Gyárnegyed

Besétáltunk a banda székhelyéül szolgáló raktárba. egy pillanatra megrohamoztak az emlékek., Ifjúkoromban valami hasonlóban laktam én is. Aztán mentálisan megráztam magam, és leültem oda, ahová mutatta. Kissé megkésve be is mutatkoztam.
- A nevem Jason Light, és a telepaták Elnöke vagyok. Utána nézhetsz, ha akarsz, igazat mondok. Mégpedig azért, mert ha bárkihez is eljut annak a híre, hogy te meg én egymás száz mérföldes környezetébe kerültünk valaha is, nem is szólva arról, hogy közöm van a felrobbant raktárhoz, akkor nekem annyi. A politikai karrieremnek annyi volna, és valószínűleg börtönbe is zárnának. Vagy legalábbis megpróbálnák. De még mielőtt ez megtörténne, te és mindenki, aki itt lakik veled, halott lenne. Remélem, elég világosan beszéltem.
Egymásnak támasztottam az ujjaimat, és folytattam.
- Igen, az értelmi szerző nevére van szükségem. Nem sokat tudok az ügyről.
Egy kis memóriakártyát vettem elő.
- Itt vannak a biztonsági embereim adatai. Valaki köpött a robbantónak, úgy hiszem. Ez a másik, amit tudni akarok. A tégla nevét.

Még jó, hogy leültünk, mert amikor elmondta, hogy kicsoda, amúgy is leültem volna a meglepetéstől. Nem mondom megfordultak már nálam gazdagok is szép számmal, meg a politikusokból is páran, de maga a telepaták Elnöke....Hát ez azért több, mint meglepő.
- Ez... ez igen váratlan meglepetés. - találtam meg a hangom és vigyorogtam rá, elengedve a fülem mellett a fenyegetéseit. - Ilyen nem fordulhat elő. - ingattam meg a fejem. - Ha megfelelő ellentételezést kapok, lakat lesz a szánkon, csak aztán nehogy a kért információ megszerzése után is hasonló gondolatai legyenek. - adtam vissza a figyelmeztetést. - Nekem is megvannak a kis titkaim Elnök úr, ezért vagyok még életben. - vettem el magam mögül egy kartonból sört. - Kér? - néztem rá.
Aztán elvettem a kártyát és megpörgettem az ujjaim között.
- Szóval nem is egy feladat, hanem mindjárt kettő. Nem gond, de mit kapok érte cserébe? - hajoltam előrébb és közben kortyoltam egyet a sörből.

A sörre néztem, és megráztam a fejem.
- Sosem iszom, ha üzletelek., Tiszta fejre van szükségem.
Egy bólintással nyugtáztam a fenyegetését. Hallottam már hírét a fiúnak. Kevesebbet nem is vártam tőle. De ha teljesítik a megbízást, és tartják a szájukat, nem lesz okom bántani őket.
- Nos... Kétezer dollár mindkét információért, persze külön-külön, összesen négy. Még egy grátiszba, ha két héten belül megérkeznek az információk. Plusz... Egy űrhajó. Van a birtokomban egy tökéletesen működő Árnyék típusú űrhajó, amit jó pénzért eladhattok, de használhattok is, ha éppen terjeszkedni akarnátok.

Egy vállvonással vettem tudomásul, hogy nem iszik, de azt jól esően láttam, hogy vette a lapot a mondandómmal kapcsolatban.
Aztán, mikor az ellenszolgáltatás megbeszélésére került a sor már éppen kezdtem volna nevetni az összeg hallatán, mikor meghallottam a végét.
Ez nem lehet igaz! Egy űrhajó? Egy Árnyék? Lecsuktam a szemem és vettem egy mély levegőt, hogy a hangom remegését legyűrjem.
- Ez ....ez igazán méltányos ajánlat, uram. - válaszoltam aztán szerintem már elég határozottan. - Minden el fogunk követni, hogy meg legyenek két héten belül a kért adatok. Nem hiszem, hogy nagyobb gondunk lenne vele. - dőltem most hátra, de még mindig az űrhajó körül forogtak a gondolataim, de aztán összeszedtem magam. - És, hogyan szeretné megkapni őket?

A zsebembe kotortam, és elővettem egy szerkezetet. Sőt, egészen pontosan kettőt.
- Ezek biztonságos kommunikációs csatornák. Olyan régiek, hogy a jelüket senki sem figyeli.
Felemeltem a nagyobbikat.
- Ez egy úgynevezett mobiltelefon. A használata igen egyszerű, majdnem olyan, mint a kommunikátoroké. Ezer éves régiség, úgyhogy vigyázz rá. Az akció végén megkaphatod. Add el egy múzeumnak, kapsz érte pár száz dollárt, de előtte majd töröld a memóriáját. Nem mintha sok minden volna benne, csak egy szám. Azt a számot kell majd felhívnod. Kicsit át lett építve, úgyhogy ebben olyan, mint egy kommunikátor, bárhol vagyok a Naprendszerben, el fog érni.
Letettem a telefont az asztalra, és felé toltam. Megmutattam a másik kütyüt.
- Ez még régebbi. Úgy hívják, hogy csipogó. Semmi mást nem tud, mint csipogni, és kijelezni, milyen számról hívták. Amikor ez csipogni kezd, és kijelzi a mobiltelefon számát, és ideutazom, és eljövök ehhez a raktárhoz. Így fogsz tudni értesíteni. Szöveget vagy hangot ezzel nem tudsz küldeni, és ajánlom, hogy máshogy se tedd. Sok pénzembe került ezeket beszerezni, úgyhogy használd is. Minden világos?

