Stephen King Place

Már attól rosszul voltam, mikor Chloe vigyázzba vágta magát Machata-nak, mert el tudtam képzelni, hogy mi járhat az öreg fejében és még szerencse, ha nem teszi szóvá. Aztán szerencse, hogy Rick ismerte a varázsszót, amivel ezt az állapotot kicsit lazítani lehetett, különben lehet ott áll nekem egész beszélgetés alatt, mint a cövek.
Viszont, amikor teljes mellszélességgel helyeselte a döntésemet Rick-kel kapcsolatban, minden hibáját elfelejtettem és legszívesebben egy nagy csattanós puszit nyomtam volna az arcára, de sejtettem, hogy ezt nem nagyon díjazná ennyi ember előtt.
-Ahogy mondod hugicám! Teljesen egyetértek veled, a bűnös nyerje el méltó büntetését és, ha segít megszerezni az alkatrészt még akkor is lesz mit ledolgoznia. Kicsit sokba került nekem. – bólintottam lelkesen, ahogy elképzeltem a férfit fekvőtámaszok közepette, ahogy végigcsorog a karján és a hátán az izzadság, ahogy megfeszülnek azok az iz……
~ MELISSA! Ébresztő! Ez egy bajkeverő, semmi dolgod vele! ~ fedtem meg magam és még örülhettem, hogy nagy elmerengésemben nem nyaltam meg még a szám is.
- Öööö….kétszáz? – tértem vissza a valóságba és néztem hol Chloe-ra, hol a férfire, de aztán megint elkalandoztam, ahogy vigyorogva befeszített ott előttünk.
- Akkor talán még megfontolom, hogy mennyi legyen. – szakítottam el róla erőszakkal a tekintetem. – Meg aztán a hajó kipucoválása úgy is előrébb való. Épp nem régen hívta fel a figyelmemet, valami fémporra, ami belepi a hajót. Úgy, hogy ráfér a takarítás. – tettem hozzá kaján vigyorral.
Ami viszont ez után jön, az kiveri nálam a biztosítékot és úgy állok ott, mint akit fejbe vertek és még párszor kiszívták az agyát, szóval zombi mód meredtem a két előttem állóra.
~ Ezt nem hiszem el! Ezek ketten egy olyat kettyintettek pár napja, hogy még a fülük is kettéállt és még minden további nélkül elém is tárják? Bár Sue-n nem csodálkozom, hiszen ahogy mondta neki ez kb. annyit jelent, mint egy fogmosás, és úgy is adja elő, olyan tárgyilagos hangon, de, hogy ez a szerencsétlen Rick is ugyan ezt a stílust képviselő……Ez katasztrófa! És én még itt merengek rajta……Hülye Melissa! ~
- Aha…. – nyögöm ki, mikor már meg tudok szólalni. – Azt hiszem ez nem nagyon tartozik rám. – igyekszem hárítani a további beszámolót arról a vehemens pár óráról. – De örülök, hogy meg voltál elégedve a ….hmmm……teljesítményével. Azt hiszem bízhatok a véleményedben. – jövök kissé zavarba.
- Nem kell belemélyedni a részletekbe Fafej! – reccsentem rá Rickre. – Tartsd meg magadnak, vagy mindenkit kibeszélsz, miután felpróbáltad? – néztem rá villámló szemekkel, hiszen váratlanul ért, hogy a húgomat ilyen szituációban kell elképzelnem. – És mi az, hogy neki is! – hördültem fel és a pisztolyom után kaptam. – Most azonnal fogd be és dugulj el, ha élve akarod elhagyni ezt a bolygót! Értve vagyok? – emelkedett meg a hangom, de aztán lejjebb is halkítottam, mert már a fél utca minket figyelt. – Azt hiszem jobb, ha visszamegyünk a hajóra. – próbáltam úrrá lenni az érzéseimen, amik azt üvöltötték a fejembe, hogy lőjem le ezt a vészesen sármos fickót, mielőtt még nagyobb bajt kever.

A vezényszóra kisterpeszbe álltam, majd a hátam mögé kulcsoltam a kezem.
-Feltétlenül - bólintottam Melissa szavaira. - Különben sosem tanulja meg a leckéjét, ráadásul a végén még elpuhul. Igaz, Maverick? - néztem szigorúan a férfira. - Végig fogod csinálni, amit kiosztanak rád, ez nem is lehet kérdés.
Észrevettem különös mosolyát, megjegyzését, dagadó izmait, ahogy valamiért a nap kellős közepén nyújtózkodott, mire összevont szemöldökkel csóváltam meg a fejem.
-Ebben az esetben - fordultam Melissához, hogy színtelen hangon megosszam vele a véleményemet -, duplázd meg és emeld napi három alkalomra. Főleg mivel úgy látom, igen kényelmesen él, ha délben képes nyílt téren úgy nyújtózkodni, mint egy kismacska. Ha ezt a szakaszparancsnok látná, bevágná egy hétre a budiba, és a fogkefén kívül nem is kapna más társaságot, csak egy doboz hashajtót, és bizonyos ígéreteket arra, mi fog történni, ha a hét végére nem lesz olyan a csésze, mint a tükör.
Nálunk ez bevett szokás volt, de mivel Maverick biztos csinálta ezt eleget annak idején (látva ezt az elfogadhatatlanul laza hozzáállását nem is ritkán), úgyhogy ezzel nála aligha érnének el látványos eredményeket. Nem mintha rosszat kívántam volna a férfinak, de ez nem személyes kérdés volt. Magántulajdon rongálásért hálás lehet, hogy nem jelentették fel, de a következményeket akkor is viselnie kell.
Hamarosan azonban más probléma vetődött fel. Nem mondhatnám, hogy különösebben értettem volna a mélyebb emberi érzésekhez, de azt még n is észrevettem, hogy Melissának valami problémája volt a beszámolónkkal, és őszintén egészen büszke voltam rá, amiért ennyire érzi az ügy súlyát.
-Nem, valóban nem tartozik rád - értettem egyet megkönnyebbülve, amiért ilyen profi módon átlátja a helyzetet. - Ahogy senki másra sem, akit nem érintett közvetlenül. A véleményemben meg természetesen megbízhatsz, hiszen kellőképpen értek hozzá, tudom, mit beszélek.
Maverick leteremtésére pedig már elismerően bólintottam is.
-Valóban nem volna tanácsos jobban belemerülni a részletekbe - értettem egyet vele, ezúttal azonban már a férfihez intézve a szavaimat. - De köszönöm az elismerést, magam is elégedett voltam a teljesítményemmel, igaz legközelebb talán lehetnék egy kicsit gyorsabb és használhatnám kevesebbet a pisztolyomat, de ez talán ízlés kérdése. Viszont sosem árt a gyakorlás, úgyhogy ha még több ideig tartózkodunk ugyanazon a hajón, esetleg volna kedved egy kis továbbképzéshez? Véleményem szerint időnként kifejezetten hasznos, még akkor is ha nincs rá éppen égető szükség, és te optimális partnernek bizonyultál már a múltkor is. Persze nem ismerem a hajó kapacitását, úgyhogy csak akkor, ha ezzel nem okozunk problémát - néztem a két tulajdonos felé. - Nem szeretném a hajót még jobban tönkretenni, ha esetleg túl aktívak lennénk.

Chloe szerencsére van olyan dögös, hogy elnézze neki a megjegyzéseket a latrinatakarítással, még akkor is, ha ez olyan kellemetlen emlékeket ébreszt benne, amiknek pusztán a gondolatára is kiráz a hideg. Na igen, a hadsereg számára olyan volt, mint egy második, kissé részeges apa: kemény, könyörtelen, és bár férfit faragott belőle, azért nagyon értett hozzá, hogyan rontsa el a szülinapját.
-Nem is kérdés - ismétli utána engedelmesen, mintha a szakaszparancsnoka beszélne hozzá, igaz annak, hogy letett a szökési terveiről semmi köze a becsülethez... - A hajó oxidálódott burkolatát pedig kevés lesz lepucolni. Javaslom lépj kapcsolatba egy szakemberrel, hogy pontosan milyen eszközre lesz szükséged, hogy az anyag szilárdságát visszaállítsd a kielégítő szintre. -Felel Melissa-nak is, ha már ott van, de csak azért, hogy felé fordulhasson, és láthassa az arcát, ugyanis ahogy ez a beszélgetés előre halad, rá kell döbbennie, hogy Chloe minden szava aranyat ér. Ő maga is felveszi a nő által alkalmazott laza testtartást, a háta mögé kulcsolt kezekkel, ugyanis úgy találja, hogy így könnyebben tudja megállni röhögés nélkül, ami nem könnyű feladat.
-természetesen, talán már így is túl sokat mondtunk! - Ért egyet, aztán elgondolkodik a következőkérdésen. - Mindig is kíváncsi voltam, miket oktatnak a női barakkban, így örömmel fogadom az ajánlatod! A tágasnak mondható raktárban szállásoltak el, így helyünk lesz bőven. Fűtés nincs, így viszont legalább pont olyan lesz, mint Hereford-ban.
Aztán váratlan dolog történik vele. Nem hitte volna, hogy lehetséges, de kezdi egészen megsajnálni Melissa-t. Persze, ott még nem tart, hogy megkegyelmezzen neki, hisz tudja jól, hogy ez a nő egy valóságos hárpia, aki utoljára két másodperce nyúlt fegyverért, hogy őt lelőhesse(nem, nem kerülte el a figyelmét, csak már kezdi megszokni) viszont úgy dönt, egyenlőre békésebb mederbe tereli a beszélgetést.
-A gyerekkel minden rendben van? - Kérdi Chloe-t, teljesen ártatlanul, aztán észbe kap, hogy hopp, lehet nem ez a legjobb módszer, hogy kímélje a hollófürtös leányzó idegrendszerét.
-Bízom benne rendesen viselkedett, miután leszálltunk a földön. - Teszi hozzá, nehogy ebből is félreértés legyen....báááár ha Chloe megszólal, azt még kivárja, kiváltképp, ha megint valami olyasmi, amitől a nővére ledobja az ékszíjat.
-Nem tudom...a kapitány mennyire vészes alak, ha másnaposan ébred, és a hajóját megszállják a fegyveres vadidegenek? - Kérdi gúnyosan. - Én személy szerint boldog lennék, ha legalább egy valaki nem azzal kezdené, hogy fegyvert fog rám...
Körbenéz a társaságon. Na igen...
~Álmodozz csak Maverick...~

