Gyárnegyed

Eleinte még szenvtelen arccal tűrtem. Aztán, amikor azt hazudta a szemembe, hogy ő megdolgozott a pénzéért, előre léptem, és teljes erőből pofon ütöttem.
- Láttam a sebet Morgana karján, és láttam az emléket az agyában! A te emlékedet! Vagy azt állítod, hogy a legtisztább, legigazabb nő manipulál és hazudik, csak, hogy egy senkit, egy egyszerű marsi utcakölyköt bajba keverjen?!
Szabályosan tajtékzottam. Nem voltam ura az érzelmeimnek, és túl sokat is adtam ki magamból. A raktár ajtaja kivágódott, majd becsapódott, kongó döngéssel.
- Nem! Addig innen senki nem fog elmenni, amíg nem hallottam a történetet! Nem érdekelnek a kölykök, egy féreg bérencei mind! Blaire! Ez az úr itt - intettem a fejemmel Paul felé - Kap tőlem egy kis időt. mindössze három percet. Amint ez letelt, öld meg az első gyereket, aztán kétpercenként a többit, hacsak azt nem mondom, hogy ne tedd. Remélem, mindenki számára világosan beszéltem.
Aztán Paul szemébe néztem.
- Hallgatlak. A részleteket akarom. De én a helyedben gyorsan beszélnék. Három perc.

Élveztem a dolgot. Jason dühe olyan... zabolátlan. Az ember lányának kedve támad gyilkolászni. Apropó... Összesen öt gyereket találtam itt-ott.
- Akkor amíg várunk, én bábozok kicsit... - vigyorogtam, majd a magasba emeltem a gyerekeket, és ahogy mondtam, táncoltattam, dobáltam őket. Arra azért figyeltem, hogy bajuk ne essen, egészen addig míg nem kapok rá engedélyt. A patkánykirály fegyverét is kihúztam a falból...

Már éppen kezdtem volna feltápászkodni, mikor Jason elém lépett és ekkora maflást kaptam tőle, hogy ismét a földre zuhantam. Elzsibbadt a fél arcom és mikor odanyúltam éreztem, hogy vér csordogál az orromból és a felrepedt számból.
Amit az Elnök mondott egyre jobban aggasztott, hiszen nyilvánvaló volt, hogy kinek a pártját fogja és nekem nem volt semmi konkrét bizonyíték a kezemben, így félő volt, hogy mi lesz ennek a vége.
Dühös és rémült voltam egyszerre, mert éreztem, ahogy a dolgok kezdenek kicsúszni a kezemből, hiszen két hatalmas képességű telepatával szemben nem nagyon volt esélyünk.
Féltettem magamat és a kölyköket is, akik nem tehettek semmiről. Muszáj volt meggyőznöm valahogy.
- Ne….kérem ne bántsa őket! – szólaltam meg kiszáradt számat megnyalva. – Akármit is gondol én az igazat mondtam és mondom továbbra is. Ahogy említette módja van rá, hogy belenézzen a fejekbe, akkor tegye meg és látni fogja, hogy nem hazudok magának. Felkutattuk a merénylőt, egy Mat Kyle nevű magánkopót és lenyomoztuk a látogatói is, így került képbe egy nagyon dekoratív nő, aki a második alkalommal egy farkassal látogatta meg.
Egy kisméretű űrhajóval érkezett, mely az Orionra van bejegyezve. A zsarunak pénzt ígértem, de nem állt kötélnek, hogy elmondja a megbízója nevét és ez gyanússá tette, még a nőt is letagadta, ezért vittem oda egy telepatát, hogy kiolvassa a fejéből, de valami történt és ellenem fordult, menekülnünk kellett……de most akartunk tovább lépni. – hadartam miközben fél szemmel a fiúkat figyeltem és a hátam borsózott a kiáltásaiktól. - Ez történt! Én nem találkoztam az Elnöknővel, esküszöm! Kérem engedje el őket! – fogtam most már könyörgőre az érdekükben.

Elnyomtam egy fintort a gyerekek ijedt kiáltásai hallatán. Néha muszáj keménynek lenni, még ha nehéz is. A háború áldozatokkal jár, ez több ezer éves törvény.
Végighallgattam a zanzásított verzióját a történteknek.
- Már azért halált érdemelnél, mert kezet emeltél egy telepatára - mondtam undorodva - Mert abban biztos vagyok, hogy nem önként tartott veled. De legyen: hajlandó vagyok belenézni az elmédbe. De figyelmeztetlek: előttem nincsenek titkok.
Előre léptem, és felé nyújtottam a kezem, hogy megfogja. közben hátra fordultam.
- Blaire... Egyelőre negedd le őket. De egyet se engedj ki, és légy résen, míg én a barátunk fejében kutakodok. Ha igaz, amit mond, te jutalmul a magánnyomozót fogod kapni. Ha nem... akkor itt mindenki mást.
Azzal lehunytam a szemem, megnyitottam a kölyök elméjét, és elmerültem benne, félve attól, hogy mit fogok látni...
Egy perc múltán elengedtem a kezét. Úgy gondolom, egy halottnál is sápadtabb lehettem.
- Sajnálom, kedvesem - mondtam Blaire-nek - De ezek itt ártatlanok. Intézz el minden esetleges biztonsági felvételt, hogy semmilyen nyom ne maradjun utánunk, és menjünk. Itt már nincs dolgunk.
Paulra néztem.
- Nem fogok bocsánatot kérni. De a béred a duplája, a mai naptól fogva. Az új feladatod, hogy mindent megtudj Morgana Valeur-ről, a telepaták Elnöknőjéről. És felejtsd el, hogy a Matt Kyle nevű ember valaha is létezett.
Alvajáróként indultam a kijárat felé.

Nem szívesen, de elengedtem a kölyköket, majd vártam. Majd mikor Jason végzett és megláttam az arcát, már kezdtem érteni. A párharc, amire vártam valóban elkezdődni látszik. Hogy kinek szurkolok? Senkinek. Hogy beavatkozom-e? Persze. Mindent, ami kicsit is hasonlított egy adatrögzítőre felrobbantottam, kivéve egyet.
- Én okosan használnám. - súgtam oda a kölyöknek és mutattam a megmaradt kamerára, mikor Jason már nem láthatta. - Ha engem elárulsz, vége az egész bandádnak kispatkány. Rosszabb és erősebb vagyok bármely általad ismert lénynél. És halhatatlan. - dobtam egy csókot felé, majd mentálisan megszorítottam kicsit a szívét és Jason után indultam.
- Elmondod, vagy a nyomozóból tépjem ki? - vigyorogtam kajánul.

Nem tudhattam, hogy sikerül-e elérnem Jasonnál, hogy legalább az esélyt megadja és kiolvassa az emlékeimből a történteket, de nagyon igyekeztem meggyőző lenni, hiszen nem akartam, hogy bárkinek is baja legyen. Ez az ő harcuk, az ő mocskos politikájuk, oldják meg maguk, így nem sajnáltam egy percig sem, hogy kiadtam a neveket, legyen vele boldog, csak húzzanak a francba.
Aztán ahogy belekezdett a mondókájába kezdtem én is lesápadni, de a végén azért csak belement a dologba és ettől kicsit megkönnyebbültem, mert tudtam, hogy az az én igazamat támasztja alá. Az is eredmény volt, hogy a srácokat nyugton hagyta addig is.
Azonnal megragadtam a kezét, hogy minél előbb essünk túl rajta, majd megpróbáltam elengedni maga, habár gőzöm sem volt, hogy mit kellene csinálnom. Csak valami halvány bizsergést éreztem semmi mást, de alig telt el egy perc a férfi hulla sápadtan engedett el, így sejtettem, hogy a kutakodása eredményes volt, amit aztán a szavai is megerősítettek.
Egy mázsás kő hullott le a szívemről, habár még állt a zászló, hogy ennek ellenére nem akar majd szem és fültanukat, de minden reményemet felül múlta, az ajánlata, amit tett utána.
Persze tanultam a leckéből és soha nem fogom elbízni magam többet, ha ilyen nagyhatalmú ügyfelet kell kiszolgálni, mert ennek is meg van a maga kockázata.
- Rendben van, de én sem fogom megköszönni, ezt megértheti. – álltam fel morogva, remegő lábakkal. – Meg fogja kapni, amit sikerül megtudni, hiszen ő miatta kerültem bajba. – sziszegtem, majd összerezzentem, ahogy sorra durrantak el az elektromos eszközeink.
A nő szavaira csak megvillantak a szemeim, de nem válaszoltam, hiszen felesleges is lett volna, a pillantása mindent elárult a kegyetlenségéről.
Csendben néztem míg elmennek, majd a földre rogytam és a kezembe temettem az arcomat.
Nagyon közelről néztem szembe a kaszással és cseppet sem tetszett, amit láttam.