Mikor elkezdte elém pakolni a számomra ismeretlen szerkezeteket, csak felvontam a szemöldököm kérdőn, de aztán magától is magyarázni kezdett, hogy mi mire való.
Érdeklődve forgattam a kezemben a mobiltelefonnak nevezett kütyüt, majd ismét elvigyorodtam, hogy ezek szerint még gyarapodhatok pár száz dolcsival. Egy régiségeket gyűjtő biztos sok pénz megad egy ilyenért, nem kell feltétlen a múzeumokhoz rohanni.
- Értem, tehát, ha felhívlak, akkor ez csipogni fog, te meg ide jössz. Rendben. – bólintottam majd a fiókba csúsztattam a telefont.
- A biztonsági emberei itt tartózkodnak még, vagy a Holdon? Már, hogy nyomon tudjuk követni őket kissé, ha kell. És az kissé nehezebb is, mert ott nem vagyunk annyira otthon, de persze minden megoldható. – kérdeztem elmélázva, de már azon agyaltam, hogy, hogy fogok oda embert juttatni, ha kell. – A raktár robbantásban, meg külsős keze volt. – ajándékozom meg egy kis előleggel. – Nem volt hozzá közünk, így már mi is elkezdtünk utána nézni. Azt tudjuk, hogy egy ember műve.

Felvontam a szemöldököm.
- Már miért lennének a Holdon? Nem dolgozom morákkal, ha nem muszáj - mondtam némi faji öntudattal a hangomban. Sosem titkoltam, hogy a telepatákat tartom a jövőnek, a legcivilizáltabb, leginkább vezetésre termett fajnak. - Helyiekkel dolgoztam. Talán nem a legmegbízhatóbbakkal, de olyanokkal, akik jól kiismerik magukat az itteni viszonyokban.
Elmosolyodtam a kis információ hallatán. Tehát külsős...
- Talán mégis okos dolog volna rajta keresztül megközelíteni a dolgot. Ha helybéli, akkor, már ne is haragudj, nyilván pénzéhes. Itt kevés a pénz.
Elővettem egy köteg százdollárost.
- Ez az utolsó meglepetésem. Fizess le, akit kell, bérelj járművet, vagy amit akarsz. A költségekre adom. Ami megmarad belőle, a tiéd. Azt hiszem, több, mint fair üzletet ajánlok.

Tehát itteniekkel dolgoztatott! Ez még jobb hír, hiszen akkor máris rájuk ugraszthatom a kompániát. Az Elnök politikai, vagy hatalomvágyó terveit meg elengedtem a fülem mellett, hiszen minden vezető a saját igazát szajkózza, és míg az ellentétek feszülnek a fajok és népek között az én üzletem fényesen virágzik. Csak meg kell találni a kényes egyensúlyt és minden klassz lesz.
Aztán, amikor egy kisebb vagyonnyi, legalábbis a mi köreinkben annak számító, pénzköteget vesz elő, ismét csak meglepve pislogok rá, hogy mit akar még, de persze én semmi jónak nem vagyok az elrontója.
- Oké! – vigyorodom el szélesen és gyorsan elteszem a pénzt, hogy nehogy meglássák a többiek, mert még a végén még elbízzák magukat, hogy jól megy az üzlet.
- Majd meglátjuk mennyire pénzéhes, de lehet, hogy mással is meg lehet fogni, ezt majd meglátjuk. Sajnos vannak még a becsület lovagjai, akik nem szeretik, ha bizonytalan származású játékszerek bukkannak fel az utca kölykök közelében. – vetek oda még egy infót, hogy lássa, azért képben vagyok a területemen lévő dolgokban és nem hiába dobja ki a pénzét, kapni is fog érte valamit.

Bevallom, az utolsó mondatával sikerült meglepnie. Gyanakodva néztem rá. Vajon mit titkol még? Majd a búcsúkézfogásnál kiderül...
- Azt hiszem, be fogod váltani a hozzád fűzött reményeket - mondtam elismerően - Nos, igen. A pénz, az pénz. Engem nem nagyon érdekel, miből, honnan jön. Ha nem adok én fegyvert annak, aki akar, kap mástól. És aki fegyvert fog és használja... az úgyis megérdemli, hogy pokolra kerüljön. Akár a saját fegyvere által is.
Hangom szilárd volt, kemény. Nem érdekelt az itteniek nyomora. Ha én ki tudtam ásni magam ebből, ők is ki tudnák. De egyszerűen gyengék. Az pedig nem az én bajom.
- Ha nem lehet lefizetni... Akkor is van rá mód, hogy kiszedd belőle az információt. Már ha nem félsz bepiszkolni a kezed.

