A Lord/Lady lakrésze

+18

Ismét megborzongtam, de ez kellemes borzongás volt. Még jobban a férfihoz simultam, miután ő magát és engem is megszabadított néhány ruhadarabtól., ahogy meztelen bőre az enyémhez ért. Mielőtt észbe kaphattam volna, már a férfi karjaiban utaztam, majd a kanapé puha simogatását éreztem hátamon. Könnyűnek éreztem a testem, ahogy Ben végigcsókolt rajta. Felnyúltam és végigsimítottam egyik hajtincsét. Mintha csak álmodtam volna...

+18

Felsóhajtottam, ahogy finoman hozzám ért, és számba vettem az egyik apró mellbimbóját. Játszadoztam vele a nyelvemmel néhány másodpercig, majd továbbálltam, megint a hasát csókolva, lefelé, egész a nadrágja korcáig. Ha már itt voltam, eltávolítottam róla a zavaró ruhadarabot, és végigsimítottam egyik combján, míg pár apró csókkal szórtam meg a másikat. Még mindig nem engedtem utat már-már állatias ösztöneimnek, de már nem bírtam soká visszafogni őket.

+18

Nagyot nyeltem, ahogy ajkai egyre érzékenyebb ponton érintettek. Halk nyögés hagyta el a szám, a levegőt nehéznek és forrónak éreztem. Zavartan nyúltam le, hogy megérinthessem Bent, bárhol... A haját, a nyakát... Az a heves vágy, ami bennem nem mert a felszínre törni, benne lüktetett és ezt akartam. Hogy ő érezze, érezzen engem és hogy ez a tűz engem is felmelegítsen. Minden izma megfeszült és én izgalommal simogattam az összeset. Lehunytam a szemem és elengedtem magam.

+18

Ismét felfelé indultam, csókokkal kényeztetve őt, a testének minden pontját, amit csak elértem. Közben egyik lábammal félretoltam az övét, hogy mindketten kényelmesen elhelyezkedhessünk. Megcsókoltam a nyakát, és beszívtam bőrének csodálatos illatát. Aztán az álla mentén húztam végig ajkaimat, és végül szájon csókoltam, miközben lágy, finom mozdulatot tettem előre, hogy végre egyesülhessünk... A lassú mozgás közben a szemébe néztem, és rá is mosolyogtam, miközben alig észrevehetően fokoztam a tempót.

+18

A szemébe néztem, abba a melegséget, szerelmet árasztó szempárba.Ahogy az első alkalommal, mikor nem volt szükség szavakra.Az a felejthetetlen nap, mikor csak belépett a szobámba, mikor először mutatta ki, mit érez.Zavarban voltam, ahogy azóta számtalanszor, most is.De ezúttal tudtam, már teljes vagyok.Nem fojtom el a vágyaim és az érzéseim is őszinték. Átkaroltam a nyakát és a vállába temettem az arcom. Ajkaim szétnyíltak, ahogy a tempó és vele az izgalom is fokozódott.

+18

Simogattam és csókoltam, aztán megint simogattam, magamhoz öleltem, hogy aztán megint csak simogassam és csókoljam... Mozdulataim átsiklottak valamiféle félig öntudatlan, ösztönös mozgásba, aminek egyetlen célja az volt, hogy fokozzam a lány örömét.
Néhány perc alatt a lassú, egyenletes mozgás is felgyorsult, vaddá vált, és többé már nem tudtam visszafogni magam. Megcsókoltam Shalimart, amikor éreztem a beteljesülés közeledtét. Aztán hangos nyögéssel lelassultam, és megint elmosolyodtam, ahogy a szemébe néztem.

+18

Fura volt, mintha nem uraltam volna a saját testemet. Körmeim a férfi hátába vájtak és egyre csak szorítottam magamhoz. De, mikor kitártam a szemem, tudtam, hogy most nyoma sincs a lámiának. Vagyis... Nem külön tőlem. Ezzel a lelki beteljesüléssel adtam át magam a testi élvezetnek. Halkan felsikítottam, ahogy az orgazmus végigsöpört a testemen. Percek telhettek el utána, én mégse engedtem el Bent. A szemébe néztem és csak kapaszkodtam belé.

Szorosan ölelt még azután is, hogy a mozgás, az élvezet elapadt. Kezdtem megérezni szenvedélyének nyomát a hátamon, de ez jóleső fájdalommal töltött el. A szemébe néztem, és röviden szájon csókoltam. Kis fészkelődés árán sikerült úgy elhelyeznem magunkat a szűk kis kanapén, hogy egyikünket se fenyegesse a leesés veszélye. Aztán magamhoz szorítottam őt, és a hátát simogattam, meg a haját. Nem mondtam semmit, de azt hiszem, nem is kellett.

