Gyárnegyed

Főleg használaton kívüli gyárak, raktárak. Gyakori búvóhelyei ezek a bandákban és magányos bűnözőknek, de egynéhány gyár és raktár még használatban van ipari célokra is.

Gond nélkül megérkeztünk, pedig imádtam volna, ha kalózok támadnak ránk az úton. Monjduk Shalimar csapatszállítójából nem sok mindent néztem ki, de az én hajóm lézervetőit már szívesen kipróbáltam volna élesben is. Na mindegy... ahogy én az űrt ismerem, lesz még rá alkalmam.
Nem a raktáraknál szálltunk le, hanem nem messze onnan. Gyalog közelítettük meg a helyet. Amikor megláttam a négy Rendfenntartót, akik a kérdéses raktár felé lopakodtak, végigmértem a segítségemet. Egy testőr és egy politikus. Hm... Asszem, halott vagyok.
- Carpenter! Stevens! Megállni! mind a négyen! hozzám! - ordítottam.
Nem jöttek túl közel. Fegyver is volt náluk. És ráadásul ránk szegezték. Kész hadbíróság. Bár lenne olyanunk.
- Ne avatkozzon bele, főnök - mondta Carpenter, egy tagbaszakadt, vörös képű fickó - Csak kitakarítunk.
- Ki ez a bige? - kérdezi McCullum, egy fiatal tacskó - Őt meg én takarítgatnám szívesen... Leporolnám, meg minden...
Shalimarra néztem. Na remek, nem elég, hogy hülyék, de még kanosak is, és pont ő kell nekik... Ha ezt túl is élem, Ben tuti megpróbál majd kinyírni...

Követtem a parancsnokot, egészen a raktárnegyedig, ahol az egyik épülettől nem messze belebotlottunk a négy bosszúszomjas rendfenntartóba. Nem úgy tűnt, mintha Jack a helyzet magaslatán állna.
- Látom, a befolyása töretlen az emberei felett. - súgtam. Aztán belém fagyott a szó, és tulajdonképpen minden más is. 'Csak négy uzsonnának való.' Hallottam a lámia hangját. Vagyis a sajátomat, ha úgy tekintjük. - A raktárat mi takarítjuk ki. Ehhez még csak segítség sem kell. Főleg nem egy takarítónőé. - néztem egy pillanatra a fiatal rendfenntartóra, aki tulajdonképpen ajánlatot tett nekem. Ben azt mondta, engedjek teret az ösztöneimnek. Hát tessék... most kinyíratom magam...

Egy pillanatra átfutott a fejemen, hogy tulajdonképpen nyugodtan hagyhatnám, hogy a kislány maga intézze a dolgait, ha már ilyen nagy a szája. De aztán ezt az ötletet elvetettem, főleg azért, mert Ben a nagyobbik alakjában baromi nagyot tud ütni.
A társaság egyetlen nőtagja nyilván magára vette a "takarítónő" titulust, mert lézerstukkert szegezett Shalimarra.
- O'Mealy! Fegyvert le! Most! - üvöltöttem.
Közben a másik három csak röhögött. Az események valóban elképesztő gyorsasággal csúsztak ki a kezeim közül, főleg, hogy a testőr is fegyvert rántott, és a csajra szegezte. Na remek.
- Elég!
Tapsoltam egyet, mire minden fegyver messze repült a lökéshullám hátán.
- És most kuss mindenkinek! Ti négyen, vissza a központba, amint odaérek, beszélünk! Mi meg menjünk végre...
De a négy jómadár meg se mozdult. Carpenter egy vadászkést vett elő.
- Ez azoknak a mocskos alatváltó-kölköknek a pesztrája... Láttam a holoneten. Ki kéne belezni, hogy megértsék végre, itt nincs helyük a korcsoknak...

Legszívesebben lehorgasztottam volna a fejem. 'IQ-bajnokok! Ezeket se ésszel pofozta fel az Univerzum. Megpróbáljuk mi is?' Az események felpörögtek. A fegyverek egy pillanatra megijesztettek, és félő volt, hogy átalakulok, de Jack hamar orvosolta a dolgot.
- Fegyvertelen embereket fenyegetnek és gyerekek megölésére készülnek. Tényleg ilyen emberek akarnak lenni? - néztem végig rajtuk. - Nos? Hányan nőttek fel maguk közül egyedül. Mert ezek a gyerekek, csak túlélni akarnak. Ha megölik őket ki tudják magukat húzni utána, mondván: megöltem öt gyereket bosszúból?