Igazán szép kis beszédet mondott az Elnök úr, amivel akár a bíróságon is megállta volna a helyét, csak persze ez engem marhára nem érdekelt és nem is hatott meg. Így aztán csak intettem egyet a kezemmel.
- Félre ne értsen, tőlem annak adja el a kis játékszereit, vagy akármit, akinek csak akarja, csak nem szeretem, ha a területünkön folynak olyan dolgok, amik ide vonzzák a rendfenntartókat, ha kiszivárog valami, mint ahogy most is megtörtént, csak valaki megelőzte őket. – magyarázom neki, miközben hintázok a széken és sátorszerűen egymásnak támasztom az ujjaimat. – Tudja rontja az üzletemet. Na meg ezek szerint máskor jobban jár, ha a biztonságot tényleg a helyiekre – mutatok magamra, - bízza.
- Akkor nem fordulhat elő ilyen kis balszerencse.
A robbantóval kapcsolatos eszmefuttatása mosolyt csalt az arcomra.
- Nem, azt hiszem az már nem probléma. – nézegettem a kezem látványosan. – De még ez sem szükséges, vannak erre megfelelő embereim. Nem csak az Orionon élnek telepaták, akiknek ha akarja, ha nem megnyitja az ember az elméjét. – vigyorogtam rá.
Sejtettem, hogy nem azért lett elnök, mert szépen mosolyog, hanem a képessége is valami szuper erős lehet, de nekem is meg volt a magam védekezése, remélem ellene is elég lesz, ha próbálkozna valamivel. Ebben a mocskos világban jó, ha mindenre felkészül az ember.
- Ha a merénylő ismeri a megbízóját, mi is meg fogjuk tudni. – biztosítottam. – Esetleg van még más valami, amit megosztana velem? – néztem rá kérdőn. Tudja, én olyan vagyok, mint a gyóntató pap, nálam biztonságban vannak a titkai, amíg kellő a fizetség.

Megint felvontam a szemöldököm. Érdekesnek találtam, hogy erre a helyre, mint a saját területére hivatkozott. Nála sokkal nagyobb erők osztották fel a Marsot már egy ideje, s ebben szerény személyem is részt vett. Hiába, ez a város mindig is jövedelmező lesz...
- Tehát úgy gondolod, okosabban tettem volna, ha harcedzett férfiak helyett egy több tízezer dollárt érő szállítmányt egy csapat kölyökre bízok? Paul... Sokat kell még tanulnod. Nagyon sokat. Mindazonáltal... Látok benned lehetőséget. Ha ezt a feladatot most megfelelően végzed el, akkor ez nyitánya lehet egy jövőbeli, mindkettőnknek jövedelmező munkakapcsolatnak.
Visszatettem a zsebembe az asztalon felejtett csipogót, és folytattam.
- Tesztelni foglak. Kíváncsi vagyok, kiről mennyit tudsz. - okosabb lenne az üzlettársammal kezdeni, hátha titkol előlem valamit - Az első alany Scott Zahn. Hallgatlak.

Bár nem tetszett, ahogy rólam és a bandáról beszélt, mintha már nem elégszer bizonyítottuk volna, hogy nem érdemes velünk ujjat húzni, még a többi kutyaütőnek sem, azért csak halvány mosollyal az arcomon hallgattam. Mivel ő az Orionon és ott is a nagy jólétben és gazdagságban él, fogalma sincs, hogy milyen farkastörvények uralkodnak idelenn, de hát míg szépen tejel addig azt mond amit csak akar.
- Tudom én, hogy van még hová fejlődnöm és higyje el, meg is ragadom a lehetőségeket, hogy kinőjem magam innen. - bólintottam és örömmel vettem, hogy lát a további kapcsolatban is fantáziát.
- A munkakapcsolatunkban nem lesz hiba, uram, arra mérget vehet. - kortyoltam bele újra a sörbe és hintáztam tovább, de mikor a tesztelést kezdte emlegetni és, úgy mond vizsgáztatni akart, lezökkentem a földre és hangosan nevetni kezdtem.
- Ez nem rossz próbálkozás. - szólaltam meg mikor már kaptam levegőt is. - De ez itt nem így működik. - ráztam meg a fejem még mindig vigyorogva. - Az előző üzlet megköttetett és azt el is végezzük. De újabb infók, újabb csengő pénzecskébe kerülnek. Már kapott ízelítőt, hogy tudok egyet és mást, a többi már nincs ingyen- dörzsöltem össze az ujjaimat, a pénz jól ismert figuráját mutatva. És rögtön Mr. Zahn-nal kezdeni....... - hallgattam el sokat mondóan, hiszen arról a férfiról regényeket lehetne írni.

