Űrkikötő

- Egyébként mi a frászt cipelsz te ezekben a csomagokban, majd a kezem szakadt le, míg a kocsiba pakoltam. – néztem rá kíváncsian, mert azért annak ellenére, hogy meglepődtem a jövetelén, nagyon is örültem neki.
Mondjuk, hogy a kölykök hogyan fogadják majd, az még kérdéses, de egy kis ráhatással nem hiszem, hogy baj lesz, majd Ragyásnak és Arkangyalnak is kiadom, hogy figyeljenek rá, ahogy látom az alvezérem, amúgy is eléggé szemmel tartja, hiszen egész úton le nem vette róla a szemét.
- Rendben, én elhiszem, hogy tartod a szavad, csak most megleptél, de azért örülök, hogy nem esett bajod és épségben menekítettünk el onnan. Azért máskor ne legyél itt ilyen merész, most is csak annak a rendfenntartó bagázsnak köszönheted, hogy nem faltak fel, míg oda nem értem. – csóváltam meg a fejem, hiszen már tapasztaltam, hogy mennyire naiv az élet dolgaiban.
Bár a taxisnak nem akaródzott egészen a raktárig menni, azért elég közel tett ki minket, aztán úgy húzott el, mintha az ördögök üldözték volna.
- Ez a mi jelenlegi szállásunk. – mutattam az aránylag épségben lévő épületre, aminek még teteje is volt, így nem ázott be. – Nem egy luxus hotel, ahogy már a Holdon is mondtam, de legalább valamennyire védve vagyunk és a srácok, még tisztálkodni is tudnak azért. – jegyeztem meg, mert tudtam, hogy ez milyen fontos volt neki a múltkor is. - Ma, azért kénytelen leszek itt aludni, de holnap, majd igyekszünk keríteni neked valami lakást. – léptem be a hangos ricsajtól zengő hodályba. – Po…Csend legyen srácok! Vendégünk van. Ő itt Aurora! Szeretném, ha mindenki normálisan viselkedne vele! Értve vagyok? – emeltem meg a hangom.

//Rhodannak//

Megérkeztünk! El sem hiszem, hogy megérkeztünk! Nem mint ha az űrhajón ne lettem volna el, de hát na, azért ott még se lehet olyan jókat szárnyalni, meg az az áporodott levegő... Ahogy megérkeztünk, már pattogtam is le a fedélzetről, bárkit félrelökve-fellökve, aki meg akart előzni a Marsraszállással... még a rámpán lefelé, nekifutásból elrugaszkodtam, hogy aztán szárnyra kelljek, és leírjak 2-3 nagy kört a kikötő felett. Na igen, ez már hiányzott, de nagyon...
~Jut eszembe, vajon járt már azelőtt wolpertinger a Marson? Vagy én vagyok az első?! Húúú, ez de király! Ja várjunk, ahhoz előbb le kéne szállnom... Na mindegy, ez a pár perc már nem oszt nem szoroz. De, el se hiszem, pár hete még otthon rontottan a levegőt Londonban, arra viszont a legvadabb álmomban se számítottam, hogy most kalóz leszek és itt leszek, a Marson...
Visszanéztem az űrhajónk felé, úgy tűnik, hogy az a 3-4 srác is lábra állt már azóta, akiket fellöktem kifelé menet. Meg... Hol a főnök... Ja, meg is van! Lejjebb ereszkedtem a levegőben, majd elsuhantam felette egyszer, úgy, hogy a tappancsommal súroltam a haját, majd leírtam még egy kört a levegőben, és pont előtte értem földet. Pontosabban, leereszkedtem a földre, utána meg mint valami örökmozgó gumilaszti, pattogtam folyamatosan ahogy magyaráztam neki. Kb. olyan intenzitással, hogy ha lelőnének, még akkor is mondanám...
~Rhodan, ez annyira de annyira de annnnnnyira jól néz ki! Tök jó, hogy megálltunk, mindig is el akartam jönni a Marsra. Jut eszembe, majd más bolygókra is elnézünk? A többin se voltam még... Meg a Holdat se hagyjuk ki! A Földről tök jól néz ki... Várj csak, de miért is álltunk itt meg? Az oké, hogy elfogyott a tusfürdő, azt az ocsmány mentásat meg én se csípem, de ahhoz nem lett volna elég megállni valami űr-benzinkútnál? Vagy az űrhajók mivel üzemelnek egyáltalán?

