Űrkikötő

*Lelkesen álltam lábujjhegyre, hogy lássam mit is mutat a másik. És csak pislogtam, hogy ez minden? Ilyet már láttam.*
- Ilyen itt is van… de azt mondják, hogy ezek mesterségesek. Mert itt nincs eső meg ilyenek. Itt folyton ilyen meleg van. * Én már megszoktam, de az állandó 25 fok van, akinek gondot jelentet. Emlékeztem, hogy Aurorának is haza kellett utaznia szoknyákra cserélni a nadrágjait. Na de aztán sokkolva hátráltam a nő szavaim. Szemeim kikerekedtek. Gyermeki büszkeségem sértette a sajnálata. Ebből sosem kértünk. Egyetlen utcakölyök sem szerette, ha sajnálják… büszkébbek voltunk, mint bármely ember. A büszkeségem és sértettségem a kíváncsiságom sem küzdöttem le. A mágiám pedig csak gyűlt és gyűlt bennem. Éreztem, hogy feszít… hogy ki akar törni és a nő ellen irányult. De ez nem volt helyes… Nem szabad embereket bántani a varázslatommal. *
- Nem kérek a szánalmadból. * Kiabáltam el magam és apró könnyek kezdtek el peregni az arcomon. S a könnyeimmel és szavaimmal egy időben Emillitől pár méterre egy szemétkupac csapott fel lángokban. Meghökkentem, hisz ezt nem tudatosan csináltam… a varázslatom kezdet emészteni. Féltem… sarkon fordulva rohantam hazafelé, a biztonságba, amit Paul nyújtott. S heves és gyors mozdulatokkal törölgettem a szemeim. De míg szaladtam, ami mellett elhaladtam, azok lángokra kaptak. Dobozok, papírok és a fák is füstölögtek…

(Köszönöm a játékot. Remélem legközelebb már kordában tudom tartani)

//Én is köszönöm! //

~De nem isss… Nem pörgök, repülök. Ha pörögnék… -kezdtem bele, majd leugrottam a válláról, elkezdve körbe-körbe rohangálni Rhodan körül, ahogy csak bírtam, amíg el nem szédültem, majd pördülés után elterültem a hátamon fekve- …az ilyen lenne…
Persze hiába rágtam a férfi fülét, csak nem engedett, pedig én tényleg beleadtam apait, anyait. De ahogy már mondtam, kár a gőzért, mert se csoki, se Melissa szobájának átkutatása…
Ahogy meg Rhodan Melissáról kezd áradozni, csak a mancsomba temetem a pofimat. Nem is! Inkább befogom a fülemet, közben meg folyamatossan nyüsszögöm hogy „hagydabbahagydabbahagydabbanemérdekelnemérdekelnemérdekel”. Aztán persze jött a fülvakargatás, én meg naná, hogy megbocsájtottam. Most komolyan, ennek lehet ellenállni? Nem…
De aztán hiába mutogatok újra Melissa lakosztálya felé, Rhodan mit csinál? Faképnél hagy… hát ezért töröm magam meg járatom a számat? Pofám leszakad, komolyan…
~Na és? Paterold ki… Te vagy a főnök, meg kalóz vagy, ne legyél már ilyen papucs, házkutatási parancs se kell…
Aztán ahogy tovább hallgatom, hogy honnan szalajtotta ezt a yetit, csak grimaszolok egyet. A mi legénységünk se kutya, de ez a beteg bagázs meg egyszerűen… brrr, inkább nem találkoznék velük egy sötét sikátorban…
~Rhodan? Nem hittem volna, hogy ilyen mazoista vagy… -nyüsszögtem neki elmélázva, ahogy ráncigáltam két finomat a nadrágszárán, vissza, a kabin felé.
Nem mondom, hogy kis erőfeszítésbe került, hogy estig várjak, de valahogy mégiscsak sikerült elütni az időt némi ágyon ugrálással meg csokimajszolással, miközben Rhodan széfjének a zárjával játszottam. De végre ütött az óra, s előkerült a főnök, hogy átkutassuk a szobáját. Yay! Vidáman repültem előre, s már a kilincsbe kapaszkodva lógtam, amikor a főnök is ideért.
~Gyerünk, gyorsan, gyorsan! –engedem el a kilincset, majd a földön ülve várom, hogy végre bejussunk. Csak amikor nem nyílik a zár, nézek fel gyanakodva Rhodanra:
~He? Mi az, hogy működik a zár? Ne szívass már, ezen a hajón semmi se működik a csokis széfeden kívül… Gyerünk, nyisd ki! Várjunk, jut eszembe, miért is akarunk mi bemenni? Barna haja van, ő a gyanúsított, nem?
De legyen karácsony drága főnökömnek. Nem telt bele két perc, és már lefeszítve a szellőző rácsát, épp berágtam magam a csaj szobájába.
~Vésznyitó, vésznyitó… Csak tudnám, hogy az meg hogy a fenébe néz ki… Hééé, Rhodaaaaaan! Mit keressek? Egy nagy piros gombot mint a filmekben? –visítottam az ajtó túloldaláról- Vagy… várjunk, csak nem ez a kar lesz az? Próba-cseresznye…
Azzal már rá is vetettem magát, csak ültem a tetején, ugráltam párat rajta, mígnem egy hirtelen mozdulattal lehajlott, én meg kiterültem a földön.
~Aucs, ez fájt... Eltört egy tollam...

