Kikötő

A reggeli simizésre egyből felriadok, majd kapkodva-vergődve hasra fordulok, mire pedig felfogom, hogy mi van, már enyém az egész ágy, yay! Csak álmosan pislogok párat, ahogy a főnök eltűnik a fürdőben, majd már vackolom is vissza magam az ágyneműbe szundizni. Amikor még búcsúzásként ad pár jó tanácsot, kidugom a fejem a puha kupacból és lelkesen bólogatok, majd visszadőlök aludni.
A következő néhány napban persze szófogadóan végigjárom az egész űrhajót, feltérképezve minden zugot benne, kezdve a konyhával, az éléskamrán át, a legénység szobáin át a vezérlőteremig, amit csak találok. Igaz, egy páran összetévesztettek a vacsorájukkal, de őket is vagy a főnök rakta helyre, amikor szerencséjükre időben érkezett, vagy én tanítottam móresre őket. Ilyenkor, amennyiben nem rettentek vissza a bundaborzolástól, agyarkivillantástól és dühös morgástól, akkor pedig néhány percen belül a gyengélkedő volt a következő állomásuk.
Alig egy héten belül már minden helységben találni néhány megrágott dolgot, legyen szó ágytámláról, széklábról, fémborításról, vagy bármi másról. Na jó, a főnöknek azért szót fogadtam, szóval a gépházat megkíméltem. Igaz, az én kaja-adagomból mindig kispórolják a húst, de én azért ezt kompenzálom, amikor nem látják, kiszolgálom magam az éléskamrából.
Igaz, az igazi nevemet még mindig nem sikerül kitalálnia a főnöknek, még csak a közelében sem járt egyszer se, de olyan kis aranyos, legalább még próbálkozik. Én meg morcosan csóválom a fejem az összes próbálkozásán... hogy NEM! Amúgy meg büszkén sütkéreztem a kitüntetett figyelmében, sőt... Nem elég, hogy minden este őriztem az álmát, reggelente együtt keltünk, sokszor még munkába is elkísértem, amikor unatkoztam, olyankor a vállán ülve figyeltem mit csinál ő "munka" címszó alatt.
Őszintén szólva, ilyenkor néha egész elkalandoztak a gondolataim. Már annyira megszoktuk egymást, vajon mit reagálna rá, hogy kiderülne, hogy nem ez az egyetlen alakom? Azt hiszem, egy kicsit féltem is megtudni, hogy mit reagálna...

-Akkor...mit szólnál ahhoz, hogy Monty? Nem mi? Hmmm...á, leszel füles, azt kész. - Adja fel végül, és ha erre a nyuszi elkezd tiltakozni, karba font kezekkel, szigorúan néz rá.
-Jobb szeretnél malacka lenni? A szakácsom szerint olyan gyorsan fogy a készletünk, hogy valakire ráillene. - Elgondolkodva méri végig a bolyhos kis bűnözőt, majd megrázza a fejét.
-Á, nem tűnsz húsevőnek. Meg egyébként is, ha te etted volna meg mindet, tele lenne a hajó nyuszibogyóval...folyékony nyuszibogyóval, a többieknek hasmenése lett tőle. Soha többé nem veszek olyan tápot, amin a "Hús"-t idézőjelek közé rakják.
Ami a többi dolgot illeti, például a megharapdált legénységet, vagy a megrágcsált székeket...annyi baj legyen, eddig úgyis túl sok volt a luxus ezen a hajón. Na jó, ez utóbbi nem teljesen igaz.
-Hé, nyuszi, tessék - dob oda neki egy marha nagy rönköt - inkább ezt rágcsáld. Egyre több emberem esik hanyatt hintázás közben, ami nagyon vicces, de lassan kifogyunk a székekből. Na, rágcsáld ki magad, mert nemsokára munkánk lesz, és a jelek szerint az összes semmirekellő közül te vagy a legvérszomjasabb ezen a hajón.