//Köszönöm a játékot – élvezetes volt //

Odakint, a raktár előtt a falnak támasztottam a hátam. Nem néztem oldalra, mert még mindig ott volt a kisgyerek holteste, akit Blaire csak úgy szórakozásból kivégzett.
- Látod, mit csináltál? - mutattam csak úgy nagyjából arra felé - Ártatlan volt. Ezért meg kéne, hogy öljelek. Csak azt nem tudom, hogyan.
Irtó fáradtnak éreztem magam, ahogy ellöktem a testem a raktár falától, és elindultam.
- Semmit se mondok el. a nyomozónak meg kell halnia, de előbb tudd meg tőle, miféle üzletet kötött Morganával. Ha kell, csábítsd el, bolondítsd magadba. Az lenne a legkézenfekvőbb, mert a pénz nem érdekli, és még fájdalom hatására is hazudhat.
Bár, ha az üzlet olyan volt, amilyenre gondolok, erre vajmi kevés esély van. ugyan ki választaná Blaire-t Morgana helyett? Valami a gyomromba mart. Először nem tudtam, mi az, aztán rájöttem, hogy féltékenység.
- De ha már mindent tudsz... Öld meg. És lassan.

Odapillantottam a gyerek holttestére, majd megrántottam a vállam.
- Ha ennyire zavar... - majd megnyitottam a földet a hulla alatt és néztem, ahogy elnyeli. Aztán összezártam a rést. - És ha megölnél, ki végezné el a piszkos munkát? - kérdeztem vigyorogva. Valahol fájt, hogy ilyen ostobának néz. Láttam rajta a rajongást korábban, ugyanúgy, ahogy most a dühöt és talán a bánatot.
- Ahogy kívánod... Majd elmesélem milyen volt. - fordítottam hátat és indultam el.

- "Ölni tudtok, jó urak: bezzeg ha életet tudnátok adni, akkor érdemlenétek meg az uralkodást!" - idéztem motyogva, szinte oda sem figyelve. Vajon mi lehet ez? Valahol, valamikor olvastam... Egy háború előtti költő műve lehet talán.
- Annak a gyereknek már mindegy, Blaire. Hiába derült ki, hogy ártatlan. Én is megöltem volna, ha bűnös, de nem volt az. A jövőben fogd vissza magad. Bő láncra engedtelek, de a lánc az lánc, ne feledd, hogy létezik. És most tényleg menj. Sok a dolgod. Ahogy nekem is.
Ellöktem magam a faltól és elindultam, egyelőre még nem tudtam, merre. Nem teljesen lepett volna meg egy támadás Blaire részéről, de nem is igen féltem tőle. a fájdalom, az csak fájdalom. Van, amit nehezebb elviselni.

Miután elhamvasztattuk szegény Robertet és sikerült megnyugtatnom a többieket, úgy döntöttem helyet változtatunk és a gyárnegyed egy sokkal jobban védhető pontján vertünk tanyát. A felvételt Jasonról és a segítőjéről, arról a kegyetlen bőről gondosan elrejtettem, mert tudtam, hogy egyszer sok pénzt hozhat még nekem, vagy éppen kihúzhat a pácból, ha szükségem lesz rá.
Aztán elkezdtem a munkát és hol máshol fogtam az Elnöknő utáni nyomozáshoz, mint ott, ahol született, a Földön.
Most, hogy már volt saját űrhajóm, nem volt nagy cucc átugrani az öreg bolygóra és a kapcsolataimat kihasználva kutakodni. Pénz volt most elég ahhoz, hogy megnyisson pár szájat, ráadásul, már olyan régen volt, hogy senki nem érezte úgy, hogy nagy titkot árulna el, mikor megemlítették a még életben lévő szomszédok a tüzet, amiben a szülei meghaltak. Pontosan ezért emlékeztek az egészre, különben gondolom már rég elfelejtették volna. Még azt is eszébe jutott az egyik srácnak, aki a szomszédságban lakott és valamikor megakadt a szeme Morgana-n, hogy valami Philippe nevű sráccal kavart, akivel végül elszökött a Holdra. Idáig nem volt túl nehéz dolgom, de a Hold az azért más tészta. Nem kedvelem túlságosan a morakat és ezek szerint ez a drágalátos Philippe az lehetett. Minden esetre a következő állomásom a Hold volt.

[A karakter nincs jelen]

Nem meglepő, hogy egy bandának mindenhol van szeme. Ez itt sincs másképp, vagy talán itt van ez a leginkább. Hisz nem másról beszélünk, hanem, a Marsról. A bűnszervezetek legjava itt ver tanyát. Legalábbis az a része, akinek nincs annyi esze, hogy ezt elrejtse vagy csak nem áll érdekében. A hír most is gyorsan szál, talán még gyorsabban, is mint a nem rég befutott hajó.
Egy apró fiúcska rohan be az épületbe. Előre hajolva a térdén támasztja meg a kezét, hogy kifújja magát. Azt azonban nem tudni, hogy a röhögéstől vagy a futástól. Fujtat párat még, hogy elég levegőt kapjon és végül a társai felé fordul, miközben fáradtan leveti magát az egyik matracra.
- Ha könnyű pénzhez akartok jutni, akkor ezt látnotok kell. Egy nő van a kikötőben, rengeteg bőrönddel és olyan kétségbeesett képet vág szerencsétlen, hogy süt Róla még csak a környéket sem ismeri. *Hadarja lelkesen, miközben igyekszik a pulzusát a normálisra visszaszorítani.*
- Még szerencséje van, mert a következő hajó a rendfenntartóknak hozza a megszokott szállítmányt így még azok kint vannak. De már most fogadásokat kötnek, hogy milyen gyorsan lesz nincstelen és/vagy halott. *És ha nem szakítják meg, akkor tovább hadar.*
- Én is raktam rá 10 dolcsit. A barmok távozása után egy órával aligha lesz a bájos pofikájából valami. *Röhögte el magát. Ezt az apró beszámolót lehetne nevezni jelentésnek is, hisz ez volt az egyetlen furcsaság, amit észrevett és valószínűleg érdekelheti a Főnökét. Ha más nem, könnyű pénz keresés céljából.*

Éppen Arkangyallal beszéltem meg egy halaszthatatlan ügyet, mikor berobogott a raktárba Marko, Pletyka, aki állandóan az űrkikötőben lebzsel és az a dolga, hogy onnan szállítsa a friss híreket.
Láthatóan most valami nagyon érdekes és vicces dolgot talált, mely megérte neki, hogy gyalog rohanja végig z utat és köpje ki a tüdejét, mire ideért.
Megakasztottam az alvezérem beszámolóját, hogy én is végig hallgassam a kissrác mondanivalóját, amitől a többiek is mocorogni kezdenek, miközben innen is, onnan is nevetés hangzik fel.
- És, hogy néz ki ez a nő Pletyka? Esetleg vár valakit? lehet, hogy csak késik a fuvarja, nem? Nem mondott semmit, míg ott voltál?
Nem tudom, hogy a kölyök tud-e rá válaszolni, de azt hiszem nem ártana utána nézni a dolognak, hiszen miért más arassa le a babérokat, ha már mi fedeztük fel elsőnek.
- Oké, odamegyünk. - intek Arkangyalnak. - Felajánljuk a segítségünket a hölgynek, ha már ennyire elveszett. - villantok fel egy farkas vigyort a többiekre, majd magamhoz veszem a botomat és elindulok a kikötőbe.

