Űrkikötő

Jókedvűen közelítettem a hajóhoz. Üzletet ugyan nem szereztem, de sikerült befűznöm egy igazi kis ínyenc táncosnőt, aki tovább látott a ragyáimnál... Hát, ezért már megérte az egész, vagy nem?
Odabent aztán rohamosan apadt el a jókedvem, ahogy megláttam az idegen pasit a hajón.
- hát ez meg ki? - morrantam, egy dühös apa hangján - Megmondtam, Cukorfalat, hogy nem hozhatsz pasit a hajóra, míg el nem múltál... Mennyi is vagy? Na, mondjuk, míg el nem múltál hatvan.
Lenézően pillantottam a kigyúrt fickóra.
- Mik a szándékaid a lánnyal? - szegeztem neki a kérdést.

- Azt még ki kell érdemelni, hogy vissza is hozzunk, meg aztán még nem beszéltem a kapitánnyal, és vele szemben, meg Macheta-val szemben is jobb, ha meghúzod magad, nem kedvelik az idegeneket. - rántottam meg a vállam, majd a programozásba merültem, mikor meghallottam az ajtó nyílásának hangját és az ismerős hangot.
Az első mondta után már talpon voltam és Macheta előtt álltam villámló szemekkel.
- Hányszor? - emeltem fel az ujjaimat az orra előtt. - De hányszor mondtam már, hogy nem hívj így! Ha még egyszer meghallom, akkor eggyel kevesebb fogad lesz, mint ami most van. - Fújtam rá dühösen, mint egy vadmacska.
- Ez meg itt az én szerzeményem! A Holdra kell mennünk, mert összetörte az egyik alkatrészemet, amit már évek óta hajkurászok. - magyaráztam az öregnek. - Oda meg velem kell jönnie, mert ha nem tudom beszerezni ott, ahol mondta, akkor nagy bajban lesz. - nézek biztatóan Rick-re. - Szóval ne néz úgy rá, mintha valami közöm is lenne hozzá. Mármint ezen kívül.

Lesújtó pillantást vet Melissara-ra, negyed órás ismeretségük alatt nagyjából ezredik alkalommal, ezzel jelezve neki, hogy pont olyan visszahúzódó, és tisztelettudó lesz, amennyit ennek a roncsnak a legénysége csak megérdemelhet. Ez után már nem maradna más dolga, mint elfoglalni a helyét, és csendben szitkozódni, amiért nem hozott magával a hajó hideg rakterébe pár üveg sört, vagy legalább egy hálózsákot, mikor felbukkan a világ leggazdagabb embere a fedélzeten, legalábbis az kell hogy legyen, ha ilyen képpel rá tudta venni ezt a látszólag józan, még Melissa mellet is szinte vonzó nőt, hogy vele tartson ide...
~Gondolom ő Macheta. Első ránézésre fegyvere van, és harci tapasztalata is bőven, jó néhány ütközetet túlélhetett, és ha ezeket a sebeket olyan csatában szerezte, ahol az ő oldala győzött, boldog vagyok, hogy én nem jártam a közelben. Egyébként egy lelkiismeretes rendfenntartó(ha létezik ilyen) pofára a nyakába varrna 50 év gályát jó magaviselet mellett is minimum, és valahogy kétlem, hogy ártatlan lenne, bármi is a vád....várjunk csak, mit mondott?~
-Csak amit mondott - feleli kimérten, és a békesség fenntartása érdekében a lány felé sem néz. - Amint nem fenyeget többé azzal, hogy lelő, ha elmegyek...elmegyek.
~Ez tényleg kezd olyan szagú lenni, mint egy egy éjszakás kaland, aminek a végén megjelenik az apa...csak épp szex nélkül.~
-Biztosíthatom róla, egy ujjal sem értem hozzá, és nem is szándékozom.
Aztán, ahogy jobban belegondol, rádöbben, hogy a mondata első fele szigorúan nézve nem teljesen igaz, de valószínűleg az öreg is tudja, hogy értette, szóval csak nem lesz baj.
-A nevem Maverick, és ha már itt nincs rám szükség, visszavonulnék a sötét sarkomba az út hátralévő részére. Örültem a találkozásnak.

Meredten néztem az izompacsirtát.
- Egy ujjal sem akarsz hozzáérni? Neked az én Melissám már nem is elég jó, igaz? Talán nem érdemel meg egy magadfajta senkit, egy izmos, ostoba barmot?
Aztán észrevettem, hogy kissé kikeltem magamból, és ahogy összeraktam a másik kettő mondatait, kezdett körvonalazódni előttem hogy el is tévedtem kissé. Elgondolkodva simítottam végig két ujjal a bajuszomon, aztán leengedtem a kezem.
- Vagy úgy - mondtam lassan - Hát, ajánlom is, hogy ne próbáld meg rátenni a mocskos mancsodat!
Azzal a lányhoz fordultam.
- A kapitány nem fog örülni. Nem vagyunk fuvarosok, legalábbis nem ingyen. Legjobb lenne a holoneten kikutatni, megvan-e az a hely, amiről beszélt, aztán itt hagyni a fenébe. Vagy, ha bepróbálkozik nálad, kidobni valahol út közben.

