Stephen King Place

Oldalra döntve a fejemet néztem rá mutatva, hogy nem egészen értem, amit mond. Hogyhogy aranyos? Egyáltalán mit találhat aranyosnak egy sárkányban? Akár n nem voltam 100%-ig tisztában a szó valódi jelentésével, akár neki volt nagyon különös meglátása a kifejezetten nem aranyos dolgokról, mindenképpen utána kell járnom a jövőbeli félreértések elkerülése végett. Ez azonban még ráért.
Búslakodására, amiért ő úgy tűnt, nem volt megelégedve saját átalakult formájával (amiről egyenlőre még nem tudtam, milyen, így nem is tudtam magam dönteni a tetszetősségéről), a vállára repültem, majd szárnyammal finoman megpaskoltam a fejét, hogy kicsit megvigasztaljam. Beszélni ugyan nem tudtam, csak valami artikulálatlan nyüszítésre voltam képes, aminek a hangzása engem leginkább egy fókáéra emlékeztetett, de egyébként sem szerettem feleslegesen locsogni, pláne, hogy átváltozva nem is nagyon szokott rá szükségem lenni. Azért igyekeztem, hogy legalább a hanglejtésből ki tudja találni, hogy én most épp nyugtatgatni próbálom, és vonyítás helyébe valami kellőképpen hatásos szöveget tud képzelni.
Miután úgy véltem, már kellőképpen összeszedte magát, elrugaszkodtam a válláról, és Maverick keresésére indultam. Egy ideig csupán arra támaszkodhattam, hogy merre láttam elindulni, de aztán már fellökött, felháborodott embereke jelezték az útját. Akár táblákat is hagyhatott volna maga után, hogy merre ment. Nagyobb sebességre kapcsoltam hát, és még éppen sikerült elkapnom, ahogy eltűnik egy korlát mögött. Lefelé vette az irányt. Arrafelé nem mehetett túl sok felé, úgyhogy először visszafordultam Melissáért, és lábaimmal elkapva a bal mutatóujját húzni kezdtem magam után, jelezve, hogy megtaláltam. Persze szinte azonnal elengedtem, elvégre ebben a formában nem bírtam volna el. Megint a magasba röppentem, hogy lássam, ha Maverick esetleg meggondolta volna magát, de úgy tűnt, lehorgonyzott ott, ahol volt. Néha fújtam egy-egy lángcsóvát, hogy Melissa könnyebben szemmel tudjon tartani, bár annyira azért nem távolodtam el tőle.
Az ajtó kinyitását rábíztam. Valamiért nem fűlött hozzá a fogam, hogy visszaváltozzak. Talán azért, mert még nekem is egyértelmű volt, hogy a társasági megnyilvánulásaimon még volt mit csiszolni, és addig sem akartam több gondot okozni. Amint kiszúrtam Mevericket, odaröppentem hozzá, amennyire a hangszálaimtól tellett, köszöntem neki, majd karmos lábaimmal kihúztam egy üveget a rekeszből, és zsákmányommal együtt a falhoz kuporodtam, hogy rajtuk tarthassam a szemem, de meglegyen az az illúziójuk, hogy kettesben vannak. Még a bárig elrepültem, szerezni egy szívószálat, mert miután lángokkal megpuhítottam, a fogaimmal pedig kilyukasztottam a kupakot, még mindig kellett valami segédeszköz. Beleszúrtam, és onnantól kezdve már akadálytalanul tudtam kortyolgatni a szárnyaimmal magamhoz ölelt italt.

Mire Chloe kevésbé sárkányszerű alakja berepül a kocsmába, a 24 üveg sörből, melyet úgy főztek, hogy még egy mora számára is élvezhető legyen, mindössze 4 ül még a helyen, fedett fővel, igaz bajtársaik sem kizárólag Rick keze nyomán véreztek ki, a 20 perc alatt ugyanis, amíg utolérték őt, történt egy s más, de erről majd később, most térjünk inkább rá arra a meleg, örömteli fogadtatásra, amiben Chloe részesül, mikor az alkohol hatására sem vidámabb íjász megpillantja őt.
-Ti melyik részét nem értitek annak, hogy egyedül akarok lenni?
Ami ez után történik, azt akár még valami eszméletlenül cukinak is láthatná, mármint olyannyira édesnek, hogy arra még ő, Maverick is a "CUKI" jelzőt aggatná, ám két oka is van annak, hogy nem teszi. Az egyik, hogy aki látott már miniatűr harci droidot az ellenség hátába kerülni, és percenként 1500 apró halálos lövést leadni valakire, az nem becsül alá egy fegyvert, csak mert kisebb, ráadásul annak is szemtanúja volt, ez a sárkány milyen veszélyes tud lenni, a másik pedig:
"Ez a dög épp lehúz engem egy sörre???"
Összeráncolt homlokkal figyeli a kis szörnyeteget a gaztett közben, aztán könyörtelen sebességgel lendül meg a keze, a következő pillanatban pedig már csattan is a baseball ütő a tenyerében, melynek másik vége a kocsmáros két markában állja a görcsös ujjak szorítását. Lassan fordítja fejét a férfi felé, és halkan csak annyit mond:
-Hagyd békén.
-MI??? De hát ez egy...minek véded egyáltalán???
Nem szokott hozzá, hogy visszakérdeznek, azért pár másodpercnyi kínos csöndet engedélyez magának, összeszedni a gondolatait, aztán kikapja az ütőt a kocsmáros kezéből, és a pultra fekteti azt.
-Ja...ŐT védem TŐLED. Álmodozz csak.
Vet egy gyors pillantást pirosló tenyerére, aztán hátra fordul az ajtó felé, ahol ebben a pillanatban lép be Melissa. Bármit is mond neki a nő, azt szépen kivárja, s ha hagyja, meg is issza közben a fél üveg sört, ami még a kezében pihen, aztán amint az elfogy, ha elhallgat a nő, ha nem(ő maga az utóbbira tippel) a kezébe dob egy buborékos nejlonba csomagolt valamit. Ha Melissa kibontja, egy ötös csomagot talál benne abból a nyomorult reléből, melyet Rick "barátja" az "ebédszünetére" hozott ide magával.
-Most már kvittek vagyunk, elmehettek.
Ezzel visszafordul a pult felé, és magához vesz egy utolsó üveget, már kezd kicsit homályosan látni ettől a vacaktól.
-Mellesleg, a húgod SZÍVÓSZÁLLAL önti a MORA sört a fél köbcentis májába. Remélem van vödör azon a hajón...és azbeszt...
Oldalra sandít, és elképzeli, ahogy olyat böfög a lány, mint valami ipari lángszóró.
-Sok-sok azbeszt...

Milyen szerencse, hogy Chloe-nak ilyen átváltozott alakja van, mert most nagy mértékben megkönnyítette a kutatást, hiszen onnan fentről sokkal jobban belátta a terepet, mint én az embereket kerülgetve.
Kis idő múlva meg is lett a munkamegosztás eredménye, mert a kis minisárkány megragadta az ujjamat és húzni kezdett a megfelelő irányba.
Nem lepődtem meg, mikor végül egy kocsma előtt állapodtunk meg. Nagy lendülettel nyitottam be, és azt hittem, hogy most már a mögöttem bejövő húgom is visszaváltozik eddigre, de kicsit meglepett, hogy maradt átváltozott alakban, ráadásul azonnal lenyúlta Rick egy sörét, amiből már szép számmal sorakoztak előtte az üres üvegek.
- És te melyik részét nem értetted annak, hogy nem engedlek el a szemem elől, míg nincs meg az alkatrész? – vágtam vissza dühösen, hogy végig kajtathattuk utána a fél várost. – Örülj, hogy nem puffantalak le, de…… - a szavam bennakad, ahogy elnézem mit művel a fióksárkányka a kupakkal és a szívószállal. – Azt hiszem nekem is kell valami pia, de valami ütős. – ültem le a bárszékre Rick mellé.
Pár pillanatig nem is tudtam felfogni a kis közjátékot közte és a csapos között, de aztán nagyon morcosan néztem ki a fejemből a pult mögött álló fickóra.
- Maga most a húgomról beszél ember! Ha jót akar, akkor a kiszolgálással foglalkozik, főleg mert most nagyon kell valami erős.
Amikor felém repül a kis csomag, ösztönösen kapom el és nézem meg mi az, majd felcsillanó szemekkel pillantok fel Maverickre.
- Megszerezte? MEGSZEREZTE!!! – vigyorgok nagyon, feledve már minden kellemetlenséget és már azon agyalok, hogy milyen gyorsan érhetek a hajóhoz, hogy beszereljem és már repeszthessünk is el erről a kellemetlen bolygóról.
- Mi van? – nézek fel rá, majd Chloe-ra.
- Ááá! Ezt is megoldja! – legyintek könnyedén. – Biztos tanítottak erre is valamit abban a Hereverő….Herefordban…..bocs. – pirulok el kissé.
- Na de menjünk a hajóhoz, mert még be is kell raknom a kis aranyost. – emelem fel a kütyüt.
És, ha nagyon senki nem tiltakozik, el is indulok a kikötőbe.