[A karakter nincs jelen]

A nevetésekre csak kihúzza magát, mintha tényleg valami, hű de fontos infót hozott volna, hosszú ideje talán először. A mocorgásra pedig fellelkesül, már ha valaki lehet lelkesebb még ennél is. Paul kérdésére csak megvonja a vállát, de végül a nyelve is táncolni kezd.
- Hát Főnök. Ilyen nő nincs még egy erre. Olyan mintha most eset volna ki a babaházból. Hosszú hajú, vékony testalkatú és szépen fel van öltözve. Komolyan mondom Főnök, ha idősebb lennék… *No de itt aztán elpirul egy kicsit mikor rá jött, hogy épp elkalandozott és a tárgytól is eltért. Megköszörüli a torkát és inkább a kérdésre válaszol.*
- Nem hiszem. Ha várna valakit, az a személy jó nagy idi0ta lehet, hogy kint hagyja minden felügyelet nélkül. Az a legfurcsább, hogy senkivel nem beszélt, míg ott voltam. *Vonja meg a vállát, ám Paul szavaira egy széles vigyor terült szét az arcán és visszament velük a kikötőbe.*

- Könyveket. Ahogy a másik kettőben is, amit én hoztam. *Vontam meg a vállam könnyedén, bár egy kicsit rosszul éreztem magam, hogy a másiknak kellett cipelnie. *
- Mondanám, hogy sajnálom, hogy Te fogtad meg a legnehezebbet. De inkább cipeld Te, mint a barátnőd. *Tekintettem egy pillanatra a vörös hajú leányzóra. No igen, első perctől kezdve azt hittem, hogy Ő a barátnője. Talán ezért is néztem meg magamnak többször is.*
- Azt hiszem Én is örülök, hogy megjelentél. De ha már itt tartunk, hogy keveredtél oda? Csak nem te is jöttél az életemre fogadni? *Ugrattam a másikat ártatlanul*
- Mellesleg pedig, elég csontos darab lennék vacsorának. *Húztam el a számat egy fél mosolyra. De nem hagyott nyugodni, hogy Paul valószínűleg komolyan beszél. De most fáradt voltam. Az út, az utolsó vitám Emmával és ez az egész kicsit leszívta, bár a lelkesedésem még mindig nem hagyott nyugodni. Nem igazán tetszett, hogy nem vittek hazáig, de hát, egy idegen helyen egy idegen nő ne reklamáljon. Megfogtam a két bőröndöt és követtem Pault.*
- Nagyon helyes. *Jegyeztem meg mosolyogva és már a fáradságom tovaszállt mikor az épülethez értünk. Mikor beléptünk a ricsaj élesen hasított a fejembe, és a bőröndjeim elengedve kaptam hozzá. Nem voltam hozzá szokva, ahogy a visszavert hangokhoz sem. Szegény mora füleimnek ehhez még hozzá kell szoknia. Ám a Pault követő csendben elmúlt.*
- Sziasztok. *Köszöntem oda mindenkinek és kissé feszülten vártam a fogadtatást. Beljebb lépve azonban forogva kezdtem el kémlelni a hely belsejét. Tekintetem meg is akadt egy ágyszerű valamin. Ami jelenleg el volt kerítve. Nem tudhattam, hogy azok a dobozok egy határt jelentenek így lehuppantam rá.*
- Lakás? Azt mondtad, hogy Te is itt laksz. Akkor én mért mennék lakásba? Jó lesz ez itt… *Rugóztam kicsit azon a valamin. Persze szavaim nem az ágyra értettem, hanem maga a helyre. De a testbeszédem talán megtévesztő volt.*
- Inkább szeretnék munkát keresni holnap… De most éhes vagyok, és közben beszélnünk kéne. Hol a konyha? *Kerestem a helység ajtaját a tekintetemmel.*

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Aurora mennyire sok figyelmet szentelt Arkangyalnak, de gondoltam csak azért mert megpróbál rájönni, milyen is egy utcakölyök, vagy fel akarja mérni. Eszemben sem volt, hogy esetleg más is járhat a fejében.
A raktárba lépve és a siserehadnak kiadva az ukázt, a kölykök elmakogott köszönése után már vigyorogva mutattam körbe.
- Hát ez a mi kis birodalmunk, érezd magad otthon.
Mondjuk ezt már kicsit megbántam, mikor pont az én ágyamat szemelte ki magának elsőre, de aztán széles mosoly terült el az arcomon, mikor úgy döntöttem ezt meg is említem neki, hiszen tudtam, hogy mennyire félre fogja érteni az egészet.
- Az egy dolog, hogy én a bandámmal vagyok, hiszen így nőttem fel, de nem hiszem, hogy ez az életmód neked is megfelelne. – vontam meg a vállam. – De, ha velem akarsz aludni ma éjjel, nekem nincs kifogásom ellene.
Na persze a halló közelségben álló nagyobbak felől, már innen is onnan is kuncogás hallatszott, jelezve, hogy ők értették a célzást.
De aztán jött a nap legjobb beköpése, ami viszont már harsány röhögést váltott ki, az első néhány másodperc megrökönyödése után.
- Főnök, honnan szalajtották ezt a csajt? – nézett rám még mindig levegő után kapkodva Ragyás. – Csak nem valami elegáns házban élt eddig? Honnan szedted össze, most komolyan?
- Kuss legyen! – szólaltam meg és bár nekem is fülig ért a szám, de a hangom eljutott mindenhová. – És ez mindenkire vonatkozik! – néztem körbe. – Aurora a Holdon élt eddig és egy kényelmes jólétet hagyott ott, hogy nektek segítsen. Így aki még egyszer kineveti, az ma kinn alszik! Comprende?
Hirtelen elég nagy csend támadt, majd halk duruzsolással indult meg a traccsolás, de mindenki igyekezett a dolgára, így a lányhoz léptem és megálltam előtte.
- Itt nincs konyha! – ráztam meg a fejem. – Ha éhesek vagyunk és van pénzünk rá, rendelünk….általában pizzát, ha nincs, akkor megpróbálunk lenyúlni pár kenyeret, ha nem megy, akkor iszunk vizet, de azért ez ritkán fordul elő.
- Kámfor – intettem egy tíz év körüli kölyöknek és a kezébe nyomtam pár dollárt. – Rendelj pizzát…..vagy 5 dobozzal, de egyik lábad itt, a másik ott.
- Mindjárt ehetsz, ha ideér. – ültem le a lány mellé.

