Gyárnegyed

Igazán remek éjszakám volt, és ez most nem a jó értelemben. Nem szoktam túlságosan izgulni egy-egy feladat előtt, de ez most más volt és egyáltalán nem voltam biztos a sikerben, még ha ezt tüzes vassal sem húztál volna ki belőlem. Persze ezek után jól láttam, hogy a srác sem sokat pihent, amit Ragyás meg is erősített. Ő sem volt vidám és fitt, de tette a dolgát és összerántotta a kis különítményt, akik majd jönnek velem a szimathoz.
- Mehetünk "Agyasgyík" - ejtettem meg egy fáradt vigyort felé. - És kösz, hogy megkíméltél minket a becenév kitalálásának nyűgje alól. - És közben elmondom mit fogunk csinálni. - indulok meg az ajtó felé.

//Folyt.: Matt irodája //

Nem terveztem, hogy Blaire-t is magammal hozom, de összetalálkoztunk, amikor a hangár felé tartottam. Mivel ez volt a leggyorsabb és legegyszerűbb, elmondtam neki, hová megyek. A kegyetlenség gondolata, azt hiszem, felaljzhatta, mert velem akart tartani. Továbbra is sietni akartam, így nem ellenkeztem. És csak reméltem, hogy mindezt nem fogom megbánni.
Az út pokolian hosszúnak tűnt, főleg azért, mert nem akartam magára hagyni Morganát. Azonban nem volt más választásom: amint magához tér, velem akar jönni. azt pedig nem engedhettem.
Odalent, a Marson, szinte rohantam a romos gyárépület felé, de ott mégis megtorpantam, és Blaire-re néztem.
- Ne törjünk csak úgy be.

+18

Elégedett lépkedtem Jason mellett. Vagy rohantam. Nézőpont kérdése. Jókor voltam, jó helyen. A szerencsén múlott, hogy most itt lehettem... Hogy mennyire vártam, hogy végre gyereket ölhessek! - Igazad van... az illetlenség lenne. - Az épület sarkánál észrevettem egy kölyköt. Egy intéssel téptem ki a gerincét és az se érdekelt már össze esik-e azonnal, vagy marad ideje csodálkozni.
Aztán kissé meghajlítottam a gerincet és a végével kopogtam.
- Fő, az udvariasság. - vigyorogtam.

Pár srác volt csak a raktárban, aki éjszaka dolgoztak, így most a fekhelyeken pihentek, így aránylag csend volt és nyugalom a már megszokott ricsaj helyett, így most lehetőségem volt egy kis leltárt tartani az ügyeimben.
Tudtam, hogy előbb-utóbb sort kell kerítenem az Elnökkel való találkozásra, de nem akartam üres kézzel elé állni, mert akkor elég rosszul állna a szénám, így folyamatosan kerestük a további bizonyítékokat.
Ekkor szólalt meg a kommunikátorom és az egyik őrszem számát láttam rajta, de már a kopogást is hallottam
- Mi a van már? - kérdeztem, miközben az ajtóhoz mentem és kinyitottam, bár azért magamhoz vettem a botomat is, de azt gondoltam, hogy az őrszem inkább szóban akarja közölni, amit akar.
Így hát alaposan megdöbbentem, mikor megláttam az ajtóban álló Elnököt és a nőt, aki előtt volt valami, ami......Édes Istenem!
- Mi ez az egész! - léptem beljebb döbbenten és a félelem a mellkasomba markolt - És mi a fene ez? - böktem a véres csontra.
A kések szisszenve csúsztak elő.
- Nem vártam a látogatását Elnök úr. - igyekeztem azért higgadt maradni.

- Blaire! - kiáltottam fel rémülten és undorodva, és már mozdultam volna, hogy valami nagyon csúnyát tegyek vele - Ez csak egy gyerek volt!
Aztán eszembe jutott, hogy miért jöttünk, és, hogy kihez tartozott az a gyerek. Megacéloztam magam.
- Még egy ilyen, és két darabban mész haza - súgtam még, de tudtam, ha rá támadok, legjobb esetben is kétesélyes, melyikünk megy két darabban haza - Várd a parancsaimat - tettem még hozzá, nem túl meggyőzően.
Nyílt az ajtó, és ahogy megláttam a fiatal férfit, minden bizonytalanságomat elmosta a harag.
- Azt elhiszem, hogy nem vártál, te nyomorult féreg!
A fegyver azért óvatosságra intett. Talán mégiscsak számított rám... Bár, aki azt hiszi, hogy az acélpenge elég, hogy engem megöljön, az nagyon csúnyán alábecsül.