Maverick méltatlankodásával szemernyit sem törődtem. Melissa szava bőven az övé fölött állt, úgyhogy amikor azt mondta, keressem meg, meg sem fordult a fejemben, hogy a férfi pártjára álljak, és hagyjam futni. Bár nem értetem, mi lehet olyan fontos, hogy ne érjen rá a megbeszélt időpontig, de ha a nővérem látni akarta őt, akkor az úgyis lesz, még ha fel is kell érte forgatnom az egész várost. Azért persze örültem, hogy ennél könnyebben találtuk meg, de annak már nem, hogy rögtön két akadékoskodó várt rám odabent.
Természetesen észrevettem a közeledő alakot, de egyenlőre nem akartam tettlegességre ragadtatni magamat, elvégre a békés megoldás a legjobb megoldás, egészen addig, amíg már semmit sem ér. Azért eléggé megdöbbentett, hogy Maverick a segítségemre kelt. Vagy a csaposéra, attól függ, honnan nézzük. Gondolhatta, hogy én is meg tudom védeni magam, akkor meg miért tette? Az a baseball ütő elég nagyot csattant a tenyerében, látható nyomokat hagyva. Talán ez is valami gyakorlat volt? Ő is szeret ezek szerint minden alkalmat megragadni arra, hogy edzésben tartsa magát. Így nekem nem volt más dolgom, mint kitárt szárnyakkal sziszegni a pimasz pultosra. Ahogy elcsendesültek a dolgok, és egy másik pultos kihozta Melissának a kért rövidet jéggel, szárnyra kapva, még út közben kikaptam belőle a jeget, és a lábaimmal erősen fogva szállítottam oda Maverickhez, ahol ha hagyta, óvatosan, a keze fölött lebegve dörzsöltem át vele kipirosodott tenyerét. Elvégre miattam sérült meg, ha nem is nagyon.
Az előző alkalmatlankodó csapos, aki már azt is nehezen viselte, hogy nem engedték sárkányt püfölni, ráadásul az ütőjét is elvették, arról nem is beszélve, hogy ennyire nem vagyok hajlandó titkolni mibenlétemet, Melissa megjegyzésére aztán végképp felfújta magát.
Már fordult volna vissza a pult felé, amikor az agya feldolgozta a legkevésbé sem hízelgő szavakat. Megdermedt, Melissára nézett, és már lendült is a keze. Azt nem tudom, hogy megütni akarta, vagy elkapni a grabancát, de nem volt kedvem megvárni. Maverick kezébe pottyantottam a jégdarabot, majd hüvelykujjáról elrugaszkodva siklottam el az asztal fölött, a levegőben visszaváltoztam emberré, és mielőtt a túlméretezett ujjak elérték volna Melissát, hátracsavartam a karját, a fajét pedig az asztallaphoz nyomtam.
-Nem! - Csupán ennyit morogtam oda neki indulatosan villogó szemekkel.
-Te rib...Ááá!
A másik kalimpáló kezét is elkaptam, és már mindkettőt fogva tartottam a két mutatóujjnál felfelé feszítve, így a szabad kezemmel még mindig fogságban tartottam a fejét egyenesen a hajába markolva, amit most szó nélkül húztam felfelé, hogy pont Melissára nézzen.
-Engedj el, te kis...
Még erősebben feszítettem hátra a fejét, mire végre rájött, mit várok tőle.
-Bocsánat - hörögte, mert így már nehézkesen kaphatott levegőt.
Bólintva penderítettem hátra, hogy a földre zuhant.
-Még egyszer elő ne forduljon - szólítottam fel szigorú, de higgadt hangon. Aztán a nővéremhez fordultam. - Nem esett bajod?
Ha minden rendben volt, előrehajolva magamhoz húztam a sörösüveget, és vártam, mi a terv. Mikor az újonnan beszerzett alkatrész örömére indulni készültek, engedelmesen mentem utánuk. Ha Maverick akadékoskodott, addig ugyan nem tettem egy lépést sem, amíg nem kegyeskedett végre követni Melissát, hiszen ez volt az utasítás. Maverick velünk marad.
-Nincs szükség azbesztre - jegyeztem meg. - Sárkány vagyok, nem benzineskanna, nagy különbség.

Melissa méltatlankodásával nem sokat törődik, hisz úgy is tudja, mi lesz ezek után, ráadásul egy percig sem hiszi, hogy tényleg képes lenne őt lepuffantani...legalábbis egy ilyen apróságért aligha. Más lenne a helyzet, ha kifogná az aranyhalat, na akkor az első két kívánságáért biztosan kinyírná, de így? Ugyan...
~Hmm...mondjuk, szinte már sajnálom, hogy ennyire utálom. Ahogy elnézem, neki jó móka lehet ajándékot adni karácsonykor.~
Aztán újabb jéghideg valami lepi meg a testét, most viszont kivételesen nem bánja.
-Jól vagyok, alig éreztem - jegyzi meg kissé talán kevésbé morcosan, tiltakozni viszont nem tiltakozik a kényeztetés ellen.
~Biztos, hogy ez Chloe? Esküszöm szimpatikusabb ebben a formában...~
Aztán meghallja a csapos fejét a pulton koppanni, és csak fáradtan sóhajt fel, mert az előzőekből igazándiból már sejtett valami ilyesmit, és most kivételesen nem kellett csalódnia.
-Én szóltam - vonja meg a vállait, és tovább piál, mint akinek fel sem tűnik, hogy mi folyik ott az orra előtt.Csendben ér a következő söre végére, aztán a cirkusz után Melissa felé fordul:
-Fennhagytam töltőn a kommunikátoromat. Ha felszálltok, dobjátok ki az űrkikötőben.
Aztán újabb korty, majd maga mellé néz Chloe-ra, s bár kicsit sem bánja, hogy így ülve nem épp az arca van neki szem magasságban, végül inkább mégis fölemeli a fejét, hogy a szemébe nézhessen.
-Ha még sokat szürcsölgeted azt a sz@rt, holnap ilyenkor imádkozni fogsz, hogy ez legyen a legfurább dolog, amit mondtál.
Újabb kortyok, majd ha még mindig mellette áll a nő, felvont szemöldökkel néz rá.
-Mit akarsz?

Az, hogy Chloe sárkány egy jégdarabbal simogatja a mogorva pasi kezét, még jobban megerősít abban, hogy valami nagyon erőset kell most innom, és ráadásul halaszthatatlanul.
Így aztán ennek a rovására írom, hogy kissé elbambultam és nem fordítottam kellő figyelmet a környezetemre, még pedig konkrétan a rasszista csaposra, így csak arra figyeltem fel, mikor valami elröppent előttem, majd hirtelen ember méretűvé magasodott és a pultos arca 30 centire a kezemtől felkenődött az asztalra.
Csodálkozva néztem először az ő vörösödő, majd a testvérem sztoitikus nyugalmat árasztó arcára.
- Mi a helyzet Chloe? Nem volt elég gyorsa a kiszolgálás, vagy ajánlatot tett neked? – tettem fel a kérdést, de éreztem, hogy közben lemaradtam valamiről.
Azért meg kell vallanom imponáló volt az a határozottság és szakértelem, ahogy a férfit fogva tartotta és valami furcsa oknál fogva bocsánat kérésre ösztönözte velem szemben.
- Fátylat rá! – legyintettem úriasan. – Már persze, ha villám gyorsan kapok valami mellbevágóan ütőset. – teszem hozzá, majd a húgomhoz fordulok. – Nem, miért? – nézek rá csodálkozva.
Aztán persze elfeledkeztem ezen óhajomról, ahogy megkaptam az én drága kis játékszeremet, amitől azonnal mehetnékem támadt.
- Mást is fennhagytál azt hiszem, például egy csomó takarítanivalót, úgy, hogy bocs, de ezzel nem úszod meg. – vontam meg a vállam. – Lásd kivel van dolgod, még visszaviszünk a Marsra. – vigyorogtam Rickre, és ahogy Chloe-t elnéztem, biztos voltam benne, hogy ez így is lesz. Olyan szemekkel nézett a férfire, hogy én már rakéta sebességgel indultam volna a helyébe az űrhajóhoz. – Szóval menjünk, ne várakoztassuk meg szegény Bolhapiacot.
Azzal én felálltam és mit sem törődve azzal, hogy követnek-e nagy léptekkel elindultam, miközben gyönyörködtem a szerzeményben és már a beszerelésén járt az agyam.
Ha rajtam múlt meg sem álltam a dokkig, ahol a hajót hagytuk.