*Szavaira összevontam a szemöldököm és bár tudtam, hogy igaza van, de azt sosem szerettem, ha alábecsültek. Márpedig Paul, most nyíltan utalt a származásomra.*
- De én akkor is… *Kezdtem mondani, hogy márpedig én megpróbálom ám Paul végszavára vörösben kezdet el pompázni az arcom. A kuncogások csak segítettek ezen és már nem lehetett meg mondani, hogy a kabátom vagy az arcom vörösebb. Tekintetem lesütöttem, de nagy erőfeszítésbe telt, hogy ne ugorjak fel az ágyról, ami már foglalt volt.*
- Ami azt illeti, ha már nincs jobb, akkor melletted is megteszi… sötétben úgy sem látom. *Mikor kimondtam már meg is bántam. Nem a szavaim voltak azok, amik erre sarkaltak, hanem szimplán az, hogy csak most képzeltem el, hogy ezen a kicsi ágyon hogyan is fogunk elférni ketten. Néha még a saját ágyam is kicsi volt egymagamnak, pedig az kétszer ekkora, hanem háromszor. De ez nem látszott rajtam, hisz csak könnyedén megvontam a vállam és megpróbáltam egy mosolyt erőltetni a kipirult arcomra.
Ám a következő nevetésre csak összevontam a szemöldököm, és pislogva tekintettem körbe.*
- Most mi rosszat mondtam már megint? *Tettem fel a kérdés, szinte a levegőnek, mert egy srác kezdett el beszélni, nem is próbálva meg titkolni, hogy rajtam röhög. Mostanában elég érzékeny lettem, és még mindig könnyű volt feldühíteni. Egy pillanat alatt teremtem szemben a másik sráccal, csípőre tett kézzel. Ha valaki pont engem nézet, annyira, hogy még pislogni is elfelejtett akkor az csak egy árnyat láthatott mikor helyet változtattam. De a többinek mindössze csak annyi volt, hogy egyik pillanatban itt, a másikban meg már ott vagyok. Nem akartam ártani a másiknak, de dühös voltam és sértet. Ha mind ezen túltette magát annyira, hogy tovább kémleljen, akkor érezhette, hogy feszült vagyok ugyan, de tényleg csak segíteni vagyok itt.*
- Nem szedet össze sehonnan amint láthatod önszántamból jöttem. De még ha igazad is van… *Kezdtem volna kiosztani a másikat, de Paul parancsa bennem is megakasztotta a szót és megadva magam eresztettem le magam mellé a kezeim, és míg Paul megosztotta, hogy miért vagyok itt visszasétáltam az ágyhoz. Kezemmel a hajamba túrtam, és úgy hallgattam végig. Ám az utolsó mondatára felkaptam a fejem és mosolyogva fordultam hozzá.*
- Ez rád is vonatkozik? Mert ez elég jó indok lenne arra, hogy kihúzd magad a velem való alvás alól. *Jegyeztem meg, miközben igyekeztem lehiggadni. Nem lett volna okos dolog, ha hagyom, hogy felbosszantsanak. *
- Pizzát? Emma azt mondta, hogy az káros és egyáltalán nem tápláló, mellette pedig még lerakodik a zsír és elhízást okoz. *Vontam össze ismét a szemöldököm. De szavaim elég okot adtak arra, hogy a másik rájöjjön én még nem ettem olyat. Mikor oda hívta a fiút kedvesen mosolyogtam rá, ám a rendelés hallatán körbetekintettem a helységen.*
- 5? Ennyi emberre? *Tekintettem Paulra és a kabát zsebemben kezdtem el kotorászni. A kommunikátorom letettem az ágyra, hogy hozzáférjek a pénztárcámhoz. Miközben megszámoltam 18 embert. *
- Maradjunk 10ben és a másik felét én fizetem. *Vettem ki a pénztárcámból pár dollárt, amit Paul felé nyújtottam. Nem akartam a szavát kétségbe vonni, így ezt veheti annak is, hogy az engedélyét kértem. Ha elfogadja oké, ha nem… nos, duzzogok egy kört, de nem ellenkezek vele. Legalábbis nem az emberei előtt. Mikor Paul leült, akaratlanul is kicsit hátrébb húzódtam és laposan pislogtam párat.*
- Köszönöm. Egyébként meg ne szokj hozzá, hogy nekem is parancsolgathatsz és fülem behúzva visszavonulok, úgy, mint az imént is. *Engedtem meg egy apró, de fáradt mosolyt felé.*
- Viszont szeretnék kérni valamit… Feltűnt, hogy elégé hmm… provokatív társaság. *Néztem Ragyásra.*
- Ne hagyd kérlek, hogy a következő 1-2 napba felbosszantsanak. *Néztem ismét a férfire a másik fiúról.*
- Nem szeretnék semmilyen bajt okozni és a következő napokba eléggé megnövekedtek a velem született képességeim. Nem tudom kezelni… *Vallottam be miközben ujjaimmal kacskaringós mintákat kezdtem el az ágyon lévő takaróra rajzolni. Nem tartottam szükségesnek megmagyarázni, hogy mitől növekedet meg. Azt hittem Paul tisztában van vele magyarázat nélkül is. Bár tény, hogy alapjáraton sem tudom kezelni.*
- De ezt a konyhakérdést meg kell oldani, minél hamarabb. Ha pizzán kell élnem, éhen halok de előtte még nehezebb leszek mint a táskáim összesen.*Próbáltam meg viccelődéssel oldani inkább a saját feszültségem, mintsem a szavaim súlyát.*
- Arról már nem is beszélve, hogy a sok gondod mellett még kénytelen leszel gondoskodni a napi testmozgásomról is. *Néztem szemeibe határozottan, fel sem fogva, hogy szavaim egy egészséges férfi számára igen csak kétértelműen hathatnak.*

Mondjuk a torkomon akadt a nevetés, ahogy Ragyásnak is, amikor Aurora olyan hirtelen állt meg előtte, hogy köpni-nyelni nem tudott, hiszen az előbb még kényelmesen ücsörgött az ágyamon.
Az alvezérem persze nem egy beszari alak, így hamar feldolgozta a traumát és továbbra sem vakarta le a mosolyt az arcáról, de sokkal óvatosabb lett. Én meg nem tartottam szükségesnek tovább ragozni, hogy, ha a lány a Holdról jött, akkor milyen származású. Nem hülyék az embereim, szépen rájönnek maguktól, ha nem akkor a saját kárukon majd megtanulják.
- Én mindig a kivétel vagyok. – ingattam meg a kérdésére. – Így nem úszod meg, hogy velem kelljen aludnod. – húztam tovább az idegeit egy kicsit.
Miután eléggé egyértelműen közölte, hogy éhes és én meg nagylelkűen pizzát hozattam mindenkinek, meglepődve néztem a felém nyújtott pénzt.
Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy ezt hogyan is értékeljem, bosszantson, vagy legyen magától értetődő, de végül az utóbbi mellett döntöttem és elvigyorodva elvettem a pénzt, majd Kámfor markába nyomtam.
- Hallottad a hölgyet! 10 pizza és hozzál valamit inni is. – lódítottam a kölyköt az ajtó felé.
Mikor aztán már kicsit magunkra hagytak a többiek és meghallgattam Aurora szavait, a fejem oldalra döntve néztem rá és elkomolyodva válaszoltam.
- Hát csak sorban! Szóval, amíg itt tartózkódsz, igaz, hogy a vendégem vagy, de nem kérdőjelezheted meg a szavam, mert az a tekintélyembe kerülne és azt még tőled sem tűrném el. – villantom rá a szeme, de azért igyekszem elvenni a szavaim élét, de muszáj megértenie az itteni játékszabályokat. – A kérésedet illetően pedig, rajtam kívül nem tehet ilyet senki, ígérem. – emelem esküre a kezem. – Csak szólj nyugodtan, ha gond van a srácokkal, de teszek róla, hogy nyugton hagyjanak. De ha baj van, csak mond meg, biztos találunk megoldást? – mérem fel tetőtől talpig valami jelzés után kutatva, hogy mi ez a változás.
A konyha hiánya úgy látszik tényleg nagy problémát okoz neki, de hát varázsolni én sem tudok, így megvonom a vállam.
- Nézz körül, itt élünk, nem tudok neked konyhát alkotni, de majd keresünk valami elfogadható kajáldát neked, ha nem szereted a pizzát. Egyébként, ha majd az ellenséges banda elől kell futni, nem hiszem, hogy gond lesz a testsúlyoddal. Na meg enni sem eszünk mindig ilyet ne félj, legtöbbször örülsz majd, ha lötyög valami a hasadban, hacsak nem hoztál magaddal egy vagyont.
Persze nem kell tudnia, hogy nekem is vannak tartalékaim, főleg a Jason-nak kötött üzlet után, de hát a későbbiekre is gondolni kell.
- Különben is, ha találunk neked valami normális lakást, akkor ott biztosan lesz konyha is. – nyugtatom meg.
Nem soká aztán megjött a kaja és a zsivaj megint a tetőfokára hágott. Amíg a kölykök a pizzán osztozkodtak, amiből egy dobozt természetesen Aurora mellé raktam, addig elmagyaráztam ragyásnak, hogy tartsa a lányon a szemét, nehogy baja essen, másrészt a srácoknak is rágja a szájába, hogy Aurora tabu.
- Egyél csak. – bökök a dobozta, majd magam is elveszek egy szereltet. – Ha nem vagy elég gyors nem marad, vagy kinézik a szádból. – nevetem el magam, hiszen ismerem már a srácaimat az ingyen kajával.