Kedvesen, elnézően mosolyogva néztem a hahotázó fiatalembert, és utána ugyanígy hallgattam végig kis monológját.
- Elismerem, hogy nem ejtettek a fejedre. Élelmes vagy, bátor és okos. azt éppen nem merném kijelenteni, hogy magamra emlékeztetsz... De hát, nem lehet mindenki Jason Light. Ettől még élhetsz teljes életet - nyugtattam meg, aztán elkomorodtam - De egyvalamit elfelejtesz. Ez a te raktárad. A te területed. A te értesüléseid. De... Az én világom. Olyan magasan vagyok, amilyen magasra te még csak el sem látsz. A szabályokat én diktálom. Ha úgy tartja kedvem, elsöpörlek a szánalmas brancsoddal együtt, és a legnagyobb, legerősebbnek hitt fegyvered is csupán múló kellemetlenséget okoz majd nekem. Az, hogy belementem ebbe a kis játékba, és bőségesen megfizetem a munkádat, nem más, mint merő hóbort és kedvesség részemről. a játékszabályokat én diktálom. Amíg betartod őket, nem lesz bajod. Ezt jól jegyezd meg.

Nem mondom, hogy nem esett jól a dicsérete, hiszen nem kellett bemutatni nekem az Elnök úr tevékenységét, amit már jó ideje itt is, ott is végez, és ami nem valószínű, hogy tetszene a kis kompániájának, ha nyilvánosságra kerülne, mint ahogy ez a mostani fegyverbiznisze sem.
Viszont az újabb fenyegetése, amit most már én is komoly arccal hallgattam végig ezt a kellemes érzést azonnal elsöpörte és a helyét a hideg számítás vette át. Látszik, hogy nem ismer engem eléggé.
- Tagadhatatlan, hogy rendelkezik mindazzal a hatalommal és képességgel, hogy ezt a kis birodalmat, - intettem körbe magam körül, - eltörölje a föld színéről. És abban sem kételkedem, hogy minden lelkiismeret furdalás nélkül meg is tenné, ha az érdekei ezt kívánnák. - biccentettem felé.- De, - emeltem meg az ujjamat,- azért vegye számításba, hogy ezt a fenyegetést én már sokféle, különböző extrákkal megspékelve hallottam, és bár lehet, hogy maga ebben a legnagyobb kutya, azért nagy gondot tudnék okozni, ha ez valóra válna.
- Gondolja, hogy életben lennék, ha nem biztosítottam volna be magam sz ilyen esetekre. - ciccegtem fel a fejemet ingatva. - Azt hiszem sok olyan dolog kerülne nyilvánosságra a halálommal, ami senkinek, nem tenne jót, nagyon nem. - fejeztem be halkan. - Úgy, hogy ne fenyegessen, mert nem ijedek meg,.....még magától sem. - Ami meg Zahn-t illeti, csak annyit mondok ne higyjen a látszatnak. - vetetem oda. - Ezt ajándékba kapja.

Bólintottam, mintegy jóváhagyólag.
- Nem is várom, hogy megijedj. Tudod, hogy jobb félni, mint megijedni. És mondj el nekem valamit... Amikor te, és az összes kis bérenced halott lesz, és elpárolog valami szemétégetőben, akkor mennyire fog téged vigasztalni a tudat, hogy engem esetleg nem választanak meg a következő elnöki ciklusra?
Kellemetlen mosolyt villantottam rá, és felálltam.
- Azt hiszem, indulok. Ez egy nagyon... Tanulságos találkozás volt. Természetesen tartom magam a megállapodásunkhoz... De tartsd te is magad ahhoz, amit elmondtam. Igazad van, én vagyok, ahogy te fogalmaztál, a legnagyobb kutya azok közül, akiknek valaha is dolgoztál. És engem nem fogsz tudni féken tartani a pitiáner kis trükkjeiddel. Dolgozz és tevékenykedj hát úgy, hogy meg legyek elégedve veled, mert akkor egy töltetnyi plazma helyett sok pénzt fogsz látni az egyezségünkből.
Azzal megnyitottam magam mögött a teret, és kiléptem a valóságból, hogy annak egy másik pontján tűnjek fel újra.

//Köszönöm a játékot! Nagyon jó volt, alig várom a folytatást! //

Látszólag elfogadta a mondandómat, de hallottam már hírét, hogy milyen egy veszett és kegyetlen ember ez a Jason Light, így egyáltalán nem lepett meg a visszavágása, bár szó se róla, azért végig futott a hideg a hátamon, hogy lehet, még sem csináltam olyan remek üzletet azzal, hogy összeszűrtem vele a levet. Mert nem csak az volt kész életveszély, hogy neki dolgoztam és esetleg nem lesz elégedett a munkával, vagy csak a nyomok eltűntetése végett mégis csak úgy dönt, hogy megszabadul tőlünk, de az ellenségei sem piskóták, így még abból az irányból is fenyeget jócskán veszély.
- Rendben, uram! Amit kért és vállaltam meg fogja kapni. – válaszoltam kissé mereven az újabb burkolt fenyegetésre. – A sok pénz mindig jól jön betömni az éhes szájakat, akik sok mindent megtesznek annak, aki jó hozzájuk. Sajnos a mai világban sosem tudhatja az ember, mikor elmegy mellette egy kiskölyök, aki ártatlanul néz a szemébe, hogy nem-e döf az emberbe egy mérgezett tűt esetleg, ha hátat fordít neki. Szóval csúnya világot élünk,…..uram. - tártam szét a kezem sajnálkozva.
Aztán csak néztem, ahogy használva a képességét, egy vibráló résbe lép és eltűnik.
- Seggfej! – emeltem fel felé a jobb kezem középső ujját, majd hívattam Ragyást és Arkangyalt, hogy megvitassuk, hogyan lépjünk az ügyben.