//Köszönöm a játékot, nagyon jó volt! //

A kölyök már nem is próbált szökni. Gondolom, akkor jött rá, hogy nem jó ötlet, amikor az övcsatjánál fogva rántotta vissza a képességem, és én megjegyeztem, milyen csinos kis piercingjei vannak. Azóta valahogy nem akaródzott neki össze-vissza szaladgálnia.
Nem szerettem a Földet, ahogy a többi bolygót se, de ha itt van dolog, akkor itt van dolog. Csak azt nem bírom, ha kizsebelnek, és amikor rajtakapom őket, vérfarkas-szerű izévé alakulnak dühükben. Ezek a mai fiatalok...
Szóval, ha már úgyis a Földön voltunk, úgy döntöttem, most az egyszer jó fej leszek, és elhozom a kölyköt oda, ahol biztonságban lehet. Nem azért, mert nem szeretek belegondolni, hogy ezek a függetlenségüket féltő, tudatlan kis hülyék télen is odakint lesznek, dehogy... Csak meg akartam szívatni. De komolyan.
A bejáraton nem volt könnyű átjutni. Még a machetéimet is elvették, sőt, a csapágygolyókat is! De hát, gondolom, itt ez a szokás.
Így kerültünk most a Lord és a Lady lakása elé, én meg a tinifarkas, és vártunk, hogy valaki fogadjon minket.

Majdnem szívrohamot kaptam, mikor közölték, hogy az egyik metamorfgyerek visszatért, és nem önszántából. Ben elment és előreláthatólag ki tudja mikor jön vissza. A testőrök egész hada ajánlkozott, hogy inkább velem marad, mert hát a fickótól vagy egy tucat fegyvert vettek el, de én leintettem őket. Ennek ellenére mégis az összesnek a lakás közelében volt dolga. Még az udvarról is figyeltek... A jótevő igazán megtehette volna, hogy lerakja a kapuban, de hát nem...
Csak remélni tudtam, hogy ez nem lesz egy legendásan rossz döntés, és intettem, hogy engedjék be vendégünket.
- Üdvözlöm. - Nem meresztettem nagy szemeket... sokáig. - Köszönöm, hogy hazahozta a szökevényünket. Daniel! Te most a szobádba mész. Az egyik testőr elkísér és veled marad, míg a Lord hazaér.

Amikor nyílt az ajtó, az első gondolatom az volt, hogy ezeknek még ilyenkor is titkárnő kell. Aztán rájöttem, hogy nem ők a bürokratikus szemellenzősök, hanem az enyéim a puccos műholdjukon. Akkor ez... Komolyan ez a tökmag a Lady? Na, az nem semmi!
Ő nagyjából úgy meglepődött rajtam, mint én rajta. Azt hiszem, mindkettőnknek megvolt rá az oka. Ő botrányosan fiatal volt, én meg botrányosan randa.
Vállat vontam a szavaira.
- A Marson hallottam, hogy maga összeszedi az ilyeneket, és már van egy gyűjteményre valója. Ez megpróbált kizsebelni, aztán meg teliholdasat játszott, hát gondoltam, elhozom, vesződjenek vele maguk. Nem tudtam, hogy csak elbitangolt...
Lesandítottam a lányra, miután a kölyök tiplizett.
- Mondja csak, egész biztos benne, hogy maga a Lady? Gondolom, kérdezték már páran, de nem lehet, hogy teszem azt, annak a kis kölyökfarkasnak a barátnője, és így próbálja menteni a bundáját? Mert maga veszettül fiatal...

- Van még pár gyerek, aki... nehezen szokja a kötöttségeket. Főleg a kamaszok... A zsebelési kísérlet is nyilván csak szárnypróbálgatás volt. Majd kiküldjük vadászni. Az lenyugtatja. - Én például elszöktem, ha tehettem. Vagyis minden második napon. Halkan nevettem azon, amit mondott, aztán majdnem kiestek a szemeim, ahogy rámeredtem. - Nem, igazság szerint nem vagyok benne biztos. De Danielhez azért már öreg lennék.

Illetlenül fürkész pillantást vetettem a lányra. Annak a jeleit kerestem, hogy igazat mond, és ő tényleg nem egy újabb balhés tini. Végül megtaláltam. A szemében... Onnan egy felnőtt nő pillantott vissza rám.
- Akkor tehát maga a Lady - bólintottam - Akkor az odakint kóricáló fickók tökig acélban meg nyilván a testőrei, akik féltik a csúnya bácsitól... Mutatok valamit!
Még kacsintottam is hozzá, aztán körülnéztem. Találtam egy fém csipeszt, amivel a konyhában a kockacukrot szokták a kávéba rakni. Kireptettem a konyhából, és a lány kezébe pottyantottam.
- Ha bántani akarnám, bántottam volna. Szóval nyugodtan lejjebb vehetik a harckészültséget. - mondtam bujkáló mosollyal.

