat. Biztos nem lesz baj? Ha a nyakunkba kapunk egy rakat egyenruhást, nem akarok az Öreg szeme elé kerülni. – váltok témát.

-Sosem választok olyan férfit, aki ne lenne megbízható és ne illene hozzám. Miért tennék ilyet? - kérdeztem őszinte értetlenséggel, majd kissé aggódva fordultam Melissa felé. - Rendben van, nem a tiéd. Nyugodj meg, kérlek. Csak próbáltam oyan lenni, amilyet szerettél volna. Emberi, vagy milyen, érzésekkel... meg ilyesmi. És ahogy egymásra néztetek, az volt az érzésem, hogy van köztetek valami legalábbis szóbeli megállapodás arra nézve, hogy időnként ilyen juttatásokban részesítitek a másikat, de legalábbis tervezitek. Ha viszont nem, akkor javasolom nektek. Jót tesz az egészségnek, a teljesítőképességnek, a jobb erőnlétnek és remekül oldja a stresszt. Maverick, ha tényleg régen voltál nővel, akkor nem is értem, még miért nem kérted meg Melissát. Melissa, te meg elég feszültnek tűnsz, talán neked is jól jönne. Persze nem akarok beleszólni, csak tanácsoltam. Ezt meg egy nagy pohár emelt proteintartalmú multivitamint.
Odabent a többiek jóval lassabban kapták meg a rendelésüket, szerintem a három percet is túllépték, hogy kezdtem magam rosszul érezni amiatt, hogy nekik nem én rendeztem a kelyhek elkészítését. De hát tudtam, hogy ha valakinek mindig fogják a kezét, sosem lesz önálló. Kitűnő gyakorlat ez is: hogy szerezhetsz meg valamit gyorsan, az elvárásaidnak megfelelően? Hát nem úgy, ahogy ők csinálták. Úgy csak elpuhulni lehet.
-Jobban szeretem a konkrét emberek védelmét, mint egy egész országét névtelen alakokkal. A múltkori eset a gyerekkel... mindegy - sütöttem le a szemem, és hogy megint megembereljem magam, inkább mással folytattam. - Nem lehetnék tábornok túl fiatal vagyok hozzá, és nőknek egyébként sem adnak szívesen ilyen magas rangot. De ezzel nyilván te is tisztában vagy, szóval feltételezem, ez valami burkolt célzás volt. Ha a képességemnek szánt bóknak szántad, úgy köszönöm. Ha azt szeretted volna jelezni, hogy más hivatást kellene választanom, mert ezt nem végzem kellő hozzáértéssel... nos, ezt egyenlőre szóra sem méltatom, de a közös edzések alkalmával még az is lehet, hogy tanulok tőled valamit.
Melissa tanácsát meg akartam szívlelni, hiszen most azért voltam itt, hogy több időt töltsünk együtt. A gond csak ott kezdődött, hogy amit kért tőlem, számomra ismeretlen volt.
-Megteszem, amit tudok - bólintottam, majd átültem az asztal harmadik oldalára, hogy mindkettőjüket, de az egész helyiséget is könnyedén szemmel tarthassam. - Először megfigyellek titeket, és még azokat, akik megfelelő sablonnak bizonyulnak. Utána a minta alapján lehet szó elvegyülésről. Addig a türelmedet kérem.
Szavaimat tettek követték, vagyis a karjaimat lazán összekulcsoltam a mellkasom előtt, és rezzenéstelenül kezdtem el figyelni őket, és a közelben ülőket, hogy kellőképpen tanulmányozhassam az engem éppen körülvevő környezet tulajdonságait. Nem csak azért akartam tökéletesen csinálni, mert ezt nevelték belém, hanem azért is, hogy ne okozzak csalódást Melissának.

~Hát ilyen rövid idő alatt ennyi gyönyörű nő még egyszer sem jelentette ki, hogy nem kellek neki ha a fene fenét eszik sem.Kezdem is rosszul érezni magam. Mi lehet a baj velem? Talán az, hogy nincs másik göncöm, és bűzlök, mint egy vadkan? Vagy, hogy ez egyik egy robot, és még ő kedvesebb?~
-Pazar - jegyzi meg, és nagyot kanalaz az epres kehelyből, miután mindezt végiggondolta. - Kezdem bánni, hogy mégsem kocsmába mentünk...hirtelen úgy érzem, tudnék inni.
Melankóliáján Melissa szavai sem segítenek sokat, igaz a sötét hajú nőt nem is arra találták ki, hogy őt felvidítsa, szóval ez nem nagy meglepetés. Azt viszont nem állja meg, hogy ne feleljen valamit...