A landolást követően ráérősen sétál le a rámpákon, átlépkedve a földre került matrózokat.
-Behalok rajtatok...na mindegy. Az eltáv ma estig van. Aki addig nem ér vissza, azt megkeresem, megetetem Jaya-val, és amit kikakilt belőle, azt itt hagyjuk, világos??? Helyes...
~Apropó, Jaya...~
Kezét a homloka felé tartja már csak megszokásból, ahogy az ég felé néz, hogy kitakarja a napot, amit a kupola alól úgysem lehet látni. Sokáig nem kell kémlelnie az eget, mert kedvence gyorsan visszatér hozzá, ő pedig leguggol vele szemben, és a hátát kezdi el simogatni.
-Mond Jaya, van kedved nyomozni egy kicsit? Helyes, akkor hegyezd a füled: valaki a hajón használta a zuhanyzómat...valaki, akinek hosszú barna haja van, és a legénységben senkinek nincs ilyen. Én nem találtam senkit, akit gyanúsíthatnék, de talán te...sokan még mindig azt hiszik, csak egy nyuszi vagy...a pancserek. Na mit mondasz, átkutatjuk a hajót, amíg nem figyelnek?

~Peeersze, mondd csak, mi a szitu! -csüccsenek le a főnök elé, majd kíváncsian hallgatom, hogy milyen ügyben fogunk mi ketten Sherlockot és Watsont játszani.
Amikor meghallom, csak felvonom a szemöldököm, s kérdő tekintettel nézek vissza rá. Na, most komolyan... Ennyi? Hát ezen ne múljon, gondoltam bepróbálkozok... Azzal, hogy elkezdtem vakarózni, mint valami bolhás kutya, egészen addig, amíg egy cafat barnás szőrcsomót ki nem kaparásztam a fehér téli bundámból - a nyári maradéka, épp vedlettem amikor beköltöztem a hajóra.
~Na, nem erre gondoltál? -nyújtom felé a mancsommal az alig pár cm-es, világosbarna szőrcsömót, hátha...
Aztán hátha nem lesz több nyuszi formában fürdetés... De, ha nem kajálná be a dolgot, akkor csak eldobom, majd fenék fel az ég felé, orr a földre, s mint valami vadászkopó, szimatolva elindultam a hajó felé, ahogy folyamatosan szimatoltam.
Mindig is imádtam más cuccai közt turkálni, kár, hogy nincs tesóm, így az otthoni választék elég gyér volt, viszont itt legalább most indokkal dúskálhatok a sok titkos cuccban. Igaz, a legénység egy-két tagja, aki még ott lézengett az űrhajó körül, csak furcsállva néztek rám, ahogy felmasíroztam a rámpán, de úgy, mint ha az orrom odaragadt volna, de... kit érdekel? Lebuktatni nem akartam magam, hülye lennék, szóval már csak azt kell kitalálnom, hogy ki legyen a bűnbak, hmm... Sőt, lehet, hogy nagyon találgatni se kell, ki tudja, hogy miket találok náluk.
~Akkor... először, kezdjük a szakáccsal, múltkor úgy is megpróbálta kispórolni a husit az adagomból... -azzal már a szobája felé is vettem az irányt.

