Kikötő

Még mindig halál nyugodtan és lesajnálóan mosolyogva néztem a kissé paprikás hangulatban lévő Lyen-t, aki úgy látszik a történtek ellenére is óvakodott kikezdeni velem, inkább úgy döntött verbálisan próbálja megnyerni ellenem a csatát.
- Hát látod, még ezt is ügyesebben csinálom, mint te, mert senki nem látja, így nincs miért kérdőre vonnia a hatóságoknak. – ingatom a fejem okoskodóan. - Kicsi lány, én ezt a mókát már nagyon-nagyon régen csinálom, ne akarj ebben versenyezni velem, vagy főleg kioktatni.
És ahhoz sem vagy elég, hogy a sértéseidet felvegyem, bár azért meg kell hagyni elég jól elszórakozom azon, ahogy fel tudod húzni magadat.
Közben intettem a pultosnak, hogy hozzon még egy kört, mert már elfogyott a poharamból az itóka és gondoltam iszom még egyet, megadva az esélyt a nőnek, hogy elégtételt vegyen, habár egyre inkább azt gondoltam, hogy csak a szája olyan nagy és nem lesz hozzá elég bátorsága.
~ Nem baj! legalább lesz egy nyugodt napom, amikor úgy megyek el egy kocsmából, hogy nem keveredtem verekedésbe. ~

Lily csak egy pillantást vetett a pasasra és szó nélkül töltött neki. Közbe az egyik ajtó mögül kifordult egy másik felszolgáló, majd a padlón heverészők látványára megtorpant, aztán visszalépett az ajtó mögé.
- Hé Muriell, vidd ki a szemetet! - kiáltott be, majd mint aki jól végezte dolgát, a saját dolgára ment. Pár perccel később egy robusztus fekete bőrű tüskés szörnyeteg képében kijött egy metamorf, valószínűleg az emlegetett Muriell, és ki is vitte őket a bejárati ajtón kívülre. Majd visszament ismét a hátsórészbe.
- Tudod azzal hogy hülyének nézel, csak a saját ostobaságodat fitogtatod... - mondtam nyugodtan a fickónak, mintha az előbbi kis közjátékra ügyet sem vetettem volna. Rohadtul bosszantó volt, hogy nem értette a célzásaimat, ha meg igen akkor figyelmen kívül hagyta. És emellé azt hitte, bármi újat is mondott nekem ezzel.
- Szóval nem csak egy mocskos gyilkos vagy, hanem egy ügyes mocskos gyilkos... juppí... - mondtam az utolsó szót szarkasztikusan. - Mellesleg ki mondta, hogy versenyezni akarok veled? Mi értelme lenne versenyeznem egy ilyen féreggel mint te vagy? - fejeztem be teljesen érdektelenül, és beleittam a sörömbe.

Nem számítottam rá, hogy ismételt vélemény nyilvánítás nélkül kapom meg a következő adag whisky-met, így kicsit el is csodálkoztam, amikor a csapos szó nélkül töltötte ki az adagot és tolta elém, de azt azért nem mondom, hogy nem örültem neki.
A kis közjáték, míg kipaterolták az elhullottakat kicsit megakasztotta a kellemes csevejt Lyen-nel, aki legnagyobb vidámságomra tovább fortyogott és most már erőteljesen hangoztatta, hogy micsoda gyilkosnak tart engem.
- Ez valahol elismerés részedről nem? – emeltem felé a poharamat, mint egy köszönésképpen, hagy örüljön. – Hiszen hány ember mondhatja el ezt a környezetedből, vagy te magad. – vigyorogtam most már szemérmetlenül pimaszul rá. – Pedig látom a szemeden, hogy szívesen keresztüllőnél, mégis visszafogod magad, pedig micsoda megkönnyebbülés lenne, ha most végezhetnél velem, nem? – húzom tovább az agyát. – De, hát ti emberek olyan konszolidáltak, olyan törvénytisztelőek vagytok, ugye? – mondtam neki gúnyosan. – Na, mindegy, ha akarsz, iszol még egyet az én kontómra, ha nem nem, de én most lassan megyek. – biccentek a pultos felé, hogy számolhat.