//Én is köszönöm - azt hiszem nem fogsz bennem csalódni //

Kezdtem összegyűjteni az információkat, hogy eleget tegyek a telepeták elnökének megbízásának, és ami nem is bizonyult olyan nagyon könnyű feladatnak, mint elsőre gondoltam, de ez volt benn a kihívás.
A robbantónak jártunk utána először, de profi munkának bizonyult, mert semmilyen nyomot nem hagyott, vagyis pár arrafelé lebzselő kölyök látta, de nem tudtak róla semmi különöset mondani. Messze volt és sötét, így nem látták ahhoz jól, hogy használható legyen.
Így abból kellett kiindulni, hogy kiknek állhatott érdekében keresztbe tenni Jason-nak, ebből viszont volt bőven, hiszen szinte nem volt olyan vetélytársa, akinek ne lépett volna már a tyúkszemére. A lemezt tanulmányozva, amit adott, az embereit vettük górcső alá, és akadt egy halvány nyom, de nagyon halvány. Az egyik biztonsági nem vetette meg az italt és sűrűn látogatója volt az egyik lebujnak. De egyelőre ennyi volt. Talán ő lehetett, aki ott elkotyogott valamit a szállítmányról, már csak valakihez kötni kellett volna.
Mivel túlságosan nem volt titok, hogy az Elnöknő nem nagyon értett egyet Jason módszereivel, neki is utána kapirgáltunk egy kicsit, hogy mostanában járt e felénk, ahogy más magas rangú telepatának is, és mily meglepő a srácaim a kikötőben láttak egy nőt testőrökkel, a személyzet szerint az Orionról érkező hajóval, pár nappal a robbantás előtt, majd nem sokkal utána ez a nő ismét megjelent egy kis hajóval, egy feltűnő farkassal a nyomában.
Na és kinek van idomított farkasa? Morgana Valeur-nak, az Elnöknőnek! Érdekes egybeesés, de ez még nem bizonyíték. Már csak azt kéne kitalálni, hogy hol járt e magas rangú politikus kíséret nélkül, inkognitóban. Bár megdolgoztam érte, most a szerencse is mellém szegődött, hiszen Ragyás egyik haverja, aki egy pizzázóban dolgozik, mesélt neki egy sztorit, hogy mennyire összetojta magát, mikor az egyik ügyfelüknél egy farkasnak kellett kézbesítenie a pizzát. Persze egyből lecsaptunk a hírre és megtudtuk, hogy ez a bizonyos ügyfél Matt Kyle magánnyomozó volt, aki mit ad isten, szintén masszív piás hírében állt és szintén megfordult a biztonsági által is látogatott ivóban. Szóval nem ártott a körmére nézni a fickónak.

Kicsit emelt szemöldökkel nézek a körülményekhez képest igazán vicces kedvében lévő srácra, de lehet, hogy csak a feszültség hozza ki belőle a hülyeséget, de aztán folytatom az utamat kifelé.
Most leintek egy lebegő taxit, bár mi általában gyalog szoktunk közlekedni, vagy fellógunk valami gyorsvasútra, de most nem akartam szem elől téveszteni Luke-t, így inkább áldoztam rá pár dolcsit, hogy hamarabb és biztonságosabb módon a raktárunkhoz érjünk.
- Ragozhatod haver akárhogy, ez akkor is gondolatolvasás. Jó, elismerem, nem tudod kiolvasni élete történetét a fejéből senkinek, de nekem az is elég, ha látod, ami éppen akkor jut eszébe, majd rávesszük, hogy oka legyen visszaemlékezni dolgokra. Még a mai világban is ritka, ha valaki fel tud készülni egy ilyen skandálós trükkel egy telepatára. – rázom meg a fejem kétkedően.

Aztán megérkezünk és mutatom neki az utat, a sok lerobbant, vagy éppen romokban heverők között. A mi felségterületünk eléggé jó állapotban van, bár eléggé ütött kopott, de van teteje és minden oldala is áll, még csak nagy lyukak sincsenek rajta.
Belépve én a saját kis elkerített birodalmam felé indulok, de közben rámutatok a fal mellett egy rozsdás vaságyra, amin egy aránylag tiszta matrac és pokróc hever. A falak mellett még jó pár, vagy összesen 20 hasonló, esetleg kevésbé tiszta fekhely található.
- Az lehet a tied. Tisztálkodni amott lehet. – intek a raktár másik sarkában lévő mobil fürdő felé. – Nem éppen luxus, de legalább van, bár melegvíz nem mindig. Ne lepődj meg kicsit később már nagy lesz a nyüzsgés, mert jönnek be a kölykök, és lesz kis marakodás az ágyakon. Remélem meg tudod tartani a tiédet. – vigyorgok rá.
Persze, azért rákacsintok a minket árnyékként követő Arkangyalra, hogy azért fogja vissza a srácokat.

