Gyárnegyed

*Szavaira összevontam a szemöldököm és bár tudtam, hogy igaza van, de azt sosem szerettem, ha alábecsültek. Márpedig Paul, most nyíltan utalt a származásomra.*
- De én akkor is… *Kezdtem mondani, hogy márpedig én megpróbálom ám Paul végszavára vörösben kezdet el pompázni az arcom. A kuncogások csak segítettek ezen és már nem lehetett meg mondani, hogy a kabátom vagy az arcom vörösebb. Tekintetem lesütöttem, de nagy erőfeszítésbe telt, hogy ne ugorjak fel az ágyról, ami már foglalt volt.*
- Ami azt illeti, ha már nincs jobb, akkor melletted is megteszi… sötétben úgy sem látom. *Mikor kimondtam már meg is bántam. Nem a szavaim voltak azok, amik erre sarkaltak, hanem szimplán az, hogy csak most képzeltem el, hogy ezen a kicsi ágyon hogyan is fogunk elférni ketten. Néha még a saját ágyam is kicsi volt egymagamnak, pedig az kétszer ekkora, hanem háromszor. De ez nem látszott rajtam, hisz csak könnyedén megvontam a vállam és megpróbáltam egy mosolyt erőltetni a kipirult arcomra.
Ám a következő nevetésre csak összevontam a szemöldököm, és pislogva tekintettem körbe.*
- Most mi rosszat mondtam már megint? *Tettem fel a kérdés, szinte a levegőnek, mert egy srác kezdett el beszélni, nem is próbálva meg titkolni, hogy rajtam röhög. Mostanában elég érzékeny lettem, és még mindig könnyű volt feldühíteni. Egy pillanat alatt teremtem szemben a másik sráccal, csípőre tett kézzel. Ha valaki pont engem nézet, annyira, hogy még pislogni is elfelejtett akkor az csak egy árnyat láthatott mikor helyet változtattam. De a többinek mindössze csak annyi volt, hogy egyik pillanatban itt, a másikban meg már ott vagyok. Nem akartam ártani a másiknak, de dühös voltam és sértet. Ha mind ezen túltette magát annyira, hogy tovább kémleljen, akkor érezhette, hogy feszült vagyok ugyan, de tényleg csak segíteni vagyok itt.*
- Nem szedet össze sehonnan amint láthatod önszántamból jöttem. De még ha igazad is van… *Kezdtem volna kiosztani a másikat, de Paul parancsa bennem is megakasztotta a szót és megadva magam eresztettem le magam mellé a kezeim, és míg Paul megosztotta, hogy miért vagyok itt visszasétáltam az ágyhoz. Kezemmel a hajamba túrtam, és úgy hallgattam végig. Ám az utolsó mondatára felkaptam a fejem és mosolyogva fordultam hozzá.*
- Ez rád is vonatkozik? Mert ez elég jó indok lenne arra, hogy kihúzd magad a velem való alvás alól. *Jegyeztem meg, miközben igyekeztem lehiggadni. Nem lett volna okos dolog, ha hagyom, hogy felbosszantsanak. *
- Pizzát? Emma azt mondta, hogy az káros és egyáltalán nem tápláló, mellette pedig még lerakodik a zsír és elhízást okoz. *Vontam össze ismét a szemöldököm. De szavaim elég okot adtak arra, hogy a másik rájöjjön én még nem ettem olyat. Mikor oda hívta a fiút kedvesen mosolyogtam rá, ám a rendelés hallatán körbetekintettem a helységen.*
- 5? Ennyi emberre? *Tekintettem Paulra és a kabát zsebemben kezdtem el kotorászni. A kommunikátorom letettem az ágyra, hogy hozzáférjek a pénztárcámhoz. Miközben megszámoltam 18 embert. *
- Maradjunk 10ben és a másik felét én fizetem. *Vettem ki a pénztárcámból pár dollárt, amit Paul felé nyújtottam. Nem akartam a szavát kétségbe vonni, így ezt veheti annak is, hogy az engedélyét kértem. Ha elfogadja oké, ha nem… nos, duzzogok egy kört, de nem ellenkezek vele. Legalábbis nem az emberei előtt. Mikor Paul leült, akaratlanul is kicsit hátrébb húzódtam és laposan pislogtam párat.*
- Köszönöm. Egyébként meg ne szokj hozzá, hogy nekem is parancsolgathatsz és fülem behúzva visszavonulok, úgy, mint az imént is. *Engedtem meg egy apró, de fáradt mosolyt felé.*
- Viszont szeretnék kérni valamit… Feltűnt, hogy elégé hmm… provokatív társaság. *Néztem Ragyásra.*
- Ne hagyd kérlek, hogy a következő 1-2 napba felbosszantsanak. *Néztem ismét a férfire a másik fiúról.*
- Nem szeretnék semmilyen bajt okozni és a következő napokba eléggé megnövekedtek a velem született képességeim. Nem tudom kezelni… *Vallottam be miközben ujjaimmal kacskaringós mintákat kezdtem el az ágyon lévő takaróra rajzolni. Nem tartottam szükségesnek megmagyarázni, hogy mitől növekedet meg. Azt hittem Paul tisztában van vele magyarázat nélkül is. Bár tény, hogy alapjáraton sem tudom kezelni.*
- De ezt a konyhakérdést meg kell oldani, minél hamarabb. Ha pizzán kell élnem, éhen halok de előtte még nehezebb leszek mint a táskáim összesen.*Próbáltam meg viccelődéssel oldani inkább a saját feszültségem, mintsem a szavaim súlyát.*
- Arról már nem is beszélve, hogy a sok gondod mellett még kénytelen leszel gondoskodni a napi testmozgásomról is. *Néztem szemeibe határozottan, fel sem fogva, hogy szavaim egy egészséges férfi számára igen csak kétértelműen hathatnak.*

Mondjuk a torkomon akadt a nevetés, ahogy Ragyásnak is, amikor Aurora olyan hirtelen állt meg előtte, hogy köpni-nyelni nem tudott, hiszen az előbb még kényelmesen ücsörgött az ágyamon.
Az alvezérem persze nem egy beszari alak, így hamar feldolgozta a traumát és továbbra sem vakarta le a mosolyt az arcáról, de sokkal óvatosabb lett. Én meg nem tartottam szükségesnek tovább ragozni, hogy, ha a lány a Holdról jött, akkor milyen származású. Nem hülyék az embereim, szépen rájönnek maguktól, ha nem akkor a saját kárukon majd megtanulják.
- Én mindig a kivétel vagyok. – ingattam meg a kérdésére. – Így nem úszod meg, hogy velem kelljen aludnod. – húztam tovább az idegeit egy kicsit.
Miután eléggé egyértelműen közölte, hogy éhes és én meg nagylelkűen pizzát hozattam mindenkinek, meglepődve néztem a felém nyújtott pénzt.
Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy ezt hogyan is értékeljem, bosszantson, vagy legyen magától értetődő, de végül az utóbbi mellett döntöttem és elvigyorodva elvettem a pénzt, majd Kámfor markába nyomtam.
- Hallottad a hölgyet! 10 pizza és hozzál valamit inni is. – lódítottam a kölyköt az ajtó felé.
Mikor aztán már kicsit magunkra hagytak a többiek és meghallgattam Aurora szavait, a fejem oldalra döntve néztem rá és elkomolyodva válaszoltam.
- Hát csak sorban! Szóval, amíg itt tartózkódsz, igaz, hogy a vendégem vagy, de nem kérdőjelezheted meg a szavam, mert az a tekintélyembe kerülne és azt még tőled sem tűrném el. – villantom rá a szeme, de azért igyekszem elvenni a szavaim élét, de muszáj megértenie az itteni játékszabályokat. – A kérésedet illetően pedig, rajtam kívül nem tehet ilyet senki, ígérem. – emelem esküre a kezem. – Csak szólj nyugodtan, ha gond van a srácokkal, de teszek róla, hogy nyugton hagyjanak. De ha baj van, csak mond meg, biztos találunk megoldást? – mérem fel tetőtől talpig valami jelzés után kutatva, hogy mi ez a változás.
A konyha hiánya úgy látszik tényleg nagy problémát okoz neki, de hát varázsolni én sem tudok, így megvonom a vállam.
- Nézz körül, itt élünk, nem tudok neked konyhát alkotni, de majd keresünk valami elfogadható kajáldát neked, ha nem szereted a pizzát. Egyébként, ha majd az ellenséges banda elől kell futni, nem hiszem, hogy gond lesz a testsúlyoddal. Na meg enni sem eszünk mindig ilyet ne félj, legtöbbször örülsz majd, ha lötyög valami a hasadban, hacsak nem hoztál magaddal egy vagyont.
Persze nem kell tudnia, hogy nekem is vannak tartalékaim, főleg a Jason-nak kötött üzlet után, de hát a későbbiekre is gondolni kell.
- Különben is, ha találunk neked valami normális lakást, akkor ott biztosan lesz konyha is. – nyugtatom meg.
Nem soká aztán megjött a kaja és a zsivaj megint a tetőfokára hágott. Amíg a kölykök a pizzán osztozkodtak, amiből egy dobozt természetesen Aurora mellé raktam, addig elmagyaráztam ragyásnak, hogy tartsa a lányon a szemét, nehogy baja essen, másrészt a srácoknak is rágja a szájába, hogy Aurora tabu.
- Egyél csak. – bökök a dobozta, majd magam is elveszek egy szereltet. – Ha nem vagy elég gyors nem marad, vagy kinézik a szádból. – nevetem el magam, hiszen ismerem már a srácaimat az ingyen kajával.