Próbáltam bűntudatos lenni, de nem könnyű, ha ennyire élvezem a dolgot. Azért biccentettem Jason felé, hogy megértettem. És ekkor megjelent a kispatkányok kiskirálya.
- Hogy ez? - mutattam az eltávolított testrészre. - Egy gerinc. Gondolom nem sűrűn találkozol ilyennel... A kölyöknek nem kellett, figyelembe véve a munkát, amit végez, úgyhogy elkértem tőle. - villantottam ragadozókat megszégyenítő mosolyt.
- A fogpiszkálót meg rakd el, mielőtt ledugom a torkodon.

Nem értettem a váratlan és úgy látszik nem éppen baráti látogatás okát, és az érdekes tűzben égő szemű nő viselkedését, így aztán el is engedtem a fülem mellett a szavait és Jasonra koncentráltam.
- Mi történt? Mi ez a pálfordulás, uram? - néztem rá kérdőn felvont szemöldökkel, dühösen. - Kölyök?????? - mordultam fel és a kommunikátorra tettem a kezem, hogy riasszam a többieket. - Mit csináltál vele, te ribanc?
De, hát nem kellett nagy képzelőerő, hogy az a szerencsétlen már halott, akivel ezt tette, és ez még jobban felbőszített, bár továbbra is nagyon-nagyon óvatos voltam, hiszen tisztában voltam Jason erejével és gondolom a nő sem lehetett piskóta, ha ezt tette.
- Én még nem végeztem a munkával és nem tettem semmit, ami okot adna a látogatására! - szűrtem a szót a fogam között. - Főleg nem egy ilyenre! - tartottam a botot továbbra is magam előtt, habár nem tettem vele fenyegető mozdulatot. - Vagy meggondolta magát? - vetődött fel bennem, az igazán logikus gondolat.

Láttam a mozdulatot, de nem érdekelt.
- Minél több vakarcsot hívsz ide, annál többen halnak ma meg. Blaire, az a bot sokkal jobb helyen lenne a raktár másik végében.
Aztán zsebre tettem a kezem, és Paul szemébe néztem.
- Nemrégiben láttam egy emlékképet, amelyben te egy fegyverrel rálősz a telepata Elnöknőre. Szabad kezet adtam neked, nem érdekelt, hogyan jutsz az információidhoz. De te ezzel visszaéltél. Szerencsédre azonban volt időm gondolkodni. Így nem tépetem le a nemi szervezed ezzel a kedves hölggyel azonnal. Kapsz pontosan kettő percet, hogy magyarázatot adj mindenre, és ha ez elég jó lesz, akkor ma nem fog több gyerek meghalni, de téged a szépség gondjaira bízlak - intettem a fejemmel Blaire felé.
Így tartottam a legjobbnak. A bűnös elnyeri méltó büntetését, de nem kell bemocskolnom a lelkiismeretem a többi halállal. Már ha lesz többi.

Amúgy is zavart az a bot, így mikor parancsot kaptam, örömmel téptem ki a fiú kezéből egyetlen gondolattal és állítottam bele a szemközti falba. Aztán, hogy nyomatékot adjak Jason szavainak, mentálisan megszorongattam a srác legérzékenyebb pontját. Éppen csak, hogy fájjon neki kicsit.
- Nagyon jól elszórakozhatnánk... - mosolyogtam szélesen. Jason ötlete felcsigázott. Mindig is rühelltem a kölyköket. Na mégis, miért nem volt gyerekem több, mint négyszáz év alatt? Ezért, meg mert egy pillanat alatt végzek önabortuszt.

