Észak- és Dél-Amerika

Az amerikai kontinens, rajta New York, Mexikóváros, Ontario, Washington, San Francisco és a többi jól ismert déli és északi nagyváros romjaival. Valamivel kevesebben lakják az itteni romokat, mint az eurázsiai térségben.

Maga a raktár nem valami figyelemreméltó, így távolról legalábbis semmiképpen sem. Csupán egyetlen kerti WC-nek tűnő épület áll egy kerítéssel körülvett üres placc közepén, illetve néha szellőzők nőnek ki gombamód a földből. Franko-t leszámítva még három kalóz hasal a földön, és persze a kicsi Jaya.
-Rendben, te jössz nyuszkó. Aztán ügyes legyél.
~Ezek a fiúk elképesztően örülnének neki, ha nem működnének a harci droidok, amikor megpróbálnak bemenni azon az ajtón. Persze, ha nem sikerül elsőre, az sem baj, a hajón vannak még elegen.~
-És, vigyázz magadra.
~Meg légy büszke, másnak ilyet nem mondok a legénységből.~

~Na, erre kíváncsi leszek… -figyeltem a főnökre, majd amikor megláttam az ő hihetetlenül félelmetes harci robotjait, amitől úgy rettegnek, még egy helyben lebegve a levegőben, rázkódni kezdtem a nevetéstől.
Egészen addig, mire a következő pillanatban elő nem kerültek belőle a rejtett opciók, amit egy kisebb hadsereg is megirigyelt volna. Fájó szívvel gondoltam az én kis csúzlimra, majd újra visszanéztem az egyszemélyes minihadseregre, és nyeltem egyet.
Oké, attól egy pöppet megnyugodtam, hogy a főnök közölte, ez csak az ő piszkos fantáziája, hogy ilyenek lesznek bent, de… Mi van, ha valami sokkal nagyobb, és rosszabb, amihez képest ez gyerekjátéknak tűnik? Vagy csak én parázom túl a dolgokat, lazíts Jaya, jó buli lesz és még a főnök is büszke lesz rád.
Az út további részében tisztára be vagyok sózva, mint valami kis energiabomba, csak pattogok jobbra-balra, hol repkedek, hol egy újabb széklábat rágcsálok, az legalább megnyugtat egy kicsit. Amikor pedig leszállunk, szerintem én vagyok az első, aki elhagyja a fedélzetet, kb. olyan sebességgel repülve, mint akit ágyúból lőttek ki. A kerítés mellett persze bevárom a többieket, addig pedig befelé pislogok. Azokon a kiálló kis bumpszlikon kéne leereszkednem? A mancsommal felé is mutatok, és elnyüszögöm a kérdést az illetékes felé, majd ha megerősít benne, akkor már indulok is. Mondjuk azt díjaztam volna, ha kapok valami vészcsipogót, hogy kimentsenek ha gáz van, bár… ki tudnának menteni? A főnök szerint elég töketlen egy banda, ami igaz is, mert akkor se segítettek amikor kis híján ott pusztultam a zuhany alatt… Na mindegy, melóra fel!
Még búcsúzóul odaugrálok a főnökhoz, óvatosan megbökdösöm az orrommal a kezét, hogy „nyugi haver, számíthatsz rám, nemsokára újra találkozunk”, majd nyomok egy pacsit neki, és felszállok. Oké, áshatnék egy alagutat is a kerítés alatt, de ilyen aganccsal pepecs átbújni alatta, meg egyébként ki tudja, ha taposóaknák vannak? Akkor már inkább repülök. Bár, úgy meg lelőhetnek. Hát… remélem nem tudnak célozni, még így is több esélyem van mint egy taposóaknánál…
Nem telik bele pár perc, és már le is ereszkedek az egyik szellőző rácsára. Először is megszimatolom, majd karommal, foggal, aganccsal is nekiesek, hogy kinyissam, majd miután kis híján beleszorul az agancsom egyik ága, maradok a foggal-körömmel verziónál. Amikor megadja magát a rozsdás fémdarab, még egyszer hátrapillantok a fiúk felé, majd ugrok egy seggest a szellőzőbe. Aztán, amennyire a hely adja, vagy csapkodok a szárnyammal mint egy idióta, vagy 20 körömmel kapaszkodok az alagút falába, helytől függően, abban a reményben, hogy a szellőző alján ne csapódjak be túl nagy lendülettel. Szerencsére annyira sokat azért nem estem, így aztán egy pillanatra leültem, hogy felidézzem a térképet magamban.
~Merre is kell mennem? Jobbra vagy balra? Áh, a bal szimpibb… -majd már tipegek is tova a szellőzőben, miközben magamban kántálom az útvonalat~ balra balra jobbra balra egyenesen jobbra le balra egyenesen egyenesen… izé, vissza, jobbra, jobbra, másik jobbra, balra…
Igaz, párszor sikerült benézni egy-egy elágazást, de majd arra fogom hogy Rhodan térképe elavult volt, biztos nem updatelte az utóbbi időben, mindenesetre egy olyan fél óra után találok egy helyet, ami hasonlít arra a helyre, amit a főnök vezérlőterem névvel illetett még a hajón. Neki is láttam, hogy szétrágjam az újabb rácsokat, majd beszuszakoltam magam a helységbe.
Ami… wow… hát szavakkal leírhatatlan, ma a mennyország. Csillogó szemmel fordultam körbe, ahogy mindent elborított a kábelek halmaza, mindenféle színben és vastagságban. Komolyan, mint egy kisgyerek az édességboltban, olyan elragadtatással figyelhettem a drótok spagettikötegeit, majd miután túljutottam ezen a csodán, munkának is láttam. Egyik a másik után…