- Elismerés? - nevettem fel. - Elismerés... Nos ha az elismerés számodra, hogy a világ legrosszabb, legutolsó, elcseszett hulladékával versenyzel az első helyért ebben a kategóriában...
- Mások bűne nem ment fel a sajátjaid alól... - sandítottam rá. Pontosan jól tudtam, hogy az emberek közül is van olyan akiket velük egy szintre sorolnék... Én betartottam a törvényeket, és nem csak azért mert ez vagy az a törvény. És arról sem tehettem, hogy ő annak született ami.
- Nekem nincs szükségem tőled semmire... fizetek magamnak ha akarok. És nyugodj meg, ha arra kerül sor tőlem nem egy golyót fogsz kapni... ha csak nem egy olyat, ami lerobbantja a fejed.
Talán nekem is vissza kellett volna mennem a saját hajómra, mert nem várhatok itt az örökké valóságig. De az is lehet inkább megvárom a hajnalt idebent.

Mivel továbbra sem sikerült annyira felheccelnem a nőt, hogy nekem támadjon, így már kezdtem elveszíteni iránta az érdeklődésemet. A folyamatos ócsárlását nem vettem magamra, hiszen hallottam én már ennél cifrább véleményt is a fajunkról, és magamat még nem is soroltam ezek legaljájára és azt hiszem Lyen sem találkozott még olyannal, mint pl. Amets, a mora királynő. Akkor lenn aztán érdekes véleménye, vagy…..vagy semmilyen, mert az a találkozást biztos nem élné túl.
- Hát te tudod! – rántottam meg a vállam nem törődöm módon. – Én csak tettem feléd egy gesztust, de arra a golyóra azért kíváncsi leszek – vigyorogtam várakozóan a lányra.
Kifizettem a számlát, amit a csapos elém tett, aztán felhajtottam a maradék italomat.
- De azért utoljára figyelmeztetlek, hogy vigyázz a kikötőbe vezető úton, és nem, nem magamra gondolok. – villan a szemem a két leütött fickó társaira.

Nem szóltam semmit a szavaira, csak belekortyoltam a sörömbe ismét. Azt viszont nem mondanám, hogy nem figyeltem arra amit mond. Sőt egy pillanatra még követtem is a tekintetét.
Most viszont hogy elment, szinte rám zuhant a csönd. Na nem mintha hiányoltam volna társaságát... de megint egyedül maradtam borongva magamba, ötlet nélkül hogy mit csináljak.
Nem tudom meddig támaszthattam a pultot ott. Meg akartam várni a hajnali határidőt a kocsma elhagyásával, de megszólalt a kommunikátorom.
A sejtésem beigazolódott, a rakomány amire vártam nem fog megérkezni, én meg nem azzal fogok azzal felszállni. A zsernyákok akartak velem beszélni, minthogy nekem is közöm volt a dologhoz ezáltal. Ajvé!
Fizettem, majd kiléptem az ajtón. Közben felderengett a mora figyelmeztetése. Amennyire tudtam megpróbáltam figyelni az útra, mindig készen arra, hogy elő kapjam a fegyverem. De őszintén... valamennyire már fáradt voltam. És bár nem ittam sokat, az sem épp élesíti az érzékszerveket és hasonló.

Nem voltam letört vagy morózus a kocsmában történtek miatt, inkább mondhatnám azt is, hogy feldobott a dolog, hiszen a nő villámló szemeinek látványa azért megért egy kis próbálkozást. De végül nem esett nekem és én meg nem akartam nyíltan kezdeményezni, így feladtam a dolgot. Lesz majd másik alkalom, hogy jól lakjak, hiszen már eléggé kínzott a dolog, de nem lehettem hebehurgya, ki kellett várnom a tökéletes pillanatot.
Talán, ha visszatérek a Marsra, ott könnyebb olyan áldozatot találni, aki nem hiányzik majd senkinek.
Ilyen és hasonló gondolatokkal elfoglalva sétáltam visszafelé az űrkikötő felé, a parton még kicsit el is töltöttem az időt pár utcalánnyal hetyegve, de nem akartam ma ezzel foglalkozni, talán nem tudtam volna visszafogni magam és annak nem lett volna jó vége. De szórakozásnak nem volt rossz.
Ekkor hallottam meg a hangokat, amik az út túloldaláról jöttek és vagy három férfitől eredtek, akik komoran ecsetelték egymást biztatva, hogy mit fognak tenni a nővel, ha elkapják.
Megismertem őket. A kocsmai bunkók haverjai voltak és a kezükben lévő üvegekből ítélve, már elég bátrak is, hogy megtámadják Lyen-t, mert sejtettem, hogy rá várnak.
Nem sok jóval kecsegtették leendő áldozatukat és bár a nő nem volt a szívem csücske, azért ilyen halált nem érdemel….senki. Így közelebb lopóztam és vártam, mert azért egy lecke viszont nem árt neki. Az első pár perc mulatságát nem akartam elrontani.