Az Enök szavai megakasztották a mozdulatomat és inkább egyelőre hagytam a srácokat, mert nem akartam addig bajt, és sok halált, amíg nem visz rá a kényszer és amíg talán ki tudom magyarázni a dolgokat. A többieket is visszaintettem.
- Húzzatok el, de álljatok készen. - mordultam rájuk. - Aztán Jason-ra néztem. - Őket hagyjuk ki a buliból. - kértem, és reméltem, hogy engedik őket lelépni.
A kezemből kiszakadó fegyverem és a heréimben nyillaló fájdalom váratlanul ért és önkéntelenül rámarkolva férfiasságomra rogytam térdre, de a következő pillanatban, majd, hogy nem elfelejtkeztem a kínról, amikor meghallottam mivel vádol az Elnök. A gondolatra, hogy ez milyen színben is tüntethet fel a szemében, fehérre sápadtam és kivert a víz.
- De....én....nem - hebegtem a hihetetlen vádra, de aztán igyekeztem összeszedni magam. - Én még csak nem is láttam személyesen az Elnöknőt, nem, hogy rálőttem volna! - ráztam meg a fejem. - Ez szemenszedett hazugság, akárki is ültette el ezt a maga fejében, uram. Valaki manipulálni akarja! Igaz, hogy felmerült a gyanú, hogy Mor..., hogy az Elnöknő áll a robbantása hátterében, mert sikerült felkutatni a robbantót és volt egy látogatója a robbantás előtt és után is, akire tökéletesen illik a leírás, de a telepata, aki a fejében kutakodott...ööö...szóval eltűnt, úgy nézett ki, hogy összeszűrte a levet a magánkopóval, de biztos vagyok benne, hogy valami köze van hozzá, de kell egy kis idő....- hadartam, hogy minél több információt hozzak a tudomására a két perc alatt. A mellette álló nőnek ugyanis a szeme sem állt jól és nem akartam közelebbi ismeretségbe kerülni vele. - Én megdolgoztam a pénzemért, uram, nem követtem el semmit, amivel kiérdemelném ezt.

Eleinte még szenvtelen arccal tűrtem. Aztán, amikor azt hazudta a szemembe, hogy ő megdolgozott a pénzéért, előre léptem, és teljes erőből pofon ütöttem.
- Láttam a sebet Morgana karján, és láttam az emléket az agyában! A te emlékedet! Vagy azt állítod, hogy a legtisztább, legigazabb nő manipulál és hazudik, csak, hogy egy senkit, egy egyszerű marsi utcakölyköt bajba keverjen?!
Szabályosan tajtékzottam. Nem voltam ura az érzelmeimnek, és túl sokat is adtam ki magamból. A raktár ajtaja kivágódott, majd becsapódott, kongó döngéssel.
- Nem! Addig innen senki nem fog elmenni, amíg nem hallottam a történetet! Nem érdekelnek a kölykök, egy féreg bérencei mind! Blaire! Ez az úr itt - intettem a fejemmel Paul felé - Kap tőlem egy kis időt. mindössze három percet. Amint ez letelt, öld meg az első gyereket, aztán kétpercenként a többit, hacsak azt nem mondom, hogy ne tedd. Remélem, mindenki számára világosan beszéltem.
Aztán Paul szemébe néztem.
- Hallgatlak. A részleteket akarom. De én a helyedben gyorsan beszélnék. Három perc.

Élveztem a dolgot. Jason dühe olyan... zabolátlan. Az ember lányának kedve támad gyilkolászni. Apropó... Összesen öt gyereket találtam itt-ott.
- Akkor amíg várunk, én bábozok kicsit... - vigyorogtam, majd a magasba emeltem a gyerekeket, és ahogy mondtam, táncoltattam, dobáltam őket. Arra azért figyeltem, hogy bajuk ne essen, egészen addig míg nem kapok rá engedélyt. A patkánykirály fegyverét is kihúztam a falból...