- Tarts a kezed a paplan fölött és cserébe nem töröm el. *Mosolyogtam Paulra viccelődve, jelezve, hogy nem óhajtok meghátrálni. No meg inkább aludjak Paul mellett, minthogy mással. Mellette legalább valamilyen szinten legalább biztonságban éreztem magam. Szemei villanására összevontam a szemöldököm és lemondóan sóhajtottam.*
- Nézd, tapasztalatlan vagyok és nem hßlye. Még ha ezt néha hajlamos vagyok is megcáfolni. De ha máshonnan nem is, hát a könyveimből tudom, hogy a vezér szava szent. Szerinted mért neked nyújtottam a pénzt és nem egyenesen a kissrácnak intéztem a szavaim? Ezzel kértem az engedélyed. És megígértem, hogy nem szólok bele semmibe, amihez nincs közöm. De egy apró titok hozzám. Ha kérsz, akkor megteszem. De ha parancsolsz, akkor maximum erőszakkal éred el, hogy megtegyek bármit is. Lehet, hogy ez furcsa itt, de nem parancsszóra működök. *Ingattam meg a fejem. Nem tudtam, hogy sajnáljam a dolgot vagy épp büszke legyek rá. De ez akkor is így volt. Soha nem próbált meg nekem parancsolni senki, és arra neveltek, hogy ne is engedelmeskedj, mint egy pincsi. Legyen tartásom és kiállásom.*
- Nézzenek csak oda… de ha csak nincsenek szuper hero reflexeid, akkor neked sem ajánlatos. * Viccelődtem, de a tekintetemen látszott, hogy ez azért nem játék. Vagyis egy másik morának igen, de egy egyszerű embernek már kevésbé.*
- Előbb vagy utóbb meg kell vívnom a saját harcom velük. Különben minden kérésem vagy szavam kétségbe vonják és rohanhatok hozzád minden percben. De én erre hagynék még pár napot. *Abba hagytam a minták rajzolását, és Paulra néztem. Vizsgáló tekintete ismét zavarba hozott, de csak lehunytam a szemem egy pillanatra ahelyett, hogy összezsugorodtam volna a legkisebbre, amire csak tudtam.*
- Baj, az nincs. Csak… Nézd Paul, biztos tisztában vagy vele, hogy nekünk moráknak nem elegendő a szimpla étel. Tegnap és ma délelőtt azzal foglalatoskodtam, hogy… *Lesütöttem a tekintetem és nem tudtam, hogy miként is folytassam. Szégyelltem, annak ellenére, hogy nem én választottam a származásom.*
- Az energiáimat a maximálisra telítsem, hogy legalább két hétig kibírjam. Ilyenkor egy másik embertől vonjuk el ezt. Emma néni többek között erről is gondoskodott az életem során. Mivel sosem vettem volna el senki mástól. Egy ilyen szintű táplálkozás után, hirtelen növekszik meg egy mora ereje. Ahogy most az enyém is… *Néztem ismét a férfire kutatva, hogy vajon ezt tudta vagy épp most sokkoltam le és azon jár az agya, hogy haza zavarjon.*
- Alapjáraton soha nem használom ezeket az előnyöket. De ha erős érzelmi hatás ér, ami eddig idegen volt össze kuszál, és nem tudom kontrolálni. Te is tudod, hogy eddig egy burokban éltem. Ahogy megóvtak a külvilágtól, úgy az érzelmekhez sem volt sok közöm. Ez körülbelül olyan, mintha most tanulnék meg járni. De egy példa; Megtámadtak az utcán, és egy telepata férfi mentet ki a karmaik közül. Beszélgettünk és felidegesített mikor kigúnyolt. Pofon vágtam és szerencsétlennek eltörtem az arccsontját. Később pedig megszorítottam egy poharat mikor szintén mérges lettem, és úgy roppant össze a kezeim között, mint egy elszáradt levél. *Jobb kezem felé nyújtottam tenyérrel felfelé, hogy láthassa az apró hegeket melyek az üvegszilánkok nyomai voltak. *
- Erre nincs megoldás. *Ingattam meg a fejem lemondóan. Szavaira ismét körbe tekintettem a helységen, igyekezve mindent észrevenni, amit csak lehetett. Ám az utolsó szavaira csak elmosolyodva feleltem.*
- Nem tudom, hogy szeretem-e a pizzát. De épp egy vagyon nem hoztam, mert nem szeretem, ha sok pénz van nálam. De a legutolsó egyenlegem szerint majdnem húszezer dollár van a számlámon és ne feledkezz meg arról sem, hogy ott a Londoni házam és mindenképpen szeretnék dolgozni, ami csak bevételt jelent. *Megnyugtatónak szánt szavaira csak kétségbe esetten tekintettem rá.*
- Ne küldj el Paul. Kérlek… Majd kialakítok itt egy konyhát. Elkísérsz és veszünk egy elektromos tűzhelyet, meg hűtőt, meg ami kell… Amint módomban áll veszek egy ágyat, még csak nem is kell hosszútávon megosztanod velem a Tiédet… de kérlek, ne küldj el. *Hangom ideges volt és kétségbeesett. Szerintem még a csillagokat is a férfi elé hoztam volna, csak ne küldjön el. Nem akartam egyedül lenni egy idegen helyen. Féltem itt. Mikor a pizza megérkezett a mellém rakott dobozt felnyitva úgy vizsgálgattam mintha egy űrlény lenne. Finom illata volt, de számomra furcsa volt. Úgy nézet ki, mintha mindent egymásra dobáltak volna és kerekformára vágták volna. Kissé kételkedve és félve nyúltam felé, mintha attól féltem volna, hogy megharap. Egy szeletet a kezembe vettem, és méregetni kezdtem miközben azonosítani próbáltam a feltétet.*
- Igaz nincs rajta gomba? *Kérdeztem Paultól, hisz ez volt az egyike azoknak, amiket nem szerettem. De végül az éhség győzött és egy aprót haraptam a végéből. Furcsa volt ez a nyúlós cucc a számban. *
- Furcsa… de ez isteni. *Hümmögtem, miközben próbáltam kiélvezni az ízek kavalkádját.*

