Kikötő

Ide futnak be a vízi szállítmányozás nagy teherhajói, de itt vannak kikötve a londoniak kisebb személyhajói, csónakjai is.

A kikötő közelében szálltam le. Vagyis hogy pontos legyek, a kikötő vizére telepített, ideiglenes leszállópályán. Nem repestem érte, az is biztos, de így könnyebben és gyorsabban rakodhatták be a szállítmányt. Az első rakomány az Orionra ment. A második... na azzal volt a gond. Nagyon rossz érzetem volt vele kapcsolatban. Tudtam, hogy nem lett volna szabad elfogadnom a megbízást. Nagy az esélye, hogy akár még a fogamat is ott hagyhatom. De most már nem mondhattam vissza. Vagy mégis? Az agyam azon kattogott, hogy kifogásokat keressen. Olyan voltam mint egy csapdába került állat. Közben pedig az első rakomány bepakolását felügyeltem. Mintha az apokalipszisre visszaszámláló homokóra szemeit láttam volna leperegni, minden egyes bepakolt csomagban.
Lassan a lábammal kezdtem dobolni. Mi lesz már? Azon kaptam magam, hogy arról fantáziálok, hogy ha nem ér ide időben, beszállok a hajómba és elhajtok, ő meg jól itt marad.

Megkaptam a várva várt választ, így már indulhattam vissza a Marsra, hogy végre hazatérhessek, aminek nagyon örültem, hiszen ez nem az én világom volt és már hiányzott a vadászat izgalma is.
Megkaptam az utasítást is, hogy melyik hajóval térek vissza és azt hol találom meg. Nem mondom kicsit elcsodálkoztam, amikor megláttam, hogy a Temzéhez kell mennem és ott egy ElectricTango nevű hajón, Lyen Cross kapitány kell keresnem, hiszen nem gyakori, hogy egy űrhajót nem az űrkikötőben találok meg.
De, hát végül is nekem mindegy, hogy hol szállok fel, csak a hátam mögött hagyhassam már ezt a bolygót.
A kikötőhöz érve már messziről láttam a rozsdavörös járgányt, így nem volt nehéz kiszúrnom, mert ráadásul ez volt az egyetlen űrjármű is egyúttal.
A hátamra kaptam a málhás zsákomat és az ideiglenes pontom hídon keresztül, amin nagyban rakodtak befelé, felballagtam a nyitott rakodó térhez, ahol egy feketehajú és láthatóan eléggé ideges nőt találtam.
- Üdv! Gondolom maga Lyen Cross. – emelem félig meddig valami szalutálást produkálva a homlokomhoz a kezem. – Én Jimmy O’Connor vagyok, azt hiszem Ön fog elfuvarozni a Marsra, ha nem tévedek.

A gondolataimból egy férfi hangja rángatott ki. Megfordultam és tüzetesen végig mértem a fazont. El nem tudtam képzelni, valaki mégis mi a fenéért akarna a Marsra menni.
- Örülnék ha tévedne - sóhajtottam. - Mellesleg üdv.
Az utolsó dobozt tolták be a rakodó térbe, hozzám meg oda jött az egyik rakodó, hogy írjam alá az átvételi levelet. Elvettem tőle, majd tüzetesen átvizsgáltam. Még a rakodótérbe is bementem, megnézni, hogy mindenre jól emlékszem-e, és minden meg van-e ami a listán szerepel. Csak azután írtam alá az egészet.
Vissza adtam az iratokat, utána a második rakományomhoz fordultam.
- Remélem, magának is meg van minden engedélye. - Vagyis hát, nem tudom ebben mennyire lehettem őszinte. Ha valami miatt mégsem kellett volna a Marsra mennem...
- Mellesleg őszintén, mért akarna bárki is abba az őrültek házába utazni? - néztem rá felvont szemöldökkel.