Út közben azért még letusol, biztos ami biztos, hisz mindig is úgy gondolta, hogy meghalni még csatában is elég gáz, nem hiányzik, hogy előtte vakarózzon is az ember.
~Mi a...már megint kifogyott a tusfürdőm??? Esküszöm, ha nem tudnám, hogy ennyire utál fürödni, azt hinném nyuszi rájár a cuccaimra, fogkrémem is alig van már...~

Az akció kezdete után aztán feszülten figyel, hogy vajon hogy jár sikerrel apró kedvence, ki a jelek szerint az egyetlen a legénységben, akire nem illik a "nyúleszű" jelző, és ez valahol elég szomorú.
-Szerintem már végzett - jelenti ki az egyik ember türelmetlenül.
-Ha ilyen biztos vagy benne, nézd meg. - Feleli Rhodan unottan, de aztán meg is ragadja a feltápászkodni készülő kalóz vállát, és mellőzve minden finomságot visszavágja a földre. - Ha minden áron meg akarsz dögleni, ezer örömmel fojtalak meg a két kezemmel, de arról ne is álmodj, hogy riasztod a robotőröket. Ha egyszer bekapcsolnak, a vérnyulam sem tudja leállítani őket.
-Bocs főnök...
-Semmi baj, és hogy lásd, nincs harag, te mehetsz majd előre.
-Tényleg...? Király!
~Anyám...~

Odabent minden simán megy Jaya számára, és idővel rá is talál a szobára, amit ő szeretne, ami valami szerencsés véletlen folytán valóban az, ahol a főnök szeretné, hogy szanaszét rágjon mindent, s hála áldásos tevékenységének, hamarosan a körülötte pittyegő monitorok hamarosan átmennek abszolút csendesbe, hogy ezzel se zavarják a két lábát rajtuk pihentető biztonsági őrt az alvásban.
-Hé Bill, ébredj! - Persze a kollégája, az a galád már nem osztja a véleményét a munkamorálról sajnos.... - Valami gáz van, kikapcsolt minden!
-Huh, mi? Hát nyomd meg a pánikgombot!

-Oké srácok, indulhattok! - Kiált fel Rhodan, majd vár egy kicsit, ahogy az emberei előre rohannak, fejjel a falnak(hála istennek kivételesen csak képletesen értve), majd egy fejcsóválás kíséretében ő is megindul utánuk.

-Nem működik, valami gáz lehet a géppel, várj megnézem.
Az öreg zseblámpát ragad, és arra felé kezd világítani, ahol Jaya nasizik, a fénycsóva egyre közelebb, és közelebb kúszik a bundájához...