Egy darabig csak szájtátva néztem a két férfi kakaskodását, de mielőtt még elordíthattam volna magam finoman és nőiesen, hogy "kuss", éppen befejezték, és úgy nézett ki, hogy Macheta végre felfogta, hogy nem az éppen aktuális szexrabszolgámat hoztam fel a fedélzetre egy kettyintésre a Holdig.
- Nem fogja rám tenni a kezét, feltéve, ha még meg akarja taertani. - villant Rick-re a szemem, de aztán kedvenc keresztapámhoz fordultam a legmézes-mázosabb arcommal. - Óóóó, tudom ám én, hogy mennyire féltesz engem és annyira szeretem, mikor ilyen védőmaci vagy. - öleltem át a nyakát és adtam egy puszit az arcára. - És tudom, hogy te meg tudod győzni az öreget, hogy vigyük magunkkal a Holdra, hiszen nagyon kell az az alkatrész. Én csak a hajót akarom rendben tudni, tudod. - hízelegtem egy sort. - neked mindig sikerül meggyőzni és ha mellém állsz, akkor már sínen is vagyunk. - ütöttem a vasat. _ Ez meg nem fog sok vizet zavarni. - intettem Maverick felé. - Meghúzza magát a raktárban és észre sem veszitek.

~Na remek, ha így folytatjuk a vége az lesz, hogy feleségül kell vennem, vagy mi?~
-Ó, Melissa nagyon aranyos - magyarázza, vajmi kevés beleéléssel. - Ki nem állhatom, ha valaki aranyos... - Aztán meghallja a kommentárt arról, hogy netán még a kezét is elvesztheti, ha hozzáér, mire nyomban messzebb lép.
-És még leprás is, mennyei. Nézze Mr, elvből nem kezdek olyan nővel, aki ennyi keményfiúval él együtt, akik nem a rokonai, és higgye el, semmi sem tenne boldogabbá annál, ha hagynának most rögtön lelépni, de...
Mélyet sóhajt. Egy pillantás Melissa-ra elég ahhoz, hogy tudja, nem szabadul ilyen könnyen, sőt, ha így folytatja, erről a hajóról meg nyugdíjba, ami az ő szakmájában igen alacsony életszínvonalat jelent majd, a jelöletlen sírban.
-A hely, amiről beszélek az úrhajógyár a holdon, ami a hadseregnek szállít, szóval létezik igen, az alkatrész pedig nem minősül fegyvernek, így ha szépen kéritek, akár meg is vehetitek.

- Hát, éppenséggel meg tudnám győzni, ha akarnám... - mondtam kissé bizonytalanul, elgondolkodva - De nem is biztos, hogy ez... Á, tudod, mit? Legyen, kislány! Beszélek a vén iszákossal.
Valahol mélyen mindketten tisztában voltunk vele, hogy ez a lány úgy rángat minket egy láthatatlan dróton, ahogy neki tetszik, de még ennél is mélyebben valamiért elhatároztuk, hogy mi ezt nem bánjuk. Hogy ez a dolgok nagy egészében mekkora hülyeségnek számított, azt nem tudnám megítélni. Néha azon is elgondolkodtam, voltaképpen ki is a kapitány ezen a hajón... És csak abban lehettem biztos, hogy nem én.
- Na és hogy akarod elvinni a bárkát a Holdig anélkül a vacak élkül, amit ez a szerencsétlen eltört? Egyáltalán, hogy törte el?
Megint gyanakodva néztem rá. Csak nem egy szenvedélyes jelenet közben sikerült tönkretenni a cuccot?
- Na jó... Hát, végül is nem tűnsz teljesen hülyének, se használhatatlannak. Ha meg tudom dumálni a kapitányt, még akár maradhatsz is, egész a Holdig. De ha mégis fura ötleteid támadnának... - és itt sokat mondóan a zsilip felé pillantottam.

Persze hallottam, hogy Rick is igyekszik kimagyarázni magát és a saját verzióját erősíteni, de most csak arra koncentráltam, hogy Machetát meggyőzzem, hiszen vele már könnyebben elérjük a kapitánynál, hogy mihamarabb húzzunk a Holdra és még a férfit se hajítsa ki.
- Jujj! Nagyon köszönöm! – kapott még egy cuppanós puszit és visszavetettem magam a székbe, hogy befejezzem a programozást.
Maverick közben elmondta az öreg tüzérnek, hogy miért kell nekünk arra a hideg bolygóra menni, de kissé szépítette a dolgot a maga javára.
- A repüléshez nem kell a kütyű, csak fejlesztésnek kell, de anélkül is tudunk menni egyelőre. – jegyeztem meg – És nem kell olyan gyanakvóan nézni, akkor tört el, mikor ez a szerencsétlen kétballábas nekem jött és fellökött, mert nem lát a szemétől. – morogtam lapos pillantásokat vetve Rick-re.
Most hogy már túl voltam a bosszúságon és talán a kapitányt is sikerül meggyőzni már azért feltűnt, hogy elég stramm fiú a szerzeményem, ezért nem vethettem Macheta szemére, hogy összehozott vele.
- És, ha hasznosnak bizonyul a beszerzésben, akkor talán még vissza is hozzuk, ha erre járunk. – tettem hozzá, hogy feldobjam a srác leült hangulatát.