A nyuszi piruettjére halkan elneveti magát, de a kombinációt akkor sem árulja el, nem mintha sokra menne vele a nyúl. A gombok mancslenyomatra nem érzékenyek, de még ujjlenyomatból is csak az övét fogadja el, úgyhogy az a csoki marad a főnöké.
-Ne izélj már, tudod jól, hogy ha bárki más lenne, még az sem zavarna, ha benn van a szobájában, amikor átkutatom, sőt, kevesebbért is űrsétára küldeném, de Melissa kell, hogy felszálljon ez az ócskavas, és mellesleg...unom már a kopaszodó, elhízott szerelőket, akik azt hiszik, nem lövöm agyon őket, ha fizetésemelést kérnek. Nem mondom, ő is beképzelt de legalább...kicsit elkalandoztam, a lényeg, hogy spuri vissza, és majd később betörünk.

A kabinjába aztán az előző akció részvevőinek halotti bizonyítványai kitöltésével múlatja az időt, illetve azzal, hogy figyeli, hogy játszik kattant háziállata, aztán az esti órák elérkeztével újra akcióba lendülnek. Szerencsére nem kell elmagyaráznia Melissa-nak, miért hagyják őt magára a szobájában, sőt, a nő külön örül ennek, úgyhogy akció indul!
-Ne feleselj, ha nem nyílik, hát nem nyílik, felrobbantani meg nincs kedvem...bááár, rá tudnánk kenni Paul-ra, úgyis nagyon csorgatja a nyálát utána...na mindegy, nyisd ki, és ügyes legyél.
Türelmesen vár...legalábbis elég visszafogottan dobol idegesen az ujjaival a pisztolya ravaszán, mígnem egy tompa puffanást, és panaszos nyusszugást nem hall a másik oldalról, az ajtó pedig lassan, komótosan kinyílik előtte. Azonnal elrakja a fegyvert, és a földön fekvő Jaya-hoz siet.
-Jól vagy kislány? - Kérdi, aztán megcirógatja a fejét, ahol hozzáfér az agancsoktól. - Szép munka. Na gyere, nézzük meg, ő mit rejteget.
Nyomban a szekrényhez lép, amit ki is nyit, majd hátra is ugrik tőle, a kezét görcsösen rázva. Valószínűleg fel is üvölt fájdalmában, de ezt már nem lehet hallani, mert egy eszméletlenül hangos sziréna is rákezd, ahogy elengedi a szekrény ajtaját.
-Bakker! Bújj el valahova!
Rhadan az ágy alatt rejtőzik el, egy szárszámos láda mögött, abban reménykedve, hogy ott nem fogja keresni a nő, s közben magában szitkozódik.
~Egyszer még kitekerem a nyakát ennek a nőnek!!!~

~Neeeeem, fáj a szárnyam. Meg az oldalam. Azt hiszem, hogy megrepedt valamelyik bordám. Látod, ha így megbököm -böktem magam oldalba manccsal, majd fájdalmamban felszisszentem- Akkor fáááááj. Fel se bírok kelni... Mi van, ha a mancsom is eltört?! -nyöszörögtem a simi közben mint aki a halálos ágyán fekszik, és nem egy szoba közepén.
Már majdnem sikerült felkelnem, amikor meghallottam Rhodan kiáltását. Nekem se kellett több, egyből vigyázzállásba pattantam, csak úgy füleltem, hogy mi van.
Úgy 1.435 másodpercig, amikor aztán felzeng a riasztó, én pedig a fülemet hátrasimítva a nyakamra-hátamra, szidom a főnököt mint a bokrot, hogy én eddig milyen jól elintéztem mindent... HOGY LEHET OLYAN BÉNA HOGY MOST MINDENT ELCSESZ ILYEN RÖVID IDŐ ALATT?!!!!
Mire pedig a végére érek, Rhodan már kitúrt a legjobb helyről, az ágy alól...
~Hééé, én meg hova bújjak? Bakker...
Riadtan kapkodom a fejem, hogy mégis hova kéne. A szekrénybe? Á, túl nyilvánvaló... Ágy alá? Az már foglalt, köszi... Más meg... nincs... Így aztán végül felpattantam az ágyra, majd rávetettem magam a tollpárnára, amit egyből cibálni-ráncigálni-tépni-harapni-karmolni kezdtem, minek eredményeképp kb. egy percen belül az egész szoba lágyan szálldogáló tollpihékkel volt tele. Biztos ami biztos, azért még a tarakót is lerugdostam a földre, meg amit találtam, minden felborítottam-lerugdostam a helyéről, csak a miheztartás végett. Na, a szekrény közelébe azért nem nyúltam, valahogy most nem kívántam a 220-at, így csak felpattantam az ágyra, és a támlát kezdtem rágcsálni, mint aki jól végezte dolgát.
Ha esetleg valaki felnézne, akkor: amennyiben Melissa, akkor csak lassan felnézek rá, majd abbahagyom a rágcsálást és vidáman csóválni kezdem a farkincám, esetleg ha közelebb jön, akkor pedig elkezdek az ágyon ugrálni, amíg meg nem próbál elkapni, mert akkor mehet a fogócska!
Ha pedig bárki más, akkor: egy vérszomjas vicsorgás az apró agyaraimmal...

Éppen a tusoló alatt álltam, mikor belesüvöltött az éterbe a riasztó hangja, ami magában sem volt egy jó dolog, mert ezer veszélyt jelenthetett volna, de ez az ÉN riasztóm hangja volt, amit a szekrényem ajtajára szereltem, hiszen ezen a hajón csak az volt biztonságban, ami a létfenntartáshoz volt szükséges, és az sem mindig.
Nem volt idő törölközni, szárítkozni, így, ahogy voltam vizesen ugrottam bele a pólómba és a rövidnadrágomba és ezerrel vágtattam vissza a kabinomhoz, hogy kitekerem a nyakát annak, aki a holmimhoz nyúlt.
Lihegve és villámló szemekkel rontottam be, aztán csak földbegyökerezett lábbal néztem a természeti katasztrófába illő állapoton végig, aminek a közepén ott vigyorgott az az átkozott bolhás szőrgolyó, akit a kapitány annyira kedvel, de már nem sokáig.
Ördögi mosoly kezdet kúszni az arcomra, miközben leemeltem a pisztolyom az asztalról és maximális kábítófokozatra állítottam.
- Hogy állsz a nyúlpörkölttel aranyom?