Érdekes volt, amit Shalimar mondott. Egy olyan embert, akinek van szíve, biztosan el is gondolkodtatott volna. Úgy láttam, a nő tényleg el is gondolkodott, meg Stevens is. Carpenter és McCullum viszont, egyik a bosszútól, másik a kanosságtól hajtva, nem tett le az eredeti szándékáról.
- Ezek nem eberek! - üvöltötte dühösen Carpenter - Csak korcsok!
- Én sem vagyok ember - mondtam csendesen - akkor engem is ki akar nyírni?
A férfi hökkenten nézett rám, majd dacosan felszegte a fejét.
- Ha mellé áll, akkor igen. mi egy család vagyunk, parancsnok.
- Az - hagytam rá - És én most tagadom ki.
Azzal megint tapsoltam. A férfi messze repült. A haverja erre a fegyverére vetette magát, és rám lőtt. Elvétette, és eltalálta a testőrt. Az ájultan rogyott össze. Megint tapsoltam. A harmadik pasi nekem ugrott, és ledöntött a lábamról, a nőt meg elkapta a harci láz, és vijjogva Shalimarra rontott.

Esélye se volt, annak, hogy ez békésen érjen véget. De miért nem? Mi hajtja ezek? Hogy lehet gyűlölni egy egész fajt? Senki nem lehet olyan erőszakos, hogy gyerekekre támadjon! Ahogy lövés dördült és testőröm a földre rogyott, valami eluralkodott rajtam. Már azelőtt el kezdtem átalakulni, hogy a nő rám vetette volna magát. Kitértem előle és rátekeredtem. Fogaim a nyakát célozták. Bele is mélyedtek, mérget fecskendezve... A nőre órákig nem lesz gond.

- Ne! - kiáltottam, mert fogalmam sem volt, Shalimar mérge vajon milyen hatással lesz arra az idiótára. De persze elkéstem. Eleve hogyhogy képes ilyesmire? Nem arról volt szó, hogy vagy teljesen átalakul, vagy sehogy se? Úgy hallottam, óriási kígyóvá változik, vagy mivé. Ha ebből annyi igaz, hogy méregfogat növeszt, az eléggé túlzópletyka akkor...
Én, mivel a kezemet lefogták, és tapsolni nem tudtam, arcon fejeltem azt a barmot, aki rám támadt, aztán tökön térdeltem, mire legördült rólam. Felálltam és még fejbe is rúgtam, hogy nyugton maradjon.
- Na, ez kész volna... Hé!
Carpenter próbálkozott a fegyvere felé csápolni, én meg lekábítóztam a sajátommal. a kanos pasit is, aki meg nagyon indult volna Shalimar felé.
- Ez kész is v... Franc!
A kölykök előbújtak megnézni, mi ez a csetepaté. Vezetőjük, az a Zack nevezetű, fegyvert tartott a kezében. Na nem! Bébiszittelni nem fogok.
- Lady Shalimar... Tiéd a pálya.
Azzal hátrahúzódtam.

Elengedtem a nő ernyedt testét, és egy kicsit magamtól is megijedve kúsztam a testőrhöz. Szerencsére nem esett komolyabb baja. 'Akkor lesz, aki hazavezet.' Felálltam és mikor megláttam a gyerekeket, a fogaimat is visszahúztam. Még mindig égett bennem a harag és a szégyen, de lassan közeledni kezdtem hozzájuk.
- Sziasztok. - próbáltam megszólítani őket, miközben a korukat igyekeztem megsaccolni. Semmit nem tudtam róluk, de őszintén segíteni akartam. - A nevem Shalimar.