Maverick kijelentése, miszerint jól van, nem érdekelt. Láttam mekkora ütést kapott a kezére, ezért ha el is hittem, hogy nem fájt neki, azért csak tovább jegeltem. Melissa viszont hiába biztosított arról, hogy nem esett baja, nem múlt el el az aggódásom. Mindkét kezemet felemelve húztam magamhoz, hogy megöleljem őt, akinél parancs nélkül is elviselhetetlen lett volna, ha csak a haja szála meggörbül. Sőt, igazából összehasonlíthatatlanul rémesebb lett volna, mint bármelyik kliensem sérülése. Végül torokköszörülések közepette engedtem el, és hogy számomra fel nem fogható okú zavaromat leplezze, ugyanakkor le is vezessem valahogy, katonásan vállon veregettem.
-Akkor jó - biccentettem felé rendes kimértségemmel, ahogy egy lépésnyire eltávolodtam tőle.
Maverick megfigyelésére letekintettem a kezemre, amiben még mindig ott szorongattam a sört. Reméltem, hogy nem löttyintettem Melissára belőle, bár a ruhája elég strapabírónak tűnt, hogy kibírja. Tényleg, ruha!
-Mintha a cukrászdában ruhát emlegettél volna - ráncoltam a homlokom, miközben visszatettem az üveget az asztalra. - Sajnálom a mulasztásomat, de a gyakorlat elvonta a figyelmemet. Mit akartál te a ruhámtól?
Melissa már rég kiviharzott, mintha tényleg puskából lőtték volna ki. Nagyon lelkes volt az új alkatrész miatt, pedig nyilvánvaló volt, hogy Maverick megszerzi. Nem tehetett mást, elvégre ezt az utasítást kapta, és azon kívül, hogy a Herefordon végzett, és így elvárható volt a parancs minden körülmények közti követése, n is itt voltam.
-Nem akarnálak erőszakkal indulásra bírni - világosítottam fel nyugodtan. - De velünk jössz, mert még nem róttad le a tartozásodat, amelynek mértékéről és mibenlétéről Melissa dönt. Ha ő úgy akarja, életed végéig a klotyót fogod súrolni. Úgyhogy állj fel, és indulj. Ez parancs! Ha maradsz, kénytelen leszek kényszeríteni, az pedig nem valószínű, hogy fájdalommentes lenne. Egyébként jobban van a kezed?

Grimasza keserűbb, mint a sör, amit eddig kortyolgatott, amikor meghallja a "haza" szót Melissa szájából. Sajnos bármilyen jó minőségű is az alkatrész amit szerzett nekik, időgépet nem csinál a bolhapiacból, márpedig ami annál lassabb, azzal nem érhet vissza a kilakoltatása előtt. Mivel azért kár sietni, így nem is teszi, csak ül csendben, s fél szemmel Chloe-t figyeli, aki a tőle megszokott bűbájos módján magyaráz neki tovább.
-Gondoltam ha legközelebb együtt dolgozunk, szerzek magamnak is valami praktikusabb öltözéket. Valami golyóállót, vagy ilyesmi.
Aztán jön az igazi fekete leves. Chloe sajnos, bár nem rendelkezik nővére ablakrepesztően irritáló hangjával, sajnos tud olyan idegesítő lenni, mint a drága Melissa, ezért aztán frappánsabbnál frappánsabb replikákat sorol fel a fejében, például azt, hogy ő innen nem mozdul, és ha ez baj, le kell lőnie, vagy ha eszméletre veri, utána mi lesz? Erős csajnak tűnik, de nem tudja elcipelni a 100 kilóját a hajóig az ziher! Aztán jön az, amitől keresztbe fordul a szeme! A mondat, ami úgy éri, mintha egy kézitusa közben kivédené az ellenfele száz és száz ütését kézzel, s lábbal szinté falat alkotva maga körül, ahogy azt kell, ám egyszer csak a vele szemben álló egy öklöt növesztene a gyomrából, amivel dákón vágja őt.
~Hogy jól van e...a kezem?~
Szerencsére a harc téren sincs idő sokat gondolkodni, így őt is arra képezték, hogy gyorsan reagáljon minden helyzetben, ezért néhány másodperc meglepett csend után kinyitja átnedvesedett kezét, melyben már szinte elolvadt az apró jégdarab, aztán visszafordul a nő felé.
-Nem érzem nyomát belső sérülésnek, felszínit pedig nem látok, igaz csodálkoznék is, edzettebb vagyok ennél. Legfeljebb bőrirritáció lehet, szóval...nincs semmi bajom, amin még egy kis jég ne segítene.
Ha megkapja azt a jeget, már végképp nem tudja, mit kezdjen a válogatott sértéseivel. Nem is lenne sok értelmük, valahogy úgyis meg tudná oldani, hogy elcipelje őt akár eszméletlenül is, ha odáig fajul a dolog, ezt már belátja. Mélyet sóhajt, és úgy dönt, inkább elmondja az igazat:
-Az egyezség az volt, hogy megszerzem az alkatrészt, és ledolgozom az árát. Az alkatrészt megszereztem, és nem Melissa fizetett érte, ezzel részéről a tartozásom le van tudva.
Persze tisztában van vele, hogy a nő nyilván lenyomozta őt, és tudja, hogy neki bizony nincs 2000 dollárja, de még 200 sem, így ő sem fizethetett érte, pénzzel biztosan nem.
-Itt kell maradnom. Ha felrúgom az egyezséget, bajba kerülhet a lopott katonai alkatrészekkel. Nem akarok harcolni ellened, láttam mire vagy képes, és nem vagyok benne biztos, melyikünk győzne. Ráadásul...
Beszéd helyett újabb mély leverő, aztán felszisszen egy újabb sört, melynek nyakát a szájához emeli. Részéről tényleg le van tudva minden, Melissa megkapta amit akart, és megszabadult tőle is, tiszta haszon. Akire pedig most vár, nem lehet rosszabb nála, így Maverick sem járt végül is rosszul.

Amikor megláttam Cukorfalatot meg a csipetcsapatot közeledni, én már tudtam, hogy ez bizony elég nagy baj. Óriási baj.
Amint visszajöttem egy régi... hm... Barátomtól, akivel egy kicsit... Nosztalgiáztunk, elég nagy meglepetés ért. Méghozzá az, hogy a hajónk eltűnt. A bolhapiac nem volt sehol. Próbáltam megkérdezni valakit, aki itt, a kikötőben dolgozik, de egyelőre senkit sem találtam, aki bármi érdekeset tudott volna mondani.
Amikor Melissa közelebb ért, megszólaltam. Hangom szinte könyörgő volt.
- Mond, hogy elvitted egy másik dokkba...
De láttam az arcán, hogy nem ez a helyzet. Hirtelen elfogott a düh. A machetéim a kabátom alatt remegni kezdtek, és néhány fémtárgy a környezetemben megrándult, leesett, arrébb ugrott vagy kissé eldeformálódott.

Bár nagyon örültem, mikor Chloe megölelgetett, de ezzel alaposan meg is lepett, hiszen erre számítottam tőle a legkevésbé miután kezdtem jobban megismerni a szabályokhoz ragaszkodó merev hozzáállását.
Azt hiszem kicsit még saját magát is meglepte, főleg, hogy nem éreztem, hogy valami nagy veszélyben lett volna az életem, amiért ennyire félteni kellett volna.
Ezek után már nem nagyon foglalkoztam a társalgással és azzal, hogy vajon jönnek-e utánam vagy sem, de reméltem, hogy nem vesznek el útközben.

Mikor a kikötőbe értem már ott találtam Machettát, aki valamiért nagyon fel volt dúlva, és csak a szavai után néztem körbe, hogy miért is volt nekem annyira hiányérzetem az üres dokk láttán.
- Minek vittem volna el? De, hát akkor hová lett? - néztem körbe én is döbbenten, mert ilyen még sosem fordult elő. - Szerinted a kapitány elvitte volna? Elindult volna nélkülünk? - néztem az öregre kétségbeesetten, főleg mikor eszembe jutott valami. - Te, egyáltalán hagytunk neki üzenetet, hogy hol vagyunk és miért? Nem tudjuk felhívni? - kaptam elő a kommunikátorom, de valamiért a hajót képtelen voltam elérni. - Neked sem működik? Most mi a fenét csináljunk? - néztem körbe. - Elő kell keríteni a többieket is. - mondtam, ha eddig nem jelentek meg.
Mivel nem sok értelme volt ott ácsorogni, így ha Rick és Chloe nem jött utánunk, mi megyünk vissza a kocsmába, hogy elmondjuk a rossz hírt. Persze már akinek rossz ez a hír.