Igaz, hogy nem kerteltem sokat, mikor felhívtam a figyelmét az itteni szokásokra, de azért meglepett a válasza és a tisztán látása, na meg a határozottsága is.
Az, hogy eltörheti a kezem, ha mégis együtt aludnánk és valami huncutságon törném a fejem, az halk nevetésre késztetett, de a többi, hogy inkább kérjek, mint parancsoljak, azért érdekes meglátás volt a részéről.
- Ezt csak egy dolog miatt fogadom el Aurora. – válaszolom neki kissé komolyabban. – Mert nem tartozol egyelőre a bandához, de akkor is elvárom, hogy ha mondok valamit, azt ne kérdőjelezd meg, hanem csináld, feltéve, ha velünk akarsz maradni, vagy a csapat része akarsz lenni. Legfeljebb, ha gondod van, annyi előnyöd van a többiekkel szemben, hogy utána négyszemközt megbeszélhetjük. – szögezem le, mert ebben a kérdésben nem engedek, nem engedhetek, mert aztán a végén még követendő példa lesz a srácoknak. – De ez a te döntésed, hiszen magadtól jöttél ide és egyelőre nem függsz tőlünk, bármikor meggondolhatod magad. – tettem még hozzá, hiszen ez volt az igazság, és tényleg nem akartam neki semmit előírni, de másként nem lehet összefogni ezeket a kölyköket, csak vaskézzel, és Aurora nem lóghat ki a sorból, ha marad.
- Bár nem hiszem, hogy az én srácaimmal gondod lenne, azért kíváncsi vagyok az eredményidre, majd velük szemben. – villantak meg vidáman a szemeim, de persze azért nem vonom vissza a rá vonatkozó ukázt, jobb a békesség.
Aztán mikor arra került sor, hogy arról beszéljen, miért feszült, mi a baj vele, akkor nem mondom, hogy nem lepődtem meg, bár azt tudtam, hogy milyen fajhoz tartozik, de hát ezt így most nyíltan hallani, hogy milyen szükségletei vannak és az mivel jár, kicsit mellbevágó volt, de hát nekem is van itt a kölykök között mindenféle náció, így nem hiszem, hogy nem tudnék ezzel is megbirkózni.
- Értem és nem gond. – nyugtattam meg, miközben járt az agyam a megoldáson is. – Tudod, bár nem hiszem, hogy tetszeni fog, amit most mondok, de a más irányú táplálék szerzésedre is lesz megoldás, hiszen elég sok ….hmmm….konfliktusunk van időnként más bandákkal. Majd alkalmat teremtünk, hogy egy-két alkalommal a közelben légy. – ötlöm ki a dolgot. – Akkor nem kell egyszerre így felszívnod magad és valószínűleg akkor jobban is fogod kezelni. – nyugtatom meg, miközben megszemlélem heges tenyerét. – Azt hittem a morak regenerálódnak is. – jegyzetem meg csodálkozva.
Megdöbbentett, mikor elmondta nyíltan, hogy mennyi pénz van nála, a munkával kapcsolatos naivitása pedig megint mosolyra késztetett.
- Kérlek Aurora, soha ne mond el senkinek, hogy pénz van nálad, mert ennél jóval kevesebbért is öltek már meg embereket. Ez egy szegény környék és még sokszor a saját embereimben sem bíznék meg, ha pénzről van szó. – csóváltam meg a fejem figyelmeztetőleg. – Na jó, hát ez nem teljesen igaz, de azért jobb a biztonság. A munka kereséshez meg sok sikert, azzal nem lesz könnyű dolgod itt, bár én igyekszem majd segíteni neked.
A szemem is kikerekedett, ahogy aztán könyörögni kezdett szinte, hogy ne küldjem el, hiszen én csak jót akartam neki! Nem gondoltam, hogy ezen a lepusztult környéken és a földön heverő matracok között annyira jól érezné magát.
- Öööö…..- nyögtem ki nagyon értelmesen, ami elsőre kijött a számon. – Hát, ha …..akarsz…..tőlem maradhatsz. És én szívesen alszom veled egy ágyban. – jött meg a hangom és a kaján vigyorom. – Csak neked akartam kényelmesebb helyet. – mutattam körbe. – Ez nem valami luxus körülmény.
Miután megjött a pizza először a kölyköket porcióztam ki, hogy ne legyen tömegverekedés belőle, aztán jutottam csak vissza a lányhoz, aki gyanúsan méregette a kezében lévő, illatozó szeletet.
- Ne nézegesd, hanem egyed! – szóltam rá nevetve, miközben jóízűen beleharaptam az én adagomba. – Nem lesz tőle semmi bajod, hidd el, ez friss, Kámfor nem a kukából bányászta ki, pedig attól sem volt még senkinek semmi baja. – rágcsáltam tovább a mennyi falatokat.
- A konyhát meg majd meglátjuk. – tettem valamiféle ígéretet. – Holnap majd körülnézünk.

*Csendesen hallgattam a szavait, de kezdtem azt hinni, hogy egy másik bolygóról jöttem. Na jó, ez igaz. De azért csak nem beszélek IT-ül. Vagy még is? *
- Paul, felfogtam. Nem azt kértem, hogy kivételez velem. Csak felhívtad a figyelmed egy esetleges problémára. Ha kérsz, megteszem. Legfeljebb ha nem tetszik, akkor, miközben megcsinálom, hisztizek és duzzogok egy kört. *Mutattam rá a lényegre kicsit azért viccelődve. Bár ki tudja, valóban szoktam duzzogni meg hisztizni, ha olyat kell csinálnom, amit nem akarok. Hoppá…*
- De ha olyat kérsz, ami ütközik mindazzal, ami vagyok. Akkor felejtsd el, amit korábban mondtam… *Néztem rá eltökélten. Hisz valóban meg teszek mindent, de nem akarok más lenni, mint ami vagyok. Tőlem ugyan ne várjon olyanokat, ami ütközik az erkölcseimmel. Segíteni jöttem, de úgy, ahogy tudok és ne várja azt, hogy magam is majd információkat szedek másokból vagy hasonló ilyen dolgokban részt veszek, azért mert Ő azt mondta.*
- Nem fogok megváltozni csak a két szép szemedért, és mert azt mondtad. *Ingattam meg a fejem. Ám a táplálkozási lehetőségeimet taglalva hitetlenkedve meredtem rá.*
- Egyrészt, nem elég, hogy a közelbe legyek. Meg kell érintenem Őket. Másrészt pedig ezt verd ki a fejedből. Nem fogom úgy elvenni valakitől, hogy nem engedte meg és nincs tisztában, hogy ez mivel jár. Hogy utána mennyire kiszolgáltatott lesz pár óráig. De ezt majd megoldom. Legfeljebb az egyik járattal haza megyek, a másikkal meg visszajövök. De mint mondtam alapjáraton sem tudom kezelni. Mikor a leviatánnal találkoztam már a 4. napja volt annak, hogy ettem. *Mutattam rá ismét egy apró tényre. Ám a hitetlenkedésére csak keservesen felnevettem.*
- Szép is volna. Az idősebbek valóban tudnak regenerálódni. De Paul, szerinted mért van az, hogy egyetlen fiatal morával sem futhatsz össze? Nekünk előbb meg kell tanulnunk életbe maradni. Nos, nekem addig még van 379 évem. A fiatalokat ezért tartják burokban, mert bár az erő, a gyorsaság és a jobb érzékszervek velünk születnek. De ha ezekkel nem tudunk kivédeni egy halálos csapást, ugyan úgy meghalunk mi Te vagy bármelyik másik ember. *A figyelmeztetésére csak a szemem forgattam, miközben ismét kacskaringós mintákat kezdtem el rajzolni az ágyra.*
- De Én veled beszélek és nem mással. Egyébként nem árultam volna el, annak ellenére, hogy míg haza jöttünk figyelve az embereket és a környéket még egy vak is megmondhatná. De még mielőtt kitalálnád… nem cserélem le a ruhatáram és ezeket sem teszem tönkre a kedvedért. *Mosolyodtam el egy pillanatra. Bár nem rajongok a vásárlásért, de szeretem a ruháimat úgy, ahogy megvettem őket.*
- Hééé… ne becsülj le. Okos vagyok, szép, becsületes és tudok beszélni az emberekkel. De ha még titkárnőnek nem is vesznek fel sehova, akkor, ha más nem, vendég csalogatónak jó vagyok egy-egy kocsmába vagy szórakozó helyre. *Vontam meg a vállam. Nem voltak nagy álmaim a szüleim halála óta, de a munkához nem is kellenek álmok. Csak két szorgos kéz. Nem tudtam, hogy merre tovább, ha Paul elküld és nem is akartam ezen morfondírozni, de akaratlanul is felötlött bennem, hogy haza kell majd mennem. De mikor azt mondta, hogy maradhatok, hirtelen annyira kicsattantam az örömtől, hogy megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára.*
- Köszönöm. *Húzódtam el Tőle és szerintem már akkor sem lehetet volna szélesebb a mosolyom, s csilloghattak volna boldogan a szemeim. Ha a szőke hercegem bevágtat és közli, hogy a fele királysága az enyém, a szívének egésze mellé. No igen, gyermeteg álmok voltak és már évek óta lemondtam a fekete űrhajós hercegről.*
- Majd megszokom és kényelmesebbé teszem. Nem fogok problémázni. *Bólintottam, hogy elhiggye, amit mondtam. Bár az utóbbiban kételkedtem. Biztos akad majd problémám, de az nem a kényelem miatt lesz. *
- Kösz Paul… épphogy rászántam magam, Te máris lerombolod az érzést. *Ingattam meg a fejem a kukás megjegyzésére, de azért bele haraptam még egyet. Ez tényleg finom volt.*
- Direkt próbálsz kiábrándítani az itteni életből? *Kérdeztem miközben tovább falatoztam. *
- Rendben. *Feleltem a konyhára. Ám mikor a második szeletet is megettem csak kényelmesen hátra dőltem. Nekem ennyi bőven sok volt vacsorára.*
- Köszönöm a vacsorát, ezért már megérte lejönni. Szeretnék lezuhanyozni és lepihenni. *Billentettem oldalra a fejem, miközben Pault néztem mosolyogva. De szemem sarkából már néztem is, hogy miféle ágynemű van az ágyon.*
- Gondolom kipakolni nem tudok sehova. De azért mutathatnál egy helyet, ahova elpakolhatom a bőröndöket, hogy ne legyen útba senkinek.