Már éppen kezdtem volna feltápászkodni, mikor Jason elém lépett és ekkora maflást kaptam tőle, hogy ismét a földre zuhantam. Elzsibbadt a fél arcom és mikor odanyúltam éreztem, hogy vér csordogál az orromból és a felrepedt számból.
Amit az Elnök mondott egyre jobban aggasztott, hiszen nyilvánvaló volt, hogy kinek a pártját fogja és nekem nem volt semmi konkrét bizonyíték a kezemben, így félő volt, hogy mi lesz ennek a vége.
Dühös és rémült voltam egyszerre, mert éreztem, ahogy a dolgok kezdenek kicsúszni a kezemből, hiszen két hatalmas képességű telepatával szemben nem nagyon volt esélyünk.
Féltettem magamat és a kölyköket is, akik nem tehettek semmiről. Muszáj volt meggyőznöm valahogy.
- Ne….kérem ne bántsa őket! – szólaltam meg kiszáradt számat megnyalva. – Akármit is gondol én az igazat mondtam és mondom továbbra is. Ahogy említette módja van rá, hogy belenézzen a fejekbe, akkor tegye meg és látni fogja, hogy nem hazudok magának. Felkutattuk a merénylőt, egy Mat Kyle nevű magánkopót és lenyomoztuk a látogatói is, így került képbe egy nagyon dekoratív nő, aki a második alkalommal egy farkassal látogatta meg.
Egy kisméretű űrhajóval érkezett, mely az Orionra van bejegyezve. A zsarunak pénzt ígértem, de nem állt kötélnek, hogy elmondja a megbízója nevét és ez gyanússá tette, még a nőt is letagadta, ezért vittem oda egy telepatát, hogy kiolvassa a fejéből, de valami történt és ellenem fordult, menekülnünk kellett……de most akartunk tovább lépni. – hadartam miközben fél szemmel a fiúkat figyeltem és a hátam borsózott a kiáltásaiktól. - Ez történt! Én nem találkoztam az Elnöknővel, esküszöm! Kérem engedje el őket! – fogtam most már könyörgőre az érdekükben.

Elnyomtam egy fintort a gyerekek ijedt kiáltásai hallatán. Néha muszáj keménynek lenni, még ha nehéz is. A háború áldozatokkal jár, ez több ezer éves törvény.
Végighallgattam a zanzásított verzióját a történteknek.
- Már azért halált érdemelnél, mert kezet emeltél egy telepatára - mondtam undorodva - Mert abban biztos vagyok, hogy nem önként tartott veled. De legyen: hajlandó vagyok belenézni az elmédbe. De figyelmeztetlek: előttem nincsenek titkok.
Előre léptem, és felé nyújtottam a kezem, hogy megfogja. közben hátra fordultam.
- Blaire... Egyelőre negedd le őket. De egyet se engedj ki, és légy résen, míg én a barátunk fejében kutakodok. Ha igaz, amit mond, te jutalmul a magánnyomozót fogod kapni. Ha nem... akkor itt mindenki mást.
Azzal lehunytam a szemem, megnyitottam a kölyök elméjét, és elmerültem benne, félve attól, hogy mit fogok látni...
Egy perc múltán elengedtem a kezét. Úgy gondolom, egy halottnál is sápadtabb lehettem.
- Sajnálom, kedvesem - mondtam Blaire-nek - De ezek itt ártatlanok. Intézz el minden esetleges biztonsági felvételt, hogy semmilyen nyom ne maradjun utánunk, és menjünk. Itt már nincs dolgunk.
Paulra néztem.
- Nem fogok bocsánatot kérni. De a béred a duplája, a mai naptól fogva. Az új feladatod, hogy mindent megtudj Morgana Valeur-ről, a telepaták Elnöknőjéről. És felejtsd el, hogy a Matt Kyle nevű ember valaha is létezett.
Alvajáróként indultam a kijárat felé.

Nem szívesen, de elengedtem a kölyköket, majd vártam. Majd mikor Jason végzett és megláttam az arcát, már kezdtem érteni. A párharc, amire vártam valóban elkezdődni látszik. Hogy kinek szurkolok? Senkinek. Hogy beavatkozom-e? Persze. Mindent, ami kicsit is hasonlított egy adatrögzítőre felrobbantottam, kivéve egyet.
- Én okosan használnám. - súgtam oda a kölyöknek és mutattam a megmaradt kamerára, mikor Jason már nem láthatta. - Ha engem elárulsz, vége az egész bandádnak kispatkány. Rosszabb és erősebb vagyok bármely általad ismert lénynél. És halhatatlan. - dobtam egy csókot felé, majd mentálisan megszorítottam kicsit a szívét és Jason után indultam.
- Elmondod, vagy a nyomozóból tépjem ki? - vigyorogtam kajánul.