-Nem mondtam, hogy nem hajtok rá senkire...
..igaz ezúttal nem sikerül a dolog olyan csípősre, mint amilyenre szokott. Figyelmét inkább Chloe-nak szenteli.
-Ebbe így sosem gondoltam bele - szól az országos válasz után - de azt hiszem én is. Viszont, abban igazad van, hogy fiatal vagy, de hidd el, annyira nem vagy jó nő, hogy másfél perc beszélgetés után is azt lássák benned, és nem a katonát.
Persze nem kerülte el a figyelmét, hogy a nő lesütötte a szemét, és kicsit később még meg is jegyzi ezzel kapcsolatban, amikor már mindenki elfelejtette a dolgot Chloe-n kívül.
-Néha jó a kis embereken segíteni, segít az embernek nem becsavarodni...ez is egyfajta szükséglet, mint a...szex mondjuk.
~Oké, kicsit ijesztő, hogy kezdek átállni az ő gondolkodásmódjára. Inkább eszem a fagyimat...amit abból a pénzből vettem, amit ő küldött nekem, úgy, hogy megjegyezte a címem, annak ellenére, hogy csak egyszer járt ott éjszaka, és nem tudta a vezetéknevem. Ijesztően ügyes a csaj néha...TEHÁT FAGYI!!!~
És így is tesz. Csendben kanalaz, és ügyet sem vet a külvilágra, még akkor sem, amikor Chloe hátrébb húzódik. Mondjuk kedve lenne megjegyezni, hogy ha a mű témája a "normális", akkor ne őt használja sablonnak, ám túl finom ez a kehely, és egyébként is, az a másik idegesítő hang a dögös testből mintha kérdezett volna valamit.
-Ő "rakja össze", szóval alkalma lesz rá bőven, és mivel ez nem fegyver, annyira nem is ellenőrzik, viszont egyenlőre nincs más választásunk, mint bízni benne. Kivéve persze, ha azt tervezed, hogy törjünk be egy katonai létesítménybe gyök ketten. Szívesen kiszámolnám neked, mekkora lenne a túlélési esélyünk hosszú távon, de van egy sejtésem, hogy a húgod már tudja is.
Újabb nagyobb kanál, aztán nem bírja tovább, ugyanis már percekkel ezelőtt rájött, mi a baja, és az egész kelyhet egy ügyes mozdulattal ellöki maga elől, úgy, hogy pont a vöröske elé csússzon.
-Túlzottan kilógsz a képből. Egyél belőle, vagy mindenki kiszúrja majd, mennyire idegen neked ez a környezet - parancsol rá szigorúan, aztán hanyatt dől a székében, és az ablakon át a teret kezdi kémlelni.
-Ha már álcázás, kéne nekem pár új ruha, ha sokáig fogva akartok tartani. Te honnan szerzed a munkaruhádat? Elég strapabírónak tűnik.
A kérdés természetesen annak szólt, aki most is úgy néz ki, mint aki lazán be tudna törni bárhova azzal, ami a zsebében lapul...mármint, aki elég felkészültnek tűnik hozzá, nem pedig elég elvetemültnek...Chloe-nak na!

Azt hiszem meg kell tanulnom, hogy Chloe-val sem viccelni, sem kétértelmű szavakat használni nem szabad, mert mindent, de tényleg mindent szó szerint ért, és ami a szívén az a száján, ahogy szokták mondani, így szinte sikerül folyamatosan zavarba hoznia, vagy a környezetét megbotránkoztatnia, pedig csak önmagát adja.
Halálosan komolyan vesz mindent, mint például most is, amikor tanácsoltam neki, hogy próbáljon meg elvegyülni, azonnal feladatként tekint az egészre.
- Áááá! Inkább másokat figyelj meg, akik nem tudják, hogy nézed őket, mert most, ezek után már én sem fogok természetesen viselkedni, ha állandóan azt érzem, hogy vizslatsz engem. Róla meg, - intettem Rick felé, - nem hiszem, hogy jó ötlet mintát venni. Anélkül is elég lö…..kirívó vagy. – jöttem zavarba egy kicsit, hiszen nem akartam megsérteni a testvéremet, csak annyira idegesítő volt néha, hogy minden erőmmel azon igyekeztem, hogy nem rohanjak el visítva,
~ Melissa nyugi! Meg fogod szokni és megtanulod elengedni a füled mellet a nem kívánatos dolgokat, hiszen szereted. ~ biztattam magam.