Csendben figyeli csak, ahogy ez a kettő a sorsáról dönt, s mivel láthatóan az senkit sem érdekel, hogy neki van-e kedve ehhez az egészhez, inkább elképzeli maga előtt az öreg felvetésére, amint olyan vadul szeretkeznek Melissa-val, amitől eltörik a motor mélyén található alkatrész, melyen át az emberi csontokat másodpercek alatt megolvasztani képes plazma áramlik.
~Hát, kedvem lenne úgy odavágni a csajt, azt biztos, akár még a szex rész nélkül is, ezek után.~
-Hónapokig lehet egy töröttel is repülni, ha nem zavar, hogy lángra kaphat a levegő, atmoszférába lépéskor...vagy bármikor máskor - veti oda halkan, aztán ellöki magát a faltól, s az öreg felé fordul, miután az megenyhül, és úgy dönt, "TALÁN még vissza is hozzák" arról az űrvámpír lakta fertőből.
-Maga uram túl kedves. Viszlát a holdon.
Ezzel hátat fordít a duónak, és most már tényleg a kijelölt "lakrésze" felé veszi az irányt, ahol a csajnak hála felfrissítheti emlékeit a túlélő gyakorlatokról, a havas tundrákon, csak most hó nélkül....remélhetőleg. A raktérbe érve fegyverét, és a tegezt a földre teszi, majd jobb híján húzódzkodni kezd a plafonon átfutó egyik vasrúdról, hogy azzal is teljen az idő.

Két tök eltérő információt kaptam, mire csak megvontam a vállam.
- Nekem aztán mindegy. De Cukorfalat... Ne robbanjunk fel. Ahhoz nincs kedvem megint.
Mélyet sóhajtottam, és a távozó jómadár után néztem. Mit meg nem adnék, ha belelátnék a fejébe! Bár, nyilván nem tetszene, amit ott találnék. Vagy úgy nagy általánosságban bárkiében.
- Na jó, felébresztem az öreget, és megbeszélem vele a dolgot.
Tíz perc múlva bosszúsan tértem vissza.
- Nem ébresztem fel - mondtam - Úgy alszik, mint a bunda. Úgyhogy egyelőre itt maradunk. Vagy... - sandítottam oldalra a lányra - Akár el is indulhatunk. Ha te majd kimagyarázod, hogy miért siettünk úgy...

Mérgesen nézek a távozó Rick után, hiszen minek kellett ráhozni a frászt a többiekre. Eddig is elvoltunk a töröttel, akkor már ezt az egy utat igazán kibírták volna, hogy nem tudják, időzített bombán ülnek.
- Köszi Maverick, már kérni akartalak, hogy tarts felvilágosító órát az űr veszélyeiről. - morogtam oda neki azért, majd úgy tettem, mint aki nem hallja, hogy Macheta megint azon az átkozott becenéven szólít, de egyszer tuti kinyírok érte valakit.
Most elnéztem neki, hiszen bevállalta, hogy beszél a kapitánnyal, és ez most jól jött nekem. Aztán még sem, mert mint kiderült, nincs olyan állapotban, hogy beszélni lehessen értelmesen vele, így egy kis habozás után bólintottam az öregnek.
- Bevállalom! Nem hiszem, hogy megorrolna azért, ha biztonságosabbá tesszük a járgányt. Mire felébred lehet be is szerelem. - csaptam le a lehetőségre, hogy ő is benne van. - A programozás kész, akár indulhatunk is.
Ha nincs ellenvetés, irány a Hold.

-Nincs mit - feleli flegmán, csak mint rendesen - holnap elmesélem, miért gáz, hogy tele van a fal töve fémporral mindenütt.
Fél óra edzéssel később, mely alatt nem volt más társa csak a csend, és a nyugalom, elereszti a csövet, s alkarjával letörli homlokáról a verítéket. Furcsa érzés ennyire leizzadni egy ilyen hideg helyen. Gyorsan körbetekint, hogy egyedül van-e, aztán amikor biztos benne, hogy senki sem hallja, hátát a falnak dönti, arcát a két tenyerébe temeti, aztán pedig éktelen röhögésben tör ki.
~CUKORFALAT!!! Basszus, ebből a hárpiából kinézem, hogy saját képpel nyúzta meg a bébibocit, aminek a bőrét hordja, és...cukorfalat!!! Becsületrendet ide, amiért nem röhögte el magam ott a szobában!~
negyed órával később, mikor már visszatér szokásos, rendezett légzése, és életunt arckifejezése, felkeresi Melissa-t, és amint sikerül levadásznia, csak ennyit kérdez:
-Lehet zuhanyozni ezen a hajón?
Ha igen, él is a lehetőséggel, ha nem...nos, a hold úgyis sajtból van, az ő bűze már fel sem fog tűnni még pluszban.

-A gyár munkásait a Stephen Kign Place-en veszi fel egy járgány tömegesen. Ott érdemes felkeresni reggel a haveromat, mert akkor még nem figyel rá senki. Remélem van pénzed - magyarázza, miután leszállnak a föld undorítóan esztétikusan fénylő éjszakai kísérőjén.