Nem tudhattam, hogy sikerül-e elérnem Jasonnál, hogy legalább az esélyt megadja és kiolvassa az emlékeimből a történteket, de nagyon igyekeztem meggyőző lenni, hiszen nem akartam, hogy bárkinek is baja legyen. Ez az ő harcuk, az ő mocskos politikájuk, oldják meg maguk, így nem sajnáltam egy percig sem, hogy kiadtam a neveket, legyen vele boldog, csak húzzanak a francba.
Aztán ahogy belekezdett a mondókájába kezdtem én is lesápadni, de a végén azért csak belement a dologba és ettől kicsit megkönnyebbültem, mert tudtam, hogy az az én igazamat támasztja alá. Az is eredmény volt, hogy a srácokat nyugton hagyta addig is.
Azonnal megragadtam a kezét, hogy minél előbb essünk túl rajta, majd megpróbáltam elengedni maga, habár gőzöm sem volt, hogy mit kellene csinálnom. Csak valami halvány bizsergést éreztem semmi mást, de alig telt el egy perc a férfi hulla sápadtan engedett el, így sejtettem, hogy a kutakodása eredményes volt, amit aztán a szavai is megerősítettek.
Egy mázsás kő hullott le a szívemről, habár még állt a zászló, hogy ennek ellenére nem akar majd szem és fültanukat, de minden reményemet felül múlta, az ajánlata, amit tett utána.
Persze tanultam a leckéből és soha nem fogom elbízni magam többet, ha ilyen nagyhatalmú ügyfelet kell kiszolgálni, mert ennek is meg van a maga kockázata.
- Rendben van, de én sem fogom megköszönni, ezt megértheti. – álltam fel morogva, remegő lábakkal. – Meg fogja kapni, amit sikerül megtudni, hiszen ő miatta kerültem bajba. – sziszegtem, majd összerezzentem, ahogy sorra durrantak el az elektromos eszközeink.
A nő szavaira csak megvillantak a szemeim, de nem válaszoltam, hiszen felesleges is lett volna, a pillantása mindent elárult a kegyetlenségéről.
Csendben néztem míg elmennek, majd a földre rogytam és a kezembe temettem az arcomat.
Nagyon közelről néztem szembe a kaszással és cseppet sem tetszett, amit láttam.

//Köszönöm a játékot – élvezetes volt //

Odakint, a raktár előtt a falnak támasztottam a hátam. Nem néztem oldalra, mert még mindig ott volt a kisgyerek holteste, akit Blaire csak úgy szórakozásból kivégzett.
- Látod, mit csináltál? - mutattam csak úgy nagyjából arra felé - Ártatlan volt. Ezért meg kéne, hogy öljelek. Csak azt nem tudom, hogyan.
Irtó fáradtnak éreztem magam, ahogy ellöktem a testem a raktár falától, és elindultam.
- Semmit se mondok el. a nyomozónak meg kell halnia, de előbb tudd meg tőle, miféle üzletet kötött Morganával. Ha kell, csábítsd el, bolondítsd magadba. Az lenne a legkézenfekvőbb, mert a pénz nem érdekli, és még fájdalom hatására is hazudhat.
Bár, ha az üzlet olyan volt, amilyenre gondolok, erre vajmi kevés esély van. ugyan ki választaná Blaire-t Morgana helyett? Valami a gyomromba mart. Először nem tudtam, mi az, aztán rájöttem, hogy féltékenység.
- De ha már mindent tudsz... Öld meg. És lassan.

Odapillantottam a gyerek holttestére, majd megrántottam a vállam.
- Ha ennyire zavar... - majd megnyitottam a földet a hulla alatt és néztem, ahogy elnyeli. Aztán összezártam a rést. - És ha megölnél, ki végezné el a piszkos munkát? - kérdeztem vigyorogva. Valahol fájt, hogy ilyen ostobának néz. Láttam rajta a rajongást korábban, ugyanúgy, ahogy most a dühöt és talán a bánatot.
- Ahogy kívánod... Majd elmesélem milyen volt. - fordítottam hátat és indultam el.