Na, miután tisztáztuk a tisztázandót és az álláspontjaink kicsit sem közeledtek, bár ő azt mondta én nem értem, hogy nem akar kivételt, én meg azt, hogy akkor mi a baj, bár, ha neki nem tetszőt kérek, akkor még sem teszi, szóval kicsit össze zavart, de úgy is kialakul majd a hierarchia, ha hosszú távra tervez. Igaz amúgy sem terveztem, hogy úgy bánok vele, mint a többi sráccal, de hát ezt nem fogom így elsőre az orrára kötni.
- Én nem is akarom, hogy megváltozz Auróra, csak alkalmazkodj. – csóválom meg a fejem az ultimátumán. – És, ha azért aggódsz, hogy téged is befoglak a hírszerző hálózatomba, vagy, ha egy-két dolgot el kell emelni, akkor nagyot tévedsz. – nevettem el magam. – Hiszen elmondtad, hogy miért csatlakozol hozzánk és én ezt elfogadtam, de továbbra is mondom, vannak szabályok, elsőnek az, hogy Ragyás fog vigyázni rád, míg nem ismered meg a környéket. – mutattam a fiúra. – Ha mond valamit, akkor igyekezz megfogadni, hiszen gyakorlott túlélő.
Aztán tudomásul vettem, hogy milyen ellenérzései vannak az itteni táplálkozásáról, amit felajánlottam, de hát ha éhes lesz majd csak kér segítséget.
Az viszont meglepett, hogy nem tud regenerálódni, mert valakitől ezt hallottam, de most már ezzel is okosabb lettem. Így még jobban kell majd Aurorára vigyázni.
-Nem téged becsüllek le, ne értsd félre. – emeltem fel e kezem a szavaira védekezően. – Csak itt nincs túl sok munkalehetőség, ezért is nagy a szegénység. Bár ajánlatot biztos fogsz kapni pár szórakozóhelyről, hiszen csinos vagy, de azt hiszem nem ilyen munkára gondoltál. – teszem hozzá kissé kaján vigyorral.
A puszi nagyon meglepett, de igazán jól esett, bár rövid volt és szokás szerint zavarba jött rögtön.
- Hát, majd meglátjuk, hogy pár hét után még mindig ilyen lelkes leszel-e. – vontam meg a vállam vigyorogva, ahogy már a hely átrendezésén járt az esze. – Amíg nem kerül pénzembe, szabad kezet kapsz. – intettem körbe. – Én nem vagyok valami jó lakberendező és a kölykök sem azok.
Miután minden pizza elfogyott és eltűntettük a szemetet is az egyik sarokba, körbe néztem, hogy hová is tudna Aurora pakolászni, majd hoztam pár strapabíró dobozt, és az én elkerített részem oldalába tettem
- Tessék, ebbe pakolhatsz, ha akarsz, én meg hozok még pár matracot. – indultam beszerző körútra, legfeljebb ma jobban összehúzzák magukat a srácok, de persze sosem gondoltam komolyan, hogy kényszerítem Aurorát, hogy velem aludjon.
Mikor elhelyeztem a fekvőhelyet a sajátom mellett, rámutattam.
- Ez a tied, ha leakarsz dőlni, de továbbra is rendelkezésedre állok, ha mégis inkább velem aludnál . – vigyorogtam rá.

*Nem kellett sok ész, hogy így nem jutunk sehova még akkor sem, ha az egész éjszakát átbeszéljük, akkor sem. Lemondóan sóhajtottam és megráztam a fejem.*
- Nézd, nem kérdőjelezlek meg nyilvánosan. De ha mégis rosszul csinálok valamit, akkor majd menetközben szólsz vagy nem tudom. Nem ismerlek és Te sem engem, így beszéddel nem jutunk egyről a kettőre. És ne értsd félre, értékelem a társaságod. *És erősen bíztam benne, hogy valóban nem értette félre. Ám a nevetése megnyugtatott, hogy nem óhajt semmi olyat kérni, amit nem tudok teljesíteni. De ez ragadós és mosolyt csalt az arcomra. De ez le is hervadt mikor baby-sintért kaptam a nyakamba. Újra felmértem a gyereket és egy grimaszt nem tudtam már elfojtani. *
- Kérésed, számomra parancs. Még akkor is ha erről a mese hősről van szó. *Törődtem bele a helyzetbe kissé kelletlenül. De ez van, csak nem rosszabb, mint Emma néni. A megjegyzésétől viszont fülig pirultam ismét. *
- Én… szóval… maximum felszolágálósdira vagy pultosra gondoltam. Nem a… szóval nem a testemre. Senki nem nyúlt még hozzám és nem most szeretném elkezdeni. *Hebegtem-habogtam zavartam és mindent megtettem, hogy elkerüljem Paul tekintetét.*
- Én sem vagyok lakberendező, de van ízlésem. És attól nem kell aggódnod, hogy megcsapolom a számládat. *Mosolyodtam el. *
- De nem szándékozom nagy átalakítást rendezni. Remélhetőleg nem sokáig lesz szükség a raktárra.*Említettem meg az alku másik felét. De a dobozok láttán kissé elbizonytalanodtam és megráztam a fejem.*
- Köszönöm Paul, de ebbe… szóval csak megporosodnak a ruháim és átveszik a hely illatát. DE majd a könyveimnek jó lesz… *Tettem mellé gyorsan, hisz hálás voltam érte és nem akartam megbántani a nagy igyekezetében. Ám a matrac előkeveredése nem kerülte el a figyelmem, ahogy az sem, hogy ezzel valaki kényelmetlenül fog aludni, azért, hogy Én kényelmesen tudjak. Már amennyire lehet egy olyan ágyban, amiben ki tudja ki feküdt korábban. Így aztán kimondottan örültem, hogy felajánlkozott.*
- Maradok melletted… úgy legalább senki nem tud bebújni mellém. *Igyekeztem viccelődni, de az igazság bökdöste az agyam, így sóhajtottam egyet.*
- Meg nem akarom, hogy miattam kényelmetlenül aludjanak a többiek. *És ebből reméltem nem lesz vita. Így gyorsan elviharoztam a bőröndömért, és elővadásztam belőle a tisztálkodási felszerelésem. Tusfürdő, törölköző, fogkefe, hálóing, köntös… De nem vettem elő az ágynemű húzatom. Az igazán nem illet volna ide, de a vörös selyem bizony kikandikált a bőrönd tetején. Gyorsan visszahúztam és elindultam a mobil mellék felé.

Nem tudom mennyi idő telt el, hisz nem voltam hozzá szokva, hogy más is igényt tart a fürdőre. De azért megpróbáltam igyekezni, nehogy rám törjék még a végén mert lassú vagyok. Mikor végeztem magamra kaptam a combközépig érő egyszerű, fekete selyem hálóingem. Nem volt rajta se csipke, se semmi extra. Csinos volt, de mégis takaros. Pont olyan amilyenre egy magam fajta lánynak szüksége van. De ezt nem láthatták, hisz erre kaptam fel a vörös köntösöm, ami a bokám verte. Mikor kiléptem a még nyirkos hajam törölgetve indultam meg Paul „lakrésze” felé…