Megnéztem a nőt, él-e még. Csodák csodája, már tápászkodott fel. Az arcába lőttem egy kábítótöltetet. Hm... Vagy Shalimarnak irtó gyenge amérge, vagy a nő mora. Végül is tökmindegy. Nálunk nem nézzük, ki milyen fajba tartozik. Én legalábbis nem nézem.
A kölykök vezetője előrébb lépett. Az ősrégi golyós pisztolyt az oldala mellett lógatta, és ezt jó jelnek vettem.
- Maga a Lady, ugye? Hallottam magáról. Annak a kiégett rendfenntartónak a felesége, nem? Nem ennek a rondának - biccentett felém - Hanem a másiknak.
Szívesen zokon vettem volna, amit a kölyök mondott, de hát mindenben igaza volt... És ráadásul folytatta is.
- Miért akarna segíteni nekünk?

Megálltam és a fiút méregettem. Naprakész... és már nem is annyira gyerek. Jackre néztem, mikor a fiú felé biccentett, majd vissza.
- A menyasszonya, de igen. - mosolyogtam. - Bár közel se hasonlít rá. - mutattam a parancsnokra. Aztán hangom ellágyult. - Mert, ha tehetném, mindenkin segítenék, és mivel ti metamorfok vagytok, ezt meg is tehetem. És mert egy gyereknek se szabad egyedül maradnia és küzdenie az életért. - komorodtam el, ahogy az emlékek feltörtek.

Megint elfintorodtam. És ha én nem vagyok olyan szépfiú, mint Ben, akkor mi van? Nem kell rögtön leírni...
A kölyök elgondolkodva nézett Shalimarra. a fegyverét még mindig leengedve tartotta. Mögötte a másik négy is érdeklődve figyelt. Na mi a fene? Még a végén összehozza a kislány.
- Rajtunk eddig senki sem akart segíteni. Én árvaházból lógtam meg. Vertek. Amy-t molesztálta az apja, és meglógott otthonról. Johnny-t egy kuka mellett találták újszülötten. Folytassam, vagy érti már? Rajtunk soha senki nem akar segíteni. Mi magunkon segítünk, és köszönjük szépen, nagyon jól elvagyunk.

Szomorúan néztem a fiúra, majd közelebb léptem hozzá.
- Nekem pedig megölték a szüleimet és az öcsémen. - Tartottam egy rövid szünetet. - Tudom, hogy boldogultok. Hisz itt vagytok egymásnak. De pont ezért a többiekre gondoljatok. Az a négy nagyon fáradt rendfenntartó azért jött ma, hogy megöljenek titeket. Engedjétek, hogy segítsek. Hogy egy biztonságos helyre vigyelek titeket. Iskolába járhatnátok, hogy azok legyetek, amik csak akartok. Ahol, mindig lesz mit ennetek és igazi ágyon ugrálhattok. - mosolyogtam. Vagy azt csak én akarom? - Persze nem hazudok. Lesznek szabályok is. De túl lehet élni...

Végignéztem a négy ájult kollégán. Ja, fáradtak. Le is feküdtek aludni. A fejemet csóváltam. Hol szedte össze Ben ezt a csajt... Szinte még én is elgondolkodtam, nem lenne-e nekem is jobb ott náluk. Nem igaz, hogy ezek a kölykök meg hezitálnak...
- Nem is tudom... Azért ez az iskola dolog nem hangzik rosszul - szólt tétován az Amy nevű kislány - Tök buli lenne történelmet tanulni...
Egy másik kölyök is elgondolkodni látszott.
- Vagy akár fizikát, nem? Vagy azt csak én szeretem?
A társai idegesen nevetve leintették. Zack Shalimar felé fordult. A fegyvert még mindig nem tette el.
- Ez... Ez nem hangzik rosszul. De mi a garancia arra, hogy igazat mond?

Elnevettem magam. A gyerekek... annyira aranyosak voltak. És nyíltak, őszinték. Hogy történhetett velük az a sok szörnyűség? A fiú kérdésén viszont elgondolkoztam.
- Garancia? Hm... kezdetnek nem fogok rátok fegyvert. Aztán meg... mit veszíthettek? Nem tudom sehogy se bizonyítani, hogy igazat mondok, de nagyon szeretném, ha hinnétek nekem, mert én csak jót akarok. - néztem szelíden az összes gyerek szemébe egyesével. - Van egy erdőnk is, egy szép tóval.