- Rendben van. – válaszolok biccentve a férfinak, aki ecseteli, hogy nem nagy az esély, hogy lebukunk ezzel az alkatrész vásárlással. – És eszem ágában sem volt betörni egy ilyen létesítménybe, elvégre nem én törtem el, és nem is nekem kell gondoskodni a pótlásáról, nem igaz? – nézek rá angyali mosollyal. – Szóval, sűrűn imádkozz, hogy igazad legyen és a haverod meg tudja szerezni, mert akkor igazán leegyszerűsödik az egész és csak egy Marsig tartó takarítás vár rád. Ha nem, hát…… - vontam meg a vállam. – Ügyes fiú vagy, ahogy itt előadtad, biztos sikerül ez is.
Láthatóan amúgy zavarja valami, mert csak immel-ámmal eszegeti a hideg édességet, aztán mikor Chloe elélöki és magyarázatot fűz hozzá, akkor azért felvonom a szemöldököm. Hát mégis? Bár egészen jól csomagolja.
Az, hogy Rick-nek szüksége lesz pár ruhára, nem igazán hat meg, bár nem nekem címezte láthatóan a kérdést, de azért megkönnyítem Chloe-nak a választ.
- Van pár munkásoveráll a raktárban, használhatod nyugodtan, aránylag alig használtak és elég tiszták is.

-Az emberéletek megmentése számodra olyan, mint a szex? - vontam fel a fél szemöldököm. - Így máris sokkal rosszabbul fest, hogy olyan ritkán kapsz munkát.
A fagylalt kehelyből kimért, megfontolt mozdulatokkal kanalaztam a finomságot felkészülve arra, hogy bármikor a pisztolyom után kaphassak, ha valami probléma lépne fel. Ők elcsevegtek a hajó alkatrészének beszereléséről, de mivel én nem pazaroltam a számat beszédre, sokkal hamarabb végeztem a fagyival, mint ők. Fogammal elkapva a díszítésnek odabiggyesztett fél citromkarika gyümölcshúsát ujjammal lehúztam róla a héját, és végezetül azt ettem meg. A héjat egyszerűen csak visszadobtam a kehelybe.
Ezek után már igazán nem volt más dolgom, mint összefont karokkal ülni, és tanulmányozni az engem körülvevő embereket. Tanácsukat, hogy ne őket figyeljem, mivel egyikőjük sem alkalmas rá, hogy a ,,normális" mintájául szolgáljanak köszönettel vettem, bár ezt csak egy-egy kurta biccentéssel jeleztem. Ha igaz, amit mondanak, és Melissa az árgus szemek miatt átmenetileg, Maverick pedig általában sem normális, akkor velük valóban nem megyek sokra.
Sajnos rajtunk kívül csupán öten tartózkodtak a vendégtérben, ebből hárman, egy kamaszokból álló csoport pedig éppen távozott. Nem hittem, legalábbis reméltem, hogy Melissa nem ezt várja tőlem, így őket figyelmen kívül hagyva inkább maradtam. A másik csoport csupán két főből állt, egy nőből és egy férfiból. Nem lehettek idősebbek nálam, és furcsamód nagyon közel ültek egymáshoz, bár az asztaluknál még bőven akadt volna hely.
Figyeltem minden mozdulatukat, minden szót, amit ilyen távolságból ki tudtam venni, hogy semmit ne hibázzak el, egészen addig, amíg úgy véltem, kellőképpen felkészültem.
Hallottam az üvegpohár súrlódó hangját az asztalon. Oda se nézve kaptam felé, így pont az ujjaim közé siklott.
-Köszönöm - néztem Maverickre, aki ezek szerint tudta, hogy felkészültem a gyakorlatra, és segédkezet nyújtott.
Felálltam, és átültem mellé. Ahogy a másik kettőnél láttam, ügyeltem rá, hogy a székeink oldala összeérjen.
-Kérem a kezed - utasítottam, és akár engedelmeskedett, akár nem, elkaptam a bal kezét, ami közelebb volt hozzám, és a derekamra helyeztem, mintha átkarolna. - A pozíciót megtörni szigorúan tilos. Szájat kinyitni.
Felemeltem a kelyhet, kikanalaztam belőle egy emberes adagot, majd Maverick szájába nyomtam, ha kellett a csukott kapukon keresztül is. Ezek után felidéztem a szavakat, amiket hallottam, és szükségesek voltak az álcához.
-Imádom azt a kis fitos orrodat és a fokhagyma fenekedet - közöltem vele gépiesen. - Olyan vagy, mint egy kicsi mókuska. Egész nap csak ölelgetnélek.