-Hé, na, húzz innen! - Hessegeti el mérgesen, amikor megérzi, hogy valaki aganccsal előre próbál bebújni mellé - Én csak ide férek el, keress már búvóhelyet!
Aztán síri csendben fekszik ott, és várja, hogy mi lesz ebből. Ahogy meglátja a tollakat lefelé szállni, már van is egy tippje.
~Nyúlpörkölt? Na, így legyen ötösöm a lottón!~
Minden esetre egyenlőre marad a seggén, mert amilyen testhelyzetben most van, ha kimászna, esélye sem lenne Melissa-val szemben, aki lazán lelőné, mielőtt felállhatna, vagy becélozhatná. Sajnos most a nyuszin múlik minden...cska mint rendesen.

~Na szép... kituszkolnak az ágy alól, azok után, amit érte tettem?! Ezt megjegyeztem...
Mindenesetre amíg Melissa befutott, vígan elugrándoztam az ágyon, néha-néha még egy szaltót is beiktattam, csak úgy a buli kedvéért.
Aztán megérkezett ő. Az egyetlen yeti a fedélzeten, s ahogy gonosz mosolyra húzódott a szája, s nyúlt a stukkerért, az én képemről úgy hervadt le a vigyor.
~Hogyazajóédes... Hát, a nyúlpörit azt nem szeretem, de... miért, kaja van? Miért nem szóltál előbb?!!! -kaptam fel a fejem, majd azzal a lendülettel leugrottam az ágyról, s mint a szélvész, húztam ki a csíkot a szobából.
Remélhetően előbb, mint ahogy ahogy Melissa megtalál a célkereszttel... De! Ha neadjisten úgy dönt, inkább marad takarítani ahelyett, hogy velem fogócskázna, akkor szééépen, lassan visszasomfordálok, bekukkantok az ajtón és elrikkantom magam, hogy ugyan, vegye már a lapot...
Aztán persze iszkiri kifelé, végig a folyosún, hol ugrálva, hol repülve, vidáman pattogva. Meg remélem, a főnöknek lesz annyi esze, hogy amíg lefoglalom a szerelőjét, kioson a szobából... Lényeg a lényeg, azt semmiképp sem hagyom, hogy benézzen az ágy alá (ha esetleg eszébe jutna valami különös okból), szóval ha azon múlik, akár még neki is repülök, ezen ne múljon...

Tudtam én, hogy nem lesz rossz ötlet beruházni arra a másik pisztolyra, amit a Tappancs eliszkolása után villámgyorsan előhúztam, mert bár biztos nagyon finom pörkölt lett volna belőle, nem vagyok én olyan kegyetlen, hogy ezzel a megátalkodott szőrcsimbókkal mérgezzem a legénységet.
Viszont egyszer és mindenkorra el akartam venni a kedvét, hogy olyan helyekre mászkáljon, ahol semmi keresnivalója, ráadásul még azt hiszi, hogy beveszem, hogy csak egyedül volt, ami teljesen logikátlan is. Az ajtót csak belülről lehetett kinyitni sérülés nélkül, így tuti, hogy az agancsos mászott be valamelyik szellőzőn, de akkor meg minek nyitotta ki az ajtót, ráadásul, amikor megszólalt a riasztó, simán el is iszkolhatott volna, úgy, ahogy bejött, de nem tette, hanem megvárt, hogy elvonja a figyelmemet. Na ez rossz ötlet volt!
Persze nem hagyom, hogy eltűnjön, de biztos vagyok benne, hogy megvár a kis cseles.
Így aztán mikor kirongyolt, nem kezdtem el átnézni a szobámat, hiszen úgy sem megy innen el senki. Ördögi vigyorral kaptam elő a táskámból két mágnesen tapadókoronggal rendelkező tenyérnyi szerkezetet és az ajtó melletti két ellentétes falhoz vágtam.
- Londé! – kiáltottam, majd ahogy meghallottam a hátam mögött rikkantást, már ugrottam is a pattogó szőrlabda után.
A két kis labdacsból függőlegesen, legyező alakú lézersugarak löveltek ki, keresztezve egymás és azon ugyan egy giliszta sem mehetett át, anélkül, hogy meg ne pörkölte volna, nem hogy egy ember.
A figyelmem így más teljesen nyuszi pajtásé volt. Szépen komótosan megcéloztam, majd lőttem és a csőből a hajszálnál is vékonyabb anyagú háló indult útnak, hogy fogságba ejtse a kis mitugrászt. Mivel hatlövetű volt a fegyver, így nem aggódtam, hogy kicsúszik a kezem körül.

~Ó, hogy az űristen gyömöszölne be egy kvazárba, és dobna utánad egy marék peru perverz piranha-t!!! Honnan a nebulabűzös redvás pokolból szedett ez össze ennyi gorramverte kütyüt, és juttatta fel a h
ajómra??? Todom, tudom, nem kéne azonnal megbízni minden cicababára, aki szűk bőrcuccban flangál, de bakker, ez azért mégis túlzás!~
Összeszorított fogakkal kukucskál ki a takaró maradványai közül, hogy jobban lássa, vajon mennyi esélye van drága őrült nyuszikájának, aki ezek szerint nem volt hajlandó okosan dönteni, és hátrahagyni őt, mint azt a legtöbb embere tenné...de a legtöbb embere bekaphatja! Ezen felbuzdulva kihúzza pisztolyát az övéből, és megcélozza vele Melissa lábát, egyenlőre azonban nem nyit tűzet...
~Kár lenne érte...viszont nagyon remélem, hogy nem hülyéskedik sokáig, mert akkor lövök! Hmmm...vajon késő lenne előugrani, és azt kiáltani: "Boldog Valentin napot!!!". Ja...késő...mondjuk, nem engedtem kommunikátort használni, szóval lehet azt is elhinné, hogy karácsony van, de minek kockáztatni?