Ami azt illeti nem siettem túlságosan. De azért biztos léptekkel haladtam a kikötő felé ahol állítólag valami nyomozó már nagyon várhatott. Kíváncsi lettem volna miről van szó úgy igazából. Miért nem érkezett meg a szállítmányom, és mire ez a felhajtás. Talán itteni, mondjuk úgy belső csempészeket fogtak? Vagy valami másról van szó?
A kezemet leengedve ráérősen a fegyverem markolatán doboltam az ujjaimmal. A szemeim pedig általában a környezetet pásztázták. Csak ne lett volna ilyen sötét! Csak meg kellett volna várnom a hajnalt...

Hallottam Lyen lépteit, ahogy közeledett, vagyis nagy valószínűséggel, mert a srácok is elhallgattak és gyorsan az árnyékokba húzódtak.
Aztán, ahogy elhaladt kettő előtt, a harmadik elé lépett és vigyorogva elzárta az útját, a másik kettő meg a menekülését megakadályozandó a háta mögött bukkant fel. Az egyik öklén gyanúsan csillant meg a holdfény, szerintem valamilyen boxerszerűség lehetett a kezére húzva.
- Azt hittetd cicus, hogy megúszod büntetlenül, hogy leütötted a haverjainkat? Nagyon meg fogod ezt bánni, de mi igazán jól fogunk szórakozni, igaz fiúk? – lépett közelebb Lyenhez. –Ha hagyod magad, akkor csak kicsit dádázunk meg, de ahhoz nagyon kedvesnek kell lenned velünk. – markolt bele jelzésként az ágyékába, mire én elhúztam a számat.

Megtorpantam, hogy elém léptek, majd egyből hátrébb is léptem egyet. De az illető nem volt egyedül. Csodás.
Nem kellett végig hallgatnom, hogy mit mond ahhoz hogy tudjam mit akar. Más felől nem is állt szándékomban végig hallgatni, hogy aztán mikor már végig mondhassa az egójától tudjon is figyelni arra, hogy mit akar csinálni.
A fegyveremért kaptam, majd csípőből tüzeltem, közvetlenül a pasasra. Majd amíg ő repült, félig megfordultam, és hátra fele is lőttem.
Visszafordulva, azt terveztem, hogy a pasas mogyoróira lépek, mielőtt felkelne. De utána akár tarkón is rúghatnám, hogy ne kelljen fel egy darabig. Ez a három együtt még nekem is kicsit soknak tűnt ahhoz, hogy meleg legyen a helyzet.
Mindenesetre, próbáltam kikerülni abból a helyzetből, hogy a hátam mögött is van valamelyikük. Mert az nagyon nem jó.

Bár határozottan meglepték a lányt, de azért látszott rajta a sok éves rutin, hiszen nem kiáltott fel, nem akart menekülni, nem kezdett szitkozódni, csak nemes egyszerűséggel fegyvert rántott és lelőtte az előtte lévő fickóz, majd ugyan ez a sors várt a közben felé mozduló másik kettőre is. Mikor azok is ketten kétfelé repültek, már sejtettem, hogy milyen fegyver lehet nála és azt is, hogy a fickók csak még dühösebbek lesznek, ha felállnak, és hárommal nem fog egyszerre elbírni, ha egyszerre támadnak rá.
És ahogy sejtettem, ahogy megindult az első felé, hogy befejezze a leamortizálását, a háta mögötti kettő is felpattant és bár lehet, hogy fájt pár testrészük, most azt elmosta a düh és az alkohol. Az egyik azonnal a nő lábára ugrott, hogy elkapva azt ledöntsék a földre, a másik meg a haja után kapott, hogy annál fogva tegye mozgásképtelenné.
Gondoltam várok még egy kicsit, míg rámásznak, aztán leverem róla őket, és még a vacsi is meglesz.