Azért valamelyest megnyugtatott, hogy nem akarja fenekestől felforgatni a jól megszokott kényelmünket Aurora, de azért kíváncsi is voltam, hogy vajon mik a tervei.
Persze azon is jót vigyorogtam, hogy bejött, amit gondoltam és a munkára tett megjegyzésem célba talált.
Most, hogy megemlítette a könyveket ismét, már eszembe jutott, hogy megkérdezzem, amit már a cipekedésnél is meg akartam.
- Tényleg! Minek cipeltél ide a Marsra, sok hasznos holmi helyett egy fél űrhajónyi könyvet?
Bár a dobozokat, most sem azoknak szántam, de ha ennyire félti a ruháit, akkor azt csinál amit akar. Igaz, nem garantáltam volna, hogy egy két csinosabb holminak nem kél lába, hiszen nem valami mintagyerekek éltek itt, még ha nem is toleráltam magunk között a lopást és ha meg tudom, hogy valakinek enyves a keze, akkor ki is vágom innen, de hát ettől még előfordulhat.
Aztán a matraccal is hiába dolgozom, az sem felel meg Aurorának, mert nem kar senkit kitúrni a helyéről.
~ hát kiismeri valaki ezt a lányt valaha? ~ nyögök fel magamban a szememet forgatva, de aztán fel is villanyozódom, hogy velem akar aludni, de aztán le is higgadok az ágyamra nézve.
~ Baromi kényelmetlen lesz kettőnknek! Azt hiszem holnap venni kell egy rendes ágyat! ~
Aztán jön az este csúcspontja, mikor Aurora elvonul zuhanyozni! Mire végez már halk morgolódás és kígyózó sor áll a mobil fürdő előtt, de mikor kilép a lány, egy pillanat alatt olyan csend lett, hogy a leesett állak koppanását tisztán lehetett hallani, pedig azért lányok is voltak szép számmal a csapatban.
Ahogy a vörös, a mozgásától a testéhez simuló vékony köntösben kisétált, miközben a haját törölgette, hát az valami eszméletlen volt! Én is kikerekedett szemekkel néztem, mert ilyet még csak a holoneten láttam a filmekben. Itt mindenki a saját göncében aludt, nem hogy valami hálóruhafélében.
- Nagyon szép ruha! – nyögtem ki mikor odaért hozzám, és a háta mögött is megindult a suttogás. – Igyekezzetek, mert ha kifogy a melegvíz mire megyek, akkor holnap nem lesz fürdés! – szólok rájuk, majd leülök a számítógépemhez, mert most nem nagyon akaródzik az ágyamnál maradni. – Csak nyugodtan feküdj le, ha fáradt vagy, majd valamikor jövök én is. – intek a fekvőhely felé.
~ Hajh, hosszú éjszaka lesz a széken ülve! ~

*A nagy csendben egy pillanatra megtorpantam és visszanéztem a sorra. Bár mosolyogtam, de szemeimben látszott a bűnbánat. Azt hittem, hogy a csend oka az, hogy meglepődtek, hogy még ma kimásztam onnan.*
- Sajnálom. Legközelebb majd jobban sietek. Ha meg nem, kopogjatok. Ezt még meg kell szoknom. Ne haragudjatok.*Húztam el a számat, de aztán megindultam és nem foglalkoztam a sugdolózással. Mindezt annak a számlájára írtam, hogy sokáig voltam bent és kissé fel vannak háborodva a bocsánatkérésem ellenére. Természetesen jogosan. A bőröndömnél szintén megálltam egy pillanatra és előkaptam a rózsa aromás testápolóm. Nem volt szükségem ilyesmire, de imádtam az illatát. A tubussal az ágyhoz léptem és Paulra néztem. *
- Köszönöm. *Mosolyodtam el a bók hallatán.*
- De Te se haragudj. Csak… szóval, talán még Te megérted. *Ingattam meg a fejem, miközben bekentem az arcom, a karom és a lábaim. Semmi szexi vagy erotikus nem volt ebben számomra. Szimplán csak rutin, mivel sokan voltunk így a köntösöm alatt próbáltam meg elintézni, hogy ne lássák a virgácsaimat. De selyem pont nem, azaz anyag, ami szeret egyhelyben maradni, így elkerülhetetlen volt, hogy itt-ott néha megvillanjon a bőröm. Szavaira elmosolyodtam és mire végeztem már az egész környék a testápolóm illatával volt tele. A tubust egyszerűen leraktam az ágy mellé a földre.*
- Rendben. *Bólintottam, és felállva levettem a vörös köntösöm, így felfedve a fekete selymet alatta. No azért annyira nem volt otthonos a helyzet, hogy ebbe lófráljak, így gyorsan bebújtam a takaró alá. Oldalamra fordulva hagytam helyet Paul számára, de még így is kicsinek tűnt.*
- De megvárlak, annyi, hogy az ágyban. Egyébként, minden hasznos holmit elhoztam, amire szükségem lehet. De mivel azért vagyok itt, hogy a gyerekeket tanítsam így a könyvek voltak a legfontosabbak. Vannak benne füzetek is és néhány író eszköz. Ami meg nem fért bele, azt rátöltöttem a gépemre és pdf vagy mobi formátumba hoztam magammal. Akinek van olvasója vagy kommunikátora arról is tud olvasni, de itt az enyém is és megbízható kezekbe még a gépem is oda adom. *Vontam meg a vállam miközben laposakat pislogtam, de azon voltam, hogy ébren maradjak.*
- Mellesleg pedig, két bőrönd tele van ruhákkal, cipőkkel, kiegészítőkkel és tisztálkodási holmival is. Emma még két váltás ágyneműt is rakatott el, de nem hiszem, hogy épp selyemhez szoktál, így inkább nem szedtem elő, hogy felhúzzam. Nem akartam, hogy kényelmetlenül alu… *Ásítottam el magam a gondolatra is. Eltakartam a szám, mikor újra leengedtem körülbelül úgy nézhettem ki, mint egy álmos és fáradt kisgyerek mikor pislogás után megdörzsöltem a szemem. *
- Mit csinálsz? *Kérdeztem érdeklődve, hogy vajon mi a frász fontosabb, minthogy lefeküdjön aludni. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy tovább gondoljam a dolgokat és rájöjjek, hogy miattam nem akar lefeküdni.*

Miután elcsitult az Aurora látványa keltette pusmogás és nagyjából már én is összekapartam magam, várt rám még egy sokk, mégpedig az esti szépségápolása, amit ugyan láthatóan igyekezett szerényen a köntöse mögé húzódva megejteni, de a látvány akkor sem volt mindennapi, ahogy azt a bőrébe simogatta. Aztán az illat is szétterjedt és nyugodtan állíthatom, hogy ilyet még nem pipált ez e rozzant épület.
A szemeim, bár nagyon igyekeztem elmerülni a számítógépen úszkáló szünetmentes grafika vibráló vonalaiban, de képtelen voltam levenni a lányról, főleg, mikor lekerült róla a köntös és megláttam, hogy mi van alatta. Gyors terepszemle után megkönnyebbülten állapítottam meg, hogy hála az égnek éppen senki nem nézett felénk, és a következő pillanatban a lány már a takaró alatt volt.
~ Uram isten! Talán még sem ártana aludnom egyet! Nem hiszem el, hogy egy ilyen szerelésben fekszik az ágyamban! ~
- Köszi, de még kicsit dolgoznom, kell csak aludj nyugodtan. – szólalok meg rekedten, miközben eljut a tudatomig halványan, hogy valami könyvekről is beszél még. – Aha! Biztos klassz lesz! – nyögöm még hozzá, miközben meredten nézem a semmit.
Persze még ezután is beszélt és az, hogy még selyem ágyneműt is hozott, hát az már ezek után meg sem lepett túlzottan, de azért sokat mondóan körülnéztem a lepusztult épületben és a szedett-vedett matracokon, holmikon.
- Azt hiszem a selyem nem éppen az ideális választás, ha engem kérdezel. – bólintottam, de aztán jött a kérdés, amire a legnehezebb volt válaszolni.
- Öööö! Összesítem a bejövő híreket és igyekszem tájékozódni a napi eseményekről. – vágtam rá, ami félig igaz is volt, hiszen arra készültem, mielőtt még elvonta volna a figyelmemet. – De mondom, aludj csak, ha végzek, majd melléd bújok. – tettem gyorsan hozzá, látva, hogy milyen álmosan pislog.
Ha aztán végre elhallgat és bedobja a szundit, sóhajtva dőlök hátra a széken és lassan megmasszírozom a halántékom.
- Hogy én mibe másztam bele! Azt hiszem elég érdekes napoknak nézünk elébe! – néztem a békésen alvó Aurorát, és a lassan elcsendesülő raktárat.
Jóval később, mikor már tényleg elvégeztem a napi feladatomat és tisztába tettem a költségvetésemet, kicsit az asztalra dőltem, hogy megpihentessem a fájó nyakamat, ami aztán reggel még jobban fájt, mikor a kölykök mozgolódására és a bejövő fényre felébredtem.