~Nem Monty... Nem Füles... Nem Malacka... És nem, Micimackó se vagyok, akkor se, ha a te eredeti neved Róbert Gida... vagy Rhodan Gidha, vagy tudomisén... Jaya!!! Oké? J-A-Y-A. Hányszor magyarázzam még el neked? Ennyire azért nem bonyolult... -nyüszögtem a főnök fülébe, ahogy a vállán ültem, és meghallottam az újabb adag gázabbnál gázabb becenevet.
A vádakat hallva csak egy szemforgatással válaszolok.
~Őszintén, szerinted? Azért küzdöttem fel magam a tápláléklánc csúcsára, hogy salátaleveleken tengessem napjaimat? Azt várhatod...
A magyarázat hallatán aztán kissé elpirulok bundám alatt, így abból a főnök hála az égnek semmit se lát, de aztán kérdő tekintettel nézek vissza rá, ha nem figyel, óvatosan megbökdösöm a fülét is, hogy felhívjam magamra a figyelmet.
~Ezt most komoly? Fogadjunk, hogy csak viccelsz... Szerintem egész jó volt. Meg... oké, az én gyomrom kb. mindent kibír, megedződött az évek alatt. Szóval igazad volt, tényleg puhány a legénység. De mindegy, ha nekik nem kell, majd én eltüntetem a maradékot, nehogy már ki kelljen dobni. Persze csak amíg nem kezd szőrösödni, mozogni, vagy kékülni-zöldülni.
A rönköt, amit a főnök nekem szánt, csak a tekintetemmel követem, de aztán a fülem botját se mozdítom.
~Én megkímélem a kábeleket, meg a hűtőházat, gépházat, ahogy kérted, és ez a hála?! Oké, mondjuk részben azért is hagytam békén őket, mert féltem, hogy ha rossz kábelt rágok el, még szétesik az űrhajó...
Végül aztán meggondolom magam, mégiscsak leugrok a főnök válláról, hogy leereszkedjek arra a rönkdarabra. Óvatosan megszagolgatom, aztán meg is ízlelem, hogy milyen, de aztán hátrébb húzódok.
~Ez nem jó, túl puha. Daráltatsd le a szakácsoddal aztán jó lesz a legénységnek krumplipürének. Amúgy köszi, cuki vagy, hogy gondoltál rám.
A "munka" szóra aztán egyből lelkesen felkapom a fejem, felpattanok a farönkre, aztán két lábbal állva úgy nézek fel a főnökre, a bókja hallatán büszkén feszítve, majd türelmetlenül toporogva, hogy ki vele, mondja már gyorsan, hogy miről van szó!

Vérnyuszi szavai, mint mindig most is mosolyt csalnak az arcára, annak ellenére, hogy egy szavát sem érti a hiperaktív apróságnak, de talán pont ez az, ami miatt ilyen vidám mindig, ha a közelében van. Amilyen beleéléssel tud "magyarázni" ez a kis jószág, az valami eszméletlen!
-Hogy mit magyarázol? Neked ízlett az a rémség? - Találgat, persze csak tréfásan, ám ha erre bólogat Jaya, meglepetten hümmög egyet.
-Szóval eszel húst...tehát ebben is okosabb vagy, mint a többi nyúl. Nos, senki sem fogja bánni, ha te termeled be a maradékot...
~Lehet állateledel, és azért volt olyan gány??? Mondjuk, én nem ettem belőle, szóval fogalmam sincs.~
Aztán, amikor a szobájába érnek, meglepetten látja, hogy a nyuszija olyan lelkesedéssel figyel rá az akciót illetően, amit még egyetlen emberétől sem látott korábban. Pár gombnyomással kivetít egy holografikus képet, és nyomban magyarázni kezd.
-Ez egy raktárépület alaprajza a az egykori USA-ban. Már régóta szeretném kifosztani, de sajnos eddig ötletem sem volt hogyan. A frontális támadás öngyilkosság, a szellőzőkön bemászni pedig egy átlag ember számára...problémás, egy droidot pedig azonnal kiszúrnának a fémérzékelők. Te viszont gond nélkül eljuthatsz ezeken a járatokon át a fő vezérlő terembe, ahol ha szétrágsz ezt-azt, a védelmük behal, és összesen a két nyugdíjas biztonsági őrrel kell számolnunk, velük viszont elbírok egyedül is, ha kell. Nézegesd az alaprajzot, szükséged lesz rá. Ha jól teljesítesz, veszek neked egy...nem is tudom....a fürdést viszont megúszhatod, ha nagyon ügyes leszel, rendben?