- Tarts a kezed a paplan fölött és cserébe nem töröm el. *Mosolyogtam Paulra viccelődve, jelezve, hogy nem óhajtok meghátrálni. No meg inkább aludjak Paul mellett, minthogy mással. Mellette legalább valamilyen szinten legalább biztonságban éreztem magam. Szemei villanására összevontam a szemöldököm és lemondóan sóhajtottam.*
- Nézd, tapasztalatlan vagyok és nem hßlye. Még ha ezt néha hajlamos vagyok is megcáfolni. De ha máshonnan nem is, hát a könyveimből tudom, hogy a vezér szava szent. Szerinted mért neked nyújtottam a pénzt és nem egyenesen a kissrácnak intéztem a szavaim? Ezzel kértem az engedélyed. És megígértem, hogy nem szólok bele semmibe, amihez nincs közöm. De egy apró titok hozzám. Ha kérsz, akkor megteszem. De ha parancsolsz, akkor maximum erőszakkal éred el, hogy megtegyek bármit is. Lehet, hogy ez furcsa itt, de nem parancsszóra működök. *Ingattam meg a fejem. Nem tudtam, hogy sajnáljam a dolgot vagy épp büszke legyek rá. De ez akkor is így volt. Soha nem próbált meg nekem parancsolni senki, és arra neveltek, hogy ne is engedelmeskedj, mint egy pincsi. Legyen tartásom és kiállásom.*
- Nézzenek csak oda… de ha csak nincsenek szuper hero reflexeid, akkor neked sem ajánlatos. * Viccelődtem, de a tekintetemen látszott, hogy ez azért nem játék. Vagyis egy másik morának igen, de egy egyszerű embernek már kevésbé.*
- Előbb vagy utóbb meg kell vívnom a saját harcom velük. Különben minden kérésem vagy szavam kétségbe vonják és rohanhatok hozzád minden percben. De én erre hagynék még pár napot. *Abba hagytam a minták rajzolását, és Paulra néztem. Vizsgáló tekintete ismét zavarba hozott, de csak lehunytam a szemem egy pillanatra ahelyett, hogy összezsugorodtam volna a legkisebbre, amire csak tudtam.*
- Baj, az nincs. Csak… Nézd Paul, biztos tisztában vagy vele, hogy nekünk moráknak nem elegendő a szimpla étel. Tegnap és ma délelőtt azzal foglalatoskodtam, hogy… *Lesütöttem a tekintetem és nem tudtam, hogy miként is folytassam. Szégyelltem, annak ellenére, hogy nem én választottam a származásom.*
- Az energiáimat a maximálisra telítsem, hogy legalább két hétig kibírjam. Ilyenkor egy másik embertől vonjuk el ezt. Emma néni többek között erről is gondoskodott az életem során. Mivel sosem vettem volna el senki mástól. Egy ilyen szintű táplálkozás után, hirtelen növekszik meg egy mora ereje. Ahogy most az enyém is… *Néztem ismét a férfire kutatva, hogy vajon ezt tudta vagy épp most sokkoltam le és azon jár az agya, hogy haza zavarjon.*
- Alapjáraton soha nem használom ezeket az előnyöket. De ha erős érzelmi hatás ér, ami eddig idegen volt össze kuszál, és nem tudom kontrolálni. Te is tudod, hogy eddig egy burokban éltem. Ahogy megóvtak a külvilágtól, úgy az érzelmekhez sem volt sok közöm. Ez körülbelül olyan, mintha most tanulnék meg járni. De egy példa; Megtámadtak az utcán, és egy telepata férfi mentet ki a karmaik közül. Beszélgettünk és felidegesített mikor kigúnyolt. Pofon vágtam és szerencsétlennek eltörtem az arccsontját. Később pedig megszorítottam egy poharat mikor szintén mérges lettem, és úgy roppant össze a kezeim között, mint egy elszáradt levél. *Jobb kezem felé nyújtottam tenyérrel felfelé, hogy láthassa az apró hegeket melyek az üvegszilánkok nyomai voltak. *
- Erre nincs megoldás. *Ingattam meg a fejem lemondóan. Szavaira ismét körbe tekintettem a helységen, igyekezve mindent észrevenni, amit csak lehetett. Ám az utolsó szavaira csak elmosolyodva feleltem.*
- Nem tudom, hogy szeretem-e a pizzát. De épp egy vagyon nem hoztam, mert nem szeretem, ha sok pénz van nálam. De a legutolsó egyenlegem szerint majdnem húszezer dollár van a számlámon és ne feledkezz meg arról sem, hogy ott a Londoni házam és mindenképpen szeretnék dolgozni, ami csak bevételt jelent. *Megnyugtatónak szánt szavaira csak kétségbe esetten tekintettem rá.*
- Ne küldj el Paul. Kérlek… Majd kialakítok itt egy konyhát. Elkísérsz és veszünk egy elektromos tűzhelyet, meg hűtőt, meg ami kell… Amint módomban áll veszek egy ágyat, még csak nem is kell hosszútávon megosztanod velem a Tiédet… de kérlek, ne küldj el. *Hangom ideges volt és kétségbeesett. Szerintem még a csillagokat is a férfi elé hoztam volna, csak ne küldjön el. Nem akartam egyedül lenni egy idegen helyen. Féltem itt. Mikor a pizza megérkezett a mellém rakott dobozt felnyitva úgy vizsgálgattam mintha egy űrlény lenne. Finom illata volt, de számomra furcsa volt. Úgy nézet ki, mintha mindent egymásra dobáltak volna és kerekformára vágták volna. Kissé kételkedve és félve nyúltam felé, mintha attól féltem volna, hogy megharap. Egy szeletet a kezembe vettem, és méregetni kezdtem miközben azonosítani próbáltam a feltétet.*
- Igaz nincs rajta gomba? *Kérdeztem Paultól, hisz ez volt az egyike azoknak, amiket nem szerettem. De végül az éhség győzött és egy aprót haraptam a végéből. Furcsa volt ez a nyúlós cucc a számban. *
- Furcsa… de ez isteni. *Hümmögtem, miközben próbáltam kiélvezni az ízek kavalkádját.*