- Igen, az lesz. Feltéve, ha vevők lesznek rá. *Helyeseltem, de válaszából ítélve nagyon el volt merülve abba, amit csinált. De ez engem nem érdekelt. Hogy maradhattam volna ébren, ha nem úgy, hogy beszélek? Hát ezt tettem.*
- Mondanám, hogy rendben. De nem. Olvastam, hogy egy kis ágyon két személy miként tud elférni… Ahhoz… hogy… ideférj… ébren kell… maradnom… az első… variáció… hogy hátat fordítok… *Szemem már csukva volt és beszélni is csak szaggatózva tudtam. Így valamikor a mondat közepén aludtam el. S onnantól pedig, se kép, se hang… *

Valamikor éjszaka felriadtam és kétségbeesetten, elveszetten tekintettem körbe. Nem tudom pontosan, hogy miért pont most, de a szüleimmel álmodtam. Talán csak a képük hiánya volt az oka, és hogy elmaradt az esti beszélgetésem velük, mert elfelejtettem elő venni. De akár hogy is, nem volt kellemes ébredés. Azonban ezen nem sok agyalni való időm volt, hisz megláttam Pault az asztalra görnyedve. Kezem elindult felé, hogy felkeltsem, de aztán le is hullott a takaróra és inkább hátat fordítottam neki. ~ Ha így hát jó. De megmondhatta volna, hogy fél a vörös haragjától és lementem volna a matracra. Ost0ba és hazug. Azt mondta, hogy ide jön… De hogy kinyissa a száját… azt ügye miért is… nem vagyok egy ostoba kölyök… a fene vigye el ezt az egészet…~ Duzzogtam gondolatba, hisz nem akartam felkelteni senkit. Ám a fáradság győzött és valamikor újra álomba merült.

Hangzavar volt. Idegesített. Hasra fordulva morogtam a párnámba. De hát hiába, a ricsaj nem szűnt és még csak azt se tudtam hány óra. De lehet, hogy ez volt a jó, hogy ne kezdjek el csöndért esedezni. Durcásan a hátamra fordultam és tekintetem a géphez esett. Amiről persze egyből eszembe jutott az éjszaka. Felültem és a köntösöm magamra kapva indultam a bőröndömhöz. *
- Jó reggelt. *Köszöntem mindenkinek kissé durcásan. Ha pedig bele futottam Paulba, szikrázó szemekkel, ám még is mosolyogva szóltam hozzá.*
- Hogy aludtál? *Kérdeztem, ám a mosolyom inkább volt keserű mintsem szívélyes.*

Korán reggel mentem még el, mikor még Aurora aludt és csak néhány éjszakai őr jött vissza, meg pár újságkihordó kelt még csak fel, hogy elkezdje az alvást, vagy a napot.
Egy találkozóm volt az űrkikötőben, mivel most landolt egy hajó, ami fontos híreket hozott nekem, így csendben indultam útnak, csak egy srácot vittem magammal biztosításnak.
Mikor vissza értem már mindenki fenn volt és ismét élénk ricsaj töltötte be a termet és Aurora is fel kelt már, éppen összefutottam vele, ahogy a gépemhez igyekeztem.
- Jó reggelt! – mosolyogtam vissza rá, bár láttam, hogy valami nagyon nem stimmel, mert hiába volt mosoly az arcán, a szemei villámokat szórtak felém, amit most nagyon nem értettem, hiszen semmit nem követtem el ellene.
- Baj van Aurora? – azzal a csomagjai felé kaptam a fejem, mer azt hittem esetleg valamelyiknek lába kélt az éjjel, de megnyugodva láttam, hogy meg van, mind. – Én jól vagyok, köszönöm! – válaszoltam még mindig azon agyalva, hogy mi lehet ami nem tetszik neki, és nem nagyon ragozva, hogy reggel majd beszakadt a hátam, mikor felébredtem. – És te? Kényelmes volt a matrac, nem keltettek fel a kölykök? – érdeklődtem tapogatózva.

*A kérdésére csak még jobban elborítottak a keserű gondolataim. Fejem keserűen megráztam azonban nem ez volt a válaszom.*
- Ne itt… *Szóltam halkan, és biccentve jeleztem, hogy ha valóban tudni akarja, akkor bizony jöjjön ki innen. Hisz korábban pont Ő kérte, hogy ne tegyek semmit a kölykök előtt, hanem inkább kettesbe. Így hát hova máshova mehettem, mint ki a raktár elé. Mikor kiértem fázósan karba fontam a karom a köntös fölött és dörzsölgetni a láthatatlan kar izmaim. Ha pedig Paul követett csak szomorúan és dühösen néztem rá.*
- Ami azt illeti, de, fel kelltettek. De talán ideje volt. *Tekintettem fel az égre, hogy vajon hány óra lehet. Jócskán elmúlt már a reggel, ezt még ennyiből is meg tudtam állapítani.*
- Tudod Paul, nem mondtam, de még nem aludtam idegen helyen. De meg lep, hogy azt feltételezted, hogy olyan nyugodtan fogok aludni mintha csak otthon lennék, és semmit nem fogok észre venni. *Kezdtem csendesen a fejem ingatva. *
- Éjszaka felébredtem, mert a szüleimmel álmodtam, és azonkívül, hogy néhány embered kánonba horkolt az is feltűnt, hogy Te nem vagy sehol. Tudod… fel akartalak kelteni, de dühös lettem. Mért nem szóltál? HA megmondtad volna, hogy a Vörös az oka akkor elfoglaltam volna azt a matracot, amit oda hoztál. De a barátnőd még annyit sem szólt hozzám, hogy álljak arrébb. Honnan kellett volna ki találnom, hogy eszedben sincs mellettem aludni? *Néztem a szemeibe. Bent még kiabálni akartam vele, őrjöngeni az esti gondolataim miatt. De most… most csak a szomorúságot éreztem, no meg a hideget.*
- Nem szeretem, ha hazudnak nekem. Mért nem mondtad el az igazat?*Tettem fel a legfőbb kérdést ami érdekelt. *

Még mindig csodálkozva, hogy mi boríthatta ennyire ki szegény lányt, követtem a raktár elé.
Komolyan azt hittem, hogy az éjjel megbánta már, hogy ideutazott és most azt fogja mondani, hogy meggondolta magát és haza megy.
Mikor láttam, hogy mennyire fázik, levettem a kabátomat és a vállára terítettem, hiszen elég csípős volt a reggel.
Aztán, ahogy belekezdett azt hittem, hogy bejött a tippem és azt hallom majd mindjárt, amire az előbb gondoltam, de, ahogy kezdett belemelegedni és elkezdett arra utalgatni, hogy én és…….Arkangyal, mert a Vörös, csak rá vonatkozhatott, ahogy ki tudtam hámozni, csak egyre jobban leesett az állam és a végére már azt hittem, hogy a földön koppan.
Egy darabig csak álltam ott a lánnyal szemben nagy szemeket meresztve rá és nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek az elgondolásán, ahogy összekombinálta a fejében a dolgokat.
Végül, bár alig-alig bírtam visszafojtani a kacagásomat, igyekeztem komoly arccal válaszolni, mert tudtam, milyen érzékeny rá, ha kinevetik.
- Azt hiszem Aurora, te valamit nagyon félreértettél. – csóválom meg a fejem rosszallóan. – Először is bár nem mondhatom, hogy nem szoktam hazudni, de neked még eddig mindig igazat mondtam és sértő, hogy ezzel vádolsz. Másodszor, a Vörösnek van neve, úgy hívják, hogy Arkangyal, és nem a barátnőm. – ráztam meg a fejem, de ekkor már nem álltam meg, hogy ne vigyorodjam el magam. – Azt hiszem nem állnál meg előtte, ha megtudná, hogy összeboronáltad velem. Ő az egyik alvezérem, de ennyi csak. – magyarázom Aurorának. – És azért nem aludtam melletted, mert…..öööö….azt hittem, hogy neked kényelmetlen lesz, de talán inkább nekem lett volna az……mert…..szóval…..nagyon szexi volt az a hálóing. – hadartam el gyorsan elvörösödve. – Látod, most is megmondtam az igazat! – igyekeztem terelni a szót.