Nem tetszett nekem a fickó. Már a szeme sem állt jól, a többi részéről már nem is beszélve. És ahogy Melissára nézett... Nem, határozottan nem tetszett.
A lány szavaira egy morranással válaszoltam, majd kerítettem magamnak egy könyvet, és leültem a pilótafülkében, hogy a lány meg az idegesítő pasi véletlenül se maradhassanak kettesben. Nem hiányzik, hogy az izomfickó elvonja Cukorfalat figyelmét, és tényleg felrobbanjunk...
Amikor a zuhanyzási lehetőségekről kérdezett a pasi, csak felnéztem a könyvemből. Felőlem, amíg nem a lánnyal akar zuhanyozni...

Mikor már süvítettünk a Hold felé, visszatért kedvenc kütyütönkretevőm, hogy tisztálkodni szeretne és amire kapott is egy vállvonást és egy iránymutatást az állammal, mert éppen nagyon igyekeztem elfoglalni magam, hogy ne bámuljam meg izzadtságtól fényló izmos karjait.
Főleg, hogy Macheta egy tapodtat sem volt hajlandó eltávolodni tőlem a pilótafülkéből, pedig eddig még sosem olvasott az irányítófülkében.
- Nem lenne kedved inkább pihenni egyet? - kérdeztem meg rövid hallgatás után. - Biztos fárasztó napod volt azon az anarchiabolygón. - böktem a távolodó vörös gömb felé.
- Te meg ki ne pocsold az össze melegvizet, mert akkor legközelebb nem leszek ilyen kedves. - kiáltottam a férfi után.
Ha visszakeveredett, azért csak megkérdeztem ami azóta is piszkálta a csőröm.
- Milyen fémporról hadováltál? - néztem rá szúrósan.

Ha elértünk a Holdhoz és sikeresen landoltunk, már nem nagyon hagytam pihenőt neki, hiszen kellett az alkatrész nagyon.
- Rendben! Keressük meg a haverodat. - bólintottam, de a pénzes megjegyzésére villámokat szórt a szemem. - És kinek is kéne kifizetni? talán annak aki tönkretette, nem? Persze gondolom csóró vagy mi? - dohogtam mérgesen. - Azt hiszem Macheta, kaptunk egy hajósinast pár útra, mert ennek itt, lesz mit ledolgoznia, ha nem akarja pirítósként végezni. - néztem rá sokatmondóan.

Melissa aggodalma fölösleges...kivéve persze, ha ez számít meleg víznek, bár Maverick azt erősen kétli, ugyanis ami még annál is hidegebb, amiben ő tusol, az szilárd. Nem arról van szó persze, hogy ne szeretné a meleg vizet, és mióta kiszabadult a seregből, volt is alkalma fél órás gőzfürdőkre bőven, ezen a hajón viszont a biztonság kedvéért csak olyan kevés időt tölt meztelenül, amennyit feltétlenül szükséges.
~Ahogy azok ketten méregettek, még azt sem zárhatom ki, hogy kannibálok! Főleg a csaj bámult érdekesen...~
A zuhany végeztével szárazra törli magát, aztán mivel váltás ruhát nem hozott magára(valahogy nem számított rá, hogy ma elrabolják) visszaöltözik abba, amiben volt, aztán a pilótafülke felé veszi az irányt, a hideg raktárra ugyanis még nincs felkészülve a teste.
-Ez itt - szól, és az ujját végighúzza a falon, mire apró vasoxid szemcsék tapadnak a még mindig kissé nedves ujjára. Mivel nem túl kellemes ez az ember bőrén, nyomban letörli róla. - Ez csak azt jelenti, hogy az elhárító pajzs is kezd szenvedni, és a kozmikus sugárzás atomi szinten bontja szét a hajót...vagy valami ilyesmit, nem tudom, én nem vagyok tojásfej.
Aztán, mint aki jól végezte dolgát, magára hagyja őket a paranoiájukkal, és nem is bukkan fel többé a holdig.

//Folytatás: Itt//

Egy hajó érkezik a kikötőbe, melyről utoljára szál le egy igen csak feltűnő nő. Az, hogy miért pont utoljára nem volt kérdés, hisz Ő maga is cipelt két bőröndöt a kezében, azonban, hogy haladjanak még valaki segített is neki. No nem az udvariasság győzött, hanem az, hogy szorított az idő, hisz már várták a következő hajót. Ami addig nem szálhatott le, míg ez a Barbi itt szerencsétlenkedet. Sok finom gondolat nem fordult meg a segítő fejében a sok bőrönd miatt az biztos. Amik nem mellesleg még nem is voltak könnyűek.
- Mi a fr@ncokat cipel ebben, egy összerakható Ken babát? *Zsörtölődött a férfi, miközben újabb adag táskáért indult vissza. Meglepetten pislogtam rá, hisz fogalmam sem volt, hogy mit akar ezzel mondani. Így igen praktikusan és őszintén feleltem.*
- Nem. Könyveket. *Nem tudni, hogy szitkozódni akart-e jobban a másik vagy nevetni de megingatta a fejét és inkább nem foglalkozott semmivel sem. Még szerencse, hogy azért az utolsó bőröndöm is lehozta. Mikor végzett elkövette az első hibát, pedig még csak épphogy megérkeztem. Elővettem a pénztárcám és mintha mi sem lett volna természetesebb fizetéssel köszöntem meg a segítségét. A férfi felől ebben nem volt hiba, azonban még nekem is feltűnt, hogy csak több lett a kíváncsi tekintetekből körülöttem. Mikor távozott, lehuppantam a sok közül – és ha számot nézünk, akkor 5 – az egyik nagyobb bőröndre. Igyekeztem megfejteni, hogy ki mire gondolhat, de hát nem vagyok Én gondolatolvasó. Azt azonban sejtettem, hogy a hosszú fehér szoknyám, mely alatt egy vastag harisnya védet a hidegtől és a hozzá felvett vörös kabátom, ami a derekamig ért elég feltűnővé tett. Legalábbis a környezetem tekintve túl kifinomult volt, a magas sarkú csizmámmal. Egy sóhaj közepette túrtam szabadon hagyott hajamba és kezdtem el gondolkodni a következő lépésemen. Még most sem voltam biztos abban, hogy ez volt a legjobb ötlet, amit meghoztam. Nem a szándékkal volt a baj, hisz nem változott, ahogy az elhatározásom sem. Mindössze annyi, hogy kételkedtem abban, hogy jó ötlet volt ez ennyi idő elteltével. Egyre többen sugdolóztak és láttam, hogy kisebb-nagyobb címletek gazdát cserélnek. Fogalmam sem volt, hogy mi folyik itt, vagy hogyan találhatnám meg Pault.