Úgy tűnik, valami kevéskét csak felfogott a főnök a szavaimból, azt hiszem, egyre jobban megértjük egymást. Gyorsan tanul, büszke vagyok rá!
A kérdésére csak lelkes bólogatással válaszolok, hogy csak úgy lobognak a füleim a levegőben. A hírre meg, hogy enyém az összes, csak nyikkanással ugrok egyet egy helyben maradva.
A szobába érve először is felugrok az ágyra, majd miután lecsüccsentem, kíváncsian hallgatni kezdtem a főnök tervét. Néha jobbra, balra döntöttem a fejem, olyan majdnem-90-fokkal, ahogy próbáltam kiigazodni a térképen. Végül elrugaszkodtam az ágyról, és közelebb repültem, úgy legalább jobban tudok mozogni-forogni előtte.
~És főnök, miért öngyilkosság a frontális támadás, ha csak két nyugdíjas papa őrzi a kócerájt? -nyüszögtem el első felmerülő kérdésemet az illetékes felé. Meg... még egy kérdés, hogy mi a bóbánatot őriznek ott? Remélem, nem velem akarod elcipeltetni a cuccot, azok után, hogy még ki is iktatom a védelmi rendszerüket... A többit meg csak bízd rám, megoldom. Mikor megyünk? Csak mert akkor úgy készülök előtte, mondjuk nem zabálom tele magam, hogy könnyebb legyen repülni, meg ilyenek...
A jutalomajándék hallatán hirtelen nem tudtam, hogy örüljek-e, vagy inkább féljek, amilyen becenevekkel fárasztott a drágám a héten, a végén még képes és valami hatalmas, rózsaszín masnit biggyeszt a nyakamra. Azt meg azért nem kéne... A fürdés kapcsán meg, kikérem magamnak... Szoktam én fürödni, szinte minden nap, csak emberi alakban... Amit ugyebár neki nem kell tudnia, miután magamra szoktam zárni az ajtót, de hát na.

*~Este… de rég is volt már, mikor még gyerekként rohangáltam ezeken a partokon madarat üldözve, vagy később bulikat felkeresni.~ Sóhajtottam egyet, ahogy a hajó korlátjának dőltem. Egy régi ismerősöm invitált meg erre a bulira, közölve, hogy csak olyanok lesznek itt, akik maximum csak hírből tudják, hogy ki vagyok. De ők is csak szórakozni jönnek, hisz máshol nagyon nem tehetik meg. Mint ahogy Én sem… Persze nem egyedül érkeztem, hisz ezt nem tehettem meg semmilyen ígéretnek se. A biztonságiak egy része a társulatba oldódott fel, de mindig szem előtt tartva. Míg a másik része, a hajó körül egy-egy másik hajon és a parton igyekeztek láthatatlanok maradni. Több-kevesebb sikerrel. Indulásomkor 10en voltak, és ezek száma nem igazán nőhetett. De nem is érdekelt igazából. Végig néztem magamon és csak a fejem ingattam. Farmer, magas sarkú csizma és egy mélyen dekoltált felső. Még csak meg sem közelíti a megszokott viseletem. Egy újabb kortyot ittam, és a csendes vizet bámultam. Nem volt kedvem táncolni és aggódtam is.*

-Szóval egy hajón van... milyen ironikus.
Mosolyodtam el gonoszan és elengedtem a kezeim közt öltönyben fegyverrel ficánkoló öregembert. Feje a mólón koppant és eszméletlenül fordult a vízbe. Egy kendőbe megtörültem a kezemet, és bedobtam a vízbe, azonban ahogy haladt egyre lejjebb lassan semmivé foszlott, ahogy a vízben heverő hulláról is a ráncos bőr, a fonnyadt hús és minden szépen lassan semmivé vált, míg nem szikkadt csontdarabokként merült alább a tengerben. A régimódi fegyver a tenger aljára érve a finom ütődéstől vörös porrá vált ahogy a rozsda megette. megigazítottam az öltönyömet és célba vettem a hajót. A bejáratnál két őr ácsingózott. Csak sóhajtottam egyet és felsétáltam a két mozdulatlanná vált test mellett. Mikor már a hajón voltam folytatták is a beszédüket mintha mi sem történt volna. Kár, hogy az egyiküknél már se fegyver, sem pedig igazolványok nem voltak.
Nyugodtan mászkáltam a hajón fel s alá, felmértem a terepet.
'-kapitány, meg van a célszemély.
-Hallgatom egyes.
'-A hajó tatjánál van.
-Vettem, Kapitány kiszáll.
Azzal kinyomtam a TKE-t és kivettem a fülemből, hogy a zakó zsebébe suvasszam. A célszemély felé tartva egy pincér tálcájáról leemeltem 2 pezsgőt.
-Jó estét kívánok Ms Anastasia. Egy italt?
Kérdeztem mély baljóslatú hangomon, egy titokzatos mosollyal megfűszerezve és felé nyújtottam az egyik poharat.