- Óh… szóval Ő a másik mese hős. Nem mutattad be, de most már megjegyzem. *Jöttem zavarba a feltételezésem miatt, amit épp az imént cáfolt meg Paul. És hát néztem én mindenhova csak rá nem. Zavarodottan összébb húztam a kabátját és igyekeztem csendben végig hallgatni, anélkül, hogy elástam volna magam. A beszéde akadozása azonban fel kelltette az érdeklődésem, és oldalra biccentett fejjel néztem, hogy mi játszódhat le benne. DE maximum a pirulása jutott el a tudatomig, hisz ez ismerős volt. Elég sűrűn pirulok el.*
- Szexi? Semmi csipke nem volt rajta… De még ha annak is találtad, nem értem ez miért akkora baj, hogy inkább nem is fekszel mellém. Ezt magyarázd el, kérlek…*Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni. Ahhoz meg túlfáradt volt még az agyam, hogy az egyik regényemből beugorjon egy ide vágó rész és megértsem. Mint ahogy máskor is szoktam, ha a másik nemmel beszélgetek. Példának okáért a korábbi utalásai, amire fülig vörösödtem.*
- Most igen. De ha a „szexiségem” tartott vissza, ezt már azelőtt is tudtad, hogy elaludtam volna. Még is azt mondtad, hogy jössz és aludjak nyugodtan. Ez nekem már hazugság. Egyébként, ha szóltál volna, biztos találtam volna valami rövidnadrágot és pólót. * Ingattam meg a fejem ismét. Ha így haladok, én leszek a bólogató kutyus, csak épp a másik irányba jár a fejem.*
- Mellesleg a pirulás az én reszortom és neked sokkal jobban áll, ha mosolyogsz, vagy amikor morcos vagy. Nem biztos, hogy megúsznád az ugratást a társaidtól, ha meglátnak így. *Próbáltam egy kicsit a helyére zökkenteni. Igaz, imádni való volt akár csak egy csecsemő. Mármint annak, aki bukik a kölykökre… De na… tényleg nem akartam, hogy miattam köszörüljék a nyelvüket rajta a többiek és épp nem is buktam a kölykökre. Bár ez utóbbi lényegtelen volt. *

Igazán aranyos volt, ahogy ott toporgott zavartan, a papucsa orrát nézegetve, mert olyat feltételezett, ami még véletlenül sem volt igaz.
- Attól, hogy nem volt rajta csipke, még lehet valami izgató Aurora, és itt ilyen ruhát, max. a belvárosban és biztonsági rácsok mögött látsz, a testről, amin rajta volt, már nem is beszélek. – igyekszem elmagyarázni neki a helyzetet, úgy, hogy ne hozzam még jobban zavarba sem őt, sem magamat.
Mikor számon kéri, hogy attól még nyugodtan mellé feküdhettem volna, rá kellett jönnöm, hogy a lány szexuális felvilágosítását valahol elfelejtették megejteni, és valahogy nem éreztem magam arra alkalmasnak, hogy ezek után én legyek az, pedig, ha sokat nyaggat vele, előbb-utóbb kénytelen leszek.
- Rövid nadrág és póló…… Ahhh! – legyintettem a szavaira, hiszen ha azt hitte attól jobb lett volna, akkor mit magyarázzam.
- Nem akartalak egyrészt kellemetlen helyzetbe hozni, másrészt akkor megint elkezdtél volna aggódni és azt akartam, hogy az első éjszakád legalább kipihenten teljen. Ma meg eszünk neked egy ágyat, így nincs miről vitázni. – vonom meg a vállam.
Azt hiszem nem fogom tudni elkerülni, hogy majd leüljek vele beszélgetni arról, hogy bár senki nem várja el, hogy olyan gúnyákba járjon, mint mi, azért a lenge öltözködésén lesz mit visszafogni, ha nem akar egy csomó nyáladzó kamaszt minden nap maga körül. Magamat majd igyekszem megemberelni.
- Még soha nem sikerült senkinek ennyire zavarba hoznia. – morogtam most én nézegetve a cipőmet, de aztán a szemébe néztem. – És azt nem mernék megtenni, ha kedves az életük. – villant egyet a szemem.
- Na menjünk be mielőtt megfagysz és nézzünk a dolgunk után, mondjuk menjünk vásárolni.

*Paul szavaira, ha lehetett, akkor még értetlenebbül néztem. Most már annyit se értettem, mint eddig.*
- Ezért van a köntös. Az takarta azt, amit másoknak nem kell látniuk. *Tekintettem végig magamon, hisz még most is az volt rajtam és még a bokám is csak alig látszódott benne. Jó, csípőben a kötője miatt kissé szűkült, de egyébként nem. De mikor a másik variációra is legyintett, már tényleg nem tudtam és dühös lettem.*
- Szóval az sem felelt volna meg? Mégis mit vársz Paul??? *Kiáltottam, ahogy a hatalmába kerítettek a keserű gondolataim és léptem egyet felé.*
- Aludjak nadrágba, pulcsiba? Esetleg a kabátom ne vegyem fel? Nem tehetek róla, hogy a kényes ízlésednek nem felelek meg. *Csöpögtek a szavaim egy fajta szomorúságtól, amit én magam nem vettem észre.*
- De nem is ezért vagyok itt… *Túrtam a kócos hajamba dühösen, miközben tekintetem az égre emeltem. Na, most vágytam haza. Otthon… Ami bár üres volt, de mégis az otthonom volt. Ami talán már nem lesz többet. Sem itt, sem ha haza térek. Gondolataim ködfátyolán eljutott a tudatomig Paul további szavai. Mikor visszakaptam rá a tekintetem, már a szememmel is ölni tudtam volna.*
- Szóval ez feljogosít arra, hogy hazudj? Mert az én érdekembe történt? Tudod mit Paul? Cseszd meg a védelmed… a testem kell védened nem a lelkem. *Szikráztak a szavaim és már a fejem is kezdett kétszer akkora lenni, mint alapjáraton. De nem tudtam hova tenni, így csak ráfogtam arra, hogy nem aludtam ki magam és nem szeretek fejfájással ébredni. No meg hiányzik a reggeli teám, amitől észhez szoktam térni.*
- Legalább valamire jó vagyok… *Biggyesztettem le az ajkaim egy röpke pillanatra, azonban a tanácsára kitágultak a szemeim.*
- Igazad van Paul… intézzük el, hogy ne kelljen többet hazudnod. *Szűrtem a fogaim között, és ha csak nem volt más, akkor bizony úgy rohantam vissza az épületbe, mint egy felfújt bika.*

Na azt hiszem én sosem fogom megérteni a lányokat, mert bár minden igyekezetemmel azon voltam, hogy finoman megmagyarázzam az itteni dolgokat, annyira finoman, hogy ne érezze magát kényelmetlenül, meg biztosítsam a kényelmét még a sajátom rovására is, erre mit kapok cserébe???? Vádakat és hisztit!
A hangja végig vágott rajta és én legszívesebben befogtam volna a fülem, hogy ne halljam, hiszen most kellett volna megfojtanom és akkor le van minden gondom, de még ez a szikrázó szemekkel előadott támadás is megbizsergetett bennem valamit, mert olyan volt, mint egy haragvó angyal, azokból a tévé sorozatokból, amiket néha napján láttam.
- Nem, nem kell nagykabátban aludnod, félre értesz, csak…..csak….áááá, aludj, ahogy jól esik, nem érdekel. Te nem érted, hogy nem az ízlésemmel van baj! – csattantam fel én is, mert az istennek sem akarta megérteni, hogy milyen érzéseket vált ki az emberből, ahogy azokkal a tökéletes lábaival és alakjával végig vonul a lerobbant raktáron. Akkora a kontúr a kettő között, hogy azt elmondani nem lehet.
- Nem akartam hazudni neked Aurora, hiszen ez nem is volt az, csak te fújod fel, csak menet közben gondoltam meg magam, mikor láttam, hogy milyen édesen alszol. – ráztam meg a fejem. – De minek is magyarázok neked, te csak a hibákat keresed bennem. – válik komorrá a hangom. – Ha ennyire ellenedre vagyok, akkor miért vagy még mindig itt! – kérdezem élesen. – És egyébként meg mit vártál tőlem, hogy miután felgerjesztetted bennem a vágyat a csodálatos testeddel és soha nem látott hálóruháddal, melléd fekszek és egy darab faként viselkedem? Vagy ki akartad próbálni, hogy vadállatként rád vetem-e magam? Ha ez volt a szándékod, csalódást okozta, igen, nem vagyok egy kéjsóvár állat. – szólok még utána, mert most igazán feldühített, mert fogalmam sincs, hogy mit akar tőlem.

A gyárnegyeden belül már igazán nem volt nehéz megtalálni azt a helyet, amit kerestünk. Csak fülelnem kellett, és csakhamar meg tudtam mutatni, honnan jön a gyerekzsivaj. Morganára néztem. Nem ismertem a pontos terveit, de bíztam benne. szerencsére visszakaptam a fegyvereimet is, ha rosszra fordulnának a dolgok. Nyugalmat erőltettem magamra.
- Az lesz az, ott. Bemegyek veled. Remélem, minden simán fog menni...
Azzal felemeltem a karom, és megrántottam a bejárati acélajtót, de az nem szakadt ki a keretéből.
- A fenébe! - szitkozódtam - Néha hiányzik a műkarom... Hát akkor kopogjunk.
És így is tettem.