A csaj nem úgy nézett ki, mint aki repes az örömtől, hogy el kell vinnie egy utast a Marsra. Hogy most velem volt baja, vagy azzal, hogy a kicsit necces bolygóra kell mennie, azt nem tudtam, de megkérdezni nem nagyon volt időm, mert a rakodás közben befejeződött és neki el kellett mennie leellenőrizni, hogy minden rendben van-e meg aláírni a szállítójegyzéket.
~ Nem baj, hiszen úgyis lesz időnk bőven beszélgetni. ~ ácsorogtam továbbra is a rámpán, várva, hogy ha befejezte a dolgát visszajöjjön és elmondja, hová pakolászhatok.
- Nekem meg van mindenem, ami kell. – bólintottam a kérdésére, mikor hozzám lépett és mintha halvány vágyakozás lett volna a szavaiban, de, hogy mit szeretett volna, azt homály fedte, de a kérdése már körvonalazta, hogy a háta közepére sem kívánja a fuvarozásomat.
- Mert ott lakik és oda szólítja a munkája. – vigyorodom el lassan. – Rendfenntartó lennék ugyanis és most megyek vissza. Ide csak egy küldemény hoztam és maga az a szerencsés, aki kipécéztek ezek szerint, hogy hazavigyen. – néztem vidáman a szemébe. – Megmutatná, hogy közben hová rakhatom a cuccaimat? És mikor indulunk? Kicsit már honvágyam van. – mosolyogtam tovább élvezve a savanyú arcát.
Tudom, hogy sok fuvaros nem szeret a Marsra jönni, pedig egyáltalán nem veszélyesebb, mint az űrben bóklászni, és a kikötő mindig jól őrzött.

Próbáltam visszafogni magam, de a szavaira azért csak kikerekedtek cseppet a szemeim. Ott lakik... okéé... van aki nem olyan szerencsés és ott kell laknia. De hogy honvágya legyen? Egy ilyen hely után?
- Rendfenntartó, ahha - nyugtáztam. Valójában azért nem kicsit lepett meg a dolog.
- És hogy mikor indulunk? Nagyjából úgy most - feleltem és előre mentem az irányító pulthoz. - Ha lenne szíves beljebb jönni - szóltam hátra a pasasnak. - A rakományommal szembe leteheti magát - mutattam a kikötözött dobozokkal szembeni beszerelt ülésre. - Mellette a csomagját is beszíjazhatja. - Mikor beljebb jött, rányomtam a raktér ajtó zárógombjára. - Jobb ha magával is így tesz, legalábbis addig amíg le és föl szállunk. Bár örülnék ha közben is nyugton maradna, és nem lennének mellékes ötletei.
- Az úton az Orionon meg fogunk állni egy rövid időre, amíg a másik csomagokat kipakolják. De utána megyünk is tovább a Marsra.

Bár ügyesen igyekezett leplezni, azért láttam, hogy megdöbbenti a dolog és mintha csak láttam volna a nagy-nagy kérdőjelet a fejében, hogy vajon ki a franc tud élni azon a lepratelepen. Gondolom ő nem ott él, mivel nagyon nem ugrált, hogy odamenjen és feltételezem vagy egyáltalán nem járt még arrafelé, vagy rengeteg rémhírrel tömték tele a fejét.
- Oké, remek! – lépkedtem beljebb, mikor közölte, hogy máris indulunk, majd az útmutatásának megfelelően elhelyeztem a csomagomat, meg magamat is, csak aztán fordultam ismét felé.
- Nem szokásom ugrálni, de most még jobban figyelek majd magamra, hogy ne legyek útban. – vontam meg a vállam, habár gőzöm sem volt, hogy miért kellett volna azt tennem.
Lehet, hogy voltak már rossz tapasztalatai, de én meg nem sokat utazgattam, így nem akartam bajt, csak mielőbb hazajutni.
- Oké, gondolom annyi még belefér. – bólintottam a kis kitérőre vonatkozó magyarázatára. – Jó kis hajója van, a magáé? Vagy valami társaságnak dolgozik? A meglepődéséből arra következtettem, hogy nem szíveli a Marsot, van különösebb oka? – kérdeztem, mert hát nem akartam egész úton úgy ülni, mint egy kuka, de ha neki nincs kedve cseverészni, megleszek anélkül is.