A barna szőrcsomóra megrázza a fejét, aztán újra simogatni kezdi a kis édest, igaz ezúttal a hasánál.
-Nem, nem rád gyanakszom. Hosszabb hajszál volt az, és sokkal több ennél, téged pedig azóta sem tudtalak rávenni, hogy fürödj meg...
Elgondolkodva méri végig a fehér kis szőrpamacsot.
-Hmmm...ezzel a fehér bundáddal viszont kimondottan tisztának tűnsz. Azt hiszem, egy darabig nem is lesz rá szükség. Na, de vissza a nyomozáshoz: Melissa szobáját nem kell átkutatni, mert ő túl új ahhoz, hogy gyanúsítsam, mindenki más viszont szabad préda.
Aztán majdnem hanyatt vágja magát, ahogy nyula megindul a gép felé, mint valami rajzfilmből szökött nyomozó eb. Pár másodpercig földbe gyökerezett lábakkal figyeli, aztán megvonja a vállait, és követni kezdi.
~Ez se néz ki furábban, mint amikor beszélek egy agancsos tapsifüleshez. Lássuk mit talál.~
meglepi, hogy a szakács szobájába érnek, és már épp megdorgálná Jaya-t, hogy ne csak a hasára gondoljon, mikor a manus ágyán a szennyes halomból meglát kikandikálni egy nagyon hosszú, szőke hajzuhatagot. Nyomban érte is nyúl, ám egy rántással később rádöbben, hogy csupán egy parókára lelt...ráadásul rossz színben.
-Inkább nem akarom tudni, ez mit keres itt. Te találtál valamit?

~Hááála az égnek, hogy a múltkor meló után sikerült addig dörgölőznöm amíg az összes vért bele nem kentem a pulcsidba... vagy az ágyneműdbe... -nyüsszögöm vissza válaszul nagy vagányan.
Persze, csak azért, mert tudom, hogy úgy se érti. Amúgy nem lenne pofám így a képébe mondani...
~Amúgy meg kikérem magamnak, azóta már nem egyszer fürödtem!!! Csak nem veled...
Azt kissé sajnálom, hogy Melissa szobája kimarad a buliból, bár... Nem is tudom, hozott ő egyáltalán valami saját cuccot a hajóra? Amúgy meg ha nem találunk a fiúknál semmit, még mindig az ő nyakára tudom kenni a balhét... Arra viszont, hogy a többieket szabad prédának nyilvánítja a főnök, ördögi vigyorra húzódik a szám.
Már egy pillanatra megijedek, hogy ilyen peches nem lehetek. Nehogy má' az első gyanúsított szobáját se bírjam rendesen átkutatni, mert egyből találunk egy parókát. Kissé szívás lenne... Egy vállvonás, majd bújok is be a ruhásszekrénybe, szimatolva, kaparászva-bújva, hogy csak úgy repülnek-borulnak ki utánam a ruhakupacok...
~Semmi érdekeset, vagyis... nem tudom, ez annak számít? -ráncigálok elő a fogaimmal egy félig áttetsző, fodrosz, rózsaszín tütüt, persze csak óvatosan, a szélénél fogva.
Leejtem a szoba közepén, majd két hátsó lábra ágaskodva a levegőbe szimatolok. Aztán, mint a nyíl, megindulok az egyik, földön heverő láda felé.
Mivel egyedül nem bírom kinyitni, így csak segítségkérően nyüsszentek Rhodannak, miközben a láda oldalát kezdem kapirgálni.
~Ha nem csal a szimatom, akkor ebben csoki van... mogyorós csoki... a nyomoronc, szóval ide dugta el az éléskamrából!

Undorodva tekint a tütüre, aztán el is fordítja a tekintetét. Mások előtt persze játszaná a kemény legényt, akibe annyi érzelem szorult, mint egy közepesen antiszociális robotzsaruba, de a nyuszkója előtt nem sok értelme lenne igaz? Szóval inkább elfordul, és kezével mintha arrébb akarná hessegetni a megtalált rózsaszín bűnjelet.
-Jesszus, mondtam, hogy nem akarom tudni! Ég áldja az eszem, amiért sosem eszem a főztjét...Na mindegy, tedd vissza, ahol találtad.
Aztán, ha ez megtörtént, érdeklődve figyeli a ládát, amit nyula talál, és nyomban oda is lép, aztán pár szakszerű, ügyes mozdulattal szétlövi a zárat, ugyanis azóta sem lett ügyesebb a tolvajkulccsal, viszont amikor meglátja a mogyorós csokit, amire a nyuszkó hajtott, megrázza a fejét.
-Na jó...asszem ez a tag ártatlan. Tartsd meg a csokiját, bárki is tört be ide, el kellett, hogy lopjon valamit, és jobb híján ez is megteszi...viszont ha megetted, keress nekem egy másik jelöltet, és gyorsan. Órák kérdése, és visszatér az a semmire kellő banda.