Bár már kezdem megszokni a nyers beszédet, ami Chloe számára olyan természetes, hogy fel sem tűnik neki, mennyire bántó néha, mikor egy olyan emberhez beszél, aki nem katona és ráadásul még a legaranyosabb nővére is, azért ezt kicsit túlzásnak érzem, amit most itt előadnak nekem.
Persze, továbbra is agyba-főbe dicsérgetik egymást, még ha legalább aránylag konszolidált szavakkal, de az amit élénk képzeletem mögé lát, hát nem hiszem, hogy nagyon magyarázatra szorulna, ha kivetíteném.
- Azért bocsássatok meg, de úgy beszélni ezekről a dolgokról, mintha csak egy szimpla küldetés lenne, azért nekem sok. Én nem tudom mit oktatnak azon a sokat emlegetett Herefordon, de szerintem egy androidba több érzelmet és empátiát programoznak, mint amit az ott kiképzettek és az emberiségre szabadítottak valaha is érezhetnek. – szóltam közbe az áradozásba, nem kicsit kiakadva.
Aztán dühösen fordulok a közben Chloe-hoz testtartásban és beszédben is idomuló férfihez, aki szinte felélénkül, hogy a húgom előkerült és még rá is tesz egy lapáttal, annak naturalista beszámolójához és még a hajó rakterét is felajánlja erre a célra.
- Ne álljunk csak meg barátocskám! Nem csinálsz a raktárból kuplerájt, arról gondoskodom. Örülj, hogy nem a légzsilipben szállásoltalak el, amit egészen véletlenül nem nyitok ki útközben. – vetem oda villámló szemekkel, hogy nehogy már jót szórakozzon itt rajtam.
De, csak a következő szavaktól kerekednek csak nagyra a szemeim és hirtelenjében még a hangom is elveszik valahol.
~ Hogy mi????? Gyerek? Chloe és egy gyerek! Uram Isten! Én ezt a lányt teljesen félreismertem! És még adta nekem az ártatlan, érzelemmentes, nagy katonát! Hogy azt a….! ~
- Gyereketek is van? – tört ki belőlem végül, nem tudva már magamban tartani a feldúltságomat. – Ez nagyon nem volt fair Sue! – rázom meg elkeseredve a fejem. – Így átvágni engem, hogy csak a munkádnak élsz és senki nem érdekel, meg nem akarsz kötődni mert az veszélyes rád és a másikra nézve…..! Ez szép!
Aztán a közbevetésre is válaszolok.
- A kapitány egy mogorva medve és kedvenc elfoglaltsága a futó vad lövészet és ezt a potyautasokon szokta gyakorolni. Persze előtte tőlem fogja megkérdezni, meg Machetá-tól, hogy ki és, hogy került a hajóra és, ha mi ebben elbizonytalanodunk…… - néztem rá egyfajta farkasmosollyal.

-Ne aggódj a hideg miatt! - hárítottam el szigorú tekintettel az aggodalmát. - Kellő mennyiségű és intenzitású testmozgásra számíthatsz, ami nyilván át fog melegíteni mindkettőnket. Ráadásul biztos nagyobb mozgásteret biztosít majd, mint a lakásod. Az elég kicsi volt.
Melissa felháborodása eléggé meglepett. Komoly értetlenséggel álltam előtte, hiszen ötletem sem volt, mi lehet a probléma. Az a baja, hogy nevén nevezzük a történteket? De hát azon sem sértődhet meg, ha nyíltan kimondom, hogy a víz folyékony, a lőtt seb meg fájdalmas.
-De hát... hogy beszéljünk róla? - néztem rá tanácstalanul.
Vagy talán az bántotta, hogy nem avattuk be őt a részletekbe? De hát ilyet nem is várhatott tőlünk, biztosan tudta ő is, hogy azt nem szabad. Éppen ezért volt az is, hogy amikor Maverick a gyerekről érdeklődött, csak bólintottam egyet, amit mindössze egy jelentőségteljes ,,Igen!"-nel egészítettem ki. Villanó szememmel igyekeztem emlékeztetni Mavericket, hogy nem túl jó ötlet mások elől ilyesmiről beszélni, hiszen köt minket a titoktartás, és ha nem hagyja abba, legközelebb már nem csak a szemem fog villanni.
Melissa leteremtésére akaratlanul is megdermedtem, és szoborként hallgattam végig, ahogy a Herefordon is kellett. Ha valakit épp a földbe döngöltek, sosem volt jó megzavarni az éppen aktív tisztet. Mikor azonban emlékeztettem magam, hogy a nővérem nem a felettesem, ráadásul most nem is katonai regulázás folyik, amint végzett, bátorkodtam én is megszólalni. Főleg mivel olyan dolgok is szóba kerültek, amiket nem hagyhattam szó nélkül.
-Természetesen igazolom majd a belépésre való jogosultságot, ha ez szükséges - jelentettem ki. - Ha a testvéri kötelék elég is, ezt bizonyíthatjuk is. Ami pedig a személyazonosságomat illeti, az még könnyebb ügy. Maverick nevében persze nem beszélhetek, de ha jól értelmeztem az elmondottakat, az ő jelenléte nem önkéntes, így ő nem is tartozik arról számadással. Mindezek mellett pedig kötelességemnek érzem felhívni rá a figyelmedet, hogy félreértés áldozata vagy.
Itt nem álltam meg, hogy egy röpke hitetlenkedő pillantást vessek Maverickre.
-Nekem nincs gyerekem. A legutóbbi küldetésem alkalmával egy gépet kellett visszaszereznem a megbízóim számára, Mavericknek pedig egy elrabolt gyereket. Mivel a megbízók egy háztartásban éltek, és az elkövető bűnbanda is ugyanaz volt, arra az egy éjszakára vállaltuk, hogy együtt dolgozzunk. A gyereket viszont már egyedül vittem vissza a szüleihez, Maverick már hamarabb távozott. Sajnálom, Melissa, de ennél többet igazán nem mondhatok, akkor sem, ha a nővérem vagy.

Tényleg kezd megesni a szíve szegény Melissa-n, és ahogy jobban belegondol, annyira azért tényleg nem volt vele galád, hogy ezt érdemelné, és nem is igazán emlékszik rá, miért akarja gyötörni ezt a kedves, elveszett lánykát, aki csak vissza akarta kapni a húgocskáját és...
~Örüljek, hogy nem a légzsilipben szállásolt el...kösz Melissa! Majd elfelejtettem, mi bajom veled!~
Így aztán nem is szól közbe, csak néz tovább fapofával, amíg további félreértések áldozata lesz a nő, bár a gyerekes dolgot tényleg nem direkt csinálta, csak amikor elkezdte kimagyarázni, elfelejtkezett arról az apró félmondatról, amiből Melissa számára is kiderülhetne, hogy nem a közös gyerekükről van szó.
-Chloe! - Szól rá a vörös hajú nőre szigorúan. - Már így is túl sokat osztottunk meg egy kívülállóval! A megbízó nagyon nem lenne boldog, ha ez kiderülne!
Egy ideig fenntartja a vasszigor látszatát, aztán kicsit lazábbra engedi testtartását, és miután vet egy pillantást Melissára, a hangja is lágyabb, szigorú arca azonban marad, mondandója ellenére.
-Mindazonáltal, a nővéred korrekt nőnek ismertem meg, ezért úgy vélem, bízhatunk benne annyira, hogy nem fogja beleártani magát a dologba, és ne feledd mit tanultunk az akadémián: néha jobb az őszinteség a családtagokkal, hogy ne keverjék magukat nagyobb bajba.
~Sue? Szóval Chloe Suzy lenne? Ez a név legfeljebb a plüssnyulához illene...bár lehet a Chloe-ról is ezt gondoltam volna, amíg nem ismertem őt.~
-Egyébként, nyugodtan megírhatod a jelentésedbe, hogy a hajóról gondoskodtam, és semmilyen módon nem köthető a megbízóhoz.
~Vagy bárkihez, aki vezetett már életében.~
-Ami pedig a kapitányt illeti: ha a jelenlegi állapotában képes lenne eltalálni engem, az mindenek előtt az én hibám lenne. Csak azt remélem, hogy erre az előtt kerít sort, mielőtt a világűrben lennénk, nehogy komoly kárt okozzon a hajóban az a nagy kaliberű energiafegyver.
Ezután, mint aki jól végezte dolgát elhallgat, sőt, kicsit hátrébb is lép, ugyanis van egy olyan érzése, hogy a két lánynak van mit megbeszélnie egymással, abban azonban fájdalom, de igazat kell adnia, hogy a nyílt utcán nem valami jó ötlet ilyesmiről csevegni, ezért rövid gondolkodás után előáll az ötletével:
-Ha egyetértünk abban, hogy a "Bolhapiac" jelenleg nem megfelelő hely két ismeretlen fegyveres számára, javaslom menjünk máshova. Ismerek egy helyet a közelben, ami tökéletesen megfelel az igényeinknek, és egyikünket sem néznek ki onnan.
Ha elfogadják az ajánlatukat, a főutcán át vezeti őket, vagy 3 kocsma mellett elhaladva, mire ráakadnak a megfelelő látványcukrászdára(!), ahova minden gyermek ajtóstól szaladna be örömében, ha meglátná.
-Az első kehelyt én állom mindenkinek, valami HI-Sec nevű cég úgyis küldött 200$-t a "szolgálataimért" - jelenti ki, majd kérdőn néz Chloe-ra, a végén azonban biccent felé. - Köszönöm.