Ahogy Melissa kiáltását meghallottam, még visszalestem a folyosón, amit pedig láttam… Wow… Hát miért nem mondta a főnök, hogy látványtechnikásnak vette fel? Mert annak nagyon pöpec volt ez a lézerpókhálós teleportkapu, amit odacuppantott a folyosóra. Ha még valami fain zene is felcsendül alatta, akkor megzabálom a szakács kalapját, de komolyan… Minden tiszteletem a csajé.
Na de vissza a témához, kezdődik a fogócska! Tök energikusnak, fittnek és önbizalommal telinek éreztem magam, ahogy megriszáltam a farkincámat majd uzsgyi, nekiindultam a folyosón, ám sajna hamar elszállt az érzés. Kb. azzal egy időben, ahogy Melissa rám kacsintott a célkereszten keresztül. Még jó, hogy szlalomoztam, így nem kapott telibe a háló, csak az agancsom egyik égén akadt fenn a széle, nekem viszont ez is elég volt ahhoz, hogy észbe kapjak… Egyből célba is vettem az első szellőzőnyílást, amit láttam, hogy odabent keressek menedéket a yetinéni elől. Oké, ha nagyon akar, végül is oda is utánam küldhet egy ilyen halászhálót. Igaz, akkor kikerülni se tudom, viszont mivel rajtam kívül más nem nagyon fér el ezekben az „alagutakban”, így az is egy élmény lesz, mire kiszed innen. Na igen, dolgozzon meg értem, ha annyira akar…
De, legalább abban reménykedtem, hogy Rhodan kivarázsolja magát valahogy a szobából, amíg én feláldozom magam miatta- remélem azért valami nasival nem felejti el meghálálni.
~Na mi az, nyuszi vagy, Skater? Ide gyere utánam, ha tudsz!–visítottam a szellőző biztonságot rejtő mélyéről, hogy csak úgy visszhangzott a csőben a hangom.

Most, hogy már Rhodan felől nyugodt voltam, hogy nem megy sehová, míg vissza nem térek a bűntársával és felelősségre nem vonom őket, hogy mi a jó űristent kerestek a kabinomban, na meg aztán, hogy milyen káoszt hagyott maga után a kis átokfajzat házikedvence.
De most ezé a vakarcsé a figyelmem és eléggé csalódott vagyok, hogy az első lövést sikerült kikerülnie. Jobban mondva éppen csak, mivel azért az agancsát elérte, de nem gabalyodott bele és a következő pillanatban, mielőtt még másodszorra is rálőhettem volna, már az egyik szellőzőbe ugrott.
Sietősen robogtam a nyíláshoz, és mivel a cső jól vezette a hangot, nagyon is jól hallottam a gúnyos visítást, amit megeresztett felém és amitől komolyan eldurrant az agyam, mivel azt hiszi ez a kis görcs, hogy ezzel a trükkel megléphet előlem.
Bedugtam a kezem a csőbe és ismét elsütöttem a fegyvert, ami remélhetőleg most csapdába ejti a ki szőrmókot, aki azt hitte, hogy mivel nem férek be utána, így már meg is menekült.
- Előbb-utóbb, csak ki kell onnan jönnöd, de ha a hálóval beragadsz a cső közepében, akkor onnan aztán senki nem fog tudni kiszedni. Én a helyedben inkább kijönnék. – javasoltam kárörvendően a tappancsosnak. – Ha nem vállalod fel a tetteidet, akkor most figyelmeztetlek, hogy megkeserítem az életedet a hajón. Van még pár érdekes kis trükk a tarsolyomban hozzá. – kiáltottam a nyílásba, hogy azért nehogy elmulassza egy szavamat is.
Mondhatnám, hogy bolondnak néztem ki, hogy egy állathoz beszélek, de nekem meg volt a magam véleménye erről a szőrgombócról, hogy mennyire veszi le hülyének a kapitányt.

Csak vigyorogva ültem a szellőzőben, bár ez nem látszott, se az, hogy csak úgy dagad a mellem a büszkeségtől, hogy így túljártam a yetilány eszén. Közben még az agancsomról lelógó hálódarabot is elkezdtem rágcsálni, rágó híján az se rossz. Ha már leszedni nem tudom, legalább ennyi haszna legyen.
~Nyugi, én elvagyok itt vígan... -nyüszögtem válaszul a fenyegetésére, ám amikor megláttam, hogy már nem vele, hanem a fegyverével nézek farkasszemet, úgy eltátottam a számat, hogy a háló is kiesett a számból, csak hintázott tovább az agancsomon.
Ahogy eldurrant a fegyver, hiába spuriztam volna hátrafelé, ezt bizony már nem kerülhettem el, így egy perc múlva már a hálóba gabalyodva ficánkoltam a csőben. Oké, van a szellőzőnek másik kijárata is, de ilyen hernyózó mozdulatokkal nem vagyok biztos benne, hogy el akarok csoszogni odáig. Bááár, ha gurulok... Meg is próbáltam, de nem nyert. Az agancs miatt nehéz kivitelezni...
Lassan a mumus felé fordítottam a tekintetem, majd az ellenkező irányba... majd megint a mumusra. Aztán bőszen rágni kezdtem a hálót!
~Megy a halál!!! -visítottam türelmetlenül Melissának, majd tovább majszoltam a köteleket.
ami egész jól is ment, egészen addig, amíg a szám ki nem szabadult. A ciki csak az volt, hogy mivel az agancsomra totál rátekeredett, így továbbra sem tudtam forgatni a fejemet, ergo nem bírtam kiszabadulni... De nem baj, inkább itt döglök, mint hogy kimenjek hozzá!