(Hogy a kettőtök játékába érkezünk-e, vagy másik időpontba, rátok bízom, ha rám hallgatok, az utóbbi a jobb. )

Matt mellett lépdeltem. A farmerkabát, hosszú szárú csizma, fekete top szokatlan volt és magabiztosságot sugallt, de nem melegített túlzottam. Így, hogy elértük a raktárat, talán már egy terv se ártott volna. A képességeim kezdetnek nem rosszak... Megálltam az ajtó előtt és vártam a fogadóbizottságot. - Nem tudom hányan vannak, de három metamorf van odabent. - súgtam oda Mattnek.
Ha rosszul alakulnak a dolgok, a menekülésnél még jól jöhetnek..

*Ahogy felcsattant, csak pislogtam párat hirtelen még a korábbi dühöm is feledésbe merült miközben felszisszentem. ~ Oké… ez jobb, mint egy tea.~ Futott végig a gondolat a fejemen, miközben a korábbi kómásságom egy pillanat alatt szertefoszlott. De ez nem állított meg, csak mélyebben a szemébe néztem.*
- Akkor talán mond el, hogy mi a tényleges gond… Úgy talán tudok rajta változtatni.*Ajánlottam, de mintha csak süket fülekre talált volna már folytatta is. De talán nem azzal volt a baj, hogy nem akartam, hanem azzal, hogy valóban nem tudtam, hogy miről van szó. De kezdtem azt érezni, hogy most valóban kihúztam azt a bizonyos gyufát.*
- Nem keresem a hibákat… hisz ahhoz előbb magamba kellene néznem, de az életem is kevés lenne ahhoz, hogy ezzel végezzek. *Szelídült meg kicsit a hangom, de ez csak egy pillanatig tartott a nekem szegezett kérdése azonban… mélyre hatolt.*
- Mert segíteni akarok, és semmit nem adok fel. Ezt jól jegyezd meg Paul!!! SEMMIT!!! *Csattantam fel ismét és szinte már kiabáltam miközben vörösödött a fejem. Csak reméltem, hogy valaki nem hallgatózik. De el is indultam, hogy lezárjam ezt az egészet, azonban az ajtóban megmerevedve hallgattam végig a kifakadását. Nem csak a gyufát húztam ki, hanem már a tűzzel játszadoztam és hát, egyáltalán nem volt kedvem megégetni magam. Fejem lehajtottam az ajtóban egy pillanatra, hogy ne essek a tokának megint. Szemeim összeszorultak és ostobának éreztem magam. De mikor hátra pillantottam, az akaraterőm köddé vált.*
- Honnan kellett volna kitalálnom, hogy a biológiád velem szemben is működik? Ha tudom, vagy csak a gondolat felmerül bennem, hogy nőként tekintesz rám… *Ingattam meg a fejem, miközben egy apró könnycsepp gördült végig az arcomon. Amit gyorsan le is töröltem. Nem kiabáltam, nem volt már ebben semmi düh.*
- Csak mondanod kellett volna és Én magam ragaszkodtam volna ahhoz, hogy máshol aludjak. És nem azért mert, mert a hibákat keresem… *Tekintettem az égre ismét.*
- Hanem mert így lett volna helyes. Mert erre neveltek… A többiek azt hiszik, hogy csak egy elkényeztetett fruska vagyok, aki a pénzéért bármit megkaphat… De Te tudod a legjobban, hogy nem ismerem a férfiakat és gondolatolvasó sem vagyok. De megjegyzem Paul és nem lesz több gondod velem ilyen téren. * Biccentettem szigorúan az ígéretem jeléül. Bár vegyült bele némi szomorúság is.*
- Ha nem bánod, akkor a Baby-sintérem elrabolom pár órára, míg bevásárolok. Neked kell valami vagy van valami kérésed, kikötésed?

A egyik kölyök által lopott kommunikátort néztem éppen át az íróasztalomnál, mikor megszólalt a sajátom és az egyik őrszem jelezte, hogy látogatóink lesznek.
A számítógépre néztem, hogy lássam a kamerákat és majdnem leestem a székről meglepetésemre, hogy kik álltak a raktár ajtaja előtt.
~ Na nézzenek oda, Matt Kyle és Morgana elnöknő! Vajon minek köszönhetem a látogatást! ~
Bár a kopogás nem feltételezte, hogy rossz szándékkal érkeztek, de hát azt mondják az ördög sosem alszik, így aztán én is felemeltem a botomat, a három bent tibláboló kölyöknek meg intettem, hogy tűnjenek el szem elől, amíg nem szólok, de legyen kéznél fegyver. Még jó, hogy a nagyobbak voltak benn, akik már nem haboznak, ha használni is kell. Azért küldtem egy értesítést Arkangyalnak, hogy tudja, telepata vendégünk lesz, ami fokozott elővigyázatosságot kíván, ha összecsődíti a srácokat.
Örültem, hogy Aurora épp vásárolni van, mert nem biztos, hogy jó lett volna, ha most meglátják.
Az ajtóhoz mentem a bottal a kezemben és kinyitottam.
- Milyen érdekes vendégeket sodort hozzánk a szél. - vigyorogtam rájuk egy csepp félelem nélkül a hangomban, de azért hagytam pár lépés távolságot. - Mit keresnek itt?

Az ajtónyitást nem siették el. De amikor mégis megtörtént, legalább láthattam, hogy nem tévedtem, és jó helyen járunk, mert a küszöbön személyesen Mr Nagymenő Bandavezér állt. Szegény hülye... Reméltem, hogy Morgana kíméletesen fog bánni vele. A klasszikus telepaták csúnya dolgokat tudnak művelni az ember agyával, és a nő most valami ilyesmi volt... Ráadásul Blaire meg is gyógyította, így még a korábbi megerőltetése sem gyengítette, ha jól sejtettem.
A kölyök fegyverrel állt előttünk. Elfintorodtam.
- Azt tedd el, és húzz az útból, nem jó nyílt téren állni. Beszédünk van veled. Nem akarunk bántani, pedig rohadtul megérdemelnéd.
Vetettem egy gyors oldalpillantást Morgana felé. Vártam, ő mit mond.

Azonnal be akartam lépni a fiú elméjébe, de az utolsó pillanatban mégis meggondoltam magam. Egy esélyt kaphat tőlem...
- Van valamid, ami érdekel... Nekem meg fogadjunk, hogy olyan információim vannak az elnöknőről, mint senki másnak. - vigyorogtam, majd gyengéden végigsimítottam a fiú arcán. - Le a fegyvert! - mondtam, de még nem használtam a képességem. Beléptem a raktárba. "Egy ital jó lenne." Adtam ki a néma parancsot a metamorfoknak, akiket, bár nem láttam, de éreztem.

- Húhú! Mi a pillanat! Csak nem parancsolgatni hallom a magánhekus urat? Vagy rosszul hallok? Nem tévesztetted el a házszámot öreg? Ez az én világom itt. - mutattam körbe szélesen. - De látom egyedül már nem is mertél jönni, hoztál erősítést is. - vontam meg a vállam, de azért elléptem az útból, hogy bejöhessenek, de a botot nem tettem le, sőt azt hiszem jobb, ha résen leszek.
- És nagyon megkönnyebbültem, hogy békés szándékkal jöttetek, - tettem hozzá gúnyosan, - de tényleg!
Morgana szavaira csak felemeltem a szemöldököm, majd vontam egyet a vállamon vigyorogva, hiszen gondolom már mindent tud a megbízásomról, akkor meg minek tagadni, legalábbis azt a részét.
- A fegyver marad, hiszen ti sem vagytok fegyvertelenek. - szögeztem le, de mikor az egyik kölyök feltűnt és a dobozhoz sétált, amiben a piát tartjuk, majd az egyik üveggel a kezében a nőhöz sétált átnyújtva azt neki, dühösen csattantam fel.
- Ne szórakozzon a srácokkal, mert könnyen megjárhatja. Bár az ittenieket manipulálhatja, nekem is vannak telepatáim és már körül vették ezt a helyet. Lehet, hogy nagyon erős, de mindenkivel nem biztos, hogy elbír egyszerre. - figyelmeztettem, bár volt benne blöff rendesen. - Mit akartok, bökjétek ki!