Aztán kezdenek felgyorsulni az eseménye4k, és mivel mindketten úgy állnak előttem, mint ha egy kiképzésen lennénk, kezdem egészen rosszul érezni magam, főleg ha ezeket a pattogó, lényegre törő és érzelemmentes szavakat kell hallgatnom, ami, mintha nem is emberek szájából szólna.
- Édes Istenem, hát hol élünk mi? Egy katonai kiképző telepen, vagy az életben? – toppantok egyet dühösen a lábammal, és már nem sok hiányzik hozzá, hogy a levegőbe lőjek dühömben. – Hagyjátok már ezt a titkosított abrakadabrát, mert menten felrobbanok.
- Chloe , nem vagyok kíváncsi a magánéletedre! A tiédre meg végképp! – nézek először az egyikre, majd a másikra.
Aztán azonban megint csak leesik az állam, mikor kiderül, hogy az egész magyarázatot alaposan félreértettem, hiszen teljesen másról volt szó. Egy egyszerű mentőakcióról, én meg …..
~ Jézus! Melissa! Te teljesen megőrültél! Egyből a szexre gondoltál, mikor még csak a közelében sem jártak! Hogyan is képzelted, hogy Sue…… ~
Bár mennyire is szerettem volna, ha nem veszik észre, milyen zavarba jöttem, valószínűleg nem sikerült megakadályoznom, hogy ne boruljon lángba az arcom, így megpróbáltam erősen a földet fixírozni.
- Ööö! Nem! Nem is vagyok kíváncsi, hogy mit és miért csináltatok …Chloe. Nem akarok neked bajt, ha a munkád megköveteli a titoktartást. – ráztam meg a fejem. – És ne haragudj, hogy kicsit felkaptam a vizet, biztos ideges vagyok az alkatrész miatt.
Egyelőre nem voltam hajlandó feljebb emelni a fejem, és főleg nem Rick-re nézni, mert el tudtam képzelni azt a kaján vigyort, ami most kiülhetett az arcára, és ha meglátom, lehet, hogy tényleg lelövöm.
Így aztán csak bólintottam a javaslatára, hogy menjünk és húzódjunk be valahová, amíg az alkatrészt szállító férfi megjön, mert egyrészt kevésbé leszünk feltűnők, másrészt tényleg jobb, ha nem megyünk a fedélzetre, míg Majd Macheta nem beszélt a kapitánnyal.
Mikor azonban megláttam, hogy egy cukrászdába megyünk, döbbenten néztem a férfire.
- Cukrászda? Azt hittem valami lebujba viszel minket, vagy minimum a történtek után sztriptíz bárba, de cukrászda……
Bár dühös és frusztrált voltam, azért ezt most a javára írtam.
- Chloe, ha meg van a kütyü, ígérem máris megyünk a hajóra.

-A jelentésemet rögtön az akció után megírtam - biztosítottam Mavericket. - És részletes tájékoztatást nyújtottam mindarról, ami ott történt, ahogy az okokról is, amelyek a döntéseinkhez vezettek. Tudják, miért mentél el mielőtt még átadhattad volna személyesen a gyereket. Melissát meg nem avatnám be a részletekbe. Egyrészt mert tilos, és jelenleg nem áll fent különleges helyzet, ami indokolná a szabályszegést, másrészt meg már így is felzaklatta magát, pedig azt hitte, hogy csak magánéleti dolgokról beszélünk, ami ezek szerint még csak nem is érdekli. A nővérem nem a megbízóm, de a teljeskörű védelmem alatt áll, legyen az szakmai vagy... egyéb.
Nem tudtam jobban megfogalmazni, mit takar az egyéb, hiszen aminek a fontosságát Melissa egyfolytában ismételgette, azt én nem tudtam volna szavakba önteni, címet adni neki, egyáltalán foglalkozni vele, de ha a testvéremnek arra volt szüksége, én mindent el szándékoztam követni, hogy sikerrel teljesíthessem. Éppen ezért nem is haragudtam rá, amiért indulatossá vált. Miután olyan szemmel próbáltam tekinteni az esetet, amire ő buzdított első találkozásunk óta, könnyű volt kitalálni az okát is.
-Semmi baj, Melissa - veregettem vállon olyan gyengéden, ahogy csak tőlem tellett. - Tudom, miért voltál olyan mérges. Azt hitted, szexuális kapcsolatot létesítettem Maverickkel, ami téged érzékenyen érint, hiszen ezzel megsértettem a territoriális viselkedés törvényeit. A férfi a tiéd, ne érezd veszélyeztetve az előjogaidat, én nem tartok rá igényt. Ami pedig téged illet - néztem Maverickre szigorúan. - Úgy tudom, a legtöbb nő igényt tart arra, hogy az aktus után felhívják, úgyhogy ha végeztetek, te se felejtsd el. De ha egy ágyban alszotok, akkor halkan, nehogy felébreszd.
Miután ilyenformán áldásomat adtam a közösülésükre, ismét komolyabb dolgokra figyelhettem, amikor biztosabbnak is érezhettem a lábam alatt a talajt.
-Bárki bármikor talál el, az a te hibád - jelentettem ki szárazon. - Ha kifogásokat keresel, mint egy újonc, nem csupán veszíteni fogsz, de ezen csodálkozni sem fog senki.
A felvetésre mereven bólintottam. Nem különösebben izgatott, hol tartózkodunk, de azt mindenképpen előnyösnek véltem, hogy valami kisebb, zárt helyen legyünk, amit könnyebb védeni. Egy legyintéssel jeleztem Melissának, hogy nem kell sietni, nem türelmetlenkedek, aztán követtem Mavericket tekintetemmel folyamatosan a környéket pásztázva, hogy minden rendben van-e. A férfi megjegyzésére is csak biccentettem, mivel a cég, ahol dolgoztam, bevetés esetén mindig azonnal fizetett még 24 órán belül, így az ő részének is meg kellett már érkeznie.
-Miért akarsz te fizetni? - néztem aztán rá értetlenül. - Nálam is van pénz.
Ezek után a rózsaszín ruhás, két copfos pultos lányhoz fordultam, aki valamiért csak addig mosolygott, amíg rám nem nézett. Biztos vaj van a füle mögött. Nem árt szemmel tartanom ezt az alakot!
-Citromos kehely menta öntettel - diktáltam keményen pattogó emelt hangon. - Az egész nettó tömege ne haladja meg a hatvan dekagrammot. A kettes asztalhoz hozzák a számlával együtt. Van rá két percük! Kérdés?
-O-ostyában vagy... vagy po-pohárban?
-Pohár!
-Valami üdítőt esetleg?
-Szénsavmentes ásványvizet bontatlan üvegből!
-Még valamit adhatok?
-Semmit!
-A-akkor...
-Mire vár még?! Nyomás!
A lányka ijedten rezzent össze, és már szaladt is dolgozni. A többieket hátrahagytam a soron következő pultosnak én magam pedig leültem a mondott kettes asztalhoz, és szigorú pillantásokkal követtem a kapkodó copfost, aki majd a nyakát törte nagy igyekezetében, hogy időben kihozza nekem a rendelésemet.
-Egy perc ötvenöt másodperc - bólintottam végül, ahogy lihegve, kissé zilált külsővel végre letette elém a kelyhet és a vizet. - Magának ma nincs mitől tartania. Elmehet! Futólépés.
Nem kellett neki kétszer mondani, már ott sem volt.