5 perccel később...

Szóval az úgy volt... Na nem mint ha megijedtem volna a fenyegetésétől, eddig is csak próbált rossz színben feltüntetni a főnök előtt, sokkal többet úgy se ronthat a dolgon... Arra viszont mérget vehet, hogy akinek az élete it pokollá lesz téve, az ő lesz, és nem én. Harmadszor pedig, megéheztem...
Hernyózó mozdulatokkal el is indultam felé, igaz, a kijárathoz közeledve azért lelassítottam egy cseppet. Farkasszemet néztem vele, aztán pislogtam egyet és még egy kicsit közelebb csoszogtam, szóval ha akar, akár ki is szedhet, én aztán nem megyek tovább, hogy leesek és összetörjem a pofim... Amúgy is nehéz jó fogorvost találni az űrben.
~Ígérem, jó leszek. Meg hogy kitakaríttatok a fiúkkal... Leszeded végre ezt a vackot rólam?

Miután elsütöttem a fegyvert és elült az általa keltett csattanás zaja, kíváncsian néztem bele a csőbe és amit láttam, attól igen csak fülig szaladt a szám.
Kapitányunk kedvenc „elsőtisztje” múmiává csavarodva hevert odabenn és erősen igyekezett szabadulni, de tudtam, hogy ez eléggé hiú remény, hiszen ezeket a hálókat nála sokkal nagyobb és erősebb állatokra találták ki.
Így hát türelmesen letelepedtem a nyílás elé és várni kezdtem, mikor unja meg és döbben rá, hogy magától nem fog tudni szabadulni. Még hallottam a felháborodott visítozását, de hát ez nem nagyon tudott meghatni a történtek után.
- Előbb-utóbb úgy is kijössz. – kiáltottam be. – Tudtommal elég beles vagy, így ha mást nem a hasad kihajt. – mormoltam magamban jókedvűen, bár nem voltam benne biztos, hogy magától ki tud e araszolni, de majd kiderül.
Rhodan miatt nem aggódtam, ő úgy sem szabadulhat, így aztán volt időm, hogy kivárjam mire jut magában agancsos nyúl barátom.
Egy darabig hallottam a ficergést, aztán kis ideig csend honolt, gondolom elfáradt, vagy gondolkodóba esett, aztán megint megütötte a fülem a súrlódás hangja, így bekukkantottam.
- Áááá! Szóval meguntad a banánt hernyócska? – kuncogtam, ahogy megláttam közeledni, elég érdekes mozgással. – Csak nem rájöttél, hogy ennél okosabb dolgot nem is tehetsz, ha nem akarsz megaszalódni odabenn? – kérdeztem kajánul ránézve, ahogy a nyílás szájához ért és megállt. – Na mi van? – álltam fel, ahogy nyüsszögni kezdett. – Még segítsek is?
Mivel eléggé kiélveztem a győzelmemet, végül egy rántással kihúztam és hálóstól magam elé emeltem.
- Na, látogassuk meg a bűntársadat is, hátha azóta ő is kimászott az ágy alól. – lóbáltam meg és megindultam a kabinomhoz.
Bár sejtettem, hogy esetleg a kapitány megpróbál kiszabadulni, de bíztam a kis készülékekben.
A kabinba lépve először is az asztalról elvettem a késemet és kicsit párszor egy farkasvicsorral elhúzva a foglyom szeme előtt, végül levágtam róla a hálót, de a grabancár nem engedtem el.
- Beszélgessünk!

Furcsa, és nyugtalanító az a hihetetlen csend, ami a szobára telepedik a lányok nélkül. Más kérdés, hogy a folyosóról elég hang szűrődik be ahhoz, hogy ne felejtse el, ezek ketten továbbra is megérik a pénzüket, de itt egyenlőre nyugalom van, és csak a levegőben szálló tollpihék uralkodnak a káoszról, ami a "Roppant Kellemetlen" fedélzetét általában jellemzi. Óvatosan mászik ki az ágy alól, majd fejét oldalra döntve vizsgálja meg a lézer show-t az ajtóban.
~Na...ha lenne járat amin át ki lehet jutni a szobából egy hozzám hasonló termetű embernek, akkor biztos vagyok benne, hogy valamelyik perverz már ideköltözött volna, úgyhogy...bújjak talán a szekrénybe?~
Hátra sandít, aztán megrázza a fejét.
~A pokolba az egésszel, ez az én hajóm!!!~
Megragadja a szekrényt, mely alig fér ki az ajtón, és kihajítja rajta, hogy lesodorja a csapdát, aztán fegyverrel a kézben lép ki a folyosóra, amit rögtön a nőre szegez.
-Ereszd el Jaya-t. - Szól szigorúan, érzelemmentes arccal. - Mintha már mondtam volna egyszer, mi történik azzal, aki bántja...és legközelebb neked sem bocsájtom meg, hiába ilyen jó a segged.