*De hogy az öcsémért, vagy épp Rendfenntartóért fogalmam sem volt. De talán mindkettő. Mélyet sóhajtottam és megingattam a fejem. ~Nem most kéne ezeket végig gondolnod Anastasia. Most csak, próbálj meg szórakozni…~ Utasítottam magam gondolatban és kiürítettem a poharam maradékát. Ez már aaa… nem is tudom hányadik pezsgőm volt. Talán a negyedik… de az első a biztos. Az utolsó meg… nos, még hosszú az este de az is fix lesz. Az üres poharam lóbáltam, hogy rászánjam magam és végre visszatérjek a társaságba de egy férfi hangjára lettem figyelmes. Akaratlanul is gyorsan körbetekintettem, hogy az embereim még a helyükön vannak-e. De végül mosolyogva fordultam az öltönyös… és ennek ellenére elég rossz kinézetű férfi felé.*
- Magának is szép estét Mr … ??? * Vontam fel a szemöldököm kérdőn, hogy ki is Ő. A felém nyújtott pohárra tekintettem és szívélyesen át vettem.*
- Köszönöm. * Biccentettem kedvesen, annak ellenére, hogy csak forgattam a pohárban az italt.*
- Le akar itatni vagy másnak köszönhetem? * Emeltem meg kissé a poharam, egy mosoly kíséretében.*

-Szólítson csak Kapitánynak.
Hangsúlyoztam ki rosszat sejtetően. Kortyoltam egyet az italomból, tekintetemet végig a nőn tartva. Feltűnt, hogy hirtelen több helyre is elkapta a tekintetét. Legalább 3-an voltak látó távolságon belül.
~Eggyel én magam végeztem. Legalább még 11-en vannak valahol ha nem többen.
-Leitatni? Az csak magától függ, hogy hagyja e.
Felemeltem a tekintetem és a hajó 2. emeletén a korlátnál álló testes öltönyös fazonra néztem aki szúrós szemmel nézett minket madártávlatból. Rögtön el is kapta a fejét rólunk. Megvártam míg legalább 2 szer ránk pillant, biccentettem egyet, majd vissza fordultam a Nőhöz továbbra is sejtelmesen mosolyogva.
-Tudja... Ilyen kezdőktől ne nagyon várjon segítséget ha... netán valami balul sülne el.
Lötyköltem körbe körbe a pezsgőt az italomban majd belekortyoltam és visszanéztem rá, hogy szemügyre vegyem a reakcióját.

- Ez volt a szándékom Kapitány… *Ejtettem némi alig észrevehető gúnnyal a nevét. De hogy erre képes voltam, az még csak jót jelent. *
- De azt hiszem, hogy az udvariasnak álcázott közbe avatkozása ráébresztett arra, hogy talán nem a legokosabb dolog. *Vontam meg könnyedén a vállaim, de azért belekortyoltam a pezsgőbe és csak reméltem, hogy nem tett bele semmit. Érdeklődve, oldalra biccentett fejjel néztem a két férfit amint játszadoztak. De kapitány szavaira csak elröhögtem magam. Na igen, ez már a pezsgő számlájára írható. Kezemmel eltakartam az ajkaim és csendesen megráztam a fejem.*
- Xavier Bardesora még egy macskát sem bíznék. Az ígéretek ellenére, amit a tulajtól kaptam, valószínűleg Ő is azért van itt, mint maga. Vagy akar valamit, vagy csak trófeát gyűjtene. *Fordítottam hátat a korlátnak és rákönyökölve mértem fel a fent álló férfit mosolyogva.*
- Az Ő esetében az utóbbi szóba sem jöhet. Pláne, hogy mellettem Ő volt a legesélyesebb a győzelemre és kicsit sem rejtette véka alá az ellenszenvét. Csak hát… nincs olyan mázlija, mint magának, hogy a közelembe férkőzhet. *Mértem fel újra a Kapitányt.*
- De magát nem ismerem… talán elmondhatná, hogy mit akar, még mielőtt burkolt fenyegetést tenne. *Vigyorogtam, mintha csak épp viccet mesélnék. Nem kellett a fejhajtás, a többiek csak érezzék jól magukat.*

Felvont szemöldökkel néztem végig a nőn. A trófea valahogy eszembe se jutott eddig. Megeresztettem egy félmosolyt és miután befejezte a beszédet közelebb hajoltam.
-Netán szeretne jobban megismerni? Tudja, öltöny nélkül jobban festek, de enélkül nem engedtek volna be.
Eltávolodtam és kiittam az utolsó kortyot is a pohárból. Felpillantottam ismét a minket feszengve bámuló Xavierre. Csak egy fölényes mosollyal küldtem meg és vissza néztem a beszélgetőpartneremre.
-Netán nem biztos a győzelmében?
Fordítottam oldalra a fejem, hogy belelássak az alacsony termetű nő szemébe.
-Talán... tudnék segíteni. Hallottam ezt azt az ellenlábasairól, ami fogalmazzunk úgy, hogy magának kissé.... előnytelen.