Tudtam, hogy sietnem kell, ha nem akarom, hogy lecsapják a kezemről leendő zsákmányunkat, aki, ha tényleg olyan csinos és úrias, ahogy Pletyka mondta, akkor valószínűleg sok pénzt hozhat a konyhára.
A kölyök ott rohant előttünk, hogy a hírhozó fontosságának tudatában mutassa az utat, bár ha ennyire feltűnő jelenség a nő, akkor amúgy is könnyen megtaláljuk, csak arrafelé kell menni, ahol feltűnően sokan dolgoznak most.
- Ott van, látod főnök! - rángatja meg a kabátom ujját Pletyka és az egyik dokknál, a bőröndjei tetején ülő lányra mutatott.
Már akkor, mikor a kissrác elmondta, hogy néz ki a csaj, akkor felrémlett valami, de annyira valószerűtlennek tűnt, hogy hamar el is hessegettem a gondolatot. De most, hogy a saját szememmel láttam, meg kellett, hogy csípjem magam, hogy nem álmodom, hiszen már akkor lemondtam róla, mikor nem jött el a találkozóra, majd a baljós hír hallatán pedig szinte végleg, most meg itt ül előttem.
- Mindenki befogja a pofázmányát és én beszélek, ti meg tisztelettel bántok a kisasszonnyal. Értve vagyok! - néztem a kölyökre és Arkangyalra szigorúan.
- Heló Aurora! Te meg mit keresel itt? - léptem oda, hangosan megszólítva a lányt.

Az idő telt, az emberek meg egyre türelmetlenebbek lettek és némelyik, egyre közelebb merészkedett az idegen nőhöz. Volt, aki a haján simított végig egy pillanatra, ahogy elhaladt mellette és volt, aki csak szimplán meghúzta tesztelve a reflexeit. Amiből ugyan hiány nem volt, csak épp nem kellett volna hozzá az a mosoly, mintha épp csak játszadoznának. No igen, a bátrabbak valóban játszadoztak csak épp nem úgy tervezték a folytatást, hogy a nőcske még mindig tudjon utána mosolyogni. Volt, akinek a holmijaira fájt a foga, a pénzére vagy épp rá. A háttérben folyt a rakodás, azonban annyira el volt merülve a nő, hogy hiába volt mora meg sem hallotta az épp szavakba öntött veszélyt. Ez így volt míg egy férfi nem lépett hozzá.
- Asszonyom. Ha elfogad egy tanácsot. Minél hamarabb távozzon valami biztonságos helyre. *Mély, kimért hang volt ez mire felkaptam a fejem. Tekintetem egy sötétbe öltözött és felfegyverkezett férfit pillantott meg, aki csak egy röpke pillanatra szegezte rám a tekintetét és utána az embereket kezdte el pásztázni. *
- És mégis, megmondaná, hogy hova? Vagy, hogy miként jutok el egyik pontból a másikba? Még csak egy taxit sem látok sehol. *Mosolyogtam a másikra és a körülményekhez képest még nyugodt is volt a hangom. Nem értettem, hogy mért tekint rám úgy, mintha egy őrülttel beszélne.*
- Én figyelmeztettem. *És ezzel ott is hagyott. Nem bántam, de ez az érzés csak pár pillanatig tartott. Hisz, ahogy elment egy sebhelyes férfi követte.*
- Eltévedtél Tündérbogaram? *Kérdezte egy igen csak furcsa kifejezéssel az arcán. Összevontam a szemöldököm, miközben felnéztem rá.*
- Ha a Marson vagyok. Akkor nem hiszem… És Aurora a nevem. *Kértem ki magamnak, de mégis némi tisztelet volt a hangomban a neveltetésemnek köszönhetően. De valamit láthatott a férfi a hátam mögött, mert gyorsan meghátrált és rám kacsintott.*
- Majd később… * Nem értettem, de nem is érdekelt. Hisz amint ellépet megláttam Pault. Lelkesen felugrottam a bőröndömről és egy széles mosoly terült el az arcomon. Az, hogy felismert már felért egy fél sikerrel, ám a számon kérése kissé megzavarta ezt az érzést, de a mosolyom még most sem csillapodott. Mielőtt válaszoltam volna, felmértem a kistársaságát. Kimondottan vonzotta azt a vörös hajú lány és észre sem vettem, hogy a kelleténél tovább ragadt rajta a tekintetem. *
- Szia Paul! Emlékeim szerint ígértem neked valamit, amit Te elfogadtál. De a számod nem volt meg, így nem tudtam szólni, hogy jövök. De azért örülök, hogy itt vagy. Azt hiszem, ezeknek rám fáj a foguk, de nem tudom. Mikor észrevették, hogy figyelek mindig elhallgattak. *Vonta meg a vállam könnyedén, de már folytattam is. No igen, még mindig nehéz mellettem szóhoz jutni.*
- Mielőtt jöttél, az a férfi meg „Tündérbogaram”-nak hívott. Komolyan mondom, ettől még a Szélvészkisasszony is jobb volt. *Forgattam meg látványosan a szemeim.*
- Egyébként a felét nem értettem abból, amit beszéltek, de valami fogadást emlegetnek folyton. Valami időverseny van a városban? *Vontam össze a szemöldököm miközben körbe tekintettem a népes fogadtatáson. Ez csak egy pillanat volt, de ez elég is volt arra, hogy a kisördög elkezdjen munkálkodni bennem.*
- Vagy talán meggondoltad magad? *Jutott eszembe a gondolat, hogy talán nem is örül annak, hogy lát. Ez meglátszott, hisz szemeimet lesütöttem és idegesen kezdtem el áthelyezni a testsúlyom, hol az egyik, hol pedig a másik lábamra, miközben a mosolyom is eltűnt. De a legfeltűnőbb talán az volt, hogy befogtam a számat és így a másik is szóhoz jutott. Pedig egész nap nem beszéltem senkivel. *