Ahogy egyre beljebb haladnak a városrészben, ami minden bizonnyal egy katasztrófafilm díszlete volt, mielőtt itt felejtették, úgy áll egyre jobban görcsbe a gyomra.
-Mégis mekkora volt az a bomba, ami felrobbant? - Kérdi, tekintetét a lyukas falak közt kapkodva. Több kérdése inkább nincs, minden mást remekül ki tud venni a gondolataikból is, meg abból, ahogy magukban lenézik őt, mint gazdag fiút, aki számára még a földi valóság is büdös, hát még ez itt. Minden sarkon ijedten kapja a fejét hátra, s minden neszre összerezzen, hisz azt már ösztönösen érzi, hogy ez a környék nem biztonságos a számára, két "védelmezője" pedig kicsit sem nyugtatja meg. Ezek után valósággal felüdülés a fedett helyre kerülni. Nem sokkal jobb persze, de jobb...
-Megtarthatják az ágyat - veti oda, miután nagyjából egy másodpercig mustrálgatta a "fekhelyet" - tudod, hogy van ez...új helyen sosem tudok aludni...
Inkább keres magának egy sötét sarkot, ahol legalább két irányból védve van, és ott duzzog magában,azt várva, hogy senki se foglalkozzon vele. Persze ez hiú ábránd, hisz a vöröske nem hajlandó leszállni róla, s bár normális esetben el tudná viselni az érdeklődését, most nem vágyik másra, mint egy nyugodt percre, hogy békésen elővehesse a kommunikátorát, és civilizált ember módjára kihívhassa a rendőrséget, akik lelövik őket majd, aztán elhúzhasson végre erről a vörös sártengerről.
-Szóval..főzni te fogsz, vagy rendeljek inkább pizzát? - Kérdi Christine-től, hogy véget vessen a kínos csendnek. - Kíváncsi vagyok, ide is kiszállít-e a Forte...

Kicsit megállok, amikor visszautasítja az alvási lehetőséget, bár sejtem, hogy nem az az oka, amit előadott itt nekünk, de hát nem vagyok én a gardedámja, hogy pátyulgassam. Ha a földön akar gubbasztani egész éjjel, hát lelke rajta, legalább eggyel több srác alszik majd jót.
Arkangyal azonban tudja a dolgát és árnyékként követi a fiút, aki leteszi magát egy sarokba.
Innentől rábízom a dolgot, hiszen van még pár elintézni valóm, mag a szállingózó kölyköktől is be kell gyűjtenem az infókat, meg kiosztani a jutalmakat.

Christine, alias Arkangyal eddig nem nagyon szólalt meg, hiszen a főnöké volt a főszerep, de most már kettesben maradt a fiúval, aki láthatóan nincs elragadtatva attól, hogy egyrészt itt kell maradnia éjszakára, másrészt, hogy el kell végeznie ezt a feladatot.
Szokásos empátiája most is arra ösztönzi, hogy megvigasztalja és megnyugtassa Luke-t, ha tudja, hiszen Paul is megmondta, hogy nem fogják bántani, csak tudja meg nekik azt a nevet.
- Nyugi Luke. – huppan le a fiú mellé a földre mosolyogva. – Nem akarunk tényleg tőled semmit, és persze Paul is játssza néha az eszét, de nem egy emberevő. Ha azt mondja, hogy a buli után mehetsz a dolgodra, akkor úgy is lesz és általában elég bőkezű is azzal, akivel elégedett. Szerintem neked is el kéne fogadni a zsozsót. – győzködi a látszólag letőrt srácot. – Aztán a pizza rendelésre lelkesen felragyognak a szemei és oda kiált az asztalánál a számítógépen pötyögő főnökének.
- Paul! A srác rendel mindenkinek pizzát!
- Nagyon rendes vagy! – néz boldogan a mellette ülő Luke-ra. – Nem is gondoltam, hogy az előzmények után még ilyet is megteszel. Mondom a számot, ha kell! – sandít a kommunikátorra. – De aztán ide kell azt adnod, majd vissza kapod, ha elmész. – ígéri meg komoly arccal.
Ha megjött a rendelés és a kölykök ragyogó képpel és mint egy sáskahad vetették rá magukat az ételre, nem soká a fürdés és az ágyért osztozkodás hangjai töltik be a teret.