Maverick őszintén örül neki, hogy nem jutott előbb az eszébe az ötlet a cukrászdával, akkor ugyanis egészen biztosan kiköpte volna az eperfagyit, nagy ívben bespriccelve vele az egész szobát, mikor Chloe arra célzott...miket beszél, ez a nő nem szokott célozni, csak lőni...sokszor egymás után! Gránátvetővel! Amibe lövegként Az Antióchiai Szent Kézigránát van betöltve.
-Hogy mi...? - Kérdi pislogva, és testtartása is kissé összezuhan. Nem szokott hozzá, hogy zavarba hozzák, de ez az ötlet...ez a képtelen elképzelés hogy ő...felhívná Melissát az a részeg éjszaka után, amit együtt töltenek dühös szexel a helyett, hogy valami lakatlan bolygó vadonjában rejtőzzön el előle! Felháborító, hogy Chloe még ennyire sem gondolja őt előrelátónak.
~Arról ne is beszélve, hogy ha a húga kis sárkánnyá változik, bele sem merek gondolni, ez mire képes, ha felhúzzák. JÉZUSOM!~
-Erősen kétlem, hogy erről lenne szó, a nővéred szerintem inkább csak olyan férfit szeretne az oldaladon látni, aki szerinte is megbízható, és illik hozzád - próbálja kimagyarázni, amennyire csak tudja, aztán inkább rátér a sokkal kellemesebb témára, vagyis arra, hogy ha valaki keresztül lövi, csak az ő hibája lesz, ha elpatkol, és megérdemli a sorsát.
-Ti tényleg testvérek vagytok...megjegyzem, most már tényleg alig várom azt a közös gyakorlást. Azt hiszem ezek után fogok tudni újat mutatni neked.
~Mondjuk, irigylem az önbizalmát.~

Amikor végre valahára a cukrászdához érnek, és meghallja az első félig meddig elismerésnek számító valamit Melissa szájából, először nem is tudja, mit kezdjen vele, így reflexből csak a vállát vonja meg, hisz abban egészen biztos, hogy senki sem dicsérné meg, ha kimondaná, mire gondol abban a pillanatban, aztán halkan megjegyzi:
-Elhinnéd, ha azt mondanám, fogalmam sincs, hol találnék olyat? Nem jártam hasonló helyen a kiképző tisztem legénybúcsúja óta.
Chloe bemutatója után együtt érzően néz Melissa-ra, és komolyan kezd kételkedni, hogy melyik csaj a rosszabb a Skater tesók közül.
~Mondjuk,a fiatalabbik legalább csendes...de ez nem változtat azon, hogy amikor megszólal egy istencsapás! És a vörösek sem jönnek be túlzottan...~
-Nekem egy epres kehely lesz csak...és nem kell rohanni.
-A hölgy ugye csak poénkodott az előbb? - Kérdi mosolyogva a másik felszolgáló, egy mosoly mögé rejtve zavarát, mire Maverick vidáman felkacag, aztán megrázza a fejét.
-Nem, halál komoly volt. Ha jót akarsz, ne kérdezd meg tőle fizetéskor, ajánlhatsz-e neki desszertet, vagy más vicces dolgot.
Ez után ő is helyet foglal a nő mellett...igaz nem szorosan mellette ezek után, és az arcát kezdi fürkészni.
-Te miért nem maradtál a seregben? Mostanra tábornok lehetnél.

- NEM! NEM! NEM! – emelkedett meg a hangom, mint egy mutáló kamaszé, és ha lett volna valami fal a közelben, biztosan belevertem volna a fejem. – Nem tartok igényt erre a …..erre a ….Őrá. – mutattam felindultan Rick-re, mert hirtelen még valami frappáns jelző sem jutott az eszembe, amivel illethettem volna.
Szerencsére most legalább Maverick-et is legalább annyira meghökkentette a drága kis hugicám, hogy láthatóan méretváltozáson ment át és az eddigi pimasz mosoly is leolvadt az arcáról.
- Azt hiszem jobb, ha témát váltunk és senkinek nem forszírozzuk a nemi életét. – emeltem fel a kezem, hogy rövidre zárjam a témát. – Ez a hím itt, hogy te is értsd Chloe, nem az én bikám és nem is lesz az soha. Értve vagyok! Mindenkinél? – néztem körbe vészjóslóan a kezem a pisztolyomra téve, hogy ha csak egy ferde pillantással találkozom, azt azonnal megtoroljam.
A két katonaviselt torzsalkodása már nem tudott meghatni, még ha ebből az egyik a húgom is volt. Talán, ha jól összeverik egymást, akkor lazábbak lesznek egymással és velem is.
- Nem jártál olyan helyen és a csajokra sem hajtasz rá azóta sem? – néztem rá meglepődve, majd tetőtől talpig szemügyre vettem még egyszer. – Hmm! Érdekes. – vontam meg a vállam.
A mai világban ezen már nem nagyon lepődik meg az ember, de azért kár érte, szép példány pedig.
De nem nagyon tudtam ezzel foglalkozni, mert természetesen Chloe, a cukrászdában is előadta magát és szegény pincérlány rettegve menekült el, miután sikerült kiszolgálnia karót nyert testvéremet.
- Én csak csokit kérek, köszönöm. – adtam le a rendelést, majd kettőjük mellé telepedtem.
- Inkább kiképző őrmester! – ráztam meg a fejem rosszallóan. – Chloe, nem a seregben vagy, kérlek fogd vissza magad. – néztem rá könyörgően. – A civil életben nem osztogathatsz parancsokat mindenkinek. Próbálj meg beleolvadni a környezetbe, gondold azt, hogy most ez a feladatod. Tudom, hogy profi vagy és menni fog. – biztattam reménykedve, hátha ezzel most megfogom.
Aztán Rick-hez fordultam.
- A haveros, biztosan meg tudja szerezni az alkatrészt? Tudtommal a telepaták elég szorosan őrzik a fegyvergyáraikat. Biztos nem lesz baj? Ha a nyakunkba kapunk egy rakat egyenruhást, nem akarok az Öreg szeme elé kerülni. – váltok témát.

-Sosem választok olyan férfit, aki ne lenne megbízható és ne illene hozzám. Miért tennék ilyet? - kérdeztem őszinte értetlenséggel, majd kissé aggódva fordultam Melissa felé. - Rendben van, nem a tiéd. Nyugodj meg, kérlek. Csak próbáltam oyan lenni, amilyet szerettél volna. Emberi, vagy milyen, érzésekkel... meg ilyesmi. És ahogy egymásra néztetek, az volt az érzésem, hogy van köztetek valami legalábbis szóbeli megállapodás arra nézve, hogy időnként ilyen juttatásokban részesítitek a másikat, de legalábbis tervezitek. Ha viszont nem, akkor javasolom nektek. Jót tesz az egészségnek, a teljesítőképességnek, a jobb erőnlétnek és remekül oldja a stresszt. Maverick, ha tényleg régen voltál nővel, akkor nem is értem, még miért nem kérted meg Melissát. Melissa, te meg elég feszültnek tűnsz, talán neked is jól jönne. Persze nem akarok beleszólni, csak tanácsoltam. Ezt meg egy nagy pohár emelt proteintartalmú multivitamint.
Odabent a többiek jóval lassabban kapták meg a rendelésüket, szerintem a három percet is túllépték, hogy kezdtem magam rosszul érezni amiatt, hogy nekik nem én rendeztem a kelyhek elkészítését. De hát tudtam, hogy ha valakinek mindig fogják a kezét, sosem lesz önálló. Kitűnő gyakorlat ez is: hogy szerezhetsz meg valamit gyorsan, az elvárásaidnak megfelelően? Hát nem úgy, ahogy ők csinálták. Úgy csak elpuhulni lehet.
-Jobban szeretem a konkrét emberek védelmét, mint egy egész országét névtelen alakokkal. A múltkori eset a gyerekkel... mindegy - sütöttem le a szemem, és hogy megint megembereljem magam, inkább mással folytattam. - Nem lehetnék tábornok túl fiatal vagyok hozzá, és nőknek egyébként sem adnak szívesen ilyen magas rangot. De ezzel nyilván te is tisztában vagy, szóval feltételezem, ez valami burkolt célzás volt. Ha a képességemnek szánt bóknak szántad, úgy köszönöm. Ha azt szeretted volna jelezni, hogy más hivatást kellene választanom, mert ezt nem végzem kellő hozzáértéssel... nos, ezt egyenlőre szóra sem méltatom, de a közös edzések alkalmával még az is lehet, hogy tanulok tőled valamit.
Melissa tanácsát meg akartam szívlelni, hiszen most azért voltam itt, hogy több időt töltsünk együtt. A gond csak ott kezdődött, hogy amit kért tőlem, számomra ismeretlen volt.
-Megteszem, amit tudok - bólintottam, majd átültem az asztal harmadik oldalára, hogy mindkettőjüket, de az egész helyiséget is könnyedén szemmel tarthassam. - Először megfigyellek titeket, és még azokat, akik megfelelő sablonnak bizonyulnak. Utána a minta alapján lehet szó elvegyülésről. Addig a türelmedet kérem.
Szavaimat tettek követték, vagyis a karjaimat lazán összekulcsoltam a mellkasom előtt, és rezzenéstelenül kezdtem el figyelni őket, és a közelben ülőket, hogy kellőképpen tanulmányozhassam az engem éppen körülvevő környezet tulajdonságait. Nem csak azért akartam tökéletesen csinálni, mert ezt nevelték belém, hanem azért is, hogy ne okozzak csalódást Melissának.