~Ha te mondod... -sóhajtottam, majd betolattam az ágy alá a fidri-fordi tütüvel, azt ott hagyva, én meg egyedül bújtam elő.
Igaz, nem itt találtam, de hát na... Ez engedélyezett házkutatás, a franc fog ilyen pepecs apróságokkal foglalkozni.
~De miért? Pedig egész jól főz... Kostoltad már a gombás húsos raguját? Az valami isteni...
Ahogy a főnök kezelésbe veszi a kincsesládát, hátrébb húzódok, ám ahogy felnyílik a teteje, két lábon pipiskedve, a ládának támaszkodva leskelődök be. Na igen, ott a csoki... Hatalmas barna őzikeszemekkel nézek fel Rhodanra, majd amikor meghallom amit akartam, beugrok a ládába, ráharapok a csokira, majd egy szökkenéssel elhagyom a tetthelyet.
~Mindjárt jövök... -nyüszögtem Rhodannak, majd mint a villám, visszarepültem a szobánkba.
A csokit leejtettem az asztalra, majd már pattogtam is vissza Rhodanhoz.
~Na, ki legyen a következő? A puffancs telepatához mit szólsz? Bár áh, mégse, abból nem nézem ki, hogy nőt hozna a fedélzetre... Legyen inkább az a nyüzüge kis közlegényed aki annyit sasolt engem amikor idekerültem? Úgy se túl szimpi a feje...
Azzal már szimatoltam is tovább, a következő szobáig.

*Ma kicsit messzebb merészkedtem, mint szabad lett volna. De tudtam, hogy semmi bajom nem eshet. Hisz, meg tudom védeni magam, de az senkinek nem lenne jó. Arkangyal megint befonta a hajam, amit már megint kiengedtem és így szabadon szállhatott, ahogy apró lábaim dobogtak a Kikötő felé. Most egy kicsi szoknya volt rajtam, és egy számmal nagyobb póló, ami persze megint piszkos volt és a cipőm is lyukas. De nem érdekelt… Én látni akartam a hajókat. Sokszor álmodoztam arról, hogy egy ilyenen el fogok utazni és majd ott fent szeretni fognak. De nem tudtam, hogy mi van ott, így sosem mentem arra. Most meg már szeretnek, tartozom valahova. A nagy futásban neki mentem valaminek… vagyis inkább valakinek. Nagy szemeim felemeltem, ahogy a hátsómra huppanva dörzsölgettem a tenyerem.*
- Ööö… Szia és bocsánat. Nem akartam csak nem láttam… elterelte a figyelmem… *Intettem az épp felszálló hajó felé lesütött szemekkel. Annyira zavarba voltam, hogy még felugrani is elfelejtettem.*

*Nyugtató szavaira mosolyogva tekintettem fel és fejem kezdtem el ingatni, hogy a hajam csak szálldosott az arcom körül.*
- Nem, de már megszoktam. * Na igen, mindig elesek, megbotlok vagy csak neki megyek valaminek. A kezét meglátva egy pillanatig hezitáltam és ez alatt ismét felmértem a nőt és a környezetét. DE már meg is fogtam a piszkos mancsommal a kezét és hagytam, hogy segítsen.*
- Köszönöm. Hol vannak a kísérőid? * Kérdeztem körbe tekintve. Nagyon széplány és még kedves is. Az ilyenekre hamar lecsapnak erre.
- Segíthetek esetleg én is valamiben? Te is segítettél felállni. * Vigyorogtam felfelé az arcára.*