-A HiSec biztosította felszerelés mintájára készült - világosítottam fel. - Külön személyre szabott, boltokban nem lehet kapni. Elég sokba kerültek, de megérte. Ha gondolod, megadom az üzlet címét, ahol be tudsz szerezni te is ilyeneket.
A keze állapotával nem volt tehát gond, ez feltétlenül jó hír volt, hiszen lesérülve kevesebb hasznát vehetné Melissa. Meg egyébként is átmenetileg egy csapatban voltunk, a csapattársak kifogástalan egészségügyi állapotát nagyon fontosnak találtam. Az ok, azt hiszem, nyilvánvaló.
-Az alkatrészre vonatkozó feladatot valóban teljesítetted - válaszoltam szárazon. - A tartozásod ledolgozását illetően azonban nem te döntesz. Ha Melissa úgy véli, hogy a számla rendezése nem volt elég, akkor fejet kell hajtanod előtte, és tenned, amit mondott. Ne akard, hogy én kényszerítselek rá. Egyébként pedig - itt akaratlanul is lejjebb halkítottam a hangomat - öt relé? Öt? Próbálj valaki mást szédíteni! Nincs neked ennyi pénzed, és nem hiszem, hogy hajóalkatrészeket halmoztál volna fel különböző bolygók kocsmáiban. Jelenleg társak vagyunk, úgyhogy nagyon ajánlom, hogy játssz nyílt lapokkal.
Nem mondom, hogy egy kicsit sem voltam rá mérges, bár tudtam, hogy nem szabad engedni az érzelmeknek, azoknak létezniük sem szabad, de hát én is csak ember voltam. Villogó szemekkel hajoltam fölé egyik kezemmel a széke támláján, másikkal az asztalon támaszkodva, hogy az orrunk szinte már összeért. Még én is észrevettem rajta, hogy valamiért nem volt nyugodt, bár azt elismeréssel konstatáltam, hogy ha zavarja is valami, nagyon jól leplezi. De hát én sem tegnap kezdtem a szakmát.
-Lehetsz akármilyen alkoholista, ennyi idő alatt egy egész rekesz sört még te sem tudsz meginni, hogy aztán szinte ugyanolyan józanul ücsörögj tovább. Ezt a pár üveget meg nem hiszem, hogy külön rekeszben kellett volna idehozni neked, egy tálcán is elfért volna.
Összeszűkült szemmel sokatmondó pillantást fúrtam az övébe, és már csak suttogva beszéltem.
-Itt voltak? Vagy még mindig itt vannak? Kicsodák ők? Mit adtál nekik cserébe az alkatrészekért? És miért tartottad titokban? Most még felajánlom a segítségemet, ha bajban lennél, de utána már függelemsértésként fogom kezelni, téged pedig parancsszegésért megbüntetlek. Azt ne akard. Inkább beszélj!

~EZ A NŐ EGY ISTENCSAPÁS!!!~ Gondolná, ha még képes lenne gondolkodni, és nem bénítaná le totálisan, mindent elsöprően a felé hajoló nő közelsége. Ahogy szigorú tengerkék szemei az övébe fúródnak közvetlen közelről, s kellemes illata még ebben a közegben is megtalálja az útját orrába, többé nem tud arra koncentrálni, hogy higgadtan, és profin cselekedjen...
-Nincs szükséged erre az információra a feladataid teljesítésére.
...mázli, hogy ehhez nem kell koncentrálnia, megy természetesen is. Az, hogy végül mégis beszélni kezd valami egész másnak köszönhető. Fogalma sincs, hogy pontosan mi az, de nem ijed meg Chloe-tól, igaz miért is tenné? Ha jobban belegondol, ez a nő most olyannyira kedves vele, amennyire csak a szoftvere megengedi.
-Tudtam, hogy magával fogja hozni ide, mert a műszak végén sokkal jobban ellenőrzik a munkásokat, mint amikor nap közben lógnak ki engedély nélkül. "Néhány" sör után rá tudtam venni, hogy rendezzük a számlát másképpen. Valaki állítólag jó pénzt fizet neki azért, hogy megtudja, hol vagyok.
Melissa, és Macheta érkezése után finoman arrébb tolja magától a nőt, hogy ne legyen olyan közel egymáshoz az arcuk, ugyanis ha valaki ebben a pillanatban egy fagyöngyöt aggatna föléjük, egy pillanatig sem gondolkodna, csak cselekedne, a nyaktörés kockázata pedig bőven megérné.
-Nincs szükségem a segítségedre, egyedül szeretek dolgozni. Gondolom ezt megérted.

Aztán a páros felé fordul, és fapofával hallgatja végig a történetet az elveszett cirkálóról.
-Nagyszerű - jegyzi meg színtelen hangon, majd a rekesz után nyúl, és a pulton Macheta, majd Melissa felé is csúsztat egy-egy üveg sört, a jelek szerint ugyanis nagyon rájuk fér most, sőt, akár valami erősebb is, csak azzal nem tud szolgálni. Csak később döbben rá, milyen meggondolatlan dolog volt ez, mikor felfedezi, hogy épp most ajándékozta el utolsó üveg söreit, leszámítva azt, amit Chloe kortyolgatott. Rövid fontolgatás után magához veszi az üveget, és a szívószálra rácuppanva már vedel is tovább, majd megáll,pislog egyet, és csodálkozva vizsgálja meg az üveg címkéjét.
~Mi a...bekerült egy epres a rekeszbe? Nem...akkor miért ilyen édes az íze... Utálom, ha valami édes...~
Aztán, a gondolatban lefolytatott monológ végére már szürcsöli is tovább.

-Hogyne lenne szükségem - jelentettem ki. - Tudnom kell, hogy bízhatok-e benned. Tudnom kell, hogy ha nem, kinek és milyen információkat árultál el rólunk, de elsősorban Melissáról. Őt nem engedem bántani. Neked sem. Ezt jól vésd az eszedbe, mert ha akár akaratlanul is ártanál neki, velem gyűlik meg a bajod.
Magyarázatát figyelmesen hallgattam végig, de nem lettem tőle boldogabb.
-Szóval a nyomodban vannak - összegeztem. - És te ezt nem tartottad fontosnak közölni azokkal, akikkel együtt utazol. Ennyire felelőtlen vagy, vagy ennyire nem érdekel, hogy másokat veszélybe sodorsz? Azonnal szólnod kellett volna. És nem érdekel, hogy egyedül akarsz dolgozni, gondolhatod, hogy én is azt preferálom, de most tetszik, nem tetszik egy csapatban vagyunk! Oda kell egymásra figyelnünk, különben végzetes hibákat követhetünk el! Honnan tudod, hogy nem fogják elkapni Melissát, hogy kiszedjék belőle, hol vagy?! Mindenre fel kell készülni, és te egyáltalán nem viselkedsz úgy, mint egy profi! Olyan vagy... olyan vagy - szűkült össze még jobban a szemem, ahogy hozzávágtam a legdurvább sértést, amit egy Herefordon végzett valaha is hallhat -, mint egy tengerészgyalogos!
Nem érdekelt, hogy ez a legdurvább káromkodás és szitokszó a számunkra, mert megérdemelte. Így is nagyon nehéz volt megállnom, hogy ne kiabáljak vele, de azt is csak azért tettem, hogy ne vonjam magunkra a figyelmet. Már éppen húzódtam volna el tőle, hogy kimenjek megkeresni a nővéremet, hogy mostantól tényleg egy pillanatra se veszítsem szem elől, ám ekkor Maverick hirtelen felé nyúlt, és taszított rajtam egyet. Ez pedig egyértelműen támadás volt.
Azonnal reagáltam. Elkaptam a kezét, amit a lökésre használt, és magam mellett elhúzva rántottam előre, hogy a saját lendületét használjam fel ellene, majd egy kilencven fokos fordulattal a másik karommal satuba szorítottam a fejét. Egészen pontosan a hónom alá csaptam a nyakát, és olyan erősen szorítottam, hogy ne fájjon neki, de azért kényelmes se legyen. Még nem döntöttem el, hogy a nővérem életének veszélyeztetéséért orrbavágjam-e, ám ekkor ismerős hangok ütötték meg a fülemet.
-Á, visszajöttetek - eresztettem meg egy halvány mosolyt, mintha csak egy esernyőt szorongatnék magamnál. - A legjobbkor, fontos hírünk van, ugye Maverick? Mave... oh!
Elengedtem a nyakát, és egy laza csípőmozdulattal oldalra is löktem.
-Mond el nekik - intettem az érkezők felé a fejemmel.

-Azért nem mondtam, mert én sem tudtam róla fél órával ezelőttig - feleli, egyre ingerültebben - de ne aggódj, ha tudták volna, hogy a bolhapiacon utazom, nem fizettek volna ilyen szép summát az információért nem igaz? És elküldtelek titeket, hogy ha ez tényleg egy csapda, csak én...mi a...Tengerészgyalogos??? Még te dumálsz??? Úgy ölelgetted Melissa-t, ahogy ők szokták a Teddy macijukat harc közben!!!
~Ő te drága sör, miért bántasz engem, amikor én úgy szeretlek. Először az a kellemetlen incidens a májammal, a homály a szemeim előtt, most már átküldöd az ellenségem a mátrixba? Ne nézz ilyen ártatlanul, hogy mozoghatna ilyen gyorsan ez a csaj különben?~
Persze, jól tudja, hogyan szabadulhatna ki a szorításból, és vághatná a nőt az asztalra, hogy aztán egy gyors ütéssel tegye ártalmatlanná, mielőtt kihasználja a rövid karjai nyújtotta előnyt ezen a távon, ám a háta mögött lévő részeg csürhe szurkolása ellentétes hatást vált ki belőle, s inkább lenyeli a békát, s mikor végre eleresztik, csak felegyenesedik, még csak nem is köhög.
-Valaki 10 rongyot fizetett azért, hogy megtudja hol vagyok. Ha nem akartok találkozni vele, jobb, ha elhúztok innen, amíg még lehet.
Szúrós szemmel néz Chloe-ra(bár náluk katonáéknál ez az alap), aztán megissza a különleges ízű sör maradékát, és Melissa felé fordul.
-Nektek is van fontosabb dolgotok. Minden kommunikátorban van műholdas helymeghatározó, az enyémben is. Ha nem találták még meg, be tudjátok mérni, amint egy lakott bolygó közelébe ér. Sok szerencsét, és most pusztuljatok innen.