Aurora, ahogy meglátott széles mosoly ömlött el az arcán és ezt nem lehetett nem viszonozni és a lelkes fogadtatásom is jól esett, de komolyan kíváncsi voltam, hogy miért pont most érett meg a dolog arra, hogy meglátogasson és emlékeztessen az ígéretemre.
Mikor megjegyzést tett, hogy jó páran rá pályázta, szúrós szemmel néztem körül, mire a legtöbben elfordultak és a dolgukra mentek. Reméltem, hogy nem most fogok valami ellenséges bandába belefutni, hogy igényt tartsanak Aurorára mint zsákmányra, ezért jobb lenne innen mielőbb eltűnni. Bár van némi hírem a környéken, azért a saját területemen nagyobb biztonságban érzem magam, különben is csak Arkangyalt hoztam magammal, meg Pletykát, de hát rá nem számíthatok, ha komolyra fordulna a dolog.
- Igen! Emlékszem a beszélgetésünkre, csak éppen akkor egészen másban maradtunk, ha az emlékeim nem csalnak. – léptem hozzá közelebb, hogy ezzel is mutassam, hogy ő az enyém, hozzám tartozik. – De, azt is mondtam, hogy ez a hely nem éppen neked való, nem biztonságos, erre idejössz egy szál magad, és csodálkozol, hogy mindenki téged bámul? – mosolyodtam el értetlenül megrázva a fejem. – Itt még én sem vagyok most túl nagy biztonságban, ez nem az én terepem. – néztem körbe még egyszer, de egyelőre nem volt semmi gyanús.
- Mennünk kell! Ez mind a te csomagod? – néztem hökkenten a motyóira. – Hogy a fenébe fogjuk ezt elvinni? – vakartam meg a fejem. – Pletyka eredj, fogj egy taxit, muszáj lesz azzal mennünk. – mondtam beletörődően, hiszen általában a fuvarosok jól megkérik az árát, ha arra a környékre kell menniük.
- Egyébként rád kötöttek fogadást, hogy meddig maradsz a bőröndjeid tulajdonosa és főleg életben. – tettem hozzá, miközben felvettem két bőröndöt és az alvezéremnek is intettem, hogy segítsen. – És nem gondoltam meg magam, csak váratlanul ért a felbukkanásod, már nem számítottam rád, azt hittem meggondoltad magad, utána meg, az után az incidens után, nem hallottam felőled. Mi történt? De azért közben menjünk.
Folyamatosan szemmel tartva a körülöttünk mászkálókat sietve tereltem ki Aurorát a kocsihoz, majd mikor bepakoltunk, már a sofőr indított is.
- Most a bázisunkra megyünk, aztán majd körülnézhetsz a városban is.