*A néni szavait meghallva kikerekedtek a szemeim és egy hitetlenkedő kifejezés vette át az arcvonásaim. Majd már a szám is eltátottam, de aztán hamar becsuktam és szomorúság vette át a helyét.*
- Nekem nincsenek szüleim. De, felelőtlenség volt idejönnöd egyedül. Szép vagy, csinos és fiatal. Hamarabb fogsz Te rossz helyre kerülni, mint Én. Erre felé így mennek a dolgok. Ha idegen van, a bolygón kíséret nélkül valaki hamar lecsap rá valaki, vagy valamelyik banda. Jobb esetben kirabolják, de volt már rosszabb is. * Ingattam meg a fejem lemondóan. Nem sok időt jósoltam a néninek.*
- Ahonnan én jövök, oda nem vihetlek és nekem sem szabadna itt lennem. De kiszöktem. *Csillantak meg a szemeim játékosan.*
- De itt nem sok látványosság van. A legjobb hely is a királynő kocsmája. De ezen kívül, csak koszos és lepukkant negyedeket, csúnya bácsikat és olcsó, büdös kocsmákat találhatsz. *Néztem fel a szemeibe, hogy lássa, igazat beszélek. Nem csak egy gyerek kitalációja. *

- Te tudod. Én szóltam, és többet nem is tehetek érted. *Tekintettem körbe és láttam, hogy már nagyon méregetnek minket, de leginkább a lányt. El is húztam a szám nyomban, mikor az egyik elvigyorodott, mikor észrevette, hogy észrevettem.*
- Ó nem… tényleg nem szeretik, de én is tudok vigyázni magamra. * Vigyorodtam el sejtelmesen.*
- És ha észreveszik, hogy eltűntem Aurora otthon a haját tépi abban az öt percben mire a nyomomra bukkannak. Mindig megtalálnak… * Kuncogtam fel jó kedvűen.*
- Ööö… rendben. De az nincs messze, amíg Te jöhetsz… legalábbis velem. De ha akarsz akkor gyere. * Biccentettem neki és egy pillanatnyi körbe tekintés után elindultam arra amerre nem láttam semmi gyanúsat. *
- Azt mondtad, a földről jöttél. Ott milyen? Tényleg vannak erdők, fák és virágok? * Kérdeztem csillogó szemekkel lelkesen.*

-Utálom a gombát - jegyzi meg fintorogva, hisz sejti, hogy amikor a nyulának így csillog a szeme, és a szakácsról van "szó" akkor a specialitására gondol - de ha nem így lenne, sem ennék abból, amit ezek az észlények szednek...most meg hova? Áh...
Hátát a falnak döntve vár, idegesen dobolva a karján, amíg kis védence visszatér a csoki nélkül, üdvözlésként pedig mosolyogva rázza meg a fejét.
-Néha az őrületbe kerget az édesség mániád...mondjuk, van jó oldala is a dolognak. Mindig megmosolyogtat, hogy ha egy szép napon, valami szerencsevadász agyonlő, és feltöri a széfem, nem talál benne majd mást, mint egy tonna csokit, amit előled rejtettem oda. Hiába nézel így, nem árulom el a kombinációt.
Ez után követi Jaya-t a következő áldozat kabinjába, amit szerencsétlen fazonnak meg kell osztania a közös WC-vel. A srác valaha a seregben szolgált, amíg a fejesek rá nem jöttek, miért van olyan "érdekes" íze a tzatziki szósznak. Itt persze otthonra lelt, ám a konyhába nem mehet, még enni sem!
-Jesszus...oké, itt valami bűzlik...ha találsz valamit gyorsan tedd, mert én 10 másodpercre vagyok a feltétlen jóhiszeműségtől szegény Gary felé. Azt hiszem megvan, mi lesz a büntetése annak, aki ott hagyta a haját a zuhanyzómban...