Igaz, hogy nem kerteltem sokat, mikor felhívtam a figyelmét az itteni szokásokra, de azért meglepett a válasza és a tisztán látása, na meg a határozottsága is.
Az, hogy eltörheti a kezem, ha mégis együtt aludnánk és valami huncutságon törném a fejem, az halk nevetésre késztetett, de a többi, hogy inkább kérjek, mint parancsoljak, azért érdekes meglátás volt a részéről.
- Ezt csak egy dolog miatt fogadom el Aurora. – válaszolom neki kissé komolyabban. – Mert nem tartozol egyelőre a bandához, de akkor is elvárom, hogy ha mondok valamit, azt ne kérdőjelezd meg, hanem csináld, feltéve, ha velünk akarsz maradni, vagy a csapat része akarsz lenni. Legfeljebb, ha gondod van, annyi előnyöd van a többiekkel szemben, hogy utána négyszemközt megbeszélhetjük. – szögezem le, mert ebben a kérdésben nem engedek, nem engedhetek, mert aztán a végén még követendő példa lesz a srácoknak. – De ez a te döntésed, hiszen magadtól jöttél ide és egyelőre nem függsz tőlünk, bármikor meggondolhatod magad. – tettem még hozzá, hiszen ez volt az igazság, és tényleg nem akartam neki semmit előírni, de másként nem lehet összefogni ezeket a kölyköket, csak vaskézzel, és Aurora nem lóghat ki a sorból, ha marad.
- Bár nem hiszem, hogy az én srácaimmal gondod lenne, azért kíváncsi vagyok az eredményidre, majd velük szemben. – villantak meg vidáman a szemeim, de persze azért nem vonom vissza a rá vonatkozó ukázt, jobb a békesség.
Aztán mikor arra került sor, hogy arról beszéljen, miért feszült, mi a baj vele, akkor nem mondom, hogy nem lepődtem meg, bár azt tudtam, hogy milyen fajhoz tartozik, de hát ezt így most nyíltan hallani, hogy milyen szükségletei vannak és az mivel jár, kicsit mellbevágó volt, de hát nekem is van itt a kölykök között mindenféle náció, így nem hiszem, hogy nem tudnék ezzel is megbirkózni.
- Értem és nem gond. – nyugtattam meg, miközben járt az agyam a megoldáson is. – Tudod, bár nem hiszem, hogy tetszeni fog, amit most mondok, de a más irányú táplálék szerzésedre is lesz megoldás, hiszen elég sok ….hmmm….konfliktusunk van időnként más bandákkal. Majd alkalmat teremtünk, hogy egy-két alkalommal a közelben légy. – ötlöm ki a dolgot. – Akkor nem kell egyszerre így felszívnod magad és valószínűleg akkor jobban is fogod kezelni. – nyugtatom meg, miközben megszemlélem heges tenyerét. – Azt hittem a morak regenerálódnak is. – jegyzetem meg csodálkozva.
Megdöbbentett, mikor elmondta nyíltan, hogy mennyi pénz van nála, a munkával kapcsolatos naivitása pedig megint mosolyra késztetett.
- Kérlek Aurora, soha ne mond el senkinek, hogy pénz van nálad, mert ennél jóval kevesebbért is öltek már meg embereket. Ez egy szegény környék és még sokszor a saját embereimben sem bíznék meg, ha pénzről van szó. – csóváltam meg a fejem figyelmeztetőleg. – Na jó, hát ez nem teljesen igaz, de azért jobb a biztonság. A munka kereséshez meg sok sikert, azzal nem lesz könnyű dolgod itt, bár én igyekszem majd segíteni neked.
A szemem is kikerekedett, ahogy aztán könyörögni kezdett szinte, hogy ne küldjem el, hiszen én csak jót akartam neki! Nem gondoltam, hogy ezen a lepusztult környéken és a földön heverő matracok között annyira jól érezné magát.
- Öööö…..- nyögtem ki nagyon értelmesen, ami elsőre kijött a számon. – Hát, ha …..akarsz…..tőlem maradhatsz. És én szívesen alszom veled egy ágyban. – jött meg a hangom és a kaján vigyorom. – Csak neked akartam kényelmesebb helyet. – mutattam körbe. – Ez nem valami luxus körülmény.
Miután megjött a pizza először a kölyköket porcióztam ki, hogy ne legyen tömegverekedés belőle, aztán jutottam csak vissza a lányhoz, aki gyanúsan méregette a kezében lévő, illatozó szeletet.
- Ne nézegesd, hanem egyed! – szóltam rá nevetve, miközben jóízűen beleharaptam az én adagomba. – Nem lesz tőle semmi bajod, hidd el, ez friss, Kámfor nem a kukából bányászta ki, pedig attól sem volt még senkinek semmi baja. – rágcsáltam tovább a mennyi falatokat.
- A konyhát meg majd meglátjuk. – tettem valamiféle ígéretet. – Holnap majd körülnézünk.

*Csendesen hallgattam a szavait, de kezdtem azt hinni, hogy egy másik bolygóról jöttem. Na jó, ez igaz. De azért csak nem beszélek IT-ül. Vagy még is? *
- Paul, felfogtam. Nem azt kértem, hogy kivételez velem. Csak felhívtad a figyelmed egy esetleges problémára. Ha kérsz, megteszem. Legfeljebb ha nem tetszik, akkor, miközben megcsinálom, hisztizek és duzzogok egy kört. *Mutattam rá a lényegre kicsit azért viccelődve. Bár ki tudja, valóban szoktam duzzogni meg hisztizni, ha olyat kell csinálnom, amit nem akarok. Hoppá…*
- De ha olyat kérsz, ami ütközik mindazzal, ami vagyok. Akkor felejtsd el, amit korábban mondtam… *Néztem rá eltökélten. Hisz valóban meg teszek mindent, de nem akarok más lenni, mint ami vagyok. Tőlem ugyan ne várjon olyanokat, ami ütközik az erkölcseimmel. Segíteni jöttem, de úgy, ahogy tudok és ne várja azt, hogy magam is majd információkat szedek másokból vagy hasonló ilyen dolgokban részt veszek, azért mert Ő azt mondta.*
- Nem fogok megváltozni csak a két szép szemedért, és mert azt mondtad. *Ingattam meg a fejem. Ám a táplálkozási lehetőségeimet taglalva hitetlenkedve meredtem rá.*
- Egyrészt, nem elég, hogy a közelbe legyek. Meg kell érintenem Őket. Másrészt pedig ezt verd ki a fejedből. Nem fogom úgy elvenni valakitől, hogy nem engedte meg és nincs tisztában, hogy ez mivel jár. Hogy utána mennyire kiszolgáltatott lesz pár óráig. De ezt majd megoldom. Legfeljebb az egyik járattal haza megyek, a másikkal meg visszajövök. De mint mondtam alapjáraton sem tudom kezelni. Mikor a leviatánnal találkoztam már a 4. napja volt annak, hogy ettem. *Mutattam rá ismét egy apró tényre. Ám a hitetlenkedésére csak keservesen felnevettem.*
- Szép is volna. Az idősebbek valóban tudnak regenerálódni. De Paul, szerinted mért van az, hogy egyetlen fiatal morával sem futhatsz össze? Nekünk előbb meg kell tanulnunk életbe maradni. Nos, nekem addig még van 379 évem. A fiatalokat ezért tartják burokban, mert bár az erő, a gyorsaság és a jobb érzékszervek velünk születnek. De ha ezekkel nem tudunk kivédeni egy halálos csapást, ugyan úgy meghalunk mi Te vagy bármelyik másik ember. *A figyelmeztetésére csak a szemem forgattam, miközben ismét kacskaringós mintákat kezdtem el rajzolni az ágyra.*
- De Én veled beszélek és nem mással. Egyébként nem árultam volna el, annak ellenére, hogy míg haza jöttünk figyelve az embereket és a környéket még egy vak is megmondhatná. De még mielőtt kitalálnád… nem cserélem le a ruhatáram és ezeket sem teszem tönkre a kedvedért. *Mosolyodtam el egy pillanatra. Bár nem rajongok a vásárlásért, de szeretem a ruháimat úgy, ahogy megvettem őket.*
- Hééé… ne becsülj le. Okos vagyok, szép, becsületes és tudok beszélni az emberekkel. De ha még titkárnőnek nem is vesznek fel sehova, akkor, ha más nem, vendég csalogatónak jó vagyok egy-egy kocsmába vagy szórakozó helyre. *Vontam meg a vállam. Nem voltak nagy álmaim a szüleim halála óta, de a munkához nem is kellenek álmok. Csak két szorgos kéz. Nem tudtam, hogy merre tovább, ha Paul elküld és nem is akartam ezen morfondírozni, de akaratlanul is felötlött bennem, hogy haza kell majd mennem. De mikor azt mondta, hogy maradhatok, hirtelen annyira kicsattantam az örömtől, hogy megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára.*
- Köszönöm. *Húzódtam el Tőle és szerintem már akkor sem lehetet volna szélesebb a mosolyom, s csilloghattak volna boldogan a szemeim. Ha a szőke hercegem bevágtat és közli, hogy a fele királysága az enyém, a szívének egésze mellé. No igen, gyermeteg álmok voltak és már évek óta lemondtam a fekete űrhajós hercegről.*
- Majd megszokom és kényelmesebbé teszem. Nem fogok problémázni. *Bólintottam, hogy elhiggye, amit mondtam. Bár az utóbbiban kételkedtem. Biztos akad majd problémám, de az nem a kényelem miatt lesz. *
- Kösz Paul… épphogy rászántam magam, Te máris lerombolod az érzést. *Ingattam meg a fejem a kukás megjegyzésére, de azért bele haraptam még egyet. Ez tényleg finom volt.*
- Direkt próbálsz kiábrándítani az itteni életből? *Kérdeztem miközben tovább falatoztam. *
- Rendben. *Feleltem a konyhára. Ám mikor a második szeletet is megettem csak kényelmesen hátra dőltem. Nekem ennyi bőven sok volt vacsorára.*
- Köszönöm a vacsorát, ezért már megérte lejönni. Szeretnék lezuhanyozni és lepihenni. *Billentettem oldalra a fejem, miközben Pault néztem mosolyogva. De szemem sarkából már néztem is, hogy miféle ágynemű van az ágyon.*
- Gondolom kipakolni nem tudok sehova. De azért mutathatnál egy helyet, ahova elpakolhatom a bőröndöket, hogy ne legyen útba senkinek.