*Ahogy közelebb hajolt, csak finoman a kezem a mellkasára laktam és mintha csak flörtölnék eltoltam magamtól, míg beszélt. A tekintetem más nem láthatta, csak a férfi, hogy ebben semmi flört nem volt. Szimpla színjáték. *
- Az estém is maga nélkül, még is itt van. * Jegyeztem meg az öltözékére. Bár én túlzásnak véltem, hisz elég kevesen mászkáltak itt öltönyben. Ez nem egy fenomenális elit party volt. Csak egy kis szórakozás, ahol az emberek egyformák. De ezen fájjon a férfi feje és ne az enyém.*
- A győzelmem már biztos. Választás csak 3 év múlva lesz újra. Addig meg, bármit csinálhatnak. *Vontam meg a vállam.*
- De tudja, ha Xavier az életem veszi és még csak le sem bukik. Akkor a választás már csak formaság. Ő veszi át a helyem. *Forgattam meg ismét az italom, ám a szavaira csak összevontam a szemöldököm.*
- NE várja azt, hogy lassan egy üvegpezsgő után megértsem a rébuszait és utalásait. Ha mégis ezt várja, kérjen időpontot a titkárnőmtől és hagyjon szórakozni. Vagy csak fejtse ki nyíltan, hogy mi az ajánlata. Ma este nincs kedvem hatalmi nő lenni… ma ugyan olyan vagyok, mint bárki a hajón. *Intettem fél kézzel körbe a bent lévő társaságon.*

//Jaya//

-Hogy miért öngyilkosság? - Kérdi úgy, mint aki érti, mit nyüszög itt össze vissza ez a repkedő tapsifüles, nem is sejtve, hogy már megint ráhibázott a dologra:
-Ezek a kis aranyosak miatt itt.
Megnyom egy gombot, és a kijelzőn megjelenik egy a kalózok által csak "Chicken Walker"-nek nevezett harci robot, melyből egy újabb gombnyomásra kikandikál egy pár gatling gépágyú, némi lángszóró, fél tucat rakéta, és egy láncos buzogány.
-Persze ez csak amolyan elmélkedés arról, mivel is lehet felszerelve, de nem is fontos, ha kikapcsolod a védelmi rendszert, nem tudják riasztani ezeket a vackokat, és akkor a trógereim némi trancsír után kicipelhetik az összes...hát, nem hiszem, hogy tudnád értékelni, legyen elég annyi, hogy antik cucc, amiért egy kellően dilis ember rengeteget fizetne, és ládaszám van belőle. Ha nincs több kérdés, indulunk is.

//folytatás: USA//

-Ha maga nem lesz. Akkor automatice ő kapja meg...Vagy ha olyan dolgok derülnek ki magáról, amik menesztésre késztetik, akkor ő kerül az ön helyére, ami a végső győzelmet jelenti. Tudja...
Fordultam a tenger felé és rákönyököltem a korlátra. Elnézte ma távolba ahol a sötét vizet a város fényei világítottak be.
-Győzni csak úgy fog tudni végérvényesen, ha maga lesz az alfa. A csúcsragadozó. Ha akár egy vajmi kevés esélyt is hagy másoknak, minden követ megmozgatnak a maga megdöntésére. Az emberiség sem emelkedhetett volna fel ilyen hamar egy rivális faj mellett.
Vissza fordultam a nő felé, megnézni hogy rám figyel e még.
-Annak idején, ha kiirtják a Morákat. Akkor a hold most is a miénk lenne, nem kellene attól félnünk, hogy mikor lőnek ki belőle ránk valami vackot. Érti amit mondani próbálok kedves Anastasia?
Fordultam vissza egész testemmel a nő felé. Kacagtam egy jót.
-Maga hatalmi ember, ebből nincs kiszállás. Amíg vannak ellenlábasai. Akár csak egy idegesítő macska a szomszédból aki gyűlöli magát. ha az utolsó idegesítő szúnyogot is lecsapta... akkor már hátra dőlhet egy időre.