Melissa kérdésére csak heves bólogatásba kezdtem, így, hernyónak öltözve nagyon mutatós lehettem. Bár khm, legyünk őszinték, elég durván viselkedett nő létére. De oké, oké, azt még elnézem, hogy csak úgy kirántott az alagútból. Mondjuk nézni azt is elnéztem, ahogy aztán szó nélkül meglóbált, ám ahogy átfordultam a levegőben hálóstól, úgy a gyomrom is bukfencezett egyet, így még egy hasonló mozdulat, és mérget vehet rá a csaj, hogy nyakonrókázom.
Amikor levágta rólam a hálót, csak vidám farokcsóválásba kezdtem, a beszélgetésre pedig csak vidáman rugdalóztam egyet.
~Vííííí, részemről rendben. Miről akarsz beszélni? Tényleg, bemutatkoztunk már egymásnak? Én Jaya vagyok, örvendek a találkozásnak! Vagy már mondtam múltkor? Mert akkor bocsi... Na de te is mesélj valamit, azon kívül hogy Melissának hívnak és jeti vagy, nem soka... -akadt el a szavam, ahogy egyszer csak a csaj szekrénye csattant a folyosó falán, megszámlálhatatlan darabra peregve szét.
Elképedve pislogtam, Mel még mindig Mel kezében lógva, majd amikor meghallottam a főnök hangját, szinte könnybe lábadt a szemem a meghatottságtól.
Na jó, nem csak szinte, el is morzsoltam egy apró könnycseppet. Az ÉN főnököm!
~Azt hiszem, jobban teszed, ha jó kislány leszel, hallgatsz rám és leteszel. Ingyen tanács, azt kezdesz vele, amit akarsz! -súgtam neki, ahogy felnéztem rá, de lelkileg már készültem is rá, hogy ha csak egyik percről a másikra leejtene, akkor talpra érkezzek, és ne pofára.
~Te, amúgy Mel... Ugye nem baj ha így hívlak? Szóval, mi a fenéért tepersz annyira, hogy lebuktass Rhodan előtt? Származik valami előnyöd belőle? Valld be nyugodtan, hogy a saját hajadat turiztad ki a lefolyóból, aztán én se zaklatlak többet, cserkész becs' szó! -magyaráztam neki tovább, miközben heves mutogatásba kezdtem, hol rá, hol magamra, vagy Rhodanra mutogatva.
A haját nem értem fel, így találják ki anélkül...

Fogalmam sincs, hogy mi olyan vicceset mondhattam, miközben levagdaltam róla a háló darabjait, amitől élénk farkcsóválásba, izgésbe-mozgásba és hangos nyüsszögésbe fogott, és komolyan kezdtem kételkedni benne, hogy minden kerék meg van-e abban az aggancsos fejben, hiszen lehet, hogy a sok állati alakban töltött idő, kicsit összezutyulta odabenn a dolgokat, így most már inkább egy szánakozó pillantással jutalmaztam.
Ám nem sokat gondolkozhattam ezeken, mert a következő pillanatban az ajtómon a szekrényem robogott ki nagy lendülettel és tört darabokra a szemközti falon, és mögötte eléggé feldúltan, fegyverrel a kezében Rhodan tűnt fel.
Szavaira először hol a kezemben tartott gonosztevőre, hol a másik hasonló besorolású férfiemberre néztem, mint akinek eléggé feladták most a leckét, de ha azt hitte, hogy most aztán hűűű, de a frászt hozta rám, akkor nem kémkedtek rólam eleget.
A kezemben megint megélénkült a sátánfattya és olyan aktiviti műsort ejtett meg, hogy komolyan felléphetett volna vele, de én sosem voltam jó ebben a műfajban, így lövésem sem volt, hogy mi a frászt akar.
- Persze, örömmel, hiszen te biztos tudod, hogy most heveny görcsrohama van-e vagy csak közölni óhajtott valamit az első tiszted. – lóbáltam meg a foglyomat és dobtam felé nagy lendülettel, majd magam is követtem szinte abban a pillanatban, menet közben változva át és szándékomban állt lesodorni a lábáról, hogy a nyakát és a fegyvert tartó kezét szorongatva mondjam a képébe.
- Én meg mondtam már, hogy nem sokkal élnél túl, ha véletlenül elsülne az a vacak, mert ezt a hajót én tartom egyben a jó seggemmel együtt. – morogtam villogó fogakkal.

-Szerintem azt szeretné mondani, hogy mindjárt lehány, ha még sokat lóbálod szegényt. - Jelenti ki nagy szakértelemmel, aztán a rémülettől elkerekednek a szemei, ahogy felé repül kedvenc nyula. Fél kézzel nyúl utána, és el is kapja őt, ám közben nem tud figyelni a nőre, aki természetesen azonnal támadásba lendül. Ahogy meghallja a ruha szakadását, és az egyre hangosabb lépteket, illetve látja a felé magasodó szőrmók árnyékát, csak egy dologra tud gondolni:
~Bakker...már megint vásárolhatok be neki...~
Még éppen ki tudja szabadítani Jaya-t a hálóból, mielőtt a szörny elkapja a grabancát, aztán fuldokolva ugyan, de még mindig pimaszul vigyorogva a nő képébe vágja:
-Ennyire előre sosem gondolkozom. És látom te sem...ha meghalok, senki sem tiltja meg az embereimnek, hogy felszolgáljanak, mint töltött pulykát.
Azt, hogy mi lesz a töltelék inkább a szőrmók fantáziájára bízza, de van egy olyan érzése, hogy ki tudja találni egyedül is.
-Elengedsz végre?
~Hé, kislány...tudom nem hallod ezt, de most kivételesen nem azért nézek az őrült nőre, mint akinek majd kiesnek a szemei, mert dögös, hanem mert szeretném, ha tökön harapnád vagy...ja várjunk...mindegy, légy kreatív!~