~A kék vagy a piros kábelt, a kék vagy a piros kábelt...
Olyan szinten belemerültem a nagyüzemi zabálásba, hogy fel sem tűnt a néma csendben a közeledő léptek zaja. Bár lehet, hogy csak a pattanó drótok hangja, meg az összekoccanó fogaim adta sajátos kis dallam terelte el a figyelmemet, mindenesetre, mire észbe kaptam, már teljes reflextorfényben tündököltem.
Komótosan hátra néztem, pont bele a vallatófényekbe, majd mire észbekaptam, egy hangos visítással ejtettem ki a számból az épp csócsálás alatt álló pár szál drótot. Ahogy a papa megindul felém, egyből ugrok is egy fejest a drótok közé. Igaz, az agancsom miatt kissé pepecs átverekedni magam, de hála az égnek már megzabáltam annyit, hogy bejussak mögéjük. Ott meg olyan kevés a hely, hogy a nyugdíjasok majd hasonkúszva, laposkúszásban tudnak követni. Jót kuncogtam magamban, egészen addig, amíg közvetlenül mellettem nem durrant egy golyó a falba, szinte megperzselve a bundámat.
~Basszuskulcs!
Ismét egy torkom szakadtából visítós menekülés kezdődött, ahogy a lövedékek elől menekültem a drótfüggöny mögött. Mondjuk nem volt könnyű úgy, hogy nem láttam, épp merre céloznak, csak magamban rimánkodtam, hogy had ne találjanak el. Aztán eszembe jutott, hogy ha kussban maradnék, az talán dobna valamicskét a túlélési esélyeimen... Így aztán egy darabig még bújkáltam a nagy rumliban, aztán gyorsan kisklisszoltam.
Először is, bokán haraptam az egyik papát, aztán az agancsommal combon szúrtam a másikat, aki épp akkor ért vissza, és a szárnyaimmal csapdosva, nekifutásban felpattogtam a falra, egész a plafonig! Ott aztán foggal-körömmel kapaszkodva lógtam valami másik szellőzőnek a rácsain, fejjel lefelé, szusszanva egy kicsit.

-Rendben srácok, leállt a rendszer, nyomás előre!
~Szép volt nyuszi!~
-Ne feledjétek a...
BUMMM!!!!
-...taposó aknákat. Ti ketten legyetek óvatosabbak, nem akarok mindent én cipelni.

Odalent a két őr egyre biztosabb benne, hogy nem olyan nagy katasztrófa az, hogy a a kis bestiának hála nem működnek többé a kamerák, ugyanis, ha valaki felvételt látna arról, ahogy hülyére veszi őket egy angyal-nyuszi, hát biztos betojna a röhögéstől, ők pedig munka nélkül maradnának mindörökre. Erre mondjuk a felvétel nélkül is megvan minden esélyük, ha valaki megnézi, ugyan ki lövöldözte szanaszéjjel a berendezés azon elemeit, amit nem egy nyúl rágott szét, de jelen pillanatban ebbe nem gondolnak bele.
-Hová lett az a rohadt dög!?
-Egyáltalán mi volt ez??
-Honnan tudjam?! Por és hamu lesz belőle, ha megtalálom az fix!

-Vigyétek a fedélzetre ezeket a ládákat - adja ki az utasítást Rhodan, pár szobával arrébb. - Nem sokára én is jövök.
Hamarosan mindkét sérült őr "golyót" kap a fejébe, s mikor eloszlik a füst, megjelenik a kalózkapitány a vezérlőteremben, arcán leplezetlen aggodalommal, hisz most nincs itt egyetlen ember sem, aki elől rejtegetni kéne.
-Nyuszi? Merre vagy? Ugye nem esett bajod?

A tervem be is vált. Kemény 30 másodpercig, amikor a nagy levegő-után-kapkodós lihegésemben egy csepp nyál le nem cseppent az alattam álló tata kopasz buksijára, az meg felnézett, majd már nyomatta is a sortüzet a plafonba. Iszkoltam is, mint akit puskából lőttek ki, de miután épp az orrom előtt csapták be az ajtót, visszakényszerültem a drótok dzsungelébe, ha fedezékbe akarok kerülni. Nem, sajnos a szellőző se játszott már, nagy intelligenciával kilogikázták, hogy ott jöttem be, szóval elzárták a menekülésnek ezt az útvonalát...
Végül is, már egészen otthonosan mozogtam a kábelek között, kész járatokat kialakítva a nagy fogócska következtében. A bibi csak az volt, hogy lassacskán erre is rájöttek, így aztán futottam még egy kört a plafonon, hogy aztán zuhanórepülésben az egyikük fejére érkezzek, megharapva az orrát. Bár nem volt teljesen kockázatmentes a mutatvány, már ezért megérte, még ha így a másik el is kapott, és egyből fegyvert szegezett a bundámnak.
Utolsó szó jogán még egy "léccilécciléccinelőjjleeeee!" kiáltást küldtem felé, behunytam a szemem, majd eldördült a fegyver. Aztán még egyszer, én pedig éreztem, hogy kiterülök a földön.
Csak amikor meghallottam a főnök hangját, nyitottam ki a szemem, s láttam, hogy hékás! Az, aki ma este golyót kapott a fejébe, nem én voltam, hanem a két öreg... Megható látványt nyújthattam, ahogy örömkönnyekkel teli szemekkel felnéztem Rhodanra, mozgó nóziva, csurom véresen, két hulla között egy nagy vértócsában csücsülve...
Válaszul elnyüszögtem vagy 34 "köszi"-t, meg egy "jól vagyok"-ot, majd már ugrottam is fel a helyemre, a vállára. A nyüszögést azonban ott se hagytam abba...
~Na, milyen voltam? Sikerült az akció? Mik voltak a ládákban? Hú hallod, épp jókor érkeztél, ha egy percet is késel, már csak a kesztyűhöz valót vihetnéd haza helyettem...