*A kérdésére csak vidáman bólintottam, de közben azért néztem ám a környezetem, hogy ne legyen semmi probléma. De láttam, hogy a néni nem hisz nekem. De ettől függetlenül, még nem hagyhattam csak úgy itt. Viszont nagyon beljebb sem vihetem.*
- Tavasz? *Vontam össze a szemöldököm, majd úgy csináltam, mint aki elfáradt és megálltam, hogy húzzam az időt és a falnak dőltem. De ettől függetlenül a lelkesedésem őszinte volt a hallottak iránt.*
- Mér csak tavasszal? Máskor milyen? Most milyen? * Tettem fel a kérdéseimet kíváncsian. Valami felrémlett… fák, szálló valamik s egy sikoly a fejemben mely a jelenben vert visszhangot. Kezecskéim a fejemhez kaptam és lehunyt szemmel ingattam meg a fejem. Ne… ne… ne… ne most… Rimánkodtam magamban, hogy menjenek el az emlékeim.*

Ahogy meghallom a főnök szavait, egyből lehervad a vigyor a képemről.
~Bazzzzz.... arról nem volt szó, hogy ŐK szedik a gombát!!!!
A kritikára csak a szemeimet forgatom, aztán ahogy szóba kerül a széf, aminek a zárját a mai napig nem bírtam szétrágni, egyből bevetem a Bambi-végignézi-ahogy-lelövik-és-kocsira-rakják tekintetemet.
Ha nem, hát nem. Csalódottan sóhajtok egyet, majd indulok is tovább, a következő célpont felé.
~Ha addig élek is, erről a hajóról addig el nem megyek amíg fel nem töröm azt a zárat... Vagy ne legyen a nevem Jaya B. Hudson!
A Wc-be inkább be se nézek, már megyek is tovább, jön a halál ide turkálni... Bár, ahogy meghallom a büntit Rhodantól, egy kicsit megijedek. De csak egy egész picit...
A továbbiakban még random össze-vissza találomra rámutatok néhány szerencsétlen flótás szobájára, persze találunk mindent, döglött patkánytól kezdve tamagochin át, a porcelán teáscsészével folytatva, a Micimackó plüssel bezárólag mindent, de szó szerint mindent... Kivéve barna parókát. Vagy hosszú barna hajú csajt valamelyik srác szekrényében, vagy ágyneműtartójában. Tudtam én, hogy töketlen egy banda, még ebben sem lehet számítani rájuk.
Persze én is elfáradok egyszer, meg ami az elején olyan jó bulinak indult, már annyira nem is volt vicces, így végül Melissa vendégszobája felé vettem az irányt. Érdekelte a halált, hogy bent van-e vagy sem, épp merre csámborog, remélem vissza se jön többet ha már így a nyakamra akarja varrni a balhét... Mindenesetre szimatolásom végén leültem az ajtaja elé és azt kezdtem kapirgálni, bökdösni, rugdosni, remélve, hogy Rhodan veszi a lapot.
És ha kételkedne? Akkor felreppenek a vállára, majd elkezdem Rhodan haját buzerálni, utána meg Melissa ajtaja felé mutogatok, miközben bőszen magyarázok.
~Te, Rhodan, figyelj már, nehogy már egy ilyen jöttment csaj így hülyére vegyen. Hát nem esett le, hogy csak a bolondját járatja veled? Neki is ugyanolyan sötétbarna, hosszú haja van, mint amit talált... Ő használta a fürdőszobát... Hajat is mosott... Fogta amit levedlett aztán jön itt a hülyeségeivel. Amúgy is, mit turkál a másik lefolyójában? Örüljön hogy használhatta, és nem a közöset kellett... -hadarom bőszen.

- Eső? * Ráncoltam össze a homlokom, fogalmam sem volt, hogy mi azaz eső. Nem emlékeztem rá, akárhogy kutattam a fejecskémben. De a képeket előhívta és csak ráztam a fejecskémet. A szavakra üveges tekintettel emeltem fel a fejecskémet.*
- Nem… semmi baj. Csak képek… * Kaptam körbe megint a tekintetem és láttam közeledni egy bácsit csúnya vigyorral az arcán.*
- Állj fel… és ne vegyél Róla tudomást. * Figyelmeztettem még mielőtt ideért volna a másik… Az álacskámmal biccentettem az érkező felé, hogy a nő vegye a lapot.*