- Helyes - bólintottam rá, miközben én is helyet foglaltam és beszíjaztam magam. Igazából, jól esett ezt hallani, máris szimpatikusabbnak tűnt a pasas.
- Az enyém, és jelenleg egyedül dolgozom. - Az igazság az volt, hogy mindig is egyedül dolgoztam eddig.
- Nem rendfenntartói önérzetében akarom megsérteni Mr. O'Connor, de a Mars nem a közbiztonságáról híres. - És még kupola is van felette, de ezt már csak gondolatban tettem hozzá. New York sem kismiska. De valahogy úgy élt bennem a marsi városról a kép, mint New York, csak még morákkal.
- Nos akkor öveket becsatolni - figyelmeztettem még utoljára, miközben a kormánykarok után nyúltam.
A hajtóművek beindultak, és lassan felemeltem a gépet. Gondolom nem örültek volna a dokkokban ha szét fújom ott nekik a dolgokat a fúvókákkal. Majd amikor kicsit arrébb értünk felhúztam az orrát.
Csak azután szólaltam meg, miután elhagytuk a légkört.
- És, hogy megy a sora arra felé egy rendfenntartónak? - kérdeztem meg kissé közönyös hangon.

Köztes űr

Nem messze a kikötőtől a házak között van egy kocsma, a Kék Asszony. Nem mondanám a legkulturáltabb helynek, hiszen általában azok járnak ide akiknek köze van az itteni hajózáshoz. Elég szép arcokat lehetett látni itt férfiben és nőben is. Sőt maguk a pultosok is olyan nők voltak egytől egyig, hogy mindegyik vállmérete simán meghaladta az enyémet.
A sör valami szörnyű volt, a többitől meg nem akartam hogy valami bajom legyen, a rövid italok ütöttek, mint az akiben néhány egyén utána belekötött. És én jelenleg nem akartam leinni magam a sárga földig, csak egy szállítmányra vártam. Ami késett... már vagy hat órát, és kezdett elegem lenni.
- Mondjad kislány... - mély levegőt vettem a pultos szavaira, de neki még elnézem, hogy így szólít.
- Adj még egy sört, a drágábbikból.

Mindig érdekes volt felfedezni egy újabb olyan talponállót, ami felett elszállnak a korok, úgy, mint ha ott megállt volna az idő. Az egyik beszerzőm említette egyszer, hogy a Földön, a kikötőből nyíló egyik kis utcában találom meg a Kék Asszony nevű búfelejtőt, és mivel éppen errefelé szállítottam, így úgy döntöttem megszemlélem, tényleg olyan-e, mint egy itt felejtett időbuborék.
Nem kellett csalódnom, már mikor beléptem megütötte az orromat a jellegzetes ital, izzadtság és füst keverékének jellegzetes szaga, ami simán elment volna egy középkori kalózkocsmában. Na, meg aztán egyik-másik pultot támaszkodó is bele illett volna a korba, talán csak a faláb és a szemkötő hiányzott a képből.
Viszont, aki nem hiányzott, azt rögtön kiszúrtam, miután az egyik férfinek is beillő matróna a pult mögött, akinek megesküszöm meg bajusza is volt, kiadta a whiskymet, és megfordulva jóformán belé botlottam.
- Hát ez jó! Eljövök a világ legeldugottabb kocsmájába és abba botlok, akit a hátam közepére sem kívánnék. – morgok rá , nem épp barátságosan.