~Hát ilyen rövid idő alatt ennyi gyönyörű nő még egyszer sem jelentette ki, hogy nem kellek neki ha a fene fenét eszik sem.Kezdem is rosszul érezni magam. Mi lehet a baj velem? Talán az, hogy nincs másik göncöm, és bűzlök, mint egy vadkan? Vagy, hogy ez egyik egy robot, és még ő kedvesebb?~
-Pazar - jegyzi meg, és nagyot kanalaz az epres kehelyből, miután mindezt végiggondolta. - Kezdem bánni, hogy mégsem kocsmába mentünk...hirtelen úgy érzem, tudnék inni.
Melankóliáján Melissa szavai sem segítenek sokat, igaz a sötét hajú nőt nem is arra találták ki, hogy őt felvidítsa, szóval ez nem nagy meglepetés. Azt viszont nem állja meg, hogy ne feleljen valamit...
-Nem mondtam, hogy nem hajtok rá senkire...
..igaz ezúttal nem sikerül a dolog olyan csípősre, mint amilyenre szokott. Figyelmét inkább Chloe-nak szenteli.
-Ebbe így sosem gondoltam bele - szól az országos válasz után - de azt hiszem én is. Viszont, abban igazad van, hogy fiatal vagy, de hidd el, annyira nem vagy jó nő, hogy másfél perc beszélgetés után is azt lássák benned, és nem a katonát.
Persze nem kerülte el a figyelmét, hogy a nő lesütötte a szemét, és kicsit később még meg is jegyzi ezzel kapcsolatban, amikor már mindenki elfelejtette a dolgot Chloe-n kívül.
-Néha jó a kis embereken segíteni, segít az embernek nem becsavarodni...ez is egyfajta szükséglet, mint a...szex mondjuk.
~Oké, kicsit ijesztő, hogy kezdek átállni az ő gondolkodásmódjára. Inkább eszem a fagyimat...amit abból a pénzből vettem, amit ő küldött nekem, úgy, hogy megjegyezte a címem, annak ellenére, hogy csak egyszer járt ott éjszaka, és nem tudta a vezetéknevem. Ijesztően ügyes a csaj néha...TEHÁT FAGYI!!!~
És így is tesz. Csendben kanalaz, és ügyet sem vet a külvilágra, még akkor sem, amikor Chloe hátrébb húzódik. Mondjuk kedve lenne megjegyezni, hogy ha a mű témája a "normális", akkor ne őt használja sablonnak, ám túl finom ez a kehely, és egyébként is, az a másik idegesítő hang a dögös testből mintha kérdezett volna valamit.
-Ő "rakja össze", szóval alkalma lesz rá bőven, és mivel ez nem fegyver, annyira nem is ellenőrzik, viszont egyenlőre nincs más választásunk, mint bízni benne. Kivéve persze, ha azt tervezed, hogy törjünk be egy katonai létesítménybe gyök ketten. Szívesen kiszámolnám neked, mekkora lenne a túlélési esélyünk hosszú távon, de van egy sejtésem, hogy a húgod már tudja is.
Újabb nagyobb kanál, aztán nem bírja tovább, ugyanis már percekkel ezelőtt rájött, mi a baja, és az egész kelyhet egy ügyes mozdulattal ellöki maga elől, úgy, hogy pont a vöröske elé csússzon.
-Túlzottan kilógsz a képből. Egyél belőle, vagy mindenki kiszúrja majd, mennyire idegen neked ez a környezet - parancsol rá szigorúan, aztán hanyatt dől a székében, és az ablakon át a teret kezdi kémlelni.
-Ha már álcázás, kéne nekem pár új ruha, ha sokáig fogva akartok tartani. Te honnan szerzed a munkaruhádat? Elég strapabírónak tűnik.
A kérdés természetesen annak szólt, aki most is úgy néz ki, mint aki lazán be tudna törni bárhova azzal, ami a zsebében lapul...mármint, aki elég felkészültnek tűnik hozzá, nem pedig elég elvetemültnek...Chloe-nak na!

Azt hiszem meg kell tanulnom, hogy Chloe-val sem viccelni, sem kétértelmű szavakat használni nem szabad, mert mindent, de tényleg mindent szó szerint ért, és ami a szívén az a száján, ahogy szokták mondani, így szinte sikerül folyamatosan zavarba hoznia, vagy a környezetét megbotránkoztatnia, pedig csak önmagát adja.
Halálosan komolyan vesz mindent, mint például most is, amikor tanácsoltam neki, hogy próbáljon meg elvegyülni, azonnal feladatként tekint az egészre.
- Áááá! Inkább másokat figyelj meg, akik nem tudják, hogy nézed őket, mert most, ezek után már én sem fogok természetesen viselkedni, ha állandóan azt érzem, hogy vizslatsz engem. Róla meg, - intettem Rick felé, - nem hiszem, hogy jó ötlet mintát venni. Anélkül is elég lö…..kirívó vagy. – jöttem zavarba egy kicsit, hiszen nem akartam megsérteni a testvéremet, csak annyira idegesítő volt néha, hogy minden erőmmel azon igyekeztem, hogy nem rohanjak el visítva,
~ Melissa nyugi! Meg fogod szokni és megtanulod elengedni a füled mellet a nem kívánatos dolgokat, hiszen szereted. ~ biztattam magam.
- Rendben van. – válaszolok biccentve a férfinak, aki ecseteli, hogy nem nagy az esély, hogy lebukunk ezzel az alkatrész vásárlással. – És eszem ágában sem volt betörni egy ilyen létesítménybe, elvégre nem én törtem el, és nem is nekem kell gondoskodni a pótlásáról, nem igaz? – nézek rá angyali mosollyal. – Szóval, sűrűn imádkozz, hogy igazad legyen és a haverod meg tudja szerezni, mert akkor igazán leegyszerűsödik az egész és csak egy Marsig tartó takarítás vár rád. Ha nem, hát…… - vontam meg a vállam. – Ügyes fiú vagy, ahogy itt előadtad, biztos sikerül ez is.
Láthatóan amúgy zavarja valami, mert csak immel-ámmal eszegeti a hideg édességet, aztán mikor Chloe elélöki és magyarázatot fűz hozzá, akkor azért felvonom a szemöldököm. Hát mégis? Bár egészen jól csomagolja.
Az, hogy Rick-nek szüksége lesz pár ruhára, nem igazán hat meg, bár nem nekem címezte láthatóan a kérdést, de azért megkönnyítem Chloe-nak a választ.
- Van pár munkásoveráll a raktárban, használhatod nyugodtan, aránylag alig használtak és elég tiszták is.

-Az emberéletek megmentése számodra olyan, mint a szex? - vontam fel a fél szemöldököm. - Így máris sokkal rosszabbul fest, hogy olyan ritkán kapsz munkát.
A fagylalt kehelyből kimért, megfontolt mozdulatokkal kanalaztam a finomságot felkészülve arra, hogy bármikor a pisztolyom után kaphassak, ha valami probléma lépne fel. Ők elcsevegtek a hajó alkatrészének beszereléséről, de mivel én nem pazaroltam a számat beszédre, sokkal hamarabb végeztem a fagyival, mint ők. Fogammal elkapva a díszítésnek odabiggyesztett fél citromkarika gyümölcshúsát ujjammal lehúztam róla a héját, és végezetül azt ettem meg. A héjat egyszerűen csak visszadobtam a kehelybe.
Ezek után már igazán nem volt más dolgom, mint összefont karokkal ülni, és tanulmányozni az engem körülvevő embereket. Tanácsukat, hogy ne őket figyeljem, mivel egyikőjük sem alkalmas rá, hogy a ,,normális" mintájául szolgáljanak köszönettel vettem, bár ezt csak egy-egy kurta biccentéssel jeleztem. Ha igaz, amit mondanak, és Melissa az árgus szemek miatt átmenetileg, Maverick pedig általában sem normális, akkor velük valóban nem megyek sokra.
Sajnos rajtunk kívül csupán öten tartózkodtak a vendégtérben, ebből hárman, egy kamaszokból álló csoport pedig éppen távozott. Nem hittem, legalábbis reméltem, hogy Melissa nem ezt várja tőlem, így őket figyelmen kívül hagyva inkább maradtam. A másik csoport csupán két főből állt, egy nőből és egy férfiból. Nem lehettek idősebbek nálam, és furcsamód nagyon közel ültek egymáshoz, bár az asztaluknál még bőven akadt volna hely.
Figyeltem minden mozdulatukat, minden szót, amit ilyen távolságból ki tudtam venni, hogy semmit ne hibázzak el, egészen addig, amíg úgy véltem, kellőképpen felkészültem.
Hallottam az üvegpohár súrlódó hangját az asztalon. Oda se nézve kaptam felé, így pont az ujjaim közé siklott.
-Köszönöm - néztem Maverickre, aki ezek szerint tudta, hogy felkészültem a gyakorlatra, és segédkezet nyújtott.
Felálltam, és átültem mellé. Ahogy a másik kettőnél láttam, ügyeltem rá, hogy a székeink oldala összeérjen.
-Kérem a kezed - utasítottam, és akár engedelmeskedett, akár nem, elkaptam a bal kezét, ami közelebb volt hozzám, és a derekamra helyeztem, mintha átkarolna. - A pozíciót megtörni szigorúan tilos. Szájat kinyitni.
Felemeltem a kelyhet, kikanalaztam belőle egy emberes adagot, majd Maverick szájába nyomtam, ha kellett a csukott kapukon keresztül is. Ezek után felidéztem a szavakat, amiket hallottam, és szükségesek voltak az álcához.
-Imádom azt a kis fitos orrodat és a fokhagyma fenekedet - közöltem vele gépiesen. - Olyan vagy, mint egy kicsi mókuska. Egész nap csak ölelgetnélek.
Ismét a távolabb ülő pár felé fordultam újabb instrukciókért. A férfi éppen egy almagerezdet lóbált a nő arca előtt, aki kuncogva kapta el a szájával. Ez számomra abszolút érthetetlen volt, és a hozzárendelt szöveget sem értettem, úgyhogy nekem kellett kitalálnom valamit, ami illett a helyzethez, miközben felemeltem egy eperdarabot.
-Amennyiben egy lézerfegyver vagy bomba letépné a karjaidat, valószínűleg így kell majd táplálkoznod minden nap, ezért kérlek tájékozódj a veszélyekről és az esetleg szükségessé váló rehabilitációs központokról. Addig is gyakorolnunk kell. Szájat kinyitni.