Mostanra már meg sem lepődik rajta, hogy a nyuszi reakciója milyen...emberi tud lenni néha. A legénység többi tagjához képest üdítő változatosság, hogy van valaki, aki nem csupán egy egy dimenziós karakter, és még ennek ellenére sem akarja lelőni, vagy elkölteni minden pénzét. A könyörgő tekintetre pedig csak legyint.
-Meg még mit nem! Így is egész nap pörögsz a sok édességtől amit a többiektől lopsz össze, az enyémből nem eszel!
A következő fél óra legalább annyira eredménytelen, mint az eddigiek, hacsak az nem könyvelhető el eredménynek, hogy az a szemernyi bűntudat, ami eddig próbálta gyötörni emberei halandósága miatt, most aztán végképp semmivé foszlott, hogy első kézből megtapasztalta, mennyire beteg egy banda ez valójában. Aztán megérkeznek Melissa kabinjához, oda viszont nem akaródzik neki annyira bemenni, mint a többibe, meg is rázza a fejét.
-Ugyan Jaya, csak nem gondolod, hogy ő...?
De, gondolja. Mutogat édesen meg minden, ő pedig nem tehet mást, vigyorogva cirógatja meg a nyúl nyakát.
-Hé, nyugi már kislány. Nem mondom, feltűnt milyen jó a segge azokban a méregdrága bőrcuccokban - jegyzi meg, a végére a hangjába is csempészve egy kis mérget - és párszor bezavarnám a málnásba, de rád sosem cserélném le te. Mindig te leszel az én kis kedvencem - gügyögi tovább, és még a füle mögött is megvakargatja a kis rosszcsontnak.
~Hű de jó, hogy ezt nem hallja senki más, Jaya meg tud titkot tartani...legalábbis bízom benne, hogy így van, mert MINDENT elmesélek ennek a kis rosszcsontnak.~
Ha a nyuszi továbbra sem adja fel, mélyet sóhajt megadása jeleként, ám ennek ellenére homlokegyenest a másik irányba lépked.
-Ő nem kapott eltávot, szóval odabent gubbaszt épp, és próbál rájönni, miért nincs térerő a kommunikátorán. Nem szép húzás tudom, de mégsem hagyhatom, hogy ránk uszítsa azt a torzszülött vándorcirkuszt, akikkel együtt utazik...úgy értem, semmi bajom a metamorfokkal, vagy a kanálhajlítókkal, vagy a pszichopatákkal, akik az ellenségeik heréit nyakláncra fűzik, de még az alkeszokkal is meglennék, de egyszerre mind már egy kicsit sok, és még félreértenék, miért tartom itt...ja igen, a szoba, majd átkutatjuk, ha zuhanyzik. Valamiért még mindig nálam akar fürödni.

Órákkal később, mikor a nő tényleg elfoglalja Rhodan fürdőszobáját(ez az az esti óra, amikor legénység majd minden tagjának eszébe jut, hogy a folyosón van sürgős dolga a kapitány kabinjának közelében, a pilótát kivéve, aki a monitorokon át leskelődik...persze csak miután kijött, a kabinban nincs kamera) a férfi, és háziállata újra akcióba lendülnek. Kicsit tovább tart behatolni a nőhöz, ugyanis nem várt akadályba ütköznek:
-Megjavította a zárat??? Volt zár??? Hogy Rohadna rá a...ja várjunk, azt inkább ne...mindegy. Be tudnál menni a szellőzőn? A vésznyitó karral még ki tudod nyitni belülről.

- Nem, nem tudom. * Szaladt össze a szemöldököm a hallottakra. Víz az égből? Képtelenség… Ilyen nem létezik. Nem voltam ám olyan buta, mint amilyen kicsi, de hét nem töröm össze a néni képzeleteit és álmait. Én máshogy szoktam fürdeni, de ha neki így jó… Ahogy a néni felállt elmosolyodtam, na de a szavaira már vigyorogtam.*
- Fagyi? Az meg mi? De felőlem mehetünk… * Ragadtam meg a kezét jelezve, hogy Én bizony komolyan gondoltam. A sütit még tudtam mi, és ha ezzel egy mondatba sorolták rossz nem lehet. Imádtam Aurora sütijeit.*
- De nem tudom hol lehet itt olyat kapni… * Néztem fel bocsánat kérően hisz tényleg fogalmam sem volt. *