- "Ölni tudtok, jó urak: bezzeg ha életet tudnátok adni, akkor érdemlenétek meg az uralkodást!" - idéztem motyogva, szinte oda sem figyelve. Vajon mi lehet ez? Valahol, valamikor olvastam... Egy háború előtti költő műve lehet talán.
- Annak a gyereknek már mindegy, Blaire. Hiába derült ki, hogy ártatlan. Én is megöltem volna, ha bűnös, de nem volt az. A jövőben fogd vissza magad. Bő láncra engedtelek, de a lánc az lánc, ne feledd, hogy létezik. És most tényleg menj. Sok a dolgod. Ahogy nekem is.
Ellöktem magam a faltól és elindultam, egyelőre még nem tudtam, merre. Nem teljesen lepett volna meg egy támadás Blaire részéről, de nem is igen féltem tőle. a fájdalom, az csak fájdalom. Van, amit nehezebb elviselni.

Miután elhamvasztattuk szegény Robertet és sikerült megnyugtatnom a többieket, úgy döntöttem helyet változtatunk és a gyárnegyed egy sokkal jobban védhető pontján vertünk tanyát. A felvételt Jasonról és a segítőjéről, arról a kegyetlen bőről gondosan elrejtettem, mert tudtam, hogy egyszer sok pénzt hozhat még nekem, vagy éppen kihúzhat a pácból, ha szükségem lesz rá.
Aztán elkezdtem a munkát és hol máshol fogtam az Elnöknő utáni nyomozáshoz, mint ott, ahol született, a Földön.
Most, hogy már volt saját űrhajóm, nem volt nagy cucc átugrani az öreg bolygóra és a kapcsolataimat kihasználva kutakodni. Pénz volt most elég ahhoz, hogy megnyisson pár szájat, ráadásul, már olyan régen volt, hogy senki nem érezte úgy, hogy nagy titkot árulna el, mikor megemlítették a még életben lévő szomszédok a tüzet, amiben a szülei meghaltak. Pontosan ezért emlékeztek az egészre, különben gondolom már rég elfelejtették volna. Még azt is eszébe jutott az egyik srácnak, aki a szomszédságban lakott és valamikor megakadt a szeme Morgana-n, hogy valami Philippe nevű sráccal kavart, akivel végül elszökött a Holdra. Idáig nem volt túl nehéz dolgom, de a Hold az azért más tészta. Nem kedvelem túlságosan a morakat és ezek szerint ez a drágalátos Philippe az lehetett. Minden esetre a következő állomásom a Hold volt.

[A karakter nincs jelen]

Nem meglepő, hogy egy bandának mindenhol van szeme. Ez itt sincs másképp, vagy talán itt van ez a leginkább. Hisz nem másról beszélünk, hanem, a Marsról. A bűnszervezetek legjava itt ver tanyát. Legalábbis az a része, akinek nincs annyi esze, hogy ezt elrejtse vagy csak nem áll érdekében. A hír most is gyorsan szál, talán még gyorsabban, is mint a nem rég befutott hajó.
Egy apró fiúcska rohan be az épületbe. Előre hajolva a térdén támasztja meg a kezét, hogy kifújja magát. Azt azonban nem tudni, hogy a röhögéstől vagy a futástól. Fujtat párat még, hogy elég levegőt kapjon és végül a társai felé fordul, miközben fáradtan leveti magát az egyik matracra.
- Ha könnyű pénzhez akartok jutni, akkor ezt látnotok kell. Egy nő van a kikötőben, rengeteg bőrönddel és olyan kétségbeesett képet vág szerencsétlen, hogy süt Róla még csak a környéket sem ismeri. *Hadarja lelkesen, miközben igyekszik a pulzusát a normálisra visszaszorítani.*
- Még szerencséje van, mert a következő hajó a rendfenntartóknak hozza a megszokott szállítmányt így még azok kint vannak. De már most fogadásokat kötnek, hogy milyen gyorsan lesz nincstelen és/vagy halott. *És ha nem szakítják meg, akkor tovább hadar.*
- Én is raktam rá 10 dolcsit. A barmok távozása után egy órával aligha lesz a bájos pofikájából valami. *Röhögte el magát. Ezt az apró beszámolót lehetne nevezni jelentésnek is, hisz ez volt az egyetlen furcsaság, amit észrevett és valószínűleg érdekelheti a Főnökét. Ha más nem, könnyű pénz keresés céljából.*