- Én… *Kezdtem volna, de nem tudtam, hogy miként is fogalmazzam meg mind azt, ami történt. De azt sem akartam, hogy azt higgye meggondoltam magam korábban.*
- Jobb lett volna, ha magammal hozom Emma nénit? *Vágtam csípőre a kezem. De ennek az ötletnek az abszurditása csak megmosolyogtatott. *
- Igen. Bár ez még a negyede se annak, amire szükségem lesz. *Vontam össze a szemöldököm és én is a csomagjaim kezdtem el méregetni.*
- Hát, én elbírom a gond annyi, hogy csak két kezem van. *Néztem vissza a fejét vakargató Paulra. De azért megkönnyebbülés volt, hogy elküldte a fiút a taxiért. Bár Én eddig egyet sem láttam. Szavai meghökkentettek és csak pislogni tudtam. Bele telt pár percbe mire feldolgoztam azt, hogy ilyen lehetséges.*
- Miért? Úgy értem miért akartak bántani? A csomagjaimat még megértem, de az életem? Még csak most érkeztem. *De elindultam Paul után és a 3 legnehezebb közül kettőt magam fogtam meg könnyedén.*
- Nehéz… *Figyelmeztettem a férfit, hisz a harmadik legnehezebb, amiben szintén könyvek voltak az Ő kezébe került. A másik kettő kicsit könnyebb. Hisz az egyikbe csak cipők, kiegészítők voltak meg tisztálkodási cuccok, a másikba meg ruhák.*
- Paul, én mindig tartom a szavam… csak… csak nem értem el hozzád. Nagyon sajnálom, hogy azt hitted… szóval… *Sóhajtottam egyet menetközben, miközben megráztam a fejem.*
- Nézd, nem szeretnék a történtekről beszélni, de szeretném, hogy tudd, egy percre sem gondoltam meg magam, még ha kétségeim is voltak. *Sütöttem le a szemem, de készségesen beszálltam az autóba és hallgattam Paul szavait.*
- Azok után, amit korábban mondtál, nem hiszem, hogy volna kedvem a városban kószálni. *Fintorodtam el, és igyekeztem megjegyezni az utat, amelyen haladtunk.*

//Gyárnegyed//

- Egyébként mi a frászt cipelsz te ezekben a csomagokban, majd a kezem szakadt le, míg a kocsiba pakoltam. – néztem rá kíváncsian, mert azért annak ellenére, hogy meglepődtem a jövetelén, nagyon is örültem neki.
Mondjuk, hogy a kölykök hogyan fogadják majd, az még kérdéses, de egy kis ráhatással nem hiszem, hogy baj lesz, majd Ragyásnak és Arkangyalnak is kiadom, hogy figyeljenek rá, ahogy látom az alvezérem, amúgy is eléggé szemmel tartja, hiszen egész úton le nem vette róla a szemét.
- Rendben, én elhiszem, hogy tartod a szavad, csak most megleptél, de azért örülök, hogy nem esett bajod és épségben menekítettünk el onnan. Azért máskor ne legyél itt ilyen merész, most is csak annak a rendfenntartó bagázsnak köszönheted, hogy nem faltak fel, míg oda nem értem. – csóváltam meg a fejem, hiszen már tapasztaltam, hogy mennyire naiv az élet dolgaiban.
Bár a taxisnak nem akaródzott egészen a raktárig menni, azért elég közel tett ki minket, aztán úgy húzott el, mintha az ördögök üldözték volna.
- Ez a mi jelenlegi szállásunk. – mutattam az aránylag épségben lévő épületre, aminek még teteje is volt, így nem ázott be. – Nem egy luxus hotel, ahogy már a Holdon is mondtam, de legalább valamennyire védve vagyunk és a srácok, még tisztálkodni is tudnak azért. – jegyeztem meg, mert tudtam, hogy ez milyen fontos volt neki a múltkor is. - Ma, azért kénytelen leszek itt aludni, de holnap, majd igyekszünk keríteni neked valami lakást. – léptem be a hangos ricsajtól zengő hodályba. – Po…Csend legyen srácok! Vendégünk van. Ő itt Aurora! Szeretném, ha mindenki normálisan viselkedne vele! Értve vagyok? – emeltem meg a hangom.

//Rhodannak//

Megérkeztünk! El sem hiszem, hogy megérkeztünk! Nem mint ha az űrhajón ne lettem volna el, de hát na, azért ott még se lehet olyan jókat szárnyalni, meg az az áporodott levegő... Ahogy megérkeztünk, már pattogtam is le a fedélzetről, bárkit félrelökve-fellökve, aki meg akart előzni a Marsraszállással... még a rámpán lefelé, nekifutásból elrugaszkodtam, hogy aztán szárnyra kelljek, és leírjak 2-3 nagy kört a kikötő felett. Na igen, ez már hiányzott, de nagyon...
~Jut eszembe, vajon járt már azelőtt wolpertinger a Marson? Vagy én vagyok az első?! Húúú, ez de király! Ja várjunk, ahhoz előbb le kéne szállnom... Na mindegy, ez a pár perc már nem oszt nem szoroz. De, el se hiszem, pár hete még otthon rontottan a levegőt Londonban, arra viszont a legvadabb álmomban se számítottam, hogy most kalóz leszek és itt leszek, a Marson...
Visszanéztem az űrhajónk felé, úgy tűnik, hogy az a 3-4 srác is lábra állt már azóta, akiket fellöktem kifelé menet. Meg... Hol a főnök... Ja, meg is van! Lejjebb ereszkedtem a levegőben, majd elsuhantam felette egyszer, úgy, hogy a tappancsommal súroltam a haját, majd leírtam még egy kört a levegőben, és pont előtte értem földet. Pontosabban, leereszkedtem a földre, utána meg mint valami örökmozgó gumilaszti, pattogtam folyamatosan ahogy magyaráztam neki. Kb. olyan intenzitással, hogy ha lelőnének, még akkor is mondanám...
~Rhodan, ez annyira de annyira de annnnnnyira jól néz ki! Tök jó, hogy megálltunk, mindig is el akartam jönni a Marsra. Jut eszembe, majd más bolygókra is elnézünk? A többin se voltam még... Meg a Holdat se hagyjuk ki! A Földről tök jól néz ki... Várj csak, de miért is álltunk itt meg? Az oké, hogy elfogyott a tusfürdő, azt az ocsmány mentásat meg én se csípem, de ahhoz nem lett volna elég megállni valami űr-benzinkútnál? Vagy az űrhajók mivel üzemelnek egyáltalán?