Csak borongtam magamban. Még az is eszembe jutott, hogy talán ennyi késés után, lehet meg sem érkezik a szállítmány amire várok. Az pedig nagy blama lenne.
A felém szóló hangra csak lustán oda fordultam, de aztán olyan hirtelen kipattantak a szemeim, mintha nem is félálomban tengettem volna eddig az időmet. Kicsit hátrébb is ugrottam, és reflexből a fegyveremhez kaptam. Mire az egész kocsma elcsendesedett. Mindenki minket nézett. Valószínűleg azt latolgatva hogy lesz-e bunyó és ha igen beszálljanak, vagy csak élvezzék a meccset. Úgyhogy visszavettem magamból. Mondjuk ez nem jelentette azt, hogy ne lettem volna ugrás kész.
- Te beszélsz? Biztos vagyok benne, hogy én sokkal kevésbé akartam találkozni veled, mint te velem - húztam el a szám.

Komolyan mondom a feeling is meg volt, hogy a középkorban érezzem magam, ha az eddig látottak nem lettek volna elegek hozz, hiszen a csaj úgy pattant fel és kapott az oldalán fityegő fegyveréhez, mint egy rossz western filmben, bár nem mondhatom, hogy sokat láttam volna belőle, de valahogy a mozdulat ismerős volt.
Bár a kocsma egy kis bunyóra mindig kész közönsége mohó szemekkel minket nézve halkult el, én csak egy lusta pillantást vetettem a feldúlt Lyen-re, mert ha jól emlékszem így hívták.
- Nem kell úgy heveskedni, mert a végén még meglősz valakit, aztán megint a sitten kötünk ki. – vontam meg a vállam, majd egy jót kortyoltam az italomból, mert úgy éreztem igazán rám fér, ha már ilyen társaságom akadt.
- Csüccsenj csak vissza szépen és engedd el a mordályt, ha nem akarsz megint kómázni egyet. – néztem rá aztán kicsit figyelmeztetően.

- Nem tudom... - szorultak össze a fogaim, és egy újabb fintor jelent meg az arcomon. - Talán megérné... ha te tovább maradsz bent.
Azt persze eszem ágában nem volt az orrára kötni, hogy valószínűleg senki nem sérülne meg komolyan, csak attól, hogy elsütöm a fegyverem.
- Túlzottan bízol magadban - mondtam undorodva. Legszívesebben inkább fogtam volna a poharam és arrébb mentem volna, vagy ki a kocsmából, a lábaim viszont mintha bele gyökereztek volna a padlóba. Mondanom sem kell, hogy még nem ültem le. Emiatt is, meg már makacsságból sem. Nehogy már azt tegyem amit ő mond!

Persze gondoltam, hogy nem fogja kitörő örömmel fogadni a szavaimat, hiszen már, ha csak egy kicsit is, de volt időm kiismerni a makacs természetét, és most is úgy állt ott, mintha soha nem akarna már elmozdulni onnan, nehogy már azt higyjem, hogy megijedne tőlem.
Pedig igazán jobban tenné! De, ma nem azért jöttem, hogy bunyózzam, bár egy ilyen helyen ezt soha nem tudhatja előre az ember, mert volt pár tag, aki láthatóan jó néven vette volna, ah nem simítjuk el ilyen barátságosan, de egyelőre csak magukat hecceltél az egyik asztalnál, meg Lyen felé mutogattak vigyorogva, aki ezt nem látta mert a háta mögött zajlott.
- Én itt maradok az biztos, de szerintem is jobb lenne, ha mennél, mert ez a hely nem ilyen kislányoknak való. – vigyorogtam rá pimaszul. – És hidd el, van mire bíznom magamban, kicsit több minden van mögöttem az ilyen lepusztult kócerájokban, mint neked szivi.
Aztán a grizly méretű matróna felé intek.
- Adjon a kislánynak egy málnaszörpöt búcsúzóul. Én állom a cehhet.