-Félreértesz, nem azt mondtam, hogy ugyan olyan érzés, csak próbáltam párhuzamot vonni, mert néha ezt is kell. - Aztúl súgva, sőt, szinte csak tátogva hozzáteszi, bízva benne, hogy a nő tud szájról olvasni: - tudom, hogy jól esett, de ne aggódj, magőrzöm a titkodat.
A "terepgyakorlat" kiosztása után szúrós szemmel néz Melissa-ra, aztán pedig kivillantva minden fogát, elmosolyodik, mint a krokodil, ki úgy gondolja, hogy a hátán szökdécselő beszívott kerge gazella valami édeset mondott.
~Nahát, máris befejezzük egymás sértegetéseit...viszont kezdem úgy érezni, hogy nekünk tesót kellett volna cserélnünk. Persze nem arról van szó, hogy az öcsi nem volt jó fej, csak amilyen kis bújós nagyra nőtt plüssmackóként tudott viselkedni, lehet inkább rá vágyna ez a lökött nő, Chloe meg inkább emlékeztet rám.~
-Kezdesz az agyamra menni - jegyzi meg halkan a fekete hajú nőnek, miközben még egy utolsót kanalaz saját jégkréméből - az overált meg inkább passzolnám, bevallom, félek mit jelent nálatok az, hogy "aránylag alig használt" és "viszonylag tiszta", de el tudom képzelni, hogy több bőrt mutatnék még nálad is...
Chloe megköszöni neki a normális fagyit, ő pedig csak biccent felé, oda sem nézve, így csak a szeme sarkából látja közeledni őt, s ahogy alkarja összesimul a nő által "átmelengetett" ruhája anyagával, s a fotelen is szorosan mellé húzódik, annyira megdöbben, hogy szó nélkül teljesíti az első utasítást, és magához öleli a nőt(igaz ezt amúgy sem kéne kétszer mondani), a szája pedig utasítás nélkül is tátva van, amikor repül befelé a repülő...illetve a "pilótát" ismerve: az ellátmányt szállító álcázott jármű az ellenséges vonalak mögé dob le utánpótlást a csapatoknak.
~Oké, visszavonom az előző baromságot arról, hogy ő lehetne a húgom, percről perce egyre furább az a gondolat...legalábbis odalent az operációs parancsnokság tagjai nagyon örülnek neki, hogy nem családtag.~
Mivel tart tőle, hogy a nő frankón lelőné, ha miatta odalenn az inkognitója, de ugyanakkor az is valós veszély, hogy a másik ott szemben kukin lövi, ha túlzásba viszi, ezért vet egy sokat mondó pillantást Melissa-ra, hogy tudja a nő, ez nem az ő ötlete volt(mondjuk ez nem jelenti azt, hogy alattomosabbik fele nem élvezi legalább egy kicsit a dolgot), aztán engedelmesen habzsolja be a felé tartott jégkrémet, és mosolyogva fordul "barátnője" felé.
-Ó édesem, ilyen szépet még senki sem mondott nekem - feleli, maximális beleéléssel a lézeres csonkolós mondat után - úgy imádom a sziporkáidat. De ne csak én egyek.
Azzal, mivel a formációt tartani kötelező, amíg Melissa nem borítja rájuk az asztalt, megragadja a nő kanalás az asztal másik végén, kikanalaz vele egy nagyobb darab epret, és a nő szájába nyomja azt. Közben fél szemmel ő is figyeli a másik asztalnál ülőket, hisz természetesen azonnal kiszúrta, honnan fúj a szél, és amikor meglátja, hogy a hölgy a párja pólója alá nyúl karcsú kezével, ajkára pedig hosszú ,nedves csókot nyom, már teszi is le a kanalat, hogy tudjon védekezni.
~Ha ezt hagyom, boldog emberként fogok meghalni, sokkal hamarabb, mint szeretném.~
-Látod szívem, mit művelnek azok az őrültek a másik asztalnál. Biztos őket bámulja az egész személyzet, őrület...

Gyanakodva néztem Chloe-ra, miután jó pár percnyi csendben hallgatás után, egészen….mondom EGÉSZEN közel ült Rick-hez és még a kezeit is a derekára húzta, aki persze azonnal élt is a lehetőséggel, hogy szorosabb ölelje.
~ Mi a fene folyik itt? Hiszen az előbb azt mondták, hogy csak munkakapcsolatuk van, erre meg….! ~
Éreztem, ahogy egyre jobban fortyog bennem a méreg, hogy ennyire palira vettek, de ez egy pillanat alatt köddé vált, amikor meghallottam, hogy mit mond az én drága hugicám ennek a plazma ágyútölteléknek, legalábbis a képzeletemben annyira jól mutatott…..
De azok a szavak, melyeket Chloe kiejtett a száján nagyon-nagyon kezdtek gyanúsak lenni és a meredt tekintete is, mely a hátam mögött függött valahol.
Mikor aztán, mint egy kisgyereket, még etetni is kezdi, az a nagy melák meg csillogó szemmel még hagyja is, el kezd felfelé vándorolni a szám széle, bár az is benne van a pakliban, hogy az asztalra borulok és ütemesen verem bele a fejem, meg az is, hogy ha Ricky fiú továbbra is olyan lelkesen taperolja a húgom derekát, akkor elkövetem életem első hidegvérű gyilkosságát.
- Úgy most ti nagyon jól szórakoztok. – biccentek feléjük. – Már legalábbis te Rick, de ha nem veszed el a kezed onnan, akkor tényleg élesben is kipróbálhatod, amit Chloe itt előadott nekünk, bár kétlem, hogy a robot nővérek ekkora lelkesedést váltanának ki belőled, mikor majd megetetnek.
A férfi szavaira gyorsan hátranézek, majd egy figyelmeztető pillantást küldök felé, miközben megfogom Chloe kezét és feszült mosollyal közlöm vele.
- Azt hiszem félreértetted megint, amit mondtam. – sóhajtottam egy nehezet. – Inkább csináld, ahogy szoktad, ne utánozz senkit, mert ez csak egyre rosszabb lesz. – intettem lemondóan.

Maverick tényleg kitűnő kiképzésben részesülhetett, mivel egy kérdés nélkül engedelmeskedett, még csak meg sem kellett fenyegetnem érte, így én is akadálytalanul tehettem meg mindent, hogy eleget tegyek Melissa kérésének, és normális legyek. A férfi nem csupán tartotta a formációt és nyelte a belediktált desszertet, de még a dialógusba is beszállt, ami számomra ugyan elég különös volt, első hallásra nem volt semmi értelme, de hát ezek is nyilván kódok meg fedőnevek voltak, amik ép arra szolgáltak, hogy csak azok értsék, akiknek szabad volt.
Bár csere nem történt a másik asztalnál, így nem lehettem biztos benne, hogy mikor lehetséges, egyáltalán lehetséges-e az etető-váltás, de végül arra jutottam, hogy ennyiben talán még eltérhetek az eredeti sablontól, talán még így is beleillik a képbe. Hagytam hát, hogy Maverick egy epret nyomjon a számba, utána azonban nyomban visszafordultam a mintámhoz, hogy lássam, mit használhatok még fel.
Tehát kéz a póló alá a bordák mellett. Ez igen könnyen ment. Ujjaim máris követték az előírt útvonalat, hogy Maverick forró bőrén tudjanak végigsiklani, amit jól kimunkált izmok köveztek ki. Nem volt egészen biztos benne, hogy itt tulajdonképpen mit kéne csinálnom, úgyhogy csak támasztottam a tenyeremmel.
-Nem tudom, mire gondolsz, Melissa - mondtam, de közben arra koncentráltam, hogy mindent jól csináljak. - Rick itt tartja a kezét, mert itt kell tartania a kezét. Ez nem szórakozás, ez a gyakorlat része, amire te kértél.
Aztán a másik asztalnál elcsattant egy csók. Igen, kétségtelenül csók volt, méghozzá a nőkezdeményezésével, nem lélegeztetés, és úgy néztem, nem is egy apró tárgy átadását szolgálta a mozdulat. Éppen ezért én is a mellett ülőhöz fordultam. Jó kérdés, hogy miért hunyja le a legtöbb ember ilyenkor a szemét. Fogalmam sincs, én még csak nem is szerettem különösebben, hiszen úgy hogy tartsam szemmel a partneremet és a környezetemet, ami fontos lehet? Mégis mindig megtettem még én magam is.
Most is lehunyt szemmel közelítettem felé, hogy megtegyem, amit kell, hiszen egy csók sem több, mint amit eddig tettem. Már éreztem a leheletét az számon, bőre melege már az enyémet érte, amikor az asztalon hagyott kezemet elkapta Melissa. A terv változott, már nem kellett ezt folytatnom.
-Ahogy gondolod - vontam vállat, és kihúzva a kezem Maverick pólója alól visszaültem eddigi helyemre, karjaimat pedig ismét összefontam.
-Sajnálom, hogy kudarcot vallottam, ígérem legközelebb jobban fog sikerülni - biztosítottam, majd Maverickhez fordultam. - Neked pedig köszönöm a közreműködést.