Mikor beléptünk az ajtón éppen egy bunyóba csöppentünk, amitől a kezem a pisztolyomra tévedt véletlenül, de ahogy közelebb értünk a drukkolásoktól hangos ivóban, már azt is láttam, hogy kik azok.
Mondanom sem kell, hogy leesett az állam, ahogy megláttam Chloe-t, ahogy Rick fejét a hóna alatt satuba fogva ácsorog és mikor észrevett bennünket, olyan szenvtelenül nézett ránk és eresztette el a férfit, mintha csak egy vekni kenyeret szorongatott volna.
Egyikről a másikra kaptam a fejem, mikor meghallottam hugicám felszólítását, de akkor már összeszűkült szemekkel néztem Rickre.
- Mi van? Mi ez az egész? Mit kell elmondani?
Nem gondoltam, hogy a férfi tényleg engedelmeskedik Chloe-nak, de megint csak tévedtem, így aztán hamar megtudtuk a lényeget.
Hevesen ráztam meg a fejem, hogy jelezzem ezzel is a véleményemet.
- Eszem ágában sincs lelépni, mikor az ideiglenes legénység egyik tagját fenyegetik egyrészt, másrészt meg, ezt mi is tudjuk, hogy hogyan tudjuk majd bemérni, de egyelőre semmit nem jeleznek a műszerek, így kénytelenek vagyunk itt maradni addig, míg ez sikerül. – cövekelek le és gondolom Macheta is ezen a véleményen van, főleg mert ő aztán nem szalad el egy kis csihipuhi elől.
- És most jó lenne, ha kicsit jobban is beavatnál, mielőtt szétrúgunk itt pár segget. – ülök le egy székre kényelmes várakozó pozícióba.
Az, hogy erről Chloe-nak mi a véleménye most az arcára van írva, így biztos vagyok benne, hogy ő sem akar elmenni most.

Elfogadtam a sört. szemöldököm összeráncolódott egy pillanatra, és az üvegről leugrott a kupakja. Beleittam. Nem a kedvenc márkám volt. De az alkohol, az alkohol. A koldus ne válogasson. Márpedig eléggé lekoldusodtam, mert a pénzem nagy része a hajón volt.
Amikor végighallgattam, amit a két jómadár előadott, majdnem kiköptem az édes sört. Mi a franc?
- Tudod, kölyök, mennénk mi, csakhogy rohadtul nincs meg a rohadt hajónk, meg a rohadt kapitányunk, azok nélkül meg nem nagyon szeretnénk elhagyni a helyet, világos? De nekem van egy olyan tippem, hogy a hajónk ellopása meg a te népszerűséged összefüggenek, szóval bármennyire is rühellem a képedet, egy ideig még együtt kell maradnunk.
Kérdőn néztem Cukorfalatra, hogy vajon ő is így gondolja-e. Hát persze, hogy így...

-Mire gondolsz? - értetlenkedtem Melissa faggatására, de aztán megvilágosodva néztem Maverick nyakára, majd a saját karomra. - Ó, hogy ez! Semmi, amitől tartanod kéne, csak parancsmegtagadásért és atrocitásért előállítottam, elvégre arra utasítottad, hogy maradjon velünk, és töltse le az általad kiszabott büntetését. Igyekeztem ezt betartatni vele.
A nővérem hozzáállásával, ahogy a helyzetet kezelte nagyon meg voltam elégedve. Keménykezűen tartotta magát a legésszerűbb tervhez, miszerint nem csupán visszaszerezzük a hajójukat, de Maverick nem szabadul, amíg nem törlesztett. Dagadtam a büszkeségtől, hogy a testvérem ennyire határozottan kézben tartja a dolgokat, bármilyen nehézségek is akadnak. A Macheta nevű férfi, aki ismét köztünk volt, úgy vélem, osztotta Melissa véleményét, bár különös, erősen kódolt nyelvet, amit használt, nehéz volt értelmeznem. Mindazonáltal bátorkodtam arra az eredményre jutni, hogy ő is a Bolhapiac visszaszerzése és Maverick további rabsága mellett voksol. Sőt, mintha már elmélete is lett volna a bűntény körülményeire.
-Egy okkal több, hogy nem mehetsz sehova - bólintottam Maverick felé. - Amíg nem bizonyosodunk meg az ártatlanságodról, addig bűnösként fogunk kezelni. Úgyhogy már két okod van segíteni nekünk.
Párszor megropogtattam az ujjaimat pusztán a kezeim ökölbeszorításával, hogy ne legyen kétsége afelől, hogy a neve tisztára mosásán kívül, mi a másik igencsak nyomós ok.
-Szereznünk kell egy hajót - jelentettem ki immáron mindenkihez címezve a szavaimat. - Nincs pénzünk venni egyet, talán még bérelni sem, márpedig minél messzebb kerül tőlünk a Bolhapiac, annál nehezebb lesz bemérni. Maverick azonban most egy egyértelműen bűnöző hátterű személyt vár. Azt mondom, amíg ő itt lefoglalja, lopjuk el a hajóját, hiszen ha Machetának igaza van, akár lehet ugyanannak a bandának a tagja, aki a Bolhapiacot ellopták, és akkor a két hajó összeköttetésben lehet. Aztán persze felvesszük Mavericket, ilyen könnyen nem ússza meg. Ha pedig ez valamiért nem sikerült... - itt ismét a fő gyanúsítottra pillantottam a halál folyamatának sokszínű palettáját sugalmazó tekintettel, majd sokat ígérő, ámde kellőképpen halk hangon fejeztem be: -... nos, akkor biztos vagyok benne, hogy végtelen segítőkészséggel találsz valami megoldást.

Megrökönyödve hallgatja a két gonosztevő beszámolóját, főleg Macheta az, akire kicsit zabos is a feltételezés miatt...na jó, ha jobban belegondol, nem is kicsit:
~HOGY MI? EZT NEM HISZEM EL!!! MIÉRT VAN AZ, HOGY BÁRMI TÖRTÉNIK ITT, LEGYEN SZÓ EGY ELTÖRT ALKATRÉSZRŐL, ELLOPOTT HAJÓRÓL, VAGY ARRÓL, HA VALAKINEK A HÚGA TEHERBE ESIK, AZ AZ ÉN HIBÁM??? MINTHA LEGALÁBBIS KÉRTEM VOLNA, HOGY MAGUKKAL HURCOLJANAK IDE A HOLDKÓROS ŰRVÁMPíROK KÖZÉ!!!~
A felszínen azonban már jóval nyugodtabb álcát ölt, és a férfi felé fordulva csak ennyit mond:
-Most hívtalak meg utoljára.
Chloe szavai viszont már egyenesen sértőek rá nézve, még akkor is, ha tudja, hogy csak objektív akar lenni, és csupán csak arról van szó, hogy tényleg minden bizonyíték ellene szól, kivéve, hogy....
-NA álljon meg a menet! - Kiált fel, és csap az asztalra. - Most van elegem ebből a bagázsból. Te ott, van engedélyed arra a fegyverre, amivel gyakorlatilag elraboltál engem, és ide hurcoltál? - Mutat Melissa-ra, aztán Macheta felé fordul. - Te, ránézésre simán elhiszem, hogy több földi szekta is az antikrisztusként emleget, az arcod pedig számtalan freskón szerepel, te pedig!!! - Fordul cégül Chloe felé, most már tényleg paprikásan, ökölbe szorított kézzel, ezúttal felkészülve a csaj gonosz húzásaira.
-Híresebb testőr vagy, mint az a négy Dumas regényeiből, olyan ügyfelekkel, akik zsebből megvehetnék ezt a nyomorult holdat, a kapitányotok pedig egy lestrapált, kitudja honnan származó katonai aknamentesítővel furikázott, aminek a fedélzetén részegen hagytuk, és tényleg azt hiszitek, hogy ÉN vagyok az oka, hogy eltűnt???
Szigorú, dühödt tekintetét végighordozza az egész bandán, aztán feláll a székéről, és immár sokkal halkabban fejezi be a monológját:
-Elegem van ebből az őrült bandából, de legyen, segítek megkeresni azt a rohadt hajót, hogy amikor megtaláljuk, és kiderül, hogy csak valami perverz rajongótok miatt volt az egész, az orrotok alá dörgölhessem, mielőtt lelépek, addig viszont: a következő, aki fegyvert fog rám, nagyon ajánlom, hogy használja is, mert ha nem, én fogom.
Ez után a csapos felé fordul, és rendel magának egy kávét, hogy az is segítsen neki kijózanodni egy kicsit, ugyanis be kell látnia, szüksége van minden higgadtságára, ha nem akar felrobbanni ezek társaságában. Amint megkapja, a láva hőmérsékletű italt úgy hajtja fel, mintha csak egy pohár langyos limonádé lenne, semmi jelét nem mutatva annak, hogy érezné ahogy a gigája szénné ég, aztán visszaül az asztalhoz.
-Chloe terve nem rossz, kivéve, hogy ha holtan akarnak látni, Morákat küldenek, azoknak meg nem kell úrhajó, hogy ide jöjjenek. Akárhogy is, arra számítanak, hogy egyedül leszek, szóval értékelném, ha végre úgy hagynátok.
Rövid gondolkodás után a vöröske felé fordul.
-Ha indokoltnak látod, sárkányként itt maradhatsz, hogy támogatást nyújts, ha esetleg nem bírnék velük, úgy annyira nem vagy feltűnő. Azt a kettőt viszont biztos kiszúrják, pláne, ha tényleg ugyanazok jönnek értem, akik ellopták a hajójuk.
Most, hogy megitta a kávéját, elugatott pár parancsot, és kollektíven, illetve egyesével elküldött mindenkit a pokolba, nyugodtan könyököl fel a pultra, és várja a végzetét.
-Munkára emberek, utálok várni.