Én nem tudom... egyszerűen csak... elegem lett. Nem akartam, hogy azt tehessenek velem amit akarnak. Nem mondanám hogy féltem... azt csak utána szoktam érezni. Inkább túlélési ösztön. Ez a kettő együtt viszont...
Rúgtam egy elég erőset a lábbal arra aki ott kapott el, sőt ha talált akkor még többet is. Viszont jaj volt annak aki a kezem ügyébe került. Amennyire tudtam megfordultam, és a legközelebbi ember felé lendült a kezem, ezúttal viszont ne megy bot, vagy egy pajzs formálódott a kezemnél, hanem egy nyél nélküli, minden különösebb formát mellőző kés, és szúrtam...
Idegen volt ez a mozdulat tőlem, de nem hagyhattam hogy ezen fenn akadjak. Bár ezért kicsit küzdenem kellett magammal is... bár ez a három fickó úgy sem hagyta volna, hogy filozofáljak. Meg kellett védenem magam.

Azt aki a lába után kapott sikerült megrúgnia, de aztán sikerült félregurulnia a további rúgások elől, viszont aki Lyen haját akarta meghúzni az rosszabbul járt, hiszen a lány kezében megjelenő penge úgy szaladt át a nyakán, mint a vajon és sugárban ömlő vére mindent beterített körös körül. Kimeredő hitetlenkedő szemében még utolsót lobbant az élet lángja és aztán súlyosan rogyott a földre.
Viszont eközben az eddig keményen védekező nő nem figyelt az első támadójára, aki most féktelen dühvel csapott egyet Lyen fegyveres karjára, majd a tarkójára, hogy leüsse végre, miközben a lábra menő is összekapta magát és vérző orrát feledve, mint egy rögby játékos kapta derékon a nőt és igyekezett leteperni. Nagyon úgy nézett ki, hogy minden igyekezett ellenére, győz a túlerő.
Azt hiszem lassan ideje közbe lépnem, mert már viszket a tenyerem és tényleg kezdem becsülni ezt a kemény nőt.

Úgy tűnik nem sikerült eléggé gyorsan összekapnom magam. Főleg azután a pillanat után, hogy megláttam, hova is sikerült szúrnom.
Persze amint mozgást láttam, már próbáltam volna cselekedni, de akkor már túl késő volt. Az első ütésre a válaszlépésem valószínűleg már nem talált célba. Mondjuk onnan nézve, hogy hirtelen elsötétült a kép pillanatokra, és még csillagokat se láttam. Aztán újabb fájdalmat éreztem.
Mire újra láttam, csak a felettem lévő pasas sziluettjét láttam. Valami felordított bennem, hogy ,,Hagyjatok békén!", de hang nem jött ki a torkomon. Még csak szólásra sem nyitottam a szám. Megpróbáltam egy újabb szúró eszközt formálni a kezemnél, hogy a támadóm kezét legalább megtudjam szúrni és elengedjen.

Lyen a földön hevert és bár még kóvályoghatott az előző ütéstől, azért még mindig kétségbeesetten küzdött és én most át tudtam érezni, hogy miért.
Még sikerült a fölé győzedelmesen hajoló nagydarab fickó arcára fagyasztani a vigyort, mikor felnyársalta a kezét, de az a fájdalom üvöltésével együtt keményen a lány kezére taposott, hogy még a csontok reccsenését is hallottam.
- Na te büdös k&rva, most kapálózz! – fröcsögte Lyen arcába véres kezét szorongatva. –És most már biztos lehetsz benne, hogy miután kellően sokáig szórakozunk majd veled, utána még ki is belezünk, hogy megnézzük, hogyan működsz. – röhögi miközben a társára kacsint.
- Richi, akarod te kezdeni? – kérdezi a társát, aki a lány lábait szorítja le és a erre a felvetésre hevesen bólogatni kezd.
Majd rátérdelve a lány lábaira, hogy a kezei szabadok lehessenek, nekiáll, hogy megszabadítsa a lányt a nadrágjától, de már a sajátját is igyekszik közben letolni, hogy szabaddá tegye támadásra kész szerszámát.
Na, azt hiszem itt az ideje a hős megmentőt eljátszani és közbelépni.
- Fiúk, fiúk! Hát illik egy hölggyel így bánni? Megkérdeztétek szépen, hogy akar-e veletek táncba menni? Mert úgy látom, neki nem tetszik a képetek. – jelenek meg hirtelen mellettük és a sebesült kezűnek szinte gyengéden teszem a vállára a kezem. Az elszívást azonnal megkezdem, és míg ő egyre sápadtabb és gyengébb lesz, amit még igazán fel sem tud fogni, addig én széles mosollyal élvezem a belém áradó energiát.