Na, miután tisztáztuk a tisztázandót és az álláspontjaink kicsit sem közeledtek, bár ő azt mondta én nem értem, hogy nem akar kivételt, én meg azt, hogy akkor mi a baj, bár, ha neki nem tetszőt kérek, akkor még sem teszi, szóval kicsit össze zavart, de úgy is kialakul majd a hierarchia, ha hosszú távra tervez. Igaz amúgy sem terveztem, hogy úgy bánok vele, mint a többi sráccal, de hát ezt nem fogom így elsőre az orrára kötni.
- Én nem is akarom, hogy megváltozz Auróra, csak alkalmazkodj. – csóválom meg a fejem az ultimátumán. – És, ha azért aggódsz, hogy téged is befoglak a hírszerző hálózatomba, vagy, ha egy-két dolgot el kell emelni, akkor nagyot tévedsz. – nevettem el magam. – Hiszen elmondtad, hogy miért csatlakozol hozzánk és én ezt elfogadtam, de továbbra is mondom, vannak szabályok, elsőnek az, hogy Ragyás fog vigyázni rád, míg nem ismered meg a környéket. – mutattam a fiúra. – Ha mond valamit, akkor igyekezz megfogadni, hiszen gyakorlott túlélő.
Aztán tudomásul vettem, hogy milyen ellenérzései vannak az itteni táplálkozásáról, amit felajánlottam, de hát ha éhes lesz majd csak kér segítséget.
Az viszont meglepett, hogy nem tud regenerálódni, mert valakitől ezt hallottam, de most már ezzel is okosabb lettem. Így még jobban kell majd Aurorára vigyázni.
-Nem téged becsüllek le, ne értsd félre. – emeltem fel e kezem a szavaira védekezően. – Csak itt nincs túl sok munkalehetőség, ezért is nagy a szegénység. Bár ajánlatot biztos fogsz kapni pár szórakozóhelyről, hiszen csinos vagy, de azt hiszem nem ilyen munkára gondoltál. – teszem hozzá kissé kaján vigyorral.
A puszi nagyon meglepett, de igazán jól esett, bár rövid volt és szokás szerint zavarba jött rögtön.
- Hát, majd meglátjuk, hogy pár hét után még mindig ilyen lelkes leszel-e. – vontam meg a vállam vigyorogva, ahogy már a hely átrendezésén járt az esze. – Amíg nem kerül pénzembe, szabad kezet kapsz. – intettem körbe. – Én nem vagyok valami jó lakberendező és a kölykök sem azok.
Miután minden pizza elfogyott és eltűntettük a szemetet is az egyik sarokba, körbe néztem, hogy hová is tudna Aurora pakolászni, majd hoztam pár strapabíró dobozt, és az én elkerített részem oldalába tettem
- Tessék, ebbe pakolhatsz, ha akarsz, én meg hozok még pár matracot. – indultam beszerző körútra, legfeljebb ma jobban összehúzzák magukat a srácok, de persze sosem gondoltam komolyan, hogy kényszerítem Aurorát, hogy velem aludjon.
Mikor elhelyeztem a fekvőhelyet a sajátom mellett, rámutattam.
- Ez a tied, ha leakarsz dőlni, de továbbra is rendelkezésedre állok, ha mégis inkább velem aludnál . – vigyorogtam rá.

*Nem kellett sok ész, hogy így nem jutunk sehova még akkor sem, ha az egész éjszakát átbeszéljük, akkor sem. Lemondóan sóhajtottam és megráztam a fejem.*
- Nézd, nem kérdőjelezlek meg nyilvánosan. De ha mégis rosszul csinálok valamit, akkor majd menetközben szólsz vagy nem tudom. Nem ismerlek és Te sem engem, így beszéddel nem jutunk egyről a kettőre. És ne értsd félre, értékelem a társaságod. *És erősen bíztam benne, hogy valóban nem értette félre. Ám a nevetése megnyugtatott, hogy nem óhajt semmi olyat kérni, amit nem tudok teljesíteni. De ez ragadós és mosolyt csalt az arcomra. De ez le is hervadt mikor baby-sintért kaptam a nyakamba. Újra felmértem a gyereket és egy grimaszt nem tudtam már elfojtani. *
- Kérésed, számomra parancs. Még akkor is ha erről a mese hősről van szó. *Törődtem bele a helyzetbe kissé kelletlenül. De ez van, csak nem rosszabb, mint Emma néni. A megjegyzésétől viszont fülig pirultam ismét. *
- Én… szóval… maximum felszolágálósdira vagy pultosra gondoltam. Nem a… szóval nem a testemre. Senki nem nyúlt még hozzám és nem most szeretném elkezdeni. *Hebegtem-habogtam zavartam és mindent megtettem, hogy elkerüljem Paul tekintetét.*
- Én sem vagyok lakberendező, de van ízlésem. És attól nem kell aggódnod, hogy megcsapolom a számládat. *Mosolyodtam el. *
- De nem szándékozom nagy átalakítást rendezni. Remélhetőleg nem sokáig lesz szükség a raktárra.*Említettem meg az alku másik felét. De a dobozok láttán kissé elbizonytalanodtam és megráztam a fejem.*
- Köszönöm Paul, de ebbe… szóval csak megporosodnak a ruháim és átveszik a hely illatát. DE majd a könyveimnek jó lesz… *Tettem mellé gyorsan, hisz hálás voltam érte és nem akartam megbántani a nagy igyekezetében. Ám a matrac előkeveredése nem kerülte el a figyelmem, ahogy az sem, hogy ezzel valaki kényelmetlenül fog aludni, azért, hogy Én kényelmesen tudjak. Már amennyire lehet egy olyan ágyban, amiben ki tudja ki feküdt korábban. Így aztán kimondottan örültem, hogy felajánlkozott.*
- Maradok melletted… úgy legalább senki nem tud bebújni mellém. *Igyekeztem viccelődni, de az igazság bökdöste az agyam, így sóhajtottam egyet.*
- Meg nem akarom, hogy miattam kényelmetlenül aludjanak a többiek. *És ebből reméltem nem lesz vita. Így gyorsan elviharoztam a bőröndömért, és elővadásztam belőle a tisztálkodási felszerelésem. Tusfürdő, törölköző, fogkefe, hálóing, köntös… De nem vettem elő az ágynemű húzatom. Az igazán nem illet volna ide, de a vörös selyem bizony kikandikált a bőrönd tetején. Gyorsan visszahúztam és elindultam a mobil mellék felé.

Nem tudom mennyi idő telt el, hisz nem voltam hozzá szokva, hogy más is igényt tart a fürdőre. De azért megpróbáltam igyekezni, nehogy rám törjék még a végén mert lassú vagyok. Mikor végeztem magamra kaptam a combközépig érő egyszerű, fekete selyem hálóingem. Nem volt rajta se csipke, se semmi extra. Csinos volt, de mégis takaros. Pont olyan amilyenre egy magam fajta lánynak szüksége van. De ezt nem láthatták, hisz erre kaptam fel a vörös köntösöm, ami a bokám verte. Mikor kiléptem a még nyirkos hajam törölgetve indultam meg Paul „lakrésze” felé…