Nyel egy nagyot, mikor megérzi a nő jéghideg kezét a bordáin, ám bármennyire is kellemetlen érzés, nem bánja, hisz már így is épp eléggé nehéz ellenállni ennek az egésznek, márpedig, ha puha, selymes lenne az érintése, akkor biztosan elolvadna tőle, mint a jégkrém a szájában, így azonban csak nyugodtan oldalra fordul, és meglátja...
~Ó, a francba...~
Ahogy belenéz abba a hatalmas kék szempárba, érzi, hogy elhagyja az ereje, s a fagyi hőmérsékletével egyező ujjak sem zavarják már közel sem olyan nagyon, márpedig ellenkeznie kell! Ha azért nem, mert egy ilyen lökött nőt kihasználni még rosszabb, mint egy részeg tyúkot a bárban, ennek ráadásul a nővére még le is akarja lőni. Pazar... Feltartja egyik kezét, hogy távol tartsa magától Chloe-t, ki gyanúsan közeledik felé, egyre ereszkedő szemhéjakkal, és bár abszolút biztos benne, hogy meg szeretné gátolni amire készül, azt azért el kell ismernie, hogy lazán feltartott karja egy 8 éves kislányt sem tudna visszatartani, nemhogy egy ilyen jó erőben lévő nőszemélyt, aki a kezében lévő kanállal is képes lenne elfoglalni ezt a holdat.
-Igazán...nincs..mit... - feleli, mikor aztán végül lefújja a küldetést, aztán úgy dől hátra, mint a marionett bábú, aminek egyszerre vágják el minden zsinórját. Pár másodpercig így marad,aztán újra előre dől, s jóformán egy egész gombócot felkap a kanalával, és nyomja a szájába, majd még egyet, és még egyet. A pár másodperces habzsolás segít visszanyerni régi elbűvölő önmagát, és elkergetni a gondolatait...
~DOBD AZ ASZTALRA, ÉS HÁGD MEG MINT EGY OROSZLÁN!!!~
...valami másról.
-Szóval, ezen a helyen csinálnak egy nagyon különleges édességet. Ti is mind kértek igaz? Helyes, a vendégeim vagytok rá!
Ezzel felpattan az asztaltól, és pár percig magukra is hagyja a társaságot, de persze bőven a tűzvonalban marad, hogy Melissa se érezze magát kényelmelenül(azt nem élné túl...), hisz valóban csak a pultig sétál. Ott elidőzik pár percet, hogy addig a két tesó megbeszélhesse egymást közt, amit akarnak, arról, hogy melyikük csinálja ki őt előbb, a lehető legrosszabb értelemben, de mire eltelik olyan tíz perc, egy nagy tál nutellás eperrel tér vissza, amit az asztal közepére tesz.
-Tessék...nem kicsit hizlal, de valamelyiktek úgyis leégeti majd rólam a zsírt...Szóval Chloe, megmutatnád, hol szerzed be a munkaruháid? Tényleg szükségem lenne valami golyóállóra, ha sokat kell dolgoznom a nővérednek, ráadásul a múltkori bevetés után úgy döntöttem példát veszek rólad, és megpróbálom kicsit komolyabban venni a dolgot.

Kicsit levert a víz, hogy az utolsó pillanatban sikerült megakadályoznom, hogy Chloe lesmárolja a már élvezettel csücsörítő perverz nagyfiút, ezért egyrészt gratuláltam magamnak, másrészt villámgyorsan húztam elő a pisztolyom és az asztal alatt Rick hasába nyomtam.
- Ha nem ereszted el nagyon gyorsan, akkora lyukat csinálok a hasadba, hogy nem csak azt a kis fagyit, de a fél asztalt is lenyelheted nyomban. - sziszegtem a fülébe, mert nem akartam pánikot.
- Igen, így gondolom! - mosolyogtam egy farkas vicsorral Chloe-ra, mert már kezdett nagyon elegem lenni ebből a pesztrálásból és már azon gondolkoztam, hogy hagyom a fenébe és felmegyek a hajóra, bevágom magam az ágyamba és végre jóleső örömmel ébredek fel ebből a rémálomból.
- Ha az ágyadba akarod vinni ezt a nyáladzó hímet, akkor tedd meg Sue, de ne itt az orrom előtt és a fél cukrászda előtt és nem kell hozzá semmi rizsa, hogy éppen lekoppintod a többiek viselkedését. - zúdítom a húgomra a mérgem, de máris megbánom, hiszen türelmesnek és kedvesnek kell lennem a testvéremhez. - Szóval azt hiszem, hogy jobb, ha csak szimplán adod magadat, nem kell a kedvemben járnod. - sóhajtok megadóan, mikor Rick elhúz, hogy valamit rendeljen, de persze rajta tartom a szemem, hiszen nem szeretném ha megpattanna idő előtt.
Miután visszajön a vödörnyi édességgel, csak nagy szemeket meresztek rá.
- Ezt meg minek hoztad? Megéheztél?
Aztán megint a ruha témánál vagyunk, de most nem szólok bele, de azért igyekszem úgy ülni, hogy most nehogy egymás karjaiba vessék magukat, ha rájuk jön az öt perc.
- Jó lenne, ha már túl lennénk ezen az egészen és elpályázhatnánk erről a bolygóról, eléggé nem komálom a morákat. Kellemetlen egy társaság tud lenni. - jegyzem meg azért, hogy ébren tartsam a figyelmüket.

Már épp jelezni akartam Melissának, hogy Maverick csupán azért nem eresztett el, mivel ez is a gyakorlat része volt, és én úgyse hagytam volna, amikor valaki a közelünkben kibiztosított egy fegyvert, ami sürgetőbb problémának bizonyult. Azonnal Melissa mellett termettem, és mivel a kattanó hang nem jöhetett kintről, ahhoz túl élesen szólt, pisztolyommal, amit íves mozdulattal rántottam elő, miközben mellé lendültem egyenesen a cukrászda belseje felé irányítottam, ahol a merénylőt sejtettem. Másik kezemmel megpróbáltam az asztal alá nyomni a nővéremet, hogy fedezékben lehessen, de alig értem a karjához, máris éreztem, hogy valami nem stimmel.
-Oh!
Higgadtan, mintha mi sem történt volna ültem vissza megint a helyemre, majd visszacsúsztattam a tokjába a pisztolyomat. Ha csak a nővérem fog fegyvert Maverickre, az természetesen egészen más.
-Kedves, hogy felajánlod nekem, de jelenleg nem tartok rá igényt - vontam meg a vállamat a férfit egy pillantásra sem méltatva. - Két napja sincs, hogy szexuális kapcsolatot létesítettem az egyik kollégámmal, aki ha éppen ráér, nem szokott ellenkezni, hogy megkönnyítse a dolgomat az alkalmas partner keresésben. Szóval az efféle fiziológiai szükségleteimet már kielégítettem, úgyhogy köszönöm az érdeklődést, de felesleges aggódnod értem.
Próbáltam rájönni, mit csináltam megint rosszul, hiszen ha Melissa, aki eddig úgy tűnt egyáltalán nem tudott mit kezdeni a természetes énemmel, most mégis arra kért, inkább legyek mégis olyan, mint mindig, csak ne létesítsek fizikai kontaktust Maverickkel, akkor valamit nagyon elronthattam. Vagy mégis arról van szó, amit már korábban jeleztem nekik, és csupán az alannyal volt gondja. Így aztán, miután Maverick visszatért, én pedig érdeklődve kóstoltam meg az újabb finomságot, mintha csak eligazításon lett volna közöltem a férfival:
-Azt hiszem az efféle szolgálataidat a nővéremnek kellene felajánlanod. Ideális partnerek vagytok egymás számára, és akkor legalább nem lesz abból félreértés, hogy igényt tartanék a hozzá tartozó férfira. A testvérem egészsége és a kapcsolatunk zökkenőmentessége érdekében kérlek tedd ezt meg. Neked is jót tenne. Én pedig örülnék neki, ha az utastársaim minél stresszmentesebbek lenének, vészhelyzetben az gátló tényező.
Újabb szem nutellás epret dobtam a számba, majd leöblítettem egy fél pohár vízzel. Vártam a válaszukat, és reméltem, hogy átlátják az ajánlatom ésszerűségét.

-Nem - feleli kurtán a kérdésre, hogy megéhezett-e. - Mérgezett, vegyél nyugodtan.
Ezt követően pedig vidáman a szájába dob egyet, ugyanis van egy sanda gyanúja, hogy Chloe addig nem hajlandó enni belőle, amíg nem látja, hogy percekkel később sem produkál tüneteket, egy ilyen elfogyasztása után.
-Valaki a metamorfokra mondaná ezt - szól ismét Melissa-hoz, a megjegyzése után az űrvámpírokról. - Pedig nagyon hasznosak tudnak lenni a harcmezőn.
Még egyszer utoljára a vörösre mosolyog, de az ezt követő percekben kezd nagyon morcos lenni, és a tetemes mennyiségű boldogsághormon ellenére, amúgy sem sugárzó arcát komor felhők árnyéka burkolja be, s bár nem mozdul, csodálatos tehetsége, hogy a háttérbe húzódik, kezd érvényesülni.
-Elfenekelem a következő csajt, aki fennhangon mondja, hogy nem kellek neki, az első 3-at is megértettem.
Furcsa mód, most még az sem deríti jó kedvre, hogy Melissa mit össze agonizál, sem pedig az, hogy a hármas tagadásról mit tartanak egyes pszichológusok...na jó, kocsmárosok, de az majdnem ugyan az. A lényeg, hogy a következő néhány szem epret eléggé lassan, s alaposan rágja meg, kiélvezve annak teljes zamatát, hogy ezzel is lefoglalja a száját, mielőtt még olyat mondana, amitől csatatérré változna ez a jobb sorsra érdemes hely.
~Még,hogy én, és a hárpia, nincs is bennünk semmi közös...na jó, ideje felébredni ebből a rémálomból.~
-Bocs, de a nővérednek megvan az a tulajdonsága, hogy irritáló hangok jönnek ki a torkán. Kezdek rájönni, hogy ez családi vonás. - Ezzel feláll az asztaltól, és Melissa szemébe néz. - Ha nem baj, kimegyek levegőzni. Ne aggódj, hatig biztos visszatérek.
~Vagy aggódj, mit bánom én.~
Ezzel hátat fordít a lányoknak és megindul kifelé, ebben pedig most valóban csupán az akadályozhatja meg, ha valaki lelövi őt, ám nem sok esélyt lát arra, hogy ez különösebben meghatja őt. Meg egyébként is, miért tennék? Amilyen rendes, kivételesen még ki is fizette amit rendelt, szóval nem marad magára asztaltársasága egy tetemes méretű számlával. Azt utcára érve az "ég" felé mered, behunyt szemekkel, aztán megindul egy sötét sikátor felé.