Érdeklődve figyeltem, ahogy a csipeszt a kezembe ejtette. Valahogy inkább nyűgözött le, mint megijesztett volna.
- Ügyes trükk. - tettem le a kis eszközt. - Tehát telepata... Mellesleg, mint kiderült nincs befolyásom rá, hogy úgy vesznek körbe és úgy figyelnek, mintha legalábbis üvegből lennék. Nem én akartam, hogy ki se lássak az udvarra tőlük... Pedig nem kell félteni engem se annyira. - mosolyogtam a férfira, majd a következő pillanatban kiugrottak méregfogaim.

- És ezt meg tudom csinálni sokkal nagyobb dolgokkal is - mondtam - Szóval tényleg... Ezek a testőrök... - és megcsóváltam a fejem.
Aztán csúnyán elvigyorodtam.
- Nem vagyok telepata- mondtam - Telepata az, aki egy szervezett közösségben él, és azt a nyálas nyikhajt meg a magát kellető nőjét vallja a királyának. Én nem vagyok telepata.
Akaratom ellenére is lopózott némi harag a hangomba. Kissé zavart, hogy mi lesz így a fajjal, amibe beleszülettem. Nem tetszett a vezetőség. De ház, annyira nem is érdekelt, hogy induljak a választáson... Mag aztán, az én arcommal...
Hátrahőköltem, amikor előugrottak azok a fogak.
- Ejha! Ilyet még nem is láttam! Azt hittem, maguk csak teljesen tudnak átváltozni, a másik alakjukba. Vagy a fogak az, és kész?

-Ebben a kérdésben nem vagyok kompetens. Én még csak az elnökkel találkoztam, és ő... nem tett rám pozitív benyomást. De sokan állítják, hogy a telepatákért bármire hajlandó. -rázkódtam meg. Nem éppen kellemes emlék. Szöget ütött a fejemben, hogy vajon a metamorfok közt hányan lehetnek, akik nem értenek egyet azzal, hogy Ben a Lord. Mert hát, velem sokaknak baja lehet. -Nem... nem ez a teljes formám, és csak én vagyok képes részlegesen átalakulni. -csúsztak vissza a fogaim.

- Light Elnök úr csak az elnöknőre tesz időnként egy jó pozitív benyomást, ha lehet hinni a pletykáknak - mondtam cinikusan - És hülyeség, hogy a telepatákért mindent megtesz. A szavazóiért tesz meg mindent. Engem például még egyszer se keresett meg azzal, hogy melót meg lakást adna mint maga azokat a kölyköket a Marson... Ja, gratulálok. Az szép volt, már ha úgy volt, ahogy mesélik.
Megláttam egy üveg whiskey-t valami bárszekrény tetején, fémtálcán. Magamhoz repítettem.
- Nem bánja, ha...? Egészen kiszáradtam.
Elgondolkodva néztem. Cukorfalat is metamorf volt, de ő nem tudott semmi ilyesmit. Meg egyik meta ismerősöm se. Ez tényleg valami kuriózum lehet...
- És ez mitől van? Sose halottam hasonlóról.

- Szolgálja csak ki magát.- utaltam a whiskeyre, bár fura volt, hogy kiszáradásra hivatkozott. -Nem tudom hogy mesélik. Jack kapitánnyal odamentünk, a gyerekek meg velem jöttek. Semmi több.- vettem ki egy dobozos narancsot a minihűtőből.-Nem tudom mitől van. Kezdetben úgy tűnt, bennem nincs is meg a képesség.-ültem le az asztal mögé. Valahogy fura volt valami a férfiban, de nem tudtam mi lehet az. Na persze az extravagáns kinézetét leszámítva.-Természetesen mérget is termelek.

- Természetesen - bólintottam, mintha az olyan nagyon természetes volna - És mi van, ha megharapja a nyelvét?
Nem épp illedelmes módon hellyel is kínáltam magam, mert meguntam az álldogálást. töltöttem egy fél pohár whiskey-t. Jó fajta volt, már szagról megmondtam. Lehet, hogy van, amiért megéri fejessé válni...
- Hát, amit én hallottam, ott már félőrült Rendfenntartók is voltak, meg lövöldözés, és maga volt a nap hőse. De azért a maga verziója se olyan rossz - nyugtattam meg.
- És a kutatók? Sejtbiológusok, DNS-búvárok? Ők se tudnak semmit mondani erről? Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, de az is lehet, hogy maga egy új lépcsőfok a metamorfok evolúciójában. gondolom. Persze, honnan ismerne egy magamfajta ilyen dolgokat, nem? - jutott eszembe, hogy voltaképpen mindig igyekszem a kinézetemhez idomulni, és ostobának tűnni.