- Ne legyél olyan biztos benne... az itteni népek elég szeszélyesek tudnak lenni - vigyorodtam el kicsit gonoszan. Aztán a legközelebbi pultos nőre néztem. Éppen kitöltött valamit, majd tényleg elém rakta. Majd a pasasra nézett.
- Hé hüvelyk Jankó... anyukád nem tanította meg, hogy legyél tisztelettel a nők felé? - könyökölt le elé egy majd felvonta a hatalmas szemöldökét. Aztán felém sandított. - Idd meg kislány, ezt a ház állja.
- Neee... Lily józan szeretnék maradni... valamennyire egy darabig - mondtam mire szúrósan rám pillantott. Úgyhogy felvettem a poharat és megszagoltam. Jól gondoltam. Valószínűleg az egyik legjobb minőségű töményet töltötte ki nekem, ami fellelhető a kócerájban.
Felhajtottam, majd megráztam a fejem. Megtámaszkodtam a pultban és grimaszoltam egyet hozzá. Igazából égetett rendesen, de jelen helyzetben jól esett.

A szemem a termetes asszonyságra emeltem és olyan gyorsan ragadtam meg a kezét, hogy egy mozdulatomat sem láthatta, majd azonnal vissza is húztam a kezem, miközben Lyenre mosolyogtam hidegen.
- Azt hiszem a kiszolgáló személyzet sincs tisztában a jómodorral és, hogy milyen veszélyes lehet ez a munkakör néha.
A szavaimat ugyan a pultosnak címeztem, aki valószínűleg csak az érintésemet érezhette, amit nem is tudott hová tenni, de én tudtam, hogy Lyen érteni fogja, hogy mire célzok. Pillanatok alatt elvehettem volna a nő életét, akivel most olyan irtó jól megértik egymást.
- De én egy jól nevelt úriember vagyok és ezt most úgy veszem, hogy nem nekem címezte hölgyem. – nyomtam meg az utolsó szót.
Nem szóltam egy szót sem ezután, hogy mivel itatja a csajt, hiszen, ha bajt akar magának, akkor hamarosan meg fogja kapni és méghozzá úgy, hogy közöm sem lesz hozzá.
- Egyébként jobb, ha tőlem tudja, hogy megszállták a kikötőt a hatóságok és minden hajó papírjait tüzetesen ellenőrzik, így ha ma fel akar szállni, akkor jobb, ha visszaveszi a tempót.
Igazából nem tudom, miért is mondom ezt el neki, talán hagynom kéne , hogy beléjük fusson ittasan.

Összeszűkültek a szemeim, de nem csak nekem.
- Akkor ajánlom, hogy viselkedjen is úgy - nézett rá haragosan a pultos. - És ne taperoljon! - Azzal elfordult, hogy másnak adjon ki italt.
Én viszont leültem. Talán azért is mert kicsit tényleg fejbe ütött a pia.
- Ne szórakozzon. Lehet hogy engem, vagy Lilyt is letudná... de elég egy mondatot kimondanom, vagy Lilynek... vagy még azt se. Az egész kocsmával kiállna? Lehet hogy az itteniek nem összetartó népek... de vannak alap dolgok.
- Mellesleg ne oktasson ki! Már órákkal ezelőtt fel kellett volna szállnom... olyan hülyének meg ne nézzen... - szűkültek össze a szemeim. Még hogy ittasan felszálljak. Minek néz ez engem? És mért is gondolkozom én egyáltalán ezen? Nem fogok egy mora söpredék szavaira adni.

A kocsmárosné nem fogta az adást, de tulajdonképpen nem is neki címeztem, így nem foglalkoztam a szövegelésével.
Lyen viszont végre leült és nem a pisztolyát taperolva villogtatta rám a szép szemeit, majd átmegy verbális fenyegetőzésbe.
- Eszemben sincs senkivel verekedni! – emelem fel a kezem békítőleg. – Veled sem akarok, hiszen, akkor már itt drukkolna körülöttünk a nép, izgalmas fogadásokat kötve. De láthattad, hogy nem ugrottam a fenyegetőzésedre. – vontam meg a vállam.
- És a hajód meg a viselkedésed a te dolgod szivi. – teszem még hozzá morózusan, mert azért az én türelmemnek is van határa. – Viszont a hátad mögött közeledő két vagány gyerek is, akiknek tetszik a műsorod. – kortyolok bele ismét a poharamba, miközben igen csak érdeklődve figyelem az eseményeket és eszem ágában sincs beleavatkozni.
Kemény a csaj, majd megoldja.