A Zack nevű a társaira nézett. Azok egyenként bólintottak. A kölyök fogást váltott a stukkerén, most a csövét fogta. Felém nyújtotta.
- Gondolom, kapunk valami büntetést.
Elvigyorodtam. Elvettem a stukkert, és az övembe dugtam.
- Naná. Tűnjetek a városomból. És ne gyertek vissza... Úgy értem, kitiltalak titeket... Tíz évig. Egy órátok van elhúzni.
Shalimarra néztem. Rég éreztem ennyire embernek magam.
- Gratulálok. Nem vagy semmi, kislány.
A gyerekek tétován közeledtek Shalimarhoz. Amy a legfiatalabb (alig múlhatott 14) megfogta a kezét.

Megkönnyebbülten láttam, hogy a testőr majdnem teljesen felépült. Elégedett pillantást vetettem Jackre, majd a kislány kezét fogva elindultunk a hajó felé. Elhaladva a férfi mellett még odasúgtam neki:
- Köszönöm. - Ez úgy általánosan mindenre vonatkozott. - Amúgy tök jók a szobák. Főleg kétszemélyesek, de van másmilyen is. És vannak korotok beli lakók is...

Biccentettem. Visszasúgtam.
- Nem. Én köszönöm.
Megvártam, míg elmennek, majd hívtam egy csapatszállítót. Felpakoltam rá a barmokat. Még hogy takarítanak... Most épp én takarítok.
- Gratulálok, srácok - mondtam az ájultaknak - Sikerült még a legaljább szemétládák közül is kirúgatnotok magatokat...
Végül is egészen jól végződött ez a nap.

//Köszönöm szépen a játékot, nagyon jó volt!//

Az eldugott raktár, amiben már elég rég meghúztuk magunkat, kezdett egész otthonosan kinézni, a rengeteg odahordott holmitól, amit a srácok összeszedtek, de tudtam, hogy nem soká megint arrébb kell állnunk, mert kiszagolhatnak minket az átkozott zsaruk, de egyelőre, még az nem most lesz. Most a kommunikátorrommal vesződöm, mert a legutolsó infókat igyekszem beletáplálni, amit a kis Susan hozott az előbb, hogy nem régen a morak nagyon nyüzsögni kezdtek errefelé, és valami fejes is megjelent Jack Carty-nál, és aminek nem árt majd jobban utána szaglászni, mert lehet ez valami szaftos hír is valakinek. Miután sikerült lementenem a fájlokat, a chipet betettem a zsebembe, hogy majd a titkos helyemre vigyem.
- Ragyás! Adj egy egy kis pénzt Susannak, jó munkát végzett. - simítottam meg a kislány fejét, majd kifelé indultam.

Nem igazán szoktam bejelenteni magam érkezés előtt. az arra való, hogy megnyíljanak az embernek a zárt ajtók. De nekem egyetlen zárt ajtó sem állhat az utamba...
Tudtam, hol kell keresni a kölyköt, akire szükségem volt. Egyszerűen kiolvastam az egyik kis kifutófiúja fejéből, miközben pénzt adtam neki. Nagyon okos... Gyerekekkel dolgoztat. Eredeti, meg kell hagyni.
Tehát a raktárhoz mentem. Épp nyílt az ajtó, még ki sem kellett nyitnom magamnak. Szőke, jóképű srác jött ki, nem is olyan nagyon fiatal. a gyermek elméjében ő a "Főnök" címszó alatt szerepelt.
- Üdv, Paul. Beszédem van veled.

Önkéntelenül a tőrömhöz kaptam, ahogy az idegen, jól öltözött férfi megszólított, hiszen egyáltalán nem gyakori, hogy ide csak úgy besétáljanak az emberek, ráadásul még a nevemet is tudja.
Füttyentettem egyet, mire pár nagyobb gyerek tudván a dolgát, megjelent és körbevették a férfit, így már jóval könnyedebben néztem vele farkas szemet, hiszen ő maga sétált be az oroszlán barlangjába és ha az akinek gondolom, akkor nem is megy el innen pár törött borda nélkül.
- Zsaru vagy? Hogy kerültél ide? És főleg egyedül jöttél? - néztem a háta mögé, ahol az egyik srác megrázta a fejét. - És honnan tudod a nevem? - húztam elő a pengét figyelmeztetőleg, de egyelőre csak játékosan forgattam a kezem között.