Inkább nem gondol bele, milyen furcsa látványt nyújthatnak ketten, ahogy horror nyuszkója véresen dörgölődzik hozzá, ő maga pedig nevetgélve simogatja meg a vállára telepedő jószágot, miközben a másik kezében még ott füstöl a fegyvere, talpa alatt pedig ott hever az egyik hulla.
-Jól van, nagyon ügyes voltál. Te kis bolyhos ninja te...HÉ lehetne ez az új neved! Bolyhos ninja? Nem...?
Fáradtan sóhajt fel, miközben elhajol a lelógó romok elől kifelé menet, hogy elhagyja ezt a helyet az őrségváltás előtt, amiből a következő legkorábban 4 nap múlva esedékes...nem, nem igazán sprintel, vagy ilyesmi.
-Akkor mégis minek nevezzelek? A nyuszi olyan közönséges...olvasni tudsz? Eléd rakok egy holo enciklopédiát, és bökj rá valamire...
Közben megérkeznek az RK fedélzetére, és a legénység többi tagja nem mer nem örülni neki, hogy a hosszú fülű első tiszt is túlélte a küldetést. Rhodan közben félre tolja a lihegő cipekedőket, és a ládához lép, melynek ósdi fémzárját egy lakatos ügyességével nyitja ki, lézerpisztolya segítségével.
-Nos, uraim, és hölgyem, a zsákmány!
A láda mélyén vagy 50, műanyagba csomagolt, meglepően jó állapotban lévő, kemény fedeles könyv áll, és abból, hogy a főnök nem lepődik meg, valószínű, hogy a többiben is hasonló kincsek lapulnak.
-A közösségi könyvtár megmaradt kincsei. Harry Potter első kiadás, Da Vinci kód, és még egy csomó más...igazi remekmű mind, ráadásul egy vagyont érnek egy gyűjtő számára, a legjobb viszont, hogy végre olyan zsákmány hever a rakterünkben, ami miatt nem kell aggódnom, hogy megdézsmáljátok. Kivéve téged Greg, de esküszöm, ha csak egy oldalból is joint-ot sodorsz, a bőröddel pótolom majd ki, és a véreddel írom meg!
Visszazárja a ládát, s szigorú tekintetét végig vezeti a bandán, mielőtt még utoljára adna egy kis darab répát a vállán ülő Jaya-nak, és megindulna a szobájuk felé.
-Induljunk haza, eladni ráérünk később is.

Miután már sikerült annyit dörgölőznöm a főnökhöz, hogy tutira ne ússza meg ő se fürdés nélkül, bólogatni kezdtem a kérdésére. Most komolyan, hogy nézne ki, ha egy elsőtiszt nem tudna olvasni? Ide azzal a holopédiával...
Tudtommal még nem szenteltek külön cikket a nevemnek, így aztán addig nyüszögtem amíg a keresőt meg nem nyitotta nekem Rhodan. Ott aztán lelkesen nekiálltam bepötyögni a nevem, ami ilyen mancsikkal valamivel pepecsebb meló volt mint emberi ujjakkal, de azért néhány "kkjhasewyxfaa" meg "hjkhbqaíyxsaw" meg hasonló után sikerül nagy nehézségek árán bepötyögnöm, hogy: "jaya". Igaz, orral, de annyi baj legyen. Azt hiszem, már vagyunk olyan viszonyban, hogy eláruljam a nevem, és ne mindenféle idétlen becenevekkel bénázzunk...
A hajóra visszaérte visztára elérzékenyülök, hogy mennyire örül itt nekem mindenki, úgy tűnik, jól döntöttem, amikor a főnökkel tartottam. Miközben kinyitják a ládát, ott lebegek a főnök mellett, kíváncsian, hogy miért is vittem vásárra a bőrömet. Magamban már ezerrel fantáziáltam, hogy mindenféle drágakövek, ékszerek, ropogós bankók, netalántán valami kaja lesz benne, ám amikor Rhodan felnyitotta a tetejét, csak értetlenül pislogtam.
~Na neee, most komolyan... EZ MEG MI?! -huppantam le a könyvkupac tetejére, számonkérő tekintettel farkasszemet nézve a főnökkel, miközben a mancsommal türelmetlenül toporogtam a könyveken.
Végül aztán, miután közölte, hogy milyen értékesek is ezek a könyvek, feladtam. Hát jó, csak tudja... ha ő ebből pénzt vagy kaját csinál, hát nem bánom. De ha nem... Akkor mást nem majd elnassolom őket, most kábellel úgy is jóllaktam egy jó időre. Vissza is repülök Rhodan vállára, majd a két mancsom közé kapom a jutalomfalatka répát és bőszen majszolni kezdem.
~Biztos, hogy te nem kérsz belőle? -nyüszögöm az utolsó falatnál a főnök fülébe, majd ha nem kéri, akkor azt is gyorsan behabzsolom.