Kezdek egészen büszke lenni a csapatmunkára, ahogy egyöntetűen mindenki mellém áll Rick-kel szemben, bár Macheta-ban nem kételkedtem és az utóbbi időben már Chloe hozzáállása is kezdett tetszeni, bár ezt a fura katonásdit szerintem sosem fogom megszokni.
Persze, hogy ez nem tetszett a nagyfiúnak, főleg mikor „keresztapám” rávilágított egy olyan összefüggésre, ami akár tényleg valós is lehet.
A férfi vádaskodása teljesen hidegen hagyott, hiszen ebben a kocsmában szerintem nem volt olyan ember, akinek ne lett volna vaj a füle mögött, így az, hogy nekem van-e engedélyem a fegyveremre vagy nincs, egészen bagatell probléma.
- Nem tudom, hogy te vagy-e az oka vagy sem Ricky, de ezt a lehetőséget sem zárhatjuk ki, és ahogy Chloe mondta, amíg ennek nem jártunk utána, jobb, ha együtt maradunk, akár mennyire is nem tetszik. – bólintottam a felháborodott kérdésre. – Különben is örülj, hogy egy ilyen jól képzett csapat siet a segítségedre. – néztem rá megrovóan.
Aztán önelégült mosollyal nyugtázom, hogy végre belátja, hogy nem szegülhet ellen ennyi embernek és egészen normálisan kezd gondolkodni.
- Egy kávét én is kérek, mert nem árt, ha friss fejjel tud gondolkodni az ember.
Rick-nek meg is jön tőle az ihlete, hogy logikusan gondolkozzon és elkezdje felmérni a helyzetünket, de peche van, mert nem nagyon tetszik a végeredmény, amire kilyukad.
- Le kell, hogy lombozzalak! Én ugyan ki nem teszem a lábam innen, míg mindannyian nem megyünk egyszerre. – ingatom meg a fejem. – És nem ijedek meg a moráktól, ők is meghalnak, ha eltalálja őket egy lézerpisztoly. – vonom meg a vállam és Macheta-ra nézek megerősítésként, hogy ő is így látja-e. – Viszont arra hajlandó vagyok az átverés kedvéért, hogy egy hátsó asztalhoz üljünk le, és ha baj van, akkor ott még mindig kéznél leszünk.
Persze az is közrejátszik a döntésemben, hogy féltem a húgomat és bár láttam már mire képes, azért csak én vagyok a nővére, akinek vigyázni kell rá, másrészt Rick-et sem akarom szem elől veszteni, valahogy most, hogy a sarkára állt, kezd szimpatikusabb lenni, de még mindig nem veszi be a gyomrom, ha ő osztja az észt, így muszáj ellentmondanom neki.
Ha így marad a felállás, akkor elindulok egy távolabbi asztal felé, hogy behúzódva a félhomályba várjam a fejleményeket.

Szépen, türelmesen végighallgattam mindenkit. Aztán levontam a következtetéseket, konzekvenciákat... Vagy miket. Ez a Chloe elég merev kislány, de majd feloldódik. Jó társaságban hamar megy az ilyesmi... Na meg, ha nem lenne Cukorfalat húga, még én is szívesen segítenék neki a feloldódásban...
- Nem is baj, jó ez a sör, de kóstoltad már... Na várj csak! Tudod... Általában, ha valaki csak egy rossz szót is szól a kapitányról vagy Cu...Melissáról, azt ki szoktam belezni. Ez amolyan elvi kérdés, tudod. Viszont belátom, hogy rád egyelőre szükségünk van. Nem tetszik, de ez van. Ami viszont a fegyvereket meg a lövéseket illeti...
A sokkolófegyver a terem másik végéből egy másodperc alatt röppent a kezemre. Szinte célzás nélkül, csípőből tüzeltem. A férfi mellkasának közepébe csapódott a kék gombóc. Nem kábítja el, nem öli meg, nem is éget, csak baromira fáj. Nagyon emberséges fegyver.
Visszaröptettem a gazdájához, és közelebb léptem a kölyökhöz.
- Itt én vagyok a legidősebb, a legtapasztaltabb, és ha katonáéknak ez nem is tetszik, a legerősebb is. És, mint láthattad, én nem csak hadonászok a fegyverekkel. Szóval, a javaslataidat meghallgatom, de most Melissa ötlete hangzik elfogadhatónak.
A kezemet nyújtottam felé.
- Lehetünk barátok, és végigcsinálhatjuk úgy, vagy hisztizhetsz állandóan, és akkor ez lesz életed leghosszabb pár napja. Tiéd a döntés. Ja, és öt. Öt szekta. Meg egy félvak apáca.

Érdeklődve hallgattam Maverick kifakadását. Hogy Melissa engedély nélkül hordott magánál fegyvert, azt sajnos eddig is sejtettem, de nem most jött el a pillanat, hogy ezért figyelmeztessem, hiszen ki tudja, milyen veszélyes helyzetbe kerülhetünk még, szóval akár még szüksége is lehet rá. Macheta különös elkötelezettsége különböző szekták iránt nyugtalanított, elvégre nem volt sok kedvem rázós helyzetbe kerülni egy olyan alakkal, aki talán veszni hagyja a társait, ha nem létező felsőbb hatalom úgy ítéli meg, hogy a férfi ezzel megmenti a lelkét. Aztán jöttem én. De azon kívül, hogy híres testőr vagyok, nem vágott semmit a fejemhez, amit természetesen csakis bóknak foghattam fel.
-Megtisztelsz - biccentettem felé köszönetképen. - Bár nagyon jól esnek a magasztaló szavak, most nincs erre idő.
Sajnos nagyon instabil idegállapotban volt, ami a hajó visszaszerzésére irányuló akciót nagyban veszélyeztethette, ezért is örültem neki, hogy többiek (kisebb-nagyobb sikerrel) meg tudták őrizni a nyugalmukat. Nem egészen értettem, miért ilyen ideges. Hiszen minket éveken át képeztek arra, hogy higgadtan tudjunk bármilyen nehéz helyzetet, és eddigi tapasztalataimból úgy láttam, hogy ezt Maverick is be tudja tartani. Vajon kit vár, aki ennyire ki tudja hozni a sodrából? Mert csak ez lehet az indok, másra nem tudtam gondolni. Vagyis még egy indok, amiért jobbnak tűnt rajta tartani a szemem. A jelenlegi felállás szerint ha ő bajban van, mi is bajban vagyunk.
Az viszont egyáltalán nem tetszett, ahogy Melissaval beszélt, ezért a késem hangtalanul a kezembe siklott, hogy ha még egyszer ilyesmire ragadtatná magát demonstrálhassam neki, miért is nem jó ötlet ilyet tenni.
Utasítására, hogy a ráfogott fegyvereket feltétlenül használni is kell, megvontam a vállamat.
-Ha neked ez ilyen fontos - mondtam egykedvűen, és megforgattam a kést a kezemben.
Többre azonban nem volt szükség, Macheta ugyanis szintén fegyvert ragadott, és betartva az új a szabályokat, lőtt is. Úgy véltem, ennyi talán elég neki, bár én nem is akartam ilyen durván fellépni ellene.
-Csak azt tudnám, miért jó ez neked - ingattam a fejem. - Legközelebb gondold meg jobban, mit kívánsz!
Macheta szavai végül minden kétséget eloszlattak a fejemben az itteni hierarchiát illetően. Tehát Melissa két nevelője kellett, hogy legyen a két parancsnok, talán abszolút azonos rangban. Melissa pedig utánuk jött. Tehát, ha nekem az is az elsődleges célom, hogy a nővéremet megvédjem, a felettesem szava attól még szent és sérthetetlen.
-Macheta parancsnok - vágtam magam vigyázzba előtte, hogy csak úgy csattantak a sarkaim. - Chloe Skater, személyi testőr, szolgálatra jelentkezik!
Innentől kezdve Macheta volt az, akinek az utasításait mindenkié fölé helyeztem.