A landolást követően ráérősen sétál le a rámpákon, átlépkedve a földre került matrózokat.
-Behalok rajtatok...na mindegy. Az eltáv ma estig van. Aki addig nem ér vissza, azt megkeresem, megetetem Jaya-val, és amit kikakilt belőle, azt itt hagyjuk, világos??? Helyes...
~Apropó, Jaya...~
Kezét a homloka felé tartja már csak megszokásból, ahogy az ég felé néz, hogy kitakarja a napot, amit a kupola alól úgysem lehet látni. Sokáig nem kell kémlelnie az eget, mert kedvence gyorsan visszatér hozzá, ő pedig leguggol vele szemben, és a hátát kezdi el simogatni.
-Mond Jaya, van kedved nyomozni egy kicsit? Helyes, akkor hegyezd a füled: valaki a hajón használta a zuhanyzómat...valaki, akinek hosszú barna haja van, és a legénységben senkinek nincs ilyen. Én nem találtam senkit, akit gyanúsíthatnék, de talán te...sokan még mindig azt hiszik, csak egy nyuszi vagy...a pancserek. Na mit mondasz, átkutatjuk a hajót, amíg nem figyelnek?

~Peeersze, mondd csak, mi a szitu! -csüccsenek le a főnök elé, majd kíváncsian hallgatom, hogy milyen ügyben fogunk mi ketten Sherlockot és Watsont játszani.
Amikor meghallom, csak felvonom a szemöldököm, s kérdő tekintettel nézek vissza rá. Na, most komolyan... Ennyi? Hát ezen ne múljon, gondoltam bepróbálkozok... Azzal, hogy elkezdtem vakarózni, mint valami bolhás kutya, egészen addig, amíg egy cafat barnás szőrcsomót ki nem kaparásztam a fehér téli bundámból - a nyári maradéka, épp vedlettem amikor beköltöztem a hajóra.
~Na, nem erre gondoltál? -nyújtom felé a mancsommal az alig pár cm-es, világosbarna szőrcsömót, hátha...
Aztán hátha nem lesz több nyuszi formában fürdetés... De, ha nem kajálná be a dolgot, akkor csak eldobom, majd fenék fel az ég felé, orr a földre, s mint valami vadászkopó, szimatolva elindultam a hajó felé, ahogy folyamatosan szimatoltam.
Mindig is imádtam más cuccai közt turkálni, kár, hogy nincs tesóm, így az otthoni választék elég gyér volt, viszont itt legalább most indokkal dúskálhatok a sok titkos cuccban. Igaz, a legénység egy-két tagja, aki még ott lézengett az űrhajó körül, csak furcsállva néztek rám, ahogy felmasíroztam a rámpán, de úgy, mint ha az orrom odaragadt volna, de... kit érdekel? Lebuktatni nem akartam magam, hülye lennék, szóval már csak azt kell kitalálnom, hogy ki legyen a bűnbak, hmm... Sőt, lehet, hogy nagyon találgatni se kell, ki tudja, hogy miket találok náluk.
~Akkor... először, kezdjük a szakáccsal, múltkor úgy is megpróbálta kispórolni a husit az adagomból... -azzal már a szobája felé is vettem az irányt.

A barna szőrcsomóra megrázza a fejét, aztán újra simogatni kezdi a kis édest, igaz ezúttal a hasánál.
-Nem, nem rád gyanakszom. Hosszabb hajszál volt az, és sokkal több ennél, téged pedig azóta sem tudtalak rávenni, hogy fürödj meg...
Elgondolkodva méri végig a fehér kis szőrpamacsot.
-Hmmm...ezzel a fehér bundáddal viszont kimondottan tisztának tűnsz. Azt hiszem, egy darabig nem is lesz rá szükség. Na, de vissza a nyomozáshoz: Melissa szobáját nem kell átkutatni, mert ő túl új ahhoz, hogy gyanúsítsam, mindenki más viszont szabad préda.
Aztán majdnem hanyatt vágja magát, ahogy nyula megindul a gép felé, mint valami rajzfilmből szökött nyomozó eb. Pár másodpercig földbe gyökerezett lábakkal figyeli, aztán megvonja a vállait, és követni kezdi.
~Ez se néz ki furábban, mint amikor beszélek egy agancsos tapsifüleshez. Lássuk mit talál.~
meglepi, hogy a szakács szobájába érnek, és már épp megdorgálná Jaya-t, hogy ne csak a hasára gondoljon, mikor a manus ágyán a szennyes halomból meglát kikandikálni egy nagyon hosszú, szőke hajzuhatagot. Nyomban érte is nyúl, ám egy rántással később rádöbben, hogy csupán egy parókára lelt...ráadásul rossz színben.
-Inkább nem akarom tudni, ez mit keres itt. Te találtál valamit?