Azért valamelyest megnyugtatott, hogy nem akarja fenekestől felforgatni a jól megszokott kényelmünket Aurora, de azért kíváncsi is voltam, hogy vajon mik a tervei.
Persze azon is jót vigyorogtam, hogy bejött, amit gondoltam és a munkára tett megjegyzésem célba talált.
Most, hogy megemlítette a könyveket ismét, már eszembe jutott, hogy megkérdezzem, amit már a cipekedésnél is meg akartam.
- Tényleg! Minek cipeltél ide a Marsra, sok hasznos holmi helyett egy fél űrhajónyi könyvet?
Bár a dobozokat, most sem azoknak szántam, de ha ennyire félti a ruháit, akkor azt csinál amit akar. Igaz, nem garantáltam volna, hogy egy két csinosabb holminak nem kél lába, hiszen nem valami mintagyerekek éltek itt, még ha nem is toleráltam magunk között a lopást és ha meg tudom, hogy valakinek enyves a keze, akkor ki is vágom innen, de hát ettől még előfordulhat.
Aztán a matraccal is hiába dolgozom, az sem felel meg Aurorának, mert nem kar senkit kitúrni a helyéről.
~ hát kiismeri valaki ezt a lányt valaha? ~ nyögök fel magamban a szememet forgatva, de aztán fel is villanyozódom, hogy velem akar aludni, de aztán le is higgadok az ágyamra nézve.
~ Baromi kényelmetlen lesz kettőnknek! Azt hiszem holnap venni kell egy rendes ágyat! ~
Aztán jön az este csúcspontja, mikor Aurora elvonul zuhanyozni! Mire végez már halk morgolódás és kígyózó sor áll a mobil fürdő előtt, de mikor kilép a lány, egy pillanat alatt olyan csend lett, hogy a leesett állak koppanását tisztán lehetett hallani, pedig azért lányok is voltak szép számmal a csapatban.
Ahogy a vörös, a mozgásától a testéhez simuló vékony köntösben kisétált, miközben a haját törölgette, hát az valami eszméletlen volt! Én is kikerekedett szemekkel néztem, mert ilyet még csak a holoneten láttam a filmekben. Itt mindenki a saját göncében aludt, nem hogy valami hálóruhafélében.
- Nagyon szép ruha! – nyögtem ki mikor odaért hozzám, és a háta mögött is megindult a suttogás. – Igyekezzetek, mert ha kifogy a melegvíz mire megyek, akkor holnap nem lesz fürdés! – szólok rájuk, majd leülök a számítógépemhez, mert most nem nagyon akaródzik az ágyamnál maradni. – Csak nyugodtan feküdj le, ha fáradt vagy, majd valamikor jövök én is. – intek a fekvőhely felé.
~ Hajh, hosszú éjszaka lesz a széken ülve! ~

*A nagy csendben egy pillanatra megtorpantam és visszanéztem a sorra. Bár mosolyogtam, de szemeimben látszott a bűnbánat. Azt hittem, hogy a csend oka az, hogy meglepődtek, hogy még ma kimásztam onnan.*
- Sajnálom. Legközelebb majd jobban sietek. Ha meg nem, kopogjatok. Ezt még meg kell szoknom. Ne haragudjatok.*Húztam el a számat, de aztán megindultam és nem foglalkoztam a sugdolózással. Mindezt annak a számlájára írtam, hogy sokáig voltam bent és kissé fel vannak háborodva a bocsánatkérésem ellenére. Természetesen jogosan. A bőröndömnél szintén megálltam egy pillanatra és előkaptam a rózsa aromás testápolóm. Nem volt szükségem ilyesmire, de imádtam az illatát. A tubussal az ágyhoz léptem és Paulra néztem. *
- Köszönöm. *Mosolyodtam el a bók hallatán.*
- De Te se haragudj. Csak… szóval, talán még Te megérted. *Ingattam meg a fejem, miközben bekentem az arcom, a karom és a lábaim. Semmi szexi vagy erotikus nem volt ebben számomra. Szimplán csak rutin, mivel sokan voltunk így a köntösöm alatt próbáltam meg elintézni, hogy ne lássák a virgácsaimat. De selyem pont nem, azaz anyag, ami szeret egyhelyben maradni, így elkerülhetetlen volt, hogy itt-ott néha megvillanjon a bőröm. Szavaira elmosolyodtam és mire végeztem már az egész környék a testápolóm illatával volt tele. A tubust egyszerűen leraktam az ágy mellé a földre.*
- Rendben. *Bólintottam, és felállva levettem a vörös köntösöm, így felfedve a fekete selymet alatta. No azért annyira nem volt otthonos a helyzet, hogy ebbe lófráljak, így gyorsan bebújtam a takaró alá. Oldalamra fordulva hagytam helyet Paul számára, de még így is kicsinek tűnt.*
- De megvárlak, annyi, hogy az ágyban. Egyébként, minden hasznos holmit elhoztam, amire szükségem lehet. De mivel azért vagyok itt, hogy a gyerekeket tanítsam így a könyvek voltak a legfontosabbak. Vannak benne füzetek is és néhány író eszköz. Ami meg nem fért bele, azt rátöltöttem a gépemre és pdf vagy mobi formátumba hoztam magammal. Akinek van olvasója vagy kommunikátora arról is tud olvasni, de itt az enyém is és megbízható kezekbe még a gépem is oda adom. *Vontam meg a vállam miközben laposakat pislogtam, de azon voltam, hogy ébren maradjak.*
- Mellesleg pedig, két bőrönd tele van ruhákkal, cipőkkel, kiegészítőkkel és tisztálkodási holmival is. Emma még két váltás ágyneműt is rakatott el, de nem hiszem, hogy épp selyemhez szoktál, így inkább nem szedtem elő, hogy felhúzzam. Nem akartam, hogy kényelmetlenül alu… *Ásítottam el magam a gondolatra is. Eltakartam a szám, mikor újra leengedtem körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy álmos és fáradt kisgyerek mikor pislogás után megdörzsöltem a szemem. *
- Mit csinálsz? *Kérdeztem érdeklődve, hogy vajon mi a frász fontosabb, minthogy lefeküdjön aludni. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy tovább gondoljam a dolgokat és rájöjjek, hogy miattam nem akar lefeküdni.*

Miután elcsitult az Aurora látványa keltette pusmogás és nagyjából már én is összekapartam magam, várt rám még egy sokk, mégpedig az esti szépségápolása, amit ugyan láthatóan igyekezett szerényen a köntöse mögé húzódva megejteni, de a látvány akkor sem volt mindennapi, ahogy azt a bőrébe simogatta. Aztán az illat is szétterjedt és nyugodtan állíthatom, hogy ilyet még nem pipált ez e rozzant épület.
A szemeim, bár nagyon igyekeztem elmerülni a számítógépen úszkáló szünetmentes grafika vibráló vonalaiban, de képtelen voltam levenni a lányról, főleg, mikor lekerült róla a köntös és megláttam, hogy mi van alatta. Gyors terepszemle után megkönnyebbülten állapítottam meg, hogy hála az égnek éppen senki nem nézett felénk, és a következő pillanatban a lány már a takaró alatt volt.
~ Uram isten! Talán még sem ártana aludnom egyet! Nem hiszem el, hogy egy ilyen szerelésben fekszik az ágyamban! ~
- Köszi, de még kicsit dolgoznom, kell csak aludj nyugodtan. – szólalok meg rekedten, miközben eljut a tudatomig halványan, hogy valami könyvekről is beszél még. – Aha! Biztos klassz lesz! – nyögöm még hozzá, miközben meredten nézem a semmit.
Persze még ezután is beszélt és az, hogy még selyem ágyneműt is hozott, hát az már ezek után meg sem lepett túlzottan, de azért sokat mondóan körülnéztem a lepusztult épületben és a szedett-vedett matracokon, holmikon.
- Azt hiszem a selyem nem éppen az ideális választás, ha engem kérdezel. – bólintottam, de aztán jött a kérdés, amire a legnehezebb volt válaszolni.
- Öööö! Összesítem a bejövő híreket és igyekszem tájékozódni a napi eseményekről. – vágtam rá, ami félig igaz is volt, hiszen arra készültem, mielőtt még elvonta volna a figyelmemet. – De mondom, aludj csak, ha végzek, majd melléd bújok. – tettem gyorsan hozzá, látva, hogy milyen álmosan pislog.
Ha aztán végre elhallgat és bedobja a szundit, sóhajtva dőlök hátra a széken és lassan megmasszírozom a halántékom.
- Hogy én mibe másztam bele! Azt hiszem elég érdekes napoknak nézünk elébe! – néztem a békésen alvó Aurorát, és a lassan elcsendesülő raktárat.
Jóval később, mikor már tényleg elvégeztem a napi feladatomat és tisztába tettem a költségvetésemet, kicsit az asztalra dőltem, hogy megpihentessem a fájó nyakamat, ami aztán reggel még jobban fájt, mikor a kölykök mozgolódására és a bejövő fényre felébredtem.