Ahogy Chloe köszönetet mond neki, hirtelen úgy érzi, mint akire egy hordónyi hideg vizet öntöttek. Mástól nem lenne nagy cucc, hogy így reagáljon egy sértésre, tőle azonban még nem látott semmilyen utalást arra, hogy lenne humorérzéke, vagy bármilyen érzéke aminek nincs köze valamihez, amivel ölni lehet, de aztán, ahogy jobban visszagondol arra, mit is "vágott a fejéhez" kissé elvörösödik a füle.
-Ja igen...és...ááá....
Úgy dönt, inkább hagyja az egészet a fenébe, annál is inkább, mert Chloe-val gyakorlatilag nincs semmi baja, ha jobban belegondol, azon kívül, hogy az ellenség húga, és kezd egyre jobban az agyára menni. Az ilyen kicsinyességekkel viszont nem foglalkozhat, hisz meglát valami csillogó tárgyat. A támadásra ugyan a vöröskétől számított, vagy Melissa-tól, de nem számít, fel volt készülve a dologra, és ahogy a mellkasába csapódik a két tüske, úgy lendül két keze, az egyikkel a férfit ragadja csuklón, a másikkal pedig Chloe-t, hogy ne csak ő kapjon abból a kellemes meleg áramlatból, mely olyan ismerős a számára azokról a gyakorlatokról, mikor demonstrálták nekik, miért kell nagyon vigyázni, hogy az ember ne bukjon le. Azokban az időkben az elektromosság egyike volt a legenyhébb dolgoknak, amit el kell viselnie egy felderítőnek, és szégyen vagy sem, ha a sereg nem alkalmazna olyan orvosi technikákat, amilyeneket, Macheta valószínűleg hatszor jóképűbb lenne nála, elvégre kevés nő szereti az égési sérüléseket egy férfi testén, vagy azt, ha hiányzik az orra, a fél szemét körbevágták a bőrénél, mintha a házit karikáznák be, vagy mondjuk valami szadista állat tiltott hatalmi jelképet vésett a homlokába egy tompa késsel. Ha sikerül kellő fájdalmat okozni a párosnak, és Melissa sem változik át, hogy vasvillákkal kergessék ki a kocsmából, akkor nyomban elkobozza Chloe egyik pisztolyát mialatt kirúgja a kezéből a kést, és remegő kezei ellenére becélozza az asztalon hagyott üvegeket, amiket gyors egymásutánban lő szét.
-Skater, szégyellje magát, a szeme láttára kínoznak meg egy hadifoglyot, és a szavát sem emeli fel. - Szól szigorúan, aztán a földre dobja a pisztolyt, sokáig úgysem tarthatná a kezében, hisz fémből van, ennyi már leesett neki.
-A többieknek: ember vagyok, de nem kiscserkész. Lehet nem bírok el hármótokkal, de a gyengébbek kedvéért még egyszer elmondom: aki rám támad, meg is kell ölnie, ha élni akar. Nincs kivétel. - Jeges szavait ezúttal tökéletes őszinteséggel mondja, és komolyan is gondolja...
-Ami a tervemet illeti: nem mondtam, hogy a földre húzzatok el, lehetetlent nem kérnék. Ha úgy kényelmesebb, vegyétek úgy, hogy Melissa-ra hallgattok,a mikor azt teszitek,a mit mondok, mindegy, csak előbb szabaduljak tőletek. TE! - Kiált Chloe-ra. - Tény úgy, mintha a háziállatom lennél, hogy hamis biztonságérzetet kelts az ellenségben, arra számítanak, hogy egyedül vagyok, és nincs velem 2 metamorf, meg egy kanálhajlító. Ha mindenki elfoglalta a helyét, kezdjetek imádkozni, hogy most, 5 órával a találkozó előtt ne legyen itt kémük, különben akadnak majd problémáink. KÉRDÉS?
Ha nincs, és bunyózni sem akar már senki, Macheta felé fordul, és a vörös hajú lányhoz hasonlóan, csak épp több gúnnyal, szól hozzá:
-Kezdhetjük...parancsnok?

Ha igen, nem viccelt, tényleg öt óra van hátra a találkozóig, ugyanis volt egy sanda gyanúja, hogy a csipetcsapat legalább egyik tagjával lesz valami gondja, ez viszont neki is sok volt egy kicsit. A pultnál ülve a halántékát masszírozza percekig, majd, mikor sikerül kissé lenyugodnia, keze a pult mögött álldogáló üvegek felé indul, aztán vesz egy bal kanyart, hogy magához vegyen holokockát, aminek a segítségével megfejthet pár keresztrejtvényt, amíg eljön a találkozó ideje. Ha a vöröske engedelmeskedett neki, és mondjuk a vállán pihen, néha hozzá is fordul segítségért.
-Na jó, mi az isten lehet az, ami p-vel kezdődik, r a vége, öt betű, és A4-es méretben is volt régen? Várj, itt a szívószálad, tessék, ezzel tudsz rajzolni a levegőbe.
A maga részéről remekül elvan ezzel, a pályázatot még el is küldi, igaz ebben sokat segít neki zsebsárkánya, ugyanis nélküle sosem jött volna rá, hogy a férfiak lelkét el rabló démon neve nem Melissa, hanem az az izé, amit ő írt, tovább majdnem biztos, hogy az aztaku#Đ@ sem értelmes szó, egybeírva sem, hiába jön ki.
-Shephard? - Kérdi végül egy vékony...nagyon vékony hang oldalról, egy olyan alacsony férfitől, kit kiszúrtak ugyan, de nem tűnt veszélyesnek.
-Igen?
-Samuel Shephard?
-Maverick.
-Ó, bocsánat...akkor engem átvertek. Ezer bocs.
Ezzel a kicsi már el is iszkol, Rick pedig megcirógatja egy ujjal a hüllője fejét, és közelebb hajol hozzá:
-Biztosíts légi támogatást, kezdődik.
Még el sem hagyja az épületet az apróság, mikor hat holtsápadt ember viharzik be, és miután egyikük egy nyilat kap a fejébe, mindannyian démoni sebességgel szóródnak szét, még a sebesült is.
-Morák... - Jegyzi meg a bajsza alatt, és a pult mögé veti magát, épp időben, hogy elkerüljön a felé szálló asztal útjából.

Azt hittem, hogy sikerült mindent tisztázni és mivel három vélemény állt szemben Rick-ével, így lezárhatjuk a témát, de nem, már miért is mentek volna ilyen simán a dolgok.
Mire kettőt pislanthattam Chloe kést ragadott, hogy demonstrálja a férfinek a „használom is a fegyvert, ha már fogom” dolgot, de mielőtt még ezt megakadályozhattam vagy egyáltalán rájuk kiálthattam volna, hogy éppen van más dolgunk is, Macheta mindenkit megelőzött és én lemondó sóhajjal tottyantam vissza a helyemre, mert már csak hab volt a tortán, hogy Rick-et mellbe lőtte egy sokkolóval.
Aztán persze jött a válaszreakció, de erre már csak ráhajoltam az asztalra és a kezembe temettem az arcom, mert nem tudtam eldönteni, hogy röhögjek, vagy éppen sírva fakadjak.
De aztán megembereltem magam és nem sok hiányzott hozzá, hogy előkapva a pisztolyom a plafonba lőjek, hogy úgy higgasszam le a kedélyeket, hiszen Rick már célbalövészetet is tartott a kedvünkért.
- Na, most már elég legyen! Ha nem vennétek észre, rajtunk röhög az egész kocsma és, ha így haladunk, nem kell megvárni a barátaidat, mert az egész város rendfenntartóit a nyakunkba kapjuk. – próbáltam az eszükre hatni. – És senki nem öl meg senkit, a magánjellegű vitákat majd a hajón elintézzük, de ha nem tértek észhez, soha nem találjuk meg. – komolyodott meg a hangom.
Ha mindenki végre összekapta magát és a feladatra koncentrál, akkor meg is valósíthattuk a tervet, persze az én általam javasolt módosításokkal, bár most sem tetszett, hogy Rick osztotta az észt, de ezen most nem fogok fennakadni.
Chloe parancsnok választása meglepett, de egyben mosolygásra is késztetett, de még mindig jobb volt, mintha Rick-et választotta volna.