Éppen Arkangyallal beszéltem meg egy halaszthatatlan ügyet, mikor berobogott a raktárba Marko, Pletyka, aki állandóan az űrkikötőben lebzsel és az a dolga, hogy onnan szállítsa a friss híreket.
Láthatóan most valami nagyon érdekes és vicces dolgot talált, mely megérte neki, hogy gyalog rohanja végig z utat és köpje ki a tüdejét, mire ideért.
Megakasztottam az alvezérem beszámolóját, hogy én is végig hallgassam a kissrác mondanivalóját, amitől a többiek is mocorogni kezdenek, miközben innen is, onnan is nevetés hangzik fel.
- És, hogy néz ki ez a nő Pletyka? Esetleg vár valakit? lehet, hogy csak késik a fuvarja, nem? Nem mondott semmit, míg ott voltál?
Nem tudom, hogy a kölyök tud-e rá válaszolni, de azt hiszem nem ártana utána nézni a dolognak, hiszen miért más arassa le a babérokat, ha már mi fedeztük fel elsőnek.
- Oké, odamegyünk. - intek Arkangyalnak. - Felajánljuk a segítségünket a hölgynek, ha már ennyire elveszett. - villantok fel egy farkas vigyort a többiekre, majd magamhoz veszem a botomat és elindulok a kikötőbe.

[A karakter nincs jelen]

A nevetésekre csak kihúzza magát, mintha tényleg valami, hű de fontos infót hozott volna, hosszú ideje talán először. A mocorgásra pedig fellelkesül, már ha valaki lehet lelkesebb még ennél is. Paul kérdésére csak megvonja a vállát, de végül a nyelve is táncolni kezd.
- Hát Főnök. Ilyen nő nincs még egy erre. Olyan mintha most eset volna ki a babaházból. Hosszú hajú, vékony testalkatú és szépen fel van öltözve. Komolyan mondom Főnök, ha idősebb lennék… *No de itt aztán elpirul egy kicsit mikor rá jött, hogy épp elkalandozott és a tárgytól is eltért. Megköszörüli a torkát és inkább a kérdésre válaszol.*
- Nem hiszem. Ha várna valakit, az a személy jó nagy idi0ta lehet, hogy kint hagyja minden felügyelet nélkül. Az a legfurcsább, hogy senkivel nem beszélt, míg ott voltam. *Vonja meg a vállát, ám Paul szavaira egy széles vigyor terült szét az arcán és visszament velük a kikötőbe.*