- Valóban. * Bólintottam szavaira és annak ellenére, hogy a tekintetem a társaságra meredt még mindig figyeltem és lassan iszogattam az italomat. Meg fordult a fejembe, hogy kéne valami erősebb, mert különben bele hajítom ezt a zavaró tényezőt a vízbe. Persze… gondolatnak nem volt rossz, még ha kivitelezhetetlen is. Inkább csak intettem a pincérnek. *
- Két tequilát. Tisztán. *Kértem kedvesen mikor megérkezett és távozott is a fiatal nő, aki csak biccentve vette tudomásul a rendelésem.*
- Tudja Kapitány… egy valamiben különbözök a mocskoktól. Hogy Én tisztán játszom. És így, semmit nem tudnak előbányászni. Néha napján fetrengtem részegen ezeken a partokon, de ki nem? Én legalább nem voltam meztelen és kétes viszonyaim sincsenek és nem is voltak. * Néztem rá őszintén.*
- Nem tudom, hogy ismeri-e azt a mondást, hogy „Játssz tisztán, és a férgek elhullnak a fényben.” Apám mondogatta mindig, és igaza volt. Ami pedig a morákat illeti… Olyanok, amilyenek. Így kell Őket elfogadni, de ettől még nem kell szeretni. De még mindig nem hangzott el az ajánlata.*A kacagásra csak felvontam a szemöldököm. De már ott is volt a rendelés. Óvatosan elemeltem és az egyiket a férfi felé nyújtottam.*
- Egészségére. *S nem szórakoztam vele, már le is húztam a magamét. Kellemes forróság járt át, még ha marta is a szesz a torkom és könnyes csillogást is csalt a szemembe.*
- Nem szokásom eljárni… így ma kivételt szerettem volna tenni. De hát igaza van… mindig van ki emlékeztet arra, hogy ki vagyok. A gond az, hogy jelenleg pont maga teszi…

-Ismerem, egy ideig tartottam is magam hozzá. De a mai férgek már képesek sötétséget hozni. Például ha készülne rólunk egy fotó, az magának régen rossz lenne. Arról nem is beszélve, hogy képszerkesztő programhoz még csak nem is nyúltak. Ma már a ruhát nem nehéz levarázsolni senkiről egy jó programmal.
Az érkező tequilára néztem és átvettem.
-Tudja mit? Igaz van...
Lehúztam a tequilát és a poharat bevágtam a vízbe. A nyakkendőmet szintén utána dobtam, majd a zakómat is összegyűrtem és egy kosaraz mozdulattal Xavier képébe hajítottam.
-Megfogná törpe? Köszöntem...
Mandzsettámat kigomboltam, ingujjamat feltűrtem könyékig, kihúztam a nadrágból az ingem. Jólfésült, belőtt frizurámat pedig egy mozdulattal hátrasimítottam. Megmozgattam széles vállamat és felé nyújtottam lapát kezemet.
-Mit szólna ha eszébe juttatnám, hogy mi is valójában?

- Egy fotó? Ugyan már… nem nézi az újságokat? Jelent már meg rólam egy pár cikk. Kétes hírű is és különböző emberekkel. De a választóim nagy része azzal foglalkozik, hogy mit csinálok értük és nem azzal, hogy épp kivel hoznak össze. Ez csak egy kis felhajtás, amin reggeli közben jót röhögök. *Vontam meg a vállaim és csak elképedve néztem, hogy mit is csinál a másik. De mikor Xavier arcában landolt az egyik darab, felröhögtem és már nem érdekelt, hogy ki lássa. De azért gyorsan körbe tekintettem és meg sem lepődtem, hogy a többsége már tátott szájjal nézi a jelenetet. Gyorsan kellett csinálnom valamit…*
- Oké… oké… maga nyert. *Csúsztattam a kezem az Övébe, de nem véletlen intéztem hangosan a szavaim.*
- Magával vacsorázom, csak hagyja abba. Túl hideg a víz ahhoz, hogy egy vacsi miatt megmártózzon. * Mosolyogtam szélesen az egészen. Ha másra nem is erre jó volt pezsgő. Hisz hihetően hangzott.*
- De azért szívesen megnézném, ahogy megfürdik ebben a hideg vízben. *Suttogtam úgy, hogy csak Ő hallja. *

Frappáns válaszán fennakadt a jobb szemöldököm. Ahogy szépen kimagyarázta magát a szituációból a másik is mellé kúszott és egy elismerő bólintással illettem Anstasiat miután végre a kezemben volt. Magamhoz perdítettem, ezzel egy időben át is karoltam és lenéztem rá. Haloványan mosolyogva hallgattam mit súg. A vízre pillantottam, majd gonosz mosollyal vissza rá.
-Tudja mit? Maga is nyert valamit.
Hirtelen minden elcsöndesedett, még a zene is, én pedig hirtelen felkaptam és egy laza mozdulattal bele dobtam a vízbe. Aztán nem sokkal később utána ugrottam. Felérve a víz felszínére kikotortam a hajam a képemből.
-Bruuuh, de jó hideg...
~Legalább 200 éve nem úsztam csak medencében...