Az idő nagyon lassan telt, főleg, hogy feszült várakozással telt és minden belépőnél megfeszültek az izmaim, hogy hátha cselekedni kell.
Láthatóan Chloe és Rick viszont jól elvoltak a pultnál, ami halvány irigységet keltett bennem, de aztán eszembe idéztem drága kishúgom pattogó szavait és el is hessegettem a gyanakvásomat.
Mikor aztán egy majdnem gyerek méretű férfi lépett oda a pároshoz, a kezem már a pisztolyomon pihent, és bár az ide hallatszó szavakból azt tűnt ki, hogy valami tévedés történhetett, nagyon is átlátszó volt ez egy dörzsölt űrjárónak, így sejtettem, hogy valami elkezdődött, de láthatóan ez senkit nem lepett meg közülünk.
Aztán hat mora robbant az ivóba, egyenesen Rick felé célozva, aki szinte röptében válaszolt, ahogy a pult mögé vetette magát, mi meg, ha Macheta is egyetértett, gyorsan borítottuk fel az asztalt, ami mellett eddig ücsörögtünk, hogy annak fedezékéből viszonozzuk a tüzet.
- Jó lenne legalább egyet kikérdezni. – kiáltottam az öregnek, hiszen meg kellett tudnunk, hogy van-e ennek köze a hajónk eltűnéséhez. – És mielőbb végezni, mert ez nem a Mars, itt pillanatokon belül itt lesznek a zsaruk.

Macheta parancsnok? Ennek a kislánynak elmentek otthonról, vagy mifene?
- Oké, izé... lazíts, vagy pihentesd magad, vagy hogy mondják... ez csak egy kis baráti hepaj, nem kell túl komolyan venni. És ne hívj parancsnoknak, mert feszélyez. Így olyan, mintha az enyém lenne a felelősség, márpedig ha valamit elcseszerintünk, jobb lenne, ha nem csak rám néznétek csúnyán.
Mint a legutóbb, gondoltam... De az már rég volt, még azelőtt, hogy csatlakoztam volna a legénységhez. Régi, és nem túl szép idők...
Végül is, hiába minden szájtépés, az lett, amit Cukorfalat akart. Vagy a kölyök. Nekem végül is mindegy. És vártunk, és vártunk, és vártunk... az első órát eltöltöttem azzal, hogy "Né' má', de helyre kis házisárkány!", de ez idővel unalmassá vált. Jobban telt volna az idő, ha ihatok, de hát a morák mégsem nyugdíjasklub, oda kell figyelni rájuk. Szinte már irigyeltem az izompacsirtát, hogy ő talált magának elfoglaltságot. Nekem csak a nézelődés jutott, meg az, hogy néha váltsak pár szót Cukorfalattal, aki nagyon el volt foglalva azzal, hogy féltékenyen meredjen a kölyökre meg a vállán gubbasztó minisárkányra. Vállat vontam. Nekem aztán édesmindegy...
Aztán végre megjöttek a várva várt cimborák, és, ahogy az már köztem meg a régi haverok közt lenni szokott, máris lőttek ránk. Csakhogy ezek nem az én égi haverjaim voltak... Na jó... Ideje nekiállni valami konstruktívabbnak.
A csapágygolyók szanaszét cikáztak a kocsmában, kilyuggatva az összes morát. Ez persze nekik kevés volt... Már amelyiknek. az egyik szerencsétlen még nem regenerálódott, és így máris eggyel kevesebb gondunk akadt. Aztán jöttek a bozótvágók...
Vadul pörögve kaszaboltak le egy morát. Ez után felegyenesedtem fedezékünk mögött, az elmémmel készenlétben tartva egy nagy fémtálcát, arra az esetre, ha fedezékre volna szükségem.
- Elég!
A macheták körülöttem pörögtem villogva és búgva.
- Beszélgessünk inkább... - vártam, ebből mi lesz...

Maverick ismét tanújelét adta annak, hogy valóban a Herefordon végzett. A támadásokat, amiket Macheta és én egyidejűleg indítottunk ellene, hogy eleget tegyünk a kérésének, bravúrosan visszaverte. Még ellentámadásra is jutott ideje. Nem mondom, hogy nagyon örültem volna, amikor az a jó pár volt végigégetett, annak már kifejezetten, hogy legalább az egyik társam ilyen jól képzett (bár Macheta mozdulata is elismerésreméltó volt, Melissát még úgyis hat lakat alá zárom, ha veszélyes helyzetben nem mászik be önként az egyik legbiztosabban őrzött bunker pincéjében valami atombiztos ládába).
-Gratulálok, Maverick - biccentettem felé elismerően, amikor elnyomva a fájdalmas sziszegést kiegyenesedtem. - Tökéletesen kivitelezett mozdulatsor, jól csinálta. Egyébként te nem vagy hadifogoly, és nem is kínoztak meg. -Egy kis bibi miatt még nem kéne hisztériázni, különben senki sem fogja elhinni, hogy sikeresen levizsgáztál a Herefordon.
Kicsit csalódottan morogtam tovább, inkább csak magamnak.
-Azt hittem, keményebb fából faragtak.
Macheta szerényen visszautasította a parancsnoki címet, de természetesen ez volt a bevett szokás, ha valaki méltó is volt arra, hogy parancsnok legyen. Az ellenérveiben megbújó célzást is abszolút jól megértettem, így már nem is lehetett kérdés, hogy a továbbiakban, kitől várhatom a parancsokat (meg persze a másik hajós kapitánytól, akivel azonban még nem találkoztam).
-Ne aggódjon, uram, számíthat rám - biztosítottam komolyan, immár pihenőállásban. - Nem fogok csalódást okozni.
Hamarosan a helyét is elfoglalta mindenki, ha nekem eleinte némi nehézséget is jelentett a sajátom. Háziállat. Az meg mi? Háziállat, házi kedvenc, úgy rémlett, hogy az ugyanaz. Olyan állatok, amiket némely ember úgy nevel, mintha a saját utódja lenne. Az egyik kollégámnak például egy macskája volt. Több figyelmeztetés ellenére még mindig előfordult, hogy időnként behozta a munkaállomására, ami az esetek többségében zavaró tényező volt, most viszont kapóra jött, hiszen fel tudtam idézni a mintát, amit alapul vehettem.
-Háziállat! - ismételtem határozott, kemény hangon. - Vettem. Értettem.
Mielőtt még kettéváltunk volna, megragadtam Melissa karját.
-Legyél nagyon óvatos.
Aztán már a feladatomra koncentráltam erőnek erejével zárva ki a fejemből a késztetést, hogy azonnal vágjam be egy használható űrhajóba, és vigyem el innen valahova jó messzire, ahol az erőszakot még hírből sem ismerik. Sárkányalakban felröppentem, majd azonnal landoltam is egyenesen Maverick ölében. Utána, ahogy annál a macskánál láttam, párszor megfordultam a saját tengelyem körül, mintha a farkamat kergettem volna, kicsit dögönyöztem Maverick lábát, majd összegömbölyödve lefeküdtem, fejemet a mellső lábaim és a szárnyam alá dugva, hogy csak a szemem meg a fejem búbja látszódjon ki. A dorombolást mélytengeri morgással helyettesítettem, és viszonylag elégedett is lettem az eredménnyel.
Beszélt is valamiről, a kérdése alapján pedig gyanússá vált, hogy mit művel, de előbb látnom kellett. Kikukucskáltam a kezem alól, de amikor bebizonyosodott, hogy igazam volt, tényleg képes keresztrejtvényekkel szórakozni, miközben és a lelkemet is kiteszem azért, hogy macskamód imitáljam az alvást, szemforgatva csóváltam meg a fejemet, majd a szárnyamat átmenetileg kéznek használva csaptam a homlokomra, de nem tudtam beszélni, úgyhogy csak gondolhattam, hogy ,,Ilyen nincs!" Rosszallóan, de nem túl hangosan rárivalltam, a felém nyújtott szívószálat, pedig ugyan a számbavettem, de mérges morranással azonnal vissza is köptem egyenesen az arcába, csak aztán gömbölyödtem vissza, hogy nagy szusszanással tovább mímeljem a békés szendergést.
Elég kényelmetlenül éreztem magam ebben a fajta inkognitóban, de szerencsére a megpróbáltatásom nem tartott sokáig. Hamar megérkezett a felmentősereg a támadók képében. Maverick utasítására azonnal elrugaszkodtam a combjáról, hogy felfelé ívelő repüléssel a bejáratot célozzam meg, ahonnan egyik pillanatról a másikra özönleni kezdtek befelé a hívatlan, de nagyon is várt vendégek. A csata elkezdődött, és mindenki derekasan helytállt. Én sokáig lángoszlopokat használtam, hogy távol tartsam az ellenséget a többiektől (elsősorban Melissától) vagy hogy megsebezzem őket, és persze a karmaimat, fogaimat is használtam, de gyorsan visszaöltöttem emberi alakomat, mert úgy mégiscsak kényelmesebb. Még éppen idejében tettem, mivel ahogy átváltoztam, ugyanazzal a lendülettel húztam elő a lézerpisztolyomat
-Hagyd békén! - szólítottam fel metsző hangon az egyik Maverick felé közeledő morát, mikor a férfi és közte már alig pár lépés volt, tehát tőlem mindketten épphogy nem kartávolságnyira álltak.
Csak egy pillanatra dermedt meg a rászegeződő fegyver láttán, aztán már indult is volna tovább, de ekkor felhangzott Macheta hangja. Szavai ésszerűen hangoztak, és reméltem, hogy hallgatni fognak rá. Én azért a biztonság kedvéért még nem eresztettem le a pisztolyomat.