~Még hogy görcsroham?! Hogy az anyád pudli hétszentségit, ezt azért te sem gondoltad komolyan! Ennyire szőke te se lehetsz… Látod? Bezzeg ő vágja a lényeget… –nézek fel elszörnyedve a fogva tartómra miközben Rhodanra mutatok, hogy aztán tényleg olyan kapálózásba kezdjek, mint akire most jött rá egy epilepsziás roham, persze ezúttal azért, hogy kiszabaduljak.
Persze ez se tartott sokáig, mert mire észbe kaptam, már épp Rhodan felé repültem ezerrel. De nem ám akárhogy! Úgy éreztem magam, mint ha valami rögbi meccsen lennénk, aztán én lennék a labda… Ha még nem lett volna rajtam valamennyi háló, még a szárnyaim is kitártam volna, hogy elszálljak a főnök feje felett, így azonban a karjaiban kötöttem ki. Kemény 2 másodpercre, amíg egy hálás pillantást küldtem felé ő meg lerántotta rólam a hálót, aztán már ejtett is… Férfiak…
Persze mire feltápászkodok, jeti asszonyság már felkente a falra a kedvenc kapitányomat a falra. Várjunk csak egy percet?! Hogy meri bántani az alvósmacimat?!
Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor betelt az a bizonyos pohár. Az még oké, hogy itt riszálja magát ez a szőrös debella a hajónkon. Még az is, hogy külön szobát kap. Meg használhatja a zuhanyzónkat. Egye fene, milyen ilyen hatalmas arany szívem van, még azt is megbocsájtom neki, hogy be akar feketíteni Rhodan előtt. De hogy bántsa a főnököt? Na nem. Az már nekem is sok. Viszont ahogy megláttam a főnök színváltós fejét, egyből elgurult a gyógyszerem.
Kimásztam a lábuk alól, majd gondolkodás nélkül vetettem rá magam Melissa lábára, jókorát harapva a bokájába – jetiként sajna olyan sonkái voltak, hogy azt mission impossible lett volna megharapnom. Aztán, ha még mindig nem enged a szorításán, akkor seggbe is szúrom az agancsommal, biztos, ami biztos, majd aztán a fülcimpájába is csinálok még néhány lyukat, ha esetleg új fülpiercingeken gondolkozna… Ha nem, akkor is. Senki sem packázhat egy wolpertingerrel.

A körülmények ellenére a szövegén egészen jót mulatok, de ez ebben az alakban elég félelmetes vicsorgásnak tűnhet neki, ezért szóban is közlöm a véleményem.
- Azt azért megnézném, de ha sikerülne is legyűrniük, akkor én már halott lennék és ez nagyon nem érdekelne, egyébként addigra hajód sem lenne, így ez a veszély nem fenyeget. – dörmögöm továbbra is szorongatva, igaz, csak annyira, hogy mozgásképtelen legyen, megfojtani nem akarom.
Ekkor érzem meg, hogy valami csiklandozza a bokámat, de mire lenéztem már a kis vakarcs az agancsával akart karóba húzni, ami valljuk be igazán elvetélt ötlet volt, de azért bosszantó, aztán meg a következő pillanatban a vállamon landolva harapdálni kezdte a fülemet, ami azért, bár továbbra sem fenyegetett életveszéllyel, egy érzékeny pontom volt, így az egyik kezemmel elengedve a kapitányt, igyekeztem lendületből lesöpörni magamról a szárnyas ördögfiókát.
- Elengedlek Rhodan, de nem a fenyegetőzésed és a kis segítőd miatt, hanem mert ezt én is csak figyelmeztetésnek szántam, hogy a kabinom tabu, vagy akár ki is rakhatsz az első lakott bolygón, ahol van űrkikötő. Aztán már nem is vagyok a terhetekre. – közöltem dühösen, majd visszaváltoztam és cseppet sem zavart, hogy már megint fehérneműben vagyok kénytelen szembe nézni vele.
- Na? Egyezkedünk vagy mi lesz? És különben is, mi a fenét kerestetek, amiért fel kellett túrni az egész kabinomat?

Ahogy a szőrmók két méteres protkói vidáman szikráznak a falon, és Rhodan arcába fröcsög a nyála, ahogy elneveti magát, a férfi megfogadja magában, hogy soha többé nem mond semmi vicceset a közelében, a nyuszi úgyis jobban értékeli a humorát, vagy legalábbis fojtogatni csak ritkán szokta.
-Megy ez a hajó nélküled is édes, legfeljebb nem olyan szexi belül! - Nyöszörgi, a nővel küszködve, aztán amikor Jaya-nak hála kiszabadul az egyik csuklója, nyomban a jeti lábára szegezi a fegyverét - kivéve, ha a nyakát engedi el...akkor ő is megvizsgálja, hova harapjon...jobb híján...szőrös is, randa is...de csak van ütőere...valahol... - ám mielőtt bármit tehetne, eleresztik, ő pedig a falnak dőlve köhög egy kicsit, a pisztolyt még mindig a most már jóval dekoratívabb nő térdére szegezve.
-Egyezkedünk? - Kérdi, aztán letekint a fegyverére, mint akinek most tűnik fel, hogy még mindig a kezében van, és Melissa-ra mutat vele, aztán ártatlan mosolyra húzza az ajkait, és meghúzza a ravaszt.
-A behatolót kerestük. - Jegyzi meg színtelen hangon, ahogy átlép a nyilván agonizáló, nő fölött, kinek a nagy erejű lövet a csontig leégette a bőrét.
-A következőt oda kapod, ahol nem nő vissza. Ó, és ne aggódj, ki fogunk tenni...hamarosan. - Hanglejtése nem sok jót ígér, ahogy a néma csönd sem, amivel a hajó motorja üzemel újabban, az állandó kattogás helyett, ami akkor is jelen volt, ha egy helyben álltak.
~Bocs szívi, de sem nőhet a fejemre.~
-Ó, mellesleg, a nyomára akadtunk pár rabszolga kereskedőnek, akik hallottak a hajódról. Ha jó kislány leszel, találkozhatsz velük.