Megsimogatja a méltatlankodó kis szőrcsomó fejét, és nem törődve emberei csodálkozó tekintetével, magyarázni kezdi:
-Tudom, az arany, meg a gyémánt romantikusabb lenne, de tudod, amióta megtalálták ezer évvel ezelőtt a gyémánt bolygót, és kiderült, hogy aranyból is van annyi, mint a szemét a meteorokban, ez a kettő annyira nem nagy cucc, viszont a háború előtti ereklyék...na azt nem találsz az űrben lebegve.
A nyuszi visszaszáll a vállára, ő pedig magyarázni kezd az embereinek.
-Rendben, zárjátok el, biztos helyre! Valaki mindig...hmm..mi? Nem, edd csak meg az egészet, köszi. SZÓVAL! Valaki mindig álljon őrt mellette. Ennyi.

Ezt követően a szobában már nyugodtan böngészhetik a holo enciklopédiát a nyuszival. A választása majdnem annyira meglepi, mint az, hogy ez a kis helyes még írni is tud...ha gépelni nem is valami hatékonyan.
-Jaja? Fura egy név...rosszul ejtem mi? Na várj...
Pár intés, és a gép elmondja neki, hogy is kén helyesen, ő pedig csodálkozva váltogatja tekintetét a kijelző, és Jaya között.
-Dzsája? Érdekes...de legyen. Figyelem az első tiszt mostantól Jaya névre hallgat. - Szól bele az interkomba, aztán viszsa fordul a nyuszkó felé.
-Na jó, én szerintem ledőlök. Jössz te is? Nyugi, most nincs előtte fürdő.

//Köszi a játékot. IMÁDOM ezt a nyuszit! :DDD //

~Na ne már, ezt te sem gondolhattad komolyan... -temettem a tappancsomba az arcomat, miután meghallottam, hogy hogyan is ejti a nevemet.
A költői kérdését hallva csak bólogattam. Most komolyan, változzak vissza csak azért, hogy közöljem vele, hogy mi a helyes kiejtés?! Na, azt már nem... Ahhoz túl fárasztó a dolog, meg amúgy is egész kényelmes így nyuszibőrben, szóval csak lecsüccsentem mellé aztán néztem, mit pötyög azon a kütyün.
S láss csodát, kitalálta! Büszke is vagyok rá, na igen, nem szegődök én akárki mellé elsőtisztnek...
~Fura?! Érdekes? Na de kérlek... -kezdtem el bőszen magyarázni neki- Győzelmet jelent, szóval minimum pompás, vagy fenséges, egyedi, kreatív, ritka, különleges... értve vagyok?
Aztán, amikor leesett, hogy most már a legénység is tisztában van a nevemmel, büszkén húztam ki magam. Igaz, eddig is ahogy tudtak, kerültek, ha meg ez valami oknál fogva kivitelezhetetlen volt, akkor se mertek inkább sehogy se hívni. Nem is értem, hogy miért...
~Várj meg, megyek én is! -nyüsszentettem a főnöknek, majd meghallva, hogy elmarad a fürdés, a levegőbe bokszoltam a mancsommal~ Yaaay...
Majd elrugaszkodtam, és szélsebesen átpattantam az ágyra, ahol körbe-körbe totyorászva kényelembe helyeztem magam. Természetesen az ágy kellős közepén. A fehér bundán virító vörös doltokkal mit se törődve... Aztán visszanéztem a főnökre, majd az ágyra, majd újra a főnökre, és lássa kivel van dolga, egy olyan 5-10 cm-rel arrébb gurultam az ágyon.
~Tessék, szorítottam neked is helyet!


//Én is köszi, meg hogy befogadtál a legénységbe //