-Az őrület relatív- mondtam mosolyogva. Elgondolkodtatott, amit mondott, nem mintha én nem tettem volna már fel ezeket a kérdéseket, igaz, csak magamnak. Apám tudós volt és a családom halála után sokat vizsgáltak, szerintem csak rutinjelleggel, de megkérdezni miért van ez, még nem mertem, főleg, hogy az Udvarba kerülve ezek a vizsgálatok megszűntek- Nem. Semmi különös nincs bennem. Csak képes vagyok rá- na majd ilyesmiről beszélek mindenkivel.- Nem én vagyok a hiányzó láncszem.

Vállat vontam.
- Fenét relatív. Őrült az, aki habzó szájjal lövöldözik és le akarja mészárolni az embereket. Jó vezető meg az, aki ezt nem engedi. Szerintem az emberek nagyon könnyen takaróznak ezzel a relativitással, de van, aminek nem volna szabad annak lennie. Persze - tettem hozzá reflexszerűen - Mit tudhat erről egy magamfajta...
Védekezően emeltem fel a kezem.
- Oké, rendben, nem értek én az ilyesmihez. Csak úgy mondtam. Aztat se tudom pontosan, mija a DNS... Túljátszottam, mi? Na mindegy.

Hangosan felnevettem.
- Nem szokásom első látás után ítélkezni. Ami sajnos az emberek többségéről nem mondható el, nemde? Mondta ezt a Lady, akit pár perce néztek rebellis kamasznak. - kortyoltam bele mosolyogva a narancsba. - Mindenkinek megvan a maga véleménye a vezetésről. Sokan csak a kritika kedvéért tárják fel ezeket a gondolatokat, ám egy jó vezető meghallgat és megfontol minden felvetést. De valahol igen nehéz lehet úgy vezetni egy fajt, hogy valaki mindig az ember füle mellett duruzsol, hogy mi jó és mi nem. Nincs olyan, hogy mindenkinek jó döntés, sajnos. Ez a telepatáknál még nehezebb, lévén a két vezető egymás nélkül nem cselekedhet és híresen nem szoktak egyet érteni.

Vállat vontam, és végre megkóstoltam a sokat dédelgetett italt. Tényleg olyan jó volt, amilyennek az illata alapján gondoltam.
- Volt már jobb vezetésünk is, meg rosszabb is. Nekem csak maguk a vezetők nem tetszenek, ennyi az egész. Összességében nem olyan rémesek. Maguknál tehát nincs ilyen nézetkülönbség? Tudja, mit? Ne válaszoljon. Még a végén kémnek néznek... Megjegyzem, ha az lennék, a küldetésem máris sikeres volna - vigyorogtam.
Aztán vetettem egy bocsátkérő oldalpillantást a lányra.
- Jól van, na, ha egyszer olyan fiatalnak tűnik... Elnézést. Engem többnyire egy ronda, tudatlan, erőszakos tuskónak néznek, ami nem igaz, mert nem vagyok tudatlan. De hát az első benyomás igen fontos... Az meg rólam elég pocsék, ne is tagadja.

- Nem vagyok se ostoba, se sekélyes. - mosolyogtam. - Nem árultam el semmi olyat, amivel árthatna a fajomnak, vagy akár magának Bennek. És bár, nem tagadom, első pillantásra maga ijesztő, alig három másodperc alatt siklottam át e felett. Ha a külső alapján lehetne ítélkezni, én épp barbiznék, Ben az ingyenkonyhán dolgozna, és így tovább. - eljátszottam a gondolattal: Tyler az énekes, Amser a rosszéletű kalóz, és igen, a férfit velem szemben épp kivégzésre szállítanák.

Úgy nevettem, hogy majdnem kiköptem a drága piát. Kár lett volna érte.
- Hát, maga aztán nem semmi... Van önkritikája, meg humora, az biztos... Bár nekünk lennének ilyen belevaló vezetőink...
Elgondolkodtam.
- Na, ez viszont tényleg relatív. Lehet, hogy azt hiszi, nem mondott semmit, de igazából elkottyantott egy olyan infót, amivel én tudnék mit kezdeni... Már persze, ha kém lennék, ami nem vagyok.
Valóban ijesztő lennék? Hát... Végül is, így is lehet mondani. Még senki sem öltözött Macheténak Haloweenkor, de hát ki tudja, egyszer annak is eljöhet az ideje...