Úgy látszik, bejött a terv! Igaz, úgy belemerültem a füllyuggatásba, hogy amikor a jeti egy kicsit sem nőies mozdulattal meglendítette a karját, úgy telibe kapott, hogy a mögötte falról pattantam… volna vissza, ha épp az agancsom nem áll bele a falba. Így aztán csak kábán lógtam egy pár másodpercig, aztán megráztam magam, és mint ha valami fogason lógnék, néztem a további eseményeket. Hát, ha nem is ütöttem ki a csajt, azért a célomat elértem, és megkímélte a főnök életét.
Bár hiába tagadta, tudtam én, hogy csak büszkeségből mondja, amit. Mert hát valljuk be, milyen ciki lenne már, hogy egy ilyen behemótot egy ilyen kis töpszli győzött le, mint én? Hát eléggé…
Mondjuk amikor azzal jött, hogy mit kerestünk nála, csak meglepetten pislogtam. Hogy az ő kabinjában? Tudtommal Rhodané a hajó, ergo minden kabin, ha úgy nézzük, az már más tészta, hogy átmenetileg mikor ki ver tanyát benne. De eszem megáll, komolyan… Bár, ahogy elnézem, a főnök is hasonló véleményen lehet, legalábbis ahogy előkapta a stukkerét és lábon lőtte a csajt… Na, azon én is csak pislogtam, mint pocok a lisztben. Vagy esetemben, mint az, aki először találkozik velem…
A rabszolga kereskedők hallatán persze egyből széles vigyorra húzódik a szám, és erősen remélem, hogy Rhodan a találkozást rájuk értette, és nem az űrhajóra. Majd, ha más megbeszélnivalójuk nincs, akkor csak visítok egyet, mint segítségkérés a főnök felé, hogy ha esetleg erre jár és az ideje engedi, ugyan legyen már olyan jó fej, hogy kiszabadítja az agancsomat a folyosó fémborításából… Ha ez megtörténik, akkor persze egyből a vállára pattanok egy dorombolás helyett hálás hüsszögéssel egybekötött dörgölőzésre, majd ha ő is visszamegy a szobába, akkor a vállán, ha nem, akkor repülve, de visszamegyek a szobánkba kipihenni a nap fáradalmait.
(Ha esetleg valami különös oknál fogva mégis ott hagyna, lógva, akkor mérget vehet rá, hogy reggelre magamtól is kiszabadulok, és akkor mire felkel, az ő szobája is Melissáéhoz hasonlóan fog kinézni... De hát nem ilyen szívtelen dög, ugye?)



//Köszi a játékot mindkettőtöknek! ^^//

Arra ami ezután következett a legvadabb álmomban sem gondoltam, de mindig tanul valamit az ember, és még örülhettem, hogy a tanulópénzt csak egy csontig leégetett bal térddel fizetem meg, és nem az életemmel.
Mozdulni sem tudtam, olyan gyorsan történt, ahogy meghúzta a ravaszt és a kín szinte belerobbant az agyamba. Önkéntelenül kaptam a sérült részhez, ahogy lerogytam a padlóra és bár legszívesebben hangosan üvöltöttem volna, nem akartam megadni neki még ezt az örömet is, így csak az ajkamba harapva nyöszörögtem magamban, elfordítva tőle a fejem, hogy ne lássa a könnyeimet.
- Remélem valaki egyszer trófeának használja a fejedet Rhodan! – szedtem össze egy válasz erejéig magam rekedten. – És azt hiszem jobban teszed, ha nagyon gyorsan kiteszel valahol.
Azt már nem tettem hozzá, hogy ha nem tudná, nem csak javítani tudok, hanem érdekes kis meglepetéseket is tudok okozni egy hajón, úgy, hogy soha nem fedezik fel, amíg meg nem történik a baj.
Persze egy szavát sem hittem, hogy behatolót kerestek volna, hiszen az űr kellős közepén voltunk. Az, hogy talán a nyomára akadhatok a Bolhapiacnak legalább valami jó hír is volt, de valahogy most még ez sem tudott feldobni.
- Gondolom ennek örülnöm kéne. – morogtam, de a szavai inkább baljós gondolatokat ébresztettek a találkozást illetően.
Persze mondanom sem kell, szépen elvonulnak én meg ott maradtam a földön. Pár perccel később annyi erőt gyűjtöttem, hogy bevonszoljam magam a kabinomba és az elsősegély ládához férve, lekezeltem a sebet. Tudtam, hogy elég hamar rendbe jövök, hála a metamorfok ezen tulajdonságának, de azért annak is kell egy kis idő.
Magamra zártam az ajtót, aztán az ágyba feküdtem és remélve, hogy senki nem hallja, álomba sírtam magam.

//Köszi Jaya, nagyon élveztem //

-Valószínű, hogy így lesz - vonja meg a vállait, miközben a már most is a falon trófeaként lógó Jaya-hoz sétál, hogy kiszabadítsa onnan - sosem terveztem megöregedni. De arról ne álmodj, hogy te leszel az, aki hidegre tesz, kislány.
Ahogy kedvence helyet foglal a vállán, újból megcirógatja annak bolyhos bundáját, aztán magára hagyja a folyosón szenvedő Melissa-t.
-Ezt már rád bízom. Szép álmokat.
A kabinjába érve fáradtan heveredik le a az ágyra, aztán vigyorogva fordul a tapsiszarvas felé.
-Mást fejbe lőttem volna, miután hagyom pár percig szenvedni a földön. Gondolod elpuhultam? - Egy ideig a Jaya szemeibe nézve várja a választ, aztán megsimogatja annak buksi fejét.
-Dehogy puhultam, el, még mindig borzalmas vagyok, nem igaz? Csak sajnos egyenlőre szükségünk van rá. Egyenlőre...

//Egyenlőre én is köszi, nemsokára jelentkezem a folytatással //