*A perdítés váratlanul ért, és egy kisebb becsapódással érkeztem meg a férfi karjai közé. Ám szavai kicsit sem tetszettek. Az érzésem be jött hisz már repültem is… egyenesen bele a vízbe. Egy sikoly hagyta el a számat még a csobbanás előtt, de aztán jobbnak ígérkezett becsukni. A víz elnyelt, hisz annyira megijedtem, hogy még úszni is elfelejtettem. De aztán kapálózva a felszínre verekedtem magam, levegő után kapkodva.*
- B@rom... id0ta fráter… *Szitkozódtam hangosan, miközben a nedves hajam hátra simítottam.*
- De most tűnés innen. *Adtam ki a parancsot és már meg is iramodtam a part egy távolabb eső része felé. Nekem meg sem fordult a fejembe, hogy az egyik hajóra kimásszak.*

Megtámaszkodtam a víz tetején és lassan kimásztam a tetejére. Megnéztem az égbe meredő vízoszlopokat amiket a becsapódásunkkal keltettünk. Csak mosolyogtam a nő szitkozódásán.
-Ejnye-ejnye-ejnye, hát szabad egy hölgynek így beszélnie?
Kérdeztem mellette sétálva a víz felszínén. Lábnyomaim meglátszanak mögöttem a dermedt víz felszínén. Elé sétáltam és kezet nyújtottam, hogy felhúzzam a felszínre.
-Jöjjön mutatok valamit...
Ha nem akarja elfogadni a segítő kezet akkor csak jelzek neki, hogy forduljon meg ahol még mindig az égbe mered a víz amit a becsapódáskor vertünk fel.
-Siessen mielőtt a vizesebb lesz a ruhája és a haja... Az idő nem állt meg...
Mondom mosolyogva, hiszen csak nagyon lelassult ezért vagyunk képesek úszni és mozgatni a vizet. Nekem is ide oda kell tipegnek ha nem akarok elkezdeni süllyedni.

- Hát szabad egy hölgyet a vízbe dobni? *Csattantam fel, de mikor megfordultam, hogy dühödt tekintetemmel, hogy mit akar a szám is tátva maradt. A vízoszlopok… a járása… a csend… csak ekkor jutott el mindez a tudatomig.*
- Nem szabadna többet innom… *Ráztam meg a fejem, de hát ez sem segített. Ám a kezem önkéntelen is a másik felé nyúlt. Talán azt reméltem, hogy ha kihúz, akkor vége ennek a rémálomnak vagy talán csodának.*
- Mi ez? És most mit akar tenni? Meg mire volt jó? De talán jobban jártam volna, ha meg áll. *Ingattam meg a fejem.*
- Akkor maximum azt hiszik, hogy köddé váltam. Szépen kivágom magam, maga meg megaláz. Most mondanám, hogy szégyellje magát de láthatóan élvezi a helyzetét.

-Nekem bármikor.
A döbbenet az arcán egyszerűen minden pénzt megért. Kajánul vigyorogva rántottam ki a víz felszínére.
-Az idő kényes dolog, nem szeret ácsorogni. Ő inkább csak fut, rohan. Még nekem is nehéz féken tartanom. De hogy a kérdésére is feleljek...
Széttártam a karomat és diadal ittas mosoly húzódott a számra.
-Hatalom. Hatalom egy ilyen megzabolázhatatlan, féktelen erő felett. Meg akartam mutatni, hogy mikre lehetnek képesek az ellenlábasai. Maga vakon megbízott bennem... Pedig mint látja észre sem venné, és már halott lenne. Az a görény Xavier pedig az ön székében mereszteni a löttyedt hátsóját.
Felkacagtam.
-Hogy élvezem e? Imádom! Maguk satnya emberek, olyan dolgokat képesek teremteni amit aztán képtelenek féken tartani... Az atom energia, a metamorfok... Vagy én!... Fegyverkezik maga rendesen? Ha Morák gondolnának egyet megtudná védeni ezt a koszos bolygót ellenük? Vagy a Metamorfok ellen? Egy kóbor telepata röhögve végezne magával... Én is megtehetném...-Fenkölten kihúztam magam és mint egy arrogáns baromarcú a körmömet nézegettem. Majd csettintettem egyet.
-Ennél nem is kellene több és maga itt terülne el holtan...
Majd komoly arckifejezéssel közelebb hajoltam hozzá és mélyen a szemébe néztem.
-Készen állna egy háborúra?