Fenyegetőzés? Megfenyegettem? Hm... Megeshet, de most hirtelen nem jutott eszembe melyikre gondolhat. De ha még ki sem mondanánk azt, hogy ő egy mora, akkor is ő az új arc.
És nem mondhatnám, hogy a következő szavaival bármennyire is belopta volna magát a szívembe. Először is azt feltételezte, hogy vagyok olyan hülye hogy ittasan felszállok. Most meg úgy tesz mintha ilyesmi nem számítana. És amúgy is az ilyen Lily féléktől elviselem ha kislányak meg ilyeneknek szólítanak, de mindenki mástól bökte volna a csőröm.
- Mi? - fordultam hátra. - Talán valamit tőlem szeretnének uraim? - vontam fel a szemöldököm a közeledőkre. - Ha igen, akkor örülnék ha ott megállnának - mutattam nagyjából kartávolságon kívülre.

Egy ilyen helyen biztos voltam benne, hogy nem nagyon adnak a jómodorra, annak ellenére, hogy az előbb erre megpróbálták felhívni becses figyelmemet.
És ezt ékesen bizonyította a két kanos gyerek, akik a lány ugribugri viselkedésén felbuzdulva, azt hitték most nyernek maguknak egy izgalmas numerát, ha megmutatják, hogy bizony ők, milyen tökösek.
Persze sejtettem én, hogy most rossz lóra tettek, hiszen Lyen egyrészt nem tűnt olyan könnyen kaphatónak, másrészt meg jócskán paprikás hangulatban volt.
A fene se érti ezt a csajt, hogy miért nem szereti a fajtámat? De hát, akkor a segítségemet sem kapja meg, ha mégis alulmaradna, de ahogy elnézem a fiúk további asztaltársait, az nem lenne egy nyerő ötlet Lyen részéről, mert akkor hosszú és igen forró éjszakája lesz.
Rákönyököltem a pultra és tovább figyeltem. Ha legyűrik akkor megyek is, hiszen a nyilvános szex nem az én műfajom.

Már csak ez hiányzott. Enélkül a rohadék mora nélkül is eléggé szar napom volt. Erre ő is megjelent a képben. Vele egyenlőre nem úgy tűnt hogy egy visszavágóra kéne számítanom, aminek lehet hogy valahol örültem is... de erre meg ez. Kezdett igazán gyilkos hangulatom lenni. És ezt a kifejezést, pont a legutóbbi találkozásomkor mindenki kedvenc morájával sikerült igazán komolyan vennem.
Én szóltam nekik hogy maradjanak ott, de neeeem... Mért is tették volna. Pedig már pár alkalom és visszatérő vendégből törzsvendéggé avanzsálódtam volna.
Oldalra húztam a kezem, mintha fognék benne valamit, majd meglendítettem... Talán az alkohol tompította ködön egyesek fel sem fogták, hogy hogy lett hirtelen egy hosszú világító bot a kezemben... Az első pasas fején csattant az első ütés, majd a másik gyomrát céloztam meg. Majd ő is kapott egyet fej közelre, de csak a vállára, befejezésképpen pedig grátiszba egy jobb egyenest.
Hátrébb léptem, miközben a bot eltűnt a kezemből, és azt figyeltem, hogy a barátjának, vagy bárki másnak van-e még kedve táncolni.