- Könyveket. Ahogy a másik kettőben is, amit én hoztam. *Vontam meg a vállam könnyedén, bár egy kicsit rosszul éreztem magam, hogy a másiknak kellett cipelnie. *
- Mondanám, hogy sajnálom, hogy Te fogtad meg a legnehezebbet. De inkább cipeld Te, mint a barátnőd. *Tekintettem egy pillanatra a vörös hajú leányzóra. No igen, első perctől kezdve azt hittem, hogy Ő a barátnője. Talán ezért is néztem meg magamnak többször is.*
- Azt hiszem Én is örülök, hogy megjelentél. De ha már itt tartunk, hogy keveredtél oda? Csak nem te is jöttél az életemre fogadni? *Ugrattam a másikat ártatlanul*
- Mellesleg pedig, elég csontos darab lennék vacsorának. *Húztam el a számat egy fél mosolyra. De nem hagyott nyugodni, hogy Paul valószínűleg komolyan beszél. De most fáradt voltam. Az út, az utolsó vitám Emmával és ez az egész kicsit leszívta, bár a lelkesedésem még mindig nem hagyott nyugodni. Nem igazán tetszett, hogy nem vittek hazáig, de hát, egy idegen helyen egy idegen nő ne reklamáljon. Megfogtam a két bőröndöt és követtem Pault.*
- Nagyon helyes. *Jegyeztem meg mosolyogva és már a fáradságom tovaszállt mikor az épülethez értünk. Mikor beléptünk a ricsaj élesen hasított a fejembe, és a bőröndjeim elengedve kaptam hozzá. Nem voltam hozzá szokva, ahogy a visszavert hangokhoz sem. Szegény mora füleimnek ehhez még hozzá kell szoknia. Ám a Pault követő csendben elmúlt.*
- Sziasztok. *Köszöntem oda mindenkinek és kissé feszülten vártam a fogadtatást. Beljebb lépve azonban forogva kezdtem el kémlelni a hely belsejét. Tekintetem meg is akadt egy ágyszerű valamin. Ami jelenleg el volt kerítve. Nem tudhattam, hogy azok a dobozok egy határt jelentenek így lehuppantam rá.*
- Lakás? Azt mondtad, hogy Te is itt laksz. Akkor én mért mennék lakásba? Jó lesz ez itt… *Rugóztam kicsit azon a valamin. Persze szavaim nem az ágyra értettem, hanem maga a helyre. De a testbeszédem talán megtévesztő volt.*
- Inkább szeretnék munkát keresni holnap… De most éhes vagyok, és közben beszélnünk kéne. Hol a konyha? *Kerestem a helység ajtaját a tekintetemmel.*

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy Aurora mennyire sok figyelmet szentelt Arkangyalnak, de gondoltam csak azért mert megpróbál rájönni, milyen is egy utcakölyök, vagy fel akarja mérni. Eszemben sem volt, hogy esetleg más is járhat a fejében.
A raktárba lépve és a siserehadnak kiadva az ukázt, a kölykök elmakogott köszönése után már vigyorogva mutattam körbe.
- Hát ez a mi kis birodalmunk, érezd magad otthon.
Mondjuk ezt már kicsit megbántam, mikor pont az én ágyamat szemelte ki magának elsőre, de aztán széles mosoly terült el az arcomon, mikor úgy döntöttem ezt meg is említem neki, hiszen tudtam, hogy mennyire félre fogja érteni az egészet.
- Az egy dolog, hogy én a bandámmal vagyok, hiszen így nőttem fel, de nem hiszem, hogy ez az életmód neked is megfelelne. – vontam meg a vállam. – De, ha velem akarsz aludni ma éjjel, nekem nincs kifogásom ellene.
Na persze a halló közelségben álló nagyobbak felől, már innen is onnan is kuncogás hallatszott, jelezve, hogy ők értették a célzást.
De aztán jött a nap legjobb beköpése, ami viszont már harsány röhögést váltott ki, az első néhány másodperc megrökönyödése után.
- Főnök, honnan szalajtották ezt a csajt? – nézett rám még mindig levegő után kapkodva Ragyás. – Csak nem valami elegáns házban élt eddig? Honnan szedted össze, most komolyan?
- Kuss legyen! – szólaltam meg és bár nekem is fülig ért a szám, de a hangom eljutott mindenhová. – És ez mindenkire vonatkozik! – néztem körbe. – Aurora a Holdon élt eddig és egy kényelmes jólétet hagyott ott, hogy nektek segítsen. Így aki még egyszer kineveti, az ma kinn alszik! Comprende?
Hirtelen elég nagy csend támadt, majd halk duruzsolással indult meg a traccsolás, de mindenki igyekezett a dolgára, így a lányhoz léptem és megálltam előtte.
- Itt nincs konyha! – ráztam meg a fejem. – Ha éhesek vagyunk és van pénzünk rá, rendelünk….általában pizzát, ha nincs, akkor megpróbálunk lenyúlni pár kenyeret, ha nem megy, akkor iszunk vizet, de azért ez ritkán fordul elő.
- Kámfor – intettem egy tíz év körüli kölyöknek és a kezébe nyomtam pár dollárt. – Rendelj pizzát…..vagy 5 dobozzal, de egyik lábad itt, a másik ott.
- Mindjárt ehetsz, ha ideér. – ültem le a lány mellé.