Ismét a távolabb ülő pár felé fordultam újabb instrukciókért. A férfi éppen egy almagerezdet lóbált a nő arca előtt, aki kuncogva kapta el a szájával. Ez számomra abszolút érthetetlen volt, és a hozzárendelt szöveget sem értettem, úgyhogy nekem kellett kitalálnom valamit, ami illett a helyzethez, miközben felemeltem egy eperdarabot.
-Amennyiben egy lézerfegyver vagy bomba letépné a karjaidat, valószínűleg így kell majd táplálkoznod minden nap, ezért kérlek tájékozódj a veszélyekről és az esetleg szükségessé váló rehabilitációs központokról. Addig is gyakorolnunk kell. Szájat kinyitni.

-Félreértesz, nem azt mondtam, hogy ugyan olyan érzés, csak próbáltam párhuzamot vonni, mert néha ezt is kell. - Aztúl súgva, sőt, szinte csak tátogva hozzáteszi, bízva benne, hogy a nő tud szájról olvasni: - tudom, hogy jól esett, de ne aggódj, magőrzöm a titkodat.
A "terepgyakorlat" kiosztása után szúrós szemmel néz Melissa-ra, aztán pedig kivillantva minden fogát, elmosolyodik, mint a krokodil, ki úgy gondolja, hogy a hátán szökdécselő beszívott kerge gazella valami édeset mondott.
~Nahát, máris befejezzük egymás sértegetéseit...viszont kezdem úgy érezni, hogy nekünk tesót kellett volna cserélnünk. Persze nem arról van szó, hogy az öcsi nem volt jó fej, csak amilyen kis bújós nagyra nőtt plüssmackóként tudott viselkedni, lehet inkább rá vágyna ez a lökött nő, Chloe meg inkább emlékeztet rám.~
-Kezdesz az agyamra menni - jegyzi meg halkan a fekete hajú nőnek, miközben még egy utolsót kanalaz saját jégkréméből - az overált meg inkább passzolnám, bevallom, félek mit jelent nálatok az, hogy "aránylag alig használt" és "viszonylag tiszta", de el tudom képzelni, hogy több bőrt mutatnék még nálad is...
Chloe megköszöni neki a normális fagyit, ő pedig csak biccent felé, oda sem nézve, így csak a szeme sarkából látja közeledni őt, s ahogy alkarja összesimul a nő által "átmelengetett" ruhája anyagával, s a fotelen is szorosan mellé húzódik, annyira megdöbben, hogy szó nélkül teljesíti az első utasítást, és magához öleli a nőt(igaz ezt amúgy sem kéne kétszer mondani), a szája pedig utasítás nélkül is tátva van, amikor repül befelé a repülő...illetve a "pilótát" ismerve: az ellátmányt szállító álcázott jármű az ellenséges vonalak mögé dob le utánpótlást a csapatoknak.
~Oké, visszavonom az előző baromságot arról, hogy ő lehetne a húgom, percről perce egyre furább az a gondolat...legalábbis odalent az operációs parancsnokság tagjai nagyon örülnek neki, hogy nem családtag.~
Mivel tart tőle, hogy a nő frankón lelőné, ha miatta odalenn az inkognitója, de ugyanakkor az is valós veszély, hogy a másik ott szemben kukin lövi, ha túlzásba viszi, ezért vet egy sokat mondó pillantást Melissa-ra, hogy tudja a nő, ez nem az ő ötlete volt(mondjuk ez nem jelenti azt, hogy alattomosabbik fele nem élvezi legalább egy kicsit a dolgot), aztán engedelmesen habzsolja be a felé tartott jégkrémet, és mosolyogva fordul "barátnője" felé.
-Ó édesem, ilyen szépet még senki sem mondott nekem - feleli, maximális beleéléssel a lézeres csonkolós mondat után - úgy imádom a sziporkáidat. De ne csak én egyek.
Azzal, mivel a formációt tartani kötelező, amíg Melissa nem borítja rájuk az asztalt, megragadja a nő kanalás az asztal másik végén, kikanalaz vele egy nagyobb darab epret, és a nő szájába nyomja azt. Közben fél szemmel ő is figyeli a másik asztalnál ülőket, hisz természetesen azonnal kiszúrta, honnan fúj a szél, és amikor meglátja, hogy a hölgy a párja pólója alá nyúl karcsú kezével, ajkára pedig hosszú ,nedves csókot nyom, már teszi is le a kanalat, hogy tudjon védekezni.
~Ha ezt hagyom, boldog emberként fogok meghalni, sokkal hamarabb, mint szeretném.~
-Látod szívem, mit művelnek azok az őrültek a másik asztalnál. Biztos őket bámulja az egész személyzet, őrület...