Körülvettek. Elnéző mosollyal néztem őket. Amikor a vezetőjük olyan roppant kedvesen szólt hozzám, elfintorodtam.
- Még a zsaruk sem olyan ostobák, hogy egyedül jöjjenek ide, kölyök. És tedd el azt a vackot, mert még a végén megsérül valaki, és az nem én leszek. A nevem nem fontos, ami viszont igen, hogy telepata vagyok, és aki nem lép hátra most három lépést, az nem éri meg az estét. Mondom hátra, most!
Farkasszemet néztem a vezetővel, és felemeltem a kezem. Három ujjamat nyújtottam ki, majd az egyiket az öklömbe zártam. Két ujj...

Láthatóan nem ijedt meg, sőt még halványan mosolygott is, ami tapasztalatból tudom, hogy nem jó jel, vagy Freddy rosszul mérte fel a helyzetet és mégis csak körül vettek minket, vagy a fickó tud valamit, amivel jó lesz vigyázni.
Nem kellett sokat törnöm a fejem, mert magától is elmondta. Telepata! És Arkangyal pont most nincs itt! A fene! Viszont a fickó sunyi képe nem sok jót ígért, én meg nem akartam a srácok életét kockáztatni.
Két másodpercig farkas szemet néztem a taggal, de a rideg szemeiből csak a halál ígéretét tudtam kiolvasni.
- Oké srácok tűnés! - biccentettem feléjük, akik erre morgolódva ugyan, de felszívódtak, bár tudtam, hogy a közelben maradnak vész esetére. Ez a mi territóriumunk, itt nehogy már más ossza az észt!
- Rendben! Ha nem zsaru, akkor mit akar tőlem? - tettem el a kést és karba fontam a kezem. - Csak nem üzleti ügyben jött? - vetettem fel. - Akkor hívhatott volna előtte és puccba vágom a helyet a fogadására. - mondtam gúnyosan. - Nem szeretem, ha meglepnek.

Elégedetten bólintottam, amikor a kölykök eltűntek a közelemből. Bevallom, nem szívesen bántottam volna őket, ám ha rám támadnak, kénytelen lettem volna hatékonyan védelmezni magam.
- Ha előre jeleztem volna az érkezésem, nem részesülhettem volna ebben a kellemes, és messzemenően őszinte fogadtatásban - mondtam árnyalatnyi gúnnyal a a hangomban - És igen, üzleti ügyben jöttem. Valaki... Nyilván egy bérenc... Felrobbantott valamit itt a napokban. a környéken történt, alig pár száz méterre. Még látni is a kiégett raktárat. Nem érdekel a bérenc, aki csinálta. Az sem zavar, ha ti voltatok. De tudni akarom, ki bérelte fel a robbantót. Megoldható?

Azért szó se róla megkönnyebbültem, mikor kinyögte, hogy üzleti ügyben látogatott meg, és a szavai nyomán már az én eddig komor képemre is mosoly kúszott.
- Itt minden megoldható....uram! - villanyozódtam fel és kis szünetet tartottam, hogy, ha kedve van benyögjön egy nevet, már csak azért, hogy hogyan szólítsam. úgy sem az igazit adják meg soha, ami nem baj, mert az üzlet végére úgyis megtudom. - Csak az a kérdés, mennyire kell hamar a válasz, mennyit ér meg magának. - adtam meg a kezdő lökést a tárgyaláshoz. - De jöjjön beljebb, ne itt beszéljünk akkor. - intettem neki és, ha jött, akkor besétáltunk az épületbe, ahol egy paravánokkal elbarikádozott sarok volt a munkahelyem, egy őskövület számítógéppel. Adni kell a látszatra is, nem igaz?
- Hallottam róla persze, hiszen elég nagy zajt csinált. - jegyeztem meg, hiszen tudtam hogy fegyverek voltak ott, de nem kötöttem az orrára, hogy nem mi voltunk, ezt majd még meggondolom. - Oké, tehát nem a robbantó kell, hanem a gazdája. Tud valami mást is, ami érdekes lehet? - intettem, hogy tegye le magát.