-Tök nyugodt vagyok... - feleli, olyan beleéléssel, amivel még saját magát sem tudná átverni. - Csak nem szoktam hozzá, hogy elrabolnak...tudom, őrület.
Persze hallja nagyjából, hogy a lány őszintén beszél, vagy legalábbis elhiszi amit mond, de amilyen kis baba arca van, ez nem nyugtatja meg túlzottan őt. Aztán ahogy jobban belegondol, ez a Paul gyerek sem tűnik valami kemény legénynek, sőt...igaz, külsőre hozzá képest mindenki eléggé töpörödöttnek tűnik ezen az átok bolygón, biztos az alacsony gravitáció teszi.
-Mindenkinek? - Kérdi pislogva, hisz valójában ő csak viccelt az előbb, de aztán nyel egyet, ős ő maga is lesandít a kommunikátorára. - Bocs haver, de ezt max örökölheted tőlem, mert a kezedbe tuti nem adom, rajta van minden játékom.
Ha ezek után hagyják tárcsázni, máris rákeres a holoneten a helyi "pizzériákra", ami alatt természetesen a rendfenntartókat érti, és már hívná is őket, mikor egyszerre betódul az első féltucat gyermek. Nem tehet róla, hallja gondolataikban a reményt, hogy ma normális kaját ehetnek, arról nem is beszélve, hogy ezek még töpszlibbek, hisz csak gyerekek. A képernyőre sandít, aztán a gyerekekre, majd megint a képernyőre, és egy ujjmozdulattal arrébb löki a keresőt, hogy behozza helyette az alkalmazást, amivel pizzát lehet rendelni. Közben kéri persze a címet is.
-Rendeltem egyet mindegyik fajtából, remélem elég lesz - jelenti ki lemondón, fejben átkozva magát, amiért elszalasztotta a lehetőséget, hogy segítséget hívjon.
-De a játékomat nem adom, pucérnak érzem magam nélküle, és nekem az nem állna olyan jól, mint egyeseknek...
Itt természetesen Christine-re célzott, nem Paul-ra. Őszintén reménykedik benne, hogy ez egyértelmű.

Mosolyogva nézem a gyerekhadat, ahogy szinte pillanatok alatt elpusztítják a még frissen gőzölgő pizzát, és pár pillanatig elidőzik a tekintetem a lánnyal beszélgető Luke-n.
Igazából nem örülök, hogy egy külsőst kell bevonnia az ügybe, de sürget az idő, és bár a lelkiismeretem kissé háborog, azért a sok pénz és a hajó, amit a munkáért ígért az Elnök, hamar megnyugtatja azt. Ha lesz hajónk, még jobban kiterjeszthetjük az információs hálózatunkat és akkor, még jobban élhetünk, én is és a gyerkőcök is.
Mikor befejeztem a könyvelését, intek Arkangyalnak, hogy elmehet pihenni és most Ragyásra bízom a fiút, hiszen ő az érzelmeiből is megérzi, ha valamiben töri a fejét és időben tud riasztani engem, bár elmenni nem tud, hiszen az őrség úgy is megállítja.
Mindenesetre én elteszem magam holnapra, hiszen izgalmas napunk lesz.

Arkangyal komolyan néz a kommunikátorához ragaszkodó Luke-ra és nem tudja, hogy most szívatja, vagy tényleg komolyan mondja, amit mond.
- Nem fogom megenni azt a vackot, ne félj. – csóválja meg a fejét és most már keményebb tekintettel nyújtja felé a kezét. – De ide kell adnod, mert nem szeretnénk kellemetlen meglepetést. Egy napig csak kibírod nélküle? Bár lehet, megnéznélek pucéran. – mondja most már ellentmondást nem tűrő hangon.
Nyoma sincs már rajta az anyáskodó kedvességnek, és ha Luke belenéz a fejébe, valószínűleg önként és dalolva adja át a kommunikátort.
Ha a lány különösebb affér nélkül megkapja, újra a régi kedvességgel mosolyodik el.
- Na most hagylak pihenni, de csak semmi komiszság Luke, mert Ragyás is hasonló, mint te – mutat a fejére, - csak nem olyan kedves. Inkább pihenj, aztán holnap ilyenkor már el is felejthetsz minket. – áll fel és indul az egyik ágyhoz.

Valósággal megőrjíti a pizza mindent átható illata, de egyszerűen nem viszi rá a lélek, hogy közelebb férkőzzön a vacsorázó csapathoz, és akár csak egy szelettel is kevesebb legyen miatta az asztalon, így inkább arra koncentrál, ami előtte van, aminek szerencsére van köze a lányhoz, viszont sajnos nem azért, mint remélné...
-Kellemetlen meglepetés...ja, azt csak okozni szeretitek. - Jegyzi meg bosszúsan, a kommunikátort pedig zsebre vágja, s nem hatja meg különösebben az anyáskodó tekintet. A valódi anyjától is immúnis volt mindig az ilyesmire, pedig az a nő...hát nem véletlenül tagja a telepata tanácsnak.
-Komolyan mondom, ha valaki hozzá ér, kereshettek másik agytúrkászt, mert én addigra halott leszek. Mellesleg, jobban is jártok, ha nálam marad, felteszem egyiktek sem tudja, hogyan kell kikapcsolni egy gps lokátort az A.C.M.E operációs rendszerben. Pro tipp: ha összezúzod, az nem segít.
~Na fasza, most úgy néznek rám, mintha én lennék marslakó.~
-Emberi nyelven ez azt jelenti, hogy a kis aranyos lopásgátlóval van ellátva, és ha bárki hozzáér rajtam kívül, először én kapok egy vészjelzést a koordinátáimmal, aztán egy órával később az apám, ha pedig ő sem csinál semmit, egy nappal később a rendőrség. Szóóóval...szeretnéd, hogy odaadjam? Én sem gondoltam...
Ez után leül a sarokba, a ragyást pedig csak egy pillantásra méltatja, aztán előveszi a mobilt, kikapcsolja rajta a gps-t, és elkezd játszani rajta, holonet híján egy régi idióta játékkal, amiben valami polipszerű élő űrhajókat kell lelövöldözni egy űrtitkosügynökkel.
-Szóval, Ragyás mi? - Kérdi, játék közben. - Itt mindenkire aggattak valami becenevet? Az enyém lehet Ninja, ha még nem foglalt?