Bár számíthattam volna Chloe reakciójára a fegyverkattanásra, de nem számítottam rá, hiszen el voltam foglalva, hogy nem húzzam meg a ravaszt és lőjem le Rick-et, így alaposan meglepett, ahogy mellém pattant lövésre kész pisztollyal, mintha épp valami támadás ért volna.
- Nincs semmi baj Chloe. - néztem rá megnyugtatóan, mikor már magamhoz tértem, és gyorsan elraktam a saját fegyveremet is, mert már így is óriási feltűnést okoztunk és nem voltam benne biztos, hogy nem hívták a zsarukat, vagy a mentőket, hogy diliházba cipeljenek bennünket.
Aztán, ahogy kezdtek megnyugodni a kedélyek és meghallottam, hogy a drága kicsi húgom megint fejtegetésbe kezd, hogy miért is nincs szüksége Rick szolgálataira, hát már csak hátradőltem és úgy döntöttem nem fogok harakirit elkövetni a desszert villával, hanem valami idétlen mosolyt varázsoltam az arcomra, nem foglalkozva a semmivel.
Na, ez nem tartott sokáig csak Chloe következő mondatáig, amikor szinte rám akarta tukmálni a férfit.
Tátott szájjal hallgattam, majd észbe kapva becsuktam és mielőtt még nagyon belemerültünk volna a részletekbe, felemeltem a kezem.
- Kössz Chloe. - Leheltem enyhén szélütötten. - De én teljesen nyugodt és kiegyensúlyozott vagyok. TE MEG HOVÁ A FÉSZKES FENÉBE MÉSZ!!!! - kiáltottam a távozó Rick hátába, meg sem hallva, amit előtte hozzám vagy hozzánk beszélt, de azonnal elszégyelltem magam és elvörösödve ültem vissza a helyemre, ahonnan az előbb felpattantam. - Szóval, teljesen jól vagyok, de azt hiszem nem ártana kimennünk innen, mert jól esne egy kis levegőváltozás. - álltam ismét fel és téptem az ajtó felé ezerre, csak jussak ki innen, na meg a férfit sem akartam szem elől veszteni.
- Lehet, hogy mégis csak vissza kéne menni a hajóra. - szólaltam meg már odakinn, nagy levegőt véve.

Nagyon örültem neki, hogy Melissa fegyvert hordott magával, hiszen ebben az őrült világban sosem lehetett tudni, mikor lesz rá szükség, viszont természetesen aggódtam, hogy esetleg egyszer tényleg szüksége lesz rá, akkor pedig időben és hatékonyan tudja-e majd forgatni. Az meg sem fordult a fejemben, hogy törvénytelen dolgokra használná, mert... Nos, ez jó kérdés. Miért nem? Elvégre annyira nem ismertem, hogy ebben biztos lehessek. Honnan vettem, hogy megbízhatok benne? Ha megölnek sem tudom.
-Elfenekelsz? - ismételtem Maverick szavait, amelyek valami igen ritka dolgot váltottak ki belőlem: elmosolyodtam. Gúnyosan persze, hiszen annyira abszurd volt ez a fenyegetés, és eléggé váratlanul is ért, de akkor is, a szájam sarkai egyértelműen felfelé siklottak, ahogy halványan megcsóváltam a fejem. - Egyébként sem mondtam, hogy nem kellesz, csak azt hittem, hogy ti vagy együtt vagytok Melissával, vagy éppen arra készültök. Meg aztán, amikor férfi társaságra volt szükségem, te nem voltál a közelben, és egyébként sem tudom, hogy milyen egészségügyi meg lelki háttérrel rendelkezel. De ha nincs semmi fertőző betegséged vagy ellentétes felfogásod az elkötelezettségi kérdésekben, akkor következő alkalom, majd téged kereslek meg. Azt hiszem, Bill akkor éppen úgyis szabadságon lesz a Marson, úgyhogy ő nem lesz elérhető.
Kicsit feszült volt a légkör, ezt még én is észrevettem, de hát én figyelmeztettem őket, hogy talán jobb lenne kisegíteniük egymást, hogy például ezt elkerüljük. Viszont felnőtt emberek voltak, tudtak önállóan dönteni a nemi életükről, én pedig csak abban reménykedtem, hogy kezelni is tudják ezt a feszültséget. Maverick például a séta mellett döntött, amit abszolút helyeseltem, elvégre jó testmozgás, a nyugalom segít rendezni a gondolatainkat, ezen kívül körül is nézhet, hogy mennyire biztonságos a környék. Melissa azonban nem osztotta a véleményem.
Azonnal utána siettem, nem akartam szem elől téveszteni. Mire azonban kiértünk, Maverick már eltűnt. Én ugyan nem aggódtam emiatt különösebben, hiszen ezernyolcszáz óráig még volt idő bőven, a testvérem viszont láthatóan nem nagyon örült a kámforrá válásának.
-Ha gondolod, megkeresem neked - biztosítottam, majd alakot váltottam, hogy magasra repülve jobban belássam az utcákat és tereket, de egyenlőre fejmagasságban maradtam, hogy halljam, ha szól hozzám.

-Hízelgő, de én speciel a Marson élek, szóval ez akkor sem jöhetne össze, ha történetesen szeretnék a nőgyógyászod lenni. - Feleli, aztán mosolyogva lép ki az ajtón, na nem azért, meg látta ezt a nőt(akiről most ő is kénytelen elismerni, hogy kattant) mosolyogni, bár az is felér egy kisebb győzelemmel, furcsa mód inkább azon, hogy jól tippelt, és Melissa tényleg nem akarta lelőni őt. Mondjuk egy percig sem kételkedett benne, hogy ha nagyon akarna, bármikor elsétálhatna csak...
~Ha most az jön, hogy bűntudatom volt, amiért fellöktem egy magában dudorászó, szökkenve közlekedő babaarcú kiscsajt, és nem tudtam volna aludni, ha nem segítek rajta, akkor azt hiszem, ideje, hogy megkínáljalak egy kis sörrel AGY!~
Mivel a Holdbéli építészet nagyban különbözik a Marsbelitől - magasabban vannak az ablakok, mert a helyi lakosság fele helyből ugrik akkorát, mint ő majdnem Chloe rideg érintésétől, a kupolán kívül - ezért most kivételesen letesz a Parkour-ről, és mint egy normális ember ered futásnak a sikátorok közt, aztán az egyik korlát felett átlendülve az aluljáróba veti magát, arra az esetre, ha az irritáló bagázs légi felderítést kérne a pozíciója meghatározásában. A tömegközlekedési járműre azonban nem száll fel, inkább csak fut pár mérföldet az alagútrendszerben, majd a felszínre érve egy hangulatos kis késdobáló kocsmában bukkan fel, ahova a középiskolások, és a dolgozók szoktak kilógni a munka elől, majd a pulthoz érve már rendeli is a mérgező italt.
-Egy sör...úgy értem egy rekesz. - Adja ki az utasítást, hasonló stílusban, mint valaki más ma korábban, csak szűkszavúbban.
-Rendben. A barátaival nem akarnak asztalhoz ülni?
-Miféle barátaim?
-Ó...értem.
A rekesz nagyot koppan a pulton, Maverick pedig magához ragadja az egyik hattyúnyakú randaságot, és szokás szerint pusztán csak az ujjaival lekapja annak a kupakját.

//Hacsak nem találtok rám, vagy derül ki, hogy pont Macheta itt lebzselt addig( -.-" ) akkor én kimaradok most pár körből, úgyis csak este érek haza //

Tényleg jól esett egy kis friss levegő, már persze, ha a mesterségesen generált és oxigénnel dúsítottat annak nevezhetjük itt a kupola alatt, de nekem most ez nem jutott eszembe, csak az, hogy végre nem kell az asztalnál ülnöm és visszafognom a gyilkos indulataimat. Fokozatosan nyugodtam meg és igyekeztem figyelmeztetni magam, hogy ki is áll mellettem.
- Köszi Chloe! - bólintottam a felvetésére, hogy megkeresné a felszívódott Rick-et, mert nem voltam olyan biztos benne, hogy a történtek után nem adja el magát rabszolgának valamelyik morának, csak hogy megszabaduljon tőlünk.
De aztán megint csak leesett az állam, hogy hirtelen a húgom eltűnt mellőlem és helyette egy zsebsárkány repkedett a fejem körül, én meg néztem rá kávéscsészényi szemekkel.
- Sue???? - kérdeztem rebegve, mert ilyenkor mindig elfelejtettem, hogy már nem ezt a nevet használja. - Te vagy az? Ó anyám? Hát persze! Hogy lehetek ilyen agyalágyult, hiszen te is metamorf vagy, mint a szüleink és én. - csaptam a homlokomra egy csattanósat. - De nagyon aranyos! - vigyorodtam el, még arról is elfeledkezve, hogy miért is akart elindulni. - Nem úgy, mint én. - lombozódtam le, mert hát az én átváltozott alakom, nem volt éppen kellemes látvány.
Ha már kellően kicsodálkoztam rajta magam, akkor persze nem ártott a meglógott alkatrészromboló után nézni.
- Te fentről vadászod, én meg lentről, oké? - indultam arra, amerre az ajtóból láttam eltűnni.