Talán a bunyó megkezdése óta először adtam ki hangot. Még hozzá, egy fájdalmas sikítást. A szemem is bekönnyezett. És amikor azt hittem, ezek a rohadékok már nem léphetnek át egy határt, mert megtették, akkor kiderült, hogy mégis képesek újabb és újabb mocskos húzásokra melyek még jobban felbőszítettek.
Én csak nem akartam megölni mindet! Visszafogtam magam, ha nagyon akartam volna, a keze helyett a szívét is átszúrhattam volna egyből. Csak ez akkor alapból nem jutott eszembe, mert nem vagyok gyilkos.
Azt amit tenni akartak velem, azt mégsem hagyhattam! Csak folytak a könnyek a szemeimből, és próbáltam még utoljára összeszedni magam. Ha ez kell, akkor nem tehetek mást...
Ekkor azonban megjelent valaki új a képben, és teljesen kizökkentett. Pár pillanatig csak néztem a sötét sziluettet, és a jelenetet amivel berobbant a képbe.

Lyen sikoltása még mindig a fülemben cseng, mikor a kezem alatt vergődő férfi teste már rogyadozni kezd, de most nem hagyom abba az elszívást. Nem, most nem csak táplálkozni akarok kicsit, most az egészet akarom. Azt akarom látni, ahogy az élet lángja még egy utolsót lobban a szemében, az utolsó sóhajtását akarom hallani és akkor érzem szétáradni magamban azt az erőt, mely mindig is e fölé a satnya faj felé emel.
~ Mathias! Mathias! Térj vissza földre, hiszen még nem végeztél! ~ korholom magam, majd leveszem a kezem az elhulló emberi héjról, hogy a másik kimeredt szemű és most már lankadt férfiasságú felé forduljak, valami földöntúli mosollyal az arcomon.
Végre összekapja magát és a boxerral felszerelt kezével felém üt, és ha eltalál biztos nagyon fájna is, de hát hol van az ő mozdulata az én gyorsaságomhoz képest. Mire egyet pislog már a háta mögött állok és a keze csak a levegőt csápolja, hogy majdnem orra esik a lendülettől.
- Ejnye, ejnye! Nem okultál a haverod esetéből. Én bizony elszaladtam volna. – rovom meg kedveskedve, miközben a fülébe suttogok, majd megragadva két kézzel a fejét, magam felé fordítom, hogy kénytelen a testével utána fordulni, ha nem akarja, hogy kitörjem, és a szemébe nézve kezdem meg elvonni az életerejét.
- Ha most bocsánatot kérsz, talán nem öllek meg. – lököm aztán térdre a nő előtt, ahogy már kellő energiát elszívtam tőle.

Ami azt illeti az ő helyükben, már akkor elszaladtam volna, amikor az első társuk vére felöntözte a földet... De ugye, én alapból nem lettem volna ilyen helyzetben a másik oldalon. Így hát, nem tudhatom mi vezérli az ilyeneket...
Ahogy a második pasas is elkerült a képből egyből azon voltam hogy feltápászkodjak. Próbáltam kímélni a kezem, de az akkor is fájt ha nem csináltam vele semmit. Az időérzékem rendesen kieshetett. Mert mire elém lökték a fickót nagyjából még csak féltérdelésben voltam.
Alapvető undort váltott ki belőlem a fickó látványa. És az előbbiek fényében az jutott eszembe, hogy kapásból le kéne vágnom a fejét legalább... de megijesztett ez a gondolat, még ha csak egy pillanatra is suhant át az agyamon.
Azt felfogtam hogy nincs valami jó állapotban, de még így is megpróbáltam hátrébb húzódni tőle, nehogy valamivel még utoljára eszébe jusson próbálkozni. De amúgy már csak néztem a jelenetet, és kezdtem felfogni, milyen fáradtnak is érzem magam ehhez az egészhez. Arról nem is beszélve, hogy az agyamat kezdte megbénítani ez az egész, főleg az iszonyatos fájdalom a kezemben.