Arkangyal először még összeráncolt homlokkal és szúrós tekintettel mered Luke-ra, de ahogy az folyamatosan beszél, úgy bizonytalanodik el a tekintete, végül egy fél pillantást vet a srácokat figyelő Paul-ra és megvonja a vállát.
- Oké, tőlem maradhat, de csak előre szólok, hogy vannak kint megfigyelőink sok helyen és ha hirtelen megjelennének a zsaruk, akkor csak egy valakire fogunk gyanakodni és az neked nem lesz jó.
Azzal elhúz, hogy szerezzen magának még egy szelet pizzát, ha tud, és leveti magát az egyik ágyra.

Ragyás nem ül a fiú mellé, csak a hozzá legközelebbi ágyra telepszik, onnan néz rá időnként, hiszen nincs szüksége rá, hogy folyamatosan szemmel tartsa, érzi anélkül is a jelenlétét, a dühöt, a bizonytalanságot, de a halvány reményt is.
Az egyre jobban sötétülő raktárban amúgy sem lehet eltéveszteni Luke fokozatosan kísértetiesebbé váló arcát, melyet csak a kezében világító kommunikátor terít be fénnyel.
A másik alvezér felkapja a fejét, mikor megszólítják és kutatóan néz a fiúra.
- Ez most gúnyolódás akart lenne pajti? – aztán megvonja a vállát, elvégre nem hadititok. – Egyébként, ha az utcán nősz fel, a kutyát nem érdekli a rendes neved, hogy honnan, milyen családból jöttél, így aztán azt kell mondanom a kérdésedre, igen, itt jóformán mindenkinek van beceneve. – bólint egyet megerősítésül, majd még hozzáteszi. – Ninja nincs, de ha szeretnéd, megkaphatod, persze ezt ki kell érdemelned, különben esetleg másmilyet kapsz, mondjuk a Félfülű, vagy Botlábú. – vigyorodik el. – De most jobban tennéd, ha te is pihennél, a főnök nem csípi, ha valami nem sikerül és a holnapi nap fontos.

Azért minden gondolatbeli panaszkodása ellenére nagyon is élvezi, amikor a 3002-es évben is Sci-fi halandzsának számító szövegével jojózásra készteti mások szemeit, és ez látszik is önelégült vigyorán, mikor Arkangyal visszavonul. Már kérdés, hogy percekkel később kicsit már hiányolja a csajt, de hát úgyis elment volna, nem igaz?
-Gúnyolódni éééén? Hát mernék ilyet? Valószínűleg de... AZ ANYÁD!!! Gyorsabban te szeméthegy! Gyerünk már!!! Huhh...ez közel volt...jaj bocs, véletlen scanneltem egyet, és körbevett három Reaper...majdnem meghaltam a játékban amiben játszom...de jól vagyok, szóval nem kell aggódnod. Hol is tartottunk?
Ez nem csak amolyan költői kérdés volt, tényleg kénytelen vakargatni a fejét kicsit, mire eszébe jut, mit mondott neki ragyás utoljára. Mintha a becenevekről lett volna szó.
-Botlábú tuti nem leszek, ahhoz előbb táncolnom kéne, hogy ezt valaki rám ragassza...mondjuk onnantól persze csak idő kérdése a dolog, de akkor is. - Fájdalmasan sóhajt, részben, mert erről eszébe jut a szalagavatótánc próbája, ami az egyetlen alkalom életében, mikor valaki miatta vesztette el egy fogát, részben mert azok a rohadt piros űrhajók megint nem akarják békén hagyni. - Mondjuk, van egy sanda gyanúm, hogy a haverjaid nekem az "Agyasgyík" becenevet szánják...tudod, ez amolyan megérzés.
Arra, hogy korán feküdjön le, mert a holnapi nap nagyon fontos lesz rosszkedvűen legyint egyet. Na igen, számára kimondhatatlanul fontos, hogy a főnök ne érezze magát kényelmetlenül holnap, és minden csodálatos legyen.
-Mond, ha téged foglyul ejtene egy hordányi telepata, tudnál aludni?
~Mondjuk...itt ráadásul vagy negyed órával hosszabb is az este, ha ól számolom, de nem érdekes...~

És valóban, egy szemhunyásnyit sem tud aludni reggelig, viszont a kommunikátorra mentett képregényeit legalább sikerül mindet elolvasnia, mire elérik a reggeli nap első sugarai ezt a nyomortelepet. Karikás szemekkel vergődik talpra, s vágja zsebre a 20%-on pislogó kommunikátort, majd Paul felé fordul, amint meglátja őt.
-Meh... *ásít* - Mehetnénk végre?
Engedelmesen követi ezek után, mint egy zombi, hisz nagyjából úgy is érzi magát.