- Bíztam? Ezt miből gondolja? *Körülbelül ez volt az, ami számomra jelenleg lényegesnek tűnt az eddig elhangzottakból. De aztán mikor satnyának nevezet… na nem kellett több és oda ugorva megpróbáltam képen vágni, még ha tudtam is, hogy az nekem fog fájni. Nem vagyok Én ehhez hozzá szokva…*
- Na ide figyeljen.. nem lesz semmiféle háború. De ehhez aztán végképp semmi köze. Ha a morák támadni akarnak tudni fogok róla időben. De míg maguk el vannak foglalva a kis hatalmukkal addig a nagyok a békére törekszenek. Talán észre kéne venni és nem keresztbe tenni. Kezd elegem lenni abból, hogy mindenki megakarja mondani, hogy miként tegyem. Maga mért nem indult a helyemre, ha ennyire tudja mit kéne csinálnom? *Köptem felé a kérdést dühösen. Komolyan… kezd rosszabb lenni ez az este mint terveztem. Pedig a fene egye meg én csak szórakozni akartam.*

-Nem lövetett agyon rögtön legalább 3 kutyájával. Abból.
Válaszoltam nemes egyszerűséggel. A felém lendülő kezet elkaptam még jó néhány centivel az arcom előtt, de nem engedtem el.
-Ezt nem ajánlom, hogy még egyszer megpróbálja ha kedves magának a keze.
Azzal elengedtem és hallgattam ahogy kikel magából. Valahol belül csodáltam ezt a nőt. Olyan esetlen volt, törékeny és sebezhető, mégis milyen hevesen harcolt. Csak mosolyogtam, egyre jobban ahogy haladt a mondandója végéhez.
-Ilyen lukas biztonsági rendszerrel alig ha veszik észre a Morakat. A hajóm alig pár mérföldre parkol innen. Maguk pedig még csak nem is sejtik, hogy itt van a Vezér a bolygón.
Vigyorogtam a képébe.
-A béke csak látszat! Időhúzás a fegyverkezésre! Ostobaság! Az emberiséget csak a hatalom, az önzőség és a gyilkolás hajtja! Mást sem tudnak csak gyilkolni és fegyvert gyártani! Ebben lelik örömüket maguk, EMBEREK!
Keltem ki magamból teljesen. majd sokkal nyugodtabban folytattam.
-Az egyetlen dolog amit becsülök magukban az a találékonyságuk és a kitartásuk. De ez édes kevés lesz ahhoz, hogy megvédjék a szülőbolygómat...
Fáradtan sóhajtottam egyet és előkotortam a zsebemből egy kis tetraéder alakú ketyerét, Megnyomtam rajta két gombot és kivetített egy képet amin egy gyűjtő keze volt könyéktől lefelé. A kis kép szorgosan forgott körbe körbe.
-Itt záros határidőn belül, háború lesz. Amihez minden segítségre szüksége lesz kisasszony. Ezt nem olyan régen szereztem.... A gyűjtők... visszatérnek.

- Kutyamámmal? *Kérdeztem zavartam. ~ A franc… tényleg nem kellett volna az a tequila.~ De aztán leesett, hogy a biztonságiakra gondolt. Nos, már kár lenne tagadni a tagadhatatlant.*
- Tudják, hogy mikor kell lépni. Csak épp még nem volt szükségem, hogy telepaták ellen is védekezni kelljen. *Húztam egy grimaszba az ajkaim. Ahogy elkapta a kezem, csak dacosan meredtem a szemeibe és meg sem próbáltam szabadulni.*
- Akkor ne sértegessen! *Egy kéz mit nekem? Van másik, vagy nem? Húú… valami nincs jól. Hol az életösztönöm? *
- Meg támadott? Nem! Akkor meg mi a fééé…. *Ahham. Csak hogy itt magára célzott… időben esik le, mit ne mondjak. Csak becsuktam a számat és összeszűkült szemekkel meredtem rá, miközben megnéztem,hogy meg e van a másik kezem. Egy kis dörzsölgetés tanúbizonysággal győzött.*
- Mit akar Kapitány? *Aztán csak néztem a kivetített képet. Volt benne valami furcsa… amitől már az agyam is bizserget. De ez nem az alkohol miatt volt.*
- Tudnom kéne, hogy ez kinek a keze? * Vontam fel a szemöldököm ezzel rejtve a bennem kavargó dolgokat. Köztük a reggelim is. *
- A gyűjtők? Na ne röhögtessen már… honnan szerezte ezt a filmet? És egyáltalán… ki van rajta? Egy kézből nehéz lenne bármit megmondani.