Igazán szórakoztatónak ígérkezett a csaj és a két kissé alkoholmámorban úszó egyén pankrációja, de őszintén meglepett, ami ezután következett.
Mint kiderült Lyen a metamorfok közé tartozik és elég érdekes kis trükköt mutatott be a kezében hirtelen felfénylő bottal, amit a semmiből varázsolt elő, mint valami bűvész.
De nem csak én lepődtem meg, hanem a két delikvens is, csak nekik ez jóval fájdalmasabbra sikerült, ahogy az anyagiasult fényrúd találkozott a koponyájukkal és hallhatóan eléggé kemény is volt, ahhoz, hogy jótékony eszméletvesztésbe taszítsa őket.
Lyen még meg is toldotta egy istenes ökölcsapással, amit érezhetően a felszabadult düh kiadásának és talán inkább nekem szánt, mint nekik.
A kocsmában eléggé elcsendesedtek az emberek és a két jómadár haverjai is inkább az italukat kezdték fürkészni.
Hogy oldjam a feszültséget lassan, ütemesen tapsolni kezdtem, miközben fülig ért a szám, hiszen alkalomadtán nem rossz egy ilyen vehemens némberből táplálkozni, biztosan kellően fel tudta tölteni jó időre.
- Ez igen látványos és hathatós lerendezése volt a dolgoknak. – biccentettem a földön heverők felé. – Ezzel talán még a hajójáig is eljut épségben.

Oldalra kaptam a fejem és a morára néztem. Újból összeszűkültek a szemeim, egészen résnyire. Nagyon nem tetszett amit mondott, és az ahogy viselkedett. Alapvetően az nem tetszett hogy itt van és létezik az az igazság, ő pedig nem könnyítette meg a dolgom ezzel a tenyérbemászó viselkedéssel. Bár inkább tűztem volna kardélre.
- Na ide figyeljen maga utolsó szennyedék gyilkos, ne fenyegessen! - visszavettem a hangomból most, de azért úgy hogy biztos legyek benne hogy ő hallja. - Sőt azt tenné a legjobban, ha leszállna la, és elbújna a föld alá, ha nem akarja hogy valaki mégis magára hívja a zsernyákokat és legalább bekaszlizzák.
Most már tényleg kezdett kicsit sok lenni. És attól hogy nyilvánosan megfenyegetett hogy megöl, meg egyszerűen kezdett az égnek állni az összes hajszálam, a láthatatlan bicska végképp kinyílni a zsebemben és ilyenek.

Gondoltam, hogy a kis dicshimnuszom nem fogja elnyerni a tetszését, pedig isten látja a lelkem tényleg szép teljesítménynek tartottam, még ha ez ellenem édes kevés is lenne, bár okozott volna meglepetést, ha most nem látom a gyakorlatban is használni.
- Most miért Lyen? Hiszen nem mondtam semmi rosszat, még el is ismertem a teljesítményét. – néztem rá, nagy ártatlan szemekkel, de mosoly bujkált a szám szélén. – És miért is hívná valaki a zsarukat? Nem csináltam semmit, ellentétben veled, aki épp most ütött le két embert. – vigyorogtam továbbra is rá, remélve, hogy előbb utóbb kihozom a béketűrésből.
Kíváncsi voltam meddig hagyja magát cukkolni és mire képes, ha elveszíti a fejét. Ha nekem ugrik, akkor senki nem vetheti a szememre, hogy én támadtam meg és még az erejét is úgy szívhatom el, hogy szinte senki nem veszi észre.

Kezdett tényleg nagyon elegem lenni a pasasból. És ezen nem segített az hogy a hülyét és ártatlant játszotta. Visszaültem a székemre, és az ottmaradt söröm re néztem a pohár szája fölül.
- De igen, mondott és ezt maga is tudja... - ha eddig borongós volt a hangulatom, ezt most nem tudom minek nevezném. Csak az jutott eszembe hogy sötét... nagyon sötét, de ennek így semmi értelme nem volt.
- És még nem csinált semmi olyat amit más is látott volna. Még! De ne haragudjon meg, hogy nem engedem hogy a gardedámom legyen... Miket beszélek? Leszarom, hogy megharagszik-e vagy sem - rándult a szám gunyoros mosolyra. El nem tudtam képzelni mi értelme van egyáltalán, hogy ilyen pondrók élnek a világban. Na nem mintha mindig mindennek értelme lett volna az életben.