Bár a fickó, aki Lyen elé löktem, csak annyira volt rossz állapotban, hogy szaladni ne tudjon, de azért beszélni igen, nagyon nem fűlt a foga a bocsánat kéréshez. Igaz, lehet, hogy csak annyira rémült volt, hogy nem jött ki hang a torkán, de hát ez engem nyomokban nem érdekelt.
A nő viszont úgy araszolt hátra felé, mintha magát az ördögöt látta volna maga előtt, így aztán meg kellett oldani ezt a problémát, ha nem akartuk itt tölteni az éjszakát, ami nem let volna jó, hiszen Lyen arcán a fájdalmas grimasz azt mutatta, hogy a keze jobban megsérült, mint gondoltam volna.
- Na, gyorsan regélj valamit apafej, mert kezdem elveszíteni a türelmemet és akkor az neked, nagyon rossz lesz. – lököm meg a lábammal a térdelő srácot, aki erre megához térve hadarni kezd.
- Bocsánatot kérek ….hölgyem, hogy….hogy ….bántani…..akartuk. – nyöszörgi. – Kérem, kérem ne öljenek meg! Kérem uram! kérem asszonyom, könyörgök! – kezdett nyűszíteni és csorogtak a könnyek az arcán.
Undorodva néztem ezt a férget, aki az előbb, amikor még többen voltak egy nő ellen, nagyfiú volt és most meg itt vonaglik előttünk könyörögve.
Nem éreztem felé semmilyen szánalmat, csak el akartam hallgattatni végre, így felé nyúltam és, ha csak Lyen nem állít meg, akkor elszívom még a maradék erejét is.

A még épp kezemben nyugtattam a sérültet. Csak egyszer tekintettem el az előttem lévő pasasról a másikra.
Valahogy... nem tudom. Az egész helyzet nem volt nekem rendjén... Naná hogy nem!
Viszont amikor megszólalt az aki megtámadott fintorba torzult az arcom, és csak úgy sütött róla az undor.
Mikor láttam mozdulni a másikat fel akartam emelni a kezem, de persze megszokásból pont azt amelyiket nem kellett volna. Így elég rendesen felszisszentem.
- Várj - mondtam végül, és anélkül hogy bármelyik kezemmel meg támaszkodtam volna fel álltam. Egy pillanatra le néztem a férfira, majd egy határozott mozdulattal arcon rúgtam. Ezzel elintézettnek tekintettem a dolgot. Megfordultam és elindultam valamelyik irányba, igazából azt sem figyeltem melyikbe, csak nem akartam itt maradni.

Már-már elértem a fickót, mikor Lyen hangja megállított és én kíváncsian rápillantottam.
- Tessék, a tiéd! – intettem a térdeplő féreg felé. – Tiéd minden jog, hogy végezz vele. – biccentettem megértően felé, de aztán csalódottan láttam, hogy csak egy rúgásra méltatta.
Igaz, hogy az kemény volt és a férfi eszméletlenül és véres arccal zuhant a kövezetre, de mégis csak életben hagyta.
Mivel nem szeretem más prédáját elorozni, így végül nem éltem a lehetőséggel, hogy elszívjam a maradék erejét, hanem még egy utolsó pillantást vetve a helyszínre, hogy nem-e hagytunk valami árulkodó nyomot, a nő után indultam, mert nem voltam biztos benne, hogy kibírja eszméleténél a hajóig, hiszen az arcára volt írva, hogy iszonyúan fáj a keze.
- Ha feljön a hajómra, van rajta egy regenerációt segítő készülék, azzal pár óra alatt legalább annyira jól lesz, hogy használni tudja, bár fájni még fog jó pár napig. – csatlakozom Lyenhez. – De ahhoz az ellenkező irányba kéne mennünk. – érintem meg finoman a vállát, hogy magához térjen.

Én csak... el akartam tűnni innen, bár ahhoz azt hiszem meg túl lassúra vettem a figurát. Valószínűleg nem teljesen voltam magamnál. Arra mit meg az előbb mondott a ,,megmentőm" nem is akartam gondolni. Erre az egészre nem akartam.
Összerezzentem amikor hozzám ért. És rémülten kaptam oda a fejem. Felfogva azonban azt amit mondott, pár pillanatig még elgondolkoztam rajta. Majd egy szó nélkül bólintottam.
Aztán valamin felocsúdtam, és kipattantak a szemeim. Az épp kezemmel a derekamhoz kaptam.
- Nem látta a fegyverem? - kérdeztem, és gyorsan körbenéztem. Ez a fene sötétség! Úgy nagyjából láttam, de nem mindent.
Ha megtaláltuk a fegyverem, minden vonakodás nélkül hajlandó voltam tovább menni.
külváros - űrkikötő

Először azt hiszem, hogy én ijesztettem meg, ahogy összerándul és valamennyi igazság van is benne, de aztán kiderül, hogy a pisztolyát hiányolja, amit a dulakodásban valószínűleg elejthetett. Viszont első körbenézésre nem láttam, amikor visszamentünk, de aztán kiderült, hogy az egyik test alatt hevert.
Gyorsan felkaptam és kis bizonytalankodás után átadtam Lyen-nek, remélve, hogy nem készül ellenem használni ezek után.
- Tessék, de most már húzzunk bele, mert egyre nagyobb az esélye, hogy felfedezik a pihenő fiúkat. – intek az űrkikötő felé, ahová igyekszem sietésre ösztönözni.
Mivel beleegyezett, hogy feljön a hajómra, hogy rendbe tegyük a kezét, így egyenesen arrafelé irányítottam.

//Külváros- űrkikötő //

//Jaya//

Az egyik parti ház tetején hasalva, szeme előtt egy távcsövet tartva kémleli a folyó túloldalán fekvő lakópark egyik ablakát. Igaz ugyan, hogy a kilátást takarja vagy ezer zavaró tényező, ám több ezer évnyi fejlődésnek köszönhetően a mai távcsöveknek ez nem gond...ha a felhasználónak sem gond, hogy arcok helyett csak zöld pacákat lát, felettük egy sornyi betűvel, hogy "felismerje", ki is az...nagyjából.
~Szóval még élsz...helyes.~
Éppen szedelőzködni kezd, mikor feltápászkodás közben elrepül fél méterre az arca előtt a legijesztőbb 60 centi magas valami, amit életében látott, és ennek hatására seggre esik, keze pedig reflexből nyúl a pisztolya után.
-Mi a...! - Kiált fel, és fegyvere csövével követi a lényt, el azonban nem süti azt ha nem muszáj, túl a sok a rohadt zsaru ezen az átkozott bolygón.
~Mi a fészkes fene volt ez???~ Gondolja...vagy valami ilyesmit, kicsit más szavakkal.

//FFC//

Sok jó és rossz dolog szól a munkanélküliség mellett. Az például nem jó, hogy már megint nincs egy árva vasam se, szóval megint rákényszerültem a mezei kosztra, ha nem akarok éhen halni... Az viszont már sokkal jobb, hogy jóóó sok szabadideje van az embernek. Igaz, annak is akkor lenne haszna, ha legalább valami értelmes dolgot csinálnék, de hát na, néha kell a kikapcsolódás, nem?
Miután jól bekajáltam mezei sóskából meg árvacsalánból, desszertnek meg elropogtattam pár bükkmakkot, tartottam egy kis sziesztát az üregi "rokonoknál". Mivel azonban még utána se volt kedvem hazamenni, közölni anyámmal, hogy nem, még mindig nincs új munkám, inkább egy sétarepülésre indultam. Nekifutásból elrugaszkodtam, aztán már szárnyaltam is fel, minél magasabbra, hogy az épületek között cikázzak egy sort. Nem tehetek róla, egyszerűen imádom. Nem csak azért, mert tök poén, ahogy a wolpertinger füle lobog a szélben, de innen fentről egy csomó érdekes dolgot észre lehet venni, amit egyébként a földön járva nem. Például azt a fószert, ott, az egyik ház tetején, ahogy épp kukkol valakit. Mivel a part közelében vagyunk, gondolom a fürdőzőket lesi a perverz disznó, így hát gondoltam, móresre tanítom!
Zuhanórepülésben indultam el felé, hátulról támadva, hogy még csak ne is számítson rám, aztán olyan közel húztam el az orra előtt, ahogy csak tudtam. Tovább suhanva, miután leírtam egy "szaltót" a levegőben, visszafordultam, hogy mennyire sikerült meglepnem. Egy helyben lebegve kuncogok egy jót magamban, amíg meg nem látom a fegyverét. Aztán repülök is vissza felé, teljes sebességgel, úgy, hogy csak pár méteren változtatok irányt, és repülök fölfelé, függőleges irányba, majd újabb kör, és leereszkedek. Egyenesen a feje tetejére, majd előre hajolva elkezdem végigszimatolni a feje búbját, majd arcát.